"A moldvai csángóknak a pápához írt, 1982-ben fogalmazott és kijuttatott leveléből közölt a lap részleteket. A moldvai csángó-magyarok jelene és jövője "reménytelenül kiszolgáltatott a román kommunista nacionalizmus könyörtelen elrománosítási szándékainak." "Forrófalván, Bogdánfalván, Klézsén, Nagypatakon, Onestiben, tucatnyi csángó faluban az idősebb nemzedék még ma sem érti, nem beszéli a román nyelvet." "Román tanárok és tanítók veréssel és pénzbüntetéssel büntetik a csángó gyerekeket, ha magyarul netán egy szót is ejtenek. " A "román kommunista vezetés - a világon egyedülálló módon az egyházat, a r. k. vallást, közvetlenül a Vatikánt használja fel nacionalista vágyainak tökéletes megvalósítására. A moldvai csángók ugyanis Szentséges Atyánk leghűségesebb gyermekei, ősi romlatlan hittel, csodálattal, szeretettel és rajongással keresztények. " Ma az egyház vezetői még a tanítókon is túltéve románosítanak. Kitiltják az anyanyelv használatát a templomokból. A magyart az ördög nyelvének tartják. Kérik a pápát szerezzen érvényt annak a pápai rendeletnek, ami előírja az anyanyelven történő misézést. "Mellékeljük a moldvai csángó-magyarok ezernél több aláírással ellátott könyörgő iratát..." /Levél a pápához a csángók ügyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 24./"

Onesti környékén gátszakadás történt, a hatalmas víztömeg 17 falut elöntött. Sok ház összeomlott, 65 ember meghalt, mintegy tízezer ember hajléktalanná vált. A hatalmas esőzések Suceava megye területén jelentős károkat okoztak. /MTI/ Többek között Külsőrekecsin, Alsórekecsin, Berendfalva, Csíkfalva szenvedett árvízkárokat. /Csángó tragédia. = Csángó Újság (Sepsiszentgyörgy), júl./

"Hatodik alkalommal rendezték meg jún. 10-11-én Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyt. A színvonalas vetélkedőn két csángó végzett az első helyen, az ónfalvi /Onesti/ Nyisztor Ilona és a gyimesfelsőloki Antal Tibor. A felvidéki Ipolyszakállosból jött Marsal Judit nyerte a második díjat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./ A pusztinai születésű Nyisztor Ilona mind több csángó népdalt és történetet tanult szüleitől, s lassan feltárult előtte a csángók küzdelmes múltja. "Miután megismertem, hogy ki vagyok és megértettem sorsomat, önszorgalommal megtanultam írni és olvasni magyarul." Pusztinán Nyisztor Ilona énekkart és tánccsoportot vezet. Énekesként első sikerét 1991-ben Jászberényben, egy ottani versenyen aratta. /Sike Lajos: Érdemes magyar csángónak lenni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./"

1995. augusztusában a vámosok teljesen törvénytelenül elkobozták az onesti-i Nistor Ilona útlevelét és nem engedték tovább, amikor magyarországi csángó fesztiválra utazott volna. A moldvai csángó Nistor Ilona szép hangjával tűnt fel. Azóta RMDSZ-képviselő is közbenjárt ügyében, azonban a hatóság válaszra sem méltatta, a jogsérelmet nem orvosolták. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

"Gyimesbükkön tartotta tisztújító közgyűlését a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Az MCSMSZ ügyvezetői elnöki tisztét a továbbiakban is Csicsó Antal, Csíkszeredában élő, csángó származású történelemtanár látja el, s ő helyettesíti Erőss J.Pétert is, aki magánéltei okokra hivatkozva lemondott a szövetség elnöki tisztségéből. Az MCSMSZ művelődési felelőse az onesti-i Nyisztor Ilona, tanügyi megbízottja a Pusztinán élő Fehér Katalin, a szociális kérdésekért a klézsei Istók György felel. A "szövetség felszámolja sepsiszentgyörgyi székhelyét, ideiglenesen Gyimesbükkre, távlatilag Bákóba költöztetik azt." A sepsiszentgyörgyi székhely felszámolását az anyagi okok mellett az RMDSZ nagyméretű közönye is siettette. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 24./"

"A Keleti-Kárpátokon túl élő csángóknak még a létszámát sem ismerjük pontosan - írta Faludi László a Jel című lapban -, csak a legkülönbözőbb forrásokból származó, egymástól jelentős mértékben eltérő becslésekre hagyatkozhatunk. Becslések szerint még mindig legalább százezren őrzik csángómagyar nyelvüket. A középkori moldvai püspökségek részei voltak a korabeli magyar egyházszervezetnek. A csángók államjogi kapcsolata a Magyar Királysággal a XVI. században szűnt meg; eddig tartott a középkori magyar állam fennhatósága Moldvában. A csángómagyar népesség három földrajzilag jól elkülöníthető térségben telepedett le. A legrégibb nyelvet és ezzel szoros összefüggésben levő kultúrát az északi csángó községek őrzik, melyeknek központja: Szabófalva. A mai többszázezres nagyvárostól és ipari központtól, Bákótól délre több település adja a déli csángók falucsoportját, amelynek része például Bogdánfalva, Trunk, Gyoszény stb. S harmadik néprajzi egység a székely csángók csoportja. Õk őrzik legjobban származástudatukat, nyelvjárásukat, székelyföldi kapcsolataikat. Ehhez tartozik például a Tartos völgyében fekvő Diószeg, a Beszterce menti Lészped; Pusztina, ahol a település védőszentje Szent István királyunk és Onyest. /Faludi László: Csángó sors az ezredfordulón. = Jel (Budapest, katolikus folyóirat), ápr./"

Szilágyi Zsolt képviselő a csángó-magyarok problémáinak megoldását felvállalta. A napokban jelen volt azon a találkozón, amelyen a moldovai csángó-magyarok elmondották gondjaikat az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményének gyakorlatba ültetését ellenőrző szakértői bizottság tagjainak. Csicsó Antal, az MCSMSZ vezetője és Nyisztor Mihály, a csángó-magyarok szövetségének onesti-i alelnöke tájékoztatta az Allan Philips, a Minority Rights Group, londoni székhelyű szervezet elnöke vezette csoport tagjait arról, hogy miként valósul meg a kisebbségi keretegyezmény Csángóföldön. Konkrét példákkal illusztrálhatták, hogy a népszámlálás szabályosságát, a szabad gyülekezéshez való jogot, illetve az anyanyelv használatához, valamint az anyanyelvi oktatáshoz való jogot megsértették. A Bákó megyei tanfelügyelőség évek óta nem hajlandó alkalmazni azon miniszteri rendelkezéseket, amelyek előírják - kérés esetén - az iskolákban az anyanyelv oktatását. Szilágyi javasolta, hogy teremtsenek országon belüli, esetleg nemzetközi fellebbezési fórumokat, a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi dokumentumok számonkérése céljából. Az állampolgár jelenleg semmilyen nemzetközi, hivatalos államközi fórumhoz nem fordulhat jogorvoslásért. /Magyar Balázs: Csángó-magyar kérdések. Beszélgetés Szilágyi Zsolt képviselővel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

"Csíkszeredában a nyártól üzemelő MIX Fm (89,3Mhz) még az újdonság erejével hatott, és főként a többségében magyar nyelven sugárzott műsorokkal szerzett magának népszerűséget. Jan. 4-én pedig a DEEA nevű rádió jelentette be indulását. Az onesti-i kábeltévé-hálózat tulajdonába tartozó stúdió műsorainak nyelvi megoszlása 50-50 százalék. A közeli jövőben indul az Uniplus Rádió csíkszeredai stúdiója. Mezey Zsolt-Botond programigazgató elmondta, hogy a rádió műsorainak mintegy 80 százaléka fog magyarul szólni, a 90,9 Mhz-en. /Orbán Ferenc: Új rádiók Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 5./"

"Az orosz befektetők mind jobban érdeklődnek a román gazdaság, és elsősorban a román olaj- és a fémipar iránt - tudósított a Capital című hetilap. Az orosz befektetők 1998-ban megvásárolták meg a Petrotel finomítót. Azután egy olajvezeték-vállalkozás következett: az Oroszországból Ukrajnán és Moldován át Romániába és Bulgáriába tartó vezetékből már elkészült a kelet-romániai szakasz 98 kilométeres része. Tavaly a legnagyobb orosz olajbányászfölszerelés-gyártó, az Uralmas-Izsora megpróbálta megvásárolni a román Upetrom fúróberendezés-gyártót. Az üzlet nem sikerült, de az orosz cég nem adta fel. Megvette mindenesetre az Upet Targoviste többségét. E vállalat profilja azonos az orosz vevőével. Április elején az Itera orosz vállalat 50 millió dolláros beruházási ajánlatot tett a kelet-romániai Carom Onesti olajvegyészeti gyárnak. Az orosz Alfa holding nemrég részesedést szerzett az Alro Slatina alumíniumkohóban, és részt akar venni az Alro Slatina teljes privatizálásában is - írta a Capital. /Az orosz befektetőket mind jobban érdekli Románia. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 19./"

"Megjelent a pusztinai születésű Onesti-en lakó Nyisztor Ilona második zenei kiadványa, a tizenkilenc csángó népdalt tartalmaz a "Földnek e zsírjával, napnak e húgával" című CD lemeze. Bölcsődalokat, mulatós dalokat, táncdallamokat és balladákat tartalmaz a lemez, melyet a magyarországi FONÓ Records Ltd. adott ki, a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Illyés Közalapítvány támogatásával. /Nemcsak lemez - hagyaték. "Földnek e zsírjával, napnak e húgával". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./"

Négy bizalmatlansági indítvány benyújtását tervezi az ellenzék ebben a parlamenti ülésszakban: a mezőgazdaságról, az onesti-i RAFO helyzetéről, a közköltségekről, illetve Erdély "elárulásáról". A képviselőház febr. 26-án tárgyalja a Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt Mezőgazdaság című indítványát. A demokraták és a liberálisok úgy vélik: a kormányzó Szociáldemokrata Párt a csőd szélére sodorta a román mezőgazdaságot, ezért az agrárpolitika alapos újragondolását indítványozzák. Az indítványt a Nagy-Románia Párt is támogatja. Ugyanakkor Traian Basescu pártelnök bejelentette: a demokraták a liberálisok támogatásával benyújtják a szenátusban az Onesti-i RAFO és az SNTR adósságainak törlésére és átütemezésére vonatkozó egyszerű indítványt. /Tavaszi bizalmatlansági indítványok. Ma tárgyalják a mezőgazdaság helyzetéről szólót. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./

"Román civil szervezetek feljelentésükben kifogásolták, hogy a román nemzeti ünnep /dec.1./ alkalmából Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester nem lobogóztatta fel a főútvonalakat és nem cserélte ki a városháza zászlóit, ezért a prefektúra 65 millió lejes pénzbírsággal büntette. Albert Álmos megtagadta a jegyzőkönyv aláírását. Horia Grama prefektus elmondta, azért szabták ki a maximumot, mert Albert Álmos már "visszaeső" bűnösnek számít zászlóügyekben. Tavasszal a városháza tetejéről eltávolított lobogó miatt szabtak ki rá 100 millió lejes büntetést, a fellebbezést, majd a prefektúra áthelyezési kérelmét követően az ügy jelenleg az onesti-i táblabíróságon van. A polgármester megjegyezte, fellebbezést nyújt be a büntetés kiszabása miatt. Hozzátette: a büntetés célja a románok és magyarok összeugrasztása, az állandó konfliktushelyzet fenntartása, hogy erre hivatkozva ne kelljen teljesíteni az RMDSZ vagyon-visszaszolgáltatást célzó követeléseit. Hosszú évek óta először történt meg, hogy a dec. 1-jei ünnepen részt vett Sepsiszentgyörgy polgármestere. /Farkas Réka: Megbírságolták Albert Álmost. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./"

"Zászlóügyben elmarasztaló ítéletet hozott a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal ellen az onesti-i bíróság. A több mint fél éve húzódó pert a Kovászna megyei prefektúra indította a megyeszékhelyi városháza ellen. Az ok: a román nemzeti zászlók nem megfelelő elhelyezése, és magyar fejléces papírok használata a városháza levelezésében. Bár a sepsiszentgyörgyi városháza bizonyítékokat mutatott be igazának alátámasztására, az onesti-i bíróság a prefektúra javára döntött, azaz Albert Álmos polgármestert 100 millió lejes bírság kifizetésére kötelezte. Albert Álmos igazságtalannak tartja az ítéletet, fellebbezést kíván benyújtani. /Albert Álmos ellen döntött zászlóügyben a bíróság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./ "

"A székelyudvarhelyi Bethlen Gábor, valamint az onesti-i általános iskola közötti csereprogramot a Soros Alapítvány támogatja. Király László, a Bethlen Gábor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy háromnapos találkozókat szerveznek. A legújabb találkozó most kezdődik: a székelyudvarhelyi népművészeti kiállítással rukkoltak elő. Az onesti-i Művelődési Házban székely ruhás babákat és festett bútorokat állítanak ki. /Tóth Adél: Székely ruhák, festett bútor, magyar népdal Moldvában. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 21./"

"Zászlóügyben a Kovászna megyei prefektúrának adott igazat az onesti-i bíróság, így Albert Álmosnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének ki kell fizetnie a prefektúra által kiszabott 100 millió lejes pénzbírságot. Tavaly az ellenőrző csoport 50 millió lejes bírságról állított ki jegyzőkönyvet a városházáról eltávolított zászló miatt, és ugyancsak 50 millió lejes bírságot kellett volna kifizetnie azért, mert a városháza kétnyelvű fejléces papírokat használ. Albert Álmos visszautasította a jegyzőkönyv átvételét és a bírság kifizetését, úgy döntött, bírósági úton keresi igazát. Érvelése szerint a törvény arra kötelezi csupán, hogy a városháza falára tegyen zászlót. Ugyanakkor - mint mondotta - az ország több településén használnak két- vagy többnyelvű fejléces papírt, tehát a sepsiszentgyörgyi eset nem egyedi. /Farkas Réka: Százmillió lejt kell kifizetnie Albert Álmosnak. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./"

"Egymillió lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte Gheorghe Funart a kolozsvári ügyészség, mert a polgármesteri hivatal üvegtermében Ion Antonescu marsallt ábrázoló gipszmaketteket helyezett el." (Háromszék, április 16.) "Megfellebbezhetetlen és végleges ítélet született a Bákó megyei onesti-i bíróságon Albert Álmos zászlóperével kapcsolatosan. A testület a prefektúrának adott igazat, és Sepsiszentgyörgy elöljárójának ki kell fizetnie a prefektúra által kiszabott 100 millió lejes pénzbírságot" (Krónika, április 17.). 50 millió azért, mert Sepsiszentgyörgy polgármestere tavaly júniusban levetette a városháza tornyára kitűzött román zászlót, úgy vélvén, hogy elegendő az épületre egy zászló, mely a törvények szerint a homlokzaton kapott helyet. Pár nap múlva a zászlót visszahelyeztette. A másik 50 milliót azért kell kifizetnie, mert a városháza kétnyelvű fejléces papírokat használt. És van egy 65 milliós pere is a sepsiszentgyörgyi polgármesternek a szebeni bíróság előtt, "mert a tavalyi december 1-jei román nemzeti ünnepen nem tétette ki a román zászlókat a legnagyobb központi utak mentén". Tehát az összes büntetése 165 millió. Funarnak is volt zászlóügye korábban: eltávolíttatta embereivel a magyar konzulátus épületéről a magyar zászlót. Magyar zászlót lehet Romániában letépni, leszedni "eltávolítani", ez itt nem bűn, nem is bírságolták meg érte Funart. Az Antonescu-szobrocskákért neki 1 millió lejt, kell fizetnie, a magyar polgármesternek 165 milliót. Vannak más példái is az egyenlőségnek. Az 1989. decemberében elkövetett gyilkosságoknak csak magyar bűnösei voltak. Mert a románok a forradalom hevében öltek meg a régi rendszert kiszolgáló tisztességtelen rendőröket. A magyarok? Zetelaka, Oroszfalu és Kézdivásárhely magyarjai nem a forradalom hevében, hanem románellenességük bizonyságaként lincseltek. A románellenesség bűn. S hogy a magyarellenesség is az lenne, arról nincs hír. Csak a két falu, Zetelaka és Oroszhegy "bűnösei" pontosan ugyanannyi évet kaptak, mint az egész Ceausescu-diktatúra minden törvényszék elé állított bűnöse együttvéve. 140 évet ezek is és azok is. És amikor az utóbbiak "rossz egészségi állapotukra való tekintettel" már régen szabadon voltak, az udvarhelyszéki bűnösök mind börtönben voltak. És az 1990-es marosvásárhelyi márciusnak is csak magyar bűnösei voltak. Sütő András szemét büntetlenül lehetett kiverni. - Az Európai Bizottság tavaly októberben elfogadott Románia-jelentése szerint is - mely az emberi jogok tiszteletben tartását vizsgálta meg - nincs baj. Javul a helyzet. És nemcsak Clinton elnök 1998-ban, az EBESZ-biztos Ekeus úr is mintaállamnak minősítette tavaly Romániát. Valakinek fel kellene világosítania a világot, hogy milyen is ennek a román demokráciának az igazi arca. Az RMDSZ-nek az utóbbi fél évtizedben nem volt erre ideje. El volt foglalva a jobboldalon-kormányzással, majd a baloldal támogatásával, kormányzóképességének biztosításával. /Gazda József: Egyenlőek vagyunk? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 30./"

"Szept. 30-án kellett volna döntenie a bákói és a sepsiszentgyörgyi bíróságnak az Albert Álmos polgármester "zászlósperében" meghozott ítélet fellebbezéséről. Tavaly a prefektúra 50-50 millióra bírságolta a polgármestert a városházáról hiányzó lobogóért és a magyar nyelvű fejléces papírokért. Albert Álmos megfellebbezte a büntetést, ám előbb az onesti-i bíróság, majd a Bákó megyei törvényszék döntött a prefektúra javára. A bíróság nem fogadta el azt az érvelést, hogy a törvény által előírt helyen, a városháza bejáratánál ott volt a két lobogó, sem azt, hogy Románia más városaiban is használnak többnyelvű fejléces papírt. Albert Álmos a bukaresti legfelsőbb bírósághoz és a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult jogorvoslatért. Bákóban arra hivatkozva halasztottak, hogy nem kapták meg az onesti-i periratot, Sepsiszentgyörgyön 10 százalékos foglaló kifizetéséről döntöttek, ám ez ítélet sem vált hivatalossá. /Farkas Réka: Húzódó zászlóper. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./"

"Nov. 15-16-án Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány és a Csomafalvi Érzelmiség Fórum Csomafalvi csángó napokat rendezett, amelyen Frumószáról és Pusztináról vettek részt csángó felnőttek és gyermekek. Kiderült, két csángó asszony most mozdult ki először szülőfalujából, a csomafalviak meghívására. A tanácskozáson Vass Ibolya, Frumósza magyartanárnője elmondotta, hogy csángóföldön már 11 településen tanítják a magyar nyelvet, ebből Pusztinán, Lészpeden, Frumószán, Somoskán, Klézsén, Diószénon, Trunkon és Külsőrekecsinben hivatalosan az iskolában, míg Magyarfaluban, Labnicon és Tuttán iskolán kívül. Frumószán a magyar nyelv hivatalos oktatása idén szeptemberben indult, azelőtt 2 éve iskolán kívül tanította a gyerekeket Nyisztor Ilona óvónő. Kezdetben 70 gyermek járt a hétvégi órákra, ám a pap közbelépése miatt számuk 30-ra csökkent s ebből 28 gyermek szülei vállalták, hogy aláírják a kérést: gyermekük az iskolában, hivatalosan tanulhasson magyarul, így sikerült szeptembertől heti 3 órában beindítani az anyanyelvi oktatást. A fiatal tanárnő tapasztalata szerint a csángó gyermekek ügyesek, törekvőek. Mirk Szidónia a Hargita Kiadóhivatal munkásságát ismertette, amely kiadja a Moldvai Magyarságot. A kiadó könyvújdonságai között megemlítette A legfájóbb magyar című versantológiát, amely Lakatos Demeter, Duma András és Demse János csángó költők verseit is tartalmazza, illetve csángó témájú verseket más költőktől, valamint Nastase professzor könyvét. Nastase Jászvárosban volt professzor a két világháború között, aki a csángók moldvai letelepedésének körülményeit kutatta, a könyv 1935-ben megjelent kötete újrakiadása, fordításban. A Duna Televízió mindössze 80 csángó család számára elérhető, s a csángók nem tudják fogni a román rádió magyar adását sem. A Romániai Magyar Szó pályázott, hogy újságot küldhessen csángóföldre, így 120 csángó családnak biztosít RMSZ-előfizetést. A Krónikát régebben terjesztették itt, de ma már nem, a hetilapok és megyei napilapok sem jutnak el a térségbe. A legszélesebb körben a Moldvai Magyarságot terjesztik. Nyisztor Ilona óvónő hétvégeken szülőfalujában, Pusztinán és Frumószán csángó és magyar népdalokra, táncokra, hagyományápolásra tanítja a gyermekeket. Sok csángó igényelt magyar igazolványt is. Mi, moldvai csángók címmel csángó szőttesekből és varrottasokból nyílt kiállítás. Vasárnap a szentmise után a csángó gyermekek a cserkészekkel találkoztak, akik ajándékcsomagokat nyújtottak át nekik, majd Gyergyószárhegyre is ellátogattak. Borsos Géza megyei tanácsos, a csángó napok fő szervezője így vallott a rendezvényről: A 80-as évek elején, amikor felülről szorgalmazták, hogy az iskolák moldvai testvériskolát válasszanak, mi Pusztinát választottuk. A testvérkapcsolat nem jött létre az ottani tantestület ellenállása miatt, de már akkor kapcsolat alakult ki az ottani emberekkel. Most, hogy éledőben a csángók iránti érdeklődés, úgy gondoltuk, Csomafalvának is kötelessége bekapcsolódni e folyamatba. /(Gál Éva Emese): Csángó Napok Csomafalván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./ A pusztinai születésű Nyisztor Ilona Onesti-en hivatásos óvónő, emellett hétvégeken szülőfalujában és Frumószán korábban magyar írás-olvasásra tanította a csángó gyermekeket. Elmondta, hogy Pusztinán régebben egy román család élt, most van néhány vegyes házaspár, a többiek magyarok. Frumószának a 70%-a magyar. Frumószán elkezdte a magyar nyelv tanítását, amikor megtudta a pap, prédikációjában sátánista fészeknek nevezte a magyar órákat, s azt mondta, a nép válasszon közte és köztünk, mert vagy minket hajtanak el, vagy ő megy el. Emiatt csökkent a gyermekek száma 30-ra, de ebből 28 szülő aláírta a kérést, és beindulhatott az iskolai magyar oktatás. Pusztinában már két éve van magyar oktatás az iskolában, és iskolán kívül már négy éve. A kezdetekben az emberek nagyon a magyarság ellen voltak, mert rádióban, tévében, mindenütt befeketítették őket, azt is mondták például, hogy Székelyföldön nem szolgálják ki az üzletekben azt, aki nem magyarul kér, s az emberek azt mondták, ha a magyarok ennyire rosszak, akkor nem kellenek nekünk. Jöttek magyar látogatók a faluba, meg akarták nézni az oltárképet a templomban, amely Szent Istvánt ábrázolja, ahogy felajánlja a szent koronát a Boldogságos Szűzanyának, s az emberek elállták az útjukat, nem engedték be a templomba őket. De azóta változott a helyzet, kimozdultak az emberek a faluból, a fiatalok elmentek külföldre dolgozni, s látták, nem olyanok a magyarok, amilyeneknek lefestették őket. Régen több csángó település templomának volt védőszentje Szent István király. Sok faluban, mint például Magyarfaluban a papoknak sikerült meggyőzniük az embereket, hogy megváltoztassák a templom védőszentjét. Pusztinán ez nem sikerült. Az emberek azt mondták, hogy ezt ők így örökölték az őseiktől, és szeretnék, ha Szent István maradna a templom védőszentje. És így is maradt. Szép énekük a Szent István dicsértessél, a búcsú napján, a nagymisén kérték a papot, hogy mint hagyományt, énekeljék el magyarul, és el is énekelték. A pusztinai emberek már 90 óta kérik a magyar misét. 200 aláírást is gyűjtöttek, a Csángó Szövetség írta meg a kérvényt, s csatolva az aláírásokat, továbbította a pápához, de az a válasz érkezett, hogy nem tudják teljesíteni a kérést, mert csángó nyelvre nincs lefordítva a biblia. Azonban ők nem csángó, hanem magyar misét kértek. 1990-óta Gergely Géza csíkszépvizi plébános, mindig eljön Pusztinára magyar misét tartani, egy-egy udvaron gyűlnek össze, 100- 200-an, mert a pap nem engedi be őt a templomba. /(Gál Éva Emese): Magyar misét Pusztinának! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./ "

"A Legfelsőbb Bíróság ugyan visszautasította Albert Álmosnak a végrehajtás felfüggesztése érdekében benyújtott keresetét, ám az ügy ezzel még nem zárult le - közölte a sepsiszentgyörgyi polgármester. Az ún. "első zászlóper" tavaly júniusban robbant ki, amikor a prefektus százmillió lejes bírságot rótt ki a megyeközpont polgármesterére, részint, mert a városháza tornyáról "eltűnt" a román zászló, részint, mert a polgármesteri hivatal kétnyelvű fejléces papírokat használt. A bírságot Albert Álmos nem fizette ki, ezért került sor pereskedésre, melynek során az onesti-i bíróság és a bákói törvényszék is a prefektúrának adott igazat. Ezt követően a polgármester a Legfelsőbb Bírósághoz, illetve a strasbourgi Emberjogi Bizottsághoz fordult, s míg e fórumoktól várja a döntést, a végrehajtás felfüggesztését kérte. Ezt utasította most el a Legfelsőbb Bíróság, de a büntetés kifizetéséről egyelőre szó sem lehet - jelentette ki Albert Álmos -, mivel időközben a bákói törvényszék újból napirendre tűzte az ügyet, az első tárgyalásra december 8-ra szól az idézés. Ha mégis fizetnie kellene, az összeg már rendelkezésére áll: a testvérvárosok és a helyi vállalkozók összeadták a százmilliót. /(vop): Az újratárgyalásig nem fizet a polgármester. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./"

Egyszer s mindenkorra le kell leplezni a Securitatét, szögezte le Traian Basescu államelnök. Az utóbbi időben felszínre került adatok arra utalnak, hogy a közvagyon mértéktelen fosztogatása, a több ezermilliárdos sikkasztások szálai az egykori szekusokhoz vezetnek. Legyen szó az onyesti RAFO-ról, a bankrendszer kilencvenes évekbeli kifosztásáról vagy a humanista pártvezér óriási vagyonának eredetéről. A szekusok és az óriássikkasztások közötti kapcsolat már a külföldi sajtóban is port kavart. Másfél évtized alatt jóformán egyetlen óriás-sikasztás ügyét sem sikerült teljesen felgöngyölni. Mindezek nem kerülték el az államfő figyelmét, aki rájött, hogy a Securitate leleplezése nélkül a korrupcióellenes hadjárat fabatkát sem ér. Az előző nekifutás kudarcba fulladt, amikor Emil Constantinescu nyilvánosan beismerte, hogy “legyőzte a Securitate”. /Chirmiciu András Összefonódás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./

Tavaly már hat romániai óriáscég árbevétele haladta meg az egymilliárd eurót. A tíz legnagyobb romániai cég tavalyi árbevétele meghaladta a bruttó nemzeti össztermék egyötödét, a vállalatok pedig együttesen 136 ezer főt foglalkoztattak. Az ágazatok közül a legnagyobb árbevételt a kőolajipar produkálta, s itt található a legnagyobb árbevételt felmutató Petrom is, amelynek 51 százalékos részvénypakettjét az osztrák ÖMV vásárolta meg. Az ágazati ranglista második helyén a Dinu Patriciu által irányított Rompetrol, a harmadik az orosz Lukoil-csoport, a negyediken az onesti-i Rafo finomító áll, míg a MOL Románia árbevételét egy év alatt majdnem háromszorosára, 420 millió euróra növelve, feljött a ranglista ötödik helyére. Az energetikai vállalatok rangsorát vezeti az Electrica. Az elmúlt években a legdinamikusabban fejlődő ágazat az építőipar. A nyereség folyamatosan csökkent a háztartási gépek kiskereskedelmében. Az Altex mögött a második helyen továbbra is a kézdivásárhelyi Hegedűs Ferenc és Szarvadó Lóránd által irányított Domo Retail áll, majd a Flamingo által felvásárolt Flanco után a szintén kézdivásárhelyi Bába György igazgatta Primex-Cosmo-hálózat a negyedik. Székelyföldi cég, az udvarhelyi Infopress maradt a piacvezető a nyomdaiparban. /Králik Lóránd: A nagyvállalatok között a Petrom az első. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./

Suceava városban a pártok, szervezetek házában már van RMDSZ-iroda is, ez a legújabb. A magyarok havonta itt találkoznak. A városban jól megférnek egymás mellett lengyelek, lipovánok, oroszok, bolgárok, szlovákok, zsidók, ukránok és a magyarok. A moldvai városban Adriana Happenciuc a helyi RMDSZ elnöke, Ladó Zoltán az alelnöke. 2006-ig nem volt itt RMDSZ-képviselet, a magyarok sem nagyon jártak össze. Nem tudják, hányan is vannak magyarok, egyikük 550-et mond, másikuk 490-et, de még sokan vannak olyanok, akik magyarul beszélnek. A 2002-es népszámláláskor Suceava megyében 368-an vallották magukat magyarnak, és közülük csupán 66-an éltek a megyeszékhelyen. Többnyire még a kommunizmus idején idehelyezett értelmiségiek. A Duna TV-t Suceaván nem tudják nézni, nincs a kábeltévé-csomagban, panaszolták többen, és szinte irigykedve tekintenek a dornavátraiakra, akik már a 90-es évek közepétől nézhetik a Dunát a helyi kábelhálózaton. A Kossuth Rádió még úgy-ahogy fogható. Évente érkeznek viszont magyarországi kirándulócsoportok szép számmal. Főleg Dél-Magyarországról, Bonyhád környékéről, ahol letelepedtek a bukovinai magyarok. Az ő leszármazottaik, valamint más magyarországi turisták rendszeresen visszatérnek Bukovinába – az itteniek szívesen emlegetik Potápi Árpádot, Bonyhád fideszes polgármesterét, aki szintén erről a vidékről származik. Benkő Lajos eredetileg sporttanár, székelyudvarhelyiként élt már Onesti-en, 1976 óta pedig Bukovinában. Övé a megye egyik legnagyobb kenyérgyára, emellett bútorgyárat üzemeltet, fuvarozócége van. Piron Katalint pedig Csíkból helyezték át Szucsávára. /Mihály László, Suceava: Saját vállalkozásaikban bíznak a bukovinai magyarok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./

A moldvai csángó falvak gazdasági fellendülését tej- és fafeldolgozó üzem létesítése segíthetné elő. Nyisztor Mihály, a Csángómagyarok Szövetségének onesti-i alelnöke szerint „a tej folyik el az utcán”. Ugyanakkor a faiparba való befektetés révén elérhetnék, hogy a helybéliek itthon maradjanak, ha megélhetésüket biztosítani tudnák. A hét végén zajlott gyergyócsomafalvi fórumon Nyisztor Ilona moldvai csángómagyar énekesnő arról beszélt, hogy a személyes és testvérvárosi kapcsolatok kialakításában látja a moldvai csángóközösség felemelkedésének egyik lehetőségét. /Jánossy Alíz: Csángóföld lehetőségei. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

Újabb árvizek Háromszéken
Egyre nagyobb károkat okoz Háromszéken a szűnni nem akaró esőzés: a folyamatos áradás miatt a hatóságok nem haladnak az eddigi károk felmérésével. Tegnap mintegy 760 háztartás került víz alá egy heves felhőszakadást követően, tájékoztatta lapunkat a Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség (ISU). Cocerhan Maria-Veronica szóvivő beszámolója szerint a lezúduló víz miatt Nagybaconból, Barótról, Szentkatolnáról, Bardócról, Maksáról, Mikóújfaluból, Esztelnekről és Árkosról jeleztek jelentősebb árvízkárokat.
Az érintett háztartások száma meghaladja a hétszázat, de több hidat, kutat és mezőgazdasági területet árasztott el a víz. Kovászna megyében több hete tart az esős időjárás, ezért a hatóságok be se tudják fejezni az áradások kárainak összegzését, máris nyakukon a másik árvíz. Kovászna megyében Bölön községet érintette leginkább az árvíz, de szinte nincs település a térségben, ahol ne lenne kár.
Az önkormányzatok eddig saját erejükből oldották meg a kármentést, a kormánytól még nem érkezett semmilyen támogatás. György Ervin prefektus azonban bízik abban, hogy sikerül pénzt szerezni a legsürgősebb javításokra. Háromszéken tegnap két országutat zártak le földcsuszamlások miatt.
A Kovászna megyei rendőrségtől származó értesülésünk szerint elrendelték a 11B jelzésű országút lezárását a Kézdivásárhely és Csíkkozmás közötti szakaszon, mivel az úttestet föld borítja, az aszfalt több helyen is beszakadt a víz súlya alatt.
Marian Ioniţă, a közlekedésrendészet parancsnokhelyettese szerint már hétfőn is csak egy sávon engedélyezték az autósközlekedést, de a földcsuszamlás veszélye miatt teljesen le kellett zárjniuk az országutat. Hasonló közlekedési tilalom van érvényben a 2D jelzésű országúton, Ozsdola és Tulnici között mivel Vrancea megye területén beszakadt egy híd.
Marian Ioniţă arra hívja fel az autóvezetők figyelmét, hogy a lezárt utak helyett használják a Kézdivásárhely– Torja, illetve Bükszád és Tusnád felé vezető utakat, a másik irányban pedig közlekedjenek az Oneşti–Bákó útvonalon.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Négy megye reformátusai gyűltek össze Moldvában
A találkozás igénye szülte a Bákói Református Missziós Egyházközség által az elmúlt vasárnap megszervezett szórványtalálkozót, melyre négy moldvai megye – Suceava, Neamţ, Bákó és Iaşi – református magyarsága gyűlt össze.
„A nagy távolságok és a kis létszámú magyar közösségek miatt nagy igény van a találkozásokra, amelyeken lehetőség nyílik magyar szót hallani, magyarul beszélni” – mondta el a Krónikának Furó Lóránd-Félix helyettes lelkipásztor, a találkozó szervezője. Mint mondta, az egynapos rendezvényen ötven hívő gyűlt össze, körülbelül ugyanannyi, ahánnyal ő is találkozik igehirdetései során. Kifejtette, a négy megyére kiterjedő, 130 lelkes szórványgyülekezetben egyéves szolgálata során felismerte a találkozásra való igényt, és a Communitas Alapítvány támogatása révén sikerült összegyűjtenie a híveket.
Mivel az egyházközség nem rendelkezik templommal, a találkozót a bákói Decebal hotel konferenciatermében tartották, ahol Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese hirdette az igét, majd névre szóló emléklapot adott a gyülekezeti tagoknak. Markó Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka külön köszöntötte az összegyűlt fiatalságot és kisgyermekes családokat, ugyanis, mint hangsúlyozta „ők jelentik a bákói egyházközség jövőjét”. Továbbá elismerésben részesítette azokat a családokat, amelyek éveken át otthonukban biztosítottak helyet a havonta egyszer megtartott istentiszteletnek. A közös imádkozás jelentőségére hívta fel a figyelmet Kiss Csaba missziói előadó, amelyre a találkozó is jó alkalom volt. A találkozón a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége is szép számban képviseltette magát.
Furó Lóránd-Félix szerint a rendezvényen különös figyelmet fordítottak a magyar nyelv ápolására, művészi megjelenítésére is. Szegedi László esperesnek köszönhetően az egybegyűltek magyar nyelvű irodalmi és egyházi kiadványok közül válogathattak, majd Puskás Győző amatőr színész Isten kezében című versműsorát, Aszalós Enikő éneklését és Bejan Maria orgonajátékát hallgathatták meg. A hívek örömmel fogadták a Moldvában ritka, színvonalas magyar nyelvű előadást. A találkozó közös ebéddel, kötetlen beszélgetéssel zárult.
Furó Lóránd-Félix elmondta: Bákó mellett Piatra Neamţ, Vatra Dornei, Fălticeni és Oneşti településeken, míg Jászvásáron egyetemista fiataloknak is tart havonta istentiszteletet. A mostani találkozó egyik legnagyobb eredménye, hogy Bákóban is több fiatal igényét fejezte ki a rendszeres bibliaórára, amelyekre ezután sort is kerítenek majd, mesélte a lelkipásztor.
Fodor Enikő. Krónika (Kolozsvár)

A Kárpátokon túli magyarság
A század végén Alexandru cel Bun – magyar feleségének, Losonczy Margitnak, Losonczy István erdélyi vajda leányának az ösztönzésére – nagyszámú katolikus templomot építtetett. 1410 táján megalapította a Moldvabányai Római Katolikus Püspökséget.
A lengyel királyi udvar 1413-ban arról tájékoztatta a pápát, hogy Moldvabányán virágzó katolikus központ alakult ki, két templomuk van. Az egyiket a Szentháromságnak, a másikat Szent Péter és Pál tiszteletére szentelték fel. Ez utóbbit alakították át püspöki katedrálissá, később ide temették el Losonczy Margitot. Moldvabánya püspöki székébe 1423-ban XIII. János pápa János dominikánus szerzetest helyezte. Baia községben az egykori székesegyház romjai még ma is láthatók. 1510-ben nevezték ki Moldvabánya utolsó püspökét, Marinoski Mihályt.
A moldvai magyar közösségek fennmaradását a 15. század végéig az erős magyar állam biztosította, a moldvai vajdaság a magyar királyság hűbéres tartománya volt. Mátyás király egyik levelében, melyet a lengyelek Moldvával kapcsolatos területi igényeinek visszautasítására írt, egyértelműen kifejtette, hogy Moldva mindig Magyarország vazallus tartománya volt. „Ama földnek joga a mienk a legrégebbi, megszakítás nélküli idők óta, amit a magyar királyi cím is igazol, (amelyet) nemcsak esetleg, hanem megszakítás nélkül viseltek elődeink... Elődeinktől tudjuk, hogy emberemlékezet óta a moldvai vajdák mindig a magyar királyoknak szolgáltak, és hogy a vajdaság feje senki sem lehetett jóváhagyásuk nélkül, a minket nemző édesapánk csupáncsak kormányzó volt, mégis következetesen és ellentmondás nélkül ő tette a vajdákat vajdákká.”
A két vajdaság területén alapított öt római katolikus püspökség 1227-től 1518-ig, mintegy háromszáz éven át irányította a többségükben magyarokból álló közösségek lelki életét. Ezek megszűnése után, 1518-tól rövid ideig Tatrosvásárhely, majd Bákó lett a katolikus magyarság lelki életének központja. A magyarság lélekszáma a 16. század végén még mindig jelentős. Ezt igazolja Brutti Bertalan moldvai kancellár 1588-ban keltezett levele, melyet a nápolyi érseknek írt. E levél valóságtartalmát megerősíti a Petru Şchiopu moldvai vajda parancsára 1591-ben készült népesség-összeírás. Mindkét forrás adatai arra utalnak, hogy Moldva népességének 30–40 százaléka római katolikus magyar, illetve kis részben szász etnikumú.
A 17. századtól kezdve a virágzó magyar települések és egyházközségek fokozatosan elsorvadtak. Megkezdődött a magyarság elnemzettelenítése. A pápa 1622-ben Moldvát és Havaselvét missziós területté nyilvánította, a protestantizmus terjedésének megakadályozására megszervezte a De Propaganda Fide nevű egyházi intézményt. A magyarok lelki gondozására többnyire olasz és lengyel származású papokat küldtek. Az 1622–1812 között kinevezett 54 missziós prefektus között egyetlen magyar sincs. A moldvai magyarság háttérbe szorítása a 19. században is folytatódott, jogfosztottságukra már a román politikusok is felfigyeltek. 1857-ben az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen Mihail Kogălniceanu 52 javaslatot terjesztett elő a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására. Az egyesült fejedelemségek korában (1859–1881) a 75 százalékban még magyar anyanyelvű csángóságnak magyarul prédikáltak, de az 1881-ben létrejött román királyságban egyre több nacionalista jellegű intézkedést hoztak. Az 1893-ban kiadott román népoktatási törvény már a hittan oktatását sem engedélyezte magyarul, azaz anyanyelven. A magyar anyanyelv teljes visszaszorítását az 1884-ben létrehozott iaşi-i püspökség és papnevelde tette lehetővé, amely nemcsak román tannyelven működött, hanem missziója volt a román szellemiségű csángó magyar papok nevelése. E renegátok feladata lett az alig megalakult független román állam római katolikus, magyar anyanyelvű polgárainak az elrománosítása. Mindezt akkor tették, amikor Magyarországon, a magyar állam támogatásával, százával alakultak meg az olyan román tannyelvű iskolák, amelyekben az oktatók töredéke ismerte az állam nyelvét, a magyart.
Az 1900-as évek fordulóján a magyarság lélekszámára vonatkoztatva értékes adatokat közölt Weigand Gusztáv lipcsei tanár, aki beszámolt 1894 és 1902 közötti moldvai tanulmányútjáról. Szerinte Moldvát 58 000 csángó magyar és 2100 székelymagyar lakta. Ekkor még Szaláncz, Ónfalva, Tatros lakosságának több mint fele székely volt.
A 20. században, leszámítva az 1950-es éveket, amikor nagyszámú (de rövid életű) magyar iskolát alapítottak, tovább folyt a moldvai magyarság erőszakos románosítása.
1929-ben, amikor Domokos Pál Péter felleltározta, feltárta a moldvai magyarság demográfiai és egyházi helyzetét, kimutatta, hogy a magyarok tízezrei, többezres lélekszámú közösségei nemcsak magyar iskolákkal, tanítókkal, de magyar anyanyelvű papokkal sem rendelkeznek. Így például a Tatros- (Tatáros – Trotuş) völgyi Szaláncon 180, Szalánctorkán 62, Aknavásáron 27, Ónfalván 280 magyar családot talált magyar pap nélkül. De hasonló volt a helyzet a tatrosi plébánia 97 százalékában. Összeírása szerint a Bákó megyei 12 plébánia 43 620 római katolikusa nem részesült anyanyelvű hitéletben. A következő évben végzett hivatalos román népszámlálás (csak) Bákó megyére vonatkoztatva 49 034 magyart mutatott ki, akik 11 plébániában, 150 fiúegyházban éltek úgy, hogy egyetlen magyar papjuk sem volt.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazda László (Mementó)
Zágonban született 1933-ban, és fél évtizede kísértük utolsó útjára. Geográfus volt a javából, geológiai földrajz szakos tanár. Mikós diákként már a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földrajz–geológia szakán eljegyezte magát a középiskolás tanulók és földrajztanárok által kevésbé kedvelt gazdasági földrajzzal (1956).
Első tanulmánya Sepsi rajon történeti földrajzához címmel a Bolyai Tudományos Diákkörök Évkönyvében jelent meg. A Baróti Szabó Dávid Líceum tanáraként megvetette a líceum ásvány- és kőzettárának alapjait. Huszonéves fejjel kezdeményezte a Romániai Földrajzi Társaság rajoni, majd megyei fiókjának létrehozását, melynek haláláig elnöke volt. Több mint két évtizedig a Mikes Kelemen Főgimnáziumban tanított. Tudományos, természetrajzi és honismereti expedíciókat szervezett diákjaival a Székelyföldön, öt nyáron át a csángók által lakott moldvai térségben. Az 1970-es évektől az Ojtoz és a Tatros közötti székelyes csángó falvakat, később a vranceai tájakon élő régies kultúrájú csángótelepüléseket, majd a Moldvai Szaláncfürdő és Ónfalva, valamint a Bákótól délre fekvő, székelyes csángó nyelvjárást beszélő közösségeket, Szászkút–Klézse vidékét tanulmányozták. Eredményes terepmunkát végzett Pusztina térségében. A moldvai hatóságok meglehetős gyanakvással kísérték munkáját, olykor akadályozták. Eredményeit, jól dokumentált helytörténeti írásait a rendszerváltás után megjelent honismereti, érdekvédelmi és művelődési kiadványokban, 1990-től a Csángó Újság és a Moldvai Magyarság oldalain közölte. Megkezdte a csángó magyar közösségekről készített szintézisének megírását, mely azonban torzóban maradt. Tudományszervező, -népszerűsítő és kutatómunkája elismeréseként számos kitüntetés és diploma mellett halála évében Pro Urbe-díjjal jutalmazták. Néprajzi munkásságáról Pozsony Ferenc értekezett.
Kisgyörgy Zoltán
Jelentős munkái:
Gazda László: Codex, Kétnyelvű kiadás – Ediţie bilingvă, Bibliotheca Moldoviensis, Hargita Kiadóhivatal – Editura Harghita, Csíkszereda – Miercurea Ciuc. 2006.
Gazda László: Csángómagyar falvak – Moldvai magyar vonatkozású települések történeti tára 1-3 kötet /Budapest, Nap Kiadó, 2009-2011/
Erdély.ma

Jutalomkirándulás Csángóföldre
Útközben a csángóföldi kirándulás ötletgazdájától megtudtam, hogy bár egyetemistaként már érdeklődött e népcsoport iránt, életmódjuk, mindennapjaik helyszíni tanulmányozására eddig nem adódott alkalma. Éppen ezért kapóra jött a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azon pályázata, mely a székely népi hagyományok népszerűsítését, és megyénk „fővárosának” bemutatását volt hivatott elősegíteni a Székelyföld határain kívül eső településeken. A váratlanul kínálkozó lehetőség útjába már csupán a csángóföldi kapcsolat hiánya állott, de egy Moldvában tanító pedagógusokkal kötött ismeretség jóvoltából, utolsó pillanatban ezt az akadályt is sikerült elhárítani. Így az Ady Endre Iskoláért Alapítvány nevében pályázhatott, a kedvező elbírálás nyomán pedig a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok számára megálmodott jutalomkirándulás is megvalósulhatott.
A Felsőháromszéki-medencét az Ojtozi-szoroson át elhagyva, mivel általam jól ismert vidéken haladtunk át, néha-néha kiegészítettem Kakas Zoltánnak, az utunkba eső települések történelmét és nevezetességeit bemutató színes előadását. Felhívtam például a figyelmet arra, hogy az addig Erdélyhez és Háromszékhez tartozó Sósmezőt (Poiana Sărată) az 1968-ban megvalósított megyésítés alkalmával, szülőföldünk területének durva megcsonkítása árán, önkényesen a moldvai Bákó megyéhez csatolták. Pedagógus szüleimmel gyermekkoromban gyakran ellátogattunk a falu keleti végét átszelő Csernika-patak hídjához, ahol abban az időben még láthatóak voltak a magyar–román országhatár vonalát megjelölő kövek, a hajdani vámház és a katonai ellenőrző pont épületének alapjai.
A szitási angyalvárók
A hatvanas években még a túlnyomórészt csángó-magyarok által lakott, de mára elrománosodott Gorzafalván letérve, a téli útviszonyok nehézségeit is alkalmunk nyílt megtapasztalni. A sűrű havazás miatt ugyanis még modern járgányunk is csak többszöri nekifutás után tudott felkapaszkodni a dombtetőn található Szitásra (Nicoreşti). A Tatros mentén, Onyesttől (Oneşti) keletre fekvő település volt utazásunk első állomása. A 946 katolikus lelket számláló, magyar nyelvét napjainkig megőrző faluban ugyanis egy kézdivásárhelyi születésű, de Hatolykán felcseperedő tanítónő, Melzer Médea oktatja anyanyelvükre a gyerekeket. Itt várt ránk, és szegődött mellénk társként a Diószegen tanító Balla Loránd, magyardécsei származású testnevelő tanár is.
Médea nyílt tekintetű tanítványai félénk kíváncsisággal és karácsonyi énekekkel vártak minket az iskolaként használt kis falusi házban, melyet kívülről semmi sem különböztetett meg a többitől, belül viszont a célnak megfelelően át volt alakítva. A sepsiszentgyörgyi gyerekek hamar összebarátkoztak csángó társaikkal, így tudásuk bemutatása és a Székelyföldről hozott ajándékok átadása után a Mennyből az angyalt is elénekelték együtt, ezáltal egy gyönyörű élménnyel ajándékozva meg a jelenlévő felnőtteket.
Később a két csoport közös sétára indult, én pedig ezalatt a helyi viszonyokról és tanítási körülményekről kérdezősködtem a kézdivásárhelyi tanítóképző frissen végzett pedagógusától, aki meglepően nyílt és egyenes válaszokat adott. Így tudtam meg, hogy jelenleg 42, különböző korosztályhoz tartozó, és ennek függvényében négy csoportra osztott gyerek jár az iskolán kívüli foglalkozásként tartott magyarórákra, hogy legalább írni-olvasni megtanulhassanak anyanyelvükön. A falu lakói, bár természetüknél fogva tartózkodóak, befogadták maguk közé az oktatót, a helyi rendőr viszont többször is nekiszegezte a kérdést, milyen jogon tanít magyar nyelvet a román iskola épületében? A háromszéki menyecske kikérte magának a megfélemlítését célzó zaklatást, hiszen a magyar nyelvet köztudottan száműzték az iskolából, oktatása bérelt vagy megvásárolt magánházakban folyik.
Szélmalomharc Diószegen is
Innen az Onyesttől 5 kilométerre nyugatra, a Tatros folyó jobb partján található, közigazgatásilag Tatrosvásárhelyhez (Tîrgu Trotuş) tartozó Diószeg (Tuta) felé igyekeztünk, ahol már várt ránk a szintén testnevelő-tanárképzőt végzett, csíkszentmártoni Szopos Zsuzsánna, aki Loránddal együtt harmadik éve oktatja magyar nyelvre az erre fogékony emberpalántákat. Mivel a gyerekek itt is csak a kötelező iskolai oktatás után látogathatnak el a számukra létrehozott magyar szigetre, érkezésükig bőségesen maradt időm elbeszélgetni a két fiatal pedagógussal, akik úgy döntöttek, hamarosan házaspárként folytatják a csángó-magyarok tanításáért folytatott küzdelmüket. Döbbenettel és mély felháborodással hallgattam őket, mert az általuk elmondottakból a maga teljességében kibontakozott a mindenkori román hatalom azon sunyi magatartása, amely a moldvai magyarság önazonosságtudatának visszaszerzése ellen irányul. Aljas céljuk elérése érdekében a helyi hatalmasságok, vagyis a polgármester, a pap, az iskolaigazgató, olykor pedig a rendőr szolgálataira támaszkodnak. Ezek az emberek, hatáskörükkel és tekintélyükkel visszaélve, az eszközökben sem válogatva próbálják lebeszélni a szülőket gyermekeik magyar nyelvre történő oktatásáról. Van, akit a munkahelyéről való kirúgással, másokat állandó zaklatással, a gyerek bérmálásának megtagadásával, magaviseleti jegyének lehúzásával, több tantárgyból való megbuktatásával, vagy éppen az iskolából való elcsapásával fenyegetnek, illetve igyekeznek „jobb belátásra bírni”. Mindezek hatására az 1–4. osztályosok még nem annyira, de a nagyobb diákok valóban ódzkodnak részt venni a magyarórákon. Ezt a számok is jól mutatják, hiszen míg 39 óvodás és elemi iskolás gyerekkel foglalkozhatnak, addig alig 13 5–8. osztályos diákjuk van, tizedikes pedig csupán egy, vagyis a létszám az életkor növekedésének függvényében csökken. Pedig a két, lelkes és felkészült fiatal színvonalas és árnyalt oktatásban részesíti őket, mely során nem csak a magyar betűvetést és az olvasást sajátítják el, hanem kultúránk több szeletéből is ízelítőt kapnak, sőt még dzsúdóra is oktatják őket.
A jól elvégzett munkájukról később személyesen is meggyőződhettünk, miközben a gyerekek csilingelő hangon, ízes magyar nyelven előadott énekeit és meséit hallgattuk a szintén magánházban berendezett osztályteremben. A háromszéki diákok döbbent figyelemmel és őszinte érdeklődéssel követték a rögtönzött előadást, valamint Kakas Zoltánnak a csángókról tartott rövid ismertetőjét, majd ők is elénekeltek néhány tarsolyukban található népdalt. A Fazakas Ildikó által összeállított kis ajándékcsomagok kiosztása után örömtől csillogó gyerekszemek jelezték és bizonyították, hogy a magyar angyal Moldvában is jó helyen járt. Rajtunk, jobb sorsú nemzettársaikon múlik, hogy jövőben is visszataláljon oda az ajándékozó.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Hogyan rabolják ki Erdélyt a nemzeti egység szellemében
Constantin Niţă miniszter éppen ezt teszi: miközben a legnagyobb modernitással viszi előre a haza jólétét, aközben porba döngöli és szétveri az egyetlen ágazatot, amelybe még beleszólása van: az energiaügyet.
Igen, tudom: ez egy olyan ágazat, amely sok éber és okos srác zsebét megtömte. De ők legalább ezt az „okosságot" megjelenítő pártok akaratából, szívesen tették.
A Romgaz és a Transgaz – vagy ezek menedzsmentjének – Bukarestbe való költöztetése a „regionalizálás" lázas előkészületeire utalnak: mindent a fővárosba költöztetünk, a felelősséget decentralizáljuk és a forrásokat központosítjuk: amolyan „tietek a munka, mienk a pénz" felállás. És mindez akkor zajlik, amikor nekünk azt mondják, hogy válság van és csak így lehet egységes a nemzet – de a háttérben ugyanazt a nemzetet kirabolják, éljen az Medgyesen, Tecuci-on, vagy Máramarosszigeten.
Az első, a erdélyi földgázlelőhely felfedezése óta, amit a Maros megyei Kissármáson találtak 1909-ben, a fővárosok minden elsőbbséget elvitattak: de sem a királyi Budapest, sem Bukarest (a kommunizmust is beleértve) nem merte elvenni Erdélytől a korona gyöngyét. Ez, Nita szerint talán a hálaadás gesztusa, hogy az itteni emberek egykor tisztességet kaptak, akkoriban, amikor a fiatal Jászvásár mellett élő gyakornok Brassót választotta lakhelyül.
Vajon milyen lenne, ha az összes német vállalatnak egyszer csak kötelezővé válna a székhelyét Berlinbe költöztetni? A franciáknak meg Párizsba, és az olaszoknak meg Rómába? Ahelyett, hogy terveket rajzolgat a térképen, a miniszterelvtárs elgondolkozhatna azon, hogy miért nem érik el soha az 1976-os szintet, amikor a földgázkitermelés 29,8 milliárd köbméter volt – ma nyolcszor kevesebbet termelnek ki, „hála" a minisztériumok papírmunkájának. Gondolkozzon el azon is, hogy Medgyesen az ágazat legjobb munkásai és specialistái vannak és a Bukarestben összezsúfolódott bürokrácia nem megoldás.
De itt a politikai játszmák uralkodnak. Miután Szebent és Brassót szembeállította egymással, a miniszterelvtárs most ugyanezt tenné Erdély és Bukarest esetében is. Elvették az ásványvizeinket, a rezet, az aranyat, az ezüstöt, az autópályákat – mindenről a miniszterek döntenek: ott adják el darabról darabra Romániát, nem Medgyesen Tecuci-on vagy Máramarosszigeten.
Nagy hiba, amit Nita csinál: nincs elképzelése, úgy látszik nem érti, mik a románok prioritásai, és talán ezért látja Romániát Bukarest csatlósának: és a harmonikus fejlesztés helyett egy olyan adminisztratív-pénzügyi függőségben tart, amiről sem a régebbi Budapesti vezetés, sem a kommunisták nem is álmodtak.
Hogy érthetőbb legyen, itt egy Moldvai példa: Onesti városa a RAFO adókból élt, a település GDP-jének majdnem 80 százalékát a RAFO adta, de a vállalatot tönkretették és ezzel a várost is. Ez vár Medgyesre is, ahol a Romgaz és a Transgaz adóiból 65 százalékot kapnak vissza fejlesztésekre. Kétlem, hogy Nita értené. Ahogy tudom, már szemet vetett az egyik bukaresti székhelyre is, ami a Hristo Botev utcában van. Szerveztek egy állásbörzét is, ahol azt mondták a munkakeresőknek, hogy egy németországi képzésen kell részt venniük, ahonnan majd a fővárosba mennek dolgozni. Csakhogy a kényelmes miniszteri fotelekből, nem látszik az, hogy mit jelentene, ha egy teljes város, vagy teljes Erdély az utcára vonulna.
Az az ötezer medgyesi, aki két hete tüntetett, még ezreket tud maga köré gyűjteni, hogy megvédjék Erdély erőforrásait. És itt meg is állok, jó lenne mindenkinek elképzelni, milyen pénzügyi önrendelkezésünk lehet, amikor az indítógombok mindig a minisztereknél vannak.
Nita elvtárstól csak annyit kérek: képzelje el, hogy az a gomb egy pánikgomb.
Sabin Gherman
citynews.ro M&L
Erdély.ma

Így "tüntették el" a kisebbségi sportolókat a kommunista Romániában
A tornász Szabó Katiból szinte Sabau lett, míg Ivan Patzaichint nevét Paţaichinescura akarták cserélni. De van olyan is, akit teljesen töröltek a sporttörténelemből.
Hallottunk valaha Angelica Adelstein-Rozeanuról vagy Ervant Norhadianról? Egyáltalán nem meglepő, ha nem. A kommunista rendszerben sokat dolgoztak azért, hogy ezeknek a sportolóknak a nevét kitöröljék a román sporttörténelemből azért, mert egy nemzeti kisebbséghez tartozóként elmenekültek az országból. Zsidók, magyarok, németek és lipovánok szereztek bajnoki címeket, illetve érmeket a Román Népköztársaságnak, akiket közben a hatalom folyamatosan próbált elrománosítani. Például Balázs Jolán is problémát jelentett a Securitáténak, amely a sportot is a kezében tartotta és ellenőrizte. A 20. század legjobb női magasugrójának is megválasztott Balázs főleg azután szúrt szemet a titkosszolgálatnak, hogy férjhez ment edzőjéhez, Sötér Jánoshoz. Az 1956-os melbourne-i olimpián például nem kísérhette el Balázst az edzője, mivel attól tartottak, hogy mindketten kint maradnak Ausztráliában, ahova Sötér testvére már korábban kiszökött.
A hidegháborús versengésben nem szerették volna, hogy az egyik legjobbjuk, a "nemzeti büszkeségük" többé soha ne térjen vissza az országba. Ugyanakkor a nemzetállam képébe egyáltalán nem fért bele, hogy valamelyik kisebbséghez tartozó sportoló nyerjen érmet az országnak, bajnok csak román lehetett. Pompiliu Nicolae Constantin, a Dolce Sport kommentátora doktori dolgozatában mutatja be a kommunista rendszer románosítási módszereit – amelyről a Yahoo! News számolt be részletesen. Emellett pedig olyan nemzetiségi sportolókat mutat be, akik elmenekültek az országból, ezért a rendszer egyszerűen úgy döntött, hogy törli őket a sporttörténelemből, a sajtó sem volt szabad írjon róluk, és mára gyakorlatilag senki nem ismeri a nevüket. Ilyenek a bevezetőben már említett igen sikeres sportolók is. Az újságíró-kutató több tucat dossziét nézett meg a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács archívumában, a kolozsvári és a bukaresti Országos Levéltárban, illetve a két világháború közötti időszaktól egészen napjainkig vizsgálta a sportsajtót. Emellett pedig több interjút is készített az egykori sportolókkal és a családtagjaikkal. Az egyik leggyakoribb módszer az etnikai identitás törlésére a nevek elrománosítása volt. A kutató a tornász Szabó Kati példáját hozza fel, akinek a családját meg szerették volna arról győzni, hogy a vezetéknevüket változtassák meg Sabaura. Miután a család nem volt hajlandó eleget tenni a kérésnek, a román állami vezetésben többen is kifogásolták, hogy nem nyert meg minden számot a Los Angelesben rendezett olimpián. A nemzetközi sajtó egyébkén a második Nadiaként ünnepelte a négy arany és egy ezüst érmet nyerő sportolót.
De Szabó Kati esete nem az egyedüli. A német nemzetiségű Hans Mosernek a nevét, aki 1961-ben és 1964-ban a román kézilabda válogatott tagjaként szerzett világbajnoki címet, a román sajtó következetesen Ioan Mozerre románosította. De a lipován nemzetiségű, négyszeres olimpiai bajnok Ivan Patzaichint is arra kérték, hogy változtassa meg a nevét Paţaichinescura, aki ezt nem vállalta.
A rendszer másik bevett módszere az volt, hogy a sportolókat kiemelte a saját környezetükből, a fővárosba költöztette és ott edzette őket. Bukarestben ugyanis könnyebb volt az etnikai környezetükből kiszakított sportolókat asszimilálni. A kutató szerint a központosítás – Bukarestben, vagy a tornászok esetében Déván és Oneşti-en – bevett gyakorlat volt annak érdekében, hogy eltávolítsák a saját régiójukból a nem román nemzetiségű sportolókat. A szakember szerint viszont sokan voltak, akik ragaszkodtak a saját sportklubjukhoz, de minden esetben felajánlották nekik a fővárosi edzési lehetőséget. Például a török nemzetiségű kézilabdázónak, Ayhan Omernek is, akit a Steaua és a Dinamo csapat is hívott, viszont ő végül nem vállalta. Sikerült újra felfedezni olyan sportolókat is, akikről szinte semmit sem tudunk – mondta el dolgozata kapcsán Constantin. Munkájában olyan kivételes sportolókat említ meg, akiket szinte teljesen sikerült kitörölni a sporttörténelemből, mivel nem alkalmazkodtak a kommunista rendszerhez, például külföldre szöktek.
lyen volt az örmény nemzetiségű Ervant Norhadian kerékpározó is. Amellett, hogy huszonnégyszeres román kerékpárbajnok volt, a román válogatottat és a Steaua csapatát is edzette. Manapság viszont szinte semmit nem tudunk róla, mivel a sportoló a 60-as években elmenekült Romániából. Constantin szerint a Securitate archívumában sok olyan sportolónak van bűnügyi dossziéja, akik külföldön maradtak. Három-öt évre elítélték őket, és elkobozták a javaikat. Így járt az asztalitenisz történetének egyik legsikeresebb női játékosa is, a zsidó származású Angelica Adelstein-Rozeanu, aki egyéniben és párosban összesen 17 világbajnoki címet szerzett. 1950-ben nyerte meg az első világbajnoki címét egyéniben, majd után sorozatban még ötször. Gyakorlatilag ő az utolsó nem ázsiai származású női asztalitenisz-világbajnok, akire a kommunista rendszer egy darabig úgy tekintett, mint egy hősnőre.
Azt követően viszont, hogy 1960-ban a kislányával elmenekült az országból Izraelbe, a korábbi nemzeti hős bekerült a bűnügyi nyilvántartásba, és a teljesítményéről utána gyakorlatilag nem lehetett beszélni. A hivatalos magyarázat szerint a legtöbb esetben a sportolók személyes okok miatt hagyták el az országot, és nem volt semmi problémájuk a párttal.
Hasonlóan keveset tudunk Baratky Gyusziról (Giussy Baratky), aki az egyik legtehetségesebb, magyar származású labdarúgója volt Romániának. A Rapid focicsapatával nyolcszor nyert Román Kupát, de Románia és Magyarország válogatottjának is tagja volt (a két világháború között erre is volt lehetőség). 1930-ban az Európa legjobb középpályásának járó címet is megkapta. A kommunista rendszerben azután fejezte be a pályafutását, hogy a Rapid vezetői már nem akarták meghosszabbítani a szerződését. Egy kopott zászló miatt négy év börtön A korszak megértéséhez egyébként érdemes megemlíteni Könczei Ádám esetét is, akiről többek között azért készült megfigyelési dosszié a Securitaténál, mert korrektorként visszamagyarosította egy kolozsvári atlétikaverseny plakátján az elrománosított magyar sportolók nevét, holott az Országos Testnevelési és Sport Bizottság ezt nem szerette volna. Könczei esete mellett Constantin az újságíróként dolgozó, román nemzetiségű Max Bănuş esetét említi még meg, aki négy évet ült egy kifakult zászló miatt. Egy nyomtatási hiba miatt ugyanis a magyar nemzetiségű Szabó Zoltán fölött véletlenül kifakult a román zászló, a sárgából fehér lett, míg a kékből zöld, így pont a magyar zászló színei pompáztak egy román állampolgárságú atléta mellett a címoldalon. A hibáért nyolc év börtönre ítélték az újságírót, aki négy évet le is ült belőle, pedig ő igazán nem szándékosan tette.
G. L.
Transindex.ro