Az Aranyosmeggyeshez tartozó Szamos-parti Patóháza nem is olyan régen még magyar többségű volt. A megcsappant magyar lakosság viszont renováltatta a református templomot, melyet most felszenteltek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./

Mindössze két Szatmár megyei községben /Tasnádszántón és Érkörösön/ kérték magyar nyelv fakultatív tanítását - heti 3-4 órában - azok a magyar szülők, akiknek gyermekei, nem lévén más választásuk, az V-VIII. osztályt románul végzik. Veres József illetékes szaktanfelügyelő elmondta, máshol is volna erre lehetőség. Például Pálfalván, Nagymajtényban és Patóházán, s a jelek szerint igény is, hisz a helybeli magyar gyermekek csak az I-IV. osztályban tanulnak anyanyelvükön. Ám nincs kezdeményező szülő, felelős értelmiségi, aki összeállítaná a névsort és bevinné a tanfelügyelőségre. /Hol van a felelős falusi értelmiségi? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

A Szatmár megyei RMDSZ vezetése sokat utazott az elmúlt hetekben, és olyan falvakat is felkeresett, ahol még soha nem járt az érdekvédelmi szervezet egyetlen képviselője sem. Közel negyven településen jött létre, vagy alakult újjá az évek óta nem működő szervezet. Nagy József vállalkozó, akit a körzet, de mondhatnánk, hogy Medgyes-vidék RMDSZ elnökéül választottak, ezerre-ezerkétszázra teszi a környéken a magyarság számát. Ebből Józsefházán négyszázan, Patóházán háromszázötvenen élnek. - Józsefházán a szülők tartják fenn a magyar óvodát, azonban az önkormányzatnak is hozzá kell járulnia, elvégre a magyarok is fizetik az adót. Patóházán van magyar óvoda, állami támogatással, de nincs magyar V-VIII. osztály. /Sike Lajos: Ismét magára talál Meggyes-vidék magyarsága? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

"Ismeretlen tettesek fekete festékkel bemázolták Patóháza település névtábláján a magyar feliratot. Patócs Sándor patóházai tanácsos az ügyben feljelentést tesz a községi rendőrőrsön. Évekkel ezelőtt megszületett a tanácsi határozat, hogy Aranyosmeggyes község két érintett falujában, Patóházán és Józsefházán kiteszik a kétnyelvű helységnévtáblát, erre csak két héttel ezelőtt került sor. /(fodor): Összemázolt helységnévtábla. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 24./"

Mindössze másfél napig maradt érintetlen Patóháza határában a magyar nyelvű felirat, amelyet immár második alkalommal mázoltak le ismeretlen tettesek. Az ügyben Oláh Szabolcs alpolgármester feljelentést tett. Aranyosmeggyesen továbbra sem tűrik a magyar feliratokat, egyetlenegy "táblamázolót" sem sikerült elkapnia a hatóságnak. /Fodor I.: Patóháza: Ismét lemázolták a magyar névtáblát. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 30./

A gyülekezeti élet fellendítésén, a szomszédos települések közötti egyházi és személyes kapcsolatok elmélyítésén munkálkodnak Patóháza, Józsefháza, Apa és Szatmárgörbed református lelkipásztorai. Első lépésként felváltva hirdetnek majd igét advent vasárnapjain. A négy egyházközség hasonló helyzetben lévő, hasonló problémákkal küszködő kisgyülekezet. Aranyosmeggyesen 70 református él, ebbe a leányegyházközségbe a szatmárgörbedi lelkipásztor szolgál be. Szatmárgörbeden is mindössze 140 a református hívek száma. A józsefházai gyülekezet 150 lelkes. Patóházán az egyházközség tagjainak száma: 293. Apa a maga 300 egyháztagjával a környék legnagyobb református közössége. /Fodor István: Kapcsolatépítés fiatal lelkészek és szomszédos gyülekezetek között. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 13./

Az elmúlt napokban az RMDSZ Szatmár megyei küldöttgyűlésén 97 százalékos többséggel ismét Ilyés Gyulát választották a szervezet megyei elnökének. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes bejelentette: a három-négy évvel ezelőtti 71 százalékról 78-ra nőtt azon magyar gyermekek aránya, akik anyanyelvükön tanulnak. Ennek köszönhetően egész Erdélyben egyedül Szatmár megyében nem csökkent, hanem az apadó lakosság ellenére is valamelyest gyarapodott a magyar iskolások száma. Nagykárolyban és vidékén volt a legjobb eredmény: 30 százalékról 20 százalékra csökkent azok aránya, akiket román osztályokba írattak. Pozitív változás tapasztalható olyan szórvány-településeken is, mint Patóháza, Hirip, Királydaróc, Krasznamihályfalva. Szatmár megyében jelenleg csak az általános iskolákban 10.500 gyermek tanul magyarul, s ez a szám a következő tanévben sem csökken. Kónya László szerint mindez köszönhető az oktatási támogatásnak, a közhangulat javulásának, a pedagógusok és szülők közötti kapcsolat szorosabbá válásának. /(Sike Lajos): Az oktatási támogatásnak köszönhetően: Szatmár megyében többen tanulnak magyarul. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

Az út választott engem – Nyugdíjba vonult Sipos Ákos
Sipos Ákos kakszentmártoni lelkipásztor nyugdíjba vonulása alkalmából pillantott vissza az elmúlt évtizedekre szolgatársai előtt. Olyan dolgokról is szólt, amiről hallgatósága nagy része már nem élt meg, az előző rendszer nehézségeiről, amelyeken keresztül átvezette őt az Isten.
Csütörtökön délelőtt tíz órától a lelkészek februári közigazgatási gyűlésén Sipos Ákos Pál apostol Filippibeliekhez irt levele 4. részének válogatott versei alapján hirdette Isten Igéjét: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek! A ti szelídlelkűségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban... Nem mintha a nélkülözésemre nézve mondanám, mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek abban, amiben vagyok. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, mindig mindenhez hozzászoktam, a jóllakáshoz is, az éhezéshez is, a bővölködéshez is, a szűkölködéshez is. Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít." Sok mindenen keresztül vezetett az igehirdető útja is, de bizton elmondhatja azt, hogy Isten adott erőt arra, hogy elvégezze a munkát.
„Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám  7,12) - biztatta Isten Igéjével szolgatársát Kovács Sándor esperes. Máthé Róbert a szatmári lelkészértekezlet nevében búcsúzott, Nagy Erika missziói előadó pedig egy verssel kívánt áldást: „... legyen áldott eddigi utad, és áldott legyen egész életed." (Régei magyar áldás) A gyűlésen a lelkipásztor néhány családtagja is jelen volt. Fia, Sipos-Vizaknai Gergely alsógödi (Magyarország) lelkész is szólt szolgatársaihoz.
Sipos Ákos a szilágysági Menyőben született. Szüleit korán elvesztette. Nagybátyja, aki krasznai lelkész volt magához vette. Ott döntötte el, hogy teológiára megy. A kolozsvári évek után segédlelkész volt Aradon és Nagybányán, majd lelkipásztorként Túrterebesen, Patóházán és Kakszentmártonban szolgált. A gyűlésen humoros megjegyzéseivel vezette vissza a lelkésztársait az előző rendszer furcsaságaiba. A papi hivatással kapcsolatosan bátran vallja, hogy Jézus terhe könnyű és gyönyörűséges. Arra a kérdésre, hogy ha újból választaná-e ezt az utat, az válaszolja: „Nem én választottam az utat, Ő választott engem." szatmar.ro

Hálaadás: parókiafelújítás, emléktábla- és kopjafaavatás Patóházán
Hálaadó istentiszteletre gyűltek össze Patóháza református templomába, hogy Istennek köszönjék meg a reformáció 500 évét, a felújított parókiát, emléket állítsanak az ott szolgáló lelkészeknek és az egyházközség jótevőinek. A kopjafaavatáson Megyesi Pál, a község szülötte emléke előtt tisztelegtek.
A Köpeczi Református Egyházközség kórusa csendült fel az istentisztelet elején, vasárnap délután 15 órától, majd Forró László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett Igét a Királyok Második Könyve 2. részéből vett igeszakasz alapján. A prédikátor az igehirdetés elején felvázolt egy jelenséget, mely szerint alig telt el a reformáció 500. évfordulója, rögtön megjelentek a fanyalgók, elégedetlenek, kik szerint a reformáció nem erről kellene szóljon, mint, amit az elmúlt évben tapasztatunk.
Ezek az emberek nem látták Isten szeretetét abban, hogy tele templomban, hálaadó istentiszteleten, vagy éppen megtelt főtéren hirdettetett az evangélium. Patóháza református gyülekezete is hálát ad sokmindenért, főleg azért, mert nem tekintette akadálynak az előtte tornyosuló vizeket, és ahogy egykor Illés palástja, úgy a gyülekezet hite kettéválasztotta a folyót, fáradozásaikat áldás követte.
Az igehirdetésre válaszolva Tolnai Zelma tiszteletesasszony a Köpeczi és a házigazda Patóházai Református Egyházközség összevont kórusát vezényelte a szép éneklésben. Tolnai János lelkipásztor köszöntésében köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a parókia teljes felújítását, az emléktábla- és kopjafaavatást, kiemelve a Reformáció Emlékbizottságát, az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t, valamint a helyi önkormányzatot. A magyar kormányt a helyszínen ifj. Csige Sándor konzul képviselte.
Király Lajos esperes a 42. zsoltár alapján az ember legmélyebb vágyairól beszélt, mely sokkal több, mint a gazdagság. Veress Kovács Attila Nagyvárad-belvárosi lelkész a patóházaiak volt lelkésze szeretetteljes, nosztalgikus köszöntése után a többi jelenlevő lelkész is Igét tolmácsolt. Közéleti személyiségek is szót kaptak, köztük Radu Iancu aranyosmeggyesi polgármester és az RMDSZ megjelent képviselői: Erdei D. István és Magyar Lóránd.
Máthé Róbert, aki szintén kötődik a gyülekezethez, hiszen évekig szolgált ott lelkipásztorként, ezen alkalommal a Patóházán szolgáló lelkipásztorokról szólt. Nem emelt ki neveket, csupán csak azt vázolta, hogy voltak lelkészek, akiknek sikerült a harcuk, és voltak olyanok, akik kudarcot vallottak. A már nem élők emléke legyen áldott!
Jó volt látni a patóházai ifjak és gyerek szolgálatát, mely megadta az alaphangját az emléktábla leleplezésének, ami a gyülekezetben szolgálatot teljesítő lelkészek névsorát tartalmazza.
A templom kertjében Sütő Béla faragómester bemutatta a felavatandó kopjafát, amit Medgyesi Pál, és a gyülekezet jótevőinek tiszteletére állíttatott a Patóhóházai Református Egyházközség. A kórus szolgálatát követően meg is koszorúzták az emlékművet, majd szeretetvendégséggel zárult az áldásokban gazdag alkalom. szatmar.ro

Veres Kovács Attila emlékére
Leírni is megrázó, megélni még inkább! 45 esztendeje ismertem meg a Szilágycsehből érkezett fiatalembert, aki nyitott szívvel, lélekkel, nem kevés talentummal és akarással kezdte meg egyházi szolgálatát.
Évfolyamtársaként sokszor tapasztaltam a tudomány és kultúra iránti nyitottságát. Számtalan színházi és zenei közös élményünk volt, ezek meghatározók voltak akkori barátságunkban. Diákéveink döntő pillanata volt a teológiai főiskola irodalmi körébe való bekapcsolódásunk és közös szavalóestünk, aminek annak idején nagy visszhangja volt Kolozsváron.
Nagyvárad-Velencén szolgált segédlelkészként. Együtt előadott Ady-műsorunkért az akkori egyházvezetés több száz kilométerre száműzött bennünket. Attila Szatmár megyében, Patóházán szolgált. Ő onnan visszavergődve Fugyivásárhelyre, én Örvéndre kerültem. Éltük barátainkkal és híveinkkel – különböző módon és lelkülettel – a mindennapokat, míg jött a megváltó ’89-es világosság!
A decemberi felfokozott Adventben azonnal mozdultunk, hogy egyházunk megújításában társai legyünk teológiai elvbarátunknak, Tőkés Lászlónak. A forradalmi idők napjait, azoknak szépségét egyre kevesebben őrizzük. Őt Nagyvárad-Olaszi választotta lelkészének, az Egyházkerületi Közgyűlés pedig főjegyzőnek, mely tisztségében külhoni kapcsolatainkat építette. Egy ideig az ausztráliai, majd az észak-amerikai szórványban szolgált, mindenütt megbecsülést szerezve, de visszatért, hogy honi Anyaszentegyházunk és Nagyvárad kulturális életét szolgálja.
A Magyar Örökség Díj kurátoraként, a lelkészkórus egyik alapítójaként, a Szigligeti Színház támogatójaként, a Kiss Stúdió mecénásaként és még számtalan alapítvány és kör tagjaként szolgált hűséggel és lelkesedéssel. Megszervezett számtalan eseményt, kirándulást a gyülekezetében, éveken át református rádióadásokat és gyülekezeti közlönyt szerkesztett.
Hogyan fogok költözni a decemberi hidegben? – kérdezte tőlem, jövő decemberre, korhatáros nyugdíjazása időpontjára utalva. Az Úr úgy döntött, hogy „költözése” korábbra essen. Ő jobban tudja az időket.
Tőkés László püspök mint lelkipásztortársa, valamint évfolyam- és szolgatársai közösségében ezúton adunk hálát Istennek életéért és szolgálatáért. A jó Isten adjon vigasztalást drága Édesanyjának és Feleségének, valamint nőtestvérének, egész Családjának, nemes váradolaszi és előbbi Gyülekezeteinek s valamennyi gyászolónak!
„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…” (Jel 14,13) Sándor Lajos lelkipásztor / erdon.ro

Eltemették Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztort
Péntek délután a Rulikowski temetőben gyászolók sokasága kísérte utolsó földi útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztort.
A metsző hideg ellenére nagy tömeg vett részt a Rulikowski temető városi ravatalozójánál zajlott gyászszertartáson, három egyházi elöljáró is, Csűry István református, Böcskei László római katolikus és Virgil Bercea görögkatolikus püspökök, jeléül annak, hogy mennyien tisztelték és szerették a december 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztort.
A gyászolókat, illetve a végtisztességet tévő gyülekezetet Dénes István-Lukács, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora, a Bihari Református Egyházmegye esperese, élesdi lelkész üdvözölte, majd Kocsis Attila debreceni lelkipásztor, akit több mint 30 éves barátság kötött eltávozott lelkésztársához, hirdette Istennek vigasztaló igéjét a Máté írása szerinti evangélium I. részének 23. verse alapján: „Íme a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immanuelnek neveznek, ami azt jelenti: velünk az Isten”. Úgy fogalmazott: minden temetési igehirdetés hihetetlen törékeny lelkiállapotban hangzik el, kiélezett élethelyzetben érinthet meg, vigasztalhat, avagy tovább sokasíthatja a már elviselhetetlenül tornyosuló miérteknek a garmadáját. Ezekben a napokban különösen is érzékenyek vagyunk, de talán jó reménységgel mondhatjuk: nyitottak vagyunk Urunk megszólító szavára. Mikor, ha nem most hallhatjuk és hallgathatjuk sokkal érzékenyebb füllel a bátorító szót: velünk az Isten? Hangsúlyozta: a testi halál ugyan fájdalmas veszteség, az itt maradottak számára nehezen feldolgozható trauma, mégis hitvallásos bizodalommal mondhatjuk: halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? Tudjuk ugyanis, hogy életünkben és halálunkban, testestül és lelkestül, nem a magunké vagyunk, hanem a mi Megváltónk drága tulajdona. A zsoltárossal mi is együtt vallhatjuk: „siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel”. Nincs nagyobb vigasztalás annál, hogy Isten velünk van nemcsak életünkben és halálunkban, hanem feltámadásunkban.
A tiszteletes azon meggyőződésének adott hangot: Veres-Kovács Attila mérhetetlenül többet vállalt magára, mint kellett volna. Lelke biztosan bírta volna még, de a szíve nem, annyi minden rakodott ott le, hiszen mindent a szívére vett, és szívből csinált. Ha valaki, akkor ő, tudott nevetni is, hányszor és sokan örültünk öblös hangjának. Ugyanakkor ne feledjük azt a bibliai tanítást, amit a Példabeszédek könyvében olvasunk: nevetés közben is fájhat a szív, és ez a szív most nem dobban többet. A zsoltárának kedves igéje egy másik hitvallással együtt adja meg az igazi eredőjét kifogyhatatlan szolgálatának: „ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. Mert minden a könyörülő Istené, ahogyan a most elmúló reformáció évében is rengetegszer elhangzott: Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség.
Akadályfutás
Az évfolyamtársak nevében Sándor Lajos várad-újvárosi lelkipásztor búcsúzott Veres-Kovács Attilától, néhány anekdotával és viccel fűszerezve mondandóját, és a Zsidókhoz írt levél XII. részének 1. versét idézve („Kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért”), mely ige az 1976-ban végzett teológusok szolgálatba indítója volt. Felidézte, hogy sokfélék voltak, különböző karakterek, jellemek, ugyanakkor mindannyian elhívottak. Veres-Kovács Attila 41 kört tett meg a képzeletbeli stadion futópályáján, ahol nem a küzdőtársak voltak az igazi ellenfelek, hanem az akadályok, mert a lelkész élete akadályfutás, és az akadályok kiszámíthatatlanul következnek, rájuk edzeni csak imádsággal lehetséges. Küzdőterének időmérő pontjai: Nagyvárad-Velencén segédlelkész, Patóháza, ahol Józsefházára és Aranyosmeggyesre is helyettesként beszolgált, Fugyivásárhely – hegyaljai templomépítéssel –, és Nagyvárad-Olaszi. Időközben egyházkerületi főjegyző volt, a változás viharos idejében, majd kitérő következett az Egyesült Államokbeli és ausztráliai szórványmagyar reformátusság világába. Szíve csücske volt a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium, melynek bábáskodott az újraindításánál, és később felnőtté cseperedésében mint az anyaegyházközség lelkipásztora munkálkodott. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ létrejöttét is szívügyének tekintette. Kitartása nemcsak egyházi szolgálataira, hanem közéleti szerepére is kiterjedt. Alapítványok, egyesületek tudhatták támogatóik közt, irodalmi, zenei, képzőművészeti bemutatók házigazdájaként sokoldalú kultúráját, gazdag nyelvezetét, jó humorát csillogtatta meg. Igehirdetési szolgálata sokak épülése volt.
A gyászszertatáson közreműködött a várad-olaszi Béczy Ernő kórus, a kántorok kórusa, a lelkészek kórusa és vitéz Erdei József előadóművész. A végtisztességet tévőket a szervezők arra kérték, hogy egy szál virággal jelezzék tiszteletüket, szeretetüket. A koszorúmegváltás összegét a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség reformációi emlékköveinek megvásárlására ajánlja fel a gyászoló család. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro