Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Németpereg/Nagypereg (ROU)
28 tétel
1999. november 29.
Az RMDSZ Arad megyei szervezete a nov. 27-én szervezett megyei küldöttgyűlését a választási kampány hivatalos megnyitójának szánta. Cziszter Kálmán megyei elnök hasznosnak minősítette az RMDSZ kormányzati szerepvállalását, mert szerinte nélküle nem születhetett volna meg sem a tanügyi törvény, sem a helyi közigazgatási törvény. Arad megyében tíz településen a magyarság részaránya 50% fölött van. Aradon csak 15%-os a magyarság száma, ennek ellenére polgármester-jelöltet fognak állítani és a következő településeken is: Nagyzerind (91%), Nagypereg (50%), Nagyiratos (52%), Pécska (36%), Zimándújfalu (46%), Fazekasvarsánd (35%), Sofronya (41%), Tőzmiske (45%), és Nagyszintye (40%). Olyan településeken, mint Vinga (28%), Kisjenő (23%), Kürtös (21%), Gyorok (19%) alpolgármester- jelölteket állítanak. Tokay György képviselő szerint fontos a magyarságnak azt a 42%-át is mozgósítani, amely az elmúlt választásokon távolmaradt az urnáktól. /Péterszabó Ilona: Az Arad megyei RMDSZ is választási kampányban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./
2001. május 24.
"Május 23-án Békés megye képviselői Aradon tárgyaltak a június 15-i, nagyzerindi polgármesteri találkozó előkészületeiről. Ez lesz a 11. alkalom a magyarországi, Békés megyei Kevermesen 1995 őszén megtartott első találkozót követően. Ma Arad megyéből 12, Békésből 11 község alkotja a határ menti polgármesterek fórumát, amely évente kétszer - felváltva Magyarországon és Romániában - találkozik a közös érdekű problémák megbeszélésére. Eddig három-három helység (Mezőhegyes-Nagypereg, Battonya-Pécska, Dombegyháza-Iratos) kötött testvértelepülési megállapodást. /Határmenti települések, Arad-Békés. Előkészítik a 11. polgármesteri találkozót. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 24./"
2003. május 27.
"Bereczky Gyula kolozsvári bábművész ismét Arad megyébe érkezett. Sajátos utat járó előadóművész, aki pár évvel ezelőtt függetlenítette magát, kidolgozta egyéni stílusát. A színpadot, kellékeket és a szereplőket egyetlen hátizsákba csomagolva járja a szórványvidéket, ahová hivatásos magyar bábszínház csak elvétve jut. Bereczky segítőtársa felesége, Varga Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, férjének is avatott kezű partnere a bábok kivitelezésében. A népmese elemeiből ihletődött Szekrénymese szövegét jómaga írta, a kasírozott bábok mozgatása, a szövegmondás is a mindenes feladatköre. Máj. 26-án Aradon a Csiky kisdiákjainak tartott előadást, a következő napokon Szentpálon, Majláton, Nagyiratoson, Kisiratoson, Gyorokon, Pécskán, Peregen, Zerinden, Ágyán és Erdőhegyen lép fel. Szerencse, hogy Bereczky Gyula megérkezett, mert egy héten át zajlott az Euromarionett 2003 fesztivál Aradon. Itt voltak szerb, macedón, bolgár és francia bábművészek, de az erdélyi magyar bábosok közül senkit sem jött el, vagy talán senkit se hívtak meg erre a rangos művészeti eseményre. /Hátán viszi a színpadot. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./"
2004. április 7.
Arad megyében a Románia Magyar Demokrata Szövetség tíz településen indít polgármesterjelöltet a helyhatósági választásokon. Fazekasvarsándon Miszlai Ferenc, Kisiratoson Almási Vince, Nagyiratoson Guth János, Nagyperegen Nagy Sándor, Nagyszintyén Erdős Bálint, Nagyzerinden Ozsvár Zoltán, Pécskán Nagy István, Sofronyán Sandu Piroska, Tőzmiskén Haász Tibor és Zimándújfaluban Kovács András indul a polgármesteri székért. Arad megyében összesen 300 tanácsosjelölt indul az RMDSZ színeiben. A megyében 36 településen van szervezete az RMDSZ-nek. /n. i.: Tíz polgármesterjelölt, háromszáz tanácsosjelölt. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./
2004. július 31.
Aug. 1-jén nyílik a Halmágycsúcs községhez tartozó Ácsva (Avram Iancu) faluban a Népszokások és -hagyományok – Határon átnyúló kulturális átfedések elnevezésű néprajzi kiállítás. Az eseményt az azonos nevű PHARE CBC projekt keretében rendezik, amelyet az Aradi Múzeum a békéscsabai Munkácsy Mihály múzeummal közösen nyert el. A tíz hónapig tartó projekt néprajzi kutatásai tavaly november közepén indultak, kilenc települést fogtak át – Arad megyéből Pécskát, Tornyát, Nagypereget, valamint a Ácsvát, Vidrát és Kismagoldot, valamint Békés megyéből Méhkeréket, Eleket és Tótkomlóst. A kutatás során az etnikumok közös szokásait és hagyományait mérték fel. A kutatások összegzéseként kétnyelvű tanulmánykötet jelenik meg az eredményekről beszámoló dolgozatokkal, valamint dokumnetumfilm készül a kilenc érintett településről. /K. K.: Népszokások és – hagyományok. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 31./
2005. február 5.
Pályázatot nyert az Illyés Közalapítványnál az aradi vállalkozói központ. A téma: hosszú- és középtávú fejlesztési stratégiák kidolgozása néhány Arad megyei, zömmel magyarok lakta település számára. A központ elnöke, dr. Túsz Ferenc egyetemi tanár elmondta, hogy kollégájával, dr. Káposzta József egyetemi tanárral Kisiratos, Nagypereg és Tőzmiske községek vezetőségéhez kérdőívet juttattunk el, amelyen a lakosság száma, az elhalálozás aránya, az infrastruktúra állapota, a gazdasági helyzet, az esetleg létező történelmi, idegenforgalmi nevezetességek felől érdeklődtek. A kapott eredményeket betáplálták a fejlesztési analízisekbe. Mérlegelik, milyen lehetőségek állnak az illető közösség rendelkezésére, illetve milyen veszélynek van kitéve. /Balta János: Fejlesztési stratégiák a településeknek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 5./
2005. szeptember 21.
Októberben kerül az érdeklődők kezébe az a kétnyelvű, Határ mentén – De-a lungul frontierei című kötet, amely az Arad és Békés megye határ menti települései közti együttműködés elmúlt tíz évének kíván emléket állítani. A kötetet 16 Arad megyei település – Arad, Kisiratos, Kürtös, Mácsa, Nagyiratos, Nagylak, Nagypereg, Ottlaka, Pankota, Pécska, Pél, Sajtény, Sofronya, Szemlak, Nagyzerind, Zimandújfalu – és Arad megye, valamint 13 Békés megyei település – Battonya, Dombegyház, Elek, Füzesgyarmat, Gyula, Kétegyháza, Kevermes, Kunágota, Lőkösháza, Medgyesegyháza, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes – és Békés megye bemutatását tartalmazza. /(Kiss): Tízéves román–magyar határ menti együttműködés. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 21./
2007. január 5.
A magyar–román határ két oldalán elhelyezkedő települések próbálnak összefogni és közös projekteket kidolgozni. Mivel könnyebben lehet európai uniós pénzeket elnyerni régiós szintű együttműködés keretében, öt erdélyi és öt magyarországi helység dolgozik minél szorosabb kapcsolat kialakításán. Kisiratos, Nagyiratos, Nagypereg, Pécska és Szemlak vezetői és magyar partnereik már két alkalommal is összeültek megvitatni a partnerség konkrét lépéseit. A települések polgármesterei, illetve alpolgármesterei minirégió létrehozására gondolnak, melyet jogilag a közösen létrehozandó egyesület képviselne. /(Sinka): Határon átnyúló minirégiót szerveznek. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 5./
2008. január 21.
Január 18-án Battonyán tíz település /Battonya, Dombegyház, Kisiratos, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagyiratos, Nagykamarás, Nagypereg, Pécska, Szemlak/ megalakította a Maros Kistérséget. Rengeteg bürokratikus akadályt kellett legyőzniük a román külügyminisztériumban, a helyi önkormányzatokban. A tíz település ezzel megtette az első lépést a jogi személyiség megszerzéséhez, amellyel azután közösen pályázhatnak uniós pénzalapokra. A Maros Kistérség bejegyzésére hamarosan sor kerül, a két székhely Battonyán és Pécskán lesz, céljai között van az infrastrukturális fejlesztés és a gazdasági együttműködés. /Irházi János: Történelmi nap Battonyán. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 21./
2008. február 15.
Február 14-én Aradon az RMDSZ székházában Király András képviselő, megyei elnök, Tóth Csaba ügyvezető elnök és Bognár Levente alpolgármester ismertette a szövetség stratégiáját a helyhatósági választásokra. – Mivel az RMDSZ nem politikai párt, belső választásokon dől el, kik lesznek a jelöltjeink – mondta Király. Várják a jelölteket a civil szféra vagy az egyházi személyek köréből is. Egyetlen feltétel, hogy az illető az RMDSZ tagja legyen. Király András leszögezte, nem állítanak közös listát a Magyar Polgári Párttal, de nem is zárkóznak el a velük való tárgyalásoktól. Urnás előválasztás csak két településen, Kisiratoson és Nagyperegen (illetve Kisperegen) lesz. /Irházi János: Választási stratégia ismertetője az RMDSZ-nél. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 15./
2008. június 3.
Legalább 19 polgármesteri tisztséget sikerült az első fordulóban megszereznie az RMDSZ-nek a román többségű erdélyi megyékben a helyhatósági választáson. Kolozs megyében az RMDSZ jelöltje Kalotaszentkirályon, Bálványosváralján, Búzában és Magyarszováton nyerte meg első körből a polgármester-választást. A szövetség polgármesterjelöltje ugyanakkor Mócson, Vajdakamaráson, Tordaszentmihályon, Várfalván, Tordaszentlászlón, Körösfőn, Magyargorbón és Kisbácsban mérkőzhet meg a június 15-i második fordulóban. Szintén a második fordulóban dől el, hogy ki lesz a polgármester Széken, ahol két független magyar jelölt pályázik a tisztségre. Az MPP a kincses városban a szavazatok 1,4, a megyein pedig 1,6 százalékát gyűjtötte be. A polgári párt Széken három, Tordaszentlászlón két, Bánffyhunyadon, Magyarnagykapuson, Szászfenesen és Magyarszováton pedig egy-egy tanácsosi mandátumot szerzett. Arad megyében az RMDSZ-nek sikerült megőriznie eddigi három polgármesteri székét, Kisiratoson, Micskén és Nagyperegen. A második fordulóban esélyesként indul a zimándi polgármesterjelölt. „Három településen, Tőzmiskén, Nagyszintyén és Pécskán egy-egy tanácsosi helyet veszítettünk el amiatt, hogy a Magyar Polgári Párt is indított jelölteket, miközben nekik egyetlen helyet sem sikerült megszerezniük” – fogalmazott Király András, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Aradon szintén eggyel kevesebb önkormányzati képviselőt sikerült bejuttatniuk: az eddigi három helyett csak két RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot. Beszterce-Naszód megyében nem sikerült első körben megőrizni az árpástói polgármesteri széket, a többségében magyarok lakta településen a jelenlegi elöljáró egy román nemzetiségű független jelölttel méretkezik majd meg a második fordulóban. A besztercei városi önkormányzatba sikerült bejutnia az RMDSZ-nek, így mindössze egy tanácsos képviseli ezentúl a város magyarságát. A korábbi két megyei önkormányzati képviselői helyet elveszítette az RMDSZ. A Magyar Polgári Pártnak csupán Árpástón sikerült egyetlen jelöltet bejuttatnia a tanácsba. Brassó megyében Ürmös polgármesteri székét sikerült az RMDSZ-nek első fordulóból megszereznie, második fordulóban pedig további négy jelöltjük méretkezik meg Apácán, Alsórákoson, Keresztváron és Tatrangban. Brassóban két tanácsos képviseli majd a magyarságot a helyi önkormányzatban. Fehér megyében sikerült megőriznie az RMDSZ-nek a torockói polgármesteri széket, ám még nem lehet tudni, hogy önkormányzati képviselőit sikerül-e bejuttatniuk a megyei tanácsba. Szilágy megyében kilenc RMDSZ-es polgármesterjelölt került ki győztesen már az első fordulóból: Krasznán, Varsolcon, Szilágyperecsenben, Bagoson, Kémerben, Kárásztelkén, Sarmaságon, Debrenben, valamint Szilágysámsonban vezeti a továbbiakban is szövetségi elöljáró a települést. A második fordulóban pedig további kilenc RMDSZ-es jelöltnek adatott meg a lehetőség, hogy megméretkezzen a polgármesteri székért. Az MPP 11 településen indított jelöltet a helyi tanácsokban, és 6 helységben pályázott a polgármesteri tisztségre. Ebből egyelőre kilenc helyi önkormányzati képviselői helyet tudhatnak magukénak. Temes megyében egyelőre csupán az újszentesi polgármesteri széket sikerült megőriznie az RMDSZ-nek, viszont eséllyel indul a második fordulóban a zsombolyai, igazfalvi és újvári jelölt egyaránt. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie két helyet a temesvári önkormányzatban. /Bálint B. Eszter: Kudarcok és sikerek a szórványban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./
2008. június 7.
Arad megyében az RMDSZ a megyei tanácsosi listája idén 13 931 szavazatot kapott, 1434-gyel kevesebbet, mint 2004-ben, ennek ellenére megőrizték a három tanácsosi helyet. Nagyzerinden 207, Tőzmiskén 103, Nagyszintyén 88, Pécskán 62, Kisiratoson 53, Gyorokon 33 szavazattal kaptak kevesebbet, mint 2004-ben, ellenben Zimándújfalun 170, Székesúton 73, Sofronyán 92, Fazekasvarsándon 46, Nagyperegen 28, Nagyiratoson 17, Fakerten és Pankotán 12 pecséttel volt több a tulipánon. Arad városban a magyarok zöme az RMDSZ tanácsosi listájára szavazott, amikor a polgármester személyéről kellett dönteni, akkor már nem Bognár Leventét választották, mert tudták, úgysem lehet a város első embere, ezért inkább nem hagyják elveszni a voksukat. Az RMDSZ Arad városi listája 5092 szavazatot kapott, miközben Bognár csak 2889-et. Király András megyei elnökjelöltnél a különbség sokkal kisebb volt: a megyei lista Aradon 5193 szavazatot, ő pedig 4681-et tudhat magáénak. Ha az egész megyét számoljuk, akkor Király Andrásra 12 984 személy voksolt. Arad megyében az RMDSZ elveszítette a megyei önkormányzat alelnöki tisztségét, és, 2004-hez viszonyítva kilenc helyet a magyarlakta települések tanácsaiban: egyet Aradon, Kisiratoson, Nagyiratoson, Tőzmiskén, Fazekasvarsándon, Nagyszintyén és Vingán, kettőt Pécskán és Nagyzerinden. Az RMDSZ bejutott a pankotai, konopi, székesúti önkormányzatba, és plusz egy helyet nyertek Sofronyán, hármat pedig Zimándújfalun. A második fordulóban az RMDSZ Zimándújfalun és Nagyiratoson versenyben van a polgármesteri tisztségért. /Irházi János: Szavazatmérleg az RMDSZ-nél. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 7./
2008. június 28.
Nagyperegen a negyedik mandátumát megkezdő Nagy Sándor polgármester letette a hivatali esküt. A 11 tagú tanácsban többséget képező RMDSZ-frakció könnyedén megválaszthatta volna a maga jelöltjét, mégis Morong Ioant választották meg. /Balta János: Eskütétel a IV. mandátumhoz. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 28./
2011. február 17.
Erdély közigazgatási bekebelezése
Az Erdély közigazgatási bekebelezését, az I. világháború nemzetközi szerződései nyomán létrejött Románia közigazgatásának egységesítését szabályozó törvényt 1925. június 9-én a bukaresti képviselőház, és 11-én a szenátus is megszavazta.
A Stauber József által főszerkesztett Aradi Közlöny politikai és közigazgatási napilap 10-én számolt be a törvényről. Július 10-én az első oldalán közli a lap, hogy elkészültek az új megyebeosztások, és csak az ókirálysági megyék határai nem változnak érdemben. 11-én arról számolt be a Közlöny, hogy az Arad és Temes-Torontál megye vezetősége egyezségét követően Arad vármegyéhez csatolnak 25 temesi települést – amiből végül csak 11 került Arad megyéhez – az újaradi, lippai és vingai járásból, továbbá három új járás lesz Soborsin, Csermő és Szentanna központtal, de a tornovait megszüntetik.
A Trianon utáni Románia közigazgatási egységesítéséről 1925. június 14-én jelent meg a törvény a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial). Ennek 380-as szakasza elrendelte az ország új közigazgatási beosztását: a községek, városok, megyék, megyeszékhelyek, megyei rangú városok határait, számukat és nevüket. A végrehajtási törvények és miniszteri rendeletek 1925. október 7-e és 1926. február 5-e között jelentek meg. 71 megyét, 498 járást, 8879 községet hoztak létre. 17 megyei jogú város és 54 város – a 144-ből – lett megyeszékhely. 10 külvárosi községet és 8704 falusi községet hoztak létre.
Az Aradi Közlöny 1925. szeptember 17-én arról tudósított, hogy a belügyminiszter Bukarestbe rendelte a prefektusokat, hogy átadja nekik a közigazgatási reform végrehajtási utasításait.
Arad megye prefektusa, Ioan Georgescu 1925. október 16-án tette közzé Az új közigazgatási beosztások, megyék, városok – mint székhelyek –, törvényhatóságok, városközösségek, mint nem székhelyek, községek és falvak tárgyú rendeletét az Aradi Közlönyben. A prefektusnak ugyanaz a közleménye románul október 14-én és 16-án jelent meg az aradi Tribuna Nouă napilapban. Tudomására hozták a szolgabíróknak, községi és körjegyzőknek, hogy a Hivatalos Közlöny 1925. október 7-én kelt 220-as számában kihirdetett 2465-ös királyi dekrétum megállapította az új közigazgatási beosztásokat, településneveket. A királyi dekrétum a minisztertanács 1925. szeptember 24-ei ülésének 3303-as számú naplóját hagyta jóvá, amelyben elhatározták, hogy Románia területe – Krassó–Szörény és Temes–Torontál vármegyék kivételével – 68 vármegyére oszlik. E két megyét későbbi jogszabályban szervezték át. A kialakított városok és községek területeinek módosításai 1926. január 1-jén léptek életbe.
Az Aradi Közlöny október 18-án közölte a prefektusok javaslatára, és a legfelsőbb közigazgatási tanács véleményezése alapján elkészült új járási beosztást, amit a 87 615-ös, 1925. október 9-ei belügyminisztériumi rendelet szabályozott. E szerint Arad vármegyének a székhelye Arad, tíz járása, két városa – Arad és Nagylak –, valamint 194 községe lett.
Az Aradi Közlöny november elsejei száma közli a Lázár Ágoston alispánnal az új törvényről folytatott beszélgetését. Kertész László megállapította, hogy az 1886-os törvény helyébe lépő „gyökereiből tépi ki a vármegyei igazgatás eddigi rendszerét”.
A járások: Arad – 20 községgel és Újarad székhellyel, Kisjenő – 21 –, Kisjenő, Halmágy – 29 –, Nagyhalmágy, Borosjenő – 15 –, Borosjenő, Pécska – 12, közöttük Nagylak –, Magyarpécska, Radna – 30 –, Radna, Borossebes – 30 –, Borossebes, Szentanna – 12 –, Szentanna, Világos – 11 –, Világos, valamint Tornova – 14 községgel – és Tornova/Spineni székhellyel.
A településnevek változása és a települések új járásokhoz való besorolása 1925. október 7-én lépett életbe. A meglévő megyei és községi hatóságok megtartották addigi illetékességüket az új községi és megyei tanácsok beiktatásáig.
Az Állami Levéltár Aradi Igazgatóságán általam megtalált, időrendben első dokumentum, amely Románia közigazgatásának egységesítése jegyében készült, 1925. május 11-ei keltezésű. A Bartos Jenő vezette Aradi Út- és Hídügyi Hivatalban kézzel írt összesítés az akkor tervezett kilenc járás települései és a kiválasztott járási székhely, illetve a települések és az azokat éppen ellátó jegyzőségek közötti távolságokat tartalmazza. Ez az összesítés az Országos Levéltár Aradi Igazgatósága 1296. fondja 13/1926-os dossziéjának (OLAI 1296/13/1926) 38–41 illetve 42–45 lapján olvasható.
A közigazgatás egységesítését célzó törvénykezés várható lépéseiről május 20-a előtt megjelent egy elég részletes eligazítás (OLAI 1296/13/1926, 11–13. l.), amelyből kiderül többek között, hogy a törvény megjelenését követő átszervezés után megszervezik a helyhatósági választásokat, amelyekre végül 1926. február 19-én került sor, a választhatóság a 25. évüket betöltötteket illette meg. A tanácsosok 3/5-e választott volt, 2/5-e hivatalból került a testületbe, községekben 9 választott és legfennebb 6 helyi képviselő volt hivatalból. A megyeszékhely lakosai nem voltak megválaszthatók és nem szavazhattak a megyei képviselőkre.
Június 25-én a prefektus – a választói névjegyzékek összeállításához – rendeletben kötelez minden lakost, hogy tíz napon belül jelentkezzen a lakhelye község- vagy városházáján személyi adatai nyilvántartásba vétele miatt.
A Belügyminisztérium Községi Igazgatósága augusztus 12-én sürgősséggel kérte a kilenc járás községei névjegyzéke elírásainak kijavítását, és azonnali visszaküldését. Ebben az átiratban még az volt az utasítás, hogy a községek nevét csak azokban az esetekben változtassák meg, amelyekben azzal visszatérnek az előző igazgatás által megváltoztatott régi román elnevezésekre (OLAI 1296/13/1926, 10. l.).
Az Aradi Prefektúra augusztus 14-ei válaszában küldte el a minisztérium által igényelteket, és abban megismételte a július elsejei 6679-es átiratában megfogalmazott kérését, hogy az új Arad megyét ne csak kilenc, hanem 11 járásra oszthassák, mert kilencben egyesek nagysága miatt képtelenség lesz megvalósítani a rájuk háruló igazgatási teendőket. Megjegyezték, hogy Temes megye 199 községéhez 14, míg Arad 194-éhez csak kilenc járást akar engedélyezni a minisztérium (OLAI 1296/13/1926, 18. l.).
A prefektúra kérésére az Ötvenespusztai Zselinszki birtokon, amelynek 500 hektárját 100 betelepített román családnak osztották ki, a kormány jóváhagyta Andrei Şaguna település megalakulását (OLAI 1296/13/1926, 17. l.).
Augusztus 25-én a seprősiek táviratban kérték a prefektúrától, hogy ne csatolják a települést a borosjenői járáshoz, hanem hagyják a kisjenőiben, amint eddig is volt.
A prefektúra szeptember elsejei 4358-as átiratával válaszolt a belügyminiszter 17860/C rendeletére, és elküldte a leendő megyéhez tartozó települések névjegyzékét az előírt 9, és az óhajtott 10 illetve 11 járáshoz soroltan, megismételve a 6679-es átiratukba foglaltakat (OLAI 1296/13/1926, 20. l.). A levéltárban megmaradt dossziéban (OLAI 1296/13/1926, 21–29. l.) a tervezett Újarad, Kisjenő, Borosjenő, Világos, Pankota (előzőleg Tornova), Borossebes, Halmágycsúcs és Radna járásokhoz rendelt települések vannak felsorolva, és utána a javasolt nevük szerinti ábécé sorrendben szerepelnek a megye községei (OLAI 1296/13/1926, 30–33. l.), adott esetben a hozzájuk tartozó falvak települései is, a megjegyzés rovatban az addigi neveikkel vagy pedig, hogy addig Temes–Torontál megyéhez tartoztak. Ebben a névjegyzékben Ácsvának – Aciuva – még a Tribunul Crişan nevet, Almásnak – Almaş – Tâmpat, Bátyafalvának – Bătuţa – Cristeşti-et, Feketegyarmatnak Principele Carol-t, Gósdnak – Govăşdia – Colonel Păuliant, Gyarmatának – Iermata – Popa Gheorghet, Déznaláznak – Laz – Lăzeşti-et, Nagyiratosnak Câmpiat, Zarándnádasnak – Nădaş – Dreciat, Nagylaknak Lacul Maret, Nagyvarjasnak Corbut, a Semloc-ként szereplő Öthalomnak – Glogovaţ – Horiat, Szentlánynak Principesa Ileanat, Tőzmiskének Teuzat, Zimándköznek Principele Mihait és Zimándújfalunak Principele Mirceat javasolták. Ezekről a névváltoztatásokról végül lemondtak.
A belügyminiszter szeptember 23-án elrendelte a helyhatósági választói névjegyzék összeállítását (OLAI 1296/13/1926, 65. l.).
A Hivatalos Közlönyben október 7-én megjelent 2465-ös királyi rendelet végül 40, a megnagyobbított Arad megyéhez tartozó település nevét változtatta meg (OLAI 1296/13/1926, 85. l.). Akkortól és azért lett Ötvenesből – Utviniş – Andrei Şaguna (A gondolatjelek között a település addigi román neve szerepel), Ácsvából – Aciuva – Avram Iancu, Erdőskerekből – Cherechiu – Caporal Alexa, Bokszegből – Bocsig – Caragheorghievici, Kisjenőből Körös-Kisjenő, Kisiratosból – Iratoşul Mic – Dorobanţi, Otlakapusztából – Otlaca – Grăniceri, Újrákosból – Iarcoş – Iercoşeni, Nagyiratosból – Iratoşul-mare – Iratoşul, Fakertből – Fachert – Livada, Bélzerinből – Zerindul-mic – Luntreni, Alsókövesből – Găvoşdia – Mocioni, Gósdból – Govăşdia – Păulian, Erdőhegyből – Erdeiş – Pădureni, Ópécskából / Románpécskából – Pecica română – Pécska / Pecica, Németperegből – Peregul german – Nagypereg / Peregul Mare, Holmézesből – Holtmezeş – Pescari, Nagypélből – Pilul-mare – Pél, Kovásziból – Covăsinţi – Podgoria, Kertesből – Chertiş – Prunişor, Bozósdból – Bodeşti – Rădeşti, Kisrónából – Ravna – Rănuţa, Rabszékből – Răpsig – Regele Carol, Magyarpécskából – Pecica maghiară – Rovine, Simonyifalvából – Şimoneşti – Satul nou, Szentannából – Sântana – Sfânta Ana, Szentpálból Sfântul Paul, Nagyszintyéből – Sintea – Sintea-mare, Kisszintyéből – Sinitea – Sintea-mică, Marosszalatnából – Slatina – Slatina de Mureş, Mikószalatnából – Slatina – Slatina de Criş, Tornovából – Târnova – Spineni, Szarvaságból – Soroşag – Stejar, Tornyából – Tornea – Turnu, Kis- és Nagyvarjasból – Variaşul mic és Variaşul mare – Variaşul, Tótváradból – Totvărădia – Vărădia de Mureş, Gyulavarsándból – Jula Vărşand – Vărşand, Vadászból – Vădas – Vânători, Halmágycsúcsból – Ciuciu – Vârfurile és Nagyzeréndből – Zerindul-mare – Zerind.
Október 8-án a miniszter táviratban kér azonnali választ, hogy a várossá nyilvánított Nagylak járási székhely-e vagy sem (OLAI 1296/13/1926, 68. l.)? A prefektus azt a választ adta, hogy határszéli településként nem lehet járási székhely, és Pécska járáshoz tartozik (OLAI 1296/13/1926, 67. l.).
Október 10-én a belügyminiszter táviratban figyelmeztette a prefektusokat, hogy az intézmények levelezésükben kötelesek a 7-én közzétett törvény szerinti új településneveket használni (OLAI 1296/13/1926, 74. l.).
A belügyminisztérium körrendeletben tudatja a prefektúrákkal, hogy az eddigi helyi vagyon- és közigazgatási szabályok csak 1926. január elsejével, de a változásokkal kapcsolatos ügyek, azok törvényességi felügyelete, a rendfenntartási kérdések a törvény megjelenésétől alkalmazandók, így az Arad megyei prefektúra hatásköre már október 7-étől kiterjed a Temes–Torontáltól Aradhoz csatolt Temeskeresztes – Cruceni – Cheresteş, Újarad, Angyalkút – Engelsbrunn, Temeshidegkút – Guttenbrun, Németság, Kisszentmiklós, Szépfalu – Schöndorf, Cseralja – Traunau, Réthát – Wiesenheid, Zádorlak községekre is (OLAI 1296/13/1926, 75. l.).
Október 11-én a minisztérium táviratban közli a prefektussal a kinevezett járási elöljárók névsorát: Putici Andrei, Spacovici Vasile, Suciu Traian, Fazekas Ludovic, Cornea Ion Petrica, Petrila Laslo, Pop Simion és Oanea Aurel (OLAI 1296/13/1926, 48–49. l.).
Október 24-én az új közigazgatási törvény végrehajtását felügyelő bukaresti bizottság körlevélben közölte Arad megye képviselőinek a számát: pótképviselő 10, kinevezett képviselő maximum 20 és választható képviselő 30. A kinevezendő képviselőkre a prefektúra által javasolhatók köre (OLAI 1296/13/1926, 90–91. l.):
– Arad polgármestere és két megyeszékhelyi képviselő;
– a mezőgazdasági, kereskedelmi, ipari és munkaügyi kamarák által jelölt képviselők, amennyiben Aradon van a székhelyük; – az egészségügyet és a tanügyet képviselők, akik lehetnek nők is; – minisztériumi felügyelők – ha vannak –: tanügyi, humán- és állategészségügyi, államépítészeti stb. A törvényben nevesített hivatalok döntötték el, hogy kit javasolnak kinevezett képviselőnek.
Ha az így kinevezendők száma kisebb volt a lehetséges húsznál, de indokoltnak látták, akkor a létszámot kiegészíthették a jelölő intézmények legmagasabb rangú tisztségviselőivel.
Mivel a helységben nagy volt az elégedetlenség az október 7-én közzétett településnév-változtatás miatt, a ternovai képviselő testület október 31-én összeült és kérte, hogy ha meg is változtatják, akkor ne Spineni, hanem Dacia-Traian legyen a település új neve (OLAI 1296/13/1926, 113. l.). A beadványra a prefektúra november 28-án azt válaszolta, hogy a rendeletben szereplő településnév csak a helyhatósági választások után változtatható meg (OLAI 1296/13/1926, 111. l.).
November 9-én a belügyminisztérium a településekre vonatkozó adatokat kért a helyi elöljáróktól az új közigazgatási felosztás miatt indokolt rendőrségi átszervezéshez: mennyi a település területe, a lakosok száma, az utcák száma és hossza, valamint a meglévő rendőrök száma (OLAI 1296/13/1926, 104. l.). A november 18-ai válaszból kiderül, hogy Arad területe ekkor 11 238 hektár, amiből 1261 ha belterület, 94 185 lakosa volt, 280 utcájának hossza összesen 146 606,43 km (A 146 606,43 km nem lehetett igaz, talán 146 606,43 métert kellett volna írnia a gépírónak.), nem volt városi rendőr, de az állami rendőrségen 258 szakaszvezető, 9 őrmester, 16 tiszthelyettes, 12 tiszt és 10 főtiszt teljesített szolgálatot (OLAI 1296/13/1926, 106. l.). Nagylak területe 13 112,5 hektár, lakossága 14 594 fő, 46 utcája 44 833 méter hosszú, és 11 rendőre volt (OLAI 1296/13/1926, 102. l.).
Mivel a Temes–Torontál vármegyétől Aradhoz csatolt települések nevei semmit sem változtak, az Arad megyei prefektus november 13-án változtatásokat kért a belügyminisztériumtól. Ebben kéri Temeskeresztes – Cheresteş – nevének Kreutzstädtenre változtatását, és a csupán 120 lakosú, önfenntartásra képtelen Temeshidegkútnak – Zăbrani, Guttenbrun – a hozzá való csatolását (OLAI 1296/13/1926, 87. l.).
Az új közigazgatási törvény alkalmazása következtében új községi jegyzőséget hoztak létre Farkasházán – Lupeşti, Zimándújfalun, körjegyzőséget Iltőn – Ilteu, Odvason – Odvoş, és Babszéken – Răpsig, de ezeken a jegyző kinevezéséig a szomszéd jegyzőség jegyzője látta el a tennivalókat (OLAI 1296/13/1926, 131. l.).
1926. Január 11-én a belügyminiszter napi hét órában rögzítette a hivatalnokok munkaidejét, és szabályozta a közhivatalok órarendjét, amely Arad megyében január 25-én lépett életbe és fél kilenctől egy óráig, valamint délután négytől fél hétig tartott.
Január 16-án Arad megyében 119 jegyző működött, akik jövedelmük háromnegyedét pótlékként kapták, míg a fennmaradó negyed volt az alapfizetésük, amelynek 40%-át a község természetben fizette (OLAI 1296/13/1926, 55–60. l.).
Az új közigazgatási törvény szerint szervezett helyhatósági választást 1925. február 19-én, pénteken tartották. Legtöbb helyen két lajstrom indult egymás ellen, és a legjobb minden mandátumot megkapott. A választásokon a 21. évüket betöltött személyek szavazhattak, és nyolc évben állapították meg a két választás közötti időtartamot. A polgármestereket a tanácsosok választották. Az új törvény szerinti megyei tanácsi választásokat 1926. június 4-én tartották. Aradi lakosok nem választhattak megyei tanácsosokat. Ekkor a megye lakossága 335 479 fő volt: román 232 644, magyar 58 809, német 24 512, zsidó 2500 és más nemzetiségű 3014. Választhatott 84 902 szavazó: 62 523 román, 13 597 magyar, 7149 német, 817 tót, 563 zsidó, 78 szerb, 67 cigány és 108 más nemzetiségű. A választásokat több községben megóvták. Aradon a magyar-liberális lista 4452 szavazattal győzött. Az ellenzéket 3601-an támogatták (OLAI 1296/14/1926, 1–313. l.).
Nagy István, Erdély.ma
2012. augusztus 29.
Előzetes népszámlálási adatok Arad megyéből (III.)
A 2011-es népszámlálás stabil lakossága és gazdaságai
A népszámlálás előzetes adatai szerint Arad megye lakossága 409 072 fő, ebből a megyeközpontban és a városokban 223 351, a községekben 185 721 lakos él. Közülük 197 216 a férfi, 211 858 a nő.
A lakosság gazdaságainak (háztartásainak) száma 150 698, az egy gazdaságra jutó lakosok száma 2,70. A háromnál valamivel több lakos/háztartás arányt a megye alig tucatnyi községe éri el, a 4 lakos/háztartás átlag pedig sehol nem fordul elő.
A megyeközpont lakossága 147 922 fő, ebből 69 861 a férfi, 78 061 a nő. Egy háztartásban átlag 2,40 fő él.
A nők száma minden közigazgatási egységben (város, község) meghaladja a férfiakét.
A megye városainak lakossága az alábbiak szerint alakult a tavalyi népszámláláskor:
Borosjenő 9078
Borossebes 5831
Kisjenő 7577
Kürtös 6849
Lippa 9648
Nagylak 7185
Pankota 6651
Pécska 11 885
Szentana 10 725.
Mint látható, Arad megyének – a megyeközponton kívül – mindössze két olyan városa van, amelynek lakossága (kevéssel) meghaladja a 10 ezer főt.
A községek közül egyetlen egy éri el a tízezres lakosságot: Vladimirescu (10 076), amely, mint ismeretes, már majdnem összenőtt Araddal. A második legnépesebb község Világos (7613), aztán következik négy „ötezres” – Vinga 5828, Ternova 5681, Mácsa 5449, Székesút 5252 lakossal, négy „négyezres” – Újzimánd 4476, Sikula 4231, Zabrány (Temeshidegkút) 4140, Ópálos 4008 lakossal.
A többi község négyezernél kevesebb lakosú, a legkevesebben Sistarovácon (326), Igneşti-en (669), valamint Menyházán és Sikulán (884 fő) élnek.
Magyar anyanyelvűek a megyében
Azok a lakosok, akik magukat magyar anyanyelvűnek vallják Arad megyében a 2011. évi népszámláláskor, 37 207-en vannak, közülük 22 597-en a megyeközpontban és a városokban, 14 610-en községeekben élnek.
Legnagyobb a számuk Arad municípiumban: 15 463. A második legnagyobb magyar közösség a pécskai (Tornyával, 3353), következik Kisjenő (Erdőheggyel, 1776), Újzimánd (Zimándközzel, 1610), Nagyszintye (Ágyával, 1524), Kisiratos (1474), Tőzmiske (Simonyifalvával, Vadásszal, 1312), Nagyzerind (Feketegyarmattal, 1208), Vinga (Majláttal, 1118), Nagyiratos (1085), Sofronya (Szentpállal, 830), Nagypereg (Kispereggel, 738), Fazekasvarsánd (564), Gyorok (553), Borosjenő (535), Pankota (485) stb.
Arad megyében egyébként mindössze 10 olyan közigazgatási egység (város, község) van, amelyben senki nem vallotta magát magyarnak, a többiben legalább 3 lakos vallotta magát magyar anyanyelvűnek.
Érdekes adat, hogy a ma már magát német anyanyelvűnek valló 2433 személy a megye 40 közigazgatási egységében él – 1642 a városokban, 791 a községekben.
Nyugati Jelen (Arad)
2012. december 8.
Ifjúsági szervezet alakult Kisperegen
Felrázni a közművelődési életet
Krepelka Beatrix, a közelmúltban megalakult Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezetnek az elnöke, a helybeli kultúrotthonban megtartott bál előtt, nyilvános helyen első ízben ismertette az ifjúság elképzeléseit. 
Az utána következett bálon ünnepelték a hivatalosan bejegyzett szervezetnek a megalakulását. Amint érdeklődésünkre elmondta, Kisperegen ifjúsági szervezet létrehozására már voltak kísérletek, de mindannyiszor félbe szakadtak. A Balogh Krisztina, Nagy Izabella, Wuchbti Kinga, Szabó Tamás, Rostás Aranka, Rostás Norbert és jómaga által alapított szervezet székhelyül megkapta az óvoda volt épületét, amelyiknek a helyiségeit kitakarították, kicsinosították, hogy megtarthassák a Mikulás alkalmával tervezett névadó bulit, amit a Mikulás-várás előzött meg. A fiatalok közreműködésével ugyanis, december 6-án, csütörtökön az óvodásoknak és a kisiskolásoknak szerveztek délutáni foglalkozást. A Mikulás-váráson részt vett 44 gyermeknek érdekes programot szerveztek, egyik fiatal öltözött be az ajándékokat hozó Mikulásnak. Másnap, pénteken este a kisperegi ifjakkal batyubál-szerű bulit szerveztek, ahol gépzenére több mint 60-an mulattak, együtt ünnepelték az ifjúsági szervezet megalakulását. Beatrix Nagyperegen lakik, de többet tartózkodik Kisperegen, ráadásul a férje sem ellenzi a közösségi munkát, maga is aktívan bekapcsolódik.
Távlati tervekről szólva, fontosnak tartotta megemlíteni: fel akarják kissé rázni a helybeli közművelődési életet, kitölteni a fiatalok szabadidejét. Néptáncegyüttes létrehozását tervezik, aminek a megvalósulására alkalmasnak ígérkezik a közelgő tél, amikor a fiataloknak is több idejük van. A nagyperegi fiatalokkal együtt, lehetőleg együtt kívánják megalakítani, multikulturálisra tervezik, vagyis a községben élő magyarok mellett a németek, a csehek, a szlovákok néptáncait is szeretnék megtanulni előadni. Olyan tánccsoportot akarnak létrehozni, amelyikkel bárhol, bármikor megjelenhetnek, felléphetnek a kisperegi asszonykórussal együtt, amelyik működik, csak ritkán adódik alkalom a szereplésre. A jövő nyárra tervezett kisperegi, majd a nagyperegi falunapokon már meg akarják mutatni, mire képesek – mondta el érdeklődésünkre a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. január 17.
Egységgé gyúrni a nemzetiségi sokszínűséget
Kovács Imrével, Nagypereg község polgármesterével visszatekintünk az elmúlt évre, ami számára a község élén a tavaly nyári helyhatósági választások utáni hivatalba lépésével indult. Ugyanakkor számba vesszük az idei terveket is.
– A községi adminisztráció élén hogyan indult Ön számára a 2012. év?
– Két nappal a beiktatásom után tört a községre a tornádó, amelyik Nagyperegen igen sok háztetőt megrongált, ami felértékelte a lakóházakra kötött biztosításokat. Szerencsére, a legtöbb házat biztosították, ezért a tulajdonosok kártérítést is kaptak. A prefektúra akkori vezetősége is támogatást ígért, ami azonban még nem érkezett meg. A tavalyi eset azonban figyelmeztető: mindenképp biztosítást kell kötni a lakóházakra.
– Mi történt a nem biztosított házakkal?
– Azokat a tulajdonosoknak a saját költségükön kellett megjavítaniuk. Nagyperegen olyan esetről is tudok, hogy a tulajdonosnak el kellett adnia a tehenét, hogy az árán cserepet vásárolhasson. Nagyon sok, károsult emberen tudtunk segíteni a kisperegi református egyháznál tárolt, használt cserépből, aminek a rászorulók közötti szétosztásához hozzájárult az akkori lelkész, nt. Váradi Károly Sándor is. Onnan 3-4 ezer cserép került át Nagyperegre, amit telibe talált az orkán.
– Ezek szerint, azonnal a „mélyvízbe” került.
– Valóban, mert nem csak a lakosságot ért kárt kellett számba venni, nyomon követni a javítási munkálatokat, hanem a községháza tetejét ért viharkárt is ki kellett javítani. Szerencsére, volt mihez nyúlni, ugyanis az elődöm, Nagy Sándor megalapozott gazdasági feltételek között adta át a hivatalt. Amint a község túltette magát a vihar okozta kár kijavításán, hozzáfogtunk a települések csinosításához. Nagyperegen építettünk egy korszerű autóbusz-várót, mindkét település utcáin szemetes kosarakat helyeztünk el. Még tavaly nyáron, egy erre szakosodott vállalat közreműködésével átmostuk az egész vízvezetéket. A nagylaki székhelyű román–német vegyesvállalat magas nyomással kimosta a vízhálózatot. A lakossággal történt előzetes egyeztetés alapján, a mosás időpontjában mindenki kinyitotta a vízcsapot, hogy a mosóvíz szabadon távozhasson. Az alkalmat megragadva, sikerült további két szivattyús kutat is kitakarítani, amelyek közül egyik, immár 35 éve nem működött. Kisperegen tanévkezdéstől az óvodásokat átvittük az iskola épületébe, amelyik nagy részben fel van újítva, működnek a belső mosdók. Belülről már csak az ajtók cseréje, a központi fűtés felszerelése van hátra, illetve az épület külső részének a rendbe tétele. Az iskolaépület felújításának a befejezéséhez már csak 800 ezer lejre lenne szükség. Az óvoda épületét átadták a Magyar Ifjúsági Szervezetnek, amelyiknek a tagjai kitakarították, vigyáznak az épületre. Ezzel párhuzamosan, a helybeli iskolában szeptembertől beindítottuk a délutáni foglalkozást, étkezéssel. Mivel a szülőkkel a munkahelyükről 16 órakor érkezik meg az autóbusz, az egymást váltó felügyelő pedagógusok addig maradnak a gyermekekkel. A felkészítőn részt vevő gyermekeknek egy pécskai vállalat katering formában szállítja az ebédet, egyenként 8 lejért, amiből 3 lejnek a törlesztését a község átvállalja. Ezzel talán sikerül megállítani, hogy a helybeli gyermekeket más települések iskoláiba írassák. Ugyancsak tavaly sikerült egy igen jó állapotban lévő, használt multifunkcionális erőgépet vásárolnunk, amivel szinte minden közmunkálatot el tudunk végezni. A 2010-ben általam alapított, az egész községből toborzott futballcsapat tagjaival a két falu közötti átjáró út mindkét oldalán kitakarítottuk az árkokat, lekaszáltuk a burjánt. Ugyanott a veszélyessé vált, majd kivágott nyárfák helyére tölgyfacsemetéket ültetünk egy helybeli polgár közreműködésével, akinek tűzifát adunk a kertjében nevelt tölgyfacsemetékért, de egy évig felel is értük. Tavasszal elindulunk a Pécska és Kispereg közötti bekötőút két oldalán eldobált, leöntött, nagy mennyiségű szemétnek az összegyűjtésére. Az útmenti szemét kérdését meg akarom beszélni Antal Péter pécskai polgármesterrel is, mert szerintem az odavalósi, és nem a kisperegi polgárok öntik oda rendszeresen. Szerintem, közösen kellene takarítanunk, de a közrendet is óvnunk a szemetelőkkel szemben. Ugyancsak tavaly, folytattuk a községházának a felújítást, melynek során kicseréltük a villanyhálózatot, az épületen végzett munkából már csak a hátulsó részen lévő archívum, illetve konyharész felújítása van hátra, amihez további támogatást kérünk a megyei tanácstól. Közben Nagyperegen megalakult a különálló futballcsapat, míg Kisperegen decemberben bejegyezték a Magyar Ifjúsági Szervezetet, amelyiknek a vezetőségével az idei eseménynaptáron dolgozunk.
– Ezzel el is jutottunk az idei terveikhez. Beszélne bővebben róluk?
– Előbb elmondom, hogy a kultúrotthonban 90 személy részvételével remek óévbúcsúztató, újévköszöntő mulatságot szerveztünk vacsorával. A helybeli Nagy Zsolt élőzenéjével két napig tartott a vígasság. Ami az infrastruktúrát illeti, 1,8 millió RON költségvetéssel elkészítettük a kisperegi kultúrotthon teljes felújításának a tervét, amihez most kívánunk pénzt igényelni. 340 ezer lejes költségvetéssel elkészítettük a nagyperegi ravatalozó megépítésének a pályázatát. A településen nagy szükség van a jelzett létesítményre. Ezzel párhuzamosan, mindkét település központi parkjában építjük a szabadtéri, fedett színpadot, amit falunapok, más események alkalmával kívánunk használni. Ami egyben azt is jelenti, rendszeresen meg akarjuk szervezni a két település napját, amit Kisperegen már három alkalommal meg is szerveztek, Nagyperegen viszont még soha nem volt. Emiatt a tanácsban nézeteltérések ütötték fel a fejüket, hogy a községközpontban miért nem lehet falunapot szervezni. Ezután megpróbáljuk, noha tudom, ehhez nem elég a lelkesedés, oda rengeteg szervezőmunkára, pénzre, támogatóra van szükség. Kisperegen van kire támaszkodni, hogy a községközpontban lesz-e, elválik. A nagy lelkesedés itt is bizalomkeltő.
– Mikor lesznek a falunapok?
– A kisperegit július 27-re tervezzük, a nagyperegihez most keressük a kedvező időpontot, aminek talán szeptember első vasárnapja tűnik a legalkalmasabbnak. Mielőtt döntenénk az időpont mellett, a programzsúfolódás elkerülése végett előbb szétnézünk a környékbeli településeken. A Kisperegen most alakuló néptánccsoportot úgy szervezzük, hogy a községben élő 7 nemzetiségnek a hagyományait ápolhassa. A műsor színesebbé tétele végett minden nemzetiség táncait betanulják, előadják. A tánccsoport betanításához táncoktatót keresünk, februártól szeretnénk beindítani a próbákat a 6-7 pár fiatal számára. Azzal a tudattal tesszük, hogy az együttes számára ruhákat kell varratni, illetve biztosítanunk kell számukra a más települések falunapjain való fellépésekhez a szállítóeszközt. A tánccsoport megszervezését, működtetését a 45 tagot számláló Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet fogja felvállalni.
– Nagyobb beruházási terveik vannak-e?
– Az utcák aszfaltozását célzó két tervünk közül egyik megbukott a tavaly nyári hatalomváltással. Ha nem bukott volna meg az akkori kormány, 4,3 kilométer utcát már aszfaltburkolat borítana a PNDI (Plan National de Dezvoltare a Infrastructurii) projekt jóvoltából, ami jelenleg áll. Decemberben készítettünk egy másik pályázatot, amit személyesen vittem Bukarestbe, 4,2 kilométer utcának a két településen arányosan elosztva történő leaszfaltozása céljából. Ha sikerül pénzt kapnunk hozzá, már csak a szélső utcák maradnak aszfaltburkolat nélkül. Ugyanakkor folytatnánk, a községbeli ivóvíz-hálózatnak a bővítési munkálatait. A közel 22 kilométeresre tervezett hálózatnak a nagyperegi, 8,13 kilométeréből 2,25 kilométer elkészült, míg a kisperegi 13,7 kilométerből eddig 5 kilométer van készen. A bővítéshez összesen szükséges 2,93 millió lej kiutalásában reménykedünk.
– Milyen arányban tudták behajtani a községi adókat?
– Más évekhez viszonyítva, jól állunk, hiszen 87%-ban sikerült a helyi adókat behajtanunk. Legnagyobb adósok a községben ingatlannal rendelkező, de más lakcímen tartózkodó polgárok, akiknek a be nem hajtott adóit évről-évre görgetjük magunk előtt. Noha rendszeresen kézbesítjük számukra a kifizetési felszólítást, nem fizetnek. Éppen ezért, sürgősen keresünk egy adóbehajtásra szakosodott vállalatot, amelyik a behajtott adóhátralék egy bizonyos százalékáért elvégzi a munkát.
– Működőképes-e a községi tanács?
– A tanács 100%-os részvétellel, nagyon jól dolgozik, a 11 tagú testületben 6 RMDSZ-es, de a többiek is velünk vannak. Komoly nézeteltérések eddig nem voltak közöttük, remélem, a továbbiakban sem lesznek. Mára eltűnt a rivalizálás a két település között, a tanácsosok és a lakosság minél szorosabb összetartásán dolgozom, meg akarom értetni velük, hogy a nemzetiségi sokszínűség dacára, egy összeforrt, összetartó közösség vagyunk. A közösségi tudat megerősödéséhez nagyban hozzájárul az a 400 személy, aki a községből, autóbusszal együtt ingázik az aradi ipari övezetben lévő munkahelyére. Éppen miattuk Nagypereg községben soha nem működött még olyan tökéletesen az autóbuszjárat, mint manapság. Aki nálunk dolgozni akar, az megteheti itthon, a mezőgazdaságban vagy valamelyik gyárban. Megműveletlen földterület nincs a községben, ahol a tavalyi szárazság miatt kisebb volt ugyan a gabonatermés, de a jelenlegi jó felvásárlási árak kárpótolják a mennyiségi kiesést. Mindent összevetve, egy összeforrt, dolgos közösség támogatásával, bizakodva tekintek az újév elé.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta Károly
Nyugati Jelen (Arad),
2013. január 30.
Aradimagyar
Aradi magyaron a megyeszékhely, de olykor a megye magyarjait is értik. Az alábbiakat e kettősség jegyében írom.
A 2011-es népszámlálás ideiglenes adatainak közzététele óta tudjuk, hogy mennyivel lettünk kevesebbek 2002-höz képest.
Varga E. Árpád Erdély Etnikai és felekezeti statisztikája című munkája és a Statisztikai Hivatal adatainak felhasználásával készült az itt közölt táblázat.
A 2011-es adatokat az 1920-asokkal vetettem össze.
A számok a mai közigazgatási egységekre, községekre, városokra, és nem csak azok igazgatási, székhelytelepüléseire vonatkoznak.
Kilencven év alatt 105 401-ről 37 067-re fogytak az itteni magyarok, az akkori 21,85%-os megyei részarányról 9,06%-ra, ami 12,79%-os magyar térvesztést jelent. A fogyás 68 334 fő, ami 64,83%-os csökkenést jelent. Arad megyében minden három magyarból csak egy maradt.
A 68 334 fős fogyásból harmada aradi 23 704, amit Pécska (7564), Tőzmiske (3414), Nagyzerénd (2761), Nagyiratos (2436), Vinga (1823), Szinte (1823), Lippa (1614) követ, hogy csak a legtöbb magyart elvesztő községeket említsük.
1920-ban a táblázatban szereplő 36 községben és városban élt a megye magyarjainak 95,00%-a, 100 137 fő, míg 2011-ben 36 544, ami már 98,58%.
1920-ban még 22 községben és városban lakott ezernél több magyar, de 2011-ben már csak tízben.
1920-ban Aradon és még nyolc községben – Zimándújfalu, Kisiratos, Nagyiratos, Nagyzerénd, Sofronya, Tőzmiske, Németpereg és Pécska – voltak többségben a magyarok, 2011-ben már csak Nagyzerénd és Kisiratos községekben.
1920-ban a magyar nemzetállamból hivatalosan még ki sem szakított megyében lüktetett a magyar élet, amit 2011-ben sajnos nem mondhatunk el.
2011-ben semmilyen, saját sorsát befolyásolni képes, önálló közösségi döntési lehetőséggel nem rendelkezik a magyarság, sem Aradon, sem Erdélyben.
Nincsenek magyar intézményeink. Egyes – magunkénak mondott – iskolákban magyar tannyelvű oktatás folyik ugyan, de azoknak nincs intézményesült magyar közösségi függése.
Az itt-ott meglévő, néhány magyar ember ügyszeretetéből táplálkozó civilszervezetek nem képesek, de ha akarnák, akkor sem pótolhatnák a hiányzó, és létfontosságú községi, megyei szintű szervezettséget.
Az RMDSZ a maga számára létrehozta a Kulturális Autonómia Tanácsát, de nem tudta tartalommal megtölteni.
Az Erdélyi Nemzeti Tanács Arad megyében nem tudott intézményesülni.
A magyar képviseletet 1989-ben felvállaló RMDSZ nem erőtől duzzadó.
Lassan csak magyar anyanyelvű egyének leszünk, akiket hol ide, hol oda vet a jósorsunk, pedig ennél többet érdemelünk.
Újra kellene gombolni a kabátot, és megtenni a megtehetőt.
Értünk és helyettünk a nem magyarok semmit sem fognak tenni.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad),
2014. június 13.
Épül, szépül Kispereg központja
Emberfeletti áldozatvállalás a templomért
Amikor a közelmúltban írtunk a kisperegi műfüves sportpálya átadásáról, csak az eseményről szóló tudósításra szorítkoztunk, noha Kovács Imre polgármesterrel a főteret végigjárva, a település jövőjét is előre vetítettük.
Új kulturális központ Kisperegen
Ami az Arad megyében egyedinek számító műfüves sportpályát illeti, az egyik objektumát képezi Kispereg új kulturális központjának, ahol a nyári színpad, illetve a rendezett parkkal – ahol újravetették a pázsitot, a szabadtéri színpad előtti részt lebetonozták az ott szervezendő bálok részére –, a kultúrotthon tervezett bővítésével, teljes felújításával válik teljessé. A valamikori bozótos kert helyére épült sportpályának az utca felöli részén, felhasználták a régi téglakerítés anyagát, amiből ízléses, egyben szolid, fémráccsal ellátott, tetszetős kerítés épült. Mivel a terület az utca szintjénél alacsonyabban fekszik, a jelzett kerítés mellé, a pálya végéhez lelátó, továbbá az esővíz elvezetéséhez, a 6 méter magas drótháló kerítésen kívül körbefutó árok, illetve biztonsági esővíz-tároló is épült. A tavaly elkezdődött, éjjeli világításra berendezett, 255 ezer lej összértékű beruházás 75%-a az Arad Megyei Tanács támogatásával, a többi a községi költségvetésből készült. Amint a polgármester hozzáfűzte, a pálya mellé, az óvoda felöli részen lévő területre korszerű öltözőket, fürdőket terveznek a csapatok, illetve a játékvezetők részére. Ha lesz rá pénz, és sikerül a bővítés, a pályán hét végi bajnokságokat is szervezhetnek, ami pénzt hozhat a házhoz. A pályahasználatnak pontosan kidolgozott programja, felelőse lesz, mert az új létesítmény nem közpréda, hanem a közvagyon része. Kovács Imre abban is reménykedik, hogy a sportpálya átadásával, a helybeli sportélet fellendülésével együtt, a csapatszellem is erősíti a közösséget. Ebben a községbeli futballcsapatnak a közügyekhez való pozitív hozzáállása is sokat segít, hiszen gyakran végeznek önkéntes munkát Nagy- vagy Kisperegen, ahol szükséges. A két faluból összeálló futballcsapat számára korszerűsítették az öltözőt, a kapuk mögé labdafogó hálót szereltek. Kovács Imre nem titkolt vágya, hogy a jelenlegi V. ligában szereplő csapat mellé létrehozza a VI. ligába szánt kisperegi futballcsapatot is. Az ottani futballpályát is karban tartják, műtrágyázták, nyírják a füvet rajta, csak használni is kellene.
A község komoly gondja volt a mezőgazdasági utaknak a helymeghatározása, mert emiatt a helybeli gazdák elestek a területalapú támogatásoknak egy részétől. Minderről múlt időben beszélhetnek, mert egy topográfus közreműködésével, az összes dűlőutat az elektronikus helymeghatározó rendszerhez igazították.
Ami a kultúrotthont illeti, annak a bővítésére, felújítására benyújtották a pályázatot, az viszont elesett a pontozásnál. Idén újabb lehetőség nyílik az 1,8 millió lej összértékű felújításra, méghozzá EU-támogatással. Eredetileg azt tervezték, hogy már idén, akár saját erőből is hozzáfognak a munkához, csakhogy mindnyájukat villámcsapásként érte a hír: életveszélyessé vált a helybeli református templom, ezért azt ki kellett üríteni, az istentiszteletek azóta a kultúrotthonban zajlanak, meg aztán minden erőforrást a templom felújítására kell összpontosítani. A kisperegiek egy emberként álltak a templom ügyéhez, adakoztak a felújításra. Kovács Imre és a családja is adakozott. A községi költségvetésből a harmadik évnegyedben adódik lehetőség komolyabb összeggel támogatni a munkálatokat. Ami a külföldi kapcsolatokat illeti, július 7–8-ára az egyekiek – ahonnan a kisperegiek származnak – meghívták a falu képviselőit, ünnepélyesen aláírni a testvértelepülési-szerződést, de az ottani képviselőtestület jóváhagyott 200 ezer forintot a kisperegi templom felújítására.
Lélekbemarkoló látvány
A kisperegi templom látványa megindítja az embert, hiszen amikor ott jártunk, az egész tetőszerkezete a mennyezettel együtt le volt bontva, belülről le lehetett fényképezni a fölötte őrködő tornyot. Az üres templomhajó karzatán fóliába csomagolták az orgonát, de a szószéket is hevenyészett tető, illetve fólia védi az esőtől. A munkálatokról Bognár Levente aradi alpolgármester, RMDSZ-megyei elnök társaságában a helybeli lelkipásztornál, nt. Tóbiás Tibor Györgynél érdeklődtünk, akivel felmásztunk a falak tetejének a szintjére. Amint elmondta, a barokk utánzat stílusban épült templom mennyezetének a gerendái annyira elkorhadtak, hogy az esőzések alkalmával, a bennük felszívódott víz súlyától is leomolhatott volna. Ha viszont ez megtörténik, nem csak a templomban lévők számára jelentett volna életveszélyt, hanem a fal egy részét is magával rántotta volna. Éppen ezért, a javítás kivitelezője úgy döntött, hogy a legnagyobb biztonsági intézkedések közepette leszerelik az egészet, majd az 1,05 méter széles falnak a belső részét erős, vasbeton koszorúval konszolidálták, amire rögzítik a vasidomokból összehegesztett 5, egyenként 16 méter hosszú keresztgerendát. Ezeket adott távolságonként, hasonló idomokból összehegesztett hosszanti gerendák, összesen 25 méter hosszúságban kötik össze, tehát a 11 méter magas födém igen erős, vasidomokból összeállított hálóból fog állni, a tetőszerkezet, illetve a vasháló alá építendő burkolat és a boltívek fából készülnek. Sokat gondolkoztak a kivitelezővel, Molnár Hubával és a tervezővel, Cziszter Kálmánnal a fa- vagy a vasszerkezet változaton. Végül is utóbbi mellett döntöttek, mert a fagerendák sem lettek volna olcsóbbak, viszont a 16 méteres fesztávolságon valószínűleg meghajoltak volna. Hasonlóképpen, a tornyot is erős vasbeton koszorúval erősítették meg, mert nem akarnak fércmunkát végezni. A templomon az építése óta komoly felújítás nem történt, csupán helybeli mesterek próbálták toldozni-foltozni a keletkezett lyukakat, hibákat. Ezúttal azonban igen komoly és gyors munkát végeznek.
46 ezer lej a kisperegiektől
Az építkezés anyagi hátteréről nt. Tóbiás Tibor György lelkipásztor elmondta: a püspökség ajánlására olyan megbízható kivitelezőt kaptak, amelyiknek az emberei jelenleg 5 templomon dolgoznak. Az említett vasszerkezet legyártása, a helyének az előkészítése, a vasidomok, illetve a tetőszerkezetnek a felszerelése 136 ezer lejbe kerül. Ebben nincs benne a plafon, illetve a boltívek elkészítése. Eddig a hívek adományaiból 46 ezer lej gyűlt össze, ugyanennyivel járult hozzá az egyházközség is. Amióta maga ideérkezett, az egyházközség költségvetését nagyon megszorították, csak minimális kiadásokat tesznek, azóta kuporgatják a pénzt. A püspök úr jóváhagyásával, közbenjárására a munkálatok támogatására egyházkerületi gyűjtést indítottak, melynek során eddig 17 gyülekezet, összesen 27 ezer lejjel támogatta a templomot. Az Arad Megyei Tanács is ígért 20 ezer lej támogatást, ami viszont még nem érkezett meg. Kovács Imre polgármester szerint az ilyen támogatásokat a költségvetés-kiegészítéskor szokták adni, de Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök is közbenjárást ígért az ügyben. Nt. Tóbiás Tibor György azt szeretné: ha támogatást kapnak, a munkát folytatni kell a templom teljes felújításáig. Mert eddig csak a födémszerkezet, illetve a tetőszerkezet felszerelésére kötöttek szerződést a kivitelezővel, aki azt ígéri: ezzel a munkával június végéig elkészül. Tehát belülről, az említett vasrács födémen keresztül, látni lehet majd a bádogtetőt. Azért is kellene a munkát folytatni, mert az olcsón, minőségi munkát végző mester az egész nyárra le van foglalva. Ha pénzhiány miatt kénytelen lesz abbahagyni, nem, biztos, hogy idén újra el tud jönni. A lelkipásztor arra is gondolt, hogy a Kisperegi Falunapok alkalmával, az istentiszteletet a konszolidált, de felújítatlan templomban tartanák, nem a templom mellett, ahogyan tervezték. A lelkipásztor álmában sem gondolta volna január 26-án, az életveszélyessé vált templomból történt hivatalos kivonuláskor, hogy az alig 600 lelket számláló gyülekezet 46 ezer lejt képes adományozni. Maga minden fórumon feltárta a templom konszolidálásának, felújításának a fontosságát, és hálát ad Istennek, amiért eddig ilyen sok, jólelkű adakozót mozgatott meg. A teljes felújításhoz szükséges 230-250 ezer lejnek nagyjából a fele együtt van, minden kapott lejről, illetve az elköltéséről beszámol a híveknek.
Isten is szereti a jólelkű adakozókat
Emberileg felmérhetetlen az 1910-es népszámlálás szerinti 3000 lelket számlált közösség, manapság 600 lélekszámra zsugorodott utódainak az áldozatvállalása, ha a gyermekeket, az időseket és a betegeket is beleszámítva, fejenként 766 lejt adakoztak, de tulajdonképpen tőlük származik az egyházközségnek, ugyancsak az építkezésre fordított 46 ezer leje is. Talán ez is nyomós ok lehet az idegenbe szakadt vagy elszármazott kisperegiek, sok jólelkű, adakozó szellemű ember segítőszándékához, amivel megfogják a templomát minden áron megtartani akaró, lassan maroknyira zsugorodó közösség kezét. Nem szabad magukra hagyni őket, mert ugye, Isten is szereti a jólelkű adakozókat. Ez irányú bejelentéseket várnak, köszönettel elfogadnak a 0257/459-022-es telefonszámon vagy a tas2001ro@gmail.come-mail címen.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 7.
Helyzetfelmérés a romániai magyarság életéről
Arad megyében jól működnek az önkormányzataink
Arad megyében tett látogatást az elmúlt héten Ilyés Gyula, az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának ügyvezető alelnöke, aki az Ügyvezető Elnökség, illetve az Önkormányzati Főosztály által a községi önkormányzatok körében kezdeményezett felmérésen dolgozik. Elsősorban az RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek által vezetett, illetve azokat az önkormányzatokat látogatják meg, ahol nincs ugyan magyar elöljáró, de nagyobb arányban él ott magyarság. A települések helyzetét, infrastrukturális állapotát, az utóbbi mandátumok idején történt megvalósítások, a folyamatban lévő fejlesztések, illetve a lakosság részéről megnyilvánuló igények, elvárások érdekelték őket. Ugyanakkor iskolai, illetve kulturális intézmények infrastruktúrájának a szempontjából is, de a 2016-os helyhatósági választások tekintetében is elemzik az ott talált viszonyokat. Vagyis indulnak-e jelenlegi vezetők, vannak-e megfelelő jelöltek, hogyan működnek az RMDSZ-szervezetek? Tehát országos szinten is egy eléggé átfogó képet kívánnak kialakítani, rálátást kívánnak szerezni Erdély-szerte a magyar önkormányzati kérdésekre, hogy helyi szinten is támogatni lehessen a különböző törekvéseket, elvárásokat.
Amint Ilyés Gyula érdeklődésünkre elmondta, Arad megyében meglátogatták az RMDSZ-es magyar polgármesterek és alpolgármesterek által vezetett Nagypereg, Kisiratos, Nagyiratos, Szintye és Tőzmiske, továbbá Zimándújfalu és Sofronya községeket, ahol RMDSZ-es alpolgármesterek tevékenykednek. Kikérdezték az elöljárókat a földtörvény alkalmazásától az iskolák helyzetéig minden tekintetben, hogy az Arad megyei községek helyzete is része lehessen az országos felmérésnek.
Kellemes érzés volt számára, hogy a magyar vezetőségű községekben jól működik az önkormányzat, az alpolgármesterek gyakran a hatáskörükön túl is teljesíteni tudnak. Figyelembe véve, hogy megyei szinten fokozott kisebbségben tevékenykednek, átlagon felül teljesítenek, ami nagyon jó dolog.
Kérdésünkre, miszerint országos viszonylatban hogy állnak a megyebeli önkormányzatok? Illyés Gyula pontosított: mivel az országos helyzet megállapítása folyamatban van, de a megyei helyzetképek tekintetében is az út elején járnak, erre most nehéz tárgyilagos választ adni. Ezzel együtt, már látható, hogy a helyi potenciállal jól gazdálkodnak, mert olyan alapvető szükségletek, mint a vezetékes vízhálózat vagy a csatornázás, az iskolaépületek, a kultúrházak felújítása, az egyházak támogatása, vagyis az alapvető szükségek kielégítése minden községben megoldott. Tehát az örökség szempontjából fontos dolgokban, a legtöbb önkormányzatban komoly fejlődést tudtak elérni. Jó érzés tapasztalni, hogy az utóbbi mandátumok alatt a közösségeink életében lényeges fejlődés ment végbe. Nem csak infrastruktúrafejlesztés, hanem közösségépítés, kulturális rendezvények szervezése is érdekli őket. Mert ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát a szülőföldjén, ott az életminőség emelése, a kulturális és vallási igények kielégítése is lényeges elvárás.
Az idei szűkös költségvetésre vonatkozó kérdésünkre az alelnök hozzátette: nem csak a magyarlakta települések, hanem általában a települések költségvetései igen furcsán alakultak, amikor a közpénzek leosztási módját a Pénzügyminisztérium durván megváltoztatta, ráadásul a miniszternek sikerült a parlamenti többséget meggyőznie, így megszavazták. A kis településeknek jó, mert több pénzt kaptak, másoknak viszont nem jó, mert akiknek saját bevételei vannak, azoknak a keretét durván megnyirbálták. A módszer rossz, mert kiszámíthatatlanná tette a községek költségvetését. Akiknek nem voltak beruházásaik, valószínűleg nem is tudnak újakat kezdeni, amely községeknek viszont több település között kell elosztaniuk a pénzt, azok nem kaptak, ezért óriási gondok keletkeztek. E módszer azért is rossz, mert egy több éve jól vagy rosszul, de működő rendszert rúgott fel, egyik napról a másikra, másképp osztotta le a pénzt. Az áldatlan helyzet felszámolása érdekében a kormánynak sürgősen lépnie kell, mert nagyon sok községet működésképtelen helyzetbe hoztak. E kérdésekről Bukarestben élénk viták folynak, tehát valamit bizonyára lépni fognak, csakhogy sok ejtett sebet nem lehet begyógyítani, mert ahol volt egy beruházás, amit nem tudtak folytatni, azt hiába korrigálják év végén, a lemaradást már nem lehet behozni, mert könnyen meglehet, pénzhiány miatt a kivitelező is csődbe ment. Ahol egy önkormányzat eladósodott, mert a cég folytatta a munkát, amit ők nem tudtak finanszírozni, ott az eladósodást kell korrigálni. A rendszerben a kiszámíthatatlanság óriási baj, noha csak a pénzről beszéltünk. Az Arad megyében meglátogatott községekben az efféle dolgok tompábban jelentkeztek, mert egyesek több pénzt kaptak, aminek örülnek, míg mások kevesebb pénzt kaptak ugyan, de nem annyira keveset, hogy ne tudjanak működni.
Mivel a Nyugati Jelen 5 megyében jelenik meg, a többi megye helyzete felől is érdeklődtünk Ilyés Gyulánál, aki elmondta: csak részben jártak e térségben. Temes megyébe a következő hetekben készülnek. Hunyad megyében nincs magyar önkormányzat, míg Temes és Arad megyékben fokozott szórványban él a magyarság, Fehér megyében egy polgármestere és 3 alpolgármestere van az RMDSZ-nek – mondta el érdeklődésünk nyomán Ilyés Gyula, az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának az alelnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 20.
Húszéves a Tornya–Battonya határátkelőhely
Húsz évvel ezelőtt nyitották meg az Arad megyei Tornya és a Békés megyei Battonya, egyúttal a Románia–Magyarország közötti határátkelőt. Az évfordulón tegnap Battonyán találkoztak az Arad és Békés megyei határ menti községek polgármesterei, a román és magyar hivatalosságok, köztük Gheorghe Şimonca, a Magyar Parlament első román képviselője, Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács ideiglenes elnöke, Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke, Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának volt elnöke. Magyar részről jelen volt Füzesgyarmat, Gyula, Kétegyháza, Elek, Medgyesegyháza, Nagybánhegyes, Kunágota, Lőkösháza, Mezőkovácsháza, Kevermes, Dombegyháza, Mezőhegyes, Battonya polgármestere, román részről Arad város alpolgármestere, valamint Nagyzerind, Pél, Mácsa, Kürtös, Kisiratos, Sofronya, Zimándújfalu, Nagypereg, Pécska, Szemlak, Sajtény, Nagylak, Székesút polgármestere.
A rendezvényen ugyancsak részt vett Dan Ivan, az Arad Megyei Tanács első elnöke és Achim Alexa megyei tanácsi alelnök, akiknek mandátuma idején megtörtént a határállomás megnyitása.
A találkozót Marjai János battonyai polgármester, a házigazda köszöntője nyitotta meg, Adrian Ţolea Arad megyei tanácselnök az Arad és Békés megye közötti együttműködésről szólt, Florin Vasiloni főkonzul a határmegnyitásnak a magyarországi román közösségre gyakorolt hatásáról beszélt.
Kreszta Traján annak a tíz határátkelő megnyitásának fontosságát hangsúlyozta, amelyek az infrastruktúra szempontjából már elkészültek, de mindkét fél részéről szükség van az adminisztratív megnyitás megejtéséhez szükséges erőfeszítésre. Felvetette ugyanakkor a Battonya–Pécska vasútvonal újraindításának gondolatát – ez román területen 7,3, magyar területen 0,7 km vonal újraépítését feltételezné.
Antal Péter pécskai polgármester a kétoldalú kapcsolatok erősítését és a határ menti román és magyar polgármesterek évente kétszeri találkozóinak újrafelvételét szorgalmazta.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 9.
Újabb halk csoda Kisperegen
Örömmel és hálával lépett az adventi időszakba a kisperegi református gyülekezet, mivel az egyházi esztendő utolsó vasárnapján, november 22-én a megújult belsőjű templomban ünnepelhettek.
2014. január 26-án kényszerültek a hívek kivonulni a templomból, annak életveszélyessé minősítése miatt. Az azóta eltelt időszakban Isten kegyelméből új tetőszerkezet új borítással és csatornázással, új mennyezet és új padlózat hirdeti, hogy „rajtunk itt az Úr/ Nagy csoda dolgot mível” (Református énekeskönyv 412. éneke). Ez év őszén pedig, a nagyperegi és nagylaki református egyházközségekkel közösen megnyert pályázat révén, már a teljes templombelső megújulhatott.
A hálaadó istentiszteleten nt. Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét a Józsué 4,4-7 igerész alapján. Köszöntötte a csodákat tapasztaló gyülekezetet nt. Farkas Zsolt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázati referense, személyi ügyi tanácsos, de igei köszöntőt mondott Kalouszek Jároszláv nagyperegi lévita lelkész és Tóbiás Emőke Piroska pécskai, szemlaki és nagylaki lelkipásztor is. Utóbbiak az érintettek rendjén is, hiszen mind a nagyperegi templom, mind a nagylaki imaház egy-egy épületrészén megújult a tetőborítás. Együtt ünnepeltek tehát a gyülekezetek, a házigazda kisperegi mellett képviseltette magát a nagyperegi és a nagylaki, meghívottként pedig a szentleányfalvi, németszentpéteri és pécskai gyülekezetek küldöttsége.
Kovács Imre jelenlegi és Nagy Sándor leköszönt községi polgármesterek, Kocsik Imre helyi iskolaigazgató, Molnár Csaba mérnök, Bölöni György megyei tanácsos, Venter Miklós egyházmegyei főgondnok sokszori segítségnyújtásuk mellett figyelemmel kísérték a munkálatokat, és az ünnepi alkalmon is jelen voltak.
A gyülekezet gyermekeinek éneke és három pécskai vallásórás szavalata mellett megörvendeztette az egybegyűlteket Kalouszek Valentin kántor orgonajátéka a csaknem 2 évig elnémult, ez alkalommal először megszólaló orgonán. Ugyancsak a hálaadó ünnepre újultak meg a templom két karzatára felvezető lépcsők.
Köszönetet mondunk ezúton is a gyülekezet presbitériumának kitartó munkájukért, a nőszövetségi tagoknak a megszámlálhatatlan alkalommal szorgalmasan elvégzett templomtakarításokért, hogy a munkálatok közben is a templomban tarthattuk az istentiszteleteket és mindenkinek, aki részt vállalt a szeretetvendégség előkészítésében, amivel az ünnepi istentisztelet zárult.
Az idei egyházi év méltó zárásának bizonyult a hálaadó istentisztelet a Maros északi partján fekvő református gyülekezetek számára, ami egyúttal elindított az adventi várakozás útján is. Zárszóként álljon itt egy Reményik Sándor-idézet, ami fellebbenti a fátylat arról, hogyan cselekszik Isten a mindennapjainkban és hogyan élt meg a kisperegi gyülekezet is csodákat:
„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök”.
Tóbiás Tibor és Emőke lelkipásztorok
Nyugati Jelen (Arad)
2016. május 22.
Barátságra buzdító fesztivál Szejkén
A Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál ötvenedik kiadásán tizenkét tánccsoport vett részt vasárnap. A Romániában élő nemzeti kisebbségek ezúttal nemcsak a szejkefürdői színpadon léptek fel, hanem a székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi parkban is.
A fúvószenekar ébresztette Székelyudvarhelyt vasárnap, majd népviseleti parádéval hívogatták az érdeklődőket a Szejkefürdőre, a fél évszázados Szejke-fesztivál gálaműsorára, ahol Elekes Gyula főszervező és Bunta Levente udvarhelyi polgármester köszöntőbeszéde után a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptáncegyüttes székelyföldi táncokkal kezdte el az előadások sorozatát. A tizenkét tánccsoport között voltak rutének, orosz-lipovánok, olaszok, szászok, görögök, bolgárok, szerbek, tatárok és ukránok is, de fellépett a magyarországi Bodrog és a székelyudvarhelyi Seríttő néptáncegyüttes is.
„Hét kisebbség van községünkben, Németperegben, ezért nagyon nehéz megtartani a különböző kultúrákat, hiszen mindenki »lop« egy kicsit a másikéból: vegyes házasságok születnek, a szülők más-más kisebbségből származnak. Ennek ellenére mégis sikerül átadni örökségünket, kultúránkat, és ennek nagyon örvendünk” – mondta Viorica Bojcsuk, az Arad megyéből érkezett ruszin Holoboc néptáncegyüttes vezetője. Mint elmondta, otthon ruszinul beszélnek, ám az iskolában már mindenki románul kommunikál, ennek ellenére vannak olyan szülők, akik fontosnak tartják az anyanyelvet, így a családban sokan ruszinul beszélgetnek.
A Romániai Olaszok Egyesületét képviselve érkezett a Szejke-fesztiválra a Di nuovo Insieme Jászvásárból. Petre Șușu, az együttes koreográfusa elmondta, a közösség a 19. században a Tulcea megyei Greci községbe érkezett olasz telepesek leszármazottaiból alakult ki, akik kőbányában dolgoztajak akkor. Nemcsak az olasz kisebbség tagjai léptek be a tánccsoportba, hanem olyanok is, akik vonzódnak az olasz kultúrához. Sokan vannak a közösségben, akik már nem beszélik a nyelvet, hiszen közelükben olyanok élnek, akiket nem érdekel, hogy egy kisebbség tagjai. Petre Șușu szerint a romániai olaszok hagyományai elvesztek, csupán néhány dalt sikerült összegyűjteniük a dobruzsai községben élő öregektől.
Az ukrán kisebbség kultúráját a Temes megyei Csukásból érkezett Kalena együttes képviselte a Szejke-fesztiválon. Mariana Brașoveanu, a táncegyüttes vezetője elmondta, az ő ukrán közösségük azokból a máramarosi ukránokból alakult ki, akik a Bánságba költöztek. „Mivel a térség nagyon erősen ragaszkodik a bánsági hagyományokhoz, mi meg elég messze vagyunk az ukrán határtól, sokan inkább a román kultúrához vonzódnak. Saját kultúránk megőrzéséért alapítottuk meg a csoportot, hogy gyerekeink is tanulják meg dalainkat, táncainkat” – mondta.
Veres Réka |
Székelyhon.ro
2016. szeptember 12.
Határsértőket fogtak el
Húsz szíriai, iráni és iraki határsértőt, köztük hét gyereket fogtak el vasárnap hajnalban a román hatóságok Pécska és Németpereg térségében, miközben a zöldhatáron keresztül próbáltak Magyarországra jutni.
A tornyai határrendőrég és az Aradi csendőrség közös alakulata a magyar határtól húszméternyire tartóztatta fel a csoportot. A vizsgálat során a határsértők azt állították, Nyugat-Európába akartak jutni. A határrendőrök tiltott határátlépési kísérlet gyanújával indítottak bűnvádi eljárást ellenük. A határsértők közül többen menedéket kértek Romániában, és az ENSZ menekültügyi főbiztosságának Temesvári vészhelyzeti tranzitközpontjában szállásolták el őket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 20.
„Legyen e szent hajlék a belépőknek a gyógyulás háza!”
Követésre méltó csoda, a szentleányfalviak összefogása
Szombaton XIV. alkalommal szervezték meg a Szentleányfalvi Falunapot, programja 15 órakor hálaadó istentisztelettel kezdődött, a református templom belső felújításának a befejezése alkalmából.
Amint ünnepi igehirdetésében nt. Módi József esperes kifejtette: „szívünkben öröm és hálaadás van ezen az ünnepi istentiszteleten, amiért itt, Szentleányfalván Isten megmutatta a csodálatos hatalmát, gondviselését. Köszönjük, amiért Isten bátorságot adott nekik a felújítás elhatározásához, de segítette őket a hatalmas munka kivitelezésében is. Ezért köszönetet mondunk a felújított templomért és Istent arra kérjük, hogy a dicsősége azt töltse be minden alkalommal, amikor itt hozzá imádkoznak. Adja Isten, hogy ebben a szent hajlékban sok, megfáradt emberi szív találjon békességre, gyógyulásra és az Ő igéjén keresztül, a Megváltónk, Jézus Krisztus megismerésével, sok lélek találjon üdvösséget e helyen”. A továbbiakban az esperes örömének adott hangot, amiért az ünneplő gyülekezettel lehet, velük együtt hálát adni Istennek, amiért segített nekik sikerre vinni az egyáltalán nem könnyű vállalkozást, a templom belső felújítását. Abban a gyülekezet számos tagja hittel, jó szívvel vállalta a munkát, ezért nekik köszönhetjük a belülről gyönyörűen felújított templomot. Nagyon kellemes érzés volt ide belépni, tapasztalni a jól végzett, szakszerű munka gyümölcsének az örömét. E jó érzést valamikor decemberben az ágyaiak is megtapasztalhatták, amikor a mesterek végre összeszedték a szerszámaikat és mAradt az utolsó munkafázis, a padok behordása, átfestése. A lelkipásztor kollégától tudja, hogy az itt végzett munkálatok igen áldott alkalmak voltak, azért is, mert a helybeli hívek mindenben mellettük álltak. Isten dicsőségére nagy áldozatokat hoztak. Külön öröm volt hallani, hogy a kisperegi hívek is besegítettek. A felújítási munka mellett arról az évek óta zajló szellemi munkáról is beszélt, amivel a helybeli lelkipásztor és felesége a gyermekek lelki nevelésére fordítanak, amiért mindkettőjüknek köszönetet mondott. Legyen ez a szent hajlék minden belépő számára a gyógyulás háza – zárta lélekemelő igehirdetését nt. Módi József esperes, aki megáldotta a belülről felújított templomot és a benne lévő híveket.
Lelkészi beszámoló, köszönet
A továbbiakban nt. Vékony Zsolt József lelkipásztor mondott köszönetet az esperes szolgálatáért, bátorító szavaiért. A hívek mellett köszöntötte a lelkésztestvéreket, kiemelve Papp Sándor egykori szentleányfalvi, most nyugalmazott lelkipásztort, a németországi testvérgyülekezet képviselőit, Kovács Márkot és feleségét, Barbarát; az RMDSZ képviselőjét, Faragó Péter megyei elnököt. Köszöntötte a zimándközi, a kisperegi, a nagyzerindi, valamint a simonyifalvi híveket. Amint kifejtette, mindez, aminek ma szemtanúi vagyunk, egy csoda. A 2015 januárjában a tetőcserére készülődve már a belső felújításra is gondoltak azzal együtt, hogy sokan aggodalmuknak adtak hangot a gyülekezet erejét messze felülmúló munkálatok sikerével kapcsolatban. Arra senki nem gondolt, hogy hatalmas lelkesedéssel több mint 30 férfi fogott hozzá a munkához, hiszen a helybeliek mellett a zimándközi és a kisperegi hívek is csatlakoztak. Május 21-én hordták ki a padokat, majd folyamatosan, szombatonként dolgoztak azoknak a lecsiszolásán, újrafestésén. A falak és a mennyezet felújítását Szabó Ferenc és csapata végezte el 17 nap alatt, de a padokkal együtt az egész karzat és a szószék is teljesen megújult. A villámhárítót is újra váltották, új csillárokat és lámpákat szereltek fel, de az orgonát is sikerült felújítani. Köszönet Szabó Ferencnek és csapatának, köszönet a Fakerti Polgármesteri Hivatal, illetve az RMDSZ megyei szervezetének a megyei tanácstól szerzett támogatásért, ugyanakkor köszönet jár nt. Módi József esperesnek is a felújításban tanúsított fáradozásaiért, közbenjárásáért, Kozma Attilának az orgona felújításáért. Nem utolsósorban köszönet jár a szentleányfalvi híveknek, akik anyagilag, fizikailag, de imáikkal is támogatták a felújítási munkálatokat. Sokan végeztek itt önkéntes munkát a villámhárító leszerelésében, a padok ki-, illetve behordásában. A munkálatok értékének a negyedét a hívek adományából fedezték. Az elmúlt nyáron megtanultak együtt munkálkodni, ezért most már valóban a magukénak érzik a templomot, mert a szentleányfali maroknyi gyülekezet emberfeletti összefogása hitvallássá vált. Végszavában azt kívánta, az öröm és a hála mindnyájuknak töltse be a szívét. „Legyen velünk az Úrnak, a mi Istenünknek a jóindulata. Kezünk munkáját tedd mAradandóvá! – zárta a (Zsolt. 90, 17) idézettel beszámolóját nt. Vékony Zsolt lelkipásztor.
Köszöntők, koszorúzás, kiállítás
A továbbiakban egy-egy igeverssel nt. Módi József esperes, majd a vendéglelkészek, Czégé Imre Arad-gáji, Baracsi Levente Arad-belvárosi, Gecse Tamás angyalkúti, Iaroslav Kalousek nagyperegi, Tóbiás Emőke kisperegi, illetve Dénes József nagyzerindi lelkipásztorok köszöntötték a híveket.
Seres Margit felolvasta Molnár Károly Isten háza c. költeményét, nt. Dénes József nagyzerindi lelkipásztor összekötő szövegei nyomán az ottani gyülekezet fúvószenekara alkalmi zeneszámokat játszott, majd a szentleányfalvi templomkórus énekelt, illetve nt. Vékony Zsolt gitárkíséretével 14 gyermek a szemlaki vakációs táborban tanult énekeket adta elő. Nemzeti imánk közös megszólaltatását követően a gyermekek megkoszorúzták Szondy György templomépítő lelkipásztor emléktábláját, majd mindnyájan átvonultak az imaterembe. Ott Ódry Mária képzőművész méltatta Brittich Erzsébet linómetszetekből álló templomos sorozatát. Amint kifejtette, első alkalommal jár Szentleányfalván és soha nem gondolkodott a falu nevén. Egy dolgot azonban biztosan tud: a hely, ahol most vannak, az biztosan szent. A kiállítás azért egyedi és különleges, mert a linómeszeteken a művész Isten házait, a templomokat örökíti meg. Amint a képzőművész, Brittich Erzsébet elmondta, 1999-ben kezdett templomokat festeni, közöttük a szentleányfalvi a harmadik volt. Éppen ezért köszönetet mondott a meghívásért. Az alkotásokat a résztvevők nagy érdeklődéssel tekintették meg, köztük az 1970-es években egyetlen éjszaka alatt eltűntetett Aradi, Szent Flórián kápolnát is. Élményeiket többen beírták a vendégkönyvbe.
Ezt követően, a templomkertben felállított sátrak mellett Nagy Gizella bemutatta a Kövek c. időszakos kiadvány legújabb számát, illetve elhangzottak az ünnepi köszöntők.
Nt. Vékony Zsolt lelkipásztor köszöntötte a templomkertben Bimbó József polgármestert, akinek megköszönte a községnek a templom felújításához nyújtott támogatását. A polgármester magyarul kezdte, majd románul folytatta beszédét, amelyben örömének adott hangot, amiért jelen lehet e szép ünnepen, ahol köszöntheti a falu vendégeit. Annak is örvend, amiért a község segíthetett az ősei hozzájárulásával is épült templomnak a felújításában A községi tanács a továbbiakban is megpróbál minden felekezetet támogatni.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök bevallotta: az év folyamán nagyon sok ünnepségen vett részt, a mostani viszont különleges, mert az aznapi RMDSZ küldöttgyűlésen is szóba került Szentleányfalva, ahol vészesen fogy a magyarok száma, ezért, fokozattan oda kell figyelni, hitet, erőt adni e közösségnek. Az istentisztelet után úgy érzi, maga is itt töltődött fel hittel és erővel, mert megtapasztalta: összefogással, közösen nagy dolgokra is képesek lehetünk. Mmindnyájuknak további erős összefogást kívánt, hogy együtt tarthassuk meg hitünket, kulturális örökségünket és magyarságunkat.
Ezt követően Papp Sándor nyugalmazott lelkipásztor kapott szót, aki éppen Szentleányfalván, 57 évvel ezelőtt kezdte szolgálatát, 1959. január 1-étől nevezték ki segédlelkésznek. Miután mindnyájuknak további jó egészséget, Isten áldását kívánta, a gyülekezet énekkara adta elő ünnepi műsorát. Utánuk a nagyzerindi fúvószenekar adott térzenét, miközben a szentleányfalvi és az onnan elszármazottak elfogyasztották a Márton Zoltán és segédei által 40 kiló sertéshúsból főzött finom pörköltet, és igen jó hangulatban elbeszélgettek. A kellemes együttlétet fokozta a 20.30 órakor kezdődött filmvetítés, amelyen felelevenítették az eddigi Szenleányfalvi Napok, illetve a templom felújításának a legfontosabb eseményeit.
Igaza volt Faragó Péter RMDSZ elnöknek, amikor kijelentette: látva a maroknyi ember összefogásával véghezvitt hatalmas munkát, feltöltődve, azzal a tudattal megy haza, hogy Istenben és egymásban bizakodva magyarságunk képes lesz megbirkózni a reá váró legnagyobb feladatokkal is.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 28.
Átadták a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat, kitüntették a leköszönő honatyákat
Huszonkilenc személynek és egy intézmény képviselőjének adott át a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat Kelemen Hunor szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt. A szövetségi elnök kitüntette a volt ügyvezető elnököt és a leköszönő RMDSZ-es honatyákat is.
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ünnepi beszédében Kelemen Hunor emlékeztetett, az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulóján adták át először az Ezüstfenyő-díjat mindazok munkájának elismeréséért, akik szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, a szövetség programjának megvalósításában. A 2016-os díjban 29 személy és egy intézmény részesült.
Az elzárkózás, a közöny nem célravezető, a közösség meggyengüléséhez vezethet – hangsúlyozta az RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy nem csupán a jog és az intézményes keretek befolyásolják a közösség fennmaradását. Ez azoknak a személyekhez is köthető, akik az általuk kiválasztott területen tudásukat a közvetlen környezetükben élők, a helyi közösségek szolgálatába állítják.
 „Szükség van a hősökre, a kis- és nagybetűs hősökre, olyan példaképekre, akik összekapcsolják a múltat a jövővel, akik cselekvő részesei, hétköznapi hősei a kultúránk értékeinek megőrzésében, a közösségünk javainak ápolásában, hogy ez az ország ne csak lakcímünk, de otthonunk is legyen. Ezeknek a hősöknek a létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ 2016-os Ezüstfenyő-díjazottjai a következők: 
Balázs Antal nyugalmazott néptanító, faragómester,
Balázs Dénes tanár,
Barcsy Lajos, a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub vezetője,
Biró Albin, a Szövetség csíki szervezetének alapító tagja, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsi tagja,
Csibi László az RMDSZ tölgyesi szervezetének elnöke,
Fábián Emese humánerőforrás-felelős,
Fornvald András erdészeti jogi szakértő,
Gábor Árpád János, az RMDSZ búzásbocsárdi szervezetének elnöke, a község alpolgármestere,
Gáspár-Barra Réka újságíró,
Gáspár Attila-Adalbert karnagy, zenetanár,
Hajdú Géza színművész,
a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium,
Ilkei Árpád unitárius lelkész,
Keresztes Kálmán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szeben megyei kirendeltségének elnöke, oktatási szakértő,
Kilyén Ilka színészművésznő,
Kovács Imre Németpereg polgármestere,
Máté András Levente, az RMDSZ volt parlamenti képviselője,
Meleg Vilmos színművész,
Dr. Molnár Csaba állatorvos,
Nits János nyugdíjas, egykori városi tanácsos Szatmárnémetiben,
Pál József Csaba főesperes,
Pauer Andrea főkönyvelő,
Petki Pál tanár,
Pop Piroska pénztáros,
Sipos Ilona, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének irodavezetője,
Szabó Anna nyugdíjas,
Szabó Levente-György, Kémer polgármestere,
Szakács Imre nyugdíjas tanító, egykori alpolgármester,
Székely Levente, az RMDSZ Galac Megyei Szervezetének elnöke,
Tánczos Vilmos néprajzkutató.
Az Ezüstfenyő-díjak átadása után az RMDSZ szövetségi elnöke megköszönte Kovács Péter volt ügyvezető elnök, illetve a leköszönő szenátorok és képviselők munkáját, oklevéllel és Részegh Botond képzőművész alkotásával díjazva őket.
Antal Erika
maszol.ro
2017. március 28.
Értékelő Péró Tamás és Bölöni György tanácsosokkal
Arad megye magyar programjaira idén is lesz pénz
Péró Tamás RMDSZ-megyei ügyvezető elnökkel, az Arad Megyei Tanács kulturális szakbizottságának a tagjával és Bölöni György pécskai RMDSZ-elnökkel, a megyei fórum költségvetési bizottságának a tagjával azt elemezzük, milyen a megyei tanács idei költségvetése az Arad megyei magyarság szempontjából.
A fenti kérdést előbb Péró Tamásnak tettük fel, aki kifejtette:
– Két-három, a kultúrára vonatkozó kérdést kívánok kiemelni: a tavalyihoz viszonyítva, idén mintegy 50%-kal több igénylést nyújtottunk be magyar kulturális tevékenységek támogatása céljából a Megyei Kulturális Központhoz. Felkértük civilszervezeteinket, hogy pályázzanak a fent említett Központhoz. Mozgósításunk következtében, a jelzett Központhoz több mint 360 ezer lej értékű pályázatot nyújtottak be. Azoknak a többségét anyagi támogatásra terjesztették elő, a mostani költségvetés vagy az esetleges pozitív költségvetés-kiegészítés forrásaiból.
– Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi igénylőkhöz viszonyítva új pályázatok is megjelentek, vagyis bővül a kulturális program?
– Természetesen, minden hagyományos eddigi programot, ezen túlmenően, új kezdeményezéseket is támogattunk. Példának okáért, a Pro Identitas Egyesületnek több újszerű kezdeményezése van: a Magyar Szórvány Napja alkalmából egy jelentősebb pénzösszeget szeretnének lehívni olyan közös rendezvényekre, amelyek egy-egy kistérség magyarságát gyűjtenék össze, ahol egy színvonalas, közismert művész lépne fel. Ezenkívül, a magyar civilszervezetek maguk döntötték el, milyen kulturális rendezvényeikhez igénylik a Megyei Kulturális Központnak a támogatását. Ezen túlmenően, bizonyos licitációs rendezvények lebonyolítása is lehetővé válik, amelyeknek az összértéke 800 ezer lejre emelkedik megyei szinten. E rendezvények lehetnek sport, illetve szabadidős rendezvények. Végeredményben, be kell nyújtani a pályázatokat, és a hagyományos magyar rendezvényeket valószínűleg idén is támogatni fogják.
– A magyar felekezetek kapnak-e támogatást?
– Előrebocsátom: az RMDSZ javaslatára országos szinten megnövelték a kongruák, vagyis az egyházi alkalmazottaknak, egy-egy minimálbérnek megfelelő, a továbbiakban nagyobb létszámban történő támogatását. Amikor országos szinten megjelenik a jelzett költségvetési keret, akkor fogják e kongruáknak a számát megyei szinten is elosztani. Ez azt is jelenti, hogy a leosztásból nem maradhatnak ki a magyar egyházak sem. E tekintetben tartjuk a kapcsolatot a felekezetekkel, hogy a számukra létrejövő helyekre alkalmazottakat találjanak. E kongruákból Arad megye 21-et kapott, ezenkívül az Arad Megyei Tanács minden évben támogat egyházközségeket is. Tavaly a megyei magyar felekezeteket 85-90 ezer lejjel támogatta. Éppen ezért, felkértük a felekezeteket, hogy, szükség szerint, igényeljék az egyházi ingatlanjaik felújításának a támogatását. Az örökségvédelem kategóriába tartozik a megyei tanácsnak azon lépése, miszerint, a világosi és solymosi várak adminisztrálását átvette, azokat EU forrásokból megpróbálja felújítani.
– Végeztek-e felméréseket a felújításukhoz szükséges támogatás összegének a megállapítására?
– Folyamatban van a felújítási dokumentációnak az összeállítása, vagyis a megyei költségvetésben csak erre a munkára különítettünk el pénzt.
– A megyében a legjobb állapotban a borosjenői vár van, annak a felújításával ki foglalkozik?
– Arról egyelőre nem esett szó.
– A magyarlakta települések infrastruktúrájának a fejlesztésére kiutalt pénzekről Bölöni Györgyöt, a költségvetési bizottság tagját faggattuk, aki hozzáfűzte.
– A költségvetésről a legtöbbször azt kell előrebocsátani, hogy az mindig szűkös. Nos, az idei is ilyennek mutatkozik. Mert az önkormányzatok három forrásból juthatnak támogatáshoz. Közülük az elsőt a Közpénzügyi Hatóság osztja el az önkormányzatok között. Ez a Költségvetési Törvény által megszabott, igen bonyolult, soktényezős képlet szerint történik, ami minden önkormányzatnak figyelembe veszi a sajátos helyzetét: települések számát, lakosságszámot, saját bevételt, utcák hosszát stb. Vagyis minden objektív feltételt, ami befolyással van a működéshez szükséges anyagi kereteknek a meghatározásához. A második forrás az a keret, amit a megyei tanács saját hatáskörében oszt el helyi jellegű beruházásokra az önkormányzatok között. Itt már nagyrészt lobbiról, az érdekek érvényesítéséről van szó. Ebből a keretből Kisiratos 340 ezer lejt kapott 3 beruházásra. Pécska 70 ezer, Nagypereg 430 ezer, Nagyiratos 500 ezer, Tőzmiske 450 ezer, Sofronya 105 ezer, Vinga 87 ezer, míg Szintye község 430 ezer lejt kapott. Tehát az ezekben az adminisztratív egységekben élő magyar közösségeknek ennyi pénzt tudtunk szerezni. Ha azt számoljuk, hogy mintegy 2,412 millió lejről van szó, e támogatás nem is kevés, hiszen ez a megyében szétosztott egész összegnek a 10%-át képezi, miközben a megyében a magyar lakosságnak a számaránya 8,5%.Tehát a támogatást méltányosnak tekintem. A harmadik forrást az utaknak a javítása képezi, itt három objektumra összpontosítottunk. Tőzmiske község 350 ezer lejt kapott községi utaknak a felújítására Simonyifalván, Vadászon és Bélzerinden. Ezenkívül a megyei tanács hatáskörébe tartozó megyei utak felújításában idén hozzáfognak a Kisiratos–Mácsa, hasonlóképpen a Nagylak–Nagypereg – ahol mintegy 3 kilométeres szakaszon nem volt befejezve – közötti utaknak a korszerűsítéséhez. Útfelújításra nemcsak Arad megyében van kevés pénz, hanem a többi megye is csak 8-12 millió lej közötti összeget kapott. Ezenkívül az önkormányzatok rengeteg pályázatot – köztük a mienk is – nyújtottak be a Területfejlesztési Minisztériumhoz. Ezeket március 17-i hatállyal kellett benyújtani. Ezeknél a pályázatoknál a megyei tanács tulajdonképpen csak logisztikai segítséget nyújthat, az RMDSZ pedig figyeli a Minisztériumban, és követi a pályázatoknak a sorsát.
– A megyei tanácsban működik-e a Nemzeti Liberális Párttal megkötött koalíció?
– Úgy tűnik, igen, mert amit megbeszéltünk, illetve közösen eldöntöttünk, az gond nélkül került bele a megyei költségvetésbe.
– Mindkettőjüknek a köszönöm a tájékoztatót.
– Mi köszönjük a lehetőséget – zárult a beszélgetés Péró Tamás és Bölöni György RMDSZ-es megyei tanácsosokkal.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 27.
Az V. Nagyperegi Falunapok sikere
Az EU számára is példaértékű harmónia
Amint azt előzetesen közzé tettük, az elmúlt szombaton és vasárnap a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal V. alkalommal szervezte meg a Nagyperegi Falunapok rendezvénysorozatot, aminek a programja szombaton 16.30 órakor mintegy 70 kerékpárosnak a felvonulásával indult. 17 órakor gyújtottak alá az üstöknek, amelyekben a pörköltek főttek öt csapat jóvoltából. 17.30 órakor kezdődtek a futballmérkőzések, amelyek során két fiatal, illetve két idősebb tagokból álló csapat mérkőzött meg. Ezzel párhuzamosan a nagyperegi kisiskolások és az óvodások aszfaltrajzversenyen vettek részt. A szabadtéri színpadon 20 órakor indult a zumba Galgóczy Gyula vezetésével, ahol sok helybeli fiatal táncolt. Ezzel párhuzamosan, 21 órától értékelték ki a pörkölteket, amelyek közül a fődíjat a Rómeó és Júlia nevű csapat vitte el, Barabás Rómeó vezetésével. 22 órától a Rustic kéttagú csapat leányai szórakoztattak, 23 órától szabadtéri bált szerveztek a Rizikó együttes közreműködésével.
Felvonulás, ökumenikus istentisztelet
Vasárnap 16 órától, villogóra állított rendőrautó felvezetésével a polgármesteri hivataltól indult a díszes menet, elöl a nagylaki menettáncosok vonultak különféle alakzatokat képezve. Utánuk a nagyperegi óvodások és iskolások, őket a kisperegi, magyar népviseltbe öltözött kicsinyek és nagyok, majd a vendégfellépők követték. A menet végén Kovács Imre polgármester és Faragó Péter parlamenti képviselő nyomában a községi tanácsosok vonultak az indulókat játszó Rizikó zenekar előtt. Az utcasarkokon játszott zenére a fiatalok körtáncot jártak, majd, a táncosok kivételével, a közönség bevonult a helybeli görög katolikus templomba. Ott Bojcsuk Vasile plébános fogadta, köszöntötte a polgármestert és vendégeit, Faragó Péter és Iulius Virczak parlamenti képviselőket, Antal Péter pécskai, valamint Stoian Letiţia szemlaki polgármestert.
A továbbiakban a plébános a hetedik napnak, az Isten által pihenőnapként megáldott vasárnapnak a fontosságáról beszélt. A Nagyperegi Falunapokkal összekötve az kiemelt jelentőséget nyer, hiszen a település különböző felekezetű hívei együtt imádkoznak, ami kedves Isten előtt is. Az ökumenikus istentiszteleten nt. Jaroslav Kalousek református lelkész vezetésével csehül és szlovákul, ft. Salamon Demeter katolikus plébános vezetésével magyarul, illetve németül is imádkoztak. 
Ünnepi beszédek
A templomból a hívek a közeli parkban felállított szabadtéri színpad elé vonultak, ahol Kareta Doris műsorvezető üdvözölte őket, majd a színpadra kérte Kovács Imre polgármestert, aki a községben lakó polgárok mindenikének az anyanyelvén köszöntötte a közönséget. Amint kifejtette, a Nagyperegi Falunapok sorozata az V. rendezvényéhez érkezett, de a településen még mindig látszanak a 2012 nyarán pusztított szélviharnak a nyomai. Ezzel együtt, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül összefogva, a községet fejleszteni tudták és remélhetően fel tudják emelni az európai színvonalra is. Köszönetet mondott vendégeinek, Faragó Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, Iulius Virczaknak, a romániai rutén kisebbség parlamenti képviselőjének, Antal Péter pécskai polgármesternek és Stoian Letiţa szemlaki polgármesternek a részvételért. Megköszönte a községben élő felekezetek lelkészeinek, amiért imádkoztak a közösségért, a tanároknak, akik a fellépő gyermekeket betanították, továbbá a szponzoroknak, akik hozzájárultak az V. Nagyperegi Falunapoknak a szervezési költségeihez.
Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ megyei elnök megköszönte a meghívást, majd elmondta, megtisztelő számára öt éve együtt lenni a peregiek legnagyobb ünnepén. Minden évben örömmel tapasztalja a változásokat, a fejlődés, az életminőség növekedésének az új megnyilvánulásait. Mindez annak a bizonyítéka, hogy a polgármesterrel az élen a község vezetősége teszi a dolgát, amiért ezúttal is köszönetet mond nekik. Beszéde végén mindannyiuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
Iulius Virczak, a ruténok parlamenti képviselője is örömének adott hangot, amiért harmadik alkalommal vehet részt a település legnagyobb ünnepén. Ez alkalmából gratulált a polgármesternek és csapatának a Nagyperegen nyomon követhető fejlődésért. Mondanivalóját abban a reményben zárta, hogy a mandátuma végéig, a helybeli adminisztrációval együttműködve, szép dolgokat tudnak majd felmutatni. Antal Péter pécskai polgármester is örömét fejezte ki, amiért a falunap rendezvényén részt vehet, hiszen Nagy- és Kispereggel nem csupán a közelség, hanem a közös teendők okán is sok szállal van összekapcsolva Pécska, ahova mindig szeretettel várják a peregieket. Stoian Letiţia szemlaki polgármester miután tolmácsolta közösségének az üdvözletét, Nagypereg község dicséretében addig jutott, hogy városi rangot kívánt neki.
Kovács Imre polgármester minden üdvözletet, jókívánságot megköszönt, majd előrelátó vezetőként felhívta a figyelmet a meteorológusok által előre jelzett viharra, ami, ha mégis megérkezik, senki ne essen pánikba, hanem a közelben lévő iskolaépületben és a nyitva álló két templomban keressenek előle menedéket. Végszavában mindenkinek jó szórakozást kívánt. 
Színes kulturális program
Kareta Doris műsorvezető miután hét nyelvén üdvözölte a résztvevőket, bemutatta a 800 lakosú Nagypereg gazdag kulturális életét. Először a helybeli óvodások műsorát konferálta be, akik Mladin Vladenca óvónő vezetésével táncoltak. Ezt követően a kisiskolások tánca következett Budai Dorina és Carniş Andreea tanárok betanításával. Utánuk a kisperegi Kisnapraforgó gyermek néptánccsoport magyar táncai következetek Molnár Csaba betanításával. Utánuk  Talca Mihaela énekelt, Kalousek Valentin kíséretével. A továbbiakban a helybeli gyermekek kórusa minden nemzetiség nyelvén énekelt Mladin Vladenca betanításával, Kalousek Valentin zenei kíséretével. A kisperegi Kisnapraforgó gyermekeinek a moderntáncát Tóth Regina tanította be. A kisperegi Napraforgó néptánccsoport magyar tánca is nagy sikert aratott, Molnár Csaba betanításában. A továbbiakban Adrian Petcu énekelt, Elena Unc betanításával. Ezt követően a nagylaki menettáncosok látványos előadása következett.
Kitüntetések
Az előadás szünetében Kovács Imre polgármester vette át a mikrofont, bevallva: a lakossági nyilvántartóban olyan házaspárokat kerestek, akik idén ünneplik az 50. házassági évfordulójukat. Mivel ilyet nem találtak, a színpad elé szólította a 40. házassági évfordulójukat ünneplő Takács Józsefet és feleségét, Anát, Pech Ferdinándot és feleségét, Mária Etelkát, valamint Potulici Iosifot és feleségét, Floricát. A hölgyek a polgármestertől egy-egy díszes emlék-oklevelet és egy-egy csokor virágot, míg a férfitagok Orth Norbert József alpolgármestertől egy-egy üveg italt vehettek át, jókívánságok közepette.
Ezt követően a nagylaki menettáncosok nagyobb, illetve kisebb csoportja is bemutatta tánctudását, a sajtényiak cigánytánccal szerepeltek, a nagylaki szlovák néptánccsoport szlovák táncokat adott elő, utánuk a pécskai Păstrătorii tradiţiei román tánccsoport lépett fel. A folklórműsor végét, egyben csattanóját a kisperegi Napraforgó néptánccsoport lányainak a megfelelő öltözékben előadott román tánca képezte, amit sokáig ünnepelt a közönség. Valamivel 20 óra után kezdődött a For Music együttes élőkoncertje Florin Cociomaggal és Monica Grozával. Az V. Nagyperegi Falunapok vidám programja éjjel 2 óráig tartott, amikor is eleredt a gazdálkodók által olyannyira várt eső.
Epilógus
A rendezvény sikerét nagyban emelte az előrelátó szervezés és a szíves vendéglátás, ugyanis Kovács Imre polgármester és csapata minden meghívottat, illetve fellépőt megvendégelt, beleértve a sajtényi cigánytánc bemutatóit is.
Igaza volt a rutén parlamenti képviselőnek, amikor azt állította: Nagyperegre feltöltődni szokott jönni, hiszen itt a sok nemzetiség az EU számára is példamutató harmóniában él. Ehhez azonban nélkülözhetetlen egy olyan közösségszervező-vezető, mint Kovács Imre polgármester, aki miközben előrelátóan gondoskodott a szórakozásukról és a biztonságukról, újabb ötletekkel próbált örömöt okozni a lakosságnak, köztük a kerek évfordulós házastársaknak is. 
Balta János Nyugati Jelen (Arad)