Június 26-án, vasárnap kezdődött a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok tizedik, jubileumi találkozója. Az elmúlt tíz év során 18 ország sok száz magyar fiataljának jelentett ismerkedési, bemutatkozási lehetőséget, a közös kulturális gyökerek, az összetartozás érzésének erősítését. A július 5-ig tartó rendezvény a Magyar Színházban kezdődött „az egységes, mégis sokszínű magyar népdal, néptánc, népzene jegyében”. A Honvéd Együttes köszöntötte a résztvevőket. Idén 16 országból érkeztek magyar fiatalok: Románia, Szlovákia, Szerbia és Montenegró, Ukrajna, Horvátország, Szlovénia, Ausztria mellett Litvániából, Észtországból, Lettországból, Finnországból, Izraelből, Németországból, Franciaországból, Svédországból és Ausztráliából. A romániai meghívottak: a csángóság képviselői Gyimesből és Moldvából, a Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület diák csoportja Sepsiszentgyörgyről, a mákófalvi Kós Károly Népház Hagyományőrző Színköre, a Kaláka Néptáncegyüttes Szamosújvárról, az Ördögborda Ifjúsági Néptáncegyüttes Balánbányáról, a Passamezzo Historikus Együttes Kolozsvárról, a Snaps Vocal Band Sepsiszentgyörgyről, a START Tánccsoport Temesvárról, a Szarkaláb Néptáncegyüttes Kolozsvárról, a Szerenád Kamarazenekar és Eufónia Kórus Sepsiszentgyörgyről. A tíz nap során a különböző régióból érkező csoportok tárgyi népművészetüket, ápolt hagyományaikat, régiójuk kulturális nevezetességeit mutatják be, Budapesttel ismerkednek, ellátogatnak Ópusztaszerre is. /Guther M. Ilona: Jubileumi Vendégségben Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

Június 26. és július 5. között Budapesten és Ópusztaszeren vendégszerepelt a Szarkaláb Néptáncegyüttes, a Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Fiatalok 10. Találkozója elnevezésű rendezvényen, melyen 16 ország közel 700 magyar fiatalja vett részt, bemutatva sajátos kultúrájukat, táncaikat. /Pillich Balázs: A Szarkaláb Néptáncegyüttes sikeres magyarországi turnéja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

A határon túli magyar fiatalok tizedik jubileumi találkozóját tartották Budapesten június 26. és július 5. között. Idén 16 országból 700 fiatal gyűlt össze. Erdélyből többek között a Kaláka Néptáncegyüttes, Ördögborda, Passamezzó Historikus Együttes, Snaps Vocal Band, Start Tánccsoport, Szarkaláb, Szerenád Kamarazenekar és az Eufónia Kórus. A rendezvény célja megismertetni a határon túli magyar fiatalokat a magyar fővárossal és a magyar történelemmel. A Honvéd együttes előadásával kezdődött a rendezvény. Népművészeti kiállítás nyílt, mellette fotókiállítás. Utána a Levéltár és a különböző múzeumok következtek. Megnézték a Parlamentet is. A 700 fiatal szórakozhatott a Vidámparkban. Székelyföld bemutatkozására is sor került, majd táncház következett. Kirándultak Ópusztaszerre. Népviseletbe öltözött csoportok vonultak fel egy kalotaszegi párral az élen, és megkoszorúzták az emlékművet. Megtekintették a Feszty-körképet a magyarok bejöveteléről. A fiatalok táncos felvonulást tartottak a Lánchídon, majd sétahajózás következett. /Kovács Pali Ferenc: Hétszáz rózsaszál, avagy Vendégségben Budapesten 1996–2005. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./

A Rákóczi Alapítvány pályázatot hirdetett meg Kanadából határon túli magyar gyerekeknek, hogy jobban megismerhessék az anyaországot. A táborban kb. 135-en voltak, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről. A gyerekek 16 napot tölthettek Magyarországon, a Magyarságismereti Mozgótáborban. Nagyon sok helyre elvitték őket, voltak Budapesten, Pécsen, Debrecenben, Miskolcon, Kecskeméten, Ópusztaszeren, Székesfehérváron, Aggteleken stb. /Simon Izabella, X. osztályos tanuló, Református Kollégium: Rákóczi-tábor, legszebb vakáció. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./

Petraskó Tamás 1953. március 24-én született Kisrozványon, a Bodrogközben, a történelmi Zemplén megyében, nem messze Vereckétől. Iskoláit is ott járta, utána tanítóképzőt, majd tanárképző főiskolát végzett. 1996-ban, Árpád honfoglalásának 1100. évfordulója alkalmából részt vett a 4500 kilométeres Magna Hungaria-emléktúrán, ezért ott kellett hagynia a katedrát. Az expedíció tagjai, köztük a kézdivásárhelyi dr. Szabó András is, lóháton tették meg a honfoglalók egyik feltételezett útvonalát, Baskíriából, az Urál mellől indulva, a Volga és a Káma folyókat átszelve egészen Magyarországig, Ópusztaszerig. A túrán szerzett tárgyi és szellemi kincset is felhasználva Kisrozványban létrehozta az Árpád-kori régészeti parkot, ahol a honfoglalók korabeli életmódját igyekeznek felidézni, bemutatni. Petraskó idén megszervezte a Rákóczi-emléktúrát, amely a nagyságos fejedelem által is bejárt utat követte részben végig, Rodostótól Borsiig. Felesége pedagógus, a három egyetemista gyermekük úgyszintén feladatának tekinti a szakszerű hagyományőrzést. /Gazda Zoltán: Emberközelben Petraskó Tamás tanát, hagyományőrző. „Nem emberi világ az, amely nem kötődik valahová”. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), szept. 16./

Április 7-én az Ópusztaszer Nemzeti Történelmi Emlékparkban két újabb emlékfát avattak. A két kitüntetett: Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke és Tempfli József nagyváradi megyéspüspök. Kondor Katalint a Magyar Rádió élén végzett kimagasló munkássága elismeréseként tüntette ki Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke a Magyar Nemzeti Ezüstéremmel, amelyet a kitüntetett még mint a rádió elnöke 2005-ben át is vett. Az emlékfa elültetésére most került sor. Tempfli József megyéspüspököt az MVSZ elnöke azokkal az egyházfőkkel együtt tüntette ki, akik a kettős állampolgárságért folytatott népszavazás során határozottan kiálltak a nemzet új egységét megteremteni hivatott igen-szavazatok mellett. Húzsvár László, Pénzes János, Csete Szemesi István, Dolinszky Árpád délvidéki püspökök valamint Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspök emlékfáját 2005. április 21-én avatták az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban. /Kondor Katalin és Tempfli József emlékfája Ópusztaszeren. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 16./

A Bánsági Magyar Napok idei rendezvénysorozata április 25-én kezdődik és május 13-ig tart. A Temesvári Magyar Nőszövetség által immár 12. alkalommal rendezett szórakoztató és hagyományőrző rendezvénysorozat Temesvártól Aradig, Ópusztaszertől Igazfalváig kínál programokat. A Bánsági Magyar Napok idei főrendezvényének az István a király! című rockopera május 4-i bemutatója ígérkezik a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában. /Holnap kezdődnek a Bánsági Magyar Napok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 24./

Négyüléses iskolapadok a kicsi falusi iskolákban voltak. Fontos kellékei lehetnének az iskolatörténeti kiállításoknak. A régi taneszközökkel együtt meg kell menteni az iskolapadokat is. A Szeged melletti Ópusztaszeren bemutatják például a régi iskolát is. A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban mintaszerűen berendezett gazdag iskolatörténeti kiállítás is van. Összehangolt értékmentésre lenne szükség. /Borbély László: Értékmentés iskolákban. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 24./

„A Magyarok Világszövetségének megalapítása éppen hetven évvel ezelőtt történt. Ezért fontosnak tartottuk, hogy most egy kicsit mélyebben merítsünk a múltunkból és üzenjünk a jövő felé, mert ez a hetven év kötelez” – nyilatkozta L. Németh Erzsébet, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) alelnöke azzal kapcsolatban, hogy „Fordulat” címmel, 2008. augusztus 16–20. között rendezi meg a szervezet a Magyarok VII. Világkongresszusát. A Budapest mellett Ópusztaszeren és Kunszentmiklóson is zajló, négyévente megrendezésre kerülő rendezvénynek mindig más a tematikája. A rendezvény mondanivalójával szeretne hozzájárulni Magyarország erkölcsi és szellemi megújulásához. „Azt hiszem, hogy az előadások témái a tudományos gondolkodásban fordulatot kell hozzanak” – mondta az alelnök. „Mint 2000 óta mindig, mikor megvonták a költségvetési támogatást, évről évre megtörténik a csoda. Az MVSZ él és dolgozik, fordulatkeltő munkákat tesz le az asztalra. Segít a jó Isten, és a csoda, valamint vannak önzetlen emberek, akik fontosnak tartják, hogy a szövetség működjön és betöltse feladatát, ami számára elrendeltetett” – mondta a finanszírozási gondokról L. Németh Erzsébet. Az első kongresszust 1929-ben tartották, de az MVSZ megalapítására, Teleki Pál miniszterelnök kezdeményezésére, a II. Világkongresszuson, 1938. augusztus 18-án került sor. /Kánya Gyöngyvér: MVSZ: a csoda tartja életben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./ "Hogyne tisztelném mindazt, amit gróf Teleki Pál miniszterelnök egész életművével megalkotott" – kezdte Budapesten a Magyarok Házában megtartott sajtótájékoztatót Medvigy Endre, a „Gróf Teleki Pál halála” konferencia szervezőbizottságának elnöke. Megtartó példája és halála körülményeinek újragondolása a célja a Magyarok VII. Világkongresszusa e konferenciájának. A több mint százötven önkormányzatot tömörítő, és folyamatosan bővülő Magyar Önkormányzatok Európai Szövetsége 2003-ban alakult. A MÖESZ elnöke, Janzsó Tamás, a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyarok VII. Világkongresszusán belül, Székesfehérváron tartandó Önkormányzatiság és vállalkozás az Európai Unióban című konferencia azt vizsgálja, miként válhat a folyamatosan bővülő EU a világ legdinamikusabban fejlődő régiójává. Bemutatja a Kárpát- medencét, mint tőkevonzó régiót. /Magyarok VII. Világkongresszusa. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

Eredetileg 1913-ban állíttatta Csiki Mózes és neje, Pataki Márta azt a különleges faragású, gyönyörű festésű székely kaput, amely augusztus végétől az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba látogatókat köszönti. A közel százéves öregkapu Böjte Csaba ferences szerzetes ajándékaként került Ópusztaszerre. Böjte atya ezzel a gesztussal kívánt köszönetet mondani a nagyvilágban élő magyaroknak, amiért anyagi segítséget nyújtottak az általa vezetett, gyermekmenhelyek, iskolák, óvodák támogatásával foglalkozó dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Az új helyszínre szállított kaput szeptember közepén avatják fel. /Öregkapu Ópusztaszeren. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./

A temesvári Nyugati Egyetem képző- és díszítőművészeti karán tanuló magyar egyetemisták XIV. közös tárlatával indította útjára Szász Enikő főszervező, a temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozatot a Héliosz Galériában. Április 16 és május 3. között változó helyszíneken 11 rendezvényen vehet részt a régió magyarsága. Bácska és Bánát történelméről szóló kiállítás, könyv- és folyóirat bemutató, több folklórműsor, magyar bál, színházi és bábszínházi előadás, filmbemutató, a hagyományos ópusztaszeri kirándulás s idén először anyák napi, bográcsos parti szerepel a BMN programjában. A fiatal képzőművészek tárlata kiemelkedő siker. Negyven egyetemista és mesterképzésen részt vevő grafikus, festő, szobrász, díszítőművész sokszínű, érdekes tárlatáról van szó. A megnyitón Szász Enikő színművész a magyar főiskolások kiállításainak rövid történetét tekintette át. /Szekernyés Irén: XIV. Bánsági Magyar Napok. Fiatalok tárlata. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 18./

A kanadai székhelyű Rákóczi Alapítvány 2009-ben is megszervezte az immár tizenhatodik mozgótábort, mely feledhetetlen élményt nyújtott százharmincöt tehetséges, határon túli magyar fiatalnak. Idén rekordszámú pályázatot kapott az alapítvány, háromszor többet, mint az ezelőtti években. Sokan szülőhelyük szépségét vagy az ott virágzó ősi mesterségeket mutatták be pároldalas esszé keretében. A tábor lényege: a Magyarország határain kívül élő magyar ifjak együvé tartozásának tudatosítása. Az első napon három csoportra osztották a fiatalokat, a Zrínyi, Bethlen és Rákóczi csoportokra. Számtalan település utcáján hangzottak fel a magyar népdalok. Szakszerű idegenvezetéssel több magyarországi városban megfordultak. Fürödtek a Balatonban, Szántódon, Csontváry Kosztka Tivadar festményeit csodálhatták Pécsett, a mohácsi csata helyszínén is jártak. Látták a pannonhalmi apátságot, majd a tihanyi apátságot. Ópusztaszeren megnézték a Feszty-körképet, Kecskeméten a magyarországi Máltai Szeretetszolgálat vendégelte meg őket. Budapesten a három csapat találkozott, és együtt szállt meg régi rákóczis fiatalokkal, akik találkozóra jöttek. /Szucher Ágnes, Bolyai Farkas Líceum: Hajrá, kisebbség, előre! = Népújság (Marosvásárhely), júl. 21./

Az 1990-ben alakult, egy évvel később bejegyzett Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség (SJNKSZ) a Kárpát-medence kórusainak és zenekarainak nemzetközi szakmai szervezete. Kezdetben csak a Nyárádmentére szorítkozott, később egész Erdélyre, majd csaknem minden, magyarok lakta régióra kiterjesztette tevékenységét. 2003. augusztus 22-én tartotta második nagy összejövetelét a Szeged melletti Mórahalmon. Másnap a Kárpát-medencei zenei együttesek, kórusok találkoztak Ópusztaszeren, hat országból közel ötven kórus vett részt, több mint 1500 dalos lépett fel. A kongresszus döntése nyomán a szövetség Erdélyből „átköltözött” Magyarországra. SJNKSZ társszövetségi viszonyban van a Romániai Magyar Dalosszövetséggel, a Csemadokkal, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel, a Vajdasági Magyar Dalosszövetséggel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, a Baranya vidéki Magyar Művelődési Intézettel Horvátországból. Nagy Ferenc távozásával nehezen pótolható űr keletkezett a SJNKSZ-ben. Hiszen ő, ahol csak járt, vezényelt, szónokolt, mindig Szent István király Nagy-Magyarországában, egységes magyar nemzetben gondolkodott. Az ezredfordulón ezertagú kórus szólalt meg Debrecenben. A kórusszövetség új vezetőjével Siófok vált a szövetség központjává. A közeli Ádándon élő Neisz Ferenc elnök ismerkedőben járt Marosvásárhelyen. Járt már Bácskában, ide Kárpátaljáról érkezett. /Bölöni Domokos: Erdéllyel ismerkedik a kórusszövetség új elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

Ópusztaszeri kirándulással ért véget a 15. Bánsági Magyar Napok
 Szórványban, a Bég Partján nagyszerű kulturális élet zajlott az elmúlt hetekben. Ópusztaszeri kirándulással ért véget a 15. Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozata. A főszervező, Temesvári Magyar Nőszövetség elnökét, Szász Enikőt Lehőcz László kérte mérlegkészítésre. „Nagyon-nagyon fontosnak tartom a bánsági szórványmagyarság számára, hogy ezekkel az emlékekkel találkozva megerősítse saját nemzeti öntudatát.”
„A 15. évfordulóra való tekintettel tizenöt eseményből állt ez a közművelődési rendezvénysorozat, próbáltunk minden korosztályt megszólítani és minden nézői igényt kielégíteni. Eddig nem tapasztalt látogatottsága volt a rendezvénysorozatnak, messze túlszárnyaltuk a háromezres nézőszámot.”
Erdély.ma

„Június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetéből”
Ma első alkalommal ünneplik a nemzeti összetartozás napját
A nemzeti összetartozás napját ünneplik ma szerte a Kárpát-medencében. Tavaly május 31-én a magyar Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. 1920. június 4-én írták alá ugyanis az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerződést. Sólyom László köztársasági elnök június 3-án írta alá a nemzeti összetartozás napját kinyilvánító törvényt, amely másnap lépett hatályba. Nagy Anna magyar kormányszóvivő tegnapi nyilatkozata szerint a békeszerződés és határvonalak ellenére igenis létezik összetartozás a magyarok között. Magyarország kolozsvári főkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában közölte: június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetéből. Hasonlóan vélekedett Egyed Ákos történész, az EME volt elnöke is, aki szerint minden nemzet életében nagyon fontos a szolidaritás érzésének az erősítése.
Nagy Anna felidézte: egy évvel ezelőtt döntött úgy a magyar Országgyűlés, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja a trianoni békeszerződés aláírásának napját, s a parlament döntése egy hosszú, csaknem egy évszázados folyamatot zárt le. Ugyanis több mint kilencven éve írták alá a szerződést, és az azóta eltelt időszak alatt voltak olyan évek, évtizedek, amikor nagyon sokan nem is tudtak erről az évfordulóról, hiszen az volt a hatalom célja, hogy ezt elfelejtesse az emberekkel. Ám még azokban az években is – folytatta –, amikor ugyan tudtak Trianonról, az emberek akkor sem tudták pontosan, hogyan viszonyuljanak hozzá.
A magyar kormányszóvivő szerint fontos, hogy megerősítsék azt a fajta összetartozást, amely békeszerződések és határok ellenére igenis létezik a magyarok között. Ennek – mint mondta – számos jele van, például a különböző katasztrófák idején, amikor bebizonyosodik, mennyire működik az emberek között az összefogás, az összetartozás.
„Ami közös bennünk, amitől valóban összetartozunk, az sokkal több, mint a földrajzi határok, hiszen a kultúránk, a nyelvünk, az értékeink és a történelmünk az, ami igazán erős összekötő kapocs” – fogalmazott, hozzátéve: az összetartozást erősíti az az ismeretanyag is, amelyet a gyermekek kapnak az iskolákban azért, hogy „ők már ne úgy nőjenek fel, mint ahogy például az én nemzedékem is felnőtt, hogy agyonhallgatták és eldugták Trianont”. Az iskolai megemlékezések előkészítésének megkönnyítésére 131 oldalas pedagógiai háttéranyag készült a nemzeti összetartozás napjáról.
A szombati rendezvényekről szólva a kormányszóvivő kifejtette: a megemlékezésre több helyen is lesz lehetőség majd az országban, így például Ópusztaszeren és Sárospatakon. A fővárosban szombat reggel felvonják a nemzeti lobogót az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, a budai Várban pedig délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszönti a Szentháromság térről határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat. A tanulók többek között Beregszászra, Kassára, Révkomáromba, Dunaszerdahelyre, Pozsonyba, Vereckére, Ungvárra és Fülekre utaznak. A Parlamentben ismét ingyenes nyílt nap lesz.
Nagy Anna tájékoztatása szerint a nemzeti összetartozás napján mintegy négyszázan vehetik át a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte, így például Hódmezővásárhelyen, Egerben, Hajdúnánáson, Baktalórántházán, Békéscsabán és Budapesten, valamint külföldön is, többek között Ausztráliában.
Több erdélyi és partiumi városban is megünneplik szombaton a nemzeti összetartozás napját, a legtöbb helyen a magyar politikai és civil szervezetek közösen emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy a nemzeti összetartozás napja, az állampolgársági törvénnyel együtt régi elmaradást pótol, és a magyar nemzet kulturális összetartozását hivatott kifejezni. Ma Magyarországon és a határon túli magyarság lakta területeken méltó megemlékezéseket tartanak, a főkonzul Detrehemtelepen, magyar honvédek tiszteletére állított kopjafa-avatáson vesz részt, és ünnepeli a nemzeti összetartozás napját.
A magyar diplomata szerint június 4-ét nem lehet kitörülni a nemzet emlékezetéből, állandó figyelmeztető jelként kell érzékelni. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem gyászkultusz a nemzeti összetartozás napja, hanem előre mutat, önbizalmat és tartást sugall, valamint a közös célokban való gondolkodásra serkent. Szilágyi Mátyás ennek szellemében kívánt méltó ünneplést minden magyarnak.
Lapunk kérdésére, hogy miképpen vélekedik a nemzeti összetartozás napjáról, Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) volt elnöke kifejtette: a szolidaritás fontos minden nemzet életében, mert a történelmi pillanatokban nagy szükség van rá. A történész vallomása szerint a legnagyobb és legfontosabb emberi közösség pedig továbbra is a nemzet.
Szabadság (Kolozsvár)

Orbán: fontos a nemzeti összetartozás
A nemzeti összetartozás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Orbán Viktor szombaton Ópusztaszeren.
A magyar miniszterelnök Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Összetartozás Emlékművének az avatásán elmondta: a szobor arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé. Hozzátette: a magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók kerültek ezeréves szálláshelyükön kívülre, így, azért hogy erős politikai közösség jöjjön létre, szükség van az összetartozás megerősítésére.
A kormányfő hangsúlyozta: a turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. „Onnantól, hogy a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt szövetséget, a mi Szent Istvánunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál a turulmadár pedig, a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe” – hangoztatta Orbán Viktor.
Felidézte: Szent Mihály ideje a gazdasági év fordulója, a pásztorok ilyenkor adnak számot a jószággal. A politikus és a gazdaember is pásztor, el kell számolnia a rábízottakkal; a jó pásztor az, aki megkeresi az elveszett juhot – mondta. „Elszámolni jöttünk önökhöz, elszámolni a ránk bízottakkal. Ma nyugodtan vethetünk számot, és mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat” – fogalmazott a miniszterelnök.
Hangsúlyozta: ez az emlékmű azt üzeni, hogy egyetlen anyaország létezik, az, amely képes minden magyart a trianoni határokon innen és túl egyetlen közösségben egyesíteni. Orbán Viktor szerint, aki politikára „adja a fejét”, annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen.
„Aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra, és olvassanak a jelekből” – mondta. Matl Péter kárpátaljai szobrászművész közel tíz méter magas alkotását a park Szent Mihály-napi rendezvényének egyik programjaként avatta fel a miniszterelnök.
A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 centiméter magas, bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkőoszlop tetején. A körszobor az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei. A szobor kelet-nyugati tájolású, ami a magyarság vándorlásának irányára utal. Az eseményt megelőzően 98 külhoni magyar tett állampolgársági esküt Ópusztaszeren. Répás: jogos a kisebbségek védelme
Jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme – emelte ki Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián, pénteken Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában rámutatott: fontos ezt azért is tudatosítani, mert sok esetben védekező álláspontra szorulunk ebben a kérdésben. Répás Zsuzsanna hozzátette: a pénteki tanácskozás bebizonyította, hogy nemzetpolitikát a világ országainak jó része folytat, helyzetünkkel nem állunk egyedül sem Európában, sem a világban. „Hisszük, hogy az elmúlt 22 év során olyan magyar megoldások is születtek ebben a témában, amelyeket büszkén tárhatunk a világ elé” – fogalmazott. A helyettes államtitkár azt mondta, tudják, fontos feladatuk – sok esetben hiányosságuk volt eddig – elmagyarázni és megértetni a szomszédos államok és a világ más országai felé, hogy az, amit mi szeretnénk, nem egy realitásoktól elrugaszkodott törekvés, nem példa nélküli a világban.
Krónika (Kolozsvár)

Nemzeti összetartozás emlékműve Ópusztaszeren
Matl Péter kárpátaljai szobrászművész közel tíz méter magas alkotása jelképezi szombattól a magyar nemzet összetartozását az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 cm magas, bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkő oszlop tetején. A szobor körszobor, azaz minden irányból egyformán érvényesül, a világosszürke, csaknem 7 méter magas süttői mészkő talapzat pedig úgy emeli a környék fölé a madarat, hogy az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei.
Matl Péter azért választotta a turulmadarat az egység, az összetartozás szimbólumának, mert ahogyan a mondabeli madár is akadály nélkül tud nagy távolságokat repülni, ugyanúgy áthidalható a Verecke-Munkácsi várhegy és Ópusztaszer közötti távolság is lélekben. „A magyar nemzet történelmi tudatának fontos helyszínei közötti távolságot a turulmadár úgy köti össze, hogy közös eredetünkre, összetartozásunkra emlékeztet minket” – fogalmazott a művész. A szobor kelet-nyugati tájolású, amely a magyarság vándorlásának irányára utal.
Matl Péter 1960-ban született Munkácson, ma is ott él. Tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. Elsősorban köztéri szobrokat, díszkutakat, egyházi oltárokat és szobrokat készít.
Szabadság (Kolozsvár)

Aradi Magyar Napok megnyitója
Akarnunk kell nemzetünk feltámadását!
Tegnap, az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának a megnyitóját az evangélikus-lutheránus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelet képezte, ahol a bevezető zsoltárt nt. Gyurkócza Aranka evangélikus börtönlelkész, illetve nt. Jakab István evangélikus helyettes lelkész olvasták fel. Igehirdetésében nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész Kosztolányi Dezső Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok című költeményéből kiindulva, elmondta: az Aradi Magyar Napokra készülve, az elmúlt héten két olyan eseményben volt része, amelyek meghatározzák nem csak a maga, de az egész családjának a további életét. Ekkor tette le – feleségével és 3 gyermekével – a magyar állampolgársági esküt. A zászló mellett állva, a Himnusz alatt könnyekig meghatódott, amiért az anyaország végre valódi gyermekeiként öleli keblére az elszakítottakat. Két nappal ezelőtt részt vehetett Ópusztaszeren a Nemzeti Összetartozás Parkjának a felavatásán, ahol Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta: minden magyar felelősséggel tartozik minden magyarért. Nem véletlenül történt mindez Szent Mihály ünnepén, az elszámolás napján, amikor mindnyájunknak el kell számolnunk a ránk bízott feladatok elvégzésével. Kiderül, ki volt megbízható, jó pásztor az elmúlt évben. Mert mi, magyarok hajlamosak vagyunk, hogy az elmúlt évek, évtizedek vagy évszázadok sikertelenségeiért, nemzeti tragédiánkért Istent hibáztassuk, noha Ő mindig is szeretett, a nyája közé hívott bennünket. Nem Isten hibás a kevés gyermekünkért, a megszűnő iskoláinkért, a templomainkat látogató egyre kevesebb hívőért, a magyarságukat feladó testvéreink tetteiért. Pedig hát, Aradon igazán vannak olyan dicső elődeink, akik példaként állhatnak előttünk a nemzetért való áldozatvállalásban, az ügyünkért tanúsított kitartásban. Az aradi 13 példát adott nekünk minderről, amikor nemzeti hovatartozástól függetlenül, a magyar szabadság oltárán áldozták életüket. Nem csak értük, de Istennek hálát kell adnunk a világ legszebb anyanyelvéért, amit nekünk adott, illetve minden olyan magyarért, akik a tudományokban, a zenében, a sportban vagy bármilyen téren hozzájárultak nemzetünk hírnevének, elismertségének a növeléséhez. Az Úristen nem pusztulásra, hanem megmaradásra teremtett bennünket. Az ellenünk ágáló erők sok akadályt gördítettek a boldogulásunk útjába, szították a testvérharcot eladdig, hogy ama szégyenteljes december 5-én, a nemzet nagyobbik része megtagadta elszakított testvéreit. Most viszont Isten mindnyájunkat munkára hív, a munkatársaivá akar tenni nemzetünk felvirágoztatásában, amit viszont magunknak is akarnunk kell. Ez tehát most a legnagyobb feladat, hogy a Szentlélek erejétől áthatva akarjuk a megújulást, a feltámadást, aminek az elkezdéséhez jó alkalom kínálkozik az Aradi Magyar Napokon – zárta igehirdetését nt. Kovács Zsombor. A szertartás ökumenikus jellegéhez híven, a református egyház részéről Komádi Sándor, a katolikusok nevében Matekovits Mihály olvasott fel az Evangéliumból.
Nt. Jakab István megköszönte nt. Kovács Zsombornak az igei szolgálatot, az elöljáróknak, illetve a híveknek a részvételt. Miután Konyelicska István felügyelő a gyülekezet nevében köszöntötte a résztvevőket, Faragó Péter parlamenti képviselő, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Király András oktatási államtitkár, Cziszter Kálmán, Kocsik József és Farkas Viktória elöljárók nevében Bognár Levente aradi alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök kért szót. Amint hangsúlyozta, Aradon vagyunk, és a civilszervezetekkel, az egyházakkal összefogva továbbra is lenni akarunk, mert a 13 önfeláldozó magatartásának, kitartásának méltó örökösei kívánunk maradni. A továbbiakban Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója elszavalta Arany Jánostól Walesi Bárdokat majd a közös Miatyánk és áldás után Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét. Az Aradi Magyar Napok nyitóünnepsége nemzeti imánk megszólaltatásával, majd a gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel zárult. Nagy kár, hogy a lélekemelő szertartáson a vasárnap délelőtti időpont miatt alig 80-an vehettek részt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

K Ö Z L E M É N Y
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának tizenkettedik évfordulója alkalmából, 2012. október 3-án évnyitóval egybekötött Egyetemi Napot tartottak a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar aulájában. Az ünnepség díszvendége Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt, aki – a magyar felsőoktatásban betöltött történelmi szerepéért – elsőként vehette át az egyetem szenátusa által alapított Bocskai István-díjat.
A Sapientia oktatói és diákjai mellett, több anyaországi és erdélyi közéleti szereplő is részt vett az ünnepélyen. Köszöntő beszédet mondottak: Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, erdélyi EP-képviselő, Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, illetve János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora.
Tőkés László beszédében úgy fogalmazott: „a Ceauşescu-féle nacionál-kommunizmus továbbélése, valamint egészében véve kudarcos »hivatalos« politikánk miatt tartunk ott, ahol tartunk: Székelyvásárhelynek újbólcsak nem lehet székely/magyar polgármestere; az egykori magyar egyetemi városban, volt magyar egyetemünkön holmi magyar szekciókért küszködünk; a Kossuth utcán végigmenni nem lehet; Bernády György iskoláját tilos elnevezni az Ő nevéről”.
Visszaemlékezve a megtett útra, európai parlamenti képviselőnk rámutatott arra, hogy a magyar kormány, a Magyar Országgyűlés, és az Anyaország támogatása és segítsége nélkül nem lett volna lehetséges kiépíteni az önálló erdélyi magyar felsőoktatás rendszerét. Hiába vagyunk a román állam lojális adófizetői, ha az nem részesíti állami támogatásban egyetemeinket – tette hozzá Tőkés László. Azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy a magyar felsőoktatás felemelését olimpiai bajnokainkhoz illő szívósággal, céltudatos kitartással lehet megvalósítani.
Orbán Viktor a Bocskai-díj átvétele után megtartott előadásában arra hívta fel a diákság figyelmét: „Soha nem azon kell gondolkozni, hogy hogyan legyünk valakik, hanem csak arra szabad összpontosítani, hogy mit akarunk csinálni. A fontos és nagy dolgokhoz a Jóisten megadja az eszközöket”. A miniszterelnök arra bíztatta a fiatalokat, hogy tudásukat szeretettel ötvözzék, hiszen: „a szív tudásán áll vagy bukik magán- és közéletünk, hogy igazságosak vagyunk-e társainkhoz”.
Az Egyetemi Nap keretében a magyar kormány, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia EMTE és a Partiumi Magyar Keresztény Egyetem jelen lévő képviselői elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében.
Mellékeljük Tőkés László beszédét.
Tisztelt Ünneplők! Kedves Testvéreim!
A hálaadás szavával szólok ezen az évnyitón, nemzetünk és egyházaink közösségében visszatekintve az eltelt időre. Nagy utat tettünk meg 1989-től 2010 áprilisáig, 2004. december 5-től 2010. június 4-ig, Balatonőszödtől Ópusztaszerig, újabbkori nemzeti szövetségünk régi-új színteréig; Marosvásárhely Fekete Márciusától a Sapientia akkreditációjáig; a Petőfi–Schiller fantomegyetemtől a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia önálló magyar egyetemi rendszeréig. Partiumi egyetemünkön nemrégiben tartottuk az ünnepélyes tanévnyitót, 420 elsőéves hallgatót, valamint a 14 alap, illetve 7 mesteri szakon tanuló 1000 diákot köszöntve.
Egyetemünk elnökének minőségében köszöntöm az alapító történelmi egyházakat, Dávid László rektor urat, Kató Béla püspökhelyettes-elnök urat, ”Európa polgárát” és a lánglelkű Ifjúságot, a hallgatókat – nem utolsósorban pedig Orbán Viktor elnök urat, a Nemzet Miniszterelnökét és a többi magyarországi Barátunkat.
A Nemzeti Összetartozás Emlékművének ópusztaszeri felavatása nyomán Miniszterelnökünket idézve: „Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak…” – Akinek van füle, hallja…
A Ceauşescu-féle nacionál-kommunizmus továbbélése, valamint egészében véve kudarcos „hivatalos” politikánk miatt tartunk ott, ahol tartunk: Székelyvásárhelynek újbólcsak nem lehet székely/magyar polgármestere; az egykori magyar egyetemi városban, volt magyar egyetemünkön holmi magyar szekciókért küszködünk; a Kossuth utcán végigmenni nem lehet; Bernády György iskoláját tilos elnevezni az Ő nevéről – és akkor még a visszaállamosítás alatt álló Református Székely Mikó Kollégiumról nem is szóltam…
„Patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért” – fogalmazta meg nemzeti Költőnk, Illyés Gyula.
Nagyváradon 1990-ben, a Sulyok István Református Főiskola és 1998-ban, a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozásakor, majd pedig 1999-ben, a Sapientia Tudományegyetem megalakulásakor az opportunista, adaptív helyzetkövető/alkalmazkodó politika helyett kreatív szellemben folyamodtunk egy autonóm/helyzetteremtő politika eszközeihez, és így hoztuk létre a Sapientia Alapítvány égisze alatt erdélyi magyar egyetemi rendszerünket. Hála legyen érte az Istennek! Ez viszont nem lett volna lehetséges a Magyar kormány, a Magyar Országgyűlés, Orbán Viktor és az Anyaország támogatása és segítsége nélkül. Hivatalos országunknak, a román államnak még mindig mostohagyermekei – csak adófizetői – vagyunk, ezért csak anyaországi segítőinknek, az Ő nagylelkű költségvetési támogatásuknak köszönhetjük, hogy vagyunk! Illesse köszönet ezért külön-külön is a kis-Magyarország valamennyi adófizető polgárát. Külön is köszönjük, hogy most is stratégiai támogatásban részesíti egyetemeinket – Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Kolozsváron, Nagyváradon – a nemzeti kormány, és erről írnak alá megállapodást, amely felér a Nemzet jövőjének szóló jó befektetéssel!
Az akkreditáció egy akadályverseny, egy valóságos kálvária, egy nehéz út vége, ugyanakkor: egy még nehezebb út kezdetét is jelenti. Reményt keltő az a megállapodás, amelyet Miniszterelnökünk a Magyar Rektorok Konferenciájával való találkozóján kötött „a felsőoktatás minőségelvű fejlesztéséről”.
„Hosszú távon kell gondolkozni, és egy olyan rendszert kiépíteni, amely nemzeti közösségünk szükségleteihez mérten képez szakembereket” – hangsúlyozta Csíkszeredában Dávid László.
Egész oktatásügyünket, ez esetben pedig a magyar felsőoktatást (a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a teológiai akadémiáink, a művészeti egyetemeinkkel karöltve) ilyenképpen kell felemelnünk, Gyurta Dániel olimpiai bajnokunkkal szólva: „átvinnünk a túlsó partra”, varázslatos olimpikonunk, Risztov Éva hosszú távra szükséges és elégséges, szívós és céltudatos kitartásával! Ebben segítsen minket az Isten!
Tőkés László
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

(MTI)
Nagyvárad

Megkezdődött a IV. Magyar Világtalálkozó
Budapesten a Bosnyák téri Páduai Szent Antal-templomban tartott istentisztelettel kezdődött tegnap a IV. Magyar Világtalálkozó. Szegeden a Feketesas szalonban Nemzetközi Művészeti Találkozót rendeztek. A világtalálkozó programjai jövő vasárnapig tartanak, a főváros és Szeged mellett Ópusztaszeren is várják az érdeklődőket.
A találkozó hivatalos megnyitója ma este lesz Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a Világ Magyarságáért közéleti és művészeti díjakat, az Összefogás a Magyarságért Díjat, valamint a Tiszteletbeli Magyar címet adják át gálaest keretében. Az idei találkozó díszvendége Kárpátalja, emblémája pedig a Lelle nevű puli plüssfigura, amely jelképesen a világ magyarságának „összetereléséről” gondoskodik. A programok egyik legfontosabb helyszíne a hatezer négyzetméteren felépített Világfalu lesz a Syma Rendezvényközpontban május 23. és 25. között. A Világfaluban jurtasátrak mellett a Magyar Értékek utcája, a Találmányok tere, a Gyógyító övezet és a Kézműves sor várja a látogatókat. A Világklub pavilonban pedig ott lesznek a külhoni klubok képviselői, többek között Amerikából, Brazíliából, Svédországból, Svájcból és Franciaországból. A nagyszínpadon a népzenétől az operetten át a könnyűzenéig minden műfaj helyet kap. Fellép többek között Balázs Fecó, Mága Zoltán, Varga Miklós és Vastag Csaba. Az Ezer torokból a legnépszerűbb tíz magyar népdal című programon a zuglói Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa és neves népdalénekesek közreműködésével a legnépszerűbb népdalokat énekelhetik el a látogatók. Itt rendezik meg a Világtalálkozó Szépe versenyt is. A program részeként szakmai konferenciát is tartanak a Duna Palotában május 22-én A nemzeti integráció fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében címmel. Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban május 20-án Gyere haza, várunk! címmel Európai Ifjúsági Napot tartanak. Az egész napos rendezvény konferenciával kezdődik, amelynek célja, hogy szellemi hidat építsen a határokon túl és azon belül élő magyarok között. A Nemzeti Összetartozás Emlékművénél ünnepséget tartanak, amelyen fellép mások mellett Varga Miklós is, majd gálaműsorral folytatódik az esemény, amelyet a Magyar Vista Social Club fellépése zár. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vasszékelyek az első világháborúban
Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. A március 2-ig a Magyarság Házában látogatható tárlat Nagy József gyergyóremetei történész kutatásaiból, a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával jött létre 2014 decemberében a centenáriumi évforduló alkalmából. A többéves kutatómunkával összeállított és rendszerezett információhalmaz fényképekkel, térképekkel, korabeli újságcikkekkel kiegészülve tárja elénk a székelyföldi katonák háborús éveit a hadba indulástól a különböző frontok csatáin át a hadifogság tapasztalatáig.
Az alapos hadtörténeti kutatás egyik érdeme, hogy nemcsak a nagy háború kontextusában vizsgálja a székelyföldi alakulatok ténykedését, hanem azt is elénk tárja, hogy az adott korszakban mindebből mi volt érzékelhető a hátországban, a korabeli székelyföldi sajtó miről és hogyan számol be. Például Egy székely repülőtiszt bombázta Milanót címmel a Székely Napló hasábjain már másodjára méltatják a bethlenfalvi P. A. huszár főhadnagyot, „aki hadseregünknek talán egyetlen székely származású repülőtisztje”, és közlik a „Milanó ellen intézett dicsőséges, fényes sikerű támadásáról” írt eredeti feljegyzéseit: „Közelednek már a kérdéses kémények, de igen a zöld-fehér-piros gépek is! Jobbról egy, balról kettő! Az ember nem is akarja hinni, hogy gonosz szándékkal közelednek, olyan helyesek, színesek és könnyedek. Akárcsak játékszerek volnának. De bizony ülnek is benne! […] Már itt a cél. Újra eldob a szél, – nem vagyok pontosan felette. Na, ha ez folyton így fog menni?! A dóm még nem érdekel, van egyéb látnivaló. Most már három direkt engem követ. Mindegyikhez szóródik egy kis seria. – Kettőnél tisztán látom a bennülőket! Újra itt a cél. Intek: kicsit balra, kicsit vissza, jobbra célzok, – most! Le mind az öttel. Egy helyen már nagy füst. Ég valami. Nagy robbanást látok az enyéimből. Jó helyen vannak. Ezeket már nem tehetik más helyre. Hosszú, rechts um! Nem látok egy ellenséges gépet se! Fotografálom a célt! Most látom a várost, a dómot; felséges kép! Ezt is rákapom a lemezre. Adieu híres város. Most már történhetik bármi. Azaz inkább ne, – menjünk csak szépen haza!”A cs. és kir. 82. gyalogezred bakáit a „vasszékelyek” névvel illették, ennek emlékét őrzi az 1917. december 8-án felavatott (majd 2000-ben visszaállított) szobor is Székelyudvarhely főterén. Vitézségük legendájának egyik fontos pillére, hogy parancs nélkül soha, a legválságosabb helyzetben sem hátráltak meg. Tamási Áron író 1916-tól szolgált az ezred soraiban, több írásában megemlékezik az áldozatokról és a túlélők küzdelmeiről. De nemcsak szépirodalmi munkák teszik átélhetővé a háborús évek megpróbáltatásait, hanem naplók, levelek, emlékiratok által is kirajzolódnak a világégés szemtanúinak emberi tapasztalatai. Olvashatjuk Imets Béla 22-es honvéd hadnagy visszaemlékezését az 1914. december 12-i neusandezi bevonulásra, vagy 1915-ből egy ruszin parasztház lakóira, az anyára és a lányára, akik „félelem nélküli nyugodtsággal” tekintenek az otthonukba lépő, sáros, elrongyolódott egyenruhájú ellenséges katonára.
Érzékletesen mutatja be a lövészárokban zajló életet Kémenes Mór tanító, 22-es honvéd hadapród 1915. április 20-án keltezett levelében: „Éjjel 11 óra van most. Künn gyönyörűen világít a hold. A csillagok, mint valami mennyei őrszemek, vigyáznak a két alvó rajvonalra. Mert az őrszemeken kívül, akiket épp most vizsgáltam meg, alszik itt mindenki és minden. Én meg idehúzódom lakosztályom nyitott kandallójához és levelet írok. […] Most künn a futóárokban lépéseket hallok. Csak a fölváltott tábori őrs. A parancsnok jelentkezik. Idegesen zavarom tovább. Megint csend. A tüzem is lankad. Meglököm a legényemet: – Friss gallyat a tűzre! A legény felriad: – Hadapród úr, azt álmodtam, hogy béke volt, s mi zeneszóval vonultunk be Vásárhelyre, s minden virágos volt, s a leányok meg az asszonyok integettek. Mi meg örültünk.”
Nagy József a marosvásárhelyi 22-es gyalogezredről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy azért fontos a háború tanulmányozása, mert így érthetjük meg, mire képes az ember a békéért. A történész úgy véli, mindig fel kell eleveníteni a világháborúk tapasztalatait, hogy megérthessük, mekkora árat fizettek a múlt században élők azért a békére törekvésért, amely a mai európai gondolkodást meghatározza. A korábban Csíkszeredában, Gyergyóremetén, Csíkmadéfalván és Budapest Főváros Levéltárában kiállított vándortárlat a Magyarság Háza után valószínűleg Ópusztaszerre és Egerbe érkezik, majd visszatér Erdélybe. eloszekelyfold.com

Kolozsvári diákrendezvénnyel kezdődött a Feszty Árpád-emlékév
Magyarságtudományi előadással és diákvetélkedővel kezdődött szombaton Kolozsváron a 2016-os Feszty Árpád-emlékév rendezvénysorozata.
A Feszty-körkép Alapítvány abból az alkalomból nyilvánította Feszty Árpád- emlékévvé 2016-ot, hogy a festőművész 160 éve született, és művésztársaival együtt 120 éve festette meg a magyarok Kárpát-medencei honfoglalásának a monumentális festményét. A Feszty-körképként ismert műalkotás az ópusztaszeri emlékparkban tekinthető meg.
A Hazatérés című történelmi ismeretterjesztő vetélkedő során öt kolozsvári magyar középiskola diákcsapata, valamint a felvidéki Ógyalla (Feszty Árpád szülővárosa) és Felsőtárkány diákcsapata mérte össze a tudását a Feszty Árpád művészetéről és a honfoglalás koráról szóló játékos vetélkedőn. A versenyt a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Jókai Rózáról elnevezett csapata nyerte.
A résztvevők szombaton délelőtt Ozsváth Sándor előadását hallgathatták meg. A művelődéstörténész a magyar kultúra két forrásáról, a keresztény kultúráról és az íjfeszítő népek kultúrájáról, valamint ezek összefonódásáról és máig ható jellemzőiről tartott előadást a diákoknak. Vasárnap Mónus József lovasíjász tartott bemutatót, és A lovasíjász című filmet nézhették meg.
Ökrös Mariann, a Feszty-körkép Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta, amiként Árpád vezér összefogta a honfoglaló magyarokat, Feszty Árpád pedig a körkép megfestéséhez összegyűjtötte festőtársait, úgy próbálják most a Feszty-emlékév alkalmából összehozni a Kárpát-medence magyar középiskolásait.
"Az a szándékunk, hogy minél többen látogassák meg Ópusztaszeren a magyarok bejövetelét ábrázoló Feszty- körképet. (…) Ne ballagjon úgy el gyerek az iskolából, hogy életében egyszer ne jusson el a magyarok bejövetelét ábrázoló monumentális festmény elé" – nyilatkozott Ökrös Mariann.
Hozzátette, hogy a verseny a kárpátaljai Munkácson, a vajdasági Szabadkán és a felvidéki Komáromban folytatódik. Az első helyezett csapatok közösen nézhetik majd meg Ópusztaszeren a körképet, és vehetnek részt Kassai Lajos birtokán egynapos lovas-íjászprogramon. Népújság (Marosvásárhely)

Az Aradi Kultúrpalota kincsei
Mi lesz Feszty triptichonjával?
Ha ma a képzőművészet iránt érdeklődő magyar a Feszty nevet hallja, mindenekelőtt a Magyarok bejövetele c. monumentális, a Szeged közelében, Ópusztaszeren kimondottan e célra épült rotondában (körcsarnokban) elhelyezett monumentális alkotásra gondol. A körkép műfajának bőven voltak ugyan előzményei Európában, magyar vonatkozásban mégis az első volt, és az éppen 120 éves, sok hányattatást megért festmény restaurálás utáni újbóli felállítása (1995) óta hatalmas tömegeket vonz.
Kevesebben tudják azonban, hogy Feszty Árpád (1856–1914) egyik jelentős alkotása, az ugyancsak monumentálisnak nevezhető Krisztus temetése c. hármas kép Aradon található. Feltekerve, a múzeum raktárában, és pillanatnyilag senki nem tudja, milyen állapotban. A hasonló művek sorsából kiindulva egészen biztos, hogy sérülten, alapos restaurálásra szorulóan.
Vannak még idős aradiak, akik annak idején látták „élőben”, falon az Aradi Kultúrpalotában lévő (időközben elköltöztetett) szépművészeti múzeumban a hatalmas méretű (400x312+600+312 cm, azaz négy méter magas, 12,24 méter hosszúságú) festményt. A kommunista diktatúra korszakában egy ideig, mondhatni furcsa módon, megtűrték, bibliai, vallásos ihletettsége dacára, aztán 1959-ben letakarták, majd eltávolították a kiállítási teremből.
Van-e mód, lehetőség arra, hogy az aradi múzeum egyik kivételes, magyar vonatkozásban a Szabadság-szobor mellett talán legjelentősebb művészeti értéke újból a falra, a közönség elé kerüljön?
A kérdésre ma, 2016 májusában nem könnyű és nem kockázatmentes válaszolni. Minthogy az Arad – Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt keretében a festmény restaurálása és újbóli közkinccsé tétele is szerepelt, igennel felelhetnénk. A projekt azonban elbukott, és ki tudja, hogy Arad következő városvezetése miként viszonyul majd a kérdéshez? Egyértelmű, hogy ez alkalommal sem a művészi értékről, hanem egyéb meggondolásokról van szó.
A péntek késő délután az Aradi Városháza dísztermében (zsúfolt ház előtt) megrendezett összejövetel – a Kölcsey Egyesület újabbkori harmadik konferenciája – a triptichonról szólt.
Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület titkára bevezetője után Bognár Levente aradi alpolgármester azt emelte ki, hogy a város kulturális értékeit az itt élő nemzetiségek közösen hozták létre, Jankó András Kölcsey-elnök azt fejtegette: lehet, hogy a mai jeles nap lesz, mert megmozdul valami a kép körül, és mások is felfigyelnek rá. A magyar kormány által meghirdetett lehetőségre a Kölcsey Egyesület májusban pályázatot nyújtott be. Fekete Károly elmondta: a megyei múzeum egykori munkatársától, Szabóné Ferencz Irmától „örökölte meg” a triptichon ügyét, és ismertette, hogyan került a kép a városba: az Aradi Kultúrpalota megnyitására a Magyar Szépművészeti Múzeum által itt letétbe helyezett képzőművészeti alkotások között volt. Két szemtanú szerint az 1950-es években itt állomásozó, múzeumlátogatásra vitt szovjet kiskatonák térdre borulva imádkoztak előtte...
Görbe Márk budapesti művészettörténész a triptichon megszületésének körülményeiről és alkotójáról tartott igen érdekes előadást, Puskel Péter aradi helytörténész (előrebocsátva, hogy ő még látta a falon az alkotást a Kultúrpalotában) a kép sorsáról és utóéletéről szólva elmondta: amikor a Szépművészeti Múzeum 73 műalkotást Aradon letétbe helyezett, akkor a hármas kép értékét 232 ezer koronára becsülték – 250 ezer volt eredetileg a Kultúrpalota felépítésének (utóbb jócskán meghaladott) költsége.
Ódry Mária festőművész, restaurátor egy XVIII. századi oltárkép általa végzett restaurálásáról, Matúz András ugyancsak a resturálásról szólt, Szentkirályi Miklós, a neves restaurátor, a Magyarországi Restaurátorkamara elnöke egy művészeti alkotás helyreállításának nemcsak gyakorlati, hanem elvi kérdéseiről is beszélt, támogatást ígérve arra az esetre, ha Feszty-hármas kép restaurálásra kerülne.
A Municípiumi Kulturális Központ által támogatott színvonalas konferencia végén kiosztották Az Aradi Kultúrpalota kincse, Feszty Árpád triptichonja c. kétnyelvű művet, amely a konferencián elhangzott előadások bővebb szövegét tartalmazza, kiegészítve Juhász Bélának Ódry Máriával és Matúz Andrással készített interjúinak egy-egy részletével, valamint Andó Andrásnak a triptichon lehetséges jövőjéről írott cikkével.
A Kölcsey Egyesület Fecskés sorozatának 34. kötetét Jankó András szerkesztette, olvasószerkesztő Fekete Károly, tördelő Nagy István. Gratulálunk hozzá!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Van, akiknek nem tetszik a ruszinozás
Az egyik kárpátaljai portál azt írja, hogy Magyarországon nem ismerik el a Kárpátalján élő ukránokat, hanem ruszinokként tekintenek rájuk.
Véleményüket egy MTI-s hírre alapozzák, ami szerint kárpátaljai magyar és ruszin gyerekek táboroztak Ópusztaszeren. A megfogalmazást Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára használta. A kárpátaljai regionális portál a hír kapcsán emlékeztet, hogy Magyarországon az ukrán és a ruszin nemzetiségűeket is önállóan kezelik, saját önkormányzatuk és parlamenti szószólójuk is van.
A cikk azzal fejeződik, hogy megemlítik, Ukrajnában továbbra sem ismerik el önálló nemzetiségként a ruszinokat, bár a Kárpátaljai Megyei Tanács regionális szinten ezt már megtette.
Érdemes a cikkhez érkezett egyik hozzászólásból is idézni, ami emlékeztet mindenkit az ENSZ emberi jogi bizottságának 2008-as ajánlására, amiben javasolta Kijevnek, hogy nyilvánítsák teljesen önállóvá a ruszinokat. A kommentelő még a trianoni diktátumot párizsi békeszerződésre is kitér, ahol ruszin autonóm területként esik említés a vidékről.
karpathir.com

Közösségápolás Uzonban
Tíz éve sikeres és bensőségessé vált baráti kapcsolatot tart fenn az uzoni református gyülekezet és egyházközsége a Pest megyei Mendével. Nem testvérgyülekezeti, hanem örökölt polgári kapcsolatot ápolnak: a mendeiekkel való találkozás minden esztendőben várt esemény. Most az uzoniakra került a sor, akiket már családi szálak kötnek a Budapesti Ferihegyhez és a savanyú káposztájáról híres Vecséshez közeli Mende lakóihoz. A négyezres lélekszámú település a Gödöllői-dombság lankáin terül el.
„Az egymás hite általi lelki épülés érdekében tartjuk fenn a kapcsolatot, amelyhez szorosan kötődik a bennünket körülvevő világ megismerése, megmutatása, hiszen jól tudjuk, közel fél évszázad pergett le azóta, hogy ilyen utazásra és találkozókra nem engedtek alkalmat – magyarázta a jeles találkozó hozadékát az uzoniak református lelkipásztora, Ungvári Barna András. – A mendeiek is ezt tették, bemutatták a település tágabb környékét, ami már azért is fontos, mert megismerkedhettünk Ópusztaszerrel, az 1896-ban az ezeréves ünnepségek tiszteletére megépített hét történelmi millenniumi emlékhely egyikével. Magyarhonban ünnepeltük meg augusztus 20-át, emlékezetes módon, ugyanis a helybeli plébános társaságában a festői Mátraszentimrén vettünk részt ünnepi szentmisén, ahol mi is elvégeztük a magunk módján az újkenyér megáldását, újzsengét ünnepeltünk a Duna–Tisza közén. Megéltük a kapcsolatok erősödésének örömét, átadtuk mAradandó ajándékunkat, egy olyan fotóalbumot, amely a két közösség évtizedes kapcsolatát örökíti meg.”
Mende vidékén két vár romjai is megtalálhatók. Az elsőt a Kr. e. 13 században élő bronzkori nép építette, a helybeliek Leányvárnak nevezik. A másikat már az Árpád-korban emelték, ez a mendeiek szerint a Lányvár. A török hódoltság idején a régi települések elpusztultak (romjaikat feltárták), a kipusztult magyarság helyébe a többségükben evangélikus hitben élő felvidékiek telepedtek. Az uzoniak itthon is megtartották az újkenyér ünnepét, amely hagyományosan a családok, rokonok, az ismerős közösségek ünnepe. Ekkor került sor a 10, 25, 50 éve házasságot kötöttek találkozójára is. Szeretettel fogadták körükben Szentgyörgyi Zsombor Mihály nyugalmazott Kézdivásárhelyi lelkipásztort, aki a szomszédos Bikfalván telepedett le, ő mondta az ünnepi úrvacsorai ágendát. Látogatásunk idején zajlott az uzoni vakációs bibliahét utolsó előtti napja. Népes gyereksereg töltötte együtt a közösségépítő, eseményekben gazdag hetet. Öröm volt látni, hogy a lelkipásztor vezetésével Nagy Hajnalka, Kovács-Ungvári Noémi vallástanár és a fiatalok mekkora hozzáértéssel szervezték-bonyolították a rendezvényt, amely immáron szokás szerint a vasárnapi istentisztelettel ért véget. Itt a gyerekek a szülők jelenlétében tettek tanúbizonyságot mindarról, amivel egy hét alatt lelkiekben-szellemiekben gazdagodtak, s megköszönték a támogatóknak, hogy mindennap jutott számukra falnivaló, édesség.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kárpát-medence Ópusztaszeren
Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark az egész Kárpát-medence területéről vonzza a látogatókat, ahogyan azt tervezői már az 1980-as évek derekán elképzelték. Az emlékhely története azonban ennél sokkal korábbra nyúlik vissza. Vendéglátónkat, Vincze Gábor történészt – akinek kalauzolásával az emlékpark valamennyi nevezetességét bejártuk – a nemzeti emlékhelyről faggattam. – Kezdjük a legelején: miért éppen Ópusztaszeren épült meg Magyarország Nemzeti Történeti Emlékparkja? – Ennek egyik kézenfekvő magyarázata az, hogy a 12. században itt egy igen jelentős egyházi központ létesült – egy nemzetségi monostor bencés templommal –, ami köré később mezőváros épült. Az 1500-as évek végéig egy virágzó egyházi szellemi központ működött Szeren, és azért épp itt, mert Szegedtől Buda fele egy ősi kereskedelmi út mentén feküdt. A régi térképek még megjelölték ezt az utat. A török világ végén a központ megszűnik, de a romok a 19. században is megmAradtak, a templom fala helyenként 2,5-3 méter magasan még állt. Az utókor fantáziáját az is felcsigázta, hogy Anonymus gestájában, a Gesta Hungarorumban földrajznevekkel precízen körül van írva Szer, a település. Anonymus krónikája szerint a honfoglaló vezérek itt jöttek össze, hogy meghányják-vessék az ország dolgait, és ezt a tényt a romantikus 19. században úgy dolgozták fel, hogy itt került sor Magyarország első országgyűlésére.
– Az emlékpark legrégebbi, ma is álló alkotása az 1896-ban emelt Árpád-emlékmű. Tulajdonképpen ekkor született meg az emlékhely ötlete?
– A millennium éve jó alkalom volt arra, hogy valamit kezdjenek ezzel a múlttal. A környék ekkor az északolasz származású Pallavicini Alfonz Károly őrgróf birtoka volt. Amikor szóba került a szeri történet, a mai emlékparktól 8 km-re található Pusztaszer falu Kecskemét városának a birtokaként szerepelt. Kecskemét egy Árpád-oszlopot szeretett volna állítani, amihez azonban sok pénze nem volt, az őrgróf viszont egy jókora Árpád-emlékmű felállítását vállalta olyan meggondolásból, hogy a híres romok az ő birtokán találhatók. Amikor Pallavicini őrgróf saját pénzén felépítette az emlékművet, sem a Kecskemétiek, sem a pusztaszeriek nem örültek neki, a hely azonban már Trianon előtt, majd a két világháború között az Árpád-kultusz melegágya, zarándokhelye lett, itt működött többek között a Pusztaszeri Árpád Egyesület.
– Mit kezdett a kommunista éra a pusztaszeri Árpád-kultusszal?
– A kommunisták egy roppant ravasz húzással erre a kultuszra még rátetettek egy lapáttal: 1945-ben itt kezdték el a magyarországi földosztást. Ennek kettős üzenete volt: Pallavicini őrgrófék birtokának szétverésével a gyűlölt arisztokraták elleni harcba foghattak, másrészt a hely szellemét igyekeztek deszakralizálni azzal, hogy később a földosztást a második honfoglalásként állították be. 1956 után ezzel az aktussal egy baj volt: a földosztó minisztert 1945-ben Nagy Imrének hívták, így aztán a második „honfoglalást” elhallgatták. A hatvanas években, Csongrád megyei szinten elindult egyféle mozgolódás, hogy kezdeni kellene valamit ezzel a történelmi örökséggel.
1945-től a kommunisták alapemberévé vált Erdei Ferenc – a Hazafias Népfront országos főtitkáraként – 1970-ben felveti, hogy létre kellene hozni egy történelmi emlékhelyet. Az országos pártvezetés meglepő módon nem sepri le az asztalról az ötletet, hanem bátorítja annak megvalósítását. Olyan neves személyiségek állnak az ügy mellé, mint Györffy György, a kor legjelesebb középkorász történésze, illetve a kissé perifériára szorított, de szakmailag abszolút elismert László Gyula régész-történész. Néhány „fontos elvtárs” létrehozza az Ópusztaszeri Országos Emlékbizottságot, amely a Csongrád megyei múzeumok szegedi központját – Trogmayer Ottó vezetésével – azzal bízza meg, hogy ássák ki a romokat. Az 1971-ben elindult ásatások jelentették az emlékhely kezdetét.
– Hogyan került képbe a Feszty-körkép?
– 1972-ben László Gyula vetette fel annak a lehetőségét, hogy a készülő emlékparkban kapjon helyet a háború végén, Budapesten kétharmad részben megsemmisült Feszty-körkép még megmenthető része. A felvetést mind a helyi, mind a központi pártvezetés támogatta. Menet közben alakult ki az az elképzelés, hogy Feszty Árpádnak „A magyarok bejövetele” című körképét állítsák helyre és egy erre a célra készülő épületben mutassák be. A körkép Szegedre szállított mAradványainak a restaurálására azonban csak jóval később került sor. Az 1971-től harminc éven át minden nyáron folytatott ásatások kiderítették, mennyire fontos település romjai fekszenek a mai emlékpark helyén. A múzeum egyik munkatársa, a ma is élő Juhász Antal néprajzos professzor kezdettől fogva a szabadtéri néprajzi gyűjtemény létrehozását irányította. A skanzen a két világháború közötti, illetve a 19. századi népi életet, a hagyományos alföldi paraszti világot mutatja be hitelesen. Juhász Antal a ma már mondhatni hungarikumnak számító Szeged környéki tanyavilággal kezdte a szabadtéri néprajzi gyűjtemény létrehozását. Később elkészült szeged-alsóvárosi „paprikás porta”, a makói „hagymás” parasztház és több más hasonló építmény.
– A kommunista időben hogyan sikerült ideológiamentes övezetnek megőrizni az emlékparkot?
– Az 1945-ös földosztást követő években született „kettős honfoglalás” ötlete még sokáig kísértette az elvtársakat. Szerencsére a földosztás, mint „újabb honfoglalást” bemutató monumentális emlékmű, soha nem készült el, az utókorra fennmAradt pályaművek makettjeinek fényképe azonban ma is elrettentő látványt nyújt a korabeli tervekről. Ahogyan telt az idő, a nyolcvanas évekre az ideológiai vonal elfakult, elszürkült.
– Az emlékpark igazi látványossága ma is a Feszty-körkép. Hogyan sikerült egy jórészt elégett, megsemmisült műalkotást ilyen tökéletesen restaurálni?
– Ez a lengyel restaurátorok kiváló hozzáértését és mintegy négyéves munkáját dicséri. A nyolcvanas évek közepén kezdett épülni, és az évtized végére készült el a Rotunda, a körkép kiállítási helye. Ekkor már egyértelművé vált, hogy hozzá kell fogni a körkép restaurálásához. Még a pártállam idején, 1989-ben létrehoztak egy Feszty-körkép Alapítványt, amelynek az Országos Emlékbizottság mellett az volt a feladata, hogy a körkép rekonstrukcióját menedzselje. A meghirdetett nemzetközi pályázatra két csapat jelentkezett: egy magyar és egy lengyel. A lengyelek nagy előnye volt, hogy az 1794-es racławicei csatáról készült körképet egy évtizeddel korábban már restaurálták: a lengyelországi műalkotásból is nagyjából annyi mAradt, mint a Feszty-körképből. A mesterek pontosan tudták, hogy a megmAradt részeket hogyan és milyen technikával kell kiegészíteni. Trogmayer Ottó döntött a lengyelek mellett, amiből később sértődés lett, de az idő és az élet őt igazolta. Trogmayer Ottó tavaly halt meg: ő volt 1971-től az ópusztaszeri emlékparknak a motorja, az igazi atyja. Nélküle ez nem valósulhatott volna meg. A lengyelek 1991-ben kezdték el a restaurálást és 1995-ben sikerült átadni a teljesen felújított műalkotást.
– Hogyan fogadta a közönség a régi pompájában megelevenedő Feszty-körképet?
– Óriási „látogatói bumm” vette kezdetét Magyarországról és szerte a Kárpát-medenceéből. Európában nemcsak a magyaroknak, hanem az oroszoknak, a bolgároknak, a lengyeleknek, a svájciaknak, a németeknek, távolabb pedig a kínaiaknak és az amerikaiaknak is van történelmi eseményeket megörökítő körképük. Ez a műfaj még a mozi világa előtt terjedt el, hiszen több dimenzióban lehetett látványosan bemutatni monumentális eseményeket. Elfogadtatása azonban sem a kommunista években, sem a rendszerváltás után nem volt igazából gördülékeny Magyarországon. Amikor 1989 előtt néhány szocialista elvtárs fintorgott a kiállítás ötletén, Trogmayer Ottó azzal válaszolt, hogy ha Moszkvában, a szovjet elvtársak annyira büszkék a saját körképükre, mi miért ne lehetnénk azok? Amikor 1995-ben végre restaurálták, ezúttal a liberálisok fintorogtak, hogy miért kell egy 19. századi elavult giccset újra bemutatni. Trogmayer Ottó ezúttal azzal vágott vissza, hogy ha az Egyesült Államokban is van ilyen, és nagy sikernek örvend, nekik vajon miért nem giccs.
– Milyen manapság az ópusztaszeri emlékpark látogatottsága? Mennyire sikerült megőrizni a kilencvenes évek „népvándorlásszerű” tumultusát?
– A Feszty-körkép átadása után mintegy tíz éven keresztül nem került sor semmiféle komoly fejlesztésre, mert az akkori vezetés megelégedett azzal, hogy újabb és újabb tömegek kíváncsiak a Rotundában kiállított körképre, illetve az Emlékpark többi nevezetességére. Jó darabig ez működött is, a kétezres években azonban apadni kezdett a látogatói létszám. Ekkor vetődött fel, hogy új attrakciókat kellene bemutatni: többek között olyan interaktív kiállításokra van szükség, amelyek a mai fiatalokat is megfogják. A tavaly átadott látogatóközpont új színt hozott az emlékpark életébe. Például 3D-s történelmi filmvetítésre ülhetnek be, vagy a Rotundában olyan új szemléletű kiállítások is látogathatók, amelyek a mai tizenéves nemzedékek számára sokkal izgalmasabbak és érdekesebbek, mint egy régi szemléletű panoptikum. Bármilyen népszerű is egy kiállítóhely, ha nincs folyamatos fejlesztés és nincsenek új ötletek, egy idő múlva érdektelenségbe fullad. A mi feladatunk az, hogy újabb és újabb programokkal csaljuk ide a közönséget.
– Mennyire kedvelik a Kárpát-medence elszakított területeiről érkező vendégek az emlékparkot?
– Már a nyolcvanas évek közepén megfogalmazták az Emlékbizottság tagjai, hogy itt kell találkoznia a Kárpát-medencei magyarságnak, ahogyan azt Árpád fejedelem idejében tették eleink. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történtei Emlékparknak ma is ez az egyik legfontosabb küldetése: minél sűrűbben találkozzunk és ismerjük meg közös múltunkat.
Makkay József
erdelynaplo.ro
Erdély.ma

Erdélyi panoráma Ópusztaszeren
Az 1849-es nagyszebeni csatáról készült Erdélyi panoráma című festményt bemutató kiállítás nyílt csütörtökön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Ez az első alkalom, hogy együtt látható a két nagy magyar történelmi körkép: az Erdélyi panoráma és a Feszty-körkép.
A kiállítást abból az alkalomból rendezték, hogy Ópusztaszeren tartják az International Panorama Council huszonötödik, jubileumi közgyűlését. Az Erdélyi panoráma, más néven a Bem–Petőfi-körkép 18 darabját, valamint a festmény népszerűsítésére készült két olajnyomatot a lengyelországi Tarnów múzeuma adta kölcsön az emlékparknak.  Jan Styka 1896-ban kapott felkérést arra, hogy készítsen egy körképet az 1848-as forradalom ötvenedik évfordulójára. A megrendelők kérése az volt, hogy a csatakörkép állítson emléket a lengyel–magyar barátságnak, a szabadságharc egy dicsőséges ütközetét ábrázolja, ne sértse az osztrákokat, de azt nem kifogásolták, ha oroszellenes. (Magyar Idők)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 19. század „háromdéje” az udvarhelyi múzeumban
A kalandos sorsú Erdélyi Panoráma bemutatásával emlékezik meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitöréséről a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. A Herendi Porcelánmanufaktúra darabjait az Ópusztaszerről érkező Bem–Petőfi-körkép váltja fel.
Idén vélhetőleg még nem lesz saját kiállítása a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumnak, viszont számos más tárlatot hoznak el a Haberstumpf-villába, a múzeum nagy sikerű Anna-kiállítása pedig eljut a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumba. Az év egyik kiemelkedő tárlata lesz a következő, amely az Erdélyi Panorámát mutatja be – mondta el Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
A Herendi-kiállítás helyére kerülő tárlat a kevésbé ismert történelmi körképet, az Erdélyi Panorámát mutatja be, melynek története 1896-ig nyúlik vissza. „Rólunk szól, ezért is jelentős a székelyudvarhelyi és székelyföldi látogatók számára, hiszen az 1849. március 11-én vívott nagyszebeni csatát ábrázolja, amelyet Bem József vezetett” – magyarázta. A panorámaképet Jan Styka lengyel festőművésztől rendelte meg a magyar kormány 1896-ban, az 1848-as forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára készülve. A 120 méter hosszú és 15 méter magas festmény témájaként a Bem József vezette nagyszebeni csatát választotta a megrendelő. Mivel a kiegyezés után készült a forradalom egyik dicsőséges jelenetét bemutató festmény, ezért eshetett az orosz–osztrák csatára a választás, hiszen ezzel nem sérthették meg az osztrákokat.
A csatakörkép elkészítése előtt a művész eljött Erdélybe megtekinteni a tájat, majd 1897 tavaszán elkezdte a munkát, és alig néhány hónap alatt be is fejezte. A folyamatban több olyan magyar festőművész is segített neki, akik a Feszty-körképen is dolgoztak, például Vágó Pál és Spányi Béla. Noha a hitelességre törekedtek, a romantikus történelmi festményen olyan szereplők is vannak, akik nem vettek részt a csatában – például a kép egyik főszereplője, Petőfi Sándor sem volt jelen a szebeni összecsapáson.
„Elkészülésükkor, a 19. század végén a panorámaképek olyanok voltak, mint ma a 3D mozik. Kör alakban állították fel, és különböző elemekkel egészítették ki” – magyarázta a festmény korabeli jelentőségét Miklós Zoltán.
A százhúsz éve kiállított óriási festmény sorsa azonban különös fordulatot vett, hiszen az elkészült művet ugyan bemutatták Magyarországon, ám nem tudták kifizetni. A művész ezért 1907-ben feldarabolta a körképet, hogy a darabokat külön eladva szerezze vissza a festménybe fektetett pénzét. Az Erdélyi Panorámából a szakértők ismeretei szerint mára mindössze 36 részlet maradt fenn, amelyből tizennyolcat a festményen is szereplő Bem József tábornok szülővárosában, Tarnówban őriznek. A Tarnówi Körzeti Múzeum ezeket a festményeket, valamint a festmény népszerűsítésére készült olajnyomatokat adta kölcsön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak, onnan hozzák Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
A festmények utaztatása nem lesz egyszerű munka, hiszen csupán a művek biztosítása 450 ezer euróba kerül – magyarázta a múzeumigazgató. A fennmaradt darabok közül a legkisebb 15 ezer euróba, a legnagyobb pedig ötvenezer euróba kerül. A tárlat magyarországi támogatók segítségével érkezik a székely anyavárosba. Miklós Zoltán elmondta, hogy a festmények elhelyezése is kihívás lesz számukra, hiszen néhány darab egészen nagy méretű. A többméteres panorámadarabokat a lengyelországi múzeum restaurátorainak irányításával fogják elhelyezni – még a világítást is le kell szerelni, hogy beférjenek a terembe.
Miklós Zoltán szerint a múzeum új otthona ugyan a réginél sokkal jobb teret biztosít a tárlatoknak, mégsem szeretnék utánozni más múzeumok brand jellegű kiállításait. Mint fogalmazott, minden múzeumnak a saját útját kell járnia, így a Haáz Rezső Múzeum is keresi a maga útját.
A vidéki gyerekeket is elhoznák a múzeumba
A tárlatot március 15-én nyitják meg, ám nemcsak az Erdélyi Panoráma darabjait állítják ki, hanem 1848–49-es tematikájú tárgyakat is, amelyeket a szegedi Móra Ferenc Múzeumtól kapnak kölcsön. A tárlat három hónapig lesz látogatható, mely időre számos programot is terveznek, főként gyerekeknek. Lesznek vetélkedők, és szeretnék, ha minél több vidéki iskolából érkeznének csoportok – mondta az igazgató.
Veres Réka 
Székelyhon.ro

Ami a románnak fehér, az fekete a magyarnak
Magyar illúziónak tartja a román történész a feltevést, miszerint az erdélyi románság 99 évvel ezelőtt megelégedett volna kevesebbel is, mégpedig az autonómiával a Romániával való egyesülés helyett. „Annak az illuzórikus reménynek a megnyilvánulása ez, hogy bizonyos »jóravaló« románok segítségével meg lehetett volna menteni valamit a történelmi Magyarországból” – állapította meg lapunknak Sorin Mitu, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára.
A Lucian Boiához és Neagu Djuvarához hasonlóan a „mítoszromboló” történetírók közé tartozó szakértőt arról faggattuk, miként él a román társadalom emlékezetében az 1918. december elsején rendezett gyulafehérvári nagygyűlésen kinyilvánított egyesülés, valamint hogy meddig marad románok és magyarok együttélésének egyik neuralgikus pontja a másik nemzeti ünnepe. A kérdés már csak azért is aktuális, mert bukaresti nacionalista körök részéről heves támadások érik azokat a magyarokat, akik kinyilvánítják, hogy számukra december elseje nem ünnep. A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága nemrég méltatlannak találta Kelemen Hunort a kitüntetésre, amiért az RMDSZ elnöke kijelentette: az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári határozat centenáriumát. Mások a közelgő román nemzeti ünnep „megszentségtelenítésének” tartják a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumban a napokban magyar királyok koronázási érmeiből és a Szent Korona másolatából nyílt kiállítást.
Felvetésünkre, miszerint a romániai magyarság alapvető követeléseit – beleértve az önrendelkezést – éppen a kilencvenkilenc évvel ezelőtt tett ígéretekre alapozza, Sorin Mitu úgy vélekedett: a románoknak a magyar kisebbséghez fűződő viszonya nem a Gyulafehérvári határozaton, hanem a jelenkori kisebbségvédelmi irányelveken kellene alapulnia. Az erdélyi történelem és a nacionalizmus tanulmányozásának szakértője elmondta, az a gond, hogy miközben a románok meggyőződése szerint Románia paradicsom a magyar kisebbségek számára, a magyarok úgy látják, nemzetiségi jogaikat sohasem tartották kellőképpen tiszteletben. Mitu szerint a két nép a mai napig nem igyekszik megértetni magát a másikkal, ugyanakkor nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy ne nevezzen fehérnek valamit, amiről a másik azt állítja, hogy fekete. A kincses városi tudományegyetem modern kori történelmi tanszékének igazgatója elmondta, a nemzeti büszkeség is csak addig jó, amíg mértékkel nyilvánul meg, és amikor a másik iránti tisztelettel, értelemmel és józansággal társul. „Egyszerű erdélyi emberként meg tudom ünnepelni december elsejét és hasonlóképpen képes vagyok örülni március tizenötödikének is. Emlékszem, az első nemzeti ünnep, amelyiken a kommunista Románia augusztus huszonharmadikája után, 1990-ben részt vettem, éppen Ópusztaszeren volt, a magyar államalapítás ünnepén, augusztus huszadikán. És csodálatosan éreztem magam!” – jelentette ki az aradi származású történész, aki bevallottan büszke arra, hogy egyik felmenője Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől kapott nemesi oklevelet.
Mitu szerint a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nincs okuk „ugrabugrálni örömükben”, amikor Trianonra vagy 1918. december elsejére emlékeznek, hiszen akkor más uralom, más zászló alá került az az ország, amelyet dédapáik örökre magyarnak hittek. Hozzátette ugyanakkor: a magyarok részéről is szép volna, ha megértenék, hogy a románok valami olyasmit ünnepelnek ilyenkor, ami fontos számukra, ez az ő ünnepük, amit nem szép mellőzni vagy bojkottálni. „Egy primitív román nacionalista számára, amilyenből elegendőt találni a magyarok soraiban is, 1918 konfliktusokkal és nemzeti gőggel terhes időszakként értelmezhető, olyan pillanatként, amikor bosszút álltunk az évezredes ellenségen, történelmi elégtételt vettünk, és egy évvel később kitűztük az oláh bocskort a magyar parlament épületére. Toleráns és európai szemszögből viszont a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára, legyenek azok románok vagy magyarok” – szögezte le lapunknak a történész. Rostás Szabolcs / Magyar Nemzet; Erdély.ma

Sorin Mitu történész: megünneplem december elsejét, örülök március 15-ének
Toleráns, európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára – állapította meg a Krónikának adott interjúban Sorin Mitu kolozsvári történész. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára úgy véli, a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nem jelent örömet 1918-ra vagy Trianonra emlékezni, szerinte ugyanakkor a magyarok részéről is szép volna, ha felfognák, hogy a románok valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra.
– Közeledik Románia nemzeti ünnepe, ennek apropóján arra kérem, idézzük fel kicsit a Románia és Erdély egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári román nagygyűlést. Milyen mértékben sikerült teljeskörűen tisztáznia a román történetírásnak a 99 évvel ezelőtt történt eseményt megelőző társadalmi-politikai folyamatokat? Vagy esetleg maradtak „fehér foltok” Románia modern kori történelmében?
– Annak ellenére, hogy ebben az értelemben mindig előrelépésre törekszenek, a történészeknek soha nem áll módjukban tisztázni valamennyi társadalmi-politikai folyamatot egy adott történelmi időszakban. Fehér foltok mindig létezni fognak bármilyen tudományban, hiszen az igazság keresése sohasem szűnik meg. Ami az 1918-as egyesülést illeti, a legjelentősebb tények és események meglehetősen ismertek. Történészek közötti viták elsősorban ezeknek a tényeknek az értelmezése mentén alakulhatnak ki. De léteznek a történelmi ismeretnek olyan területei is, amelyeken még lehetséges igazán fontos előrelépéseket tenni, mint például megérteni az adott korban, az első világháború és az egyesülés idején élő egyszerű emberek gondolkodásmódját, érzelmeit és magatartását. Engem például lenyűgöz az egyéni lelkiismeret szintjén egy forradalmi időszakban végbemenő lojalitásváltás jelenségének megértése. Meg is próbáltam írni arról, vajon miként volt lehetséges, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején élő, ahhoz hűséges, a császárért harcoló emberek rövid idő leforgása alatt átruházzák a lojalitásukat az 1918 után született nemzetállamok irányába.
– Miközben a román történészek többsége szerint a románok lakta területek egyesítésének igénye a középkorból eredeztethető, akadnak olyan szakemberek is, akik amondók, hogy az első világháború után az erdélyi románok tulajdonképpen megelégedtek volna a régió autonómiájával is, illetve azzal, ha egyenlő jogokat kapnak Magyarország területén. Ön szerint mi a történelmi igazság?
– Nem hiszem, hogy a komoly történészek többsége képes azt állítani, hogy a románok egyesülésre törekedtek (vajon mivel?) a középkorban. Természetesen a középkorban is léteztek etnikai érzékenységek, ezek azonban politikai viszonylatban kevésbé voltak jelentősek a Moldvát és Havasalföldet irányító bojárok és vajdák számára. Az egyesülés nemzeti projektje csupán a modern korban, a 19. században – a „nemzetiségek századában” – nyilvánult meg, és mindez egyaránt érvényes a románokra, az olaszokra vagy a németekre. Ami az erdélyi románokat illeti, 1918-ig közülük a legtöbben minél szélesebb autonómiát akartak elérni a Habsburg-birodalom keretében, és azért mindössze ennyit, mert egész egyszerűen nem hitték, hogy a birodalom belátható időn belül összeomolhat. 1918 után a helyzet megváltozott. Igaz, hogy az erdélyi románok egy része a két világháború között időnként bírálta Bukarestet, de a nemzeti, a „saját” állam eszméje sokkal jobban vonzotta őket, mintsem hogy ezzel az eszmével szemben komoly kihívást jelentett volna egyfajta erdélyi autonómia. Az az elképzelés, miszerint az új feltételek között a románok „megelégedtek” volna kevesebbel is, magyar illúzió csupán, annak az illuzórikus reménynek a megnyilvánulása, hogy – bizonyos „jóravaló” románok segítségével – meg lehetett volna menteni valamit a történelmi Magyarországból.
– Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Ilyen körülmények között miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban?
– Egy történelmi esemény jelentőségét mindazok építik, akik felidézik. Minthogy ők meglehetősen különbözőek lehetnek, annak módozata is többféle lehet, ahogy megértik az egyesülés centenáriumát. Egy primitív nacionalista számára (amilyenből elegendőt találni a románok és a magyarok soraiban egyaránt) 1918 konfliktusokkal és nemzeti gőggel terhes időszakként értelmezhető. Olyan pillanatként, amikor „mi, románok” bosszút álltunk az évezredes ellenségen, történelmi elégtételt vettünk, és egy évvel később kitűztük az oláh bocskort a magyar parlament épületére. Toleráns és európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára, legyenek azok románok vagy magyarok. Lehet vitatkozni arról, hogy mennyit sikerült cselekednünk ennek érdekében. De az emberek ilyenkor, ünnep idején különösen szeretnek reménykedni, hinni valami jóban. Kétségtelenül ezt fogják tenni a románok is a századik évfordulón.
– Az amerikaiak büszkék július 4-ei nemzeti ünnepükre, a franciák július 14-ére, a magyarok március 15-ére. Miként jellemezhető a románok nemzeti érzülete, büszkesége, amikor a saját nemzeti ünnepükről van szó, miként tekintenek december elsejére? Véleménye szerint miként zajlik majd a nemzeti ünnep és az egyesülést fémjelző centenáriumi év, vajon többre is futja majd a hagyományos katonai parádénál és a nacionalista töltetű politikai díszbeszédeknél?
– Abban a korban, amelyben élünk, amikor a globalizáció folyamata ellentétes előjelű identitásbeli reakciókat eredményez, nem annyira a nemzeti büszkeség érzése hiányzik mindannyiunknak, főleg, amikor a politikusok szónoklatait hallgatjuk. A nemzeti büszkeség arra ösztönzi a katalánokat és a kurdokat, hogy autonómiáról és elszakadásról álmodjanak, a nemzeti büszkeség mondatja Donald Trumppal, hogy „Amerika ismét nagy lesz”, Vlagyimir Putyin pedig ennek okán annektálja a Krím félszigetet, a nemzeti büszkeség veszi rá Orbán Viktort, hogy ellenálljon Brüsszelnek és Soros konspirációjának, Liviu Dragneát pedig ugyanez ösztönzi arra, hogy megkíséreljen a magyar kollégája nyomdokaiba lépni. Mint bármely más dolog ezen a világon, a nemzeti büszkeség is csak addig jó, amíg mértékkel nyilvánul meg, és amikor a másik iránti tisztelettel, értelemmel és józansággal társul. Az ünnepek – még a nemzetiek is – akkor válnak sikeressé, amikor az utca embere is hitelesen éli meg őket. Sajnos a politikusok nagyon sokszor csak arra használják fel az ünnepeket, hogy némi szavazatra tegyenek szert.
– A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek hát a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt?
– Véleményem szerint a románoknak a magyar kisebbséghez fűződő viszonya nem a Gyulafehérvári nyilatkozaton, hanem a jelenkori kisebbségvédelmi irányelveken kellene alapulnia. Ha ad litteram alkalmaznánk mindazt, amit 1918-ban megígértek, egy időben jelentene túl keveset és túl sokat. A világ megváltozott azóta. Márpedig a románok teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy – legalábbis napjainkban – Románia egy paradicsom a magyar kisebbségek számára, miközben a magyarok úgy látják, hogy nemzetiségi jogaikat sohasem tartották kellőképpen tiszteletben. Amit viszont nem ígértek meg a románok és a magyarok 1918-ban, és nem is tehették meg egy évszázadnyi nemzeti összetűzés után, az az, hogy igazából megpróbálják megértetni magukat a másikkal. Nemcsak hogy „tolerálják”, „megóvják”, elfogadják, hogy nekik is jogukban áll élni a föld színén, legfőképpen itt Erdélyben; ezeket a dolgokat jól, rosszul, de képességeink szerint megvalósítottuk. Egy valamit azonban szinte egyáltalán nem sikerült megtennünk: nem teremtettük meg a feltételeit annak, hogy ne nevezzünk fehérnek valamit, amiről a másik azt állítja, hogy fekete; hogy a románok a Duna déli részéről érkeztek, miközben a többiek azt mondják, Decebaltól származnak; hogy december elsején gyászszalagot kell tűznünk, amikor a többiek pezsgőt bontanak, hogy aztán március 15-én felcseréljük a szerepeket. Beszéljük meg ezeket a dolgokat őszintén, de a másik iránti empátiával is, józanul, ugyanakkor jóindulattal, tisztázzuk végre ezeket, és értsük meg egymást civilizált módon. Persze a magyaroknak is, a románoknak is jogukban áll védeni és őrizni identitásukat, ha ezt kívánják ebben az egyre inkább globalizált világban. De legalább ugyanilyen fontos, hogy megértsék egymást emberként vagy európaiként, szomszédként vagy erdélyiként, környezetvédőként vagy liberálisként. Vagy tudom is én, illiberálisként – ha már ennyira dívik manapság ez a politikai identitástudat – az oroszokkal és a szingapúriakkal együtt.
– Ahogy az elmúlt időszakban is megtapasztaltuk, a nemzeti ünnepek problematikája roppant kényes és érzékeny kérdés Romániában. A magyarok a pokolba kívánják Trianont, szerintük nincs mit ünnepeljenek december elsején, eközben a románok erős fenntartásokkal viseltetnek március 15. iránt. Képes lesz megszabadulni valaha a két nép a történelmi előítéletektől? Miként juthatnánk közös nevezőre annak érdekében, hogy a román és a magyar ne váljék – amint egy korábbi értekezésében fogalmazott – rémálomba illő párossá?
– Történészként tudom, miként jutottunk el idáig, de nem tudom, miként lehetne túllépni ezen a helyzeten. Prófétaként és mágusként fognám a varázspálcámat, és addig fenekelném vele a két szomszédos és baráti népet, amíg megtanulnák szeretni és értékelni egymást. A nacionalista politikusok szerencséjére nem rendelkezem ezzel a két tulajdonsággal. Egyszerű erdélyi emberként meg tudom ünnepelni december elsejét, és hasonlóképpen képes vagyok örülni március 15-ének is.
Emlékszem, hogy az első nemzeti ünnep, amelyiken a kommunista augusztus 23-a után 1990-ben részt vettem, az éppen Magyarországon, Ópusztaszeren volt a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. És csodálatosan éreztem magam! Románként miért ne ünnepelhetném meg egy szomszédos, ma szövetséges, az Európai Unió tagállamának számító ország hivatalos ünnepét? Miért ne érzékenyülhetnék el én is egy kicsit, ha megtörténik, hogy egy magyar templom vasárnapi istentiszteletén azt hallom énekelni a hívektől, hogy Isten, áldd meg a magyart! Vajon leszárad a nyelvem, ha velük együtt dúdolok valamit, és én is átélek egyfajta érzést még akkor is, ha nem az én himnuszom, és Isten nem magyarnak teremtett, hanem románnak? A románoknak kétség kívül meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nincs okuk ugrabugrálni örömükben, amikor Trianonra vagy akár 1918. december elsejére emlékeznek, hiszen akkor más uralom, más zászló alá került az az ország, amelyet dédapáik örökre magyarnak hittek. Ez nem volt más, mint történelmi tragédia. De a magyarok részéről is szép volna, ha megértenék, hogy romániai szomszédjuk, erdélyi honfitársaik valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra. Ez az ő ünnepük, amit nem szép mellőzni, vagy ami még rosszabb: bojkottálni! Elhangzott néhányszor: nekünk, magyaroknak nincs mit ünnepelnünk december elsején! Ami igaz is, én sem tartom méltányosnak, hogy egy magyar megünnepelje Erdély elvesztését. De nem erről kell megemlékezni ilyenkor, hanem a románok nemzeti ünnepéről, mint ahogy július 4-én vagy 14-én és március 15-én a szomszédok és barátok ünnepére. Nem hallottam arról, hogy az angolok haragosak lennének július 4-én, habár mintha ők is veszteséget szenvedtek volna abból az alkalomból. Mindez viszont nem akadályozza meg őket abban, hogy az amerikaiak legközelebbi szövetségesei legyenek. Ha más nem is, legalább az illendőség arra int, hogy megszorítsd valakinek a kezét, ha kinyújtja feléd, és hogy koccints, ha megkínál egy pohár itallal (annál inkább, ha az nem sör). Ennek megfelelően megkérhetem arra a tisztelt magyar olvasókat, hogy legalább egy pillanat erejéig örvendjenek december elsején, a románok örömének? Itt, a „Kárpát szent bércén”, ahol a magyarok és románok istene együttélésre teremtett bennünket!
Sorin Mitu 1965. április 2-án született Aradon, szülővárosában érettségizett, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán évfolyamelsőként szerzett diplomát 1989-ben, ugyanitt doktorált 1996-ban. Az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus tanulmányozásának szakértője, a BBTE modernkori történelem tanszékének tanára és igazgatója. Számos kötet, tanulmány, szakcikk, továbbá egyetemi és iskolai tankönyv szerzője. 1998-ban megjelent, a romániai nemzeti kisebbségeket nem jövevényekként, hanem a románsággal egyenrangú sorstársakként bemutató XII. osztályos történelemkönyve rengeteg bírálatot kapott román körökben, többen azzal vádolták, hogy „lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket”. Adrian Năstase volt kormányfő a szemére vetette, hogy „a tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a román állam megcsonkítása”. Sorin Mitu bevallottan büszke arra, hogy egyik felmenője, Oprea Cornea 1628-ban nemesi oklevelet kapott Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért. Felesége, Mitu Melinda a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum muzeológusa. Rostás Szabolcs / kronika.ro