Kialakulóban van a Moszkva-Peking-Bukarest tengely, írta a Dreptatea jan. 9-i száma.

Emlékezetes volt az idei Petőfi ünnepségsorozat, mely a költő halálának 150. évfordulóján július 31-én Fehéregyházán a Múzeum kertben teljes alakú Petőfi szobor leleplezésével teljesedett ki. Ezt megelőzően Maros megye szerte rangos rendezvényeken idézték fel a költőóriás alakját, életművét. Július 27-én Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében a Szabadság, szerelem című megemlékezésen Petőfiről Bölöni Domokos író és Nagy Miklós Kund lapszerkesztő beszélt. Július 29-én szintén Marosvásárhelyen, a Bernády téren az 1848-as forradalomra és szabadságharcra, valamint Petőfire emlékezve a költő arcképével domborművet avattak fel, melyet a budapesti Puskás Jenő szobrászművész készített, s mely Szokai Imre Márton magyar állampolgár ajándéka Marosvásárhelynek. Segesváron a háromnapos ünnepi program július 30-án a Petőfi Emlékhelyek 15. Találkozójával kezdődött. Dr. Oláh Pál a kiskunfélegyházi Petőfi Múzeum igazgatója, a magyarországi Petőfi Sándor Társaság elnöke elmondotta, hogy ez alkalommal első ízben került sor az anyaország határain kívül Petőfi- emlékhely találkozóra. Dr. Mircea Popa, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára vette számba a Petőfi örökség román vonatkozásait, Kozma Dezső bölcsészkari professzor a költő kultuszáról értekezett, Dávid Gyula író, egyetemi tanár pedig sajnálkozva állapította meg: tapasztalata szerint Petőfi költészetének mondanivalója eléggé kiesett a köztudatból. Júl. 31-én Fehéregyházán ökumenikus istentiszteletet tartottak, melyen történelmi egyházaink elöljárói hirdették az igét. Délben kezdődött a Múzeum Kertben az ünnepi megemlékezés, melyen részt vettek Martonyi József, a magyar kormány külügyminisztere, Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője, Szőcs Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, Eckstein-Kovács Péter, kisebbségügyi miniszter, Hajdú Gábor egészségügyi miniszter, RMDSZ-es államtitkárok, szenátorok, képviselők, prefektusok, PEN-klubosok, jelen volt továbbá Sütő András író, Kányádi Sándor költő, Ana Blandiana költőnő, a püspök, hazai meg az anyaországi közélet számos jeles képviselője. A több ezres ünneplő sokaság előtt Gábos Dezső, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetője nyitotta meg az ünnepséget. Ünnepi beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Az egész alakos Petőfi szobrot, Kiskunfélegyháza ajándékát Ficsur József polgármester hozta el Fehéregyházára. Hámori József miniszter hangsúlyozta: nem véletlen, hogy ez a 150 évfordulóhoz illő megemlékezés szándéka egybeesett kormányzati, önkormányzati szinten és egybecsengett a civil közösségek, polgárok akaratával határokon innen és túl. Petőfi nélkül mások lennénk mint nemzeti közösség. Ezért van róla annyi utca elnevezve, ezért van ott az emlékműve mindenütt, és ezért marad ő a mi szívünkbe addig, amíg a világon magyar ember él. Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetsége elnöke, valamint Dávid Ibolya miniszter asszony nevében is Patrubány Miklós, a VET elnöke lépett az ünnepi emelvényre. Szabadok vagyunk-e? - tette fel a kérdést Patrubány Miklós. Semmiképpen nem teljes a szabadságunk, jelentette ki. Elég, ha az 1989-es pekingi nagy diáktüntetésekre gondolunk. És amikor a harckocsik rájuk törtek, akkor a kínai egyetemisták ajkukon szabadság, szerelem e kettő kell nekem kezdetű Petőfi vers kínai fordításával mentek a halálba. Szinte egész Kínában ismerik ezt a verset. Egy tízmilliós nép költője egy egymilliárdos nép szabadságeszményévé vált. Ez pedig legméltóbb és legdicsőségesebb kiteljesedése Petőfi vágyának: a világszabadságnak. A román kormány nevében Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter mondott ünnepi beszédet. Ezután került sor a szoboravatásra. Miután lehullt róla a lepel, a szobrot történelmi egyházak püspökei áldották meg és ugyancsak ez alkalommal nyílott meg a teljesen felújított Petőfi Emlékház is. /Bögözi Attila: Petőfi halálának 150. évfordulója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./

Nagyenyeden tanácskoztak a magyarság eredetével foglalkozók a Magyarok Világszövetsége illetve a budapesti székhelyű Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó szervezésében, anyaországi, erdélyi és neves ázsiai egyetemi tanárok, kutatók részvételével. Esztergály Előd, a MŐKK ügyvezetője elmondta, hogy a mellőzött és elhallgatott Kelet-kutatást szeretnék előtérbe helyezni. A tanácskozásra egy japán kutatót, két kínai és egy dagesztáni egyetemi tanárt is meghívtak. - Dr. Kubassek János Kőrösi Csoma Sándorról írt könyve /A Himalája magyar remetéje/ angol nyelvre fordítva a frankfurti könyvvásáron is sikerrel szerepelt. A nagyenyedi tanácskozás előadói között volt a 83 éves Lin Gan professzor, a Belső-Mongóliai Egyetem nyugalmazott tanára, aki a hunok története kutatásának szentelte életét. Belső-Mongólia Kína autonóm tartománya, ahol ma elsősorban mongol lakosság él. Zeng XianFa a Pekingi Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének professzora a magyar őstörténeti kutatások eredményeiről készülő film referense. /Bodolai Gyöngyi: Őstörténet-kutatók Nagyenyeden. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

Csen Delaj, Kína bukaresti nagykövete és Stelian Oancea román külügyi államtitkár aug. 29-én aláírta a két ország között létrejött hitelegyezményt, amely értelmében a keleti ország ötmillió jüan értékű (megközelítőleg 600 ezer dollár) vissza nem térítendő hitelt nyújt Romániának. Petre Roman külügyminiszter elmondta, ebből a hitelből a román külügyminisztérium és a pekingi román nagykövetség műszaki felszerelését korszerűsítik. A kínai kormány az utóbbi három év folyamán immár a negyedik vissza nem térítendő pénzadományt juttatta Romániának, ezek összértéke eléri a 20 millió jüant, azaz körülbelül 2,5 millió dollárt. A kínai nagykövet kifejtette, az adomány lényegében a kínai nép rokonszenvét jelképező gesztus, amiért Románia az ENSZ genfi emberjogi ülésszakán segítette Kínát. Az említett értekezleten Románia küldöttsége tartózkodott a pekingi kormány politikájának szankcionálásáról rendelkező szavazáson. /Pénzadomány Kínától. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./.

A közelmúltban 70. életévét betöltő Mátyás József festő, grafikus életművének jellemző szeletét mutatta be a Kriterion Galéria. A Csíkszeredában kiállított anyag valójában a szülőfalunak felajánlott gyűjtemény. Mátyás József állandó kiállítása 1996-ban jött létre Csíkszentmártonban, s a gyűjteményt kezelő Szent Márton Alapítvány ezt vándorkiállítással kívánja bemutatni a székelyföldi városokban. /Szatmári László: Mátyás József csíkszeredai kiállítása. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./ Mátyás József 1930. június 27-én született Csíkszentmártonban, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett 1956-ban. Petrozsényben telepedett le, 1971-ben Dévára költözott. Kiállított már Moszkvában, Genfben, Bécsben, Helsinkiben, Athénban, Budapesten, Torinóban, Milánóban, Buenos Airesben, Pekingben is.

"Június 27-én a Mátyás József-emléktárlat nyílt Déván, születésének 72. évfordulóján. Ez életműtárlat, Mátyás József ugyanis örökre eltávozott január 14-én. Mátyás József rendkívüli tehetséggel és hatalmas alkotóerővel alkotott egy életen át. 1960-ban részt vett a velencei biennálén, 1980-ban a besztercebányai grafikai biennálén, 15 egyéni kiállítása volt. Monumentális alkotásai közül megemlítendők a petrozsényi (1968), a brádi (1972) és a hajdúhadházi (1994). Kiállított alkotásait megtaláljuk Moszkvában, Genfben, Milánóban, Bécsben, Buenos Airesben, Pekingben, Hyvinkaaben, Schwetingenben, Helsinkiben. Csíkszentmártoni szülőházában állandó Mátyás József festészeti és grafikai kiállítást nyitottak. /Schreiber István: Mátyás József-emléktárlat Déván. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 2./"

"Adrian Nastase miniszterelnök május közepén kétnapos hivatalos látogatást tesz Kínában. A miniszterelnök a két ország politikai és gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről tárgyal majd vendéglátóival, a kínai államfővel, a miniszterelnökkel és a Nagy Népi Gyűlés (parlament) elnökével. A gazdasági kérdések állnak majd a tárgyalások középpontjában. Románia szeretné, ha a kínai tőke részt venne a román információs technológia (IT) fejlesztésében. /Pekingbe látogat Adrian Nastase. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./"

"Államfőként harmadszor utazott júl. 20-án Pekingbe Ion Iliescu. Látogatásának célja a román-kínai gazdasági kapcsolatok megélénkítése. Jelenleg 5000 kínai tulajdonú cég működik Romániában, 41 millió dollár alaptőkével, de a két ország kétoldalú forgalma messze elmarad az 1979-es rekordszinttől, amikor meghaladta az 1079 millió dollárt. Elutazása előtt Iliescu Cosma bányászvezér kegyelemben részesítését helyezte kilátásba. Szerinte túl szigorú büntetéssel sújtották, mivel nem lehet egyedül őt tenni felelőssé a történtekért. - Iliescu kitüntette Adrian Paunescut. - A Pro Európa Liga Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora mentelmi jogának felfüggesztését kérte. /Iliescu Pekingbe utazott. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 21./ Ion Iliescu elnök 1991-ben és 1994-ben is tett látogatást a kínai fővárosban. Iliescu 1971-ben szintén Pekingben járt, a Nicolae Ceausescu által vezetett román küldöttséget tagjaként.Ceausescu hazatérve számos területen megkísérelték közvetlenül is átültetni a román gyakorlatba a "kínai tapasztalatokat", egyfajta román "kulturális forradalomként". A bennfentesek szerint Iliescu tiltakozott, ami részleges kegyvesztését eredményezte: először vidékre helyezték át, megyei párttitkárnak, majd egy könyvkiadóhoz küldték. Mint "belső száműzöttet", sokan őt kezdték a román politika reménységének tekinteni - ez alighanem hozzájárult ahhoz, hogy amikor 1989 decemberében a népharag elsodorta a Ceausescu-diktatúrát, ő tűnt annak a személynek, aki a diktatúrából képes átvezetni az országot egy posztkommunista reformkorszakba. Ami a román-kínai politikai kapcsolatokat illeti, sikerrel túlélték mind Mao halálát, mind Ceausescu kivégzését. A kínai vezetők már 1989. dec. 27-én üzenetben biztosították az új román vezetőket arról, hogy tiszteletben tartják a román nép választását. Az 1989-es Tienanmen-téri események után több kelet-európai ország alaposan lehűtötte kapcsolatait Pekinggel, kivéve Romániát. 1994-ben Li Peng kínai miniszterelnök Bukarestben fejtette ki az átalakult kelet-európai országokkal kapcsolatos kínai politika négy elvét, nevezetesen: Peking tiszteletben tartja minden ország népének választását és nem avatkozik be más országok belügyeibe; a hagyományos barátság folytatása és a békében való együttélés; a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztése; a viták békés megoldásának, a regionális stabilitásnak a támogatása. Csiang Cö-min kínai párt- és államelnök 1996-ban járt Romániában, és nem érdektelen, hogy mai utóda, Hu Csin-tao alelnökként már 1995-ben látogatást tett Bukarestben. A miniszterelnöki és egyéb magas szintű kölcsönös viziteket összeszámlálni is nehéz lenne. 2000-ben a román-kínai kereskedelem volumene 298 millió dollárra emelkedett. /Baracs Dénes: Iliescu (újra) Pekingben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./ "

"Államfőként aug. 19-én harmadszor utazik Pekingbe Ion Iliescu elnök, hiszen 1991-ben és 1994-ben, előző mandátuma idején is tett látogatást a kínai fővárosban - de régebbi emlékeket is felidézhet. Ami a román-kínai politikai kapcsolatokat illeti, sikerrel túlélték mind Mao halálát, mind Ceausescu. Az 1989-es Tienanmen-téri események után több kelet-európai ország alaposan lehűtötte kapcsolatait Pekinggel, de nem Románia. Ion Iliescu egyike volt a kevés államfőnek, aki már 1991-ben, majd 1994-ben is ellátogatott Kínába. 1994-ben Li Peng kínai miniszterelnök Bukarestben fejtette ki az átalakult kelet-európai országokkal kapcsolatos kínai politika négy elvét, nevezetesen: Peking tiszteletben tartja minden ország népének választását, és nem avatkozik be más országok belügyeibe; a hagyományos barátság folytatása és a békében való együttélés; a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztése; a viták békés megoldásának, a regionális stabilitásnak a támogatása. Csiang Cö-min kínai párt- és államelnök 1996-ban járt Romániában, mai utóda, Hu Csin-tao alelnökként már 1995-ben látogatást tett Bukarestben. Adrian Nastase kormányfő tavaly júniusban, majd idén tavasszal, éppen a SARS-járvány legveszélyesebb időszakában járt Pekingben. A kétoldalú forgalom két évtized alatt töredékére csökkent, 1999-ben 191 millió dollárt tett ki. 2000-ben ez a szám 298 millió dollárra emelkedett, már ötezer kínai tulajdonú cég működött Romániában, igaz, összesen csak 41 millió dollár alaptőkével. /Baracs Dénes: Iliescu (újra) Pekingben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./"

Idén is hagyományos ünnepség-sorozattal emlékeztek meg Fehéregyházán nemzeti költőnk, Petőfi Sándor halálának évfordulójáról, július 30-án, vasárnap az RMDSZ és a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület /PSME/ szervezésében. A műsort az egyesület elnöke, Szabó József vezette. Megemlékeztek Fehéregyháza első írásos említésének 775. évfordulójáról, a száz éve született Szabó T. Attila nyelvészprofesszorra is emlékeztek. A Kövecsi Csaba vezette helyi fúvószenekar is már 75 éves. Markó Béla országos RMDSZ-elnök mondott beszédet, majd Ficsór József, Kiskunfélegyháza polgármestere. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Rákóczi-emlékzászlót adományozott a PSME-nek, a zászlót Gábos Dezső tiszteletbeli elnök vette át. 1989. június 4-én (Trianon napján) a pekingi Tien-an-men téren harckocsik rontottak a fiatalokra, akik Petőfi Szabadság, szerelem című versével az ajkukon mentek a halálba. A világ legnépesebb országa számára a szabadságot egy magyar költő jeleníti meg. Lehet, hogy Petőfi nélkül 1956 sem lett volna, mondotta Patrubány Miklós. /Bölöni Domokos: Ünnep Fehéregyházán. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 31./

A hét végén tért haza tíznapos turnéjáról a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Kínai Népköztársaságból, ahová egy román néptáncegyüttessel utazott, közös fellépéseik is voltak. A május 16–26-a között a Kínai Népköztársaságban tartott turnén több nagyvárosban léptek fel, előadásokat tartottak a pekingi Nemzeti Kulturális Palotában és az UNESCO támogatásával épült nemzetek parkjában is, ahol a Kínában élő ötvenhat nemzetből mintegy ötvenegy képviselte magát. /Antal Ildikó: Kínában turnézott a népi együttes. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 30./

Tűzzel írt képek Madridtól Moszkváig - interjú Elekes Gyulával (1960. augusztus 26-án született Székelyudvarhelyen. 1979-ben érettségizett a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium grafika szakán, tanulmányait később német és spanyol magániskolákban, alkotóműhelyekben folytatta. 1990 és 2010 között szinte minden évben meghívták a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Szimpóziumra. 1990–1994, 2004–2009 között évente egy-egy hónapig ösztöndíjasként alkotott Kecskeméten, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. Szakmai tudásának gyarapításában nagy segítségére volt Turi Endre festőművész és Pap Gábor művészettörténész. 2004 óta a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa. Háromszor Németországban, öt alkalommal Spanyolországban ösztöndíjasként tanulmányozhatta a tűzzománcozás fortélyait. 33 egyéni tárlata volt Európa kiállítótermeiben, alkotásai megtalálhatók számos magán- és közgyűjteményben.)
„Munkáimban előszeretettel használom népem, a Székelyföld népművészetének ornamentikáját mint jelképrendszert, motívumvilágát és annak szimbolikus tartalmait dolgozom fel, értelmezem újra a képírás egyik átértelmezett formáját. Az ősi honfoglalás kori emlékek formanyelvéhez térek vissza sugallatért.”
– Nemcsak tűzzománcművészként, hanem a székelyudvarhelyi művelődési ház igazgatójaként, valamint az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület vezetőjeként is ismert. Hogy lehet összeegyeztetni ezeket a szerteágazó tevékenységeket?
– Valamilyen szinten összefonódnak ezek a tevékenységek, ugyanis az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület folyamatosan különböző szakköröket szervez a művelődési házban. Így a tűzzománc-alkotóműhely is. Feltett szándékom, hogy mindazokat a műfajokat, amelyek a magyar kultúrához is valamilyen módon kapcsolódnak – vagy úgy ismerik a művészettörténetben, hogy magyarságunkhoz, Erdélyhez kapcsolódnak – szeretném minél nagyobb körben megismertetni. A tűzzománccal ismerkedem, gyakorolom már 29 éve, és nyolc éve tanítom is itthon Udvarhelyen, bár a gazdasági helyzet miatt egyre nehezebb pályázatot nyerni, támogatóktól anyagi forrást szerezni az igencsak költséges tűzzománc-alapanyagokra.
– A tűzzománcozásnak több alfaja is van. Ön milyen technikákat részesít előnyben a munkája során? – Egyik a rekeszzománc, ami a magyar koronán is fellelhető, ez nem kimondottan magyar technika, de a magyar szent korona révén kapcsolódik hozzánk. Ennek oktatását zsenge korban érdemes elkezdeni. A másik, amire nagyon büszkék kell hogy legyünk, az az erdélyi sodronyzománc, amelyekből még nyugati múzeumokban is számos alkotást állítanak ki. Fellelhetők olyan díszítőelemek, olyan zománcozott tárgyak, amelyeken azt írja, hogy erdélyi sodronyzománc, és a 15–18. század között készültek Erdélyben. A tűzzománc mindig is a kiváltságosok kiszolgálója volt, az egyház, az anyagilag tehetős rétegek pártfogását élvezte, ugyanakkor egyfajta kiszolgálója volt az ötvösművészetnek is. Idővel ez persze önálló életet kezdett élni, önálló műfaj lett, ennek óriási kultúrája van Nyugat-Európában, és érdekes módon az egykori Szovjetunió tagállamaiban, a Kaukázustól Szentpétervárig ma is rengetegen művelik. A mai napig nagyon drágák az alapanyagok, nagyon nehéz hozzájutni, egyre kevesebb gyár állítja elő. Európában alig van néhány híres régi cég, amelyik felvállalja, hogy tűzzománc-alapanyagokat gyárt, ami tulajdonképpen porított üveg, finom kvarcüveg, amely oxidokkal van színezve és egy hordozóanyagra – aranyra, ezüstre, vörösrézre – van felhordva. Persze anyagi meggondolásból a vörösrezet szoktuk pártolni, de most már ennek az ára is közel jár az aranyéhoz.
– Említette, hogy immár nyolc éve működik Székelyudvarhelyen tűzzománcszakkör. Tapasztalatai alapján milyen az érdeklődés a műfaj iránt, kiknek szól ez a képzés? – Aki bejön egy-egy szakkörre, az úgy érkezik, hogy látja valahol, tetszik neki és szeretné ő is megismerni, megtanulni. Oktatási periódusokban működik, nemcsak itt, Magyarországon is, ahová kijárok tanítani, de ugyanígy jártam Németországba, Ausztriába és Spanyolországba is. Jelenleg Udvarhelyen a művelődési ház és az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület támogatásával működik tűzzománcszakkör, ez gyakorlatilag Románia és Erdély egyetlen ilyen jellegű szakköre, minden csütörtökön gyerekeknek, pénteken felnőtteknek, és alkalomszerűen keddenként szoktunk iskolásoknak is ismertetőt tartani, ez azt jelenti, hogy rajzórákon eljönnek és beletekintenek a tűzzománcalkotás folyamatába.
– Önnek tulajdonképpen honnan ered a tűzzománc iránti szenvedélye? – Üvegformázással, színezéssel már a 80-as években foglalkoztam, megpróbáltam ráégetni fémhordozókra, ilyenfajta kísérletezésekkel kezdtem. Nagyon szerencsés véletlen folytán 1981-ben ismerkedtem meg a tűzzománccal mint műfajjal. Barátaim, akik ismerték ebbéli kísérletezéseimet, összehoztak egy Budapesten elő, bukovinai székely származású művésszel, Lőrincz Vitussal, akitől nagyon sok gyakorlati dolgot tanultam. Két alkalommal dolgozhattam egy-egy hónapot a műtermében, ahol megismerhettem a tűzzománcozás fortélyait, és hazaérkezve egy kidobott laborkemencéből, a barátaim segítségével sikerült égetőkemencét készítenem, ugyanis ez az üveg 850 Celsius- fokon ég rá a hordozóanyagra, másfél-két perc alatt. Ez nagyon rövid idő, ezért nagyon könnyen el is lehet rontani azt, amit az alkotó építget hosszú folyamat során. Rengeteg technikai tudás kell hozzá, a kromatikától kezdve az „alkímiáig”, mivel nem ugyanúgy működik két szín összekeverése, mint például egy olajfestéknél vagy egy pasztellnél, minden alkotói folyamatban vannak szakmai fogások, amit el kell sajátítani.
– Ha ilyen komoly szakmai tudást igényel, akkor gyerekeknek hány éves kortól tanítható? – Most már nyári táborokat is szervezünk, tudatosan augusztusban, mert akkorra kifullad mindenféle foglalkoztatás. Azt vettem észre, hogy olyankor a városban egyre több a kulccsal a nyakában tétlenkedő gyerek, és akkor hadd töltsük el hasznosan ezt az időt. Az elmúlt években olyan is volt, hogy 120 gyerek járt szakkörre. Gyakorlatilag már első osztálytól fogadunk gyerekeket, de olyan is akad, aki nagycsoportosként eljön, és mivel a 3-4 órás foglalkozások alatt eredményt is el lehet érni, ezért azt tapasztaltam, hogy nem volt olyan gyerek, aki unatkozott volna, mivel hihetetlen varázsa van a műfajnak, és külön élmény, amikor a saját alkotásaikat hazavihetik. Csiszolódik a gyerek szépérzéke, egyúttal a sikerélmény motiválja, hogy elfogadja és megszeresse ezt a műfajt. Ez egyben olyan ismeretanyag is, ami tulajdonképpen kötődik a magyar kultúrához.
– Közel 30 éve foglalkozik tűzzománcozással, melyek voltak pályafutása legfontosabb állomásai? – 1981-ben Magyarországon jártam, majd 1984-ben meghívót kaptam egy nemzetközi tűzzománc-szimpóziumra. De az már olyan időszak volt, amikor az „ellenőrző hatalom” úgy érezte, ő dönti el, ki hová mehet, és egyértelműen tudtomra adták, hogy nincs szándékukban engedélyezni a kiutazásomat. Nyolc évig, a ’89-es változásokig nem utazhattam Magyarországra sem, s ez eléggé nyomasztó, szerencsétlen helyzet volt, mert gyakorlatilag fehér-fekete reprodukciók alapján próbáltam kitalálni, mit csinálnak ez idő alatt más alkotók, vagyis az a világ, amelynek igyekeztem én is a részese lenni. Mivel ez a kapcsolat nagyon nehezen működött, rengeteg mindent nekem kellett kitalálnom. Később viszont örömmel tapasztaltam, hogy az első ausztriai kiállításomon megjelent szakmabeliek rácsodálkoztak azokra a színekre, felületi, fakturális megoldásokra, amit nem is ismertek, hiszen rá voltam kényszerítve, hogy én találjak ki színeket, új lehetőségeket, előadásmódot, formát. Hosszú ideig ennek az egyéni vonásnak köszönhetően kaptam meghívásokat Ausztriába, Németországba, Svájcba, Spanyolországba.
Az ibériai országba tizenegyszer hívtak meg eddig alkotni, tanítani, volt már három egyéni kiállításom is, és ha sikerül, jövőre Madridban lesz egy újabb, de terveim között szerepel a Benelux államok, sőt Peking is. Egy alkotó számára fantasztikus érzés, jó visszajelzés, ha alkotássá válik az általa megálmodott üzenet, a „képírásjelek”, amelyekkel megpróbál üzenni, és amelyek végül a befogadó számára olvashatóvá válnak. Nyelvi akadály nélkül ugyanúgy a magáénak érzi, rácsodálkozik például a spanyol is, hogy ez ugyanolyan, ugyanarról szól, mint a mi kelta világunk. Akkor egymásra talált az a szándék, hogy én üzenni akarok a képírás nyelvén, gondolkodásra, továbbgondolásra késztetem és a befogadó is megértette az üzenetet, vagy úgy érzi: neki szól. Így jutnak el az alkotásaim Karéliába, vagy éppen a Komiföldre, egészen a spanyol Galícia tartományáig. Mivel egyfajta üzenetet hordoznak a munkáim, felkérést kaptam a finnugor népek által lakott vidékekre is, mert úgy érzik, ezekben az alkotásokban olyan tartalom van, ami nekik is szól.
– A múlt héten Tűzzel írt képek címmel Moszkvában nyílt kiállítása. Hogy került kapcsolatba az orosz fővárossal, hogyan fogadták a tárlatot?
– Egy katalógusom eljutott a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet vezetőjéhez, akinek nagyon megtetszett az a világ, amit a zománcaimon keresztül próbálok elmondani, és ő keresett meg, hogy kiállítaná a munkáimat. Keleten eddig még nem jártam. Nagyon szép rendezvény volt, nagyon örültem a fokozott érdeklődésnek. Úgy éreztem, nagyon sok befogadóra találtak a képírásjeleim.
– Itthon mikor láthatjuk az alkotásait?
– Idén szeptember végén, október elején megpróbálom összehozni első székelyudvarhelyi egyéni tárlatomat, de van egy felkérésem Bukarestből is.
Dénes Emese
Krónika (Kolozsvár)

Országmarketing
Ha azt sikerült is megakadályoznia a román diplomáciának, hogy a dalai láma Tőkés László meghívására Erdélybe látogasson, annak azért már nem tudták elejét venni, hogy a kettejük közötti budapesti találkozó létrejöjjön, és ezzel a romániai magyarok problematikája – ha csak áttételesen is – mégiscsak részévé váljon Tendzin Gyaco látogatásának.
Persze az igazi siker valóban az lett volna, ha az egyik világvallás száműzetésben élő vezetője Erdélyben ül tárgyalóasztalhoz az itteni magyarok képviselőivel, és alkalma nyílik ellátogatni a tibeti és a nyugati kultúra kapcsolatait megalapozó Kőrösi Csoma Sándor szülőhelyére is. Azonban immár egyértelműnek tekinthető, hogy a tibetiek politikai jogaiért, a tartomány autonómiájáért küzdő vallási vezető itteni jelenléte lenyelhetetlen békának bizonyult volna a bukaresti illetékesek számára, hiszen ez óhatatlanul ráirányította volna a világ figyelmét a romániai magyarok önrendelkezési igényeire.
Emlékezetes, hogy a román külügy a láma Tőkés általi erdélyi meghívásának hírére azon melegében közleményben tudatta, hogy az nem tekinthető a román kormány hivatalos meghívójának, ami diplomáciai madárnyelven olyasmit jelent, hogy őszentségét nem igazán látják szívesen az országban. Az üzenet a Peking felé tett szervilis gesztuson túl azt is magában hordozta, hogy Bukarestnek a legkevésbé sem hiányzik, hogy az autonómiatörekvések egyik, világszerte ismert és tisztelt képviselője kapcsán a romániai magyarok önrendelkezési óhajai is reflektorfénybe kerüljenek. Pedig egy ilyen látogatás az ország egészének jót tett volna, hiszen az nem csupán a Székelyföld, de Románia számára is óriási marketingértékkel bírt volna, ha a dalai láma ide látogat, és erról mondjuk a CNN vagy a BBC is beszámol.
Bizonyára számos, a buddhizmussal szimpatizáló személy érdeklődését keltette volna fel a régió iránt, aminek akár a turisztikai bevételekben is megmutatkozó eredménye lehetett volna. Ehelyett ismét csak az jut el a világ közvéleményéhez, hogy a romániai magyarok egyik vezető politikusa a román hatóságok ellenkezése miatt csupán Budapesten tárgyalhatott a dalai lámával. Ami az országmarketing szempontjából nem túl hízelgő, viszont „a valódi szabadság” és a nyilvánosság fontosságáról szóló megbeszéléseknek így sem tudták elejét venni.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Ceausescu életrajza román dokumentumfilmen
Andrei Ujica „Nicolae Ceausescu önéletrajza” című filmjét vetítették, majd kerekasztal-beszélgetést tartottak Szőcs Gézának, a NEFMI kultúráért felelős államtitkárának, marosvásárhelyi születésű költőnek a részvételével a „Románia román szemmel” című sorozat keretében csütörtökön a budapesti Terror Háza Múzeumban.
Budapesti Román Kulturális Intézettel közösen szervezett sorozat Ceasescuról szóló dokumentumfilmje többszörösen kitüntetett alkotás. 2010-ben készült, kizárólag a Román Nemzeti Filmarchívum és a Román Televízió archív felvételeiből állította össze a rendező végigvezetve a nézőt a Ceausescu házaspár 1989 decemberi hadbírósági tárgyalásáig. A film Titus Muntean kutatásai alapján készült, és olyan felvételeket is tartalmaz, amelyeket a cenzúra miatt soha nem vetítettek.
Szőcs Géza a beszélgetésen kiemelte, hogy Ceausescu Übü király volt egy kafkai világban, ez a furcsa világ volt Románia. Ami pedig őt magát mint erdélyi költőt, írót, lapszerkesztőt illeti, a rendszer célja az volt, hogy folyamatosan lejárassák.
Rámutatott, három nagy ellentmondás jellemezte a diktátort, először is rettegett, készült arra a pillanatra, amikor a nép ellene fordul. Ezért volt másfélmillió beszervezett ügynöke és erős cenzúra. Mégis fél óra alatt összeomlott a rendszere, ő és a felesége autóstoppal, menekült Bukarestből Ploiesti felé, de „elkapták” őket.
A második paradoxon, hogy a kelet-európai diktátorok között ő kapta a „balfácán” szerepét, hadbíróság ítélte halálra, míg a többiek „ágyban, párnák között” végezték be életüket.
A harmadik ellentmondás, hogy „tudtuk, láttuk, hogy a történelem legnagyobb gazemberéről van szó, mégis a vasfüggönyön túl, a józan ész és a jóízlés birodalmában a házaspárt kitüntető figyelemmel fogadták a nagyhatalmak vezetői, mint például Mao Ce-tung Pekingben, Carter amerikai elnök vagy II. Erzsébet angol királynő, egyetemek díszdoktorrá fogadták őket, s mindez mélyen demoralizálta a román értelmiséget” - fejtette ki Szőcs Géza.
Andrei Ujica, a karlsruhei egyetem tanára, aki 1981-ben, 30 évesen emigrált Németországba kifejtette, hogy Ceausescu műveletlen ember volt, de hatalomvágya óriási, született tehetsége volt a külpolitikához és 1968 és 1978 között ő volt a sztár a nemzetközi porondon.
„Pojáca volt, ravasz és érzéke volt a hatalom megtartásához” - jegyezte meg Szőcs Géza. Fölhozta a román és a kelet-európai művészek nagy adósságát, hogy megírják, filmre vigyék a súlyos igazságokat arról, hogy „mi történt velünk, mibe léptünk át a forradalmak és rendszerváltás után”.
Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvári magyar intézetet akarnak
„Indokolt lenne magyar kulturális intézet nyitása Kolozsváron, de ehhez szükség van a romániai kulturális minisztérium együttműködésére is” – hangzott el L. Simon László író-politikus, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága, valamint a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Személyes történelem című esszékötetének bemutatóját követő csütörtök esti beszélgetésen.
L. Simon László a kolozsvári Bulgakov kávéházban szervezett eseményen úgy nyilatkozott: a Kárpát-medencében Kolozsvárnak kell az egyik első helyszínnek lennie, ahol új magyar kulturális intézet nyílik. Hozzátette: véleménye szerint többek között Pekingben is fontos lenne létrehozni az intézetet. L. Simon László beszélgetőtársa, Hatos Pál történész, a Balassi Intézet főigazgatója megerősítette: van igény a bővítésre, a zágrábi és a belgrádi magyar kulturális intézet létrehozása folyamatban van, illetve Kínával is tárgyalnak.
Mint mondta: a bukaresti és a sepsiszentgyörgyi központok mellett Kolozsváron is létre kell hozni egy hasonló intézményt. Az eseményen részt vett Szilágy Mátyás kolozsvári magyar főkonzul is, aki elmondta: a kolozsvári magyar kulturális intézet régi terv, amelynek több szempontból is létjogosultsága van. A főkonzul kifejtette: nemcsak a magyar–magyar viszonylatban lenne haszna az intézetnek, hanem a románság felé is közvetíteni tudná a magyar kultúrát, ugyanis a bukaresti intézet csak a szűk román értelmiségi elitet szolgálja ki.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ezzel kapcsolatban a hétvégén közleményt adott ki, amelyben üdvözli a magyar kormány álláspontját, illetve egyúttal Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi minisztert kérik arra, hogy indítsa el az intézmény létrehozásához szükséges folyamatot. „A leendő kulturális intézet egyedi értéket képviselne, ugyanakkor az alkalom is kedvező: a magyar intézet létrehozása pozitívan befolyásolná a kincses város esélyeit az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésében” – indokolja a közlemény az EMNP kérését.
A kultúra mint eszköz
Hatos Pál a csütörtök esti beszélgetésen elmondta: a kultúrpolitika a kultúrát eszközként használja. Mint részletezte, a Balassi Intézet feladata a magyarság jó hírének fenntartása. „A magyar kulturális örökség, identitás pozitív viszonyainak végiggondolása az intézet filozófiája” – jelentette ki Hatos. Mint kifejtette: Németországban vagy az Egyesült Államokban a magyar kultúra bemutatását nem lehet Trianonnal kezdeni. Hozzáfűzte: ha a nagy nemzeteket nem érdekli a magyarság, akkor Közép-Európát, az itteni viszonyokat kell nekik bemutatni.
L. Simon László ugyanakkor arról számolt be, hogy 2 milliárd forinttal növelték a Nemzeti Kulturális Alap forrásait, így több mint 11 milliárd forint lesz év végéig az intézmény költségvetése, a pénz nagy részét pedig a kulturális intézmények viszik el. „Az, hogy én lettem az elnök, garancia arra, hogy erdélyi írók még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA támogatásaira” – válaszolta a hallgatóságból érkező kérdésre L. Simon László.
Aki szereti a magyar kultúrát, minimum gyanús
A kulturális politikáról szóló eszmecserét megelőzően L. Simon László Személyes történelem című esszékötetét mutatta be Király Zoltán kolozsvári író. A szerző a Mire való a magyar kultúra című esszéjét olvasta fel a hallgatóságnak. Mint részletezte, a könyvben szereplő esszék mind 2004. december 5. után születtek, olyan írásokról van szó, amelyekből egyfajta identitáskeresés köszön viszsza. Korábbi kritikákra reagálva a szerző elmondta: nincs abban semmi feudalista nosztalgia, ha valaki leírja, hogy mi hiányzik neki a régmúltból. „Nincs ellentét a konzervatív és progresszív fogalmak közt, speciális betegség Magyarországon, hogy ha valaki szereti a magyar kultúrát, az minimum gyanús” – fűzte hozzá L. Simon László.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Valaki hajt a forgalommal szemben”
Mire jó a magyar kultúra címmel került sor arra a múlt heti rendezvényre, amelynek vendégei – L. Simon László író, magyarországi fideszes országgyűlési képviselő, a magyar parlament kulturális- és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke és Hatos Pál történész, a Balassi Intézet főigazgatója – „történelemről, kultúráról, borról és politikáról” beszélgettek a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Az est moderátora Lakatos Mihály, a Sepsiszentgyörgyön működő, Magyar Kulturális és Koordinációs Központ igazgatója volt. L. Simon László Személyes történelem című esszékötetét Király Zoltán költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezetője mutatta be.
A kötet bemutatása előtt Király Zoltán arra kérte a szerzőt, hogy olvassa fel a Mire jó a magyar kultúra című írását, majd ezt követően méltatásában – Valaki hajt a forgalommal szemben címmel – kifejtette: az egykori „avantgárd költő, borász és parlamenti képviselő, képzőművész és tanár, néhai civil harcos és szervező az X-faktorizált magyar trenddel, az »ahol élek az a hazám« világpolgár szindrómával” hajt szembe, s közben olyanokról ír, „mint haza és hazaszeretet, barátság, libává változott dédapa és nagyanyák, szülőföld, szőlő és bor, nemzet, és a városi ember gyomrát felfordító, törköllyel bőven öntözött disznóvágás”. Mindeközben pedig a szerzőt „hol vígan zsidózzák, mert megnézett, sőt, horribile dictu, végigült egy Alföldi Róbert-előadást a Nemzetiben, más fórumokon meg médiadiktátor-fasisztaként emlegetik a magyar országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elnökeként”. Az esszékötetet olvasva kezdjük nem érteni a diskurzust, fejtette ki Király Zoltán, ugyanis a szerző – a forgalommal szembehajtva, „pozitív jövőképet ábrázol, teszi mindezt a múlt tanulságaiból táplálkozva. Az író-politikus L. Simon megengedi magának és olvasóinak, amit gyakorló Kárpát-medencei magyar politikus nem, mégpedig azt, hogy nem akar meggyőzni igazmondása felől. Újra mondom tehát, valaki jó irányban hajt a forgalommal szemben”, fejezte be méltatását Király.
A moderátor kérdésére, hogy hogyan állt össze a 2011-ben megjelent könyv, L. Simon László kifejtette: körülbelül kétkötetnyi írása hever kiadatlanul, ebbe a mostaniba kifejezetten azokat az írásokat válogatta össze, amelyek valamilyen identitáskeresést vagy identitásproblémát tükröznek vissza. Hozzáfűzte: úgy tűnik, nemsokára megjelennek majd a képzőművészeti tárgyú esszéi. Az országgyűlési képviselő elmondta: „Nagyon sok hülyeséget csináltam életemben, a politikai riválisaim most keresik és kutatják, és szeretik a régi verseimet is előszedni, azokból idézgetni, amelyekre azt mondhatják, hogy értelmetlen zagyvaság”. Hozzáfűzte azonban: soha semmiért nem szégyellte igazán magát, a hülyeségeiért sem, de 2004. december 5-én, és azután egy jó darabig nagyon szégyellte magát. Úgy érzi, talán ezért is kezdte el írni azokat az esszéket, amelyek bekerültek a kötetbe. „Nem képverseket készítettem már, meg nem obszcén verseket írtam, amelyekkel most utólag támadnak – nem voltak obszcének azok a versek, csak vannak benne olyan szövegek, amelyeket nem értenek a művelt vagy a félművelt olvasók –, és teljesen más irányba haladt az érdeklődésem irodalmi szempontból is. Hát ennek a lenyomatai ezek az írások”.
Lakatos Mihály felvetésére, hogy személy szerint jó ideig úgy érezte, minthogyha szégyen lenne a szülőföldről, a hazafiságról beszélni, de mintha ez a trend mostanság kezdene megfordulni, L. Simon válaszában kifejtette: „Egyáltalán nem látszik megfordulni ez a trend, csak most mi kormányzunk, és ez egy kicsit más színt ad a dolgoknak, különben ugyanannyian fenik a késüket, és ugyanannyian gondolják ezeket, mint eddig”. A képviselő úgy vélte továbbá, hogy „óriási bajban vagyunk, mert ez a nemzet egyáltalán nem tud dolgok mellé úgy fölállni, mint ahogy a lengyelek képesek például. Vannak közös ügyek, értékek, amelyeket senki nem kérdőjelez meg náluk, a kommunista ugyanúgy büszke rá, mint a kereszténydemokrata. A magyarnak pedig az a speciális betegsége, hogy mindig mindent tagadni akar”. Az, amit Lakatos Mihály trendként érzékel, „csak és kizárólag a mi pillanatnyi politikai előretörésünknek köszönhető jelenség. Ahhoz, hogy ebben változás legyen, arra van szükség, hogy legalább három évtizedig konzervatív politika irányítsa Magyarországot, és hogy okos ösztöndíjprogramokkal, megfelelő felsőoktatás-politikával, remek kultúratámogatással – ezek most mind hiányoznak – segítsük hozzá az utánunk jövő nemzedékek sorát ahhoz, hogy ne szégyelljék azt, hogy magyarok, hogy olyan értékekhez ragaszkodnak, amelyeknek a vállalása ma ciki.”
Milyen elképzelések léteznek a magyar kultúrpolitika terén, tette fel a kérdést a moderátor, tekintve, hogy L. Simon László három hónappal ezelőtt vette át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) irányítását, ezen kívül pedig ő a parlament kulturális bizottságának az elnöke. Az író-politikus kifejtette: Minőség a kultúrában címmel két évvel a választások előtt dolgozták ki azt a kultúrpolitikai koncepciót, amellyel – egyebek mellett – a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel megnyerte a választást. Ez a koncepció – amelyet egyébként nem sokan olvastak el, mondta, de letölthető pdf-formátumban –, most is vállalható. Amikor feladatként megkapta az NKA irányítását, hogy tegye rendbe a kultúra legközvetlenebb finanszírozását, másfél hónap alatt a 17 kuratóriumot lecsökkentették kilencre, a 152 kurátor helyett 72 végzi a munkát, mindemellett pedig körülbelül 2 milliárd forinttal növelték a forrásaikat, ami óriási mozgásteret jelent a jelenlegi, igen szűkös gazdasági helyzetben, fűzte hozzá. „Az, hogy én lettem az NKA elnöke, garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”, hangsúlyozta a politikus.
Ezt követően a moderátor Hatos Pált, a Balassi Intézet főigazgatóját (2010 augusztusában vette át az intézet vezetését) arra kérte, beszéljen az elképzelésekről, stratégiai célkitűzésekről. A főigazgató úgy vélte, mindenütt a világon csökken a kultúrafinanszírozás, és sok helyütt csak az a lényeges, ami eladható. „2010-ben úgy határoztuk meg, az intézet célja eljuttatni a nemzetek közösségébe a magyarság jó hírnevét. Ez nagyon patetikus mondat, de szándékos. Mi magyarok igenis nagyon érzékenyek vagyunk arra, hogy hogyan vélekednek rólunk a nagyvilágban. Paradox módon, nem teszünk meg mindent azért, hogy meghalljuk a híreket. Az idegennyelv-tudásunk az utolsó előtti az Európai Unióban – az utolsó Nagy-Britannia, de ők ezt valahogy megengedhetik maguknak. Tehát a jó hírnév nekünk nagyon fontos, és mivel nincsen kőolajunk, leginkább a kulturális teljesítményben van az erőnk. Mi azért elég régóta hozunk létre kulturális teljesítményt, régi kultúra vagyunk, ezt nem árt nem elfeledni. A Balassi Intézet feladata tehát, hogy a magyarság jó hírnevét ne terjessze, hanem fenntartsa, működtesse”, magyarázta Hatos Pál. Hozzátette: ha azonban vendégségbe megyünk, akkor alkalmazkodni kell, „tehát, ha Németországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba visszük a kultúránkat, történelmünket, nem kezdhetjük rögtön a trianoni katasztrófával. Nem azért, mert a magyar nemzet nem szenvedett volna annyit, hanem azért, mert igenis azt kell bemutatnunk, hogy ezer év írott kultúra áll mögöttünk, nem kell rögtön panaszkodni, és nem kell az áldozati szerepet hangsúlyozni. Ezért a Balassi Intézetnek a filozófiája a magyar kulturális örökségnek vagy általában véve a magyar identitásnak pozitív viszonyulási pontok mentén történő végiggondolása”. Mint mondta, 19 magyar kulturális intézet van a világon, a magyar kulturális diplomácia egyik feladata pedig még mindig az: kimenni külföldre, ahogy kimentek Apáczaiék, Misztótfalusiék okosodni, és onnan hazahozni valamit. Persze ennek megvan a veszélye, hogy sokan kint is maradnak, és ott gazdagítják az illető országokat mindazzal, amit tanultak, „de ettől függetlenül nem adhatjuk fel”. Véleménye szerint a Balassi Intézet hivatása nem az, hogy kirakatként megmutassa magát egy estére, nem bemutatni, hanem teremteni kell. Felhívta a figyelmet arra, hogy „ha a nagy nemzeteket önmagában nem érdekli a magyarok világa, akkor be kell mutatni Közép-Európa világát, és be kell mutatni azt a fajta Közép-Európát, amelyben Kolozsvár az egyik középpont, vagy Eperjes, Budapest, Prága, és mindig azt kell mutatni, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz”.
A beszélgetés eme részénél Király Zoltán felvetette: látnak-e a meghívottak esélyt arra, hogy Kolozsváron is nyíljon magyar kulturális központ. Hatos Pál elmondta: az említett 19 intézetből 16 Európában működik – ebből kettő Románia területén, Bukarestben és Sepsiszentgyörgyön. Európán kívül New Yorkban, Kairóban és Delhiben létezik magyar kulturális központ. „Van igény a bővítésre, nagyon jó lenne, ha lehetne intézeteket nyitni Zágrábban, Belgrádban, ezek előkészület alatt is vannak, de létezik egy miniszterelnöki megállapodás Kína és Magyarország között is. A munka tehát zajlik, kicsit azonban közbeszólt a világgazdasági válság. Ám az is feladat, hogy fenntartsuk azt, ami megvan. Akkor jó, ha élettel tudjuk ezeket megtölteni. Ez ugyanúgy vonatkozik a bukaresti magyar intézetre is, ahol nemrégen változás történt, de ennek csupán az volt az oka, hogy azt gondoltuk, intenzívebb életet kell oda varázsolni, ugyanis ezek épületek, de épületekből hellyé kell lenniük”. A főigazgató úgy vélte, a magyar kulturális diplomácia, a magyar kulturális export – nem a politika jóvoltából, hanem az igen erős és folyamatos kortárs magyar kultúratermelés miatt – továbbra is élénk, erőteljes és számontartott. „Persze nem kerülöm meg a kérdést, de kénytelen vagyok egy diplomáciailag értelmezhető választ adni, mégpedig azt, hogy egy kulturális intézethez két szereplő kell: az egyik fél az Románia, és Romániában a kulturális tárca. Tehát, ha a román kulturális tárca, illetve az azt képviselő miniszter, úgy döntenek, hogy Kolozsváron legyen ilyen intézet, akkor mi teljesen nyitottak vagyunk. De attól is boldogok vagyunk, hogy Erdélyben megszülethetett egy. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy nagyon sok fontos szellemi központ van Erdélyben, de kincses Kolozsvár mégiscsak Erdély fővárosa”.
A témához L. Simon László hozzáfűzte: ő politikus, neki nem kell annyira árnyaltan fogalmazni, ennek megfelelően tehát azt gondolja: „Magyarországnak nagyon jó lenne, ha Kolozsváron lenne kulturális központja, lenne bázisa. A kulturális intézetek a magyar államnak az intézményei. Pekingben is erről tárgyaltunk, mert ma Magyarország számára minden szempontból fontosak a kínai–magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. De hogyha nemzetstratégiai célokat fogalmazunk meg, akkor valóban fontos, hogy Kolozsváron legyen a magyar államnak, a konzulátuson túl, kulturális intézményi formában is egy erőteljes alapja, ezért mindent meg kell tenni. Szerintem a romániai magyar politikai erőknek ez óriási felelősségük, hogy emellé állnak-e, ezt a maguk országában kezdeményezik-e, a maguk kormányzati pozícióit fölhasználva erősítik-e”, hangsúlyozta a politikus.
A beszélgetés végén lehetőség nyílt kérdések felvetésére a közönség részéről is. Mindenki egyenlő eséllyel pályázhat-e, és kizárólag szakmai szempontból hoznak-e döntést a pályázatok elbírálásakor, kérdeztem L. Simon Lászlótól, mivel a beszélgetés alatt hangsúlyozta, hogy személye „garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”. „Nem is értem a kérdését”, hangzott a válasz. „Elfogadhatatlan, hogy egy olyan szerv, amely a magyar állam legnagyobb kulturális mecenatúra szerve, amely több mint 11 milliárd forintos költségvetési összeggel gazdálkodik; amely 2012-ben több mint ötmilliárd forintot fog szétosztani a magyar kulturális szereplők között, és még további többmilliárd forintos tartalékkal rendelkezik; amelynek a 72 fős kuratóriumi testületét ötven százalékban a szakmai szervezetek delegálták, a szakma kiválóságai közül, ötven százalékban pedig, az ő javaslataikat figyelembe véve, a miniszter; amely kuratóriumokban a magyar tudományos és szellemi élet kiválóságai ülnek, hogy ne szakmai alapon döntenének, hogy ne lenne esélyegyenlőség. Nem is értem tehát a kérdést”, fogalmazott válaszában L. Simon László.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Keleti partnerség
Brüsszel aggályai közepette kezdte meg látogatását hétfőn Bukarestben a kínai kormányfő, akinek részvételével kedden rendezik a 3. Közép-Kelet-Európa–Kína-csúcstalálkozót.
Bár Li Ko-csiang – akinek személyében az elmúlt húsz évben először kereste fel kínai miniszterelnök a román fővárost – nem győzte hangsúlyozni, hogy Kína egy egységes, fellendülő Európában, valamint erős euróban érdekelt, a kontinens nyugati feléről féltékeny tekintetek övezik az ázsiai nagyhatalom és a közép-kelet-európai térség viszonyának elmélyítését.
Az Európai Bizottság a bukaresti csúcsot megelőzően felszólította az EU-tagállamokat, hogy a kétoldalú kapcsolataikban ne lépjék át a Kína és az Unió közötti együttműködés irányelvét, sőt Karel De Gucht kereskedelmi EU-biztos azzal vádolta Pekinget, hogy meg akarja osztani az európai országokat. Első látásra úgy tűnhet, Brüsszel akadékoskodása hátterében gazdasági érdekek húzódnak, és az EU-nak esetleg nem tetszik, hogy Románia nem nyugat-európai, hanem kínai cégek segítségével építené meg a cernavodai atomerőmű hármas és négyes blokkját vagy az ország első gyorsvasútját.
Ennek viszont ellentmond, hogy korábban nem merültek fel az uniós szabályok tiszteletben tartásával kapcsolatos aggályok, amikor nyugat-európai országok több milliárd eurós szerződéseket kötöttek az ázsiai nagyhatalommal. Éppen ezért az unió aggodalma mögött mégsem gazdasági, hanem sokkal inkább politikai természetű indokot érdemes keresni.
Brüsszelnek a jelek szerint az fáj, hogy Közép-Kelet-Európa országai – amelyek Kínához fűződő kötődései több évtizedre nyúlnak vissza – bizonyos értelemben különutas politikát folytatnak, hiszen amellett, hogy közösen törekszenek megkülönböztetett viszonyt kiépíteni Pekinggel, egymásra is stratégiai partnerként tekintenek. Márpedig ez az egységes fellépés különösen most nincs az EU ínyére, amikor a nyugat-európai nagyhatalmak – a franciák, németek és a britek – szinte semmilyen téren nem képesek közös nevezőre jutni.
Ilyen tekintetben lát veszélyt Brüsszel a kelet-közép-európai együttműködés elmélyítésében: ráérzett a térség országainak felismerésére, miszerint Nyugat- és Kelet-Európa érdekei nem mindig azonosak.
Rostás Szabolcs

Krónika (Kolozsvár)

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (6.)
Besenyők A besenyők Európa keleti határán a 9. században tűnnek fel. A honfoglalást megelőző évtizedekben a magyarokkal két nagy háborút vívnak. Az első besenyő csoportok a kavarokkal együtt (850 táján) csatlakoznak a magyarokhoz.
A 10. században több magyar–besenyő katonai szövetség alakul ki. Egy nagyobb csoportjuk Taksony fejedelem idején telepedik le a Kárpát-medencében. E besenyő nemzetség (törzs) vezetője – Anonymus tudósítása szerint – Tonuzoba volt. A 11. század derekán nagyszámú besenyő harcol I. András király seregében is.
A besenyő–magyar együttműködés nem mindig felhőtlen, a keleti határok, Moldva irányából gyakran törnek be Erdélybe, Magyarországra. A besenyők hatalmát végül az úzok és a kunok számolják fel. Egy részüket II. István király 1122 táján fogadja be, telepíti le. A legjelentősebb besenyő telepek Fejér és Tolna megyében létesülnek. De megtaláljuk őket Csanád megyében, Dél- és Délkelet-Erdélyben is. Saját ispánjuk alatt önkormányzattal, autonómiával rendelkeznek, ennek fejében tartoznak katonáskodni. A csanádi besenyők még 1495-ben (is) rendelkeznek besenyő szabadságjoggal. Kunok A kunok olyan török nyelvű nép, amely eredetileg nomád törzsekben él Pekingtől északra, Szibériában. 1000 táján a Volga körül, 1070-ben már az Al-Dunáig húzódó térségben laknak. A 11. század közepétől – két évszázadon keresztül – az Ural folyó és az Al-Duna közti térség urai. Az oroszok polovecnek nevezik őket. Gyakran veszélyeztetik az orosz államok, Bizánc és Magyarország biztonságát. 1223-ban az oroszokkal együtt harcolnak a Kalka folyó melletti csatában. Bár a tatárok visszavonulnak Ázsiába, de a tőlük való félelem miatt egy részük letelepedik Magyarország területére. 1227-ben az egyik kun fejedelem felveszi a kereszténységet, elismeri a magyar király fennhatóságát. Ekkor hozzák létre a milkói római katolikus püspökséget. Béla herceg a mai Olténia területén szervezi meg a Szörényi Bánságot. Később a Balkán-félszigetről érkező vlachokat (románokat) államba szervező – Havaselve és Moldva területén élő – kunok elismerik a magyar királyt hűbéruruknak, vazallusok lesznek. A magyar király felveszi a Kunország királya címet. Kötöny, a kunok főfejedelme 1239-ben egész népével együtt áttér a kereszténységre, majd a Duna és a Tisza közötti térségben telepedik le. Azonban a nomád életmódú kunok és a földművelő magyarok között ellentét alakul ki, a kunok fellázadnak, és kivonulnak az országból. Visszatelepítésükre 1243-ban kerül sor, amikor őket lovas íjászként betagolják a magyar honvédelmi rendszerbe. A kunok hét nemzetségének társadalmi életét a nemzetségbírák irányítják, 1270-től a főhatóságuk a nádor lesz. 1279-ben kun törvénnyel szabályozzák a kun társadalom életét. A nemzetségi területekből székeknek nevezett közigazgatási egységeket szerveznek, amelyek a 15. századig működnek. Szabó István Mihály lélekszámukat a letelepítéskor százezer főre teszi. „Észak-Magyarországra betelepült csoportjaik a palócok (a kunok szláv neve a »polovec« volt, ebből lett a palóc) elődei voltak.” Ma a Nógrád-medencében és az Ipoly mentén palócként ismerik őket. A kiskunok a Duna–Tisza közén, Szeged és Budapest térségében élnek, míg a nagykunok a Közép-Tisza és a Hortobágy régióban. Ma a magyarság legöntudatosabb magyar közösségeihez tartoznak. Benkő Mihály a kunokról írja, hogy „magukat kunnak nevezik, antropológiai vonásaik türk jellegűek”, őrzik a kun hagyományokat.
Jászok A kunokkal jönnek az iráni eredetű alánok, jászok is, majd 1283-ban a Balkán-félszigetről egy újabb csoportjuk jelenik meg. A jászok a mai Kazahsztán déli térségéből, s Karatau-hegység vidékéről jövő iráni gyökerű népcsoport. Európába a részben rokon alánokkal kerülnek. A mai Jászság területe a Zagyva és a Tarna folyó mentén, Szolnok megyében található. A jászok a 14–15. században mint testőrök és lovas íjászok teljesítenek szolgálatot. A kunok és a jászok még a 16. században is beszélik a nyelvüket. A későbbi színes magyar nyelvük nem igazolja azt, hogy ők mindig magyarok voltak.
Blakok A blak olyan türk, ótörök népcsoport, amely a honfoglalás előtt a székelyek szomszédságában élt. Kézai Simon a Bihar vidékén élőkről úgy tudja, hogy összekeveredve élnek a székelyekkel. A székelyek és a blakok a magyarokkal közösen hódítják meg Pannóniát, és együtt telepednek le a határhegyekben, hasonló katonai feladatkört töltenek be, és nyelvileg is együtt magyarosodnak el. A blakokat nem szabad összekeverni a 13. században a Balkánról érkező vlachokkal. Két teljesen külön népről van szó. Azok, akik a székelyeket megtanítják a ma is ismert híres rovásírásra, melynek 37 betűjeléből 21 ótörök, nem a Balkán-félszigetről érkező vlachok, románok. Pais Dezső megállapítása szerint a blak népnév türk eredetű, jelentése rész, töredék. Rásonyi László turkológus az onogur–bolgárok közt élő karluk törzs utódainak tartja őket.
(folytatjuk) Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szőcs Géza: nem a politikusok elfogultak, hanem a szakma
Szőcs Géza kormánybiztost, kulturális főtanácsadót – erdélyi magyar költőt, írót, politikust, 2010–2012 között az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkárát – kérdeztük arról, milyen művekre milyen hatásfokkal szokta felhívni Orbán Viktor figyelmét, miért szorgalmazza már régen a „keleti nyitást” és a magyarság genetikai vizsgálatát, miért büszke máig is a József Attila-díjakkal kapcsolatos döntéseire.
- Mivel foglalkozik tulajdonképpen a miniszterelnök főtanácsadójaként?
- Háromféle feladatom van. Először is a távlati kulturális stratégiával kapcsolatosan mondok véleményt. Ezt különben – nem hivatalosan – évtizedek óta csinálom, eléggé sok mindent javasoltam a miniszterelnöknek, ilyen volt például a keleti nyitás ötlete, amely meg is valósult. Van olyan eset, hogy egy-egy konkrét kérdésben fordul hozzám, helyzetek, személyek megítéléséről konzultálunk, ilyen volt például a Cseh Tamás-archívum kérdése. A néhai Zumbok Ferenc kormánybiztos úrral, Hanák Gáborral és Cseh Tamás özvegyével folytatott beszélgetések alapján fogalmaztam meg az álláspontomat miniszterelnök úrnak a hagyatékkal kapcsolatban, nem állítanám, hogy én győztem meg, de talán megerősítettem az álláspontját, mert alapvetően ő is így gondolta. Nem fogadja meg minden tanácsomat, de ha mindet megfogadná, akkor lényegében én hoznám a döntéseket. Dolgom továbbá a kapcsolattartás a magyar kulturális élet fontos szereplőivel és helyszíneivel. Nem valamilyen elvont kapcsolattartásról van szó, nem úgy jelenek meg itt vagy ott – a Bábszínháztól az Operán keresztül a Fesztiválzenekarig –, mint a miniszterelnök emisszáriusa, hanem mint akit az éppen felvetődő problémák érdekelnek. Persze a jelenlétem azt is üzeni, hogy ezek a problémák előbb vagy utóbb rá fognak kerülni Orbán Viktor íróasztalára.
- A kulturális intézmények vezetőivel miért ön, miért nem a kulturális államtitkárság tartja a kapcsolatot? Nem nekik, nem a fenntartó minisztériumnak kellene kezelnie a problémáikat?
- Ők adminisztratív problémákkal foglalkoznak, és nem biztos, hogy van idejük arra, hogy egészleges rálátást nyerjenek. Ők menedzserként közelítik meg a kérdéseket, ez is a dolguk, én pedig inkább a néző, a kultúrafogyasztó oldaláról. Bennem a miniszterelnök, azt gondolom, a művészembert látja, és más az én beszámolóm, mondjuk, egy színielőadásról, mint amit az államtitkárság ezzel megbízott hivatalnoka fogalmazna meg.
- Készít színházi előadásokról beszámolókat Orbán Viktornak?
- Nem, de alkalomadtán felhívom a figyelmét, ha valamelyik színházra, rendezőre, eseményre különösen érdemes odafigyelni, neki is és általában is mindannyiunknak. Ő nyilván nem tud minden bemutatóra, koncertre elmenni, de amit én kiválasztok, amiről referálok neki összefoglaló jelleggel, abból hasznos információkhoz juthat. Amiről jelzem, hogy szerintem érdemes, arra többnyire odafigyel. A Kossuth-díj Bizottság döntéseiben is játszik némi szerepet egy-egy ilyen ajánlásom.
- Markó Iván miniszterelnöki támogatását is ön javasolta?
- Nem, de én is azt gondolom, hogy Markó Iván a magyar kultúra olyan büszkesége, aki akkor is megérdemli a támogatásunkat, figyelmünket, ha már túl van azon az életkoron, amikor újabb bravúrokkal jelenhet meg a színpadon. Akkor is megérdemli, ha ezt a támogatást mintegy utólag, életpályája ismeretében kapja meg, és nem feltétlenül azért, hogy csináljon valamit. De ha csinál is valamit, még szerencsésebb a helyzet. A konkrét döntésben nem volt szerepem, de én is sűrűn hangsúlyoztam hivatalos és nem hivatalos tanácsadóként, milyen jelentős művész Markó.
- Említette a Kossuth-díj Bizottságot, amelynek szakmai albizottságait a jelenlegi kormány megszüntette. Mi indokolja, hogy a művészek és műkritikusok, esztéták ki vannak zárva ezekből a döntésekből?
- Az a tapasztalat, hogy a szakma nem igazán jó gazdája a szakmának. Az egyes művészeti ágakban kialakulnak pólusok, és elrendeződnek körülöttük az irigységek, féltékenységek. A szakmai grémiumok nagyon gyakran inkább a középszer díjazásában egyeznek ki, mintsem hogy az ellentétes pólus fontos figuráit elfogadják. Tudnék olyan jeles magyar filmrendezőt megnevezni, aki a másik kiváló magyar filmrendezőnek egy fillért sem juttatott volna csak azért, mert az illető a riválisa. De mondhatnék festőt vagy építészt is stb. Valahányszor a szakma által felterjesztett neveket láttam, mindig ezzel szembesültem, aztán folyton arra ébredünk, hogy ez is meghalt, az is meghalt fontos díjak nélkül, bár egyértelműen megérdemelte volna. Tehát a szakmától el kell venni ezt a lehetőséget, ez a véleményem. A szakma elfogult.
- A politikusok viszont teljes mértékben mentesek minden efféle kicsinyességtől?
- A politikusnak az a munkája, hogy tisztában legyen a területe értékeivel. Ha nem jó politikus, és nincs vele tisztában, akkor számolnia kell a következményekkel. Ezt akkor is elmondtam, amikor megkérdezték, honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy a díjak vagy a forgatókönyvek ügyében döntsek, hogy melyik érdemel támogatást. Arra választottak ki, hogy felismerjem, mi az érték. És azok a filmek, amelyeket én támogattam, ilyen-olyan apparátus, bizottság, forgatókönyv-fejlesztés nélkül, csak és kizárólag a saját fejemre, ismereteimre és értékrendemre támaszkodva, nagyon sok díjat kaptak. Én önérzetesen és büszkén vállalom, hogy igen, jól választottam, és hogy egyedül is tényleg el tudom dönteni, melyik filmterv kapjon állami pénzt, melyik zeneszerző érdemel kitüntetést, melyik képzőművész szolgált rá, hogy elvigyük Pekingbe a munkáit, melyik költő kaphatja meg a József Attila-díjat.
- Nem a kulturális közigazgatás átlátása, az ágazati jogalkotási munka stb. az államtitkárság és a minisztérium feladata, hanem a József Attila-díjak kiosztása? Utóbbit nem bölcsebb több különböző ízlésű, eltérő tapasztalatokkal rendelkező, a területen tájékozott ember belátására bízni?
- Az első számú feladat, az, amiről ön beszél, de nem kevésbé fontos, hogy a magyar kultúra egészére is megfelelő rálátással rendelkezzen a kulturális ügyek irányítója, hogy a jövő értékeit észrevegye és segítse megszületni. A gyakorlat pedig, mondom, azt mutatja, hogy ez a sokféle ízlésű ember nem tud megegyezni és valakinek valahol döntenie kell, mégpedig az illetékes államtitkárnak, akire rábízták átmenetileg ezeket az értékeket. Ezt a részét a munkámnak jól elvégeztem, nem érheti szó a ház elejét, ezt utólag sokan mások is belátták.
- Ezen a területen példásan aktív volt, ugyanakkor a nagy ágazati törvényeket, a színházi, az örökségvédelmi stb. inkább a kulturális bizottság kezdeményezte.
- Ez egész biztosan így volt, és ennek oka az is, hogy ezek a kollégák már olyan rutinnal rendelkeztek és olyan hozzáértéssel, amilyennel én nem, én csak tanultam a törvényhozói szakmát. Volt ugyan törvényhozói tapasztalatom, voltam szenátor, de több évtizede és a bukaresti parlamentben.
- Ha a művészek nem jó gazdái a nekik szánt állami pénzeknek és díjaknak, mi indokolja, hogy egy értékrendjében is jól körülhatárolható művészszervezetnek, a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) komoly hatalmat és közpénzosztó jogosultságokat adjunk?
- Hogy ez jó döntés volt-e, csak az idő tudja eldönteni. Nem hiszem, hogy ma ez megjövendölhető volna bármekkora szakértelemmel is. Sokan hajlamosak leszűkíteni ezt a folyamatot két-három ember befolyásszerzésére, de ha valamit az alkotmányban rögzítenek, az nem egy-egy elnök személyére szól, több annál. Ez a szakma esélye, hogy a dolgait saját kezébe vegye. Meglátjuk, mennyire tudnak vele élni, ez egyfajta életképességi teszt is. Ha a józanság és nyitottság felülkerekedik az önérdeken, akkor 15 éven belül nagyon hasznossá válik ez a szervezet.
- Mégis hisz ebben?
- Ha az, ami az akadémián történik, szembemegy majd a magyar kultúra érdekivel, akkor az élet úgyis kikényszeríti a politikától a korrekciót.
- Kerényi Imre kormánymegbízott szerint ki kell egyensúlyozni a baloldali dominanciájú kánont. Ön szerint?
- A pártállam és a ma ellenzékben lévő politikai erők kormányzása idején sok művész úgy érezte, hogy perifériára szorult. Sokaknak van ilyen frusztrációja, nekem is régóta van íróként ilyen kiszorítottság-érzésem, hogy jóformán senki sem foglalkozik a műveimmel. Minden kormányzat számon tart olyan művészeket, akik közelebb állnak hozzá, természetes tehát, hogy kormányváltás esetén mindig másokat juttatnak esélyhez. Ilyen a politika a világon mindenhol. De nem szabad, hogy ez a kiegyenlítés kiszorítássá váljon, a nemzeti kultúra rovására menjen.
- Nincs ilyen veszély?
- Nekem a saját tevékenységemmel kell elszámolnom, és én az érték megszállottja vagyok.
- Államtitkári programját felvázolva tett egy megjegyzést a magyarság genetikai adatbankjának elkészítéséről, amely meglehetősen nagy megütközést keltett.
- Amekkora megütközést keltett ez a terv, én is éppen annyira megütköztem ezen a megütközésen. A világról megszerezhető tudás soha nem lehet tabu. Természetesen nem akartam, mint egy jó nevű német intézet kutatója a nekem írt levelében feltételezte, genetikai állományuk szerint osztályozni a magyarokat, híg- vagy mélymagyarokat kijelölni. A világon sok helyen folynak ilyen genetikai kutatások, és jó lenne tudni, hogy a mai magyar népesség átlagában mennyi a kun, a jász, a finnugor, a germán, a szláv, török stb. Az ember olvas mindenféle délibábos feltevéseket, hogy a mi rokonaink a baszkok, de nem, mert az eszkimók vagy az észak-amerikai indiánok. Erre mondom, hogy ha adható erre válasz, akkor lássuk. Tényleg élnek Svájcban a hunoknak leszármazottai, van ott a magyarokkal, a sztyeppei népekkel kapcsolatba hozható genetikai enklávé, vagy nincsen? Hogyan lehet a székelyeket elhelyezni ebben az őstörténeti világban? Létezhet-e magyar–japán rokonság? Nem vitatom a finnugor elméletet, tudom, hogy a nyelvrokonság nem igazolja a genetikai rokonságot, de ezek mindenesetre nagyon izgalmas kérdések.
- A keleti nyitás mint kulturális stratégia mit jelent pontosan?
- Elég megnézni a napokban lezajlott berlini filmfesztivál eredményeit, hogy lássuk, milyen értékteremtő potenciál van keleten. Nemcsak gazdasági, geostratégiai partnerkeresés szempontjából fontos ez a kérdés, hanem kulturális tekintetben is van mit tanulni tőlük. Mi vagyunk az egyetlen európai nép, amelyet ázsiainak tekintetnek, a legnyugatibb ázsiai és a legkeletibb európai nemzet. Tehát igenis kompszerepet kell betöltenünk, kompországnak kell lennünk nyugat és kelet között. Értékek átrakodásának szabadkikötőjévé kell válnunk, hiszen a legnagyobb tőkénk a fekvésünk, hogy tranzitország vagyunk.
- Nem először vált 2010-ben politikussá, szóba is került, hogy a romániai rendszerváltás után RMDSZ-szenátor volt Bukarestben egy darabig és a szövetség főtitkára. Mi vesz rá egy, ahogy némelyek mondják, csavargó alkatú, kötöttségeket rosszul tűrő írót-költőt, hogy szenátor, főtitkár, majd húsz évvel később államtitkár, kormánybiztos és főtanácsadó legyen?
- Nem vonzalomról, hanem hívásról, hivatásról, feladatról van szó. Világéletemben igyekeztem távol tartani magam a hivatalnoki típusú fegyelmezettséget, pláne pártfegyelmet igénylő pályáktól, a nyolcvanas évek Romániája nem tette számomra vonzóvá az ilyen elvárásokat. Amikor svájci emigrációmból visszaérkeztem Budapestre, majdnem egy évig a Szabad Európa Rádió itteni irodájának vezetője voltam. Ez életem egyik legszebb időszaka volt, részt vehettem a rendszerváltásban, beszélgethettem a rendszerváltó elit tagjaival, sokan – minden politikai oldalról – azóta is a barátaim. A Páneurópai Piknik szervezésében is közreműködtem tanácsadóként. Akkoriban alakult meg az RMDSZ, amelyben két irányvonal birkózott. Némelyek kuruc–labanc-vonalnak, bukaresti–erdélyi-ellentétnek, esetleg idősebb, a pártállami tapasztalatokon edződött és az ifjú politikusok tábora szembenállásaként írták ezt le. Mivel akkor szükség volt olyan emberre, akit hitelesít az ellenzéki múltja, nyelveket beszél, vannak nemzetközi kapcsolatai, így lettem a párt egyik vezetője a „fiatalok” kívánságára. Elhittem, hogy tényleg szükség van rám. Erkölcsi kötelességnek fogtam fel a dolgot és korábbi ellenzéki politikai szerepvállalásom logikus folytatásaként. A kezdet kezdetén, Ceausescu Romániájában ez nem sok földi jóval kecsegtetett, nem hatalomvágyból és nem Audi-slusszkulcsok reményében kezdtem mindenesetre politizálni. Minimum a szabadságunkat, ha nem az életünket kockáztattuk. Aztán nem sokkal később be kellett látnom, hogy ezt a politikai missziót az RMDSZ-ben nem lehet, nincs már értelme tovább folytatni. A mostani, 20 évvel későbbi politikai tevékenységemet, bár nagyon mások a körülmények, szintén missziónak tekintem.
Vári György
Népszabadság,

Ponta választási programja: a Nagy Egyesülés, magyarok nélkül
Bírálói szerint Victor Ponta elnökválasztási programja és tettei között hatalmas szakadék tátong, ami jól jelzi a pártelnök-kormányfő kettős beszédét. Kampányának alapdokumentumában a jelölt meg sem említi a magyarokat.
Programjában – amelynek a kormányfő által mozgósítónak vélt jelmondata így hangzik: büszkék vagyunk románságunkra – a jelölt igyekszik megszólítani a politikai élet valamennyi szegmensét, szól a bal-és a jobboldalhoz, a környezetvédőkhöz, igyekszik megnyerni magának a jogállam védelmezőit, de a nacionalistákat is, és a maga oldalára kívánja állítani a nyugatbarát erőket is.
Băsesu és Ponta: ellentét vagy párhuzam
Victor Ponta az alkotmány és a választási rendszer továbbá a közigazgatás reformjára törekszik, ugyanakkor egész programját áthatja a deklaratív nacionalizmus. Bírálóinak legfőbb kifogásai közé tartozik az, hogy Victor Ponta programja nem egy államfőé, sokkal inkább egy miniszterelnök projektje. Így például megígéri a nyugdíjak és a bérek emelését – csakhogy a gazdaság, a nyugdíjak és a bérek nem tartozik az államfő hatáskörébe.
Victor Ponta programjában megígéri a „románok második nagy egyesülését”, amely reményei szerint Románia és Erdély 1918. évi egyesülésének százéves évfordulójáig bekövetkezik, a Pruton túli ország EU-csatlakozásával. Ezzel összhangban a jelölt a 36 oldalas programjában a nagy egyesítő, a békét hozó, konszenzusra törekvő, a párbeszédre mindig készen álló államfőként mutatkozik be.
Ezzel természetesen ellentétbe akarja magát állítani az általa konfliktuskeresőnek, uszítónak, társadalmi ellentéteket keresőnek tartott jelenlegi államfővel, akinek neve többször szerepel alig párszor hangzik el a program szövegében.
Csakhogy Victor Ponta eddigi gyakorlata során maga sem a békét kereste és kerülte a konfliktusokat, hiszen nem egyszer még Traian Băsescunál is agresszívebben viselkedett: „böszétlenítést” ígért, az országot megosztotta a Băsescu-ellenesek 7,5 milliós illetve a Băsescu-pártiak táborára, Băsescu rendszerét a náci rendszerhez hasonlította.
A pártvándorlás – a politikai egység záloga
Programjában Victor Ponta a nemzet újraegyesítését célzó nemzeti tervet javasol – ami eléggé emlékeztet Ion Iliescu államfő „nemzeti megbékélési” elképzelésére. Terve szerint az egységnek a teljes politikai osztály által felvállalt stratégiai célok területén kellene megnyilvánulnia. Meglátása szerint „társadalmi békére” kell jutni a civil társadalommal is.
A gyakorlatban azonban a „teljes politikai osztály” egységét a pártvándorlást lehetővé tevő (és jutalmazó) sürgősségi kormányrendelettel kívánja megvalósítani. Egyébként Victor Ponta nem tűri a kritikát, hadjáratot indít azok ellen, akik bírálják őt, ideértve a „nem párthű” sajtót is.
Derűlátás recesszióban
Victor Ponta úgy véli, a következő államfőnek a korrupció ellen kell harcolnia, és ugyanakkor figyelmeztet: akiknek az utóbbi tíz évben sikerült kibújniuk az igazságszolgáltatás alól, felelniük kell tetteikért. Bírálói szerint a valóságban azonban a Victor Ponta által vezetett szociáldemokraták a nemzeti liberálisokkal együtt a „fekete kedd” néven ismeretessé vált napon törvénymódosításaikkal megpróbálták a bűnözők szolgálatába állítani a büntető törvénykönyv rendelkezéseit, megvonták az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, a korrupció elleni ügyészek bizonyos hatásköreit, a szociáldemokraták pedig továbbra is nyíltan védelmezik a nagykorruptakat.
A gazdaság vonatkozásaiban Victor Ponta programjában igen derűlátóan ítéli meg az ország helyzetét. Szerinte Románia Kelet-Európa gazdasági modellje lehet, visszanyerheti az Európa gabonaraktára titulust, az energetika esetében regionális vezető szerepet tölthet be. A statisztikák azonban azt bizonyítják, hogy Románia technikai recesszióba került, amelyből egyelőre még csak remény sincs a kilábalásra, a beruházások pedig továbbra is váratnak magukra.
Románia energetikai függetlenségének kapcsán programjában Victor Ponta nem tesz említést a palagázak kényes témájáról, jóllehet a kutatómunka továbbra is folyik ezen a területen, Victor Ponta emellett szakított ellenzéki korának ökologista nézeteivel.
Ceauşescui szólamok
A palagázakkal ugyanúgy van, mint a kisebbségi kérdéssel: programjában azt is megkerüli. Az ország nemzeti kisebbségekről egyetlen szót sem ejt, mintha azok nem is élnének Romániában, vagy mintha a magyar kisebbség az RMDSZ lévén nem kis lenne kormányon. A „dicső 1918-as egyesülés” felemlegetése ráadásul a magyar kisebbség számára fájdalmas pont, nemzeti tragédia.
A nemzeti kisebbségek mellett a szexuális kisebbségekre sem fordít szót programjában.Victor Ponta számára csakis a románságukra büszke, ortodox állampolgárok élnek Romániában. Baloldali párthoz meglehetősen szokatlan módon az állammal való partnerséget ajánl az ortodox egyház számára. Ennek kapcsán néhány mondata mintha a Ceausescu-korszak mentalitását idézné: Victor Ponta szerint a románság iránti büszkeségnek az állam és a civil társadalom legfőbb céljává kell válnia.
Az ortodox egyháznak, de valamennyi más egyháznak, az állammal egyetemben azon kell lennie, hogy szorgalmazza a román értékeket. Ez fontos előrelépést jelentene ugyanis a múltjára és jelenére büszke, erős társadalom felé, amely kész felépíteni jobb jövőjét. „Egyesítsünk minden románt a hazájuk iránti büszkeség érzése, hagyományai és híres személyiségei, a modern Románia hősei köré”
Victor Ponta szerint az ország külpolitikájának úgyszintén a románság fölötti büszkeség érzását kell tolmácsolnia. Programjában beszél az euroatlanti stratégiai partnerség megszilárdításáról (elsősorban az Egyesült Államokat említve), – kormányfőként azonban gyakrabban jár Pekingben, mint Washingtonban, Bukarestben bírálói szerint nem egyszer menekült magas rangú amerikai tisztségviselők elől.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Építészként áll helyt New Yorkban a vásárhelyi lány
Csegzi Kamilla marosvásárhelyi származású, jelenleg New Yorkban élő és dolgozó építész, a Columbia Egyetem tanára. Vallja, hogy az utóbbi tíz év alatt a határok átértelmeződtek és a lehetőségek megsokszorozódtak. Ebben az ötletkavalkádban a legnagyobb kihívás talán egy sajátos érdeklődési kör és irányvonal megválasztása.
iskorában építész nagybátyjai albumai, folyóiratai keltették fel az érdeklődését a japán és az amerikai kortárs térszemlélet, a különböző kultúrák építészeti megnyilvánulásai iránt. Ez inspirálta a pályaválasztásban, ugyanakkor mindig is szeretett rajzolgatni, foglalkoztatta az ábrázoló geometria, és a kreatív feladatok jelentették a legizgalmasabb kihívást számára, úgyhogy a döntés viszonylag egyértelmű volt – vallott a Székelyhonnak a fiatal építész.
Nyitottságot, sokszínűséget vitt munkájába
A Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett 2004-ben. Szülővárosának, bevallása szerint elsősorban a művészi és tudományos szellemet köszönheti, a kifogyhatatlan kíváncsiságot, a zene és természet iránti szeretetet, a csütörtök esti koncerteket, a stabilitást, a gyerekkori kalandokat, a még mindig virágzó barátságokat, de mindenek felett szülei odaadását és humorát. Érettségi után építészetet tanult a Bukaresti Ion Mincu Egyetemen, majd egy évet ösztöndíjjal Párizsban az Ecole Nationale Superieure d’Architecture Paris Val de Seine egyetemen töltött. Pár éves nemzetközi szakmai tapasztalat után tavaly mesterizett a New York-i Columbia Egyetemen, ahol azóta tanít is. A ballagáskor úgy jelentették be Csegzi Kamillát, mint a világ legjobbjai közt a legjobbat. Kiválóságát a William Were és Saul Kaplan által alapított díjjal ismerték el. Időnként különböző nemzetközi workshopokon is részt vesz, általában a londoni Architectural Association szervezésében.
Eredményt hoz a pozitív hozzáállás
Arra a kérdésünkre, hogy a hivatás kiteljesítésében, illetve a karrier-építésben van-e szerepe a szerencsének, Kamilla úgy fogalmazott: a legnagyobb szerencse az, ha valakinek ösztönösen pozitív a hozzáállása, mert az mindig segít a kitartásban. Ugyanakkor fontos az is, hogy milyen kapcsolatot alakít ki a szakmájával. „Az építészet számomra nem karrier, hanem inkább életforma, hivatás és gondolkodásmód, ami magába foglalja nemcsak a konkrét terveket, ötleteket, de a barátokat, kapcsolatokat, beszélgetéseket, helyeket és eseményeket is egyaránt. Ez egyfajta viszonyulási mód a körülöttem lévő világgal szemben, és amíg ez a viszony önzetlen, odaadó és célszerű, addig a környezetem is szerencsével viszonoz” – vallotta.
Megvalósult tervekről
Számos pályázat csak ötletterv szintjén létezik, viszont pár közülük az utóbbi években megvalósult – számolt be Csegzi Kamilla eddigi szakmai sikereiről. Elmondta, hogy Párizsban (Ateliers Jean Nouvel) a brüsszeli vasútállomás tervén dolgozott, ami jelenleg építkezés alatt áll. A pekingi munkássága során (Spark Architects) felépült egy multifunkcionális komplexum két toronyépülettel és egy bevásárlóközponttal. Szingapúrban (Brewin Design Office) részt vett egy Hong Kong-i galéria megtervezésében és kivitelezésében. Az utóbbi évben kisebb léptékű interaktív installációkon dolgozott New Yorkban. A megvalósult tervei közé sorolja a különböző nyomtatványokat is, amelyek valamilyen építészeti jelenséget mérlegelnek, vizualizálnak, megkérdőjelezik jelenlegi életterünket, és valamilyen formában megválaszolni próbálják azokat. „Például Pekingben érdekelt a bevásárlóközpontok szerepe és sorsa a kínai kultúra és városok fejlődésének kontextusában” – tette hozzá. Az érdekelte, hogy a „mall”, ami eredetileg egy amerikai épülettípus, milyen funkciót kell betöltsön, és milyen formát kell felvegyen ahhoz, hogy beilleszkedjen az organikusan terjeszkedő kínai városszövetbe? Ezen kérdéskör kapcsán különböző stratégiákat és épülettípusokat találtak ki, amiket egy kiadványban összesítettek a munkatársaival.  
A tervezés szépségei
„Minden mozzanatnak megvan a maga varázsa, érdekessége, és szép addig, amíg egy színes és kreatív társasággal dolgozhatom együtt” – fogalmazott Kamilla. Szerinte egy építészeti megoldás akkor igazán koherens, ha az alapötlet végigvezethető a tervnek minden fokozatán: kezdve, hogy az épület hogyan viszonyul a fizikai, gazdasági és kulturális kontextushoz, a kivitelezés legalaposabb részletéig és a későbbiekben megnyilvánuló eseményekig. Ezen felül az építészet nemcsak épülettervezés, hanem egy tér, egy város, egy közösség vagy intézmény arculatának a megfogalmazása és kialakítása is. „A legérdekesebb számomra az interdiszciplináris együttműködés, amely a tervezés egész folyamata során alakul ki” – tette hozzá.
Antal Erika. Székelyhon.ro

Városnapi világrekord és világzene a Szent György Napokon
Rengeteg színes rendezvénnyel, koncertekkel, szórakoztató programokkal várta a közönséget a több mint egy hétig tartó, tegnap este zárult 25. Szent György Napok.
Világrekorddal is büszkélkedhet a háromszéki városnapok, ugyanis Orbán-Barra Gábor megdöntötte az egy keréken való helyben ugrálás csúcsteljesítményét. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros a tervezett 555 helyett 561-et ugrott, ezzel a teljesítménnyel 66-tal szárnyalta túl az érvényben lévő világrekordot, a 495-öt.
Újabb kerékpáros világcsúcs
„Nagyon fáj a kezem, alig tudok fogni, de ez most nem számít, nagyon elégedett vagyok. Volt egy pont, úgy 430-450 körül, amikor éreztem, hogy nem bírom tovább, de aztán a közönség biztatására sikerült túljutnom a mélyponton, és így terv felett teljesítettem” – mondta Orbán-Barra Gábor. A színpadon Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Alin Savu közjegyző és Traian Goga, a Román Kerékpáros Szövetség főtitkára követte figyelemmel és számolta az ugrásokat.
A jegyzőkönyvet és a videofelvételt a napokban továbbítják a Guinness-bizottsághoz. Orbán-Barra Gábornak nem ez az első világrekordja. Két évvel ezelőtt, a 23. Szent György Napok keretében a megyeszékhelyi sportoló két Guinness-rekordot állított fel. Közel tíz méterrel döntötte meg a kerékpárral való hátramenet világrekordját, az addigi 18,18 méter helyett ugyanis 27,58 métert sikerült megtennie. Az egy keréken való ugrálás rekordkísérlete is sikeres volt. Az addigi 240 helyett 309-et sikerült ugrania. Ezt időközben felülmúlták (495), de a sepsiszentgyörgyi sportoló most újabb világrekordot állított fel.
„Soha nem leszünk amerikaiak”
Megannyi koncerten bulizhatott a városnapok közönsége, így többek közt a magyarországi The Balkan Fanatik fellépésén. Hét éve koncertezett a zenekar utoljára Sepsiszentgyörgyön, ahol pénteken ismét színpadra léptek. A fellépést megelőzően közönségtalálkozót tartott Lepés Gábor és Yorkosz Tzortzoglou, a zenekar két tagja az Ifjúsági Udvarban. A The Balkan Fanatik 2009 óta nagy utat járt be, egy sokkal progresszívebb lemezanyagot jelentetett meg akkoriban, így a Los Angeles-i rapsztár Prophet közreműködésével megszületett az American Perestroika című albumuk, amelynek beharangozó slágere a Ha te tudnád című anyag. „A dal megjelenése indított el bennünket egy másik, populárisabb irányba, nagyjából 2010 óta készülnek a közönség számára közérthetőbb anyagok” – mondta el Lepés Gábor, a magukat hip-hop-electronica-worldmusic duóként emlegető The Balkan Fanatik egyik tagja.
Az együttes 2009 óta egyébként a Balkan Fanatik nevét a The Balkan Fanatikra változtatta, mint poénosan megjegyezték: a The Beatles zenekar tiszteletére, ám hozzáteszik magyarázatképpen a fiatal nézőközönségnek, hogy az említett brit zenekarnak köszönhető a populáris ifjúsági kultúra, amelyben ma is élnek. Yorgosz Tzortzoglou kifejtette, igyekeznek a Kárpát-medence s egyben a kelet-európai népdaloknak a mai hangzásával megismertetni a közönséget. „A magyar népdalok és ezeknek a különböző mai formában való feldolgozása, bemutatása határoz meg minket: többféle műfajt használunk hangszerelési elemként, így brit-pop, indie rock, reggae, ska és technófeldolgozások is születnek” – mondta el Lepés Gábor. „Igazából nem a zenei stílusokhoz ragaszkodunk, hanem inkább játszunk velük, hogy passzoljon a kiválasztott népdalokhoz” – tette hozzá. A népszerű Tavaszi szél vizet áraszt dal történetével kapcsolatban elmondták, tavaly Pekingbe kaptak meghívást, a Magyar Intézetbe, és barátságok alakultak ki helyi alkotókkal. Lepés hozzátette, szerették volna, ha elkészíthetnek egy közös, Kelet-Európa–Ázsia elemeit felsorakoztató dalt. Az együttes feladata a zenei alap létrehozása volt, majd sajátos módon rögzítették az anyagot.
„Örülök, hogy ennyi a fiatal itt, szeretnénk, ha úgy amerikanizálódnánk, hogy a mi sajátos kultúránk a szívünk csücskében maradna” – mondta Yorgosz. A közönségtalálkozón a két meghívott néhány fiatalt arról kérdezett, hogyan élik meg az erdélyiséget, illetve milyen a népdalokhoz való viszonyuk. Mint a duó tagjai elmondták, az a baj a mostani fiatalokkal, hogy klikkekben járnak, ugyanakkor a mainstreamre figyelnek, pedig sok mindenki másra is kellene. Utánozhatatlan zenével és eszméletlen bulival koronázta meg a szombat estét a Pokolgép a Szent György Napok Főszínpadán. A jócskán veterán együttes több mint kétórás, intenzív Pokolgép-élménnyel köszönte meg a közönségnek azt, hogy a kései időpont és a nem éppen kedves időjárás ellenére is teljesen megtöltötték a rendelkezésre álló teret.
„Ilyen élményben, mint amit most a Szent György Napokon tapasztaltunk, rég volt részem. Ezt halál komolyan mondom. Fantasztikus közönség volt. Eddig ez volt az év koncertje” – mondta a Szentgyorgynapok.ro-nak Tóth Attila. A Szent György-napi koncertek sorozatát tegnap este a tervek szerint a jellegzetes hangú brit énekesnő, Bonnie Tyler fellépése, majd a legendás LGT tagjainak, Somló Tamásnak, Karácsony Jánosnak és Solti Jánosnak a koncertje zárta. A városnapi programsorozat megannyi pontja vonzotta a gyerekeket is, akik birtokba vették a Bodok Szálló előtti teret. A Csíkos, pöttyös, kockás gyermekbirodalomban a tipegőktől a kamaszokig mindenki találhatott életkorának és érdeklődési körének megfelelő foglalkozást. A jókedv kötelező volt, egy szabály volt csak: játszani és játszani.
Kapcsolódási pontok a kultúrában
A kultúra nemcsak a különböző népcsoportok közötti jobb megértést szolgálja, hanem hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez is – fogalmazta meg Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi polgármester-helyettes a Kulturális célkitűzések a városfejlesztésben című konferencián a hétvégén.
A Szent György-napi rendezvényen hét ország tizenegy városának küldöttei vettek részt. Sztakics Éva szerint ez a megfontolás állt a középpontban akkor is, amikor Sepsiszentgyörgy megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet. „Nap mint nap azt tapasztaljuk, hogy a kultúra kapcsolódási pontokat teremt. Városunkban a magyar és román közösség igyekszik megtartani saját identitását, de ezen túl a színházak, a koncertek, a különböző kiállítások azok, ahol az emberek egymással találkoznak, ahol lebomlanak az etnikai falak” – mondta a polgármester-helyettes. Sztakics Éva hozzátette, a kultúra a gazdasági élet fellendítéséhez nemcsak a kulturális turizmussal járul hozzá, hanem azzal is, hogy alkotó energiákat szabadít fel. Tanulságos volt meghallgatni a különböző statisztikákat, értéktárakat, az egyes települések kulturális stratégiájának bemutatóit – nyilatkozta Knop Ildikó. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda munkatársa, a projekt koordinátora „első hallásra szinte hihetetlennek” találta, hogy a Sepsiszentgyörgynél alig kétszer nagyobb Kecskeméten 1600 civil szervezet működik.
A város és identitás, valamint az élhető város a kultúrán keresztül témákat boncolgató konferencián magyarországi (Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), szerbiai ( Magyarkanizsa), németországi (Drezda), horvátországi (Kopács), szlovákiai (Királyhelmec) és albániai (Tirana) küldöttségek vettek részt. Ugyanezen testvér- és partnertelepülések részvételével jött létre a Lábas Ház előtt vasárnap estig megtekinthető Autentikus és stilizált népviselet című kiállítás. A testvérvárosok jellemző népviseletei mellett a Simó Julia által készített, a térségre és Erdélyre jellemző autentikus népviseleteket és a Hampel Katalin által készített stilizált viseleteket is megtekinthették az érdeklődők. „Az interaktív tapasztalatcserének, a kultúrák közötti párbeszédnek fontos szerepe van a határokon átnyúló kapcsolatok dinamikájában, ugyanakkor helyi szinten közösségünk értékteremtő működésére is kedvező hatással lehet, ezáltal hozzájárulva az Európai Unió transznacionális célkitűzéseinek megvalósításához” – hangsúlyozta Sztakics Éva.
Elhallgatott sorsok
A Szent György Napok gazdag kulturális programsorozatot kínált az érdeklődőknek. Telt házas, az emlékektől elérzékenyülő közönség előtt mutatták be Csinta Samu Plakátballada – Mikós diákok 1975-ös „forradalma” című tényregényét a Szent György Napok keretében a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Fekete Réka újságíró, a kötet szerkesztője elmondta, a Székely Mikó Kollégiumban mindig nagy volt a fegyelem, s ezért is különös, hogy 1975-ben megtörtént az eset: 1956 után Háromszéken, de talán egész Erdélyben nem történt hasonló rendszerellenes szervezkedés, majd annak kivitelezése, mint 1975-ben. „Harcoljunk Erdélyért, amíg nem késő – ez volt annak a plakátnak a szövege, amelyet mikós diákok egy csoportja 1975. november 23-án kiragasztott a város több pontján. Ha nagyon nevén akarnánk nevezni a dolgokat, akkor gyermekcsínynél vagy inkább gyermeki őrültségnél alig volt több” – állapította meg több hónapos kutatás után a szerző.
Az események Jakab Lehel vezérlésével zajlottak, aki szívesen idézte fel az eseményeket, ám súlyos betegséggel küszködik csakúgy, mint az akcióban szintén részt vevő felesége, Serestély Éva. A szerző szerint a két személy betegsége nem függetleníthető a történésektől, amelyek a plakátok kiragasztása után megtorlás címén következtek. A tényregény megírásához Bong Csaba, Hervai Katalin, Bernád István, Kolumbán Emese, azaz az akcióban részt vevő generáció tagjainak családi hátterét is vizsgálta a szerző. Nagyon különböző utat jártak be ezek az emberek, amíg Jakab Lehel szigorú, a szocialista rezsimnek tűzön-vízen megfelelni igyekvő családban nőtt fel, addig Hervai Katalin például liberális, nyitott, érdeklődő, ám nagyon konzekvens, mindenféle politikai szélsőséget elutasító családból származott – ecsetelte Csinta Samu. „Végeredményben megúszták ezt a csínyt, mert nem került Bukarestbe, nem használták fel példastatuálás céljából, viszont a megtorlások következtében többek is pluszkanyarok megtételére kényszerültek, illetve végzetesen kisiklott mások élete” – mondta a szerző, utalva Márton László esetére is, aki önkezével vetett véget életének. Csinta Samu Plakátballada című tényregénye ennek a sorstragédiákba torkolló eseménysornak állít emléket.
„A mikós szellemiséget az egyre durvuló ceaușescui időkbe is átörökítő diákok leckét adtak nemzetféltésből, áldozatvállalásból” – mondta a szerző, aki arra törekedett, hogy a történeten keresztül kirajzolódjon a hetvenes évek Sepsiszentgyörgye. Az a tabló, amely még emlékeztetett ugyan a békeidőkben lévő megyeszékhelyre, de már kiüresített, helyenként lebontott házak és gombamód felépülő tömbházak vetítették elő a szocializmus minden egyéniséget kizáró jövőképét. Az eseményen a diákcsíny után leváltott, a Székely Mikó Kollégium korábbi igazgatója, Albert Ernő is jelen volt. Mint fogalmazott: sosem rótta meg ezeket a fiatalokat, elmondása szerint hogyan is tehette volna, hiszen értékes gondolkodás volt az övék.
Bencze Melinda, Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Megtiszteltetés és lehetőség: Budapest testvérvárosa lesz Székelyudvarhely
New Yorkkal, Berlinnel, Pekinggel, Lisszabonnal, Béccsel, Tel-Avivval és Ankarával együtt Székelyudvarhely is testvérvárosa lesz Budapestnek. Gálfi Árpád, Udvarhely polgármestere elmondta, nemcsak jelképes szerződésre számítanak.
Budapesttel köt nemsokára testvérvárosi szerződést Székelyudvarhely – jelentette be a hétfőn megtartott sajtótájékoztatón Gálfi Árpád polgármester és Orbán Balázs, az önkormányzati képviselő-testület MPP– EMNP koalíciójának frakcióvezető-helyettese.
A város képviseletében Orbán Árpád alpolgármesterrel és Szász Jenővel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnökével együtt találkozott Gálfi Árpád polgármester Tarlós Istvánnal, Budapest főpolgármesterterével múlt héten. A találkozó az NSKI közvetítésével jött létre, célja pedig egyebek közt a 2012-ben írásban is megfogalmazott kérés megerősítése volt, miszerint Budapest Székelyudvarhely testvérvárosa lenne.
Udvarhelyre eddig is édestestvérként tekintett Budapest, a két város közötti különbségtől függetlenül. Nemzetstratégiai szempontból is fontos a testvérvárosi kapcsolat kialakítása, ugyanis így érzelmi és gazdasági hiányosságot is lehetne pótolni – tolmácsolta Gálfi Árpád a Budapesti találkozón elhangzott gondolatokat. A polgármester szerint Udvarhely számára óriási megtiszteltetés és lehetőség a felkérés a testvérvárosi szerződés megkötésére. „Olyan exkluzív klubba nyer belépést a város, amelynek többek között Peking, New York, Bécs és Lisszabon is tagja” – fogalmazott.
Budapest főpolgármestere egyelőre csak szóban kérte fel a székely anyaváros vezetőségét a megállapodás megkötésére, de Gálfi szerint nemsokára írásban is közvetíti kérését. A kezdeményezést határozat formájában terjesztik elő, a szerződés megkötéséről pedig a önkormányzati képviselő-testület fog szavazni.
Orbán Balázs úgy véli, a testvérvárosi kapcsolatoknak nemcsak szimbolikusaknak kellene lenniük, fontos ezeket tartalommal is megtölteni, élővé tenni. Gálfi hozzátette, hogy polgármestersége alatt Székelyudvarhely tizenhárom testvértelepülése közül négyet már meglátogatott, hogy felújítsa a kapcsolatokat.
Veres Réka
Székelyhon.ro

A ló meg a zabla
Nem és nem és sosem fogadom el még föltevésnek sem, hogy a román kormányok, diktatúrák egymás után csak kísérleteznek a Romániához tapasztott magyarság türelmével, immár száz éve. Nem és nem provokáció, állítom. 1916-ban hátulról szúrtak belénk – a hírhedt antant (entente) hatalmi szövetség engedelmével. És azóta is mindenféle politikai szövetség rábólint a magyar nemzetrészek kiirtására az ún. Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában stb. És még mindig a leggonoszabb az Európai Unió, melynek örvényeit a világ szeme láttára ganyézza be a román politika.
Nem kísérletezés ez, babám! Most és mindörökké arra törekedtek, hogy gyakorlatba ültessék az ún. román többség megképzelését. Erre ment a történelem-fabrikálás is, és megyen mind a mai napig. Mindez nem bevezetés a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nevének román hatalmi levakartatásához – több mint száz év után. Nem hergelés, nem türelempróba.
Ez maga a magyar történelmi létünk eltakarításának egyik mozzanata. Egy folyamat része. És megrendezhették az 1989-es román műanyag-forradalmat, egyre megy a játék. Őrizzen az Isten a vádtól, hogy netán visszasírnám bármelyik román parancs- és rendőr- meg szekusuralmat! Ám meg kell említenem, hogy 1969-ben még meg lehetett írnunk és zenében komponálnunk a Székely Mikó Kollégium himnuszát, mely azóta is himnusz. Ceaușescu csak két esztendővel később vett részt Pekingben a Mao Ce Tung-féle kínai politikai „továbbképzésen”...
Azt a himnuszt 1986-ban már megpróbálták Ilie Gabráék a Román Kommunista Párt beintésére lefordítani románra. Szíveskedjenek meggondolni, ma már hol tartunk! A híres magyar intézet nevét kell(ene) levenni a magyar nemzet és magyar nyelv homlokzatáról. Hányan fogunk ott állni a levakarás idején a földön, nézvén mindezt, mikósok és nem mikósok? Hányan?
Egyelőre nem megy. Viszont óhatatlanul arra kell figyelmeztetnem a magyarságot, ami utána és utánunk következik. A magunk megadó türelme végtelen lenne? És mennyi a próbaidő? Teszem föl ezt a kérdést Budapestnek meg Székelyföldnek, ha már odalett Marosvásárhely, annyi magyar nagyváros után. És – rendszerváltások után. Itt a ló ugyanaz, a zabla más csupán.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rangos díj a Campanella Gyermekkórusnak
Kortárs, illetve XX. századi kórusmű legjobb előadásáért különdíjat kapott a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkórusa a múlt hét végén Komlón megrendezett XXI. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon. Az elismerés mellett a Lőfi Gellért vezette énekkar meghívást kapott a jövő júliusi pekingi nemzetközi kórusfesztiválra és zeneoktatási konferenciára.
A dél-dunántúli városban 1972 óta rendezik meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált, a legutóbbi, 2013-as rendezvényen első alkalommal vett részt a Campanella gyermekkar. A két korosztályban szervezett fesztiválon a sepsiszentgyörgyiek a nagyok csoportjában léptek fel mindkét kategóriában: a templomban szakrális programmal, a hangversenyteremben világi művekkel. Mindkét fellépésen Kodály-kórusművet is bemutattak, hisz a fesztivál alapgondolata Kodály Zoltán műveinek és munkásságának megismertetése, a lengyel és kínai résztvevők jelenléte pedig a rendezvénynek arra a céljára utal, hogy erősítsék a nemzetek közötti barátságot, megismertessék különböző népek népdal- és kórusmuzsika-kincsét.  A Campanella harmincöt taggal vett részt a Kodály-fesztiválon, a vizsgák miatt a nyolcadikosok és a középiskolai végzősök nem mehettek Komlóra. Lőfi Gellért lapunknak elmondta: a fesztiválon egyetlen fődíjat osztottak ki, ezt a péceli kórus kapta, a különdíj egyfajta második helyezés, ami megerősíti őket abban, hogy jó úton haladnak.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsváron is bemutatkozik a nagyenyedi XXII. Inter-Art nemzetközi alkotótábor
Az Inter-Art a hunyadi várban
23 ország 39 művésze vett részt idén az augusztus 10-26 között zajló rangos nemzetközi alkotótáborban, az általuk készített munkákból szervezett kiállításra szeretettel várják a kincses városból is az érdeklődőket. Kolozsváron a megnyitó hétfőn lesz, augusztus 28-án délután 6 órakor a művészeti múzeumban.
A két héten át tartó esemény ezúttal is a hazai művészeti élet fókuszába állította Nagyenyedet, hiszen nincs még egy ekkora méretű alkotótábor az országban. Az Inter-Art Alapítvány gazdag tevékenységéről, nemzetközi elismertségéről többször is beszámoltunk lapunkban. A Maros-parti kisváros művészei már szinte mindenik kontinensen megfordultak- Washington, New York, Genf, Bombay, Peking csak néhány találomra kiválasztott világváros a hosszú listáról-, és számtalan rangos elismerésben részesültek.
Az enyedi táborok alkalmával a nagyvilág jön haza az Inter-Arthoz, idén például Albánia, Bulgária, Kanada, Dánia, Németország, Egyiptom, Franciaország, Haiti, Magyarország, India, Olaszország, Malájföld, Mexikó, Hollandia, Lengyelország, Korea, a Moldvai Köztársaság, Szerbia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna, az Amerikai Egyesült Államok és Románia művészeivel találkozhattunk.
A külföldi alkotók közül sokan visszajáró vendégek, hiszen a két hetes tábor alatt nem csak a műterem falai között töltik az időt, hanem sokat kirándulnak, változatos kulturális programokon vesznek részt, több erdélyi nagyvárossal is megismerkednek, néhány helyen kiállítást is szerveznek. Egészen hangulatosra sikeredett például az augusztus 16-i vajdahunyadi kastélyban történő bemutatkozás, ahol az Inter-Art gyűjteménye mellett a törökországi Özlem Kalkan Erenus egyéni tárlatát csodálhatta meg a közönség, Ali & Buse Erenus pedig egy különleges zenei produkcióval lepte meg az érdeklődőket. A török zenészek egyébként az enyedi közönségnek is bemutatkoztak, mégpedig a hangulatos sétatéren, ahol Emilia és Marius Moga valamint a gyulafehérvári Silvan Stâncel társaságában koncerteztek.
A változatos programok egyébként már a tábor első napján elkezdődtek. A hivatalos tábornyitást két kiállítás követte: egy Art vs. Pokémon elnevezésű mail-art illetve a gyulafehérvári Anca Sas egyéni kiállítása.
További jelentős eseménynek számított augusztus 18-án Oriola Kureta Semenescu (Albánia) és Gerd Messmann (Németország) Gyulafehérváron rendezett tárlata valamint augusztus 20-án Susie Veroff (Kanada) egyéni bemutatkozása az Inter-Art Galeriákban. A nagyenyedi Lixandru Róbert kiállítására augusztus 25-én került sor, közvetlenül a tábor zárókiállítását megelőzően.
A két hét tevékenységét bemutató , magas művészi színvonalon megvalósított ünnepélyes kielemzés ezúttal is az idei év kiemelkedő eseményei közé sorolható a városban, remélhetőleg Kolozsváron is felkelti az érdeklődők figyelmét.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)