Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Năvodari (ROU)
1 tétel
2004. július 30.
Orbán Viktor ismét úgy viselkedett, mint az árvíz, amely kilép a medréből, majd felmérhetetlen kárt hagy maga után – állapította meg júl. 29-én Marosvásárhelyen, a Félsziget Fesztiválon Újhelyi István, az MSZP parlamenti képviselője, utalva a volt miniszterelnök múlt hét végi tusnádfürdői nyilatkozatára. A képviselő elmondta: ötvenfős magyarországi küldöttség tagjaként a Fekete-tenger partján lévő Navodari üdülővárosban járt, ahol az idén az ifjú európai szocialisták táborát szervezték. – A magyar delegáció kiválóan érezte magát a táborban mindaddig, amíg a román lapok nem tálalták felháborodottan Orbán Viktor nyilatkozatát, amely szerint a volt kormányfő nem támogatja az ország európai uniós felvételét, ha a szomszédos ország nem adja meg a kisebbségben élő magyarságnak az autonómiát. "Érezhetően feszültebbé vált a légkör körülöttünk, a román kollégák rajtunk kérték számon Orbán Viktor felelőtlen nyilatkozatait, amelyekkel nemcsak az erdélyi magyar közösséget osztja meg, hanem a román-magyar viszonyban is kárt okoz. Meg kell mutatnunk, hogy másként is lehetséges az együttélés és a közös jövő tervezése" – fejtette ki az MSZP-s képviselő. Újhelyi István elmondta: az európai stílusú együttélésnek sokkal inkább megfelelnek a románok és a magyarok számára is nyitott rendezvények és közös szoboravatások, mint az erőfitogtatás. Ezzel az aradi Szabadság-emlékmű újbóli felállítására, valamint a most zajló Félsziget Fesztiválra utalt. Nyakó István, az MSZP parlamenti képviselője elmondta: elfogadhatatlan az Orbán Viktor által megfogalmazott zsarolás, mert emiatt a romániai magyarság csak veszít. Ha ugyanis Románia nem válik EU-taggá, az országban nem fogják tiszteletben tartani a kisebbségekre vonatkozó uniós előírásokat, mi több, autonómiát sem biztosítanak majd az ott élő magyaroknak – állapította meg a képviselő. /Újhelyi István szocialista képviselő szerint: Elfogadhatatlan Orbán Viktor zsarolása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 30./