A kollektivizálásról
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság legutóbbi találkozóján László Márton történész jól dokumentált, érdekes és figyelemre méltó előadást tartott A vidéki társadalom és gazdálkodási mód átalakítása 1949-1962 között címmel. Az előadás írott anyaga több mint hatéves munka eredménye, amely fiatalok és idősek számára egyaránt érdekes, tanulságos olvasmány lehet.
A vidéki társadalom állami függésbe kényszerítése
A tanulmányozott 13 év alatt a hatalom érvényesítette a kommunista ideológiát: megszüntette a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeket, minek következtében újratagolódott a vidéki társadalom. Addig volt: földműves, gazda, nagygazda. A kommunista felosztás szerint: nincstelen, szegény-, középparaszt, kulák. A kulák az akkori hatalom ellensége volt, mert vállalkozása volt, fizetett munkaerőt alkalmazott, sok földje volt. És mivel nem tűntek el egyik napról a másikra, ún. osztályharc alakult ki. 1947-ben megalakították a napszámosok szakszervezetét a kulákok ellen. Következtek az erőszakos fellépések, mint a kulákok “leleplezése”, “korlátozása”, gyerekeik tanintézményekből való eltávolítása. Növelt gazdasági terheket róttak ki rájuk a “földfelajánlással”. A helyi közigazgatás vezetői párthű nincstelen és szegényparasztok lettek, akik vakon hajtották végre a parancsokat. A vidéki társadalom állami függésbe kényszerült. 1950-1951-ben a tűzifa- kiutalást miniszteri határozattal szabályozták: előbb tüzeljék el a kukorica- és napraforgószárat, csak utána kapnak tűzifa-kiutalást. Az eredmény: a kétségbeesett emberek eltüzelték kerítéseiket, a fahidakat, a fakorlátokat. Megtiltották a háztájiban tartott állatok levágását. A tulajdonosok nem rendelkezhettek szabadon saját javaikkal. Így a gazdák berendezkedtek az önellátásra, a vidéki társadalom modern jobbágysorsra jutott. Az akkori hatalom érvényesítette totalitárius szemléletét, mindent ellenőrzés alá vont. A munkaerőt az “önkéntes”, a “hazafias” munka bevezetésével vonta ellenőrzése alá, az állampolgárok anyagi javait az “önadóval”, a “földfelajánlással”, amelynek következménye volt a rendszeres és tudatos leszegényítés. A mezőgazdaság jövedelmét az iparosításra fordították, ennek érdekében tagosították a földeket, gépesítettek egyes mezőgazdasági munkálatokat.
Tömeges kollektivizálás gyilkosságokkal is
A termőföld állami tulajdonba került, a mezőgazdasági termelést állami ellenőrzés alá vonták. Olyan kényszerítő módszereket alkalmaztak, mint: kényszermunka, elbocsátással való fenyegetés, rokonság meggyőzésére kényszerítés, zaklatás, fogva tartás, túszejtés, kilakoltatás, zsarolás. De nem riadtak vissza az erőszakos módszerektől sem: fizikai bántalmazás, kivégzés. A tömeges kollektivizálás időszakában egy-egy nagygazda házát foglalták le székháznak. Megyénkben a kollektivizálás során a következő személyek vesztették életüket: Vadasdon 1949. augusztus 7-én Sántha József kántortanítót gyilkolták meg. Nyárádszeredában 1949. augusztus 9-én Kacsó István gazdálkodó veszítette életét. 1950-ben, mert nem akartak beállni a kollektívbe, további hat embert gyilkoltak meg: Vadadban (július 21.) Kiss István gazdálkodót, Mezőbodonban (augusztus 2.) Bihoreanu Viorel gazdálkodót, Marosoroszin (augusztusban ) Lâlut Remus gazdálkodót, Maroslekencén (augusztus 11.) Brustur Remus polgármestert, Udvarfalván (augusztus 13) Nagy László gazdálkodót, Mezőszilváson Grindean Ioant. Márkodon egy férfi a kollektív gazdaságban megölte a brigádos fiát. Vadadban 1953-ban egy kulák öngyilkosságot követett el kilépési próbálkozása után. Maros megyében 1950 októberéig 39 kollektív gazdaság alakult, az ingatlanelkobzások nyomán károsult családok száma 52 volt.
Kollektivizálás elleni megmozdulások
Talán kevesen tudják, hogy 1950 szeptemberében a volt Kis-Küküllő megyében, Radnóton, Oláhsályin, Oláhkocsárdon, Kincsesen voltak megmozdulások, amelyek kisebb mértékben kihatottak Kutyfalvára, Kerelőre, Kerelőszentpálra. 1950 szeptemberében a volt Háromszék megyében is kollektivizálás elleni tiltakozások voltak. A megmozdulások nyomán nagyon sok személyt egyszerűen elvittek ismeretlen helyekre. 1951-ben kollektívellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen is, a pártszékház előtt. A kollektivizálási kudarc miatt 1951 szeptemberében leváltották a Maros Magyar Autonóm tartomány pártbizottságának titkárát, Nagy Mihályt és a mezőgazdasági ügyekért felelős titkárt, Danescu Petrut. A hatalom 1953-1958 között a mezőgazdasági társasok szervezését helyezte előtérbe. 1958-1962 között a közös gazdaságokat átszervezték kollektív gazdaságokká. 1961. augusztus 28-án leváltották Csupor Lajost, a tartományi pártbizottság elsőtitkárát, az ok: lemaradás a kollektivizálásban. 1962-ben, a kollektivizálás befejezésének évében 17 ezer agitátor és 3 ezer helyi képviselő vett részt a kollektivizálásban.
A kollektivizálás társadalmi-gazdasági következményekkel járt: az ország lakosságának 70%-a vidéken élt, jórészt önellátóak voltak – ezek állami függőségbe kerültek, megkezdődött az elvándorlás vidékről, csökkent a vallásosság, egyes egyházi ünnepek eltűntek, a fonó, aratóbál stb. megritkult és megváltozott az értékrend.
Kilyén Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Csökkent a megye lakossága
80 településen vannak kevesebben
Tegnap a prefektúra kollégiumának ülésén ismertette a 2011. októberi népszámlálás részleges eredményeit a megyei statisztikai hivatal ügyvezető igazgatója, Matei Ioan. A népszámlálási adatokból ismertetünk néhányat az alábbiakban.
Eszerint 2011. október 20-án Maros megye stabil lakosságának száma 531.380 volt, országos szinten a 12. helyet foglalja el. Összehasonlítva az 1992-es, illetve a 2002- es adatokkal, 1992-höz képest, amikor a megye lakóinak száma 610.053 volt, 12,9%-kal, a 2002-es adatokhoz képest (lakosság száma 580.851) 8,5%-kal csökkent a megye lakóinak száma.
2011-ben csökkent a városon lakók száma is 52,9%- ról 49,6%-ra, ezzel szemben a vidéken élők száma 47,1%-ról 50,4%-ra nőtt. Jelenleg városon 263.812, falun 267.568 lakos él.
A megye 102 közigazgatási egységéből 80-ban csökkent az állandó lakosok száma, 22 településen mutatott csupán növekvő tendenciát. Jelentős népességcsökkenés mutatkozott Bükkösön (-24,7%), Dicsőszentmártonban (-22,4%), Kutyfalván (-18,0%), Segesváron (-18,4%), Balán (-18,0%), Ádámoson (-16,1%).
A lakosság száma Jedden (+57,5%), Koronkában (+56,5%), Marosszentannán (+31,7%), Marosszentkirályon (+16,1%), Marosszentgyörgyön (+14,1%) nőtt.
A városokban és municípiumokban az összlakosság száma 2002-ben 307.495 volt, 2011-ben 263.812, a községekben és falvakon élők száma 2002- ben 273.356 volt, 2011-ben 267.568-ra csökkent.
Marosvásárhelyen 2002-ben 150.041-en éltek, 2011-ben ez a szám 127.849-re csökkent. Szászrégen: 2002 – 36.126, 2011 31.657, Segesvár: 2002 – 32.304, 2011 – 26.370, Dicsőszentmárton: 2002 – 26.654, 2011 – 20.685, Radnót: 2002 – 9.523, 2011 – 8.373, Marosludas: 2002 – 17.497, 2011 – 14.775, Nyárádszereda: 2002 – 5.824, 2011 – 5.359, Erdőszentgyörgy: 2002 – 5.492, 2011 – 5055, Nagysármás: 2002 – 7.493, 2011 – 6.833, Szováta: 2002 – 9.987, 2011 – 10.234, Nyárádtő: 2002 – 6.554, 2011 – 6.622.
Háztáji, lakás
A megyében 194.864 gazdaságot számoltak össze, amelyekben 527.785 személy él. 2002-höz viszonyítva a gazdaságok száma 5.187-tel csökkent.
Ezzel szemben nőtt a lakások száma (+179), a lakószobák száma (+ 56.048). A lakófelületek nagysága egy személyre számítva 2011-ben 4,3 négyzetméterrel nőtt a 2002-es éviekhez képest.
Etnikai megoszlás
A megye etnikai összetétele – összehasonlítva a 2002-es adatokkal –, a következőképpen alakult:
Összlakosság: 2002 – 580.851, 2011 – 531.380
Román: 2002 – 309.375 (53,+%), 2011 – 279.488 (52,6%).
Magyar: 2002 – 228.275 (39,3%), 2011 – 200.989 (37,8%).
Roma: 2002 – 40.425 (7,00%), 2011 – 46.637 (8,8%).
Német: 2002 – 2.045 (0,4%), 2011 – 1471 (0,3%).
Más: 2002 – 122, 2011 – 792 (0,1%).
Nem nyilatkozott: 2002 – 88, 2011 – 2003 (0,4%).
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Radnóton kigyulladt a Kornis-Rákóczi kastély tetőszerkezete
A Maros megyei Radnóton vasárnap délután kigyulladt a Kornis-Rákóczi kastély tetőszerkezete. A tűzoltóság első vizsgálata szerint ellenőrizetlen tarlóégetés okozta a tüzet.
A tűzoltóság ügyeletese az MTI-nek elmondta, helyi idő szerint pár perccel 16 óra után kaptak telefonos bejelentést a kastélyban keletkezett tűzről. A tűzoltóság hat tűzoltókocsival és egy létrás kocsival vonult a helyszínre. A bejelentés szerint a tető nagy felületen égett.
Ioan Nicoara, Radnót polgármestere elmondta, a tűzoltóság gyors beavatkozása ellenére a kastély két zsindellyel födött sarokbástyájának égett a teteje. A tűz csak kis mértékben terjedt át a fő épülettest cseréppel fedett tetőzetére.
A tűzoltóság ügyeletes tisztje az esti órákban azt közölte az MTI-vel, hogy mintegy ezer négyzetméteren égett le a tető, és a két torony emeleti mennyezete is beszakadt. Az ügyeletes közölte: bár még nem készült el a helyszíni jelentés, de az első vizsgálatok arra utalnak, hogy az ellenőrizetlen tarlóégetés vezetett a sarokbástyák kigyulladásához.
A Maros partján álló négy sarokbástyás, kétszintes kastély a XVI. században épült reneszánsz stílusban. A Bogáthy, majd a Kornis család tulajdonát képezte, aztán a Rákóczi család tulajdonába került. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is használta a kastélyt, amelynek nagytermében 15 országgyűlést tartott. A gyakran változó tulajdonosok sorában találjuk II. Rákóczi Ferencet is. 1887-ben a római katolikus egyház tulajdonába került, amely katolikus gazdasági iskolát működtetett az épületben. 1948-ban államosították, de oktatási funkciója megmaradt. 2002-ig mezőgazdasági iskola működött a kastélyban.
A jelenleg használaton kívüli épületet a gyulafehérvári római katolikus érsekség visszaigényelte, de mindeddig nem született döntés a visszaszolgáltatásáról. Muresan László egyházi ügyintéző az MTI-nek elmondta, tíz éve várják a visszaszolgáltatást. Noha papíron az állam a tulajdonos, ez idő alatt folyamatosan őriztették az épületet. Az utóbbi tíz évben a kastély állaga jelentősen leromlott, az őrzés ellenére az épület fából készült elemeit, a termek parkettjét ellopták.
MTI
Az Erdély.ma információi szerint a kastélyból a tűz nyomán eltűnt II. Rákóczi Ferenc címere
Erdély.ma

Radnóti kastélytűz: kizárt a szándékosság
Teljes valószínűséggel kizárható a szándékos gyújtogatás a radnóti Kornis–Rákóczi-kastélyt ért vasárnapi tűzvész esetében – mondta tegnap a Krónikának Liviu Danciu, a Maros megyei tűzoltó-parancsnokság sajtószóvivője. A szakember szerint a tüzet a szeles időben felügyelet nélküli tarlóégetés okozta.
Tetemes kár. A radnóti Kornis–Rákóczi-kastély két sarokbástyájának a tetőzete égett le a vasárnapi tűzvészben
Danciu szerint a lángokkal mintegy másfél órán keresztül küzdő tűzoltók mindent megtettek annak érdekében, hogy a tűz ne terjedjen át az amúgy is rendkívül rossz állapotban lévő kastély többi részére. Mint elmondta, a hat – Marosvásárhelyről, Dicsőszentmártonból és Radnótról – érkező tartálykocsi közül az első kevesebb mint tíz percen belül már a helyszínen volt. „Emberi áldozat nem esett, a két sarokbástya mintegy ezer négyzetméteres felülete és kétszáz négyzetméteres padlózata égett le” – vonta meg a mérleget Danciu, aki szerint vasárnap 16 óra 50 perckor sikerült teljesen eloltani a tüzet.
Tegnap reggel azonban újból lángra kapott a tetőszerkezet egy még parázsló gerendája, mesélte a helyszínen a biztonsági őr, aki ismét riasztotta a tűzoltókat, így ezek a helyszínre sietve eltávolították a füstölgő épületelemet. A kastély körül tegnap a felperzselt fű látványa fogadott, a falak mellett ott hevertek a részben elszenesedett gerendák, amelyeket a tűzoltók bontottak le a födémrészről, meg a csatornázat egy része is. A két leégett bástya felső emeletéről az eget látni, ugyanis a födémrész teljesen beszakadt. Az őr szerint olyan gyorsan lángra kapott a száraz fa, hogy percek alatt elégett a két bástyatető, a tűzoltóknak már csak a födémszerkezet oltása maradt. A kár eszmei és anyagi értékét még nem becsülték fel, és a tűz okozásáért felelős személyt sem sikerült megtalálni.
Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jogtanácsosi irodájának ügyvédje elmondta, 1887-ben az erdélyi katolikus státus vásárolta meg a kastélyt, ezért a katolikus egyháznak kellene visszaszolgáltatni. Bár az érsekség már rég benyújtotta a visszaigénylési dossziét, a visszaszolgáltatás nem történt meg.
„Két per van folyamatban, ugyanis a kastély kertjének hátsó felében lévő melléképületeket a korábbi használó eladta, azok miatt folynak a perek” – mesélte az ügyvéd, aki szerint ez is akadályozhatta a restitúciót. Hozzátette, annak érdekében, hogy az épület állaga ne romoljon tovább, az egyház szerződést kötött egy őrző-védő céggel a kastély őrzésére, ez felügyeli az épületet.
Bakó Zoltán, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A radnóti kastély az Erdélyi Fejedelemség legépebb, tudományos szempontból felbecsülhetetlen értékű emléke”
– Melyek a radnóti kastély építéstörténetének mérföldkövei? Hogyan alakultak az idők folyamán tulajdonviszonyai?
– A mai kastély előzménye egy udvarház volt, amely a 15. században itt kialakult birtoktest központjaként a Bogáti család tulajdonában őrizte a marosi révhez vezető utat. A 16. század közepén már castrumnak – kisebb várnak tekintik az ágakra szakadozott Maros mocsaras árterületén megbúvó épületet, amelyet hihetőleg Bogáti János és később, 1554 előtt, özvegye, Bánffi Magdolna övezett védőfalakkal. Ezeknek maradványai a 17. század végén még látszottak.
A régi kúriát talán a mai épület északkeleti, Maros felőli szárnyának a földszinti helyiségeiben kereshetjük. Egy (ma másodlagosan elhelyezett) reneszánsz kőkeretére a Bogáti család egyik tagja, a kerelőszentpáli csata (1575) után pártütőként kivégzett Gábor idejében vésték az 1574-es évszámot. Kendi Ferenc fejedelmi tanácsúr beboltoztatta az északkeleti szárny földszinti helyiségeit, s az ő építkezéseinek tulajdoníthatjuk a keleti bástyával szomszédos helyiség triglifes fejezetű pilaszterekkel díszített ajtókeretét is. Hónapokig vendégeskedett itt Petru Cercel havaselvi vajda. Kendi Ferencet 1594-ben kivégezték, a kastély következő ura, Geszthy Ferenc pedig 1596-ban hunyt el.
Nem annyira a kastélyhoz fűződő balszerencse, mint inkább a zavaros idők magyarázzák, hogy erőszakos halál lett osztályrésze a 17. század eleji birtokosok közül Bogáti Menyhértnek és Kornis Boldizsárnak is. Péchi Simon, Bethlen Gábor fejedelem kancellárja tervezte, s 1621 előtt talán el is kezdte a kastély átépítését, amely azután Bethlen Gábor birtoklása alatt, 1626 után ment végbe. A „nagy fejedelem” olasz építésze, Giacomo Resti készíthette el a négy sarokbástyás kastély terveit úgy, hogy abba belefoglalta a korábbi épületeket is. A fejedelem halála (1629) után félbemaradt építkezést az új tulajdonos, Kornis Zsigmond fejedelmi tanácsúr (megh. 1648-ban) is folytatta, immár a saját igényeinek megfelelő szerényebb mértékben. Az épület befejezésére azonban csak azután került sor, miután II. Rákóczi György 1649-ben megvásárolta és feleségének, Báthory Zsófiának ajándékozta a birtokot. A fejedelem velencei származású építésze, Agostino Serena (1648–1653 között) a délnyugati szárny emeleti loggiáját tervezhette, amelynek ma csak a befalazott félköríves árkádjai látszanak az udvar felől, a külső homlokzaton pedig két-két egyszerű ablak világítja meg az egykori árkádnyílások mögött kialakított kisebb termeket. Az építést vezető velencei építész emlékét ma már alig olvasható felirat őrzi az északkeleti szárny kapujának zárókövén: „AVGVSTINVS SERENA ARCHITECTVS VENETVS OPERA REGIT”.
Ennek a kapunak az oromzatát ékesítette az építtetők, II. Rákóczi György és Báthory Zsófia családi címere, amelyet most a loggiás szárny alatt láthatunk viszont. Apafi Mihály fejedelem felesége, Bornemisza Anna II. Rákóczi György bukása után lett a kastély úrnője. Ő az északi bástya emeletét lakta, mellette komornáinak a szobái voltak. A kapu fölötti erkélyes helyiség volt a fejedelem lakószobája, mellette fogadóterem, a kisebbik ebédlő és az ünnepélyes alkalmakkor használt, a délkeleti szárny egész emeletét átfogó ebédlőpalota következett; az utóbbi „előszobája” volt az említett folyosó, amelyet az udvarról felvezető, ma már nem létező díszlépcsőn keresztül lehetett megközelíteni.
A fejedelemség bukása és II. Apafi Mihályné Bethlen Kata halála után a kincstári birtokot gróf Bethlen Gábor kancellár szerezte meg 1758-ban, s egyik méltatlan utóda kártyázta el 1885-ben a család küküllővári és teremi uradalmával egyetemben. A kastély az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonába került, és gazdasági iskolát hoztak létre benne. Az egyházi javak 1948-as államosítását követően is ilyen jellegű iskola működött a gyakorlóbirtok nélkül maradt épületben is.
– Milyen helyet foglal el ez az együttes az erdélyi épített örökségben? Miben áll művészettörténeti jelentősége?
– A Bethlen Gábor fejedelem olasz építésze által tervezett együttes neves reneszánsz építészek, Baldassare Peruzzi és Sebastiano Serlio elképzeléseit, vagyis az olasz késő reneszánsz építészet elveit valósítja meg. Erdélyben a romos Alvinc, a jóformán teljesen átalakított Balázsfalva, a romjaiból a 18. században újjáépített Csíkszereda, illetve Szárhegy kastélyai és a váradi vár jelenleg restaurálás alatt álló fejedelemi palotája képviselik a közvetlen rokonságát. A velencei Agostino Serena tulajdonképpen a fejedelmi reprezentáció által megkívánt nagy termekkel egészíthette ki és fejezte be az együttest az 1650-es években. A kapukeret és a kastély más faragványai név szerint is ismert kolozsvári kőfaragók munkái. Nagyon fontos lenne a kutatása, mert ezt az együttest – jóformán egyedüliként az említettek közül – nem égették fel az 1658–1660-ban Erdélybe tört török-tatár csapatok; így évtizedek óta reménykedem, hogy nemcsak udvari homlokzatát, hanem a reprezentatív termek díszítését, a 17–18. században emlegetett falfestmények maradványait is fel lehetne tárni. A tűzvészben az egykor Teleki Mihály által is lakott Maros felőli emeleti bástyaszoba sérült meg, a másik, az országút felőli bástya emeleti lakóját nem ismerjük, valószínűnek látszik, hogy 1684-ben az ifjú, tizenkettedik évében járó II. Apafi Mihály lakott ott.
– Mit lehet tudni a kastély jelenlegi tulajdonjogi helyzetéről?
– A két bástya teljesen leégett fedélszerkezete bizonyítja, hogy mekkora károkat okoznak nálunk a visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos rendelkezések bürokratikus ellentmondásai. Az épületben a visszaszolgáltatási eljárás megindulásáig (előző jogos tulajdonosa, az Erdélyi Római Katolikus Státus igényelte vissza – szerk. megj.) iskola és bentlakás működött. A kastély kiürítése azonban nem jelentette a helyzet tisztázását. Tudomásom szerint, a pereskedés tíz éve húzódik valamilyen, a telken a szocializmus éveiben emelt épület miatt. A még mindig tisztázatlan tulajdonviszony ellenére a kastélyt a Római Katolikus Státus őrizteti.
– Miért lenne szükséges, és kinek a felelőssége volna az épületegyüttes mielőbbi helyreállítása? Általában milyen állapotban volt a kastély a tűzvész előtt?
– Egy ilyen teljesen váratlanul bekövetkezett rombolás, mint ez a tűzvész, lavinaszerű romlási folyamatot indíthat el. Nagyon gyorsan kellene lépni, hogy legalább szükségfedél készüljön, amellyel ideig-óráig még késleltetni lehetne a romosodást.
Elgondolható, hogy államunk és törvényhozása most szemét forgatva az egyházra fogja hárítani a helyreállítást, mondván, hogy tehetetlen a hatályos törvényekkel szemben. Én nem vagyok jogász, így csak laikusként tűnődöm el azon, hogy vajon az egyház felelős-e azért, hogy: annak idején „előre megfontoltan” megsemmisítették az általa működtetett mintagazdaságot, amely a parasztgazdákat oktató mezőgazdasági iskoláját és épületeit is eltartotta; azért, hogy több mint hatvan éven át rongálták akarva-akaratlanul az épületet, hogy műemléki státusával szemernyit sem törődve alakítgatták és lelakták, a kilencvenes évek elején pedig még valamilyen kisüzemet is beleköltöztettek, majd végül kiürítették; azért, hogy kibontottak és szétvertek mindent, ami még használható lett volna; azért, hogy sehol az országban nem tartják be a tarlóégetésre vonatkozó törvényi tilalmat; azért, hogy a hatóságok ahelyett, hogy az elképesztő nagyságrendű károkat okozó tarlóégetőkkel foglalkoznának, pereskednek az annak idején kisemmizett tulajdonossal egy általuk emelt, a műemléki környezetet zavaró építmény miatt?
Hogyan vélekedhetünk tehát erről a helyzetről? Szaladjon-e az egyház most külföldi segélyek után? Mondjon-e le a hivatásából adódó, nem kevés pénzbe kerülő szociális feladatok betöltéséről? Vagy esetleg mégis megtörténhet, hogy az állam, amely adóinknak oly nagyvonalú adminisztrátora, talál esetleg valamilyen jogi megoldást és némi aprópénzt arra, hogy ezt a közép-európai szinten jóformán egyedülálló reneszánsz kastélyt, az Erdélyi Fejedelemség még így is legépebb, esztétikailag, de tudományos szempontból is felbecsülhetetlen értékű emlékét megmentse?
Nagyon szeretném, ha találna, és úgy vélem, hogy szavazópolgárként és adófizetőként szót is emelhetek saját és európai múltunk emlékeinek a sorsával kapcsolatban. Balsejtelmek gyötörnek mégis, mert látom, hogy a kastélyról leválasztott 18. századi kapuépület, az úgynevezett Kígyós Ház, amely tudtommal állami kezelésben van, milyen katasztrofális állapotban leledzik. Azt mondhatnám, hogy az a hatóság, amelyik képes éveken keresztül perlekedni egy parazita építményért, pusztulni hagyja a birtokában levő műemléképületet.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Nyirő József „ellenséges” irodalma
Idén két gólya költözött a katolikus templommal átellenben lévő, romosodó ház kéményére – a szomszédok örülnek, mert tavaly még nem volt párja a kelepelő madárnak. Nyirő József író nyomai után kutatva Székelyzsomboron járunk, a Kis-Homoród mentén, a színmagyar falut 1968-ban, a megyésítés idején leválasztották Székelyföldről, és Brassó megyéhez csatolták. Székelyudvarhely felől érkezve, Hargita megye határán, a falutól néhány kilométerre elfogy az aszfalt az autó kerekei alól. Nyirő, mit nyírsz?
Eredetileg szászok lakták, ez ma is jól látszik a porták erődítményszerű kapuin és a kontyos házakon. Egy pestisjárvány után jöttek homoródalmási székelyek a kiüresedett portákra, hogy aztán később Ceauşescu adja el márkáért a legutolsó német ajkú lakost is Németországnak. A 2002-es népszámlálás alapján a falut 483-an lakták, ebből 408 magyar. Kunos Lajos evangélikus lelkész fogad, ő huszonhárom esztendeje szolgál itt. Tavaly négyet temetett, kettőt keresztelt – a számok ellenére nem kihalásra ítélt falu, hiszen a fiatalok itt maradnak gazdálkodni. Annyi állatot tartanak, hogy négy vállalat is küld naponta tartálykocsit az itt lefejt tej elszállítására. A lelkész szerint a falu büszke nagy szülöttjére, Nyirő Józsefre. Már 1993-ban emléktábla került a kultúrotthonra, azóta az író születésének hónapjában minden évben tartanak kisebb-nagyobb megemlékező ünnepséget. 2004-ben mellszobrot is avattak. A katolikus egyház gondnoka kinyitja az egykori kántori lakot, amelyben az iskola is működött. Még megvan az egyik iskolapad, megmutatják azt a szobát is, amelyben a Nyirő család lakott. Előkerül az iskolanapló, benne Nyirő József neve mindjárt az első helyen azédesapa, a kántortanító gyöngybetűivel. Az első osztály bejegyzéseinél még július 26. a születési dátum, de a többi három esztendőben már 28. – ezek szerint az édesapa is rosszul emlékezett gyereke születésére. Jó és nagyon jó jegyek sorakoznak a különféle tantárgyaknál, a földrajz és a rajz volt a leggyengébb. Egy történetet is felemlegetnek: az akkori evangélikus pap „Nyirő, hogy nyírsz?”-szel cukkolta a kisfiút a kapuban, mire az követ dobott feléje. A pap elugrott, de a fejét beverte a kapu felső gerendájába, és elájult. A gyerek megijedt, és a szemben lévő templom tornyába menekült. Órákig tartott, amíg le tudták csalogatni, ám így sem úszta meg az atyai pofonokat. A verés nem viselte meg túlságosan, délután már csengő hangon szavalta a március 15-i ünnepségen a Nemzeti dalt. Kide, az utolsó sziget
Következő állomásunk Kide, ahol az író előbb katolikus papként, majd – immár megnősülve – molnárként szolgált. Aváltást okozó pillanatot, amely vészterhes időben, egy lélekerősítőnek szánt mise utolsó perceiben történt, így írja le Isten igájában című önéletrajzi ihletésű regényében: „Némelyike gondolkodva, mások ujjongva távoztak... Ekkor az embertömegen át a szószék lábáig jött egy fiatal, ismeretlen szép leány, a földről felvett egy arany falevelet, könyvébe tette, hálásan a szemembe nézett, pirulva egy »köszönöm«-öt susogott, és sietve eltűnt. Megbénulva állottam. Bensőmön végignyilallt valami csodálatos érzés, és önkéntelenül kérdeztem meg: – Ki volt?
A kántor mosolyogva hajlott a füleimhez:
– Székelyföldről menekült kisasszony. Azt mondják, hogy a bádoki tanítónő testvére. A leány eltűnt, de tudtam, éreztem, hogy abban az imakönyvbe rejtett kis aranykoporsóban egész életem boldogságát magával vitte.”
Csak harmincöt kilométerre vagyunk Kolozsvártól, de a távolság évtizedekben is mérhető. A szamosháti dombság zsákfalujába elképesztő állapotú úton lehet csak eljutni. Talán az elzártságának is tulajdonítható, hogy a magyar többségű falu megmaradt a román tengerben. A százötven fős településnek öt temploma is van (a református Árpád-kori eredetű), szilvapálinkájuk messze földön híres, a busz hetente kétszer, kedden és pénteken megy Kolozsvárra. Horváth István gondnok nyitja ki a katolikus templomot, ahol egykor Nyirő is szolgált – a falra akasztott listán huszonötödik az itt szolgáló papok sorában. Az idős férfi szomorúan mondja, hogy ma már csak nyolc katolikus él a faluban, a legfiatalabb is elmúlt ötven. Keresztelni? Hosszan gondolkodik, és azt mondja: talán akkor, amikor az ő legkisebb fiát keresztelték. Az akkori csecsemő ma negyvenegy esztendős... A faluból jelenleg négyen járnak bentlakásos iskolába Válaszútra, néhány gyermeket Kolozsvárra hordanak a szüleik. Egy román kisgyerekért minden nap iskolabusz érkezik, hogy a tizenöt kilométerre lévő Újfaluba vigye tanulni. Kidén nagyon büszkék az íróra, közéjük valónak tartják. Megőrizték azt a malomkövet is, amellyel a falu megélhetését biztosította a nagyon nehéz idők alatt: amikor kilépett a papságból és megnősült, azért lett molnár, hogy segítsen éhező népén. Uz Bence faluja
A Borsa-patak völgye után egy másik zsákfaluba, a Hargitán lévő Varságba igyekszünk. Hosszú kilométereken át kanyargunk az elszórt, inkább tanyavilágra emlékeztető házak között a Nagyküküllő mentén, a helyiek szerint településük hosszabb, mint Bukarest. Lehet benne valami, hiszen a Zsindelyországnak is nevezett település a hivatalos adatok szerint is hetvenhét négyzetkilométeren fekszik, de mindössze ezerötszáz székely lakja. Azért látogatunk ide, hogy felkutassuk Úz Bence nyomait: talán legismertebb regényének főhősét az író egy itt élő figuráról mintázta. A falu temetőjéhez érkezve egy néni, Finta Erzsébet készségesen igazít útba, hiszen ő kisgyerekként még ismerte Sári papót, a marhapásztort, aki állandóan vicces történeteket mesélt, és mindenre volt agyafúrt válasza. Amikor például a plébános számon kérte, hogy miért kerüli atemplomot, ő azonnal visszavágott: „A múlt héten (templomkerülés idején – a szerk. megj.) maguk is kerülgették, így nekem is szabad!” Pál Sári Dénes sírkövén fotó van az idős székelyről, ahogy kedves kutyájával áll, és a felirat, hogy ő volt Uz Bence. Nyirő figurái különben nem csak az olvasók emlékezetében élnek tovább, hanem az írói képzelet is élteti őket. A Sepsiszentgyörgyön élő író-költő, Czegő Zoltán tavaly megjelent regényébe, a Katonabogárba átemelt egy másik figurát, Üdő Mártont. A kafkai világot megjelenítő regény egy székely falu története, ahol egy közelgő nagy baj hírnökeiként megjelennek a katonabogarak. A tragédiát nem sikerült elkerülni: a hatalom – hogy egy új fegyvert próbáljon ki – behívja az összes férfit egy hadgyakorlatra, a kísérlet során az összes férfi elpusztul. A könyv nagy siker, hamar elkapkodták, mostanában nyomják a második kiadást. „Nyirő Úz Bencéje egész életemben végigkísért, kisgyerek koromban édesanyám ebből olvasott fel rendszeresen a konyhában nekem és nyolc testvéremnek. Később, az egyetemen egy zárt könyvtári részen juthattunk hozzá az „indexre tett” könyvekhez, így a tiltott gyümölcs ízének örömével is olvashattuk a regényeit. Amikor a Katonabogarat írtam, szükségem volt egy időtlen, a falu életét végigélt ősöreg emberre, akit soha senki az élők között nem látott fiatalon. Ennek a figurának az a szerepe, hogy a maradék hagyományrendszert képviselje, így az olvasó is elgondolkodhat rajta, mi is maradt abból a régi, valós értékeken alapuló világból. Üdő Márton a sejtjeimben él, egyesek szerint annyi éves, mint Dávid király a Bibliában. Olyan figura, aki a dupla fenekű ég lakóival szót tud érteni.
Bezúzott könyvek
A négy generáció óta fényképészettel foglalkozó székelyudvarhelyi Kováts-család napfénytetős műtermében megtudjuk: a nevesebb klienseknek saját dobozuk volt. Így aztán hamar megtalálták a Nyirő-fotográfiákat rejtő üveglapokat. Egyelőre húsz felvétel bukkant elő: az akkor már neves író udvarhelyi évei alatt a környéken gyűjtött anyagot könyveihez. Az egyik képen például három jó barát látható: az író társaságában a múzeumalapító Haáz Rezső tanár, valamint idős Kováts István fényképész áll. Ők hárman bejárták a vidéket, mindenki a saját műfajában próbálta felleltározni az értékeket. Kováts Árpádnál mintegy nyolcvanezer negatív vár még feldolgozásra, ezek nem csak egy fényképészdinasztia archívumát jelentik, hanem egész Udvarhelyszék kulturális, népművészeti és szociográfiai múltját is.
A Maros megyei Radnóton, Balázs Imre portáján szembesülhetünk azzal, hogy milyen megtorlástól kellett tartania annak, aki tiltott irodalmat, például Nyirő-könyveket birtokolt Ceauşescu Romániájában. A elyi hőerőműben dolgozó férfi zaklatása 1981-ben kezdődött egy tévéműsor után, amelyben a könyvek iránt érdeklődő munkásifjakat mutattak be. Előbb a helyi pártitkár és rendőrparancsnok érkezett leltározni a lakására, majd a megyei örökségvédő hivatal semmihez sem értő szakemberei. Aztán megérkezett három szekus.
„Soha nem felejtem el azt a napot, 1982. május huszadikát – meséli Balázs Imre. – Épp ebédeltünk a feleségemmel, amikor három ember érkezett. Egyikük bejött a konyhába, kettő őrt állt a kijáratnál. Egyből rájöttem, hogy kik ők, és mit akarnak. Házkutatási parancsuk volt, mindent feldúltak, a nejem intim holmijait is, még a kéménybe is benéztek tükörrel, hogy nincs-e ott valami tiltott tárgy. A házkutatás hat órán át tartott, sok mindent elvittek, köztük egy balatoni hangverseny fénymásolt, aláírt műsorfüzetét, szerintük az is provokatív propagandának számított. Természetesen a legféltettebb könyveimet is magukkal vitték, köztük hat halinakötéses Nyirő-kötetet. Utána volt még egy ellenőrző házkutatás, állandó megfigyelés alá kerültem, háromszor vittek be vallani a Szekuritátéra. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen erdélyi és magyarországi írókat és művészeket ismerek, ők milyen híreket hoznak-visznek, ki csempész aranyat, és én miért akarom eladni Erdélyt. A rendszerváltást követően Balázs Imre levelet írt a hatóságokhoz, hogy adják vissza a könyveit. A Maros megyei Nemzeti Megmentési Front akkori vezetője, Kincses Előd magyarul írott válaszában nem voltak jó hírek: a Szekuritáte jegyzőkönyvei szerint az elkobzott ellenséges irodalmat bezúzták. Megtagadott engedély
Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésének előkészületeit több sajnálatos esemény zavarta meg. Az esemény helyi szervezői a város RMDSZ-es polgármesterétől, Bunta Leventétől a válaszadási határidő utolsó napján elutasító választ kaptak közterület-foglalási kérelmükre. Sőt, az elöljáró azt is jelezte, hogy az emlékműsor színhelyének tervezett Márton Áron téren várhatóan felszedik a kockaköveket. A döntés hátterében kimondatlanul az áll, hogy a polgármester szólni szeretett volna az eseményen – a pünkösdvasárnapi újratemetés után két héttel helyhatósági választásokat tartanak –, ezt azonban sem a helyi szervezők, sem az újratemetést kezdeményező magyar Országgyűlési Hivatal nem támogatta. A politikus pártja néhány éve bíróságon támadta meg a Nyirő-szobornak is helyet adó Emlékezés parkjának a megvalósítását, Bunta többek közt azt nehezményezte, hogy Csaba királyfi szobra hasonlít Orbán Viktorra.
Lukács Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

NÉPSZÁMLÁLÁS 2011
Maros megye: gyorsabban fogynak a katolikusok az ortodoxoknál
Közel ötvenezer személlyel csökkent a megye összlakossága a 2002-es népszámlálás óta: tavaly már csak 531 380 személyt számoltak össze a kilenc évvel ezelőtti 580 851-hez képest.
Közel ötvenezer személlyel fogyott Maros megye összlakossága: az Országos Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a megyében tavaly 531 380 személy élt a kilenc évvel ezelőtti 580 851-hez képest. Arányaiban ez a fogyás 9,1%-ot jelent.
A nemrég közzétett adatokból kiderül, a megyében enyhén, mintegy 12 ezerrel magasabb a nők száma (271 988) a férfiakénál (259 392).
Ha az anyanyelvi bontás szempontjából vizsgáljuk az adatokat, kiderül, a megye lakosságának 56,11%-a román anyanyelvű, ez abszolút számban 298 204 lakost jelent, a magyar anyanyelvűek aránya 38,87%-os, azaz 206 550 magyar anyanyelvű személy él a megyében. A tavalyi népszámláláson 23 035-en vallották magukat roma anyanyelvűnek, ez az összlakosság 4,3%-át teszi ki. A megyében továbbá 1202 német, 25 ukrán, 43 török, 3 tatár, 65 orosz és 311 más anyanyelvű személyt is összeszámoltak a népszámlálási biztosok. 1942 személy esetében nem léteznek anyanyelvre vonatkozó adatok.
A városi lakosok száma 267 568, 3756-tal alacsonyabb a falun lakók számánál, azaz a városi lakosság a falusi lakosság 98,6%-át teszi ki.
Mi változott az elmúlt kilenc évben
A 2002-es népszámláláson 580 851 személyt számoltak össze Maros megyében, azóta 9,1%-kal csökkent a megye népessége.
Marosvásárhelyen kilenc évvel ezelőtt 150 041 személyt vett nyilvántartásba a statisztikai hivatal, ebből 75 533-an románok, 70 108-an magyarok és 3660-an romák voltak. Tavaly már csak 127 849 személy élt a megyeszékhelyen, ebből 66943 román, 59204 magyar és 1054 roma anyanyelvűnek vallotta magát.
A Maros megyei 11 város összlakosságának a 48,4%-a lakik Marosvásárhelyen, a második legnépesebb város 31 677 lakossal Szászrégen, itt 21 619 román és 8547 magyar anyanyelvű személy lakik. Segesváron már csak 373 német anyanyelvű személy él, ehhez képest kilenc évvel ezelőtt 623 szászt számoltak meg. 21 032 román, 4778 magyar és 104 roma anyanyelvű személy is él az egykori szász városban, amelynek lakossága összesen 26 370 főre rúg.
Dicsőszentmártonban 20 685 lakos, Marosludason 14 775, Szovátán 10 234, Radnóton 8373, Nyárádszeredában 5359, Sármáson 6833, Nyárádtőn 6622 és Erdőszentgyörgyön 5055 személy lakik.
A gyakorlatilag Marosvásárhellyel összenőtt Marosszentkirály a legnépesebb község, itt többen laknak, mint például a városi rangú Nyárádszeredában vagy Erdőszentgyörgyön: a 7275 lakosból 4854 román, 2301 magyar, 97 roma anyanyelvű. Mezőbándon 6214 (2509 román, 2461 magyar anyanyelvű), Mezőpaniton 5999 (733 román, 4739 magyar, 523 roma anyanyelvű), Mezőcsáváson 5799 (2691 román, 2919 magyar, 186 roma anyanyelvű), Nagyernyén pedig 5697 (451 román, 4641 magyar, 605 roma anyanyelvű) személy él.
Legkisebb létszámú község Kozmatelke a maga mindössze 554 lakosával, Bala és Magyarbükkös lakossága sem éri el a 800 főt.
A megyében nincs színmagyar település, a legkevesebb román anyanyelvű személy Kibéden (6), Marosugrán (7), Székelyberén (8) lakik. A magyarok lélekszáma Kozmatelkén a legalacsonyabb, itt csupán egy magyar anyanyelvű személy lakik, Felsőrépáson és Görgénylibánfalván 4-4 magyar anyanyelvű személy él.
A községekben a legtöbb román anyanyelvű ember az 5055 lakosú Görgényhodákon (5039), Marosszentkirályon (4854) és Dánoson (a 4710 lakosból 4462) lakik.
A legnépesebb magyarlakta vidéki település a 7275 lakosú Marosszentgyörgy (4881), az 5999 fős Mezőpaniton (4739) és az 5697 lakosú Nagyernyén (4641) él.
A román közösség vidéken, Petelén a legnépesebb, itt a magát roma anyanyelűnek valló lakosság száma 1363 a 2912-ből. A 4372 fős Mikefalván 1034 a roma anyanyelvűek száma, Mezőbándon pedig 1244 a 6214-ből, lakik itt még 2509 román és 246 magyar anyanyelvű személy is.
Felekezeti megoszlás Maros megyében
A 531 380 lakosú megyében 282 000 ortodox (53%), 137 764 református (25,9%), 48 454 római katolikus (9,1%), 11 409 görög katolikus (2,1%), 1892 baptista (0,3%), 9354 pünkösdista (1,7%), 9060 hetednapi adventista (1,7%), 24 822 más vallású (4,6%), 2698 vallás nélküli (0,5%), és 546 ateista (0,1%) él, 3381 személy felekezeti hovatartozásáról nincs információ (0,6%).
A 283 812 városi lakosból 144 969 ortodox, 137 764 református, 28 466 római katolikus, 11 409 görög katolikus, 1050 baptista, 2800 pünkösdista, 3200 hetednapi adventista, más vallású 12 489, 1427 vallástalan, ateista 433. 1565 esetben nem létezik infó.
A falusi lakosság felekezeti megoszlása az előzetes népszámlálási adatok szerint a következő: a 267 568 falusi lakosból 137 031 ortodox, 77 584 református, 19 988 római katolikus, 4176 görög-katolikus, 842 baptista, 6554 pünkösdista, 5860 hetednapi adventista, 12 333 más vallású, 1271 vallástalan, 113 ateista, 1816 esetében nem létezik információ.
Összehasonlítva a 2002-es népszámlálás eredményeivel a római katolikus közösség fogyott a leghangsúlyosabban, 12,4%-kal alacsonyabb a hívek aránya, mint kilenc évvel ezelőtt. A reformátusok nagyjából a római katolikusok fogyásával megegyező arányban fogytak, 12,3%-kal vannak kevesebben. Ehhez képest az ortodoxok csak 8,9%-kal fogytak a 2002-es adatokhoz viszonyítva. Közművesítés és higiénia
A megyében 223 211 lakást számoltak össze, ebből 154 371-ben van vezetékes víz (69,2%), ugyanennyi csatlakozik a csatornahálózathoz. Az áramellátás 218 932 lakásban nem jelent gondot (98,1%), központi fűtéssel 100 455 lakás (45%) rendelkezik. A lakások 89%-a (200 229) rendelkezik konyhával, és 147 334 lakásnak fürdőszobája is van (66%).
A 116 229 városi lakás 90,9%-a(105 690) rendelkezik vezetékes vízzel, falun ez az arány 45,5%-os: a 106 982 vidéki lakásból 48 681-ben van vezetékes víz. A városi lakások 90,9%-a csatlakozik a csatornarendszerhez, a községekben ez az arány 45,5%-os. Árammal a városi lakások 98,1%-a rendelkezik, míg falun valamivel kevesebb (96,6%).
Városon 82 367 lakásnak van központi fűtése (70,9%), a vidéki lakások sokkal rosszabbul állnak ezen a téren (16,9%, abszolút számban: 18 088). Saját konyhával rendelkező lakások aránya városon 95,3%, falun pedig 83,6%. Lakásban fürdőszobával a városi lakások 66%-a rendelkezik, falun pedig csak a 41,5%-uk. Bala községben például a 423 lakásából mindössze 33-ban (7,8%) van fürdőszoba.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2012

Közös jelölteket indít Maros megyében az EMNP és az MPP
Közös jelölteket indít Maros megyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP). A néppárt közleménye szerint a két szervezet hosszú egyeztetések eredményeképpen biztosítani kívánja a nemzeti oldal egységes fellépését, ennek érdekében pedig az EMNP színeiben fele-fele arányban közösen indítanak jelölteket a parlamenti választásokon.
A tájékoztatás szerint az 1-es szenátori körzetben Marosvásárhelyen Jakab István üzleti menedzser; a 2-es körzetben, Nyárád- és Felső-Küküllő mente térségében Tőkés András tanár; a 3-asban, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót, Balavásár és Segesvár környékén Máté János vegyészmérnök; a 4-es egyéni választókörzetben, Nagysármás, Szászrégen és Felső-Maros mente térségében Varga Lóránd közgazdász indul szenátorjelöltként.
Marosvásárhelyen, az 1-es képviselői körzetben Portik Vilmos kommunikációs szakember, a 2-esben Boros Zoltán filmrendező, a Román Televízió Magyar adásának főszerkesztője, a 3-as körzetben Marosvásárhely környékén, Székely-Mezőségen, Alsó-Maros mentén, valamint Alsó-Nyárád mentén Bereczki Ferenc építészmérnök, a 4-es egyéni választókörzetben, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót térségében dr. Pálosi Csaba állatorvos, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi elnöke; az 5-ösben, Szováta, Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda térségében László György építésztechnikus, a Magyar Polgári Párt Maros megyei elnöke; a 6-osban, a Segesvár és Balavásár közti térségben Ölvedi Zsolt gyógyszerész; a 8-as körzetben a Görgény völgyében és Szászrégen környékén Barabás Tibor gépészmérnök indul képviselői mandátumért.
A jelöltek hétfő délután nyújtják be a jelöltlistákat a Megyei Választási Irodánál.
Néhány napja Toró T. Tibor, az EMNP elnöke politikai szövetséget, az erdélyi autonomista pólus létrehozását ajánlja az MPP-nek, miután a választásokon való közös indulásban nem tudtak megegyezni. Toró ekkor úgy fogalmazott: arra még mindig van lehetőség, hogy a polgári párt megyei szervezeteivel helyi szinten egyezségeket kössenek.
Krónika (Kolozsvár)

Vásárhelyről, vármegyéről
Kettős könyvbemutató a Bernády Házban
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két új, hiánypótló és jelentős kötetét mutatták be csütörtök délután a Bernády Házban. Mindkét kiadvány városunkhoz köthető, hiszen a köteteket – A Marosvásárhely történetéből III., illetve A Maros megyei magyarság történetéből III. című könyveket – felkért történészek tanulmányai alkotják. A kiadó képviseletében Szőcs Katalin üdvözölte a telt házas közönséget, a két sorozat legújabb köteteit a társszerző Sebestyén Mihály méltatta a szerkesztők – Pál Antal Sándor és Simon Zsolt jelenlé-tében.
– Marosvásárhelynek kezd irodalma lenni, az utóbbi 15 évben számos, a várossal foglalkozó kiadvány jelent meg, egyre több várostörténeti munkát láthatunk a könyvespolcokon. Pál Antal Sándor az utóbbi húsz évben aratja le több évtizedes levéltári munkásságának, kutatásának babérjait. És az utóbbi húsz évben felnőtt egy történésznemzedék, amelynek tagjai ugyancsak kutatják a város történelmét. A harmadik kiadvány elegáns kötet, amely nem muszájtémákról szól. Meglehetősen széles spektrumú, a tanulmányok terjedelmesebbek, minden történelmi kort magukba foglalnak. Berekméri Árpád Róbert például hadtörténész, de ezúttal Marosvásárhely első szociális intézményéről, az ispotály történetéről értekezik, Rusz Fogarasi Enikő pedig az örökösödési perekkel foglalkozik, ezekből a fejedelemségek korának mindennapjai bontakoznak ki. Simon Zsolt tanulmánya Vásárhely középkori piackörzetéről szól. Újabb történet a XX. század, amely egyre fontosabb lesz, hiszen most válik az anyag hozzáférhetővé. Pál Antal Sándor például a huszadik század eleji vízművesítésről ír, amelynek 1908-as elkészültével Vásárhely belépett a civilizált városok sorába. Fodor János Bernádyt dolgozta fel – nem a sikeres polgármestert, hanem azt, akinek a Trianon utáni Romániában kellett megállnia a helyét. Ismét a polgármesteri székbe került, de ezek nem voltak sikeres évek. A kudarctörténet oka a román rendszer idegenkedése a Bernády-féle gondolatoktól. Szabó Miklós a vásárhelyiek külföldi egyetemjárásával foglalkozik, Tamási Zsolt a vásárhelyi iskolákkal a Bernády-korszakban, míg Zepeczaner Jenő a XIX. század második felének fürdőéletével.
A Maros megyei magyarság történetéből című kiadványban az előzőnél is több tanulmány (16, míg a Marosvásárhely történetéből című könyv esetében 10) szerepel. Balázs Lajos a szent királyok kultuszát és a székelyeket, illetve e kettő viszonyát kutatja, Weisz Szidónia középkort tanulmányozó történész Somkeréki Antalról, Luxemburgi Zsigmond egy közeli hűbéreséről értekezik karriertörténeti munkásságában, Egyed Ákos a nevezetes nyárádszeredai fejedelemválasztást taglalja – ahol mindenki ott volt, csak a fejedelem, Bocskai hiányzott. Garda Dezső a Lázár család marosszéki ágáról, Gidó Csaba a nyárádmenti kisvasútról szól, az utolsóról, ami a Monarchiában elkészült. Józsa András pedig arról értekezik, hogy az Anghelescu-féle törvénnyel hogyan sorvasztották el a sóvidéki oktatást. László Márton krimiszerűen ír a vadadi kulákgyilkosságról, Nemes Gyula nagyernyei helytörténész a marosszéki sírfeliratokkal foglalkozik, Pál Antal Sándor a legnagyobb székelyföldi pestisjárványt kutatta. Szekeres Attila István Radnótról és az ottani kastélyról ír, míg Tamási Zsolt a katolikus alsópapságnak az 1848-as forradalomban betöltött szerepét, törekvéseit vizsgálja. Zepeczaner Jenő tanulmányának második részét ebben a kötetben olvashatjuk, itt Maros-Torda vármegye fürdőéletéről van szó a dualizmus korában.
E kötet is igen komplex, átfogó kiadvány, eltűnnek a fehér foltok, és helyettük ott vannak az újabb adatok – mondta részletes méltatásában Sebestyén Mihály, majd Pál Antal Sándor szólt a kötetek előéletéről, a két sorozatról és a 12 esztendő alatt megjelent három-három kiadványról.
Az estet Simon Zsolt felszólalása zárta, a társszerző-szerkesztő történész a tanulmányok sokszínűségét, a választott témák gazdagságát emelte ki, és megemlítette: a mesterképzősöktől a nyolcvanéves akadémikusokig terjed a szerzői gárda, az írások legtöbbje eddig nem vizsgált kérdésekről szól.
– A XV. századi nemességről alig van szó, ez esetben három tanulmány is foglalkozik a témával, és megemlítendő Spielmann Mihály munkája is: ő a marosvásárhelyi szabadkőművességgel, annak lajstromával foglalkozott – hallottuk az érdekes könyvbemutató végén, a szerzői dedikációk előtt.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Tekerőpatak: öt nemzetiség, öt népviselet
Falujukban élő nemzetiségek népviseletével ismerkedtek a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola diákjai csütörtökön; a székely, csángó, román, cigány és sváb hagyományos ruházkodás darabjait a településen élők mutatták be nekik.
„Többek leszünk, ha megismerjük egymás nyelvét, kultúráját, mindenkinek tudnia kell, hogy kikkel él együtt, ugyanakkor ismernünk kell saját gyökereinket, saját kultúránkat” – szólt a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola diákjaihoz a multikultúrának kijelölt iskolai napon, csütörtökön Kolumbán Csaba, az iskola tanára. Tekerőpatakon több nemzetiség él együtt, ezúttal a népviseletek bemutatásán keresztül próbált rávilágítani a nemzetiségek közötti hasonlóságokra és különbségekre az iskola pedagógusközössége.
Székely népviselet
Bár a diákokból álló hallgatóság nagy része székely ruhát viselt, mindegyikük számára nyújtott valami újat Kolumbán Csilla és Kolumbán Csaba székely népviseletről szóló bemutatója. Megtudhatták, hogy az öltözet vidékenként változó, s hogy a női ruha anyagának színösszeállításából, a férfiak harisnyájának zsinórozásából régen következtetni lehetett viselőjének családi, társadalmi helyzetére, rangjára, módjára. A székely női viselet legfőbb darabja a színes csíkozású, háziszőttes anyagból készült rokolya és a mellény, a szintén házi megmunkálású alsószoknyák, az ing és a kötény. A rajta lévő, kilyénfalvi viseletet ismertetve Kolumbán Csilla elmondta, a sötétkék-fekete csíkozású öltözetet gyász vagy nagyböjt idején hordták a régiek, a fekete a gyász, a sötétkék Szűz Mária színe. Csizma, harisnya, ing, mellény, kalap – a székely férfiviselet darabjai is házilag készültek régen. Az ing len- vagy kendervászonból, a harisnyának nevezett nadrág pedig gyapjúszövetből készült. A harisnyát zsinórozással vagy a vitézkötéssel díszítették. A viselet az egyén számára előírt viselkedésformát is jelentette; ezért régen nagyon figyeltek arra, hogy ezt semmilyen formában ne hágják át. Nem megfelelő viselet hordása esetén a bicskabíró büntetésére lehetett számítani: mielőtt a lányok vagy asszonyok bementek a templomba, a bicskabíró egyet hasított a rokolyájukba, és az használhatatlanná vált. A férfiakat is megszégyenítette a bicskabíró, ha eltúlozták vagy más díszítésű harisnyát vettek fel, mint ami illett hozzájuk– mondta Kolumbán Csilla.
Cigány népviselet
A kislány Gábor Mária és a kétgyerekes anya, Gábor Mária mutatta be a cigány népviseletet. Az asszonyság volt a beszédesebb, tőle tudjuk, hogy a férfi szövetnadrágot visel, ha megnősül, kalap jár a fejére. A lányok, asszonyok ruházata cifrább, van belőle ünnepi és hétköznapi. Nem készen vásárolják, egy tekerőpataki varrónő rakja le, egy szoknyába akár tíz méter anyag is kerülhet, a köténybe kettő. Amíg leányok, hajadonfőtt járnak, hajukba belefonják a piros szalagot. Amint férjhez megy a nő, kendő kerül a fejére, haját felkontyolják. „Nem szégyelljük, hogy cigány népek vagyunk. Pérásban lakunk, két gyermekem van, ebben a jó világban nem is kell több. Kereskedők vagyunk, mi csak az árulással foglalkozunk, azt szeretnénk, ha a gyermekeink tanulnának, hogy munkájuk, jobb életük legyen” – mondta Gábor Mária, aki nem járt iskolába. Nagyobbik fia hetedikes, számára már a leány le van foglalva Radnóton, összeházasodnak majd. „Jó nemzetből való a leány, béváló nekünk. Rokon, s mi a rokonságból nem szeretnénk kimenni, más nemzetségbe kerülni. Kereskedő az apja s az anyja, s mikor a lakodalom lesz, négy napig is mulatunk” – mondja büszkén az asszony, majd hozzáteszi, hogy a mulatság körül még vannak kérdések, szombatosok lettek, alkoholt nem ihatnak, lehet, szombaton nem is kezdhetik a lakodalmat.
Román népviselet
A Neamţ megyei román női viselet egyik tartozéka az alsószoknya szerepét ellátó pendely, ezt és a rövid inget egy széles övvel rögzítik derekukhoz a nők. A széles övre egy keskenyebb, bernyócnak nevezett pánt is kerül, ezzel a katrincának nevezett szoknyát fogatják a derekukhoz. A sűrű mintákkal díszített ingre gazdagon kivarrt bundás mellényt öltenek, fejükre kendőt tesznek. Régen bocskort viseltek a nők és a férfiak is, ezt manapság félcipővel, csizmával váltották fel. A lányok egyfonatú copfban hordták hajukat, az asszonyok pedig kontyba fűzték. Nem csak régen, de ma is, ha templomba mennek, kendőt tesznek fejükre a Neamţ megyei lányok, asszonyok – tudhatták meg a gyerekek a békási származású, jelenleg Tekerőpatakon élő Bokor Marinelától, aki azt is elmondta, a rajta lévő viselet édesanyja lakodalmi leváltó ruhája volt.
Gyimesi csángó népviselet
A gyimesi csángó férfiak régebb bocskort viseltek, most már félcipőben járnak. Hosszú, fehér, a kézelőnél hímzett, gyolcs ingüket kiengedve hordták, derekukon széles, kézi hímzéssel, varrással díszített décsi szíjú. Az ingre hímzett báránybőrmellényt öltöttek, szűk, fehér gyolcs nadrágot hordtak. A fejükön viselt fekete kalapot virággal díszítették – mutatta be a gyimesi férfi népviseletet Antal Zsolt. A nők is bocskorban jártak régen, a fehér gyolcs pendelyre vették fel a katrincának nevezett szoknyát, melyet – akárcsak a Neamţ megyeiek – bernyócnak nevezett pánttal rögzítettek derekukhoz. Fehér, buggyos ujjú gyolcs ingüket hímzéssel, csipkével díszítették. Minden alkalomra ezt a viseletet öltötték régebben, annyi különbséggel, hogy temetésre például fekete kendőt, lakodalomba színeset kötöttek a fejükre a leányok, az asszonyok. Lakodalomban a menyasszony szalagokat viselt a hajában, de csak éjfélig, amikor kontyba kötötték a haját, ezzel jelezve, hogy az asszonyok sorába lépett – szólt a gyimesi szokásokról is Antal Erika.
Sváb népviselet
A Szatmár megyei Mezőpetriről származik Kosután Laura, aki pszichológusként dolgozik a tekerőpataki iskolában. Sváb származású, s mint mondta, büszkén ölti magára nemzetisége hagyományos viseletét. Ünnepi ruhát kölcsönzött a mezőpetri tájmúzeumból, ezt mutatta be a tekerőpataki gyerekeknek. Mint mondta, a sváb nők hétköznapi viselete színes volt, ünnepekkor pedig fehér szoknyát és blúzt viseltek, a vállukon virágmotívumokkal díszített kendőt, szoknyájukon hímzett kötényt hordtak. Mezőpetrin már csak hagyományok szintjén maradtak meg a sváb szokások, múzeumban őrzik eredeti kellékeiket, a népcsoport asszimilálódott, magyarnak vallja magát – mondta el Kosután Laura. Hangsúlyozta, mindenkinek fontos megismerni származását, ápolni hagyományait.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro.

Gettó, avagy kié itt a tér?
Az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán Kelemen Hunor szövetségi elnök, de a volt elnök, Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője is egyaránt elítélte azt, hogy az RMDSZ Maros megyei elnöke gettósításnak nevezte az önálló magyar iskolákat hangsúlyozva, hogy az önálló oktatási rendszer létrehozása az RMDSZ legfőbb célja.
"Oda kell figyelni, ha saját kollégáink egyike-másika lefitymálja, amit a parlamentben vagy az önkormányzatokban teszünk vagy tehetünk, és azt sugallja, hogy egy-két tüntetés, és itt van már a Kánaán. De ugyancsak szólnunk kell, ha valaki közülünk, mint a minap is, "gettósításnak" nevezi legfontosabb célunkat: a külön intézmények létrehozását és működtetését, figyelmeztetett Markó Béla.
A kritikákra Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke megyei oktatási "gyorsjelentéssel" válaszolt. Íme a teljes felszólalás:
"Marosvásárhelyt még nem adtuk fel"
"Az RMDSZ-vezetők szóba hozták az önálló oktatási intézményeket, az RMDSZ politikájának egyik legfontosabb célkitűzését. Teljes mértékben egyetértek ezzel, és szeretnék erre vonatkozóan egy Maros megyei gyorsjelentést készíteni, megosztani önökkel. Tanulságos, hiszen köztudott, hogy Maros megye éppen tarkasága, sokszínűsége miatt, úgymond, egy kicsi Erdélyt képez ebben a vonatkozásban.
Ha egy gyorsjelentést készítek az önálló oktatási intézmények helyzetéről Maros megyében, akkor a következőképpen nézünk ki: Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön és Szovátán, ahol a magyarok lélekszáma meghaladja a 70-75% vagy 80 százalékos részarányt, van önálló oktatási intézményünk, magyar óvodák, magyar iskolák, önálló magyar iskolák, önálló magyar óvodák, ez természetes. Dicsőszentmártonban, Segesváron, Marosludason, Radnóton, Szászrégenben, Nagysármáson természetes módon küzdünk azért, hogy legyen önálló magyar oktatási intézmény, hiszen ezeken a szórványtelepüléseken létfontosságú, hogy létrejöjjenek azok a szigetek, ahol össze lehet gyűjteni a diaszpórában szétszóródott – Alsó-Küküllő menti, Nagy-Küküllő menti, Alsó-Maros menti, mezőségi – kis magyar közösségekben születő gyermekeket, és önálló magyar oktatási intézményekben nevelni őket, erősíteni magyar nemzeti identitástudatukat és átadni a magyar kultúrát. Itt természetes, hogy küzdünk azért, hogy legyen önálló magyar oktatási intézmény, mert ezekben a térségekben igen kis lélekszámban élnek a magyarok, saját erejükből képtelenek ezt megtenni.
Éppen jövő héten kerül sor arra, hogy a dicsőszentmártoni önálló magyar iskoláért megpróbáljunk egyeztetni a megfelelő hatóságokkal. Évek óta kérvényezik, évek óta gyűjtik az aláírásokat a szülők, és próbáljuk a helyi politikai akaratot is késztetni arra, hogy támogassák ennek a helyi magyar közösségnek a kérését.
No, Marosvásárhelyen is van önálló magyar tanintézetünk, hiszen dr. Kelemen Atilla vezetése alatt az RMDSZ-nek sikerült megvalósítania a nagy marosvásárhelyi álmot, és önálló magyar oktatási intézménnyé vált a Bolyai líceum, illetőleg mellette létrejött a református kollégium és még vannak Marosvásárhelyen törekvések, amelyeket természetesen támogatunk.
Ellenben Marosvásárhely egy harmadik jellegzetes közeg Maros megyében. Marosvásárhelyen 2008-ban Borbély Lászlóval együtt azt skandáltuk a kampányban, hogy miénk itt a tér, ezalatt azt értettük, hogy Marosvásárhelyt még nem adtuk fel. Marosvásárhelyen még mindig vagyunk annyian, hogy az egész várost belakhassuk, egyetlen talpalatnyi helyet se adjunk fel, egyetlen iskolából se vonuljunk ki, egyetlen óvodából sem, és ahol még nincsenek magyar aligazgatóink, vagy ahol még nincs megerősítve a magyar oktatás, ott mindennemű eszközzel, módszerrel következetesen dolgozunk azon, hogy Marosvásárhely magyar legyen. Marosvásárhelyen ez a politika, ez a helyes politika, miénk itt a tér, ahogy 2008-ban ezt Borbély László is meghirdette a kampányában, ami azt jelenti, hogy egyetlen talpalatnyi helyet sem adunk fel. Azt akarjuk, hogy mindenhol érvényesüljön a magyar nyelvhasználati jog".
Szerencsétlen megfogalmazás?
Újságírói kérdésre, hogy mi a véleménye a megyei elnök oktatási politikájáról, illetve magáról a gettó kifejezésről, Borbély László politikai alelnök kijelentette: "Véleményem szerint ez egy szerencsétlen megfogalmazás volt. Beszéltem a Maros megyei RMDSZ elnökével, Brassai Zsomborral. Ő frissen megválasztott elnök, tehát bizalmat kell neki adni, és támogatni. Ő abban a kontextusban mondta, hogy azokban a vegyes iskolákban, ahol magyar és román tagozat van, ott egy kicsit a magyarok és a románok kéne közeledjenek egymáshoz, természetesen, az együttélés ezzel is jár, és persze, megfogalmazta azt az aggodalmát, hogy ne mondjunk le feltétlenül például Marosvásárhelyen azokról a negyedbeli iskolákról, ahol most működnek magyar osztályok. Szerencsétlen megfogalmazás volt, ő pontosított ebben, túl kéne lépni, hiszen az RMDSZ álláspontja az, hogy nekünk nemcsak szükségünk van önálló iskolarendszerre, hanem ezért harcolunk ’90 óta, és most a tanügyi törvény hál’istennek, még az egyetemek szintjén is benne van, hogy külön tagozatok akkor is, ha egyesek nem akarják ezt elfogadni. Úgyhogy ezen túl kéne lépni, és azt hiszem, mindenki levonta a konklúziókat saját maga számára, de tovább kell menni".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Egy városnyival csökkent Maros megye magyar lakossága
Tegnap Matei Ioan, a Maros Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója tette közzé a 2011-es népszámlálás végleges eredményeit. A megye lakossága 2011 októberében 550.846 volt, 30.005-tel kevesebb, mint 2002-ben. Nemzetiségi hovatartozásáról 527.299 személy nyilatkozott. A magyar lakosság száma 2002-höz képest, amikor 228.274-en voltunk, 27.416-tal csökkent, ami egy Segesvár méretű város lakosságával egyenlő létszám.
A statisztikai hivatal által kiadott táblázatból kiderül, hogy a megye lakosságának száma az ötven évvel ezelőtti szintre esett vissza, amikor 561.598 lakost számláltak. A legmagasabb lélekszámot 1992-ben regisztrálták, amikor ez tízezerrel haladta túl a 600.000-ret. Marosvásárhelyen a népszámláláskor 134.290 személy élt, a lélekszámot tekintve Szászrégen következik 33.281 lakossal, majd Segesvár 28.102, Dicső-szentmártonban 22.075, Marosludas 15.328, Szováta 10.385, Radnót 8705, Nyárádtő 6945, Nagysármás 6942, Nyárádszereda 5554 és Erdőszentgyörgy 5166 lakossal. A legnagyobb község Marosszentgyörgy 9304, Marosszentkirály 7489, Mezőbánd 6446, Görgényszentimre 6091, Mezőpanit 6033, Mezőcsávás 5964, Nagyernye 5835, Maroskeresztúr 5824, Marosszentanna 5723, Gernyeszeg 5577, Fehéregyháza 5345 lakossal. Érdekes, hogy a nagyközségek lakosainak száma nagyobb, mint az újonnan alakult városoké. Ugyancsak érdekes adat, hogy 276.773 személy (50,2%) él városon, ami magasabb szám, mint az előző népszámláláskor. Az arány ilyen irányú eltolódásához az időközben várossá alakult községek járultak hozzá. Az utóbbi tíz évben rohamosan megnőtt Marosvásárhely peremfalvainak lakossága, ami tulajdonképpen a városi lakosság "terjeszkedésének" is felfogható.
Csökkent a román és magyar, nőtt a roma lakosság száma
A lakosság zöme ( 54,4%) 25-64 év közötti, de a 15-24 év közötti fiatalok aránya csak 15,1%. Nőtt viszont a nulla és 14 év közöttiek száma, arányuk a lakosság 16,8 százalékát teszi ki. Érdekes, hogy több a 85 év fölötti lakos, mint az előző népszámláláskor, arányuk 1,3 százalék.
A népszámlálás alkalmával a nemzetiség, az anyanyelv és a vallási hovatartozásról való nyilatkozás nem volt kötelező. E három jellemző esetében csak azon személyek adatai kerültek be az adatbázisba, akik nyilatkoztak. E három hovatartozásról nyilatkozó 527.299 személyből 277.372-en románnak (52,6%), 200.858-an magyarnak (38,1), 46.947-en romának (8,9%), 1478-an német nemzetiségűnek (0,3%) vallották magukat. Más nemzetiségű 644 személy él a megyében. A magát románnak valló lakosság száma 32.222- vel csökkent, a magyaroké pedig 27.416-tal. Százalékarányban kifejezve a román lakosság aránya 53,3%-ról 52,6 %-ra, míg a magyar lakosságé 39,1%-ról 38,1%-ra csökkent. A roma lakosság száma viszont a 2002-es népszámláláshoz képest 7 százalékról 8,9 százalékra nőtt.
Ami a felekezeti hovatartozást illeti: 53,5% ortodox, 26,3% református, 9,2% római katolikus, 2,3% unitárius, 2,1% görög katolikus, , 1,8% pünkösdista, 1,7% adventista, 1,3% Jehova tanúja. A többi felekezet egy százalék alatti arányt képvisel.
Aggasztó írástudatlanság: 8498 analfabéta a megyében!
Aggasztó adatok derülnek ki a lakosság iskolázottsági szintjét illetően. A lakosság 44,5%-a alacsonyan iskolázott, azaz csak elemi, általános iskolát, vagy semmilyen iskolát nem végzett. További 43,7% középfokú végzettségű (középiskola, posztliceális iskola, szakiskola) és csak 11,8% végzett főiskolát. És ami a legaggasztóbb: 8498 személy analfabétának vallotta magát. A statisztikai hivatal igazgatója elmondta, hogy ezelőtt tíz évvel 26.000-en vallották be, hogy iskolázatlanok, (akkor az írástudatlanságról nem kellett nyilatkozni), most 16.000-en nyilatkozták, hogy semmilyen iskolát nem végeztek.
A népszámlálási adatok szerint 11.764 személy egy évnél több ideig tartózkodik külföldön. Ez az adat azonban nem valós, hiszen nagyon sok személyt nem tudtak még megkérdezni sem, nemhogy "megszámolni" tekintettel arra, hogy a családból senki sem tartózkodott otthon, s más személytől sem tudtak információhoz jutni.
Maros megyében 21 375 személy nem "vett részt" a népszámlálásban, őket más adatbázisok alapján azonosították (személynyilvántartó hivatal, adóhatóságok, nyugdíj- és egészségügyi pénztár, munkaügyi felügyelőség stb.).
A népszámlálás végleges adatai a www.recensamantromania.ro honlapon is megtekinthetők.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Egy államférfi, akinek példáján négyszáz év múltán is okulhatunk
Bethlen Gábor: a fejedelem, aki nemcsak szeretett, tudott is uralkodni
400 éve választották Erdély fejedelmévé Bethlen Gábort, aki egy évtized leforgása alatt európai jelentőségűvé emelte kifosztottan megörökölt kis országát. Politikai, diplomáciai megvalósításai négy évszázad távlatából is elismerésre méltóak, mi több, példamutatóak lehetnek a ma közszereplője számára. Összeállításunkban Bethlen korának három neves kutatója elemzi és értékeli a jövőbe látó, tehetséges államférfi tevékenységét, aki uralkodásával a fejedelemség történelmének egy olyan időszakát teremtette meg, amelyre ma is szeretünk hivatkozni: Erdély aranykorát. Bethlen megvalósításairól R. Várkonyi Ágnes professzort, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagját, Oborni Terézt, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének főmunkatársát, az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékének habilitált docensét, valamint Kovács Andrást, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem művészettörténet professzorát, az MTA külső tagját kérdeztük.
– Miért tartotta fontosnak, és hogyan vezette fel Erdélyt Európa színterére Bethlen Gábor?
R. Várkonyi Ágnes: – A fejedelem tudatában volt annak, hogy Erdély csak európai jelenlétében tudja önállóságát biztosítani. Bekapcsolódott a nagy európai küzdelmekbe, és létrehozott egy konföderációt, amelynek értelmében a cseh, morva, a sziléziai és a magyar rendek közösen léptek volna fel a harmincéves háborút lezáró békeszerződések feltételeinek kidolgozásában, és közös fizetőeszközzel is rendelkeztek volna. A szövetség nem valósult ugyan meg a csehek fehérhegyi veresége folytán, de a Közép-Európában gondolkodó Bethlen a továbbiakban is kapcsolatot igyekezett teremteni a szomszéd államokkal.
1626-ban Bethlen belépett az Anglia, Dánia és Hollandia által előkészített Hágai szövetségbe, hogy az osztrák és spanyol Habsburgok túltengő hatalmával szemben az európai egyensúlyt biztosítsák. A koalíció megszűnt, de Bethlen törekvései nem voltak eredménytelenek, mivel a háborút lezáró békébe Erdélyt is belefoglalták.
– Milyen elméleti felkészültséggel rendelkezett a fejedelem?
– A régi irodalom véleménye Bethlenről, miszerint ösztönös politikus volt, nem helytálló. Tizenkét éves volt, amikor bekerült Báthory Zsigmond itáliai műveltséggel áthatott udvarába, járt Prágában, ahol Rudolf császár egy közép-európai művészeti központot alakított ki, és a pozsonyi országgyűlésben 1609-ben. Nagyon szerette a könyveket, köteteit hadjárataira is magával vitette, bevezette a politikai levél műfaját. Gyönyörű könyvtárat hozott létre Gyulafehérváron, ismerte kora abszolutista államelméletét.
Korszerű államberendezésének alapvető ismérve volt a jól működő kormányzat, a fizetett hadsereg, a merkantilista gazdaságpolitika. Felismerte, hogy egy ország gazdasága abban az esetben működik jól, ha az emberek jó viszonyban vannak egymással. Befogadta Erdélybe az anabaptistákat, és a zsidókat is. Folytatta és továbbfejlesztette az erdélyi toleráns valláspolitikát, visszafogadta a jezsuitákat, méltányolva az oktatásban elért eredményeiket. Nagyon fontosnak tartotta, hogy országának jól képzett fiatalsága legyen, Erdély jövőjének kiépítésén munkálkodott.
Egyszerre lenni rókának és oroszlánnak
– Hogyan jellemezné Bethlen Gábor államférfiúi tevékenységét?
Oborni Teréz: – Bethlen Gábort Erdély legnagyobb fejedelmének nevezném. Uralkodásával egy olyan aranykor érkezett el, amelyet nem véletlenül minősítünk annak. Gazdasági, anyagi sikereket ért el, békés éveket biztosított Erdély lakossága számára. Külföldi szereplése nem volt teljes mértékben sikeres, de Erdély az ő uralkodói zsenijének köszönhetően emelkedett az európai országok színterére; kiváltképpen az európai protestáns országok tekintették egyenrangú félnek azt a fejedelemséget, amely a Mohács utáni évtizedekben kényszerből, a szultáni nyomás folytán jött létre.
– Melyek voltak Bethlen legkiemelkedőbb tulajdonságai?
– Mindenekelőtt gyors észjárását, helyzetfelismerő képességét emelném ki: a körülményeket figyelembe véve, rendkívüli rugalmassággal tudott változtatni lépésein. A nagyravágyás és ambíció mellett jellemezte az önmérséklet is. A politikában kifejezetten előnyére vált a realitások érzelemmentes megvizsgálásának képessége, a tudatosság. Rugalmassága ugyanakkor soha nem vezetett elveinek feladásához. Kormányzási módszereiben a rendkívüli szigort és elszámoltatást alkalmazta.
Magánéletében, udvarában a zenekedvelő Bethlen nem bizonyult szigorú, szikár embernek: szerette az állatokat – nagy szeretettel viszonyult névről is ismert kutyáihoz, lovaihoz. Kifejezetten szerelmi házasságot kötött Károlyi Zsuzsannával, és több elemzés szerint második feleségébe, Brandenburgi Katalinba is beleszeretett. Összetett személyiség volt, akinek képességei az államférfi minősítést teljes mértékben kiérdemlik.
– Mit tanulhatna a ma embere, egy közéleti szereplő a nagy fejedelemtől?
– Elsősorban a távlatokban való gondolkodást, ami az erdélyi politikai életben egyébként szerintem jelen van, talán jobban is, mint másutt. Másrészt, a tudomány, a művészetek, az oktatás pártolásának fontosságát. Követhetnénk nagyvonalúságának példáját is; amint Bethlen írja, „senki ne keresse a maga privátumját”, hanem nagyobb célok érdekében vesse be tehetségét. Talán bizarr a gondolat, de Bethlen napjainkban is ragyogó politikus lenne. Amint Kemény János megjegyzi, „emberi gyengeségektől ő sem volt mentes”, de sokoldalú, tehetséges személyiség volt. Diplomáciai lépéseit a korabeli németalföldi, angliai sajtóban nemegyszer ellenségesen ítélték meg: „rókának”, „oroszlánnak” nevezték. Ugyanakkor, a korabeli politikai irodalom szerint a fejedelemnek egyszerre kell ravasznak, bátornak és ügyesnek lennie – ő ennek teljesen megfelelt, ezért ellenfelei kiismerhetetlennek tekintették.
Rugalmasság és az elvekhez való ragaszkodás
– Milyen szempontoknak megfelelően szervezte újjá az erdélyi kormányzatot?
– Bethlen alapvető változtatásokat nem eszközölt, de megszigorította minden kormányzati intézmény működését, pontosabb elszámolásra kényszerítette. Szükség esetén megbízható, szigorúan ellenőrzött személyeket nevezett ki egy-egy kormányzati ág irányítására. Nagy felismerése és újítása volt, hogy „árus emberektől gazdagodik az ország”. Újító, kreatív ötleteit koncentrált, erős fejedelmi hatalommal tudta véghezvinni. Korabeli források szerint kedvére való volt az uralkodás, és igen szerencsés módon ez tehetséggel is párosult.
– Melyek voltak az elvek, amelyekből országa érvényesülése tekintetében nem engedett?
– Bethlen uralkodói tehetsége talán abban tudott legjobban kibontakozni, hogy két nagyhatalom szorításában miként őrizte meg Erdély önállóságát. Minden politikusi és diplomáciai tehetségét országa megtartására használta, amelyet egy levelében „birodalmacskának” nevezett. Zseniális volt a diplomáciai hadviselésben: bár Erdély a Porta vazallusállama volt, mint maga is írja, „ellenség lova lába nem taposta a haza földjét” amíg uralkodott. Sikeresek voltak igyekezetei, hogy török hadjáratok ne vezessenek Erdélyen keresztül, hogy azokban magyar hadak ne, vagy csak formálisan vegyenek részt. 1615-re kiegyezett a Habsburg magyar királlyal, II. Mátyással, erről az oldalról is biztosítva saját országát. Megfelelő kompromisszumkészséget tanúsított, hogy béke és nyugalom legyen az országban, de alapelveit nem adta fel. A nagyszombati egyezséghez vezető tárgyalások során például a Habsburg udvar erősen követelte Váradot és a hozzá tartozó részeket, de ezeket nem adta át.
Példaadó eredményei uralkodásának minden egyes részletében megmutatkoztak. Hogyan tette mindezt? Nem tudjuk... Négyszáz év távlatából csodálkozva szemléljük, hogy mire volt képes a fejedelem néhány megbízható embere segítségével.
Az Erdélyi Fejedelemség legfényesebb korszaka
– Művelődéstörténeti és művészettörténeti szempontból hogyan értékelhetőek Bethlen Gábor megvalósításai?
Kovács András: – Bethlen Gábor uralkodása az Erdélyi Fejedelemség közel másfél évszázados történetének a legragyogóbb korszaka. Erdély történetével kapcsolatos mai képünket a rendelkezésünkre álló források határozzák meg. Annak ellenére, hogy a 16. századra vonatkozóan nagyon sok esetben csupán feltevésekre támaszkodhatunk, a 17. század második felének kiadatlan forrásait pedig még alig ismerjük, határozottan állítom, hogy az a tizenhat esztendő, ami a „nagy fejedelem” uralkodását jelenti, a legfényesebb korszaka volt ennek az államocskának.
A kérdéséhez igazodva, nagyarányú megújulást jelez másfél évtizednek a mai szemlélő számára elképzelhetetlen pusztításai után az ország művelődésében és művészetében elengedhetetlen gondolkodó emberek, értelmiségiek viszonylagos sokaságának az újratermelődése, az idegenből érkezett értelmiségieknek, művészeknek a jelenléte. Ők az Európa-szerte a protestantizmus védelmezőjeként és toleranciájáról (ez nagyon nagy szó a harmincéves háború idején) ismert fejedelem hívására érkeztek, és az általa kínált lehetőségek és jelentős anyagi juttatások csábították őket e félelmetesen távoli, a törökök közelsége miatt veszélyesnek tekintett végvidékére a korabeli latin Európának.
– Milyen helyet foglalnak el a fejedelem építkezései Erdély késő reneszánsz építészetében?
– A késő reneszánsz Európának ezeken a tájain sokkal hosszabb életű volt, mint a 17. század elején már a barokk művészetet alakító Itáliában. A fejedelmi reprezentáció nyelve itt nálunk továbbra is a késő reneszánsz maradt. Bethen Gábor akaratából épülnek fel Erdély legjelentősebb reneszánsz kastélyai, Alvincen, Váradon (a fejedelmi palota), Radnóton és Balázsfalván. Ezeknek nyomán, ezek mintájára, hihetőleg a fejedelem udvari építészének, a vernai (Como) Giacomo Restinek tervei szerint épülnek meg a fejedelem főembereinek (a fejedelemség kormányzásában főszerepet vállaló elit tagjainak) a rezidenciái Aranyosmedgyesen (Lónyai Zsigmond), Fehéregyházán (Haller István), Gyergyószárhegyen (Lázár István), Csíkszeredában (Mikó Ferenc), Szentdemeteren (Balási Ferenc). Az itáliai késő reneszánsz építészetben kidolgozott, tiszteletet parancsoló bástyákat utánzó saroktornyokkal alakított belsőudvaros épülettípusról van szó, amely Erdélyben is az új, korszerű életforma elterjedését jelezve váltja fel a 2–3 helyiségből álló korábbi lakóépületeket.
– Milyen mértékben sikerült Bethlen Gábornak megvalósítania a fejedelmi székváros kiépítését? Milyen hozadékai vannak elképzeléseinek elődeihez képest?
– A püspöki palotából a 16. században kialakított gyulafehérvári fejedelmi palotában 1603-ban, két ostrom és tűzvész után mintegy tíz lakható helyiség maradt. Báthory Gábor úgy próbált segíteni ezen, hogy csalárd módon elfoglalta Nagyszebent. Utóda, Bethlen Gábor fejedelem uralkodása alatt az eredetileg egyetlen belső udvart kerítő épületegyüttest két további udvarral toldották ki, s létrehozták az emeletes, mintegy 200 m hosszúságú, lényegében ma is álló, egységes főhomlokzatot a szintén helyreállított, udvari templom gyanánt használt székesegyház szomszédságában.
A vár déli oldalán megépítettek két hatalmas olaszbástyát (ezek a 120 méteres homlokfalú monstrumok egy évtized alatt épültek meg), egyet a fejedelem, a másikat a szász székek költségén. Földbe süllyesztett cserépcsövekből összeállított több kilométer hosszú vízvezeték szállította a külvárosba, a várba és a palota csorgóiba a nyugati szőlőhegyek forrásainak egészséges vizét. Újraindíttatta Erdély legnagyobb manufaktúrájának, a gyulafehérvári ágyúöntőháznak a működését, s 1629-ben 24 újonnan öntött ágyú alá készültek lafettát építeni. A falakon belüli várost romjaiból újjáépíttette, és a megújult székváros díszeként megépült a Collegium Academicum ma is álló, Európának ezen a részén kivételesen igényes épülete, amelyben a fejedelem által meghívott híres német professzorok oktatták az ifjúságot.
– Milyen üzenetet hordozhat a fejedelem tevékenysége, eszmerendszere a mai erdélyi ember számára?
– A 16–17. századforduló mérhetetlenül nagy pusztulásai után Bethlen Gábor fejedelem mutatott utat a polgárháborúban kivérzett erdélyi társadalomnak a kibontakozás felé: ez az út pedig a békés munka, építés, tanulás irányába vezetett. Erdély négy évszázaddal ezelőtt megválasztott, azóta sem feledett nagy fejedelmét én a társadalmi összefogást támogató kiegyensúlyozottság, a lehetőségeket bölcsen mérlegelő tettrekészség, az előrelátás és a jövő számára építkező derűlátás példájaként állítanám honfitársaim elé.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Folytatódik a Kárpát-medencei örökségvédelmi program
A következő esztendőben is az ideihez hasonló nagyságrendű forrást szán a kormány a Kárpát-medencei örökségvédelmi programra, amelynek során így további határon túli magyar műemlékek újulhatnak meg.
A projekt előzménye az első Orbán-kormány idején elindított, majd a következő kabinet által leállított Nemzeti Kulturális Örökség program volt, melynek 1,2 milliárd forintos keretéből jelentős összeg jutott határon túli magyar műemlékek felújítására. Ennek folytatásaként indult el három államtitkárság összefogásával 2012-ben a Kárpát-medencei örökségvédelmi program - emlékeztetett a projekt keddi budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Hammerstein Judit tájékoztatása szerint a kormány a program keretében tavaly 70 millió, idén pedig már 115 millió forintot fordított több tucat határon túli magyar műemlék felújítására.
Hölvényi György, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a program kultúr-, egyház- és nemzetpolitikai céljai egymástól elválaszthatatlanok, hiszen a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy a határon túli magyarok hitükben, kultúrájukban megerősödve közösségeket alkothassanak. Jó példa erre a korábban csaknem 50 évig elhagyatva álló alvinci református templom, amely felújítása után ismét egyházi hely lett, és így egy szétszóródóban lévő közösség éledt újra - jegyezte meg.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szintén hangsúlyozta, hogy a határon túli területeken a kulturális örökség megőrzésének jelentős nemzetmegtartó ereje van. A program keretében megújuló műemlékek a magyar jelenlét akár ezeréves bizonyítékai, emellett élő közösségi színterek is - mutatott rá.
A projektnek köszönhetően megújulhatott többek között a radnóti Kornis-Rákóczi-kastély, a mezőgecsei Kajdy-kúria, a vedresábrányi, a küküllővári, a szászsebesi, a székelydályai, a borbereki, az égei, a siteri, a felsővályi, a magyarvistai, a tornai és a huszti templom, és a magyar állam hozzájárult a gyulafehérvári székesegyház fejedelmi kapujának restaurálásához is - közölte a helyettes államtitkár.
Répás Zsuzsanna az MTI kérdésére azt mondta, hogy a projekt folytatását jövőre is hasonló nagyságrendű forrással tervezi a kormány.
Hammerstein Judit az MTI-nek beszámolt arról is, hogy a Kárpát-medencei örökségvédelmi programon kívül a magyar állam további határon túli műemlék-felújítási projektekben is részt vesz, egy szlovák-magyar EU-projekt keretében újulhatott meg például az alsósztregovai Madách-kúria, és a két állam hasonló együttműködésben tervezi a borsi Rákóczi-kastély rekonstrukcióját is.
(MTI)

Címereink tudósa
– Beszélgetés dr. Szekeres Attila István heraldikussal –
"Magyarország köztársasági elnöke dr. Szekeres Attila István heraldikus részére múltunk, gyökereink kutatásáért, a magyar, a szász és a székely jelképek, szimbólumok tudományos igényű népszerűsítéséért és a székelyföldi magyar jelen erősítéséért a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából" – szól a hír. Honfitársunk – mondhatnám büszkén: földink – itt született Marosvásárhelyen, gyerekéveit a család ősi fészkében, Mezőmadarason töltötte, majd a református lelkipásztor apát követve Radnótra költözött a család. Attila a Bolyaiban érettségizett, a sors Sepsiszentgyörgyre sodorta. Itt aztán úgy ráragadt a székely nyelvjárás, hogy engem is megtévesztett ez a mezőségi székely. Kiváló újságíró, munkáját Méray- díjjal és Oltyán László-díjjal ismerték el, a MÚRE-ban másfél évtizede tevékenyen részt vesz, az újságíró társadalom érdekeiért, a minőségi újságírásért emelve szót. A Becsületbíróságnak is tagja újabban. Tanult, egyetemekre járt, különböző szakokat látogatott, és közben heraldikussá képezte magát, címertanból doktorált.
– Legelőször azt tisztázzuk, mi is az a heraldika?
– A heraldika vagy címertan a történelem segédtudománya, mely a címerek keletkezésével, fejlődésével, összetételével, szerkesztésével, megjelenítésével, értelmezésével, adományozásával vagy felvételével és használatával foglalkozik. A heraldika két részből áll: címertudomány, amely a címeralkotás elméletével, a címerek meghatározásával, öröklésével foglalkozik, és címerművészet, amely a címerek plasztikus megjelenítésével. Én mindkét ágat művelem, habár hangsúlyozni szeretném, nem vagyok művész, tudományos alkotómunkát végzek, amikor egy-egy közigazgatási egységnek címert tervezek, rajzolok, festek. Elsősorban a címertudomány művelője vagyok – heraldikus. A megélhetést jelentő újságírás mellett kutatok, számos tanulmányom jelent meg magyarul, románul egyaránt, országos és nemzetközi konferenciákon tartok előadást, és községeknek, városoknak, megyéknek tervezek címert.
– Te mikor és miért kezdtél el foglalkozni a címertannal?
– Mindig is vonzott a középkor és kora újkor története, s a címerek ekkor voltak a társadalom "főszereplői". Történelmi regények, filmek ragadtak meg. Aztán az első lökést 1980-ban, tizenöt éves koromban kaptam. Egy rokon temetéséről apám a mezőmadarasi Szekeres család nemeslevele latin szövegének másolatával és annak fordításával tért haza. Sokat tanulmányoztam azokat a lapokat, és megrajzoltam első címeremet. Az 1989-es fordulat után lehetett beszerezni szakirodalmat, s én gyűjtöttem és olvastam: magyart, románt, franciát, angolt, németet, olaszt, lengyelt. Emellett gyakorlatra is szükség van. A terepen tanulmányoztam címereket a kolozsvári Farkas utcai református templomban, a Házsongárdi temetőben, a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban, a vajdahunyadi várban, a köpeci református templomban, levéltárakban és másutt. Továbbá rajzoltam és festettem címereket – eleinte kényszerből, mert sok közigazgatási egységnek terveztem jelképet, s azok megrajzolását nem volt kire bíznom, így előkaptam a ceruzát, ecsetet, és magad, uram. 2005 elején hites címergrafikusi akkreditálást kaptam az országos címertani bizottságtól. A heraldikát nem iskolában lehet megtanulni, az a kevés, amit ebből az egyetemen oktatnak, legfennebb löketet adhat az érdeklődőnek. Mindamellett, hogy autodidakta módon elsajátítottam, amit lehetett, mégis, hogy véletlenül se tartsanak dilettánsnak, Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot is – amire a Ceausescu- korszakban nem volt lehetőségem –, természetesen címertanból készítettem az államvizsga dolgozatomat, majd címertanból doktoráltam a Román Akadémia kolozsvári történelmi intézetében.
– A többségi nemzet értékeli munkádat?
– Hogyne! Jobban, mint saját erdélyi magyarjaink. Évek óta meghívnak az országos genealógiai és címertani kongresszusra, ahol mindig székely vagy magyar címerekhez kötődő előadásokat tartottam, szintúgy országos műemlékvédelmi konferenciákra, ahol székelyföldi és erdélyi magyar műemlékek címereiről értekezem. A román szakemberek már várják előadásaimat. Meghívtak, hogy legyek tagja a Sever Zotta Román Genealógiai és Heraldikai Intézetnek, nemrég annak tudományos tanácsába választottak, felvettek a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Heraldikai Bizottságába, és a Moldovai Köztársaságban működő Paul Gore Genealógiai, Heraldikai és Levéltár-tudományi Társaság is meghívott tagjai sorába. Megjegyzem, ezekbe nem én kértem felvételemet. Viszont a magyarországi szervezetekbe – Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, Magyar Tudományos Akadémia Köztestülete – én jelentkeztem. 2009-ben, Mihály János történész kezdeményezésére Pál Antal Sándorral és Zepeczaner Jenővel közösen megalakítottuk a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot. Nyomdában van a negyedik tanulmánykötetünk, a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállításunk minden jelentősebb városban megtekinthető volt, elkészítettük a székely történelmi zászlósort. Címertervezői munkásságomat a román államfő is elismerte, 2011-ben megkaptam a Kulturális Érdemrend lovagkeresztjét.
– Milyen jelképeket kell hordoznia egy közigazgatási címernek?
– Minél kevesebbet és minél egyszerűbbeket, az illető városra vagy községre a legjobban illőt. Kevés címerképet kell felvinni a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. A túlzsúfolt címert használóján kívül senki sem jegyzi meg. S gondoljunk arra, hogyan mutat hivatalos papír fejlécén vagy névjegyen, tehát apró méretben egy különböző figurákkal teleszórt ábra? Semmivel sem előkelőbb az a címer, amelyben sas van, mint az, amelyikben éppenséggel veréb, ha netán Verebesről esik szó, sőt, utóbbi névcímerként még értékesebb is. Vigyázni kell a mértékletességre. A címer nem nemzetiségi statisztika, mint ahogyan nem történelemkönyv, nem földrajzi atlasz és nem falumonográfia! Nem kell belezsúfolni minden, az illető településhez kötődő eseményre utaló jelképet. Sokszor veszekedésig fajulóan vitázom polgármesterekkel vagy a község "mindentudójával", mert olyan majd’ mindenhol akad. Mindig arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki egy címerből. Minél régebbi egy címer, annál rangosabb és értékesebb. Tehát meg kell tudni, a városnak, a községnek, esetleg egyik falujának volt-e címere vagy ábrás pecsétje, mert ebben az esetben azokat föltétlenül fel kell használni. Amennyiben nincs ilyen, s zömmel ez a helyzet, a település történelmében kell valamilyen fontos eseményt találni, vagy a községet birtokló, de annak előmeneteléért tevő nemesi család címerét felhasználni. Ha lehetséges, beszélő vagy névcímert kell alkotni.
– Van-e ma létjogosultságuk a címereknek?
– Természetesen van. A címer egyéniesíti a közigazgatási egységet. Az egyszerű, jó címer megragadja a szemlélőt, aki a képet hozzácsatolja a településhez. A címer ugyanolyan fontos, mint a közigazgatási egység neve. A címernek az azonosítás, a ráismerés is feladata. És ne feledjük, jelképeiben is él egy közösség, s ha teheti, büszkén lengeti zászlaját, jelöli meg felségterületét, s idegenben való ünnepléskor büszkélkedik saját jelképeivel, mutatja, honnan érkezett.
Heraldikusunk szerénysége tiltotta, hogy elmondja, hát elmondom én: Erdélyben ő az egyetlen szakképzett művelője e tudománynak-művészetnek. Gratulálok, azért is, mert két országban is öregbítetted hírnevünket. Ez valóban férfimunka volt – hogy a költőt parafrazáljam.
Kuti Márta
Népújság (Marosvásárhely),

Műemlékvédelem Erdélyben
VI. konferencia a szovátai Teleki Oktatási Központban
Műemlékvédelem Erdélyben címmel rangos konferenciát szervezett a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány. Az immár hatodik alkalommal megrendezett eseménynek a szovátai Teleki Oktatási Központ Bíró István-terme adott otthont.
A kétévente megszervezésre kerülő Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia az elmúlt időszak erdélyi műemlék- helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására biztosított alkalmat. A háromnapos ülésszak március 28-án, pénteken vette kezdetét. Az ülésszakon a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adtak elő. A konferencia első napján a résztvevők többnyire művészettörténeti előadásokat hallhattak, a második nap helyreállításokkal, régészeti kutatásokkal kapcsolatos bemutatókat hallgathattak meg, a rendezvény záró napján pedig a restaurátori munkák kerültek terítékre. Az ülésszak 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekezett átfogó képet adni.
A háromnapos rendezvényt Mihály Ferenc restaurátor nyitotta meg, akit a műemlékvédelem jelenéről kérdeztünk.
"Az elmúlt huszonvalahány évben a változások után a műemlékvédelemnek különböző hullámai voltak, jók, közepesek, gyengébbek. Az állapot, sajnos az nagyon rossz, tehát nagy műemlékállomány van nagyon elhanyagolt állapotban, természetesen kevés szakember, kevés forrással. Vannak biztató jelek is, igyekeztünk ezen a konferencián néhány ilyen példát bemutatni, mint például a gyulafehérvári székesegyház, az alvinci református templom, az égei református templom, a fületelki református templom, ahol aránylag kevés ráfordításból elég jó eredményeket lehetett elérni. De vannak nagyon szomorú példák is, mint a kisbúni kastély, vagy olyanok, amelyek az út mellett – bőven elég, ha innen utazunk Nagyvárad fele és Kerelőszentpálra, Radnótra, Aranyosgerendre vagy ezekre gondolunk – omlófélben levő épületekkel rendelkeznek. Tehát nagyon széles a paletta a műemlékek állapotát tekintve." A restaurátor a kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéseiről, oltárairól tartott egyéni előadást, továbbá közös bemutatót tartott Kiss Loránddal a fületelki evangélikus templom állagmegóvásáról, illetve Mednyánszky Zsolttal és Nagy Benjáminnal bemutatták a szakrestaurátori szempontokat. A pénteki ülésszakot két könyvbemutatóval zárták a szervezők, elsőként A szórvány emlékei című kötet került bemutatásra Kollár Tibor által, ezt követően a Közös tér – Közös örökség című előadást Sebestyén József előadásában hallhatták az egybegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Műemlékvédelmi programok Hargita megyében címmel tartott előadást. "Hargita megyében hála istennek nagyon sok program fut párhuzamosan, hisz egyre inkább és egyre többen felismerik a lehetőséget, hogy a műemlékek nem csak problémát jelentenek és restrikciókat, különleges szabályozást, nehézséget, hanem lehetőséget. Itt elsősorban két dologra gondolunk, egyrészt az identitásunk megtartása tekintetében, az oda gyökerezésben, a helyi büszkeség kialakításában lehet megerősítő hatása. Azonkívül most már egyre inkább a vendéglátásban is az egyik célpont lehet egy-egy műemlék, lehet az akármilyen kicsi kapu, kopjafa, sírkő vagy akár egy Árpád-kori templom, és hát ilyen tekintetben nagyon sok programunk van. Tehát van külön műemlék-feljavítási programunk, van külön tanácsadási programunk, van a modern székház programunk, támogatjuk a faluképeknek a kialakítását. Van programunk az ásatásokra, a régészeti kutatásokra, hisz ez is hozzátartozik a múltunk feltárásához. Mindenre van nyertes pályázatunk, hogy bemutassuk interaktív, háromszázhatvan fokos honlap-rendszerekben. Ezenkívül foglalkozunk a fiatalokkal is, sőt mi több, most tankönyvet is készítünk számukra, hisz azt gondolom, hogy a fiataloknak, amikor eldöntik, hogy esetleg elhagyják ezt a térséget és elmennek külföldre, akkor azt is latba vetik, hogy mennyire kötődnek ehhez a térséghez, és hogy tudják a műemlékeinknek is a múltját, tudják a székely történelmet, akkor lehet, hogy nehezebb az elszakadás, az elmenés. Amellett persze rendhagyó történelemórákat szervezünk, sok pályázati kiírás, fotópályázat van. Próbáljuk felhívni a figyelmet a műemlékekre, speciális engedélyezési eljárásokban veszünk részt, és arra is odafigyeltünk, figyelünk, hogy azokhoz az eseményekhez, konferenciákhoz, programokhoz, amelyek a műemlékvédők tevékenységét segíthetik, járuljunk hozzá" – mondta Borboly Csaba.
Kovács Zsoltot, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem művészettörténész adjunktusát a művészettörténet székelyföldi oktatásáról kérdeztük. "Nagyon sokat változott és fejlődött ez az oktatás a ’89 előtti állapotokhoz képest számos területen, jóval változatosabbá vált az a kínálat, amely Erdély épített örökségéhez, Erdély művészeti örökségéhez kötődik. Lehetőség nyílt magyarországi helyszíneken elsajátítani egyes ehhez kötődő szakmáknak az alapjait. Természetesen főként a ’90-es évek végétől Kolozsváron is, vagy Erdély más helyszínein is beindultak ehhez kapcsolódó képzések. Azt mondhatom, hogy az elmúlt időszakban egy olyan fiatal generáció került ki az egyetem padjaiból, amely teljes mértékben felkészülve vághat neki ilyen feladatoknak." Kovács Zsolt művészettörténész Lupescu Raduval tartott közös előadást Egy késő középkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki ház műemléki kutatása címmel. Az ülésszak utolsó napján is érdekes előadásokon vehettek részt az érdeklődök, többek közt hallhattak a Dési Református Egyházmegyéről, a nagykárolyi Károlyi- kastély egykori portrégyűjteményéről, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól, az erdélyi orgonaépítésről, a Zárkő restaurálásáról, a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi faliképekről és az olaszteleki Dániel- kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálásáról. Legközelebb két év múlva kerül megrendezésre a Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia, amikor sor kerül az elkövetkező két év művészettörténeti, építészettörténeti és restaurátori munkáinak bemutatására.
Urbán Izabella. Népújság (Marosvásárhely)

13 magyar szakiskolai osztály indul Maros megyében
Mint már pénteki lapszámunkban jeleztük, azok a nyolcadik osztályt végzett diákok, akik a továbbiakban hároméves szakiskolai képzésen szeretnék folytatni tanulmányaikat, május 26-án és 27-én adhatják be beiratkozási íveiket az általuk kiválasztott tanintézményben. A megyében összesen 44 szakiskolai osztályt indítanak – tájékoztatott a felvételi lebonyolításával megbízott Nadia Rata helyettes főtanfelügyelő. Ebből 13 magyar tannyelvű, azaz a tervezett osztályoknak még az egyharmada sem.
A tanfelügyelőség honlapján található felvételi útmutató szerint Marosvásárhelyen magyar szakiskolai osztály indul az Avram Iancu Szaklíceumban szabás-varrás szakon 28 hellyel, a Constantin Brâncusi Építészeti Szakközépiskolában kőműves-kőrakó-vakoló szakon, az Elektromaros Technológiai Líceumban elektromechanika szakon, a Gheorghe Sincai Technológiai Líceumban autószerelői osztályban, a Ioan Vlasiu Szakközépiskolában egy fél, azaz 14-es létszámú asztalosképző osztályban, és egy fél, szintén 14-es létszámú vegyészoperatőr-képző osztályban, a Traian Vuia szakközépiskolában teljes osztályban fodrászképző szakon.
Dicsőszentmártonban a Constantin Brâncusi Technológiai Líceumban kereskedő-eladó szakképzésre lehet beiratkozni, itt teljes osztályt indítanak.
A szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában egy asztalosképző és egy kereskedő-eladóképző osztályt indítanak.
Nyárádszeredában a Bocskai István Elméleti Líceumban egy autószerelői és egy kereskedői szakosztályt indítanak, 28-28 hellyel.
Az Erdőszentgyörgyi Technológiai Líceumban egy fodrász-manikűrös-pedikűrösképző osztályba várják a jelentkezőket.
Sáromberkén a Technológiai Líceumban élelmiszeripari szakképzés lesz, pékeket, pékárukészítőket képeznek majd.
Az útmutatóból kiderül, hogy sem a Transilvania Gazdasági Szakközépiskolában (ahol egyébként román nyelven pincéreket és közétkeztetési eladókat képeznek majd), sem a Traian Savulescu Mezőgazdasági Szakközépiskolában (ahol román nyelven agroturisztikai osztályban lesz képzés), sem az Aurel Persu sofőriskolában nem lesz magyar nyelvű szakiskolai képzés. A gazdasági, mezőgazdasági és gépkocsivezetői szakiskolai képzésből a magyar gyermekek teljesen kiszorulnak.
Sajnálatos, hogy teljesen kimarad a szakiskolai képzés palettájáról Segesvár, Szászrégen, Marosludas és Radnót, ahol egyáltalán nem indítanak magyar tannyelvű szakiskolai osztályokat. De nem találunk magyar nyelvű szakképzési lehetőséget a mezőbándi mezőgazdasági szakközépiskolában sem, hogy a görgény-szentimrei erdészeti szakközépiskoláról ne is beszéljünk, ahol csak román nyelvű oktatás folyik.
Hogy az idén újraindított szakiskolai képzésre lesz-e valós igény, a beiratkozás lezárta után derül ki. Kíváncsian várjuk, hány osztályt töltenek be és hány osztályt sikerül indítani.
Bartók és Brăiloiu nyomában a népzenegyűjtésben
„Folklóróra” Szenik Ilona professzorral a Györkös-házban
Szenik Ilona népzenekutató, a Gheorghe Dima Zeneakadémia konzulens tanára válaszolt Halmos Katalin nyugalmazott zenetanár kérdéseire a Györkös-emlékház május 21-i ZeneSzó rendezvényén. Kolozsvári zenészberkekben mindenki felsőfokon emlegeti Szenik Ilona professzor asszonyt: volt tanítványait, doktoranduszait lenyűgözte hatalmas szakmai tudása, szerénysége, következetessége és a népzene iránti tisztelete. Ebből kaphattunk mi is egy kis ízelítőt a rendezvényen. Közel húsz eredeti hangfelvételt hallgattunk meg: kezdve a katonabúcsúztatóktól, a siratóénekektől a karácsonyi kolindákig. A szerdai rendezvény kép- és hanganyagát Mann Gabriella nyugalmazott zenetanár, volt Szenik-tanítvány készítette elő és tárta a hallgatóság elé.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

A Báthoryak és a székely címer
Báthory-címerrel ékesített erdélyi műemlékek címmel tartott vetített képes előadást egyetlen magyar résztvevőként Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a múlt hétvégén Iaşi-ban rendezett, idéntől nemzetközivé fejlődött, Műemlék – hagyomány és jövő című konferencián. A bemutatott nyolcvan előadáson főleg moldvai, havasalföldi és besszarábiai műemlékekről esett szó, akadt ukrajnai és bulgáriai témafelvetés is, de mindössze négy erdélyi vonatkozású előadás hangzott el.
A műemlékek történetével, feltárásával, védelmével és restaurálásával foglalkozó konferencián Szekeres Attila István vázolta a Báthory család történetét, bemutatta a nyírbátori református templom kőbe faragott Báthory-címereit, és érintette az ecsedi láphoz, valamint a szilágysomlyói Púposhegyhez kötött sárkányos legendákat, amikor Bátor Opos, illetve Bátor vitéz legyőzte a sárkányt, s bizonyságul elvitte annak három fogát, melyek bekerültek a család címerébe. Elmondta, hogy a címerben levő agyarak tulajdonképpen farkasfogak, s ismertette a mesteralakból címerképpé való átváltozás folyamatát. Az előadó a Báthory-címeres emlékek kapcsán elkalandozott Krakkóba és Kassára is, de fő témaként erdélyi emlékeket mutatott be: a szilágysomlyói római katolikus templomban levő, Báthory István erdélyi vajda (a fejedelem és lengyel király István apja) címerét, valamint a szilágysomlyói vár kapuján levő Báthory–Bebek házassági címert. Utóbbi István (András bíboros, fejedelem és Boldizsár testvére, id. András fia, István erdélyi vajda unokája) és pelsőczi Bebek Zsuzsánna egymás mellé helyezett címere, melyet az idő vasfoga nagyon megrongált. A fogarasi várban Báthory Boldizsár emlékét őrzik címerek. Egyik kőből faragott ajtókeret timpanonjában két angyal által tartott pajzsban jelennek meg a farkasfogak. Egy másik domborművű és festett az alsó loggia boltozott mennyezetén látható. Több ablakkeretet is megjelöltek a farkasfogas címerrel. A radnóti várkastély bejárata fölött II. Rákóczi György és Báthory Zsófia házassági címere volt látható kőbe faragva. A heraldikus azért használta a múlt időt, mert ismeretlenek leverték a címeres kőlapot, mely el is tűnt. A címerek érdekessége, hogy Erdély címerének elemeit tartalmazó ovális pajzsba írták, s annak szívpajzsában jelenik meg a fejedelem, illetve felesége családi címere. Ami az uralkodó Rákóczi esetében helyénvaló, ám feleségének nem állt jogában a fejedelemség címerét használni. Minden bizonnyal anyósa, I. Rákóczi Györgyné Lórántffy Zsuzsánna szolgáltatta a példát. Ugyanis több, Erdély címerének elemivel körülvett Lórántffy-címeres emléket ismerünk. Az előadás fonala Háromszékre is elvezetett. A köpeci református templom nyugati karzatának mellvédjét fejedelmi címersorral díszítette Keöpeczi Sebestyén József 1926-ban. A múlt rendszerben szódás oldattal lesúroltatott kazetták halványak, de még kivehetőek rajtuk a címerképek. A Báthory-címer mellett, a mellvéd közepén látható a „Nemes Székely Nemzet” címere. A rendezvényen bemutatták az előző évi konferencia anyagát tartalmazó kötetet, valamint a Mihai Dimitrie Sturdza herceg, genealógus 80. születésnapjára kiadott emlékkönyvet. Mindkettőben egyetlen magyar szerzőtől jelent meg tanulmány. Szekeres Attila István előbbiben a házassági címerrel ékesített háromszéki műemlékeket mutatta be, utóbbiban Keöpeczi Sebestyén Józsefet, Románia 1921-es címerének alkotóját. (m. i.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami a történelem könyvekből kimaradt: a nagyenyedi magyarok kiirtása
Nagyenyed legnagyobb pusztulása a magyar szabadságharc idején, 1849. január 8-án volt, amikor a város leégett, és több mint 800 ember halt meg, amikor román “népfelkelők” lerohanták a várost.
Mai napig kérdés, hogy az 1848 márciusában békésen kezdődött forradalom hogyan alakult át véres, pusztító polgárháborúvá. Miként az közismert, az 1848. évi VII. törvény kimondta Magyarország és Erdély unióját. A problémát az jelentette, hogy az 1848. május 15-17. között tartott balázsfalvi gyűlésükön a románok is megfogalmazták saját igényeiket, így önálló nemzeti parlamentet követeltek és létrehozták a Román Nemzeti Bizottságot, melyet afféle erdélyi román kormánynak tekintettek.
Az erdélyi románok szövetkeztek az ellenséges osztrák erőkkel és fegyverkezni kezdtek a magyarok ellen. Ennek hírére Alsó-Fehér vármegye számos településéről megindult a magyarok áradata Nagyenyed felé, a város megtelt menekülőkkel, összesen mintegy 4000 fő, értelemszerűen főként nők, öregek, gyermekek, betegek zsúfolódtak össze Enyeden, hiszen az egészséges férfiak a honvédség kötelékében harcoltak.
Így érkezett el 1849. január 8-ának gyászos éjszakája. Az Enyedtől mintegy 5 km-nyi távolságra fekvő Csombordon táborozó Axente Sever és Prodan Simion pópa feleskette gyülevész haramiahadát, majd megindultak a város felé. Szilágyi Farkas majdani református lelkész, aki gyermekként élte meg a szörnyűségeket, utóbb így emlékezett vissza az enyedi Szent Bertalan éjszakára: amint a román csőcselék betört a városba és felgyújtotta az első épületeket, „kezdetét vette a lövöldözés, az ablakok és kapuk betörése, a rablás és ordítozás, a megtámadottak rémes sikoltozásai és jajveszékelései, olyan pokoli lárma, melynek hallatára az ember testében a vér megfagyott”. Jellemző, hogy az iszonyat kiáltásai és a dúlás eszeveszett alvilági hangjai még a Nagyenyedtől 22 km-re fekvő Mihálcfalván is hallhatóak voltak
Akit nem vertek agyon saját házában vagy nem szenvedett ott azonnal tűzhalált, rémülten rohant hiányos öltözetben az utcára a mintegy mínusz 20 fokos hidegben, és kétségbeeséssel próbált üldözői elől menekülni.
A fosztogatás és vérontás látványától megrészegülő oláh csőcselék kit doronggal vert agyon, kit lándzsával szúrt keresztül, kit eltaposott, kit agyonlőtt – a gyilkolás módszerei nagyon változatosak voltak. A lakóházak kifosztásán és felgyújtásán túl nem kímélték a szent helyeket, a templomokat sem. A híres református templomban összetörték az úrasztalát, az orgonát, a padokat, a karzatot – egyszóval mindent, sőt, belovagoltak a templom épületébe.
A fosztogató söpredék elpusztította a Bethlen Gábor által 1622-ben alapított református kollégium épületét annak híres könyvtárával együtt, valamint elhamvasztotta az erdélyi református egyház püspöki levéltárát is. Számos felbecsülhetetlen értékű ősnyomtatvány lett semmivé. Nem járt jobban a katolikus minorita templom és rendház épülete sem. Ugyanazt az őrült pusztítást vitték végbe a mócok, mint a református egyház épületében.
Az a szörnyűség pedig, amelyet a minorita házfőnök, Viskóczi Henrik elszenvedett, még a legképtelenebb horror regényeket kieszelő szerzők fantáziáját is bőségesen felülmúlja. S az egészben az a leghihetetlenebb, hogy e borzalmakat a házfőnök túlélte. Ő maga később így emlékezik vissza kálváriájára: „ Magam valék első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat levágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd’ halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek, és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek”. Papjai vitték a derék atyát vissza a rendházba.
Azonban a felfegyverzett csőcselék oda is betört, további tortúra várt még Viskóczi atyára: újból ütlegelni kezdték a haldokló embert, majd a „biztonság kedvéért” még egy újabb, nyolcadik golyót is beléeresztettek. Csodával határos módon a rendházfőnök mégis életben maradt, Tordára menekítették és később felépült sebeiből. A nagyenyedi szörnyű események 1849. január 8-ának éjszakáján kezdődtek, általánossá másnap, január 9-én váltak, tetőpontjukat pedig január 10-én érték el, de a fosztogatás és gyilkosságsorozat csak 17-én fejeződött be.
A magyarirtásnak mintegy 800-1000 főnyi halálos áldozata volt, ám legalább ugyanennyien fagytak halálra a kegyetlenül hideg téli időben. Az agyonvertek, meggyilkoltak, kibelezettek földi maradványait a várfal előtti sáncokba hányták, illetve a korábban mészégetőgént használt gödrökbe kerültek. Egyidejűleg a szomszédos Alsó-Fehér és Torda megyei településeken is folyt a magyarság kiirtása, ennek következtében végleg megváltoztak e térségben az etnikai arányok a románok javára. Román részről a mai napig nem kértek bocsánatot az általuk ekövetett szörnyűségekért, Silviu Dragomir történész később elismerte a barbárság tényét. 1993-ban pedig a főkolomposnak, Axente Severnek a bűntett színhelyén, Nagyenyeden szobrot állítottak. Talán ehhez a tényhez már nem is szükséges semmiféle kommentár.
Emlékezzünk a 160 éve meggyilkolt 800 nagyenyedi magyarra1848. szeptember 29-én, a pákozdi győztes csatával világossá vált a bécsi kormányzat számára, hogy nem számolhat a magyar szabadságharc azonnali elfojtásával. Az osztrák kormányzat a szerbek és románok fellázításával próbálta a magyarokat többfrontos háborúra kényszeríteni.
Egy erdélyi román ügyvéd, Avram Lancu vezetésével 1848 októberében megfélemlítő hadjárat indult az Erdélyi-szigethegység környékén található magyar települések ellen.
Az egyik legvéresebb román akció a zalatnai mészárlás volt, ahol 700 fegyvertelen magyart mészároltak le 1848. október 24-én. A férfiak a magyar szabadságharc seregében szolgáltak, így nem harc volt ez, hanem közönséges, aljas mészárlás. A vérengzések 1849 tavaszáig folytatódtak, a gyilkosságokat rendkívül kegyetlenül hajtották végre: nem volt ritkaság a végtagok lefűrészelése, elevenen megégetés, földbe ásás, eke elé fogás, megvakítás, karóba húzás, nők, lányok megerőszakolása és halálra kínzása.
Bem erdélyi hadjáratát követően, miután sikerült 1849 márciusára a császáriak csapatait Erdélyből kiűzni, a magyar hadvezetés viszonylag kis létszámú haderő átcsoportosításával a románok vérengzéseinek gátat tudott szabni.
A vérengzések egyik különösen borzalmas csúcspontja az 1849. január 8-i nagyenyedi népirtás volt.
A várost az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópák vezette román felkelők támadták meg. Az ortodox karácsony másnapján, éjszaka elszabadult a pokol. 800-1000 védtelen embert mészároltak le helyben, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Közel ugyanennyien, akik mezítláb a környező hegyekbe menekültek, megfagytak a huszonnégy fokos dermesztő hidegben.
A Kollégium évszázados szellemi értékei a sárban végezték, a haramiák által többre becsült holmik kocsiszámra a támadókat gazdagították. A halottak egy részét a vársáncba, másik felét az addig mészoltónak használt, a vár sáncai melletti gödörbe temették, ahol, bokroktól takarva, csak a dátumra és az áldozatok számára emlékeztető tábla áll. A borzalmas halálnemek kiagyalóinak nem büntetés járt, hanem Erdély-szerte szobrok és utcanevek hirdetik “dicső tetteiket”. További vérengzések.Az első mészárlásra 1848 október 19-én került sor, Kisenyeden.
Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak.
Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.
Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.
Zalatna és Abrudbánya bányavárosokat felgyújtották, a menekülő lakosságot Ompolygyepü határában lemészárolták. 1700 magyar esett itt áldozatul.
Október 23.-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200.
Október 28.-ról 29.-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.
Október 29.-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg.
Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.
Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alig hogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.
A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. Következzen egy lista az 1848-49-ben a román ‘felkelők’ által erdélyi magyar falvakban elkövetett vérengzésekről:
Dátum – Település – Magyar áldozatok száma 1848. október 12. Kisenyed (Sangatin) 140 1848. október Magyarigen (Ighiu) 176 család 1848. október Asszonynépe (Asinip) ? 1848. október Boklya (Bochia) 30 1848. október Borosbocsárd (Bucerdea Vinoasa) 73 1848. október Bugyfalva (Budesti) ? 1848. október Csáklya (Cetea) ? 1848. október Forrószeg (Forosig) ? 1848. október Mikeszásza (Micasasa) ?szinte mind 1848. október Zám (Zam) ? 1848. október 20. körül Balázsfalva (Blaj) térsége 400 1848. október Alvinc (Vintu de Jos) 2 békeküldött 1848. október Sárd (Sard) környéke 300 1848. október Algyógy (Geoagiu) 85 1848. október 24. Ompolygyepüi (Presaca Ampoiului) vasúti megállóhely – 700 zalatnai magyar 1848. november 13. Felvinc (Unirea) 200 1849. január 8. Nagyenyed (Aiud) 800 1849. január 18. Marosnagylak (Noslac), Hari (Heria), Marosdécse (Decea), Inakfalva (Inoc), Felvinc (Unirea) (100?) 1849. január Marosújvár (Ocna Mures) 90 1848 december 9. Köpec 51 1848. december 14. Kővárhosszúfalu (Satulung), Bácsfalva (Bacea), Türkös (?), Alsócsernáton (Cernat)?, Tatrang (Tarlungeni), Zajzon (Zizin), Pürkerec (Purcareni) ? Gerendkeresztúr (Grindeni) 200 1848. október 28. Borosbenedek (Benic) a teljes falu 1848. október Székelykocsárd (Lunca Muresului) 60 1848. Gyulafehérvár (Alba Iulia) ? 1848. október Naszód (Nasaud) ? 1848. október Borbánd (Baraban?) ? 1848. október 25. Kőrösbánya (Baia de Cris) és Cebe (Tebea) között a teljes Brády-család 1848. október Radnót (Iernut) környéke majdnem teljes falvak lakossága 1849. május Abrudbánya (Abrud) 1000 1849. május Bucsesd (Buces) 200 Szerző : József Álmos
szekelyfold.ma

Égetővé válik a romakérdés rendezése
Nem elég stratégiákban gondolkodni
Nemrég az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arról döntött, hogy kétszázezer euró értékű kártérítést kell adjon a román állam annak a 27 szászrégeni (abafáji) romának, akikkel szemben a bíróság szerint atrocitásokat követtek el a hatóságok képviselői. Az történt ugyanis, hogy 2006.szeptember 7- én egy kocsmai összeszólalkozást követően tettlegességre került sor. Kivonult a rohamrendőrség és a csendőrség. A rend helyreállításakor 15 polgári személy és két rendőr sérült meg. 27-en beperelték az államot hivatali túlkapás miatt. Túl az eset jogi vetületein, a határozat ismét a közvélemény fókuszába állította a romák helyzetét, amelynek háttere nem annyira etnikai, mint inkább szociális, gazdasági és oktatási jellegű. Románia kormánya kidolgozott egy beilleszkedési stratégiát, ennek első lépéseként a Maros megyei prefektúra romaügyekkel foglalkozó irodája kimutatást készített a valós helyzetről. Az alábbiakban ezt ismertetjük. A felvetettekről Nagy Zsigmond alprefektussal beszélgettünk.
A megye közel fele roma
A kormány kidolgozta a romák társadalmi beilleszkedésének stratégiáját a 2012–2020-as időszakra, annak érdekében, hogy a konkrét programokra akár uniós pályázatok révén támogatást nyerjenek. Ennek első lépéseként a prefektúrákon létrehozták a romák kérdésével foglalkozó irodát (1221/2011-es kormányrendelet). Maros megyében 2013-ban jött létre ez az iroda, ahol három alkalmazott dolgozik, köztük a szaktanácsadó, Românu Ioan roma nemzetiségű jogász. Az említett osztály kormánystratégiai alkalmazásának első lépéseként tavaly augusztus 19. és szeptember 12. között felmérést készített a megyénkbeli romák helyzetéről. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Maros megyében 46.947-en vallották magukat romának, azaz az összlakosság (550.380) 8,52%-a. A prefektúra munkatársainak becslése szerint azonban jóval többen, mintegy 80-85.000-en vannak, ami a lakosság 47%-át is elérheti, ez derült ki az iroda alternatív felméréséből is. A felmérést készítők az említett időszakban 36, többségükben romák által lakott helységet látogattak meg. Ezek között hat város volt (Segesvár, Dicsőszentmárton, Marosludas, Nyárádtő, Szováta, Sármás). A következő községekbe jutottak el: Apold, Dános, Nádas, Nagyernye, Petele, Mikefalva, Marosugra, Kerelőszentpál, Maroskece, Sárpatak, Vajdaszentivány, Gernyeszeg, Déda, Mezőbánd, Mezősályi, Mezőpagocsa, Bonyha, Zágor, Csatófalva, Fehéregyháza, Ádámos, Vámosgálfalva, Bogács, Jedd, Csíkfalva, Mezőtóhát, Mezőzáh és Mezőméhes.
A látogatások során találkoztak a romák helyi képviselőivel, az önkormányzati képviselőkkel, és a cigánytelepeket is felkeresték. A tapasztalatokat tavaly év végén összesítették. Több nagyobb témakört vizsgáltak, mint az oktatás, egészségügy, lakhatósági feltételek, személyazonossági- ügyintézés.
Nincsenek iskolai közvetítők
Többek között megállapították, hogy ahol nincsen iskolai közvetítő, ott nagyobb az iskolakerülés, kevesebben íratják be gyerekeiket az alsóbb osztályokba. A roma hagyományok miatt leginkább a lányok kerülnek ki az iskolából, hiszen őket igen korán férjhez adják. Hogy némiképpen növeljék az iskolázottságot, szükség lenne bevezetni, kiterjeszteni az ún. "Második esély" oktatási programot, amelynek keretében sajátos körülmények között lehetővé tennék, hogy a tanterv szerinti oktatás mellett alapképzésben, vagy adott esetben akár szakmai képzésben részesítsék a romákat. Az iroda jelezte a főtanfelügyelőségnek, hogy a koordinálásával több helyen is szerveznének ilyen "tan-folyamokat". A szakhatóságtól azonban azt a választ kapták, hogy nincsen erre állami keret, így a programot csak pályázat alapján, uniós finanszírozással lehet fenntartani. Jelenleg ugyanis van már erre példa. Nyolc iskolában (Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Segesváron, Mezőbándon, Bonyhán, Sáromberkén, Dédán és Mezőzáhon) beindult ez a fajta oktatás, ehhez még társul az iskola utáni foglalkozás négy marosvásárhelyi és egy-egy szászrégeni, dicsőszentmártoni és gernyeszegi iskolában, ahol az órák után tanárok, tanítók felügyelete alatt végzik el házi feladataikat a roma diákok. Pozitív példaként említi a felmérés azokat a helységeket (Marosvásárhely, Szászrégen, Dicsőszentmárton, Marosludas, Mezőbánd, Héjjasfalva és Zágor), ahol hét iskolai mediátor dolgozik, akik elsősorban a romatelepeken keresik fel az iskolaköteles gyerekeket, szüleiket, és meggyőzik őket az oktatás fontosságáról. Még 14 településen kellene ilyen alkalmazottakat foglalkoztatni – vonták le a felmérés egyik következtetését. Erre azonban sem személyzet, sem pénz. Összesen 22 roma nemzetiségű tanügyi alkalmazott dolgozik a megyében, tevékenységük megkönnyíti a kapcsolattartást a közösséggel. Az említett iskolai közvetítők is a szászrégeni FAER Alapítvány által működtetett program révén fejthetik ki tevékenységeiket. Annál a 14 iskolánál, amelynek körzetében dolgoznak a mediátorok, érezhetően megnőtt a romák iskolalátogatottsága.
Ugyancsak uniós támogatással három településen (Szászrégen, Marosludas és Nagyernye) sikerült beindítani olyan oktatási központokat, ahova elsősorban a városban kolduló gyerekeket gyűjtik be. Itt étkezést biztosítanak és oktatási tevékenységeket is szerveznek.
Szerencsésnek mondható, hogy ahol a romák neoprotestáns vallásokat (adventisták, baptisták, pünkösdisták) gyakorolnak, ott csökkent a bűnözés, jobban együttműködnek a helyhatóságokkal, és a gyerekeket is járatják iskolába.
Az oktatási közvetítők mellett a megyénkbeli roma közösségeket 38 egészségügyi alkalmazott is látogatja, a lakosságot elsősorban az alapvető higiéniai szabályok betartására ösztönzik. Ugyanakkor nemkormányzati szervezetek támogatásával sikerült például Bonyhán a gyerekeket védőoltásban részesíteni, Dánoson és Nádason a nőknek különböző fogamzásgátló módszereket ismertettek a nem kívánt gyarapodás csökkentése érdekében.
Lakáshelyzet, személyi nyilvántartás
Lakáshelyzetük rendezésével is gondok vannak, ugyanis a különböző romatelepeken törvénytelenül felhúzott viskókban túlzsúfolva élnek a cigányok. Vannak olyan telepek – mint a marosvásárhelyi Hidegvölgyben, vagy Ludason, Gernyeszegen, Mezőzáhon, Petelén, Sárpatakon –, ahol két, három helyiségből álló épületben 20-25-en is meghúzódnak. Azok a polgármesteri hivatalok, ahova a romák személyazonossági igazolvány kibocsátásáért fordulnak, operatívan, a megyei lakosság-nyilvántartó hivatallal közösen, a romák irodájának segítségével igyekeznek segíteni a kérvényezőkön. Több településen (pl. Dicső-szentmárton, Nyárádszereda, Szászrégen), ahol működnek a kirendeltségek, jelentősen nőtt a személyazonossági igazolvánnyal rendelkező romák száma.
A prefektúra romairodája beindított egy programot, amelyet hazai kormányprogram támogat, s ezáltal Dédán és Mezőzáhon 150 romának telekeltetik a házát és az udvarát. Előkészület alatt áll a telekelésre vonatkozó törvénytervezet, amely a 2015–2020-as időszakban lehetővé teszi majd az ingatlanok rendezését. Vannak olyan települések, mint Apold, Kerelőszentpál, Bogács és Mezősármás, ahol a polgármesteri hivatalok telkeket bocsátottak a romák rendelkezésére, ahova rendezett körülmények között házat építhettek maguknak. Nagy gondot jelent azonban a közművek használati díjának a törlesztése. Ugyanis nagyon sok cigánynak óriási állami adósságai vannak. Ezek elsősorban a bírságokból (tűzifa, mezőgazdasági termények lopása és közlekedési kihágások) gyűltek össze.
Több településen a polgármesteri hivatalok állják a villany- és gázfogyasztási költségeket, illetve a vízhasználati díjat (Dicsőszentmárton, Radnót, Szászrégen). Van ahol nemkormányzati szervezetek is bekapcsolódtak a szociális támogatásba, mint a dicsőszentmártoni Buckner, a marosvásárhelyi Alpha Transilvana, vagy akár a már említett szászrégeni FAER Alapítvány. Vannak szociális és kifejezetten a romák helyzetén javító uniós pályázatok, azonban a polgármesteri hivatalokban nincsenek pályázatíró szakértők.
Fokozottabb társadalmi felelősségvállalást!
A felmérést követően a prefektúra romákkal foglalkozó irodája tárgyalásokat folytatott a főtanfelügyelőséggel az iskolai közvetítők ügyében, a közegészségügyi hatósággal egyes oktató-nevelő programok kezdeményezéséért, kivitelezéséért, felvették a kapcsolatot több, romákkal foglalkozó civil szervezettel, a hatóságokat pedig arra kérték, hogy alakítsák meg a romák problémáit kezelő helyi akciócsoportokat, s ahol lehetőség van, ott alkalmazzanak egy romaszakértőt, aki követi a kormány stratégiájának a gyakorlatba ültetését.
Nagy Zsigmond alprefektus kifejtette, a romakérdések megoldására nem elég stratégiákban gondolkodni, hanem olyan konkrét programokat kell kidolgozni, amelyeket akár uniós támogatással kivitelezhetnek. Erre van már példa, hiszen ezeket is felsorolta a kimutatás, de jóval többet tehet a társadalom ezen a téren. Még a kormány meghirdetett stratégiája előtt tettek lépéseket a Maros megyei önkormányzatok. Nyárádszeredában és Jedden is rendezték egyes romák tulajdonjogi viszonyát, személyazonossági iratait, és ez elindított egy folyamatot. Zágorban kifejezetten jó a polgármesteri hivatal és a roma közösség közötti kapcsolat, mert sikerült elintézni, hogy sokan közülük Németországba járjanak idénymunkára. És ezt meg is hálálják azáltal, hogy igyekeznek beilleszkedni. Marosbogáton és Apoldon is az egyházak és nemkormányzati szervezetek közösen vesznek részt a szociális-oktatási gondok rendezésében. Vannak olyan önkormányzatok (Mezőbánd, Szászbogács, Alsóbölkény, Görgényszentimre, Szásznádas és Marosfelfalu), ahol romani (cigány) nyelven lehet a helyhatósághoz fordulni.
Nagy Zsigmond a Marosi Unitárius Egyházkör felügyelő gondnokaként, zsinati tagként, illetve a jogügyi bizottság elnökeként kifejtette, hogy nemcsak a neoprotestáns egyházak kellene befogadják a romákat, hanem, főleg vidéken, a szórványtelepüléseken a történelmi erdélyi egyházaknak is nyitniuk kell. Konkrétan: elmehetnének a lelkészek a roma közösségekbe, és bevonhatnák őket az egyházi programokba. Nem etnikai megközelítésből kellene kezelni a romakérdést, hanem elsősorban szociális, oktatási és egészségügyi-nevelési jelleggel, irányból. Akár a lelkészek is személyes példájukkal kínálhatnának megoldást az egész közösségnek. S ez nem is annyira anyagiaktól függ, hanem hozzáállás kérdése. Mert a roma közösség részéről megvan ez az igény, de az egyházak nem minden esetben viszonyulnak hozzájuk pozitívan, sőt elutasítják, elzárkóznak előlük.
A gazdasági okok – megelőzés, nem tűzoltás
Az esetek többségében a romák nem hibásak azért, hogy ilyen helyzetbe kerültek – fejtette ki az alprefektus. Ha az utóbbi 25 év társadalmi, gazdasági változásait elemezzük, megállapíthatjuk, hogy ez a közösség képtelen volt alkalmazkodni. Gondoljuk el, 1989 előtt a romák nagy része építkezéseken, a kollektív gazdaságban dolgozott. A rendszerváltást követően csődbe mentek a nagyvállalatok, megszűntek a kollektív gazdaságok, és így azok is, akik a minimális jövedelmet munkával szerezték meg, állás nélkül maradtak. Mivel alacsonyan képzettek, már nem feleltek meg az új munkapiaci elvárásoknak. Aztán úgy felgyorsult az élet, hogy a társadalomnak egyszerűen nem volt ideje velük foglalkozni. A középiskolát (egyetemet) végzettek is nehezen kaptak munkahelyet, hát még a szakképzetlen kategória! Persze van szociális segély, integrálási programok, de ameddig az önkormányzatok nem ösztönzik őket arra, hogy legalább a nyolc osztályt elvégezzék, és utána olyan szakmát tanuljanak, mint az építői, vagy autószerelő-bádogos, amire volna igény, addig egy helyben topogunk. Aztán meg ott van a nagy népszaporulat, ami szintén növeli a szegénységet, hiszen a gyerekeket gondozni kell, ellátni, mert ugye "sok gyerek szegénység", s ez így is van. Ezen a téren is többet lehetne tenni azokkal a felvilágosító programokkal, amelyekre a kimutatás is utalt.
Sok függ attól is, hogy a roma közösség miként neveli ki saját értelmiségi rétegét, amely az új társadalmi helyzetben elvállalja a vezető szerepet. A rossz tapasztalat az, hogy a "kiemelkedett" roma értelmiségeik többnyire nem akarják vállalni az identitásukat, elhatárolódnak a közösségtől, holott ők kellene legyenek a pozitív példák, a húzóerő. Ezen a mentalitáson is változtatni kellene, mint ahogy a társadalom is érzékenyebben oda kellene figyeljen az említett gondokra, jelenségekre, mert lassan nem csak a roma közösséget érintik. És az abafáji esetből kiindulva, egyik fél részéről sem az erőszakos beavatkozás, a tűzoltás a megoldás, hanem az említett okok feltárása, orvoslása. Ha nem kezdünk ezekkel idejében foglalkozni, oda jutunk, hogy mind az állami, mind a helyi közösségek képességeit meghaladják ezek a kérdések, amelyek a radikalizálódott társadalomban veszélyes precedenst teremthetnek, mint például az említett konfliktus. Mindennél fontosabb a megelőzés! – összegzett az alprefektus.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Új püspököt választottak a székelyföldi ortodox egyházmegye élére
A román ortodox egyház zsinata Andrei Făgărășanult, a nagyszebeni érsekség helyettes vezetőjét választotta csütörtökön a Kovászna és Hargita megyét magában foglaló ortodox egyházmegye püspökévé – közölte az Agerpres hírügynökség.
A zsinati ülésen leadott 45 érvényes szavazatból 38 szólt Făgărășanul kinevezése mellett. Az új egyházi vezető Ioan Selejan püspököt váltja tisztségében, akit szeptemberben bánsági érsek-mitropolitává választottak. Beiktatását február 15-én tartják a csíkszeredai püspöki katedrálisban.
A nagyszebeni érsekség honlapján közölt életrajza szerint Andrei Făgărășanul a Maros megyei Maroskecén született 1967-ben, középiskolai tanulmányait Radnóton, teológiai tanulmányait Bukarestben, majd a görögországi Szalonikiben végezte.
1989-től a maroshévízi kolostorban nevelkedett, majd a gyimesi bükkloki kolostor főnöke volt.
2005 és 2008 között Kovászna és Hargita megye püspökségén a székelyföldi ortodox kolostorokért felelt. 2008-ban választották a szebeni érsekség segédpüspökévé.
Az ortodox egyház 1994-ben hozott létre püspökséget a Székelyföldön kisebbségben élő ortodox hívek számára. A tisztséget elsőként betöltő Ioan Selejan a Székelyföldön kisebbségben élő román ortodox közösség szellemi vezetőjeként nyilvánult meg, és szót emelt az ortodox hívek székelyföldi magyar asszimilációja ellen.
Az egyházmegyét 2013 decemberében 89 szobás szállodával jutalmazta meg a román kormány Kovászna fürdővárosában. Székelyföldi személyek diszkriminációval vádolták az államot és pert indítottak ellene a szállodaadomány miatt.
MTI
Székelyhon.ro

Könyv és Gyertya gála
Az RMDSZ március 15-i ünnepi rendezvénysorozatának záróakkordjaként Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében a magyar és a székely himnusszal indult, és Palya Bea valamint Szokolay Balázs előadásával ért véget vasárnap a Könyv és Gyertya gála. A díjat az RMDSZ Maros megyei szervezete alapította, és olyan Maros megyei személyeknek adják, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget.
Beszédet mondott Markó Béla szenátor, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről.
Szolidaritással minden lehetséges
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke azokat cáfolta, akik azt állítják, hogy ma már nincsenek olyan emberek, mint voltak 150, 160 évvel ezelőtt, hogy az az összefogás, szolidaritás, ami akkor vagy közelebbi múltunkban, 1990. február 10-én, a gyertyás- könyves tüntetésen megtörténhetett, ma már nem lehetséges, mert megváltoztak a társadalmak, megváltoztak az emberek.
A volt elnök kijelentette: nem hisz abban, hogy megváltozott volna az a hit, az a bizalom, hiszen "ma is a könyv és gyertya jegyében gyűltünk össze ünnepelni azokat, akik kiérdemelték ezt a kitüntetést". Mint mondta, nem elképzelhetetlen az a szolidaritás. Ha félretesszük a véleménykülönbségeket, össze tudunk fogni.
"Hinni kell a változásban, a szolidaritásban, szabadságban, egyenlőségben, testvériségben, és akkor minden lehetséges" – mondta egyebek között Markó Béla.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy második alkalommal kerül sor a Könyv és Gyertya díj kiosztására, majd felidézte az 1990-es tüntetést, amikor százezer magyar ember vonult végig a városon könyvvel és gyertyával a kezében, amikor hatalmas közösségi erő lüktetett, és amikor jó volt magyarnak lenni Vásárhelyen. Azért alapították a díjat, hogy felhívják a figyelmet azokra az alapvető értékekre, amelyekhez ragaszkodunk, amelyek akkor csak vágyként fogalmazódtak meg, és amelyek nagy része 25 év elteltével megvalósult.
A gálán kitüntetésben részesültek:
1. Berekméri D. István sáromberki nyugalmazott történelemtanár. A pedagógusi munkakör mellett belekapcsolódott és elmélyült a tudományos-kutató tevékenységben is. Részt vett abban a munkaközösségben, amely kiadta Sáromberke falumonográfiáját 1994-ben. Több alkalommal tartott előadást helytörténeti konferenciákon, ahol tudományos dolgozatokat terjesztett elő. Megjelent három könyve, 2006-ban a Sáromberke és a Telekiek, 2007-ben II. Rákóczi Ferenc – az ország nélküli fejedelem, majd 2013-ban a Bethlen Gábor – Erdély fejedelme (1613–1629) című.
Jelenleg a Sáromberke és a Telekiek című kötet átdolgozásán, bővítésén dolgozik, amelyet Teleki Samu Afrika- utazó halálának 100. évfordulója alkalmával szeretne kiadni 2016-ban.
2. Biró János fafaragó, Nyárádszereda. Gépészmérnökként dolgozott Nagyenyeden, Szász-régenben, Nyárádszeredában, fafaragással is foglalkozik. Számos alkotását lehet megcsodálni szerte a megyében és a határokon túl is, Nyárádszeredától Mórig. Igényesen kifaragott kopjafák, címerek, díszes székely kapuk tanúskodnak Biró János fafaragó mesteri munkájáról.
3. Gál Barna Gyula Segesvár és a környékbeli magyarság meghatározó személyisége. Matematika-fizika főiskolán szerzett oklevelet, majd 1953 és 1991 között mint matematika szakos tanár dolgozott. Pályafutása alatt is legfőbb feladata volt a magyarságért, a közösségért tevékenykedni. Az RMDSZ segesvári szervezetének megalakulásában nagy szerepet játszott, majd 1991 és 2004 között a segesvári RMDSZ elnökeként kitűnően vezette a szervezetet. Ugyanakkor 1992 és 2004 között Maros megyei tanácsosként képviselte a magyarság érdekeit.
4. Görög Miklós építészfőmester 1935. október 10-én született Marosludason. Az RMDSZ marosludasi szervezetének megalakításában nagy szerepet játszott, és egyetlen olyan esemény sem volt a helyi RMDSZ szervezetnél, amelyben ne vett volna részt. A Szociáldemokrata Platform országos alelnökeként is tevékenykedett, és Kerekes Károly parlamenti képviselő irodavezetője volt Marosludas kerületben.
5. Horváth János, Marosszentkirály. Fiatal kora óta foglalkoztatta a hagyományőrzés, a néptánc. Életcélja a néptánc megőrzése és továbbadása a fiatal generációknak. 1991-ben megalakította a Vadrózsa hagyományőrző tánccsoportot Nagy Margit tanárnő közreműködésével, amelynek mára már a negyedik generációját oktatja. Fáradságot nem kímélve végzi ezt a szép munkát, melynek köszönhetően szülőfaluja hírnevét már a határokon túl is ismerik. Jelenleg 16 párral dolgozik, akiknek számos erdélyi magyar vidék táncait tanítja.
6. Mátyás Endre, nyugalmazott matematika szakos tanár, Szováta. 1973 és 1996 között pedagógusként és igazgatóként dolgozott. 1996 és 2000 között Szováta polgármestere volt. 1990 óta tevékenykedik az RMDSZ szovátai szervezeténél, melynek alapító tagja volt. Egész életében lelkesen vállalta a közösségi feladatokat, erejét nem kímélve tevékenykedett Szováta közösségéért. Pedagógusként, aligazgatóként, majd később igazgatóként gyermekek generációit oktatta nem csupán matematikai ismeretekre, hanem arra is, hogy miképpen lehet magyarként megmaradni a szülőföldön.
7. Tóth Dénes, Gyulakuta. Mezőgazdasági technikumot végzett, 1965 és 2012 között a gyulakutai állatorvosi körzetnél dolgozott állat-egészségügyi technikusként.
Szakmai munkája mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonított a közösségépítésnek. 1990 óta az RMDSZ-ben töltött be különböző tisztségeket, 18 éven át helyi tanácsosként tevékenykedett, és alelnöke volt a helyi RMDSZ szervezetnek, melynek megalakításához jelentős mértékben hozzájárult. Munkája során igyekezett eleget tenni a szakmai elvárásoknak, és a gyulakutai közösség számára olyan megvalósításokat elérni, melyek példaértékűnek bizonyulnak az új generációnak.
8. Kun László, Marosvécs, történelem szakos tanár. Elhivatottan, lelkesen és kellő részletességgel tanította tanítványait múltunk történelmére, ismertette velük a korszakok változásit, őseink nyomában. 1990 és 2011 között pedagógusi hivatása mellett a Magyarói Általános Iskola igazgatójaként is dolgozott. Munkája során a magyarói oktatás fejlődését, színvonalát tartotta elsődleges célnak, a helyi diákok erkölcsi és szellemi tudásának gyarapítása kiemelkedő fontosságúnak számított.
9. Farkas Elek, Harasztkerék, magánvállalkozó. Több helybélinek biztosít munkát és megélhetési lehetőséget. Aktív szerepet vállal az RMDSZ ákosfalvi községi szervezetében, 1996 és 2000 között helyi tanácsos. Támogatja az RMDSZ-t, a történelmi egyházakat, egyesületeket. Ákosfalva községből több mint száz személynek nyújtott támogatást, hogy ünnepélyes keretek között részt vehessenek a honosítási ceremónián az anyaországban.
10. Darabont József református lelkipásztor. 1973 szeptemberétől szolgál Görgény-szentimre, Mezőbodon, Mezőcsávás református gyülekezetében. Kiemelkedő fontosságúnak tartja a gyerekek és fiatalok foglalkoztatását, lélektől lélekig hirdet igét felnőtteknek, időseknek.
1990-ben megalakította Mezőcsávás községben az RMDSZ szervezetet, idejét, erejét, energiáját nem sajnálva járt házról házra összeírni az RMDSZ-tagokat. Emiatt megfenyegették és bántalmazták 1990-ben. Nem hátrált meg a közösségért való munkában, lelkesen dolgozott a magyarságért.
11. Nagy Béla, Nagysármás. A sármási Vointa Kisipari Szövetkezetnél töltött be különböző tisztségeket, 1993 és 1996 között a községi kórháznál vállalt munkát, 1996 és 1998 között higiéniai asszisztensként dolgozott a Maros megyei egészségügyi rendőrség és megelőző orvoslás intézeténél. Közösségalakító tevékenységekben is részt vett, az RMDSZ helyi szervezetének egyik meghatározó személyisége. A nagysármási RMDSZ szervezet alapító tagja volt. ’90 óta folyamatosan vállalt tanácsosi tisztséget, 2000 és 2004 között helyi elnök volt a nagysármási RMDSZ szervezetnél.
12. Kocsis József, Radnót. A székelykeresztúri tanítóképzőben kezdte, majd Székelyudvarhelyen fejezte be tanulmányait. Somosdon tanított, majd három év katonaság után Harcón volt iskolaigazgató és tanító. 1963-ban került vissza Radnótra, a kertészeti iskolába, majd annak megszűnése után 1964 őszétől az Agronómusok Háza alkalmazottja lett. Megalakulása óta tagja a radnóti RMDSZ-nek. Közösségformáló és mindennapi munkája mellett kopjafát faragott az I. és II. világháború magyar hősei emlékére, melyet a református templom kertjében állítottak fel.
13. Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítványának elnöke. Az erdélyi és a marosvásárhelyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatásáért végzett tevékenysége elismeréseként jelölte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete.
A 25 éve alapított Lazarenum Alapítvány jelenleg 18 gyermeknek szolgál otthonul a Lídia gyermekotthonban. A folyamatosan bővülő Vártemplomi Diakóniai Központot 46 idős személy lakja. A létesítmény az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 2002 óta a Pici ház két pedagógus segítségével oktatást és meleg ételt biztosít 27 utcagyerek számára. A Lazarenum keretében – a diakóniai szolgálat részeként – évente 150 nagy családban nevelkedő mintegy félezer hátrányos helyzetű gyermek rendszeres támogatása és nyári táboroztatása folyik. A társadalom peremére szoruló családoknak otthonteremtő programmal segít, falusi házakban helyezve el őket, fedelet és megélhetést nyújtva számukra. Nem utolsósorban 33 munkahelyet tart fenn.
14. Török Gáspár, országos és nemzetközi elismertségnek örvendő fotóművész, a marosvásárhelyi közélet markáns alakja. Öt kontinensen állították ki munkáit, több mint 63 hazai és 25 nemzetközi díj birtokosa. Művészi rangjának elismeréseként 1988-ban az AFIAP, vagyis a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének művésze címmel, majd 1995- ben az EFIAP, ugyanezen szövetség kiváló művésze címmel tüntették ki.
15. Simon György magyartanárként a szép és szabatos nyelvhasználatra, a nemzeti hovatartozás önérzetes felvállalására tanította diákjait. Iskolai órái hétvégeken és vakációkban gazdag hagyományú erdélyi falvakban, hegyi ösvényeken, a múltat idéző emlékhelyeken folytatódtak. Simon György a Bernády Napok első kiadása óta a diákvetélkedők szervezője, számos Bernády-kiadvány szerkesztője, illetve korrektora. Ő indította útjára 1993-ban az ország összes magyarul tanuló középiskolás diákja számára az IKV-t, az irodalmi kreativitásversenyt, amely azóta is minden évben megrendezésre kerül.
A gálaesten Csíki Hajnal Horváth István A nyelv csak élve tündököl című versét szavalta, fellépett Trózner Kincső (ének), zongorán kísérte Trozner Szabolcs. A laudációkat B. Szabó Zsolt műsorvezető olvasta fel.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nyílt magyarellenes provokáció a Székelyföldön
Ma, a román zászló ünnepén Hargita megye legmagasabb zászlórúdjára a régió legnagyobb román zászlaját vonják fel Csíkszeredában. Ez méretében vetekedni fog a Maros megyei Radnót főterén lobogó trikolórral.
Az egyértelműen magyarellenes provokációnak szánt gesztust Mircea Dușa román védelmi miniszter, maroshévízi születésű Hargita megyei parlamenti képviselő jelentette be a Brassó megyei Nagysinken, egy hadgyakorlat közben. A csíkszeredai ceremónián az előrejelzések szerint Dușa a megbízott miniszterelnökkel, Gabriel Oprea belügyminiszterrel együtt vesz részt.
Tegnapelőtt zászlófelvonó próbát tartottak a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnak és a Román Hírszerző Szolgálatnak otthont adó épület előterében, ahol az óriás román trikolór lobogni fog. Az ezt megörökítő sajtófotóst, az Udvarhelyi Híradó Kft. által működtetett Székelyhon.ro portál alkalmazottját, Veress Nándort maga a megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan szólította meg és tuszkolta be a rendőrségre, ahol igazoltatták és felszólították, hogy hagyja abba a fotózást, illetve megtiltották neki, hogy bármit is közöljön az előkészületekről. A fotós felhívta a rendőrök figyelmét, hogy közterületen, egy parkolóból fényképezett, amihez sem engedélyt nem kell kérnie, továbbá hogy bármi szabadon publikálható, ami nem sérti a polgárok személyiségi jogait és nem ütközik törvénybe.
A tervezett trikolórfelvonás egyértelmű erődemonstrációnak számít, ugyanakkor a jelzett körülmények miatt a Székelyföldön többségben élő magyarságnak szánt provokatív intés is: lássák ezen „idegenek”, ki az úr a háznál.
itthon.ma.erdelyország

Nyárádmentén még várni kell az ivóvízhálózatra
A decemberben záruló nagylélegzetű befektetésekről számolt be és a 2020-ig tartó pályázatokat ismertette Törzsök Sándor. Az Aquaserv projektmenedzsere hangsúlyozta: alapvetően elégedett a munkálatok menetével.
A 2007-2013-as időszakban a Maros megyei vízszolgáltató vállalat csaknem százmillió eurós projektet valósított meg, nagyrészt uniós pénzalapok felhasználásával. „Maros megye legnagyobb infrastrukturális befektetéséről van szó. Összesen hat vízüzem épült vagy újult meg, öt szennyvíz-tisztítóállomás létesült, és 260 kilométernyi vezetékrendszert cseréltünk ki vagy bővítettünk” – mondta a szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy kész van a Nyárádszereda-Lukailencfalva közötti fővezeték, a radnóti és a marosludasi szennyvíztisztító üzem, a dicsőszentmártoni vízüzem. Az év első felében befejeződik a Marosludas és Radnót közötti vízhálózat cseréje, bővítése.
Az uniós alapokból végzett munkálatok idén decemberben be kellett volna fejeződjenek, de számos oka van, hogy miért nem így történt. Elsősorban a versenytárgyalások hosszasak, például a Mezőbánd és Mezőpanit közötti vezetékrendszer kiépítésekor 500 napot késtek az óvások miatt. De az sem mellékes, hogy Romániában nincsen elég szakcég, amely ilyen jellegű munkálatokat meg tudna tervezni, műszaki tanácsadást tudna biztosítani. Marosvásárhelyen nehezen lehet egyetlen olyan céget találni, amely egy vízüzemet meg tud tervezni, s építését felügyelni tudja. A jövő évbe átcsúszó munkálatokat BERD-alapból finanszírozzák.
A vízszolgáltató folytatni szeretné az elkezdett beruházásokat, a 2014-2020-as uniós pályázatokra már időben előkészültek, jelenleg meghirdették a versenytárgyalást a tervezők kiválasztására. Az eddigi nagyvárosok után most a 2-10 ezer lelkes települések ivóvíz és szennyvízhálózatának kiépítése élvez elsőbbséget, de Vásárhelyen is szeretnének egy iszapégetőt létesíteni.
Megkérdeztük,hogy mikor csatlakozhatnak az ivóvízhálózatra a nyárádmenti települések, miután a Nyárádszereda-Lukailencfalva közötti fővezetéket már lefektették. Törzsök Sándor elmondta, két lehetőség van: a helyi önkormányzatok saját vagy pályázati alapból kiépítik a vezetékrendszert és akkor rácsatlakozhatnak a fővezetékre, vagy megvárják, amíg a 2014-2020-as pénzalapokból a szolgáltató építteti ki a hálózatot. Ez utóbbi esetben 2020-2022-ig várniuk kell, hogy vezetékes vizük legyen. Ugyanez a helyzet Mezőbergenyében és Csittszentivánban is.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától
A 2016–2017-es tanévben ezerrel kevesebb diák ül majd be az iskolapadokba Maros megyében, mint egy évvel korábban. A diáklétszám csökkenésének egyik eredményeképpen tanintézeteket vonnak össze Marosvásárhelyen, Radnóton, Nyárádszeredában és Nagyernyében.
Évek óta borzolja a kedélyeket a tanintézetek összevonása, egyes iskolák jogi személyiségének megszüntetése, az esetenként elrendelt költözés. Nemrég a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadta az ősztől érvényes iskolahálózatról szóló rendelkezést, amelybe újabb összevonásokat iktattak be. Az érintett szülők és tanárok elégedetlenek a döntéssel.
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő elmondta: a diáklétszám csökkenése és a meglévő épületek észszerű kihasználása érdekében a 2016–17-es tanévtől összevonják a nyárádszeredai általános iskolát a gimnáziummal, a radnóti általánost a középiskolával, a nagyernyei iskolát a sáromberki szakiskolával, valamint a megyeszékhelyen a Tudor Vladimirescu iskolát (volt 20-as)  a Mihai Viteazullal (volt 5-ös ) és a Romulus Gugát (18-as) a George Coşbuckal (3-as).
„Nincs elég tanuló, így fölöslegessé vált pár ügyintézői állás, gondolok itt az igazgatóra, titkárnőre, könyvelőre. A diáklétszám marad, a beiskolázási számok maradnak, a tanítók, tanárok nem kell attól féljenek, hogy elveszítik állásaikat. Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától, pedig az eddigi példák azt mutatták, hogy az összevonás nyomán a tanintézetek megerősödtek, versenyhelyzet alakult ki a diákok között, s jobb eredmények születtek” – mondta a főtanfelügyelő.
Az egyik alárendelt viszonyba kényszerített tanintézet a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskola, ahol jelenleg 699 diák tanul. A háromemeletes épületben 31 osztályterem van, a földszinten óvodai csoportok működnek, az emeleteket az iskolások foglalják el. Az iskola tavaly egy nagyáruháztól csaknem százezer lejes támogatást kapott, amelyből egy korszerű, multimédiás informatikalabort szereltek fel. Az iskolához tartozik egy korszerű nagy sportterem is, amelyet a diákok mellett sportegyesületek is használnak bérleti díj ellenében.
Az iskola igazgatója, Boczog Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, tudták, hogy előbb-utóbb szóba kerül az összevonás, de remélték, hogy minél később. A jogi személyiség elvesztése számukra azt jelenti, hogy a közeli, felszereltség szempontjából rosszabbul, de diáklétszám szempontjából jobban álló Mihai Viteazul iskolához kerülnek, és többé nem tudnak önállóan dönteni többek között  a bérleti díjból, szponzorszerződésből származó bevételek felhasználásáról sem. „A tanárok állásaikért aggódnak, noha biztosítottak minket szóban, hogy egyelőre minden osztály megmarad, nem lesznek összevonások. Legalábbis egyelőre” – mondta Boczog Szabolcs. A magyar tagozaton egyelőre elegendő diák van, s az utánpótlás is biztosítottnak látszik, ám pár év múlva előreláthatóan, ha kevesebb magyar kisdiák lesz, csökkenhet a magyar osztályok száma is.
A szülők, akik a napokban szereztek tudomást az összevonásról, fel vannak háborodva, és el vannak keseredve, mert szeretnék, ha gyermekeik ott fejezzék be az iskolát, ahol elkezdték.  A tanfelügyelőség még nem erőlteti az osztályok átcsoportosítását, így lehet, hogy egy évig még minden a régiben marad. Egyelőre egyeztetések zajlanak. Felmerült megoldásként, hogy az elemi osztályok mindkét iskolából kerüljenek át a Tudor Vladimirescuba, s a felső tagozatosok, akik kevesebben vannak, a másik épületben tanuljanak. A korszerű informatikaterem léte azonban indokolttá tenné, hogy a nagyobb osztályok a Tudor Vladimirescu iskola épületében maradjanak. Ez ügyben döntés még nem született.
Az igazgató elmondta: a szülők a főtanfelügyelőhöz is elmentek kihallgatásra, tolmácsolva elégedetlenségüket. „Van, hogy testvérpárok járnak ide, s nem lenne jó őket elszakítani, külön épületbe tenni. Ugyanakkor több szülői közösség saját pénzén, önszántából rendbe tette az osztálytermeket, és természetes, hogy nem szeretnék, hogy gyermeküknek költöznie kelljen. Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a mindenki számára elfogadható megoldást”– mondta az igazgató.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Felháborodást szült az iskolaösszevonás Nyárádszeredában
Januárban iskolák összevonásáról döntött a Maros Megyei Tanfelügyelőség. A csökkenő gyereklétszámra és gazdasági okokra hivatkozva Nyárádszeredában a Deák Farkas Általános Iskola elveszítené önálló jogi személyiségét, és beolvasztanák a Bocskai István Gimnáziumba.
A tanfelügyelőségi döntést értetlenül és felháborodva fogadták a szeredai vezetők, hiszen itt az előírtnál nagyobb létszámú a diákság, és a személyzeti leépítést is megoldotta volna a városvezetés úgy, hogy senki ne maradjon állás nélkül.
Tóth Sándor polgármester úgy véli, hogy a tanfelügyelőség szembement a törvényekkel, és önkényesen döntött. A nyárádszeredaiak megkérdőjelezték a tanfelügyelőség álláspontját, és néhányszor találkoztak is az intézmény képviselőivel. A tanfelügyelőség gazdasági szempontok szerint döntött: a minisztérium felszólítására csökkentenie kell a nem didaktikai személyzet számát. Szerintük az iskolák összevonásával az adminisztratív személyzetet csökkenteni lehet, igazgatói, aligazgatói állások szűnnének meg, és a titkári és könyvelői munkát is meg lehet oldani kevesebb személyzettel. Nem beszélve a takarítókról, karbantartókról, akiknek a tanfelügyelőség szerint nincs elég munkájuk, ezért állásokat kell felszámolni.
Nem fogadták el az érveket és javaslatokat
Első lépésben a tanfelügyelőség a karbantartó vagy takarító személyzet csökkentését szerette volna elérni az összevonás révén. Tóth Sándor próbálta meggyőzni a főtanfelügyelőt: Nyárádszeredában nem csökkent, ellenkezőleg, kétszeresére nőtt a takarításra váró iskolai felületek nagysága az utóbbi évek helyi iskolaépítési hulláma következtében. De ha már mindenképp néhány takarító elbocsátásával oldanák meg a helyzetet, a polgármester azt javasolta: a takarítást kiszervezik, azaz ezeket az állásokat levághatja a tanfelügyelőség, az alkalmazottakat pedig átveszi egy takarító cég. Ez a javaslat nem győzte meg a tanfelügyelőt, és már nem is a takarítókkal, karbantartókkal volt gondja, hanem az igazgatói, aligazgató és adminisztratív személyzettel, könyvelőkkel, titkárokkal – ezek állásaiból szüntetne meg négyet-ötöt, hogy elérje a személyzetcsökkentést. „Meggyőződésem, hogy ez kimondottan politikai kérdés. Sajnos össze kellett vonjanak román iskolákat, ahol baj volt a gyereklétszámmal, és a Maros megyei román közösség nem tudja megengedni magának, hogy ne vonjon össze magyar iskolákat is” – véli az elöljáró.
Megvan a létszám
A következő tanévre a középiskolában 420 diák beiskolázására tettek le tervet, míg az általános iskolákba közel kilencszáz gyerek jár a városból és a hozzá tartozó falvakból, tehát jóval a törvény által előírt háromszázas diáklétszám fölött állnak, így mindkét iskola önálló jogi személyiségre jogosult – hangsúlyozta Tóth Sándor. A két iskola igazgatója, Trufán József és Fülöp László támogatják a polgármester álláspontját a kérdésben.
Ellenezte a döntést a tanfelügyelő-helyettes
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes egyedüli magyarként a bizottság döntése ellen szavazott, mert ő, ahogy fogalmazott, a nyárádmenti közösséget képviselte. Megkeresésünkre elmondta: 1990-hez képest szinte felére csökkent a magyar diákok száma Maros megyében, ez is befolyásolja azt, hogy a kvótarendszerrel együtt új átszervezés következik. A kisebb városokban, ahol általános és középiskola is volt, már összevonták azokat, most került sorra Nyárádszereda, Radnót, Sáromberke is. Hogy megmentsék a középiskolákat, azt látták jónak, ha összevonják az intézményeket. Ez eredményezheti talán azt is, hogy a diákokat sikerül az adott településen tartani, és megmaradhatnak a kis vidéki iskolák is. Bonyolult a kérdés: a gyerek és iskola is meg kéne maradjon, a pedagógusnak is állása kell legyen, de a keretszámokba is bele kell férni. A főtanfelügyelő-helyettestől azt is megtudtuk: a szeredai iskolák esetében nem szűnnek meg sem takarítói, sem tanári állások, lesz egy igazgató és két oktatásért felelős aligazgató. Csak az adminisztratív személyzetet érinti az összevonás, de elbocsátás itt sem lesz most, hanem amikor valaki nyugdíjba megy, nem hirdetik meg többé az állást. Ő nem támogatta az iskolák összevonását, de ha már ez a kényszerhelyzet, meg kell találni azt az utat, amely a közösségnek és a diákoknak is a legjobb – mondta el Illés Ildikó.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Összevonnák a nyárádszeredai iskolákat
Értetlenül fogadta a nyárádszeredai önkormányzat a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint a csökkenő gyereklétszámra és gazdasági okokra hivatkozva a Deák Farkas Általános Iskola elveszíti önállóságát, és beolvad a Bocskai István Gimnáziumba.
A tanfelügyelőség azzal indokolta a lépését, hogy a minisztérium felszólítására csökkenteni kell a nem didaktikai személyzetet. Szerintük az iskolák összevonásával az adminisztratív személyzetet csökkenteni lehet, igazgatói, aligazgatói állások szűnnének meg, és a titkári és könyvelői munkát is meg lehet oldani kevesebb személyzettel. Nem beszélve a takarítókról, karbantartókról, akiknek a tanfelügyelőség szerint nincs elég munkájuk, ezért állásokat kell felszámolni.
Tóth Sándor polgármester szerint a tanfelügyelőség szembement a törvényekkel, és önkényesen döntött az iskola-összevonásról. Mint mondta, a tanfelügyelőségen „egyetlen törvénycikkellyel sem tudták megindokolni határozatukat". A polgármester biztos abban, ha bíróságon támadják meg a döntést, megnyerik a pert.
„Ám ez csapdát is rejt. Ugyanis a jelenlegi tanfelügyelőségi vezetők még három évig a helyükön maradnak, hisz versenyvizsgával és nem politikai kinevezéssel töltik be a posztot. Megtörténhet, hogy a per után bosszúból támadni kezdenék a szeredai tanintézeteket. Nem beszélve arról, hogy az érettségin és kisérettségin hátrányosan megkülönböztetnék a szeredai diákokat, ezzel csökkentenék továbbtanulási esélyeiket. Büszkék leszünk-e rá, hogy igazunk van?" – tette fel a kérdést a polgármester, akinek ennél fontosabb célja, hogy az érettségi átmenő aránya a 31-ről 50 vagy akár 70 százalékra nőjön.
Tóth Sándor elmondta, a napokban megbeszélést tartanak a témában, amelyen a két iskola vezetői, tanárai és a szülőbizottság tagjai is kifejthetik álláspontjukat. A következő tanévre egyébként a középiskolában 420 diák beiskolázása szerepel a tervezetben, míg az általános iskolákba közel kilencszáz gyerek jár a városból és a hozzá tartozó falvakból, tehát jóval a törvény által előírt háromszázas diáklétszám fölött állnak, így mindkét iskola önálló jogi személyiségre jogosult – hangsúlyozta Tóth Sándor.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes egyedüli magyarként a bizottság döntése ellen szavazott, mert ő, ahogy fogalmazott, a Nyárád menti közösséget képviselte. Megkeresésünkre elmondta: 1990-hez képest szinte felére csökkent a magyar diákok száma a megyében, ez is befolyásolja azt, hogy a kvótarendszerrel együtt új átszervezés következik. A kisebb városokban, ahol általános és középiskola is volt, már összevonták azokat, most került sorra Nyárádszereda, Radnót, Sáromberke is. Hogy megmentsék a középiskolákat, azt látták jónak, ha összevonják az intézményeket – mondta el Illés Ildikó.
Gligor Róbert László. Krónika (Kolozsvár)

A fogyó gyereklétszám indokolja az iskolaösszevonásokat
Tanévről tanévre csaknem ezerrel kevesebben ülnek be az iskolapadokba Maros megyében, s ez a helyzet az elkövetkező években sem változik. A születési statisztikai adatok is a gyermekek létszámának csökkenését bizonyítják, amelynek figyelembe vételével dönt a tanfelügyelőség a tanintézetek összevonásáról. Bár a szülők, igazgatók változtatni szeretnének, az idén ősztől betervezett összevonások már a minisztérium jóváhagyására várnak.
Általános felháborodásához vezet valahányszor a Maros Megyei Tanfelügyelőség iskolák összevonásáról, a jogi személyiség megszüntetésről, netán az épületek kiürítéséről dönt. Pár évvel ezelőtt az Emil Dandea Kémiai Iskolaközpont összevonásáról és költöztetéséről, valamint a szülők, tanárok tiltakozásáról számoltunk be, tavaly a Constantin Brâncuși Építészeti Iskolaközpont veszítette el jogi személyiségét, vonták meg tőle a lehetőséget az önálló tervezéstől, pályázástól. Idén ősztől tíz iskolából gyúrnak ötöt, négy a megyeszékhelyen, kettő-kettő Nagyernyében, Nyárádszeredában és Radnóton van. 
Az iskola-összevonások már 15 éve elkezdődtek, s ha a statisztikai hivataltól kapott számadatokat vesszük figyelembe, nincs miért csodálkoznunk. 1990-ben az óvodások és általános iskolások száma Maros megyében 132 683 volt, de azóta folyamatosan csökkent. Bár több gyerek született, nagyon sokan elhagyták az országot, Maros megyét, így 2000-ben az óvodások és 1-8. osztályosok száma 115 158-ra csökkent.  A 2012-es népszámláskor ez az adat már csak 104 523-as számot mutatott.
230-al kevesebb tanintézet
Az általános népességcsökkenést minden beiskolázási terv elkészítésekor figyelembe vette a Maros megyei tanfelügyelőség. Míg a 2000-es évek elején megyeszinten 400 tanintézményt tartottak nyilván, ma már csak 170 van. A szám azért is csökkent ilyen drasztikusan, mert első körben a kis vidéki iskolákat számolták fel, a községközponti iskolába irányítva a gyermekeket, és iskolabusszal oldva meg szállításukat. Jelenleg a községek szintjén mindenhol csak egy központi iskola van, s ha a hozzá tartozó falvakban van még tanintézet, az alárendelt viszonyba került. Az óvodák esetén is hasonló a helyzet, azzal a megjegyzéssel, hogy nem csak vidéken, hanem városon is elveszítették önállóságukat. 
A döntést a tanfelügyelőség hozza meg
Bár a szakminisztérium előírása szerint elsősorban a háromszáz diáknál kisebb tanintézeteket kell összevonni, Maros megyében a nagyobb iskolákra is sor került már. Ștefan Someșan szerint már a szakminisztérium asztalán levő összevonások esetében sem ez a számadat volt a döntő. „A tanfelügyelőség szintjén jól látjuk, hogy milyen csökkenések vannak településenként, s hosszútávon is tervezni tudunk. Ha Nyárádszeredát vesszük figyelembe, akkor megnéztük, hogy jelenleg hány diák van, mekkora a személyzet, és összehasonlítottuk egy vásárhelyi, például Papiu-s vagy unireás adatokkal. Ez utóbbi iskolák ezres létszámmal működnek. Racionális és anyagi okok miatt döntöttünk az iskolák összevonásáról, szó sincs itt nacionalizmusról vagy más, a helyi, székükhöz ragaszkodó igazgatók, vagy polgármesterek által felhozott okokról. A diáklétszám-csökkenés miatt megyeszinten hozunk intézkedéseket, és idén Nyárádszeredára, Nagyernyére és Radnótra került sor, valamint, mint jól tudják, Marosvásárhelyen is összevonások lesznek. A döntést meghoztuk, kiközöltük, elküldtük a minisztériumba” – közölte a főtanfelügyelő, tudtunkra adva: ez a döntés visszafordíthatatlan.
Nem csak ez a tanfelügyelőségi döntés, hanem az általános népességcsökkenés is visszafordíthatatlannak tűnik. A legfrissebb statisztikai adatokból ugyanis az derül ki, hogy a születések száma Maros megyében sem nő. A megyei hivataltól kapott kimutatás szerint 2009-ben Maros megyében 6451 csecsemő született, 2010-ben ez a szám 6113 volt, 2011-ben 5854-re csökkent, 2012-ben 5781 volt, s kis emelkedést mutatott 2013-ban 5930-cal. A 2014-es és 2015-ös adatokat még nem összesítették. Ha településekre leosztva vesszük górcső alá az újszülöttek számát, akkor kiderül, hogy 2009-hez képest 2013-ban 230-al kevesebb gyerek született Marosvásárhelyen, Szászrégenben 45-el kevesebben, Nyárádszeredában viszonylag stabil volt a születések száma, hiszen 2009-ben 76 csecsemő, majd két évben egymás után 75 kisgyerek jött a világra, majd 2012-ban csak 64, de 2013-ban újra 70. Nagyernyében 2009-ben 86, 2013-ban csak 72 gyerek született,  Radnóton 12-vel kevesebb, de Szováta sem dicsekedhet, hiszen 2010-ben 115 születést iktattak, míg 2013-ben már csak 78-at. A backamadarasi adatok sem biztatóak, hiszen 2009-ben 25 új életet vettek nyilvántartásba, 2013-ban már csak kilencet. 
Vannak pozitív esetek is 
Vannak olyan települések, ahol pozitív irányba mozdult el a születési mutató, például Marosszentkirály, ahol 2009-ben 68-an, 2013-ban már 82 keresztlevelet bocsátottak ki, de Marosszentgyörgy is a születések szempontjából stabil települések közé sorolható, ahol 2009-ben  119 csecsemő, 2013-ben 118 csecsemő jött a világra.  A kibédiek is büszkék lehetnek, hiszen 2009-ben 19, 2013-ban már 25 csecsemővel szerepelnek a statisztikai adatokban.  Ákosfalván a 2009-es 54-es számot 2013-ban 60-ra sikerült feltornászni. 
Amiről nincsenek adatok
Bár Maros megyében a születési adatok nem mutatnak drasztikus csökkenést, s semmiképp sem akkorát, hogy évente ezerrel kevesebb diák kezdje a tanévet, elég ha szétnézünk ismerőseink, családunk körében, s összeszámoljuk, hogy csak az elmúlt év évben hányan hagyták el szülőföldjüket a jobb megélhetés reményében, és hányan vitték magukkal gyermekeiket is. Ezekről a statisztikai adatok csak népszámláláskor beszélnek.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Könyv és Gyertya díjátadó gálaműsor a Kultúrpalotában
"Fontos kiállni az önrendelkezésért"
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójának emlékére szervezett ünnepségsorozat része volt kedden este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott gálaműsor, amelyen átadták a Könyv és Gyertya díjakat. "Ki kell állni a magyar oktatásért, közképviseletért, önrendelkezésért. Ezek nélkül törékennyé és elesetté válik a magyar szabadság" – jelentette ki a rendezvényen Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke.
A közönséget a rendezvények főszervezője, B. Szabó Zsolt köszöntötte, majd Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel. Az elnök szerint 2016-ban is időszerű feltenni a kérdést, hogy mi a szabadság, mi a magyar szabadság? "A szabadság az, amit a törvények lehetővé tesznek. Minél több dologra kiterjednek a törvények, minél több részletet szabályozunk, annál teljesebb, annál nyitottabb a szabadság. Olyan, mint a zebra az úttesten. Az a szabadság, hogy át szabad kelni az út egyik feléről a másikra. Ilyen a kisebbségi létünk is: újabb és újabb utakat lépünk át, újabb és újabb zebrákat próbálunk magunknak vonalazni az úttesten, lehetővé tenni a szabadság törvénye révén, hogy átjussunk egyik pontról a másikra. Több átkelő kell, ilyen a kisebbségi lét". Brassai Zsombor szerint a magyar szabadságnak ma – ha Erdélyben, Romániában értelmezzük – három fontos alappillére van. "Egyik alappillére az anyanyelvi oktatás, az, hogy van óvodától egyetemig lehetőségünk anyanyelven tanulni. Van anyanyelvű oktatási hálózatunk, amit kemény munkával, politizálással, érdekképviselettel lehetett elérni 26 év alatt, az utca egyik oldaláról a másikra átkelve, újabb és újabb zebrákat festve az úttesten. Nagyon keményen kell küzdeni azért, hogy ez meg is maradjon, hogy erősödjön, hogy fejlődjön. A magyar szabadság másik alappillére a közképviselet. Jelen vagyunk a helyi önkormányzatokban, ott vagyunk a megyei önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, Brüsszelben, az Európai Unió parlamentjében. Azokon a helyeken, ahol a törvények, a határozatok születnek, amelyek mindegyre szélesítik, megőrzik a magyar szabadságot. Amit tegnap megszereztünk, azt lehet, hogy ma, holnap vagy holnapután el fogják venni tőlünk, mint ahogy Tőkés Lászlótól is elvették az érdemrendet, és sokan másoktól elvették a lehetőséget, hogy tovább gyakorolja közképviseleti tisztségét. Van tehát, amit megvédjünk, amiért küzdjünk. A harmadik alappillér: az önrendelkezés. Sokat kell még dolgozni azon, hogy legyen valós önrendelkezés. Vannak, akik radikálisabban, mások mérsékletesebben képzelik el ennek az elérését. Bízom benne, hogy együtt, különböző vérmérséklettel, különböző politikai ideológiákkal fogjuk elérni, hogy legyen valós önrendelkezés. Nem mondhatunk le róla, mert enélkül összedől a magyar szabadság, törékennyé és elesetté válik. Ezek azok az értékek, amelyekért fontos kiállni. A magyar szabadságharcnak ma a jelmondata: kiállni, képviselni, kiharcolni. Nem mondhatunk le sem az önkormányzati, sem az országos vagy a brüsszeli képviseletről, ott kell lennünk, ahol a törvények születnek, másképp a szabadság szűkülni fog" – mondta, arra biztatva a közönséget, hogy a június 5-i választásokon erősítse meg a magyar közösség képviseletét.
Soós Zoltán összmagyar polgármesterjelölt hangsúlyozta: ezen az ünnepen is "betöltöttük a várost és a tereket, meg tudtuk mutatni, hogy mennyire sokszínű a marosvásárhelyi, Maros megyei közösség, hogy meg tudunk újulni". Hozzátette: a jó néhány évvel ezelőtt elkezdett közösségépítést tovább kell vinni, ehhez a város vezetését el kell nyerni. "Nem azért szeretnék polgármester lenni, mert magyar vagyok, hanem mert úgy gondolom, hogy jobban tudnám és szeretném csinálni azt a munkát, amit inkább nem, mint elvégeznek ebben a városban" – jelentette ki.
A rendezvény színvonalát Buta Árpád énekes és a zenei kíséretet szolgáltató Trozner Szabolcs, Kilyén Ilka színművésznő szavalata, a Napsugár néptáncegyüttes és az Üver zenekar fellépése emelte.
A Könyv és Gyertya díjat – Gyarmathy János alkotását – idén 15 személynek adták át, ezzel is elismerve közösségépítő munkásságukat.
2016-ban Könyv és Gyertya díjban részesültek:
Bálint Károly nyugalmazott szobrászművész (Ákosfalva), Barabás Katalin nyugalmazott pedagógus (Radnót), Baricz Lajos lelkész- plébános (Marosszentgyörgy), Gyarmathy János szobrász (Nyárádszereda), Jakabházi Béla nyugalmazott magyartanár (Segesvár), Katona Sándor nyugalmazott református lelkész (Marosludas), Kilyén Ilka színművésznő (Marosvásárhely), Kovrig Magdolna nyugalmazott tanár (Erdőszentgyörgy), Lázár Éva nyugalmazott tanítónő (Mezőcsávás), Nagy Géza nyugalmazott mezőgépész (Mezőmadaras), Németh János nyugalmazott pedagógus (Szováta), Sárkány Ernő nyugalmazott tanár (Szászrégen), Szabó Rozália nyugalmazott tanár (Gernyeszeg), Szénégető István Barnabás római katolikus plébános (Marosvásárhely),Vásárhelyi János nyugalmazott pedagógus (Vámosgálfalva).
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Százezer szavazatra számít az RMDSZ Maros megyei szervezete
Százezer szavazatot gyűjtene a június 5-ei helyhatósági választásokon az RMDSZ Maros megyei szervezete, mintegy tízezerrel többet, mint 2012-ben, és a megyei önkormányzat élére is elnököt állítana.
Brassai Zsombor megyei elnök szerint a merész célkitűzést csak abban az esetben tudja teljesíteni a szervezet, ha megtartva saját szavazóbázisát, azoknak a támogatását is megnyeri, akik négy évvel ezelőtt a Magyar Polgári Pártra voksoltak. Akkor az RMDSZ mintegy 90 ezer szavazatot szerzett, az MPP pedig 10 ezret vitt el.
A közös lista állítása érdekében az RMDSZ továbbra is hajlik a párbeszédre, hangsúlyozta a megyei elnök. A jelen állás szerint úgy tűnik, a polgáriakkal nemsokára egyezség születik, az Erdélyi Magyar Néppárttal viszont elakadt a párbeszéd. „Mivel a választási törvény nem teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek koalíciójának megkötését, felajánlottuk, hogy az RMDSZ ernyője alatt indítsunk közös listát. Az ajánlat áll és a listák lezárásáig állni fog. Csakhogy az idő is vészesen fogy. Tény, hogy a döntés a kisebb magyar pártok kezében van” – ecsetelte a helyzetet csütörtökön Brassai Zsombor.
Az RMDSZ vezetője beszámolt arról is, hogy szervezete miként látja a megyei önkormányzati lista elméletileg befutónak számító első tizenhárom helyét. Elmondta, a Területi Képviselők Tanácsa döntése értelmében a megyét három részre osztották: a keletiben a történelmi Marosszék – Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy és környéke – kapott helyet, a nyugatiba Szászrégen, Dicsőszentmárton, Segesvár, Radnót, Marosludas, Nyárádtő, Nagysármás és környékét sorolták be, míg a harmadikat Marosvásárhely alkotja.
A demográfiai mutatók és a korábbi választási eredmények alapján az első kistérséget négy befutóhely illetné, a másodikat és harmadikat három-három. Ugyanakkor a szövetség országos szabályzata szerint a listán a lehetséges bejutók között helyet kapna a szervezet megyei elnöke, valamint a nőszövetség és az ifjúsági szervezet egy-egy jelöltje. Arra a kérdésre, hogy ezek után miként fér meg a 13-as listán az MPP vagy az EMNP esetleges jelöltje, Brassai elmondta: „ezen még lehet változtatni”. Egyelőre arra sincs pontos válasz, ki lenne az RMDSZ megyeelnökjelöltje, bár egyre többet hallani Péter Ferenc szovátai polgármester, illetve Brassai Zsombor nevét. A vidéki jelöléseket a kistérségi szervezetek teszik meg.
Veszélyes lehet Vasile Gliga terve
Veszélyesnek tartja Brassai Zsombor Vasile Gliga szociáldemokrata parlamenti képviselő minapi nyilatkozatát, amelyben a nacionalizmusáról elhíresült szászrégeni vállalkozó-politikus magyarellenes egységre szólítja fel az összes román pártot. „Megértem, hogy az etnikai kártya sokszor hasznosnak bizonyult, de úgy vélem, a kor szelleme meghaladta. Maros megyében nem a magyarok elleni szövetségre van szükség, hanem olyan politikai projektekre és együttműködésre, amely változást idéz elő” – szögezte le Brassai. Vasile Gliga március 10-e után felhívással fordult az összes román párthoz, mondván, hogy csak román–román összefogással lehet elkerülni a magyar veszélyt. A PSD megyei elnöke két évvel ezelőtt azt is kijelentette, hogy Maros megyében bárki lehet prefektus, csak magyar nemzetiségű személy nem.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)