Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pálmonostora (HUN)
1 tétel
2013. szeptember 2.
Újjávarázsolták az emlékművet Barátoson
Régi pompájában díszeleg a barátosi Erzsébet-kertben az országzászló talapzata. Legnagyobb ékessége, a magyar zászló ott lobogott tegnap az árbocon, a nemzeti címer is visszakerült. Közel hetvenévnyi enyészet után tegnap avatták újra a restaurált emlékművet. Az ünnepségen a barátosiak mellett ott volt testvértelepülésük, Pálmonostora küldöttsége, Csige Sándor csíkszeredai magyar vezető konzul, Tamás Sándor megyeitanács-elnök. A zászlót a magyar küldöttség vezetője, Rádiné Gémes Ildikó polgármester adta át a barátosiaknak, Pálmonostora ajándéka a kőbe faragott címer is.
Az emlékmű történetét Kerestély Csaba polgármester elevenítette fel ünnepi beszédében. 1942. október 4-én avatták, Kispest ajándékaként épülhetett meg a háborús hősök emlékműve. Most három emléktábla hirdeti a világégésekben és az 1848–49-es szabadságharcban hősi halált halt 62 barátosi nevét. Az emlékmű felújítását a megyei tanács és a Székely Nemzeti Múzeum támogatta helybeliek közreműködésével – mondta a polgármester. Tamás Sándor köszöntőjében elismerését fejezte ki Kerestély Csabának, Vargha Mihály múzeumigazgató és munkatársai munkáját külön kiemelte, mint mondta: „újravarázsolták az emlékművet”. A leleplezés és zászlófelvonás után Bóné Sándor Barna lelkész mondott áldást, rövid beszédében – akárcsak az azt megelőző igehirdetésen – a nemzeti összefogás szükségességét hangsúlyozta. Ne csak régi hőstettekre emlékeztessen, az eljövendő küzdelmekre is erősítsen az emlékmű – mondta. Rádiné Gémes Ildikó a barátosi kapcsolat kialakulásáról beszélt. Tavaly ismerték meg egymást, azóta a testvértelepülési szerződést mindkét helység tanácsa elfogadta. Pálmonostora 1800 lelkes település, lakossága több mint negyede tanyákon lakik. Az ottaniak üdvözletének tolmácsolása mellett a polgármester nyilvánosan hívta meg a barátosiakat a jövő heti faluünnepükre. Az ünnepségen a pákéi Kádár Izabella népdalokat énekelt, Nagy Antónia szavalt – oktatójuk Bagoly Antónia tanítónő. Az emlékmű leleplezése a hagyományos barátosi fúvóstalálkozó részeként zajlott. A Kelemen Szilárd vezette Ferenc Ernő Református Fúvósegyelet idén 42. alkalommal szervezte meg a találkozót. A vendégek között volt az uzoni Atlantisz fúvószenekar és mazsorettcsoport, az étfalvi, borszéki, székelykeresztúri fúvószenekar.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)