Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Németkeresztes (HUN)
1 tétel
2014. április 21.
"A méltányosság döntsön Köröstárkányban"
Idén is megtartották a Pro Tharkan Egyesület szervezte megemlékezést nagypénteken a köröstárkányi emlékműnél, melyet újabb viszály övez. Jelen volt mások mellett Bíró Zsolt MPP-elnök, illetve Patrubány Miklós, a MVSZ elnöke is.
Ahogyan már szinte hozzátartozik a Köröstárkányban tartott nagypénteki megemlékezésekhez, a délelőtti istentiszteletről távozók jórésze megállás nélkül ballagott el az első és második világháború, illetve az 1919 húsvéti mészárlás áldozatainak emlékét őrző, 1999-ben avatott emlékmű előtt. Az eddig is megvolt feszültséget (a falu egyik része a vérengzés dátum szerinti évfordulóján, a másik része a mindenkori nagypénteken tart megemlékezést) tovább szítja, hogy az emlékművet egy turulmadárral kívánják kiegészíteni, amit elvileg mindenki támogat, ám a kivitelezés módjában vannak nézetkülönbségek (lásd. BN, március 31.). A mintegy 70 megjelentet (köztük kéttucatnyi cserkészt), kiknek nagyobb része meghívott és vendég volt, Gábor Ferenc, a Pro Tharkan Egyesület elnöke köszöntötte, az emlékmű kerítésén fáklyák lobogtak, illetve a román, magyar, EU-s, a tárkányi és a Magyarok Világszövetségének zászlaját lengette a szél (a publikum soraiban még egy Jobbik Magyarországért Mozgalom-zászlót is lobogtatott a kellemes tavaszi szellő).
Döntsön a méltányosság
A felszólalók sorában először dr. Csapó József volt szenátor, az emlékmű védnöke méltatta Gábor Ferenc érdemeit az emlékműállításban, szerinte kötelességünk emlékezni a nemzetet próbára tevő nagy eseményekre. Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke, mint a már említett turul adományozója, egyebek mellett arról beszélt, hogy nagypéntek nélkül nincs feltámadás, az emlékmű kiegészítésének szánt madár pedig már a jövőbe vetett reményt jelképezné. Bottyán Zoltán, a Magyarok Világszövetségének alelnöke Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus-át mondta el, majd Patrubány Miklós MVSZ-elnök állt a mikrofon elé. "Személyes kudarcként élem meg, hogy a köröstárkányiak összefogása ma távolabbinak tűnik, mint valaha", fogalmazott a "turul ügyre", illetve a két időpontban tartott megemlékezésekre utalva, hozzátéve: mindkét fél tud cáfolhatatlan észérveket felsorakoztatni, melyekkel nem lehet igazságot tenni. Meglátása szerint egy megoldás van: "a méltányosság kell döntsön", mégpedig azok javára, akik annak idején kiharcolták az emlékművet.
Szorosabb együttműködés
Patrubány Miklós külön méltatta a Pinka-völgyi települések több mint 500 kilométert utazott küldöttségeinek jelenlétét. (Tíz magyarok, horvátok és németek lakta nyugat-magyarországi település - Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Magyarkeresztes, Nagynarda, Németkeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa - ellenszegülve a trianoni döntésnek kiharcolta 1923-ban megtörtént visszacsatolását az anyaországhoz Ausztriától - szerz.megj.). Mint mondta, az MVSZ közreműködésével szorosabb kapcsolat kiépítésére törekszenek a Fekete Körös-völgyi magyar falvak és a Pinka-völgyi települések között. A beszédek közt szavalatokkal közreműködtek a cserkészek, illetve Lajter Márkó érsemjéni/debreceni diák, utánuk pedig harangszó kísérte az egy perces néma főhajtást, majd koszorúzás következett, és a himnuszok eléneklésével ért véget az ünnepség, mely után a szervezők a kultúrházba várták nagypénteki böjtös ebédre a vendégeket.
Rencz Csaba. erdon.ro