Másodszor rendezték meg január 20-22-e között Szombathelyen a Kárpát-medencei magyar énekmondók találkozóját. Az Egy ágyon, egy kenyéren című találkozón versmondók, verséneklők, regösök (lantosok) vettek részt Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, Erdélyből és Magyarországról. Fellépett a Credo együttes (Ungvár, Ukrajna), Prima Vista (Óbecse, Jugoszlávia), Márk Attila (Brassó, Románia), Kátai Zoltán és Buda Ádám (Magyarország), Kűrthy Lajos és barátai, Tobisz Tamás (Érsekújvár, Szlovákia) és az ünnepség "öreg zenésze", Dinnyés József daltulajdonos. A rendezvény része volt a hivatalos Millennium-programnak. /Egy ágyon, egy kenyéren. = Brassói Lapok (Brassó), febr. 10./

A hágai Nemzetközi Bíróság előtt kellene felelnie Romániának a Tisza és a Duna szennyezéséért, jelentette ki Braniszlav Brazics jugoszláv környezetvédelmi miniszter. A lapzárta előtt érkezett hír szerint azt követően fogalmazta meg fenti véleményét, hogy a nagybányai eredetű ciánszennyeződés a hét végén óriási ökológiai károkat okozott a Tisza szerbiai szakaszán is, majd a Belgrádtól 50 kilométerre északra lévő beömlési ponton átjutva bekerült a Dunába is. A jugoszláv tárcavezető kijelentette: Zentánál, Adánál, Óbecsénél és Törökbecsénél több tonna döglött halat gyűjtöttek össze a Tiszán, s minden jel arra utal, hogy a folyó ezután évekre halott lesz. /Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 14./

A Határtalan Tantárgyverseny 2000 idén már kilencedik alkalommal gyűjtötte össze a történelmi Magyarország területéről a gyermekeket. A magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika verseny mellett a résztvevők megismerkednek a vendéglátó és rendező régió történelmi múltjával, nevezetességeivel, helytörténetével, néprajzával is. Évente más ország területén zajlik a verseny. Házigazda volt eddig Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Csíkszereda, Barót Erdélyből, Szekszárd az anyaországból, és Galánta másodszor a Mátyusföldről, Szlovákiából. Az elmúlt héten Erdély 16 megyéjéből több mint 200 tanuló indult el Szlovákiába, a Mátyusföldre, hogy április 25. és május 2. között összemérje tudását az anyaországon kívüli területeken élő hasonló korú V-VIII. osztályosokkal. Részt vettek a Vajdaságból Óbecse, Kárpátaljáról Bátyú, Magyarországról Szekszárd és természetesen a házigazda, Mátyusföld területéről a galántai és a vágsellyei járás magyar alapiskoláinak diákjai. A verseny után jutalomkiránduláson vett részt a közel félezer diák és pedagógus. /Király Zoltán: Határtalan, kilencedszer. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 4./

A Caritas szervezet zsögödi gyermektáborában jún. 26-án kezdődött a nemzetközi gyermektábor, melyet a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kezdeményezett és a csíkszeredai önkormányzat, valamint a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatja anyagilag. A vendégek a magyarországi Tiszaújvárosból és Gyuláról, a felvidéki Zselizből, a vajdasági Óbecséről, valamint a kárpátaljai Beregszászról érkeznek. /Nemzetközi gyermektábor Zsögödfürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 27./

Nyolcadik éve szervez nyári táborozást a magyarországi Széchenyi Kör Ifjúsági Szárnya. A táborozáson Jugoszláviából, Szlovákiából, Magyarországról és Romániából érkezett diákok vesznek részt. Az elmúlt években Nyíregyházán, Sopronban, Budapesten, Sepsiszentgyörgyön, Óbecsén verhettek sátrat a fiatalok. Az idén Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban szervezték meg a nyaralás központját. Az egyhetes kirándulás alatt a széchenyisek a Gyimesekbe, Háromszékre, Gyergyóba, Székelyudvarhelyre, valamint Kolozsvárra rándulnak. /(Daczó Dénes): Széchenyisek táborozása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./

1993-ban Budapesten megalakították az ekkor már tíz éve működő Országos Széchenyi Kör Ifjúsági Szárnyát. Minden év nyarán megszervezik saját táboraikat a fiatal széchenyisek. Az elmúlt nyolc évben több száz diák nyaralt együtt a Kárpát-medence minden régiójából. Volt már tábor Budapesten, Szegeden, Nyíregyházán, Óbecsén, Sepsiszentgyörgyön, Sopronban és most Csíkszeredában, Csíksomlyón. Erdélyszerte is több középiskolában működnek Széchenyi körök, többek között Gyergyószentmiklóson, Szatmárnémetiben, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. A fiatal Széchenyisek jövőre Szekszárdon találkoznak. /Daczó Dénes: Széchenyis találkozó Csíksomlyón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./

"December közepén tartotta háromévenkénti tisztújító közgyűlését a szovátai Bernády Közművelődési Egylet. 1999 tavaszán kis szobát kaptak székháznak az RMDSZ-épületben. Mester Zoltán elnök tartott beszámolót, felsorolta az egylet rendezvényeit 1999-től napjainkig. 2002 januárjában volt Csávossy György könyvbemutatója a Teleki Oktatási Központban, majd ugyanott Kusztos Endre kiállítása. Március idusán ünnepi műsor a Petőfi- szobornál, színpadi játék, versműsor. Júniusban vendégül látták Zenta város kórusát. Augusztusban Szent István-napon az Intermezzó kamarakórus fellépett Hármasfaluban. Szeptemberben Márton Márta Ágota kiállítása a TOK-ban, majd Reményik Sándor-est a református templomban. Októberben zentai vendégszereplés, az Intermezzo fesztiváli fellépése Óbecsén. Novemberben Százhalombatta testvérvárosban is felléptek. Legújabb könyvük Márton Béla albuma a szovátai székelykapukról és faragásokról. /B.D. [Bölöni Domokos]: Erdélyi lélekkel, európai szemmel. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./"

"Szász Enikő a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, az RMDSZ Temes megyei önkormányzati képviselője, civilben a temesvári Csíky Gergely Színház tagja, ahol játszik és rendez is, a temesvári magyar közélet egyik meghatározó személyisége. - Maroknyian vagyunk a Bánságban, és annak a kevés embernek nagyon kijut a munkából, jegyezte meg. 1989 után került közel a politikai szférához, előbb képviselői irodavezetőként, a legutóbbi választások óta pedig az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőjeként. Kezdeményezésére alakult meg nyolc éve a Temesvári Magyar Nőszövetség. Nehéz helytállni, a szórványvidéken a csángósodás jelensége érzékelhető. A Nőszövetség célkitűzése szerint négy alapvető tevékenységet fejt ki: közművelődési, szociális, oktatási és karitatív. Legnagyobb rendezvényük az évenként, idén nyolcadik alkalommal megszervezett eurorégiós Bánsági Magyar Napok. Felvállalták Székely László, Temesvár XX. század eleji első főépítésze, a mai Temesvár megálmodója szellemi hagyatékának felkutatását, gondozását, népszerűsítését. Az életművét bemutató fotókiállítást Temesvárról elvitté szülővárosába, Nagyszalontára, majd Szegedre, Gyulára és Békéscsabára. A műépítész 125. születési évfordulójára tavaly színes fotóalbumot jelentettünk meg, Szekernyés János szövegével magyarul, románul, angolul. Most pedig okt. 24-26. között megszervezték a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió magyar közművelődési civil szervezeteinek I. Fórumát, ahová Temes megyéből és a vele szomszédos területekről - beleértve Magyarországot és Szerbiát is - vártak résztvevőket. A hasonló tevékenységet folytató művelődési intézmények, szervezetek között nem alakult ki stabil viszonyrendszer. Nem tudják valójában, hány és milyen civil szervezet működik a régióban. Nehezen boldogultak volna, ha nincsenek segítőkész partnerszervezeteik: Csongrád megyéből a Dél-magyarországi Civil Szervezetek Szövetsége és a Szegedi Ifjúsági Ház, Vajdaságból pedig a Than Fivérek Értelmiségi Kör Óbecséről és a Vajdasági Magyar Folklórközpont Szabadkáról. Szász Enikőt leginkább a közösségépítés foglalkoztatja, a szórványsors és annak minden következménye. Jelenleg bábáskodik négy civil szerveződés létrehozásánál. Le kell győzni az "úgyis mindegy", az "úgy sincs semmi értelme" állapotot. Meg kellene tanulni az európai pályázatírásnak a fortélyait, partnereket találni a közös programok megszervezéséhez. /Guther M. Ilona: Nap mint nap újrakezdve... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./"

„Én azt látom, hogy egymástól lesik el az ötleteket a román és a szerb hatóságok, egymással versengenek abban, hogyan kövessenek el kényük-kedvük szerint törvénysértéseket velem szemben, ezt nem vagyok hajlandó tovább lenyelni, ha kell, akkor jövő héten Brüsszelbe utazom” – nyilatkozta Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetője annak kapcsán, hogy a szerbiai hatóságok megtagadták a belépését az ország területére. Toroczkai a vajdasági Óbecsére akart menni, hogy Páll Sándor polgármesterrel együtt, ünnepélyes keretek között kitűzzék a városházára a Wittner Mária '56-os halálra ítélt hős által készített címeres nemzeti lobogót, amely december óta hivatalosan a vajdasági magyarság nemzeti szimbóluma. A történtek után a zászlót a határon adta át az óbecsei elöljárónak, így az eljutott a délvidéki városba. Szerbiából már másodszor tiltják ki, elmondása szerint az elsőről papírt kapott, az útlevelébe pecsét került, viszont ez utóbbiról a horgosi átkelő parancsnoka csak annyit tudott mondani, hogy utasítása van rá, amit végre kell hajtania. Toroczkai közölte, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetősége levélben fog magyarázatot kérni a szerb belügyminisztériumtól, illetve kormánytól a történtek miatt. /Guther M, Ilona, Budapest: Toroczkait másodszor tiltják ki Szerbiából. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./Előző kitoloncolása: Tovább folytatódnak a vajdasági kihallgatások. = Krónika (Kolozsvár), 2004. okt. 29./

Ismeretlen tettesek megtámadták május 9-én éjjel a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VDMK) óbecsei székházát, és betörték az épület összes ablakát. A támadást a tettesek a győzelem napjára időzítették, ami nem véletlen, a Délvidéken élő magyarság megfélemlítésére irányul.,,A VDMK-t, ahogy azt az elmúlt időszakban sem, úgy most sem lehet megfélemlíteni” hangsúlyozta a közleményben Páll Sándor, a szervezet elnöke. /Vajdasági megfélemlítés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./

Nemrég ért véget Zentán az Énekelt Versek Fesztiválja, a marosvásárhelyi Kővirág együttes nyerte el a tizenkettedik alkalommal megrendezett fesztivál második díját, a topolyai Csalóka és az óbecsei Prima Vista együttesek közös produkciója után. A harmadik helyezést a kárpátaljai Filep Anita és a felvidéki Kelemen-trió érte el, a különdíj a szabadkai Folton Folk nevű zenekarhoz vándorolt. A gálaműsoron Juhász Attila zentai polgármester és Goldschmied József, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Égtájak Irodájának programigazgatója adta át az értékes díjakat. /Nagy Botond: Ki énekel a legszebben verset? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 7./

Érdekes kiállítás nyílt meg október 6-án Aradon a Jelen Házban: dr. Becsey Zsolt volt európai parlamenti képviselő (Magyarország) mutatta be nagyméretű színes pannókból álló kiállítást. A többnemzetűség laboratóriuma. A multikulturalizmus évszázadai a Bácskában és Bánátban elnevezésű kiállítást tavaly májusban mutatta be Brüsszelben, az Európai Parlamentben, 2008 végétől pedig egy sor magyarországi, romániai, délvidéki városban (többek között: Nagyvárad, Szabadka, Óbecse, Temesvár) nézhette meg a közönség, s további helyeken is bemutatják a közeljövőben. A kiállítás a régiónak (Dél-Alföld, Bácska, Bánát) több évszázados életét és nemzetiségi változásait mutatja be. A török hódoltság után időkben, az 1700-as évek elejétől 1920-ig ezeken a tájakon senki sem volt többségben, senki nem tudott olyan politikát folytatni, amivel hosszabb időn keresztül „ elnyomja” a többieket. A Habsburgok vezetésével megindult a betelepítés-betelepedés, aminek következtében a török kor után „kiürült” területen sokszínű lakosság alakult ki. 1920-ban jött egy törés, egy új helyzet, amely a homogenizációt helyezte előtérbe, ez a kommunista rendszerek bukásával is folytatódott. /Jámbor Gyula: Kiállítás a Jelen Házban. A többnemzetűség laboratóriuma. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./

Ünnepélyes eskütétel Hódmezővásárhelyen
„Vállalni kell a csatákat és állni kell a sarat, mert döntő ütközetek nélkül háborúkat sem lehet megnyerni”
A nemzeti összetartozás napján, a trianoni békediktátum 91. évfordulóján hetvenöt visszahonosított magyar – köztük Tőkés László püspök, EP-alelnök három gyermeke – tett állampolgársági esküt a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen. Az ünnepségen jelen lévő Tőkés László európai parlamenti alelnök beszédében kifejtette, hogy a nemzetegyesítés útján még sok csata áll előttünk. „Vállalni kell a csatákat és állni kell a sarat, mert döntő ütközetek nélkül háborúkat sem lehet megnyerni” – hangsúlyozta.
Hódmezővásárhely városházájának dísztermében hetvenöt határon túli magyar tehette le állampolgársági esküjét a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján. Az esemény a Himnusz közös eléneklésével, illetve szavalattal kezdődött. A Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Nagybecskerekről, Szabadkáról, Horgosról, Péterrévéről, Zentáról, Adáról, Óbecséről, és Magyarkanizsáról érkezett vendégeket Lázár János polgármester, a FIDESZ országgyűlési frakciójának vezetője köszöntötte.
A városi elöljáró köszöntőjében kifejtette, hogy régóta várt választóvonal a mostani eskütétel nem csak a fogadalmat tevőknek, hanem az egész magyarságnak. A honosítás lezárja a „jelzős szerkezetes magyarság” korszakát, mondta, majd hozzátette: „ez az utolsó alkalom, amikor a ma esküt tevőket bárki megkülönböztetheti nemzettársaitól”. Brüsszelben és Budapesten egyaránt az a parlamenti képviselők célja, hogy igazságot szolgáltassanak azoknak, akik az elmúlt évtizedekben kisebbségbe szorultak. A nemzeti összetartozás napja nem Trianon lezárását jelenti, hanem a 2004. decemberi népszavazás igazságtalanságának kiküszöbölését – jelentette ki a polgármester. A szétszakított magyarság sebeire a gyógyírt a schengeni övezethez való csatlakozás hozhatja el. Lázár János hangsúlyozta, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás még csak az első lépés abból, ami az Országgyűlés előtt áll. „A 21. századi magyarság előtt, itt a Kárpát-medencében, különösképpen a határon túli politikai és gazdasági elit számára is nagyon fontos kihívás, hogy milyen irányba haladunk, mi az összenemzeti felelősség, hogy vajon képesek leszünk megtartani a határon túli magyarságot, vagy magyarok százezreit veszítjük el az asszimiláció vagy az elvándorlás tengerében. (…) Nem csak optimizmusra, hanem félelemre, aggódásra és a nehéz időkre való felellőségre is bőségesen van okunk” – zárta beszédét Lázár.

Az egész Kárpát-medencében emlékeztek 1848-ra
A Vajdaságban, Romániában és Kárpátalján is megemlékezéseket tartottak március tizenötödike alkalmából az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójára. A KMKSZ Ungváron emlékezett
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungváron, a Petőfi-szobornál tartotta meg ünnepségét. Beszédében Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke hangsúlyozta: “ha a kárpátaljai magyarok méltó utódai akarnak lenni 1848-1949 hőseinek, akkor itt és most kell megvívniuk saját forradalmukat, hogy ne szakadjon meg a nemzet túlélésének a lánca, hogy a magyarokat a jövőben ne történelmi kuriózumként emlegessék ezen a tájon”. – Ha a kárpátaljai magyarság meg akar maradni, akkor elsősorban az anyanyelvű iskoláit kell megvédenie, amihez az szükséges, hogy a magyar emberek magyar iskolába írassák a gyermekeiket – tette hozzá.
Beszédében Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) elnöke elítélte a kárpátaljai magyarokat érő ukrán nacionalista támadásokat. Azt kérte az ukrán államhatalomtól, hogy biztosítsa a magyarok számára az alkotmányos jogaikat.
Kárpátalja magyarsága megyeszerte megemlékezett az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójáról. A KMKSZ szervezésében Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában, míg Munkácson, a szabadságharc podheringi csatájának emlékművénél tartottak ünnepi rendezvényt és koszorúzást. Técsőn és Nagypaládon a helyi Kossuth-szobornál méltatták március 15-ét. Lembergben (Lviv) a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége, az ukrán fővárosban a Kijevi Magyarok Egyesülete szervezett ünnepi megemlékezéseket.
Emlékezés 1848 hőseire a Bácskában és a Bánátban
A Bácska és a Bánság több mint 15 településén emlékezett meg az évfordulóról. Óbecsén felavatták a Vajdaság első egész alakos Petőfi-szobrát. A forradalom költőjének életnagyságú bronz szobra Szarapka Tibor szabadkai szobrászművész alkotása. A Petőfi Sándor nevét viselő magyar kultúrkör épülete előtt és az ugyancsak Petőfiről elnevezett óbecsei általános iskola szomszédságában álló szobornál tartott megemlékezésen részt vett Réthelyi Miklós, Magyarország nemzeti erőforrás minisztere, Egeresi Sándor, a vajdasági parlament elnöke, Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete, Korsós Tamás, Magyarország szabadkai főkonzulja, egyházi méltóságok, köztársasági és tartományi parlamenti képviselők, önkormányzati tisztségviselők.
Réthelyi Miklós beszédében emlékeztetett rá, hogy a délvidékiek derekasan kivették a részüket az 1848-as szabadságharcból, hisz az aradi vértanúk közül négyen is a Délvidékről származtak. “Petőfi nélkül nincs magyar kultúra, magyar kultúra nélkül nincs magyarság” – fogalmazott Réthelyi Miklós.
A bánsági Magyarittebén 108 éve áll Kossuth Lajos szobra és 1990 óta évről évre megkoszorúzzák azt. A néhány száz fős ünneplő tömeg előtt beszédet mondott Páll Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke, Sepsey Csaba, a VMDP alelnöke, és Hangya István, a VMDK tanácsának a tagja. Csütörtökön Petőfi szobránál, emléktáblájánál koszorúztak Bácskertesen és Lukácsfalván is
Kelemen Hunor: 1848 ifjainak szabadságharca a miénk is
Petőfi és Kossuth, vagy a márciusi ifjak követelései ma is aktuálisak, azokat nem ülte meg az esztendők pora, “az ő igazságuk a miénk, minden magyar igazsága” – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen csütörtökön Szatmárnémetiben.
Az István téren megjelent, több száz fős ünneplő tömeg előtt az RMDSZ elnöke beszédében kifejtette: 164 éve más-más eszközökkel és körülmények között, de ugyanazért a célokért küzd a magyarság, jólétet, biztonságot, szülőföldön való boldogulást, szabadságot és törvény előtti egyenlőséget akarva.
Március 15. minden magyar ember ünnepe, nincsen különbség közöttünk, az ünnepen egyformák vagyunk és egyet akarunk – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: a magyaroknak szeretni kell gyökereiket, a múlt történéseit ahhoz, hogy a nemzet bízni tudjon a jövőbe. “Legyünk ma büszkék, hogy Erdélyben megmaradtunk, legyünk ma büszkék, hogy itt erősek vagyunk!” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
MTI
Bumm.sk

Nemzeti összetartozás napja - A Rákóczi Szövetség több programmal készül az ünnepre
Több programmal készül a Rákóczi Szövetség az idei nemzeti összetartozás napjához, június 4-hez kapcsolódva: a szervezet diákutaztatási programjában 34 Kárpát-medencei középiskola több mint ezer diákja vesz részt, Marosvásárhelyen ajándékcsomagot juttatnak el az óvodásoknak, és idén is megtartják a felvidéki séta és a délvidéki utazás elnevezésű rendezvényeket.
A szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a szövetség nemzeti összetartozás napi diákutaztatási programjára 34 középiskola pályázott utazási támogatásért. A szövetség valamennyi pályázatot pozitívan bírálta el, és így több mint ezer Kárpát-medencei középiskolás diák utazhat június 4-én valamely Kárpát-medencei ország magyar településére és közös programon vehet részt ott élő diáktársaival.
Az iskolák közül Magyarországra 12, Erdélybe 5, Felvidékre 12, Délvidékre 3, Kárpátaljára 2 középiskolás csoport látogat el. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség 200 ezer forint utazási támogatást ajánlott fel, illetve igény szerint segített a fogadó iskola közvetítésében.
A szervezet emellett a nemzeti összetartozás napja és a gyermeknap alkalmából csomagot ad át Marosvásárhely valamennyi iskolakezdés előtt álló magyarul beszélő óvodásának. Az ajándékcsomagot közel 850 óvodás gyermek kapja meg május 31-én és június 1-jén ünnepélyes keretek között.
Az ajándékcsomagok tartalmaznak egy szülőknek szóló levelet és egy 11 pontos érvgyűjteményt is, ami a magyar iskolaválasztás helyességéről és fontosságáról igyekszik meggyőzni a családokat. A Rákóczi Szövetség partnereivel együtt arra törekedett, hogy a román nyelvű óvodába járó magyarul beszélő gyermekekhez is eljusson a csomag, szüleikhez pedig a levél.
Szintén a nemzeti összetartozás napi programok keretében tartják meg június 1-3. között a felvidéki séták rendezvényt, június 8-10. között pedig a délvidéki utazás elnevezésű programot.
Mindkét programban középiskolások vesznek részt tanáraik kíséretében, összesen 180-an. A program célja a felvidéki és délvidéki városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismertetése. Mint írták: a felvidéki séta érinti Zoboralját, a bányavárosokat, Bajmócot és Trencsént. A délvidéki utazáson a magyar városok, emlékhelyek mellett Nándorfehérvár (Belgrád) nevezetességeit is felkeresik.
A programokra azokat a középiskolákat hívták meg, ahol működik a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete. Mindkét utazáson 45 magyarországi és 45 felvidéki, illetve délvidéki középiskolás vesz részt. A költségeiket a Rákóczi Szövetség átvállalja.
Az utazásokban Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Bonyhád, Diószeg, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Gyula, Hódmezővásárhely, Kapuvár, Komárom, Magyarkanizsa, Makó, Nagymegyer, Óbecse, Pápa, Pécs, Somorja, Szabadka, Szarvas, Tótkomlós, Zenta középiskolái vesznek részt.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett. MTI

Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el. 
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára. 
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban. 
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve. 
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül.  Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett. 
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal. 
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában. 
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában.  1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást. 
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap

A Remény Kis Emberei
Az István, a király Csíkszeredában
Érdekesnek ígérkező előadásnak ad otthont augusztus 20-án Csíkszereda, ahol a nemzeti ünnep alkalmából ismét bemutatják az István, a király rockoperát – ezúttal a Remény Kis Emberei szervezésében.
A Budapesti székhelyű nonprofit szervezet – teljes nevén Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért – célja a Kárpát- medencei gyermekotthonokban, illetve mélyszegénységben élő fiatalok felemelése, a társadalomba való integrálása, értékeik megmutatása és megerősítése. Munkájukat 2005-ben kezdték, amikor szentendrei fiatalok közreműködésével előadták az István, a király rockoperát. A jótékonysági előadás bevételét a Kárpátaljai Ferences Misszió javára ajánlották fel, majd Majnek Antal munkácsi püspök atya biztatására bemutatták a darabot 2006-ban Beregszászon, ahol a bevételt az épülő ráti gyermekotthonnak adományozták.
2006 adventjében egy 50 fős erdélyi és moldvai csapatot fogadtak egy hétre családoknál, ekkor a fiatalok a saját karácsonyi és újévi szokásaikat mutatták be az érdeklődőknek.
2007 óta minden nyáron megtartják a Szövetség az életért elnevezésű táborukat, melynek keretében a Kárpát-medencei magyar nehéz sorsú és gyermekotthonos fiatalokat látják vendégül egy hétre. 2007-ben az első tábort még a zetelaki víztározó partján szervezték, ahol pázmányos egyetemisták táboroztattak székely gyerekotthonos gyerekeket. 2008-ban Csobánkára tették át a tábor helyszínét, és folyamatosan kibővítették a gyerekek körét Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék és az anyaország felé, és a táboroztatók száma is lényegesen megnőtt. 2012-ben bővítették tevékenységi körüket egy fesztivállal, mely kiváló bemutatkozási lehetőséget nyújtott a gyerekeknek. Ezt a fesztivált 2013-ban is megszervezték. A színvonalas zsűri – Lackfi János, Harcsa Veronika, Malek Andrea és Baricz Gergő – építő kritikáival rengeteget emelt a gyerekeken. Az egységben nagy erő rejlik, ezért 2014-ben egy közös szereplésre hívták a rájuk bízottakat, és előadták az István, a király rockoperát a Petőfi Csarnokban 200 fiatal szereplésével. Az előadást 2015-ben a vajdasági Csantavéren is megismételték. Az évek során egyre tágították kapcsolatrendszerüket, így mára már várnak gyerekeket a Vajdaságból (Csantavér, Óbecse, Drea, Hajdújárás), Erdélyből (Csíkszereda, Csíksomlyó, Gyergyószentmiklós, Csíkszentsimon, Csíkszentkirály, Tusnádfürdő, Szentegyháza), a Gyimesekből (Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Gyimesbükk), Moldvából (Bákó, Lujzikalagor, Csíkfalu, Rekecsin, Lészped, Magyarfalu), Kárpátaljáról (Rát, Szürte, Téglás, Csap, Beregszász) és az anyaországból (Berettyóújfalu és térsége, Pilis, Budapest, Szentendre, Solymár, Pilisvörösvár és környéke). Mára éves szinten 9 rendezvényük van, közel 1000 rászoruló gyermekkel és fiatallal vannak folyamatosan kapcsolatban. Az évek során kb. 2000 önkéntes segítette munkájukat.
A híres magyar rockoperát Csíkszeredában idén is mintegy 200 nehéz sorsú amatőr gyermek adja elő profi módon, akik Kárpátaljáról, Csángóföldről, Erdélyből, Vajdaságból és az anyaországból fogtak össze, hogy egységet alkotva megmutathassák az értékeiket. A bemutatóra augusztus 20-án este fél kilenc órakor kerül sor, a részletekre visszatérünk.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

Észak dél mellett!
Avagy délvidéki látlelet a Felvidéknek
Eredj csak, – mondta egy barátom, amikor megtudta, hogy kísérőként dr. Morvai Krisztina egyetemi docens, büntetőjogász, független európai parlamenti képviselő délvidéki monitorozó körútjára készülök – ha a felvidéki magyarság helyzeténél rosszabbat akarsz megismerni, ott megtalálod!
Bár tudomásom volt a korábban sokszor hallott magyarellenes atrocitásokról, a temerini fiúk meghurcoltatásáról, mégis hittem is, meg nem is az intelmeket, hiszen Martoson a VMSz vezetőjétől egészen mást hallottam; megvalósult teljes körű területi és személyi elvű autonómiát, és számunkra vágyálomként ecsetelt jogokat.
Induláskor, mintegy felkészülésként megkaptuk a mai Szerbia területén hatályos jogszabályokat. Gyönyörű dolgokat olvastam. Például azt, hogy ha a magyarok százalékaránya eléri a 15%-ot, akkor a helyi önkormányzati egységeknél, a közigazgatási és a bírósági eljárásban, vagy a közhatalmi szervek előtt a nemzeti kisebbség nyelvének és írásának egyenrangú és kötelező a használata. Ugyanakkor „abban a helyi önkormányzati egységben, amelyben a törvény meghozatalának idején a nemzeti kisebbség nyelve hivatalos használatban van, e nyelv hivatalos használatban marad”, vagyis függetlenül a százalékaránytól használni kell.
Magyar nyomtatványok, ügyintézések, magyarul kiadott jogszabályok, oktatás, médiatér, nemzeti szimbólumok használata, stb. Ami mégis a legjobban megragadott az volt, hogy „a közszolgálatban való munkaviszony-létesítéskor, beleértve a rendőrséget is, figyelembe kell venni a lakosság nemzeti összetételét, a megfelelő képviseleti arányt és a szerv vagy szolgálati működési területén beszélt nyelv ismeretét”. Magyarán; arányos foglalkoztatás és nyelvismeret.
Óbecsére érve örömmel nyugtáztam a városházán lobogó címeres magyar zászló jelenlétét, melyet a délvidéki magyarság saját nemzeti szimbólumaként határozott meg.
Bent a városházán azonban kezdtem magam otthon érezni. Magyarul beszélő hivatalnokra nem akadtunk, ahogyan magyar nyelvű nyomtatványt sem tudtak rendelkezésünkre bocsátani. Az életmentő készülék használatát, vagy a menekülési útvonalakat illetve egyéb veszélyt jelző vagy tiltást feltüntető feliratok sem tájékoztattak magyar nyelven.
Kísérőnk tolmácsolásában a titkárságot vezető hölgytől megtudtuk, hogy éppen testületi ülés van. A szerb polgármester mégis talált ránk időt és lelt maga mellé tolmácsot is. Mosolyogva ígérte meg minden tapasztalt hiányosság felszámolását.
Útban a bíróságra a felvidéki keverékpárt óriásplakátjairól ismerős magyartalanság köszönt rám az „SNS” jelöltjét propagáló VMSz plakátról, imígyen megszólítva: „Aleksandar Vučič a mi jelöltünk Szerbia össz lakosának elnöke lesz”.
Magyar nyomtatványokat, arányos foglalkoztatást, nyelvismeretet, csupán nyomokban találtunk Óbecsén, Zentán, Szabadkán; bíróságon, ügyészségen, a földhivatalban és a rendőrségen is.
Címeres magyar zászlót viszont már nem volt szerencsém sehol sem látni, pedig javarészt a VMSz territóriumán haladtunk keresztül. (Lehet, hogy ezt a jelképet csupán a szerb polgármesterek teszik ki? Talán a felvidéki zászlóval is valamely magyar település szlovák polgármesterénél kellene próbálkoznunk?)
Ott délen jól érzékelhető a „kisemberek” lappangó, suttogó félelme a hatalomtól.
Folyik a lakosság számarányának célirányos megváltoztatása is, részben koszovói, gyakran írástudatlan romák és mohamedánok bevándoroltatásával, letelepítésével kizárólag a nemzeti „kisebbségek” által lakott területeken. Szabadkán például 2008-ban a mohamedánok szent könyvének, a koránnak átnyújtásával és a déli imával nyitották meg az első iszlám vallási létesítményt a Délvidéken; a Muhádzsír dzsámit. Mindemellett pedig a magyar állampolgárságot felvevők tömeges kivándorlása is veszélyezteti a délvidéki magyar közösség megmaradását, felépülését, gyarapodását. Ugyanakkor az ellenzékbe szorult délvidéki magyar pártok és mozgalmak vezetői és tagjai, – hol több, hol kevesebb sikerrel, – szinte minden elérhető fórumon számon kérik az immár ott is érvényes, a lakosság összetételének megváltoztathatatlanságára vonatkozó EU-s jogszabályt. Teszik ezt az olyan látszólagos fejlesztések esetén is, amikor a lakosság igényeinek kielégítése helyett a bevándoroltatott népeknek készülnek új lakóhelyet kialakítani, s ezzel a lakosság összetételének számarányát megváltoztatni.
Minderről, és egyebekről is részletesebben számol be Bozók Antal délvidéki jogász és jogvédő nemrég megjelent A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYAROK HELYZETE ÉS JOGAI (Árnyék)jelentés 2017 című könyvében. Alaposan dokumentált „jelentésében” megemlíti a 3 délvidéki közösség magyarjainak kollektív bűnösségét deklaráló törvények hatályon kívül helyezését. Ez a jogi aktus a kollektív bűnösséget csak a „jövőre nézve” szünteti meg, de „jogi értelemben a jogszabály a hatályon kívül helyezése által nem szűnik meg, sőt, továbbra is érvényes marad, csak éppen már nem vált ki joghatásokat”, viszont „az annak alapján létrejött jogviszonyt érintetlenül hagyja”, ezáltal ellehetetlenítve a rehabilitációt, restitúciót és kárpótlást. (Honnan olyan ismerős ez a módszer?)
Az esti fórumokon tenni akaró lelkes emberek jöttek össze, mondták el keserveiket, sikereiket, próbálkozásaikat, kértek tanácsot és fogadták dr. Morvai Krisztina, dr. Gaudi-Nagy Tamás és Mgr. Bozók Antal jogérvényesíthetőségi tapasztalatait, tanácsait, és magyarázatát.
Említést érdemel még a zentai önkormányzat „kórképet tükröző” döntése, mely az arrogáns hatalmi önkény iskolapéldáját írásos határozatban is kiadta. Ebben egy – a kifizetéssel jogszerűen létrejött – bérleti szerződést a közbiztonság, béke és közrend, valamint a közerkölcs megzavarására hivatkozva közigazgatási határozattal szüntette meg, de ennek megnyilvánulását semmilyen eszközzel alá nem támasztotta, megnyilvánulásának mibenlétét nem indokolta.
Apropó, hazaérkezvén az SzK kormányhivatalának egyetlen válaszlevele is megérkezett. Pedig mi az eredeti beadványunkban feltett (481 település törvénysértésére vonatkozó) öt kérdésünk ügyében megvalósított lépéseket, öt különálló levélben tudakoltuk információ kérelmeinkkel. Az SzK magyar nemzetiségű állampolgárai törvényekben garantált jogai korlátozásának és megsértésének a bejelentése és felülvizsgálatának kezdeményezése ügyében egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ, sőt az eddig megtett lépések és a várható eredmény iránti érdeklődésünket elintézték annyival, hogy „az SzK Kormányhivatala foglalkozik beadványukkal, miközben jelenleg az intézési stádiumban van.
Lám, a Kárpát-hazában így kerül jogállásában párhuzamba észak és dél, jogérvényesíthetőségben Felvidék Délvidék mellé. Azt ígérem mégis, és azt üzenem, hogy nem maradunk restek! Már készülnek az egykori levéltárakban majdan kutatható fellebbezések, levelek, nyomok, melyekkel következetesen továbbvisszük jogérvényesítő kezdeményezéseinket emberi és nemzeti méltóságunk helyreállásának szolgálatában itt is, ott is.
Mi lehetne számunkra a délvidéki tapasztalataim tanulsága itt, a Felvidéken? Talán elsősorban az, hogy isten óvjon meg minket a jelenlegi délvidéki autonómiától!
Összességében pedig arra jutottam, hogy nekünk, „túsz” magyaroknak, egymásról tudva és egymást segítve, a tudásból származó bátorság eszközeivel kell tovább folytatnunk küzdelmeinket jogérvényesítésért, önrendelkezésért, emberi méltóságunk megőrzéséért, és gyarapodásunk érdekében.
Elhunyt nemzeti jogvédőnk, dr. Grespik László 2016.11.30-án elhangzott szavaival élve:
„Arra kérek mindenkit, hogy tudatosan tudja, hogy igazunk van, és ne bizonytalankodjon! Attól, hogy egy, száz, vagy ezer ember mond egy igazságot, attól az még nem gyengébb igazság! Az igazság nem megszavazható kérdés! Az nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az igazság mibenlététől függ!
És igazunk van, és köszönöm!“
Polgár Hajnalka / Felvidék.ma