Nyolcvanöt éve, 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztesei Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a magyar békeszerződést. A béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül, az 1919-20-as párizsi békekonferencián határozták meg, melynek célja az Osztrák-Magyar Monarchia szétverése volt. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki álláspontját. A népszavazás kérdését is felvetette az elcsatolandó területeken, de a konferencia e javaslatát sem vette figyelembe. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek. A szerződés a haderő létszámát 35 ezer főben maximálta, tiltotta az általános hadkötelezettséget. Magyarország (Horvátország nélküli) területét 293 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került. Lengyelország Szepes és Árva megyékből kapott területeket, az olaszok 1924-ben Fiumét és környékét szerezték meg. Ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai helyzetet, az 1910-es népszámlálási adatokat nem vette figyelembe, így a magyarság egyharmada, mintegy 3,2 millió magyar is az új határokon túlra került, fele részük összefüggő tömbben élt a határ mentén. A nemzetiségek egyenjogúságáról szóló rendelkezések papíron maradtak. A nagyobb határ közeli városok (Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Arad, Szabadka) s a köztük lévő vasútvonalak az új államokhoz kerültek, a határokat hajózható folyók (Duna, Dráva, Tisza-kanyar) mentén húzták meg, de az Ipolyt is ide sorolták. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, s 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, Somoskő és környéke 1923-ban tért vissza. A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közti években az ország meghatározó külpolitikai célja Trianon revíziója lett. A Párizs környéki békék hibás döntései jelentősen hozzájárultak a második világháború kirobbanásához. Magyarország az 1938-40-ben visszanyert területekért a háborús részvétellel fizetett Hitlernek, az 1947-es párizsi béke lényegében a trianoni határt állította vissza. (MTI-Panoráma) /85 éve írták alá a trianoni békét. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

A nemzeti összetartozás napja
1920. június 4-én írták alá az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerződést. 2010. május 31-én a magyar Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Sólyom László köztársasági elnök június 3-án írta alá a törvényt, amely másnap lépett hatályba.
A békefeltételeket a magyarok részvétele nélkül határozták meg a békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjét kívánták biztosítani. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában kapta meg a magyar delegáció, ezek olvastán az eredeti küldöttség lemondott, így a szerződést magyar részről Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott miniszter írta alá 1920. június 4-én. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden szerződésben helyet kapott. A szerződés kimondta Magyarország függetlenségét, meghatározta határait és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és nehézfegyverzet birtoklását, s korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért, zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.
A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország Szepes és Árva megyékből kapott területeket. A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai helyzetet, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került, felük összefüggő tömbben a határ mentén. A békeszerződés tartalmazott a kisebbségek jogaira vonatkozó előírásokat is, eszerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, s 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon somoskő és környéke (kivéve a Somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közti években az ország meghatározó külpolitikai célja Trianon revíziója lett. Magyarország 1938-ban az első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939-ben Kárpátalja fennmaradó részét. 1940- ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, 1941-ben Jugoszlávia német megszállása után visszakerült a Délvidék is. Akkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, s a Kárpát- medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került – de ennek ára a háborús részvétel volt a fasiszta Németország oldalán. Az 1947. február 10- én aláírt, a II. világháborút lezáró párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a bécsi döntéseket, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut is a Duna jobb partján.
Népújság (Marosvásárhely)

Egymásra találtak a történelmi Bánság magyarjai Buziásfürdőn
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A nemzeti összetartozás napja
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4- ét. Az erről szóló törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
A béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott. A szerződést ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott 1920. június 4-én látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd állva. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Nép- szövetség) Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1- jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.
A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat- Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyéből kapott területeket. Végeredményben a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, s 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-ai népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az 1938-as első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939- ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, Jugoszlávia 1941-es német megszállása után visszakerült a Délvidék is. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a náci Németország oldalán.
A második világháború után, 1947. február 10-én aláírt újabb párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három, Pozsony környéki falut a Duna jobb partján. Népújság (Marosvásárhely)

A megye történetében ilyen még nem volt
Negyedszer iktatták be Marossy Zoltán alprefektust!
Péntek délben Mircea Băcală temesi prefektus, a megyei elöljárók, kormányhivatalok és a magyar közösség képviselői jelenlétében, immár negyedik alkalommal iktatta be Marossy Zoltánt a megye alprefektusi tisztségébe. Az ünnepélyes eseményen részt vett Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Farkas Imre temesvári alpolgármester és Nagy Sándor szegedi alpolgármester, aki egy másik rendezvény meghívottjaként tartózkodott a megyeházán. Temes megye (illetve elődje, Temes vármegye) történetében még nem volt példa rá, hogy az alprefektus (alispán) akár egyetlen egyszer is visszatért volna hivatalába, ahonnan politikai okok miatt előzőleg távoznia kellett.
A hivatali eskü letétele után Marossy Zoltán a Nyugati Jelennek elmondta: mivel nem első alkalommal tölti be ezt a tisztséget, a feladatokkal való ismerkedésre nincs szüksége, azonnal hozzáfoghat az érdemi munkához.  „Elsődleges célom a civilizált, nyugodt parlamenti választások megszervezése” – mondta a frissen beiktatott alprefektus. Arra a kérdésre, hogy mit tart eddigi legnagyobb eredményének ebben a hivatalban, Marossy Zoltán két dolgot is említett: a 2005 évi árvíz utáni helyreállításokat, újjáépítéseket Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök és Borbély László fejlesztési miniszter idején, amit óriási erőfeszítéssel sikerült megvalósítani. „Temes megye volt az egyetlen az országban, ahol ezt a visszaépítési programot teljesen befejeztük – nyilatkozta Marossy Zoltán. – Ez nem kis elégtétel volt a számomra.” 2014-ben, amikor harmadszor foglalhatta el Temes megye alprefektusi tisztségét Marossy Zoltán, egy fél éven belül sikerült megnyitni a Nyugat Bánság (Szerbia) felé három új határátkelőt, ezt tartja eddigi alprefektusi karrierje csúcsának.
Marossy Zoltánnak hosszú távú tervei is vannak a Prefektúrán, amelyeket a lehetőségekhez mérten igyekszik majd megvalósítani. Az egyik a munkaerő szabad mozgásának biztosítása a román–szerb határon keresztül. „Jelenleg öt határátkelője van Temes megyének a Nyugat-Bánság felé, és természetes lenne, hogy a gazdasági együttműködést is elősegítsük. Ennek egyik előfeltétele, hogy a munkavállalók szabadon mozoghassanak a határon át. Nagyszentmiklóson nagy a munkaerőhiány, a határ túloldalán, Mokrinban pedig 25%-os a munkanélküliség. A munkavállalók szabad mozgása azért nehézkes, mert Románia uniós ország, Szerbia még a csatlakozásra vár, de Bukarestben, Belgrádban és Brüsszelben sok munkával ki lehet ezt is ki verekedni” – nyilatkozta Marossy Zoltán, aki brassói mintára a német rendszerű duális képzést is meg szeretné honosítani Temes megyében. „A bánsági német cégek ezt meg is valósították, ki-ki magának alapon, de én azt szeretném, ha az egész megyére kiterjedne ez a tevékenység” – mondta a frissen beiktatott alprefektus.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

A ROMÁN SOVINIZMUSNAK NINCS HATÁRA
Betiltották a Székelyföldön előállított, Erdély-szerte és Magyarországon is igen népszerű Igazi Csíki Sör gyártását, palackozását és forgalmazását Romániában. A több évszázados eredeti receptúra alapján készített kézműves sör sírásója a Marosvásárhelyi Táblabíróság. A jogerős ítélet elrendelte a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra mindenfajta termékének megsemmisítését, amelyen magyar felirat van, a gyártó gépsortól kezdve a több ezer hűtőládán keresztül a palackok címkéjéig. Tette mindezt a táblabíróság annak ellenére, hogy a Lénárd András vezette manufaktúra nemzetközi fórumon tavaly decemberben másodfokon is igazat kapott az őt perelő multinacionális sörgyártóval, a Heineken Romániával szemben. A holland multi azt kifogásolta, hogy az Igazi Csíki Sör elnevezés megtévesztően hasonlít az ő Ciuc Premium márkanevükhöz. A spanyolországi székhelyű európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal megállapította, a két elnevezés között sem megjelenésben, sem tartalmilag, sem kiejtésben nem áll fenn hasonlóság.
Miről van itt szó? Nem másról, mint a román sovinizmus tombolásáról. Ne legyen magyar nevű népszerű, jó minőségű termék. Ne legyen jól fejlődő székely vállalkozás, ne legyen 140 embernek munkahelye Csíkszentsimonban. A magyarok kirekesztéséért, ellehetetlenítéséért folytatott harcban az sem számít, hogy egy uniós nemzetközi szervezet kétszer is a székelyeknek adott igazat ebben a kérdésben. Az egész eljárás ellenkezik a józan ésszel, szembemegy az európai uniós gyakorlattal, negligálja egy nemzetközi szakmai szervezet másodfokú határozatát, állásfoglalását.
Mindez beletartozik abba a kampányszerű folyamatba, melynek során minden szinten támadják a magyar nyelv használatát, semmibe véve a hatályos törvényeket; rágalmazzák, lejáratják, perbe fogják a magyarság elismert, nemzeti érzelmű, sikeres társadalmi és politikai vezetőit. Horea, Closca, Avram Iancu, a Maniu-gárda, Nicolae Ceausescu utódai keményen dolgoznak. A XXI. században már nem tömeggyilkosságokkal akarnak teret és hazát nyerni, hanem kivándorlásra vagy asszimilációra kényszerítéssel. Talán humánusabb, de ez sem elfogadható.
A teljes Kárpát-medencei magyar politikumnak fel kell lépnie a dühöngő román sovinizmussal szemben. Elsősorban Székelyföldön, a Partiumban, Máramarosban, Nyugat-Bánságban. Nem tisztem innen Budapestről tanácsot adni egy ilyen konkrét ügyben (általános nemzeti sorskérdésekben annál inkább összmagyar egyeztetések és döntések szükségesek!), de minél szélesebb körű és elszánt a tiltakozás, annál sikeresebb lesz. A Heineken termékek bojkottja már elindult, de ez a politikát egyáltalán nem érdekli. Nagy létszámú tüntetések és kiterjedt polgári elégedetlenségi mozgalmak annál inkább. Erre az uniós környezet is felfigyel. A hír eljut Alicantéba, az európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatalba, ami csökkenti Románia nemzetközi tekintélyét. Ez elősegíti a Csíki Sör Manufaktúra további jogorvoslati lehetőségét, és (részben) gátat szabhat további önkényes, soviniszta eljárásoknak.
Őszintén megvallom, részemről ennek a kérdésnek szubjektív oldala is van. Nagyon szeretem az Igazi Csíki Sört. Valódi kézműves termék, mely az eredeti, 1548-ban papírra vetett eljárás szerint készül, a régi, 1516-os bajor tisztasági recept betartásával, modern kémiai összetevők nélkül. Ennek megfelelően a 2014 óta gyártott székely sör csak árpamalátát, komlót, élesztőt és vizet tartalmaz. De nem akármilyen minőségű vizet! A Hargita lábainál fakadó tiszta források vizét. Aki szereti a sört – sokan vannak – és egyszer megkóstolta, nem felejti el kitűnő ízét, különlegesen tiszta zamatát. Rájön, most ivott talán először igazi sört. Egy ideje már Magyarországon is kapható. Meddig? Reméljük, az idők végezetéig.
Csóti György
A szerző a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója
Magyar Idők (Budapest)