A Nagyszentmiklós környéki Keresztúr színmagyar falu, magyar tagozatának összevont I-IV. osztályába kilenc tanuló jár, a román osztály tizenkét tanulója közül csak egy román anyanyelvű. Szapáryfalván csak IV. osztályig van magyar tagozat, Kisszentpéteren megszűnt a magyar tagozat, Keresztesen heten járnak magyar osztályba, de nincs magyar tanítójuk. A Temesváron tartott Anyanyelvű oktatás a szórványban című vitafórumon Kiss Ferenc tanfelügyelő ismertette az adatokat: az 1990/91-es tanévhez képest Temes megyében 1993 tanulóról 1701-re csökkent a magyar nyelven tanulók száma. A Bánságban csak minden harmadik magyar gyermek jár anyanyelvű iskolába. Kevés a szakképzett pedagógus. Az egyetlen pozitívum, hogy a magyar óvodások száma 1989 után 600-ról 750-re nőtt. A megye egyetlen magyar nyelvű líceuma, a temesvári Bartók Béla Líceum évről évre alig tudja betölteni a három párhuzamos osztály helyeit, derült ki Halász Ferenc igazgató beszámolójából. A katolikus líceum magyar tagozatán kevés a jelentkező. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1-2./

"Temes megyében a szórványban élő magyar kisközösségek nyelvének, kultúrájának, hagyományainak megmentésére az RMDSZ kezdeményezésére tíz bánsági településen kísérleti jelleggel civil egyesületeket szerveznek, melyek - az elképzelés szerint - felvállalják a közösség művelődési, oktatási, szociális gondjainak orvoslását. Péter Enikő tanárnő, az RMDSZ Temes megyei szervezetének alelnöke kifejtette, hogy az RMDSZ lehetőségei korlátozottak. Nem tudja anyagiakkal támogatni a kulturális-oktatási kezdeményezéseket, művelődési rendezvényeket. A civil egyesületek alapítása, működése az egyedüli lehetőség, hogy ezek az elesett közösségek külső támogatáshoz jussanak, mert bejegyzett civil szervezetek pályázhatnak. A legfontosabb követelmény, hogy a kijelölt település magyar lakossága összefogjon és kezdeményezze a civil egyesület létrehozását. Mindennemű civil szervezet bejegyzése jelenleg öt és fél millió lejbe kerül, ezt az RMDSZ magára vállalta. - A mozgalom úttörőjének Végvár tekinthető. Az itteni egyesület /Végvárért Alapítvány/ kifejezi a célt: a közösség minden gondján-baján segíteni. Dettán a Reviczky Gyula Alapítvány szintén sikeresen tevékenykedik. A legújabbak közül a csanádi Cenadinum tűnik ígéretesnek. További tíz település felzárkózására számítanak. Ezek: Ótelek, Gátalja, Bodófalva, Szapáryfalva, Igazfalva, Torontálkeresztes, Pusztakeresztúr, Gyér, Varjas és Csene. /Sipos János: Művelődési, oktatási és szociális gondok felvállalása szórványban. Egyesületek a közösségért. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./"

"Egy éve került Papp Csaba református lelkipásztor Zsombolyára. A városban van imaház, és 122 a gyülekezeti tagok száma. Nagyszentmiklóson 86-an, Gyertyámoson 12-en, Klári-Szőlőkben 14-en, Valkányban 7-en, Nagyőszön 6-an, Pusztakeresztúron több mint 20-an vallják magukat reformátusnak. Nyolcvan százalékuk idős ember, a fiatalok közül pedig sokan vegyes házasságban élnek. A felsorolt falvakban családi házaknál, megüresedett vendéglátó helyiségekben tartják az istentiszteletet. Papp Csaba lelkész tanító híján, felvállalta a zsombolyai magyar tagozat I-IV. osztályosainak oktatását is. /Sipos Erzsébet: Az út elején. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./"

Külső támogatás nélkül is megszervezik Végváron a tánctábort. Idén a megye határain túlról is fogadtak jelentkezőket. A bánsági néptánc mozgalmat Nagy Albert, a Szeged Néptáncegyüttes vezetője indította útjára. Kezdeményezése várakozáson felülmúló visszhangra talált: szinte minden olyan településen követték példájukat, ahol jelentősebb magyar közösség él. Most is Nagy Albert irányította a lépések tökéletes elsajátítását. A végvári közösség jóvoltából a nyolcvan gyerek és oktatóik egy hétig gondtalanul hódolhattak kedvtelésüknek, a táncnak. Idén a Végvárért Alapítvány volt az éltető ereje a tábornak, ahol a temesvári, lugosi, dettai, nagycsanádi, pusztakeresztúri, mezőtelegdi vendégek teljes ellátásban részesültek. /Sipos János: Nyári tánctábor Végváron. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./

Április 16-án Temesváron megtöltötte a közönség a Román Opera nézőterét a Bánsági Magyar Napok alkalmával a Hagyománykeresőben című folklórműsor előadásán. “A népi kultúra csodálatos kincseinek újra megtalálásában szegedi táncoktatók: Nagy Albert és Gombos András segítették a régió ősei hagyományait kereső magyar közösségeit” – fejtette ki Szász Enikő, a rendezvénysorozat főszervezője. A műsorban hét táncegyüttes, kétszáz gyermek és fiatal népviseletben a magyar nyelvterület jellegzetes táncaival szórakoztatta a közönséget. A műsort a legfiatalabbak, a Kisbokréta (temesvári Bartók Béla Líceum) és a Pántlika (1-es számú Általános Iskola) összevont tánccsoportja nyitotta meg. Őket követte a lugosi Gyöngyvirág, az igazfalvi Szivárvány, a dettai Búzavirág, végvári Csűrdöngölő, a Bartók Líceum Bokréta csoportja, a pusztakeresztúri Árvácska és a Vajdaságból érkezett székelykeveiek tánccsoportja. A Bánsági Magyar Napok népszerű rendezvénye a fellépő együttesek össztáncával zárult. /Szekernyés Irén: X. Bánsági Magyar Napok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 18./

A bánsági néptáncmozgalom központjának nevezhető Végváron esztendők óta nem múlhat nyár tánctábor nélkül. Idén már a hatodikat rendezte meg július 18–22. a Végvárért Alapítvány a magyar Oktatási Minisztérium, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség országos elnöksége, a Communitas Alapítvány és a megyei tanács támogatásával. Nyolcvan fiatal töltött el együtt öt napot, hogy csiszolják tudásukat, illetve új lépéseket sajátítsanak el. A helyi Csűrdöngölő, a dettai Búzavirág, a lugosi Gyöngyvirág, az igazfalvi Szivárvány, a pusztakeresztúri Árvácska, a temesvári Bokréta, valamint a szegedi és röszkei Tóth Gábor és Goda Katalin vezetésével tanultak mezőségi, marossárpataki táncot. /P. L. Zs.: Hatodik végvári tánctábor. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 25./

Temes megye 14 településének 16 iskolájában folyik magyar nyelvű oktatás (is). Önálló magyar tannyelvűnek három nevezhető: az ötvösdi elemi, az óteleki nyolcosztályos, valamint a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, amelyben első osztálytól az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak az iskolaköteles magyar gyerekek Kiss Ferenc tanfelügyelő szerint optimizmusra ad okot, hogy nem rosszabbodik a helyzet. “Ahol az elmúlt tanévben volt magyar elsős, ott idén is lesz,– mondta Kiss Ferenc, a kisebbségi oktatáson belül a magyar nyelvűért felelős tanfelügyelő. – Elsőbe egy gyerek is beiratkozhat, legfeljebb szimultán osztály lesz, összevonva egy másik évfolyammal. ” Nem túl rózsás a helyzet, aminek az okai demográfiai, társadalompolitikai és szociális kérdésekben keresendők. Önálló magyar első osztály a múlt tanévben Temesváron a Bartókban, az 1-es és a 26-os számú iskolák, valamint Lugoson az 5-ös és a végvári általános iskola tagozatán volt, és úgy néz ki, hogy most is lesz. A már említett iskolákon kívül a következő településeken/intézetekben folyik oktatás magyar nyelven: Szapáryfalván, Pusztakeresztúron, Nagycsanádon, Nagybodófalván, Dettán, Zsombolyán (elemi), Újszentesen, Igazfalván, Nagyszentmiklóson (általános). Átlagosan ezer körüli Temes megyében a magyarul tanulók száma (a múlt tanévben 1051-en voltak), aminek majdnem a fele 1–4. osztályos. /Pataky Lehel Zsolt: Temes. Fenntartható állapot. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./

„A legnagyobb pozitívum kétségkívül a temesvári választási siker – nyilatkozta Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök – a leadott szavazatok 5,1%-ával az RMDSZ-nek négyéves szünet után sikerült visszajuttatnia képviselőit a megyeszékhely önkormányzatába. Az RMDSZ listán két képviselő jutott be a városi tanácsba: az első helyről Szabó Ferenc tanító, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője, a második helyről a választási egyezség szerint a szerb érdekvédelmi szervezet képviselője. Újszentesen Szilágyi Géza RMDSZ-es polgármestert újraválasztották és sikerült a hat tanácsost is megőrizni. Nem ismétlődött meg a „zsombolyai csoda”, Kaba Gábor polgármesternek ezúttal nem sikerült az első körben nyernie és a kilenc RMDSZ tanácsos helyett csupán hatan kerültek be a helyi önkormányzatba. Pozitív eredmény született Nagybodófalván (3 RMDSZ-tanácsos 1 helyett), Újváron (6 tanácsos 4 helyett), Igazfalván (3 tanácsos), Csanádon és Csenén, ahol sikerült egy-egy tanácsost bejuttatni a helyi képviselői testületbe. Végváron megmaradt a 4 tanácsos, Dettán a 2, Pusztakeresztúron és Torontálkeresztesen 1-1, Szapáryfalván és Újmosnicán akár kettő is lehet, de még nincs végeredmény. Nagyszentmiklóson és Temesrékáson ismét kudarcot vallott az RMDSZ, akárcsak 4 évvel ezelőtt. /Pataki Zoltán: Képviselő a temesvári önkormányzatban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./

Óteleken találkoztak a magyar kisgazdák – Csősz János vette át a gazdaszervezet vezetését
Óteleken tartották meg pénteken délután a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Temes megyei szervezetének 2010 évi találkozójat, amelyen mintegy 65-70 bánsági magyar gazda vett részt.
A házigazda Óteleki Keresztény Gazdakör képviselői mellett csenei, gátlajai, gyertyámosi, gyéri, igazfalvi, lugosi, pusztakeresztúri, újszentesi, zsombolyai és a végvári gazdaszervezetek képviselői vettek részt a találkozón, amelynek során Kiss Károly, a Temes megyei gazdaszervezet veterán elnöke ünnepélyes keretek között átadta a stafétabotot Csősz János egyetemi tanárnak, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság egyik vezető tisztsége várományosának.
6,6 millió euró értékű mezőgép és gabonatároló Óteleken
A bánsági magyar gazdák óteleki együttléte az IMP CONS kft. telephelyén megtartott mezőgép bemutatóval indult. Szabó Csaba Zoltán, a mezőgazdasági vállalkozás társtulajdonosa a vendégeknek bemutatta a Sapard-pályázatok útján vásárolt, 6,6 millió euró értékű mezőgép állományt és a tavaly elkészült gabonatárolókat. Bíró László farmvezető a Nyugati Jelennek elmondta:a 2005 évi nagy árvíz után jött Ótelekre Ingrisch József nagyvállalkozó, aki a mezőgazdaságba fektetett be és létrehozott egy gabonatárolót, jól felszerelt mezőgép állomással. „2000 hektárnyi mezőgazdasági területet dolgozunk meg, az itt látható silókban 13.500 tonna gabonát tudunk tárolni. – nyilatkozta lapunknak Bíró László - A silók építését 2008-ban indítottuk és 2009 júniusában már betároltuk az első búzát. Az öt nagy méretű siló kapacitása egyenként 2.500 tonna, a két kisebb, 500 tonna kapacitású siló arra szolgál, hogy a szárítót üzemeltessük.
Az itt látható mezőgazdasági gépek vadonatújak, az őszön kaptuk őket: van műtrágyaszóró, vegyszerező, kombájn, kukorica-törő gép, kombinátor, kisebb és nagyobb teljesítményű traktorok. Van itt még egy nagy gabonatároló és egy kisebb silót is fel akarunk építeni, ahol majd vetőmagokat szeretnénk előállítani, szelektorozni, csávázni és zsákozni”. Bíró Lászlótól azt is megtudtuk: 70 alkalmazottja van a mezőgazdasági vállalkozásnak, ebből 25-en mezőgazdasággal foglalkoznak, de van saját építő csoportjuk is, akik a telephelyen látható valamennyi létesítményt felépítették.
Elnökváltás a megyei gazdaszervezet élén
A Temes megyei magyar gazdák óteleki találkozója a helyi kultúrotthonban, fehér asztal melletti tapasztalatcserével, kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A rendezvény során a megyei elnökségről egészségügyi okok miatt lemondott Kiss Károly könnyeivel küszködve búcsúzott el az ő kezdeményezésére létrehozott gazdaszervezet tagságától.
„Nehéz most elbúcsúzni – mondta Kiss Károly – miután 15 évet az életemből arra tettem fel, hogy lelket verjek a Temes megyei magyar gazdákba! Köszönöm, hogy ez alatt az idő alatt mellettem voltak! Emlékezzünk rá, hogy tizenöt éve hányan és milyen mostoha körülmények között indultunk el. A búcsúzáshoz erőt ad, hogy ennyi magyar gazda gyűlt most össze, ez a mi munkánk eredménye. A bánsági magyar kisgazdák jövőjét az összefogásban, a termékek közös értékesítésében látom!” – mondta a leköszönő elnök.
Az óteleki Bóka János felelevenítette, hogyan alapították meg 15 évvel ezelőtt az első gazdakört, édesapja emlékére, aki aranykalászos kisgazda volt a két háború között az Óteleken működött gazdaszervezetben.
Marossy Zoltán, Temes megye Trianon utáni első magyar alispánja Kiss Károlyt búcsúztató beszéde során hangsúlyozta: „,ma nem ülnénk itt, ha a most leköszönő elnök nem kezdeményezi és nem viszi következetesen végig a Temes megyei magyar gazdakörök létrehozását. Nem egyszer vitatkoztam Kiss Károly elnökkel arról, hogy politizál-e vagy nem a gazdaszervezet. Én úgy vélem, ha a szervezet nevében ott van az a szó, hogy magyar, akkor az köti minden magyar szervezethez, köztük az RMDSZ-hez is a gazdaszervezetet!”
Csősz János, a temesvári Mezőgazdasági egyetem tanára, a Temes megyei gazdaszervezet már korábban megválasztott új elnöke megköszönte a bizalmat a szép számban összegyűlt tagságnak. „Igyekszem úgy teljesíteni ezt a feladatot, hogy amikor a mandátumom lejár, legalább még egy sor asztalra legyen szükség ebben a teremben a gazdatalálkozó résztvevői számára! Az RMDSZ támogatásával visszakerülők a mezőgazdasági igazgatóságra, ahol sokat segíthetek a tagságunknak. Szeretnék a fiatalokra támaszkodni, mert ők jelentik a bánsági magyar gazdák jövőjét és sok olyan uniós pályázati lehetőség van, amely a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat segíti” – mondta Csősz János.
A szervező Óteleki Keresztény Gazdakör nevében Szabó Csaba Zoltán lapunknak azt nyilatkozta: a szakmai tapasztalatcsere mellett Kiss Károly leköszönő elnök búcsúztatása és az új elnök, Csősz János beiktatása volt a gazdatalálkozó célja. „Az óteleki gazdaszervezetnek 39 tagja van. Köszönet jár Kiss Károly leköszönő elnöknek azért is, mert megszervezte a gazdatanfolyamokat számunkra, a tagságunk háromnegyed része diplomás kisgazda és én magam tanúsíthatom, hogy ezeket a diplomákat bárhol, akár az európai uniós pályázatok esetében is elfogadják! Ez a találkozó jó alkalom arra is, hogy az óteleki gazdák személyesen megismerkedjenek a Temes megyei kisgazdákkal, elbeszélgessenek a szakmai kérdésekről, telefonszámokat cseréljenek, barátságok szövődjenek. A gazdakör összehoz bennünket, összefogásra serkent, arra, hogy elmondjuk egymásnak és közösen oldjuk meg a gondjainkat!” Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Óteleken találkoztak a magyar kisgazdák – Csősz János vette át a gazdaszervezet vezetését
Óteleken tartották meg pénteken délután a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Temes megyei szervezetének 2010 évi találkozóját, amelyen mintegy 65-70 bánsági magyar gazda vett részt.
A házigazda Óteleki Keresztény Gazdakör képviselői mellett csenei, gátlajai, gyertyámosi, gyéri, igazfalvi, lugosi, pusztakeresztúri, újszentesi, zsombolyai és a végvári gazdaszervezetek képviselői vettek részt a találkozón, amelynek során Kiss Károly, a Temes megyei gazdaszervezet veterán elnöke ünnepélyes keretek között átadta a stafétabotot Csősz János egyetemi tanárnak, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság egyik vezető tisztsége várományosának.
6,6 millió euró értékű mezőgép és gabonatároló Óteleken
A bánsági magyar gazdák óteleki együttléte az IMP CONS kft. telephelyén megtartott mezőgép bemutatóval indult. Szabó Csaba Zoltán, a mezőgazdasági vállalkozás társtulajdonosa a vendégeknek bemutatta a Sapard-pályázatok útján vásárolt, 6,6 millió euró értékű mezőgép állományt és a tavaly elkészült gabonatárolókat. Bíró László farmvezető a Nyugati Jelennek elmondta:a 2005 évi nagy árvíz után jött Ótelekre Ingrisch József nagyvállalkozó, aki a mezőgazdaságba fektetett be és létrehozott egy gabonatárolót, jól felszerelt mezőgép állomással. „2000 hektárnyi mezőgazdasági területet dolgozunk meg, az itt látható silókban 13.500 tonna gabonát tudunk tárolni. – nyilatkozta lapunknak Bíró László - A silók építését 2008-ban indítottuk és 2009 júniusában már betároltuk az első búzát. Az öt nagy méretű siló kapacitása egyenként 2.500 tonna, a két kisebb, 500 tonna kapacitású siló arra szolgál, hogy a szárítót üzemeltessük.
Az itt látható mezőgazdasági gépek vadonatújak, az őszön kaptuk őket: van műtrágyaszóró, vegyszerező, kombájn, kukorica-törő gép, kombinátor, kisebb és nagyobb teljesítményű traktorok. Van itt még egy nagy gabonatároló és egy kisebb silót is fel akarunk építeni, ahol majd vetőmagokat szeretnénk előállítani, szelektorozni, csávázni és zsákozni”. Bíró Lászlótól azt is megtudtuk: 70 alkalmazottja van a mezőgazdasági vállalkozásnak, ebből 25-en mezőgazdasággal foglalkoznak, de van saját építő csoportjuk is, akik a telephelyen látható valamennyi létesítményt felépítették.
Elnökváltás a megyei gazdaszervezet élén
A Temes megyei magyar gazdák óteleki találkozója a helyi kultúrotthonban, fehér asztal melletti tapasztalatcserével, kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A rendezvény során a megyei elnökségről egészségügyi okok miatt lemondott Kiss Károly könnyeivel küszködve búcsúzott el az ő kezdeményezésére létrehozott gazdaszervezet tagságától.
„Nehéz most elbúcsúzni – mondta Kiss Károly – miután 15 évet az életemből arra tettem fel, hogy lelket verjek a Temes megyei magyar gazdákba! Köszönöm, hogy ez alatt az idő alatt mellettem voltak! Emlékezzünk rá, hogy tizenöt éve hányan és milyen mostoha körülmények között indultunk el. A búcsúzáshoz erőt ad, hogy ennyi magyar gazda gyűlt most össze, ez a mi munkánk eredménye. A bánsági magyar kisgazdák jövőjét az összefogásban, a termékek közös értékesítésében látom!” – mondta a leköszönő elnök.
Az óteleki Bóka János felelevenítette, hogyan alapították meg 15 évvel ezelőtt az első gazdakört, édesapja emlékére, aki aranykalászos kisgazda volt a két háború között az Óteleken működött gazdaszervezetben.
Marossy Zoltán, Temes megye Trianon utáni első magyar alispánja Kiss Károlyt búcsúztató beszéde során hangsúlyozta: „,ma nem ülnénk itt, ha a most leköszönő elnök nem kezdeményezi és nem viszi következetesen végig a Temes megyei magyar gazdakörök létrehozását. Nem egyszer vitatkoztam Kiss Károly elnökkel arról, hogy politizál-e vagy nem a gazdaszervezet. Én úgy vélem, ha a szervezet nevében ott van az a szó, hogy magyar, akkor az köti minden magyar szervezethez, köztük az RMDSZ-hez is a gazdaszervezetet!”
Csősz János, a temesvári Mezőgazdasági egyetem tanára, a Temes megyei gazdaszervezet már korábban megválasztott új elnöke megköszönte a bizalmat a szép számban összegyűlt tagságnak. „Igyekszem úgy teljesíteni ezt a feladatot, hogy amikor a mandátumom lejár, legalább még egy sor asztalra legyen szükség ebben a teremben a gazdatalálkozó résztvevői számára! Az RMDSZ támogatásával visszakerülők a mezőgazdasági igazgatóságra, ahol sokat segíthetek a tagságunknak. Szeretnék a fiatalokra támaszkodni, mert ők jelentik a bánsági magyar gazdák jövőjét és sok olyan uniós pályázati lehetőség van, amely a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat segíti” – mondta Csősz János.
A szervező Óteleki Keresztény Gazdakör nevében Szabó Csaba Zoltán lapunknak azt nyilatkozta: a szakmai tapasztalatcsere mellett Kiss Károly leköszönő elnök búcsúztatása és az új elnök, Csősz János beiktatása volt a gazdatalálkozó célja. „Az óteleki gazdaszervezetnek 39 tagja van. Köszönet jár Kiss Károly leköszönő elnöknek azért is, mert megszervezte a gazdatanfolyamokat számunkra, a tagságunk háromnegyed része diplomás kisgazda és én magam tanúsíthatom, hogy ezeket a diplomákat bárhol, akár az európai uniós pályázatok esetében is elfogadják! Ez a találkozó jó alkalom arra is, hogy az óteleki gazdák személyesen megismerkedjenek a Temes megyei kisgazdákkal, elbeszélgessenek a szakmai kérdésekről, telefonszámokat cseréljenek, barátságok szövődjenek. A gazdakör összehoz bennünket, összefogásra serkent, arra, hogy elmondjuk egymásnak és közösen oldjuk meg a gondjainkat!”
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Megszűnik a magyar elemi iskola Nagybodófalván és Pusztakeresztúron
Csak a minisztérium mentheti meg
A tanfelügyelőségen zajló átszervezések és leépítések végül nem érintették Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő és a magyar nyelvű, illetve a földrajz oktatásáért felelős tanfelügyelő, Kiss Ferenc állását.
A fejkvóta rendszer bevezetése okán megejtett iskola-összevonások, illetve bezárások nyomán a megye magyar oktatásában kialakult helyzetről a tisztségében szerdán megerősített Kiss Ferenc tanfelügyelővel beszélgettünk.
Jó hír az, hogy valamennyi magyar óvoda megmarad – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kiss Ferenc – a megyében összesen 23 magyar óvoda működik, ebből 7 Temesváron. Kevésbé jó hír, hogy az alacsony gyereklétszám miatt a temesvári 1-es és 26-os Általános Iskolákban idéntől nem működik magyar tagozat. Az iskola-összevonások nyomán az I–VIII. osztályos gyerekek a Bartók Béla Líceumban folytathatják tanulmányaikat. A teljesen felújított és kibővített iskolában minden osztály délelőtt fog járni, kiváló körülmények között. A Bartók Líceumba várjuk az újszentesi V–VIII. osztályos gyerekeket is, mert az alacsony gyereklétszám miatt Újszentesen ősztől csak az I–IV. osztály működik tovább.
Vidéken hol lesznek a magyar nyelvű oktatást érintő iskola-összevonások, illetve bezárások?
Ősztől nem indul magyar nyelvű I–IV. osztály Nagybodófalván és Pusztakeresztúron, ahol 3, illetve 6 gyerekkel nem tudtuk az összevont elemi osztályt elindítani. Továbbra is működik az I–IV. osztályos magyar tagozat Dettán, Nagycsanádon, Ötvösdön, Szapáryfalván és Újszentesen. A nagybodófalvi magyar gyerekek a szapáryfalvi iskolában folytathatják tanulmányaikat.
Az I–VIII. osztályos vidéki magyar iskolák, illetve tagozatok tovább működnek Lugoson, Zsombolyán, Igazfalván, Óteleken és Végváron. Megszűnés fenyegeti a nagyszentmiklósi 1-es számú Általános Iskola magyar tagozatát. A gyereklétszám rendkívül alacsony, és az önkormányzat sem vállalta, hogy pótolja a tanító, illetve a tanárok fizetéseiből hiányzó összeget. Mi kéréssel fordultunk a Tanügyminisztériumhoz a nagyszentmiklósi magyar tagozat megmentése érdekében, de választ a mai napig nem kaptunk a megkeresésünkre. Holnap (csütörtökön – szerk. megj.) találkozunk a nagyszentmiklósi magyar gyerekek szüleivel, közösen keresve a megoldást. Az elképzelésünk az, hogy a minisztérium támogatásával a 2-es számú Általános Iskolában indítanánk el a magyar tagozatot, ahol német tagozat is működik, és az iskola vezetősége szívesen befogadná a magyar tagozatot.
Van-e arra példa, hogy a helyi önkormányzat besegít a magyar tagozat működtetésébe?
Lugoson és Dettán az önkormányzat támogatásával sikerült a magyar I–VIII., illetve I–IV. osztályokat megmenteni, havonta bepótolják az iskola költségvetéséből hiányzó összeget.
Mennyiben érintik az iskolabezárások és -összevonások a Temes megyei magyar oktatásban résztvevő tanerőket?
A véglegesen kinevezett tanárok közül senki sem marad állás nélkül.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Tavaszi vásár Zsombolyán
„Az akarat megvan, de ki kell lépni a régióból a szervezéssel!”
A Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete Tavaszi Vásárt szervezett a hét végén a zsombolyai kiállítás-központban, a helyi városháza és a Csekonics Gazdakör támogatásával. 
A vásáron a bánsági régióból, valamint Magyarországról és a Vajdaságból érkezett 26 őstermelő, mezőgazdasági szolgáltató és kereskedő kínálta portékáját a zsombolyai vásárlóknak. Szórakozási lehetőségben sem volt hiány: idén is megrendezték a bánsági magyar gazdakörök bográcsos-főző vetélkedőjét, Szabó Csaba óteleki polgármester jóvoltából lovas- és pónilovas hintók, hátaslovak álltak a vásár látogatóinak rendelkezésére. Szombat délután az újszentesi kultúrotthon néptánccsoportjának fellépése színesítette a programot.
Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető igazgatója, a vásár szervezője elégedett volt a régióból érkezett termelők részvételével: eljöttek a vásárra az óteleki, a pusztakeresztúri őstermelők, a temesrékasi borászok, a Temes megyei méhészek egyesülete, de nem hiányoztak a kézműves termékek és az Arad megyei hagyományos termékek (házikolbász, sonka, bor, pálinka) sem. A határokon túlról eljöttek a magyarcsernyei és nagykikindai mezőgazdasági szolgáltatók, továbbá ott volt Zsombolyán a híres csabai kolbász és hungarikumnak számító magyar édesség, szárított gyümölcs is.
Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének igazgatója úgy véli: a tavaly ősszel megrendezett első zsombolyai vásár valamivel sikeresebb volt, mert azon több mezőgazdasági termelő vett részt. „Talán a húsvét előtti időpont nem a legszerencsésebb – mondta Csősz János –, a tavaszi vásárt jövőre május elseje körül szerveznénk meg és majális jellege lesz. Azért remélem, hogy a zsombolyaiak jól érzik magukat, minden résztvevő megkóstolhatja a versenyzők által főzött bográcsosokat, ha úgy tetszik, lovagolhat, megnézheti az újszentesi néptáncosok fellépését.”
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus, aki az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „A szervezőkben az akarat megvan és ez a zsombolyai kiállításközpont kiválóan alkalmas a mezőgazdasági jellegű vásárok megszervezésére. A környékről, a határ mindkét oldaláról jönnek a résztvevők, de véleményem szerint akkor lehetne előrelépni, ha kilépnénk ebből a régióból és Erdélyből, a Székelyföldről is meghívnánk kiállítókat. Nagyobb hírverés kellene a vásárnak, elsősorban Temesváron, de Nagyszentmiklóson és a közeli Nagykikindán is, hogy több legyen a vásárló!
A gátaljai, a kisoroszi (Vajdaság), az óteleki, a pusztakeresztúri, az újszentesi, a végvári magyar gazdakörök, valamint a BMGVE csapatai szombaton „ádáz csatát” vívtak a bográcsosok vetélkedője során. Az első helyet végül a Pusztakeresztúri Gazdakör csapatának sertéspörköltje szerezte meg, az ótelekieket, a BMGVE csapatát és a végváriakat megelőzve. A vásár résztvevői és látogatói végigkóstolhatták a gazdakörök mesterszakácsainak főztjét, hozzá óteleki savanyúságot és temesrékasi borokat is fogyaszthattak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Sikeres partnertalálkozó Orosházán
Összekovácsolni mindazt, amit a történelem szétszaggatott
Szombaton délelőtt az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium aulájában került sor A helyi hagyományos termékek és rendezvények szerepe a falusi turizmus fejlesztésébenelnevezésű HURO/1001/213/2.1.2 – FEDERTO pályázat negyedik rendezvényére, a projektben részt vevő Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara, az Orosháza és Térsége Gazdakör, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, valamint az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete határon átívelő együttműködési program keretében. Ezzel párhuzamosan, a Gimnázium sportcsarnokában VII. alkalommal szervezték meg a VII. Orosházi Hagyományok Ízek rendezvényt.
A partnertalálkozó megnyitójában Brlázs Róbert projektmenedzser köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint megemlítve a később felszólaló illusztris személyiségeket. Köszöntőjét követően dr. Jakab István MAGOSZ elnököt, az Országgyűlés alelnökét kérte a mikrofonhoz. Az elnök beszédében kiemelt fontosságúnak tartotta a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködésének a kibontakozását, aminek az ötlete Horváth Józsefnek, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnökének köszönhető. Dr. Dancsó József orosházi polgármester köszöntőjét követően kiemelte: néhány évvel ezelőtt, amikor Orosházán eldöntötték a Kárpát-medencei együttműködési fórum létrehozását, sokan megmosolyogták őket, a mostani találkozó viszont az ötletgazda, illetve a szervezők állhatatosságát dicséri, amihez további sok sikert kívánt. Ahhoz, hogy Orosházán összekovácsolhassák, amit a történelem szétszaggatott. Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, miután üdvözölte a résztvevőket, ismertette: a Gimnázium sportcsarnokában zajló nagyszabású, VII. Orosházi Hagyományos Ízek nemzetközi rendezvény bírái több mint 70 fajta pálinka közül választják ki a legjobbakat, illetve 12 böllércsapat, köztük a Temes megyei Pusztakeresztúr és Újszentes, valamint az Arad megyei Kisiratos csapatai is gyúrják a kolbásznak valót. A továbbiakban Dedák Angéla turisztikai referens tartott előadást a turizmus Békés megyei helyzetéről, kiemelt fontosságot tulajdonítva a romániai turistáknak. Ezt követően dr. Bodnár Károly, a Szegedi Tudományegyetem dékánja értekezett a turizmus Csongrád megyei helyzetéről, párhuzamot vonva az EU nyugati, valamint a keleti része közötti fejlettségi színvonalak között. Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke örömének adott hangot, amiért megismerkedhetett a partnerekkel, akikkel gyümölcsöző együttműködésben vehetett részt, aminek az eredményeként ígéretes jövő vár a Kárpát-medencei magyar gazdákra. Horváth Levente Arad megyei kormánymegbízott alapos felkészültségről tett tanúbizonyságot, amikor adatokkal alátámasztva vázolta a román mezőgazdaság kibontakozási lehetőségeit. Dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnöke magyarul és románul elmondott értekezésében arról a kiadványról beszélt, amelyikben összegeznék a jelen pályázat által a helyi hagyományos termékek és rendezvények szerepéről, illetve a falusi turizmusban játszott jelentőségük kapcsán kidolgozott tanulmányokat, kísérleti eredményeket közlik majd, didaktikai céllal. Dr. Petelean Doruţ, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem tanára, aki egyben az ottani Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója is, Fazekas Pál egyetemi tanár tolmácsolásában a rendszerváltás előtti, Temes megyében történt rizstermelés jó minőségéről, illetve jelenlegi elsorvadásáról beszélt. Marossy Zoltán Temes megyei kormánybiztos hozzászólásában meghökkentő kijelentést tett: 1990-ben nem a forradalom sikere miatti rendszerváltás történt, hanem véget ért a Nyugat és Kelet között dúlt gazdasági és információs III. világháború, amit a Nyugat megnyert. Most viszont, függetlenül attól, hogy Magyarország mindkét világégést elveszítette, Románia viszont mindkettőt megnyerte, mindketten a vesztesek esélytelenségével indulnak az EU nyugati részével megküzdeni a piacokért. Ebben a küzdelemben csak akkor győzhetnek, ha összefognak.
A hozzászólásokat követően került sor a kiállított termékek bemutatójára, melynek során megtekintették az Orosházi Asztalos Pékség különféle kenyér- és péksütemény-fajtáit. Temes megyéből De János húskészítményeket, ugyancsak Temes megyéből Dózsa Sándor rékási fehér- és vörösborokat mutatott be. A Csongrád megyei Ökofarm a szokásos állati terményeket, öko-készítményeket állított ki; ugyancsak Csongrád megyéből Bereczné Lázár Nóra a hímes tojások széles választékát mutatta be. Az Arad megyei Varsánd népes küldöttsége a Varga Erzsébet által sütött kulcsos kalácsot kínálta kóstolásra, míg Csipkár Imre és felesége a maguk által termesztett paprikaőrleményt kínálták eladásra; Nagyzerindről Szénási Ferenc a mézeskalácsok széles választékával lepte meg a látogatókat. Tornyáról a Pro Pir Kult Egyesület nevében Suttyák András bemutatta a helyi szokások szerinti szövést, fonást, kemencés lángos- és kenyérsütés termékeit, de disznóvágás időszaka lévén, eredeti hájaskiflivel, sőt szilvapálinkával is kínálgatta a látogatókat. A termékbemutatót követően Brlázs Róbert projektmenedzser tartott összegző értékelést.
A közös ebédet követően sor került a partnermenedzsment értekezletére, ahol kiértékelték a találkozó eseményeit, eredményeit, de megbeszélték a projektzáró értekezlet részleteit is.
A partnertalálkozó a várt eredményeken túl azért is sikeresnek mondható, mert a két országbeli, a négy megyebeli magyar gazdálkodók, vállalkozók ismerősként, barátként újratalálkozhattak, teret nyitva az együtt gondolkodásra, a gyümölcsöző együttműködésre.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

„A tavalyi év legnagyobb megvalósítása: három új román–szerb határátkelő megnyitása!”
Temes – 2014 márciusában, az RMDSZ kormányra lépésének köszönhetően Marossy Zoltánt harmadszor nevezték ki Temes megye alprefektusi tisztségébe. A magyar alprefektusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a kinevezése óta eltelt rövid időszakban megnyílt három állandó határátkelő a román–szerb határ Temes megyei szakaszán, és közelebb kerültek egymáshoz a határ két oldalán élő magyar közösségek. Marossy Zoltán a tavalyi év megvalósításairól és a 2015-ös esztendő kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– A prefektusi hivatalban a tevékenység attól érdekes, hogy rendkívül változatos! Olykor remélt vagy nem is remélt esélyeket kap az ember és az a közösség, amelyet képvisel, máskor hónapokig, évekig tartó munkával próbálunk egy keveset előrelépni. A tavalyi év legnagyobb megvalósítása a számomra a három állandó román–szerb határátkelő megnyitása 2014. november 12-én Fénynél, Kunszőlősnél és Valkánynál. Óriási szerencse és konjunkturális egybecsengések tették lehetővé, hogy ez meg is valósuljon. Semleges megfigyelők mondták, hogy pár hónap alatt annyit valósítottunk meg, mint mások az ország más régióiban 5 év alatt!
A határátkelők megnyitásának rövid története: 2009-ben írtuk meg az első leveleket Bukarestbe az Országos Határrendészet vezetőinek, hogy új határátkelőket kellene nyitni. A Vajdasági Bánsággal ugyanakkor kezdtük a kapcsolatainkat bővíteni. 2012-re aláírtunk egy egyezséget a Temes és Krassó-Szörény-i prefektúrák, illetve Észak-, Közép- és Dél-Bánát prefektusai között. Azután mennem kellett a prefektúráról, mire visszajöttem tavaly márciusban, az egyezmény alapján elkezdődött az együttműködés. Eugen Dogariu prefektus egyetértett azzal, hogy határátkelőket kell nyitni. Végül minden szerencsésen összejött! Ez óriási megvalósítás minden bánságinak, de a magyaroknak is, hisz Észak-Bánát körzetben (a volt Temes –Torontál vármegyében) a lakosság 70%-a magyar.
A magyar közösségek számára nagyon fontos, hogy átjárhatunk mindennap 5 határátkelőhelyen a Vajdasági Bánságba és fordítva. A következő lépés az lenne, hogy dolgozhassunk is a történelmi Bánságban bárhol, lakóhelytől függetlenül. 2014. november 28-án lépett életbe az új idegenrendészeti törvény, ebben szó esik a határon át ingázó munkásokról is. A Munkatörvényt is ezzel összhangba kell hozni és akkor remélhetjük, hogy nyugodtan átjárhatunk dolgozni és tanulni a szomszédos országba. 2015 eleje nem indult jól ebből a szempontból, mert Horváth Levente államtitkár, aki a Munkaügyi Minisztériumban dolgozott és sokat segített ebben a folyamatban, visszajött Aradra.
– Megvalósulni látszik Marossy Zoltán régi álma: az egykor virágzó történelmi Bánság területén élő magyar közösségeket újból összehozni, az erőszakkal elvágott szálakat újból összekötni.
– A Bánság egész területén elő magyar közösségeket próbáljuk összefogni, ezért tavaly nyáron harmadik alkalommal tartottuk meg a bánsági helyi közösségek vezetőinek a találkozóját Végváron. Itt döntöttük el, hogy ezentúl szakmai csoportokban fogunk együttműködni. Októberben Zsombolyán megalapítottuk az összbánsági gazdasági csoportot, ahová meghívtuk az Arad és a Krassó-Szörény megyei településeket is. Nem könnyű ez a folyamat, hiszen önkéntes munkát végez mindenki, aki ebben részt vesz, még akkor is, ha gazdasági együttműködésről lévén szó, egyszer talán majd pénzre válthatják ezt a tevékenységet. Február elején a vajdasági Torontáltordán találkoznak 16 bánsági település képviselői, ez alkalommal a néptánc-mozgalmak munkacsoportja fog létrejönni.
Nem felejtettük el a Csongrád megyei határszakaszt se, de ők az önkormányzati választások miatt még nem kapcsolódtak be ebbe az együttműködésbe. Nekem az a véleményem: ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a saját házában, ahhoz minden szomszédjával jóban kell lennie!
– Melyek a 2015-ös év legnagyobb kihívásai Marossy Zoltán számára?
– Ősszel megvoltak az önkormányzati választások Magyarországon is, újból lehetőség nyílik a hosszú távú együttműködésre. Csongrád megyei önkormányzatokkal léteznek testvérkapcsolataink a 90-es évek végétől. Ezek zömmel a közös pályázatokra korlátozódtak, most szeretnénk az együttműködésekbe a magyar közösségek közötti kapcsolatépítést beépíteni. Tavaly Zsombón (Csongrád megye) egyhetes iskolapótló tábort szerveztek olyan Temes megyei gyerekek számára, akik fakultatív órákon tanulják a magyar nyelvet. A zsombói polgármester úrnak köszönhetően idén is lesz ilyen tábor, ezt a programot szeretnénk kibővíteni és még három-négy ilyen tábort szervezni, hiszen sok gyerek jár Temes megyében a fakultatív magyar órákra. Ezeknek a határon átnyúló magyar–magyar együttműködéseknek a segítését fontos feladatnak tartom, ugyanakkor, mivel az új elnök Románia schengeni csatlakozását szorgalmazza, aktuális két új román–magyar találkozópont kiépítése Óbébánál és Pusztakeresztúrnál.
– Alprefektus úr, Ön hogyan látja a Duna–Maros–Körös–Tisza Eurorégió jövőjét?
– Az 1990-es évek közepén mi alkudtuk ki a DKMT Eurorégió alapszabályzatát, a programját és az elképzeléseit. 2015-re ezeknek az elképzeléseknek a 75-80%-a meg is valósult. A kapcsolatrendszert kiépítettük az egyetemek, kórházak és más intézmények között, ez már működik magától. Nincsenek új célok, csak pontszerű együttműködés van, legyen még egy közös projekt, esetleg még egy… Véleményem szerint le kellene ülni és a következő 15 évre – ahogyan ezt akkor tettük – meghatározni, hogy miért kell a DKMT! Amit eddig megvalósítottunk, arra kellene ráépíteni egy hosszabb távú programot.
Nekem a Prefektúrán akkor lehet ebben szerepem, ha sikerül a szerb megyékhez hasonlóan a magyar megyékkel is a prefektúrák közötti együttműködést intézményesíteni. Egy tervezetet el is küldtünk Szegedre dr. Juhász Tünde kormánybiztos asszonynak. Ez több mint egy tervezet, erre jóváhagyásunk is van Bukarestből. Az elképzelés az lenne, hogy Temes, Csongrád, Arad és Békés megyék kormányhivatalai között aláírnánk egy egyezményt, amelyet felhasználhatnánk a megyék közötti együttműködésben. Ez 2015 tavaszán meg kellene történjen, és akkor mi is rákapcsolódhatnánk a DKMT-re, beleszólhatnánk a játékba. Nekem ez nagy öröm lenne, mert annak idején én voltam az „eurorégiós alkusza” Temes megyének.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

„Jó érzésű magyar emberek kézfogása, elismerése, bátorítása a meghozott döntésért”
Átadták a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjait
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében szerdán délután került sor az előkészítő osztályosok Rákóczi ösztöndíjának ünnepélyes átadására. A Rákóczi Szövetség az ősz folyamán a Kárpát-medence 5800 magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban Beiratkozási Programja keretében, közöttük van a 93 Temes megyei magyar előkészítő osztályos kisdiák is.
A magyar líceum dísztermében összegyűlt szülőket és gyermekeket dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte, aki az anyanyelvű oktatás ünnepének nevezte a Rákóczi ösztöndíjak átadását, hiszen ez egy olyan lelki támogatás, amely megerősíti a gyereküket magyar iskolába íratott családok identitástudatát. A Bartók Béla Elméleti Líceum furulyásai és citerásai rövid műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket. A magyar népmese napján Kovács Melinda és Tóth Gimi Róbert, az iskola mesemondásban jeleskedő diákjai mondtak el egy-egy szép magyar népmesét. Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő köszöntője során hangsúlyozta: az ösztöndíj szimbolikus értékén túlmenően az igazi érték a magyar iskolában anyanyelven megszerzett alapos tudás lesz az előkészítő osztályokba most beíratott kisdiákok számára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára a jelenlevőknek elmondta: a Beiratkozási Program 2004-ben a Felvidéken indult és azóta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is. Csáky Csongor örömmel nyugtázta a jó hírt, hogy Temes megyében az utóbbi 8 évben nem volt ilyen sok magyar előkészítő osztályos, mint éppen most. Az idén 4 gyerekkel többet írattak magyar előkészítő osztályba Temes megyében, mint a tavaly, és ez a létszámnövekedés egy kicsit talán a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjának is köszönhető.
Következett a szerződések aláírása és a Rákóczi ösztöndíjakat tartalmazó borítékok ünnepélyes átadása a gyermeküket magyar iskolába íratott szülőknek és gyermekeiknek. A Beiratkozási Program keretében 58 temesvári és 35 vidéki magyar család részesült a 10 000 Ft. értékű ösztöndíjban. A vidéki települések közül Dettán, Igazfalván, Nagyszentmiklóson, Lugoson, Pusztakeresztúron, Óteleken, Ötvösdön, Újszentesen, Zsombolyán és Végváron indult magyar előkészítő osztály. Temesváron a Bartók Béla Elméleti Líceumban induló két osztály mellett idén a Gerhardinum Teológiai Líceumban is sikerült elindítani a magyar előkészítő osztályt.
„Idén tavasszal végigjártuk az összes olyan óvodát, ahol magyarul is beszélnek a gyerekek és egy szimbolikus ajándékcsomagot adtunk át azoknak a családoknak, akik iskolakezdés előtt álltak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára. – Ígéretet tettünk, hogy amennyiben magyar iskolában találkozhatunk szeptemberben a gyermekükkel, akkor számíthatnak arra, hogy elhozzuk a magyarországi emberek, civilek és önkormányzatok összefogásából született ösztöndíjat.
Most sikerült több mint 90 magyar iskolakezdőnek ezt a szimbolikus, de annál sokkal nagyobb eszmei értékű ösztöndíjat átadni. Igyekeztünk kihangsúlyozni a szülőknek, hogy bár tudjuk, hogy ez a boríték összesen 10 ezer forintot tartalmaz, ne a pénzt és ne az összeget nézzék, hanem azt, ami mögötte van. Nagyon sok jó érzésű magyar embernek a kézfogása, elismerése, bátorítása ez a boríték, hálául azért a döntésért, amit meghoztak!”
A Rákóczi Szövetség főtitkára lapunknak azt is elmondta: a Bartók Líceumban évek óta működik a szervezet ifjúsági csoportja. A középiskolásoknak különböző nyári táborokat, diákutazásokat, vezetőképzőket, vetélkedőket kínálnak és a temesvári diákok nagyon aktívan részt vesznek ezekben a programokban minden évben.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Koreck Aladár mérnökkel
„Ki kell állni azért, ami jó a közösségnek és a családomnak!” (1.)
„Elnézést kérek a város, a megye vezetőitől, mert mind a barátaim, tisztelem őket, de szerintem nem üzletemberek. Amerikában azért mennek jobban a dolgok, mert üzletemberek vezetik azokat, de legalábbis vannak jó üzletemberek, akik a vezetők mögül irányítanak.”
„A régi rendszerben én mindenkivel jóban voltam. Nem engedhettem meg magamnak ellenséget.”
„A politikában a fiatalokat nem szabad elhagyni, hogy egyedül vezessenek. Én fiatalpárti vagyok, de a munkahelyemen is tudtam, hogy támogatni kell őket – tanácsokkal, véleménnyel stb.”
Ezeket a gondolatokat szeretném előrebocsátani mai beszélgetésünk kezdetekor.
– Mint egy igazgató a gyűlés indításakor. Hol voltál te igazgató?
– Az Arad Megyei Építő-szerelő Vállalatnál (ICMJ). 1965-ben vettek fel, 1978-ban neveztek ki igazgatónak és 2008-ban mondtam fel az igazgatóságot.
– Tehát, harminc évig vezetted ugyanazt a nagyvállalatot.
– Több mint tíz évig a szocializmusban, tíz évig az átmeneti időszakban, a ’90-es években és csaknem tíz évig a magánszektorban – egy Nagyváradi privát cég vette meg a vállalatot. Ők az osztályvezetőktől kezdve minden vezető beosztású személyt kidobtak. Egymagam mAradtam. Miért? Mert mindig megcsináltam azt, amit kellett. Megbíztak bennem. Gyakorlatilag három rendszerben vezettem a vállalatot… Így van ez a magyar üggyel is. Minden alkalmat meg kell ragadni s tenni kell, akarni kell, hogy megmAradjunk… Gyerekként, tizennégy évesen szembe találtam magam a rendszerrel. Két lehetőség közül választhattam: 1. ellenségként viselkedni, nyíltan, 2. behódolni a rendszernek. Később még megjelent egy harmadik lehetőség: hagyni magadat beszervezni besúgónak. A negyedik lehetőség volt megpróbálni együtt élni ezzel a rendszerrel, akár egy rossz házasságban: nem szeretjük egymást, de megvagyunk együtt.
– Mikor volt ez?
– A múlt rendszerben, az ötvenes évek végén.
„’56 őszén alkalmam volt kezet fogni és beszélgetni Tamási Áronnal”
– Mondanál valamit tanulmányaidról?
– Dicsérő oklevéllel fejeztem be a középiskolát.
– Hol?
– Aradon, a Magyar Vegyes Líceumban.
– Voltak-e kedvenc tanáraid?
– Elsősorban Ficzay, aki megszerettette velem az irodalmat. Osztályfőnököm Fábián volt. Nem a kedvencem, én sem az övé. Őszintén szólva, nem szerettem sem a fizikát, sem a kémiát. A rendszer faragott mérnökké, nem más… Calvasina, a Csoszi is nagyon jópofa tanár volt – szerettem a történelmet.
– Hova jártál elemi iskolába?
– Az első osztályt Aradon végeztem, utána falun.
– Melyik faluban?
– Körösztúron, pontosabban Pusztakeresztúron. De pár hétig egy kicsi faluban, Bolgártelepen is meg kellett húzódnunk bátyámmal. Az első, második és harmadik gimnáziumot Szentmiklóson jártam. Utána kerültem Aradra a Magyar Vegyes Líceumba. Következett volna az egyetem, de lebetegedtem, vesztettem egy évet. Aztán már nem fogadták el a dicsérő oklevelemet. Akkor én, aki nyolcéves koromban még egy mukkot sem tudtam románul, taktikáztam egy nagyot.
– Miben állt a taktikád?
– A román jogra kértem a felvételemet, a Babeș Egyetemre. Ezeregyszázan voltunk száz helyre. Négyessel lehetett bejutni, négyesem lett. De elutasítottak. Egy szerbbel, egy némettel és egy volt papnövendékkel együtt kiestünk. Nem támogatták a kisebbségeket. Akkor írtam egy levelet a miniszternek, s vázoltam a történteket. A miniszter utasította, hogy mind a négyünket vegyenek fel. Attól kezdve nem volt politikai problémám a Babeș Egyetemen.
– Mikor történt ez?
– ’55-től ’58-ig. Magyar kollégáim a Bolyairól haragudtak rám, azt mondták, elárultam a magyarokat. Megmondtam nekik: ha egy magyar hozzám fog jönni, és én védem, az megnyeri, ha egy magyar hozzátok megy, az biztosan elveszti. Szegény Tokay Gyuri volt az egyetlen, aki azt mondta, igazam van.
– Volt-e az egyetemen valami hátrányod amiatt, hogy magyar nyelven végezted el a középiskolát?
– Az óvodától kezdve egészen az érettségiig minden iskolámat magyar nyelven végeztem. Ennek ellenére, az egyetemen, ahol románul folyt az oktatás, semmilyen hátrányom nem volt emiatt. A felvételi vizsgán én írtam a legjobb dolgozatot nyelvtanból. A román nyelvű jogi egyetemet tiszta jelessel végeztem el.
– Egyetemista éveid idején mit nyújtott neked Kolozsvár?
– Az Aradi Magyar Vegyes Líceum olyan fegyvert adott a kezembe, amelynek segítségével Kolozsváron mint román egyetem hallgatója bekerültem egy úgynevezett irodalmi elit társaságba. Két házigazdám volt: Péró Sándor orgonaművész és György Dénes szavalóművész. Ők vezettek be a társaságba. Vonzott a költészet, írtam is néhány jó verset. Az egyik legvisszahúzódóbb költő, Bartalis János nagyon szimpatizált engem. Azt mondta: „Írjál azt, ami neked jön. Ha az nem jó, akkor ne írj többet!” Kapcsolatba kerültem még Olosz Lajossal, akinek a fia felettem járt a Magyar Vegyes Líceumban. Méliusz Józsefet is megismertem, aki kollégája volt édesapámnak. ’56 őszén alkalmam volt kezet fogni és beszélgetni Tamási Áronnal.
– Amikor igazgatóként dolgoztál, nem írtál?
– Mikor? Reggel héttől este tízig bent voltam a munkahelyen.
– Szóval elvégezted a jogi egyetemet.
– Nem éppen. Ugyanis utolsó év előtt eltávolítottak. ’58-ban, amikor Kádárék elítélték Nagy Imrét, az egyetemekről, de a hivatalokból is kezdték elküldeni a magyarokat úgy, mint az ötvenes évek elején. Ellenséges elemnek tituláltak bennünket.
– Mit tettél miután eljöttél a jogról?
– Elmentem volna dolgozni, de hónapokig nem kaptam semmilyen állást. „Osztályellenséget” nem vettek fel. Abból éltem akkor, hogy felkészítettem az egyetemre diákokat a Magyar Vegyes Líceumból. Végül felvettek, protekcióval, az Autobazához, egy tiszta román céghez. Két évig dolgoztam ott különféle beosztásban. Azután sikerült elérnem a vállalatnál, hogy küldjenek egy ajánlást az egyetem címére, amelyben kérték, vegyenek vissza, hogy megszerezhessem a diplomámat. Aláírta a párttitkár meg a szakszervezet elnöke is. Sajnos, senki sem vállalta az egyetem vezetői közül, hogy visszavegyenek, érvényben volt ugyanis egy rendelet, amelynek értelmében a jogra csakis a munkásosztály képviselőinek gyermekeit vehették fel. Azt javasolták, jelentkezzem a műszaki egyetemre, ajánlást is adtak. Így kerültem Temesvárra, építőanyagok szakra.
– A diplomavizsga után idejöttél Aradra?
– Egy év után az előregyártott elemek üzemében a minőségellenőrzés főnöke lettem. Akkor, 1970-ben történt egy tragédia: az UTA téren összeomlott egy négyemeletes új ház. Éjjel fél háromkor. Tizenöten haltak meg.
– Mi okozta ezt a szörnyűséget?
– A gyors, felületes, olcsó munka nem lehet jó minőségű. A leggyengébb betont használták az építkezésen. De a mai napig nem tisztázódott, hogy tulajdonképpen miért dőlt össze ez a tömbház... Akkor behívott a megyei első titkár, és kinevezett a minőségellenőrzés teljhatalmú főnökének. Még előtte, ’67-ben kaptam egy levelet a jogi egyetemről, és meghívtak, hogy fejezzem be levelezésin. Úgyhogy megszereztem a jogászi diplomát is. Később mindkét diplomával a tarsolyomban, kineveztek igazgatónak. Nem volt könnyű. Gyerekkoromban megtanultam, azután igazgatóként is alkalmaztam: mindent jól meg kell gondolni, és tenni kell valamit. Nem várni, nem félni! Mindig úgy kell tenni, ahogy az ellenség tenné, vagy ahogy kell nekünk. S még annyit: a tapasztalat nagyon fontos. Ki kell állni azért, ami jó a közösségnek és a családomnak! Nem játszhatjuk meg a hősöket. Mert nálunk nincs miért. Manapság a hősiességgel nem tudsz csinálni semmit.
„Rajongtam a pusztáért!”
– Aradon születtél?
– Nem. 1936-ban Valkány községtől 10 kilométerre, Koreckpusztán, a birtokon születtem egy kastélyban.
– Mi alkotta a birtokot?
– Egy kastély és egy kúria. Ezenkívül 20 gazdasági épület tartozott hozzá.
– Mekkora földterületen?
– Édesapám tulajdonában kb. 500 hektár volt. Először úgy tűnt, hogy könnyű, ragyogó gyerekkorom lesz. Nem így történt. Viszont megharcoltam a saját harcomat. Tizenkét éves koromig amennyi időt csak lehetett, a pusztán töltöttem. Rajongtam a pusztáért! Barátaim a béresgyerekek voltak és Tisza nevű kutyám. Na meg István bácsi, az öreg béresgazda, aki 90 évéből 75-öt a mi szolgálatunkban töltött. Igazi magyar, okos parasztember volt. A becsületesség mintaképe. Katonaviselt. Három évig volt huszár… Mi, gyerekek bosszantottuk folyton. „Egri csillagok”-at játszottunk a legnagyobb asztagokon, jött az eső, beáztak… Paraszti, félfeudális demokrácia volt nálunk.
– Aradi emlékeid?
– Arad új kapaszkodási lehetőséget adott. A korzó, amelyen annyiszor végigmentünk, és az Iskola. Berthe, Schőn s a tanárok… A városon kívül ott volt a Hegyalja. Ma is áll Kuvinban egy nagyon szép, kis hétvégi házunk.
– Mély nyomot hagyott benned gyerekkorod?
– Egész Bánság, maga a különleges táj, az árkok, a fák irtóan lekötöttek. Másodsorban pedig az emberek.
– Szóval földbirtokos családból származol. Mondanál néhány szót az őseidről?
– 1741-ben a Mária Terézia-féle nagy betelepítéskor jöttek a Habsburg-birodalomból. Német ajkúak voltak. Ezt a famíliát a nők magyarosították el. Nagyapám volt az első értelmiségi a családban, mint a Berlini Gazdasági Akadémia végzettje. Saját bankot alapított, és több ezer hektáron gazdálkodott. Hét nyelven beszélt, nagyon szerették az emberek. 1927-ben, az első román királyi földreform alkalmával a földje nagy részét elvették, mAradt 800-900 hektár. Nagyapám 75 éves korában a mezsgyén halt meg épp, amikor kijelölték a határt. Aznap délután meghalt nagyanyám is, aki nálánál harminc évvel fiatalabb volt.
– Mi lett a birtokkal?
– Édesapám abbahagyta az egyetemet, megnősült és elkezdett birtokgazdálkodással foglalkozni… De jött a háború, apámat rögtön kivitték a frontra. A vidéki földbirtokos 30 kilót fogyott Oroszországban. Részt vett Ogyessza elfoglalásában. Utána Krivoj Rogig kellett mennie… Jó kapcsolatai révén, anyámnak sikerült elintéznie, hogy hazaengedjék.
– Megnyugodhatott a család.
– Igen. De jött 1945. Mindent elvettek – 50 hektár földet hagytak. Az volt az agrárreform.
– Az épületeket is elvették?
– Nem. Csak a földet. ’49-ben elvették a mAradék földet is, és rá egy hétre az épületeket. Akkor került apám Dévára, kényszerlakhelyre. Tíz évig kellett ott mAradnia. Édesanyám és mi, gyerekek földönfutóvá lettünk. Szerencsénkre, egy egyedülálló idős asszony, Antalfi néni befogadta anyámat egyszobás, alkóvos lakásába – évekig ott lakott. A bátyám bekerült a Magyar Vegyes Líceum internátusába. Én Szentmiklóson mAradtam, mint diák egy kifőzdében. Amikor Pesten élő fiát miniszterhelyettesnek nevezték ki, magához vette Antalfi nénit. A lakást sikerült anyám nevére íratni.
– Édesanyád, egyébként, mivel foglalkozott?
– Különleges, gyönyörű szép, nagyon ügyes, jó hangú asszony volt. Egész életében harcolnia kellett. Tánctanárnő volt. Kodály Zoltán első felesége, aki távoli rokona volt, karolta fel még gyerekkorában. Így Pesten tánctanári diplomát szerzett, amit itt, Aradon a szocializmusban is használt. Nagyon jól tudott bánni az emberekkel.
– Édesanyád Aradi volt?
– Családunkban vele indult el az „Aradi vonal”. Előtte bánsági volt a család.
Juhász Béla
(Folytatjuk)
Nyugati Jelen (Arad), 2016. aug. 13.
Beszélgetés Koreck Aladár mérnökkel
„Ki kell állni azért, ami jó a közösségnek és a családomnak!” (2.)
– Az őseid után, szeretnék hallani valamit feleségedről, illetve gyerekeidről.
– 1967-ben nősültem. Feleségemet egy balatoni kiránduláson ismertem meg. Főkönyvelőként dolgozott a községgazdálkodási vállalatnál, és három évet a Vegyes egyik jogutódjában, az úgynevezett „Petróleum Líceumban”. Korán nyugdíjba ment… Egyetlen lányunk van. Temesváron ’95-ben elvégezte az orvosi egyetemet, és ott doktorált. Utána kapott egy magyar akadémiai ösztöndíjat. Emiatt időlegesen ’99-ben átment Szegedre. 2006 elejére adjunktusi rangig jutott. Komoly tudományos kutatómunkát folytatott. Dermatológiával foglalkozott, de legjobban az immunológia érdekelte. Kongresszusokon ismerték meg az amerikaiak, és kivitték. Hangsúlyozom: nem emigrált, hanem kivitték. Jelenleg orvosi menedzsmenttel foglalkozik egy orvosi eszközöket gyártó cégnél.
– Melyik városban él?
– San Franciscóban.
– Unokáid vannak-e?
– Van egy nyolcéves fiú unokám. A lányom, aki 2006-ban ment ki, tavaly jött haza először. Idén magával hozta az unokámat is.
– Alkalma volt megismerni a nagyszüleit.
– 2008-ban, amikor állapotos volt, elcsalt minket San Franciscóba, bébiszitternek. Akkor beadtam a lemondásomat a munkahelyemen, otthagytam a vezérigazgatói állásomat, és feleségemmel kimentünk Amerikába. Hat évet mAradtunk.
– Mit csináltál ott ilyen sokáig?
– Ott kezdtem el írni. Na, nem leveleket, hanem Fuimus című regényemet. Az írótollat tulajdonképpen a következőmondat adta a kezembe: „Minden jó és szép elfelejtődik, még a rossz is sokszor.”
– Hogy érezted magad Amerikában?
– Rendkívül idegennek tűnt. A lányom nagyon jól érzi magát, rengeteget dolgozik, de a feleségem meg én idegenül éreztük magunkat.
– Milyen szempontból?
– Az egész élet egészen más ott, pedig Kalifornia Amerika gyöngye. Teljesen más közeg, mint a miénk. Rengeteg a bevándorló, mindenhova csak autóval lehet menni, aki nem tud elég jól angolul, kisebbségi érzése van… És minden olyan nagy! Minden a modern technikára alapszik.
– Magyarokkal, románokkal találkoztál ott?
– New Yorkban, San Franciscóban, kis városokban, mindenütt lehet találkozni magyarokkal vagy románokkal. A nagyvárosokban szalámit, sonkát, minden itthon megszokott ételt megtalálsz, vannak magyar üzletek is.
– Az evés azonban nem minden…!
– Összebarátkoztam egy magyar cisztercita szerzetessel. ’56-ban megalakítottak egy középiskolát, ahol ma az éves tandíj 40 ezer dollár. A kollégiumért még 10 ezer dollárt kell fizetni. Tizenkét országból vannak diákjaik. Úgy folyik ott a nevelés, mint régen a legjobb egyházi iskolákban. Óriási hangsúlyt fektetnek a kultúrára és a sportra.
– Általában milyen a kulturális színvonal Amerikában?
– Van kultúra, de nagyon kevesen kérnek belőle. Amerikában mindenhol a teljesítmény számít. Senkit sem érdekel, ki vagy, mi vagy, honnan jöttél. Ha szükségük van rád, bármilyen fizetést megadnak.
– Hat év távol hazádtól. Nem volt honvágyad?
– Az Aradi utcákra és az Aradi életre vágyódtam nagyon. Hiányzott az, hogy itthon, ha kimegyek az utcára, lépten-nyomon találkozom ismerőssel; több mint tízezer munkatársam volt az évek során, rengetegen ismertek.
– Sokat utaztál hosszú életed során?
– A múlt rendszerben, ahogy lehetett, kétévente mentem át Magyarországra; sok rokonunk él ott. Turistaként jártam Moszkvában és Leningrádban is. A rendszerváltás után eljutottam nem csak a tengerentúlra, de Afrikába és Ázsiába is.
„Tizenhat éves koromban írnom kellett egy regényt”
– Vallásos vagy? Volt kapcsolatod az egyházzal?
– Hithű katolikusnak neveltek, félig-meddig az is mAradtam. De nem a bigott fajtából. A vallás összehozott Szoboszlay Aladárral és dr. Dóczi Györggyel.
– Kapcsolatban voltál más ismert személyiségekkel is, akik hatással voltak életedre?
– Sok fontos embert megismertem Berky Jóskán keresztül, aki a belvárosi minorita templom kántora volt. Megemlíteném Felszegi akadémikust, dr. Bárányi Ferenc egykori minisztert, aki a mai napig legjobb barátaim egyike, Drăgulescu akadémikust a műszaki egyetemről.
– Hogy kerültél kapcsolatba az irodalommal?
– Diákkoromban Ficzay Dénes hatására kezdtem foglalkozni az irodalommal. Tizenhat éves koromban írnom kellett neki egy regényt, amit felolvastam az osztályban.
– Miről szólt?
– Afrikában játszódó kalandregény volt.
– Mondanál pár szót tavaly megjelent könyvedről?
– 2015-ben jelent meg Szegeden. Címe: Fuimus. Családom története 1949-ig. Hamarosan megjelenik második, bővített kiadása. Jelenleg dolgozom egy Aradhoz inkább kapcsolódó, a Magyar Vegyes Líceum tanári karára emlékező köteten. Ezt mindenképpen Aradon szeretném megjelentetni.
„Fiatalkoromban osztályellenségnek tituláltak”
– Vannak igaz barátaid?
– Elég rosszul állok. Legjobb barátom mai napig dr. Bárányi Ferenc, aki, sajnos, nagyon beteg. Igaz barátomnak tartom még Aradról Cziszter Kálmánt, akivel kollégák is voltunk. Tartom a kapcsolatot egykori iskolatársaimmal – én szerveztem az érettségi találkozók egy részét.
– Politikai beállítottságod?
– Fiatalkoromban osztályellenségnek tituláltak. Miután kiharcoltam, hogy diplomákat szerezzek, labdába rúghattam. Mielőtt kinevezhettek volna igazgatónak, be kellett lépnem a pártba.
– Sugallták, hogy be kéne lépned?
– Nem sugallták. Határozottan megmondták. És azt is megemlítették, hogy óriási építkezések lesznek Bukarestben meg másutt, ahol szükség van jó szakemberekre… Nem akartam elhagyni Aradot… Aztán 1990-ben beiratkoztam az RMDSZ-be. Nem tudtam vállalni semmilyen funkciót, de támogattam a szervezetet.
– Hogy állsz egészségileg?
– Általában jól, ha leszámítjuk az apróbb bajokat. Van egy komolyabb szívritmuszavarom, amit akkor kaptam, amikor a vállalat egyik kőbányájában balesetet szenvedett egy tökrészeg munkás, és meghalt.
– Most, majdnem 80 évesen, elégedett embernek tartod magadat?
– Egész életemben megpróbáltam úgy gazdálkodni, hogy öregkoromra ne érjenek kellemetlen meglepetések. Mindent megtettem, amit tudtam. És büszkén állítom, hogy soha az életben nem voltam korrupt. A korrupció nem jó, sem nekem, sem másnak. Olyan, mint egy ragályos betegség: ha egyszer elkaptad, nagyon nehezen tudsz megszabadulni tőle. Ide tartozik, hogy ma is ugyanabban a lakásban lakom, mint 1975-ben. Se palotám, se villám nincs. Pedig lehetett volna, főleg a ’90-es években.
– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet? Mivel szoktál szórakozni?
– Olvasással.
– Miket olvasol?
– Elsősorban Aradi napilapomat, a Nyugati Jelent. Rengeteg folyóiratot, magazint vásárolok, ha Magyarországon vagyok, de itt, Aradon is. Újabban rászoktam a rejtvényfejtésre. De csak a könnyebb, klasszikus rejtvényeket szeretem. Az első regényt, Dumas A három testőrét harmadik osztályos koromban olvastam a pad alatt a kétszázlakosú Bolgártelep iskolájában.
– A zenét szereted?
– Mindig szerettem koncertekre járni, meg operába. Nagyon szeretem hallgatni a zenét, de én nem zenélek.
– Sport?
– Hát, abban sem nagyon „úszkálok”.
– Nézni sem szoktad?
– Szoktam, de ritkán.
– Milyen gondjaid vannak mostanában?
– Huszonöt éve harcolok az állammal egy kárpótlási ügyben. A család kastélyát és az egész birtokot földig rombolták, és semmi kárpótlást sem láttunk.
– Van-e még valami hiányérzeted?
– Több is. Nem tudom, jó vagy rossz lett volna komolyabban foglalkoznom az irodalommal. Más: a hosszú évtizedes bezártság után, túl későn kaptuk meg a szabadságot, hogy kimozduljunk a világba. Talán a legfontosabb hiányérzetem abból származik, hogy túlságosan sokat dolgoztam.
– Mi az, amit másként csinálnál, ha most kezdenéd?
– Nehéz kérdés…Több időt töltenék a családommal, főleg a lányommal. Foglalkoztam vele, vittem a hegyekbe, megtanítottam síelni, de sokszor vasárnap is be kellett mennem a munkahelyemre, akkor sem jutott időm vele lenni. A bátyámra és Bárányira is több időt kellett volna szánnom. Bátyám fedezte annak idején egyetemi tanulmányaim összes költségét. Bárányi máltai lovagot szeretett volna faragni belőlem. A nagyvállalati teendőim mellett nem vállalhattam azt a munkát is.
– El szeretnél-e még mondani valamit, amiről nem kérdeztelek?
– Aradon még jobban kellene vigyáznunk megmAradt örökségünkre! Ezt más is mondta már.
– Sok érdekességet tudtam meg tőled, rólad, családodról.
– Valljuk be, nem volt közönséges életem. Sajnos. Én a hozzáállásommal egész életemben csak olyan engedményt tettem, amit elfogadott a lelkiismeretem. Korosztályom legnagyobb félelme az volt, nehogy beszervezzenek, kötelezzenek arra, hogy besúgó legyek.
– Sikerült ellenállni?
– Sikerült! Annak ellenére, hogy óriási pókhálóként szövődött körénk a besúgók hada; mindenki mindenkiről jelentett. Nem tartóztatták le rögtön az illetőt, mint az ötvenes években, csak gyűjtötték az információkat a dossziéjában, és végül lecsaptak rá. Nagyon kellett vigyázni. És lehetett vigyázni. Nálam a vállalatnál külön irodája volt a szekus őrnagynak. A postaládájába be lehetett ejteni bármit…
– Mire vagy a legbüszkébb?
– Arra, hogy sohasem ragaszkodtam egy teljesen értelmetlen osztályharchoz, sohasem mondtam, hogy majd én megmutatom a kommunistáknak… Úgy gondoltam, hogy a saját eszközeimmel fogok ellenük harcolni, a tanulással és a tisztességes helyezkedéssel. Másképpen másokon sem lehet segíteni. Azzal, hogy én ezt a pályát választottam, és elfogadtam azt, hogy a párt nevezzen ki engem igazgatónak, lehetőséget kaptam arra, hogy Aradon több mint 30 ezer lakás, szállodák és más középületek felépítését felügyeljem. Mi építettük az Astoria (ma Continental) Szállót, a Vagongyár meg a Teba egy részét, a Szakszervezetek Házát, a kürtösi jéggyárat, és még sorolhatnám. S még kihangsúlyoznám: Nem loptam soha! Nem érdemes lopni. Lehet, hogy származásom is segített, hogy erre a véleményre jussak.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Szent László király újból legyőzte a kun vezért
A Gerhardinum Római Katolikus Líceum udvara a legjobb „fakultatívos” gyerekek zajától volt hangos a múlt héten, akik a Tanulj meg írni-olvasni magyarul játékosan című jutalomtáborban fejleszthették magyar nyelvtudásukat. A július 21-én megtartott táborzáró ünnepségen a gyerekek színdarab formájában bemutatták Szent László király életét és a legismertebb Szent László-legendát, a magyar lányt elrabló kun vitéz legyőzését.
A Temes megyei fakultatív magyar oktatásban részt vevő gyermekek második alkalommal megszervezett magyar nyelvtáborának záróünnepségén részt vett Marossy Zoltán, a Temes Megyei Tanács osztályvezetője, Jakab Ilona, a házigazda oktatási intézmény igazgatója, valamint Kocsik Zoltán spirituális, a gyerekekkel foglalkozó szaktanárok és oktatók. A megye elszórványosodott magyarlakta településeiről – Buziásfürdő, Csák, Csene, Facsád, Gyertyámos, Máriafölde, Pusztakeresztúr, Újvár, Varjas – érkezett V–VIII. osztályos gyerekek óriási lelkesedéssel mutatták be felfrissített és szépen gyarapított magyar nyelvtudásukról tanúskodó műsorukat. A csapatokba szerveződött gyerkőcök – Oroszlánok, Gerhard és Tamás Állatkertje – beszámoltak a játékos tevékenységek eredményeiről, magyar népdalokat énekeltek, nyelvtanuló játékokat játszottak, verseket és nyelvtörő mondókákat adtak elő, végül a Szent László-év alkalmából színdarab formájában bemutatták a lovagkirály életét és legendáit, köztük a magyar leányt elrabló kun vezér legyőzését. Az előadásra általuk készített, Szent László- korabeli jelmezeket öltöttek a gyerekek, nem hiányoztak a csatajelenetekhez szükséges kardok, pajzsok, sisakok és egyéb harci eszközök. Az ünnepség végén a nyelvtanuló tábor valamennyi résztvevője oklevelet és ajándékot kapott a szervezőktől.
„A tábor öt napja alatt nagyon sokrétű tevékenység zajlott a Gerhardinum Líceumban – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kocsik Zoltán spirituális –, délelőttönként inkább elméleti nyelvtanulás zajlott három szakoktatóval, akik a magyar nyelvtant játékos formában gyakorolták a gyerekekkel, igyekeztek a nyelvi kompetenciákat fejleszteni. A délutánok kreatívabb műhelymunkával teltek, volt kézművesműhely, táncműhely, játékműhely, sportműhely, játékos nyelvtanulás és nyelvhasználat. Reggel és délben egy kis lelki impulzust is adtunk a gyermekeknek. Az idei tábornak a témája Szent László király volt, próbáltuk a nagy király alakját, tetteit, legendáit közelebb hozni a gyermekekhez. A legtöbb gyermeknek hiányosak a magyar történelmi ismereteik, de nyitottak voltak a Szent László életével kapcsolatos ismeretekre, a legendáit szépen megjegyezték. El is játszottunk három Szent László-legendát: Szent László harca a kun vitézzel, Szent László füve és Szent László vizet fakaszt. A zárórendezvényen kis színdarab formájában el tudtuk játszani Szent László életét”. Kocsik Zoltán tisztelendő úr azt is elmondta: a fakultatív magyar oktatásban részt vevő gyermekek többsége otthon többé-kevésbé beszéli a nyelvet, a passzív nyelvtudásuk megvan, de idegenek előtt nem mernek megszólalni magyarul. Sokan az 1–4. osztályt magyarul végezték el, de utána román iskolába kerültek és sem románul, sem magyarul nem tudnak rendesen, a románt még nem tanulták meg, a magyart már kezdik felejteni. Ilyen helyzetekben érdemes identitáserősítő tevékenységeket végezni a gyermekekkel. „Érdekes, hogy akik nem beszélnek magyarul vagy törik a magyart, azok is azt mondják, hogy magyarok is vagyunk. Sok vegyes családból való gyermek vett részt a táborban, akik azt mondják, hogy két identitással rendelkeznek, van egy anyanyelvük meg apanyelvük, de egyik sem tagadta meg a magyarságát!” – mondta Kocsik Zoltán spirituális.
A Temes megyei fakultatív magyar nyelvoktatás kezdeményezője Marossy Zoltán volt alprefektus, aki szerint a nyelvtábor célja megmutatni a gyermekeknek, hogy van magyar közösségi élet is Temes megyében. „Ez a második Gerhardinum-nyelvtáborunk, Tanulj meg írni, olvasni magyarul játékosan címmel, ahol olyan V–VIII. osztályos gyermekek vesznek részt, akik fakultatív oktatásban tanulják a magyar nyelvet. Azok a gyerekek vannak itt a táborban, oktatóik javaslatára, akik a legjobban beszélik a nyelvünket. Itt egy hétig magyarul kell beszélni, a két nagy egyház, a római katolikus és a református egyház lelkészei, a Gerhardium Líceum magyar oktatói foglalkoznak velük és a belvárosi református ificsapata is mellénk állt. A csapat nagyon jól összekovácsolódott, oktatókkal és önkéntesekkel együtt 15-en vagyunk. Az anyagi támogatást a Generația Tânără România Egyesület közvetítette a számunkra, tavaly amerikai szponzorunk is volt, reméljük jövőre is lesz!” – nyilatkozta lapunknak Marossy Zoltán.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Negyedik szórvány-turnéjára indul a Bánsági Vándorszínház
„A végváriak teljesen befogadtak bennünket!”
Augusztus 19.–szeptember 2. között bánsági (és partiumi) szórványtelepüléseken turnézik a Bánsági Vándorszínház társulata, a Tarisznyás Egyesület szervezésében. Az immár negyedik alkalommal újraalakuló társulat, Aszalos Géza színművész vezetésével ezúttal Nóti Károly Majd a jegenye című zenés vigjátékát mutatja be három megye 15 településén. A Nyugati Jelennek Aszalos Géza rendező nyilatkozott a Vándorszínház idei turnéjának újdonságairól:
„Idén egy település erejéig sikerült háromra bővíteni az általunk meglátogatott megyék számát, Arad és Temes megyei települések mellett Krassó-Szörény megye székhelyén, Resicabányán is bemutatjuk legújabb előadásunkat. Sok új tagja van a csapatnak, zömmel első éves főiskolások a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemről. Istenigazából csak ketten vannak a régiek közül, Hodu Péter, aki három éve tagja a társulatunknak és Mihály Csongor, aki a kezdetektől velünk van, immár negyedik éve. A többiek Sosovicza Anna, Benczi Tekla, aki amatőr diákszínjátszóként már volt velünk az első évben, Scurtu Dávid és Zétényi Lina, aki valójában nem is színész, hanem teatrológus hallgató. A csapat tehát felfrissült, de újdonság az is, hogy az előző évhekhez képest egy hónappal csúszott a turné, mert a temesvári színházzal sokat turnéztunk a nyári szabadság alatt.” Aszalos Gézától azt is megtudtuk: a végvári főhadiszálláson már célegyenesbe érkeztek az előkészületek, az utolsó próbák a Sportcsarnokban zajlottak, mert kint kibírhatatlan meleg volt. Augusztus 18-án pénteken a végvári piactéren tartanak egy előbemutatót, ahol szombaton 21 órától lesz a Nóti Károly-darab bemutatója.
„A Majd a jegenye című darab egy rövidke kis bohózat, amely a kiegyezés utáni boldog békeidők korszakában született – nyilatkozta Aszalos Géza –, ez egy kulturális szempontból rendkívül pezsgő időszak volt, amikor sok remekmű született, különböző szerzőktől, köztük van Nóti Károly is. A Majd a jegenye egyfelvonásos bohózatot kibővítettük más Nóti-jelenetekkel, és megspékeltük ugyanebben a korban született népszerű slágerekkel. Olyan dalokat válogattunk, amelyeknek a szövege passzol a darabunkhoz, a kialakult helyzethez.” A Vándorszínház idei előadásának rendezője Aszalos Géza, dramaturg Orbán Enikő, jelmez- és díszlettervező Albert Alpár.
A szombati végvári bemutató után a Temes megyei Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr és Máriafölde lesznek a szórványturné következő állomásai. Augusztus 30-án az Arad megyei Kisiratoson, 31-én Kisjenőben és szeptember 1-jén Nagyzerinden vendégszerepel a Vándorszínház, majd végül szeptember 2-án Resicabányán kerül sor a turnézáró előadásra.
„Szeptember 3-án visszatérünk Végvárra, hogy összeszedjük a holminkat, és elbúcsúzzunk a vendéglátóinktól, akik már teljesen befogadtak bennünket, minden tőlük telhető figyelmességgel, étellel-itallal segítettek bennünket, és ezért nagyon hálásak vagyunk” – mondta befejezésül Aszalos Géza.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Végvári vándorkomédiások
Bánsági Vándorszínház társulata negyedik éve indult útnak, hogy augusztus 19. és szeptember 2. között tizenöt bánsági és partiumi településen bemutassák legújabb produkciójukat. Nóti Károly Majd a Jegenye című jelenetéből Orbán Enikő dramaturg írt egyfelvonásos zenés vígjátékot, az előadást Aszalos Géza a temesvári Csiky Gergely Színház művésze rendezte. A díszleteket és jelmezeket Albert Alpár tervezte. Simon Judit az idén is ott volt Végváron, a bemutatón.
A nyár elején, Temesváron Aszalos Géza színművész és Orbán Enikő dramaturg azon izgultak, hogy idén nyáron hogyan fér bele a programjukba a Vándorszínház, hiszen a Csiky Gergely Színházban még júliusban is dolgoztak. Előadásaikat külföldi fesztiválokra, vendégszereplésre hívták. Persze büszkék rá, hogy munkájukat elismerik, s a temesvári magyar színházat a legrangosabbak között jegyzik itthon és külföldön, de a Vándorszínház is útnak kell induljon. Várják őket Végváron és a többi településen. Már kora tavasszal kérdezgetik, mikor és milyen előadással érkeznek. Igazi ünnepi esemény arrafelé a színház.
Tavaly óta a Tarisznyás Egyesület működteti a Bánsági Vándorszínházat, ez az egyesület főtevékenysége. A pénz egyre kevesebb, de mindig van annyi, hogy elkészüljön az előadás, mellyel Thália szekerén bejárják Arad és Temes megye szórványtelepüléseit. Aszalos Géza örömmel újságolja: idén Krassó-Szörény megyeszékhelyére, Resicabányára is meghívták a truppot. A tél végén telefonáltak, nehogy kimaradjanak. Hallottak a Vándorszínházról, és szeretnék, ha náluk is szerepelnének. Mennek boldogan, hiszen az a cél, hogy minél több szórványtelepülésre vigyenek színházat. A többi nem számít – mondja nevetve Aszalos.
Kettőjüknek idén sem lesz szabadságuk, már negyedik éve nem is gondolnak hagyományos értelemben nyaralásra. Nekünk ez a nyaralás – mondja a mindig mosolyogó Orbán Enci, aki szerint a szükségből is örömet kovácsolnak. Tavaly óta ugyanis lemondtak a catering szolgálatról, a panziókról. Maguk főznek, és ott töltik az éjszakát, ahol éppen helyet kapnak. Idén „befektettek” néhány felfújható matracba, mert korábban akadt olyan település is, ahol a puszta padlón aludtak a színpadon.
A befektetés kifejezésen elmosolyodok, mert a helyzet az, hogy az idén még a tavalyinál is kevesebb a pénz. Aszalos Géza mondja, nagy bajban lettek volna, ha a Temes Megyei Tanács nem siet a segítségükre. Olyan támogatást szavaztak meg a Vándorszínháznak, amellyel biztonságban elindulhatnak. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) már tavaly sem kaptak pénzt, idén a Bethlen Gábor Alaptól sem nyertek egy vasat sem. A magyarországi intézmény közölte, hogy forrás hiányában nem támogatja őket. Maradt tehát a megyei önkormányzat, és mint minden évben a Csiky Gergely Színház, valamint a települések, ahol várva várt vendégek.
„Mondjad, mire van szükséged, és vigyed” – ezt szokta mondani Balázs Attila a temesvári magyar színház igazgatója, amikor Aszalos bejelenti: indulnak Végvárra és onnan tovább. Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr, Máriafölde az útirány, majd tovább Arad megyében Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind következik. Az utolsó állomás az új helyszín, Resicabánya. A Csiky Gergely Színháztól érkezik a mikrobusz, az utánfutó, a jelmezek, a díszlethez szükséges anyagok, a világosító és hangberendezések.
Csapatmunka a piactéren
Végváron első látásra szinte semmi sem változott tavaly óta. Aztán kiderül, hogy mégis: nagyobb lett a szeretet, több az adomány. A társulat az iskolaudvarban próbál, a bentlakásban rendezkedtek be. Ez itt még luxuskategóriának számít, külön háló- és fürdőszoba áll a lányok és fiúk rendelkezésére, ágyban alusznak, a tágas, immár jól felszerelt konyhában főznek maguknak. Amikor megérkezünk, még tombol a kánikula, az árnyékban is nehéz meglenni, nemhogy a tűző napon.
A konyhát a végváriak szerelték fel, a hűtőszekrénytől a tűzhelyig mindent ők hoztak, hogy a színészek semmiben sem szenvedjenek hiányt. Az épület ütött-kopott, a folyosón a tavalyi esőktől beázott a mennyezet, az idén viszont rendesen kiszáradt.
A bemutató napja van, előző este már tartottak egy előbemutatót, mert a szomszéd faluban lakodalom van, sokan mennek Végvárról is, de az előadást látni akarták. Így hát a társulat nyílt főpróbát tartott. Jó sokan voltak, mesélik.
A társulat éppen szusszan egyet, mielőtt elkezdik építeni a piactéren a díszletet. Pompás pillanat, hogy megismerkedjek az új tagokkal. Sosovicza Anna, Scurtu Dávid, Benczi Tekla színisek, Tekla korábban diákszínjátszóként vett részt a munkában. Zétényi Lina teatrológus hallgató, de úgy gondolta, színészként is kipróbálja magát. A régiek barátként üdvözölnek. Hodu Péter a szegedi színház művésze, harmadik éve vándorol Aszalosékkal. Mihály Csongor alapember, immár kolléga a Csiky Gergely színházban. Velük van a másik alapember, Albert Alpár a temesvári teátrum díszlet- és jelmeztervezője.
A tagok mindegyike pontosan tudja, mi a feladata, nemcsak a színpadon, de a színpadtér, a jelmezek előkészítésében. Még velük van Alpár, aki segít nekik, és figyeli, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga. A díszlet is közös munka, Alpár és a társulat tagjai az iskola udvarán szabták, festették, varrták. A Majd a Jegenye díszlete olyan, mint a puzzle, apró darabokból kell minden előadás előtt összerakni. Merthogy minden bele kell férjen a nem túl nagy méretű utánfutóba. A fiúk és Aszalos a tűző napon szerelnek, a piacteret csak előadás előtt fél órával éri el az árnyék, konkrétan, amikor már esteledik. Lassan minden a helyére kerül, a lányok a jelmezekkel és kellékekkel foglalkoznak. A fény és hang kezdetektől a Csongor feladata. A fiúk fegyelmezetten, de jókedvűen végzik a munkájukat. Megérkezik Nándi és Béla is, ők a mindenkori helyi segítők. A piactéren szól a zene, mintegy másfél órával az előadás előtt minden kész van. Áll a szép és funkcionális díszlet, a jelmezek előkészítve, a színészek, valamint a rendező és dramaturg elmennek zuhanyozni és készülni az előadásra. Utóbbi kettő egyben világosító, hangosító, kellékes, szóval a színpad mindenesei.
Senki nem azzal kezdi a közel két hónapos megfeszített munkát, hogy mennyi a gázsi, hanem azzal, hogy mi a feladat.
Gondolatok szúnyogokról és szórványról
A barátnőimmel Mihály bá’ „bárjának” árnyékos teraszán ülünk, hideg üdítőt kortyolgatunk és nézzük, ahogy a Vándorszínház társulata dolgozik. Vacsora csak előadás után lesz, de az iskolaudvaron már készül a bográcsos. Pillanatra odajön hozzánk Enci, majd Géza. Boldogok és – bár nem vallják be – büszkék is magukra, mert befogadták, szeretik őket a szórványban.
Mesélik, hogy a végváriak szinte mindennel ellátják őket, hoznak zöldségeket, gyümölcsöt, az állatorvostól mennyei sajtot kaptak, a község asszonyai kalákában főzik a vacsorát, néha ebédet is. Befogadták őket.
Vándorkomédiás elődeikhez híven minimális igénnyel érkeznek a településekre: egy tér, ahol felállíthatják a színpadot, hely, ahol aludhatnak, vacsora, és egy 220 voltos áramforrás. A gázsi az előadás utáni kalapozásból kerül ki, azt osztják el egymás között. Örömmel újságolják, az idén már ebédet is ígértek nekik néhány településen, annyira várják őket.
Miközben az árnyékban pihegünk a melegtől, félünk, idén is megesznek majd a szúnyogok. Tavaly nagyon megszenvedtük a kis vérszívók jelenlétét. Arról az emberfeletti munkáról beszélgetünk, amit szinte ingyen végeznek a Vándorszínház tagjai. Ezek a fiatalok olyan helyekre visznek előadást, ahol generációk nőttek úgy fel, hogy nem tudták, mi az, hogy színház. Általuk ismerték meg ezt a varázslatot. A bánsági, aradi, krassó-szörényi településeken Aszalosék előtt évtizedekig nem lépett fel színtársulat, még amatőr sem. Mialatt erről beszélgetünk, eszembe jutnak az évente meghirdetett szórványprogramok, a magyarság és magyar közösségek megmaradásáról szóló ünnepi szónoklatok. A Vándorszínház ünnepi külsőségek és politikusok nélkül a magyar szót viszi olyan településekre, ahol ez hiánycikk. Magyar szerzők darabjait játsszák magyarul, magyar zenével. Közösséget fejlesztenek, nem csak azzal, hogy a települések magyarjainak a színház közös élményét nyújtják, hanem azzal is, hogy magyarok együtt várják őket, a falvak közössége teremti meg az előadáshoz szükséges minimális feltételeket, és az asszonyok közösen főzik a vacsorát. Közösségformálók az előadás utáni együttlétek, a beszélgetések is. A Bánsági Vándorszínház az élő magyar szót viszi a szórványtelepülésekre, nem csak őrzi, hanem teremti a hagyományt. A hagyományt, hogy évente, egy nyári estén színházba lehet menni. Igaz, őket nem lehet felavatni, szalagot elvágni, beszédet mondani.
Aszalosék nem az elöljárókkal tartják a kapcsolatot, hanem a közösségi munkát vállalókkal. Végváron az iskolaigazgató, máshol egy tanár, megint máshol a lelkész, másutt egy vállalkozó segít nekik. Kisbusszal, utánfutóval érkeznek, naphosszat dolgoznak az esti ünnepi pillanatokért. Semmit sem várnak el, csak teszik a dolgukat, mert úgy gondolják, ez a feladatuk.
Vissza! Vissza!
Amint a padok és székek a helyükre kerültek, az első sort megtöltik a gyerekek. Kicsik és nagyok jó másfél órát várnak, hogy kezdődjön az előadás. A felnőttek zöme is korán érkezik, hogy jó helyet kapjon. A szúnyogok úgy döntöttek, augusztus 19-én este, a Majd a Jegenye előadását nem nézik meg, úgyhogy mi is békében várjuk a kezdést, vakarózás nélkül nézzük a produkciót. Az idő is kegyes, enyhe szél fújdogál, csak annyi, hogy kissé lehűtse a levegőt, de ne tegyen kárt a díszletben.
Kigyúlnak a reflektorok, megszólal a zene, kezdődik az előadás. A nézők elcsendesülnek, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok mosolyognak, örülnek a színháznak. Az előadás könnyed és pajkos, a dramaturg ügyesen rakta össze a Nóti jelenteket, és nem derül ki, melyik szövegrész született saját kútfőből. A fiatal színészek tehetségesek, táncolnak és énekelnek, ülnek a poénok. Mihály ismét megcsillogtatja a humorát, Hodu hódító, Scurtu remekül mozog, Sosovicza, Benczi és Zétényi bűbájosan komédiáznak. Minden énekszámot tapssal jutalmaz a közönség, a végén vastapssal köszönik meg az előadást. Vissza! Vissza! – kiabálják néhányan, a közönség még maradna, egy hölgy megjegyzi, túl rövid volt, még nézték volna. Mindenki tesz a kalapba és nehezen szánják rá magukat, hogy hazamenjenek.
Păştean Erika, iskolaigazgató megköszöni a társulatnak, hogy Végvár a főhadiszállásuk, hogy ott próbálnak. A község nevében kéri őket, jöjjenek jövőre is, mert ők már ide tartoznak, végváriaknak tekintik őket. Jónéhányan végignézik, ahogy leszerelik és összepakolják a díszletet.
Az iskolaudvaron elkészült a gulyás, az egyik szakács az igazgatónő férje.
A végvári asszonyok megterítik a hatalmas konyaasztalt, a birkagulyás finom, a savanyúság, a túrós sütemény mennyei. A társulat boldog, jól sikerült az előadás és a kalapba is elég szép summa gyűlt össze. Ezt csak később számolják meg és osztják el. Még átmegyünk Mihai bá’hoz, aki egy láda sörrel kedveskedik. Aszalos az asztalnál megköszöni a társulatnak a munkát és figyelmezteti őket: ne maradjanak fenn sokáig, mert másnap indulás!
A Vándorszínház szeptember 2-án Resicabányán tartja az idei utolsó előadást, 3-án visszatérnek Végvárra összepakolni és elbúcsúzni. A diákoknak még maradt pár nap vakáció, Aszalos, Orbán, Mihály és Hodu másnap a kőszínházban kezdi a munkát, hiszen indul az új évad. erport.ro