Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
New Haven (USA)
1 tétel
2013. május 31.
Érdemeim kevesek
Szép lassan 38 éve olvasok újságot, de nem hiszem, hogy írtam volna, és főleg nem saját érdekemben egyetlen sort is közlésre. Most mégis megteszem fiatalabb tanártársaim figyelmének felkeltésére: tanuljanak a jövőben, kerüljék el sajnálatos eredményemet.
Mint sokan mások, jómagam is benyújtottam iratcsomómat az érdemfizetés elnyeréséért. A dossziénak a 2008–2012 közötti tanévek eredményeit, munkáját kellett igazolnia. Úgy érzem, a vizsgált időszak 39 éves tanárkodásom legintenzívebb, legalkotóbb periódusa volt. Néhány fontosabb történést szeretnék összefoglalni a dicsekvés legkisebb szándéka nélkül. A Tiszta Szív diákkórussal kétszer tartottunk előadás-sorozatot az Amerikai Egyesült Államokban, 2009 és 2011-ben: Cleveland, Chicago, New York, Columbia, Boston, New Jersey, New Haven és Washington állomásokon. A 2011-es turné fő műsorszáma Tolcsvay László Magyar Miséje volt. Egy évig tanultuk. Egy-egy turné megszervezéséért több mint 700 levelet írtam és kaptam. Több tízezernyi eurót kellett pályáznom, kérnem, kilincselnem. 2012-ben végre sikerült Bécs kapuját megnyitanunk: öt-hat próbálkozás után, október 6-án Erdély és a 13 aradi vértanú napján a bécsi Német Lovagrend templomában szerepelhettünk. Kórusommal jelen voltunk minden itthoni egyházi és világi ünnepünkön, kórustalálkozón. 2011-ben több mint 160 oldalas könyvet sikerült több száz példányban, a T3 nyomda segítségével létrehoznunk, ez a szívem csücske.
A vizsgált időszakban 12 óvó- és tanítónő I. fokozati dolgozatát és több mint 20 licencdolgozatot irányítottam szakmailag. Mint orbaiszéki módszertanos, félévente végeztem a szakmai napokon feladatomat, illetve sok-sok fiatal kolléga véglegesítő és II. fokozati vizsgái előtt jegyzőkönyveztem a kötelező órák asszisztenciáját. Mindezek ellenére, mint értesültem, messze az érdemfizetés megadhatóságának szintje alatt értékelték munkámat. Nem fellebbeztem, elfogadtam felsőbb vezetőink döntését. Azonban fiatalabb kollégáim figyelmébe ajánlanám: figyelmesen olvassák el a pontozási rendszert, és ennek alapján minél több lehetőséget keressenek – akárcsak egyszeri cselekvéssel is – pontok megszerzésére.
CSEH BÉLA
kovásznai zenetanár
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)