"Marian Munteanu Marosvásárhelyen kijelentette: "Rosszul lettem a mindenféle nyelven kiaggatott feliratok láttán." Máj. 9-én kis különítmény járta végig a településeket a Felső-Nyárád mentén, és a faluvégeken felállított /és a falu pénzén megvásárolt/ kétnyelvű táblákat összeszedte, arra hivatkozva, hogy azok nem felelnek meg a szabványnak. Csíkfalva, Deményháza, Köszvényes, Nyárádremete táblái eltűntek. /Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./ Marian Munteanu az 1990-es diáktüntetések vezetője volt."

Csíky Dénes nyárádköszvényesi katolikus lelkész személyes okok miatt mégsem vállalta el a jelöltséget a szekusdossziékat ellenőrző bizottságba. Helyette az RMDSZ Csendes Lászlót, a bukaresti magyar evangélikus gyülekezet presbiterét jelölte erre a tisztségre. /Csíky helyett Csendes. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

"Mihály Ferenc szülővárosában, Szovátán él, közel öt éve végzi különböző erdélyi templomok fából készült berendezéseinek felmérését, kutatását és restaurálását. Ez év őszén adják át az általa felújított gelencei római katolikus templom 1628-ból származó restaurált kazettás mennyezetét és oltárait. Konzerválás után tavaly a XVII. századi csíkszenttamási oltár, és a XV. századi csíkmenasági Mária-szobor került szovátai műhelyéből eredeti helyére. A restaurátor előadássorozatot indított az erdélyi oltárokról, templomi faberendezésekről, kazettás mennyezetekről, bútorokról és falképekről a szovátai Teleki Oktatási Központban. Egyik előadásában hangzott el, hogy Erdélyben jóval több középkori szárnyas oltár maradt meg, mint például Magyarországon. A katolikus templomok esetében négy kis úgynevezett szentföld maradt, ahol a katolikus vallás közel ezer éven át folytonos volt, így a templomok és a történelmi, művészettörténeti jelentőségű kegytárgyak is megmaradhattak. Ezek közül Csík és Gyergyó vidéke a nagyobbik terület, aztán Háromszéken Gelence és Kézdivásárhely környéke, a harmadik Székelyudvarhely és környéke, végül - a legkisebbik - a Nyárádmente, azaz Mikháza, Köszvényes, Nyárádremete vidéke, ahol találhatók középkori fából készült templomi berendezések. A másik rész, ahol ugyancsak sok hasonló kegytárgy van, az egykor protestáns szászok által lakott terület. Itt a kimondottan katolikus ikonográfiájú oltárokat nagyrészt eltávolították, de sok helyen megőrizték a maradékot. Sajnos lopások történtek, folyik a fekete műkereskedelem: jövedelmező üzletággá lett az elnéptelenedett települések templomait kirabolni. A restaurálás nagyon drága dolog. A restaurátorok kérhetnek a román műemlékvédő szakhivataloktól is pénzt, azonban a lényeges céltámogatások a mai napig anyaországi és más külföldi forrásokból érkeznek Erdélybe. - A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tervezi gyűjtemények kialakítását. Evangélikus részről már történt egy viszonylag eredményes műkincs-átcsoportosítás, a megszűnt gyülekezetek árván maradt templomaiból a műtárgyakat átszállíttatták védettebb, nagyobb templomokba: Szebenbe, Medgyesre, Segesvárra, Brassóba. /Zilahi Imre: Beszélgetés Mihály Ferenc szovátai restaurátorral. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./"

Többször hangoztatták, hogy az RMDSZ, valamint a magyar kormány sokat tett a magyar nyelven tanuló diákok esélyegyenlőségéért. Három nyárádmenti, csaknem színmagyar falu tanintézeteiben, Nyárádremete községben, valamint az oda tartozó Vármezőn és Nyárádköszvényesen csaknem százszázalékos volt a „kisérettségizők" bukása. A három iskola vezetősége óvást nyújtott be a tanfelügyelőséghez. Ennek eredményeként még négy tanulót átengedtek. De ez még mindig csak 15 százaléka azoknak, akik elvégezték a nyolc osztályt. A sorozatos bukás oka, hogy az 5-8. osztályosok nem megfelelő tankönyvből tanulják a román nyelvet. Az 1–4. osztályban most már megvannak a magyar gyerekeknek készített román tankönyvek (az alsó tagozaton idegen nyelvként sajátítják el a románt), de nincs folytonosság. Ötödik osztálytól azonos a tankönyv a román és magyar ajkú gyerekek számára. /Máthé Éva: Kétes esélyegyenlőség. Román nyelvből – elégtelen! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./

Nyárádremete községben 3.860 személy él, Nyárádremetén, Nyárádköszvényesen, Deményházán, Mikházán, Vármezőn. Az állatállomány jelentős, 43 traktor és 7 kombájn van magántulajdonban. A község polgármestere, Gál Lajos elmondta, hogy nehéz lesz a földterületek birtokviszonyának rendezése, nincsenek kataszteri térképek. Az utak rossz állapotban vannak. /(nagy a.): Vendégoldal – Nyárádremete. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./

Megalakult Szovátán a Teleki Oktatási Központ Kodály Zoltán Gyermekkara. A gyermekkar alapítói: Czakó Gabriella és Nagy Éva M. Vera iskolanővérek, önkéntes tanárok. Magyarországról települtek át Erdélybe, ideiglenesen. Elmondták, hogy Dévára jártak, Böjte Csaba atyához. Megrendítette őket az ottani gyerekek sorsa. Akkor fogalmazódott meg bennük, hogy oda kell menni, ahol nagyobb szükség van az emberre. Így kerültek két éve Szovátára. Katolikus templomi kórusuk van Nyárádköszvényesen, Mikházán, Jobbágytelkén, Illyésmezőn és természetesen itt, Szovátán. Összesen 360 gyereket tanítanak furulyázni. Napközis táboruk volt a nyárádmenti diákoknak. 45 gyerekkel kezdték, 90 gyerekkel zárták. Júliusban a Teleki-kertben volt a tehetségfejlesztő zenetáboruk, 50 gyerekkel. Munkájukkal az erdélyi magyar értelmiség itthon maradását szorgalmazzák. Munkájukban támogatói voltak az Erdélyi Tündérkert Alapítvány (magyarországi egyetemisták, iskolanővérek hozták létre), önkormányzatok, a dévai Szt. Ferenc Alapítvány, Teleki Oktatási Központ, Communitas Alapítvány. Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek Kongregációja (Budapest), plébánosok, polgármesterek és iskolaigazgatók. /Geréb Éva: Kodály Zoltán Gyermekkar Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./

Augusztus 14-én Nyárádköszvényes hazavárta szülötteit és a vendégeket: a magyarországi testvérfalu küldöttségét, valamint a szomszédos falvak lakóit. A művelődési otthon bejáratánál van Nagy László helybeli faragómester rendkívül értékes faragásos táblája, díszíti s ábrázolja a falu életének jellegzetes mozzanatait, munkáját, népszokásait a XIX. és a XX. századból. A kultúrotthon előtt leng a falu zászlaja (egyesítve a magyar zászló meg székely nép hagyományos színeit). A piactéren emelkedik a lenyűgözően nagy és felbecsülhetetlen értékű galambdúcos székely kapu. A méreteiben hatalmas székely kapun olvasható: „Erdély, te a hit és a magyar szabadság mentsvára / És ma is szegletköve a magyar hazának.” (Vargha Gyula: Erdély). Bal felső szélen a Szent Korona, vele átellenben a falucímer. A kapun megtalálhatók a legfőbb magyar-székely jelképek: csodaszarvas, turulmadár, nap, hold, tulipán, ló és fenyő. A gyönyörű kapu a helybeli Lőrincz Albert és fia mesterműve. Augusztus 14-én a vasárnapi mise után a közbirtokosság elnöke ismertette a kapu történetét. Másnap, augusztus 15-én volt a búcsú, a templom zsúfolásig megtelt. /Kajcsa Jenő: Nyárádköszvényes ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./

Böjte Csaba ferences szerzetes év elejei beszámolója szerint  meglátogatta mindegyik, gyermekeket gondozó házukat. Mindenütt Isten áldásával találkozott. Élet van a Szent Ferenc Alapítvány házaiban. Istennek hála, a mindennapi kenyér előkerül. Minden hely megtelt, annak ellenére, hogy az ősszel indult Szováta, Petrozsény, Kisiratos, Gyulafehérvár, de Nagyszalontán és Torockón is új lakásokat adtak át. Növekszik az országban a szegénység. Csíkszereda: Dánél Sándor felesége vezetik a 2005. december 21-én indult irodát. Árkos: 2005 december 1-jén vették át az Irgalmasság Anyjáról elnevezett anyaotthont. Ez egy kisebb ház. Elképzelésünk szerint Szent Ferenc Betegápoló Nővérei 5-6 várandós nőt fogadnak be, majd az édesanya kisgyermekét egy évig nevelheti az otthonban. Megrendítő sorsokat hordoznak. Az egyik várandós mama férjével bérlakásban lakott, de a költségeket nem tudták fizetni, így az utcára kerültek télvíz idején.     Gyulafehérváron a felnövekvő papság közvetlen kapcsolatba kerülhet a fészekből kihullott gyermekekkel. Kisiratoson a 2005 szeptemberében indult háznak 11 lakója van, köztük egy tolószékes kislány. Petrozsényban Ács Éva szépen vezeti a nagy házat, folyamatosan hoznak új gyermekeket, már 86 bentlakó gyermeke van az otthonnak, ott magyar iskola is működik. A tavaly még csak hat gyermeket számláló magyar tagozatnak mára már 143 látogatója van. Szováta: A Szent József tiszteletére 2005 szeptemberében szentelt háznak is sok új lakója van, 74 gyermeket gondoznak. Zsombolya: Markó Piroska testvérével 11 fiúcskát és 8 kislányt nevel. Ez a ház 2004 szeptemberében indult. Nagyszalonta: a Szent Antal tiszteletére szentelt otthonban 19 kisebb-nagyobb gyermek játszik, tanul nap mint nap. Torockó: Tamás Márta nevelőnő 2004 szeptemberében indította el a házat, jelenleg 21 gyermeknek ad otthont. Kolozsváron 2004 novemberében indult a főiskolások, egyetemisták otthona. Jelenleg 24-en laknak a nem túl nagy házban. Szászváros: A Szent Erzsébet tiszteletére 1999-ben létesített otthonban 72 gyermeket nevelnek. Déva: mivel új házak nyíltak 2005-ben, és Déváról sok gyermeket elvittek, jelenleg 325 kisebb-nagyobb gyermek él itt. A Küküllő mellett Sebesi Ildikó szervezi a hálózatot. Itt hét helységben összesen 197 gyermeket gondoznak nap mint nap. Sóváradon, Kibéden már tavaly is folyt a munka, Makfalván, Szolokmán, Hármasfaluban, Véckén és Szentdemeteren az idén indultak a napközik. A gyermekek legtöbb helyen meleg ételt kapnak, majd egy kis játék után felügyelet alatt megtanulják a leckéjüket. A Nyárád menti hálózatot Szilágyi Réka szervezi.  A Nyárád mentén tavaly csak Vármezőben volt egy kis napközis otthonuk, most már itt két édesanya gondozza a gyermekeket, egy bérelt lakásban. Tavaly indult a nyárádszeredai napközi. Idén sikerült Gyergyóremetén, Köszvényesen és Mikházán is elindítani a tevékenységet. Szovátáról Illyésmező, Parajd irányába is elindult a napközi-szervezés. Napközi otthon működik tavalytól Fogarason, Gyergyószárhegyen. Idén Szatmárnémetiben a hajdani ferences kolostorban két nevelővel elindult a gyermekek felkarolása. /Frigyesy Ágnes: Aki másoknak szentelte életét. Böjte Csaba ferences szerzetes példája. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 7./

Az iskolaépületek nincsenek rendben. Az önkormányzatok szabadkoznak: nincs elég pénz, nem érdemes pénzt fektetni azon épületekbe, amelyeket visszakapott az egyház. A Nyárádgálfalva községhez tartozó nyárádszentlászlói iskola-óvoda épületében dohos szag és pókhálók sokasága fogad. A padló tönkrement, a tizenhárom gyereket fogadó osztályterem több helyen is beázik, vízvezeték nincs. Az épületet visszakapta az unitárius egyház, és annak ellenére, hogy továbbra is gyermekek fognak ott tanulni, a helyi önkormányzat nem hajlandó pénzt adni a javításra. Az öt községi iskolaépület közül csupán kettőben van belső illemhely: Szentháromságon és Nyomáton. Ez utóbbiba egy brit szervezet támogatása révén vezették be a vizet. Szentháromságon a holland és amerikai testvértelepüléseknek köszönhetően már az elmúlt iskolaévben is korszerű belső illemhely, vezetékes ivóvíz és bebútorozott osztálytermek várták a gyerekeket. A szükségletek nagy részét fedezték a külföldiek. A kormánytól kapott nyolcvanezer lejből felújítják a nyárádgálfalvi iskola tetőszerkezetét. Két iskola, az adorjáni és a nyárádszentlászlói csupán ideiglenes egészségügyi engedéllyel fog működni, ugyanis hiányzik a belső illemhely, a vezetékes ivóvíz. Hiányzó ablaküvegek, lehullott vakolat, gondozatlan iskolaudvar, nem higiénikus külső illemhelyek – így fest a Nyárádremetéhez tartozó Nyárádköszvényes iskolájának az épülete. Az ígéretek szerint mindegyik iskolában lesz belső illemhely, de hogy mikor, az talány. A Marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskola diákjai a fejük fölött tönkrement tetőzettel kezdik majd az új tanévet. A Világbanktól származó pénzalapokból ugyan készülőben van egy új épületszárny, azonban a régi épületről megfeledkeztek. Csapadékos időjárás esetén a tantermek beáznak. /Menyhárt Borbála: Hegy alatt abrakolnak? = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./

Akik a hazát a magasban szívekben építik
Kórushangverseny a Vártemplomban
Vasárnap este a marosvásárhelyi Vártemplomban újra alkalmam volt meghallgatni a tavasszal már Szovátán is megcsodált marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart. A 2008-ban alakult együttest két magyarországi iskolanővér, Czakó Gabriella és Nagy Éva Vera hozta létre, zenés missziójuk részeként. A gyerekek Szovátáról és a Felső-Nyárád mente hét falujából valók: Jobbágytelkéről, Székelyhodosról, Ehedről, Deményházáról, Mikházáról, Nyárádköszvényesről és Nyárád-remetéről.
"Az a szándék vezette a kórusvezetőket a Nyárád menti kis falvakba, hogy a muzsika, a kóruséneklés segítségével éltető és élni segítő közösségeket hozzanak létre, hogy lehetőséget teremtsenek, reményt ébresszenek" – olvasom a műsorfüzetben. Nemes célkitűzés, melynek megvalósítása sok-sok szeretettel végzett rendszeres nevelői munkát igényel, nehéz körülmények között, hiszen a fiatalokat nyolc helység iskoláiból, gyülekezeteiből válogatták a nővérek, nem rettenve vissza az utazások és utaztatások fáradozásától sem. És milyen jól válogattak, milyen szakértelemmel csiszolhatták e hangokat, hiszen a kórus hangzása, bátran merem állítani, szebb, mint sok zenei szakiskola kórusáé. Talán azért, mert – mint városi zenepedagógus, fájlalva tapasztalom – a városi gyerekek nem, vagy nagyon keveset énekelnek. Az egészséges, szépen zengő énekhang kisiskolás korban fejleszthető. A falusi gyerekek gyakrabban, többet énekelnek, és nem csak az iskolában, ezért természetesebben, szebben szólalnak meg a kóruséneklésben is.
A kórus többnyire magyar zeneszerzők műveiből kialakított repertoárja és annak tiszta intonációjú művészi előadása is példaértékű lehet a szakmabeliek számára.
És még egy pozitívum, mely a zene nevelő hatását bizonyítja: a fegyelem, ahogyan a nagyszámú, többnyire kisiskolás székely ruhás csapat viselkedett az éneklés ideje alatt, de utána is.
A hangverseny második részében a marosszékiek vendége, a budapesti Andor Ilona Baráti Kör Kodály Női Kórusának igényes műsora hangzott el, Breinich Beáta és Székely Gabriella szólóival, Parlagi Virág orgonakíséretével, B. Horváth Andrea vezényletével.
A végén nem maradt el az összkari hangzás sem, a közkedvelt Dona nobis pacem kánon előadásának köszönhetően.
Köszönjük az élményt és a példaadást.
Kovács András karnagy, Népújság (Marosvásárhely),

Kontyolt tetők, faragott tornácok, díszes gyalogkapuk
Tanácskozás a nyárádmenti épített örökségről
Egyértelműen sikeres volt a Jövő a múltban – a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén témájú konferencia, amelyet október 24-én tartottak a nyárádszeredai szép, tágas Bekecs vendéglőben. A romániai, magyarországi és francia szakemberek mellett jelen voltak a kistérség településeinek polgármesterei, településrendezési alkalmazottai, s a megyei tanács képviselői is, diákok, érdeklődők. A vendégeket két nagy pannón az e témában meghirdetett fotópályázat képei fogadták, a diákok jó szemmel éreztek rá a lényegre, s szinte profi módon örökítettek meg régi szép portákat a térség falvaiban.
A szervezőket dicséri, hogy az örökségvédelemre és hasznosításra vonatkozó nyárádmenti projekt helyből indult, a kistérségi társulás kereste meg a Transylvania Trust Alapítványt, és támogatónak sikerült megnyerniük a Román Nemzeti Kulturális Alapot, résztámogatóként pedig Franciaország romániai nagykövetségét – hangzott el Furu Árpád, az erdélyi építészeti örökség védelmét felvállaló alapítvány építőmérnökének előadásában. Az összegzésből az derült ki, hogy Balássy András kezdeményezése nemcsak azért sikeres, mert kiváló szakembereket sikerült megnyernie ennek a projektnek, hanem azért is, mert a fiatalokat is bevonta a munkába, akik megszerették és immár nem lebontandó régiségnek, hanem megőrzésre érdemes örökségnek tartják a népi építészet még létező emlékeit. Ezt bizonyította a Hodos – Venerque Baráti Társaságot képviselő két középiskolás fiatal, Bereczki Éva és Török Zsolt vallomása, akik a múlt évi székelyhodosi nemzetközi diáktáborban éreztek rá ennek a munkának a szépségére és fontosságára. Ezt az érzést egy találó idézettel is aláhúzták: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ami túlmutat a szerdai konferencián, s előrevetíti, hogy a számba vett és megőrzött örökség, a jellegzetes falukép egyben gazdasági, turisztikai tevékenység kiindulópontja lehet, ahogy például Torockón is történik. Erről Furu Árpád számolt be, az énlaki példáról Albert-Homonnai Márton műemlékvédelmi szakmérnök, aki 1996-tól lelkes védője a korábban pusztulásra ítélt falu rendkívül értékes építészeti örökségének. Énlaka a Transylvania Truston keresztül Budapest V. kerületi önkormányzatának a támogatásával megmenekülni látszik, a 108 porta 70 százalékánál ugyanis már megtörtént a felújítás.
A tanácskozáson hasznos és érdekes volt hallani a francia vendégek előadását. Agnes Legendre okl. településmérnök és tájépítész elmondta, hogy Franciaország déli közép-pireneusi régiójában mennyire körültekintően leltározták fel az épített örökséget, hogyan nyerték meg a lakosság érdeklődését, képeztek ki a hagyományos építészetben jártas szakembereket, hogyan vitték be az érintett helységek településrendezési tervébe a feladatokat és hoztak létre segélyalapot az örökség restaurálása céljából. Hasonló tevékenységről számolt be Robert Marquie a művészet és a történelem földjének nevezett Aure és Louron völgyében kifejtett hasonló munkáról, ahol a nemzeti örökség részét képező települések állami támogatásban részesülnek.
Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdekes előadásban ismertette a leltárt, amelynek során öt településen – Jobbágytelke, Székelyhodos, Nyárádköszvényes, Maja és Márkod – történt meg a meglévő hagyományos porták (házak, melléképületek), kapuk leltárba vétele. A legteljesebben Májában maradt meg a falukép, a többi településen szigetszerűen őrződtek meg a hagyományos nyárádmenti porták. Ezek jellegzetessége az utcára merőlegesen, kontyolt tetővel, cseréphéjazattal elhelyezett lakóépület, amelynek udvari bejáratánál kiugró tornác, veranda van. Ennek felületi oromfalát gazdag faragással díszítették, házról házra, faluról falura más-más mintával. Nem maradt el a melléképületek, a csűr díszítése sem. A tájegység másik jellegzetességét a szépen faragott fedeles gyalogkapuk jelentik, amelyekben Köszvényes a leggazdagabb. A székely és gyalogkapukról, e kapukat készítő mesterekről Balassa M. István néprajzkutató tartott előadást. A gazdasági épületekről Nagy Ákos néprajz szakos doktorandus, a népi örökséghez való viszonyulásról Vajda András néprajzkutató beszélt.
A szakemberek által készített leltárt kell kiterjeszteni a kistérség többi településére is, hogy elkezdődhessen a falukép és a kiemelt fontosságúnak tartott épületek védelme. Furu Árpád megfogalmazta a polgármesteri hivatalokra és a térség lakosaira vonatkozó tanácsokat is, miszerint meg kellene őrizni az épületek tömeges elhelyezkedésének módját, a régi házakat a hagyományos elemek megőrzésével kellene felújítani, s az új házak építésekor fel kellene használni a helyi örökség jellegzetes elemeit. Az előadó a negatív példákat is bemutatta: kirívó színekre festett, helyidegen tömegű és formahasználatú épületeket, amelyek tönkreteszik a hagyományos faluképet. Ezt kellene elkerülni a tízévente megújított általános területrendezési tervek segítségével, s a nyárádmenti kezdeményezést ki kellene terjeszteni a megye más kistérségeire is, hangzott el a megye főépítészének, építészeknek a hozzászólásában.
Az e téren folyó tevékenységet Hargita megyében Márton Ildikó építész ismertette, Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke az Országépítő Kós Károly Egyesülés terveiről szólt, amelyek célja az építészeti ízlés javítása. Ennek érdekében hirdettek pályázatot olyan épületek tervezésére, amelyek összekötik a múlt hagyományait a jövő építészetével, s amelyek úgy korszerűek, hogy a jellegzetes építészeti elemeket is felhasználják. Ezt példázza a Székelyház projekt, majd annak folytatásaként a Hargita megyei mintaház program és a 2012-ben bemutatott Magyar ház tervcsomag.
A vita során felmerült a kérdés, hogy mit ér az épített örökség megőrzése, ha nem lesz, aki a falvakban lakjon. Ha azonban Torockó példájára gondolunk, akkor a hagyományos falukép megtartása lehet a kiindulópont ennek az értéknek a gazdasági, jövedelmet hozó felhasználásában. Ez a feladata a fiatal polgármestereknek, az erős önkormányzatoknak – fogalmazott Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke, aki szerint, ha pusztulásra ítélt zsákfalvakat meg lehetett menteni, akkor erre sokkal több esély kínálkozik a Nyárádmentén.
Ezt erősítette meg kérdésünkre Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője is, aki elmondta, hogy míg az elmúlt tíz év alatt a infrastrukturális beruházások megvalósítását helyezték előtérbe, két éve a Leader fejlesztési stratégián dolgoznak, amibe beletartozik a kulturális és néprajzi örökség, a biodiverzitás, a természeti kincsek számba vétele mellett a népi építészeti örökségé is, amelyek együttesen a térség egyedi jellegét adják. A helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és értékesítése nélkül nem lehet faluturizmust elképzelni. A társulás célja az, hogy a lakosok mellett a helyi döntéshozókat is a szemléletváltásra ösztönözzék, s a településrendezési tervekben szabályokban is megjelenjen a faluképvédelem.
A szakmai előadások és viták hangulatát Lőrinczi György gitárjátéka és a Bekecs együttes tagjainak tánca színesítette. A fiatalok számára meghirdetett fotópályázat nyertesei: Fancsali Ferenc (Nyárádszereda), Gáspár Hajnalka (Koronka), Dávid Erika (Somosd), Erdős Szabolcs (Koronka), akiket osztálytársaik is elkísértek a díj átvételére.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Örökségmentés – az utolsó pillanatokban
Faluképvédelmi konferenciát tartottak Nyárádszeredában a Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Hodos-Venerque Baráti társaság által kezdeményezett épített örökségvédelmi projekt részeként. Nemcsak bemutatták a nyárádmenti és hasonló kezdeményezéseket, hanem javaslatokat is megfogalmaztak.
Jövő a múltban: A hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén címmel indították el másfél hónapja a faluképvédelmi programot. Balássy András projektvezető szerint érdemes a fiatalokat is bevonni ezekbe a kezdeményezésekbe, ők már a tavaly megtették ezt, amikor francia, olasz és lett fiatalokkal felmérték Székelyhodos község hagyatékát. A jelen projekt ezt terjeszti ki más településekre. Ennek a vidéknek vannak értékei – véli Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester is, aki a projektre utalva kifejtette: jó úton haladunk, és ezen kell járnunk, mert a jelenlegi építészeti divatok nagyon követendőek az ifjúság számára. A kistérség elnöke, Takács Olga szerint a rengeteg helyi projekt közül talán ez a legszebb, és sajnálja, hogy egyes községekben, mint az általa képviselt Koronka is, „már sok minden megváltozott”, így nem vehetnek részt ebben. Lokodi Edit Emőke, a megyei önkormányzat alelnöke úgy látja, ez az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük ennek a tájnak az értkeit, ezért arra buzdított mindenkit, hogy próbáljon meg visszatérni a hagyományos építészeti elemekhez, és ezeket a kincseket tegye ismét vidékivé, nyárádmentivé.
Egyedi sajátosságokat hordozva
Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a Nyárádmente sajátos építészeti jegyeket hordoz, mint a telekhasználat, az épületek arányai, a gazdagon díszített tornácok, csűrök és kapuk. Azt is ismertette, mitől romlik el szinte észrevétlenül a hagyományos falukép: akár egyetlen épület más tetőszerkezete, a falak elütő, élénk színe, a kőburkolat használata teljesen tájidegen formákat hoz. Ezért az a javaslata, hogy az önkormányzatok és a szakma a hagyományos értékekben gazdag falurészeket le kellene határolja, ahol az új építkezések és régi épületek felújítása esetében bizonyos szabályozások lépnének érvénybe, amelyek helyet kellene kapjanak az általános rendezési tervekben (PUG) is.
Ugyanakkor az elmúlt hetekben zajló felmérésekről is beszámolt Furu: a tavaly harminc nyárádmenti települést térképeztek fel, ebből ötöt vizsgáltak meg alaposabban ebben a projektben: Székelyhodost, Jobbágytelkét, Nyárádköszvényest, Máját és Márkodot.
Van-e székelykapu a vidéken?
Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató alaposabban szemügyre vette a vidék faragott kapuit: a Nyárádmente legrégebbi ismert kapuja a mikházi ferences kolostoré volt 1673-ból, de Köszvényesen ma is áll 1855-ből, Mikházán 1899-ből való kapu, és említésre méltó a nyárádremetei plébánia 1901-ben faragott bejárata is.
Mindezeket udvarhelyszéki mesterek készítették. A két világháború között a Nyárádmentén a köszvényesi Kajcsa Jakab mester hagyott sajátos nyomokat a kapufaragásban, de tanítványa, Nagy László is. A vidéken továbbá kőből faragott kapukat is találunk, ez is a Kajcsa család „kézjegye”. Az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának elnöke két javaslatotot is megfogalmazott: a teljeskörű felleltározást és egy kapumentési program beindítását.
Hasonló kezdeményezések
Nagy Ákos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos doktorandusza az elmúlt hetekben a Nyárádmente gazdasági épületeinek kérédésében tett vizsgálatát mutatta be, dr. Vajda András néprajzkutató a népi épített örökséget jellemző attitűdökről és kontextusokról értekezett a hallgatóság előtt, majd a Franciaországból érkezett Agnes Legendre és Robert Marique mutatták be a Pirenneus-hegységben zajló örökségvédelmi állami programokat. A Hargita megyei épített örökség védelméről Márton Ildikó építész számolt be, míg Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke a Székely Ház projektet boncolgatta. Az Énlakán folyó örökségvédelemről Albert-Homonnai Márton számolt, be, míg ennek „ikertestvérét”, a Torockó Értékvédő Programot Furu Árpád ismertette. A konferencia kerekasztalbeszélgetéssel, különböző ötletek, meglátások ismertetésével, javaslattétellel zárult. A szervezők örülnek annak, hogy jelen voltak az önkormányzati szféra és fiatalok is, nemcsak „a szakma beszélgetett önmagával”.
Díjazták a fotósokat
A projekt keretében a kistérségi társulás fotópályázatot is hirdetett meg a diákok számára. Erre 150 fénykép érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt, és közülük 56 került kiválasztásra és bemutatásra a konferencián. Ugyanakkor díjazták is a legjobb fotósokat: a nyárádszeredai ifj. Fancsali Ferencet, a koronkai Gáspár Hajnalkát és a somosdi Dávid Erikát, míg a koronkai Erdős Szabolcs különdíjat vehetett át.
Vitathatatlan haszna van
A backamadarasi Barabássy Somogy Örs kapuács nagyon hasznosnak tartja ezt a projektet, hiszen összegyűjtve láthatta a nyárádmenti értékeket. Szerinte már húsz évvel ezelőtt helye lett volna egy ilyen kezdeményezésnek, de még most is hasznosítani lehet az itt tanultakat. Nyárádszeredában és falvaiban kevés már a hagyományos porta, de a városháza területrendezési munkatársa, Ferenczi Zsófia úgy érzi, tanulhatott, és ezáltal buzdítani fogja az embereket, hogy minél több hagyományos elemet vigyenek bele az új épületekbe. A Kis-Küküllő menti Makfalva polgármestere szerint ez a kérdés olyan vonat, amelyre vagy most lehet felülni vagy már sosem. A vidék nem szegény a népi értékekben, bár egyre több hagyományos épület megy tönkre és oda nem illő új épül. Ezért Márton Zoltán úgy véli, sürgősen másutt is ismeretterjesztő előadásokat kell szervezni, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az örökségvédelem és a vele járó szabályozások nem ellenük, hanem az ő érdekükben történő és hasznos dolog.
A Nyárádmente Kistérségi Társulás is felismerte, hogy a globalizáció során mennyire fontos a helyi sajátosságok megőrzése, és ilyen meggondolásból indította el ezt a kísérleti projektet – mondta el portálunknak Antal Zoltán ügyvezető. A sikereken felbuzdulva ezt szeretnék kiterjeszteni az egész Nyárádmentére. A projekt során olyan szakmai anyag, útmutató is készül, amely azoknak a szakembereknek a kezébe kerül, akik a PUG-okat elkészítik. Ezeknek a szakmai szabályozásoknak. Ha a polgármesterek és a területrendezési szakemberek is felkapják a fejüket erre a kérdésre, az már konkrét eredmény. Az az ötlet is felvetődött, hogy kistérségi szinten szerződtetni kellene legalább egy műépítészt is, aki  megvizsgálja és véleményezi a készülő építkezési terveket, mielőtt engedélyeket bocsátanának a ki a hivatalok.
Amint megtudtuk, a kistérségi projektet anyagilag a Román Nemzeti Kulturális Alap és Franciaország romániai nagykövetsége támogatta, a megvalósításban partnerek a Transylvania Trust Alapítvány, a Maros és Hargita megyei önkormányzatok, az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a H-Patrimoine, a Le CAUE de l'Ariege, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros megyei központja, a nyárádremetei, székelyhodosi és székelyberei polgármesteri hivatalok.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Bartók-emlékév Jobbágytelkén
Az idei esztendőt Bartók-emlékévnek nyilvánították Jobbágytelkén, a település a nagy népzenegyűjtő faluban tett 1914-es látogatását több kulturális rendezvénnyel készül megünnepelni.
Bartók Béla népzenei gyűjtőmunkája során 1914-ben járt a Nyárádmentén, többek között Jobbágytelkén. Az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő című népdalt az egész magyar nyelvterületen ismerik, de nagyon kevesen tudják, hogy Bartók azt éppen Jobbágytelkén gyűjtötte a 16-17 éves Balog Teréz, Sebesi (más források szerit Berecky – szerk. megj.) Mária és Kiss Anna lányoktól. Itteni munkája során, 1914 áprilisában Bartók tizenkilenc dalt rögzített fonográffal, az eredeti felvételeket a budapesti Magyar Néprajzi múzeum őrzi.
A százéves évforduló nem múlhat el nyomtalanul Jobbágytelkén, a kultúraszerető emberek több rendezvénnyel is emlékeznek Bartók ittjártára.
Sűrű program lesz
A legjelentősebb ilyen jellegű rendezvényt idén a Kisboldogasszony napi nagybúcsúkor tartják a faluban. Ekkor Jobbágytelkére látogat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néprajz-népművészeti tagozatának mintegy negyven fős küldöttsége. A szeptember 6-án érkező vendégeket helyi zenével fogadnák a település bejáratánál, majd másnap a faluban tartaná meg kihelyezett ülését az MMA. Ezt követően a Falumúzeumba látogatnának, ahol megtekintenék a Bartók-kiállítást és felavatnák az emlékfalat. Délután lovas szekerezés, szalmafonó céh, maszkurások várnák a vendégeket, este pedig kulturális emlékműsort tartanának, amelynek keretében az Öves zenekar, a Bekecs néptáncegyüttes, magyarországi zenészek és jobbágytelki táncosok is színpadra lépnének, de szakmai előadást tartana a kolozsvári Almássi István zenekutató is.
Szeptember 8-án kerül sor a faluban a nagybúcsús ünnepre, szentmisére, majd felvonulnak a helyi fiatalok és este szüreti bált rendeznek. Napközben a faluban kézműves vásárt tartanának bemutató oktatással egybekötve, de a Maros Művészegyüttes is fellépne nyárádmenti táncműsorral, továbbá meg szeretnék hívni a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkórust is – avatott bele az alakuló program részleteibe Ila Gábor, a jobbágytelki kulturális egyesület elnöke.
A helyi kultúrélet másik nagy mozgatója, a budapesti Stoller Antal tagja az MMA néprajzi és népművészeti tagozatának, amelyet élete munkásságának elismeréseként fog fel, ezért is örült annak, hogy sikerült egy kis pénzt szereznie tavaly, hogy Bartók jobbágytelki gyűjtését dokumentálja és a helyi falumúzeumban egy kis emléksarkot hozzon létre. „Hadd menjen híre Jobbágytelkének a magyar művészeti életben” – fogalmazott portálunknak a helyiek által Hubaként ismert egykori táncos.
Emlékjel Bartóknak
Bartók Béla 1898-tól kezdődően látott neki tudatosabban Marosszék népzenei kutatásához, és útjai során Szovátán, Kibéden, Nyárádremetén, Nyárádköszvényesen, Mikházán, Deményházán, Székelyhodoson, Jobbágytelkén, Ehedben, Ákosfalván, Kisgörgényben, Székelycsókában, Székelyvajában, Somosdon, Marosvásárhelyen és Mezőszabadon töltött el huzamosabb időt. Munkássága révén a magyar kamara- és komolyzene megújult és hangsúlyosabb nemzeti jelleget kapott. Ma Erdélyben és Magyarországon táncházak százai teszik újra élővé a népzenét. Mindezt tudatja az érdeklődőkkel az a kerámia emlékfal, amelyet a jobbágytelki falumúzeum udvarán állíttatott tavaly a székelyhodosi önkormányzat és a Marianum egyesület, és amelynek darabjait a sárszentlőrinci Nagy Zoltán fazekas készítette el. A népi motívumban gazdag kompozíción az Erdő, erdő, erdő című népdal kottás jegyzete is megjelenik.
Gligor Róbert László, Székelyhon.ro

Keresztényekként élni e földön
Nagyboldogasszony-napi emlékműszentelés Nyárádköszvényesen
Szűz Mária mennybemenetelének ünnepére idén igencsak sokan gyűltek össze Nyárádköszvényes katolikus templomában, mely ezúttal szűknek bizonyult. A késve érkezők az udvaron lehettek részesei a szentmisének. A zarándokbúcsú hagyományait megőrizve a környékbeli plébánosok, lelkészek együtt imádkoztak, osztottak áldást az egybegyűltekre, a világ gyermekeire, a zarándokokra.
A házigazda ft. msgr. Csíki Dénes pápai káplán, kanonok volt, a szentmisét ft. Oláh Dénes főesperes-plébános celebrálta. Amint szentbeszéde során t. Nagy László selyei lelkész elmondta, a közismert Mária- ábrázolás mellett, amelyen Mária ölében tartja a kisdedet, van egy ritkább, a XI. századból származó megjelenítés is, ahol a gyermek Jézus öleli át a ravatalon fekvő Máriát. Ez jelképezi Mária mennybemenetelét, melynek több megnevezése van. A Mária elszenderülése elnevezés a földi élet végső célját is jelzi. A boldogságos Szűz Mária mennybemenetele a második megnevezés, mely jelzésértékű, hisz földi élete során az ember arra törekszik, hogy tettei és szavai meghatározzák azt, hogy eljuthat-e a mennybe vagy sem. A Nagyboldogasszony elnevezés már Szent István idejében is jelentős ünnepnek számított, hisz ezen a napon ajánlotta fel az uralkodó népét és országát a nagyasszonynak, így lett Mária a magyarok nagyasszonya. Ha lelkileg igénytelenek vagyunk, önzők, anyagiakban bővelkedők, akkor is eltelik az életünk, ezért keresztények módjára kellene élni e földön – volt az igehirdetés végkövetkeztetése.
Ft. Oláh Dénes főesperes-plébános celebrálta a hívek szentáldozását, majd a házigazda ft. Csíki Dénes plébános mondott köszönetet az egybegyűlteknek, aki az áldást követően útravalóul arra intette a híveket, hogy az együttlétet tegyék széppé és ünnepnappá.
Ősök emlékezete
A katolikus templom udvarán Nagyboldogasszony napján egy rendkívüli, hányatott sorsú emlékmű felszentelésére került sor. A székely nép életét, kultúráját, harcát jelképező féldomborművet 1942-ben faragták a település kőfaragói, köztük a helybéli Tamás Lajos, az emlékmű ötletgazdája, valamint a nyárádandrásfalvi Nagy Béla faragómester. A település piacterén állították volna fel az I. világháborúban elesett hősök emlékének áldozva, de a II. világháború kitörése miatt tervük meghiúsult. A hozzávetőleg négy méter magas, kőtömbökből álló emlékművet a szocializmus éveiben a helységben szalmakazal alatt rejtegették.
1999-ben a Marosszentgyörgyön élő Bálint Ferenc műépítész elhatározta, hogy megmenti a kőfaragó őse, nagybátyja által tervezett és kivitelezett emlékművet. Fáradságot nem kímélve, valamint jelentős anyagi áldozatok árán kiegészítette a hiányzó darabokat, és saját költségén a jelenlegi helyére szállíttatta. Az emlékmű talapzatán magyar–román–angol nyelven olvasható: "Emlékezzünk a világ összes hősére, vértanúira, áldozataira". A kőfaragást is művelő, Nyárád- köszvényesről elszármazott szépkorú e nemes gesztusával a világháborúkban elhunyt hősöknek és Olaszországból ide vándorolt kőfaragó őseinek is emléket állított. A jelenlévők csodálattal és áhítattal állták körbe a nagyméretű terméskövekbe vésett féldomborműt, melyek alkotórészein körkörösen az a szimbólumrendszer van megjelenítve, ami a székely ember életét az évszázadok során végigkísérte.
Annak ellenére, hogy kemény kézi munkával és szaktudással vésték a Bekecs-hegyről származó kőszikla anyagába, a legparányibb jelenetek is jól kivehetők. A kezében puskát tartó székely határőr, a szántóvető, a nép harca, a kézfogás mint a székely–román barátság jelképe, az erdő mellett népviseletben táncolók csoportja, a templomi orgona, de a bánya a csillékkel, mely a székely nép megélhetésének egyik jelképe, a székely zászló a nappal és a holddal, a hét vár, a turulmadár, de nem hiányoznak a légi háborús jelenetek, a magyar korona és a címer sem. Ez utóbbit Bálint Ferenc kiszínezte – mint mondta, a címer megjelenítéséhez fontosnak vélte a színhasználatot. Az emlékmű két oldalán jól kivehető női arcok Szűz Máriát, a magyarok nagyasszonyát jelképezik.
Az emlékmű sorsát szívügyének tekintő műépítész – aki e jeles napon bizonyította, hogy tettei és szavai önzetlen keresztény emberre vallanak –, a talapzat oldalrészén elhelyezett márványtáblába véste a Székely himnusz szövegét is. A ft. Oláh Dénes főesperes-plébános által felszentelt emlékművet Bálint Ferenc a településnek adományozta, azon reményét fejezve ki, hogy az utókor is szeretettel ápolja és gondozza majd a háborúban elesett hősök emlékét, melyet e nem mindennapi emlékmű testesít meg.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Bartók Béla nyomában
A hétvégén tartotta kihelyezett ülésszakát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozata Jobbágytelkén abból az alkalomból, hogy a faluban Bartók Béla 1914-ben tett látogatást.
A záróünnepség vasárnap délután a falumúzeum udvarán vette kezdetét, ahol a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar hét dalt adott elő a Bartók által itt gyűjtött anyagból, Galányi András akadémikus szavalta el Bóda István Bartókhoz írt versét, majd Nagy Zoltán magyarországi művész szólt az általa készített kerámia emlékkompozícióról.
Amikor felkérték a feladatra, az Erdő, erdő, erdő című népdalt találta a legkézenfekvőbbnek az alkotó: az erdőt egyetlen fa jeleníti meg, de ott van a tizenkét madár és néhány információ a zeneszerző 1914. évi nyárádmenti gyűjtőmunkájáról. A száz kerámialapból összeállított zománcozott kültéri alkotást a Regnum Marianum Egyesület rendelte meg és adományozta a falunak tavaly. A magyarországi egyesületet képviselő Nagy Vera szerint érdemes lenne Nyárádremetén, Nyárádköszvényesen, Székelyhodoson és Ehedben is hasonló emlékjelekkel megörökíteni a száz évvel ezelőtti pillanatot.
A falumúzeumban külön sarok emlékezik Bartók itteni gyűjtésére. Az MMA tagja, a budapesti Stoller Antal már 2008-ban kezdeményezte az emléksarkot, és a meglévő tárgyi anyagokat idén sikerült gazdagítani: a Magyar Néprajzi Múzeumtól sikerült beszerezni számos itt gyűjtött dal kottáját színesben, amin jól látszik, hogy Bartók többször is nekifogott egy-egy dal feldolgozásának.
Továbbá megszerezték az eredeti, fonográffal készült felvételek digitális változatát is, amely most már hallható a múzeumban, de néhány levél is olvasható itteni munkája kapcsán. Hunyadi László képzőművész egy Bartók-emlékplakettet adományozott az ünnepi alkalomból a múzeumnak – tudtuk meg Stoller Antaltól.
A népzene legnagyobb tudósa
Vasárnap délután kerekasztal-beszélgetést tartottak Bartók gyűjtőútjáról. A kolozsvári Almási István népzenekutató elmondta: Bartók 1914 áprilisában sokat gyűjtött a Nyárádmentén, csupán Jobbágytelkén negyven dalt rögzített. „Hatalmas arányú gyűjtőmunkája, precíz lejegyző technikája, szilárd logikai rendszerezései, valamint a zenei néphagyomány sokféle kérdését tárgyaló kimagasló írásai Bartókot a kelet-európai népzenei kultúrák legnagyobb tudósává avatták” – méltatta a professzor a zeneszerzőt. Az is kiderült: Bartók a Cantata profana szövegét a Jobbágytelkéhez közel lévő Felsőorosziban gyűjtötte.
Bartók Jobbágytelkén töltött napjairól egy 1981-es újságcikkből kiderült: Petres József kántor családjánál szállt meg, hangfelvételeit is itt rögzítette, de sokat járta a környező falvakat is. Ehedben 19, Köszvényesen 26, Remetén 37, Jobbágytelkén pedig 40 (egyes állítások szerint 41) népdalt rögzített. „Szűkszavú ember volt, de a gyermekeknek hamar megnyílt, játszott velük, elutazásakor cukorkát osztogatott nekik” – hangzott el a zeneszerzőről.
Műsor a helyieknek is
Az MMA a vasárnapi ünnepséget megelőzően a hétvégén a faluban tartotta kihelyezett ülését. A kihelyezett ülések célja, hogy a tagok megismerjenek egy vidéket, népművészeti szempontból értékes helyeket. Az idei üléseken az adminisztratív ügyek mellett megtárgyalták, hogy a jövőben kiket támogatnak, de főleg az MMA által támogatott ösztöndíjasok számoltak be munkájukról: az erdélyi Demeter Miklós és Péter Alpár, a magyarországi Major Balázs, Vágner Zsolt és Kerekes Ibolya.
Stoller Antal, a jobbágytelkiek régi ismerőse és támogatója elmondta: tavaly kezdeményezte, hogy idén itt tartsák a kihelyezett tagozati ülést. Bízik abban, hogy az akadémikusok és vendégek jó hírét viszik Jobbágytelkének, ő pedig továbbra is azon dolgozik, hogy anyagi forrásokat szerezzen a helyi falumúzeum és tájház felújítására abból a célból, hogy vendégek fogadására alkalmassá tegyék azokat.
Vasárnap népművészeti műsorra került sor, amelyre nemcsak a vendégek, hanem sok helybéli is kilátogatott. A jobbágytelki hagyományőrző néptánccsoport három korosztálya, de a Fölszállott a páva verseny díjazottja, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes is fellépett.
Műsorszámai közben az MMA néhány tagja is színpadra lépett. Petrás Mária moldovai csángó énekes gregorián dalt és archaikus imádságos éneket adott elő, Kobzos Kiss Tamás Lajta László gyűjtéséből válogatott, Sipos László gyimesi csángó muzsikát szólaltatott meg. Hétfő este a tervek szerint a marosvásárhelyi Dzseztán, a Cinige Zenekar, az Öves Együttes és a Maros Művészegyüttes lépett fel.
Gligor Róbert László, Krónika (Kolozsvár)

Húsvéti határkerülés a Nyárádmentén
A húsvéti határkerülés középkori, egyházi-liturgikus eredetű szokása Közép-Európának és egyben a magyarságnak,amely korunkra csak a peremterületeken maradt fenn. Erdélyben katolikusok és protestánsok egyaránt gyakorolták. Az európai népek körében ismert rítus, hogy egy bizonyos területet vagy vetést körüljárással, mágikus körrel védenek meg a pusztításoktól, csapásoktól, zárnak el a gonosztól. Ennek a képzetnek még a kereszténység előtti korba nyúlnak agyökerei.
A nyárádmenti határkerülés tehát régmúlt idők egymásra tevődött emlékeit őrzi, különböző korú és funkciójú szokáselemek láncolata. Amikor 1969-ben mint riportúton járó, érdeklődő egyetemi hallgatónak Bedében Magyari Ferencék és Vadasdon Máthé Józsefék először sorolták falujuk húsvéti szokásrendjét, erre az összetettségre nem gondoltam, csak érdekesnek, különösnek találtam. Elhatároztam, hogy további "riporteri" búvárkodásba kezdek a szomszédos falvakban is. A régebbi leírások csupán két falura, Szentgericére és Vadasdra szorítkoztak, de hamarosan kiderült, hogy az emlékezetben elérhető adatok szerint szinte az egész Nyárádmentén és a szomszédos Kis- Küküllő vidékének több falujában is élt ez a szokás. Akkor a következő nyárádmenti falvakban kérdezősködtem: Andrásfalva, Bede, Jobbágyfalva, Nagyadorján, Nyárádgálfalva, Nyárádszentlászló, Nyomát, Szentgerice, Szentháromság, Nyárádszereda, valamint a Kis- Küküllő vidéki Vadasd, Havadtő és Rigmány. Ezekben a falvakban Szenháromság és Jobbágyfalva kivételével többségükben protestáns felekezetűek, reformátusok és unitáriusok laktak, laknak, akkor tehát a szokáseseménynek a protestánsok által gyakorolt változatával találkoztam.
A határkerülés protestáns modellje
Ezekben a falvakban a szokásegyüttes a következő fő mozzanatokból állt: 1. előkészületek; 2. gyülekezés és tisztségválasztás; 3. határkerülés és megcsapás; 4. fenyőágazás (virágozás) és 5. öntözés (hajnalozás, kántálás). A határkerülő menetben csak férfiak és legények vettek részt. A legények feladata volt, hogy a határon levő csorgókat, kutakat kitakarítsák, ők újították meg a falvak határait jelző dombocskákat, az ún. határhompokat is. Erre általában nagypénteken került sor egy-egy idősebb ember vezetésével.
Az esemény levezetésére tisztségviselőket választottak: királyt, ítélőbírót, csapómestert, oldalvédőket és sereghajtókat. A király általában idős, tekintélyes ember volt, maguk fölé emelték és háromszor kiáltották: "Határt kerülünk, búzát szentelünk, királyt emelünk". A király a többi tisztségviselővel együtt szabályokat, törvényeket állapított meg a megszólításra, a viselkedésre, és ezeket senkinek sem volt szabad áthágnia. Aki hibázott, annak megcsapás járt. A király parancsolt, az ítélőbíró ítélt, a csapómester csapott a hibázó hátulsó felére. A legtöbb megcsapást a fiatal legényeknek kellett elszenvedniük, akik először vettek részt a határkerülésben. Őket előreküldték, hogy keressék meg a falu határait jelző halmokat, a határhompokat, és ott tüzet gyújtsanak. A menet ellenőrizte, jó helyre rakták-e a tüzet, és mindenféle kifogást emeltek: megcsonkították a saját határukat vagy foglaltak a szomszéd faluéból. Az oldalvédők megragadták a suhancokat, és kezüknél-lábuknál fogva odaverték farukat a határhompokhoz, miközben többször kiáltották: "em-lékezzél, hogy itt van a határ".
Ezekben a falvakban egy középkori európai jogszokás, a megcsapás épült a határkerülésbe. E régi jogszokás helyi alakulását, népszokássá válását bizonyítja az egykori székely széki közigazgatási vezetők színjátékszerű évenkénti megválasztása a határkerülés ceremóniájának levezetésére. A faluközösség nemcsak a határok pontos ismeretét nyújtotta át a felnövő nemzedékeknek, hanem a termőföld megbecsülését, a munka- és rendszeretetet, az összetartozás érzését is. A határkerülésben a fiataloknak kötelezően részt kellett venni, próbákat kellett kiállni. A megcsapásos felavatásnak nemcsak birtokjogai, hanem sokkal szélesebb társadalmi jelentősége is volt: a felavatott fiatalok megkezdhették a legényéletet. Ugyanilyen funkciója volt a Kis-Küküllő menti Gyulakután és környékén a tavaszi csorgóújítás szokásának is.
Mi nem tetszhetett az éber cenzoroknak?
A határkerülésnek ez a formája a legtöbb faluban a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben megszűnt. A tulajdonképpeni határkerülés nem jelentette az egész szokás együttes elhagyását. Közösségi funkcióját a húsvéti fenyőágazás (virágozás), az öntözés és hajnalozás vitte, viszi tovább változatos formákban. 1983 húsvétján Szentháromságon tapasztalhattam, hogy a falu népe mennyire ragaszkodik a három napig zajló eseményhez, milyen méltósággal és jókedvvel éli meg a feltámadás ünnepét. Néhány év múlva, 1988-ban három szomszédos nyárádmenti faluban – Szentlászlón, Gálfalván és Szentháromságon – vettünk részt Bálint Zsigmond fotós barátommal a szokáskör eseményein. Húsvét közeledtével, 1989 tavaszán az előző évi gyűjtésből riportot írtam, és szerettem volna megjelentetni az Új Élet című képes lapban, melynek akkor belső munkatársa voltam. A szerkesztőm – miután elolvasta –, megígérte, hogy "leadja", de a húsvét szót, mivel többször előfordult, egy kivételével kihúzta: határozzam meg másképpen a szokás idejét. Hasonló sorsra jutott a nagypéntek és a nagyszombat megnevezése is. "Összetörte" a piros tojásokat is, kihúzta a szövegből. Az öntözés szónak és cselekvésnek inkább megkegyelmezett. Az emígyen megnyirbált riportot a többi anyaggal elküldte Bukarestbe, ahol a lapot nyomták, de 1989 tavaszán mégsem jelent meg. Csak a fordulat után, a lap 1990 húsvéti számában mondhattuk el, hogy mi lett a sorsa: "Az alábbi írást 1989 húsvétjára szántuk. A cenzúra »éberen közbelépett«. Sejteni vélem, hogy mi nem tetszhetett az éber cenzoroknak: a nyárádmenti falvakban öregek és fiatalok, legények és leányok közösségi, vallásos és magyarságélményként élik meg a húsvéti szokást, és hogy ez napjainkban is vonzó: »Itt is virágozzék a szeretet fája, szálljon áldás minden székely házra, kívánunk kellemes húsvéti ünnepeket.«"
A határkerülés katolikus szokásrendje
Az 1980-as évek végén felkerestem a Felső- Nyárád mente katolikus falvait (Nyárádremete, Nyárádköszvényes, Deményháza, Mikháza), mert azt hallottam, hogy a környéken még élő szokás a húsvéti határkerülés. Az első, felszínes tájékozódásból kiderült, hogy ezekben a falvakban a kommunizmus évtizedében is jártak határkerülni, sőt Nyárádremetén a szokás élete emberemlékezet óta folytonos. De az is hamar kiderült, hogy e falvak határkerülési szokásrendje különbözik a protestáns falvakétól. A gyűjtött adatokból és többszöri személyes részvétel (1990, 1991, 1994, 1996, 1999, 2011) nyomán kirajzolódott a nyárádmenti húsvéti határkerülés régiesebbnek tűnő, az udvarhelyszéki, gyergyói, csíki és háromszéki katolikusok határkerülésével rokon típusú, katolikus modellje.
Nyárádremetén minden húsvét hajnalán a búzával bevetett határrészt kerülték meg, a négyes határforgó szerint az egész remetei határ egynegyedét. Idősebb emberek és asszonyok, előimádkozók és előénekesek vezetésével, zászlókkal, feszületekkel, énekelve a határra vonultak. Az utcai és mezei kereszteknél megálltak, énekeltek, jó termésért, bőségért imádkoztak. A zsenge búzaszálakból koszorúkat fontak és a zászlókra akasztották, úgy vitték a faluba az élet, a feltámadás jelképeit. Zöld ágakat, fűzfaágat, mogyorófaágat is törtek, s megszenteltetés után az istállókba és a kapukra szúrták fel, szentelményként őrizték. Köszvényesen, Deményházán a határkerüléskor avatták fel az újoncokat, vagyis azokat a fiatalokat, akik először mentek határkerülni és a fiatal menyecskéket. Nyírfavesszővel a hátuljukra vernek: "egészséggel viseljétek" – mondják.
Nyárádremetén és az egész nyárádmenti Szentföldön az egyházi processzióként megélt határkerülést a kommunista hatalom sem tudta betiltani, ki-kihagyásokkal megtartották a határbeli körmenetet. Az 1990 óta eltelt években, évtizedekben kiterebélyesedésének, jelentésbeli változásának, a résztvevők megfiatalodásának lehetünk tanúi. Erre a napra hazajönnek a falvakból eltávozottak nemzedékei, hogy az otthoniakkal közösségben ünnepeljenek.
Barabás László
Népújság (Marosvásárhely)

Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Búcsú Farkas Éva Tanárnőtől
Április 29-én jött a megdöbbentő hír Lupényból: Farkas Éva tanárnő meghalt. Csendesen távozott, ahogyan Istentől kapott 72 életévét is leélte.
Farkas Éva háborúban született, a Zsil-völgyi káoszból Budapestre menekült család gyermekeként. De szülei még a határlezárás előtt hazatértek. Nyárád-menti gyökerek mellett Lupényban találtak munkát, otthont. Az itt töltött gyermekévek után Nagyenyed lett Farkas Éva új otthona. A családból magával vitt becsület, gerincesség tovább szilárdult benne a kollégium falai között. És itt bontakozott ki a tudásvágy, az irodalom iránti vonzalom. Egészen fiatalon került a pedagógusi pályára, Nyárádköszvényesen oktatva a kisdiákokat. Majd a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett magyar–román szakot. Tanárként a Zsil völgyébe tér „haza”.
Talán maga sem gondolta, hogy ötven esztendeig tanítja majd a létszámban egyre gyérülő lupényi, petrozsényi magyar gyermekeket. Tanította őket nem csupán nyelvtanra, irodalomra, de igyekezett átadni mindazt, amit értéknek tartott: a helytállást, az egymás iránti tiszteletet, a magyar kultúra kincseit (nyelvet, művészetet, néptáncot, hagyományokat).
A kommunizmus szorításában is megtalálta az értékápolás lehetőségeit és a Zsil völgyébe száműzött magyar értelmiségi családokkal karöltve igyekezett szépséget, értéket vinni a helyi közösség mindennapjaiba.
A kilencvenes évek után aktív szerepet vállalt a Magyar Műveltségszolgálat és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Lupényi szervezeteinek megalakításában. Képzőművészeti tárlatokat, könyvbemutatókat, táborokat szervezett, a Nyugati Jelen hasábjain is tudósított a lupényi magyar közösség életéről. Nyugdíjba vonulását követően is vállalta a tanítást. Ott, ahol szükség volt rá. Petrozsényban a Jézus Szíve Kollégiumban, Lupényban az összevont tagozattá degradálódott magyar oktatásban.
Öt évtized alatt számos nemzedék lelkébe oltotta a magyar nyelv és az igazi értékek iránti tiszteletet. Hajdani diákjai és a kollégák által egyaránt nagyra értékelt pedagógusi, közösségszervező, -megtartó munkájáért 2003-ban Ezüstgyopár-díjjal tüntette ki a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség.
Ekkor már szoros ismeretség kötött a Tanárnőhöz, tisztelettel és elismeréssel átszőtt barátság. Fiatal újságíróként kerestem fel először, és szinte gyermekeként kísértem utolsó útjára. Tanítványaihoz hasonlóan engem is szívébe fogadott és minden helyzetben irányt tudott mutatni – az igazi értékek felé. Életének utolsó szakaszában elhatalmasodott lelkében a régóta ott bujkáló szellemi magány. A hajdani társak lassan elfogytak mellőle, az értékek, melyekre egész életét föltette, kiveszni látszanak. A Tanárnő földi útja is megszakadt. De akiknek lelkébe oltotta a magyar kultúrát és az igazság, szépség iránti vágyat, tiszteletet – tovább éltetik azt. És tudom, hogy sokan vagyunk (hajdani diákok, kollégák, rokonok, ismerősök), akik szeretettel őrizzük szívünkben emlékét.
Nyugodjon békében, drága Tanárnő!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Elcsendesültek az iskolák
A hét végén lezárult a tanév, elcsitult a diákzsivaj az iskolák udvarán. A tanintézmények egy részéből pénteken, máshol már egy héttel azelőtt elballagtak a végzős nyolcadik osztályosok.
„Az idő, amit talán máig jóformán nem éreztetek, ma titeket szólít. Amiről mostanáig azt hittétek, hogy csak másokkal történhet meg, az elkerülhetetlen bizonyosság lett” – figyelmeztette az elballagó diákokat Csíkfalván Balogh Tünde igazgató, Kerekes József lelkész pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egy ajtó becsukódik, egy másik nyílik meg. „Ahol az ember egyszer gyökeret ereszt, ahonnan legmélyebb önmaga származik, ott mindig biztonságra, otthonra talál. Ez az iskola volt második otthonotok éveken keresztül, jelentsen hát gyökeret egy életen át! Szárnyaitok megerősödtek az elmúlt évek alatt. Próbáljátok most ki őket! Röpítsenek magasra titeket! A középiskola új helyet és új lehetőségeket rejt magában, ahol felfedezitek magatokban a tehetséget, tudást. Ez az első lépcsőfok az Élet, a felnőtté válás felé” – üzente a végzős diákoknak Balogh István polgármester.
A megye számos iskolájában már egy héttel korábban elballagtak a nyolcadikosok, máshol múlt csütörtökön és pénteken. Néhány vidéki iskolában utánanéztünk annak, hány diákkal működtek a nyolcadik osztályok. Nyárádszeredában 78, a szovátai Domokos Kázmér iskolában 52, az S. Illyés Lajos Általános Iskolában 47, Erdőszentgyörgyön 30, Gyulakután 27, Ákosfalva községben 25, Kerelőn és Kerelőszentpálon 22, Búzásbesenyőben, Makfalván és Lukafalván 19-19, Jedden és Székelyszentistvánon 17-17, Nyárádköszvényesen és Balavásáron 15-15, Nyárádremetén, Csíkfalván, Karácsonyfalván és Szénaverősön 14-14, Székelysárdon és Somosdon 13-13, Jobbágytelkén, Koronkán, Kenden és Sóváradon 12-12, Nyárádmagyaróson és Nagyteremiben 9-9, Kelementelkén és Márkodban 8-8, Nyárádgálfalván 6, Szentháromságon és Bözödön 4-4 nyolcadik osztályos járt iskolába, míg Kebeleszentiványon egyetlen tanuló.
Nem szabad nem meglátni az érem másik oldalát sem, hisz az örömbe üröm is vegyül minden évben. Kérdésünkre kiderült: nem mindenki kezdte el hétfőn az országos felmérő vizsgákat, hiszen vannak olyan tanulók, akiknek a nyár még tanulnivalót és a pótvizsga izgalmát is tartogatja, de akad osztályismétlő és egy lezáratlan helyzetű diák is a megkérdezett tanintézetekben. Nagyteremiben, Nyárádmagyaróson, Márkodban, Makfalván, Székelyszentistvánon és Búzásbesenyőben minden diák megméretkezhet a héten zajló vizsgákon, míg Nyárádgálfalván a végzősök több mint fele, Ákosfalva községben 48, Csíkfalván és a szovátai Domokos Kázmér iskolában 43, Jedden 35, Gyulakután 30 százalék nem jelentkezhetett rá.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi Páva-válogató: elsők között Szamosújvár, Kalotaszeg
Hétvégén a Maros megyei Mikházán zajlott az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza népszerű rendezvénye, a Fölszállott a páva. Az idei tehetségkutatóra 231 produkciót neveztek be a Kárpát-medencéből.
Annyi biztos, valamikor a negyvenes években volt a Nyárád menti Mikháza ferences kolostorának kalotaszegi kántora, ma is emlékeznek a Jegenyéről jött emberre. Elmondások szerint a kántorunknak olyan fenséges hangja volt, hogy ha belekezdett, forrásvizet fakasztott a határban. Fr. Benedek testvér szerint: ha a jegenyei kántor bár egy oktávval magasabbra veszi, ma elképzelhetően borvizet merünk a Barátok kútjából. A pompás kalotaszegi legények láttán a helyiek úgy ültek be a Széllyes Sándor Csűrszínházba, hogy ha a szóban forgó legények kicsit is kitesznek magukért, a sok forrásvízre kétségtelenül bor jöhet. Ámde eljöttek még Mikházára a messzi gyimesiek, lám, a történelem kereke forog. Talán csak emlékeznek még, hogy hajdanán a mikházi ferencesek gyalog, saruban eljártak a Gyímesekbe, sőt Bákóig is elmenve szerre beköszöntek a csángó falvakba.
A 2012-ben kezdeményezett, Fölszállott a páva című népzene és néptánc tehetségkutató versennyel az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza tisztelegni kívánt mindazok előtt, akik Bartók és Kodály szellemi örököseiként az 1978-ban indult Röpülj páva óta eltelt négy évtized alatt életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi kultúrát. Az indulás évében lett 40 éves az 1972-ben indult táncház mozgalom, amely hat évvel ezelőtt abban a nemzetközi elismerésben részesült, hogy a magyar táncház módszer bekerült az UNESCO szellemi kulturális öröksége legjobb eljárásainak regiszterébe. A fő szervezők az idei tehetségkutató versenyre engedélyezték a gyerekek mellett a felnőttek (16-tól 35 éves korosztály) benevezését is.
Az idei tehetségkutatóra 231 produkciót neveztek be a Kárpát-medencéből, mintegy 1000 fő részvételével. A produkciókat a beérkezett demófelvételeket elbíráló zsűri a pályázati anyag alapján hívta meg a területi válogatókra. A grémium hat területi válogatót nevezett meg, melyre 201 produkciót hívott. A válogatókat Szarvason, Hajdúböszörményen, Keszthelyen, Tatabányán, Budapesten, végül a hatodikat, az erdélyi válogatót Mikházán szervezték. Miért is ne a Nyárádmentén, hiszen járt erre száz és egynéhány esztendeje Bartók Béla, gyűjtött Jobbágytelkén, Mikházán, Nyárádköszvényesen. Itt volt most a Gyimesek, Kalotaszeg, Udvarhelyszék, a Nyárádmente, Mezőföld, a Mezőség, Magyarszovát, élmény volt e tájegységek dalait, táncait, muzsikáját látni, hallani.
Szóra bírtuk Farkas Józsefet, a budapesti Hagyományok Háza munkatársát, aki részletezte a folytatást. Mikházát követően július 18-19- én Budapesten ül össze a 24 tagú arányosító zsűri, végignéznek valamennyi rögzített produkciót, a versenyzőkkel folytatott interjúkat, és döntenek, milyen pontszámtól fölfelé kerülnek adásba a produkciók. Farkas meggyőződéssel mondja, a Páva
szerencsés találkozási fóruma a kárpát-medencei magyar népi kultúrának, s nemcsak. A 2014-es Páva televíziós nézettsége meghaladta az X-faktorét, s a középdöntőtől 44 országban élő magyarok sokasága követte figyelemmel a versenyeket. S ez a 44 ország természetesen nem kizárólag Európát jelenti. A mérések megmutatták, hogy a műsort Amerikából, Afrikából, Ázsiából, Ausztráliából is követték. Összegezve: negyvennyolc produkció jut be a Duna Tv adásaiba. November-decemberben lesz 4 elődöntő, 2 középdöntő és a csúcs, a döntőt december 29-én nézhetjük – tájékoztatott a Hagyományok Háza munkatársa.
A zsűri szerint elképzelhető, hogy a Mikházán bemutatott produkciókból több is elődöntős lesz, sőt a középdöntőbe, s miért ne, a döntőbe is bekerül. Mindenesetre a Kalotaszegi Legénytársulat 65 pontot szerzett, Gorzó Boglárka Kolozsvárról ugyanannyit, míg a szamosújvári Ördöngös zenekar csúcspontozásért, vagyis 69 pontért adta tehetségét.
Szélyes Ferenc Jászai-díjas színművész, a mikházai vetélkedő helyszínéül szolgáló Csűrszínház kitalálója és házigazdája nagyon elégedett. A hivatásos színjátszás mellett miért ne férne meg itt a népi kultúra? Erre volt a pompás ház kitalálva. Szélyes Ferenc is csak Kodályba kapaszkodhat: „Mai napig ez a zenerendszer a gyökere egész népünk zenei gondolkodásának. Nemzeti öntudatunk tudatalatti részének, a talán soha egészen nem tudatosíthatónak éppen ösztönösségében döntő elemei nyelvi és zenei képzeteink.”
LOKODI IMRE / Szabadság (Kolozsvár)

Generációváltás a református szórványgyülekezetben
Remetei tábor helyett csíkfalvi bibliahét
Múlt héten vakációs bibliahetet szerveztek a csíkfalvi református missziói egyházközségben. Az előző évekhez képest több újdonsággal szembesülhetett a gyülekezet.
Bár még vakáció volt, a csíkfalvi iskola már gyermekzsivajtól és énektől volt hangos, ugyanis öt napon át itt zajlott az egyházközség gyerekeinek nyári közös foglalkoztatása. Ez legalább két okból van így – tudtuk meg Kerekes József missziói lelkipásztortól. Az elmúlt tizenhárom év alatt – egy kivételével – táborokat szerveztek a gyerekeknek, fiataloknak a Nyárádremete és Nyárádköszvényes közötti gyülekezeti házban. Most azonban generációváltás van, és most még kicsik azok, akik számára az idei foglalkozást szervezték volna, nem biztos, hogy kibírták volna egy egyhetes tábor viszontagságait, ezért döntöttek az itthoni foglalkozások mellett. Egy-két év alatt ezek az apróságok is felnőnek annyira, hogy ismét tábort szervezhessenek számukra. Másrészt a csíkfalvi gyülekezeti terem felújítás alatt áll, ezért az iskolában kaptak termeket. Köszönettel tartoznak az iskola vezetésének, amiért befogadta őket.
Az idei alkalom külön örömet jelent a lelkésznek, mert különlegesebb az eddigieknél: idén azok a fiatalok szervezték és vezették le a hetet, akik valamikor ők maguk is a remetei táborokban nőttek fel, és azt a hangulatot, tapasztalatot fel tudták idézni, ők maguk dolgozták ki a programokat, foglalkozásokat, játékokat is. Ezért is büszke rájuk a lelkész. A világnak és a mennyországnak az a felfogása és törvénye, ahogy amit továbbadhatunk másoknak, abból először nekünk kell részesülnünk. A világ úgy gondolja, hogy amim van, azt megtartom, gyarapítom, míg a mennyország törvénye az, hogy ha a sajátomat továbbadom, az gyarapodik. Ennek margóján szerveződött az idei bibliahét is, amelyre szép számban jöttek a gyerekek és fiatalok, a két korcsoportra osztott résztvevőkkel pedig a „legnagyobbak” dolgoztak: a jobbágyfalvi László Szabolcs elsőéves református teológiai hallgató, a csíkfalvi Kerekes Ágnes, Szabó Zsófia és Kiss Nikoletta középiskolás diáklányok, hozzájuk pedig csatlakozott egy backamadarasi diáklány is, Pálosi Réka.
Munkájuk sikeres volt
A pénteki záró bemutató előadás után a fiatalokat kérdeztük a heti tapasztalatukról, hiszen nem könnyű első alkalommal többnapos gyerekfoglalkozást szervezni saját meglátásuk szerint, külső útmutató nélkül.
László Szabolcs szívesen vett részt a hét foglalkozásain, hogy tapasztalatot szerezzen, hiszen a teológiai tanulmányai után neki is része lesz hasonló tevékenységekben, lelkészként gyerekekkel is kell majd dolgoznia. Úgy érzi, a lányokkal sokat köszönhetnek egymásnak a szervezésben és oktatásban, ő maga a napi áhítatokat tartotta, elbeszélgetett a kicsikkel az előző napokról. Nagyon örül, hogy sok gyerek eljött, és együtt magasztalhatták Istent, együtt játszhattak, énekelhettek kint a szabadban is. Mindenki élvezte a tevékenységeket, senki nem sietett haza, sőt a következő hétre is maradtak volna a gyerekek.
Szabó Zsófia is sokszor volt gyerekként a remetei táborban, és jólesett, ha volt egy-egy különösen jó foglalkozás, illetve az az odaadás, amit ott tapasztaltak az oktatók részéről. Ezt szerette volna valamilyen szinten viszonozni, továbbadni a kisgyerekeknek is, ezért is ajánlkozott a szervezői csapatba, másrészt pedig hívták – mondta el. Hasonló, előzetes tapasztalatuk annyiban volt, hogy Ágnes tartott már vallásórákat a gyerekeknek, Nikoletta kántorizált, ő pedig „beugrott”, amikor szükség volt rá. Ágnessel református ifjúsági rendezvényekre is járnak, ott is szereztek tapasztalatokat, amelyeket főleg a karácsonyi szereptanításban hasznosítottak. Első alkalommal vállaltak ekkora feladatot, ezért nem volt könnyű, de igyekeztek úgy dolgozni, hogy a gyerekek is élvezzék és tanuljanak belőle. Látva a hétvégi eredményeket, úgy érzi, munkájuk sikeres volt.
Gyülekezeti napot tartottak
A csíkfalvi missziói gyülekezethez a felső-nyárádmenti települések reformátusai tartoznak. Számukra általában augusztus végén, a tábort követő vasárnapon szerveznek közös gyülekezeti alkalmat, hálát adva a föld terméseiért, gyümölcseiért, az új kenyérért, s ilyenkor úrvacsorával és közös ebéddel töltenek el egy napot: évente más-más településen találkozva érezheti meg mindenki, hogy egy közös gyülekezethez tartozik. Az idei ünnepséget vasárnap tartották Nyárádremetén.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)