"Dec. 6-án juttatta vissza Nagytétény a székely város tulajdonát. Gyergyószentmiklós határában vették át a nagytétényiektől a székely város elöljárói azt a nagyharangot, amelyet ágyúöntés céljából hurcoltak el 1944-ben. A tervek szerint a harang húsvétkor kondul meg újra a gyergyói templom tornyában. A néhány éve véletlenszerűen azonosított harang tért haza. 1943-ban minisztériumi határozat rendelte el, hogy az egyházak egy-egy harangot adjanak háborús célokra, így került a gyergyószentmiklósi is a Nagytétény határában levő öntödébe. A legenda szerint egy éjszaka a tétényiek - azt hívén, az ő harangjuk - rejtekhelyre vonszolták, és szeméttel födték le. Csak a háború után derült ki, hogy tévedésből a gyergyói harangot mentették meg maguknak. A harangot nov. 30-án szerelték le Nagytétényben. Az ekkor tartott ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros-érsek, Magyarország prímása áldotta meg a gyergyószentmiklósi és a tétényi új harangot. A Lengyelországban készített új harang felirata: "Öntetett Isten dicsőségére, Nagyboldogasszony tiszteletére, a pest-nagytétényi templom ékességére, a gyergyószentmiklósi harang helyére." Gyergyó felé vezető útján a harangot Cegléden, Nagyváradon, Kolozsváron, Korondon, Székelyszentlélek-Bogárfalván köszöntötték. A harang útja a Hargitán át előbb Csíksomlyóra vezetett, majd onnan hozták Gyergyószentmiklósra. Fonott kalács, virág, nemzetiszín szalag díszítette a Szent Miklós-szobrot és a harangot szállító ökrösfogatokat. A két szekeret székely ruhás ifjak és a gyulafehérvári teológia tizennyolc diakónusa kísérte. /Gergely Edit: Hazatért a gyergyószentmiklósi nagyharang. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./"

Ápr. 10-én, nagyszombaton este, az ünnepi szentmisét követő feltámadási körmenet indulásakor kondult meg először újra Gyergyószentmiklós háborús viszontagságokat túlélő, hazatért harangja. Az 1920-ban a gyergyói hívek által öntetett harangot 1944 augusztusában szállították el Budapestre, Nagytéténybe, ahol csodával határos módon megmenekült a beolvasztástól, hogy közel 60 éven át a nagytétényi híveket szolgálja. A harang hazatérésének folyamata már a Fidesz kormányzása idején elindult. A nagytétényiek a harangért harangot kértek, s az új harang öntésének költségeit a magyar kormány vállalta fel. A 2003. december 6-án Gyergyószentmiklósra hazatért harangot 2004 virágvasárnapjáig a plébánia udvarában tekinthették meg a hívek. Ezután a harangot felhúzták a toronyba. Bollok Istvánné, a 22. kerület (Nagytétény) polgármesterasszonya arról szólt, hogy a harang teremtett testvériséget Nagytétény és Gyergyószentmiklós között. Németh Zsolt képviselő hangsúlyozta: fontosabb, hogy a harang a Székelyföld szívében szóljon, mint Budapest perifériáján. Vagy öt percen át szólt a harang, majd püspöki áldással és a székely himnusz hangjaival zárult az ünnepi szertartás. /(Gál Éva Emese): Megkondult a régi harang. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

Szakrális élmény a Csiky dísztermében
Egyedi, a szervezők szerint meditációra hívogató vándorkiállítás nyílt hétfőn délután az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében. A Pro Identitas Egyesület szervezésében – az Aradi Magyar Napok keretén belül – a nagytétényi Szeiber András, a Katolikus Közösségek Hálózatának (Háló) társelnöke tartott előadást a Szent Koronáról és a mának szóló üzenetéről. A tudományos és vallási szempontból is érdekfeszítő eseményről a következő lapszámunkban olvashatnak. A kiállítás egyébként még több napig látogatható a díszteremben.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

A Szent Korona úgy, ahogy még sose látták
Amint azt tegnapi lapszámunkban már beharangoztuk, színvonalas műsornak nyújtott otthont a Csiky Gergely Főgimnázium hétfő délután. A Pro Identitas Egyesület szervezésében, az Aradi Magyar Napok egyik építő jellegű programjaként a Szent Koronáról tartottak érdekfeszítő előadást, ugyanakkor egy vándorkiállítás is nyílt, melyen egy, a felbecsülhetetlen műtárgyról készült különleges fotógyűjteményt mutattak be a Tóth Árpádról elnevezett díszteremben. A publikum (a szerk.: kár, hogy nem sikerült megtölteni a nézőteret) a Katolikus Közösségek Hálózatának (Háló) társelnökét, a nagytétényi Szeibert Andrást köszönthette vendégként. A kiállított 33 fényképet Szelényi Károly, Magyarország egyik legnagyobb fotóművésze készítette, miután a korona visszatért Magyarországra. A felvételek fantasztikus technikával, művészi módon születtek, komoly jogi oltalom alatt állnak, a bemutatásukra a Háló kapta meg a felhatalmazást. Arad a harmadik állomás, ahol a nagyközönség elé tárják a fényképeket. „Olyan szinten lehet a fotókon vizsgálni a koronát, ahogy szabad szemmel soha sem” – mondta az előadó.
Ami a korona múltban gyökerező, de mának szóló üzenetét illeti, Szeibert András szerint különleges tudást hordoz, utalva itt a szimbólumokra, a rejtett tartalmakra és egy nagyon mély szakralitásra. A koronát legendák sora övezi, mondta, mivel a születése igencsak ködbe burkolózik, senki nem tudja 100%-osan, hogy hol készült. Másrészt szerves egységben áll a magyarság kultúrájával.
Az előadó szerint két-három hétig biztos megtekinthetők a fotók az iskolában, ezért arra ösztönöz mindenkit, hogy amennyiben idejük engedi, tekintsék meg az egyedülálló gyűjteményt. A látogatók komoly ismeretanyaggal is gazdagodhatnak, hisz a kiállító – aki az egykori koronázási szokásokról is mesélt – minden fénykép alá egy kis dokumentációt rögzített az ún. rekeszzománc technikával készült szakrális műtárgyról, annak elemeiről, illetve szimbolikájáról.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)