A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Kolozs megyei RMDSZ, a Szarkaláb és a Virágos együttes szervezésében, valamint a magyarfenesi Bárdos Péter Közművelődési Egyesület, a kisbácsi RMDSZ és a kalotaszentkirályi Ady Endre Kulturális Egyesület hozzájárulásával augusztus 19. és 21. között Kolozs megyében először rendeztek Szent István-napi Találkozót. Négy helyszínen - Kolozsváron, Magyarfenesen, Kisbácsban és Kalotaszentkirályon - zajlott az ünnepségsorozat. - Magyarfenesen a IV. Magyarfenesi Napok keretében rendezték meg a Szent István-napi Találkozót. A helyi Bárdos Péter Közművelődési Egyesület régi álma megvalósult: a falu apraja-nagyja részt vett a rendezvénysorozaton. Kónya Hamar Sándor parlamenti képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke mondott köszöntő beszédet, majd a magyarfenesi születésű festőművész, a nyolcvan éves Balázs Péter kiállítása következett. - Kisbácsban Ferenc István plébános Szent István életművét méltatta, a műsorban fellépett a vajdasági Pancsova Petőfi Művelődési Egyesülete Maroknyi néptáncegyüttese is. - A szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány Kaláka népi táncegyüttese Gyulán, a Határon Túli Magyarok hagyományos néptáncfesztiválján aratott nagy sikert. Az aranyosgyéresi táncosok pedig Mohácson léptek fel. - Aug. 21-én Kalotaszentkirályon az egész Kalotaszeg együtt ünnepelt. A Pusztinából érkezett csángó László Erzsébet énekelt, majd a Tarisznyás együttes, a Szarkaláb együttes, s a szintén kolozsvári Virágos együttes adott elő néptáncokat. /Hagyományteremtés a magyar államalapítás 999. évfordulóján. I. Szent István-napi Találkozó Kolozs megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

Szent István-napi Néptánctalálkozó helyszíne volt Inaktelke is. Az érkezők a nagyváradi származású, jelenleg Veszprémben élő, a Kalotaszegről készült köteteiről ismert Váradi Péter Pál fényképkiállítását és a nemrég megnyílt múzeumot tekinthették meg. A néptánctalálkozón sikeres volt a pancsovai Maroknyi néptáncegyüttes, a kolozsvári Virágos együttes és a helybeli csoport. A kissé elszigetelt Inaktelke ezzel bekapcsolódott a Heltai Alapítvány által szervezett Szent István-napi rendezvénysorozatba. /Kerekes Edit: II. Szent István-napi Nemzetközi Néptánctalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

"A bukovinai székelyek egy része 1883-ban telepedett le az Al-Duna mentére. Az ő leszármazottaik, ma már nem több mint 4000 fő, a mai Pancsova, Hertelendyfalva, Sándorfalva és Székelykeve lakói, akik Belgrádtól 17-20 kilométernyi távolságra igyekeznek megőrizni magyar - ezen belül székely - kulturális identitásukat. Pancsován, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az anyanyelv megőrzésének az utolsó fellegvára, mert ma már egyetlen magyar nyelvű iskolai tagozat sincs a városban. Az egyesület létezésének eddigi 54 éve alatt 1600 művelődési és szórakoztató rendezvényt szerveztek. A Maroknyi Néptáncegyüttes a hagyományok ápolását vállalta fel: a hagyományos magyar, ezen belül bukovinai székely és vajdasági népzene és néptánc szakavatott képviselője. Sikeresen vendégszerepeltek Európa több országában, Magyarország, Erdély, valamint Vajdaság-szerte, több mint 70 elismerő oklevelet és emléktárgyat szereztek. A hagyományőrzés mellett irodalmi találkozókat, bálokat, komolyzenei programokat szerveznek, valamint könyvtárat, színjátszócsoportot, énekkart működtetnek. A Maroknyi Néptáncegyüttes fellép Kolozsváron, a III. Szent István-napi Néptánc Találkozón. /III. Szent István-napi Néptánc Találkozó. Kolozsvár, 2001. aug. 15-20. Maroknyi Néptáncegyüttes. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./"

"A román külügyminisztérium engedélyezte a Temes megyei kormányhivatalnak, hogy szerb illetékesekkel terveket terjesszenek elő pénzügyi támogatás igényével a Stabilitási Paktum Konferenciáján. Ezek között szerepel a Bega hajózhatóvá, autópálya építése Temesvár-Pancsova között és a Belgrád-Temesvár vasútvonal villamosítása, határátkelő nyitását Fény-Megia között és vasútvonal építését Temesvár-Szeged között, Csanád község érintésével. /(j. i.): Román-szerb közös beruházási tervek. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./"

Resicabányán, az RMDSZ székházában megnyílt Kurta Kázmér festőművész kiállítása. Kurta Kázmér Désen látta meg a napvilágot, Resicabányán él. Kiállított már Pancsován, Belgrádban, illetve a magyarországi Keszthelyen. Szerepelt a debreceni őszi szalonon is. Olaszországban több kiállítása volt. Erdélyben több városban mutatta be alkotásait. /Kurta Kázmér kiállítása Resicabányán. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 27. folyt.: márc. 28./

A Magyarok Székelyföldi Társasága, a Julianus Alapítvány idén is Háromszékről indította az erdélyi Lármafa-találkozósorozatot. Kökös, Sepsikilyén és Sepsiszentgyörgy vendégei voltak a Magyarországról, Felvidékről és a Pancsova melletti Székelykevéről érkező csapatok, valamint erdélyi vendéglátóik és utastársaik. A Lármafa-találkozók Szent László kötődésűek, a jelképes zarándokút vállalói Szent László nyomdokait keresve jutottak el a legendát élő hagyományban és templomi falfestményekben őrző településekre. Beder Tibor mondhatni egyszemélyes rendezvénye, az évenként ismétlődő erdélyi Lármafa-találkozó, amelynek szelíd hangja már a tengeren túli tájakra is elhangzik, Dávid Ibolya MDF-elnök és Luer Edit, az Amerikai Magyar Szervezetek és Szövetségeinek elnöke is vendégük. /Sylvester Lajos: Háromszéki Lármafa-találkozók. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./

"Bálványosváralján Kerekes Sándor, a megyei tanács elnöke és Balogh Zoltán dési RMDSZ-elnök nyitotta meg a Szent István-napi ünnepi műsort. A helyi gyermektáncsoport mutatkozott be, amely kalotaszegi legényessel és mezőségi csárdással szórakoztatta a közönséget. Fellépett a pancsovai (Jugoszlávia) Petőfi Sándor Művészeti Egyesület Maroknyi Néptáncegyüttese is. A kétezres lélekszámú, nagy többségében magyar anyanyelvű Bálványosváraljáról csupán mintegy 200-an voltak jelen. Biztató, hogy a falu szinte egész gyermekserege egybegyűlt. A falu első alkalommal volt helyszíne a megyében már negyedik alkalommal megrendezett néptánctalálkozónak. Hagyományos az itt megrendezett nemzetközi cserkésztalálkozó. /Balázs Bence: Egymásra találás Bálványosváralján. Alaposan kiverték a port a színpad deszkái közül. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./"

"Okt. 18-21. között Bartos Károly plébános vezetésével Vágás falu népes csoportja látogatott el a délvidéki Székelykevére és Sándoregyházára, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A katolikus közösségeket összekötő szervezetnek, a Hálónak köszönhetően olyannyira elmélyültek a baráti kapcsolatok, hogy rendszeresítik a kölcsönös látogatásokat. A Vágásról érkezettek meglátogatták a nagybecskereki püspökséget, ott Húzsvár László püspök misézett, találkoztak pancsovai, hertelendefalvi magyarokkal, környékbeli papokkal. Előadást tartott Csúzdi István, a bánáti Háló szervezet vezetője és Szabó Judit, a Hitélet (Újvidék) folyóirat szerkesztője. Székelykeve lakossága kezd elöregedni, örvendetes viszont, hogy Dobóban és Vágásban mostanában egyre több gyerek születik. A székelykeveiek és sándoregyházi legények közül többen el szeretnének jönni Székelyföldre ismerkedni, esetleg ennek eredményeként innen nősülni is. /Fülöp D. Dénes: Vágásiak jártak Székelykevén és Sándoregyházán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./"

"Kurta Kázmér 1976 és 1989 között minden őszi szalonon jelen volt festményeivel. Huszonhét közös tárlaton vett részt szülővárosától, Déstől Resicabányán át Kolozsváron, Herkulesfürdőn, Debrecenben, Pancsován és egyebütt. Egyéni kiállításainak a száma csak Resicabányán közeledik a húsz felé, de ismerik alkotásait külföldön is. Kurta Kázmér rendkívül termékeny művész, aki tudatosan fejleszti magát. Resicabányán megnyílt tárlatának anyagában jelentősek a tájképei. /Makay Botond: Kurta Kázmér kiállítása a Kereskedelmi és Iparkamaránál. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./"

"Százhúsz évvel ezelőtt több bukovinai faluból indultak útnak székely családok, hogy Magyarország legdélibb csücskébe, az Al-Duna mentén telepedjenek le. Itt három faluban, Székelykevén, Hertelendyfalván és Sándoregyházán találtak otthonra. A két emberöltő távlatából az egykori kivándorlók ősei az évfordulót a mai Kárpát-medence három országán áthaladó kerékpártúrával szeretnék emlékezetessé tenni, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Heltai Alapítvány vendégeiként Rancz Károly, a Pancsovai Petőfi Kulturális Egyesület elnöke, illetve Dani Ernő és Dani Zoltán, a TINET ifjúsági klub vezetői tartottak. A vajdasági vendégek magukat al-dunai, bukovinai székely magyarként határozták meg, akik ma is hűséggel őrzik elődeik hagyományait és hitét. Székelykevén működik a Vajdaság talán egyetlen színmagyar oktatási intézménye, ahol nyolcadik osztályig folyik magyar nyelvű oktatás. Az 1400 km-nyi biciklitúra törzsgárdáját a 10-15 főnyi vajdasági székely fiatal jelentené, akik busszal utaznak majd Madéfalvára, a kerékpártúra indulási helyére. Innen a Békási szoroson át öt bukovinai falut látogatnának meg, majd Erdélybe visszakanyarodva, Szatmárnémeti érintésével átlépnek Magyarországra, és onnan déli irányba, hazafelé haladnának. Pilich László a Heltai Alapítvány részéről elmondta, hogy folynak az egyeztetések a bukovinai fogadtatásról azokban a falvakban, ahol ma már csak románok laknak. A júl. 24-én induló csapat soraiba várja mindazokat, akik rövidebb-hosszabb időre részt vennének a rendezvényen. /(m. j.): Székely kerékpártúra Bukovinába. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"

"A Szarkaláb Néptáncegyüttes /Kolozsvár/ nemrégiben három napon át, okt. 17-19. között vendégeskedett a pancsovai Maroknyi Néptáncegyüttesnél. 2003-ban több évfordulót is ünnepeltek Pancsován. A bukovinai székelyek egy csoportja 120 évvel ezelőtt települt az Al-Duna mentére, a mostani Dél-Bánát területére. Pancsova város idén ünnepli fennállásának 850. évfordulóját. Ötéves a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány /Kolozsvár/ és a Petőfi Sándor Kulturális Egyesület /Pancsova/ közötti együttműködés, a két intézmény által támogatott néptáncegyüttesek (a Szarkaláb és a Maroknyi) azóta is rendszeresen találkoznak, közös fellépéseket szerveznek. A Szarkaláb Néptáncegyüttes először 2000-ben járt Pancsován, akkor a XI. Dél-Bánáti Szemlén mutatta be műsorát. A Maroknyi Néptáncegyüttes pedig az egyedüli Kárpát-medencei magyar együttes, amely a Szent István-napi Néptánctalálkozó minden eddigi rendezvényén részt vett. - Véget ért a Szarkaláb Néptáncegyüttes Európai turné - 2003 előadássorozata, amely alatt összesen hat országban tartottak mintegy harminc előadást /Magyarország, Felvidék (Szlovákia), Németország, Ausztria, Lengyelország, Szerbia és Montenegró/. /Köllő Katalin: Al-dunai székelyek vendége volt a Szarkaláb Néptáncegyüttes. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./"

Adrian Nastase miniszterelnök az amerikai kormány támogatását kérte a Konstanca–Pancsova–Omisalj–Trieszt kőolajvezeték megépítéséhez. A kormányfő júl. 19-én New York-ban találkozott Spencer Abraham amerikai energiaügyi miniszterrel. Majd részt vett az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma, valamint a romániai Nukleáris Tevékenységet Ellenőrző Bizottság közötti együttműködési megállapodás aláírási ceremóniáján. Nastase júl. 21-én Bush elnökkel találkozik a Fehér Házban. /Konstanca–Trieszt kőolajvezeték. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 21./

Aradon a Szépművészeti Múzeumban látható a Krassó keresztjei című tárlat, a pancsovai Dimitrije Madas szerb archeológus fotóiból mutat be válogatást, amelyek a Krassó folyó romániai forrásától a vajdasági torkolatáig fellelhető út menti, útkereszteződésekben, templomudvarokban, köztereken elhelyezett kereszteket mutat be. /(Kiss): Krassó keresztjei. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./

Jancsó Benedek /Gelence, 1854. nov. 19. – Budapest, 1930. június 27./ egyetemi képesítést az 1872-ben felállított kolozsvári, majd a bécsi tudományegyetemen szerzett. Volt főreáliskolai tanár Pancsován, Aradon, nevéhez fűződik az 1882-ben elindított Középiskolai Szemle című tanügy-politikai folyóirat létrehozása és szerkesztése 1893-ig. Közben Budapestre került, 1892-ben pedig fél évig Bukarestben élt, tanulmányozta a román tanügyi és közművelődési viszonyokat is, ezeket a magyar kormány közoktatási miniszterének figyelmébe ajánlotta, A Daco-Romanizmus és a magyar külpolitika címmel. Elsőként hívta fel a magyar politika figyelmét a román politikai törekvésekre, a dák-román elmélet térhódítására, a vele kapcsolatos román propaganda befolyására a nemzetközi köztudatban. Figyelmeztette a korabeli magyar külpolitikát és közvéleményt, hogy mennyire ártalmas lehet a román politikai törekvések lebecsülése. Jelezte ezt 1894-ben kiadott Román politikai történelmi tanulmányok című könyve Szabadságharcok és a dákoromán törekvések, valamint A román nemzetiségi törekvések története című tanulmányaiban. 1896 és 1900 között jelentek meg legfontosabb művei, köztük A román nemzeti törekvések története című összefoglaló munkája. 1900-ban tette közzé a Századokban tanulmányát az erdélyi románság legrégebbi hiteles statisztikájáról, melyet a román szakemberek is méltányoltak és felhasználtak. Pozitív visszhangja volt Bánffy Dezső miniszterelnök nemzetiségi politikáját elemző, 1899-ben kiadott könyvének is. Jancsó halála után a Jancsó Benedek emlékkönyvben (1931) elemezték és egyértelműen pozitívan értékelték munkásságát. A székelyekről írt tanulmánya 1921-ben jelent meg Budapesten, egyidejűleg magyar és francia nyelven (bizonyára a szerző fordításában). A szerző előszavában kiemelte, hogy a munka születését a békediktátum igazságtalanságai által kiváltott elkeseredés, felháborodás határozta meg. Ezt a kötetet új, nem éppen hasonmás kötetben a magyar eredeti és a francia szöveg mellett román nyelven is kiadták. (Jancsó Benedek: A székelyek. Történeti és néprajzi tanulmány. Secuii. Studiu istoric si etnografic de Benedict Jancsó. Les Sicules. Étude historique et ethnographique par Benoit de Jancsó. Felelős szerkesztő Murányi János, előszó és lektorálás dr. Demény Lajos, románra fordította Murányi János, Litera-Veres Kiadó, Székelyudvarhely, 2006) /B.D.: Könyv a székelyekről– három nyelven. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 24./

A temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány – európai uniós támogatással – tavaly decemberben elindította a PROMINED elnevezésű projektjét, mely a történelmi Bánság romániai és szerbiai részére vonatkozó kronológia kidolgozására irányul. Ezt kézikönyv formájában jelentetik majd meg a gimnáziumi osztályok számára. A kiadvány a régió társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeinek kronológiáját mutatja be román és szerb nyelven – magyarázta Schwarz Katalin, az alapítvány munkatársa –, és a kidolgozása során a romániai és szerbiai történészek mellett segítséget nyújt nyolc iskola a térségből. A tanintézeteket Temesvárról, Lugosról, Resicabányáról és Karánsebesről, illetve a vajdasági Pancsováról, Kikindáról, Nagybecskerekről és Versecről választják ki. Az iskolában helytörténeti csoportokat alakítanak, amelyek többhónapos tevékenységük során reális képet fognak nyújtanak majd a kronológiát kidolgozók számára a témakörökről. A PROMINED hosszú távú célja ugyanis egy közös tantárgy bevezetése a határ mindkét oldalán, és hogy a közösen kidolgozott kézikönyvet használhassák az iskolák, tanárok, diákok. /P. L. Zs.: A Bánság kronológiáján dolgoznak. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 6./

Tizenhetedik alkalommal szervezett „A bánsági régészeti kutatások támpontjai” címmel szimpóziumot a temesvári Banat Múzeum az ország nyugati térségében folyó feltárási munkálatokról. A rendezvény színhelyéül Nagyszentmiklóst választották, hogy a hármas országhatár találkozópontját könnyen elérjék a Magyarországról és Szerbiából meghívott kollégák is. A térséget ugyanis csak együttesen lehet feltárni. Az egyhetes rendezvény munkálatait előterjesztéseikkel, beszámolóikkal gazdagították a szegedi Móra Ferenc Múzeum, az újvidéki Vajdasági Múzeum, a pancsovai Pan Evo Múzeum és a belgrádi Régészeti Kar küldöttei. A szimpóziumon szóba került egy közös – román, magyar, szerb – feltárási térkép elkészítése. /(S.): A bánsági régészeti kutatások támpontjai. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./

Sikeres gálaesttel búcsúztak a kolozsvári közönségtől a IX. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevői: a kalotaszentkirályi finálé előtt augusztus 19-én Kolozsváron, a Diákművelődési Házban lépett fel a több tucatnyi néptáncos. Sebesi Karen Attila felolvasta a rendezvény atyjának, Pillich Lászlónak üdvözlő beszédét, Boros János kolozsvári alpolgármester pedig a város nevében üdvözölte a komoly múlttal rendelkező fesztivált, kiemelve: Kolozs megye büszke lehet erre a rendezvényre, amely a Szent István-i kisebbségi tolerancia jegyében zajlik. A kolozsvári együttesek közül három is /Kisbogáncs, Zurboló és a Szarkaláb/ színvonalas műsorral örvendeztette meg az egybegyűlteket. Az estet a pancsovai Markonyi Néptáncegyüttes nyitotta meg, megalapozva a jó hangulatot. /S. B. Á., F. I. : Néptáncfesztivál a kisebbségi tolerancia jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

Bemutatták a Bánsági városok kronológiája című történelmi kiadvány szerb nyelvű változatát Nagybecskereken. A történelmi Bánság nyolc nagyvárosa – Temesvár, Lugos, Resicabánya, Karánsebes, illetve a szerb oldalon Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Versec – történeti kronológiáját tartalmazó kötet a PROMINED román–szerb Phare CBC-projekt keretében, a temesvári Diaszpóra Alapítvány és a vajdasági Szórvány Alapítvány együttműködésének gyümölcse. Bozsidar Vorgics, a nagybecskereki múzeum igazgatója hangsúlyozta: a bánsági kronológia megjelentetése az első lépése a határ két oldalán élő történészek közös együttműködésének, egy hosszú évtizedekig „aláaknázott” területen. Bodó Barna projektvezető kiemelte: 1997 óta, a történelmi Bánság területét magában foglaló Duna-Körös–Maros–Tisza Eurorégió létrejöttétől politikai akarat is van a régi együttműködések új keretek között történő felélesztésére. Csömöre Zoltán nagykikinidai történelemtanár a román és szerb nyelven megjelentetett kronológia magyar nyelvű változatának kiadását kezdeményezte. /Pataki Zoltán: Identitást erősítő kiadvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./ A temesvári Szórvány Alapítvány és vajdasági partnere, a muzslyai Szórvány Alapítvány Nagybecskereken tartotta meg a Bánsági városok kronológiája című hiánypótló történelmi kiadvány szerb nyelvű változatának bemutatóját. A munka történész szakértők, történelemtanárok, a nyolc város iskoláiban létrehozott helytörténeti körök közös munkája gyümölcse. Dr. Bodó Barna, a BBTE professzora, projektvezető elmondta: a projekt kezdeményezői kutatásokkal bizonyították, hogy az államhatárokkal mesterségesen elválasztott közösségek tudatában tovább él a regionális identitás. Mióta 1997-ben létrejött a történelmi Bánság területét magába foglaló Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió, politikai akarat is van a régi együttműködések új keretek közötti felélesztésére. A mintegy száz évvel ezelőtt megjelent Borovszki Samu-féle monográfiák óta nem jelent meg olyan kiadvány, amely egységesen tárgyalja a Bánság történetét. Pacsa Árpád, a nagybecskereki gimnázium történelemtanára, aki maga is részt vett kronológia létrehozásában, elmondta: A kötet jelentősége elsősorban abban áll, hogy végre egy helyen található meg minden lényeges információ a bánsági városokkal kapcsolatban. /Pataki Zoltán: Bánsági kronológia-bemutató a nagybecskereki múzeumban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 30./

Kisebbségellenes falfirkák jelentek meg a Pancsovához tartozó Hertelendyfalván (Vojlovica). A gyűlölködő feliratok alatt a szerb Nemzeti Arcvonal (Nacionalni stroj) neonáci szervezet neve volt olvasható. A kisebbségek elűzésére való felhívás mellett horogkeresztet is a falra mázoltak. A helyi közösség vezető, arra emlékeztetett, hogy korábban is történt már hasonló eset. Hertelendyfalvát többségben magyarok – Bukovinából odatelepült székelyek leszármazottai – lakják. /Gyűlölködő feliratok a Vajdaságban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./

Immár hagyományossá vált a Kolozsváron és környékén 11. éve megrendezett Szent István-napi Néptánctalálkozó. Az augusztus 23-án, vasárnap véget ért rendezvényen részt vevő mintegy 250 fiatal számos kisebbséget képviselt. Sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, összegezte tapasztalatait Pillich Katalin, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány ügyvezető elnöke. A Heltai Alapítvány és a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes által közösen szervezett rendezvényt annak idején Pillich Katalin férjével, Pillich Lászlóval indította el. Pillich László betegsége miatt az utóbbi időben kevésbé vesz részt a szervezésben, de fiuk, Pillich Balázs, aki a Szarkaláb vezetője annál inkább kiveszi részét ebből. Fellépett a Szarkaláb, a Bogáncs és a Zurboló táncegyüttes Kolozsvárról, de máshonnan érkezett együttesek is. Idén a külföldi magyar kisebbségeket képviselte a Kincső együttes Szlovákiából, a pancsovai Maroknyi Néptáncegyüttes Szerbiából, a pélmonostori Talicska Ifjúsági Néptáncegyüttes Horvátországból. /Varga László: Kisebbségek néptánctalálkozója Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./

Jancsó Benedek emlékezete
A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusán mutatták be a 2011-ben, Jancsó Alapítvány kiadásában megjelent „Jancsó Benedek emlékezete” című több mint 250 oldalas emlékkönyvet. A könyvhöz neves személyiségek írtak ajánlást. Mint dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkár, Szőcs Géza író, kultúráért felelős államtitkár. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Szőcs Gézát idézvén: „Jancsó Benedek (1854- 1930) kora igazi polihisztora volt: nyelvészeti tanulmányok mellett írók, költők és tudósok életrajzát is megismerhetjük írásaiból, de történészként is helytállt, a nemzetiségi politikáról és a székelységről több műve született, nem beszélve az álnéven írt Erdély története-című remekművéről”.
Dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke a „Jancsó Benedek emlékezete” című könyv létrejöttének körülményeiről beszélt. 1936-ban megjelent Jancsó Benedek Emlékkönyv, melyet Asztalos Miklós történész szerkesztett. A könyv Jancsó Benedek munkásságát, érdemeit méltatta.
A most megalakult Jancsó Alapítvány hasonló elvek alapján szerkesztette ezt a tanulmány-kötetet, mert tisztelegni kíván a nagy polihisztor előtt.
A második világháború kitöréséig nagyon sok Jancsó társaság alakult meg. De a történelmi változások következtében ötven év alatt megfeledkeztek a kiváló személyiségről.
Jancsó Benedek emlékezete-című könyvnek 15 szerzője méltatja a polihisztort, a munkásságának különböző vonatkozásait emelték ki. A könyv szerkesztése során beemeltek részleteket Jancsó Benedek műveiből. Tehát az olvasó az eredeti szövegeket olvashatja, és ennek következtében még jobban, még tisztábban megismerheti Jancsó Benedeket és élvezheti egyedi stílusát. Megértheti, miért időszerűek a Jancsó által megfogalmazott nézetek.
A könyv utolsó részében képanyag található, mely Jancsó Benedek életének bizonyos megnyilvánulásait emeli ki.
A kötetet Petrovits István plakettjének és Keöpeczi Sebestyén József grafikáinak felhasználásával Almássy Csaba tervezte.
A könyv belső lapján Jancsó Benedek időskori képét láthatjuk, melyet Miklós József festménye alapján, szabadon festett Jancsó Zoltán.
Szemüveges, magas, idősödő úri embert ábrázol a kép, akinek jelentős szerepe volt a magyar politikai, társadalmi és kulturális életben.
A könyvbemutató házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul, kiemelte, a magyar művelődéstörténet egyik gyöngyszemét mutatják be, mely összeköti a magyarságot. Méltatásában felhívta a figyelmet arra, hogy Jancsó Benedek sokat tett a magyarságért. Közösségi ember volt. Polihisztor, számos folyóirat munkatársa. Időben jelezte korának problémáit. Tudományos pályafutása, irodalomtörténészként is fontos. Könyvet írt a magyar felvilágosodásról.
Sajnos Erdélyben, de Magyarországon is kevés információ áll rendelkezésünkre Jancsó Benedekkel kapcsolatban. A magyar kultúrában tudatosítani kell azokat az értékeket, melyeket Jancsó neve képvisel.
A Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Jancsó Antal felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben jeles történészek, irodalmárok, írnak, akik Jancsó Benedek gondolkodásának időszerűségét mutatják be.
Dr. Vekov Károly a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára Jancsó Benedek életútját méltatva, rámutatott arra, hogy a „nemzet napszámosának” nevezhetjük. Szolgálta a nemzetet akkor, amikor ezt nagyon kevesen tették.
Bemutatta Jancsó Benedek életútját 1858 és 1930 között. Gelencén született. Iskoláit Székelyföldön kezdte. 1875-ben beiratkozott a Kolozsvári Egyetemre, melyet 1978-ban elvégzett. Tanulmányait Bécsben folytatja. Ebben az időben életpályájának két stációja van: Kolozsvár és Bécs. Kinevezték tanárnak a vegyes nemzetiségű Pancsovára. Majd Aradra, ahol szembesül a magyar-román kérdésekkel. Tanít Budapesten. 1901 és 1909 között a Minisztériumi hivatal munkatársa, a Bánffy Dezső kormányában. 1907-ben vallásügyi kérdésekkel foglalkozik.
Lényegében Jancsó foglalkozott a közoktatás kérdésével is, különböző folyóiratokat indított utjára. De munkásságának figyelemre méltó része a kisebbséggel való foglalkozás volt. A román kisebbség ideológiai mozgalmával is foglalkozik. A Párizsi béketárgyalások szakértője. A Trianoni szerződés után a revíziós törekvésnek a mozgatója.
Alkotásai nagyon fontosak. Monográfiái közül említésre méltó „A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota I. II, kötet Budapest 1896./ 1899. Vagy A székelyek. Történelmi és néprajzi tanulmány. 1921.
Ladihay Vince álnév alatt közölte „Erdély története” című kötet. Cluj- Kolozsvár 1923.
Különböző folyóiratokban megjelentek tanulmányai, költeményei. Mind azt bizonyították, mennyire széleskörű érdeklődése, és tevékenysége.
Dr. Jáki László Jancsó Benedekről, mint tanárról beszélt. Egyrészt, mint középiskolai tanárról, másrészt a középiskolai reformjáról, ahogy Jancsó látta, és arról, hogyan értelmezte a pedagógus szerepét. Megemlítette, egy méltatlanul elfelejtett személyiségről van szó.
1890-ben írja Jancsó Benedek, milyen fontos a gyermek személyiségének a megismerése. Figyelembe kell venni a gyermekek életkori sajátosságait is.
A középiskolai reformmal kapcsolatban megfogalmazza az egységes középiskola gondolatát. Ezeket a gondolatokat 1891-ban Budapesten megjelent „Középiskoláink reformja. Pedagógiai tanulmány” című könyvében fogalmazta meg. Könyvének írásakor rendkívül jól ismerte a hazai és külföldi forrásirodalmat. Az egységes középiskola híve. Tisztában van a pedagógus fontosságával, személyiségének jelentőségével. Amint megállapítja, a pedagógus munkája művészkedés, amelyben fontos a gyermek szeretete.
Amint mondja a pedagógust meg kell becsülni.
Dr. Egyed Ákos történész – akadémikus szerint Jancsó Benedek a székelységét nem felejtette el, bár keveset élt Székelyföldön. A székelységgel hadi szolgálatot végeztettek, és ennek következtében nem volt lehetőségük, hogy felvegyék a versenyt a kapitalizmussal.
Jancsó Benedek szerint nagyon fontos kell, legyen a székely iskolahálózat fejlesztése, amely versenyképessé tenné az ott élő fiatalokat. Figyelmeztetett a székely ifjúság nem ismeri az idegen nyelveket.
Dr. Sas Péter tanulmányában a Jancsó Benedek munkásságának időszerűségét elemzi, és azt, mit mond a mának. Az időszerűsége Sas Péter szerint abban áll, hogy látta a valós politikai helyzetet, a maga realitásában értékelte. A mindenkori Magyar Kormány súlyának megfelelően kell, kezelje Erdélyt.
A kötetben megjelent dr. Raffay Ernő v. honvédelmi államtitkár, egyetemi tanár „Egy magyar-román vita 1907-ben” című írása, melyben kiemeli Jancsó Benedeknek a román – magyar kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Jancsó szerint a román- magyar kérdést a kultúra eszközeivel, lehet befolyásolni. Másrészt azt mondja, hogy a „magyar nemzetnek a legtávolabbról sem áll érdekében, hogy a románságot a nemzetiségétől megfossza… A román-kérdést a kultúra eszközeivel lehet befolyásolni.”
Takaró Mihály szerint, Jancsó írta a legteljesebb Kölcsey Ferenc-monográfiát.
„ Jancsó Benedek monográfiájának nagy értéke, hogy a korszak főbb irodalmi és közéleti személyiségei között dúló, nem ritkán igen éles és durva hangnemű vitákat minden eufemizáló szándéktól és eszköztől mentesen mutatja be.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Madéfalva 250 – A nemzet Madéfalvára figyel
Ezekben a napokban az egész magyar nemzet Madéfalvára figyel – jelentette ki Szarka Gábor konzul, a Határőrség és székelység című konferencia megnyitóján a madéfalvi közösségi házban.
– Úgy állítottuk össze a programot, hogy mindenkihez el tudjuk juttatni a Madéfalvi Veszedelem üzenetét – mondta Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. – A valódi üzenete a mának az, hogy nem akarunk, nem kérünk többet, mint más nemzet, csupán azt szeretnénk, ha a jogainkat, emberi mivoltunkat mindenki tiszteletben tartaná, és ezt mondjuk mindenkinek, és ezt békés eszközökkel szeretnénk elérni.
Garda Dezső gyergyószentmiklósi történész a gyergyószéki, Albert Ernő sepsiszentgyörgyi kutató a háromszéki és madéfalvi, míg Mihály János lövétei történész a határőrség szervezésének udvarhelyszéki vonatkozásait ismertette. Egyed Ákos A székely határőrrendszer kérdései az erdélyi országgyűléseken címmel tartott előadást. – Az 1764. évi januári véres esemény után a Habsburg hatalomnak sikerült megszerveznie a székely határőrséget, de tévedés volna ebből arra következtetni, hogy a székelység belenyugodott a terrorral és erőszakkal felállított katonai intézmény változatlan fenntartásába – fejtette ki Egyed Ákos. – Igaz ugyan, hogy a Székelyföld kettéosztásával (egy jórészt katonai, illetve polgári részre) az egységes küzdelem és fellépés a helyzet megváltoztatásáért nehezebbé vált, s várni kellett egy kedvezőbb birodalmi politikai kurzus bekövetkeztére, de a „Madéfalvi Veszedelem” emléke élénken élt a magyar társadalom köreiben, s az ellene való állásfoglalás nem késett, amikor – majdnem három évtizedes kihagyás után –,1790-ben összehívták az erdélyi országgyűlést.
A Madéfalvi Veszedelem és a kivándorlás témában Szőcs János csíkszeredai történész a madéfalvi eseményeket követő, Moldvába történő kivándorlás számszerű adatait és okait ismertette. Úgy véli, az akkori csíki kivándorlók száma háromezer fölé tehető, továbbá azt is, hogy nem csupán a jogtiprás és az erőszak alkalmazása, hanem más indítékok, a szegénység, a kenyértelenség is közrejátszodtak a nagy kivándorlási hullám kialakulásában.
Különösen nagy sikert aratott Csikány Tamás budapesti ezredes, hadtörténész Székely határőrök a csatatereken (1778-1849) témájú előadása. – Itt pontosan arra emlékezünk – fejtette ki Csikány –, hogy 250 évvel ezelőtt a székelyek azért haltak meg, mert nem akartak határőrök lenni, nem akartak egy olyan külső hatalomnak megfelelni, amely tőlük elvárt valamit, de nem adott cserébe semmit. Viszont, amikor már megtettek mindent annak érdekében, hogy ellenálljanak, és ez egy véres eseménysorba torkollott, akkor rájöttek, hogy most már nincs tovább, be kell tagozódni, és fel kell vállalni azt, amit akar a hatalom, és ha már felvállalták, akkor jól kell csinálni. Így az 1700-as évek végétől egészen 1851-ig, amíg ez a székely határőrrendszer működött, ahol a székely katonák megjelentek, maradandót alkottak. Mindig megbízható, az uralkodóhoz hű katonának bizonyultak, önfeláldozók voltak.
A konferenciát követően a madéfalvi közbirtokossági székházban Vándorbot-kiállítás nyílt a helybéli Szentes Gábor munkáiból. A kivándorlást jelképező, rendkívül változatos botok elrendezése által igen látványosan mutatta be a Madéfalvi Veszedelmet követő szétszóródást, a határőrezredek helyét egy-egy gyökérből készült szék jelképezte, ugyanakkor faragott térképek is szerepelnek a különleges tárlaton. Az alkotó, Szentes Gábor, akinek Madéfalva helytörténetéről már három kötete is megjelent, ezt a közel harminc évig készülő, fából alkotott krónikát élete negyedik kötetének tartja.
Délután a madéfalvi közösségi házban tartotta éves közgyűlését a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Az ülésen a szövetség 36 működő csoportja közül 22 képviseltette magát, négy egyéni tagja közül kettő volt jelen.
Szekszárd, Bonyhád, Pécs, Érd, Budakeszi, Pancsova, Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, Izmény – csupán néhány azok közül a települések közül, ahonnan a küldöttek, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva egykori lakóinak leszármazottai Madéfalvára érkeztek. Mivel az ülés nyitott volt, bárki hallgathatta a bukovinai székelyek utódainak beszámolóit, s ők maguk is megrendülten hallgatták egymást. Például a székelykeveiek ízes, nem hasonuló -val -vel ragozást használó beszédét hallva egy garai (magyarországi) felszólalónak azt a gyermekkori traumáját idézte, amikor székely beszédére 1-es kapott az iskolában.
Kedden, január 7-én az ágyú- és harangszóval történő faluébresztést követően, 10 órakor Főtisztelendő Tamás József püspök által celebrált szentmisével folytatódik az ünnepi megemlékezés. 11:30–tól a Siculicidium emlékművénél ünnepi beszédek hangzanak el és felavatják a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által felállított kopjafát. Az ünnepségen a magyar államot Kövér László képviseli.
19 órától a helybéli közösségi házban fellép a Madéfalvi Dalkör és a Rokolya Népdalkör, majd ezt követi a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Madéfalvi Veszedelem című előadása.
Közlemény
Erdély.ma,

A magyar modell és az Európai Unió
Provokatív kérdéssel indította dr. Bodó Barna egyetemi docens (Sapientia–EMTE – Erdélyi Magyar Tudományegyetem) szerda délután az aradi Jelen Házban – ezúttal a szerbiai Pancsova után másodízben megtartott – előadását: „Ha a 28 tagból álló nagy csapatban (Európai Unió – szerk. megj.) a vezetés rosszul teljesít, ha Brüsszel rossz tanácsot, utasítást ad, ki vonja felelősségre?”
Az előadás végére (de tulajdonképpen sokkal hamarabb) kiderült válasz szerint, mint a kedves olvasók döntő többsége bizonyára kérdés nélkül is tudja: senki. Az Unió valamely tagországának miniszterelnökét, regnáló pártját (pártjait) a szavazók a legközelebbi választáson jutalmazhatják vagy büntethetik (közeli példa Szlovákia, ahol néhány napja egy „no name” – névtelen, ismeretlen – független vállalkozó a köztársasági elnökválasztáson alaposan rávert a szintén induló jelenlegi miniszterelnökre). Az Unió vezető tisztségviselői, pillanatnyilag legalábbis, nem vonhatók felelősségre. És milyen demokratikus rendszer az – kérdezte, bár így, szó szerint ki nem mondva, az előadó –, amelyben a vezetők nem vonhatók felelősségre?
A téma, vallotta be, „régebben izgatja és idegesíti”, úgy a 2010–11-es évek tájékáról, amikor állandó, gyakori utazgatásai (állandó lakhelye Temesvár, munkahelye Kolozsvár – szerk. megj.) közben hallgatott hazai – viszonylag objektívnek ítélt – rádióadók egyikében olyan kommentárt hallott, amelyre reagálni kell.
A fő kérdés: az európai uniós országokban bevezetett válságkezelő megoldási javaslatok milyen eredményre vezettek, és ezekhez miként viszonyul a magyar válságrendezés? Arról a világgazdasági válságról van szó, amelynek kirobbantásához nekünk – Magyarországnak és Romániának – semmi közünk, az csak „begyűrűzött” hozzánk. Jelenleg úgy néz ki, hogy az Unió kilábal a válságból, az eurózónának egyszázalékos növekedést jósolnak – ebbe azonban beleszámít, például, a visszahúzó Görögország is, amelybe az Unió elképesztő, 230 milliárd eurós (!) segélyt invesztált, meg Spanyolország (100 milliárd), meg a kicsi Írország 85 milliárddal (ez utóbbinak legalább van látszata).
Ennek ellenére Európa sok országában a magyar példát bírálták, s bár Magyarország gazdasági eredményei az utóbbi időkben tagadhatatlanok, politikai értelemben emelnek EU-s szinten kifogásokat. Magyarország ugyanis szembeszállt az Unióval, és, noha 2010-ben csak hajszállal volt jobb helyzetben Görögországnál, ma sokkal jobban teljesít. Orbán miniszterelnök (és/vagy csapata) az „erős állam” jobboldali ideológia számára anakronisztikusnak tűnő megoldását választotta, mint az egyetlent, ami eredményesen szembe tud szállni a csak profitot szem előtt tartó a multinacionális vállalatokkal és bankokkal.
Bodó Barnától az (itt vázoltaknál sokkal árnyaltabb, sokkal több kérdésre rákérdező vagy fényt derítő) előadás végén megkérdeztem: miért nem Romániáról írt egy hasonló tanulmányt? A válasz: azért, mert Románia nem releváns példa. Románia „fegyelmezett diákja” az EU-nak, „kötelezettségeit zokszó nélkül teljesíti”.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Kurucok, székelyek és csángók Dél-Ukrajnában
Dél-Ukrajna sztyeppéin bőven találhatók magyar helynevek, amelyeket az 1750-es években magyarországi szerb kitelepülők vittek magukkal az oroszok által frissen gyarmatosított provinciába, Új Szerbiába. Nos, nemcsak szerbek mentek arrafelé, hanem tekintélyes számú magyarság is – az ő nyomukat próbáljuk most követni.
1751–52-ben települtek ki a bánsági szerbek, hogy ellássák a Jeliszavetgrad központú terület katonai védelmét. A város körül huszártelepek létesültek, délebbre pedig a pandúrezred helyezkedett el. A területre az orosz vezetőség ortodoxokat várt, az új Eldorádó csábítása pedig azt eredményezte, hogy románok, ukránok és bolgárok is betelepedtek, ezért 1757-ben a népesség 75 százalékát románok (származásilag moldvaiak és erdélyi mokányok), 11 százalékát pedig szerbek teszik ki.
A magyarok elsősorban nem erre a – magyar helynevekben bővelkedő – területre telepedtek le, hanem az 1753-ban létrehozott Szlavo-Szerbiába, amelyet 1764-ben donyecki járásnak neveztek át (ez ma a Dnyipropetrovszki terület részét képezi). 1756-ban a Jovanević által vezetett csapatok nemzetiségi megoszlása így nézett ki: 38% szerb, 23% vlah, 9% magyar, 22% egyéb. Nos, kik voltak ezek a magyarok, kik a vallásukat is feladták, és átálltak ortodoxnak, hogy itt letelepedjenek?
A huszárok dicsősége
A kuruc mozgalom 1711-es leverése után ezrével rekednek az országhatárokon kívül magyar szabadságharcosok, akiknek olyan megalázó módon nyújtana kegyelmet az osztrák kormány, hogy azt jóformán senki sem vállalja. Ismeretes, a II. Rákóczi Ferenc udvarához tartozó Mikes Kelemen 1761-es haláláig sem térhetett haza, annak ellenére, hogy Magyarországon számos alkalommal megpróbáltak közbenjárni hazatérése érdekében: azt sem III. Károly (ur. 1711–1740), sem Mária Terézia (ur. 1740–1780) nem engedélyezte.
A kint rekedt magyarok hamarosan hihetetlen katonai hírnévre tesznek szert, köszönhetően gróf Bercsényi Lászlónak, aki Franciaországban 1720-ra már ezredtulajdonos, az úgynevezett Bercsényi-huszárok vezetője, 1738-ban pedig Franciaország marsallja lesz. A Bercsényi-huszároké ma is létező ezred a francia katonaságban, nevük: Les hussards de Bercheny vagy 1er Régiment de Hussards Parachutistes (1er RHP), azaz Első huszár ejtőernyős ezred.
A lengyelországi kurucok
Így nem csoda, ha az oroszok is magyarokat próbáltak letelepíteni az új területekre, elsősorban kuruc harcosokat, akik Lengyelországban és Moldvában tengették életüket. Sokan közülük végleg Lengyelországban rekedtek (2009-ben Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök is találkozott a Lengyelországban letelepedett kuruc emigránsok leszármazottaival), ugyanakkor elképzelhető, hogy egy részük elment új Eldorádóba.
Kurucok és csángók
A kint rekedt kurucok közül legjobban dokumentált az úgynevezett sztojcsini magyarok esete, akik a hihetetlenül veszélyes lengyel-török-orosz határvidéken éltek. A ma Ukrajnához tartozó, Hotintól 18 km-re fekvő Stăuceni faluról Patai András 1743-as jelentésében olvashatjuk, hogy Sztojcsin „nagy katolikus magyar falu Hotin megyében, amelyről a (de Propaganda Fide) atyái nem is tudnak”, s akik mély fizikai és szellemi nyomorban élnek. Patait Constantin Mavrocordat vajda hívta Moldvába, így jutott el Sztojcsinba, ahonnan viszont az olasz katolikus atyák kitessékelik.
Szegedi János így számolt be 1744-ben a faluról, feltehetően Patai beszámolója alapján: „Moldávia... sok magyar lakost fogadott be a különböző erdélyi zavargások és belső forradalmak, legutoljára a Rákóczi-féle felkelés alatt, amikor Ilosvai nem fogadván el VI. Károly császár kegyelmét és az általános amnesztiát, több társával a koczimi vagy hutini pasának a védelme alatt, a Prut és a Nyeszter folyók között, Podólia határán, a Sztöjcsinnak mondott nevezetes faluban telepedett le, magához fogadva sok más magyar menekültet és kun-magyart /= csángót/ is.”
Giovanni Maria Ausilia minorita szerzetes 1745-ben már mint missziós székhelyet említi a falut, amelyben 60 katolikus család él (azaz jóval több, mint ugyanabban az időben a csángók fellegvárának számító moldvai Lujzikalagorban vagy Huşi-ban). Nos, ezekről a sztojcsini magyarokról többé semmi hír nincsen, eltűnnek a történelem színpadáról – több mint valószínű, hogy egy emberibb élet reményében azon magyarok sorait gyarapították, akik Új-Szerbiában és Szlavo-Szerbiában találtak új otthonra.
Egy régi csángó falu: Sztojcsin
Ugyanakkor lehetséges, hogy a kurucok azért telepedtek éppen Sztojcsinba, mert ott már eleve egy csángó magyar közösség élt, erre nézve vannak is utalások. 1588-ban Petre Şchiopul vajda hívására egy háromfős lengyel jezsuita küldöttség utazik Moldvába, hogy a protestáns eretnekséget megállítsa. Ők elmondják, hogy Hotinban, valamint Hotin és Szeretvásár között egy „Zarnoucim” nevű településen katolikusok, azaz magyarok laknak. Mivel a lengyel atyák feltehetően az udvari könyvtárból szerzik be értesüléseiket, könnyen elképzelhető, hogy egy cirkalmas t betűt ar-nak olvasnak, így a Zarnoucim igazából Ztuoucim-et, azaz Stăuceni-t takarja.
Székelyek és románok a Bugon túl
Ám úgy tűnik, nemcsak kuruc harcosok és hozzájuk csapódott csángók, hanem székelyek is gyarapították a dél-ukrajnai magyarok sorait. A II. világháborúban a németek oldalán harcoló románok kapják meg a Dnyeszter és a Bug folyók közti terület adminisztrálását (azaz a mai Transznisztriát és a rajta túl levő területeket). Akkor Anton Golopenția vezetésével egy román szociológus-csapat elindul, hogy feltérképezze a Bug folyón túli, a németek által elfoglalt dél-ukrán területeken levő románokat, a hazatelepítési program keretében. Ők százával fedeznek fel román falvakat nemcsak a Dnyeszter és a Bug folyók közti területen, hanem a Bugon túl is. Megállapítják, hogy a kivándorlás 1750 és 1831 között történt.
Magyar nevek ukrajnai román falvakban
Ugyan nem volt célja a magyarok nyomainak megtalálása, mégis Golopenția, ez a Domokos Pál Péter formátumú román tudós többször említi jelentéseiben, hogy a románok mellett székelyek is emigráltak erre a vidékre. Így 1950-ben, a Szekuritáté kihallgatásain említi, hogy Erdélyből a románok és a székelyek emigrálása egészen 1919-ig folyt a zöldhatáron („vama cucului”) keresztül (ezen adatot Golopențiának nem volt honnan az ujjából szopnia, feltehetően valahol az útjai során hallotta). Feltehetően ezzel magyarázható az is, hogy a Bug folyótól északra levő 25 román falu neveinek feltérképezésében olyanok is szerepelnek, mint Zachei (értsd: Székely) Serbulovka faluban, Arcuș (értsd: Árkos) és Casap (Kaszap, csak a csángók közt előforduló név, jelentése: mészáros, kaszaboló) Alexandrovka faluban, Barabas (Barabás) és Băț (feltehetően Becz, Becze) Lisa Gora nevű faluban, Caracaș (Kerekes) az új-szerbiai Martinos (a magyar Martonosból) faluban, Chioșa (Kósa) Arnăutovka és Belousovka falvakban, Farcaș (Farkas) Belousovka faluban, Ghebe, Ghiaba (Gebe) Alexandrovka és Arnăutovka falvakban, Matiaș, Mateiaș (Mátyás) Noua Grigorovka, Pancsova, Martonos és Bulgarka falvakban, Mărcuș (Márkos) Novo Ukrainka faluban, Pârca (Perka, kizárólag csángó név) Pancsova faluban stb. Akár az is elképzelhető, hogy ezeknek a magyaroknak egy része még 1926-ban is magyarként határozta meg magát, ugyanis Golopenția közli az 1926-os ukrán népszámlálás adatait, amely nem kevesebb, mint 869 magyart mutat ki az országban, 480-at városi és 389-et falusi környezetben (1926-ban Kárpátalja még nem tartozott Ukrajnához). Ugyan biztosan kerültek oda is magyarok hadifogolyként és esetleg munkásként, ám kivált a falvakban élő nagyszámú magyar arra utalhat, hogy ők akár másképpen is odajuthattak, például 1919 előtti kivándorlással. Sántha Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Kiskapuk a jó szomszédhoz
Egy lendülettel három határátkelőt is átadtak november 8-án a román–szerb határszakaszon. A határátkelőhelyek számának növelése megkönnyíti a térség lakóinak „szomszédolását”, a szerb állampolgároknak az utat az Európai Unió felé, de a gazdasági kapcsolatok élénkülését várják tőlük.
Nyolcra nőtt immár a közúti átkelők száma Románia és délnyugati szomszédja, Szerbia között, amiből öt Temes megyében található. Az új határátkelőhelyek a történelmi Bánságnak a trianoni békediktátummal, majd az 1923-as román–jugoszláv határegyezménnyel elszakított területeit kötik össze. A romániai Fény, illetve a szerbiai Módos, továbbá Valkány és Egyházaskér, valamint Kunszőlős és Nákófalva között nyitották meg a határt. Utóbbi helyszínen Alekszandar Vucsics szerb és Victor Ponta román miniszterelnök vágta át a szalagot.
Szalagvágás kampányban
Minél inkább közeledtünk a határ felé, annál inkább sűrűsödtek a „Victor Ponta elnök!” feliratú plakátok az oszlopokon, és az út fölé kifeszített molinók. Az is szembeötlő volt, hogy Temesvártól Kunszőlősig (Lunga) majdnem valamennyi kanyarban láthatósági mellényt viselő rendőr posztolt, vagy civil ruhás „szervek” ütötték el az időt az út mentére félrehúzott járművekben. Arról nem is beszélve, hogy a kormányfői látogatásra kicsinosított falu központjában minden „mezei” érdeklődőt kiszállítottak az autóból, és arra köteleztek, hogy az utolsó három-négy kilométert gyalog tegye meg. Közben felettébb ügybuzgó és szervilis, már-már arrogáns határőrök igazoltattak, sőt fel is írták a neveket és a személyazonossági adatokat.
Hiába, az esemény a romániai elnökválasztás első és második fordulója közötti hétvégére esett. Az elővigyázatosságra talán magyarázat lehetne, hogy aznapra szociáldemokrata- és Ponta-ellenes tüntetést terveztek Temesvárra, de a miniszterelnök-államfőjelölt sokakat meglepve a szerb oldalról érkezett az avatóra – mint utóbb elmondta, az előző este már Belgrádban tárgyalt –, hogy aztán átsiessen a román oldalra, s ott várja szerb kollégáját. Így hiába álltak díszőrséget a szomszédos megyékből is buszokkal odaszállított határőrtisztek és altisztek, nem tiszteleghettek a miniszterelnök előtt.
Sztráda a Balkánra
Az egyórás késéssel kezdődő ünnepség szónokai többnyire az ilyenkor szokásos „tiszteletköröket” futották. Alekszandar Vucsics szerb kormányfő kijelentette: „Nákófalva és Kikinda lakói több mint húsz éve várják a határátkelő megnyitására tett ígéret beváltását. 2004-ig itt kishatárforgalom zajlott, amit felszámoltak. A nemzetközi határátkelő mai megnyitásával nemcsak az utat rövidítjük le a települések között, hanem a két népet is közelebb hozzuk egymáshoz.” Nebojsa Stefanovics szerb belügyminiszter kiemelte, hogy mintegy 30 kilométerrel lerövidítik az utat a régió egyik gazdasági központja, Temesvár felé, majd idézte a régi román szólást, miszerint Románia két örök barátra támaszkodhat: Szerbiára és a Fekete-tengerre. Victor Ponta biztosította a vendégeket, hogy Szerbia is számíthat a román kormány támogatására európai uniós csatlakozási tárgyalásai során. „Azt szeretném, hogy az Európai Unióban Románia legyen Szerbia legjobb barátja. Európa pedig nem lesz teljes és egységes, míg Szerbia és a környező országok nem válnak az unió tagjává” – mondta.
A három új nemzetközi határátkelőt rekordidő alatt nyitották meg, mintegy tíz hónappal a két kormány közötti megegyezés után, az infrastruktúrát alig hat hónap alatt alakították ki. Ponta bejelentette, hogy egy Belgrád-Temesvár autópálya építését is tervezik, ám a sajtó érdeklődésére árnyalta a beharangozót: „Ez nem finanszírozható európai uniós pénzekből, amíg Szerbia nem tagja az uniónak. Megtárgyaltuk Vucsics miniszterelnökkel, hogy a két ország közösen építheti meg a sztrádát, esetleg egy harmadik ország, vagy egy banki konzorcium finanszírozásával. A két ország szakminisztériumai dolgoznak a projekten, és remélem, jövőre nekiláthatunk a források előteremtésének.”
Határátlépési ábécé
A román–szerb határszakasz közel 550 kilométer, aminek majdnem fele szárazföldi határvonal. Vízen és vasúton is át lehet menni egyik országból a másikba, a közúti határátkelők száma pedig nyolcra emelkedett. „Egy átlagos napon a közúti határátkelőkön 1500-1800 személy halad át, a járművek száma két-háromszáz” – ecsetelte Gabriel Furcă, a kunszőlősi határátkelő parancsnoka. A Zsombolya–Szerbcsernye és a Temesmóra–Versecvát nemzetközi határátkelőn nonstop a forgalom, a november elején átadott új határátkelők azonban csak naponta reggel 8 és este 8 óra között tartanak nyitva, és csak a személyforgalmat szolgálják, a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek nem használhatják. Uniós állampolgárok érvényes személyi igazolvány, az unión kívüliek útlevél, adott esetben vízum felmutatásával kelhetnek át.
Kinek jó ez?
Az új határátkelők megnyitásának a két országban élő nemzeti kisebbségek is örvendenek.„Akét közösségnek, a szerbiai románoknak, illetve a romániai szerbeknek is nagyon fontos ez a lépés. Bennünket, romániai szerbeket közelebb hoz az anyaországhoz, a néphez, amelyhez tartozunk, és biztos, hogy minden téren megkönnyíti a kapcsolatteremtést és az együttműködést Szerbiával” – fogalmazott Szlavomir Gvozdenovics, a Romániai Szerbek Szövetségének elnöke, parlamenti képviselő. A határátkelők megnyitásában nagy érdeme volt – az ünnepségen azonban egyéb elfoglaltsága miatt nem jelent meg – Marossy Zoltán Temes megyei alprefektusnak. Szerinte a Bánság romániai és vajdasági részén sorsközösségben élő magyaroknak, civil szervezeteiknek, egyházaiknak, oktatási intézményeiknek ezek a határátkelők nagy segítséget jelentenek majd a kapcsolattartásban „A romániai magyarságon belül mi, a délvidéki magyarságon belül ők számítanak szórványnak. Ezenkívül Budapestről nézve a Nagyvárad–Kolozsvár–Székelyföld tengely, illetve a Bácska–Újvidék tengely mentén élő magyarokat veszik számításba. Mi már nagyon a peremvidékre, a látóhatár szélére sodródtunk” – jegyezte meg kissé lemondóan Marossy Zoltán. Az ő kezdeményezésére indult be két-három éve a Bánság romániai, illetve szerbiai részére eső, de még jelentős magyar közösségek által lakott települések közti kapcsolatépítés. Kikinda, Nagybecskerek és Pancsova vonzáskörzeteibe eső helységekkel keresik a viszonyt a nagyjából hasonló helyzetű, szerkezetű és nagyságú Temes megyei települések. „Próbálkoztunk önkormányzatok szintjén, de észrevettük, hogy két-három találkozó után az angolul beszélők jönnek a rendezvényekre, ránk már nincs szükség – folytatta az alprefektus. – Így inkább a magyar közösségi vezetőkkel, civil szervezetekkel keressük a kapcsolatot. Persze általában az érdekvédelmi szervezetek égisze alatt.”
A mára elrománosodott egykori sváb településen, Kunszőlősön is nagyon várták már a határ megnyitását. A helybeliek távolabbról szemlélték az eseményeket, bár Ioan Dohotar portája alig kőhajításnyira van a vámtól, kapujából jól látszanak a szomszédos Nákófalva tornyai is „Jó volt az is, míg működött a kishatárátlépés, mert ami nem volt nálunk, megvettük ott, biciklivel is átmehettünk, nem kellett benzinre költeni – idézte fel a korábbi állapotokat. – Most is sok minden olcsóbban megvásárolható odaát. Ha csak aprópénzről is van szó, az itteni átlagember azt is megnézi. Sok családnak rokona is van a túloldalon, de azért szerintem nem fognak itt tömegesen átjárni.”
Kettős mérce
Tekintve, hogy Szerbia unión kívüli ország, furcsa, hogy ilyen sürgős volt a román fél számára a határ átjárhatóbbá tétele, miközben kicsit északabbra, Arad megyében már 2014 elején öt új román–magyar határátkelő megnyitásáról egyeztetett a két EU-tagállam kormánya. Ráadásul a Kisvarjas–Dombegyház, Ottlaka–Elek és Feketegyarmat–Gyula–Dénesmajor utak már elkészültek, a Nagylak-Csanádpalota történelmi út újjáépítése még tart, és tervek vannak a Pécska–Battonya útszakasz járhatóvá tételére is. A román kormány augusztusban jóvá is hagyta a kétoldalú közútfejlesztési keretmegállapodást, amelynek értelmében 20 határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg uniós forrásokból, az új határátkelők felépítése mégis késik. Részben talán érthető a kivárás, mert ha Románia belátható időn belül beléphetne a schengeni övezetbe, szabad lenne a közlekedés, nem kellene határállomást építeni. Másrészt viszont tagadhatatlan, hogy mióta a PSD a fő kormányerő, a demokrata-liberális vezetőségű Arad megye infrastrukturális beruházásai, fejlesztései késve, vagy egyáltalán nem valósulnak meg. Példa erre az Aradot északról megkerülő körgyűrű két felüljárója építésének 2012-es felfüggesztése. Az ott kialakuló kilométeres dugók, többórás várakozások miatt a sofőrök körében hírhedté vált Arad, de a helyzet az egész országra rossz fényt vet.
Pataky Lehel Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Petőfi Sándor-program ösztöndíjasaival ünnepelnek a szórványterületen
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a Petőfi Sándor-programban részt vevő ötven ösztöndíjasa is hozzájárul ahhoz, hogy a szórványterületeken élő magyar közösségek méltó módon ünnepelhessék meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját - közölte az államtitkárság pénteken az MTI-vel.
Az államtitkárság közleménye szerint az ösztöndíjasok hagyományőrző, értékteremtő, közösségszervező munkájukkal és ötleteikkel segítik a helyi közösségek felkészülését az ünnepi programra.
Kitértek arra is, hogy Erdélyben Vicén az iskolákban, óvodákban műsorral készülnek a gyerekek, Szászrégenben a megemlékezés mellett 48-as történelmi vetélkedőt szerveznek középiskolások részére. Szeben megyében a Medgyesi Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége a Báthory István Általános Iskola diákjaival készül a Miért éppen piros-fehér-zöld? című előadással. Temesváron a száz éve közadakozásból állított Petőfi-emlékműnél tartanak megemlékezést. Kőhalomban a gyülekezetek műsora mellett a szórványdiákotthonban is megemlékeznek, idén első ízben a Petőfi-program ösztöndíjasának köszönhetően a műsor gerincét zenés-táncos betétek adják. A program ösztöndíjasának vezetésével a fiatalok is készülnek egy rövid műsorszámmal, amelyet az unitárius egyházban az ünnepi megemlékezésen adnak elő. Krassó-Szörény megyében - ahol Resicabányát és Boksánbányát leszámítva évek óta nem volt március 15-ei ünnepség - három nap alatt öt településen tartanak koszorúzást.
Kárpátalján a magyarság hagyományosan idén is megünnepli az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseit, a magyarlakta területeken csaknem kivétel nélkül mindenütt. A legnagyobb megemlékezéseket a helyi magyar politikai tömörülések szervezik.
A Délvidéken nagyon változatos képet mutat az ünnep szervezése: a pancsovai televízió magyar szerkesztősége minden évben külön adást készít a nemzeti ünnepről. Pancsován és Hertelendyfalván huszadik alkalommal ünnepelnek együtt a magyar művelődési egyesületek tagjai.
Horvátországban Dályhelyen nagyszabású műsorral készülnek, amelybe az óvodásokat, iskolásokat, fiatal felnőtteket és az idősebb korosztályt is bevonják. A program egyik ösztöndíjasa Horvátországban több településen történelmi előadásokat tart a 48-as eseményekről. A Délvidéken is déli végnek számító szemérségi szórványban Nyékinca, Mitrovica, Feketics és Dobradó közössége hat éve döntött úgy, hogy távol a tömbmagyarságtól közösen ünnepel.
A felvidéki Dunaszerdahelyen, Komáromban és más nagyobb, magyarlakta nagyvárosban, ahol stabil magyar közösség van, városi szervezésben az anyaországi megemlékezésekhez hasonlóan koszorúzás és műsor az ünnep jellemző formája. A legnagyobb akadályt az jelenti, hogy Szlovákiában nem munkaszüneti nap március 15. - olvasható az összegzésben.
Prágában 26 éve rendszeresen koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeznek meg március 15-éről, a szervező a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége és az Ady Endre Diákkör. Hivatalos és nyilvános megemlékezés csak a 1989-es bársonyos forradalom óta lehet Csehországban.
Az ausztriai magyar szervezetek az ünnepet megelőző hétvégén tartják megemlékezéseiket szerte Ausztriában - írta a nemzetpolitikai államtitkárság. MTI

Temesvár 1716 – kiállításmegnyitó a Katolikus Püspökségen
„Háromszáz évvel ezelőtt tűzték ki a fehér zászlót a törökök”
A temesvári Római Katolikus Püspökség épületében október 12-én este került sor a Temesvár 1716 – Egy európai város kezdetei című kiállítás megnyitójára. A város török uralom alóli felszabadításának 300. évfordulója tiszteletére megszervezett jubileumi kiállítás-megnyitón részt vett Őexcellenciája Roos Márton megyés püspök, Őszentsége Lukjan Pantelic budapesti szerb ortodox püspök, Nicolae Robu temesvári polgármester, Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő, a történelmi Bánság területén működő, a kiállításhoz hozzájárult múzeumok (Temesvár, Makó, Szeged, Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Újvidék, Versec) küldöttei, intézményvezetők, politikusok, a helyi felekezetek képviselői és közéleti személyiségek.
Az ünnepi rendezvényt Őexcellenciája Roos Márton temesvári püspök, a jubileumi kiállítás kezdeményezője és házigazdája nyitotta meg, aki felelevenítette a 300 esztendővel ezelőtti történelmi eseményeket: „1716. október 12-én tűzték ki a fehér zászlót Temesvár várának falaira a törökök. Ezzel a kapitulációval súlyos harcoknak vetettek véget. A harcban állt felek emberséges, mondhatni keresztény megegyezésre jutottak. A török hódítók szabadon elvonulhattak a városból, javaikkal együtt. Nem folyt vér, mint a vár 1552-ben történt törökök általi meghódításakor. Az addigi ellenségek emberségesen viselkedtek, Temesvár várának békés feladása például szolgált az elkövetkezőkben más várak átadásához is.” A püspök megköszönte valamennyi temesvári és bánsági intézménynek, elsősorban a múzeumoknak, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segítették ennek a kiállításnak a létrejöttét, és jubileumi emlékérmet nyújtott át mindenkinek, aki hozzájárult a Temesvár 1716 – Egy európai város kezdetei című kiállítás megvalósulásához. A jubileumi érem Savoyai Jenő herceget, Temesvár felszabadítóját és Gróf Florimund de Mercy-t, a bánsági osztrák katonai adminisztráció vezetőjét ábrázolja.
Nicolae Robu polgármester folytatta a püspöknek a temesvári vár példamutató, emberséges átadásával kapcsolatos gondolatait. „Nem véletlen hogy az 1716-os kapituláció után Temesvár keresztény és emberséges szellemben fejlődött. Látványos fejlődés következett be az infrastruktúra területén a XVIII. században, ami folytatódott a XIX. században is, egészen napjainkig. Ennél is fontosabb Temesvár kulturális fejlődése, ami egy egészséges értékrenden, a vallási és etnikai sokszínűség elfogadásán, egymás tiszteletén és a szolidaritáson alapszik. Ezek az értékek a mai napig a város szellemiségének meghatározói” – mondta a polgármester, aki szerint talán az sem volt véletlen, hogy Temesvár éppen az európai újrakezdés 300. évfordulójának évében nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet.
A közel 100, a történelmi Bánság valamennyi szegletéből összesereglett vendég megtekintette a Temesvár felszabadításáról megemlékező és a bánsági felekezetek történetét bemutató kiállítást. Az első teremben a látogatót a Temesváron beszélt valamennyi nyelven (román, magyar, német, szerb) és angolul köszöntik a szervezők. A következő termekben a török hódoltság idejét, az 1716. októberi eseményeket, Temesvár felszabadítását, az osztrák adminisztráció bevezetését illusztráló anyagot láthatnak a látogatók. Nagyobb tér jutott a temesvári történelmi egyházak kegytárgyai és régi dokumentumai bemutatásának, amelyek 1716 óta jelen vannak a városban. A színvonalas kiállítás 2016. december 10-éig látogatható, előzetes bejelentkezés alapján, a Temesvári Római Katolikus Püspökség patinás épületében. Magánszemélyek és csoportok látogatását a 0040-256-490-081-es és a 0040-256-497-201-es telefonszámokon kérik bejelenteni.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Nemzeti Összetartozás Napja Temesváron
„Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől”
Ökumenikus áhítattal és ünnepi műsorral emlékeztek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról a temesvári magyarság képviselői június 6-án. A megemlékezésre kedden este a temesvári Ifjúsági Házban került sor, a történelmi egyházak és a Temes megyei RMDSZ szervezésében.
Az összetartozás üzenetét a vendég igehirdetők, ft. Pastyik Róbert pancsovai plébános és nt. Szilágyi Zoltán püspöki segédlelkész (Hertelendyfalva) hozták el a Délvidékről, akik nt. Kovács Ibolya vöröscsárdai lelkipásztorral és ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébánossal együtt fohászkodtak a bánsági és a délvidéki szórványmagyarság jövőjéért. Az igehirdetés során Szilágyi Zoltán lelkipásztor Thomka Károly egykori hertelendyfalvi lelkipásztor példáját elevenítette fel, aki, mielőtt elhurcolták volna a partizánok, egy Máté evangéliumából vett idézettel nyugtatta meg a családját: „Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől”. „Thomka Károly tudta, hogy meg fogják ölni, mégis arra szólította fel a családját, hogy ne aggodalmaskodjanak a holnapért, mert a holnap majd aggodalmaskodik magáért” – mondta Szilágyi Zoltán. Nekünk sincs miért aggodalmaskodnunk, ha hittel és reménységgel tekintünk a jövőbe. Az ökumenikus áhítatot a dettai Reviczky Gyula Kórus szolgálata színesítette, vezényelt Fazakas Csaba temesvár-belvárosi lelkipásztor.
A megemlékező beszédek sorát Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, történész nyitotta meg, aki nem rejtette véka alá, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja valójában egy szomorú esemény, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. „A nagyhatalmak akkor is, most is Magyarország ellen fordultak, és a „jaj a legyőzötteknek” elv alapján, a soknemzetiségű Magyarországból több kisebb soknemzetiségű országot hoztak létre, a régi sérelmeket újakkal helyettesítve. Szétesett az ország és ennek hosszú távú következményei vannak: a magyarság lélekszámának rohamos csökkenése, a beolvadás, eltűnnek a magyar emlékek ebből a térségből, sőt, a környező országokban átírják a történelmet és ebben az új történelemben mi magyarok nem igazán szerepelünk!” mondta Halász Ferenc. Az RMDSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy jövőre lesz Románia fennállásának centenáriuma és az a kérdés, hogy lesz-e a románságban kellő józanság ahhoz, hogy kellő realizmussal tekintsen az elmúlt száz esztendőre, nézze meg azt, hogy mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítani. „Eszükbe jut-e, hogy egy ígéretüket megtagadták? Itt a gyulafehérvári nyilatkozatra gondolok” – mondta Halász Ferenc, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk, magyaroknak is van emlékezni valónk, végig kell gondoljuk, hogy az elmúlt száz esztendőben mi történt velünk, hova jutottunk, mit tettünk és mit tehettünk volna nemzeti önazonosságunk védelmében.
Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli konzulja az évforduló alkalmából arról beszélt, hogy a bánsági szórványmagyarságnak vannak kiváló intézményei és eredményei, a magyarságtudatot erősítő rendezvényei, ugyanakkor nem oldódott meg a temesvári Magyar Ház kérdése és ahol lehet, ott csorbítják, kisebbítik vagy teljesen elfelejtik a magyarság érdemeit (pl. Temesvár villamos közvilágítása, a kontinensen elsőként stb). „Úgy érzem, hogy meg kell találnunk azokat az erkölcsi „bójákat”, amelyek mutatják nekünk az utat az előrehaladáshoz – mondta Tamás Péter –, ezek lehetnek a történelmi egyházaink, anyanyelvünk, szokásaink, hagyományaink, gasztronómiai kultúránk. Akiknek ezek az értékek nem fontosak, azoknak az összetartozás sem fontos, nem akarnak hozzánk tartozni.”
A rendezvény befejező részében Juhász Adrienn békéscsabai operaénekes és meglepetés partnere, Fazakas Csaba „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” című, operettslágerekből összeállított műsorát tapsolhatták meg a jelenlevők. 
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

A váradi bazilika a Nagy Magyarország Anno naptárban
Ötödik évfolyamába lépett a Nagy Magyarország Anno ismeretterjesztő naptár. A jubileumi kiadvány már megtalálható a nagyváradi Illyés Gyula, a Dávid, valamint a Libris Antica könyvesboltokban.
A 2018-as esztendőre szóló falinaptár a régi magyar királyságba röpít minket, és ezúttal a nagyváradi római katolikus székesegyház is szerepel benne egy 107 éves felvételen.
Ez a hiánypótló kalendárium nemcsak a Trianonban igazságtalanul elcsatolt térségekből, de a mai értelemben vett háromszor kisebb csonka országból is felvonultat megnagyított régi képeslapokat. A budapesti Országház a történelmi nagy magyar állam számára épült, ezért is került a mostani jeles évfolyam címlapjára.
A székesfőváros és Várad mellett feltűnik a naptárban Dobogókő, Bártfa, Kassa, Trencsénteplic, Feled, a Magas-Tátra, Vajdahunyad vára, Kolozsvár és Pancsova is. Még a régi balatoni vízparti életbe is belekóstolhatunk egy 102 éves felvétel segítségével, illetve egy fölöttébb ritka képeslapon az is látható, amint a valódi magyar tengeren, az Adrián közlekedő Pannónia gőzős kiköt a magyar tengerhajózás bölcsőjében, Fiumében.
A kiadvány kinyitott állapotban 60×30 centiméteres, a benne felvonultatott régi képekhez pedig érdekes magyar és angol nyelvű ismeretterjesztő szövegek társulnak. A kiadványt Balázs D. Attila, a Szent László és Nagyvárad régi képeslapokoncímű történelmi album írója és szerkesztője jegyzi.
Váradi könyvözön
Felfigyeltünk a Bookline.ro önálló erdélyi ajánlójára, amit a legnagyobb magyar internetes könyváruház egyenesen a címoldalán népszerűsít. A Közelebb Erdélyhez című könyv és naptárválogatásban mintegy 115 erdélyi vonatkozású kiadvány közül lehet válogatni. A nagy merítés különös érdekességgel bír számunkra, mert több váradi szerző műve is bekerült a sorba, ennyi itthoni szerzőt egy csokorban talán még sosem kínáltak. A listán szerepel Gittai István, Bökös Borbála, Fleisz János, Szilágyi Aladár, Tóth Ágnes és Balázs D. Attila több könyve is. Tehát, irány a legközelebbi könyvesbolt, vagy a Bookline, kerüljön váradi könyv a karácsonyfa alá! Reggeli Újság (Nagyvárad)