A szórvány iskolája Gyantán
„Marad a magyar iskola Gyantán” – ehhez hasonló címek hirdették tavaly ősszel, hogy a Bihar megyei magyar szórványhoz tartozó település négy iskoláskorú gyermeke, az ellentétes irányba ható próbálkozások ellenére is helyben, magyar tagozaton folytathatja tanulmányait. Az örömhír nyugtázása után bizonyára sokakban felmerül a kérdés: meddig? Tasnádi-Sáhy Péter riportja.
A krónikákban először 1213-ban említett Gyanta neve, a megyeszerte közkedvelt gyerektáborok pár évvel ezelőtti beszüntetése óta, nem feltétlenül forog közszájon. Legfeljebb az 1944. szeptember 25-i szomorú dátum miatt kerül említésre, amikor a falun átvonuló román katonák felégették a református parókiát, és kivégeztek 45 helyi magyar lakost, illetve amiatt, hogy a közeli városokból, főleg Nagyváradról, szívesen vásárolnak hétvégi háznak ingatlant a csendes településen. Pedig a kommunizmus idején Feketekápolnához csatolt Gyanta nem mindig volt olyan elhagyatott falucska, ahogy a Polgármesteri Hivatal névjegyzéke szerint 358 lakosával ma várja az idelátogatót. A múlt század elején még kétezren lakták, nem hiába épült nyolcszáz férőhelyes templom a másfélezer reformátusnak. Vegyesen is magyarul
Az eligazításomat szívesen vállaló Soós József református lelkészt egy finom reggeli kávé mellett először az internetről ellesett népességi adatok valóságtartalmáról faggatom. Mint elmondja, a községháza névjegyzéke nem pontos, sokan vannak, akiknek Gyantára szól a címük, de nem laknak a faluban, és olyanok is, akik idős korukra visszaköltöztek, de Nagyváradra vannak bejelentkezve. Valójában 250 körüli tényleges itt lakó van, emellett a tiszteletes 140 olyan házat számolt össze, amit üdülőként használnak, jórészt román nemzetiségűek, de ők csak szezonálisan tartózkodnak az ingatlanokban. A gyülekezetnek jelenleg 200 tagja van, 50-en járnak rendszeresen templomba, ami nem is rossz arány, de sajnos sok a beteg.
„Tavaly nem volt egy esketés és egy keresztelő sem, máskor sem gyakori, évente egy-kettő a jellemző, azok is inkább hazatérők Németországból, Budapestről. Ezzel szemben 14 embert temettem”
– mondja a tiszteletes, aki a lehangoló statisztikákhoz kénytelen volt hozzászokni, hiszen szolgálata megkezdésekor, 15 évvel ezelőtt sem volt jobb a helyzet, az első gyerek, akit keresztelt, a sajátja volt. Ezek után nem csoda, hogy a gyantai 1-4. osztályos magyar tagozatra összevont osztályba négy (egy nulladikos, két másodikos és egy negyedikes) tanuló jár, az óvodába pedig 10 gyermek van beíratva. A teljes létszámból csak négy református, és a nebulók nagy része vegyes házasságból származik. „Azt viszont – teszi hozzá Soós lelkész úr – el kell mondani, hogy Gyantán a vegyesházasságban élők jellemzően még mindig magyarul beszélnek otthon. Volt olyan, hogy mentem a faluban, és látom, két ideházasodott román asszony beszélget egymással. Kérdezem, mit csinálnak. Erre ők nevetve: nézze meg tiszteletes úr, itt vagyunk két román asszony, aztán magyarul beszélünk.”
Trükkös csábítás
A gyantai egyházi iskolát a kommunizmus idején államosítottak. A Református Egyház 2007-ben megnyerte az ingatlanra vonatkozó pert, és visszakapta a létesítményt, ahogy ilyen esetekben lenni szokott, rossz állapotban. Tehát a magyar tagozatot az önkormányzat működteti a feketekápolnai iskola részeként, az egyháztól bérelt ingatlanban, bár az elmúlt három évben bérleti díjat elfelejtettek fizetni. A gyermeklétszámmal kapcsolatos problémák évtizedekkel ezelőtt kezdődtek, nagyjából akkor, amikor Gyantát a szomszédos Feketekápolnához csatolták. Az intézmények elköltöztek, aztán az egyetlen munkalehetőséget jelentő kollektív is megszűnt. A lakosság kiöregedett, a földeket az emberek jobbára bérbe adják vállalkozóknak a szomszédos román falvakból, illetve egy olasz úriember is működik a faluban ilyen tevékenységgel.
A magyar tagozatos gyerekek szülei is jobbára szerény körülmények között élnek, többen magyarországi idénymunkákból tartják el magukat.
A status quo-nak számító helyzet tavaly ősszel annyiban változott, hogy a szintén létszámproblémákkal küzdő kápolnai román tagozatról megpróbálták átcsábítani a gyerekeket, s nem feltétlenül tisztességes módszerekkel.
„Szeptember első hetében minden szülőt külön-külön meglátogatott a kápolnai iskola igazgatója, és azt mondta, már csak az ő gyerekük nem iratkozott át. A szülők egymással nem kommunikáltak, így mindenki aláírta a kérvényt. Nem sokkal ez után tudtuk meg mi is, ha nem lépünk, megszűnik az iskola. A Polgármesteri Hivatal közben küldött egy feljegyzést a megyei tanfelügyelőségre, hogy nincs megfelelő épület Gyantán, ezért átviszik a gyerekeket Kápolnára. Ami érdekes, hogy erről a magyar tanfelügyelők nem tudtak. Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettesként nem a magyar iskolák ügyével van megbízva, hanem a szakiskolákkal, a gyűlésre, ahol ezt az ügyet tárgyalták, nem is volt meghívva. Engem hívtak ugyan Kápolnára, a gyűlésre, ahol határozatot hoztak az iskola megszűntetéséről, de az ellenvetéseimet, miszerint a törvény szerint ezeknek a gyerekeknek, ha akarnak, joguk van magyarul tanulni, nem hallgatták meg. Közben az önkormányzat rendbe hozatta a régi gyantai polgármesteri hivatal épületét, hogy ha nem sikerül átvinni a gyerekeket Kápolnára az egyházi tulajdonban lévő ingatlanból, oda költöztessék át már a vakáció idején a magyar tagozatot, de valamiért a villanyt nem tudták bekötni. A költözésnek azért sincs értelme, mert az egyházközség saját költségén a meglévő épületbe vizesblokkot csinált, a termeket is felújíttatta, tehát amire erőnk volt, azt rendbetettük. A szülők végül kérvényt írtak a Tanfelügyelőségre és a Prefektúrára, amiben leírták, hogy át lettek verve. Az RMDSZ rengeteget segített az ügyintézéssel, Delorean Gyula alprefektus úr személyesen futkosott a papírokkal. Végül az a törvény mentett meg bennünket, mely szerint augusztus 31. után már nem lehet meglévő struktúrán változtatni, ezért a Prefektus hivatalból kezdeményezte, hogy semmisítsék meg a határozatot, így egyelőre minden marad a régiben” – foglalja össze a történteket a tiszteletes.
Erre jön a bevezetőben feltett kérdés: meddig. Hiába jelent az óvoda kis csapata utánpótlást a következő évekre, nem lehet tudni, mikor jut a magyar tagozat is a már említett egyházi gyerektábor sorsára. „Kétezertől kezdve tíz éven át szerveztünk táborokat, volt év, hogy nyaranta 5-600 gyerek is megfordult itt az egyház vendégházában. Remek kapcsolat volt az amerikai reformátusokkal, minden évben jött néhány egyetemista, akik nagyszerű programokat szerveztek. Csakhogy elterjedt valamitől – teljesen alaptalanul – hogy ez „tabăra lui Tőkés”, ezért az utolsó két évben a fogyasztóvédelemtől az állategészségügyig 4-5 hivatal is kijött büntetni. A hivatalnokok, akik kijöttek, jóindulatúak voltak, kérték a bocsánatot, de írták a jegyzőkönyvet, hogy be kell zárni. Pedig azon kívül, hogy abban az időben Tőkés László volt a püspök, és időközönként kijött a gyerekekhez a táborába, semmi konkrét köze nem volt a kezdeményezéshez. Ma is van olyan, hogy Váradon egy-egy üzletben megszólítanak, tiszteletes úr, van még tábor Gyantán, mivel az illető is oda járt” – meséli fájó szívvel Soós József .
Nem jön diplomás A megkérdezett hatvan frissen végzett pedagógus közül egy sem fogadta el az állásajánlatot, még a kiemelt fizetés ellenére sem.
Ahogy a tiszteletessel sorra vesszük a felújított templomot, a vendégházat, a már csak halotti torok idején használatos kultúrházat, egybehangzóan megállapítjuk, az infrastruktúrát sok mindenre lehet használni. Még a bekötőút is remek, teszem hozzá. „Ennek is regényes története van – vágja rá keserű mosollyal a lelkész – az az út eredetileg nem is Kápolnához tartozott, hanem Pusztahollódhoz, aminek ugye semmi érdekeltsége sincs erre, így húsz évig rá se nézett senki. Akkor azt találta ki az RMDSZ, hogy vegye át a megye, és akkor meg lehet javítani. Ez is évekig tartott, amíg, akinek kellett, lemondott róla, a megye pedig átvette, ez alatt nem is volt szabad hozzá nyúlni. Végre meglett az út, és most remekül lehet járni rajta.” Szóval, mint már írtam volt, tér lenne közösségi életre, csak nincs, aki élje, a fiatalokat pedig nehéz megtartani Gyantán, pláne odacsábítani. „Az iskola ezzel kapcsolatban szemléletes példa. Hatvan frissen végzettet kérdeztünk meg Váradon, akik nem kaptak helyet a tanügyben, hogy jönnének-e hozzánk dolgozni, de majdnem mind azonnal nemet mondott, hiába a szolgálati lakás, kiemelt fizetés. Volt egy fiatal hölgy, aki szeretett volna jönni, őt a szülei beszélték le, féltették valamitől. Ennek köszönhető, hogy jelenleg szakképesítés nélküli helyettesítő tanerőnk van. Addig nem volt gond, amíg volt egy idős tanító néni, aki Nagyenyeden végezte el a tanítóképzőt, de ő nyugdíjba ment és elköltözött az unokákra vigyázni. Aztán évekig a feleségem dolgozott itt, aki szintén szakképzett tanítónő, de a nagyobbik gyermekünk felsős lett, és nem akartuk román tagozatra adni Kápolnára, így ő hét közben benn van a gyerekekkel Váradon, benn is dolgozik a Lorántffyban.” Mivel a nagy beszélgetésben megfeledkezünk az idő múlásáról, sietve megyünk át a parókiáról az iskolába, így is csak futólag találkozom az éppen távozó iskolásokkal, s már csak két lurkót, Zolikát és Luca-t találom az óvodában Horváth Edit helyettesítő óvó nénivel. „Hét éve dolgozom itt, de nem állandó jelleggel. Volt, amikor a tiszteletes asszonyt helyettesítettem, amikor pedig ő is és az idős tanító néni is elmentek, az óvoda üresen maradt, nem jött szakképzett munkaerő, én kerültem ide. Négy éve állandó jelleggel itt vagyok, egyedül viszem az óvodát, nincs dadus, hisz kevés a gyerek” – mondja Horváth Edit.
Beszélgetésünket Luca nővérének érkezte szakítja meg, miközben a kisfiút öltözteti, ő is szíves rendelkezésemre áll. Megtudom, Rodica maga is az iskola diákja volt, őt még az idős tanító néni oktatta, akkor öten jártak az iskolába. Az 5-8. osztályba átment Kápolnára, de onnan nem tanult tovább. Itthon él a szüleivel, saját kis kertjüket művelik, illetve az édesapja Magyarországra jár át idénymunkára, dinnyeföldeken dolgozik, ezzel egészíti ki a család jövedelmét. Búcsút veszünk a többiektől, a tiszteletes úr először a régi tanterembe vezet, ahol még a felesége kezdte meg a tanítást, most régi idők relikviáival van tele. Jól látszik, az egyház az elmúlt években tényleg sokat tett annak érdekében, hogy az oktatás körülményei javuljanak. Aztán már a hatalmas, felújított templomban sétálgatva – melyet csak egy-egy kórustalálkozón tudnak megtölteni – óvatosan felteszem utolsó kérdésem Soós tiszteletesnek: jelen körülmények között miként látja a jövőt? „A dolgokat nem mi alakítjuk. Nekünk az a dolgunk, ameddig van valamink, és van akinek, tartsuk meg. Az utolsó gyerekért is ki kell állni. Én nem tudok munkahelyeket teremteni, embereket idecsábítani, pedig Gyanta messze nem rossz hely” – teszi hozzá némi reménnyel.
Már nem akarják megszűntetni
A gyantai óvoda és magyar tagozat egyelőre nem szűnnek meg, de ősszel költözniük kell.
Hogy válaszokat találjak, arra a bizonyos meddigre, tovább kérdezősködöm. Gheorghe Ioan Vid, Feketekápolna polgármestere telefonos megkeresésünkre a hivatal gyantai iskola bezárására vonatkozó törekvéseit anyagi okokkal magyarázza, mivel a református egyházzal korábban megkötött szerződés értelmében az önkormányzatnak havonta kétezer lejt kellene fizetnie az egyházközségnek (azt nem cáfolja, hogy nem fizetik), ám ez a település anyagi helyzetéhez képet túl nagy összeg. Azt is károsnak tartja, hogy nincs szakképzett tanerő. Vid hozzáteszi: már nem akarják megszüntetni a gyantai magyar osztályt, bár továbbra sem látja sok értelmét a működtetésének. Mint mondja, az előkészítőtől a negyedik osztályig összesen négy gyermek tanul itt, és bár érti, hogy a szülők anyanyelvükön taníttatnák gyermekeiket, ötödik osztálytól a községben csak románul van lehetőség továbbtanulni, ez pedig további nehézséget jelent majd a gyerekeknek, ha addigra nem tanulják meg kellőképpen a többség nyelvét. A községben csak Feketekápolnán van modern iskola, a többi településről is ide szállítják a gyermekeket. Gyantáról is iskolabusszal vinnék át a tanulókat, és ahogyan máshol meg tudják ezt szervezni, itt sem lenne gond – mondja a polgármester. „De ha a magyar református szülők úgy gondolják, hogy nem akarják Kápolnára járatni a gyermekeiket, akkor meg kell találni a megfelelő megoldást” – teszi hozzá, ami szerinte a gyantai osztály átköltöztetését jelenti az önkormányzat felújított épületébe. Ez a következő tanévben meg fog történni.
Grim András, a Bihar megyei RMDSZ alelnöke szerint a nehézségek ellenére sem szabad lemondani a szórványról. Ennek érdekében, ahol lehetett, igyekeztek az RMDSZ-körzeteket feléleszteni, vagy újakat létrehozni.
A gyantai iskolával kapcsolatban elmondja: amíg egy magyar diák is van, aki az anyanyelvén akar tanulni, annak ezt a lehetőséget biztosítani kell, ez nem lehet kérdés. Hosszú távon, ahogy a többi szórvány településen is, meg kell nézni azokat az adottságokat, amiben perspektíva lehet, és a történelmi egyházakkal összefogva egyedi stratégiákat kell kidolgozni. Gyantán fekvése miatt is adódik, hogy a turizmusban rejlő lehetőségekre lehetne elsősorban kiaknázni, a pályázatokra, illetve a magyarországi testvérkapcsolatokra építve. „Azon a településen, ahol van gazdaság, van iskola és templom, illetve a közösség megkapja a neki járó jogokat, tiszteletet, ott megmaradnak a fiatalok is” – összegez a szervezet megyei szórványügyi alelnöke.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)