Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Péntekpataka (ROU)
2 tétel
2008. augusztus 11.
Immár négy éve szervezik meg minden augusztus elején az elszármazott gyergyótölgyesiek találkozóját, ahol a fiatalabb nemzedék szavalóversenyen mérheti össze tudását. Gyergyótölgyes Gyergyószentmiklóstól mintegy 30 kilométerre van. Gyergyótölgyes kialakulása a 18. századra tehető, amikor a gyergyói fát és a borszéki borvizet tutajokkal kezdték szállítani Moldva felé a Kis-Besztercén. A községközponthoz három falucska tartozik, a többségben magyar lakosságú Hágótő, illetve a teljesen román Péntekpataka és a mindössze négy magyar portát számláló Recefalva. Gyergyótölgyesnek 1910-ben, a hozzátartozó falvakkal együtt 2572 magyar és 1032 román lakosa volt. Mostanra ez az arány megfordult, ma már a község lakosságának mindössze 31 százaléka magyar, a többség román. Az itt élő magyar lakosságot az elöregedés, az elvándorlás, illetve a vegyes házasságokba való beolvadás veszélyezteti. Emiatt van különös jelentősége az évente egy alkalommal megszervezett, Gyergyótölgyesről elszármazottak találkozójának. Nemrég árvíz pusztított Gyergyótölgyeen, az udvarokról még mindig takarítják az emberek az iszapot, hordalékot. A Sötét-Putna-patak öntött ki nem is olyan régen. Román iskola van, a magyarok száma apad, ráadásul a magyarság körében elterjedt az alkoholizmus. Több mint száz fűrésztelep működik a településen, a község lakossága a fakitermelésből él. Jelentős gondot okoz a törvénytelen fakitermelés, a rendőrség szemet huny a fatolvajlás fölött. A település határát jelző táblán a Gyergyótölgyes magyar feliratot lefestették. A második világháború után, amikor újra Romániához került a település, kegyetlenül verték a magyarokat. A rossz közlekedési lehetőség és az anyagiak hiánya miatt a középiskolás korúak tekintélyes hányada a szomszéd faluban, Gyergyóhollóban folytatja középiskolai tanulmányait, román tannyelvű gimnáziumban. /Jánossy Alíz: Szórványsors a Székelyföldön. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./
2014. december 11.
Falugondnokok a hátrányos helyzetűekért
A Gyulafehérvári Caritas által működtetett Falugondnoki Szolgálat számba vette az idén végzett munkát. Kilenc kis Hargita megyei település hátrányos helyzetű, egyedül élő, idős lakói kérhettek részt ebben az évben a falugondnokság előnyeiből.
A falugondnoki tevékenység sokszínűsége révén volt, akihez fordulni, ha orvoshoz kellett menni, a patikából is így került haza a gyógyszer vagy községi kantinból az ebéd. Olyan is van, amikor semmi mást nem várnak a kicsi polgármesterként is emlegetett gondnoktól, csakhogy ajtójukat megnyissa, őket, a házhoz kötötteket pár szóra méltassa.
Antal Csongor irányító összegzéséből kiderül, hat szolgálat működik jelenleg kilenc településen: a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton (2004 óta), a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücön, a Farkaslakához tartozó Pálfalván, a Korondhoz tartozó Fenyőkúton és Pálpatakán (2008 óta), Gyergyóremetén (2011 óta), a Tölgyes községhez tartozó Recefalván, Péntekpatakán és Hágótőn (2011 óta).
Elszigetelt, várostól távoli kis településeken járultak hozzá idén is az idős, beteges emberek életminőségének javításához, a kis közösségek istápolásához. A beszámolóban Antal Csongor úgy fogalmazott, hogy „idén havonta átlagosan mintegy 570 személy részesült valamilyen szolgáltatásban e program keretén belül”.
A működtetési költségeit e szolgáltatásnak többen vállalják, így a kiadások 55 százalékát a helyi önkormányzat biztosítja, 5 százalékkal járulnak hozzá az ellátottak, 25 százalék származik támogatásokból, külföldi segítségekből vagy pályázatokból, illetve 15 százalékot biztosít a megyei önkormányzat.
A jövőt illetően új korszak kezdődik a falugondnokság életében, mely szervezési átalakítást jelent, a szolgáltatás nem fog változni – tudtuk meg a Caritastól. A falugondnokság átkerül a medikális és szociális ágazathoz, azaz az otthoni beteggondozáshoz. Az ágazati vezető, András Ildikó elmondta, a tevékenységben nem terveznek nagy változásokat, szorosabb együttműködés lesz a beteggondozókkal, és az adott településen felmerülő szükségletekre igyekeznek közösen megoldásokat találni.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro