Verespataki garancia?
A román kormány tetemes pénzügyi garancia biztosítása esetén hajlandónak mutatkozik a verespataki aranybánya engedélyezésére. Legalábbis ez a következtetés vonható le Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter egy televíziótársaságnak adott interjújából. Az RMDSZ-es tárcavezető a kereskedelmi csatornának úgy nyilatkozott: amennyiben a beruházásban érdekelt vállalat projektje megfelel a hatályos román törvényeknek, akkor a minisztérium anyagi alap létesítésére kötelezné a társaságot, amelyből fedezni lehetne egy esetleges környezetvédelmi katasztrófa elhárítását.
Borbély a hét végén a Pro Tv-nek elmondta: ha a Roşia Montană Gold Corporation kanadai–román vegyesvállalat beszerzi az engedélyezési eljárás újraindításához szükséges dokumentumokat, majd pedig a hatóságok is pozitívan láttamozzák a projektet, a minisztérium banki garanciát is kérne a társaságtól.
A politikus becslése szerint az RMGC-nek 150–160 millió dollárt kellene letétbe helyeznie, amelyet a régió környezetének helyreállítására fordítanának, amennyiben a verespataki arany- és ezüstlelőhely kiaknázása után – vagyis a termelés beindításától számítva tíz-tizenöt év elteltével – ökológiai baleset következne be az ipari létesítménynél. Borbély a tíz évvel ezelőtt Nagybányán bekövetkezett, a tiszai ciánszennyezéshez vezető bányabaleset kapcsán arra emlékeztetett, hogy az akkori katasztrófáért senkit nem vontak felelősségre, hasonlóképpen pedig senki nem fizetett anyagi kártérítést.
Az RMDSZ-es politikus egyébként vasárnapi bukaresti sajtótájékoztatóján a témában már arról beszélt, hogy nem változott a ciántechnológiás beruházással kapcsolatos álláspontja, vagyis a beruházás engedélyezése terén szigorúan tiszteletben fogja tartani a hatályos romániai jogszabályokat. A minisztert környezetvédelmi aktivisták kényszerítették a színvallásra, sajtótájékoztatóján ugyanis a projektet ellenző transzparenseket függesztettek ki. „Nem kell naponta ellátogassanak a minisztériumhoz, és figyelmeztessenek. Tudatában vagyok a felelősségemnek” – válaszolta a zöldeknek a miniszter.
Borbély László egyébként a Verespatak-projekt ügyében az ENSZ fenntartható fejlődés bizottságának a hét végén New Yorkban rendezett ülésén is megszólalt. (A tárcavezető ez alkalommal átvette a testület irányítását). A miniszter úgy vélekedett: miközben az Európai Parlament által nemrég megszavazott, a ciántechnológia betiltását szorgalmazó határozat csupán ajánlás, az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja az, hogy a ciános érckitermelésnek nincs életképes alternatívája a színesfémbányászatban.
Ezzel egy időben Dragoş Tănase, az RMGC vezérigazgatója a hét végén reményét fejezte ki, hogy a bukaresti szaktárca már a héten elrendeli az engedélyezési folyamat folytatását. Mint ismeretes, a kanadai–román vegyes vállalat május elején új településrendezési engedélyt nyújtott be a környezetvédelmi minisztériumhoz. A cég később élesen bírálta, és „Románia fejlődése elleni irányított, gátlástalan támadásnak” nevezte azt az állásfoglalást, amiben az Európai Parlament a cianidos bányászat uniós betiltására szólít fel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kisvárdai díjeső erdélyieknek
Díjkiosztó ünnepséggel és a budapesti József Attila Színház Kétszer vagy fiatal című előadásával véget ért a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválja.
Volt nagyon jó és kevésbé jó előadás, sok eső, még több szúnyog és jó hangulat. Bemutatkoztak tehetséges színészek, és láttunk okos rendezéseket. Idén is számos díjat az erdélyiek zsebeltek be – jogosan. A fesztivál utolsó versenynapján a szatmáriak mutatták be a Három nővér című előadást Keresztes Attila rendkívül érdekes, izgalmas rendezésében, kiváló színészi alakításokkal.
Volt nagyon jó és kevésbé jó előadás, sok eső, még több szúnyog és jó hangulat. Bemutatkoztak tehetséges színészek, és láttunk okos rendezéseket. Idén is számos díjat az erdélyiek zsebeltek be – jogosan. A fesztivál utolsó versenynapján a szatmáriak mutatták be a Három nővér című előadást Keresztes Attila rendkívül érdekes, izgalmas rendezésében, kiváló színészi alakításokkal.
A felvidéki Gál Tamás A nagyidai cigányok című fergeteges egyéni műsora mindenkit meggyőzött arról, hogy tehetséges, humorral megáldott színész. A főiskolások versenyen kívül szerepeltek és kiderült, mind az újvidéki akadémián, mind a marosvásárhelyi színi egyetemen néhány nagyon tehetséges fiatal döngeti Thália templomának kapuit.
A díjkiosztó ünnepségen jelen volt George Pataki, New York város volt kormányzója, aki rögtönzött beszéddel üdvözölte a fesztiválon résztvevő művészeket, Kisvárda városát és polgármesterét, ő ugyanis a közelben született. Szülei a kisvárdai katolikus templomban fogadtak örök hűséget egymásnak. Szőcs Géza kulturális államtitkár, a fesztivált záró beszédében megígérte, hogy a magyar állam költségvetésében elkülönített összeget szánnak a határon túli magyar színházaknak. Szombaton este mindenki úgy búcsúzott egymástól: jövőre veletek ugyanitt.
A fesztivál idei díjai és díjazottai
A Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának díjai a szakmai zsűri döntése alapján:
Életműdíj: Halasi Erzsébet, színművész – Nagyváradi Szigligeti Társulat; Életpálya-díj: Kolár Péter, igazgató – Kassai Thália Színház; a Nemzeti Erőforrás Minisztérium díja: A mizantróp – Rendező Bocsárdi László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); a Szülőföld Alap díja megosztva: 20/20, rendező Gianina Cărbunariu Marosvásárhelyi Yorick Stúdió); Liliom – rendező: Victor Ioan Frunză (Csíki Játékszín); Szabolcs–Szatmár–Bereg megye díja: Három nővér – Rendező: Keresztes Attila (Szatmárnémeti Harag György Társulat);
Kisvárda város díja: A dög – Rendező: Kiss Csaba (Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat); a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos pályázatán való részvétel: az Ahogy tetszik előadás alapján a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház; a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza különdíja: Az ember tragédiája – rendező: Kokan Mladenovic (Újvidéki Színház); A legjobb szórakoztató előadás: Ájlávjú – Rendező: Puskás Zoltán (Temesvári Csiky Gergely Színház);
Legjobb férfi főszereplő: Pálffy Tibor (A mizantróp – Alceste, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); Legjobb női főszereplő: Kicsid Gizella (A mizantróp – Céliméne, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); Legjobb férfi mellékszereplő: László Csaba (A dög – Pisti – Tompa Miklós Társulat); Legjobb női mellékszereplő: Vincent Natális (Safe House – Mami, Szabadkai Népszínház);
A Duna Televízió különdíja: – portréfilm a Duna TV Kézjegy című sorozatában Magyar Attila, igazgatója – az Újvidéki Tanyaszínház teljesítményének elismeréséül.
Teplánszky Kati-díj – a legígéretesebb fiatal színész – megosztva: Veress Albert és Benedek Ágnes, a Liliom című előadásban nyújtott alakításukért. (Csíki Játékszín); Dr. Oláh Albert, Kisvárda város polgármesterének díja: Gál Tamás – A nagyidai cigányok című előadásáért (Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás Műhely).
Simon Judit, Kisvárda
Új Magyar Szó (Bukarest)

Amiért érdemes élni
Beszélgetés Kusztos Endre festőművésszel, grafikussal
– Hogy lesz valakiből grafikus, festő, aki nem is annak készült?
– Valóban, előbb a kolozsvári jogi és közgazdasági szakon tanultam, de már ott is sokat rajzoltam. Jordáky Lajos, a közgazdasági egyetem rektora is helyesnek tartotta, hogy átmenjek a képzőművészeti főiskolára. Szobatársam volt a Móricz- kollégista Katona Szabó István, későbbi író, aki szintén javasolta, hogy a művészetire menjek át. Akkoriban a Bolyai egyetem előadásait is látogattam. Kapcsolatba kerültem László Gyula professzorral, aki 1947-ben meghívott a lakására. Elbeszélgetett velem. Kikérdezett, hogy miért akarom ott hagyni a közgazdaságit, mi a célom, kiket szeretek a képzőművészek közül, kiknek a műveit olvasom, milyen színházi előadásokat láttam. A zeneszerzőkről is érdeklődött, de úgy, hogy leült a zongora mellé, eljátszott egy darabot, amelyet fel kellett ismernem. Végül megnézte a rajzaimat, és azt mondta: "Magának tanulnia kell. Az anatómiát kell tanulnia, rajzolni kell tanulnia. Meg kell tanulnia a fej felépítését, a csont szerkezetét, hogy helyezkedik el a szem, az orr, a száj, mekkora a koponya. Rajzolni kell megtanulnia, de a rajzaiban az van benne, amit nem lehet megtanulni." Kiválasztott 15 rajzot, hogy majd közli az induló ifjúsági lapban. Sajnos, ebből nem lett semmi, mert el kellett hagynia Kolozsvárt. 1949-ben felvételiztem a képzőművészeti főiskola grafika szakára, majd katona voltam Enyeden. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola akkor még magyar nyelvű volt, de Iasi-ban megszüntették a művészeti főiskolát, és áthozták Kolozsvárra, hogy legyen párhuzamos román oktatás. Akkor II. éves grafikushallgató voltam, és egy hajszálon múlt, hogy ki nem tettek. Akkor kezdődött Csokfalván a kollektivizálás, édesanyámat, teljesen jogtalanul, kuláklistára tették. 32 évesen özvegyen maradt, és volt 1 ha 97 ár földje és egy italkimérése egy segítséggel. Ezért kulákká nyilvánították, és kilakoltatták. Így kerültünk Átyim János bácsiékhoz lakni. Elvesztettem a bentlakást, az étkezési jegyet, az ösztöndíjat, és hajszálon múlt, hogy nem tettek ki az egyetemről. Sok hercehurca kezdődött akkor körülöttem, de az erdőszentgyörgyi rajoni néptanács elnöke, Benedek János mellém állt. Ugyancsak mellém állt az egyetem alapító rektora, Kovács Zoltán, valamint Veress Pál, Kolozsvár akkori polgármestere. Kovács Zoltán indítványozta, hogy menjek át a festészetre. Ott összejöttem Szer-vátiusszal, akivel később Erdőszentgyörgyön dolgoztunk együtt. 1952–53-ban III. évesen a festőművészetin folytattam a tanulmányaimat.
– Kik voltak a tanárai?
– A III. év első negyedében Kovács Zoltán. Ő volt az, aki kérte a marxista katedrán, hogy a képzőművészetiseknek kevesebb bibliográfiát adjanak marxizmusból, nincs annyi idejük az olvasásra, mert nekik rajzolniuk, festeniük kell. A következő órán már nem ő jött be, hanem Abódi Nagy Béla. III. év után Miklóssy Gáborhoz kerültem, aki nagyon kemény, szigorú tanár volt. Nála végeztem a IV. évet. A diplomamunkámat arra a vászonra festettem, amit édesanyám szőtt Csokfalván. 1955-ben végeztem az egyetemet, de csak 1956-ban kaptam meg az oklevelet. Ugyanis nem olvastam elég szorgalmasan a marxista bibliográfiát, ezért visszatapsoltak.
– Hogyan alakult a pályája az államvizsga után?
– 1956 után a kolozsvári Képzőművészeti Szövetségnek lettem a jelöltje. Ez azt jelentette, hogy 5 évig keményen kellett dolgozni, hogy aztán véglegesítsenek. Kétévenként ellenőriztek. Jelen kellett lenni minden kiállításon, kötelező volt legalább egy vagy két bukaresti szalonban is kiállítani. Végül pedig kellett egy egyéni kiállítás is. Öt év elteltével egy bukaresti bizottság döntötte el, hogy kialakult-e annyira a jelölt stílusa, hogy megkaphatja a szövetségi tagságot. A jelöltség idejére egy fizetésnyi ösztöndíjat kaptunk, de minden két évben a bukaresti bizottság ellenőrizte, hogy a jelölt keményen megdolgozik-e az ösztöndíjáért. Öt év kemény, megfeszített munka után tagja lehettem a Képzőművészeti Szövetségnek.
– Ekkor került Erdőszentgyörgyre...
– 1962-ben meghívtak az erdőszentgyörgyi rajoni múzeumhoz muzeológusnak. Ott dolgoztam 1968-ig, amikor a múzeum és a Magyar Autonóm Tartomány megszűnt. Aztán megyei ellenőrként dolgoztam. Ellenőriztem az egész Nyárád mente kulturális tevékenységét, mert úgy nézett ki, hogy eljött a szellemi javak felértékelődésének ideje. Egész héten jártam a falvakat. Aztán kiderült, hogy vékonyan mennek a dolgok, és nekem azokról kellett jelentést írnom, akik olyan kedvesen fogadtak. Ezt a kínlódást látta a feleségem is. Azt mondta egy nap: "Te, Endre, otthagytad a közgazdaságit, hogy a művészetnek szenteld az életed. Egész héten odavagy, faluról falura jársz, nincs időd semmit alkotni. Na hát, én tanárnő vagyok, és van annyi fizetésem, hogy ketten kijövünk belőle, hagyd ott ezt a munkát." A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek. Olyan asszonyt találtam, aki mindig jó tanácsokkal látott el, mindig mellettem állt, míg élt. Így történt, hogy otthagytam ezt a munkát, és nekifogtam dolgozni. 68-ban rendeztem első egyéni kiállításomat.
– Volt-e alkalma, hogy tanítson?
– Sohasem tanítottam. Erdőszentgyörgyön Jakab Gyöngyi magyartanár többször behívott osztályfőnöki órára, hogy tartsak előadást a művészeti irányzatokról. Ezeken az órákon figyeltem fel két nagyon figyelmes lányra, Koszta Gabriellára és Suba Ilonkára. Suba Ilonka később Fülöp G. Dénes lelkész felesége lett. Koszta Gabriellát később hallottam szavalni, mondtam is neki, hogy a színire kell mennie. Aztán megtudtam, hogy bejutott a színire, később meghívott a vizsgaelőadására. Gegeshez fűződik egy emlékem. Fülöp G. Dénes szervezett egy alkotótábort, amelyiken én is részt vettem. Ott volt Szécsi András, Sükösd Ferenc és mások. A szállásunk a papilakon volt, amiért aztán valaki fel is jelentett minket. Mindenikünk olyan munkát készített, amely bekerült az országos grafikai kiállításra. Én festettem őket, amint dolgoznak, Sükösd Feri pedig megfestett engem, amint őket rajzolom.
– Kérem, mondjon néhány szót jelentősebb kiállításairól.
– Már említettem az 1968-as kolozsvári kiállítást. 1969-ben Marosvásárhelyen állítottam ki. Csodálatos volt a fogadtatás. Jelen volt Piskolti, Barabás István, Bordi András, Izsák Márton. Aztán volt a székelyudvarhelyi, 1970 augusztusában, amelyet Maszelka János szervezett. Már vége felé volt a kiállítás, én éppen a színházban voltam, amikor záróra előtt néhány perccel megérkezett egy vállig érő fehér hajú ember egy fiatal hölggyel, és nem akartak távozni. Kérte Maszelkát, hogy menjen utánam a színházba. Mikor megérkeztem, képről képre jártunk, nagyon tetszettek neki a képek. Ő volt Duray Tibor festőművész, a budapesti Nemzeti Galéria egyik megbízottja, aki "körülnézett" Erdélyben, hogy a Nemzeti Galéria számára kiállítókat keressen. Feljegyzett sok nevet, amit aztán közölt Pogány Ö. Gáborral, a Nemzeti Galéria igazgatójával. 1971-ben felkeresett Szovátán és decemberben jött a meghívó, hogy az 1972. októberi hónapot az én munkáimmal akarják megnyitni. Kérték, hogy válogassam össze a képeimet, amelyeket Duray látott Udvarhelyen, meg néhány újabb munkát, összesen ötvenet. Június végére a munkáknak ott kellett lenniük. Mintegy 80 munkát válogattam össze, és vittem a zsűri elé Kolozsvárra. Ott azonban nagyon húzták az időt, aztán az utolsó pillanatban eljutottak a művek Bukarestbe, de ott is sokáig húzták az időt. Huszár Sándor és Gálfalvi Zsolt segítségével végre az illetékes elvtárs elé kerültek a munkák, majd este 8-kor a főcenzor is áldását adta rájuk, mondván, hogy nincs kifogása ellenük. Volt még kiállításom New Yorkban a Magyar Házban 1977-ben, Detroitban és Los Angelesben.
– Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még megfesteni?
– Álmomban gyakran látom édesanyámat, amint leélte életét, és szőtte nekem a lenvásznat. Kérdeztem tőle, mit fessek rá? Azt felelte: azt, amiért érdemes élni. Azt akarom megcsinálni, ami körülöttünk zajlik. Életünk küzdelmét a lelkünk szerinti megmaradásért.
– Köszönöm a beszélgetést, Isten éltesse sokáig!
Székely Ferenc, az Erdőszentgyörgyi Figyelő szerkesztője. Népújság (Marosvásárhely)

Borbély László New Yorkban
A fenntartható fogyasztásról és termelésről tanácskozott
Borbély László elnöksége alatt november 16- án került sor az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága (CSD) 19. ülésének második büróülésére New Yorkban.
Románia környezetvédelmi és erdészeti miniszterét május 14-én választották a 19. ülésszak elnökévé. Mandátuma 2011 májusáig tart.
A második New York-i ülés alkalmával a büró tagjai bemutatták a regionális csoportokkal tartott eddigi tanácskozásaik eredményeit és előkészítették a Marokkóban és Japánban tartandó, hulladékmenedzsmenttel kapcsolatos konferenciákat, illetve a panamai rendkívüli ülést. Az ENSZ fenntartható fogyasztással és termeléssel megbízott titkársága többek között ismertette a fenntartható termékekről szóló tízéves programmal kapcsolatos eddigi fejleményeket és kihívásokat is.
Borbély László véleménye szerint CSD- elnöki mandátuma elsődleges fontosságú, hiszen az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága 2010-ben készíti elő a szállítással, vegyi anyagokkal, hulladékmenedzsmenttel, bányászattal és a tízéves fenntartható termékekkel kapcsolatos fontos politikai döntéseket, amelyekről az ENSZ 2011-ben fog dönteni. Idén a bizottság feltérképezi a jelenlegi gondokat, és aktívan részt vesz a 2012-ben tartandó Rio de Janeiró-i csúcstalálkozó előkészítésében – emelte ki a miniszter.
Fontos, hogy politikai döntés szülessen a fenntartható fogyasztásról és termelésről szóló tízéves tervvel kapcsolatosan – hangsúlyozta Borbély László, kiemelve: nem beszélhetünk fenntartható világgazdaságról addig, amíg nem születik politikai döntés a fenntartható termelésről és fogyasztásról, amíg nincs reális akciótervünk a források fenntartható felhasználásról, és amíg a gazdasági növekedés érdekében tett intézkedések nagy része negatív nyomot hagy környezetünkön. Népújság (Marosvásárhely)

Szabad sajtóért fehér lap
Szolidaritástüntetést szervez a budapesti, március 15-i demonstrációval holnap Bukarestben, a Magyar Nagykövetség épülete előtt több civil szervezet, köztük a Free Press Románia, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség és a Médiaszervezetek Konvenciója a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) révén.
Szolidaritástüntetést szervez a budapesti, március 15-i demonstrációval holnap Bukarestben, a Magyar Nagykövetség épülete előtt több civil szervezet, köztük a Free Press Románia, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség és a Médiaszervezetek Konvenciója a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) révén.
A világ több pontján – Budapesten, Bukarestben, Berlinben, Frankfurtban, New Yorkban, Debrecenben és Gyulán – egyidőben tartandó, romániai idő szerint 17 órára tervezett akció a magyarországi médiatörvény ellen irányul. A sajtoszabadsagert.blog.hu portálon és a Facebook közösségi oldalon meghirdetett demonstrációsorozat szervezői azt írják: a tömeg erejével akarnak nyomást gyakorolni a magyar kormányra, hogy vonja vissza a január 1-jétől hatályos médiatörvényt, és garantálja a sajtószabadságot Magyarországon.
A román fővárosban tervezett tüntetés szervezőinek sajtókommünikéja szerint az akciót indokolja, hogy a magyar médiatörvény a totalitárius rezsimekre jellemző politikai kontroll alá helyezi az írott, audiovizuális és elektronikus sajtót. A szervezők hivatkoznak az Európai Parlamentnek a napokban megszavazott állásfoglalására, amely elégtelennek tartja a jogszabály múlt hét elején, a Magyar Országgyűlésben megejtett módosításait, és a törvény eltörlését kérik.
A budapesti tüntetésen a magyar és nemzetközi civil társadalom ismert képviselői szólalnak fel meghívottként, köztük Adam Michnik lengyel újságíró, a Gazeta Wyborcza publicistája. A tüntetés honlapjára magyar színészek, képzőművészek, újságírók videóüzeneteit töltötték fel a szervezők; a bukaresti tüntetésen résztvevők közül Salamon Márton László, az Új Magyar Szó főszerkesztője indokolja a román fővárosban szervezett akció létjogosultságát.
Salamon úgy értékeli, a magyar politikai osztály szerepzavarban van, hiszen az újságíró feladata ellenőrizni a politikát, elszámoltatni a politikusokat, és nem fordítva. Lapunk egyébként holnap fehér címoldallal jelenik meg, az Új Magyar Szónak ezt a lapszámát emelik majd magasba a bukaresti tüntetés résztvevői – erdélyi magyar sajtósok, a román média képviselői, civilek.
A szervezők felhívásában társszervezőként megjelenő MÚRE szerepéről Karácsonyi Zsigmond elnök tegnap lapunknak elmondta, a Médiaszervezetek Konvenciója gyorsreagálási bizottságának tagjaként személyesen döntött a magyar újságírószervezet implikálása mellett. „Bár fenntartásaim vannak a március 15-i dátum miatt, úgy gondoltam, felvállalom az ügyet mint szigorúan politikamentes, szakmai kérdést. Holnap (ma – szerk. megj.) egyeztetünk az igazgatótanács tagjaival, és megtörténhet, hogy fejemmel kell fizetnem a döntésemért” – fogalmazott plasztikusan a MÚRE-elnök.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A tavasz mindenkié!
Sokan neveznek majd ünneprontónak bennünket, romániai magyar újságírókat amiatt, hogy március 15-én nem koszorúzunk, nem avatunk kopjafát, nem vonunk fel zászlót, hanem a magyar sajtó szabadságáért tüntetünk a bukaresti magyar nagykövetség előtt.
Hogy tüntetünk a sajtószabadságért – budapesti, berlini, frankfurti, new yorki, debreceni, gyulai társainkkal együtt. Sokan vágják majd a fejünkhöz, hogy a nemzeti ünnepen nem szépről és jóról, hanem búról és bajról beszélünk, hiszen március idusán az örömnek, a büszkeségnek kell a magyar lelkekbe költöznie, és nem az önmarcangoló bűntudatnak.
De hiszen ünneplünk mi is. Mi március 15-ét a Magyar Sajtószabadság napjaként ünnepeljük. Mi azt ünnepeljük, amit a márciusi ifjak 12 pontja közül mindjárt a legelső kimondott: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését.” És csak ezután jött a felelős minisztérium, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a jobbágyfelszabadítás követelése, és minden egyéb. Mert az ifjú radikális írók szemében a sajtószabadság volt minden más szabadság alapja, a kiindulópont. Ezért írta a naplójába Petőfi március 14-én este: „A forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot.”
Az Új Magyar Szó mai fehér címlapja azt ünnepli, hogy a márciusi ifjak sikerrel jártak. Azt, hogy a magyar nemzet számára a sajtószabadság alapvető értékké vált, mint ahogyan alapvető érték ez ma valamennyi szabad európai nemzet számára.
Az Új Magyar Szó mai fehér címlapja azt ünnepli, hogy a Szabad Európa nem engedi elcsellengeni fiait, nemzeteit a közös értékek talajáról, hanem – ha kell – intézményes eszközökkel, európai parlamenti elítélő állásfoglalással fenyíti meg, és téríti őket vissza a helyes útra. Tette ezt a haideri Ausztriával, és teszi ezt most Magyarországgal is.
Ma Budapesten, Berlinben, Bukarestben, Frankfurtban, New Yorkban, Debrecenben, Gyulán a magyar hősök előtt tisztelgünk. Azok előtt, akik életüket adták a sajtószabadságért, akik életüket adták azért, hogy mi most szabadon beszélhessünk, újságot olvashassunk, tévét nézhessünk, rádiót hallgathassunk, hogy szabadon gyülekezhessünk. Hogy ne mondja meg nekünk egy párt, mit szabad mondanunk és mit nem, ne bírálja el egy politikailag homogén hatalmi fórum, miről beszélhetünk és miről nem.
Kedves olvasó, ezennel elnézést kérünk tőled, hogy ma fehér címlapos újságot adtunk a kezedbe. Te érdekes, színes, információdús Új Magyar Szó-címlapot érdemelsz. Olyant, amilyent igyekszünk szerkeszteni nap mint nap.
Ezt a kis áldozatot hozzuk meg most közösen. Hogy a magyar sajtó ismét szabad legyen.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Borbély László vezeti az ENSZ Fenntartható Fejlődési Bizottság 19. ülésszakának munkálatait
A konkrét eredmények felmutatása a prioritás
Szállításügy-, vegyi anyagok-, hulladékgazdálkodás-, bányászat-, a fenntartható fogyasztás és termelés keretprogramja témakörökben várható döntéshozatal a május 1–13. között New Yorkban zajló, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Bizottságának 19. ülésén.
A munkálatok megnyitója alkalmával Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Bizottságának elnöke rámutatott, hogy olyan pillanatban kerül sor erre az eseményre, amikor a fenntartható fejlődés témaköre kiemelt helyet foglal el a nemzetközi politikában. „Napjaink többoldalú válságában a fenntartható fejlődés elvei kell, hogy vezéreljenek bennünket, fokozott eltökéltséggel kell hozzájárulnunk ennek gyakorlatbaültetéséhez. A CSD19. ülésszak munkálatai a jövőbe tekintés és a cselekvés égisze alatt zajlanak.” – fogalmazott megnyitó beszédében Borbély László, ugyanakkor rámutatott, hogy a következő hetekben rendkívül nagy kihívással szembesül az általa vezetett testület, valós képet kell kialakítaniuk a fenntartható fejlődés alkalmazásának eddigi valamint a továbbiakban várható eredményeiről az 5 témakörben.
„Számunkra a konkrét eredmények felmutatása a prioritás, hiszen ez az utolsó ülésszak a 2012-ben megrendezésre kerülő New Yorkban -i ENSZ Fenntartható Fejlődési konferenciáig, amely kulcsfontosságú lesz a környezetvédelmi és fenntartható fejlődési döntések meghozatalában.” – jelentette ki Borbély László miniszter.
Nyugati Jelen (Arad)

Betegtájékoztatás - csak románul?
Bár a 2006/95-ös törvény, majd a Románia által 2007-ben ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is lehetővé teszi, hogy a Romániában kapható gyógyszerek betegtájékoztatójában magyarul is megjelenítsék a leírtakat, a Krónika információi szerint Erdélyben olyan gyógyszergyártók is vannak, amelyek vezetői inkább anyagi támogatást ígértek a témát feszegetőknek, csak ne kérjék számon a cég többnyelvű betegtájékoztatóinak a hiányát. Közben a marosvásárhelyi Studium Alapítvány betegtájékoztató-fordító pályázatot hirdetett egészségügyben dolgozók, az egészségügyi felsőoktatásban tanulók és egészségügyi szakfordítók részére.
A marosvásárhelyi civil szervezet minél több kompetens személyt szeretne bevonni az önkéntesekből álló fordítói csapatába, így járulva hozzá ahhoz, hogy a romániai forgalomban lévő, leggyakrabban használt gyógyszerek betegtájékoztatói valamennyi magyar beteg számára anyanyelven, ingyenesen elérhetők legyenek a www.orvostudomany.ro honlapon. A távlati cél egy olyan nyelvi jog érvényesítése az egészségügyben, amelyet elméletben törvények biztosítanak: a forgalomban lévő gyógyszerek prospektusai magyar nyelven is tájékoztassák a betegeket.
„Annak ellenére, hogy a 2006/95-ös törvény, majd a Románia által 2007-ben ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is tételesen előírja, hogy az illetékesek kötelesek megfelelő módon gondoskodni a biztonsági felhívások anyanyelvi fordításáról, nálunk senki nem tartja tiszteletben a törvényt” – panaszolta el a Krónikának Koncsag-Szász Előd, a Studium programfelelőse. A romániai gyógyszergyárak merevsége annál is inkább érthetetlen, mivel számos más iparágban már rég bevezették a többnyelvűséget, olyan szakterületeken is, ahol az előállított termék nem megfelelő használata nem káros az egészségre.
A fordítás mint „tüneti kezelés”
A fiatal vásárhelyi orvost már jó pár éve foglalkoztatja a többnyelvűség kérdése. Mint meséli, román évfolyamtársa kérésére elsőéves korában a legfontosabb magyar szakkifejezéseket írta össze. Innen már csak egy lépés volt a száz leggyakoribbnak vélt szakszóból összeállított háromnyelvű – magyar, román, cigány – orvosi szótár szerkesztése. Koncsag-Szász Előd és önkéntes csapata már az elmúlt években is foglalkozott betegtájékoztatók fordításával és közzétételével, ám ezúttal úgy érzi, az akciónak újabb és nagyobb lendületet kell adni. A Studium felhívására június 24-éig egészségügyben dolgozók, a hazai és határon túli egészségügyi felsőoktatásban tanulók, illetve egészségügyi szövegekre szakosodott szakfordítók jelentkezhetnek. A legjobbak díjban részesülnek, így például a legtöbb elfogadott prospektusfordítást beküldő pályázó egy kétszemélyes menettérti repülőjegyet nyer egy általa, London, Párizs, Róma, Madrid és Budapest közül választott fapados járatra.
„Az ellenőrzött fordításokat közzétesszük honlapunkon, majd nyomtatott változatban is kiadjuk, és gyógyszertárakban helyezzük el. Mindez viszont csak a rövid távú cél, akciónkkal a törvény és elfogadott nemzetközi normák betartására szeretnénk felhívni a figyelmet” – állítja a kezdeményező.
Hiába törvény, charta
A parlament által 2006. április 14-én elfogadott, az egészségügy átszervezéséről szóló 95-ös számú törvény 773(2). cikkelye tételesen kimondja, amellett, hogy a betegtájékoztató – román nyelvű – szövegét világosan és érthetően kell megfogalmazni és megírni úgy, hogy a felhasználó megfelelően tudja alkalmazni, arra is kitér, hogy az előírás nem korlátozza a prospektus többnyelvűségét. A rendelkezés egyetlen feltételt szab: az öszszes más nyelven tartalmilag ugyanazoknak az információknak kell szerepelniük a prospektuson, mint románul.
A hazai gyógyszergyártók teljesen figyelmen kívül hagyják a 2006/95-ös törvény ajánlását. Ugyanakkor az Országos Gyógyszerügynökség cinkosságát élvezve fittyet hánynak a Románia által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára. A Románia által 2007-ben elfogadott nemzetközi rendelkezés aláírói számos, a kisebbségeket érintő jogokat tartalmazó kötelezettséget vállaltak. Gazdasági és társadalmi téren (13. cikkely) például megfelelő módon gondoskodnak a biztonsági felhívások regionális vagy kisebbségi nyelveken történő megfogalmazásáról. Ugyanakkor kötelezik magukat arra, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelveken is hozzáférhetővé tegyék a fogyasztók jogait érintő, az illetékes hatóságok által adott információkat. „Ami a finn és svéd nyelvű betegtájékoztatókat kiadó finnországi gyáraknak teljesen természetes, az Romániában még a magyar cégek számára is elképzelhetetlen. Idén New Yorkban a világ vezető öt gyógyszergyártó cége közös nyilatkozatban vállalta, hogy ezentúl hatnyelvű prospektusokon tájékoztatja a betegeket. Nálunk meg olyan egynyelvű tájékoztatókat fogalmaznak meg, amiket, sok esetben, még a román ajkú páciensek sem értenek” – mondja Koncsag-Szász Előd. Értesüléseink szerint Erdélyben olyan gyógyszergyártók is vannak, amelyek vezetői inkább anyagi támogatást ígértek a Studium fordítói csapatának, csak ne feszegessék a cég többnyelvű betegtájékoztatóinak a hiányát.
Kérdésünkre, hogy miért nem fordítanak nagyobb hangsúlyt a Románia által is felvállalt nemzetközi normák betartására, illetve miért nem viszonyulnak nagyobb empátiával a magyar anyanyelvű vásárlóikhoz, a magyarországi Richter Gedeon gyógyszergyár marosvásárhelyi leányvállalata írásban válaszolt. Kelemen László, a Gedeon Richter Románia Rt. marketing-és kereskedelmi igazgatója szerint a vásárhelyi gyár a hazai és a nemzetközi követelményeknek megfelelően működik. „Betartjuk a gyógyszergyártás szigorú szabályait, a betegtájékoztatóra vonatkozó előírásokat, amelyek természetesen a megfelelő szakmai és állami szervek jóváhagyásával kerülnek a felhasználókhoz. Mindezek mellett fontosnak tartjuk, hogy a lakosság számára a meghatározó terápiás területeken korszerű és elérhető árú készítményeket kínáljunk, hozzájárulva ezáltal az életminőség javulásához” – áll a közleményben, amely tulajdonképpen nem ad választ lapunk kérdésére.
A minisztérium is óvatoskodik
Hiába az uniós charta, az egyértelmű törvényszöveg vagy a magyar egészségügyi miniszter, a szaktárca sem hajlandó érvényt szerezni a rendelkezésnek. Vass Levente, Cseke Attila egészségügyi miniszter tanácsosa – aki egyben a Studium Alapítvány ügyvezető alelnöke is – lapunk kérdésére beismerte: ő nincs tisztában az ügy jogi hátterével. „Jó lenne, ha a minisztérium lépne, s legalább az interneten elérhetővé tenné a betegtájékoztatók magyar fordításait. De nem tudom, hogy máshol van-e még kétnyelvű prospektus, olyan, amelyben a második nyelv nem az angol, hanem egy adott kisebbség nyelve” – adott hangot kétségeinek Vass, aki valószínűleg nem láthatta a studiumos kollégája által bemutatott finn–svéd példát.
Nem tudott a hatályos törvényekről Sipos Emese, Cseke Attila másik tanácsosa sem. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dékánhelyettese is némi fenntartással viszonyult a kérdéshez. „Ha már fordításra kerül sor, akkor az nem egyszerű, mert nagyon pontosnak, hitelesnek kell lennie” – mondta. A gyógyszerésznő mindemellett nagyon jónak és hasznosnak tartja az ötletet, főleg a vidéken élő idősebb betegek szempontjából.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Dégi L. Csaba: számomra a daganatos betegség nem egyenlő a koporsóval
A daganatos betegek testi, lelki ápolása terén folytatott kutatásaiért a BBTE adjunktusa lett az év kutatója kategória harmadik helyezettje a Dinu Patriciu Alapítvány pályázatán.
Harmadik alkalommal adták át november 2-án a Dinu Patriciu Alapítvány oktatási díjait a parlamentben. Az év kutatója kategóriában harmadik helyezést ért el Dégi László Csaba, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának adjunktusa. A díjjal kapcsolatos élményeiről, odaítélésének folyamatáról és a daganatos betegek testi, lelki ápolásának romániai helyzetéről kérdeztük. 
- Milyen volt a díjátadó? Hogy érezted magad? 
- Szétválasztom a személyes és szakmai szempontokat. Nagyszerű élmény volt, jól éreztem magam. Megtisztelő volt olyan emberekkel találkozni és meghallgatni a beszédeiket, akik a román társadalom szempontjából fontosak, mint Emil Constantinescu volt államelnök, vagy Dinu Patriciu. 
Szakmailag két dolgot emelnék ki. Nagy büszkeség volt számomra, hogy annak a csapatnak a tagja lehettem, amely idén nagyon sok jelentős díjat elhozott. Másrészt örülök annak, hogy azért a munkámért díjaztak, amelyet a nyilvánosság kevésbé ismer és szeret, viszont én rengeteg energiát fektettem: a daganatos betegek testi, lelki ápolása és ennek a kutatása, a kommunikációs és pszichoszociális igényeinek a körbejárása. Romániában ez a terület még gyerekcipőben jár. 
- Téged ki terjesztett fel a díjra? 
- Gőzöm sincs, hogy ki nevezett a díjra. A jelölés része számomra egyáltalán nem átlátható. Valamikor júliusban kaptam egy emailt az alapítványtól, amelyben felkínálták a lehetőséget, hogy beküldjem az adataimat az értékeléshez. Előbb konzultáltam Kádár Magor kollégámmal, akit már 2009-ben díjazott az oktatói kategóriában a Dinu Patriciu Alapítvány, és megnéztem az eddigi győzteseket is. Egyértelműen az volt az érzésem, hogy inkább a műszaki kutatókat részesítik előnyben, akik óriási ütemben publikálnak impakt faktoros (a tudományos folyóiratok átlagos idézettsége alapján létrehozott mutatószám szerk.) nemzetközi lapokban. Először úgy gondoltam, ezekkel nem tudom felvenni a versenyt a saját szociális témámmal, aztán mégis elküldtem az adataimat. 
- Hogy emlékszel a további eseményekre? 
- Előbb azt tudtam meg, hogy beválasztottak a legjobb 10 kutató közé. Gondoltam, hogy ezzel meg is állt az előrejutási lehetőségem. A legjobbak között olyan kutató is volt/van, aki Finnországban doktorált és a disszertációját rögtön ki is adta a Springer Verlag Kiadó. Nálunk ez elképzelhetetlen. A pszicho-onkologiai világkongresszuson vettem részt, amikor behívtak az alapítványtól interjúra, hogy kiválasszák a legjobb hatot. 
Az interjún kegyetlenek voltak. Nem olyan jellegű beszélgetésre kell gondolni, amire előre fel lehet készülni, hanem pl. publikációs etikáról kérdeztek. Viszont egyben megtisztelőnek éreztem, hogy pont ők kérdeznek. A zsűri elnöke Raluca Ioana van Staden volt, aki 2010-ben megkapta a legjobb női kutatónak járó díjat. Azt fedezte fel, hogy egy csepp vérből, hogyan lehet elektródákkal négy nagyon gyakori daganatnak a jelenlétét megállapítani. Akkora szenzációnak számít ez, hogy amíg sikerült szabadalmaztatnia a felfedezését, addigra már 10 kórházban alkalmazták is. 
- Miben különbözik ez az év egyetemi oktatója díjtól? Ha jól láttam, ebben a kategóriában is feltétel volt, hogy tartsd a kapcsolatot a diákokkal és egy egyetemi tanárnak nem kellene kutatnia is? 
- A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen - amely az országos listán a második helyet foglalja és ezzel kutató egyetemnek számít - kötelező módon kell tanítani, kutatni és gyakorlatban is kifejteni valamilyen tevékenységet, tehát a két terület között van átjárás, viszont a különbségek jelentősek. Az interjún arra is rákéredzetek, hogy hány fiatal kutató van a csoportomban. Én őszintén felvállaltam, hogy 4-5 diákkal dolgozom, mert soknak nincs meg az az alapképzettsége, amely a daganatos betegek esetében szükséges. 
Azt tudni kell, hogy a daganatos betegségekkel való munka klinikai terület, és ha az ember szakmailag nem elég felkészült, akkor nem igazán tud tevékenykedni. Ez a példa szerintem tisztázza a különbséget, a kutatónál kevésbé számított a fiatalokkal való munkája, inkább az nyomott a latban, hogy mit publikált. 
- Szerinted az esetedben mi győzte meg a zsűrit? Melyikre vagy a legbüszkébb? 
- Szerintem a legfontosabb, hogy idén New Yorkban az Oxford University Press kiadott egy tankönyvet a daganatos betegek ellátásáról, és ebben egy fejezetet én írtam. Szerintem fontos mérföldkő, hogy egy olyan tankönyvben kértek fel egy fejezetet megírni, amely jelenleg több mint 200 egyetemi könyvtárban elérhető és idén már a második kiadása is megjelent. Ez nagyon sokat nyomhatott a latba. 
- Láttam, hogy lehetett szavazni is. Az mennyiben számított az értékelésnél? 
- Az értékelésnél a szavazatok nem számítottak, kizárólag a zsűri döntött. Minden kategóriában megszavazták a legnépszerűbb jelöltet, ott számított, hogy mennyien voksoltak rád. Csak az átadás után tudtam meg, hogy az számított nagyon sokat az értékelésemnél, hogy egy új területen, és ami még nagyon fontos, egy szociális területet tevékenykedem. 
A bizottság szerette volna megerősíteni ezt a területet, felhívni rá a figyelmet. A zsűritagok nekem személyesen is elmondták, hogy nagyon fontos volt a döntés szempontjából, hogy szociális területtel foglalkozom. A harmadik hely teljesen reális. Egyszerűen nagyon erős volt a mezőny. Aki most megnyerte a kutató kategóriát, az Amerikában tanít, és évente több impakt faktoros publikációja van. 
- Egyetemi berkekben mennyire ismerik el a díjat? 
- Nehezem tudom megítélni, mert még csak a harmadik alkalommal osztották ki. Az elismerés a magyarországi Prima Primissima-díjhoz hasonlít. Ott is egy civil díjazásról van szó és ott is egy üzletember finanszírozz. Nagyjából hasonló a struktúrája is. Az lehet mértékadó, hogy nagyon sok kollégám rám szavazott, óriási szolidaritásban volt részem. Ezért is hiszem azt, hogy egyetemi berkekben nem lehet megkérdőjelezni a fontosságát. 
- Mennyiben segíti ez a díj a munkádat? 
- Ennél a díjnál sokkal többre lenne szükség. Az együttműködés az orvosi és a szociális területek között sokkal jobb kellene legyen, mert anélkül nem lehet a daganatos betegek életminőségén javítani. A számokon és az adatokon túl, amelyeket először publikáltam Romániában - mert nem is lehetett tudni, hogy mi van a daganatos betegekkel - kellenének szolgáltatások, egy biztos pont, amelyet a daganatos betegek hozzátartozói igénybe tudnak venni. 
Ellentétben azzal, amit a drogokkal kapcsolatban hiszek, hogy a politikára kell rátaposni, a daganatos témakörben a frontvonalba kell helyezni a túlélő daganatos betegeket. Olyan nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra, amelyet szakemberként csak időigényesen és a kapcsolatoktól függően tudnánk elérni. A betegek más stratégiákkal dolgoznak. Én emiatt általában szeretek a beteg szervezetekkel együttműködni, mert tudom, hogy ők fogják megváltoztatni a rendszert. 
- Az olvasók inkább a drogprevenciós előadásaidról ismerhetnek. Milyen inditatásból kezdtél el ezzel a témával foglalkozni? 
- Igaz, ebben a témában közszereplőként nem forogtam annyit, ezért is örülök most ennek a díjnak. Teljesen személyes az indíttatásom: ebből kezdtem el írni az államvizsgámat, hogy az önmagam problémáját is megoldjam. Úgy éreztem, muszáj erre választ kapnom. 
Így indultam és közben nagyon sok beteggel találkoztam, majd nagyon könnyen összefésülődött az én világnézetem és a betegek helyzete. A munkához nagyon jó alapot nyújtott, hogy református kollégiumot végeztem, és hogy imádom a filozófiát. Egzisztencialista filozófia nélkül nem lehet ezt a munkát végezni. Mindenki számára a daganatos betegség a koporsóval egyenlő, számomra nem. Lehetetlenség, hogy az ember pszichéje egész nap sírjon, és a halállal foglalkozzon. Az onkológián is kacagnak, pletykálnak, mindenfélét megbeszélnek az emberek és igényük van arra, hogy a lelki és praktikus igényeikkel foglalkozzanak. 
- Milyen az élet a díj után? 
- Most egyfajta nyomást érzek, mert jobban oda kell tennem magam, hogy folytatni tudjam. Minden dologban az a legnehezebb, hogy fenn tudj tartani egy bizonyos minőséget. Elkezdeni és újat mondani érdekes, nehéz és sokszor magányos, de igazából az a kihívás, hogy meg tudj maradni és valami olyat felmutatni, amiben vannak partnerek, és amivel változásokat tudsz elérni. Ilyen szempontból a díj jól esik, de mellékes. 
Gál László
Dégi L. Csaba könyve az Adatbankban: Dégi, L. Cs. (2010). A daganatos betegségek pszichoszociális elemzése. Elméleti bevezető segítőknek. Presa Universitară Clujeană — Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár
Transindex.ro

„Egy műalkotás csak akkor tud szárnyalni, ha van honnan elrugaszkodnia”
Író–olvasó találkozó Háy Jánossal a Bölcsészettudományi Karon
– A műalkotások kapcsán egyetlen dologban hiszek, ez az, amit mélyen igaznak tudok tekinteni: hogy amit írok, annak mindig ritmusban kell lennie azzal, amit belül élek. Ilyenformán a művészet jelentékeny része önismereti kérdés; az embernek el kell mélyülnie önmagában, hogy tudja, ki akar megszólalni általa. Egyébként ez a mindennapi életben is így van: úgy kell élnünk, hogy minél többet menjünk befelé, s lássuk, kik vagyunk a világban, akik jelen vagyunk – magyarázta Háy János költő, író, drámaíró, képzőművész hétfőn délután, a Láthatatlan Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium által közösen szervezett eseményen. A Gézagyerek, a Valami nehezék, az Egymáshoz tartozók és számos más kötet szerzőjével Selyem Zsuzsa irodalomtörténész és Jakab Villő Hanga egyetemi hallgató beszélgetett a Bölcsészettudományi Kar Eminescu termében.
Elsőként az Élet és irodalomban három évvel ezelőtt megjelent Asszimiláns című esszéje apropóján kérdeztek rá beszélgetőtársai: milyen volt Háy számára vidéki környezetből, a szlovák határ mellett fekvő Vámosmikoláról nagyvárosba költözni, és ez milyen hatással van az írásaira.
– Nekem nem az az alapproblémám, hogy milyen vidékről Budapestre menni, hanem az asszimiláció: egyik közegből a másikba átkerülni úgy, hogy valamilyen módon meg tudd mutatni, ki voltál valaha. Tehát hogy ne szakadjon le a múlt rólad, hanem ezt a múltat is fel tudd mutatni – mondta Háy János, hozzátéve: voltaképpen mindannyian asszimilánsak vagyunk, legyen szó kamaszból felnőtté válásról, Kolozsvárról Budapestre vagy New Yorkba költözésről, a legfontosabb viszont, hogy eközben egészben maradjon a személyiségünk. Angolul bárki meg tud tanulni, hogy közben észre sem veszik, honnan származik, vallja, de amennyiben letagadja a múltját, az valamikor, valahol vissza fog ütni: „egyszer szét fogja roppantani a személyiségedet, egyszer még bele fog kopogni a szívedbe, és nem biztos, hogy jókor és jó módon”. Egyrészt emiatt írta meg az Asszimiláns című szöveget, ugyanakkor az indiai és a magyarországi értelmiség közötti különbségek is hatással voltak rá.
– Nagyon sarkítva azt gondolom, hogy a magyarországi véleményalkotó elit túl gyakran és túl intenzíven van elfoglalva a saját problémáival, s úgy tűnik, fogalma sincs arról, mi történik az országban, hogy miként élnek Békéscsabán vagy azok az emberek, akik 70–80 ezer forintból tartanak el 2–3 gyermeket. Az ELTE-n és a Corvinus egyetemen gyakorlatilag nincs olyan diák, aki azt a pályát írja le, mint én, hogy jönne vidékről, kis faluból, viszonylag szegény és képzetlen szülőktől, és a tanulás fázisain keresztül eljutna oda, ahová a képességei lehetővé teszik. Amikor az egyik indiai egyetemen megkérdeztem a rektortól, hogy a diákok hány százaléka származik alsó kasztokból, mondott egy 68 százalék körüli arányt, és rögtön hozzáfűzte: „de szégyellem magam, mert azt szeretném, ha népességarányosan lennének”. Akkor én elszégyelltem magam, nehogy visszakérdezzen, hogy működik ez Magyarországon, mert egy jó gondolatot nem tudtam volna mondani. A pályák és tehetségek elindulásához szükséges pozitív diszkrimináció nálunk egyáltalán nem működik – részletezte Háy, aki szerint – az indiaiakhoz hasonlóan – nem lenne szégyen azt akarni, hogy egy adott társadalom jobb legyen, s tenni is ennek érdekében.
Az a tény pedig, hogy valaki asszimiláns, inkább élethelyzet, mint morális kategória: kilépni az egyént és a közösséget egyformán óvó térből, kipottyanni a védőhálóból, s átkerülni egy teljesen más közegbe. – Az asszimiláns életérzés végereményben azt jelenti, hogy örök életedben érzed a bizonytalanságot, benned van a félelem, hiszen ennek a sorsnak éppen ez az alapja: csak annyi vagy, amennyit te megteremtettél – hangsúlyozza. Márpedig az emberi sorsnak is egyik velejárója az esendőség: bármikor elbukhatunk, összeomolhatunk, de ettől vagyunk emberek, s amíg ezt fel tudjuk mutatni, addig maradhatunk igazán azok. – Amikor kommunikálunk egymással, nem a tökéletességgel beszélgetünk: látom a másik emberen, hogy ő is olyan, mint én, s tudom azt, hogy azon a pici repedésen keresztül, ami a szívemen, a sorsomon van, a másik ember belém tud nyúlni. Az asszimiláns átérzi ezt az esendőséget, és ezen keresztül, más emberek esendőségének is érzékeli a súlyát – értékelte.
Amiként pedig az ember személyisége nem lehet egységes a múlt ismerete és a vele való szembenézés nélkül, a műalkotásnak is szüksége van a valóságra, „csak akkor tud szárnyalni, ha van, honnan elrugaszkodnia”. S bár drámái valóban egy kis falusi közegből „dobbantanak”, de csak azért indulnak ki abból, hogy valami általánosan emberiről beszéljenek, vagy legalábbis olyan dolgokról, amelyek őt foglalkoztatták a megírás pillanatában. – Természetesnek tartom, hogy az író fel akar építeni egy világot, amelynek aztán az olvasó is részese lehet. A mű azonban nem bemutat valami külsőt: a dráma nem bemutatja például az autista gyermekek sorsát vagy a vidéki létet, Dosztojevkszkij A félkegyelműben nem azt vázolja, hogy milyen a pszichésen reccsent Miskin vagy a 19. századi Pétervár. A létről akar beszélni, és erre a beszélgetésre hív meg téged is – magyarázza Háy, érzékeltetve a játékszabályokat is: egyik oldalon az író áll, saját tapasztalati világával, a másik oldalon pedig az olvasó, ha pedig ez a két térfél találkozik, akkor utóbbi életébe is beleszól a mű.
–Akusztikusak az irodalmi alkotások, a drámák pedig különösképpen azok. Én eleve hangzásra írok, visszaolvasom a szöveget, és figyelem, hogy akusztikailag nem falsul-e; mert ha falsulást érzek, érdemes beleavatkoznom, biztos, hogy tartalmi hiba van benne – ecseteli a szerző, majd arról is szót ejt, hogy miért éppen a Gézagyerekből, ebből a három oldalnyi novellájából írt drámát. Megtudtuk: létfontosságú a nyelv, hiszen megmutatkozik benne az a világ, amelyet föl akar „pattintani”, de ugyanakkor az is fontos, hogy sorsa tekintetében teherbíró legyen az adott írás: hogy legyen benne olyan „sorslehetőség”, amely megér két órát, amit ki lehet bontani, tovább lehet beszélni. – A novella már eleve magában hordoz sok mindent. Ez egy tökéletes műfaj, majdnem olyan, mint a vers: nagyon könnyen összedől, ha az ember elront benne egy mondatot. A dráma ezzel szemben nyitottabb, ami persze korántsem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni – fejti ki.
Legyen szó drámáról, ihletettséget igénylő líráról vagy inkább technikával dolgozó prózáról, a legnagyobb veszély Háy szerint, ha létrehozásakor nem a mű tárgyával foglalkozik az alkotó, hanem valami egészen mással: hogy a szöveg mire lesz majd képes megjelenése után, jobban fogja-e szeretni a szerzőt valaki, vagy hogy jót írjanak róla a kritikusok. – Ezek amolyan korrupciós célok, de a legegyszerűbb közülük természetesen az, ha a Gézagyerek után, amiről tudom, hogy sokan becsülik, egy idő után elkezdek Gézagyerekeket gyártani, hogy ezt a tetszést megtartsam – teszi hozzá, vázolva a folytatást illető lehetőségeket: vállalja-e az ember, hogy kockáztat, s más dikciókban, gondolati világokban kezd el mozogni, ezáltal pedig adott esetben egy új műve révén valaki leírja az előzőt, vagy pedig – a rajongás megőrzése érdekében – hamis dolgokat hoz létre, „amelyeknek csak a dizájnja műalkotás, de nincs szíve neki”. – Én például azért hagytam abba a történelmi regények írását, mert azt a nyelvet teljesen felhasználtam a magam számára. Megtanultam, amit az a nyelv képes megmutatni nekem a világból, onnantól kezdve már csak a nyelvet tudtam volna mozgatni, magyarán a kirakat működött volna, de a belseje nem – mondta.
Több más téma került elő az est folyamán, amelyek révén ismételten bizonyította a meghívott: olyan élettapasztalattal és nyelvi eszközökkel rendelkezik, amelyekkel sokakat képes elbűvölni. Így például kitért arra, hogy szerinte addig van igazából értelme az emberi életnek, amíg van egyfajta figyelmünk a világra, amíg rákérdezünk a körülöttünk zajló dolgokra.
– Nem fognak megoldódni, ezt borítékolom, legalábbis nekem eddig nem sikerült, de szerintem senkinek sem. Nem is kell, hogy megoldódjon, viszont ezt nem lehet megspórolni, és ha rá tudsz kérdezni, biztos, hogy számtalan dolgot fel tudsz oldani. Furcsa például, hogy a világ dolgaira érzékeny, eleven és nyitott figyelmű emberek egy idő után, negyvenes-ötvenes éveik táján eljutnak arra a pontra, hogy már csak egyetlen sínt látnak maguk előtt, amelyen ők caplatnak, és azon kívül semmi mást. Nem néznek se jobbra, se balra, csak az a világ van számukra, ahol monotonon gyalogolnak. Ez viszont nem a kőfejtőben történik, nem diplomafüggő, az orvosok és az ügyvédek esetében is ugyanez érzékelhető. Kérdés, hogy mi az, ami fenn tud tartani egy érzékeny ráfigyelést a világra, sajnos ilyen tekintetben nem jók a tapasztalataim – egészítette ki a gondolatmenetet Háy János.
A hangulatos író–olvasó találkozó után, este 9 órától a Gézagyerek című drámát adta elő a János Zsigmond Unitárius Kollégium Színjátszó Műhelye, tegnap délután pedig a szerző drámái alapján zajlott beszélgetés a BBTE Bölcsészettudományi Karán.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Kétszázezer honosítási kérelem
Több, mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett tavalyi, és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kereszténydemokrata politikus az előző év adatait összegezve elmondta, hogy összesen 202 148 honosítási kérelmet regisztráltak, s az eljárások során 95 322 névmódosítás is történt, ami több mint 1,5 millió iratmellékletet jelent. A legidősebb kérelmező egy 104 éves bácsi volt, aki Munkácson született, és a történelem folyamán kétszer veszítette el állampolgárságát, most New Yorkban él.
Semjén Zsolt példátlanul sikeresnek nevezte a honosítást, amelynek során a magyar közigazgatás „felülmúlta önmagát”. Jelezte, az ügyintézés három hónapos határidejét tartani tudják, ez alól csak azok az esetek jelentenek kivételt, ahol hiánypótlásra van szükség.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a honosítást minden esetben szigorú köz- és nemzetbiztonsági, valamint terrorelhárítási ellenőrzés előzi meg, és akinél komoly kockázat merül fel, az nem kaphatja meg az állampolgárságot.
Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI kérdésére azt mondta, hogy ezres nagyságrendben kellett a tavalyi évben kérelmet elutasítani.
Semjén Zsolt hozzátette: e téren a „legszigorúbb vonal” híve, Magyarországnak nincs szüksége olyanokra, akik idegen titkosszolgálatok által „érintettek” vagy szélsőséges nézeteket vallanak. Megjegyezte: a határon túli magyar közösségeknek sem lenne jó, ha ilyen emberek kapnának magyar állampolgárságot.
Wetzel Tamás elmondta még, hogy hatalmas nyomás nehezedett a közigazgatásra, a kérelmek száma ugrásszerűen megnőtt, hiszen 2010-ben még csak ötezer állampolgársági kérelem érkezett. Az egyes hivatalok ugyanakkor empatikusan és profin jártak el, a honosítás botránymentesen, zökkenő nélkül zajlik, és már január első napjaiban több mint négyezer kérelem érkezett.
Az MTI kérdésére hozzátette: az idén körülbelül 150 ezer kérelmezőre számítanak. Kérelmeket 77 külképviseleten, Magyarországon 1325 polgármesteri hivatalban adtak be, de nagyon sok igénylést nyújtottak be a kormányhivataloknál és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál is.
A miniszteri biztos külön kiemelte a határon túli magyar szervezetek közreműködését, és megerősítette, hogy továbbra sem adnak ki semmilyen adatot azokról, akik állampolgárságot szereztek. Mint megjegyezte: tavaly egyetlen adat sem szivárgott ki, a biztonsági rendszer nagyon jól vizsgázott.
Kitért arra is, hogy az állampolgárság a tapasztalatok szerint komolyabb vándorlással nem jár, az azt kérők és megszerzők döntő többsége a szülőföldjén szeretne maradni.
Semjén Zsolt az elmúlt év nemzetpolitikai történéseit értékelve kitért az oktatási-nevelési támogatás problémájának rendezésére. Jelezte: a húszezer forintos támogatást kiterjesztették az óvodásokra is, és immár banki utalással, nem különböző alapítványok, hanem személyesen azok a szülők kapják, akik magyar iskolába járatják gyermeküket. Hozzátette: így mind a 250 ezer igénylőhöz eljutott a támogatás. Annak feldolgozása pedig, hogy ki jár ténylegesen magyar iskolába a pedagógus szervezeteken keresztül történik.
Külön szólt a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívásáról, amely határozatait egyhangúlag fogadta el, és a szakbizottságaiban minden magyar parlamenti párt is részt vesz. Megemlítette továbbá, hogy elkészült és szintén konszenzussal elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát. Megalakult a Magyar Diaszpóra Tanács, ami az összes nyugati magyar szervezet összefogását tűzte ki célul. Ellenzéki javaslatra döntöttek egy 50 millió forintos jogvédő keretről, számos ügyvédi iroda pedig jelezte, hogy ingyenesen vállalja azoknak a határon túli magyaroknak a védelmét, akiket támadás ér. Semjén Zsolt összegzése szerint ilyen nemzetpolitikai konszenzusra még soha nem volt példa.
A miniszterelnök-helyettes a magyar kül- és nemzetpolitika egyik legnagyobb sikerének nevezte a szerb vagyon-visszaszármaztatási törvény megváltoztatását, amely így már lehetővé teszi, hogy a délvidéki magyarság számára a kárpótlás és vagyon-visszaszármaztatás diszkriminációmentesen biztosítva legyen.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az elmúlt esztendőt a cselekvés évének nevezte, amelynek egyik legfontosabb feladata az oktatás-nevelési támogatások átszervezése volt. Az idei évben pedig az átfutási idő várhatóan még rövidebb lesz – jelezte.
Szólt még a Határtalanul! osztálykirándulási programról, amelynek keretében idén is mintegy 17 ezer diák látogathat el határon túli magyar területekre, és a Magyarság Háza létrehozásáról, amely egy komplex tudományos és kulturális központ lesz, s már januártól várja különböző rendezvényekkel az érdeklődőket.
Szabadság (Kolozsvár)

Valaki hajt a forgalommal szemben”
Mire jó a magyar kultúra címmel került sor arra a múlt heti rendezvényre, amelynek vendégei – L. Simon László író, magyarországi fideszes országgyűlési képviselő, a magyar parlament kulturális- és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke és Hatos Pál történész, a Balassi Intézet főigazgatója – „történelemről, kultúráról, borról és politikáról” beszélgettek a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Az est moderátora Lakatos Mihály, a Sepsiszentgyörgyön működő, Magyar Kulturális és Koordinációs Központ igazgatója volt. L. Simon László Személyes történelem című esszékötetét Király Zoltán költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezetője mutatta be.
A kötet bemutatása előtt Király Zoltán arra kérte a szerzőt, hogy olvassa fel a Mire jó a magyar kultúra című írását, majd ezt követően méltatásában – Valaki hajt a forgalommal szemben címmel – kifejtette: az egykori „avantgárd költő, borász és parlamenti képviselő, képzőművész és tanár, néhai civil harcos és szervező az X-faktorizált magyar trenddel, az »ahol élek az a hazám« világpolgár szindrómával” hajt szembe, s közben olyanokról ír, „mint haza és hazaszeretet, barátság, libává változott dédapa és nagyanyák, szülőföld, szőlő és bor, nemzet, és a városi ember gyomrát felfordító, törköllyel bőven öntözött disznóvágás”. Mindeközben pedig a szerzőt „hol vígan zsidózzák, mert megnézett, sőt, horribile dictu, végigült egy Alföldi Róbert-előadást a Nemzetiben, más fórumokon meg médiadiktátor-fasisztaként emlegetik a magyar országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elnökeként”. Az esszékötetet olvasva kezdjük nem érteni a diskurzust, fejtette ki Király Zoltán, ugyanis a szerző – a forgalommal szembehajtva, „pozitív jövőképet ábrázol, teszi mindezt a múlt tanulságaiból táplálkozva. Az író-politikus L. Simon megengedi magának és olvasóinak, amit gyakorló Kárpát-medencei magyar politikus nem, mégpedig azt, hogy nem akar meggyőzni igazmondása felől. Újra mondom tehát, valaki jó irányban hajt a forgalommal szemben”, fejezte be méltatását Király.
A moderátor kérdésére, hogy hogyan állt össze a 2011-ben megjelent könyv, L. Simon László kifejtette: körülbelül kétkötetnyi írása hever kiadatlanul, ebbe a mostaniba kifejezetten azokat az írásokat válogatta össze, amelyek valamilyen identitáskeresést vagy identitásproblémát tükröznek vissza. Hozzáfűzte: úgy tűnik, nemsokára megjelennek majd a képzőművészeti tárgyú esszéi. Az országgyűlési képviselő elmondta: „Nagyon sok hülyeséget csináltam életemben, a politikai riválisaim most keresik és kutatják, és szeretik a régi verseimet is előszedni, azokból idézgetni, amelyekre azt mondhatják, hogy értelmetlen zagyvaság”. Hozzáfűzte azonban: soha semmiért nem szégyellte igazán magát, a hülyeségeiért sem, de 2004. december 5-én, és azután egy jó darabig nagyon szégyellte magát. Úgy érzi, talán ezért is kezdte el írni azokat az esszéket, amelyek bekerültek a kötetbe. „Nem képverseket készítettem már, meg nem obszcén verseket írtam, amelyekkel most utólag támadnak – nem voltak obszcének azok a versek, csak vannak benne olyan szövegek, amelyeket nem értenek a művelt vagy a félművelt olvasók –, és teljesen más irányba haladt az érdeklődésem irodalmi szempontból is. Hát ennek a lenyomatai ezek az írások”.
Lakatos Mihály felvetésére, hogy személy szerint jó ideig úgy érezte, minthogyha szégyen lenne a szülőföldről, a hazafiságról beszélni, de mintha ez a trend mostanság kezdene megfordulni, L. Simon válaszában kifejtette: „Egyáltalán nem látszik megfordulni ez a trend, csak most mi kormányzunk, és ez egy kicsit más színt ad a dolgoknak, különben ugyanannyian fenik a késüket, és ugyanannyian gondolják ezeket, mint eddig”. A képviselő úgy vélte továbbá, hogy „óriási bajban vagyunk, mert ez a nemzet egyáltalán nem tud dolgok mellé úgy fölállni, mint ahogy a lengyelek képesek például. Vannak közös ügyek, értékek, amelyeket senki nem kérdőjelez meg náluk, a kommunista ugyanúgy büszke rá, mint a kereszténydemokrata. A magyarnak pedig az a speciális betegsége, hogy mindig mindent tagadni akar”. Az, amit Lakatos Mihály trendként érzékel, „csak és kizárólag a mi pillanatnyi politikai előretörésünknek köszönhető jelenség. Ahhoz, hogy ebben változás legyen, arra van szükség, hogy legalább három évtizedig konzervatív politika irányítsa Magyarországot, és hogy okos ösztöndíjprogramokkal, megfelelő felsőoktatás-politikával, remek kultúratámogatással – ezek most mind hiányoznak – segítsük hozzá az utánunk jövő nemzedékek sorát ahhoz, hogy ne szégyelljék azt, hogy magyarok, hogy olyan értékekhez ragaszkodnak, amelyeknek a vállalása ma ciki.”
Milyen elképzelések léteznek a magyar kultúrpolitika terén, tette fel a kérdést a moderátor, tekintve, hogy L. Simon László három hónappal ezelőtt vette át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) irányítását, ezen kívül pedig ő a parlament kulturális bizottságának az elnöke. Az író-politikus kifejtette: Minőség a kultúrában címmel két évvel a választások előtt dolgozták ki azt a kultúrpolitikai koncepciót, amellyel – egyebek mellett – a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel megnyerte a választást. Ez a koncepció – amelyet egyébként nem sokan olvastak el, mondta, de letölthető pdf-formátumban –, most is vállalható. Amikor feladatként megkapta az NKA irányítását, hogy tegye rendbe a kultúra legközvetlenebb finanszírozását, másfél hónap alatt a 17 kuratóriumot lecsökkentették kilencre, a 152 kurátor helyett 72 végzi a munkát, mindemellett pedig körülbelül 2 milliárd forinttal növelték a forrásaikat, ami óriási mozgásteret jelent a jelenlegi, igen szűkös gazdasági helyzetben, fűzte hozzá. „Az, hogy én lettem az NKA elnöke, garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”, hangsúlyozta a politikus.
Ezt követően a moderátor Hatos Pált, a Balassi Intézet főigazgatóját (2010 augusztusában vette át az intézet vezetését) arra kérte, beszéljen az elképzelésekről, stratégiai célkitűzésekről. A főigazgató úgy vélte, mindenütt a világon csökken a kultúrafinanszírozás, és sok helyütt csak az a lényeges, ami eladható. „2010-ben úgy határoztuk meg, az intézet célja eljuttatni a nemzetek közösségébe a magyarság jó hírnevét. Ez nagyon patetikus mondat, de szándékos. Mi magyarok igenis nagyon érzékenyek vagyunk arra, hogy hogyan vélekednek rólunk a nagyvilágban. Paradox módon, nem teszünk meg mindent azért, hogy meghalljuk a híreket. Az idegennyelv-tudásunk az utolsó előtti az Európai Unióban – az utolsó Nagy-Britannia, de ők ezt valahogy megengedhetik maguknak. Tehát a jó hírnév nekünk nagyon fontos, és mivel nincsen kőolajunk, leginkább a kulturális teljesítményben van az erőnk. Mi azért elég régóta hozunk létre kulturális teljesítményt, régi kultúra vagyunk, ezt nem árt nem elfeledni. A Balassi Intézet feladata tehát, hogy a magyarság jó hírnevét ne terjessze, hanem fenntartsa, működtesse”, magyarázta Hatos Pál. Hozzátette: ha azonban vendégségbe megyünk, akkor alkalmazkodni kell, „tehát, ha Németországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba visszük a kultúránkat, történelmünket, nem kezdhetjük rögtön a trianoni katasztrófával. Nem azért, mert a magyar nemzet nem szenvedett volna annyit, hanem azért, mert igenis azt kell bemutatnunk, hogy ezer év írott kultúra áll mögöttünk, nem kell rögtön panaszkodni, és nem kell az áldozati szerepet hangsúlyozni. Ezért a Balassi Intézetnek a filozófiája a magyar kulturális örökségnek vagy általában véve a magyar identitásnak pozitív viszonyulási pontok mentén történő végiggondolása”. Mint mondta, 19 magyar kulturális intézet van a világon, a magyar kulturális diplomácia egyik feladata pedig még mindig az: kimenni külföldre, ahogy kimentek Apáczaiék, Misztótfalusiék okosodni, és onnan hazahozni valamit. Persze ennek megvan a veszélye, hogy sokan kint is maradnak, és ott gazdagítják az illető országokat mindazzal, amit tanultak, „de ettől függetlenül nem adhatjuk fel”. Véleménye szerint a Balassi Intézet hivatása nem az, hogy kirakatként megmutassa magát egy estére, nem bemutatni, hanem teremteni kell. Felhívta a figyelmet arra, hogy „ha a nagy nemzeteket önmagában nem érdekli a magyarok világa, akkor be kell mutatni Közép-Európa világát, és be kell mutatni azt a fajta Közép-Európát, amelyben Kolozsvár az egyik középpont, vagy Eperjes, Budapest, Prága, és mindig azt kell mutatni, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz”.
A beszélgetés eme részénél Király Zoltán felvetette: látnak-e a meghívottak esélyt arra, hogy Kolozsváron is nyíljon magyar kulturális központ. Hatos Pál elmondta: az említett 19 intézetből 16 Európában működik – ebből kettő Románia területén, Bukarestben és Sepsiszentgyörgyön. Európán kívül New Yorkban, Kairóban és Delhiben létezik magyar kulturális központ. „Van igény a bővítésre, nagyon jó lenne, ha lehetne intézeteket nyitni Zágrábban, Belgrádban, ezek előkészület alatt is vannak, de létezik egy miniszterelnöki megállapodás Kína és Magyarország között is. A munka tehát zajlik, kicsit azonban közbeszólt a világgazdasági válság. Ám az is feladat, hogy fenntartsuk azt, ami megvan. Akkor jó, ha élettel tudjuk ezeket megtölteni. Ez ugyanúgy vonatkozik a bukaresti magyar intézetre is, ahol nemrégen változás történt, de ennek csupán az volt az oka, hogy azt gondoltuk, intenzívebb életet kell oda varázsolni, ugyanis ezek épületek, de épületekből hellyé kell lenniük”. A főigazgató úgy vélte, a magyar kulturális diplomácia, a magyar kulturális export – nem a politika jóvoltából, hanem az igen erős és folyamatos kortárs magyar kultúratermelés miatt – továbbra is élénk, erőteljes és számontartott. „Persze nem kerülöm meg a kérdést, de kénytelen vagyok egy diplomáciailag értelmezhető választ adni, mégpedig azt, hogy egy kulturális intézethez két szereplő kell: az egyik fél az Románia, és Romániában a kulturális tárca. Tehát, ha a román kulturális tárca, illetve az azt képviselő miniszter, úgy döntenek, hogy Kolozsváron legyen ilyen intézet, akkor mi teljesen nyitottak vagyunk. De attól is boldogok vagyunk, hogy Erdélyben megszülethetett egy. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy nagyon sok fontos szellemi központ van Erdélyben, de kincses Kolozsvár mégiscsak Erdély fővárosa”.
A témához L. Simon László hozzáfűzte: ő politikus, neki nem kell annyira árnyaltan fogalmazni, ennek megfelelően tehát azt gondolja: „Magyarországnak nagyon jó lenne, ha Kolozsváron lenne kulturális központja, lenne bázisa. A kulturális intézetek a magyar államnak az intézményei. Pekingben is erről tárgyaltunk, mert ma Magyarország számára minden szempontból fontosak a kínai–magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. De hogyha nemzetstratégiai célokat fogalmazunk meg, akkor valóban fontos, hogy Kolozsváron legyen a magyar államnak, a konzulátuson túl, kulturális intézményi formában is egy erőteljes alapja, ezért mindent meg kell tenni. Szerintem a romániai magyar politikai erőknek ez óriási felelősségük, hogy emellé állnak-e, ezt a maguk országában kezdeményezik-e, a maguk kormányzati pozícióit fölhasználva erősítik-e”, hangsúlyozta a politikus.
A beszélgetés végén lehetőség nyílt kérdések felvetésére a közönség részéről is. Mindenki egyenlő eséllyel pályázhat-e, és kizárólag szakmai szempontból hoznak-e döntést a pályázatok elbírálásakor, kérdeztem L. Simon Lászlótól, mivel a beszélgetés alatt hangsúlyozta, hogy személye „garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”. „Nem is értem a kérdését”, hangzott a válasz. „Elfogadhatatlan, hogy egy olyan szerv, amely a magyar állam legnagyobb kulturális mecenatúra szerve, amely több mint 11 milliárd forintos költségvetési összeggel gazdálkodik; amely 2012-ben több mint ötmilliárd forintot fog szétosztani a magyar kulturális szereplők között, és még további többmilliárd forintos tartalékkal rendelkezik; amelynek a 72 fős kuratóriumi testületét ötven százalékban a szakmai szervezetek delegálták, a szakma kiválóságai közül, ötven százalékban pedig, az ő javaslataikat figyelembe véve, a miniszter; amely kuratóriumokban a magyar tudományos és szellemi élet kiválóságai ülnek, hogy ne szakmai alapon döntenének, hogy ne lenne esélyegyenlőség. Nem is értem tehát a kérdést”, fogalmazott válaszában L. Simon László.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Régi viccek
Az megvan, hogy a Magyar Királyság egyszerre üzent hadat az Amerikai Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak? És az megvan, hogy Orbán Viktor megharagudott a Világbankra meg az Unióra? És az elrugaszkodás éve? Meg: tessék mondani, ez már a szocializmus (konszolidáció), vagy lesz még rosszabb? Plusz mennyivel látványosabb szaltókat fogunk bemutatni, ha egyszer végre lesz víz is a medencében?
Most a nagy kilátástalanságban, egy depressziós tél végén, talán kibújik a remény zöld fűszála a méteres hó alól. Az öreg székely javítja a tetőt, aztán megcsúszik. Kapaszkodik mindenbe és mindenkibe, de csak csúszik reménytelenül lefelé. Foggal, körömmel fékezné, lassítaná a sebességet, ám csak gyorsul, és egyre közelebb a mélység. Hosszas küzdelem és egyensúlyozás végén lezuhan, eltörik keze, lába, csigolyája, mindene. De csak mosolyra, sőt vigyorra húzódik a góbé szája: Na, hálisten, mert a bizonytalanságot nagyon nem bírom!
Bántják Magyarországot! Elnyomnak, világméretű az összeesküvés New Yorktól Tel-Avivig, a bankvilággal szövetkezett a finánctőke, beleszólnának a legbensőbb magánügyeinkbe, visszakérik a kölcsönadott pénzt, megvonják a támogatást, szaglászó bizottságokat küldenek ránk… Oda a függetlenségünk! Pedig csak az maradt nekünk, amire még büszkék lehetünk. Trükkök százait vetettük be, csaltunk, ahol tudtunk, és most nem adnak a becsületszavunkra. Azért úri társaságban ez nem volt szokás eddig.
Félretéve a vicceket, sajnos azt kell mondanunk, tekinthető örömhírnek is, hogy semmi nem változott. A kurucos hangvételű, vallásos tisztelettel övezett, mélyen a magyar hagyományba ágyazott karakán kormányozás pont oda vezet, mint a nemzetközi élvonallal parolázó, felvilágosult liberális szakszerűségnek eladott böszmeség. Gyakorlatilag csak a retorika változik, a játéktérben elfoglalt helyünk és a lehetőségeink ugyanazok. Még keményebben fogalmazva: tényleg annyira pitiáner kicsi ország vagyunk ezen a tájon a globális világgazdaságban, hogy már csak azt a néhány politikust választjuk meg, akik lenyúlják a maradék pénzeket, és elosztják a rokonok közt az állásokat. És csak azért nem vagyunk kollektíven az adósok börtönében, mert vasárnap zárva vannak a tőzsdék, és nem tudunk államadósságot csinálni.
Nosztalgikusan gondolunk vissza a diktatúra egyenlőségére, mert akkor éppen nem voltunk egyenlők. Arra emlékszünk még, hogy Brezsnyev, Kádár és Ceauşescu együtt utaznak a repülőn? Szereplőcsere megvolt, de mi még ugyanazon a repülőn (viccben) vagyunk.
Krebsz János
Új Magyar Szó (Bukarest)

Honosítás: eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett
Eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett, és mintegy 130 ezren tették le az állampolgársági esküt – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI kérdésére. A nemzeti ünnep alkalmából idén is több önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken tartanak eskütételt.
Az államtitkárság Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos adatai alapján azt a tájékoztatást adta, hogy eddig 230 ezer honosítási kérelem és mintegy 110 ezer névmódosítási kérelem érkezett.
A legtöbb kérelmet Erdélyből adták be, a legidősebb igénylők 104 évesek, az egyik férfi New Yorkból, a másik Máramarosszigetről kérelmezte a magyar állampolgárságot. A legfiatalabb egy 2 hetes csecsemő, akinek kérték az állampolgárságot. Az idén már adtak be kérelmet Abu-Dzabiban, Katarban, Chisinauban, Podgoricában, Pretoriában és Sanghajban is.
Több mint 130 ezren a külhoni magyarok közül immár magyar állampolgárnak tudhatják magukat, a kérelmezők közül ennyien már letették az esküt.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagyon sok önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken – Csíkszeredán, Kolozsváron, Szabadkán – lesznek eskütételek. A kormánytagok közül Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Isztambulban, Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkár vancouveri eskütételen vesz részt.
Egyszerűsített honosítási kérelmeket 2011. január 3-tól lehet benyújtani.
A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
MTI

Az elvadítás lépcsőfokai
A vírusok aztán megtették hatásukat, a romániai magyar (politikai) közélet polarizációjához jelentősen hozzájárult az új szóhasználat, az önsajnálat felfokozása, a hiteltelenítés az érdekvédelmi szervezettel és főleg választott vezetőivel szemben.” Sebestyén Mihály publicisztikája az Erdélyi Riport 2012/9. számából.
Kezdetben volt a Hír Tv, amely erősen pártoskodó hangvételével meglepett, sokakban visszatetszést keltett, mások közömbösen továbblapoztak, ha feltűnt logója és jobbra tartó, de jobbat (etikai értelemben) nem akaró logikája, s voltak, akik teljesen rácuppantak, mint vírus a tárgylemezre. A vírusok aztán megtették hatásukat, a romániai magyar (politikai) közélet polarizációjához jelentősen hozzájárult az új szóhasználat, az önsajnálat felfokozása, a hiteltelenítés az érdekvédelmi szervezettel és főleg választott vezetőivel szemben. A pártosodás, a hasadozás – többek között – ugyancsak ide köthető. A folyamat fontos állomása volt a kettős állampolgárság és az autonómia körül felhabzó vita, a december 5-i rossz döntés mohácsolása (mohácsosítása). Ezt, megjegyzem, viszonylag hamar kiheverte a népesség, amely először szembesült 50 év után azzal, hogy a Kárpát-medencei magyar közösség helyett közösségek vannak tartós szétfejlődéssel, más-más kulturális értékrenddel. Holott ha odafigyeltek volna az idősebbek meséire, amikor azok a kis magyar világról regéltek, azt is hallhatták, hogy az eufóriás kortársak nem ilyen magyar igazgatást vártak vissza 1940-ben.
A Hír Tévét mára törölték az erdélyi vezető kábeles cég műsorrácsából, úgymond túl sokat kért a tulajdonos, ami enyhén szólva is furcsa, mert a Hír Tv a kitüntetett és támogatott magyar médiaszektorban foglal helyet, mint a három közszolgálati hűséges mellett a negyedik kiegészítő tartalék. Annyira Erdély-párti volt, hogy ha a különleges (autonóm) erdélyi magyar időt jelezni kívánta, akkor nem Kolozsvárt vagy Brassót jelölte meg a londoni és tokiói idő mellett, hanem a székelyudvarhelyit, amelyről a túrósbálnaapáti (Csinom Palkó megye) néző bátran gondolhatta, hogy Székelyudvarhely/Jenőfalva vetekszik New York és Szingapúr felhőschwartzló világvárosaival.
A szolgáltató, a partiumi magyar milliomos cserébe megajándékozta az erdélyi magyar tévébambulót (il bambulo) az Echo Tévével. Ez ugyanis a Jobbik visszhangja, ez a szélsőség ekhós szekere, melyen elhozzák székely népünknek a fasisztoid jövő vízióját és a gyűlöletbeszéd legfrissebb játékrendjét, aktorait. Élő egyenesben, orrba-szájba.
No persze, honi nézőinket sem kell biztatni, hiszen a Hír Tévé reális szükségleteket elégített ki, az emberek azt kapták, amit a tudatalattijukban a politikáról tartottak, tartanak, kis nemzeties propagandapörköltet, jajdon-szószos Erdély-lecsót, Kárpát-medencei kultúrfölény-tortát. És ennek megfelelően folyt a mozgósítás a magyar kormány melletti szimpátiatüntetésre. Hiszen a kormányok rendszerint az országgal azonosítják magukat, gyarló túlzásokba esve ezáltal.
Midőn néhány hete egy kisded jegyzetben annak a véleményemnek engedtem mozgásteret, hogy míg a székely nép fiai elmennek az Andrássy útra tüntetni a szabadságharcos magyar kormány mellett (amely éppen mostanában nem támogatja a határon túli magyar művelődést, az identitás-ápolás intézményeit, csupán szónoklatokkal és Budai Gyula kopó-csaholásával), addig nem nagyon hallottunk arról, hogy tömegesen özönöltek volna Bukarestbe vagy bárhová az év eleji tüntetésekre, amelyek a belföldön élők sorsának megváltoztatását, nyomorenyhítését célozták egészében, olykor apróbb részleteiben is, a cikk megjelenése után élénk és izgatott reagálás volt osztályrészem.
Bőszen kijelentették, azért nem mennek Bukarestbe, mert nem ők választották ezt a kormányt, sem a főkormányost, közük nincs hozzá. Ezzel máris elérték a bezárkózás, az öngettózás egyik negatív végletét: a székely emberek jelentős hányada kivonul a romániai politikai közéletből, nem szavaz, nem tiltakozik, tehát akár itthon marad, akár Martfűre megy martilaput enni, nincs jelen. (Ez pont egybevág a hatalom céljaival.) Csakhogy: nyugdíját itt kapja, jogsiját Szeredában váltja ki, háziorvost nem Mátészalkáról hív, ha kirabolják, az udvarhelyi rendőrséghez fordul, gyermekeit ehun kell óvodába-iskolába járatnia.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Felvonulás a meg nem született gyermekekért
„Tüntetnek ma a fizetésemelésért, tüntetnek a jobb munkakörülményekért, különböző politikai célokért, de a meg nem született gyerekekért senki nem hallatja a hangját. A megfogant, de abortuszra szánt magzatot nem védi sem az anya, sem az orvos, sem a törvény. Holott a következményei sokkal súlyosabbak, mint ahogy gondolnánk” – magyarázta Dan Fodor görögkatolikus lelkész. Romániában 1958–2010 között több mint 21 millió terhességmegszakítást végeztek. Ebben a periódusban alig valamivel több, mint 17 millió gyerek jött a világra. A rendszerváltást követő első hat évben évente tizenötezer abortuszt végeztek, és bár napjainkra ezek az számok csökkentek, még így is ezrek döntenek úgy, hogy megfogant magzatukat nem engedik megszületni. Az abortuszok számának visszaszorítása, a magzatnak az élethez való joga, a család mint a társadalom legkisebb és legjelentősebb formája, az elöregedés, az elmagányosodás, a gyerekvállalás, az örökbefogadás a központi témája annak az életmenetnek, amit a görögkatolikus egyház szervez közösen a római-katolikus egyházzal, illetve számos olyan civil szervezettel, amely a családdal, a család védelmével foglalkozik. Tegnap a szervezők sajtótájékoztatón ismertették azokat az adatokat, amelyek azt sugallták, fel kell kelteni a közvélemény figyelmét és tenni kell valamit a születésért, az élethez való jogokért. A sokkoló statisztikák szerint 1958 és 2008 között több terhességmegállítás volt, mint amennyi az ország lakossága. Tavalyig a rendszerváltás óta 992 ezer eset történt. Romániában egy nő átlagosan három abortuszon esik át élete során. Nyugaton legfennebb egy terhességmegszakítás történik egy nő életében. A meg nem született gyerekekért a felvonulás Marosvásárhelyen szombaton délelőtt a Színháztéren kezdődik 11 órakor, a résztvevők a főteret körbejárva a Művész moziban a Pro Life című film megtekintésével zárják a rendezvényt. A marosvásárhelyi rendezvénnyel egy időben még húsz romániai, illetve a világ más-más nagyvárosaiban, többek közt New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Budapesten is tartanak hasonló felvonulást.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Eckstein-Kovács Péter: Visszaadom a New York szállót!
Eladják a kolozsvári Continental szállodát a június 15-én megtartandó árverésen – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Eckstein-Kovács Péter. Az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje kifejtette: a helyi önkormányzatnak elővásárlási joga van, jómaga pedig élni fog ezzel, arra utalva, hogy a fentebbi időpontban már a város polgármestere lehet. Eckstein-Kovács az 1894-ben Pákey Lajos tervei alapján épült ingatlan földszintjén a hagyománynak megfelelően kávézót alakítana ki, az emeleten pedig civil szervezeteknek biztosítanának székhelylehetőséget, továbbá kulturális központként üzemeltetné az ingatlant.
Kolozsvár és Erdély szíveként romjaiból éled újjá az egykori New York, ma Continental szálló. Ez nemcsak a kolozsváriaknak tett ígéret itt, a Conti előtt: Kolozsvár polgármestereként ez az első megoldott feladatom lesz – mondta Eckstein-Kovács Péter.
Úgy vélte, a Continental szálló megérdemli, hogy hamvaiból újjáéledjen, és újra a kolozsváriaké legyen. Mivel a kulturális tárca nem gyakorolja elővásárlási jogát, a Polgármesteri Hivatal meg fogja vásárolni, és ezáltal visszaadja a kolozsváriaknak. Eckstein-Kovács tájékoztatása szerint elkészült a helyreállítási terv, a felújítás 6,7 millió euróba kerül, de ez a befektetés megtérül a kolozsváriaknak hozott haszonból.
– A felújítást európai uniós forrásokból kell megvalósítanunk. A Conti Kulturális Központnak a kolozsvári kultúra 0. kilométerkövévé kell válnia, azzá a jelképpé, amely magába sűrítené mindazokat az energiákat, amelyek hitelesen akarják Kolozsvárt élő, nyitott és kozmopolita európai fővárossá tenni. A Conti a „Kolozsvár Európai Kulturális Főváros 2020” projekt otthona lehet – mondta Eckstein.
Az RMDSZ polgármesterjelöltje leszögezte: ellenfelei, akik nem reális projektekben, hanem felmérésekben versenyeznek, és próbálják felhívni magukra a kolozsváriak figyelmét, arról beszélnek, hogy Kolozsvár 2020-ban Kulturális Főváros lesz, a sétatéri parkban található egykori Kaszinót kulturális központtá alakítják, mi több, hogy törődnek Kolozsvárral!
Nem telik el sok idő, és a bukaresti felfüggesztett utakat Kolozsváron is megépítjük. Nem részletezem, hogy mennyire légből kapottak és megfontolatlanok ezek az ígéretek. De azért mindenképpen meg kell említenem egy példát: áprilistól júliusig a Műcsarnok, Budapest legfontosabb kortárs művészeti galériája, a kolozsvári művészeti utóbbi tíz évének szentelt kiállításnak ad otthont. Ez nemzetközi elismerését jelenti azoknak a művészeknek, akikre Berlin, New York kiállítótermeiben figyelnek fel, de saját városukban, amely európai kulturális fővárosi címről álmodik, nincs egy reprezentatív kiállító terük – tette hozzá Eckstein-Kovács Péter. Szabadság (Kolozsvár)

Új szerzők a Fehér Holló sorozatban
Lőwy Dániel Két világ közt, valamint Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatták be csütörtökön délután a Világhírnév kiadó székházában a III. Kolozsvári Magyar Napok keretében. A kötetek a Világhírnév kiadó újságírói munkákat publikáló Fehér Holló sorozatában jelentek meg.
Az Amerikában élő neves vegyészkutató, Lőwy Dániel publicisztikai írásokat, esszéket, tanulmányokat, megemlékezéseket tartalmazó kötetét Szabó Csaba, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének munkatársa, a Szórványtengelyek-mozgalom vezetője méltatta. A szerző, a New Yorkban kiadott Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségének főmunkatársa, „első látásra otthont keres a kötetben, de ez inkább a kutatókra jellemző, jól megtervezett keresés-kutatás” – fejtette ki Szabó Csaba. – Lőwy Dániel írásait olyan témakörökben lehetne vitaanyagnak használni, mint például „a magány földrajza- és feldolgozása, a felelősségtudat súlya, tömege és menedzselése vagy a rendszerezés irodalma” – állapította meg a kötet méltatója. Szabó Csaba szerint a szerző „mindenhol Kolozsváron van, és mindenhol egyedül”. Mint kiemelte, a kötet azonban nem csak a magányról és a vágyakozásról szól, hiszen olyan tényirodalmi jegyzeteket, drámai történetek feldolgozását is tartalmazza, amelyeket szerinte kiáltványprózának lehetne nevezni.
Lőwy Dániel elmondása szerint negyedik szakmája keretében ír – túlnyomórészt erdélyi vonatkozású – művelődési tárcát, hiszen amellett vegyészkutató, egyetemi tanár, és helytörténész is. Mint kiemelte, a kötetben Kossuth Lajos amerikai útjának – több forrásból, alaposan dokumentált – felmérésével is foglalkozik. Vizsgálja azt, hogy a Kossuthhoz kötődő hely-, település-, utcanevek hogyan kerültek be a köztudatba, illetve melyek maradtak máig használatban. Címadó írása nincs a kiadványnak: a „két világ közt” a látásmódban rejlik – magyarázta Lőwy Dániel. Úgy vélte, életkörülményei folytán talán nagyobb távlatból láthatja az itthoni történéseket, összefüggéseket. A kötetben foglalt írásoknak legalább fele torontói, New York-i, washingtoni, másik része kolozsvári, aradi, magyarországi publikációkban jelent meg – mondta a szerző. Hozzátette: a többnyire hetilapokban közölt írásokban törekedett arra, hogy valóban lekösse, és fenntartsa az olvasóközönség figyelmét és érdeklődését.
Bodó Márta interjúkat, riportokat tartalmazó kötetéről Simon Ilona, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének fordító munkatársa beszélt. Méltatásában kiemelte: miközben a különféle vallások, elméletek és irányzatok között elveszni látszik a hit és az állandóság, és mindenki a „tömegkommunikációra esküszik”, egyre többet hallani a „befele fordulás, az elcsendesedés áldásos hatásairól” is. Mint megállapította, a hit, kultúra és kommunikáció fogalmát egymással összefüggésben próbálják meg mindenki számára érthetővé és elérhetővé tenni a kötetben foglalt írások. Ezekben a szinte „külön kasztként kezelt” papok, szerzetesnők, szociális munkások szólalnak meg, akik helyettünk is foglalkoznak a hit kérdésével – részletezte Simon Ilona. – A kötetet csak azért nem tudja az ember egy ült ő helyében elolvasni, mert lépten-nyomon el kell rajta gondolkodni: mit és hogyan kellene változtatni életünkön, hogy a hit, kultúra és kommunikáció ne csak három szó, hanem megélt, tartalmas valóság legyen számunkra – összegezte.
Bodó Márta, a Keresztény Szó katolikus kulturális havilap főszerkesztője elmondta: szerkesztői, újságírói munkája 10–12 évének terméséből válogatta össze a kötet írásait. Hangsúlyozta: a katolikus sajtóban kifejtett munka is része, bár sajátos kategóriája az újságírásnak, amelynek szólnia kell az élet különféle szeleteiről. – A katolikus számomra nem egy felekezeti határt jelent, hanem azt a szemléletet, hogy az értékek szintjén azonosulni tudunk minden velünk közös értékrendet valló emberrel – emelte ki Bodó Márta.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Kossuth utcák szerte a nagyvilágból
Amerikában és a világ számos országában tisztelték Kossuth Lajost, így számtalan utca és tér viseli a magyar szabadságharcos nevét a nagyvilágban. Ezekről az utcákról gyűjtött össze képeket az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete, hogy felhívja a figyelmet: csupán nálunk nem engedélyezik, hogy legyen Kossuth utca.
A Deus Providebit Tanulmányi Ház aulájában nyílt meg kedden A világ Kossuth utcái című fényképkiállítás. A 15 fotóból kiderül, van Kossuth utca Németországban Drezdában, Angliában Londonban, Bilstone-ban, Olaszországban Collegno és Mestre városában, létezik Kossuth tér Párizsban. Amerikában Kossuth nevét viseli utca Baltimore-ban, St. Louisban, Lafayette, Piscataway, Newark, Fair Lawn, Bolivar városában, de még az ausztráliai Ballaratban is. New Yorkban Kossuth-szobor is áll – tudtuk meg a kiállítás megnyitóján Barabás Miklós történelemtanártól. „Kossuth az egyetlen külföldi államférfi, akinek szobrot állítottak a Capitoliumban, az amerikai törvényhozás épületében. De van szobra New Yorkban, Los Angelesben, Clevelandban, St. Louisban. Iowa államban egy egész megyét; Indiana, Mississippi, New York, Ohio, Pennsylvania államban pedig egy-egy községet, kisvárost neveztek el róla” – sorolta az adatokat a történész. Elmondta azt is, hogy Kossuth 1851 decemberétől 1852 júliusáig tartó amerikai körúton vett részt, s ennek eredményeképpen viseli ma nevét számos utca és tér a tengerentúlon.
„Amerikában mindenütt nagy melegséggel fogadták a szabadságharcost, aki nem titkolt szándékkal azért ment oda, mert bízott abban, hogy pénzt szerez a küzdelem folytatásához. Kossuth Lajos amerikai körútján hetven városban ötszáz beszédet tartott” – elevenítette fel a talán kevésbé ismert történelmi tényeket Barabás Miklós.
Történelmi adalék a marosvásárhelyi utcáról
Az egykori Nagyszentkirály utcát 1893-ban nevezték el Kossuth Lajosról, akkor vált ugyanis Marosvásárhely díszpolgárává a magyar államférfi. Az utcát Trianon után Călăraşilor utcának keresztelték, majd a negyvenes években ismét Kossuth lett. Egészen ’89-ig volt az, akkor nevezték el ismét Călăraşilor utcának, s azóta nem lehet újra Kossuth.
A tárlaton látható tizenöt fényképen kívül jóval több Kossuth utca van, a kiállításon azonban olyan fotók kaptak helyet, amelyeken jól látható az utcanévtábla is, amely igazolja, hogy tényleg a szabadságharcos nevét viseli a hely. A Néppárt figyelemfelkeltő szándékkal szervezte a kiállítást, ugyanis furcsának tartják, hogy „abban a jogbiztonságban, amellyel annyira szeret hetvenkedni Románia az Európai Unióban, ne lehessen Marosvásárhelynek Kossuth utcája”.
Barabás Miklós elmondta: történészként azt furcsállja, hogy Kossuthnak nem lehet szobra Marosvásárhelyen, annak ellenére, hogy Nagyenyeden például iskolát, utcát neveztek el Axente Severről és szobrot is állítottak neki, pedig nevéhez több mint ezer magyar ember megölése fűződik és éppen az 1849-es esztendőből. „Lehet a történelmet értelmezni így is, úgy is” – zárta a történész.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

A románok története – Neagu Djuvara nyomán
Bő harminc esztendővel ezelőtt mondta egyik kedves tanárom, hogy „a történettudomány a nemzetek szemétládája”. Ez még egy olyan korban hangzott el, amikor csak egyfajta, ferde és ellenőrzött történelmet tanítottak nálunk, amelyet alávetettek a dákoromán kontinuitásnak és a marxista dialektikának. A magyar tannyelvű iskolák számára kiadott tankönyvek semmire nem voltak alkalmasak, hiszen ideológiát szajkóztak, s a román iskolákban használt, a „kanonizált” változat szöveghű fordításai voltak. Ha kellőképpen elhivatottnak érezte magát egy-egy pedagógus, ha megfelelő elszántság volt benne, hogy felkeltse a kisebbségi tanítványokban a tiszta tények és a források iránti igényt, akkor – ezt némi kockázattal – akár életre szólóan is megtehette már akkor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az elsötétített fénykorszakban is.
Bizonyára voltak még ilyen elhivatott tanárok másutt is.
De vajon mi történhetett a többségi berkekben, ahol lehámozva az ideológiai burkolatot, végül is egy tetszetős, romantikus és kereknek látszó áltudomány-féleséget kaptak a felnövekvő generációk? Olyan komfortosított történelmet, amellyel akár élethosszig el lehet lenni, s természetesen akár úgy, hogy a következő generációk is ezt a fertőzött és torz szemléletet viszik tovább.
Történt egy és más azonban a román oktatás berkeiben is, alternatív tankönyvek hatnak és működnek a középiskolákban, az egyetemeken és főiskolákon úgyszólván mindenről szó eshet, s a kinyílott világban lehetőség van arra, hogy európai kontextusban vizsgálják az ifjú értelmiségiek a régebbi és a közelmúlt eseményeit, s ilyenformán kezeljék a forrásokat is.
Neagu Djuvara személye garancia arra, hogy A románok rövid története (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012. Ford. Horváth Andor. 380 oldal. Ára: 28 RON/2400 HUF) című könyv valóban hiánypótló legyen, és azt a célt szolgálja, amelyért annak idején íródott.
Kiderült, hogy 1989 után is jórészt ugyanazon a bükkfanyelven megszólaló, torz történelmet terjesztették, nehezen indult el az erjedés, s a „hivatalos” álláspontot a tanügy felelősei és az értelmiségiek nem tudták vagy nem voltak képesek kimozdítani a megkövült klisék közül.
A kötet nem a hagyományos módon keletkezett. Nem kell, s nem szabad itt holmi szakállas, hatalmas láb- és végjegyzet-apparátusra gondolni.
A bojári családból származó, diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező, hosszú évtizedeket nyugati emigrációban és az európai tudományosság élvonalában eltöltő szerző hangszalagra mondta a románok történetét. Emiatt is rendhagyó, de saját bevallása szerint elsősorban azért járt el így, hogy „teljesen közérthető legyen, s nem csupán a történelem rajongói, hanem azok számára is, akiknek múltunk megismerése némiképp érdektelennek tűnt.” A kézirat szerkesztésekor csak az élő beszéd következetlenségeit és a stiláris buktatókat igyekeztek áthidalni. Ez idáig tizenegy kiadása látott napvilágot 1999 óta a bukaresti Humanitas Kiadónál. A szerző és szerkesztője – Irina Nicolau, aki az etnológia és a szóbeliség történetének szakembere – minden egyes kiadás alkalmával végzett még apróbb módosításokat a könyvön.
„Hazugságra nem lehet egy másik hazugsággal válaszolni – írja Djuvara az előszóban –, az egyedül érvényes válasz a maradéktalan intellektuális tisztesség. Csakis így tudjuk önmagunkat elfogadtatni a nemzetközi tudományos életben, elfoglalni a minket megillető helyet Európában és a nagyvilágban. Megőriztem – pedig némiképp megtévesztő – a „románok története” címet, jóllehet manapság egyre inkább Románia történelméről beszélnek. Először azért, mert hagyománya van, de amiatt is, hogy a románok lakta országot csak az 1859-es egyesülés után nevezték Romániának – akkor pedig alkalmazhatjuk-e a középkorban erre a területre?”
Amikor az érdeklődést felkeltő rövid ismertetőt írunk a műről, tulajdonképpen alig tudjuk megállni, hogy mindjárt ne a teljes kötetet adjuk minden potenciális olvasó kezébe. Több mind két évezredet fog át Djuvara munkája. Nem lehet abból bizonyos részleteket kiragadni, s csak úgy ajánlgatni. Talán a szerző őszinte szavait mellékelve érünk el igazán célt, hiszen külön előszót mellékelt a Koinónia-féle kiadáshoz: „Magyar olvasóimat arra kérem, legyenek meggyőződve arról, hogy e könyv írása közben a legőszintébb óhaj vezetett, hogy annak szelleme legyen a lehető legkevésbé részrehajló és egyben a lehető megértőbb a románokkal együtt vagy a szomszédságukban élő népek iránt.
Most pedig vágjanak bele bátran a románok történetébe – úgy, ahogyan én azt megfejtettem.”
Simó Márton
Neagu Djuvara 1916. augusztus 31-én született Bukarestben a román eredetű bojár családban. A Sorbonne-on történelem szakon végzett (1937), majd ugyanott jogi doktorátust is szerzett (1940). Tartalékos tisztként a keleti fronton harcolt, ahol az Ogyessza környéki hadműveletek során megsebesült.
Katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, így 1943-ban, pályázat útján került a román külügyminisztérium szolgálati állományába. 1944. augusztus 23-án reggelén diplomáciai futárként küldték Stockholmba, ahol külügyi titkárként feladata volt elkezdeni a Románia kiugrását előkészítő tárgyalásokat a szovjetellenes háborúból. Svédországi állomáshelyén 1947-ig maradt, amikor a kommunista hatalomátvétel elleni tiltakozásként az emigránslétet választotta. A párizsi román emigráció militáns tagjaként, íróként, a Szabad Európa Rádió újságírójaként tevékenykedett 1961-ig, amikor Nigerbe hívták nemzetközi jogot és gazdaságtörténetet tanítani a Niameyi Egyetemre. Ez idő alatt folytatta filozófiai tanulmányait a Sorbonne-on, ahol 1972-ben – a jeles szociológus és filozófus Raymond Aron irányításával – doktorált. Mintegy húsz francia nyelvű kötetet publikált a románok történelméről, a szovjetek európai tévedéseiről és a „amerikai hegemóniáról”, amellyel oly hosszú időn át befolyásolták a „demokratikus világ” alakulását. Az 1989-es fordulat után hazatért szülőhazájába, 1991 és 1998 közt a Bukaresti Egyetem óraadó tanára. Számos állami díj kitüntetettje. Egyike a legaktívabb közéleti szereplőknek, és talán a legismertebb és legelismertebb szerző, akit főleg azok a nemzedékek tisztelnek és becsülnek, akik csak az emigrációból való visszatérése után ismerkedhettek meg munkásságával és azzal az európai szellemi kisugárzással, amely a született szellemi arisztokraták sajátja.
Találtunk egy 2011-es Djuvara-interjút a Román Televízió portálján. Megadjuk az elérhetőséget:
interviu-cu-neagu-djuvara-tvr-24-septembrie-2011
Amennyiben lesz rá lehetőségünk, a közeljövőben feliratozzuk a videó-felvételt vagy egyszerűen lefordítjuk a Mirela Nagâț által készített mindössze negyedórás, ám a megszólaló életének minden jelentősebb periódusát érintő beszélgetést, hogy a románul nem tudó olvasóink is értsék.
Az interjú magyar változata itt olvasható.
 
A románok története Neagu Djuvara nyomán
Ahogyan Djuvara látja
A Román Televízió által 2011. novemberében sugárzott Neagu Djuvara interjú némiképp rövidített és szerkesztett változata sokat segít a jeles alkotó emberi tulajdonságainak és az általa képviselt intellektuális álláspont megértésében.
„Törökország belépése az Unióba, az európai eszme elvetélését jelentené…”
A mai nap rendkívüli, nagy öröm számunkra, hogy rendhagyó interjút készíthetünk Neagu Giuvara, íróval, történésszel. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Ön a ’40-es években már fiatal diplomataként komoly választás elé került. Amikor 1947-ben a kommunisták átvették a hatalmat, Ön a száműzetést választotta. Franciaországban, majd sokáig Afrikában élt. Csak a rendszerváltozás után, a ’90-es években tért vissza Romániába. Hogyan látja, milyen változások következtek be az akkor viszontlátott és lepusztult országban? Hová jutott el Románia a 2010-es évek elején?
Nagyon nehéz erre válaszolni. Én a véleményemet, a benyomásaimat leírtam már az Amintiri din pribegie (Emlékek a számkivetettségből) című könyvemben. Egyébként nem éreztem erre elég elhivatottságot. Én egy túl diplomatikus alkat vagyok, hiszen túl sokat éltem diplomaták közt. A nagyapám, a nagyapám testvére, aki külügyminiszter is volt, a nagybátyám is.
Ők azt mondogatták, hogy hagyjak fel a diplomáciával, mert ott az igazi feladatokat a politikusoknak adják, s igaziak, a karrierdiplomaták csak a másodrendű szerepeket kapják. Nekem az volt a szerencsém, hogy kedvelt és megbízott bennem az a kis csoport, amely a háborúból való kiugrást, az augusztus 23.-i akciót készítette elő. Úgyhogy az a tény, hogy engem küldtek ki Stockholmba a Szovjetunióval való tárgyalások elkezdésére, tulajdonképpen egy véletlennek számít.
És következett a negyvenéves száműzetés…
Igen. Én erre nem gondoltam. Ha sejtem azt, hogy nem tudok negyvennyolc órán belül visszatérni, akkor én nem megyek oda. Itthon maradt a feleségem és a gyermekem. Ki gondolt akkor arra, hogy az a rövid küldetés, a futárszolgálat tulajdonképpen negyven évet fog tartani?! Gondolt-a vajon valaki arra, hogy negyven éves lesz a szovjet- és vele együtt a kommunista uralom?!
Milyennek látta viszont Romániát 1990-ben?
Napirenden voltam az országban lezajló eseményekkel kapcsolatosan. Csalódtam viszont abban a vonatkozásban, hogy a románok fejet hajtanak majd, s kirázzák a hajukból a tetveket, amelyek a kommunizmus idején telepedtek meg rajtuk a negyvenöt éves kommunizmus idején. És ehhez még hozzá kell számítanom azt az „autentikus demokráciát”, amely utána mintegy 10-15 éven át tartott az Iliescu-rezsim idején. Ez a hosszú időszak teljesen átalakította a román népet.
És mit lát 2011-ben?
Nem rendeződtek a dolgok. Éppen a napokban néztem ezt a „drámát” a televízióban, hogy két ország van Európában, amely nem támogatja, hogy belépjünk a Schengeni-övezetbe, Németország és Franciaország. Egy évvel ezelőtt azt mondta az államelnökünk, Traian Băsescu, hogy ez a két állam tulajdonképpen zsarol minket, hiszen gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy minket kirekesszen. Néhány héttel később, amikor razziát tartottak a határátkelőkön, kiderült, hogy minden egyes határállomáson korrupt határ-rendészek és vámosok szolgálnak, akik csúszópénz ellenére bárkit és bármit hajlandók ki- és beengedni az országhatárokon. Ez az ország jelen pillanatban egy drámát él át, s ez a dráma legalább ötven esztendeje tart. Nem mi voltunk a becsületesség modellje Európában, de nem voltunk utolsók sem! A román parasztban és a hétköznapi állampolgárban volt némi erkölcsi érzék. A paraszt mégiscsak tartott a pópától, valamelyest hallgatott a tanítóra, nem foglalkozott rendszeresen és életvitelszerűen lopással. A kommunizmus két dologra tanította meg… Először is: mindenüket elvették… Korábban azt hangoztatták, hogy a földművestől a kizsákmányolók vettek el mindent, hiszen az, akinek nem volt birtoka a termény ötven százalékáért dolgozott az uraságnak. A kommunisták azonban nem a termény felét vették el, hanem legalább nyolcvan százalékát. Úgyhogy a parasztnak is lopnia kellett. A lopás volt az egyetlen eszköz a túlélésre, a család fenntartására. Úgy terjedt el ez a szokás, hogy teljesen logikus, teljesen helyénvaló volt a túléléshez. Ez a jelenség nem tűnt el 1989 és 1990 után sem. Sőt, még inkább elterjedt, mint valami ragály, mint a tarlótűz futott szét az egész országra. Nálunk a püspöktől a bocskorosig mindenki lop. És ezt jól tudják a szomszédos és a távolabbi országokban is. Az európai hivatalokban jól ismerik a mindent elárasztó korrupciót, ami nálunk dívik.
Azt tartja Ön, hogy a Schengen-kérdésben az elzárkózást jórészt a bizalmatlanság okozza?
Teljesen. Bár nem mondják ki nyíltan, de valóban bizalmatlanok. A finnek azt mondták, hogy oldjuk meg magunk a cigánykérdést, pedig köztudott, hogy egész Európában problémát jelent a cigány kisebbség helyzete. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudunk mit kezdeni ezzel az etnikummal! Ez is egy európai ügy lenne. A hollandok nem mondanak semmit, pedig talán ők a legnagyobb befektetők újabban, ami azt jelenti, hogy bizonyos fokig mégiscsak bíznak bennünk, hiszen érdekük, hogy tudjanak itt kereskedni…
Azt nyilatkozták, hogy Romániai teljesíti a Schengeni alapfeltételek technikai részét…
Lehetséges. De ez nem elég! Itt működnie kell az igazságszolgáltatásnak. Látott-e bár egy minisztert, akit elítéltek volna? Vagy, ha nem ítéltek is el, legalább a törvényszék elejébe idézték volna? Húsz év óta nem lehet ilyenről hallani. Abban a pillanatban, amikor találkozunk ilyen esettel, akkor elmondhatjuk, hogy történik valami. Ha, mondjuk, Adrian Năstase volt-miniszterelnököt elítélik és lecsukják, akkor a nyugati fő-tisztségviselők talán felkapják a fejüket, hogy elkezdődtek nálunk a jó irányú átalakítások.
Időközben a korábbi miniszterelnök rács mögé került. Ez közelebb hozhatja Schengent?
Amikor Voinea tábornok – a forradalmi eseményeket vizsgáló ügyészek vezetője – azt mondja, hogy kilométernyi hosszúságú vádiratok vannak a birtokában Ion Iliescu elnök és társai 1989. decemberi tetteire, a Ceușescu-féle terroristákkal való rémhírekre, a népet félrevezető kampányra vonatkozóan – ezek el nem évülő bűnök –, s az ügyekben mégsem történik semmiféle előrelépés, addig bizalmatlanul viseltetnek irántunk a nyugati demokráciák.
Mostanában sokat beszélnek az euro-zóna válságáról, a gazdasági pangásról, de túl ezen, Ön milyennek találja az Európai Unió jövőjét?
Bevallom, hogy én személyesen is nagyon vártam az EU kibővítését. Mindig reményeket tápláltam egy igaz európai parlament iránt, amely igazi és hiteles, s amelynek valódi elnöke is van. Ez azonban nem vált valósággá még mostanra sem. Én köntörfalazás nélkül meg szoktam mondani, s egyáltalán nem rejtem véka alá a véleményemet, a tervezett későbbi bővítéssel kapcsolatban.
Ha Törökországot beveszik ebbe a közösségbe, ha kitolják az Európai Unió határát Iránig, ha Európa lélekszáma 70 millió muzulmánnal gyarapodik – hiszen így is van már 25 millió, akiket az elmúlt évtizedekben integráltunk –, amikor a keresztények már nem igazi keresztények, hiszen húsz százalékuk sem gyakorolja a vallását, nem jár templomba, akkor az európai értékrendnek örökre búcsút inthetünk.
Mi a baj az euróval?
Leginkább a görögök hibásak. Nagyon komolytalanok. Fel is vetették a franciák, hogy jelentsenek államcsődöt, töröljék el az adósságaikat és állítsák vissza a nemzeti valutájukat, a drachmát.
És ez a tartós gazdasági válság nem ingathatja meg Európa teljes szerkezetét is?
Nem. Nem hiszem. Minden fennálló rendszer, ha tetszik, minden birodalom, így például a római is, hány és hány válságot élt át! Hányszor gondolhattak arra a vezetői, hogy összeomlik, s mégis hosszú századokon át virágzott és gyarapodott! Kilábalunk, minden bizonnyal megszabadulhatunk a válságból, ha kissé minden európai nemzet és nemzetiség bölcsebben viselkedik.
Tisztelt Djuvara úr, Ön igen nagyrabecsült és ismert személyiség, főleg a fiatalabb olvasók kedvelik, akiknek körében A románok rövid története című munkája majdhogynem általános mértékben ismert és valóságos bestsellerként terjed és hat. Vélhető, hogy Ön egy űrt tölt be azoknak a generációknak a tudatában, amelyek úgy érzik, hogy őket egy hazug és misztifikált történelemmel vezették félre. Vajon, a románok ismerik-e manapság a saját történelmüket?
Én most súlyos dolgokat mondok. A kommunizmus idején történt hamisítás nagyon súlyos, de a bajok nem akkor kezdődtek. Ha azt a történelmet nézzük, amelyet Nicolae Iorga és más neves történész-elődök írtak, bizony, abban is találunk kozmetikázást. Én ellene vagyok ezeknek a dolgoknak. Én azt szeretném, hogy az általam írt történelem minél inkább megközelítse az igaznak vélt és az igazi valóságot.
Hogyha mérleget készítenénk a történelemi események terén, Ön szerint melyek lennének a legsúlyosabb hibák, amelyekre nem szívesen szoktunk gondolni?
Én nem válaszolok közvetlenül erre a kérdésére. Tudja, mit ajánlok? Vásárolja meg és olvassa el a Răspuns criticilor mei… című könyvemet, amelyben – úgy vélem – bebizonyítottam, hogy Havasalföld első vajdája kun származású. Honfitársaim azonban ezt a tényt a mai napig sem képesek elfogadni.
Mégis, melyek a legsúlyosabb történelmi tévedéseink, amelyekről nem szívesen beszélünk?
Sok ilyen van. Én egyet most felidézek, mert ez is olyan, hogy nem nagyon szeretik emlegetni. Nagy bűnünk, hogy 1913-ban bekebeleztünk két megyét Dobrudzsától délre, ez volt a Cadrilater. Egyáltalán nem lehetünk büszkék arra, hogy a görögök és a szerbek oldalán háborúztunk Bulgária, egy olyan ország ellen, amelyhez évezredes jó viszony köt. Nekünk arra a földre egyáltalán nem volt szükségünk. Amikor Romániához került a terület, a Bulgáriával fenntartott határunk volt a leghosszabb egész Európában.
Azt írja Ön az Amintiri din pribegie című önéletrajzi könyvében, amikor életének legkülönbözőbb szakaszairól vall, hogy még kémügyekbe is belebonyolódott. Az Afrikában eltöltött hosszú idők révén pedig Önt egyfajta egzotikum is körüllengi. Andrei Pleșu szerint, amikor Önről beszélünk, nem helytálló, ha azt mondjuk, hogy Neagu Djuvarával sok minden, hanem minden elképzelhető megesett.
Ez ellen én határozottan tiltakozom! Soha nem kerestem a bajt! Illetve vannak olyan dolgok, amelyeket képtelen voltam visszautasítani. Amikor Afrikába kerültem, eleinte attól féltem, hogy két hónap múltán elmenekülök onnan. Két év és a két évre járó szabadság után azonban – hiszen már majdnem ötvenéves voltam – arra gondoltam, hogy vén vagyok, Európában már nem tudok elhelyezkedni. Kétévente megújítgattam a szerződésemet. Így sikerült 1971-ig ott maradnom állásban.
Mi hiányzott leginkább Európából?
Néhány szobron és képzőművészeti alkotáson, a bűnön és a szenvedésen kívül, majdnem semmi nem látszik a kultúrájukból. Ez egyébként nem csak az afrikaiak hibája! Amikor szabadságra jöttem, azonnal Toszkánába, Dél-Franciaországba utaztam, hogy lássak szép épületeket, igazi falvakat és nagyszerű városokat, emlékműveket és katedrálisokat. Afrikában nem látni az ember keze által létrehozott műveket.
Ha lehet, meséljen arról a kémhistóriáról, amelyben benne volt…
Ez egy tökéletes bukás volt! Nem feledhetjük azonban el azt, hogy 1951-1952-ben, a hidegháború idején mindannyian azt gondoltuk, hogy nyakunkon a harmadik világháború… Az emigráns Román Nemzeti Tanács, a New Yorkban tartózkodó polgári árnyékkormány képviselői kerestek meg azzal az ötlettel, hogy vegyem fel a kapcsolatot a CIA-vel és a francia titkosszolgálattal. Az volt a meggyőződésem, hogy ezzel nagyon nagy jó teszek a hazámnak, de amikor kiderült, hogy a Románia területére ledobott ejtőernyősöket napokon belül elfogta a szeku, akkor nekem óriási bűntudatom támadt.
A mai Romániában alig tudnak valamit a jó ízlésről, az arisztokráciáról, a bojárokról. Ön több román történelmi család sarja, tanulmányozta is felmenői életét…
Igen, sokat foglalkoztam az őseimmel. Mi maradt belőlünk? Annyi, hogy megtanultunk egyfajta viselkedésmintákat és némi erkölcsi tartást. Gyakorlatilag azonban ennek már nincsen semmi értéke. Ne köpjük le a múltunkat, hogy úgy mondjam… Fizikailag is eltűnt nálunk az igazi arisztokrácia. A havasalföldi és a moldvai bojári családokban 1900 óta alig születtek gyermekek…
Ha fizikailag eltűntek, akkor már csak a szellem arisztokráciájáról beszélhetünk?
Adná a Jóisten! Gyakran még ez sem maradt meg nálunk… Tudja, nekem az az érzésem, hogy igen sok személyes titkot elárultam ebben az interjúban, úgyhogy, javaslatom, vessünk itt véget ennek a beszélgetésnek.
Köszönöm a lehetőséget!
Simó Márton fordítása
Székelyhon.ro

Hisztériakeltés jobbról-balról
Amikor Orbán Viktor néhány évvel ezelőtt Tusnádfürdőn leszögezte azt a történelmi tényt, hogy a baloldal időnként ráront saját nemzetére, nagy hörgés támadt az érintettek sajtóholdudvarában. E nemzetellenes, internacionalista politikai réteg hamar eltűnne a történelem színpadáról az általa megteremtett tudatipar nélkül, hiszen a francia forradalomtól errefelé megtett kétszáz esztendős útját hullahegyek, tönkretett államok és társadalmak szegélyezték. De mivel – térségünkben különösen – sikerült eluralnia a legfontosabb véleménysokszorosító pozíciókat a médiában, az oktatásban, bizonyos mértékben pedig még az egyházon belül is (gondoljunk a szégyenteljes egyházi reakciókra a trianoni harangozással kapcsolatban), egyfajta véleménymonopóliumra tett szert, amely Magyarországon csak mostanában kezd töredezni.
A küzdelem sajnos két egymást kizáró stratégia mentén zajlik. A nemzeti erők zászlóshajója, a Fidesz a jelek szerint nem tudja eldönteni, miként reagáljon az időről időre kiújuló baloldali médiahisztériára: megkísérelve leleplezni annak fonák, farizeus mivoltát, vagy beállva a kórusba, mint legutóbb a Gyöngyösi-ügy kapcsán. A látszatrettegés, a nem létező náci veszély falra festése olyan fegyvere a baloldalnak, amelyet bármikor elő tud húzni, s ha éppen nincs ürügy a közhangulat feltüzelésére, kreálnak maguknak. Érdekes és megfontolandó, hogy épp egy balliberálisnak mondható párttal, az LMP-vel szimpatizáló blogger (Boldogok a sajtkészítők) mutatott rá a legélesebben, hogy „összefogni a képzeletbeli fasiszta rém ellen” nem jelent mást, mint „összefogni a globális világrend védelmében”.
Nem kell túl sok rosszindulat ahhoz, hogy az elmúlt 22 év történetét a baloldali médiahisztériákra fűzzük fel. Amolyan állatorvosi ló jellegű műbalhé volt a hordóügy, amikor Tölgyessy Péter SZDSZ-es frakcióvezető demagóg(Antall-)kormányellenes felszólalását valaki azzal a bekiabálással jutalmazta a kilencvenes évek elején, hogy „hordót a szónoknak”, amit egyesek úgy akartak hallani, hogy „hordót a zsidónak”. Lett is belőle országos médiahisztéria.
Az esethez tartozó legemlékezetesebb sztorit a nemzeti oldal egyik jeles újságírója mesélte szűk körben, aki egy budapesti sajtóképzés keretében megtapasztalhatta, miként működik a baloldali újságírás. Egyik oktatójuk elmondta: ha majdani munkájuk során a hallgatóknak az igazság megírása és a kenyérkeresés közül kell választaniuk, gondolkodás nélkül az utóbbit részesítsék előnyben. Példaként hozta fel, hogy ő többször is meghallgatta az imént említett parlamenti beszélgetésről készült felvételt, s noha nem sikerült beazonosítania, hogy bárki is azt kiabálta volna: „hordót a zsidónak”, mégis ezt írta, mert, úgymond, ezt kellett írnia.
Felidézhetjük, miképpen forgatták ki Fónay Jenő megfogalmazását, miszerint negyven év kommunista diktatúra után a fasizmust akarja elítélni a bolsevista bérenc. Talán nem volt igaza Fónaynak? A magyar társadalomnak 1991-1992-ben valóban a fasiszta veszély volt a problémája, és nem az, hogy a bukott rendszer kulcsfigurái továbbra is vezérigazgatói, főszerkesztői, képviselői és államtitkári (!) székekben ültek? De visszaemlékezhetünk Csoóri Sándor lényeglátó cikkére, a Nappali holdra is, amely a zsidóság magyar szellemi életben betöltött szerepét elemezte higgadtan, empátiával, a legcsekélyebb indulat nélkül, mégis tiltakozóhullámot indított el. Nemrég Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő elnézést kért a pontatlan fogalmazásért, ugyanakkor olyan problémát vetett fel, amely létező elméleti és gyakorlati dilemma valamennyi államban, de leginkább a kulturálisan átszínezett, európai típusú nemzetállamokban – Izraelt is ideértve. Megengedi-e egy ország, hogy olyan személyek töltsenek be meghatározó tisztségeket az államigazgatásban, akiket más államhoz is állampolgársági kötelék fűz? Olyan kérdés ez, amelyre több nemzetközileg szalonképesnek tekintett válasz adható. Korábban Romániában sem lehetett valaki képviselő, de még jelölt sem, ha más állampolgársággal is rendelkezett. Erre való hivatkozással nem engedték indulni Kincses Elődöt a 2000-es választásokon, noha jelezte, hogy kész feladni magyar állampolgárságát, sőt, bemutatta Mádl Ferencnek írott levelét, melyben lemondott arról.
Szlovákia nemcsak, hogy nem engedi állami tisztségek betöltését többes állampolgároknak, de olyan szabályozást fogadott el, melynek értelmében automatikusan elveszíti bárki szlovák állampolgárságát, amint egy másik állam polgárává válik. Izrael kevésbé szigorú, de ott sem lehet valaki képviselő vagy kormánytag, míg le nem mond esetleges másik állampolgárságáról. Mégsem ez veri ki a biztosítékot New Yorkban és az EU-ban – ahol egyesek immár a Jobbik betiltását követelik –, hanem Gyöngyösi Márton kijelentése. Nem azért tüntet a Jobbikon kívül valamennyi parlamenti párt, mert egyre-másra fosztják meg felvidéki magyar testvéreinket szlovák állampolgárságuktól, hanem azért, mert valaki Magyarországon az izraeli hozzáállásnál megengedőbb megoldást tart követendőnek. Talán nem tartozik a választópolgárokra, hogy valakinek van-e a magyaron kívül más állampolgársága? Gyöngyösi szerint azért is számon kell tartani a többes állampolgárokat – ő az izraelieket említette, vélhetően nem függetlenül attól, hogy ezen állam elnöke helyezte kilátásba Magyarország felvásárlását –, mert nemzetbiztonsági veszélyt jelenthetnek. Kétségtelenül kemény kijelentés, mely sokak számára igazságtalannak tűnhet. A sors ugyanis Magyarországhoz teljesen lojális embereket is többes állampolgárokká tehetett. No de elegendő ok ez a médiahisztériára, egységfrontos tüntetésre? Nem világos, hogy ez is menetrendszerű „baloldali” műbalhé? A sok esetben lényeglátó Bayer Zsolt is arra céloz, hogy Gyöngyösi Márton kijelentése nem volt véletlen, szántszándékkal kívánt ártani magának, pártjának és Magyarország hírnevének, készakarva szolgáltatva muníciót az ellenfélnek. Épp Bayer Zsolt, aki – Gyöngyösihez hasonlóan – nem egyszer volt már céltáblája baloldali hisztériakeltésnek?
El kellene végre dönteni, miként viszonyulnak a baloldal hisztériahullámaihoz a nemzeti oldalon állók. Sokkal célszerűbb lenne, ha a meglevő, immár nem elhanyagolható médiaerőt arra fordítanák, hogy kipukkasszák a másik oldal által felfújt médialufikat, hogy e jelenségkör hátterét, logikáját leleplezzék. Ahelyett, hogy maguk is beállnak a hisztériakeltők közé.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Háromszéki politikai összefogás autonómia ügyben!
Háromszéken megszületett az összefogás, egy asztalhoz ült minden magyar politikai szervezet vezetője, és közösen mozgósítanak a március 10-i, marosvásárhelyi autonómiatüntetésen való részvételre. A Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházában szervezett sajtótájékoztatón jelen volt az RMDSZ háromszéki elnöke, Tamás Sándor, a szövetség sepsiszentgyörgyi vezetője, Antal Árpád, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, Kulcsár Terza József, az Erdélyi Magyar Néppártnak az autonómiatüntetés szervezőbizottságába delegált képviselője Sánta Imre, valamint Gazda Zoltán és Ferencz Csaba, háromszéki SZNT vezetők. „Történelmet írunk, ne felejtsük el ezt a pillanatot, mert nemzeti ügyeink képviseletében fontos, hogy együtt gondolkozzunk, és együtt keressük a közös útjainkat. Számunkra közös az irány: Székelyföld területi autonómiája, az ország regionális felosztásának kérdése, az Európai Uniós állampolgári törvénykezdeményezések közös támogatása”, fejtette ki házigazdaként Gazda Zoltán, aki szerint célegyenesbe ért a szervezés, számításaik szerint vasárnap, Háromszékről 20 autóbusznyi résztvevőt szállítanak Marosvásárhelyre.
Gazda Zoltán szerint az autonómiatüntetéshez csatlakozva tucatnyi országban szerveznek szimpátiatüntetéseket Románia nagykövetségei előtt, így a marosvásárhelyi megmozdulással egyidőben lesznek tüntetések Budapesten, Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, Münchenben, Zürichben és San Fernandóban. Az SZNT sepsiszéki elnöke abban bízik, hogy ez az összefogás arra ösztönzi a marosvásárhelyieket is, hogy minél nagyobb számban részt vegyenek a vasárnapi tüntetésen. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke szerint a tüntetés 17 órakor koszorúzással kezdődik, majd a politikai és civil szervezetek képviselői szólalnak fel, majd a résztvevők a Maros megyei prefektúra elé vonulnak, és a szervezők átadnak egy petíciót a kormánybiztosnak. „Félelemre és nemekre nem lehet jövőt építeni”, fejtette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, a városi RMDSZ elnöke szerint, ahhoz, hogy legyen autonómia sok demokratikus eszközhöz kell nyúlni, nem lehet csak egy úton járni, ezért tartják fontosnak a tüntetésen való részvételt. „Mindig két lépéssel azok előtt kell járnunk, akik most a zászlókat számolják az intézmények homlokzatán”, mondta Antal Árpád, aki szerint közös projekteket kell szervezni, ide tartozik, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat Székelyföld nevében megpályázik az Európai Kulturális Főváros címre. „Jó ügyekben lehet összefogni”, mondta az RMDSZ háromszéki elnöke, Tamás Sándor, aki szerint a vasárnapi autonómiatüntetésre Kovászna megyében helyi szervezések zajlanak, az RMDSZ mozgósít, és az SZNT-vel közösen indítanak autóbuszokat Marosvásárhelyre. A szövetség háromszéki vezetője szerint elérheti az ezret azok száma is, akik saját autójukkal utaznak a megmozdulásra. Tamás Sándor szerint összefogásra példa, hogy az RMDSZ megegyezett az SZNT-vel, hogy közösen támogatják egymás Európai Uniós polgári törvénykezdeményezéseit, és teljes mellszélességgel kiállnak az mellett, amelyiket elfogadja az Európai Tanács. „Székelyföldnek akkor lesz jövője, ha az itt élő emberek rendbe teszik önbecsülésüket, hiszen 90 évig azt sulykolták, hogy kisebbek, másodrangúak, elmagyarosított románok vagyunk”, jelentette ki Tamás Sándor, aki szerint a nemzeti önbecsülésünk erősítéséhez a marosvásárhelyi tüntetéshez hasonló rendezvények, a jelképeink magabiztos használata, a közösségi élmények járulnak hozzá. Tamás Sándor szerint a vasárnapi tüntetéssel meg tudják törni az 1990-es események rossz emlékét Marosvásárhelyen, hiszen ha most bebizonyosodik, hogy rendbontás nélkül lehet tüntetni, akkor lerombolódik a negatív mítosz, és visszaadja a reményt azoknak, akik ma félnek, mert félelemre nem lehet jövőt építeni. „Ez legyen a kezdet és legyen folytatása, a következőkben is lépjünk közösen, mert ez vezethet eredményre”, mondta Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki rámutatott, hogy március 10-én, Marosvásárhelyen a jogainkért tüntetnek nem pedig valaki ellen. „Legyen egység, amiben szükséges, és legyen szabadság, amiben lehetséges”, idézte Jakubinyi György érsek szavait a háromszéki polgári párti politikus, aki szerint olyan időket élünk, amikor kötelező közösen lépni. Sánta Imre bikfalvi református lelkész, az EMNP képviselőjeként az autonómiatüntetés szervezőbizottságában, kifejtette: Székelyföld számára az autonómia jelet megoldást, ez érvényes az itt élő románok számára is, hiszen az önrendelkezés teremti meg a társadalmi békét. „A vasárnapi tüntetés nagy lehetőség lebontani a félelem falát Marosvásárhelyen”, mondta Sánta Imre, aki nem tart attól, hogy rendbontás vagy provokáció zavarná meg a megmozdulást. Lelkészként azt is bejelentette, hogy a Sepsi Református Egyházmegye lelkészi kara felhívást fogalmazott meg, amelyben támogatja az önrendelkezésre irányuló törekvéseket, és felkéri a lelkipásztorokat, hogy mozgósítsanak a vasárnapi tüntetésen való részvételre. Újságírói kérdésre válaszolva, hogy autonómiatüntetés ügyben a háromszéki RMDSZ nem-e megy szemben a szövetség országos vezetőinek álláspontjával, Tamás Sándor leszögezte: „vagyok annyira idős, hogy véleményemet nem másokhoz viszonyítva mondom, hanem a saját elképzelésem alapján tudom megfogalmazni”. Antal Árpád hozzátette: az RMDSZ-ben vannak ellenvélemények, de nem született olyan döntés, amit utasításként értelmezhetett volna, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen. Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,

Együtt a félelem ellen (Marosvásárhelyi autonómiatüntetés)
Legalább húsz busszal és számos személygépkocsival több mint ezer ember készül Háromszékről Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett autonómiatüntetésre. Az érdeklődés folyamatos, napról napra mind többen jelentkeznek – közölték Sepsiszentgyörgyön a szervezést közösen felvállaló SZNT, RMDSZ, MPP és EMNP képviselői.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke történelminek nevezte a pillanatot, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni az összes magyar politikai párt képviselőit, mindannyian vállalták, közösen mozgósítanak, szervezik az utazást, hogy minél többen részt vegyenek a március 10-i nagygyűlésen. „Nemzeti ügyeink képviseletében igen fontos, hogy együtt gondolkodjunk, együtt keressük az utat. Egyértelmű, hogy közös az irány számunkra, Székelyföld területi autonómiája, de közös ügyünk az ország regionális felosztása és az aláírásgyűjtés az európai polgári kezdeményezésre” – fejtette ki házigazdaként Gazda Zoltán. Elmondta, körvonalazódik a vasárnapi program, elkészült a petíció is, és plakátokkal, szórólapokkal buzdítják részvételre főleg a Maros megyeieket. A hatóságok és a rendfenntartók nyitottnak és szolgálatkésznek bizonyultak, kísérettel vezetik be az autóbuszokat, és igyekeznek biztosítani parkolásukat is, a központban mind a négy sávot lezárják, hogy a tüntetők a prefektúra elé vonulhassanak. Nagyon bíznak benne, nem lesz provokáció, békés tüntetésre készülnek. Gazda Zoltán elmondta azt is, a világ számos pontján tartanak szolidarizáló megmozdulást a román nagykövetségek, konzulátusok előtt: Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, San Fernandóban, Münchenben, Zürichben és Budapesten vonulnak utcára a székely autonómiaigényt támogatók. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke vázolta: a nagygyűlés 17 órakor kezdődik koszorúzással és beszédekkel – minden párt, politikai szervezet megbízottja tarthat beszédet három perc terjedelemben, de ott lesz a katalánok képviselője, aki elhozza a baszkok üzenetét is, Dél-Tirol kormányzója pedig levélben üdvözli, bátorítja az egybegyűlteket.
„Félelemre és nemekre nem lehet jövőt építeni” – jelentette ki Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint éppen ezért tartották fontosnak, hogy ők is ott legyenek a marosvásárhelyi tüntetésen. „Ahhoz, hogy elérjük az autonómiát, sok demokratikus eszközhöz kell nyúlnunk, nem lehet csak egy úton járni, kell egy értelmes munkamegosztás, kell bizalom, és kell kommunikáció” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, ez fontos lépés, amely után majd újabbakat kell megtenni. „Jó ügyekben lehet összefogást kovácsolni” – erősítette meg Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, aki szerint két szempontból is fontos a vasárnapi megmozdulás, egyrészt segít önbecsülésünk helyreállításában, másrészt reméli, „meg tudunk törni egy rossz emlékű mítoszt Marosvásárhelyen”. Az elmúlt napokban is kérték többen, ne vonuljanak fel tüntetni, mert az ilyen tiltakozás 1990 márciusát idézi. „Ha most be tudjuk bizonyítani, hogy van lehetőség rendbontás nélküli, korrekt módon megszervezett rendezvényre, akár autonómiatüntetésre Marosvásárhelyen, akkor lerombolhatunk egy nagyon fontos negatív töltetű mítoszt, és visszaadjuk a reményt azoknak, akik ma félnek.”
Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke is a közös szervezés jelentőségére hívta fel a figyelmet, és megfogalmazta, bízik benne, lesz folytatás. Kiemelte azt is, nem valaki ellen tüntetnek majd, hanem jogainkért, az autonómiáért. Az EMNP képviseletében jelenlevő Sánta Imre szintén a félelem falainak lebontásáról beszélt, arról, hogy mindenkinek ott a helye a marosvásárhelyi tüntetésen.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Noua Dreapta: Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket!
Március 10-én délután 4 órakor, a főtéri Avram Iancu szobornál gyülekeznek azok a román magyargyűlölők, akik a Románia föderalizálása elleni csoportosulás hívására azért jönnek Marosvásárhelyre, hogy megzavarják a 17 órakor kezdődő Székely Szabadság Napja elnevezésű autonómiatüntetést. „Március 10-e legyen a román nacionalizmus újjáéledésének napja, amikor a románok egyesülnek és együttes erővel állnak ellen” – olvasható a Facebookon meghirdetett akcióban.
A kevéssel több, mint 200 követővel rendelkező Facebook-felhívás szélsőségesen magyarellenes kommenteket váltott ki. Többen Avram Iancu emlékét idézik. Annak a mócvidéki forradalmárnak az emlékét, aki 1848-ban 40 ezer dél-erdélyi magyar lemészárolásával jeleskedett. De vannak olyanok is, akik a „hazátlan” szitokszóval szólítják fel az erdélyi magyarokat az ország elhagyására. A magyargyűlölő csoport tagjai a román politikusokat hibáztatják a jelenlegi helyzetért. „Mindent megadtak a magyaroknak, ezért ők most még többet akarnak” – vélik a csoport tagjai. „Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket és csókoljátok meg ROMÁNIA földjét” – parancsol egy másik kommentelő.
Amint arról beszámoltunk a Székely Nemzeti Tanács főszervezésében és az Erdélyi Magyar Néppárt, illetve a Magyar Polgári Párt társszervezésében március 10-én 17 órától autonómiatüntetésre kerül sor a Postaréten, ahol a politikai és civil szervezetek képviselői szólalnak fel. Ezt követően a tüntetők a prefektúra elé vonulnak, és a szervezők átadnak egy petíciót a kormány megbízottjának. Ezután a Kultúrpalotában az SZNT ülésén átnyújtják a Gábor Áron-díjakat az idei kitüntetetteknek.
Az autonómiatüntetéshez csatlakozva tucatnyi országban szerveznek szimpátiatüntetéseket Románia nagykövetségei előtt, így a marosvásárhelyi megmozdulással egyidőben lesznek tüntetések Budapesten, Londonban, Bécsben, New Yorkban, Helsinkiben, Hágában, Torontóban, Ottawában, Münchenben, Zürichben és San Fernandóban.
vasarhely.ro
Erdély.ma,

Békés autonómiatüntetésre készülnek, mintegy tízezer résztvevőre számítanak
Politikai meggyőződéstől függetlenül mindenkit várnak a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre a szervezők, akik a rendezvény békés jellegét hangsúlyozták. Rendbontás nélküli, békében zajló, a demokrácia követelményeinek megfelelő autonómiatüntetésre számít a vasárnapi marosvásárhelyi esemény főszervezője, Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott: bár a szervezet és a hatóságok egyaránt felkészültek a lehető legrosszabbra, egyáltalán nem tart az egyesek által előrevetített 1990-es hangulat újjáéledésétől.A Vatra Românească vezetősége cáfolta, hogy ellentüntetést szervezne, és nyugalomra intett.
„Nem értem, egyesek miért hivatkoznak mindegyre 1990 márciusára, amikor rá hét évre, 1997 nyarán egy másik, ezúttal a megbékélést szolgáló eseménynek is a színhelye volt Marosvásárhely. Elfelejtették volna, hogy a város főterén ünnepélyes körülmények között több tízezer ember előtt találkozott Göncz Árpád magyar és Emil Constantinescu román államfő?” – tette fel a költői kérdést Izsák Balázs.
A sebek esetleges felszakításának gondolatát nemcsak a helyi és központi magyarellenes sajtó, illetve a Székelyföld önállósodását ellenző románok, hanem az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete is felemlegette. Csütörtökön kiadott közleményében a szervezet ügyvezető elnöksége rámutat: „Marosvásárhely 23 éve frontváros: legnagyobb arányú és legbékésebb tömegmegmozdulásunk, a könyves-gyertyás tüntetés színhelye, majd az önérzetes, bátor helytállásé, hetek múlva pedig egy megfélemlített, felerősödött kisebbségi komplexusokkal küzdő, tömeges elvándorlást választó magyar közösség városa”. Mindemellett a szervezet új elnöke, Peti András nem kíván senkit lebeszélni a tüntetésen való részvételről, hiszen mint írja, „a politikai racionalitás mellett az érzelmi indíttatás is igen nagy jelentőséggel bír”.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete egyéni megfontolásra bízza tagjai részvételét vagy távolmaradását. Ennél sokkal határozottabbnak látszik Tamás Sándor, a szövetség háromszéki, illetve Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnöke, akik már hetekkel ezelőtt bejelentették, részt vesznek a megmozduláson. Valószínűleg ugyanezt az utat követi Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, aki a Facebook-oldalán kérdezte meg a választóktól, hogy részt vegyen-e a tüntetésen. Csütörtök estig a legtöbben pozitív választ adtak. Kérdésünkre, hogy miért egy közösségi oldalra beírt válaszok alapján hozza meg döntését, Borboly Csaba a Krónikának kifejtette: azt szeretné, ha végre Romániában is eljönne az az idő, amikor a politikus követi választói óhaját. „Ne csak azzal takarózzunk, hogy a legjobb belátásunk szerint teszszük a dolgunkat, és mindössze négyévente vagyunk kíváncsiak az emberek véleményére, hanem mindig is figyeljünk oda azokra, akiknek a pénzéből élünk” – fejtette ki Borboly.
Izsák Balázs lapunk érdeklődésére elmondta, azontúl, hogy örül egyes helyi és megyei RMDSZ-vezetők csatlakozásának, még boldogabb lett volna, ha a szónokok között Kelemen Hunort is köszöntheti. „Elbeszélgettem az RMDSZ elnökével, akinek személyes érveit elfogadom. Remélem, hogy a jövőben már itt lesz velünk” – nyilatkozta Izsák, hozzáfűzve, hogy az SZNT eltökélt célja hagyománnyá tenni a székely szabadság napját. Arra az újságírói felvetésre, hogyan fogadják a szervezők a Magyar Gárda vagy a Jobbik esetleges megjelenését a székely vértanúk emlékoszlopánál, Izsák Balázs elmondta: ők senkit nem igazoltathatnak a Postarét szomszédságában. Mint ismeretes, a hét elején a társszervező Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöke, Biró Zsolt nemkívánatos személyeknek nevezte a szélsőséges szervezetek képviselőit.
„Ha azok, akik úgy érzik, hogy itt a helyük, nem önmaguk megmutatásáért csatlakoznak hozzánk, hanem a közösségi ügyeink melletti kiállás vezényli őket, akkor mindenképpen sikeres lehet a rendezvény” – szögezte le Izsák Balázs.
Biró: a létszám is fontos
Biró Zsolt csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, számos olyan visszajelzést kaptak, miszerint sokan politikai meggyőződésüktől függetlenül ott lesznek vasárnap Marosvásárhelyen. „Az autonómia nem lehet egy pártnak sem a sajátja, ehhez összefogás kell, és üdvözlök minden olyan RMDSZ-es vagy más szervezetbeli politikust, aki részt vesz a megmozduláson” – hangsúlyozta. A fekete márciusra utalva kijelentette: ma már nem lehet úgy megtéveszteni a vásárhelyi románságot, mint 23 évvel ezelőtt.
A szervezők mintegy tízezer személyt várnak a vasárnapi postaréti megmozdulásra. „A tüntetők létszáma is üzenetértékű lesz, ezzel üzenünk a román kormánynak és a világnak arról, hogy a Székelyföld sorsáról nem lehet az ott élők megkérdezése nélkül dönteni” – nyomatékosította Biró. A magyar pártok és szervezetek Kovászna és Hargita megyéből is számos buszt indítanak a rendezvényre, de magánúton is sokan készülnek Marosvásárhelyre. A megmozdulás öt órakor kezdődik a Postaréten, ahol ünnepi beszédek hangzanak el, majd koszorúzás lesz, innen a tömeg a Maros megyei prefektúra elé vonul. Itt este hét órakor az SZNT és a tüntetés társszervezőiből alkotott tíztagú delegáció egy petíciót nyújt át a prefektusnak, amit Victor Ponta miniszterelnöknek címeztek.
„Ebben állást foglalunk a régióátszervezés ellen. Ezek szerint a Székelyföld egy fel nem osztható egységes régió, és a székely népnek mindig volt önrendelkezése. Románia is aláírt egy nemzetközi egyezményt, mely szerint bármilyen adminisztratív változtatás előtt az illető régió véleményét kikérik. A petícióban azt is megfogalmazzuk, miszerint a régiókat nem kijelölni kell, hanem a meglévőket elismerni” – sorolta Biró Zsolt. Hozzátette: mindenkit arra kérnek, vigyen fáklyát vagy gyertyát magával, ezzel is jelképezve a tüntetés békés szándékát.
A vásárhelyi rendezvénnyel egy időben szimpátia-tüntetések szervezését jelezték Budapestről, Szolnokról, Keszthelyről, Sárospatakról, Londonból, Bécsből, New Yorkból, Los Angelesből, Hágából, Helsinkiből, Torontóból, Ottawából, Münchenből, Zürichből és Stockholmból is.
Nyugalmat akar a Vatra Românească
A Vatra Românească szélsőséges szervezet csütörtökön sajtótájékoztatón cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint ellentüntetést szervezne az autonómiamegmozdulással egy időben. Florin Oproiescu elnök elmondta, Marosvásárhely nem szabad újra az etnikumok közötti erőszak színtere legyen, „nyugalomra és egyensúlyra van szükség”. Meggyőződésének adott hangot, hogy a hatóságok mindent megtesznek az alkotmányos rend fenntartása érdekében. Ugyanakkor hangsúlyozta: tudatában kell lenni annak, hogy semmit sem lehet eldönteni Maros, Hargita és Kovászna megyére vonatkozóan anélkül, hogy figyelembe vennék az ott élő románok álláspontját.
Simon Eszter, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Autonómiatüntetés Marosvásárhelyen
Nagyszabású tüntetést szervez vasárnap Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, amelyek mintegy 10 ezer ember részvételére számítanak. Az SZNT március 10-ét a székely szabadság napjává nyilvánította. Az RMDSZ távol marad a tüntetéstől, amelyet nem tart célszerűnek öt nappal a magyarság nemzeti ünnepe előtt. Ennek ellenére a háromszéki RMDSZ vezetői ott lesznek a megmozduláson. A pontos forgatókönyv részleteiben tegnap nem volt ismert, csak annyit lehetett tudni, hogy a demonstráció délután 5-kor kezdődik a Postaréten a Székely Vértanúk emlékművénél, majd a résztvevők a prefektúra épülete elé vonulnak, ahol egy petíciót adnak át. Román ellentüntetés és készült, amit azonban a hatóságok nem engedélyeztek. A román külképviseletek előtt is tüntetések lesznek vasárnap.
A román ellentüntetést egy közösségi oldalon hirdették meg délután 4 órára a marosvásárhelyi főtéri Avram Iancu-szobor elé az Új Jobboldal szélsőségesen nacionalista, fasiszta eszméket ápoló román szervezet nevében. A marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean, aki a közterületekre tervezett tüntetések engedélyezésével foglalkozó illetékes bizottság vezetője, bejelentette, nem kapott senki engedélyt ellentüntetésre. Az Új Jobboldal Kolozs megyei szervezete is közölte tegnap, hogy nem szerveznek semmiféle tüntetést vasárnap Marosvásárhelyen, és elhatárolódtak a közösségi portálon olvasható felhívástól.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete tegnap közölte: döbbenettel vett tudomást arról, hogy „a gyűlölködéspolitika képviselői ismét megpróbálnak Marosvásárhelyen porondra lépni”. A szövetség közleménye szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) marosvásárhelyi szervezetének meghívására Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva Gyula Jobbik-képviselők is ott lesznek Marosvásárhelyen. „Sajnálatosnak tartjuk, hogy a gyűlölet szóvivői nem máshol, mint a Vártemplom gótikus termében kapnak helyet üzenetük átadására, ahol Isten nevét még csak érintőlegesen is szigorúan tilos a gyűlölködéssel egybekötni” – olvasható a közleményben. Hozzátették: a marosvásárhelyi RMDSZ szigorúan elhatárolódik az ilyen jellegű megnyilvánulásoktól.
A székely szabadság napján Európa és Amerika megannyi nagyvárosában tartanak demonstrációkat a román külképviseletek előtt a marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel párhuzamosan – közölte Izsák Balázs, az SZNT elnöke. Magyarországon Budapesten, Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, Európában Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Münchenben, Stockholmban és Zürichben, Amerikában pedig New Yorkban és Los Angelesben, valamint Torontóban és Ottawában szerveznek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok, elsősorban a román külképviseletek előtt a székely szabadság napján.
A magyar kormány „nyilván nem tüntet”, hanem tárgyal a román féllel, ugyanakkor támogatja az autonómiáért tüntetés szabadságát – mondta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken. Németh Zsolt azt mondta, ha a határon túli magyarok autonómiát akarnak – területit, kulturálisat, székelyek vagy a partiumbeliek vagy éppen a vajdaságiak – a magyar kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy ezeket a célkitűzéseket támogassa.
Szabadság (Kolozsvár),

Támogatnak (Autonómiatüntetés)
A magyar kormány nyilván nem tüntet, hanem tárgyal a román féllel, ugyanakkor támogatja az autonómiáért való tüntetés szabadságát – nyilatkozta Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára tegnap.
Ha a határon túli magyarok, székelyek, a partiumbeliek vagy éppen a vajdaságiak autonómiát akarnak – területit, kulturálisat –, a magyar kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy ezeket a célkitűzéseket támogassa – tette hozzá a politikus. Tegnap kiadott nyilatkozatában a vasárnapi autonómiatüntetés támogatásáról biztosította a szervező Székely Nemzeti Tanácsot a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ). A magyar kisebbségek egyre kritikusabb helyzetére lehet ugyan különböző gyógymódokat javasolni, de senki sem lehet közömbös az asszimiláció tragikus méreteivel szemben – írta a szövetség elnöke, Deák Ernő. A tizennégy európai tagszervezetből álló ernyőszervezet nyilatkozata kiemeli, hogy a kisebbségi autonómia nem sérti egyik többségi nép érdekeit sem, sőt, a feszültségek megszüntetésével helyreállna a mindegyik oldalról áhított bizalom, ami nélkül nem közelíthetőek egymáshoz az álláspontok. A bátorító, baráti kéznyújtást az is kifejezi, hogy Nyugat-Európa több országában a marosvásárhelyi tüntetéssel egyidejűleg a szövetség tagszervezetei is hasonló megmozdulásokat szerveznek a román nagykövetségek, konzulátusok előtt – áll a NYEOMSZSZ nyilatkozatában. Európa és Észak-Amerika számos nagyvárosában tartanak demonstrációkat a román külképviseletek előtt holnap, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel párhuzamosan. Európában Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Mün-chenben, Stockholmban és Zürichben, az amerikai földrészen pedig New Yorkban, Los Angelesben, valamint Torontóban és Ottawában szerveznek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok. Magyarországon Budapesten, Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon lesznek hasonló megmozdulások.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szimpátiatüntetések Európában...
Több mint ezren gyűltek össze Budapesten
Több mint ezren gyűltek össze vasárnap délután Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen. A magyar idő szerint délután négy órakor tartott rendezvény harangszóval, majd a Székely himnusszal vette kezdetét.
Londonban nem engedték a tüntetőket a román nagykövetség elé
Londonban a rendőrség nem engedte a román nagykövetség elé a székely autonómiáért tüntetőket. A mintegy 120 résztvevő némi vita után tudomásul vette, hogy nem vonulhat a román képviselet elé, és a kijelölt kis utcában tartotta meg az egyórás rendezvényt. A tüntetők magyar és székely, valamint rovásírással ellátott árpádsávos lobogókat emeltek a magasba.
A MIK támogatja a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását
Budapesten a Magyar Ifjúsági Konferencia támogatásáról biztosította a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Mint írták, hisznek abban az Európában, mely a szabad, független, szuverén népek és nemzetek közössége, keresztény gyökereit híven őrzi, társadalmait ezen elvek és értékek mentén építi fel és újítja meg időről időre. Ebből fakadóan pedig hisznek abban, hogy ez az Európa teljes tisztelettel övezi az emberi életet és emberi méltóságot, ennél fogva a népek és nemzetek önrendelkezési jogát is, amelyet tevőlegesen is támogat.
Magyarországon Budapest mellett Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, Európában ezen kívül Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Münchenben, Stockholmban és Zürichben szerveztek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok, elsősorban a román külképviseletek előtt.
...és Észak-Amerikában
Észak-Amerika több nagyvárosában tartottak vasárnap megmozdulásokat a székely autonómia ügye melletti szolidaritás jegyében.
Clevelandben, a Vatikán által tavaly újranyittatott Szent Imre magyar katolikus templom területén mintegy másfél százan gyűltek össze, hogy támogassák Székelyföld autonómiájának ügyét. Az Egyesült Államokban még Los Angelesben, New Yorkban, Washingtonban, illetve Kanadában Ottawában és Torontóban hirdettek meg hasonló megmozdulásokat.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),

Tízezrek a marosvásárhelyi tüntetésen
Marosvásárhelyen esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés, amelyen a szervezők szerint mintegy 30 ezer személy vett részt. A tüntetés szónokai Székelyföldnek autonómiát követelő petíciót adtak át a prefektúra képviselőinek, melyben a demonstráció résztvevői a dokumentumban területi autonómiát követelnek a Székelyföldnek. Követelik továbbá, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az uniós források hatékony felhasználása érdekében, s hogy a Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió.
A Maros megyei prefektusi hivatal szolgálatos tisztviselője átvette a tüntetés szószólóitól a demonstráción közfelkiáltással elfogadott beadványt, de az ajándékba hozott székely zászlót már nem.
Petícióban követelik Székelyföld autonómiáját
A demonstráció résztvevői a dokumentum szerint területi autonómiát követelnek a Székelyföldnek. Követelik továbbá, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az uniós források hatékony felhasználása érdekében, s hogy a Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió.
Követelik, hogy a román hatóságok „szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését”, és tiltakoznak minden olyan közigazgatási átszervezés ellen, amely a Székelyföldet román többségű régiókba tagolná.
A beadvány arra emlékezteti a bukaresti kormányt, hogy Románia az Európa Tanácshoz való csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amelynek 11. cikke kimondja: „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.
A petíció szerint az eltelt közel két évtizedben Románia ezt a kötelezettségvállalását sem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet hatóságai elutasították. A dokumentum szerint Románia megszegné a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit, amennyiben Székelyföldet egy román többségű közigazgatási régióba tagolja be.
„Felhívjuk az illetékes hatóságok és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy a Székelyföld közösségének akarata ellenére végrehajtott regionális reform beláthatatlan következményekkel járna a romániai demokráciára nézve, ugyanakkor ellehetetlenítené a többség, illetve a számbeli kisebbségben élő, de itt helyi többséget alkotó székely közösség közötti viszony normalizálását” - olvasható a beadványban.
A dokumentum leszögezi: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát.
A marosvásárhelyi megmozduláson a demonstráció nyitányaként elszavalt Szózat után a tömeg hosszasan skandálta az „autonómiát!” jelszót, és „Katalónia” skandálással köszöntötte Mark Gafarott Monjót, a Katalán Demokratikus Konvergencia párt képviselőjét, aki a katalánok szolidaritásáról biztosította a tömeget.
Izsák Balázs: az autonómia jelentené a szabadságot
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a demonstráción kijelentette: az autonómiatüntetésnek azt kell üzennie Románia kormánya számára, hogy Székelyföldért képesek megmozdítani az egész világot.
Izsák a tüntető tömeg skandálásai közepette kijelentette: a székely szabadság napján ezentúl évről évre ki akarják nyilvánítani, hogy nem félnek, de azt is, hogy másnak sincsen oka félni a székelyektől. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert idézve nyomatékosította: félelemre nem lehet jövőt építeni.
Az SZNT elnöke szerint a székelység számára ma az autonómia jelentené a szabadságot. Hozzátette, a székelységnek ki kell nyilvánítania tiltakozását Románia tervezett közigazgatási átalakítása kapcsán. Hozzátette, a székelységnek nem azt kell keresnie, hogy mi a legtöbb, amit megengednek számára. "Székelyföld határairól csak az érintett helyi közösségek dönthetnek helyi népszavazáson" - jelentette ki az SZNT elnöke.
Izsák Balázs szerint az 1990 márciusában történt véres marosvásárhelyi román-magyar összecsapás óta sokat változott a világ. "Ma már lehetséges felelős román emberekkel őszinte párbeszédet folytatni, az akaratnyilvánításra pedig Marosvásárhely ugyanúgy alkalmas, mint bármely más város".
Az SZNT elnök beszédét a tömeg "Nem félünk!", "Nem, nem soha!" és "Vesszen Trianon!" skandálásokkal szakította többször is félbe.
Tőkés: pártérdeket felül kell múlnia a nemzeti érdeknek
Tőkés László köszönetet mondott azoknak az RMDSZ-es politikusoknak, akik vezetőik "tiltása" ellenére eljöttek a tüntetésre. „Minden pártérdeket felül kell múlnia a nemzeti érdeknek” - jelentette ki a volt püspök.
Az EP-képviselő úgy vélte, a marosvásárhelyi demonstráció „a sereggyűjtés napja” kell, hogy legyen. Hozzátette, az autonómia olyan a székelység számára mint a növények számára a víz vagy a napfény.
Emlékeztetett Kádár János 1958-as romániai látogatására, amikor az egykori magyar pártfőtitkár „kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionalista hatalom kényére-kedvére”. Utalt arra, hogy „Kádár János örökösei” szombaton Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel és Victor Ponta román miniszterelnökkel együtt ünnepeltek a Magyar Szocialista Párt (MSZP) budapesti rendezvényén.
A volt püspök megbotránkoztatónak tartotta, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök igaz, bátor hazafiságról beszélt a rendezvényen. „Igaz, bátor hazafiság meghívni Budapestre Victor Pontát, aki újraélesztette Romániában az agresszív magyarellenességet?” - tette fel a kérdést.
Tőkés László románul is elmondta, arra kéri a románokat, hogy az ország szuverenitását tiszteletben tartva közösen keressék a megoldást Székelyföld autonómiájára.
Több mint ezren gyűltek össze a budapesti tüntetésen
Több mint ezren gyűltek össze vasárnap délután Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen.
A budapesti demonstráción minden korosztály képviselői - idősek és kisgyermekek egyaránt - megjelentek. A tömegben számos székely zászlót látni, több magyar zászló is van, sokan árpádsávos zászlóval érkeztek.
Megmozdulások észak-amerikai nagyvárosokban
Észak-Amerika több nagyvárosában tartottak vasárnap megmozdulásokat a székely autonómia ügye melletti szolidaritás jegyében.
Clevelandben, a Vatikán által tavaly újranyittatott Szent Imre magyar katolikus templom területén mintegy másfél százan gyűltek össze, hogy támogassák Székelyföld autonómiájának ügyét - tájékoztatta telefonon azt MTI-t a Csíkszeredából származó Csibi Lóránt, az esemény szervezője, a városban működő Bocskai Rádió főszerkesztője. Csibi Lóránt az összegyűltek előtt, akik elénekelték a magyar és a székely himnuszt, egyebek mellett ismertette a közigazgatás átszervezésére irányuló román kormányzati szándékot. Az eseményen támogatási nyilatkozatot olvastak fel, aláírásokat gyűjtöttek.
Az Egyesült Államokban Los Angelesben, New Yorkban, Washingtonban, illetve Kanadában Ottawában és Torontóban hirdettek meg hasonló megmozdulásokat, több helyen a városban működő román képviselet elé.
Londonban nem engedték a tüntetőket a román követség elé
Londonban a rendőrség nem engedte a román nagykövetség elé a székely autonómiáért tüntetőket. Románia londoni nagykövetsége egy kerítéssel elzárt kis utcában van, a vasárnap délutáni demonstrációra érkezőket azonban a rendőrök egy szemközti szűk sétálóutcába terelték, ahol a résztvevőknek egy rácsokkal körülvett, kijelölt részen kellett gyülekezniük.
A rendőrség szerint az intézkedést nem a román képviselet kérte, a nagykövetségnek otthont adó utca magánterületnek minősül, ezért ott nem lehet demonstrációkat tartani.
A vasárnapi londoni megmozdulásra összegyűlt mintegy 120 résztvevő némi vita után tudomásul vette, hogy nem vonulhat a román képviselet elé, és a kijelölt kis utcában tartotta meg az egyórás rendezvényt. A tüntetők magyar és székely, valamint rovásírással ellátott árpádsávos lobogókat emeltek a magasba. Az egyik transzparensen a „Székelyföld nem Románia része” felirat volt olvasható.
A tüntetők többször elénekelték a magyar és a székely himnuszt, és több alkalommal felhangzott a „Vesszen Trianon” jelszó is.
A demonstráción felolvastak egy nyilatkozatot, amely szerint Székelyföld autonómiája nem sértené Románia területi integritását és szuverenitását, sem a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit és a román alkotmányt sem. A nyilatkozat követelte, hogy Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az EU-források hatékonyabb felhasználása érdekében. A nyilatkozat szerzői Székelyföld területi autonómiájának megteremtését is követelték. A demonstráció rendbontás nélkül ért véget.
Krónika (Kolozsvár),

A jobbikos ellentüntetőkhöz hasonlította Ponta a székelyeket
Konfrontációval és szélsőséges megnyilvánulásokkal semmit sem lehet elérni - hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök egy vasárnap esti tévéműsorban a székely szabadság napja elnevezésű marosvásárhelyi autonómiatüntetésre reagálva.
Ponta kifejtette, ő a párbeszédben hisz, szerinte ez vezethet egyedül eredményre a kormánynak az országban élő magyar közösség legitim képviselőihez, illetve Magyarországhoz mint szomszédos államhoz fűződő kapcsolatában.
Utalt arra, hogy szombaton Budapesten járt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) rendezvényén, ahol - mint mondta - megtapsolták, amikor a párbeszéd mellett és a konfrontáció ellen érvelt. Kiemelte, hogy míg a budapesti eseményen a teremben tízezren voltak, kint "voltak vagy háromszázan olyanok, mint ezen a marosvásárhelyi tüntetésen", akik ellene demonstráltak.
A kormányfő szerint a tüntetők a konfrontáció és a szélsőséges megnyilvánulások útját járják, ezt Tőkés László elképzeléseivel azonosítja. Ponta szerint erővel, csapdosva az asztalt, a román kormányt fenyegetve, "ahogy Tőkés László teszi", nem lehet semmit sem elérni.
A székely zászlóval kapcsolatban kijelentette, hogy a "központi hatalmat jelképező" intézményeken csak a román és az uniós zászlónak van helye.
"Egyébként ha találunk megoldást - de nem erőszakkal, hanem párbeszéddel - arra, hogy minden helyhatóságnak lehessen saját jelképe, amelyet helyi szinten használ, én ebben nem látok kivetnivalót" - mondta a román kormányfő.
Arra a műsorvezetői kérdésre: van-e információja a titkosszolgálatoktól vagy más forrásokból, hogy a marosvásárhelyi tüntetők között hányan voltak külföldiek, Victor Ponta csak annyit mondott, voltak magyarországiak, mert a szervezők bizonyára szerették volna növelni a létszámot.
A miniszterelnök ugyanakkor méltányolta, hogy a Románai Magyar Demokrata Szövetség vezetői bejelentették: nem vesznek részt a tüntetésen. Hozzátette, az RMDSZ-nek van legitimitása, mert a romániai magyarok rábízták képviseletüket, és a szervezet 23 év alatt megtanulta, hogy csak tárgyalással lehet az általa képviselt közösség számára jogokat elérni.
A műsorvezető megkérdezte: el tudja-e képzelni, hogy Székelyföldnek valaha olyan autonómiája lesz, amilyet a marosvásárhelyi petíció aláírói kívánnak. A román miniszterelnök azt mondta, nem látta még a beadványt, és majd tanulmányozza, ha eljut hozzá. "Én egy olyan dologban hiszek, ami nem irányul sem a magyarok, sem a romák vagy bárki más ellen: a regionális fejlődést kell beindítanunk, minél több bukaresti hatáskört kell átruházni az ország térségeire, de nem etnikai alapon. Gazdasági alapon kell önfenntartó régiókat létrehoznunk. Nem lehet egyeseknek jobb szabályokat kidolgozni, mint másoknak. Közös szabályozás kell, amelyet mindenki alkalmaz" - mondta a román kormányfő.
A szervezők szerint mintegy 30 ezren vettek részt vasárnap a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésen Marosvásárhelyen. Budapesten körülbelül ezren vonultak a román nagykövetség elé. Európa-szerte több nagyvárosban is tüntettek Székelyföld autonómiájáért: Münchenben mintegy 250-en vonultak utcára, Londonban pedig több mint százan. Amerikában Clevelandben, Los Angelesben, New Yorkban, Washingtonban, illetve Ottawában és Torontóban is hasonló megmozdulásokra került sor.
Kovács Attila
Maszol.ro,