Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nijkerk (NLD)
1 tétel
2011. november 22.
Egy gyülekezet felejthetetlen napja
Felejthetetlen nap egy gyülekezet életében amikor újannon épült templomukat szentelik fel hálaadó istentisztelet keretében. Az elmúlt vasárnap a Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet két településén is templomot szentelt, melyen jelen volt az egyházkerület püspöke, Csűry István is.
A nem mindennapi esemény első momemtuma Oláhszentmiklóson kezdődött, ahol a hálaadó ünnepi istentisztelet a 90. zsoltár, valamint az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű énekkel kezdődött. Ft. Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Az ünnepi eseményen jelen volt a helyi ortodox, illetve baptista gyülekezet egy része a lelkipásztoraikkal együtt. Megtisztelte az egyházi eseményt jelenlétével Szabó Ödön megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is. A püspöki igehirdetést követően Farkas Zsolt a toldinagyfalui gyülekezet lelkipásztora köszöntőjében arról beszélt, hogy elvárásokon felüli volt az, ahogy a helyi román többség fogadta a gyülekezetet. „Sok szeretetet kaptunk a szomszédok és a faluközösség részéről”, hangzott el. Az igehirdetés után a vendégek köszöntői következtek. Az ortodox lelkipásztor kihangsúlyozta, hogy azért is nyitott az ortodox közösség, mert a reformátusok nem elhalászni szeretnénk az ő hiveiket, hanem gondozni a településen élő gyülekezeti tagjaikat. A baptista lelkész arról beszélt, hogy mindegy milyen is az felekezet a lényeg, hogy Isten országát építsük. Szabó Ödön beszédében hangsúlyozta a szórványgondozás fontosságát és azt, hogy mindenki felelős a közösségért. Az istentiszteleti ünnepség keretében szolgált a gyülekezet ifjúsága, de a baptista kórus is. Az egyházi esemény úrvacsoraosztással zárult. Ezt követően a jelenlévők nagy része a másik templom, a köröstarjáni szentelésére sietett.
Köröstarjánban
Köröstarjánban pontban a déli órában kezdődött a hálaadó istentisztelet, melynek keretében itt is felszentelték a rekordidő alatt felépült református templomat. Az istentisztelet ideje alatt a templom előtt több tízen tartózkodtak, számukra már nem volt hely a kicsi, de rendkívűlien csinos, takaros templomban, a „kint ragadtak” legtöbben helybeliek voltak. A házigazdák székeket, padokat helyeztek el, egy hangszóró segítségével ők is követhették mindazt, ami az egyházi szertartáson történt.
A zsúfolásig megtelt templomban a hálaadó istentiszteleten Csűry István püspök hirdetett igét. Prédikációjának alapgondolatait Pál apostol első levele Timóteushoz, első fejezetének 14–17 verséből merítette: „De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme (…)”, szólt többek között az ige. Prédikációjában nagyra értékelte azt az esemény mely vasárnap a gyülekezet életében zajlott: „Két templomot is birtokukba vehetett, ez a szórvány gyülekezet, egyiket néhány órával ezelőtt Oláhszentmiklóson, a másikat most itt Köröstarjánban”. Szinte a semmiből építettek két templomot, mondta a püspök. Azt is nagyra értékelte, hogy mindkét helyen a települések életében oly fontos eseményen nem csak reformátusok, de más felekezeti tagok, más nemzetiségűek is részt vettek. „Mily csodálatos Isten szeretete, ő mutatja az utat amit járnunk kell, hit és szeretet, ez kell kísérjen bennünket. Két templomot is szenteltünk, amit Isten dícsőségéből teszünk”– hangzott el. Csűry István nagyra értékelte a gyülekezet lelkipásztorának Farkas Zsoltnak, a gyülekezet és a két település lakosainak munkáját, akiknek köszönhetően „felavatjuk, felszenteljük a templomokat, megköszönjük azoknak, akik támogatták, hogy ezek az álmok, melyek valakinek a kezdeményezésére megszülettek, a valóságban is helyet kaptak. De a templomot nem elég megépíteni, élettel is meg kell tölteni”– zárta beszédét a püspök, majd Isten áldását kérte a templomra, a gyülekezetre.
A gyülekezet hajlék
Farkas Zsolt a gyülekezet lelkipásztora nagy szeretettel köszöntött mindenkit, akik jelen voltak az ünnepi hálaadó istentiszteleten. Külön köszönte meg Csűry István püspök szolgálatát. De köszöntötte a jelenlévő római katolikus lelkészt Barbuti Pétert, Szabó Ödönt, a község elöljáróit, Ioan Pasca polgármestert, Rézik László alpolgármestert, a Hollandiából érkezett küldöttség tagjait, akik nélkül – fogalmazott a lelkész – nehezen készült volna el az Isten háza. Majd ismertette a templomépítés történetét, méltatva a gyülekezeti tagokat, a falu lakosságát, mindenkit, aki hozzájárult, hogy a gyülekezet hajléka megépüljön.
Szabó Ödön az RMDSZ ügyvezető elnöke, megyei tanácsos arról beszélt, hogy a templom olyan mint egy lámpás, mindig világít, mutatja az utat. „Ez a templom, no meg a másik is úgy született, hogy a Teremtő is így akarta” –, elismeréssel szólt mindazokról, akik ezt megvalósították, és azokról, akik oda álltak a gyülekezet mellé és segítettek, mondta többek között az ügyvezető.
Köszöntötte a gyülekezetet Barbuti Péter, köröstarjáni római katolikus plébános, Ioan Pasca Körösgyéres (Köröstarján közigazgatásilag ide tartozik), Rézik László alpogármester. De szólt a gyülekezethez a hollandiai Nijkerk város képviselője, aki nem kis meglepetésre magyarul olvasta fel köszöntőjét. Az istentisztelet keretében a fiatalok és a Tálentum zenekar is szolgált, mely itt is úrvacsoraosztással zárult a hálaadó istentisztelet.
Soli Deo Gloria!
Dérer Ferenc
erdon.ro