Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Páva (ROU)
17 tétel
1996. szeptember 15.
Szept. 15-én tartják Zabolán a búcsút, amikor felavatják a Márton Áron püspök születésének centenáriumára állított emlékkeresztet, amelynek két oldalán egy-egy kopjafa áll, ezzel emlékeznek a honfoglalás 1100. évfordulójára. A kopjafákat Réthi József pávai tanító faragta. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 13./
2002. szeptember 16.
"Szept. 14-én dr. Jeszenszky Géza és felesége, Edit asszony Kézdivásárhelyen, a Turóczi Mózes Általános Iskolában távoli rokonaival, a Turóczy nemzetség tagjaival találkozott. A volt magyar külügyminisztert Dobos László igazgató köszöntötte és mutatta be a tanintézményt, amelyik 1993 óta viseli Turóczi Mózes nevét. Dr. Jeszenszky Gézát távoli rokonai nevében Turóczy Botond köszöntötte és nyújtotta át neki a pávai Barabás Zsombor által készített faragott kazettát, rajta a Turóczyak címerével. A jelen levő Turóczyak megalakították a Turóczy Nemzetség Egyesületét. Elnöknek Turóczy Botondot, alelnöknek id. Turóczy Árpádot, tiszteletbeli elnöknek dr. Jeszenszky Gézát választották meg. Jeszenszky Géza elmondta: ismét szabad ember, szeptember elsejétől már nem washingtoni nagykövet, hanem visszatér a katedrára, és ősztől a Budapesti Közgazdasági Egyetemen és jövő év februárjától vendégtanárként a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen fog tanítani. /Iochom István: Megalakult a Turóczy nemzetség egyesülete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./ "
2003. augusztus 13.
"A közigazgatási és egyházi szempontból is Zabolához tartozó Páva faluban új római-katolikus templom épül a több mint 100 lelket kitevő katolikus filia híveinek számára. A főút mellett emelkedő faépítmény felszentelését előreláthatólag a karácsonyi ünnepekre tervezi Bartalus Zoltán tisztelendő, zabolai plébános, aki oroszlánrészt vállalt a kápolna kivitelezéséből. /Új kápolna Páván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./"
2004. április 14.
Húsvétvasárnapon Zabolán románok és magyarok jelenlétében felavatták a felújított kultúrotthont. A közönséget Ádám Attila Péter polgármester köszöntötte. Olosz Gergely alprefek­tus elmondta: örömmel tapasztalja, hogy Zabola jelentős dolgok színhelye. A jövőben a zabolai Gyöngyharmat és az Izvorasul néptánce­gyütte­sek megfelelő körülmények között léphetnek fel a zabolai közönség előtt is. A felújított kultúrotthon karzatát díszítő 59 faragott kazettát a pávai Barabás Zsombor nyugalmazott tanító és fafaragó fiai készítették. /Bodor János: Feltámadt a kultúrotthon (Zabola). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 14./
2005. október 25.
Veszélyes kór ütötte fel fejét Budapesten, a turulmadár-influenza. Annyi bizonyos, madárról emberre terjed, a médiumok máris jeleztek néhány megbetegedést. A vírusgazdák között némely SZDSZ-es politikust találunk, köztük országgyűlési képviselőjelöltet és posztján lévő kerületi tanácsost is, akik mindent elkövetnek, hogy a Böszörményi út és az Istenhegyi út sarkán október 22-én felállított, csaknem ötméteres szárnytávolságú turulmadaras emlékművet eltávolíttassák. Ungár Klára és Kecskés Márton, a két SZDSZ-es politikus attól fél, hogy a neonácik beállnak majd a turulmadár szárnya alá. Kecskés Márton szerint ,,ízléstelen és gyalázatos” az, hogy ,,turulmadár szobra alá akarják bevésni a második világháborúban meghaltaknak a nevét”. Újabban Demszky Gábor főpolgármestert is zavarja a turulmadár. A turulinfluenza azért is veszélyes, mert Erdély címerében is őrködik ez a madár. Félő, hogy ha a maradék Magyarországon a turulmadarak ellen bevezetik a statáriális állapotot, és lebontatják az összes turulos emlékművet meg szobrot, a címermezőkből kikapartatják, a zászlókról letépetik ezeknek a madaraknak a festett-rajzolt képét, s a történelemből, a mítoszokból és mondákból is kitakaríttatják őket, a magyarországi után Erdély turultalanítására is sor kerül. Akkor viszont jaj például a pávai pincében negyven évig rejtegetett s ma újra a zabola-pávai emlékmű csúcsán ülő madárnak, öntödébe kerül a sepsisbükszádi emlékmű turulmadara is, a lemhényivel együtt. – ,,Megújulva és Magyarországot védelmezve tárja szét fölöttünk hatalmas szárnyait Árpád fejedelem törzsének madara. A hit és küldetés népünk oltalmának szimbóluma” – idézték 1992-ben Göncz Árpádot a tatabányai turulszobor újraavatásán. Ugyanő 1992. december 12-én a Magyar Rádióban elhangzott élő műsorban azt mondta: ,,…egy ország nem irthatja saját hagyományaiból ősi mítoszait”. – Egyébként a Magyar Nemzetbiztonsági Hivatal szimbólummadara a turul. /Sylvester Lajos: Turulinfluenza, papagáj- és kergemarhakór. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25./
2007. augusztus 18.
A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmából augusztus 17-én Kovászna városi könyvtárában Székelyföld mindig zöld címmel könyvkiállítás nyílt. A város két bejáratánál – Páké, illetve Zabola-Páva felől –felavatták azt a két székely kaput, amelyet a megyei tanács és a művelődési igazgatóság, valamint a kovásznai polgármesteri hivatal és a városi művelődési ház támogatásával helyi fafaragók készítettek. A kapukat Gazda István alpolgármester és Gazda József író, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának egyik védnöke méltatta. Közreműködött a Havadtői Sándor Cserkészcsapat és Thiesz Katalin népdalénekes. /Bodor János: Kapuállítás Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 18./
2008. március 31.
A Magyar Polgári Pártnak (MPP) Orbaiszék minden közigazgatási egységében van alapszervezete. Elsőként a kovásznai szervezet alakult meg másfél héttel ezelőtt. Zágonban is megalakult az MPP, az elnöki tisztségre Damó Csaba kapott megbízást. A többi orbaiszéki községben a következő vezetőket választották: Barátoson Bartha Ottó elnök, Márk András alelnök; Nagyborosnyón Girtler Gyula elnök, Nagy Sándor (Kisborosnyó) alelnök; Zabolán Sidó Géza (Páva) elnök, Barti János alelnök; Kommandón Gödri Attila elnök, Baricz Béla alelnök. /Bodor János: /Orbaiszéken befejeződött a pártalakítás (Magyar Polgári Párt). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 31./
2009. július 4.
Immár tizenöt esztendeje a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói nyaranta a zabolai néprajzi múzeumban és néhány esztendeje az ugyanitt megnyílt Csángó Múzeumban gyakorlatoznak. Idén Páván végeznek gyűjtőmunkát, a viseletről, táplálkozási szokásokról, a szállításról, népi bútorzatról vallatják a helyieket. Aki nem takarít egy múzeumban, nem varr meg egy elszakadt viseletet, nem ragaszt meg egy cserepet és nem készít leltárt egy gyűjtemény új, még be nem írt darabjairól, az nem kerül közvetlen kapcsolatba tanulmánya tárgyával. Ilyen sziszifuszinak tűnő, de hasznos munkát végeznek jelenleg a kolozsvári, szegedi, pécsi, budapesti néprajzosok Pozsony Ferenc egyetemi tanár vezetésével, egy-egy napot pedig székelyföldi és moldvai csángó körútnak szánnak. /Fekete Réka: Néprajzi terepgyakorlat élesben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 4./
2010. július 12.
Székelypetőfalvát elvitte a víz
Zabola községben Páva után Székelypetőfalvát is elérte az özönvíz. A hirtelen megáradó Haraly-patak tegnap elöntötte a helység központját, ahol csak traktorral lehetett közlekedni.
Három családot ki kellett telepíteni, további 50 bennvalót és 200 hektár mezőgazdasági területet elöntött a víz. A kézdivásárhelyi és helyi tűzoltók segítségével tegnap egész nap folyt a sárlé kiszívása az elárasztott pincékből, kutakból.
A polgárok veszteségei mellett a polgármesteri hivatal is komoly próbatétel előtt áll. ,,A pávai esőkárok után most épp ez hiányzott. Kezd nagyon megterhelő lenni az önkormányzat számára az esőzések okozta károk kijavítása, hidakat, pallókat, utakat kell felujítani, csupán önerőből. Sajnáljuk az embereket is, de ez senkinek sem hibája. A falu amúgy is szegény, ez most senkinek nem kellett volna. De az élet megy tovább” — mondta Ádám Attila polgármester. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. augusztus 3.
Újabb árvízek Háromszéken
Háromszéken huszonnégy települést érintettek a hétvégi áradások: Kovásznát trópusi égszakadás sújtotta, Orbaiszék, Erdővidék, az Olt mente számos településén okozott gondokat a víz. Kézdivásárhely környékén egy 19 éves lányt villámcsapás sújtott, tegnap a sepsiszentgyörgyi megyei kórház intenzív osztályán ápolták kómás állapotban.
Harmadszor pusztított az ár Orbaiszéken
Harmadszorra került idén víz alá Zabola és Páva. A vasárnap esti ár minden eddiginél pusztítóbb volt, két hidat, tucatnyi átereszt rongált meg. Közel háromszáz hektár mezőgazdasági terület is víz alá került. Az utakról több mint ezer köbméter sódert, homokot mosott le, néhol csak a száz évvel ezelőtti kövezés maradt meg — mondta el Ádám Attila polgármester. A kár értékét meg sem próbálták még felmérni, de a helyrehozatal meghaladja önerejüket — hangsúlyozta. Tegnap reggel a tűzoltóság és saját motorpumpáik segítségével a pincékből, kutakból szivattyúzták a vizet. Már hétfő hajnalban elkezdték az utak melletti sáncok kiásását, az összegyűlt iszap, hordalék eltakarítását.
Papolcon az országúton átívelő hidat megkerülte az ár, elöntötte a szomszédos gazdaságot, majd az úttesten áthömpölyögve tért vissza medrébe. Pákéban is nagy volt a veszély, de összefogással megmenekült a falu. A Kovászna vize rönköket, hordalékot tornyozott össze, a falu és Barátos lakossága egész éjjel a torlaszok szétverésén dolgozott. Kisborosnyón hetven udvart öntött el a Nagypatakról lefolyó víz. Nagyborosnyó megmenekült, mert a nagypataki vízfolyás Kovászna-patakba torkollása előtti szakaszán korábban megemelték a gát magasságát. (Bokor)
Trópusi égszakadás Kovásznán
Vasárnap délután évek óta nem tapasztalt felhőszakadás sújtotta Kovásznát. Mindössze két óra alatt 65,7 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Ezt a szívkórház meteorológiai állomásán mérték. Az égszakadás jégesővel kezdődött, 3—5 mm nagyságú szemcsemérettel, majd rendkívül agresszív villámlás kíséretében úgy zúdult az eső két órán át, hogy közben a hőmérséklet nem esett 22 Celsius-fok alá. Ez a jelenség már a trópusi esőzés kategóriájába lenne sorolható, ha nem kezdődött volna jégesővel, így a maga nemében akár parafenoménnek is lehet nevezni. A hirtelen megduzzadt Kovászna-patakán hatalmas mennyiségű faanyagot, szénaboglyát, tyúkpajtát, műanyag palackokat... vitt a víz, de volt, aki traktorgumit, fejőszéket is látott. Pincéket, kutakat, műszaki alagsorokat öntött el, több helyen a városi szennycsatorna betört földszinti fürdőszobákba. (Gyila S.)
Huszonnégy település érintett
Nem csak Orbaiszéken, Háromszék majd minden régiójában gondot okozott az árvíz. A Katasztrófavédelmi Felügyelőség nem végleges adatai szerint huszonnégy települést, négyszáz háztartást, harminc pallót érintett az ár. Erdővidéken Bölönben mintegy félszáz háztartásban tett kárt a víz, emellett megrongálta a 103E megyei utat, melyre korlátozást is elrendelt a rendőrség a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre, de Baconban, Középajtán is gondok adódtak. Az Olt mentén Sepsibükszádot, Mikóújfalut, Málnásfürdőt sújtotta az árvíz, Zalánpatak részben elszigetelődött, itt a brit trónörökös, Károly herceg birtokait is elöntötte az ár. (Farcádi)
Embert sújtott a villám
A megyei kórház intenzív osztályán ápolják azt a 19 éves lányt, akit villámcsapás sújtott vasárnap délután Kézdivásárhely környékén. A barátjával sétálgatott egy legelőn, mikor a zivatar kitört, és bár körülötte a juhok mind elpusztultak, a lányt a kísérője által riasztott mentősök újjá tudták éleszteni. Dr. Albert István igazgató-szóvivő közlése szerint kómás állapotban van — a létfenntartáshoz szükséges szervei ugyan tökéletesen működnek, és mozgatni tudja végtagjait, az agyát ellenben súlyos károsodás érte, és emiatt még mindig életveszélyben forog. De mivel már az is csodával határos, hogy túlélte a villámcsapást — általában azok menekülnek meg, akiket a magas feszültségű kisülésnek csak a szele érint, ezen a betegen viszont átment, látszik a helye —, és erős, fiatal szervezetről van szó, az orvosok remélik a legjobbakat. A teljes felépülés is lehetséges, de minden attól függ, hogy az agyi vérzés mennyire tud lokalizálódni, és ez a következő napokban dől el — magyarázta a kórház vezetője, hozzátéve: a sérült lány ellátásához minden szükséges műszaki felszereléssel rendelkeznek.
(demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. november 12.
Székely kapuk cigány porták előtt
– Én nem is tudom, hogy mire gondoljak, amikor látom a cigány házak előtt a székely kapukat – mondtam Szentkatolnán, mert a Hatolyka felé tartó műút mentén csak úgy sorakoznak a szebbnél szebb faragott gyalogkapuk.
– No, ezt tegye maga a helyire a fejében! – dobták felém a feleletet. – Ugye, hogy nem könnyű!? Ennek kettős oka van – kezdték magyarázni az asszonyok, akik csapatostul ültek a kapuk előtt, és élvezték a lenge nyáresti jó levegőt. – Mi ezekkel nem azt akarjuk mutatni, hogy székely cigányok vagyunk, hanem azt, hogy mi magyar cigányok vagyunk, és ez valami. Büszkék vagyunk arra, hogy mi magyar cigányok vagyunk, tartunk a falu magyarságával, nyelvünk is az, csak magyar énekeket tudunk, s ha választások vannak, akkor is csak magyarokra szavazunk! De van ennek egy másik oka is. Tudja-e, mi olyanok vagyunk, hogy szeretünk kérkedni azzal, ami nekünk van, mert mi azt nem loptuk, hanem vagy itthon, vagy Magyarban megdolgoztunk érte. Sok falusi nagy büszke magyar nem állított magának székely kaput, de mi igen. Mi nem esszük és nem isszuk meg mind azt a pénzt, amit ott keresünk, hanem hazahozzuk, és megmutatjuk a magyarságnak, hogy iparkodó fajták vagyunk. Jöjjön be az úr hozzánk, nézze meg a házat belülről is. – Nézze meg a pávai cigányok székely kapuit – biztattak Zabolán. Az egyik székely kapu mögött emeletes ház áll. A faluban úgy nevezik, a Fehér ház, de van itt fehér kapu is, mert az egyik telek bejárata előtt valóban fehérre meszelték a székely kaput. Mesélték azt is, hogy amikor hazajön külföldről a család, több autó áll az udvaron, saját tulajdonuk. Sajnos, ilyen "dologidőben" senki nem tartózkodik otthon, Magyarországon, Szlovákiában, Horvátországban kereskednek. Megkerestük Páván Furus Vince lakását, mert hallottuk, hogy telket és házat vásárolt a főút mellett, s a bejárathoz faragott székely kaput készíttetett Gelencén. Sajnos, lánya, aki fogadott, nem tudta megmondani, kivel faragtatta édesapja a kaput, ő pedig házon kívül tartózkodott. Kapuja feliratát betűztük: Bort, búzát, békességet!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. december 19.
Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 16.
Székelyek Nagy Menetelése – Tét: a Székelyföld sorsa, jövője
A székelyek nagy menetelésével kapcsolatosan tartottak sajtótájékoztatót tegnap este a Kézdiszéki Székely Tanács ülése után a szervezet kantai székházában. Biró Levente széki elnök elmondta: történelmi esemény tanúi leszünk október 27-én, amikor százötvenezer székely Kököstől Bereckig kinyilvánítja akaratát, hitet tesz Székelyföld területi autonómiája mellett és a román kormány közigazatási átszervezési terve ellen.
Mint fogalmazott, a menetelés a szabad véleménynyilvánítás egy szokatlan formája mifelénk, de a katalánok négyszáz kilométeres élőláncot alkottak autonómiájuk érdekében. Hangsúlyozta: az emberek egy részét félrevezetik, szó sincs arról, hogy Berecktől Kökösig gyalog kell megtenni az 53 kilométeres útszakaszt. Gyülekezési pontokat alakítanak ki, ahová összegyűlnek a környező települések lakói, illetve a történelmi Székelyföld székeiből érkezők. A gyülekezés 11 órakor lesz minden település központjában, a templom közelében, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak. A menetoszlopok 12 órakor indulnak minden gyülekezési pontból két irányba, a szomszédos települések felé. Például Lemhényből Bereck és Nyujtód felé. Amikor a csoportok találkoznak, a résztvevők eléneklik a himnuszt, és mindenki visszatér oda, ahonnan elindult.
A széki elnök a felső-háromszéki gyülekezési pontokat is ismertette: Bereck, Lemhény, Nyujtód, Kézdisárfalva, Kézdivásárhely és Csernáton. Bereckbe a helybeliek mellett Ojtozból és Kézdimartonosból, valamint a Nyárád mentéről érkeznek menetelők, ahonnan csak egy menetoszlop indul Lemhény irányába. Lemhényben gyülekeznek a „Szentföld” falvai: Kézdiszentkereszt, Bélafalva, Kurtapatak, Csomortán, Esztelnek és Kézdialmás lakói. Nyujtódra érkeznek Kézdiszentlélek, Kézdikővár, Kézdiszárazpatak, Kiskászon képviselői és az udvarhelyszékiek nagy része.
A következő gyülekezési pont Kézdisárfalva, ahová az ozsdolaiak, a hilibiek, a szentkatolnaiak és az imecsfalviak, valamint az udvarhelyszékeik érkeznek. A céhes városba érkeznek Gelence, Haraly, Páva, Zabola és Marosszék menetelői. A futásfalvi letérőnél gyülekeznek a torjaiak, a futásfalviak, az ikafalviak, valamint a marosszékiek egy része. Csernátonban gyülekeznek a helyiek mellett a hatolykaiak, a kézdimartonfalviak, a kézdimárkosfalviak és a marosszékiek többi része. Az elnök rendkívül fontos tényezőnek nevezte, hogy sikerült megvalósítani a teljes összefogást.
Mészáros Ágoston, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke a kézdivásárhelyi programot ismertette. Elmondása szerint mindkét magyar történelmi egyház a saját templomában tartja meg a szentmisét, illetve az istentiszteletet, ahonnan a Gábor Áron térre vonulnak, ahol egy liturgikus ökumenikus imára kerül sor, majd 12 órakor indulnak a gyárak irányába a Petőfi Sándor és a Dózsa György utcán. Innen a csoport két irányba megy: egyik Kézdioroszfalu felé, a másik a futásfalvi letérőig. Fekete Miklós, a Kézdiszéki Székely Tanács jegyzője hozzáfűzte: Biró Levente elnökkel együtt több kézdiszéki települést kerestek fel, ahol polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal és lelkészekkel beszéltek és egyeztettek.
Lovasok és lovas szekerek is érkeznek a gyülekezési pontokra, a szekerekre azért gondoltak, hogy az idős embereket legyen, mivel szállítani. Azt tapasztalták – vélekedett –, hogy a hozzáállás a meneteléshez rendkívüli, mindenki támogatja a rendezvényt. Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke arról beszélt, hogy a menetelésen részt lehet venni gyalog vagy közlekedési eszközzel: biciklivel, autóval, szekérrel vagy lóháton. A Székely Nemzeti Tanács tagjai közül rendfenntartókat neveznek ki, akik majd irányítják a résztvevőket.
Élő rádió- és televíziós közvetítéseket is terveznek, két magánrepülőről filmezik majd a Berecktől Kökösig tartó útszakaszt. Felkérést is intézett a lakossághoz: minden résztvevő vigyen magával székely és magyar zászlót, illetve helységnévtáblákat. Akkor lesz sikeres a negyvennyolcas hagyományokra épülő nagy menetelés, ha nagyon sok háromszéki is jelen lesz – mondotta összegzésként Biró Levente.
Iochom István
Háromszék
Erdély.ma
2015. április 28.
Értékek védelmében
Valóságos kampány indult el az erdélyi magyar nevek, földrajzi fogalmak ellenében, s ez végső soron a hagyományaink, történelmi jelenlétünk ellenében folytatott összehangolt támadás. Egy folyamat része, amit bajosan irányíthat egyetlen nacionalista ember, kellenek a koncertmesterek, a másodhegedűsök, brácsások, egyszóval egy egész zenekar. Hát van is. 
A kétnyelvű feliratok ügyéről már szóltunk, most arra kell figyelnünk, nehogy bekövetkezzék rajtunk a jóslat és fenyegetés, miszerint ezeréves szülőföldünkön is kisebbségbe kerülünk, s akkor éppen azt tesznek, amit csak akarnak mivelünk. A többség úgynevezett demokráciája nevében. Eltörlik, majd megtiltják hagyományos hely- és határneveinket, s belőlünk sem marad más, mint „úgynevezett” magyar, székely, csángó…
Először a kétnyelvűség tiltása és tagadása folyik, aztán történelmünk, hagyományaink üldözése, végül mi magunk, kik – minden százados nyomorunk, kínlódásunk árán is – megőriztük eddig szülőföldünket. Különösen városkáinkat fenyegeti a veszély, s mert igen veszélyes az arcát veszített város, hát következhetnek a falvaink is. Ennek elérésére bőven van pénz, szándék és akarat, következetesen próbálják megvalósítani. Kányádi Sándor, élő klasszikus költőnk írta egyik versében, hogy ami maradt még, azt hangyaszorgalommal be kell gyűjtenünk, mert minden kallódó igekötőnknek is szerepe lehet a megmaradásban.
Településeink ezeresztendős neveit hiába csűrik-csavarják, attól azok nem vesznek el egykönnyen. Az igazi hiba ott van, ha magunk mondunk le róluk, kényelemből, tunyaságból, rosszul értelmezett lazaságból. Merthogy Pávának, Eresztevénynek meg kell maradnia akkor is, ha közben más, nagyobb közigazgatási településhez csatolták őket. Ne éppen mi folytassuk a szellemi falurombolást! Ne, mert ezek a település- és helynevek múltunk szerves részei, értékek, miktől ugyan nem fognak jobban élni a benne lakók, de otthonosabban bizonyosan. Őseikre, temetőikre való tekintettel is.
Ezer példát tudnék mondani erre, de beérem ennyivel, hiszen Sepsibesenyő például mindig is Sepsibesenyő marad, utalván eredeti lakói hovatartozására, nem lesz abból sem Beșeneu, sem Pădureni, legújabban pedig Manelefalva. Adjunk magunkra is hát, s akkor könnyebb lesz a nagy, sorsalakító harcokban is helytállnunk.
Magyari Lajos 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 11.
Élmények, kincsek, királyi gála (Mesekunyhó-vetélkedő)
Öröm látszott minden arcon a Mesekunyhó-vetélkedő szombati záróünnepségén, és nem csupán a résztvevőkön, hanem a véletlen nézőkön is: olyan hangulat volt a királyi palotában (a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében) és udvarban (az Erzsébet parkban), hogy még az éppen arra sétáló családok is beálltak a táncba vagy az aranyport hintő királyfi előtt elvonuló sorba.
Hetedhét országra szóló dínomdánommal végződött a tavaly szeptember 30-án – a magyar népmese napján – kezdődött hétpróbás eseménysorozat, amelynek ugyan tárgyi nyereménye is van – a nyertesek egy-egy mesekunyhó míves berendezését kapják ajándékba, no meg mindenféle csodaszerrel (életvízzel, tudásalmával, írott tojással, hamuban sült pogácsával és hasonlókkal) megtöltött tarisznyát –, a legfőbb jutalom azonban maga a mesében való részvétel volt. Bizonyosság erre a Brassó megyei Alsórákosról benevezett Szerencsepróbálók csapata, akik eleve tudták, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett vetélkedőn külső versenyzőnek nem adhatnak díjat, mégis teljes erőbedobással küzdöttek, és valóban gazdag, különleges kincsestárat mutattak be eleven szokásokkal és ritka kövületekkel. A versenyzés bő féléves pluszmunkát rótt az irányítást felvállaló pedagógusokra, akiknek a pályázat meseszerű kerete tetszett meg, és nem is a nehézségekről, hanem az élményeikről számoltak be Gergő királyfinak (Nagy-Kopeczky Kristóf középiskolás diáknak), aki minden egyes csapatot külön audiencián fogadott. Nem voltak túl sokan: a nagyobb települések kategóriájában Sepsibodok és Zágon egy-egy közössége indult (utóbbiak menet közben feladták és kiestek), a kisebbek közül Páva és Kilyén. A szombati seregszemlén egyesek őszintén elmondták azt is, hogy néha igen nehéznek érezték a kirótt feladatot, de egymást biztatva sikerült továbblendülniük. S bár mindenkinek ugyanazokat a próbákat kellett teljesítenie – mesekunyhó helyének megtalálása, közös rendbetétele, berendezése, helyi kincsek, emlékek felkutatása, hagyományok felelevenítése, királyi fogadás, nagy könyv vezetése –, mindenütt másként élték meg ezeket: volt, ahol a királyi fogadás okozta a legtöbb fejtörést, másutt ez volt a legjobb mulatság. A Szent Kilián kőkeresztes lovagjai nevet viselő kilyéni csapatnak a (város közelségéből adódó) helyi hagyományok teljes hiányával kellett végigharcolnia az elmúlt hónapokat, de nem adták fel, jó kedvvel tanultak kölcsönzött népi játékokat, dalokat is a gyermekek... Azt még a nagyobbak is élvezték, hogy csengettyűs nyírfakapun élő zene mellett a királyi bohóc vezetésével vonultak fel, a ceremóniamester és a bölcsek tanácsának éber tekintete előtt; pogácsát, friss vizet a tündérek osztogattak. Minden csapatban volt totyogó apróság és tiszteletre méltó idős személy, és az értékmentésen kívül ez volt a vetélkedő legfőbb célja: valódi közösségek létrehozása, erősítése; ezt is érezték legnagyobb sikerüknek a résztvevők. És végül nyertest is hirdettek: a nagytelepülések versenyében az egész falut megmozgató Sepsibodok csapata, a Kincsás óriásai kapnak egy mesebútort, a kisebbek közül a pávai Színestollú pávamadár. Az alsórákosiaknak különféle előadásokat, gyermekprogramokat visznek majd.
A mesekunyhó-vetélkedőt idén második alkalommal hirdették meg, az elsőre – három évvel korábban – tizenegy háromszéki falu nevezett be. Azt még nem tudni, hogy lesz-e következő, de azt igen, hogy Sepsiszentgyörgyön van igény hasonlóan meseszerű és tartalmas rendezvényre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 7.
Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 18.
A Pávaiak ősi fészkében állított emlékfát a Bolyai-felmenőknek
Sebtében már szinte összeszámolni sem lehet azokat az emlékműveket, emlékhelyeket, emléktáblákat és kopjafákat, amelyeket Bandi Árpád nyugalmazott tanár, a vásárhelyiek 92 éves, közkedvelt Árpád bácsija állított, vagy állításában oroszlánrészt vállalt.
A tanár úr megszállott kutatója a Bolyai családnak, a vásárhelyi kollégium egykori tanárának, Farkasnak és fiának, az Appendix megalkotójának, Jánosnak. Amiképpen János a semmiből egy új világot teremtett, azonképpen teremt igaz legendáriumot a két világhírű matematikus, apa és fia életéről, a felmenőik életének történésiből a vásárhelyi nyugalmazott matematikatanár. Hogy miként kezdődött, az már csaknem a történelem homályába vész.
A domáldi (mai Csatófalva) Bolyai-birtokon levő sírhely – Bolyai Farkas felesége, János édesanyja – egy dombtetőn áll. Kopjafa és kerítés jelöli a helyet, s mert a fa és az élet mulandó, ezt is fel kell újítani olykor. Erre vállalkozott pár éve Árpád bácsi, s lelkes gyerekekkel együtt felmászott a dombtetőre, amire még életük delén levő férfiak is csak ritkán vállalkoznának. Kijavították a léckerítést, festettek, meszeltek. Aztán a vásárhelyi katolikus temető kapujával szembeni, egykor János által lakott bérlakás falán lévő emléktábla elhelyezésénél működött közre. Később a Vársétányon, az egykori Bolyai János-ház helyén álló épület falára helyezett emléktábla is az ő törődését dícséri. A vásárhelyi református temetőben azonosított Bolyai János eredeti sírhelyénél is kopjafát állított lelkes adakozók, diákok, közmunkát vállaló Bolyai-rajongók segítségével. Nemrégiben a Sapientia EMTE épülete előtt állította fel János mellszobrát, körülötte pedig az anyai ági felmenők kopjafáit helyezte el. Napokkal ezelőtt a Kovászna megyei Zabola község Páva nevű falujában állított két kopjafát.
A nagy Pávai nevű elődők, István és Péter emlékére készült a két emlékoszlop. I. Pávai István, Pávai Vajna Krisztina szépnagyapja emlékére állítja ezt a kopjafát az Orbaiszéki Magyar Pedagógusok Szövetsége – áll az egyiken. A másik a törökverő Hunyadi korát idézi. Felirata: Pávai Vajna Péter 1442-ben Marosszentimrénél Hunyadi János csapatában a székelyek lovashadnagya. Emlékére állítja ezt a kopjafát az EMKE Maros Megyei Szervezete. A május 7-ei avatóünnepségen az árpád kori templom mellett felállított két kopjafánál ott volt Kilyén Ilka színművésznő, Maros megyei EMKE-elnök, a kézdivásárhelyi tanulók klubjának fúvószenekara, a Székely Mikó Kollégium tanulóinak küldöttsége is koszorúzott, s természetesen részt vettek az ünnepségen a helybeliek, az iskola tanulói.
Alig néhány nappal később, május 13-án, a marosvásárhelyi Vályi Gyula matematikai emlékverseny díjátadása előtt Bandi tanár úr a részt vevő gyerekeknek beszélt a Bolyai emlékhelyekről. Ezek után csak azt kívánhatjuk Árpád bácsinak, hogy még sokáig járja Erdélyországot, kutassa a Bolyai Farkas felmenőivel kapcsolatos emlékeket, s állítsa a kopjafákat valamennyiünk lelki gazdagodására.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro