Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pecsétszeg (ROU)
4 tétel
2002. március 14.
Miközben Frunda György Strasbourgban kormánypárti partnereivel karöltve azon munkálkodik, hogy végleg lezáruljon Románia Európa tanácsi monitorozásának utolsó szakasza is, a marosújvári ortodoxok meglehetősen különös értelmezéseket fogalmaznak meg az egykoron görög katolikus tulajdonban levő templomok sorsára vonatkozóan. Úgy vélik, a templom nem azé az egyházé és hitközségé, amely azt felépítette, és a polgári jogelveknek megfelelően a kommunista rendszer berendezkedéséig birtokolta, hanem azoké, akik a negyvenes évek végén "elhagyták" az erőszakkal felszámolt egyházat, s "visszatértek" az ortodoxia kebelére. Hogy ez jog- és tulajdonfosztással történt – az nem foglalkoztatja az ortodox egyház mai szóvivőit. Az Európa Tanács részéről a megfigyelési folyamat lezárásának egyik alapfeltétele az, hogy Románia rendezze az egyházi ingatlanok helyzetét, s adja vissza azokat egykori jogos tulajdonosaiknak. A román kormánypárt még mindig úgy gondolja, egyszerre tehet engedményeket az ortodoxia államegyházi törekvéseinek és a tulajdonlás biztonságán alapuló, hitek és felekezetek jog előtti egyenlőségét szavatoló polgári berendezkedés kívánalmainak. /Bakk Miklós: Jogállam Marosújváron. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./ Eldurvult a marosújvári (Fehér megye) templom körüli vita: az egykori birtokot jogi úton visszafoglaló görög katolikusok kénytelenek voltak elbarikádozni magukat a templomban, és homokkal dobálták meg a kívül rekedt ortodoxokat. A görög katolikusok egy hete kapták vissza – végleges törvényszéki ítélet és a bírósági végrehajtó segítségével – egykori templomukat. "Nem egyezhetünk bele, hogy egy kisebbségben levő hitközösség jogtalanul elfoglalja templomunkat" – magyarázta Remus Oprisan lelkész, a gyulafehérvári ortodox érsekség szóvivője. Lucian Muresan balázsfalvi görög katolikus érsek-metropolita kifejtette: "A görög katolikus egyház párbeszéd útján szeretné megoldani a templomkérdést, csak éppen az a baj, hogy nem találunk megértésre ortodox testvéreinknél." Hasonló egyházközi konfliktus bontakozott ki a szintén Fehér megyei Mihálcfalván is. A balázsfalvi görög katolikus főegyházmegyéhez tartozó templomok közül mindmáig csupán a küküllővárit (Fehér megye) sikerült visszaszerezni. A kolozsvár-szamosújvári főegyházmegye márc. 13-án közleményben tiltakozott amiatt, hogy az ortodoxok nem hajlandók tiszteletben tartani az eddig meghozott bírósági ítéleteket, amelyek a templomok visszaszolgáltatására vonatkoznak. A közlemény a bálványosváraljai, kajántói és pecsétszegi (Kolozs megye), izakonyhai (Máramaros megye), bikszádi (Szatmár megye), óradnai (Beszterce-Naszód megye), sálfalvai (Szeben megye) és mihálcfalvi (Fehér megye) templomok helyzetét hozta fel példaként, amelyeket a kommunista diktatúra az ortodox egyháznak juttatott, s azóta sem kárpótolta értük a görög katolikus egyházat senki./Lukács János: Jogháború és homokbombák. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./
2002. augusztus 1.
"A román kormány anyagi támogatásban részesíti - többek között - Kolozs, Szilágy és Fehér megyék árvízsújtotta településeit. Kolozs megyében négy község gazdái részesülnek segélyben: Pecsétszeg, Csucsa, Kajántó és Mócs. /(balázs): Állami segély árvízsújtotta településeknek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./"
2008. május 21.
Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megyében tetemes károkat okozott a vihar. Kolozs megyében mintegy 1300 embert érintett a záporok okozta árvíz, amely tönkretette a Pecsétszeg község felé vezető hidat, teljesen elzárva a külvilágtól öt falut és a községközpontot. Alsókosályban tizenegyen maradtak fedél nélkül. /Viharok, árvizek Erdélyben. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./
2008. május 22.
A Pecsétszeget, Alsókosályt és a környező falvakat érintő súlyos árvíz után május 20-án néhány kilométerrel távolabb öntött ki két patak. Ezúttal Révkolostor község falvai, továbbá Alsó- és Felsőbogáta környéke került víz alá. A másik patak Erdővásárhelyen okozott károkat. /Újabb árvíz Dés közelében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./