Ivan Kosztov bolgár miniszterelnök kétnapos látogatásra Romániába érkezett, febr. 28-án fejezte be Sinaián tárgyalásait Radu Vasile miniszterelnökkel. Ivan Kosztov kijelentette, hogy bolgár parlamenti delegációt küld Belgrádba és Pristinába. Javasolta, hogy román parlamenti képviselők is tartsanak a küldöttséggel. Radu Vasile hasznosnak minősítette a javaslatot, de hozzátette, hogy azt még el kell fogadnia a parlamentnek. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

"A NATO katonai gépei márc. 24-én megkezdték a légitámadást Jugoszlávia ellen, /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./ A bombázás során találat ért célpontokat Újvidéken, Zomborban, Belgrádban és Pristinában. - Szlobodan Milosevics elnök nyilatkozatában üdvözölte a képviselőház március 23-i döntését, hogy nem fogadja el külföldi csapatok jelenlétét az országban. Kifejtette, hogy "az igazság a mi oldalunkon áll" és megvédik az országot. /Magyar Szó (Újvidék), márc. 25./"

Románia konzulátust nyitna a szerbiai Timok-völgyben – jelentette be Traian Basescu államfő Borisz Tadics szerb államelnök romániai hivatalos látogatása alkalmából. A román államfő továbbá sürgette Tadicsot, hogy a kölcsönösség jegyében Szerbiában hivatalosan ismerjék el a román ortodox egyházat. Basescu emlékeztetett, Romániában a szerb ortodox egyház hivatalos elismertségnek örvend. Tadics arról biztosította tárgyalópartnerét, hogy Szerbiában intézményes szinten védik az ott élő román kisebbség jogait, ugyanakkor hasonló magatartást várnak el Bukarest részéről is. A tárgyalások során a román elnök kitért Koszovó helyzetére. Basescu úgy vélte, a terület státusát kizárólag a Belgrád-Pristina egyezmény keretében kellene megvitatni, és elutasította Koszovó függetlenedésének kérdését. /Barta Zoltán: Román konzulátust nyitnának a szerbiai Timok-völgyben. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./

A pristinai parlament február 17-én, vasárnapi rendkívüli ülésén közfelkiáltással kinyilvánította Koszovó függetlenségét Szerbiától. A független Koszovó a béke és a stabilitás elkötelezett híve lesz a függetlenségi nyilatkozat tervezete szerint, amelyet vasárnap terjesztenek a pristinai parlament elé. /Koszovó kikiáltotta függetlenségét. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./

Az RMDSZ magára zúdította a román politikum haragját azzal, hogy Koszovó függetlenségének elismerését sürgette. Egységbe kovácsolta a román pártokat Koszovó függetlenségének február 17-i kikiáltása: egyetértettek abban, hogy Romániának nem szabad elismernie a pristinai parlament döntését, s mindegyikük támadta az RMDSZ-t amiatt, hogy Koszovó elismerését sürgette. A pristinai parlament döntésekor Koszovóban tartózkodott két RMDSZ-es politikus, Antal Árpád képviselő és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is. Mindkettejüket azzal vádolta román sajtó, hogy az RMDSZ „kémeiként”, „küldetésben” voltak Pristinában. „Azt tudom üzenni azoknak, akik riogattak és világvégéről beszéltek, hogy Pristinában minden rendben történt, még hogy ha egyeseknek fájdalmat is okozott Koszovó függetlenségének kikiáltása. Ezt üzenjük azoknak is, akik nem tudják elfogadni, hogy a közösségi jog nem egy nevetséges dolog. Mi nem akarunk elszakadni Romániától, hanem kulturális és területi autonómiát szeretnénk” – fogalmazott Sógor Csaba. Hozzátette: azok az országok nem ismerik el a tartomány függetlenségét, akiknek rossz a lelkiismeretük a saját kisebbségeikkel szemben. Koszovó önállóságát a világ számos országa elismeri, előbb-utóbb Romániának is meg kell tennie ezt – vélekedett Markó Béla RMDSZ-elnök. Alina Mungiu Pippidi, a Romániai Akadémiai Társaság elnöke szerint Koszovó és Erdély között történelmi párhuzam vonható. „Erdély ugyanúgy a magyar nemzet bölcsőjének tekinthető, mint Koszovó a szerb nemzetének” – állította. „Erdély leszakadása a Magyar Királyság testéből, majd később az egyesülés, akárcsak most Koszovóban a népek önrendelkezési joga alapján történt” – magyarázta. „Ha Markó Béláék kitartanak álláspontjuk mellett, távozniuk kell a kormányból” – üzente Radu Campeanu liberális szenátor. Az RMDSZ-elnök kijelentéseit bírálva Emil Boc, a Demokrata-Liberális Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, foglaljon egyértelműen állást Koszovó függetlenségének ügyében. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke, felszólította a miniszterelnököt, „azonnal rúgja ki a kormányból az RMDSZ-t, mert veszélyezteti az ország területi épségét”. Gheorghe Funar, a párt főtitkára úgy vélekedett: Markó Bélát le kellene tartóztatni. A parlamenti pártok vezetőivel tartott konzultáció után Románia hivatalos álláspontját Traian Basescu államfő fogalmazta meg: törvénytelen lépésnek nevezte Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását. Basescu helytelennek minősítette, ha bárki párhuzamot von Koszovó és Románia között. Úgy vélekedett, hogy Romániában a kisebbségek csaknem minden megadható jogban részesülnek. „Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs még tennivaló” – szögezte le Basescu. A cotroceni-i találkozó után a pártelnökök megismételték az RMDSZ-t bíráló nyilatkozataikat, békülékenyebb hangot csak a PNL képviselőházi frakcióvezetője ütött meg. /Célkeresztben az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./

Április 7-én a közösségi és kisebbségi jogok kérdéskörének és megbeszélésével folytatódott Pristinában az Európai Parlamenti–Koszovói Interparlamentáris Találkozó. A koszovói kisebbségi közösségek helyzetéről a pristinai parlament képviselői nyújtottak tájékoztatást. Hozzászólásában Tőkés László mélységes együttérzését fejezte ki a tömeggyilkosságokat, háborús bűntetteket elszenvedett koszovói albán közösség iránt. Becsey Zsolt EP-képviselő a koszovói albánok és a vajdasági kisebbségek helyzete között vont párhuzamot – egyenlő mérce alkalmazását igényelve valamennyi kisebbség esetében. Tőkés László rámutatott, hogy miközben Koszovó kisebbségeinek „közösségi jogokat” és messzemenő autonómiát biztosítanak – ezzel szemben Romániában és európai szinten kizárólag „a kisebbségekhez tartozó személyek” egyéni jogairól szól a politikai diskurzus. Ennek kapcsán Doris Pack képviselőasszonyt és az EP-küldöttséget felkérte, hogy – a kettős mércét kiiktatva – járjanak közben a kollektív kisebbségi jogok európai elismertetése érdekében. Doris Pack éles hangon utasította vissza az erdélyi és a koszovói kisebbségi viszonyok párhuzamba állítását. Szerinte Koszovó helyzete „teljességgel sajátos és egyedi esetnek számít”. /Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája: Szóváltás Tőkéssel Pristinában. Koszovó nem Erdély. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 9./

Băsescu Moldovában: ha kérik, egyesülünk
Csak kérjék, és megvalósítjuk – így reagált szerdán este Traian Băsescu Chişinăuban egy fórumon az egyik résztvevő felvetésére, hogy előbb Románia és Moldova egyesülését kellene megvalósítani, csak aztán Moldova európai uniós integrációját.
Traian Băsescu A román államfő egynapos moldovai látogatása egyik utolsó programpontjaként találkozott a helyi civil szféra képviselőivel, az egyesülés ötletét pedig egy lány vetette fel, aki szerint országa számára túlságosan hosszú az EU-csatlakozás időpontjáig becsült 10–15 évet kivárni. Băsescu Moldova uniós integrációja kapcsán kifejtette: annak révén a két ország ugyanúgy találkozik majd, mint az 1918-as egyesüléskor.
Az ország uniós csatlakozásának időpontja kapcsán ugyanakkor mérsékeltebb hangnemet ütött meg: leszögezte, hogy ahhoz előbb le kell zárni a transznisztriai konfliktust. Mint ismeretes, a szakadár Dnyeszter menti köztársaság nem ismeri el Chişinău fennhatóságát, és a tiraszpoli rezsimet Moszkva is támogatja – igaz, hasonlóan a világ többi országához, Oroszország sem ismerte el független államként Transznisztriát.
Băsescu szerint Chişinău öt-hat év múlva kezdheti meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. „A csatlakozási tárgyalásokat azonban a transznisztriai konfliktus megoldásáig nem lehet lezárni. Az EU már megtanulta a ciprusi leckét. Keserű leckéről van szó, hiszen egy területi problémákkal küzdő ország lett uniós tag, ami rengeteg kellemetlenséget okozott a Törökországgal ápolt viszonyban és a görög-török kapcsolatokban” – jelentette ki az államfő.
Băsescu kitért Szerbia helyzetére is, amelynek engednie kellett Koszovó ügyében, és normalizálnia kell a viszonyt Pristinával annak érdekében, hogy megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat. Rámutatott: Moldovának kezdeményeznie kell a konfliktus megoldását, Románia pedig nem alakít ki saját álláspontot, hanem Chişinău álláspontját támogatja majd. Leszögezte ugyanakkor: abból kell kiindulni, hogy Moldova egy talpalatnyi területéről sem mond le. Băsescu megjegyezte: az a tény, hogy novemberben Vilniusban aláírják a társulási és szabadkereskedelmi szerződést az EU és Moldova között, visszafordíthatatlanná teszi a Pruton túli ország európai irányultságát.
A nap folyamán egyébként a román államfő tárgyalt Dorin Chirtoacă chişinăui polgármesterrel is, aki félig-meddig viccesen azt javasolta neki, hogy vegye föl a moldovai állampolgárságot, és induljon el az ottani választásokon. Băsescu egy későbbi interjúban nem zárta ki, hogy az ország iránti tiszteletből mandátuma jövő év végi lejártát követően moldovai állampolgárságért folyamodik. Chirtoacă egyébként azt kérte Bukaresttől, hogy minden moldovai önkormányzatnak folyósítson évi 50 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást infrastruktúra-fejlesztésre. Szerinte ez az összeg nem nagy, csupán az ország költségvetésének 0,1 százaléka.
Balogh Levente
Székelyhon.ro,

A hétvége hírei
Ünnep tüntetésekkel
Kifütyülték Gyulafehérváron a december elsejei román nemzeti ünnepre érkezett kormányképviselőket a verespataki beruházást ellenző tüntetők. A mintegy kétezer fős ünneplő tömegben több százan fütyülni és hurrogni kezdtek, amikor a kormány és a politikai pártok megkoszorúzták Mihai Viteazul szobrát.
Gyulafehérváron az ünnepség már szombaton megkezdődött, és már az elejétől sem volt mentes a demonstrációktól: mintegy 300 fiatal a Moldovai Köztársasággal való egyesülést követelte Besszarábia Románia és Besszarábia román föld táblákkal. Gyulafehérváron jelen volt egy monarchiapárti csoport is, amely az ünnepségen a királyi család portréival vonult fel, és időnként azt skandálta: A monarchia menti meg Romániát. Egyébként Románia-szerte megünnepelték vasárnap az ország nemzeti ünnepét. Bukarestben nagyszabású katonai parádét tartottak, amely a legdíszesebb volt az 1989-es rendszerváltozás óta.
Érdektelenség Koszovóban
A koszovói helyhatósági választások november 3-i első fordulójához hasonlóan a második körben is alacsony a részvétel. Nenad Rikalo, a választási bizottság tagja a Beta szerb hírügynökségnek azt mondta, hogy a délelőtt folyamán Koszovó szerbek lakta településein járultak a legkevesebben az urnákhoz. A koszovói választások jelentősek Szerbia és Koszovó európai uniós integrációja szempontjából is. Belgrád és Pristina között az Európai Unió közvetítésével áprilisban született megállapodás arról, hogy Koszovóban megalakítják a helyi szerb települések közösségét, amely a továbbiakban a koszovói szerbek képviseleti szerveként működik majd. Belgrád 2008 óta nem hajlandó elismerni egykori déli tartománya függetlenségét, de amennyiben békésen folynak le a mostani választások, az Európa Tanács decemberi ülésén pozitív döntés születhet arról, hogy Brüsszel megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával.
Békét sürget Ferenc pápa
Lszerelést és békét sürgetett a világban Ferenc pápa advent első vasárnapján a római Szent Péter téren mondott beszédében. A kardokból ekevas, a lándzsákból kasza legyen! – idézte a Bibliát Ferenc pápa a déli Úrangyala imádság (Angelus) előtt mondott beszédében. „Milyen szép nap lesz az, amikor a fegyvereket szétszerelik, és munkaeszközzé változtatják őket. Bízzunk a béke lehetőségében!” – hangoztatta a zsúfolásig megtelt Szent Péter téren. Az egyházfő az AIDS világnapján a betegekért és az őket „csendes elkötelezettséggel” segítő orvosokért, önkéntesekért imádkozott.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el. 
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára. 
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban. 
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve. 
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül.  Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett. 
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal. 
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában. 
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában.  1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást. 
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap