Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszuson
A politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa.
A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda.
A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett.
Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében.
A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt.
Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár.
Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis.
Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan.
Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben.
Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket.
„Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t.
Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson.
Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra.
„Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek.
Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára.
Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet.
Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró.
Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja.
Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt.
„Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket.
A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él."
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva.
Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon".
Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki.
A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa.
Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért.
A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért.
„A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke.
Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem.
Krónika (Kolozsvár)

Személyes történelem és történelem
Vasárnap délután A Holnap után fesztivál zárónapján Boros Zoltán zenész, újságíró, televíziós szerkesztő és Meleg Vilmos színművész beszélgettek egymással a váradi színházban.
A gyantai születésű, de erős nagyváradi kötődésekkel rendelkező Boros Zoltán elevenítette fel gazdag, változatos életpályájának legfontosabb momentumait a Meleg Vilmos színművésszel folytatott vasárnap délutáni beszélgetésen a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában. A Mondod-e még című rendezvényen bevezetésképpen egy rövid filmes összeállításban lehetett megismerkedni Boros Zoltán munkásságával, majd ő maga lépett a közönség elé. A beszélgetés elején elmondta, hogy fontos célkitűzésének tartja azon 1944 szeptember 24-iki nap emlékének az ápolását, amikor szülőfalujában a román hadsereg III. Hegyi Vadász hadosztálya Leonard Mociulschi vezetésével és parancsára negyven gyantai magyart gyilkolt meg, akik tulajdonképpen román állampolgárok voltak.
Múltidézés
A továbbiakban Boros Zoltán felidézte, hogy diákként került Nagyváradra, és mint fogalmazott: „diáknak lenni nagyon érdekes volt Nagyváradon”. Ezt követően a kolozsvári Bolyai Egyetemen tanult tovább, de 1958-ban a magyarországi forradalom utóhatásaként kizárták onnan. Ekkor határozta el, hogy a Zeneakadémiára megy, amit el is végzett, majd szabadúszó zenészként dolgozott, valamivel később pdig a nagyváradi színházhoz szegődött. Mint elmondta, a hetvenes években a színház és a Román Televízió magyar adása nyújtották az egyetlen lehetőséget arra, hogy értelmiségiek értelmes üzenetet közvetítsenek az emberekhez. Akkoriban a színház és a tévé magyar adása oly módon próbáltak üzenni, hogy az erdélyi magyar embereket erdélyi magyarsággá ötvözzék – hangsúlyozta Boros Zoltán, aki 1971-ben került a román köztévéhez zenei szerkesztőként. Hozzátette, hogy a magyar adásban tilos volt külföldi, így értelemszerűen Magyarországról származó történelmi filmeket, zenéket stb. sugározni, így a magyar adásban a romániai magyar közösség kultúrájának, történelmének anyagait kezdték el vetíteni, így kapott nagy lendületet például a hazai táncház mozgalom is. 1986 januárjában aztán hirtelen megszűntették a magyar adást, „és öt év sötétség következett” – fogalmazott Boros Zoltán. „Akkor már épkézláb szöveget nem lehetett adásba adni” – tette hozzá, ezért ő a dzsesszbe menekült. Kifejtette, hogy a kommunista rendszer megtűrte ezt a műfajt, de feltehetőleg csak azért, mert nem volt benne szöveg. A rendszerváltás után azonnal újraindították a román tévé magyar adását, melynek 2002-ig előbb társszerkesztője, majd főszerkesztője volt. Saját munkásságát összegezve kijelentette, hogy sokszor családot, pénzkereseti lehetőséget félretéve dolgozott ő, és munkatársai is azon, hogy értéket nyújtsanak át a közösségnek, végeztül pedig elmondta: „Az erdélyi magyar médiának tennie kell a dolgát, az igazat kell közvetítenie. Ehhez bátorság és elkötelezettség kell.”
Pap István
erdon.ro

Programkavalkád a Festum Varadinumon
Új helyszínek, új intézmények, új szemléletek egészítik ki a Festum Varadinum idei kínálatát – fogalmazta meg Szabó Ödön programkurátor. Értékes előadók, művészek kapcsolódnak be.
A teljesség igénye nélkül, íme néhány program a Festum Varadinum idei kínálatából: vasárnap, május 3-án ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődik a Festum Varadinum, melynek keretében Böcskei László nagyváradi megyés püspök celebrál misét. Ezt követően többek között fuvószenekarok lépnek fel, lesz képzőművészeti kiállítás, két zenés irodalmi est, majd a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című előadását tekintheti meg a közönség a Szigligeti Színházban. Móricz Zsigmond műve szerelmi idill három felvonásban, melynek során „a tánc, a mozgás, a gesztus azonos értékű lesz a verbális szövettel, miközben megszólal benne a lírai motívum, a szerelem” – fogalmazza Horváth Csaba rendező.
Rendhagyó órák
Hétfőn hagyományőrző mesterek találkozója zajlik majd, este Karádi Katalin emlékműsor lesz a Posticumban, 19 órától pedig az Apácák musical-komédiát adja majd elő többek között Voith Ági és Zakariás Éva, Kökényessy Ági rendezésében.
Kedden egyebek mellett rendhagyó testnevelés óra lesz diákoknak, Kovács Koko István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok ökölvívóval, egy órától pedig Bálint András színművész, a budapesti Radnóti-színház igazgatója tart rendhagyó irodalomórát, melyen belül Radnóti Miklós versösszeállítás hangzik majd el. Délután Makk Károly filmrendezővel találkozhat majd a közönség a Posticum központban, ezzel párhuzamosan közönségtalálkozó zajlik majd Kovács Koko Istvánnal a Queen’s étteremben. 18 órától Radnóti est lesz a Posticumban, Leváltári kiállítás a Partiumi Keresztény Egyetem aulájában, fél órával később pedig a Nagyváradi Unitárius Egyházközség szervezésében a Daltutajok zenekar előadásában szakrális zenei estre várják a hallgatóságot.
Emlékműsor, operett
Szerdán Kristófi János festőművész munkáiból nyílik kiállítás a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében, délután pedig, Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő és előadó tiszteletére szervez emlékműsort a Premontrei Öregdiákok Egyesülete, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. Ugyancsak szerdán Szilágyi Aladárnak a Szacsvay Akadémia 2014-es előadóival folytatott beszélgetéseit mutatja be Gebei Sándor egyetemi tanár az Ady Endre líceum dísztermében. 19 órától, Operett Express címmel Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek világhírű operett melódiákat adnak elő, a rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében lesz.
Csütörtökön délelőtt történelmi konferencia zajlik majd Várad, Erdély kapuja címmel, ezzel párhuzamosan pedig egy olyan rendezvény, melynek során Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal. Este Koncz Gábor budapesti színművész Gyorsvonat címmel tart önálló estet a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében.
Majális
Pénteken délután Varadinum történelmi verseny lesz az Ady Endre líceumban, este fél nyolctól pedig, a Lotus bevásárlóközpontban a Honey Beast együttes koncertezik. Ugyanaznap fél kilenctől Metropol koncertre várják az érdeklődőket a Nagyváradi Állami Filharmóniába. Szombaton 9 órától majális lesz a vársáncban, sportrendezvényekkel, gulyásfőző versennyel, közönségtalálkozókkal és sok előadással fűszerezve. Fellép többek között Mohácsi Brigitta, Baricz Gergő, az LL Junior, 21 órától a Neoton együttes tart élő koncertet, 22.50-től pedig tűzijátékkal zárul a majális. Aznap 17 órától zajlik majd Székely Csaba drámaíró szerzői estje is, a Szigligeti Színház stúdiótermében. A rendezvénysorozat utolsó napja református istentisztelettel veszi kezdetét, Csűry István püspök hirdet igét a Nagyvárad-olaszi református templomban.
Ingyenesek
18 órától a nyíregyházi Mandala Dalszínház tart előadást a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében, Musical varázs címmel. A programajánló szerint „a Mandala Dalszínház társulatának vezető színészei a közönséggel együtt lubickolnak a világ, valamint a magyar musical és filmdal-készlet tengerében. A zenei válogatás széles teret ad a jókedvnek, az elgondolkodásnak és bizony a pityergésnek egyaránt. A rendezvénysorozat a Varadinum Díjkiosztó Ünnepséggel zárul, ezt követően a Szigligeti Színház Nagyvárad táncegyüttese bemutatja a Betyárvilág – tánc a mindenkori Rózsa Sándorról című előadást. Amint Szabó Ödön elmondta, a két vasárnapi előadás kivételével a rendezvények ingyenesek. „Szeretnénk, hogy a pénz ne legyen akadálya annak, hogy a kultúra az emberekhez jusson” – tette hozzá. A rendezvénysorozat fővédnöke Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a támogatók pedig a Comunitas alapítvány, a Bethlen Gábor alap, a Megyei Tanács, a Nagyváradi Önkormányzat, valamint a Lotus Center.
Neumann Andrea
erdon.ro

Roma kulturális rendezvény
A Romák Világnapján, április 18-án Lakatos János a Roma Párt Bihar megyei szervezetének elnöke kulturális oktatói eseményt szervezett, melyen több mint háromszázan vettek részt hét Bihar megyei (Nagyvárad, Székelyhíd, Margitta, érmihályfalva, Diószeg, Alsólugos) roma közösségből.
Az eseményen mindvégig élő cigányzene szólt, és hagyományos cigány táncok és énekek voltak láthatók, hallhatók. Lakatos János beszédében arra ösztönözte a szülőket, hogy járassák iskolába gyermekeiket. A műsor végén minden meghívott meleg ételt kapott.
erdon.ro

Nyolcezren a váradi Szent László-szoborért
Közel nyolcezer támogató aláírással csatolva iktatta hétfőn petícióját a nagyváradi polgármesteri hivatalban az a civil csoportosulás, amely szeretné, ha egy közpénzből elkészített, új Szent László-szobor kerülne a városalapítóról elnevezett főtérre.
„Remélem, hogy a nyolcezer aláírás jobb belátásra bírja majd a városvezetést, és a kölcsönös tisztelet jegyében eleget tesz a kérésnek" – közölte a kezdeményező Sztuflák Gyula Ede.
A városháza előtt tartott rövid sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy március eleje óta közel kétszer annyi szignó gyűlt össze, mint eredetileg remélték, ráadásul nemcsak magyar ajkúak, hanem román nemzetiségűek is támogatják a méltányosság szellemében kért szoborállítást.
„Akik aláírták, mind meggyőződéssel mondták, hogy nekünk ez járna. Valamikor a vár volt a központ, szép lenne ott is egy Szent László-szobor, de mi azt szeretnénk, ha a Szent László téren állna" – szögezte le Sztuflák Gyula Ede.
Mint ismeretes, miután a nagyváradi önkormányzat elutasította a római katolikus püspökség javaslatát, hogy a régi barokk kőszobrot helyezzék el a téren, szóbeli ígéret hangzott el arról, hogy a restaurálás befejeztével a nagyváradi várban kap majd helyet a lovagkirály emlékműve.
Annak főtérre való elhelyezésétől eddig elzárkóztak, rendszerint azzal érvelve, hogy az uniós támogatásból átépítés alatt álló tér projektjében csupán három szobor – egy ortodox és egy görög katolikus püspök, valamint Ferdinánd román király – szerepel, a kivitelezés során történő változtatás pedig veszélyeztetné a finanszírozást.
Sztuflákék viszont petíciójukban azt kérik, hogy a városvezetés ugyanúgy járjon el, mint a másik három emlékmű esetében. Idén határozza meg a szobor helyszínét a téren – ők a Fekete Sas Palota bejáratánál képzelték el –, majd írjanak ki pályázatot a makettre, hogy utána jövő nyáron, amikorra már lezárul a térfelújítás, fel lehessen avatni az új szobrot.
Lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a szobor kinézetével kapcsolatos konkrétumokat nem fogalmaztak meg, csupán annyit kérnek, hogy lovas szobor legyen, a tervet pályáztassák meg, és a döntésekbe a civileket is vonják majd be.
Sztuflák egyelőre bizakodó, pedig az önkormányzat a múlt hónapban megtagadta tőlük az engedélyt arra, hogy a Főutcán gyűjtsenek aláírást a szoborért, miközben ugyanoda, de egy más célból tartott szignógyűjtésre jóváhagyta a „sátorverést".
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Egyoldalú multikulturalitás
Jó lenne visszaszerezni Marosvásárhely irányítását. Nem csupán az ott élő, egyre durvábban elnyomott és megfélemlített magyarokért, hanem a román demokrácia egészségéért is szükség van erre. Hogy a legjobb nyerjen, akkor is, ha nem román.
Hogy egy település közössége a derűsebb jövőért, a fejlődésért, az előrehaladásért válasszon vezetőt, ne a múlt és jelen vélt vagy valós sérelmeinek visszatromfolására. Ehhez megfelelő jelöltre van szükség, és csak remélni lehet, hogy a magyar pártok által szervezett előválasztáson olyan személyiségek indulnak, akikre nem csupán magyarságukért voksolnának a lassan mindenből kiábrándult polgárok. Fordítva is lehetne: ha a 2000-ben megválasztott Florea másfél évtized alatt kiérdemelte volna a város kisebbé vált felének megbecsülését is, akkor nem kellene ilyen elkeseredetten felzárkózni ellene, és ezeket a sziszifuszi, mindent mindig elölről kezdő küzdelmeket és elpazarolt energiákat építésre, városfejlesztésre, az áhított jólét megközelítésére lehetne fordítani. Egy előrelátó városvezetőnek nem a kétnyelvűség ellen kellene síkraszállnia – a táblaháborúban magára talált, valamikor fegyelmi miatt lefokozott szekusból lett helyi rendőrfőnök Bretfelean kerek perec kijelentette, hogy ő nem az önkormányzat, hanem a polgármester alárendeltje, az ő utasításait követi –, hanem mellette, az írott és főleg az íratlan törvények, a vétlen szomszédok iránti tiszteletből. Nem lehet megérteni, hogy miért jó a románoknak a magyarok haragja, miért sérti a multikulturalitást lobogtató politikusokat a más, nem importált, hanem helyben gyökerező kultúra. Álságos a nagyobb költségekre hivatkozni a milliós sikkasztások országában. A ma 45 százalékban magyar lakosságú Marosvásárhelyen – ahol mindössze két magyar nevű iskola van – két Dacia árával büntetik a kétnyelvű táblákat, Kolozsváron románok is tüntetnek a magyar feliratokért, Nagyváradon több ezer támogató aláírás dacára kétséges a városalapító Szent László-szobor jóváhagyása, Kovásznán egy sarlatán nevét nem hajlandó törölni a dr. Benedek Géza Szívkórházat sutyiban átkeresztelő minisztérium, és senki nincs, aki e világos rosszindulatnak gátat vetne. A kormány a túlélésén, az ellenzék a megbuktatásán dolgozik, mindkét oldalról körülhízelgik az RMDSZ-t a szavazataiért, de amíg a szövetség az újratervezéssel foglalkozik, zavartalanul rombolnak. Láthatóan senkinek sem fordul meg a fejében, hogy a multikulturalitás vagy az állampolgári egyenlőség, vagy egyszerűen a tagadhatatlan érdemek jeleként a magyar előd nevét is kiírják a máig legerősebb, de már csak románul oktató brassói líceumra, kolozsvári kórházra vagy egy belső-erdélyi kastélyban berendezett falusi kultúrházra. Pedig ez lenne a megoldás. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az összeugrasztás mesterei
Ha piros ponttal jelölnék meg Románia térképén azokat a városokat, amelyekben valamely felsőbb erők által gerjesztett, etnikumközinek szánt konfliktus borzolja a kedélyeket, Erdély alighanem egyetlen hatalmas vörös foltként éktelenkedne azon.
Szinte felsorolni is nehéz: Kovásznán egy sarlatán nevét biggyesztették a kórházalapító dr. Benedek Géza neve elé, de még Sepsiszentgyörgyön sem érvényes mindenkire a törvény, a Constantin Brâncuşi-iskolára máig nem került ki a kétnyelvű felirat. 
Csíkszeredában táblaháború újult ki, a kormányhivatal arra próbálja rávenni az önkormányzatot, a kétnyelvű utcatáblákat cseréljék le, s a román felirat kerüljön a magyar fölé. Marosvásárhelyen sikerült már megakadályozni tiltakozó nagygyűlést, lehetetlenhez közeli helyzetbe sodorni a magyar nyelvű orvosi képzést, most pedig hatalmas bírsággal fenyegetnek a kétnyelvű utcanévtáblákért. Kolozsvár önkormányzata máig nem jutott el a normalitás ama szintjére, hogy a település nevét magyarul is hirdessék, Szatmárnémetiben a városnapok rendezvényeiről rekesztenék ki a magyarokat, Nagyváradon Szent László szobrát utasítanák ki a főtérről. A sor folytatható, csupa olyan hír, amely valamiképpen magyar–román nézeteltéréshez, konfliktushoz köthető. De vajon tényleg erről szólna az élet 2015-ben Erdély városaiban? Valóban ennyire rossz volna a magyar–román viszony, ennyire nem tudnánk szót érteni, nem tudnánk tisztelni egymást? Nehezen hihető. Érdemes inkább azt elemezni, kik és miért gerjesztik ezeket a konfliktusokat. Háromszéken, Székelyföldön a legtöbb ügy hátterében a szolgálatos feljelentő, Dan Tănasă áll, aki Spanyolországból védi igen hangosan a helyi románság érdekeit. Feljelentéseinek sikeréről a kormányhivatalok vezetői gondoskodnak. Háromszéken ugyan egymást követték a prefektusok, de személytől függetlenül fellépésük ugyanolyan volt – alapos tehát a gyanú, hogy a kommunista utódpárt Székelyföldért felelős vezérei, Horia Grama vagy éppen Mircea Duşa és köre utasítására jártak el. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetőjeként volt szekus irányítja a szálakat, s emlékezetes: Csíkszeredában ugyancsak titkosszolgálati zaklatásra panaszkodott a város polgármestere. Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.
Az sem lehet véletlen, hogy ezek a konfliktusok akkor újultak ki, amikor egyre több román értelmiségi emel szót a magyarság jogai mellett, erősödőben az erdélyi regionális identitástudat, mind többen gondolják úgy: magyarok és románok együtt építkezhetünk.
Nem nehéz hát kitalálni, kik és miért akarják összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Csak lenne bennünk annyi bölcsesség, hogy tervük ezúttal ne sikerüljön!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetiségi túlkapások
Tiszta szerencse, hogy olyan hős hazafiaink akadnak, mint a marosvásárhelyi helyi rendőrség parancsnoka, Valentin Bretfelean, aki ott helyben oldja meg a kisebb-nagyobb nemzetiségi konfliktusokat, vagy Dan Tănasă, aki a távoli Spanyolországból követi figyelemmel a magyarok nemzetiségi túlkapásait, hogy a prefektusok, valamint a törvény szigorával sújtasson le ezekre.
Őket nemzeti hősöknek lehet nyilvánítani és ki kell tüntetni a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi-iskola igazgatónőjével egyetemben, aki szintén hősiesen küzd az iskola kétnyelvű táblájának napvilágra kerülése ellen. Marosvásárhelyen legutóbb Bretfelean arról számolt be: a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) kétnyelvű táblákat helyezett ki azzal a céllal, hogy feszültséget gerjesszen. A 1990-es ottani tragikus események is azzal kezdődtek, hogy egy patikára kiírták magyarul: Gyógyszertár. Az is tiszta felesleges volt, mert bár ott csak románul jelezte, hogy Farmacie, mégis mindenki tudta, hogy az biza gyógyszertár. Akkor meg minek kiírni magyarul is?  Ráadásul akkor még a marosvásárhelyiek több mint fele magyar volt, ma már csak negyvenöt százaléka. Abból a feliratból is milyen nagy cirkusz kerekedett! Most meg ez a Cemo nem egy, hanem 80 kétnyelvű táblát helyezett ki. Különben ezekkel a fordításokkal is állandóan baj van. Nagyváradon megpróbálták lefordítani az utcaneveket, és sokból szörnyszülött lett. A str. Lacul Roşut úgy fordították, hogy Vörös-tó utca a Gyilkos-tó helyett, vagy a str. Războieni-t Háborúzók utcájának keresztelték Székelykocsárd helyett.  A vásárhelyi rendőrfőnök beszámolt arról is, hogy a szülészeti parkban lakók bejelentették a 112-es sürgősségi számon: amennyiben a hatóságok nem lépnek közbe, meglincselik a két magyar férfit, akik éppen a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú táblát helyezték ki. A városban pánikhangulat uralg, mióta nekifogtak az ominózus kétnyelvű táblák felszerelésének – mondta a parancsnok. Még jó, hogy neki titkosszolgálati múltja van, és bizonyosan ilyen módszerekhez folyamodva szerzett be adatokat az ottani hangulatról. Elég humánusan járt el, mert csak 5–5 ezer lejre büntetett meg két táblaszerelőt. Mivel ezek az önkéntesek megbolygatták Marosvásárhely csendjét, akár le is lehetett volna tartóztatni őket csendháborításért. A telektulajdonosoknak meg, akik megengedték, hogy házuk falát beszennyezzék  a táblákkal, 50–70 ezer lejes büntetéseket helyezett kilátásba, ha nem szerelik le. Ezt a parancsnok csendesen el tudja intézni, s nem kell a hodákiakat vagy libánfalviakat berendelniük rendet teremteni, mint 25 évvel ezelőtt.  
Mert rendnek pediglen lennie kell. Nem szerelhet bárki bárhová mindenféle reklámtáblát. A rend őre éberen őrzi. A marosvásárhelyi piacon másfél évvel ezelőtt, Lakó-Péterfi Tünde fogta magát, és szörnyű cselekedetet követett el. Olyan táblákat osztogatott, amelyekre magyarul is rá volt írva, hogy murok. Ez is teljességgel megengedhetetlen, hiszen a magyar nyelvű feliratok reklámszövegnek számítanak, és azt nem lehet csak úgy saját kezdeményezésre kibiggyeszteni. A magyar nyelvet reklámnyelvnek kell nyilvánítani, és betiltani, hogy ne lehessen az utcán használni, mert az sértheti egyesek fülét, és ha még sokáig dühöng a tolerancia, eljuthatunk oda, hogy valaki, kívülálló, aki két ember közti magyar beszélgetést hall, betelefonál a 112-re, hogy ha  a hatóság nem lép közbe, meglincseli a társalgókat.
Ugyanakkor például a kovásznai szívkórház elnevezését, amelyet kizárólag egy magyarról kereszteltek el, még egy román névvel akarják megtoldani, de ez ellen a magyarok felháborítóan tiltakoznak. Pedig a törvény úgy írja, hogy közintézményeken elöl a román, utána a magyar megnevezés a kötelező. Ráadásul mindez már csak azért is teljesen törvényes lenne, mert minden – még a minisztériumi engedély is – megvan rá.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tempfli József ny. püspökünk köszöntése
Böcskei László, a Nagyváradi Egyházmegye megyéspüspöke a napokban körlevelet bocsátott ki, amelyben elsőként szerepel Tempfli József köszöntése, akit 25 évvel ezelőtt szenteltek püspökké Nagyváradon. Ezt közöljük az alábbiakban.
25. évvel ezelőtt, az 1989. decemberi események következtében sokan éreztük azt, hogy az elnyomó diktatórikus rendszer megbukásával nem csak a felszabadulás ajándékának örülhetünk, hanem főleg annak, hogy ismételten megtapasztalhattuk Isten irántunk tanúsított hűségét és szeretetét, aki még a legnehezebb megpróbáltatásokból is „Isten fiainak szabadságára”(Róm 8, 21) vezeti övéit. A hirtelen ránk köszönő változások és az ebből fakadó szabadságérzet megerősítette bennünk a reményt, hogy hamarosan újból visszatér életünkbe az annyira hiányolt normalitás. Miután fellélegeztünk a szabadság megtapasztalásának öröméből, az emlékezetes 1989. évi karácsonyt követően, körülöttünk megindult a nagy átrendeződés. Az említett normalitás visszaállításában már az első pillanattól kezdve reméltük és vártuk, hogy ez megvalósuljon egyházunk életében is. Hogy a megtűrt státuszból kilépve újra szabadon szervezhessük meg vallásos életünket, tevékenységeinkkel folytatván azt, amit nagy elődeink már majdnem ezer éven át gondosan és nem kis áldozatok árán építettek és alkottak, mentettek és továbbadtak a mi egyházmegyénkben is Isten dicsőségére és az emberek lelki-testi javára.
Várad 81.püspöke
Milyen csodálatos volt rövid időn belül ismét a régi, történelmi egyházmegyéink hivatalos elismeréséről értesülni, de még nagyobb volt az örömünk akkor, amikor az évtizedeken keresztül püspök nélkül maradt ősi egyházmegyéink élére, akkori Szentatyánk, akit időközben már a szentek soraiban tisztelünk, Szent II. János Pál pápa új püspökökkel ajándékozta meg a nehéz időkben is hűségesnek bizonyuló népünket. Az újonnan kinevezett püspökök sorában ott volt a nagyváradi egyházmegye új főpásztora is, Excellenciás Tempfli József megyéspüspök, aki 1990. április 26-án részesült a püspökszentelés kegyelmében Eminenciás Paskai László, bíboros, esztergom-budapesti érsek kézfeltétele által, aki mellett társszentelőkként Excellenciás Gyulay Endre, szeged-csanádi megyéspüspök és Excellenciás Bálint Lajos, akkor gyulafehérvári megyéspüspök álltak. Hosszú és nehéz évtizedek után ismét megyéspüspöke lehetett Nagyváradnak, aki egyben a 81. felszentelt püspök az egyházmegye történelmében. Nagy örömet jelentett ez helyi egyházunk számára és megerősítette hitében egyházmegyénk népét, aki a kiválasztott és felszentelt pásztor oltalma és irányítása alatt tudhatta magát.
Hálaadás
Felidézve ezeket az eseményeket, újból arra hívom paptestvéreimet, szerzeteseinket és minden kedves hívőt, hogy 25 év távlatából megújult örömmel adjunk hálát Istennek az Ő jóságáért, amellyel tovább kísért bennünket az új idők kihívásai közepette is, megköszönve neki különösképpen azt, hogy Tempfli József püspökünk szolgálatában a pásztor gondoskodását és szeretetét tapasztalhattuk hosszú éveken át. Ő az, aki Mesterünket követve, önzetlen odaadással és lelkiismeretes elköteleződéssel szolgálta népét és egyházmegyéjét. Építette a lelkek templomát, miközben erősítette az egyház látható építményét is, hogy az új idők kihívásaival szemben, Szent László királyunk öröksége mindenben megújultan és friss erővel tudjon helytállni és megfelelni. És még most is, amikor testi ereje már nagyon keveset enged meg számára, nyugalmazott főpásztorunk imáival kíséri egyházmegyéjét, annak minden papját, szerzetesét és a kedves híveket.
Köszönet
Püspökké szentelésének 25. évfordulóján Isten iránti hálánkkal, szeretetünkkel vegyük körül kedves főpásztorunkat, megköszönve mindazt, amit értünk, papokért és szerzetesekért, egyházközségeinkért és bennük minden hívőért, egyházmegyénkért és az egész egyházért tett. Foglaljuk őt mindennapi imádságainkba és kérjük számára továbbra is Szűz Mária, a papok édesanyjának oltalmazó gondoskodását és szerető védelmét, vigasztalását. Legfőképpen pedig, hálaadásunk és szeretetünk jeleként igazítsuk mi is életünket Jézus példájához, hogy bátor kiállással, fáradhatatlan törekvéssel és csak Istenre hagyatkozva szolgálhassuk mi is az Ő népét és az egyházat. Ehhez kérjük jubiláns főpásztorunk atyai áldását, akit most egész egyházmegyénk népe örömmel és hálával ünnepel!
erdon.ro

Őshonos? Történelmi? Nemzeti? Nyelvi? EP-meghallgatás volt a kisebbségekről
Jelentős magyar létszámfölénnyel és nagy egyetértésben zajlott az Európai Néppárt rendezvénye Brüsszelben. De lesz eredménye?
Kissé abszurd helyzettel találja szemben magát az, aki figyelmesen követi az őshonos kisebbségekkel kapcsolatos brüsszeli történéseket. Az Európai Néppárt képviselői által szervezett, az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéről szerdán tartott közmeghallgatáson az Európai Parlamentben (EP) kiderült: bár a célok sok esetben közösek, de akár fogalmi szinten is alapszintű problémák vannak. Az egyik ilyen szembeötlő probléma, hogy még csak egységes szóhasználat sincs: a meghallgatáson ki őshonos, ki történelmi, ki nemzeti kisebbségekről, ki nemzetiségekről beszélt.  A bajor Monika Hohlmeier, az Európai Néppárt (EPP) koordinátora az EP alapjogi bizottságában arról beszélt a rendezvényen, hogy az EU Lisszaboni Szerződése jogokat biztosít a kisebbségeknek, ezért érvényesítésükről is beszélni kell. 
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-képviselője szerint a rendezvény komoly lépés abba az irányba, hogy az Európai Parlament határozatot fogadjon el a témában, az igazi cél pedig az lenne, hogy az Európai Bizottság is lépjen ebben az ügyben, s jöjjön létre kötelező érvényű uniós jogszabály, amely védelmet biztosít az őshonos kisebbségek számára. Ehhez a tagállamok kormányait tömörítő Tanácsban is politikai akaratra van szükség, s tisztában van azzal, hogy ez nem fog egyik napról a másikra létrejönni.
A szlovákiai Híd-Most EP-képviselője,Nagy József a meghallgatáson kiemelte, a cél az, hogy az uniós tagországok toleránsabbá váljanak. A politikus a kisebbségi nyelvhasználat szabadságának fontosságát, az anyanyelvi oktatás mint leghatékonyabb tanulási forma, valamint a diszkrimináció-mentes, kiszámítható jogi helyzet fontosságát hangsúlyozta. Nagy rámutatott, hogy az EU polgárainak csaknem 10 százaléka valamilyen kisebbséghez tartozik, s jogaik érvényesítése a többségnek is ugyanúgy érdeke. Pozitív példaként Dél-Tirolt, Schleswig-Holsteint és a finnországi svéd közösség helyzetét említette. 
Michael Gahler EP-képviselő szerint a tagállamoknak mind politikai, mind társadalmi, mind kulturális értelemben értékként kellene megélniük, hogy kisebbségekkel rendelkeznek. A történelmi háttér megismerésének fontosságát hangsúlyozta, azt javasolva, hozzák létre az emlékezés közös kultúráját. 
Az RMDSZ EP-képviselője, Sógor Csaba a fogalmi bizonytalanság által okozott nagy zavarra hívta fel a figyelmet, ugyanis a történelmi, hagyományos vagy őshonos kisebbségeknek nincs nemzetközi definíciója.  Erdélyi példákkal illusztrálva beszélt arról a tapasztalatáról, hogy gyakran hatalmas rés tátong a jogi lehetőségek és a gyakorlati intézkedések között. A kisebbségi nyelvek beszélőit gyakran büntetik anyanyelvük használataként, vagy a többség biztonsági fenyegetésként éli meg, hogy a kisebbség több autonómiát akar – lásd a román belügyminisztérium stratégiájának autonómiával kapcsolatos passzusát; az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát; a MOGYE ügyét; a 200 eurós havi keresetekhez képest óriásinak számító, 1000 eurós büntetéseket; a kovásznai kórház átkeresztelésének esetét. Sógor Johannis RMDSZ-kongresszusra küldött üzenetét is megemlítette, amelynek szövegéből eltüntették a kisebbségi jogok érvényesítésének nehézségeire vonatkozó passzust.  „Az uniós politikák szintjén érezhető egy új lendület a kisebbségvédelmi kérdések területén, amely bizakodásra adhat okot. Az Európai Parlament ebben mindig is zászlóvivő volt, megfogalmazott már a Bizottság felé egy felhívást, melyben egy átfogó EU-s kisebbségvédelmi rendszer felállítását szorgalmazza. Az Európai Néppárt pedig 2012 októberében bukaresti kongresszusán emelt be programjába először egy fejezetet a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke idén januárban pedig azt mondta, jobban kell fókuszálnunk a kisebbségek ügyére” – emlékeztetett a képviselő. 
Sógor Csaba ismertette továbbá azokat a rendelkezésre álló EU-s jogi-szakpolitikai eszközöket, amelyek előre vihetik ezt a kérdést. Mint mondta, a Lisszaboni Szerződéssel megerősödött a kulturális és nyelvi sokszínűség védelme az EU-ban. A nyílt koordinációs módszer, amely egy kormányközi együttműködési forma, jól alkalmazható e politikailag is kényes területeken. Az európai polgári kezdeményezés pedig jó lehetőség arra, hogy megfogalmazzuk kisebbségvédelmi igényünket. Sógor Csaba szerint lehetséges reális kitörési pont lehet, ha az EU intézményei a kisebbségi jogok uniós jogi és politikai értelmezésénél következetesen támaszkodnak a már meglévő, az ET keretében kidolgozott kisebbségvédelmi okmányokra. Hasonlóképpen, az EU Alapjogi Ügynökségének hatáskörét is szükséges kibővíteni annak érdekében, hogy az Ügynökség rendszeresen ellenőrizhesse a tagállamok gyakorlatát a kisebbségi jogok alkalmazása terén. 
Ez a szakmai meghallgatás egy folyamat része, előkészítője lehet egy parlamenti jelentésnek vagy egyéni jelentésnek is. Mi azt szeretnénk elérni, hogy az Európa Tanács ajánlásai bekerüljenek az uniós jogrendbe és minden eszközzel szorgalmazzuk a téma továbbvitelét – fogalmazott Sógor Csaba. 
A finn Petteri Laihonen arról beszélt, hogy az új, 2004 óta csatlakozott uniós tagállamok kevesebb autonómiát biztosítanak nyelvi kisebbségeik számára, miközben azok számaránya magasabb a régi tagállamok kisebbségeinél. A szlovákiai és a székelyföldi magyarok példáján keresztül azt a következtetést vonta le, hogy a közép-kelet-európai kisebbségek nem rendelkeznek regionális / hivatalos státusszal, és nem bátorítják őket anyanyelvük használatában. A Jyvaskyla Egyetem alkalmazott nyelvtudományi központjának adjunktusa szorgalmazta: az unión belüli nyelvi sokszínűség megőrzése és az egyenjogúság érdekében a hagyományos kisebbségek elismerése szükséges. Azokon a településeken, illetve régiókban, ahol számottevő kisebbségi nyelvet beszélő él, anyanyelvüknek egyenrangú szerepet kell biztosítani a kétnyelvűség gyakorlatának bevezetésével – fejtette ki. Hasznos meglátogatni ezeket a régiókat, és megnézni, hogy mik az elvárásaik a gyakorlatban – mondta. 
Az osztrák Dr. Gabriel Toggenburg az Európa Tanács égisze alatt elfogadott, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény (FCNM) hatékonyabb alkalmazását sürgette. 
Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet magyarországi nemzetiségi ombudsman-helyettes szerint szükség lenne egy olyan európai rendszerre, amely azonnali információt nyújtana a kisebbségi jogok megsértése esetén. 
A szlovákiai Magyar Közösség Pártja EP-képviselője, a párt korábbi elnöke, Csáky Pál nyomatékosította, hogy a múlt mellett a jövőről is beszélni kell, egyúttal a legnagyobb problémának azt nevezte, hogy hogy uniós szinten nincs kisebbségvédelmi normarendszer, nincs végrehajthatóság és nincs intézményrendszer sem. Csáky szerint az Európa Tanács vonatkozó dokumentumait kellene beemelni az uniós jogba, és akkor a kisebbségi jogok a luxembourgi Európai Bíróság előtt is kikényszeríthetőek volnának. 
A meghallgatáson Bugár Béla, a Híd-Most vezetője is felszólalt, egyetértve azzal, hogy a nyelvhasználati jogok és a gyakorlat között hatalmas a szakadék. Egyúttal úgy vélte, hogy a többségi nemzet képviselőiből hiányzik a pozitív hozzáállás. 
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa a rendezvényen amellett foglalt állást, hogy "borzasztó nagy szükség volna" egy stratégiai alapjogi keretre, mert még nem látott olyan kisebbségi ügyet, amit az Európai Unió oldott volna meg, s ne utalt volna vissza a tagállamok szintjére. A brassói születésű KDNP-s politikus szerint a történelem mindkét oldalát tanítani kellene, mert minden nemzet történetében vannak pozitív, értékteremtő dolgok, de olyanok is, amelyekre nem büszkék. 
Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő ismertette azt a javaslatát, amely szerint a diszkriminációellenes irányelv előírásait terjesszék ki a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekre is. "Tudom, hogy egy ilyen javaslatot nehéz életbe léptetni, de nekünk EP-képviselőknek az a kötelességünk, hogy legyen elképzelésünk és a többi európai jogalkotóra nyomást gyakoroljunk, hogy megvédjük a kisebbségeket az őket ért hátrányos megkülönböztetéstől" – mondta Winkler Gyula. 
Politikusok vagyunk, a változások elérése a feladatunk – reagált a képviselő az egyik előadó felvetésére, hogy különbséget kell tenni a között, amit a jelenlegi jogi keretek lehetővé tesznek, és a között, amit szeretnénk elérni. 
Tőkés László erdélyi Fidesz-KDNP-s képviselő elmondta, hogy szerinte Székelyföldön "valóságos kisebbségi humánkatasztrófa fenyeget". Úgy vélte, hogy Európának a bevándorlók mellett az unión belül a tagállamokból kiáramlók sorsa miatt is aggódnia kellene. A politikus szerint a csángók és a szerbiai vlachok is végveszélybe kerültek. Azt is példának hozta fel, hogy Nagyváradon a magyarság számaránya 25 év alatt 41%-ról 23%-ra csökkent. 
Bocskor Andrea, a Fidesz kárpátaljai származású EP-képviselője annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az uniónak oda kell figyelnie, hogy a csatlakozás előtt álló országokban betartsák a kisebbségi jogokat. Deli Andor vajdasági politikus úgy vélekedett, hogy a csatlakozási tárgyalások során alkalmazott ellenőrzési eljárást kellene a tagállamokkal szemben is alkalmazni. 
Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke a kisebbségi polgári kezdeményezés elutasítása kapcsán elmondta: nem tudják elfogadni az Európai Bizottság álláspontját, hogy a kisebbségek kérdése a tagállamok hatáskörébe tartozik, mert „ki más, ha nem egy nemzetek közti csoportosulás foglalkozhat egy ilyen transznacionális kérdéssel?” A polgári kezdeményezéssel kapcsolatban 2015 végén vagy 2016 elején hoz döntést az Európai Unió Bírósága – közölte. Ha vannak, akik olyan „kisebbségpolitikát” folytatnak, mint a görögök a törökökkel vagy a franciák a bretonokkal, ne csodálkozzunk, hogy radikalizálódás tapasztalható – mondta, hozzátéve: a kisebbségek azért menekülnek a nacionalizmusba, mert kirekesztve érzik magukat, nem vehetnek részt az őket érintő kérdések meghozatalában. 
Smaranda Enache emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga társelnöke elmondta: napjainkban Európában morális kérdés a kisebbségek védelme, emellett pedig a stabilitás és jólét egyik feltétele is. Véleménye szerint nagy kihívást jelent, hogy míg egyes tagállamokban ésszerű megoldás az autonómiák létrehozása a kisebbségek védelmében, addig erre a kelet-európai tagállamokban, például Romániában, nem tekintenek egy természetes megoldásként. 
Josef Marko a bolzánoi Európai Akadémia Kisebbségi Jogi Intézetének igazgatója kihangsúlyozta, hogy 200 éve folyamatosan problémát jelent a többség számára a kisebbségi közösségek helyzetének rendezése, amelyben a kormányzásnak kulcsszerepe van. 
Szilágyi Zsolt az EMNP elnökeként a konferencia záródokumentumának tartalmára vonatkozóan tett kiegészítő javaslatokat. Az Európai Néppárt frakciója kérje az Európai Bizottságot, hogy készítsenek átfogó elemzést a pozitív, előremutató tagállami gyakorlatokról, ezek követését ajánlhatná a Bizottság a különböző tagállamoknak. Ezzel párhuzamosan a negatív gyakorlatokat, politikákat is vizsgálni kellene, amelyek egy közösség, egy kultúra eltűnéséhez, asszimilációjához vezetnek. Az őshonos kisebbségek ügyét az Európai Bizottság valamelyik biztos felelősségi körébe kellene utalni. Az európai kisebbségi ombudsman intézményének felállítása is jó lehetőség lehet, különösképpen abból kiindulva, hogy több tagállamban ez az intézmény már létezik. 
Vincze Loránt FUEN-alelnök, az RMDSZ külügyi titkára kiemelte: a vitán el sem hangzott az a megközelítés, hogy a többségnek veszíteni valója lenne a kisebbségek helyzetének rendezésével. Vincze szerint azért nem hangzott ez el, mert ez a kérdés ebben a formában nem is létezik. 
A közmeghallgatás következtetéseit Gál Kinga fideszes EP-képviselő foglalta össze. Zárásként elhangzott: a Lisszaboni Szerződés jogi hátteret biztosít a nemzeti kisebbségek védelmére és bármilyen nemű diszkriminálása ellen, azonban a hagyományos nemzeti kisebbségeket érintő kérdések megnyugtató rendezésének hiányában állandóak a politikai feszültségek, konfliktusok és jogsértések. Ezek megoldását tervezik elősegíteni a LIBE szakbizottság néppárti tagjai az elkövetkezendő időszakban egy, az őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó irányvonal kijelölésével.  (forrás: szerk., MTI, Sógor Csaba, Winkler Gyula és Tőkés László EP-képviselők közleményei)
Transindex.ro

Erdélyi magyar képzőművészeti kiállítás Budapesten
Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 címmel, eddig nem látott gazdagságban, 150 alkotó 430 festményén, szobrán, grafikáján, fotóján keresztül mutatja be hét évtized művészetét a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) tegnap megnyílt kiállítása.
Természeti szépségeivel, történelmi helyszíneivel Erdély sokak számára meseországot jelent, de azonos-e ez a sokszor a Székelyfölddel azonosított Erdély-kép azzal, amit az erdélyiek magukénak éreznek? – tette fel a kérdést a tárlat megnyitóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hangsúlyozta: nehéz összefoglalni, mit jelent Erdély, ezért marad a művészet, „amelytől azt várjuk, hogy autentikusan szóljon”. Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője az eddigiekhez nem mérhető nagyságú és jelentőségű kiállításnak nevezte a tárlatot, amely az erdélyi magyarok számára „egy örök ábrándnak hitt közösségi kívánság beteljesülése”. Baán László főigazgató felidézte, hogy az MNG történetében még nem volt átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Szücs György főigazgató-helyettes, a tárlat kurátora a kiállítás kezdő és záró dátumát megindokolva emlékeztetett: az első világháború végéig az erdélyi magyar képzőművészet szervesen illeszkedett a magyarországi művészeti életbe, a határok 1990-es megnyitása után pedig ismét feloldódott az addigi bezártság, így nem lett volna indokolt a kortárs erdélyi művészeti folyamatokat etnikai alapon vizsgálni. A földrajzi határokról szólva elmondta, hogy a tárlat Erdélyt tágan értelmezi, nem mond le tehát olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad. Szücs György beszámolója szerint a kilenc fejezetből álló kiállítás első egysége Nagybánya örökségére és a tájképfestészeti hagyományra koncentrál, az iskolateremtő mestert, Thorma Jánost követő generációtól indulva, többek között Ziffer Sándor, Nagy István, majd Kusztos Endre munkáit felvonultatva. Az erdélyi kő- és fafaragás rusztikusabb, figuratív vonalát olyan mesterek fémjelzik az anyagban, mint Szervátiusz Jenő vagy Márkos András, az új formák keresőit pedig többek között Jecza Péter képviseli. Az első világháború utáni években egyesek számára az avantgárd elvontsága, másoknak a neoklasszicizmus objektivitása kínált hiteles művészi kifejezésmódot, mint ezt Gallusz Nándor szobrai vagy Nagy Albert festményei is bizonyítják. Mattis Teutsch Jánostól kezdve Pittner Oszkáron át Balla Józsefig vagy Tóth Lászlóig az erdélyi művészetben is jól végigkövethető a szociális ihletettségű festészet, ezzel összefüggésben pedig jól vizsgálható a realizmusok szerteágazó irányzatainak problematikája is, például Nagy Albert fanyar hangvételű képein keresztül. Az MNG A épületének kerengőjében többek között Benczédi Sándor karikatúra szoborfejei és Nagy Imre rajzai, metszetei nyújtják az erdélyi magyar képzőművészek egyfajta arcképcsarnokát, de külön egység tekinti át a grafikai hagyományok megújulását is. Az augusztus 23-ig látható kiállítás zárószekciója az erdélyi neoavantgárd sokszínű útkeresést vizsgálja Szervátiusz Tibortól a marosvásárhelyi iskolán át Jovián Györgyig.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mit jelent elmenni (Lecke toleranciából)
(Nagyvárad–Szczecin, Lengyelország)
Lehet, hogy Románia teljes lakosságát emigráltatni kellene, hogy megértsék a tolerancia lényegét?  Napfényes időt választottam az írásra. A kék égre tekintek, majd a billentyűzetre, és mosolygok, ráébredek, hogy bár hat hónapja nem használtam román karaktereket, még mindig emlékszem, hol helyezkednek el, holott most az áll előttem feketén-fehéren: ö, ü, ó, ű, ő, ú, é, á, í…
Nem tudom, sok-e vagy kevés hat hónap, ha a vágyról van szó: a honvágyról, az otthoni barátok iránti vágyról, a nagyapám kertjében nyíló tulipánok pirosa iránti vágyról, a megszokott illat utáni vágyról. Az, ahol most vagyok, nem a világ vége, de több mint 24 óra hazajutnom, függetlenül attól, hogy milyen közlekedési eszközt választok. Azért ez a több mint 1600 kilométer nem semmiség. Amikor igent mondtam új munkaadómnak, nem tudtam pontosan, mire számíthatok: csak annyit, hogy messze leszek az otthontól, egy olyan országban, melynek nyelve teljesen idegen számomra, melynek jelentős alma- és vodkatermelése van. Elhagytam otthonomat, családomat, barátaimat, munkámat (mely egyfajta életmódommá vált, mert szerettem azt, amit csinálok), az ismert tájakat és arcokat, s eljöttem „ide, ahol a madár se jár”, ahogy egy haverom szokta mondani. Bánom-e ezt a lépést? A válasz egyszerű és valószínűleg nem váratlan: nem. Nővérem másfél hónappal ezelőtt költözött ide, és nem volt nehéz elcsábítania. Vonzónak tűnt, hogy a nap nyáron este tíz után megy le, hogy a tenger 150 kilométerre van, hogy a várost a párizsi Haussmann építész tervei szerint építették újjá, hogy rózsakert van a szomszédunkban.
Kevesebb mint két hetem volt azután, hogy a lengyel cég PR-osa kimondta a mágikus szót egészen a képzés kezdetéig. Nem volt könnyű. El sem tudtam rendesen köszönni mindentől és mindenkitől. Harmincórányi út után megérkeztem. Öröm? Nem. Fáradtság? Igen. Aludtam, majd elmentem megismerkedni az új munkahelyemmel, ahol pillanatnyilag a bal oldalamon oroszul, a jobb oldalamon lengyelül, előttem németül, mögöttem pedig csehül és spanyolul beszélnek. Hiányoznak azok a szavak, melyeket oly gyakran hallottam otthon és melyek néha jelentékteleneknek tűntek, mint például egy egyszerű „Üdv!”.
Lehet, hogy furcsának tűnik, de egyforma szeretettel gondolok az otthon maradt  magyar és román barátokra. Az utcákat járva néha hallok egy-egy szót, mely valami otthonról ismerősre emlékeztet. És mosolygok. Gyanítom, hogy eddig néhányszor már felmerült önökben: mégis, hogyan boldogulok? Ez nem mentes a kalandoktól. A városban öten vagyunk magyarok, és talán van még néhány átutazó erasmusos diák. Egymás között magyarul beszélünk, a környezetünkkel angolul, a pereces asszonyságra pedig rámosolygunk, azt remélve, hogy egy „jobban sikerült” perecet fog adni, mert ő nem beszél angolul, mi pedig nem nagyon boldogulunk a lengyellel. Ennyi szép és jó dolog után pedig most a nemmel kezdődő mondatok következnek…
Nem hívta fel senki sem a figyelmemet arra, hogy mivel nem Magyarországon vagyok, nem kellene magyarul beszélnem. Nem kerültem az újságok címlapjára, és az ablakunkat sem törték be, mert március 15-én kitűztük az erkélyre a magyar zászlót. Nem éreztette velem senki, hogy idegen vagyok, hontalan, betolakodó, országtolvaj. És végül egy utolsó nem: nem tudok csak mosollyal az ajkamon gondolni azokra a kis piszkálódásokra, melyek újság-, internet- és könyvoldalakat töltenek meg az otthoni román–magyar „konfliktusról”.
„Te nem tudod, mi a helyzet, mert most messze vagy.”
„Na persze! Ha tudnád, hogy éppen most ébredtem rá, mi a helyzet. Ha tudnád, hogy éppen most jöttem rá, hogy ez a konfliktus gyakorlatilag nem létezik. 1600 kilométert kellett megtennem, hogy megértsem, az otthoniak semmiségekre fecsérelik értékes idejüket. Ahelyett, hogy a másik társaságának örvendenének, ahelyett, hogy mosolyognának, hogy szeretnék egymást… sárral dobálóznak, néha még kövekkel is. Vajon miért?”
Remélem, valaha választ kapok erre a kérdésre. Aztán azt majd elküldöm az otthon maradottaknak. A magyaroknak. A románoknak. Az embereknek…
(Corbiialbi.ro, Ladányi Emese:  O(dor) de ö, ü, ó, ű, ő, ú, é, á, í... /Főtér)
LADÁNYI EMESE
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új utakon a Maros Művészegyüttes
A táncszínház felé irányulnak
Új művészi koncepción dolgoznak a Maros Művészegyüttesnél. Mindamellett, hogy alapvető feladatuknak tartják az eredeti erdélyi magyar és román, valamint roma néptáncörökségünk megőrzését, ápolását, a táncszínház felé irányulnak. Erről a váltásról, valamint a néptánc jövőjéről Barabási Attila-Csabával, a Maros Művészegyüttes igazgatójával beszélgettünk.
– Eddig soha nem tapasztalt "nagyüzemben" dolgoznak a művészegyüttesnél, hiszen már az évad elején két bemutatót is tartott a magyar tagozat, ugyanakkor tudomásom szerint egy nagyszabású magyarországi turnén is túl vannak.
– Március 14. és 21. között Zala és Vas megyében turnéztunk. Az idén olyan településeket céloztunk meg, amelyekkel valamilyen kapcsolata van a megyének vagy az együttesnek. Így eljutottunk Zalalövőre, Celldömölkre és Bakonyszombathelyre is az Imádság háború után és Fehérlófia című felnőtt- és gyerekelőadásunkkal. Nyolc nap alatt hétszer léptünk fel. Olyan közönséggel találkoztunk Magyarországon, amilyennel eddig még nem. Fontos nekünk, hogy a budapesti Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza mellett kisvárosokba is eljussunk. Tavaly már voltunk Zalalövőn, ahova visszahívtak, ezért vállaltuk fel a turnét. Jövőre pedig mindenhova visszavárnak. Sőt, felkértek, hogy a városnapokra is vigyük el műsorainkat. Ha egy lehetőség van, visszatérünk, mert a kapcsolatfelvétel megtörtént, és a továbbiakban valóban szeretnénk ápolni ezt a kulturális kézfogást. Budapesten május 8-án a Hagyományok Házában mutatjuk be Szem látta, szív szerette és Fehérlófia című előadásainkat, június 17-én pedig Győrbe, a Győri Balett meghívására az Imádság háború után előadásunkkal részt veszünk a kortárs táncfesztiválon, ami nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen ezen a rendezvényen ott lesz a szakma krémje, a magyar táncszövetség – amelynek mi is tagja vagyunk – kihelyezett ülését tartja Győrben. Ezért a napokban a Marosvásárhelyi Filharmónia tagjaival hozzáfogtunk az előadás zenéjének próbáihoz. Itt van Bonczó István zeneszerző és Varga János koreográfus-rendező is. Új hangszerelésben, zenekarral próbáljuk színre vinni a darabot, ugyanis azt tervezzük, hogy azokban a termekben, ahol a színpadhoz tartozik zenekari árok is, élőzenével lépünk fel, ahol pedig erre nincs lehetőség, felvételről megy a zene, de a bemutató előadástól eltérően új hangszerelésben. A profi néptáncosok tavalyi találkozójának díjnyertes előadása meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház táncfesztiváljára is, amely május közepén lesz.
– Készülnek-e újabb bemutatóra?
– Az idén két új produkciót is színre vittünk. Februárban a Szívem világ, míg a világ címűt, míg márciusban a Fehérlófiát – ez rekordnak számít, ilyesmi még nem volt a művészegyüttes életében, legalábbis 1990 után. S bár 11 évvel ezelőtt már műsoron volt a Fehérlófia, az idén új szereposztásban, más hangszereléssel ismét játsszuk, mivel a közönség igényelte. Ezenkívül készülünk egy autentikus folklórműsorral, amelyet elviszünk a hivatásosos néptáncosok találkozójára is. Ebben A halálra táncoltatott lány című ballada alapjára több erdélyi vidék táncát fűzi majd egybe Varga János koreográfus-rendező. A román tagozat Marin Barbuval dolgozik, aki a CIOF (a folklóregyüttesek világszövetségének kezdőbetűi) romániai elnöke is. Mindkét produkció zenei anyagán dolgozunk, folyamatban van a kosztümök beszerzése, előállítása. Arra kértem Marin Barbut is, hogy a műsorukban jelenjenek meg az ősi népszokások, lopjon bele táncszínházi elemeket is, mivel nyitnunk kell. Ha Európába akarjuk vinni az előadásainkat, csakis ezzel a műfajjal lehet színpadra lépni, mert kizárólag erre van igény. Ez a jövő.
– Ami a jövőt illeti, jó volt látni, hogy az Iskola másként időszakában több száz gyerek jött el a művészegyüttes székházába, ismerkedett a néptánccal, népviselettel, a hagyományokkal.
– Olyan napunk is volt, amikor több ezer diákot láttunk vendégül. A két tagozat felváltva fogadta a diákokat. Előadást tartottunk, utána a diákok megtekintették a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjainak népi tematikájú fotókiállítását és gyönyörködhettek az előcsarnokban kiállított népviseletekben is. Ebben az időszakban Kibédre is elmentünk, ahol a felújított kultúrotthonban több mint 400 diáknak tartottunk előadást. Valójában ez hozzájárul a néptánckultúra népszerűsítéséhez, ami egyik alapküldetésünk. Ennek jegyében szeretnénk a Fehérlófiát nemcsak a magyar iskolákban, hanem román oktatási intézményekben is játszani, mivel a történet megtalálható a román folklórban, mesevilágban is (Harap Alb). Ezt tesszük azért is, mert a román gyermekközönség nem láthatott még ilyen típusú táncszínházi előadást, mivel a profi román együttesek még nem vittek színre ilyen jellegű produkciót, ugyanakkor ez kulturális nyitás is lenne. Ugyancsak az oktatáshoz, a tánckultúra népszerűsítéséhez tartozik az a rendhagyó történelemóra, amelyet Novák "Tata" Ferenc Kossuth-díjas táncoktató tart a néptánc történetéről. A tavalyi előadást kiegészítettük magyarországi régiók táncával. Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Besztercén, Nagyenyeden és Nagyváradon is tartunk több előadást. Ide tartozik még, hogy nagy izgalommal készülünk a tánc világnapjára, amely április 29-én lesz. Aznap kerül sor Marosvásárhelyen a rendhagyó történelemórára is, és az együttes egy kis szabadtéri meglepetéssel is készül majd a Színház téren, hogy mi lesz, nem árulom el, de érdemes lesz dél körül a főtéren sétálni.
– Ehhez a felpörgött munkaritmushoz anyagi befektetésre és – mostani kifejezéssel élve – humán erőforrásra is szükség van. Hogy állnak ezen a téren?
– A Maros Megyei Tanács támogatása révén sikerült egy korszerű videóvetítőt vásárolni, amelyet előadásainkon használunk. Vettünk egy multifunkcionális nyomtatót is, amellyel szórólapokat, plakátokat is készíthetünk magunknak. Szeretnénk a hangtechnikán javítani, de ez egy következő beruházás lesz. Ennyit a műszaki felszereltségről. Ami pedig az utánpótlást illeti, több kolléga nyugdíjba vonult, így állásokat szabadítottunk fel, amelyeket be is töltöttünk. Fiatal, középiskolát végzett táncosokat vettünk fel mind a magyar, mint a román tagozatra. Ezen a téren nem állunk rosszul, hiszen a kollégáink által vezetett hagyományőrző néptánccsoportokban olyan tehetséges fiatalok vannak, akiket bármikor átvehetünk. Az idén Ludasról, Szabédról és a Napsugár együttestől "igazoltak át" táncosok. A továbbiakban szeretnénk bővíteni a magyar tagozat zenekarát, mivel négy tagra zsugorodott, ugyanis a bőgősünk elment. Szükség lenne cimbalmosra is. A román tagozat zenekara 13 tagú, őket a Művészeti Egyetem diákjai is segítik, mivel az oktatási intézménnyel együttműködési szerződésük van.
– Tudomásom szerint nincs felsőfokú magyar népzene- és néptáncoktatás. Ez mennyiben jelent hátrányt alkalmazáskor a profi néptáncegyütteseknek?
– Valóban, a népzeneoktatás nincs jelen a magyar felsőfokú oktatásban. Nincs megfelelő utánpótlás a zenészeknél, mivel a művészek nem akarják lekötni magukat egy intézményhez, inkább az egyéni, szabadúszó pályát választják. De ezen a téren is próbálunk lépni.
– Említette, hogy a román tagozat zenekarát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai egészítik ki időnként. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen együttműködik a két intézmény. Milyen más hasonló művelődési intézményekkel van gyümölcsöző együttműködése a művészegyüttesnek?
– Az utóbbi időben igyekeztünk minél szélesebb körben kiépíteni az intézményes együttműködést. A Művészeti Egyetem mellett jók a kapcsolataink a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal is. Vannak olyan, a színház által színre vitt darabok, amelyekben a művészegyüttes tagjai is fellépnek, a színháznál dolgozó művészek pedig kiegészítik a mi előadásainkat. Nagyon jó a kapcsolatunk a tanfelügyelőséggel is. Nemcsak abban rendszeres az együttműködés, hogy előadásainkkal segítjük az iskolákat, hanem a tavaly szakképzést is szerveztünk a szovátai Teleki Oktatási Központban, amelyre több megyéből olyan tanítók, tanárok jöttek el, akik néptánccsoportot hoztak létre és vezetnek az oktatási intézményeknél. Ők szakszerű képzést kapnak olyanoktól, akik néptáncoktatással, hagyományőrző csoportok vezetésével foglalkoznak. Ennek a tevékenységnek is az a kevésbé burkolt célja, hogy népszerűsítsük a néptáncot azért, hogy minél több iskolába vezessük be akár választható tantárgyként. Majd ha lehet, akkor akár a művészeti szakközépiskolákban indítunk rendszeres oktatást. Ha van igény ezen a szinten, akkor a romániai magyar felsőfokú oktatásban is lesz létjogosultsága a néptáncnak, hiszen jelenleg nincsen ilyen szak Romániában. Román néptáncképzés van Bukarestben és a kolozsvári Gheorghe Dima zeneakadémián, de magyar nincs. Ebben közvetlenül érintettek lennénk, hiszen ha kollégáim elvégeznének egy ilyen egyetemet, akkor a fizetés is nőne, motiváltabbak lennének a továbbképzésre és a művészeti produkciók színvonala is megnőne.
– Említette, hogy az általános iskolai oktatás szintjén derülne ki, hogy lenne-e igény a romániai magyar felsőfokú néptáncoktatásra. Van-e jelenleg rálátás arra, hogy miként állunk ezen a téren?
– Nemrég felmérést készítettem Maros megyében, és kiderült, hogy elég sok iskolában jelen van a néptáncoktatás. Igaz, hetente csupán egy órát foglalkoznak ezzel egy-egy osztályban, mert ennyire biztosít lehetőséget a keret. Tárgyaltunk az oktatási minisztérium képviselőjével, aki megígérte, hogy foglalkozik a kérdéssel, és megkeresi a lehetőségét annak, hogy ezt az oktatást is bevezessék a középiskolákban. Volt már olyan próbálkozás, hogy a főiskolán kezdjük, de ez meghiúsult, mivel általános koreográfia profilúvá lett az osztály, ami nem annak indult. Ez azt igazolja, hogy fordított irányból kell megközelíteni ezt a kérdést. Az építkezést az alapoknál, az óvodában, az általános és a középiskolákban kell kezdeni, folytatni, és ha lesz erre igény a szaklíceumi osztály indítása után, akkor létjogosultságot nyerne egy ilyen szak az egyetemen is. Nemcsak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a Hargita megyei kollégáim abban is gondolkodnak, hogy a Sapientia EMTE csíkszeredai karán induljon ilyen szak. Mi azon fáradozunk, hogy ennek az építménynek elkészítsük a szolid alapzatot, a tégláit, s reméljük, idővel beigazolódik, hogy ezek a próbálkozások nem hiábavalók.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A bábszínház nem bábjáték, hanem bábművészet
„Jó bábszínészből lehet jó színész, fordítva viszont nehezen. A bábszínész számára természetes, hogy ő a báb mögött van, a színész viszont természeténél fogva önmagát akarja megmutatni, számára a báb másodlagos. Egy bábszínésznél ez soha nem fordulhat elő” – beszélgetés Botházy-Daróczi Rékával, a nagyváradi Lilliput Társulat művészeti vezetőjével.
– A bábozást talán zsigeri foglalkozásnak is nevezhetjük, hisz alig van olyan gyermek, aki ne beszélgetett volna elmélyülten a játékaival, legszívesebben az asztal alatt üldögélve. Az ösztönös gyerekjátéktól a színtársulatig viszont nagyon hosszú és nagyon rögös az út. Hogy látja ezt a folyamatot a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának a művészeti vezetője?
– A bábokkal való kommunikáció az ősi keleti kultúrákban kifejezetten a felnőtteknek szólt. Ma már valami miatt ha azt mondjuk, bábszínház, az emberek zöme csak akkor reagál, ha van gyerek a családban. Pedig a bábjátszás, a bábelőadások nemcsak gyerekeknek és nemcsak gyerekekhez szólnak. A bábszínház nem bábjáték, hanem bábművészet. A feladat: életre kelteni a bábokat, ezáltal különböztetni meg a játékot a művészettől. Játék szerintem az, amit otthon a gyerekek a bábuikkal tesznek: a lehető legkomolyabban beszélnek hozzájuk, legtöbbször pedig az ő „nevükben” válaszolnak is maguknak.
Van olyan gyerek, aki szívesen veszi, ha a családból egy vagy több felnőtt is bekapcsolódik a játékba, de sok gyermek szereti megőrizni az „én és a bábuim” intimitást. A bábszínháznak ezért többet kell nyújtania. Azért pedig, hogy egy előadás sokat adhasson, fontos, hogy jó rendező kezébe kerüljön a történet, ami életre kel, és jó kezekbe kerüljön a bábszínész, aki életre kelt.
– Megkülönböztethető a színházi és a bábrendező? Vagy egy jó rendezőnek semmi gondot nem jelent egy bábelőadás megrendezése, esetleg fordítva is így igaz?
– Van olyan rendező, akinek ez az átmenet nem jelent gondot. Alföldi Róbert például a Budapest Bábszínházban bábokkal rendezi meg a világhírű Kabaré című musicalt. Pedig ő nem a bábelőadásairól híres. Nyilván van átjárás a színház és bábszínház között, de alapvetően a bábrendező azért más eszközökkel, más térben és más műfajban alkot, mint egy színházi rendező. Sajnos Erdélyben nagyon kevés a jó magyar bábrendező, és míg bábszínészeket képeznek, bábrendezőket kevésbé.
Magyarországon a bábjátszás szélesen bontogatja szárnyait, és szerencsére több neves magyar bábrendező kapható arra, hogy határon túl is dolgozzon. Rumi László, Dió Zoltán, Urbán Gyula, Bartal Kiss Rita visszajáró vendégek nálunk, Nagyváradon. Igyekszünk minél több korosztályt megszólítani előadásainkkal. Az előző művészeti vezetőnk, Szőke Kavinszki András már úgy alakította ki az elmúlt évadok repertoárjait, hogy nyitott a csecsemők, illetve a kamaszok felé is.
Kezeslábas címmel lassan három éve repertoáron van egy nonverbális babaszínházi előadásunk, amit Bartal Kiss Rita állított színpadra. Kisteremben, kis létszámú közönségnek egy nagyon intim, otthonosra kialakított környezetben játsszuk az előadást. Nagyon szeretik a kismamák és a kisbabák is. A nagyobbak felé a Rendhagyó irodalomóra programmal nyitunk, első kísérletünk a Toldi volt. Nagyon élvezték és mintha közben el is felejtették volna, hogy nekik „kötelességük” a bábszínházat lenézni, az a kicsiknek való, ők már a felnőtteknek szóló előadásokat érdemlik. Igen, elfeledkeztek erről a beidegződésről, és nagyon jól szórakoztak. Az idei évadra A helység kalapácsát terveztük, remélhetőleg azt is szeretni fogják.
– Évadonként milyen arányban vannak jelen az új előadások, illetve a több éve tartó sikerszériák?
– Általában évadonként négy új cím van és két-három szinte mindig vissza-visszatér. A darabválasztás a vezető felelőssége, de természetesen szó sincs egyszemélyes döntésről. Figyelembe vesszük a szervezőnk révén „szállított” közönségigényt, illetve a társulat tagjainak az ötleteit. A művészeti tanácsban vitatjuk meg a különböző ajánlatokat, mindenki ragaszkodik a saját választásához, aztán megegyezünk.
Általános szempont, hogy legyen legalább egy ismert, klasszikusnak számító, a szülőt saját gyerekkorára emlékeztető cím, de egy-két kortárs író művét is beemeljük a programba. És nyitottak vagyunk a csereelőadásra is. Örömmel adunk teret más bábszínházak előadásainak bemutatására is, így mi is eljutunk más bábszínházak közönségéhez.
– A társulatuk tagsága le tudja-e fedni a növekvő igényeket? Nem volna szükség létszámbővítésre?
– A Lilliput Társulatnak jelenleg 11 bábszínésze van. A bábosok zöme 15–20 éve tagja a társulatnak, mondhatni ők utólagos képzést kaptak, tehát a gyakorlatban már rég bábszínészek voltak, amikor szakmailag levizsgázhattak. Van néhány frissen csatlakozott tagunk is, akik „csak” 5–10 éve tagjai a társulatnak. Reményem szerint pedig hamarosan egy újabb férfi bábszínész csatlakozik hozzánk.
Nálunk alapkövetelmény a nagyon szép beszéd, illetve az a képesség, hogy úgy tudjon a báb takarásában létezni a bábszínész, hogy épp az ő ottléte keltse életre a bábot. Szakmai körökben köztudott, hogy a jó bábszínészből lehet jó színész, fordítva viszont nehezen. A bábszínész számára ugyanis természetes, hogy ő a báb mögött van, a színész viszont természeténél fogva önmagát akarja megmutatni, számára a báb másodlagos. Egy bábszínésznél ez soha nem fordulhat elő.
A bábos az általa mozgatott bábok révén él és látszik. Nem a társulat többi tagjának kárára említeném, hanem mert a legújabb bemutatónkon kimagasló teljesítményt nyújtott Hanyecz-Debelka Róbert. A Szent László csudatetteiben ő Vitéz László, és olyan volt az alakítása, hogy sokan azt kérdezték, ki ez a bábszínész. Paraván mögött, csak és kizárólag a bábra támaszkodva, azt életre keltve, rajta keresztül hívta fel magára a figyelmet.
Azt gondolom, hogy nagyon nehéz dolguk van a bábszínészeknek. Nagyon nagy alázattal kell dolgozniuk. Szerintem a mi társulatunkban mindenki rendelkezik a megfelelő szakmai tudással és alázattal. Bár a fejlődésnek mindig jut hely, úgy gondolom, hogy a Lilliput Társulatnak alapvetően jó bábszínészei és jó bábelőadásai vannak.
– A vezető ezt látja, de milyenek a visszajelzések? Hallani esetleg olyasmit, hogy ez így mégsem volt jó?
– Nincs olyan, hogy minden előadás, minden bábszínész, minden rendező csak tökéletesen teljesít. Nem is lenne igazi az ilyen kép. Vannak néha melléfogásaink. Sajnos bábszínházi kritikák ritkán jelennek meg. Ami eddig rólunk megjelent, szerintem a realitást tükrözte. Volt előadás, ami nagyon szép kritikákat kapott, és volt olyan, ami kevésbé. Mert ilyenek a produkcióink is. A közönség általában szereti az előadásainkat, pedagógusoktól is pozitív visszajelzéseket kapunk. Egy állandó szakmai vélemény viszont nagyon fontos lenne. Olyanfajta visszajelzés az a bábszínésznek, amit ritkán kap meg. Szerintem mindenki örülne, ha lenne állandó hozzáértő bábkritika.
– Idei terveik között van-e valami sajátos?
– Október 5. és 10. között megrendezzük a FuxFeszt II. kiadását, az erdélyi magyar hivatásos bábosok egyetlen versenyfesztiválját. Hat hivatásos magyar bábtársulat létezik jelenleg Romániában. Marosvásárhely, Kolozsvár, Temesvár, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy és Nagyvárad bábtársulata idén szabadon döntheti el, hogy versenyen vagy versenyen kívül szeretne bemutatkozni. Minden nap lesz egy-egy magyarországi vendégelőadás, a zsűrizésnél pedig nagyon odafigyelünk, hogy senki ne legyen egyetlen előadásban sem személyesen érdekelt.
A versenyprogramon kívül minden napnak lesz egy, főleg szakmának szóló vendégelőadása. Jelenleg zajlanak az egyeztetések a Budapest Bábszínház, a Kecskeméti Ciróka Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház, illetve a Kaposvári BábSzínTér előadásait illetően. Az előbb már említettem, hogy a romániai magyar bábjátszás szakmailag nem kap annyi figyelmet, mint a színjátszás. Nincsenek szakmai kritikák, visszajelzések.
Ezt a hiányt pótolandó a FuxFeszt minden napját egy szakmai beszélgetés zárja majd, aminek a célja a visszajelzések megbeszélése. A moderátor Köllő Kata kolozsvári színházkritikus, a szakmai irányító pedig Pályi János bábművész lesz. Nagy öröm lenne nekünk, szervezőknek, ha a résztvevő társulatok minél több előadáson és szakmai beszélgetésen vennének részt, hogy valóban megismerhessük egymás munkáját.
Botházy-Daróczi Réka 1981. június 5-én született Marosvásárhelyen, a Papiu-Ilarian Gimnáziumban érettségizett, Nagyváradon végezte az Ady Endre Sajtókollégiumot és a Partiumi Keresztény Egyetem angol nyelv és irodalom szakát, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen pedig színpadi beszéddel kapcsolatos mesterfokozatot szerzett. 2009-ig párhuzamosan dolgozott a nagyváradi Partium Rádiónál és a bábszínháznál, 2012-ben pedig, a gyermeknevelési szabadság után a színházhoz tért vissza. Jelenleg a Lilliput Társulat művészeti vezetője.
Molnár Judit 
Krónika (Kolozsvár)

Amőbaként terjeszkedő Nagyvárad
A nagyváradi városháza kistermében Ilie Bolojan Nagyvárad és Ioan Pop, Fugyivásárhely polgármestere szándéknyilatkoztatot írtak alá a községnek Nagyváradhoz való csatlakozásáról.
Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere tavaly márciusban vetette fel a Nagyváraddal való egyesülés lehetőségét a Nagyvárad Metropolisz Övezetbe tartozó községek vezetőinek, és Szentmárton után most Fugyivásáhely is pozitívan válaszolt erre a felvetésre. Ennek eredményeképpen hétfőn délelőtt szándéknyilatkozatot írt alá Vásárhely és Várad fúziójáról a megyeszékhely és a község polgármestere. Ilie Bolojan kifejtette, hogy a város fejlődésének záloga a terület- és lakosságnövekedés, és amennyiben minden váradkörnyékbeli község fuzionálna a várásossal, akkor Nagyváradnak mintegy 250 ezer lakosa lenne. Ioan Pop Fugyivásárhely első embere a maga során hangsúlyozta, hogy a helyi tanács felhatalmazta őt arra, hogy tárgyaljona fúzióról. Ioan Pop ismertette a fúzió ütemtervét is. Mint mondta, szeptember 1-ig kidolgoznák a fúziós stratégiát, mely tartalmazná a községhez tartozó falvak – Váradalpár, Fugyi, Alkér és Felkér – státuszát is; december 1-ig pedig döntenének a referendum időpontjáról. A polgármesterek azt szeretnék, ha a jövő évi önkormányzati választásokkal egyidőben tartanák meg a referendumot is. Ahhoz ugyanis hogy a fúzió megvalósuljon, mindkét település helyi tanácsának el kell fogadnia az erről szóló határozat-tervezetet, ezt követően pedig mindkét közigazgatási egységben referendumot kell tartani a kérdésben. A referendum eredeménye csak akkor érvényes, ha a részvételi arány mindkét helyen eléri a harminc százalékot.
Meggondolta magát
Az aláírással egybekötött hétfői sajtótájékoztatón Ioan Pop Fugyivásárhely polgármestere elárulta, hogy amikor 2014 márciusában először meghallotta a beolvadásról szóló felvetést, még idegenkedett az ötlettől, de később meggondolta magát, főképp azért, mert megváltozott az uniós források lehívási módozata. Felmérte, hogy a megváltozott körülmények között a községnek nagyon nehéz lenne forrásokat szerezni kiemelt fontosságú projekejeire, de ha a község beolvadna a városba, akkor már más lenne a helyzet etekintetben. Ennek kapcsán Ilie Bolojan kifejtette, hogy eddig az uniós források bárki számára hozzáférhetőek voltak, az új uniós költségvetési ciklusban azonban a rendelkezésre álló pályázati összegek felére csak stratéiai projektekkel lehet pályázni, és csak a fennmaradó másik fele szabadon elérhető. Ez azt jelenti, hogy a községek önmagukban ki vannak zárva a stratégiai pályázatokból, így csak a források felére pályázhatnak.
A fejlődés szabályai
Várad polgármestere kifejtette, hogy a fejlődés szabályai indokolják azt, hogy Nagyvárad minél nagyobb és minél egységesebb legyen, hiszen minél nagyobb egy település, annál jobban, gyorsabban fejlődik. Továbbá az is a fejlődést segíti elő, ha minél egységesebb az adminisztráció, mert a projektek megvalósítását nem akadályozzák a különböző helyi érdekek, ugyanakkor minél nagyobb és egységesebb egy település, annál inkább nő a képessége arra, hogy nagyobb projekteket ültessen gyakorlatba. Éppen ezért a környező városokkal való versenyhátrány behozása érdekében növelni kell a város területét, lakosságát és az itt tevékenykedő vállalatok számát – tette hozzá Bolojan, aki szerint nagy hiba volt az, hogy Nagyvárad a rendszerváltás után hagyta tönkremenni gyárait, majd a 2004-2008 időszakban, amikor megnövekedett a külföldi tőkebeáramlás Romániába, egyetlen nagyvállalat sem telepedett meg Váradon, a harmadik nagy hiba pedig az volt, hogy nem sikerült nemzetközivé tenni a váradi repteret. Mindezek miatt Várad lépéshátrányba került legfőképpen Temesvárral és Kolozsvárral szemben. Kérdésünkre válaszolva Bolojan kifejtette, hogy a fúziónak elsősorban a gazdasági vetületeit tartják szem előtt, de az is tény, hogy a város megnövekedése előnyére válhat Váradnak akkor is, amikor ismét napirendre kerül az ország régióközpontjainak a kérdése.
A község bajai
Ioan Pop újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fúzió után több fontos célkitűzés megvalósulásában reménykedik. Fugyivásárhely legfőbb gondja az, hogy a községen kereztül vezet a DN1 országút, tízpercenként százötven kis jármű és százötven nagy jármű halad el ott, ami nagyon megnehezíti a helyiek közlekedését. „Ha autóval be kell jönnöm Váradra, minimum hét percet kell várjak, míg a házam udvaráról rá tudok térni az útra” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy amennyiben a fúzió megvalósul, akkor a Várad által eltervezett új déli elterelőutat meghosszabbítanák Fugyivásárhely irányába, így a közúti forgalom kérdése megoldódna Vásárhelyen. Ugyancsak szeretné elérni a polgármester azt, hogy a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat indítson rendszeres járatokat Várad és Vásárhely között. Végezetül hozzátette, hogy ipari parkot is létesítenének a településen, amit sokkal könnyebb lenne megvalósítani, ha a település Nagyvárad része lenne. Újságírói kérdésre válaszolva Pop elmondta, hogy a fugyivásárhelyi tanács biztosan elfogadja a fúzióra vonatkozó döntést, lévén, hogy a helyi tanácsban tíz nemzeti liberális párti tanácsos ül. Egyébiránt Fugyivásárhely község összlakossága 6532 személy, a lakosság 18,96 százaléka magyar nemzetiségű. Amennyiben Szentmárton és Fugyivásáhely is belovad a városba, akkor Váradnak 212.471 lakosa lesz, közülük 46.817 magyar.
Pap István
erdon.ro

Menti a Bihar Megyei Tanács Kiss Sándort?
A nyomozó hatóság jelentését, az állami számvevőszék határozatát, valamint a birtokukban lévő saját okiratokat figyelembe véve a Bihar Megyei Tanács úgy döntött, hogy nem csatlakozik civil felperesként az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA), amely a nagyváradi Luceafărul (Esthajnalcsillag) lakónegyedet építő ingatlanfejlesztőnek eladott telkek kapcsán indított korábban bűnvádi eljárást.
A megyei képviselők ezt egyhangúlag, vita nélkül szavazták meg a legutóbbi tanácsülésen. A hivatalos indoklás szerint egyrészt azért, mert a számvevőszék munkatársai szerint valójában nem a telkek értékesítése okozott közel nyolcmillió lejes kárt a megyének, hanem az, hogy a beruházó nem teljesítette a vállalásait.
A Selina ugyanis ígéretével ellentétben csupán két lakótömböt épített fel az egyik, Aradi úti területen, míg a Rulikowski úti telek továbbra is parlagon áll; ráadásul az eredetileg szociális negyednek ígért lakópark magas áraival a felső középkategóriát célozza. Az önkormányzat jelentése alapján a vállalkozó sem a lakásokra, sem pedig azok átadására vonatkozó kötelezettségét nem teljesítette, ezért decemberben már elkezdték a kármentést.
A DNA ugyanakkor épp egy évvel ezelőtt kezdett el vizsgálódni az ügyben, mivel a gyanú szerint Beniamin Rus, a cég tulajdonosa 600 ezer euró csúszópénzt fizetett Kiss Sándornak – a megyei tanács jelenlegi alelnökének –, hogy győztesként kerüljön ki 2006-ban a területekre kiírt versenytárgyalásból. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke akkor a megyei önkormányzatot is vezette, így az ő jóváhagyásával vágtak neki a kudarcba fulladt projektnek.
A most elfogadott tanácsi határozat indoklása ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a telkek eladását a megyei képviselők közösen szavazták meg, a számvevőszék pedig voltaképp csak a szerződésben foglaltak áthágása miatt keletkezett kár megtérítését szorgalmazta. Ennek – úgy vélik – ők eleget tettek azáltal, hogy miután a beruházó a felszólítás ellenére január 23-áig nem szolgáltatta vissza az üres parcellákat, bírósági eljárás elindítását rendelték el.
Az ügy pikantériája viszont, hogy amíg a polgári perben az önkormányzat csak a Selinától számíthat esetleges kártérítésre, addig egy büntetőjogi eljárásban az esetleg vétkesnek talált civil személyektől – így akár Kiss Sándortól is – behajthatná a kárt. Ráadásul a számvevőszékkel ellentétben a DNA 9 millióra becsülte a tranzakcióval okozott kárt.
Vásárhelyi-Nyemec Réka 
Krónika (Kolozsvár)

Hídkeresztelő Nagyváradon
Szent Lászlóról, Nagyvárad alapítójáról nevezte el tegnapi ülésén a város központjában levő Körös-hidat a nagyváradi önkormányzati testület. A polgármesteri hivatal közleménye szerint a város területén levő hat Körös-híd mindegyikének nevet adtak, így lesz még Dáciáról, Decebal dák vezérről, Ovid Densuşianu 19. századi nyelvész-néprajzkutatóról, I. Károlyról, Románia első királyáról és Constantin Prezan első világháborús marsallról elnevezett híd is. Ilie Bolojan polgármester a korábbi hiányosságok pótlásának nevezte a hidak névadását. Az önkormányzat annak ellenére döntött a Szent László-hídnévről, hogy azt a névadásokat elbíráló prefektusi bizottság korábban negatívan véleményezte.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elsők a színpadon
Az egyetem napja
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem napjának megünneplésére került sor április 27-én a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban, ahol az egyetem hét évtizedes évfordulója alkalmából érdekes rendezvénysorozatra várták az érdeklődőket.
A program 10 órától az ötven éve végzett diákok dr. Kovács Levente által tartott osztályfőnöki órájával kezdődött, ezt követően a Stúdió előcsarnokában fényképkiállításra került sor. A román szakos díszlettervezők kiállításáról dr. Oana Leahu, a Román Művészeti Kar dékánja mondott néhány mondatot. A továbbiakban a Stúdió teremben folytatódott a rendezvénysorozat a két egyetemi hallgató, Gál Kriszta és Cristi Ghiciuc műsorvezetők konferálásával.
Elsőként Pedro Negrescu dzsesszzenész, karmester, zeneszerző, az egyetem zenetanár szakának docense lépett színpadra együttesével. A kitűnő zenei előadás után a műsorvezetők dr. Sorin Crisanrektort kérték fel ünnepi beszéde megtartására, amelyet egy további, rövid előadás követett: a közönség nagyszerű tánckoreográfiát láthatott Tőkés Imola és Dabóczi Dávid másodéves koreográfia szakos hallgatók előadásában.
Mint az dr. Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja ünnepi beszédében elhangzott, az elmúlt közel hetven év alatt sokat fejlődött az egyetem, és főként az utóbbi negyed évszázadban sok új szak jelent meg. Ez pedig a hallgatóknak és az intézmény támogatóinak köszönhető. – Erre az egyetemre olyan diákok jönnek, akik elfogadják, hogy a pályájukon csak a nagyszerű érvényesül. Akik tudják, hogy a középszerűséggel nem jutnak messzire, és ezt fel is vállalják – mondta a dékán.
Muresan Alice másodéves hallgató és Claudiu Ionut Stian volt hallgató tánckoreográfiáját követően dr. Oana Leahu szólalt fel, majd a név nélküli együttes (Pásztor Márk, Indrei Ábel, Kádár Gellért, Esti Norbert, Bereczki Botond, a Művészeti Egyetem hallgatói) rövid, de igencsak dinamikus koncertje következett.
Az ünnepi díjátadások sorát dr. Sorin Crisan rektor nyitotta, aki elsőként Jánosi Magdolnának, az intézmény főkönyvelőjének adott át érdemoklevelet sokévnyi áldozatos munkája elismeréseképpen. Ugyancsak érdemoklevelet vehetett át Bordi Aliz, az egyetem főtitkára, majd az intézmény szenátusa két új tiszteletbeli tagjának méltatása következett. Közülük Takács Csabát, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnökét dr. Balási András docens, rektorhelyettes méltatta, aki elmondta: az alapítvány mint kiszámítható és jelentős támogatásokat megítélő partner közel tizenöt éve versenypályázatok keretében segíti az intézményen zajló munkát, alkotófolyamatot. Köszönőbeszédében Takács Csaba kifejtette, az alapítvány azokat támogatja, akikre felnéz: művészeket, oktatókat, Embereket. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen nagyon sokan tanultak, tanítottak, közöttük számos híres és jelentős művész. Amikor színpadra lépnek és felhangzik a taps, annak pár decibelje az itt oktató tanároknak, az egyetemnek is szól – mondta Takács Csaba, majd bejelentette: a Communitas Alapítvány a jövő évtől minden tanévben két teljes értékű ösztöndíjat biztosít a Művészeti Egyetemen tanuló hallgatók számára.
Az intézmény szenátusának másik megválasztott tiszteletbeli tagját, Dan Masca üzletembert, a REEA cég alapítóját és menedzserét Laurentiu Blaga méltatta. – Dan Masca életének egyik alapköve az adakozás. 1999-ben alapította IT és webdesign cégét, amely azóta 250 alkalmazottal működik. Számos jótékonysági projekt létrehozója és működtetője. Gyermekmentő programot tart fent, több száz, a közösséget, a nevelést, az oktatásügyet szolgáló projektet pro bono dolgozott ki, folyóiratokat, honlapokat támogat. Dan Masca hozzátette, a cége keretében dolgozó 250 kolléga körülbelül fele-fele arányban román és magyar, 200-an technikai szakemberek, 50-en művészek: írók, animációs szakemberek, művészek, és mindannyian saját örömükre használhatják a saját cég hang- és filmstúdióját. – A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen zajló munka azért is kiemelkedően fontos, mert az egyetlen dolog, amit nem lehet robotizálni, a művészi alkotás, a kreativitás. Gyakran álmodok egy olyan nagyszerű projektről, amelynek keretében a város szinte összes egyetemének a diáksága együtt dolgozik, a sapientiás műszaki hallgatóktól a Művészeti Egyetem hallgatóságáig – mondta Dan Masca, majd az ünnepség egyik fénypontja következett.
Dr. Kovács Levente professzor mutatta be és szólította a Stúdió Színház színpadára az intézmény első, 1965-ben végzett évfolyamának jelen lévő tagjait: Bányai Irén, Botár Endre, Krausz Kuti István, Mihály Pál, Óss Enikő, Stief Magda, Széles Anna és Vásárhelyi Katalin színművésznőket és színművészeket, akik közül sokan külföldről tértek haza: Bányai Irén a nagyváradi színházi élet legendás alakja, Botár Endre a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, Vásárhelyi Katalin sepsiszentgyörgyi, majd Los Angeles-i színművésznő, Krausz Kuti István szintén sepsiszentgyörgyi, majd németországi színművész, Mihály Pál a kolozsvári színház örökös tagja, a Pesti Magyar Színház művésze, Óss Enikő a Los Angeles-i magyar színjátszás megteremtője, az ottani Thália Stúdió alapítója, Stief Magda kolozsvári színművésznő, németországi egyetemi tanár, Széles Anna kolozsvári színművésznő, majd a magyar és román filmgyártás sztárja.
– Különleges társaság ez az osztály. 1961-ben kerültek ide, és azzal kezdték egyetemi éveiket, hogy felépítették a Stúdió Színházat: ástak, lapátoltak, falat emeltek és időkapszulát helyeztek el alatta. Elsőéves koruktól minden előadásban szerepeltek, közülük többen felléptek az első, legendás Tartuffe-ben. Kovács György, Lohinszky Loránd, Csorba András, Nagy Imre tanította őket. Harmadévesek voltak, amikor én mint tudatlan filológus ide kerültem, és egyből a mélyvízbe dobtak: rám bízták Harag György velük elkezdett előadásának végső megrendezését, befejezését. Ők barátként álltak mellém, holott teljes mértékben leégethettek volna. Ehelyett közös erővel, 1965. április 15-én, ötven évvel ezelőtt színre vittük az első előadásomat. Negyedévesen 77 produkcióban léptek színre 16.500 néző előtt: az az év a Stúdió Színház történetének mindmáig egyik legemlékezetesebb évadja – mondta dr. Kovács Levente, majd egyénenkénti kiértékelő mondatok és rövid beszélgetések sorozata vette kezdetét, amelyek során a hosszúra nyúlt, de nívós, érdekes és mindvégig igen jó hangulatban zajló ünnepség záróakkordjaként a marosvásárhelyi színházi oktatás első évfolyamának jelen lévő tagjai átvették aranyokleveleiket.
(Szász Noémi-Henrietta, Török Anett, K. Nagy Botond)
Népújság (Marosvásárhely)

„Diákelszívó” belvárosi iskolák
A bezárás veszélye fenyegeti a vidéki, valamint a városi lakónegyedekben található általános iskolákat több erdélyi megyében is, ugyanis egyre több szülő íratja gyermekét a belvárosi, népszerű tanintézetekbe. Az illetékesek úgy vélik: a körzeti iskolákat addig kell működtetni, amíg csak lehet, a cél pedig minden esetben a minőségi oktatás biztosítása minden gyermek számára.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott: a beiskolázási tervet nagyban meghatározza a szülők magatartása, hozzáállása is, hiszen ha többségük a belvárosi iskolákat részesíti előnyben, a lakónegyedi és vidéki tanintézetek elnéptelenednek, gyermekek és megfelelő számú osztály hiányában nem lesznek fenntarthatók.
Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működnek körzeti iskolák, a két városban pedig a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan összesen 162 gyermeket írattak be ideiglenes lakcím alapján a nem lakóhelye szerinti iskolába. A kisdiákok többsége belvárosi, nagynevű tanintézetben kezdi az új tanévet, emiatt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban is egy-egy előkészítő osztállyal többet kell indítani a tervezettnél.
A lakónegyedi iskolák sem maradnak üresen, de például a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolába csak 15, az Ady Endre Általános Iskolába pedig 18 gyermeket írattak be, így létszám alatti osztályokat tudnak csak indítani.
Sok helyen összevont osztályok működnek
Kiss Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki tanintézetek is veszélyben vannak: a gyermekhiány miatt sok helyen már régóta összevont osztályokat működtetnek, ez pedig még inkább elriasztja a szülőket. Megyeszerte hatvanöt településen összesen 324 nulladik osztályos kisdiák kénytelen ebben a tanévben nagyobbakkal együtt tanulni.
A főtanfelügyelő szerint egyetlen falusi iskolát sem kellene bezárni, hanem épphogy segíteni kellene ezeket a minőségi oktatás megvalósításában. Kifejtette: képzéseket kellene indítani az összevont osztályokban tanító pedagógusoknak, hogy a többletmunka ellenére egyenlő esélyt tudjanak biztosítani a közösen tanuló diákoknak. „A szülőket csak úgy lehet meggyőzni, hogy ne vigyék el a diákokat a falusi iskolából, ha a gyermekek annak ellenére tudnak eredményeket felmutatni, hogy felsőbb osztályos társaikkal kell osztozniuk a tanító figyelmén” – magyarázta Kiss Imre.
„Nem kell feltalálni a spanyolviaszt”
Hasonlóan vélekedik Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, aki a Krónikának elmondta: amíg csak lehet, működtetni kell minden iskolát a szórványközösségekben, és biztosítani kell ezekben a minőségi oktatást.
Az alpolgármester ugyanakkor Facebook-oldalán rámutatott: „nem kell sem nekünk, sem másnak »feltalálnia a spanyolviaszt«: mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy a Monostor negyedben élő fiatal magyar család számára – magyar identitása és kötődésének megőrzése céljából – a legfontosabb, hogy legyen a lakóhelyéhez minél közelebbi magyar bölcsőde, óvoda, iskola, ahol gyermeke jó minőségű, magyar identitását és kötődését megerősítő oktatásban részesül, s hasonló a megoldás az erdélyi szórványközösségek esetében is”.
Horváth Anna az elmúlt napokban Kolozsváron megrendezett Média-tér konferencián arról is beszámolt, hogy ha a kincses városban megszűnnek a lakótelepi tanintézetek magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele román iskolában fogja folytatni tanulmányait.
Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, egyetlen olyan megoldást sem talált elfogadhatónak, amely a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt, a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el”.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes korábban a Krónikának elmondta: a 2015/2016-os tanévben nem változik a külvárosi beiskolázási arány, mindenhol ugyanannyi magyar osztály indul, mint a megelőző években.
Kevesebb magyar osztályt indítanak
Szatmárnémetiben is veszélyben vannak a lakótelepi iskolák magyar tagozatai: egyrészt évente megyei szinten mintegy ezer fővel csökken a gyermeklétszám, ugyanakkor a belvárosi magyar tanintézetek is óriási konkurenciát jelentenek a kevésbé neves körzeti általános iskoláknak.
Szász Piroska Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak kifejtette: ugyan még nem volt példa arra, hogy egy egész magyar tagozat megszűnjön, de a korábbi két-három párhuzamos csoporthoz képest sok lakónegyedi iskolában csak egy magyar tannyelvű osztály fog indulni ősszel.
Megtudtuk: az Avram Iancu, a Bălcescu–Petőfi és a Mircea Eliade Általános Iskolában diákhiány miatt kénytelenek kevesebb magyar előkészítőt indítani, míg a kispiac közelében lévő Vasile Lucaciu (volt 21-es) iskolában elképzelhető, hogy ősztől egyáltalán nem indul magyar tannyelvű osztály. A beiratkozási időszak ugyanakkor még nem zárult le, így a helyzet változhat.
Ezzel szemben a belvárosi neves tanintézetekben – a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban és a Református Gimnáziumban – túljelentkezés van. Szász Piroska rámutatott: csak az ide beíratott gyermekek harmadának van a városközpontban állandó lakhelye, így feltételezhető, hogy sokan ideiglenes lakhellyel érik el, hogy gyermekük az áhított tanintézetbe kerüljön.
Bihar megyében nincs gond
Bihar megyében ezzel ellentétben még nem fenyegeti a megszűnés veszélye a lakótelepi magyar tagozatokat: ugyan egyes iskolákban meglehetősen alacsony a diáklétszám, de mindegyik tervezett előkészítő osztályt el tudják indítani – tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől.
A szakember azt is elmondta: Nagyváradon nem jellemző, hogy a belvárosi iskolák „elszívják” a gyermekeket a körzeti tanintézetektől, beiratkozásnál ugyanis elsődleges szempont, hogy ki lesz a gyermek tanítója, ugyanakkor az óvoda is fontos, sok szülő ugyanis nem akarja elválasztani csemetéjét a megszokott közösségtől, így a közeli iskolába íratja őt.
Kéry Hajnal szerint a kérdés összetett, nehéz általánosítani, mert minden eset egyedi és helyzetfüggő. Tapasztalatai szerint a kistelepülésekről legtöbbször azért viszik be a városba a kicsiket, mert a szülők munkahelye ezt indokolja, de olyan esetről is tud, amikor egy tanintézet hírnevétől függetlenül, pusztán az ismerősök véleménye alapján született meg a döntés.
„Ötödik osztálytól ugyan a belvárosi iskolák elszívnak bizonyos számú diákot, de egyik körzetben sem tapasztaltunk tömeges elvándorlást. Az elmúlt három évben biztosan nem fordult elő, hogy emiatt Nagyvárad lakótelepi tanintézeteiben osztályt, tagozatokat kellett volna megszüntetni” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzátette: vidéki iskolákban előfordul, hogy nem tudnak ötödik osztályt indítani, mert a gyermekek többsége a városban folytatja tanulmányait, de nem gyakori, hogy a diákok román iskolába iratkoznak. „Elenyésző, két-három százalék azon magyar tanulók aránya, akik román tagozaton tanulnak ötödik osztálytól” – tudtuk meg.
Krónika (Kolozsvár)

Szent Lászlóról nevezik el a belvárosi hidat Váradon
Dacára annak, hogy korábban a névadásokat elbíráló Bihar megyei bizottság nemet mondott a véleményezésre elküldött tanácsi határozatban szereplő Szent László híd elnevezésre, a nagyváradi önkormányzat keddi ülésén az eredeti elképzelés szerint terjesztették elő és szavazták meg a belvárosi Bémer (ma Ferdinánd) teret és a Szent László (ma Egyesülés) teret összekötő híd hivatalos nevét. A helyi képviselők közül csupán három szociáldemokrata (PSD) tanácsos tartózkodott. 
Egyik tanácsosuk, Ioan Bonchiş ugyanis nem tartotta elfogadhatónak, hogy a városalapító királyról kereszteljék el az átkelőt. Felvetésére azonban épp a nemzeti-liberális polgármester, Ilie Bolojan válaszolt, leszögezve, hogy „Nagyváradon két fontos közösség él, és mindkét közösség tagjainak meg kell találniuk a helyüket, akár a város közterületein is”.
Érdekesség, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzat épp ezt az érvet hagyta többször is figyelmen kívül, amikor a magyar közösség azt szerette volna, hogy a főtérre visszakerüljön a Szent László-szobor. Utóbbi elhelyezését nemrég petícióban kérték helyi civilek, rámutatva, hogy bár a hídelnevezést örömmel fogadják, ezzel az emlékműre megfogalmazott igényüket nem lehet kiváltani.
A kedden jóváhagyott határozattervezet különben a város többi átkelőjének is nevet ad. Ez alapján iktatják a már használatban lévő Decebal (a városnegyed alapján), Dacia (a korábbi szálloda neve alapján) és a Densuşianu (az utca alapján) neveket, miközben az Őssi negyedbeli új építésű hidat I. Károly királyról, míg a Szilvásban szerdán átadásra kerülő átkelőt Constantin Prezan marsallról nevezik el.
Bonchiş szerint utóbbit a városrészről kellett volna elnevezni, miközben Huszár István alpolgármester Szilvási hidat javasolt. Hogy a határozat hatályba lépjen, a prefektúrának is rá kell bólintania.
Vásárhelyi-Nyemec Réka 
Krónika (Kolozsvár)

Közlemény: Helyesbítés és kiegészítés
Az Európai Parlament néppárti frakciója szervezésében Brüsszelben sorra került múlt heti kisebbségvédelmi közmeghallgatásról szóló tudósítások szinte kivétel nélkül azt adják Tőkés László európai képviselő szájába, hogy: „szerinte Székelyföldön valóságos humánkatasztrófa fenyeget”.
Ezen félrehallással szemben a valóság az, hogy erdélyi képviselőnk az egész Kárpát-medencei, kiváltképpen pedig a külhoni magyar közösségek vonatkozásában tette ezt a drámai kijelentést, konkrét statisztikai adatokkal támasztva alá állítását. Ez április 23-i, Az Uniónak lépnie kell az őshonos nemzeti közösségek ügyében! című közleményükből is kiolvasható volt. Ezek szerint Kárpát-medencei magyarságunk lélekszáma az utóbbi negyed században több mint egymillióval csökkent, ami – békeidőben – meghaladja nemzetünk II. világháborús vérveszteségeit. Másik riasztó adat drasztikus erdélyi megfogyatkozásunk, ahol csupán az utóbbi 25 esztendőben több mint 400 ezres veszteséget könyvelhettünk el.
A Trianon óta eltelt közel száz év alatt az erdélyi magyarok és németek aránya az egykori 45%-ról mostanra 20% alá apadt, a románoké – ezzel szemben – az akkori 55 %-ról 80%-ra növekedett. Erdélyi nagyvárosaink magyar lakosságának meredek zuhanása hasonlóképpen vészjósló. Az 1989 után reánk köszöntött „eredeti román demokrácia” időszakában Marosvásárhelyen 50% alá, Szatmáron 40% alá, Nagyváradon 30% alá, Kolozsvárott pedig 20% alá esett lélekszámunk. A sokkoló adatok sorjázását kedvünkre folytathatnánk. A felsoroltakból is egyértelműen kitűnik azonban, hogy kongresszusi fennhéjázásra és üdvrivalgásra semmi okunk nincsen. Tőkés László meglátása szerint ama bizonyos kisebbségi humánkatasztrófa tehát a legkevésbé sem Székelyföldet, hanem egész erdélyi magyarságunkat fenyegeti. A neki tulajdonított megfogalmazással ellentétben pedig hiszi azt, hogy amennyiben saját kezébe veszi sorsát és kivívja önrendelkezését: a székely nép egész nemzetünk és erdélyi közösségünk megújulásának és felemelkedésének a kovásza és példája lehet.
Strasbourg, 2015. április 29.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
erdon.ro

Tehetséges diákok felkészítése zajlott a gyergyószárhegyi alkotóközpontban
Befejeződött a harmadik alkalommal megszervezett Tehetséggondozó felkészítő tábor, amelyet a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ és Hargita Megye Tanácsa szerveztek 2015. április 19-25 között Gyergyószárhegyen. A tábor olyan végzős középiskolásoknak szólt, akik valamelyik hazai vagy magyarországi képzőművészeti egyetemre szeretnének felvételizni.
A táborban a tizennégy végzős középiskolás részesült szakmai felkészítésben az egri, a nagyváradi, a nyíregyházi és a temesvári képzőművészeti egyetemek tanárai és képviselői részéről. Ugyanakkor a diákoknak alkalmuk nyílt az egyetemek elvárásait és szakmai követelményeit is megismerni. Délelőttönként zajlottak a szakmai foglalkozások, felkészítők, előadások, tájékoztatások és az egyetemi bemutatók. Délutánonként pedig szakmai gyakorlatokra, műhelymunkákra került sor. 
A nap végén pedig sor került a mappakiértékelésekre és az elkészített munkák értékelésére is. A mappakiértékeléseket és szaktanácsadásokat az egyetemek képviselői, tanárai mellett, Ferencz Zoltán az intézmény művészeti vezetője végezte. Esténként további műhelymunkákra és szakmai anyagok vetítésére került sor a művészeti vezető közreműködésével. Ugyancsak ő mutatta be a kolozsvári és a bukaresti egyetemeket is a diákoknak.
A szakmai felkészítő tartalmas programjaiban szerepelt többek között krokizás különböző technikákkal, tájképezés, stencil, kollázs, grafika, fotófeldolgozás. De sor került a tábor végén egy interaktív tárlatlátogatásra és múzeumpedagógiai foglalkozásokra is a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. Utolsó este pedig egy szakmai kiértékelő következett, amely során értékelték a diákok pillanatnyi felkészültségét és mindenki személyre szabott szaktanácsadásban részesült a számára fontos képzőművészeti területekre vonatkozóan.
Ferencz Zoltán a tábor szakmai vezetője elmondta, hogy „a tavaly ezzel a táborral kezdtem az intézménynél a szakmai munkámat és idénre már sikerült a tavalyi tapasztalatokat is beépíteni a tábor munkálataiba. A kiértékelések után nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a tavalyi első tábor tapasztalatait kihasználva sikerült a programot úgy felépíteni, hogy az a diákok szakmai felkészültségét a leginkább elősegítse”.
Közlemény
Erdély.ma

Egy váradi orvos visszaemlékezései
A nagy érdeklődésre való tekintettel, utánnyomásban újra megjelent, így ismét kapható, dr. Kiss András: Egy váradi orvos visszaemlékezései című könyvének első és második kötete.
Az idősebb nemzedék számára ismerős nagyváradi belgyógyász-kardiológus, dr. Kiss András, immár több utánnyomást is megért, finom humorral, szeretettel átszőtt önéletrajzi könyvsorozatának első két kötetében a gyermek- és tanulóévek; a botrányos egyetemi kirúgás története; a körzeti orvosként eltöltött, küzdelmes évtized elevenedik meg; majd azt a húsz évet is bemutatja, amelyet szakorvosként Nagyváradon töltött.
Jó hír a könyvsorozat kedvelőinek, hogy a harmadik kötet is hamarosan megjelenik. Bár az új rész már az Egy váradi orvos visszaemlékezései Magyarországon címet viseli, kiderül majd belőle, hogy a szerző sohasem szakadt el szeretett városától, Nagyváradtól.
A könyveket a Garasos híd melletti Libris Antica könyvesbolt forgalmazza.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Beköltözés a Pantheonba
Hetvenöt éves adósságot törlesztett a Magyar Nemzeti Galéria a Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című, hét évtized erdélyi művészetét eddig soha nem látott gazdagságban megjelenítő kiállítás megrendezésével. A tárlat augusztus 23-ig látogatható.
Százötven erdélyi alkotó 430 festménye, szobra, grafikája, fotója fogadja a látogatót a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). Hasonlónak – persze sokkal kisebb léptékben – legutóbb 1940-ben adott otthont a budapesti Szépművészeti Múzeum az Erdélyi művészek, erdélyi tájak című grafikai kiállításnak. Azóta csak az évek teltek és az adósság halmozódott, s a terv – ahogy Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője fogalmazott a megnyitón – már-már az örök ábrándok birodalmába költözött.
Erdély azonban végre hazatért a Magyar Nemzeti Galéria falai közé – jelentette ki ugyanabból az alkalomból Baán László, az MNG főigazgatója, aki szerint az intézmény történetében még nem volt hasonlóan átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Szücs György főigazgató-helyettes, a tárlat kurátora, a kiállítás kezdő és záró dátumát indokolva emlékeztetett: az első világháború végéig az erdélyi magyar képzőművészet a magyarországi művészeti élet szerves része volt, s bár a határok 1990-es megnyitása után feloldódott a bezártság, a kortárs erdélyi művészeti folyamatok etnikai alapon való vizsgálatának rossz gyakorlata nem szűnt meg egyik pillanatról a másikra.
A kiállítás új szempontok szerint mutatja be az 1920 és 1990 közötti évek erdélyi magyar képzőművészetét. A megszokott Erdély-sztereotípiák helyett kevéssé ismert, rejtett vagy ismeretlen erdélyi művészetet igyekszik megismertetni a látogatókkal. A tárlat fokozottan támaszkodik az erdélyi köz- és magángyűjtemények anyagára, Erdélyt pedig tágabb földrajzi keretek között értelmezi, nem mond le olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad.
A kilenc fejezetből álló kiállítás első egysége Nagybánya örökségére és a tájképfestészeti hagyományra koncentrál, az iskolateremtő mestert, Thorma Jánost követő generációtól indulva, többek között Ziffer Sándor, Nagy István, majd Kusztos Endre munkáit felvonultatva. Az erdélyi kő- és fafaragás rusztikusabb, figuratív vonalát olyan mesterek képviselik a tárlat anyagában, mint Szervátiusz Jenő vagy Márkos András, az új formák keresőit pedig többek között Jecza Péter képviseli. Az első világháború utáni években egyesek számára az avantgárd elvontsága, másoknak a neoklasszicizmus objektivitása kínált hiteles művészi kifejezésmódokat, ezt kívánják érzékeltetni Gallusz Nándor szobrai vagy Nagy Albert festményei is. Mattis Teutsch Jánostól kezdve Pittner Oszkáron át Balla Józsefig vagy Tóth Lászlóig az erdélyi művészetben is jól nyomon követhető a szociális ihletettségű festészet, de jól vizsgálható a realizmusok szerteágazó irányzatainak problematikája is, például Nagy Albert fanyar hangvételű képein keresztül. Az MNG A épületének kerengőjében többek között Benczédi Sándor karikatúra szoborfejei és Nagy Imre rajzai, metszetei kínálnak egyfajta arcképcsarnokot az erdélyi magyar képzőművészekről. A zárószekció az erdélyi neoavantgárd sokszínű útkeresését vizsgálja Szervátiusz Tibortól a marosvásárhelyi iskolán át Jovián Györgyig.
Méliusz utazása
Méliusz József Sors és jelkép című, a kiállítás címét is kölcsönző művében megjelenített utazás – mint a világirodalom sok más nagy jelentőségű útja – a szerző érzés- és gondolatvilágában tett hatalmas felfedező vállalkozás. Inkább vallomás, mint útikönyv, nem pontos beszámoló, hanem költői átlényegítés, nem száraz adatszerűség, hanem a valóság tudatos rendszerbe foglalása, vagyis a szó szoros értelmében vett műalkotás... – írta Szemlér Ferenc az első kiadás megjelenésekor. A regény Méliusz 1943 tavaszán Dél-Erdélyben tett félig illegális körutazásának élményéből fakadt, 1946-ban jelent meg először, 1949-ben bevonták példányait. Új kiadása másfél évtizedig váratott magára.
„Természeti szépségeivel, történelmi helyszíneivel Erdély sokak számára meseországot jelent, de azonos-e ez a sokszor a Székelyfölddel azonosított Erdély-kép azzal, amit az erdélyiek magukénak éreznek?” – tette fel a kérdést a tárlat megnyitóján Balog Zoltán. Az MNG kiállítása túlmutat a nosztalgiákon és sztereotípiákon: egyszerre mutatja meg az erdélyi magyar képzőművészet önállóságát, teljességét, mégis úgy, mint ami a „mi részünk”. Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője az eddigiekhez nem mérhető nagyságú és jelentőségű kiállításnak nevezte a tárlatot.
Megható volt látni, amint élő erdélyi klasszikusok, illetve rokonaik és leszármazottaik keresték nagy lelkesedéssel az ismerős műveket, csodálkoztak rá, illetve értetlenkedtek, hogy egyik-másik művésztől miért választottak többet vagy éppen méltatlanul kevés művet a kiállítás szervezői. Az örök szubjektív dimenzión túl azonban abban mindenki egyetérthet: immár nem tűnik lehetetlennek, hogy az erdélyi magyar képzőművészek elfoglalják a maguk természetes helyét a nemzet pantheonjában.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. május 4. – június 5. között lehet pályázni a Bolyai Nyári Akadémia továbbképzéseire
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén július 5–25. között szervezi meg a Bolyai Nyári Akadémiát. A 23. alkalommal sorra kerülő továbbképzés-sorozat átfogó témaköre A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán, mottója Kántor Zoltán: „A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet”.
A Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Szováta, Válaszút, Kolozsvár, Nagyvárad, Gyergyószentmiklós, Déva, Szatmárnémetibe tervezett továbbképzések olyan pedagógusi kommunikációs kompetenciák fejlesztésére, módszerek, technikák és eljárások elsajátítására kívánják irányítani az oktatók figyelmét, amelyek hatékonyabbá tehetik a pedagógusok mindennapi oktató-nevelő munkáját, fejlesztve a problémamegoldó készségeiket. A csíkszeredai székhelyű Székelyföldi Oktatási és Módszertani Központ gondozásában tanítók; óvónők; osztályfőnökök; iskolai könyvtárosok; zene és hangszer-, valamint képzőművészet; testnevelés; kémia; tanintézményvezetők; valamint a római katolikus vallástanárok továbbképzései zajlanak. A kolozsvári székhelyű Gál Kelemen Oktatási és Módszertani Központ koordinálja a népzene, néptánc és kézművesség; biológia; földrajz; fizika és református vallástanárok szekcióit, míg a nagyváradi Partiumi Oktatási és Módszertani Központ óvónők, tanítók szekciói mellett a nyelv és kommunikáció szakterület képzéseit irányítja, mint magyar nyelv és irodalom; román nyelv és irodalom, valamint idegen nyelvek.
A tervezett továbbképzések 24 szekcióban, 10 településen és 13 helyszínen kerülnek megszervezésre, amennyiben a csoportonkénti meghirdetett hallgatói szám (20 fő) betelik. A 30 kontaktórás szakmai programokra az RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok, valamint a Kárpát-medencei pedagógusszövetségek tagjai pályázhatnak online módon. Az elektronikus pályázati adatlap elérhető a www.bnya.rmpsz.ro, illetve a www.rmpsz.ro oldalon. A szakképzés nélküli, helyettes pedagógusok pályázatát csak betöltetlen helyek esetében fogadják el. A hiánytalanul benyújtott pályázati dosszié, valamint a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit záródolgozattal lezáró pedagógusok 10 kreditpontról szóló tanúsítványt kapnak. Az akkreditált képzés kreditpontjait a romániai magyar közoktatási rendszerben dolgozó pedagógusok igényelhetik. A meghirdetett képzésekre jelentkezni 2015. június 5-ig lehet.
A Bolyai Nyári Akadémia 2015-ös képzéseiről további információk ahttp://rmpsz.ro/bolyai-nyari-akademia és a www.bnya.rmpsz.ro oldalon találhatók.
erdon.ro

Vasárnap kezdődik a Festum Varadinum
Május 3-án kezdődik és 10-én ér véget a XXIV. Festum Varadinum, a legnagyobb nagyváradi kulturális fesztivál.
A Varadinum Kulturális Alapítvány szervezői és a társult szervezetek, a történelmi magyar egyházak és civil szerveződések minden igényt kielégítő, változatos és tartalmas programot állítottak össze, melyből most az első három nap (vasárnap–kedd) rendezvényeit foglaljuk össze. Május 3-án, vasárnap 11 órakor ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődik meg a Festum Varadinum a római katolikus székesegyházban. Misét celebrál exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök. 13 órától az ausztriai Moosbrunn (Austria) fúvószenekara szabadtéri koncertje következik a római katolikus bazilika előtti téren, 16 órától pedig a Francisc Hubic Művészeti Iskola és a derecskei (Magyarország) fúvószenekar előadására kerül sor a Holnaposok szoborcsoportnál. 16.30 órakor nyitják meg Orosz István és Keresztes Dóra Összenéző című képzőművészeti kiállítását a római katolikus püspöki palotában (a Körösvidéki Múzeum kiállítótermeiben) – a tárlat kurátora Ujvárossy László vizuális művész, egyetemi tanár, megnyitja Kányádi Iréne művészettörténész és Aurel Chiriac múzeumigazgató. 17 órakor anyák napi zenés irodalmi est kezdődik a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, majd 17.30-kor révkomáromi fotóművészek kiállításának vernisszázsa a Nagyvásár téri (ma December 1. tér) Euro Foto Art Galériában. A Posticum Ifjúsági és Kulturális Központban 18 órától Születtem, elvegyültem és kiváltam címmel verses-zenés összeállítás látható-hallható József Attila életéről, Meleg Réka és Smaraglay Zoltán előadásában.
A Festum Varadinum első napjának záróelőadása a Szigligeti Színházban lesz 19 órától, amikor Móricz Zsigmond Pillangó című művének színpadi változatát adja elő a Székesfehérvári Vörösmarty Színház.
erdon.ro

Könyv az önszerveződésünkről
Nagyvárad- A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kiadásában megjelent, Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet mutatták be az Ady Endre Emlékmúzeumban.
Ahogy a csütörtök este bemutatott, Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet hátlapján is olvasható, az 1989-es romániai forradalom viszonylag népszerű volt az elmúlt 25 év történeti, politológiai és szociológiai jellegű irodalmának, és nem utolsósorban egyik központi kérdése lett a rendszerváltással együtt járó politikai vitáknak. A ’89-es események magyar szemszögből történő kutatása 2010-ben indult el a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet keretében. A kutatás lezárásaként készült el az a tizenkét esettanulmány, amiket ebben a kötetben- Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztésében- közreadtak, és amelyek a jelentősebb magyarlakta erdélyi, bánsági és partiumi városok eseményeit tekintik át, összefoglalva a korszak eseményeit és nyitott kérdéseit.
A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltozásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát- tételesen a magyar/kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést- szakszerű történeti kutatásokkal dokumentálják és értelmezzék. A program vezetőinek és egyben a kiadvány szerkesztőinek ugyanakkor az volt a nem titkolt szándéka, hogy ezek a dolgozatok a romániai magyar kisebbség saját (tudományos) narratíváját jelenítsék meg, és emeljék be a román nyelvű történeti szakirodalomba, ez a fajta megközelítésmód ugyanis szinte teljesen hiányzik a román történetírásból. A kutatás emellett abban is újat hoz, hogy míg a román nyelvű 1989-es értelmezések a centrum irányából, felülről, és a domináns, államalkotó nemzet szemszögéből vizsgálják az eseményeket, ezen könyv szerzői a vidék történéseire figyeltek, és lokálisan ragadták meg a rendszerváltozás folyamatát.
Személyes élmények
Az egybegyűlteket házigazdai minőségében Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, majd a megjelentek- Varga Gábor, Szilágyi Aladár, dr. Fleisz János, Kiss Törék Ildikó, Tavaszi Hajnal, Szűcs László és Lengyel György- felidézték, hogy mit csináltak 1989 decemberének második felében. A kötetet ismertető Bárdi Nándor szélesebb, kelet-közép-európai kontextusba helyezte a rendszerváltozás folyamatát, a Váradról szóló részt jegyző Tavaszi Hajnal, a Bihar Megyei Könyvtár aligazgatónője pedig arra emlékezett vissza, mi történt Nagyváradon 1989 decemberétől egészen 1990 májusáig, az első választásig. Akit érdekel a téma, a kötetet meg lehet majd vásárolni az Illyés Gyula Könyvesboltban is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A néptánc ezer éves története
Rendhagyó történelemórákat tartott április 30-án, csütörtökön Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező a magyar néptánc történetéről a váradi Szigligeti Színházban.
Április 30-án 11 és 13 órától Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas és Prima Primissima-díjas koreográfus-rendező, néprajzkutató, a Magyar Koreográfiai Iskola megteremtője a Maros Művészegyüttessel közösen a nagyváradi Szigligeti Színházban tartott előadást a magyar népi kultúra fejlődéséről, a néptánc és a népviseletek kialakulásáról és átalakulásának folyamatairól, vagyis a magyar néptánc ezer éves történetéről. A 11 órai előadáson az általános iskolás kisdiákok tudhattak meg többet a néptáncról, míg a 13 órától kezdődő előadáson már a középiskolások töltötték meg a színház nézőterét. Az előadásokon nem csak a különböző korok és vidékek néptáncait, azok kialakulását, fejlődését, sajátosságait ismerhették meg az érdeklődők, hanem Novák Ferenc arra is rávilágított, hogy a különböző népek tánckultúrájában milyen sok közös vonás van. Az eseményen felelevenített táncokat, mint például a körtáncot, a karikázót, a fegyvertáncot, az ugróst, a forgatóst, a verbunkot és a csárdást a Maros Művészegyüttes társulata mutatta be.
Táncok kialakulása
A jelenlevők megtudhatták, hogy a tánctípusok legrégebbi fajtája a körtánc, ami már az antik görögöknél is megtalálható volt, ezt a görög vázák rajzai is bizonyítják – hangzott el. Miután az egyház megtiltja, hogy a mise után táncoljanak a hívek, a körtánc fennmarad a nők körében az úgynevezett böjti karikázóban, amelyet zene nélkül énekszóra táncoltak, így nem is számított mulatságnak. Egy másik régi tánctípus a fegyvertánc, amely a fegyverforgatás gyakorlásából alakult ki. A 14. században a reneszánsz nem csak a művészetekben és az építészetben hozott változást, hanem a zenében, táncban is: a kör széttört és a párok egymással szemben táncoltak. A 18. századra a Nyugat-Európából beáramló táncdivatok megállnak, ezt követően jelenik meg a verbunk, amely katonatoborzást szolgálta, majd a csárdás, ezt a szót először 1843-ban írták le, és a falusi csárdákban táncolt páros táncra utalt.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

A Bihari Református Egyházmegye képviselői Kárpátalján
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.
Dérer Ferenc

erdon.ro

Sors és jelkép
A sokoldalú író, költő Méliusz József könyvének címét kölcsönözte az a nagyszabású kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Galériában augusztus 23-ig mutatja be az erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 közötti hét évtizedét. Nagyon sokan vettek részt a tárlat április 24-i megnyitóján, teljesen megtelt a galéria pompás emeleti előcsarnoka, még a lépcsőkön is ültek, álltak érdeklődők. Erdélyi művészek és műkritikusok, innen Magyarországra és távolabbi államokba elszármazott alkotók, műgyűjtők, művészetbarátok, anyaországi képző- és iparművészek, írók, újságírók, hivatalosságok egyaránt jelen kívántak lenni a rendhagyó eseményen. Emlékezetes, élményteljes találkozó és kivételes művészeti megnyilvánulás volt ez mindannyiuk számára.
"Az ember egyszer tűz/ másszor kő/ néha semmi/ néha visszhang/ egyszer kés és végül holt/ de néha: minden" – idézte nagy ívű megnyitóbeszéde végén Méliusz Hopplá- elégiáját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. E fél évszázaddal ezelőtt született néhány sor mintha éppen a mostani kiállítás lényegét, szokatlanságában is egyedi jellegét ragadná meg. A tárlatról különben sok mindent megtudhattak olvasóink annak kurátorától, Szücs Györgytől, az MNG tudományos főigazgató-helyettesétől abból az április 4-i újságoldalnyi interjúból, amelyet előzetesen készítettünk vele. Ő is egy könyvre hivatkozott, amikor a nyitóünnepségen a kiállítás koncepciójáról beszélt. "Kilenc kéve hány kalangya?" – emlékeztetett a pár évtizede páratlan népszerűségnek örvendett székely anekdotagyűjteményre, miközben a hasonló siker reményét megcsillantó, kilenc fejezetre tagolt gazdag válogatás sajátosságait vázolta. A székely furfangra utaló tréfás felvetés persze szakszerű közlendőkkel kiegészítve, pontosítva rajzolta ki azt az összetett, sokszínű és újszerű összképet, amely az épület A szárnyában berendezett kiállítás, a 150 alkotó 430 festményének, szobrának, grafikájának, fotójának megtekintése nyomán alakulhatott ki a nézőkben. Minderről a továbbiakban az MTI beszámolója segítségével szólunk.
Balog Zoltán hangsúlyozta: nehéz összefoglalni, mit jelent Erdély, ezért marad a művészet, "amelytől azt várjuk, hogy autentikusan szóljon". Az MNG kiállítása túlmutat a nosztalgiákon és sztereotípiákon: egyszerre mutatja meg az erdélyi magyar képzőművészet önállóságát, teljességét, és mégis úgy, mint ami a "mi részünk" – fogalmazott.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a vadregényes Székelyföldön túl létezik az urbánus Erdély is, ezek együtt adják ki a teljes képet. Ezt kapjuk meg a kiállítás segítségével is – méltatta a tárlatot Balog Zoltán.
Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője az eddigiekhez nem mérhető nagyságú és jelentőségű kiállításnak nevezte a tárlatot, amely az erdélyi magyarok számára "egy örök ábrándnak hitt közösségi kívánság beteljesülése".
Mint felidézte, korábban úgy tűnt, hogy a magyar fővárosban egy hasonló kiállítás "határos a lehetetlenséggel", így a példás szakmai körültekintéssel összeállított tárlat megvalósításának szándékát és módját nem lehet eléggé dicsérni.
Baán László főigazgató felidézte, hogy az MNG történetében még nem volt átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Az intézmény most végre törleszti adósságát: emberfeletti munka volt hét évtizedet egyetlen tárlaton áttekinteni, de a rendkívül magas színvonalú eredmény magáért beszél – méltatta a kiállítást, hozzátéve: "Erdély végre hazatért a Magyar Nemzeti Galéria falai közé".
Szücs György főigazgató-helyettes elmondta, hogy a tárlat Erdélyt tágan értelmezi, nem mond le tehát olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad.
Beszámolója szerint a kilenc fejezetből álló kiállítás első egysége Nagybánya örökségére és a tájképfestészeti hagyományra koncentrál, az iskolateremtő mestert, Thorma Jánost követő generációtól indulva, többek között Ziffer Sándor, Nagy István, majd Kusztos Endre munkáit felvonultatva.
Az erdélyi kő- és fafaragás rusztikusabb, figuratív vonalát olyan mesterek fémjelzik az anyagban, mint Szervátiusz Jenő vagy Márkos András, az új formák keresőit pedig többek között Jecza Péter képviseli.
Az 1. világháború utáni években egyesek számára az avantgárd elvontsága, másoknak a neoklasszicizmus objektivitása kínált hiteles művészi kifejezésmódokat, mint ezt Gallusz Nándor szobrai vagy Nagy Albert festményei is bizonyítják.
Mattis Teutsch Jánostól kezdve Pittner Olivéren át Balla Józsefig vagy Tóth Lászlóig az erdélyi művészetben is jól végigkövethető a szociális ihletettségű festészet, ezzel összefüggésben pedig jól vizsgálható a realizmusok szerteágazó irányzatainak problematikája is, például Nagy Albert fanyar hangvételű képein keresztül.
Az MNG A épületének kerengőjében többek között Benczédi Sándor karikatúra szoborfejei és Nagy Imre rajzai, metszetei nyújtják az erdélyi magyar képzőművészek egyfajta arcképcsarnokát, de külön egység tekinti át a grafikai hagyományok megújulását is.
A kiállítás záró szekciója az erdélyi neoavantgárd sokszínű útkeresését vizsgálja Szervátiusz Tibortól a marosvásárhelyi iskolán át Jovián Györgyig.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)