A bánsági Nagyszentmiklós két nagy szülöttje: Bartók Béla és Révai Miklós. Tavaly volt Bartók Béla születésének 125., idén a pap-tanár, költő és nyelvész Révai Miklós halálának 200. évfordulója. Rájuk emlékeztek meg hazai és anyaországi magyarok március 31-én a Révai Miklós Egyesület és a Pro Bartók Társaság szervezésében. Böcskei László általános helynök a helyi római katolikus templomban szentmisét cerebrált a Révai családért, majd a templomban leleplezték és felszentelték a kegyesrendi áldozópap, egyetemi tanár, nyelvész és költő emlékére elhelyezett, In memoriam Révai Miklós 1749–1807 feliratú márványtáblát. A megemlékezők ezután Bartók Béla köztéri szobrához vonultak, ahol a zeneszerző tiszteletére elhelyezték a kegyelet koszorúit. Az ünnepi műsor a Nákó-kastélyban tudományos szimpóziumnal folytatódott, Velcsov Margit, a Révai Miklós Egyesület titkára köszöntötte az egybegyűlteket, majd Révai és a szülőföld kapcsolatáról értekezett. Révai tiszteletére szülővárosában emlékoszlopot állítottak 1893-ban, a torontáli néptanítók adakozásából, az oszlopon elhelyezett bronz Révai-dombormű készítője Holló Barnabás. Az emlékoszlop 1925-ig állt Nagyszentmiklóson, amikor Eminescu-szobrot helyeztek el a talapzaton. A Révai bronzrelief sorsa ismeretlen, de feltételezik hogy beolvasztották. Dr. Nagy János egyetemi tanár, a Magyar Nyelvtudományi Társaság képviselője, Baranyai Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem docense és Szekernyés János temesvári helytörténész Révai Miklós tudományos munkásságát méltató, illetve bánsági kötődéseit bemutató dolgozataikat ismertették. Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnökének köszöntője után hangverseny következett. /Pataki Zoltán: Révai és Bartók a Nákó-kastélyban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./

Tizenhetedik alkalommal szervezett „A bánsági régészeti kutatások támpontjai” címmel szimpóziumot a temesvári Banat Múzeum az ország nyugati térségében folyó feltárási munkálatokról. A rendezvény színhelyéül Nagyszentmiklóst választották, hogy a hármas országhatár találkozópontját könnyen elérjék a Magyarországról és Szerbiából meghívott kollégák is. A térséget ugyanis csak együttesen lehet feltárni. Az egyhetes rendezvény munkálatait előterjesztéseikkel, beszámolóikkal gazdagították a szegedi Móra Ferenc Múzeum, az újvidéki Vajdasági Múzeum, a pancsovai Pan Evo Múzeum és a belgrádi Régészeti Kar küldöttei. A szimpóziumon szóba került egy közös – román, magyar, szerb – feltárási térkép elkészítése. /(S.): A bánsági régészeti kutatások támpontjai. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./

A román nyelv és irodalommal megkezdődnek a VIII. osztályt végzettek országos záróvizsgái, amelyek eredményétől függően a tanulók közép- vagy ipari iskolában folytathatják tanulmányaikat. A nyolcadik osztályt végzett diákok országos tesztjére Fehér megyében összesen 120 magyar tanuló jelentkezett vizsgára, közülük 57-en a Bethlen Kollégium végzettjei. Több mint 4400 diák vett részt Hunyad megyében a képességvizsgán, közülük 63-an a magyar tagozaton végezték a nyolcadik osztályt: 33-an Déván, 16-an Vajdahunyadon, 6-an Lupényban, 5-en Vulkánban, 3-an pedig Petrozsényban vizsgáznak. Temes megyében nyolcezernél valamivel több nyolcadik osztályos tanuló vesz részt a képességvizsgákon. Ebből 79-en magyar tagozaton fejezték be az általános iskolát – tájékoztatott Kiss Ferenc tanfelügyelő (tulajdonképpen 89-en jártak magyar nyolcadikba, de tízen megbuktak valamilyen tantárgyból, így ők nem vehetnek részt a teszteken). A tanulók közül 69-en a Temesvári 12-es számú Általános Iskolában létrehozott központban vizsgáztak, három igazfalvi diák a facsádi líceumban, a nagyszentmiklósi magyar tagozat hét tanulója meg a helybéli 2-es számú általános iskolában. /Megkezdődtek az országos záróvizsgák. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 19./

Gyergyószárhegyen a Lázár-kastélyban tevékenykednek a VIII. Táltos Kézműves Tábor résztvevői a perzselő nyári nap elől. A harmincnapos táborozás alatt csodálatos hasonmás kézművesmunkák készülnek. „Az értékmegőrzés, értékteremtés az idei táborunk fő célkitűzése” – hangsúlyozta Kisné Portik Irén néprajzkutató, a tábor főszervezője. Az 1979-ben létrejött Szépteremtő Kaláka értékmentő tevékenységét folytató kézművestábor fő célja változatlanul a hasonmás kézművestárgyak létrehozása. A Magyarországról és Erdélyből érkezett kézművesek egész napos alkotó tevékenységét esténként előadások zárják, a meghívott előadók között visszajáró ismerősként van jelen Hidán Csaba magyarországi régész-történész és Kakas Zoltán sepsiszentgyörgyi muzeológus. Az alkotómunka eredményeként készülőben van a nagyszentmiklósi kincs edényeinek első hasonmás darabja. /Jánossy Alíz: Táltos Kézműves Tábor – boszorkányos kézügyesség. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./

Temes megye 14 településének 16 iskolájában folyik magyar nyelvű oktatás (is). Önálló magyar tannyelvűnek három nevezhető: az ötvösdi elemi, az óteleki nyolcosztályos, valamint a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, amelyben első osztálytól az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak az iskolaköteles magyar gyerekek Kiss Ferenc tanfelügyelő szerint optimizmusra ad okot, hogy nem rosszabbodik a helyzet. “Ahol az elmúlt tanévben volt magyar elsős, ott idén is lesz,– mondta Kiss Ferenc, a kisebbségi oktatáson belül a magyar nyelvűért felelős tanfelügyelő. – Elsőbe egy gyerek is beiratkozhat, legfeljebb szimultán osztály lesz, összevonva egy másik évfolyammal. ” Nem túl rózsás a helyzet, aminek az okai demográfiai, társadalompolitikai és szociális kérdésekben keresendők. Önálló magyar első osztály a múlt tanévben Temesváron a Bartókban, az 1-es és a 26-os számú iskolák, valamint Lugoson az 5-ös és a végvári általános iskola tagozatán volt, és úgy néz ki, hogy most is lesz. A már említett iskolákon kívül a következő településeken/intézetekben folyik oktatás magyar nyelven: Szapáryfalván, Pusztakeresztúron, Nagycsanádon, Nagybodófalván, Dettán, Zsombolyán (elemi), Újszentesen, Igazfalván, Nagyszentmiklóson (általános). Átlagosan ezer körüli Temes megyében a magyarul tanulók száma (a múlt tanévben 1051-en voltak), aminek majdnem a fele 1–4. osztályos. /Pataky Lehel Zsolt: Temes. Fenntartható állapot. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./

A nagyszebeni magyar-román kormányülés eredményeként végre megalósulhat a Bartók-központ a bánsági Nagyszentmiklóson. A zeneszerző szülőfalujában Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke állt a kezdeményezés élére. Fuchs Sándor helyi amatőr szobrász Bartók-mellszobra áll Nagyszentmiklóson, a Nákó-kastélyban berendezett emlékszobában Tamás Sándor elmondta, Demeter András kulturális minisztériumi államtitkár javasolta, hogy a Pro Bartók Társaságot alakítsák át közhasznú társasággá, és miután ez megtörtént, nyújtsanak be pályázatokat a két kormány által létrehozott kulturális alapítványokhoz. Ő beindította a közhasznú társasággá való alakulás folyamatát. Felújították és bővítették a Nákó-kastélyban 1969-ben berendezett Bartók-emlékkiállítást, anyaországi támogatással beszereztek egy koncertzongorát és Bartók Béla összes műveinek gyűjteményét digitális formában. Post mortem Nagyszentmiklós díszpolgárává avatták Bartók Bélát; szülőháza falán emléktábla, a város központjában Jecza Péter 1993-ban leleplezett mellszobra állít emléket a város legnagyobb szülöttjének. /Pataki Zoltán: Valóvá lett Bartók-álmok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./

Március 30-án, a helyi Pro Bartók Társaság kezdeményezésére, nyolcadik alkalommal emlékeztek meg Nagyszentmiklós legnagyobb szülöttje, Bartók Béla születésnapjáról. A Nákó kastély dísztermében harmadik alkalommal, teltház mellett tartották meg a Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gáláját. /Pataki Zoltán: Bartók Emléknap Nagyszentmiklóson. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 1./

„A legnagyobb pozitívum kétségkívül a temesvári választási siker – nyilatkozta Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök – a leadott szavazatok 5,1%-ával az RMDSZ-nek négyéves szünet után sikerült visszajuttatnia képviselőit a megyeszékhely önkormányzatába. Az RMDSZ listán két képviselő jutott be a városi tanácsba: az első helyről Szabó Ferenc tanító, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője, a második helyről a választási egyezség szerint a szerb érdekvédelmi szervezet képviselője. Újszentesen Szilágyi Géza RMDSZ-es polgármestert újraválasztották és sikerült a hat tanácsost is megőrizni. Nem ismétlődött meg a „zsombolyai csoda”, Kaba Gábor polgármesternek ezúttal nem sikerült az első körben nyernie és a kilenc RMDSZ tanácsos helyett csupán hatan kerültek be a helyi önkormányzatba. Pozitív eredmény született Nagybodófalván (3 RMDSZ-tanácsos 1 helyett), Újváron (6 tanácsos 4 helyett), Igazfalván (3 tanácsos), Csanádon és Csenén, ahol sikerült egy-egy tanácsost bejuttatni a helyi képviselői testületbe. Végváron megmaradt a 4 tanácsos, Dettán a 2, Pusztakeresztúron és Torontálkeresztesen 1-1, Szapáryfalván és Újmosnicán akár kettő is lehet, de még nincs végeredmény. Nagyszentmiklóson és Temesrékáson ismét kudarcot vallott az RMDSZ, akárcsak 4 évvel ezelőtt. /Pataki Zoltán: Képviselő a temesvári önkormányzatban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./

Kiss Ferenc, a magyar nyelvű oktatásért felelős tanfelügyelő a Nyugati Jelennek elmondta: Sok olyan tanári állás van, amelynek nincsen címzetes, kinevezett gazdája, de jelentkező minden állásra van. Nagyobb változások nem lesznek, az állásokra többnyire ugyanazok a tanárok pályáznak, akik előző évben is tanítottak az illető iskolákban. A legnagyobb hiány a címzetes magyar nyelvtanárokból van, a vizsgája két jelentkezőnek sikerült ugyan, de nem érték el a 7-es osztályzatot, így idén is helyettesítők maradnak. Valamennyi temesvári iskolában, de Nagyszentmiklóson, Végváron, Óteleken is van megpályázható magyartanári állás, ezeket helyettesítők fogják továbbra is betölteni. Pataki Zoltán: Hiánycikk a címzetes magyartanár. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 20./

A hagyományos Szent István Napok keretében „Helyi történénelmi–művészeti értékeink védelme” című szakmai tanácskozásra invitálta augusztus 22-én Buziásfürdőre a bánsági magyar civil szervezetek képviselőit a Szórvány Alapítvány. Dr. Bodó Barna elnök, Erdei Ildikó és munkatársaik bemutatták az alapítvány honismereti stratégiáját és eddigi eredményeit a Temes megyei magyar közösség értékeinek, emlékhelyeinek, kiemelkedő személyiségeinek feltérképezése területén. A tanácskozás során a résztvevők elemezték a hivatalosan nyilvántartott emlékhelyek, műemlék épületek jegyzékét: a 333 tételt magába foglaló listán alig szerepel néhány magyar vonatkozású történelmi emlékhely. Dr. Bodó Barna arra hívta fel a figyelmet, hogy a Piarista Líceum épület–együttes azért kerülhetett fel a hivatalos műemlék–listára, mert Szász Enikő elnök kezdeményezésére a Temesvári Magyar Nőszövetség 6–7 évig tartó szívós munkával beemelte a köztudatba. – Hihetetlenül sok értékünk van, ezeket mind be kell emelni a közös értékek tárházába, amit csak összefogással lehet elérni. Nem egy civil szervezet fogja végigvinni ezt a feladatot, hanem a megye területén működő valamennyi magyar civil szervezet, kezdve Csanádtól Nagyszentmiklóson át, folytatva Zsombolyával, Végvárral, Dettával, Újszentessel, Igazfalvával, Bodófalvával, Szapáryfalvával, el egészen Lugosig és Temesvárig, nyilatkozta dr. Bodó Barna. A Szórvány támogatást nyújtana a magyar civil szervezeteknek abban, hogy megkeressék azokat a helyi értékeket, amelyeknek képviselete állandósíthatja a tevékenységüket. A Szórvány Alapítvány 7–8 éve módszeresen foglalkozik helytörténettel és honismerettel, könyveket, kiadványokat jelentetett meg erről a témáról, létrehozta a Bolyai János emlékszobát. /Pataki Zoltán: Szórvány Alapítvány – Értékmentő civil összefogás. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 25./

A bánsági etnikumok, magyarok, németek, bolgárok, szerbek, horvátok és romák vezető személyiségeivel illetve közösségeivel szervezett találkozón vett részt, valamint látogatta meg egyes oktatási vagy művelődési intézményeit az a 22 újságíró, akik a PER (Projekt on Ethnic Relation), Terv az Etnikai Kapcsolatokról ötnapos rendezvénysorozatára jött el tájainkra. A bukaresti székhelyű Közép-, Kelet-, Dél-Kelet Európai Régiós Központ valamint annak marosvásárhelyi irodája 2004 óta több alkalommal szervezett dokumentációs utakat etnikai közösségekbe a sajtó munkatársainak. Temesváron az újságírók találkoztak Marossy Zoltán alprefektussal és Halász Ferenc RMDSZ-elnökkel, rövid városnéző sétán vettek részt, majd Nagyszentmiklósra utaztak, ahol a helyhatóság vezetőivel találkoztak és tájékozódtak a vidék nagy szülötte, Bartók Béla emlékének ápolásáról. Óbesenyőn a bolgár közösséget keresték fel, ezután pedig találkoztak a német és a szerb etnikum képviselőivel. /Szekernyés Irén: Újságírók a toleranciáért. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./

Nagyszentmiklóson, Bartók Béla szülővárosában néhány tucatnyi nagyszentmiklósi, temesvári és szegedi zenész és zenerajongó vett részt szeptember 27-én a nagy zeneszerző halálának 63. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. A Bartók emlékműnél elmondott ünnepi beszédében Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke arra emlékeztetett, hogy 2002 óta, amikor állandó határátkelő nyílt Nagycsanádnál, a határ két oldalán élő zenebarátok együtt ápolják a Bánság nagy szülöttjének emlékét, évente többször is találkoznak Nagyszentmiklóson. A megemlékezés résztvevői koszorúkat helyeztek el a Bartók emlékműnél, majd ünnepi hangversenyre került sor a Nákó-kastély dísztermében. Tamás Sándor elmondta: az utóbbi években a Pro Bartók Társaság több mint 40 koncertet szervezett Nagyszentmiklóson, az idén ez volt már a harmadik, Bartók emlékének tisztelgő zenei esemény. A szegedi és a temesvári egyetem zeneművészeti karának tanárai és hallgatói immár rendszeresen találkoznak és koncerteznek Nagyszentmiklóson. /Pataki Zoltán: In memoriam Bartók Béla. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./

Október 26-án, vasárnap avatták fel Nagycsanádon Révai Miklós kegyesrendi pap, egyetemi tanár és költő, a magyar nyelv és irodalom nagy tudósa emléktábláját. Groza Dániel helyi plébános szentelte fel a templom falán elhelyezett márványtáblát. A Révai Miklóst ábrázoló dombormű Kaubek Péter szobrászművész munkája. Dr. Nagy János, a Szegedi Tudományegyetem alkalmazott nyelvészeti tanszékének tanára a Nagyszentmiklóson született, de Csanádon tanult és nevelkedett Révai Miklós, a magyar történeti nyelvészet megalapítója munkásságát méltatta. Az emléktábla állítás kezdeményezője Velcsov Margit nagyszentmiklósi magyartanár, aki a Washingtoni Amerikai Magyar Szövetség anyagi támogatásával készíttette el a márványtáblát, valamint a Telbisz Mária vezette Révai Miklós Egyesület. /Pataki Zoltán: Csanádi emléktábla Révai Miklósnak. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./

Március 28-án, szombaton tartották meg Nagyszentmiklóson a hagyományos Bartók-napot, amelyet a Pro Bartók szervezett a város legnagyobb szülöttjének, Bartók Béla zeneszerzőnek a születésnapjára emlékezve A megemlékezők a napokban elhunyt Jecza Péter szobrászművész Bartók-szobrát és a szintén Nagyszentmiklóson született Révai Miklós nyelvész emléktábláját is megkoszorúzták. /Pataki Zoltán: Bartók- és Révai-megemlékezések Nagyszentmiklóson. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 30./

A gazdasági helyzet rányomja a bélyegét a városok lélekszámának alakulására. Arad megye lakossága számának csökkenését figyelve, az elmúlt tíz év legnagyobb zuhanása az ezredforduló és 2002 között volt. Ekkor két év leforgása alatt a népesség 12 941 fővel zsugorodott: 2000-ben még 476 373 fő volt a lakosság száma, 2002-ben viszont már csak 463 432. Enyhültek a nyugatra való utazási feltételek, és egy újabb hullám vándorolt ki szerencsét próbálni, de nem csak Arad megyéből, hanem az ország többi régiójából is. 2002-őt követően jelentősen lassult a népesség csökkenése Arad megye lakossága jelenleg 457 306 fő. 2000-ben Arad város lakossága még 183 928 volt, két évvel később viszont 172 759, jelenleg pedig a lakosok száma 166 003 fő. A megyében vannak olyan városok, községek, ahol a lakosság száma, ha csekély mértékben is, de növekedett. Ilyen például Pécska, Tőzmiske, Nagyzerénd vagy Zimándújfalu. Csökken viszont a megye legfiatalabb magyar községének, Kisiratosnak a lakossága: 2005-ben még 1749-en éltek itt, jelenleg pedig 1650 a népesség száma. 2002-ben Arad lakosai közül 22 479 személy volt magyar. Pécskán 4238-an, Pankotán 604-en, Iratoson 1301-en, Fazekasvarsándon 645-en, Nagyzerénden 1347-en, s Arad megyében összesen 49 568-an vallották magukat hivatalosan is magyarnak. Temes megye városaiban többé-kevésbé stabilizálódott a lakosság, A megyeszékhelynek, Temesvárnak 2000-ben 317 660 lakosa volt, 2006-ra a város lélekszáma 303 224-re csökkent, majd lassú növekedésnek indult, 2009 elejére 311 586 főre emelkedett Temesvár lélekszáma. A tíz Temes megyei város közül Zsombolya az egyetlen, ahol 2002 óta folyamatosan növekszik a lakosság: 2002-ben 11 113, idén januárban 11 804 volt az állandó zsombolyai lakhellyel rendelkező személyek száma. A környékbeli falvakról sokan beköltöztek Zsombolyára, ahová sok befektető jött. Nagyszentmiklóson, a megye nyugati csücskében nagyjából stabil, 13 300-13 200 a lélekszám, a megye gazdaságilag valamivel elmaradottabb keleti vidékein viszont enyhén csökkenő tendenciát mutat a lélekszám Lugoson, Facsádon, Buziásfürdőn egyaránt. Gátalján 2005-ben 6142, 2009 elején 6151 volt a lélekszám, tehát alig változik, Dettán valamelyest csökkent 6655-ről (2005) 6547-re (2009). A Temesvár vonzáskörzetéhez tartozó Temesrékason nőtt a lakosok száma 8220-ról (2005) 8402-re (2009). A Temesvárral gyakorlatilag összenőtt Újszentes községet a megyeszékhely “hálószobájának” is nevezik, hiszen a tehetősebb városiak ezrével építettek házakat a község határában. A legutóbbi népszámláláskor 2700 újszentesi lakost tartottak nyilván, 2009-re ez a lélekszám Szilágyi Géza polgármester szerint meghaladja a hatezret! Hunyad megye lakossága folyamatosan csökken. A 2002-es népszámlálás 487 115 lakost regisztrált, 2009. január elsején a megye lakossága 466 586 fő volt. A városi lakosság gyorsabb ütemben csökkent, mint a falusi. 70 449 lakossal továbbra is Vajdahunyad a megye legnépesebb települése. Déván 66 664 személy élt január elsején, Petrozsényban pedig 43 197. Lupény a negyedik 29 281 lakossal, Vulkán az ötödik 28 478-al, Szászvároson pedig 21 471 személy élt az év elején. A magyarság száma és aránya csökkent Hunyad megyében: míg 1992-ben 33 849 magyart regisztráltak, ami az akkori lakosság 6,2%-t jelentette, tíz évvel később csak 25 321-t találtak a népszámlálók, ami a lakosság 5,2%-t tette ki. Az RMDSZ jelenleg olyan 4,8%-os aránnyal számol, ami 22 000 embert jelentene. /Irházi János, Pataki Zoltán, Chirmiciu András: A lakosság száma. Mint a gyertyaszál. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 5./

A magyar személyiségek szerepét, jelentőségét évtizedekig tudatosan elhallgatták, róluk manapság is szándékosan megfeledkeznek tudományos ülésszakokon. Ujj János Arad megye neves szülötteiről írt hézagpótló kisenciklopédiájában /Arad megye neves szülöttei. Összeállította Ujj János. Alma Mater Alapítvány, Arad, 2007/ találóan jegyezte meg: legalább félezer olyan személyiség látta meg a napvilágot tájainkon, akinek nevét illene ismerni. Köztük van például Eckhardt Ferenc és Sándor, Lóczi Lajos, Asbóth Oszkár, Baász Imre, Jávor Pál, Kuncz Aladár, Réz Ádám és Pál, Simonyi Imre, Szentimrei Jenő, Tóth Árpád, Klebelsberg Kunó, Ormós Zsigmond és Cziffra Géza filmrendező, Bánság is adott értékeket, közöttük volt Temesvári Pelbárt, a középkori magyar irodalom ismert alakja, a nagyszentmiklósi születésű Révai Miklós nyelvész, az 1848-as idők három kiválósága Temesváron született, Fiala János, Kiss Ernő és Klapka György. Nagyjécsáról indult Abafi Lajos irodalomtörténész, Temesvár szülötte Kerényi Károly klasszikus-filológus, vallástörténész, Hauser Arnold és Kós Károly. Hunyad megyében kevés nyom őrzi a vidék nagy szülötteinek emlékét. A „legidősebb”, ma is számon tartott neves szülöttje a megyének a Szászváros közeli Romoszon 1422 körül született György Mester, Kis-Ázsia első magyar, sok szempontból első európai feltárója, akit az irodalomban a Szászsebesi Névtelen vagy Georgius de Hungaria néven emlegetnek. Művei már élete során, illetve közvetlenül azután 14 latin és kilenc német nyelvű kiadást értek meg. A megye másik nagy szülöttje, az 1500 körül Déván napvilágot látó Dévai Bíró Mátyás. 1580. november 15-én Marosillye várában született Bethlen Gábor fejedelem. Kevésbé ismerős viszont az a tény, hogy 1610-ben szintén Hunyad megyében született meg az 1658 és 1660 között Erdélyt török támogatással kormányzó Barcsay Ákos fejedelem. A felvilágosodás korából említésre méltó az 1793-ban Déván született Ponori Thewrewk József író, régiséggyűjtő, a nyelvújítás híve. Neki köszönhető, például, a honvéd, úrbér szavak használatának az elterjedése is. 1803-ban, a család algyógyi birtokán látott napvilágot az Erdélyi Közművelődési Egylet, az EMKE nagy alapítója, gróf Kún Kocsárd. Elvállalta a szászvárosi kollégium főgondnokságát, és hamarosan saját költségén megépítette a kollégium új épületét. Az EMKÉ-nek ajándékozta 1700 holdas algyógyi birtokát a 33 gazdasági épülettel. A XIX. század végének két nagy Hunyad megyei szülöttje báró Nopcsa Ferenc és Maderspach Viktor. A Hátszeg környéki dinoszaurusz-maradványokat Nopcsa Ferenc fedezte fel. Maderspach Viktor vadászati szakíró, katonatiszt 1875 februárjában született a Hátszeg közeli Vaspatakon. 1918-ban részt vett a Kratochvill Károly vezette Székely Hadosztály megszervezésében. 1921-ben menekülnie kellett Romániából. Maderspach Viktor 1941. október 3-án halt meg. /Puskel Péter, Szekernyés Irén, Gáspár-Barra Réka: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

Nemrég elhunyt nagy fiára, Jecza Péter (1939-2009) szobrászművészre emlékezett Temesvár, abból az alkalomból, hogy az élők sorából 2009. március 24-én eltávozott neves alkotó október 16-án töltötte volna be 70. életévét. A művészpedagógus, Sepsiszentgyörgyön született, Kolozsváron tanult, de Temesváron bontakoztatta ki tehetségét, itt alkotta meg 700 plasztikai művét. A város hálája jeléül, post mortem díszpolgárává avatta. A temesvári Központi Parkban (Scudier-liget), az augusztus 3-án létesített Személyiségek Sétányát a tájegység legnagyobb szülöttjének, Bartók Bélának a szobrával egészítették ki. Bartók arcmását Jecza Péter 1973-ban mintázta meg: az alkotás 1993-tól Bartók szülőhelyének, Nagyszentmiklósnak megbecsült dísze. Az emlékműnek módosított, egyszerűbb változatát állították fel október 15-én Temesváron. Az ünnepi rendezvényen Tamás Sándor, a nagyszentmiklósi Pro Bartók Társaság elnöke mondott beszédet. Temesváron a Héliosz Galériában rendezett emlékkiállítás: De Magister. In memoriam Jecza Péter, az elhunyt alkotó, Jecza Péter művészpedagógusi munkásságát állította előtérbe. 21 szobrásztanítványa, az ő szellemiségét továbbéltető alkotásával tisztelgett a Mester emléke előtt. Október 25-én pedig az Operaházban De Amicitia. In memoriam Jecza Péter címen emlékhangverseny lesz, amelyen a nagy alkotó zenészbarátai róják le hódolatukat. /Szekernyés Irén: Jecza Péter emlékezete. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./

Ismeretlen tettesek ellopták a nagyszentmiklósi Bartók Béla szobor – a közelmúltban elhunyt Jecza Péter szobrászművész alkotása – talapzatáról a három nyelvű, bronzból készült emléktáblákat. „Bejelentettük a rendőrségen a bronztáblák eltűnését – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke. Jecza Péter özvegye felajánlotta, hogy újrakészítteti a táblákat. /Pataki Zoltán: Kifosztották a nagyszentmiklósi Bartók-emlékművet. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./

Puskel Péter ismert aradi helytörténész az Aradon, illetve Arad megyében született nagy magyarokat vette számba. Klebelsberg Kunó gróf érdemeit néhány sorban kockázatos összefoglalni, mert minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú volt. A magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora Magyarpécskán látta meg a napvilágot, Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott iskolákat, tanítólakásokat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette. Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása. Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg. Pécskán a római katolikus templom falán a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor (Jecza Péter munkája) emlékeztet a városka kiválóságára. A magyar filmművészet múltja elképzelhetetlen Jávor Pál nélkül. Jermann Pálként 1902. január 31-én szerelemgyerekként született Aradon, ahol 17 évet élt. Vidéki színházakban kapott szereplehetőséget, de fegyelmi vétség miatt hamar szerződés nélkül maradt. A Csak egy kislány van a világon című némafilm hozta meg számára a kiugrás lehetőségét 1929-ben. Több mint hetven magyar filmben játszott. És majd mindegyikben főszerepet! 1946-ban Groza Péter miniszterelnök meghívására erdélyi turnéja során járt ismét szülővárosában. Az internálás poklából kikerülő Jávor akkoriban már csak árnyéka volt egykori önmagának. Amerikába ment, de ott nem volt sikeres. 1957-ben hazatért, 1959. augusztus 14-én halt meg Budapesten. Inke László színművész 1925-ben Aradon született, ahol édesapja, Rezső, két évig a színházigazgatói tisztet is betöltötte. Inke László 1947-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát és vidéki színházakban kezdte el a pályát. Tíz év múlva került fel Budapestre és a fővárosban több társulatnál megfordult. Elsősorban karakterszínészként nyújtott kiemelkedőt. Raffy Ádám (Kuppfert Miksa) orvos és regényíró két fia, Ádám kritikus és műfordító, Pál pedig irodalomtörténész, -kritikus és műfordító. Ádám 1926-ban, Pál 1930-ban született Aradon, nem sokkal édesapjuk Nagyváradra költözése előtt. Raffy Ádám többek között az Akadémiai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként az angol, francia, német irodalom egyik legavatottabb tolmácsolója volt, 1978-ban hunyt el. Raffy Pált származása miatt a vészkorszakban internálták. A háború után magyar–francia szakos diplomával a Szépirodalmi Kiadóban dolgozott. Műfordításai mellett Kosztolányi Dezső összes műveinek a szerkesztését is elvégezte. Aradi Zsigmondról viszonylag keveset tudunk. Aradon született 1839-ben, kezdetben mérnöki tanulmányokat folytatott Németországban, majd Bécsben szobrászatot. Milánóban és Velencében élt és dolgozott, de kapcsolatban állt szülővárosával. Így kapta meg a megbízatást a Búsuló Arad (honvédemlékmű) elkészítésére, amelyet 1873-ban állítottak fel. Innen azután átszállították a mai Tisztviselőtelep helyén állt régi honvédtemetőbe, majd 1932-ben sérült állapotban a múzeum raktárába. Ma is ott áll a 48-as ereklyék között. Megmintázta még az aradi színház számára Laborfalvi Róza és Szerdahelyi Kálmán mellszobrát. A Laborfalvi-szobornak az évek folyamán nyoma veszett. Szerdahelyi Kálmán mellszobra a Sarbut-féle színházi múzeum leltárában volt. Pár évvel ezelőtt a Csiky Gergely Líceum padlásán találtak egy összetört Petőfi-domborművet. Az A. Zs monogram alapján minden bizonnyal a neves aradi művész alkotása. Ez most restaurálva az intézet folyosóján látható. Ormós Zsigmond (1813–1894) Pécskán született. Életpályája azonban a szomszéd vármegyében, Temesben teljesedett ki. Ormós főszolgabíróként és képviselőként ‘48-as részvételéért hónapokig a temesvári börtön lakója, majd szabadulása után évekig rendőrségi zaklatást szenvedett el. A kiegyezés után Temes vármegye főispánja, a művészetek és a művészek nagy mecénása, kiállítások szervezője, a kultúra támogatója, a Dél-magyarországi Történeti és Régészeti Társaság megalapítója, az MTA levelező tagja. Kezdeményezésére látott napvilágot a vármegye közlönyeként a Temesi Lapok. A Pankotán 1891-ben született Asbóth Oszkár az első világháborúban a központi hatalmak repülőseinek egyik kísérleti telepén végzett mérnöki kutatásokat. Az 1920-as évek végén Asbóth maga is számos felszállást hajtott végre két, ellentétes irányban mozgó légcsavarral felszerelt gépen. Asbóth kutatásainak eredményét alkalmazták a helikopter elkészítésénél. Ezért sokáig őt tartották e légi jármű feltalálójának. Újaradon született két másik Asbóth. A szintén Oszkár (1852) névre keresztelt fivér nyelvészként vált ismertté. A szlavisztika szakértője volt, egyetemi tanár Budapesten, majd 1907-től akadémikus. Két évvel fiatalabb öccse hosszabb külföldi karrier után Budapesten a Műegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Kotsis Iván (1889–1980) és öccse, Endre (1897–1954) Aradról indultak, és mindketten ragyogó egyetemi és épülettervezői pályát futottak be Budapesten. Ivánt tagjává választotta az MTA. Endre tervei alapján épült fel a Vörösmarty téri egykori IBUSZ-palota. Laczó Gusztáv Kisjenőn született, túl korán ragadta el a halál. Aradon a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. Marosvásárhelyen 1959-ben végezte el a színiakadémiát, és Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön számos szerepet játszott. Baász Imre Aradon született, az Aradi 3-as számú Középiskolában (a mai Csiky) érettségizett 1959-ben. Kolozsváron végezte a művészeti főiskolát, később meghívták Bukarestbe tanítani. Sepsiszentgyörgyön korszerűsítette a helyi múzeum szépművészeti részlegét. 1985-ben ő volt az év grafikusa, a Kalevala-illusztrációjáért. Grafikái, kollázsai tovább öregbítették hírnevét. Atzél Béla, a borosjenői Atzél család egyik „fekete báránya” volt. Atzél Béla angliai mintára Budapesten, a Stefánia úton megnyitotta a Park Klubot, amelyet ízlésesen antik bútorokkal rendezett be. Maga Erzsébet királyné is ellátogatott az arisztokrácia és a nagypolgárság e mondén szórakozóhelyére. Később az Országos Kaszinót is igazgatta. ő lett a Vígszínház első intendánsa. Mindössze 49 éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Hunyad megyéből meg kell említeni Szamossy Elek festőművészt. Paál László a zámi Nopcsa-kastélyban látott napvilágot. Fiatalon az aradi rajziskolában tanult, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, akihez élete végéig szoros barátság fűzte. Élete nagy részét Barbizonban töltötte. A szentgyörgyvályai születésű Szőts István a magyar filmvilág egyik legjelentősebb rendezője /emlékezetes az Emberek a havason című filmje/. Az 1914-ben Déván napvilágot látó Baróti, eredeti nevén Szabó Géza több újság neves publicistája, Budapesten a Magyar Nemzet napilapnak haláláig volt a munkatársa. A Bánság legnagyobb szülötte, Bartók Béla, Nagyszentmiklósról indult. Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Lugoson látta meg a napvilágot, Acél Ervin karmester Temesvár szülötte. Gertenyesről lépett a világhír útjára Hollósy Kornélia operaénekesnő. A sokféle művészi tehetséggel megáldott Gyertyánfi Berta, Nákó Kálmán nagyszentmiklósi gróf felesége festő- és zeneművész volt. Temesvárról indult Brocky Károly festőművész. Kevesen tudnak Burghardt Rezsőről szülővárosában, Zsombolyán. Munkácsy-díjas portré-, csendélet-, akt- és városképfestő volt. Sok kiváló építész mondhatta szülőföldjének a Bánságot, így Aigner Sándor, Árkay Aladár. Több művész szintén bánsági: Hermann Lipót, Uitz Béla, Farkas André, André François grafikusművész, aki a francia plakátművészet meghatározó egyénisége lett és Kállai Ernő. A színművészek közül Lázár Mária és Tábori Nóra. A lugosi születésű Lugosi Bélát és a temesvár-szabadfalui Johnny Weissmüllert (János) Amerikában emelte szárnyára a világhír, a film. Temesváron látta meg a napvilágot az egyik legsikeresebb sportoló, Balázs Jolán atléta, világbajnok magasugró. /Gáspár-Barra Réka, Puskel Péter, Szerenyés Irén: Elszármazott nagyjaink II. Aradon ringatták bölcsőjüket. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21. / Előző: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

A Pro Bartók Társaság és elnöke, dr. Tamás Sándor szervezésében koncertezett Bogányi Gergely magyarországi zongoraművész a hét végén Nagyszentmiklóson a Nákó kastélyban. /Szekernyés Irén: Hangverseny a Nákó-kastélyban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./

Bartók Emléknap Nagyszentmiklóson – Újraépítené a zeneszerző szülőházát a polgármester
Szülővárosában, Nagyszentmiklóson vasárnap délután emlékeztek meg Bartók Béla születésének 129. évfordulójáról, a Pro Bartók Társaság szervezésében.
A világhírű zeneszerző szobránál Tamás Sándor, a Társaság elnöke köszöntötte a rendezvény résztvevőt, akik ez alkalommal a nemrég elhunyt László Ferenc kolozsvári zenetudósról, a legnagyobb Bartók kutatóról is megemlékeztek. Dănuţ Groza nagyszentmiklósi polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy méltókképpen ápolják a város nagy szülöttjének emlékét, majd személyes véleményének hangot adva azt javasolta, hogy a Polgármesteri Hivatal és a civil szervezetek erőiket egyesítve állítsák vissza eredeti formájába, vagy építsék újra Bartók Béla nagyszentmiklósi szülőházát. A polgármester ez alkalommal azt is elmondta, hogy gróf Nákó Kálmán és felesége, Nákó Berta síremlékét is fel szeretné újíttatni a katolikus templom alagsorában, de a híres nagyszentmiklósi kincset is haza szeretné hozni legalább egy hiteles másolat formájában. A megemlékezésen résztvevő intézmények és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták Bartók Béla szobrát, a tavaly elhunyt Jecza Péter szobrászművész alkotását.
Nemzetközi zongoragála a Nákó kastélyban
A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara március 23-28. között negyedik alkalommal szervezte meg Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt. A díjazottak gálaelőadására vasárnap este telt ház előtt került sor a Nákó kastély dísztermében, a Nagyszentmiklósi Bartók Emléknap keretében. Öt fiatal zongoraművész - az első díjas Szokolayné Szőke Diána, a megosztott második díjas Utasi Noémi és Görög Enikő, valamint a megosztott harmadik díjas Omordia Rebeca és Szabó Marcell virtuóz játékának tapsolhatott a nagyszentmiklósi közönség, akik a Pro Bartók Társaság különdíjait is átvehették Tamás Sándor elnöktől és dr. Kerek Ferenctől, a szegedi Zeneművészeti Kar dékánjától.
„Nyolc országból érkezett 27 versenyző vett részt a szegedi zongoraversenyen – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Kerek Ferenc, a Csiky Boldizsár Erkel-díjas zeneszerző vezette zsűri tagja – a szakemberek egybehangzó véleménye szerint nemcsak létszámbeli, de ugrásszerű minőségi előrelépést hozott az idei vetélkedő az előző évekhez képest, pedig a korábbiak is jól sikerültek. Egy ilyen zsűrinek véleményem szerint az a dolga, hogy a szakmai elemzés után törekedjen konszenzusra, akkor is ha esetleg eltérő szempontok alapján értékelnek. Van olyan zsűritag, aki a virtuozitásra helyezi a hangsúlyt, más talán a mű mondanivalójának a visszaadását vagy a közönséggel való kommunikálás készségét értékeli elsősorban. A Nagyszentmiklóson is fellépett ifjú tehetségek közül kiemelkedett Szokolayné Szőke Diána teljesítménye, aki minden egyes zenei gondolaton, zenei mondaton belül tökéletesen szinkronban játszik a kottaképpel, a szerzői instrukciókat maradéktalanul megvalósítja és erőteljes kifejezőkészséggel, lényegében hibátlan játéktechnikával rendelkezik.”
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Bizonytalan a kisebbségi tagozatok sorsa
Május közepén még nem tudják a magyar, német és szerb nyelven működő vidéki iskolai tagozatokon tanuló gyerekek szülei, hogy jövőre lesz-e még a kisebbségek nyelvén folyó oktatás az illető településen, vagy sem – nyilatkozta a sajtónak Halász Ferenc Temes megyei helyettes főtanfelügyelő. A gyermeklétszám-gondokkal küzdő lugosi, dettai, nagyszentmiklósi, zsombolyai magyar iskolai tagozatok, illetve az óteleki magyar iskola sorsa még bizonytalan, mert a legutóbbi tanügyi vonatkozású kormányrendelet sem rendezte a kisebbségi iskolák finanszírozásának kérdését, de hasonló helyzetben van öt szerb és két német nyelvű iskolai tagozat is a megyében. „A tanfelügyelőség kérte az illetékesektől a kisebbségi tagozatos iskolák helyzetének rendezését, de eddig nem történt semmi – mondta Halász Ferenc Bizonytalanságban tartják a szülőket és a tanárokat is, akiknek veszélyben van az állásuk.” Temesváron már összevonták a három magyar nyelvű általános iskolát, úgy, hogy az 1-es és a 26-os Általános Iskola magyar tagozatai a Bartók Béla Líceumba költöznek, de két vidéki 1-4 osztályos iskola helyzete is tarthatatlan az alacsony gyermeklétszám miatt. „Tisztában vagyunk vele, hogy Temesváron jövőre még kevesebb gyerek iratkozik magyar iskolába, mint az előző években, mert a nagy távolság miatt nem minden gyárvárosi és Circumvalaţiunii negyedbeli magyar gyereket visznek el a Bartók Béla Líceumba” – mondta Halász Ferenc – „így mindenképpen veszteség éri magyar nyelvű oktatást Temes megyében. Bízunk benne, hogy egy következő kormányrendelet megoldja a kisebbségi iskolák és tagozatok finanszírozásának kérdését is és legalább a vidéki magyar tagozatokat sikerül megmenteni
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

DKMT közgyűlés Nagyszentmiklóson – Hunyad megye és Békéscsaba is kilépett
A rossz idő nyomta rá a bélyegét a Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió napja alkalmából szombaton a Triplex Confinium hármashatár-kőnél szervezett rendezvényekre.
Constantin Ostaficiuc Temes megyei elnök, valamint Zakar Péter Csongrád megye és Boris Barjaktarovic Vajdaság Autonóm tartomány alelnökei a határkő mellett felállított sátorban mondták el üdvözlő beszédeiket, majd ugyanott díjazták a DKMT mezei futóverseny győzteseit. A határ ünnepélyes megnyitása után – szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig átjárható a román-magyar-szerb hármashatár Óbéb-Kübekháza-Magyarmajdány térségében – a nagyszentmiklósi Nákó kastélyban tartották meg a DKMT Eurorégiós együttműködés közgyűlését. A tagmegyék vezetői egyetértettek abban, hogy szükség van az eurorégió turisztikai marketing-stratégiájának kidolgozására, a turisztikai útvonalak (A bor útja, a Szecessziós épületek útja, stb.) hangsúlyosabb népszerűsítésére. Szó esett a DKMT Közhasznú Társaság nyertes európai pályázatainak megvalósításáról, amelyek a katasztrófavédelem és az eurorégión belüli vasúti közlekedés fejlesztését célozzák. A résztvevők megszavazták Békéscsaba város tagságának felfüggesztését, illetve Hunyad megye kilépését a DKMT Eurorégióból. A DKMT soros elnöki tisztsége a következő évre Csongrád megye elnökét illeti meg, a közgyűlés keretében Constantin Ostaficiuc Temes megyei elnök átadta a szimbolikus „stafétabotot” Zakar Péter Csongrád megyei alelnöknek. A DKMT Eurorégió Napjai alkalmából szombaton autós rally-t is tartottak Nagyszentmiklóson.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Trianontól Schengenig – az igazság és a megbékélés útján
A világnyelveken beszélő nagy nemzetek fiai, történelmi, irodalmi, művészeti és tudományos nagyságai közismertek – mi, magyarok is számon tartjuk és értékeljük őket. Nem így az ún. kis nemzetek nagy emberei. Külföldön járván nemegyszer már annak is örülhettünk, hogyha valaki a "magyar aranycsapat" nagy labdarúgójáról, Puskás Ferencről hallott…
Az Európai Unió nemzeteinek közössége, az őket összekapcsoló kölcsönös megismerés, tisztelet és szolidaritás szelleme, egymás, illetve közös értékeiknek a megbecsülése jó alapot és lehetőséget szolgáltak arra, hogy világhírre érdemes – de mégis kevéssé ismert – nagy magyarjainkat is megismertessük európai testvérnépeinkkel. Ezért jött létre ez a kiállítás, melynek címe: Hírneves magyarok – A trianoni múltból a schengeni jövőbe.
Ezen túlmenően viszont – akarva-akaratlanul – egy gyászos évfordulót is idéz a kiállítás. Olvassuk csak a nagy magyar neveket: Bolyai János matematikus, Liszt Ferenc zeneszerző, Munkácsy Mihály festőművész, Ady Endre költő, Bartók Béla, a magyar zene másik géniusza, Márai Sándor, a XX. század nagy regényírója – hogy csak néhányat említsünk a legjavából. Rögtön ezután pedig vessünk egy pillantást Kelet-Közép-Európa térképére: hol is születtek ezek a kiváló nagyságok? Szülőhelyüket hiába keresnénk Magyarországon. Kolozsvár / Cluj-Napoca – Románia, Doborján / Raiding – Ausztria, Munkács / Munkacevo – Ukrajna, Érmindszent / Eriu-Mecensiu és Nagyszentmiklós / Sânnicolau Mare – Románia, valamint Kassa / Kosice – Szlovákia, és a sort a délszláv államokkal folytathatnánk – íme ők valamennyien "külföldön" születtek...
A világhírű magyar nevek rendhagyó "térképével" egyben a II. világháborút lezáró békekötések, a Magyarországot darabjaira szakító trianoni békediktátum 90. évfordulójára is emlékeztetni szeretnénk, mely az ország 2/3 részét, lakosságának pedig több mint a felét a szomszédos országok fennhatósága alá juttatta, megkérdezésük nélkül magyarok millióit taszítva kisebbségi elnyomatásba, a másodrangú állampolgárság és a mesterséges asszimiláció állapotába.
Távol áll tőlünk a revizionizmusnak még csak a gondolata is. A szomszédos népeket sem akarjuk sérteni, hiszen velük együtt tartozunk vagy éppen igyekszünk a közös Európába. Kilenc évtizeddel a magyar történelem egyik legnagyobb katasztrófája után viszont – úgy érezzük – tartozunk azzal, hogy a sokáig elhallgatott vagy letagadott történelmi valósággal szembenézzünk, és – amint nagy költőnk, József Attila írta – "a múltat bevalljuk" és "rendezzük végre közös dolgainkat".
Tavaly a kommunista múlt szörnyűségeivel nézett szembe az Európai Parlament. Az ateista-kommunista diktatúra idején Trianon és a kisebbségi elnyomás tabunak számított. Félnünk és hallgatnunk kellett – még a magyarságuk miatt üldözött és meggyilkolt halottainkat sem temethettük el méltóképpen. A nacionál-kommunista rezsimek meghamisították a történelmet, s az emberi gyászhoz való alapvető emberi jogunktól is megfosztottak.
A szabad és egyesült Európában, ahol éppen az Európai Történelem Háza közös tervének a megvalósításán fáradozunk, úgy ítélem, itt az ideje, hogy nyíltan kimondjuk az igazságot, és Antigoné módjára, akár a posztkommunista kreoni hatalommal is szembeszállva, végtisztességet tegyünk Polüneikésznek – testvéreinknek, akik a szovjet "malenkij robotban", Tito partizánjainak vérengzéseiben vagy a Maniu-gárdisták kegyetlenkedéseiben tízezrével hullottak el gyászolatlanul, vagy a csehszlovákiai deportálásoknak és Ceausescu homogenizációs politikájának váltak áldozataivá. Mi, magyarok készek vagyunk a saját történelmi vétkeinket is beismerni, ugyanis tisztán látjuk, hogy a lágerek és a gulágok tömegsírjaival, az egymás ellen elkövetett bűnök tehertételével egyetlen nép sem lehet jó lelkiismerettel az egyesült Európa tagja.
"A múlt rendezése" és a megbékélés viszont a valóság beismerésével és az igazság kimondásával kezdődik. És minden nép és nemzet – nemcsak a többség, hanem a kisebbségek – emberi és kollektív jogainak az elismerésével folytatódik. – Az örmény holokauszt jóvátétele nélkül Törökország sem válhat az unió teljes értékű tagjává!
Mi nem revansizmust – hanem békét és testvéri együttműködést szeretnénk Európában. Olyanképpen, ahogyan Bartók Béla megfogalmazta: "Az én igazi vezéreszmém … a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és viszály ellenére… ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás…" Nos, ebből a "tiszta forrásból" erednek Márai Sándor szavai is, aki ekképpen vall Európáról: "A jövő Európáját gazdasági vonatkozásokban nem lehet másképp látni, mint vámhatárok nélküli, közös, óriási termelő- és elosztóterületet, ahol az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya és gátlása nélkül végre kifejtheti igazi képességeit."
Tőkés László erdélyi EP- képviselő
Népújság (Marosvásárhely)

Élő emlékezet – „Fennen hirdették, itt az idő, hogy a magyar értelmiséget lefejezzék”
Dani Péter evangélikus lelkész 1956-ra és következményeire emlékezik
Tíz éve tart már a húszadik század értékelése, egy nagyon tömény és agresszív századé, amely sok csodát és szörnyűséget produkált. És nagyrészt még mindig ismeretlen ez a század, ha csak arra gondolunk, hogy 2000-ben rátaláltak egy 1945-től orosz hadifogságban felejtett túlélőre, 1956 októberéről és következményeiről pedig folyamatosan újdonságokat tudunk meg. Az ötvenhatosokat 1957–58-ban, illetve az ezt követő években egyenként, rövidebb-hosszabb szünetek után tartóztatták le, így nem volt feltűnő a megtorlás. Dani Péter evangélikus lelkész németországi emigrációból tért haza azt követően, hogy 1958-ban tizenöt évre ítélték. Hatévi börtön után szabadon engedték, majd ezután Németországba szökött. Dani Péter „Ez volt…, így volt Börtönországban’’ címmel adta ki emlékiratait (Püski Kiadó, Budapest, 2006), bemutatva teljes életútját, pályáját, az egész magyarság történelmét meghatározó 1956-os eseményeket.
– Ez a könyv rövid összefoglalása annak, ami gyermekkoromtól az exodusomig történt velem – mondja. Röviden leírtam annak a kornak a történetét, amelyben 1982-ig éltem. Megdöbbenve és elszomorodva követtem az 1956 utáni időkről szóló nyilatkozatokat, amelyekben maguk a résztvevők is csak az eufóriát látják, csak a dolgok felszínéről beszélnek, s nem tudják, mi volt az akkori magatartásunk mozgatóereje. Másrészt pedig lassan elhalnak a még élő szemtanúk, s egyre jobban beszínezik az akkori eseményeket, de el is ferdítik azokat. Ezért úgy gondoltam, hogy az egykori történések tanújaként szükséges leírnom az átélteket az utánunk következő nemzedékek számára. Most a könyv német fordításán dolgozom, jelent meg már kivonat belőle, el is kapkodták annak idején a frankfurti bemutatón, ugyanis a németek keveset tudnak 56-ról, és amit tudnak, azt is elferdítve.
Az átélt események rögzítésére persze korábban is gondoltam, de csak 2004-ben tudtam nekiállni, mert miután kijöttem a börtönből, besúgókkal voltunk körülvéve. Az egész ország tele volt besúgókkal, ellenőrizték minden lépésünket, levelezésünket, a házkutatás veszélye nagyon nagy volt, s ha találtak volna bármit, megint börtönbe kerülök. Miután kijöttem Németországba, sok volt a munkám, több mint az ittenieknek. Minden időmet lefoglalta a napi tennivaló. Egy hatezres gyülekezetbe kerültem. A másik ok, amiért halogattam emlékeim leírását: féltettem idős szüleimet, nehogy bosszút álljanak rajtuk a hatóságok. 1999-ben meghalt édesapám, 2003-ban pedig édesanyám, rajtuk immár nem állhatnak bosszút az állambiztonsági szervek, akik most is figyelnek. Sokan kértek, sőt nógattak, hogy írjam le az élményeimet. Aki a könyvet olvasta, láthatta, hogy nagyon nyers a stílusom, hisz nem vagyok sem író, sem költő. Úgy vélem, vétek, ha az ember az eseményeket bepólyálja. Mindezeket úgy kell megírni, ahogy történtek, a maguk bestialitásában, még ha fennáll is a veszélye annak, hogy a volt kommunisták leszármazottai berzenkednek. Az akkori román vezetés megfelelőnek látta a politikai miliőt arra, hogy magyarellenes munkáját bevégezze. Fennen hirdették, itt az idő, hogy a magyar értelmiséget lefejezzék. Aki olvasta Varró János tanár úr írásait, meggyőződhet erről.
– Hogyan emlékszik vissza a börtönéveire?
– A hat esztendő egy örökkévalóságnak tűnt. Mert tétlenségre voltunk kárhoztatva. Nem volt szabad beszélgetni, írni, egy-egy nap borzalmas hosszú időnek tűnt. A nagy büntetés, amit ránk róttak, esztelen volt. Úgy éreztem, hogy nem fogom tudni letölteni a tizenöt évet, vagy történik valami a politikai életben, vagy meghalok. Ha nem jön 1964, elpusztulok sokakkal együtt. Az akkori börtönéletnek az volt az egyik jellemzője, hogy büntetésképpen mindenféle embert összeszorítottak egy szűk helyre. Már az is büntetés volt, hogy együtt kellett lennünk azokkal az emberekkel. Juhászok, vasgárdisták vagy szimpatizánsaik – elviselhetetlenné tették a börtönéletet. De voltak mélyhitű emberek is, civilizáltak, ezekkel azonnal megtaláltuk egymást, és kis szigeteket alkottunk. Hogy mennyire igaza volt a zsoltárosnak... Azok az órák voltak a legjobbak, amikor énekelni tudtunk, együtt énekelni. Gyorsan megtaláltuk a szólamokat, megtartó erő volt a muzsikálás. Emlékszem, amikor hazajöttem a tárgyalásról és megtudtam, hogy tizenöt évre ítéltek, azt énekeltem a cella ablakában, hogy „Életem, Jézus, egyedül Te töltsd be’’. Azóta is, ahogy csak tehetem, muzsikálok.
– Össze lehet-e kötni a szeretetet a megbocsátással?
– Igen. Feltétele a bűnbánat. Kész vagyok megbocsátani azoknak, akik belátják, hogy rosszul cselekedtek. Ugyanakkor elvárnám a belátást az egyházi fennhatóságomtól is, amely akkor a Szekuritáté parancsára oly gyorsan cselekedett, de aztán semmi jelét nem adta annak, hogy nem tartja emberségesnek azt, amit velem szemben elkövettek. Úgy gondolom azonban, hogy isteni gondviselés vett körül. Exodusom is bele volt ágyazva az Ő tervébe. Ha a gyülekezeti szolgálatomra gondolok, a gyermekekre külön figyeltem, mert ők voltak a jövő biztosítékai, és tudtam, hogy a zsenge korban becsepegtetett igazságok meghatározzák a későbbi életüket. Erdélyben is fontos volt a gyermekekkel való foglalkozás, de itt, Németországban is. Vidáman töltöttük az időt, tanítottam őket zenélni. Mindezt addig, amíg első sikereiket aratták, és akkor már motiváltak voltak. Úgy gondolom, hogy a kereszténységben vannak küzdők és nézők. Én nem szeretnék csak hajrázó néző lenni, és noszogatni azokat, akik a mai harcokat vívják, hanem ha lehet, segíteni akarok nekik. Ezért írtam meg az emlékkönyvemet, amelynek, mint említettem, most készítem a német fordítását. Mert az életcélom az, hogy szemtanúként, résztvevőként hátrahagyjam azt, amit átéltem. Hogy az emberek tudomást szerezzenek arról, hogy a kommunizmus emberellenes, sátáni utópia.
– Milyen fogadtatásban részesült a könyv?
– Hát amilyenben általában a könyvek. Egyesek lelkesedtek, mások pedig felháborodtak, főleg a volt kommunisták és még élő utódaik. Nem szeretik, ha tanúk mondják el, hogy miből származtak az előnyeik. Meg kell említenem, hogy 2006. október 28-án óriási megtiszteltetésben volt részem. A frankfurti Paulskirchében kitüntetést vettem át Sólyom Lászlótól, a Magyar Köztársaság elnökétől, a börtönben való helytállásom, tevékenységem elismeréseként. Amikor meghajoltam az emberek felé, zúgott a taps. Drága jó szüleim jutottak eszembe, úgy éreztem, hogy ez elsősorban nekik szól. Mert ők vérteztek fel, hogy a nyugati világban is meg tudtam állni a helyem.
– Hazafelé nem kacsintgat?
– Úgy gondolom, szükség volna a szolgálatomra otthon, de kisebb jelekből azt is látom, hogy nem lennék kívánatos személy. Aradon levették a képem a tanácsteremből, a többieké maradt. A gyülekezet felavatott, beiktatott lelkipásztora vagyok, de az emlékemet kitörölték. Ha visszamennék, ugyanaz lenne a sorsom, mint az elüldözésem előtt volt. A mostani vezetésnek nincs antennája az én gondolataimhoz. Hiába bizonyítottam itt. Egy jogállam polgára lettem, ahol nem csak kötelességeim, de jogaim is voltak s vannak, ahol emberi méltóságom szerint szabadon élhettem, élhetek. Boldog ember vagyok. Ajtók csukódtak be előttem, hogy kapuk nyittassanak meg.
Dani Péter Barcaújfaluban született 1936. november 15-én. Evangélikus teológiai magiszterjelölt volt Kolozsváron. Neve már egy, az evangélikus teológusokról 1957. május 24-én kelt besúgói jelentésben szerepel. Letartóztatták 1958-ban, az államrend elleni tevékenység vádjával. Egy későbbi besúgói jelentés szerint szerepe volt a kar egyes tanárai ellen írott beadvány szerkesztésében. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből hat évet töltött le, többek között a Brăilai Nagyszigeten. Szabadulása után Nagyszentmiklóson, Székelyzsomboron, majd Aradon lelkész. Innen a hatóság toloncoltatta ki. Ekkor települt ki Németországba, ahol lelkészként dolgozott nyugdíjazásáig. (Forrás: 1956 Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006) Szabadság (Kolozsvár)

Tavaszi vásár Zsombolyán
„Az akarat megvan, de ki kell lépni a régióból a szervezéssel!”
A Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete Tavaszi Vásárt szervezett a hét végén a zsombolyai kiállítás-központban, a helyi városháza és a Csekonics Gazdakör támogatásával. 
A vásáron a bánsági régióból, valamint Magyarországról és a Vajdaságból érkezett 26 őstermelő, mezőgazdasági szolgáltató és kereskedő kínálta portékáját a zsombolyai vásárlóknak. Szórakozási lehetőségben sem volt hiány: idén is megrendezték a bánsági magyar gazdakörök bográcsos-főző vetélkedőjét, Szabó Csaba óteleki polgármester jóvoltából lovas- és pónilovas hintók, hátaslovak álltak a vásár látogatóinak rendelkezésére. Szombat délután az újszentesi kultúrotthon néptánccsoportjának fellépése színesítette a programot.
Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető igazgatója, a vásár szervezője elégedett volt a régióból érkezett termelők részvételével: eljöttek a vásárra az óteleki, a pusztakeresztúri őstermelők, a temesrékasi borászok, a Temes megyei méhészek egyesülete, de nem hiányoztak a kézműves termékek és az Arad megyei hagyományos termékek (házikolbász, sonka, bor, pálinka) sem. A határokon túlról eljöttek a magyarcsernyei és nagykikindai mezőgazdasági szolgáltatók, továbbá ott volt Zsombolyán a híres csabai kolbász és hungarikumnak számító magyar édesség, szárított gyümölcs is.
Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének igazgatója úgy véli: a tavaly ősszel megrendezett első zsombolyai vásár valamivel sikeresebb volt, mert azon több mezőgazdasági termelő vett részt. „Talán a húsvét előtti időpont nem a legszerencsésebb – mondta Csősz János –, a tavaszi vásárt jövőre május elseje körül szerveznénk meg és majális jellege lesz. Azért remélem, hogy a zsombolyaiak jól érzik magukat, minden résztvevő megkóstolhatja a versenyzők által főzött bográcsosokat, ha úgy tetszik, lovagolhat, megnézheti az újszentesi néptáncosok fellépését.”
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus, aki az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „A szervezőkben az akarat megvan és ez a zsombolyai kiállításközpont kiválóan alkalmas a mezőgazdasági jellegű vásárok megszervezésére. A környékről, a határ mindkét oldaláról jönnek a résztvevők, de véleményem szerint akkor lehetne előrelépni, ha kilépnénk ebből a régióból és Erdélyből, a Székelyföldről is meghívnánk kiállítókat. Nagyobb hírverés kellene a vásárnak, elsősorban Temesváron, de Nagyszentmiklóson és a közeli Nagykikindán is, hogy több legyen a vásárló!
A gátaljai, a kisoroszi (Vajdaság), az óteleki, a pusztakeresztúri, az újszentesi, a végvári magyar gazdakörök, valamint a BMGVE csapatai szombaton „ádáz csatát” vívtak a bográcsosok vetélkedője során. Az első helyet végül a Pusztakeresztúri Gazdakör csapatának sertéspörköltje szerezte meg, az ótelekieket, a BMGVE csapatát és a végváriakat megelőzve. A vásár résztvevői és látogatói végigkóstolhatták a gazdakörök mesterszakácsainak főztjét, hozzá óteleki savanyúságot és temesrékasi borokat is fogyaszthattak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Lapszemle
(Virgil Lazăr, Ziua de Cluj) 
Kolozsváriak harca Corvin Mátyással
Magyarország nagy királyának, Corvin Mátyásnak, vagyis szimbólumának, az ő kolozsvári lovasszobrának Baia után is sok harcot kellett folytatnia a kolozsvári szélsőségesekkel, akik sovinizmusuktól túlfűtve, nem tekintették őt a románokénak is.
Tették ezt annak ellenére, hogy köztudott, apja a nagy vitézparancsnok és Erdély vajdája (1441), Hunyadi János volt… Nem tartották Corvin Mátyást egy-városbelinek, polgártársnak velünk, kolozsváriakkal, annak ellenére, hogy közismerten ennek a városnak a „köldökében”, jelenleg a Képzőművészeti Egyetem részlegének helyet adó egykori fogadóban született. Mint ahogy meg sem kíséreltek büszkék lenni Fadrusznak erre a remekére, amelyet a XX. század elején a Párizsi Világkiállításon nagydíjjal tüntettek ki. A szoborcsoport ma is elismerten tökéletesen illeszkedik bele a történelmi valóságba, még ha Ştefan cel Mare, korának hozzáértő diplomatája vazallusának szegődött, s ezért Corvin Mátyás csapatokkal segítette őt egyes, törökök elleni harcokban. Tetszik, nem tetszik, közös történelem… Mátyást bölcs királynak tartották, aminek köszönhetően több mint 30 évig uralkodhatott, és ez sokat elárul az ő személyiségéről.
De egyes kolozsvári „politikusok” túlságos szegényes szellemmel voltak megáldva ahhoz, hogy az igazi történelem előtt fejet hajtsanak. Mert ha ezt megtették volna, olyan részletet ismerhettek volna meg, amely ostoba gőgjüket csiklandozta volna. Megtudták volna azt, hogy egy alkalommal, amikor Kolozsvárra látogatott, Corvin Mátyás nagyon megdühödött, amiért szülővárosának csupán 5000 lakója van. És akkor parancsot adott, hogy bárki bebocsátást nyerjen a vár kapuin át, aki hajlandó az összes állami adót befizetni. Ezáltal sikerült egyes románoknak is bejutni ebbe a városba.
De íme, rögtön 1989 után, a Corvin Mátyással való lovasszobor-háború kiváló szavazat-szerzési alkalomnak bizonyult, egy frissen megválasztott polgármester körüli nacionalisták számára. Egy közénk, erdélyiek közé tévedt polgármesterről van szó, aki Nagyszentmiklósról jött, abból a bánsági városból, ahol a környék román népdalait nagy tehetséggel és odaadással személyesen begyűjtő és feldolgozó etnográfus és zeneszerző Bartók Béla szobrát állították fel, teljesen megérdemelten. Ebben az esetben megállsz, és kérdezed magadtól: honnan ez az ellenséges magatartás a szoborral szemben? Vajon tényleg igaz, hogy az ostobaságra nincs gyógyszer?! Mert most ez az alak a tartalmánál fogva éppen a fasiszta ideológiából merített szöveget közöl, nem többet és nem kevesebbet, mint azt, hogy a zsidók holokausztot készítenek elő a románok és Románia számára. (???!!!) Hogyan minősíthetünk egy ilyen, nyilvánosan elhangzott kijelentést, amelyet utána kötetben megjelentetett, és amit Gh. Funar írt alá?!
De visszatérve egyes kolozsváriaknak a Corvin Mátyással folytatott „háborújához”, idézzük fel a nacionalisták első lépését rögtön az 1989-es választások után, amikor egy értelmiséginek titulált alak a szobornak Vajdahunyad várába való költöztetését javasolta. De nem sikerült nekik: ez a felkelés túlhaladta volna a gatyájuk méretét. Mégis egy régész-történész, lévén halogén elem ő is, felkeltette a reményt a polgármesterben azáltal, hogy engedelmességből és opportunizmusból azt javasolta neki: végezzenek ásatásokat a szobor környékén és annak közelében, ami majd annak elköltöztetésére fogja kényszeríteni a helyhatóságot. Mindezt a Napoca vár nyomainak keresése ürügyén. A szót tett követte. Ily módon a Főtér nagy régészeti kutatóteleppé vált, a lakosságot pedig nagy pannókon világosították fel – természetesen politikai célból – a kutatás „magasztosságáról”, ami a „román zöldek” számára hozott szavazatokat. Amit az ásatások során találtak, ma is látható a tér közepén felállított vízszintes kirakatban, ahol az apróbetűs fekete-feketén felirat nehezen tájékoztat arról, miről is van szó, és micsodák azok a kövek az üveglap alatt. Arról nem beszélve, hogy egyes feliratokat, főleg amely a mai nevén Mátyás-házként ismert egykori fogadó falán található, annyira meghamisítottak, hogy egyes román történészek kérték a helyesbítést, amely meg is történt.
Mára azonban ismét fellángoltak a kedélyek a Iorga-táblával kapcsolatban, ami – szavamra – „nagy „történelmi” gesztus! Nem értem, hogy ez a nyilvánvaló rosszindulattal készült felirat miért képes annyi kommentárt és állásfoglalást kiváltani, megkísérelve a nagy király személyiségének a beárnyékolását. Kinek használ ez a kampány?! Főleg, hogy egyes történészek, mint Ioan-Aurel Pop, N. Drăgan és mások, Corvin Mátyás királyról olyan, a nagyközönség által kevésbé ismert adatokat tettek közzé, mint: a korabeli királyság határvidéki várainak egyes parancsnokait apja harcosainak soraiból választották ki, vagy bizonyos alkalmakkor a királyi udvarban románul is beszéltek. Nem lelkesítik mindezek önöket, tisztelt románok?! Ha pedig a történelem csillogó királyként állítja be Corvin Mátyást, az bennünket büszkeséggel kellene, hogy eltöltsön. Egy király, aki több mint 30 évig uralkodott. Olyan király, akinek Ştefan cel Mare, kora leleményes diplomatája, vazallusává vált… Mindezeket ki lehet törölni a történelemből?! Hatálytalanítható a királynak az a gesztusa, hogy Ştefan cel Marenak éppen itt, Erdély szívében adományozott birtokokat, ahova szükség esetén menekülhessen?!
A táblácskák vitája kapcsán el kell mondanom, hogy egy magyar tanácsos nemrég éppen ebben a lapban nagyon dokumentált és meggyőző cikket közölt Corvin Mátyásról, és mindenféle táblácska nélkül feltette az i-re a pontot. Mert akarva, nem akarva, Corvin Mátyás marad a magyaroké, és miénk, a románoké is. Így illik néznünk és megítélnünk ezt a szoborcsoportot, mint a város büszkeségét; mint ahogy büszkesége a nagy szobrász, Butunoiu által megtervezett és elkészített Mihai Viteazul lovasszobor is.
Szabadság (Kolozsvár)

Értelmiségképzésünk állapotáról – a tehetségváró Temesváron
Temesköz (ma Bánság, Bánát) magyarsága, egy rövid ideig – a kiegyezéstől az I. világháborúig – tartó számbeli gyarapodást követően, napjainkra aggasztóan megfogyatkozott.
A még Ceauşescu által bevezetett adminisztratív beosztás szerint ezen a területen két teljes megye, Temes (Temesvár székhellyel) és Krassó-Szörény (Resicabánya székhellyel), valamint az ó-romániai Mehedinţi megyéhez csatolt Kazán-szoros, Vaskapu vidéke található. Utóbbiak: Karánsebes, Herkulesfürdő, Orsova városaiban magyar ajkú csak elvétve, mutatóban akad. Temes megyében azonban az utolsó, 2002-es népszámlálás adatai szerint még 51.412 magyar élt, azaz 6,78 százaléka a 677.744-es összélekszámnak.
Temesvár 317.651 fős lakosságából ugyanakkor 25.131 magyart említenek, vagyis 7,91 százalékot. Itt a magyarság tíz év alatt, az előző népszámlálás óta, körülbelül hatezerrel csökkent, az 1992-es adat még 31.788 fővel (9,51 százalékkal) számolt. Ennek egyik következményeként a 2004-es helyhatósági választások után megszakadt a magyarság addigi három-négy fős jelenléte a megyei önkormányzatban, bár 2008-ban, a városi önkormányzatba sikerült egy képviselőt bejuttatni.
A többi Temes megyei város, amelyekben ezer fő felett él(t) magyar: Lugos (Teller Ede szüleinek városa) 4.262 (9,56 százalék), Zsombolya 1.649 (14,84 százalék), Nagyszentmiklós (Bartók Béla szülővárosa) 1.224 (9,46 százalék), Detta 1.143 (17,80 százalék).
Oktatás magyarul
Magyar nyelvű középiskola, ami előfeltétele a magyar értelmiségiképzésnek, egyedül Temesváron található: a római katolikus Szt. Gellért egy osztállyal, valamint a világi Bartók Béla Gimnázium évfolyamonként két-három párhuzamos osztállyal. Ezek állandó létszámhiánnyal küzdenek, a magyar szülők egy része nem érzi elégé motiváltnak magát ahhoz, hogy gyereküket magyar iskolába írassa.
Idéntől a Szt. Gellért Gimnázium meghirdette a beiratkozást magyar tannyelvű elemi I. osztályba. Ez a tanintézet a római katolikus egyháznak néhány éve visszaszolgáltatott nagy múltú Piarista Gimnázium épületében működik. Kérdés, hogy lesz-e jelentkező. Az új tanügyi törvény a szórvány számára kedvezőtlen rendelkezései miatt két kerületi, általános iskolai magyar tagozatot a Bartók Béla Gimnáziumba vontak össze. Temesvár magyarsága igen elszórtan lakik a városban, így még jobban megnehezült a megnövekedett távolságok miatt főleg a kisebbek magyar iskolába járatása.
A tehetséggondozás intézménye jelen van a Bartók Béla Gimnázium tevékenységében: regisztrálták a tehetségpont-hálózatba, ahol pályázatokat nyert, gyakorlati természettudományos tábort indított, Játszóházat tart fenn. Indul az idei Tálentum e-tanulásos verseny, illetve az idei tábor szervezése is folyamatban van. A középiskolai osztályokban tehetségicsoportok beindításával próbálkoznak; különböző területeken azonos érdeklődésű, bár különböző életkorú és különböző típusú osztályokban tanuló gyerekek bevonásával.
A szórvány körülményeinek megfelelően a cél nem néhány rendkívüli adottságokkal rendelkező tanuló szerepeltetése, hanem a jó képességű középréteg minél magasabb színvonalra történő felemelése.
Értelmiséggé válás
A vázolt helyzetből emelkedhet ki a régió magyarsága az értelmiségivé válás felé. Értelmiségiekről, mint a köztudat által többé-kevésbé elfogadott réteghez tartozókról a továbbiakban, vagyis a felsőfokú diplomásokról beszélek, bár valójában nem minden ilyen személy érdemli meg ezt a besorolást.
Diplomát Temesváron négy nagy állami egyetemen lehet szerezni: a tudomány-, a műszaki-, az orvosi- és a mezőgazdasági egyetemen, valamint két-három magánegyetemen. Temesközben, illetve a peremén található még a resicabányai-, a petrozsényi, az aradi, a vajdahunyadi egyetem, valamint a lugosi magánegyetem, az itt diplomázottak egy része a temesvári értelmiséget gyarapítja.
Az egyetemi hallgatók nagyobb hányada nem temesvári illetőségű, és ez igaz a magyar hallgatókra is. A négy temesvári állami egyetemen körülbelül 40 ezren tanulnak, ebből – a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) becslése szerint – körülbelül 500-600 magyar anyanyelvű, azaz 1,25-1,5 százaléka a hallgatóknak.
A Műszaki Egyetem
A továbbiakban a műszaki egyetemre szorítkozom, onnan sikerült adatokat szereznem. Magyarország második műszaki egyetemének megnyitását már az 1877-ben megalapított Temes-vidéki Magyar Mérnök- és Építészegylet a kétnyelvű közlönyében szorgalmazta, megszerezve a városvezetés támogatását is. Kérvényezés, elemzések, jóváhagyások sora után, alig 1917. november 23-án került sor a városvezetés és Apponyi Albert oktatási miniszter találkozására. Sajnos impériumváltás következik. A román értelmiségiek egyetem-alapítási közbenjárása már hamarabb hozza a sikert, és Ferdinánd király jóváhagyja Románia második műszaki egyetemének beindítását Temesváron, 1920. november 15-től.
Ilyenformán az akkori magyar időhúzás miatt az egyetem kezdettől fogva román nyelvűként működött, lehetetlenné téve a magyarság számára a kolozsvári Ferencz József, későbbi Bolyai Tudományegyetem mintájára megfogalmazható visszaállítási igényeket.
Jelenleg a műszaki egyetem kilenc karán a 13.380 egyetemi hallgatót 764 oktató – ezekből körülbelül 150 a professzor – tanítja csak nappali, látogatásos tagozaton (ezen belül, a Villamosmérnöki és Villamosenergetika Karon: 885 hallgató, 42 oktató). A magyar középiskolát végzettek kérhetik, hogy magyarul felvételizzenek, de ezzel elenyészően kevesen élnek – abból a téves meggondolásból kiindulva, hogy így kisebb a bejutási valószínűségük. Felsőfokú vagy doktori képzés, sajnos magyar nyelven nincs! Pillanatnyilag több mint 800 doktorandus van.
Mi a helyzet magyar részvétel szempontjából? Mivel a nyilvántartásokban semmiféle nemzetiségi lebontás nem létezik, a „telefonkönyv”-módszert alkalmazva (azaz sorra véve a tanszékek személyzetének listáját és kiválasztva a magyar hangzású nevűeket, azokon kívül, akikről tudtam, hogy a nevük ellenére nem tartják magyarnak magukat), 37 oktatót (4,8 százalék), ezen belül 12 professzort (8 százalék) és még három látogatásos doktoranduszt azonosítottam.
Mivel az oktatók temesvári lakosok, arányaikat össze lehet hasonlítani a temesvári lakosságnál említettekével (7,91 százalék). Bár a professzorok aránya csak kevéssel különbözik ettől, az összes oktatóé annál inkább, a doktoranduszokról, vagyis a jövő kutató generációjáról, nem is beszélve! Figyelembe véve a műszaki egyetemen tanuló, ismét a TMD becslése szerinti 100-150 fős (0,74-1,12 százaléknyi) alacsony hallgatói számot, magyar értelmiségképzés szempontjából a helyzet nem megnyugtató.
Egyébként a műszaki egyetem nem zárkózik el az egyéni kezdeményezésű hivatalos magyarországi kapcsolatoktól. Doktoranduszi képzésre a Gödöllői Egyetemmel, partnerségre a Veszprémi, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi-, a Debreceni Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Szegedi Akadémiai Bizottsággal, valamint Ceepus, Socrates/Erasmus, Erasmus-Proguc programokban való részvétellel. A felsoroltakban alkalmanként egy oktató és két hallgató vett átlagban részt, ami viszont nem sok. Az egyetem vezetősége ez idáig okvetetlenkedés nélkül jóváhagyta a tudományos diákkonferenciák (TDK) lebonyolításához szükséges előadótermeket, menzát, kollégiumi szállást, fizetség ellenében.
Önszerveződés – támogatás
Mit tesz ez az arányaiban kicsiny oktatói-hallgatói csoport önszerveződés szempontjából, hogy elősegítse a magyar értelmiségképzést, identitástudatunk megtartását?
Az 1990-ben megalakult Temesvári Magyar Diákszövetségnek jelenleg a Temesváron tanuló magyar hallgatók egyharmada a tagja, azaz mintegy 200 fő. Rendszeresen küld Magyarországra nyári egyetemi vagy diplomamunkához szükséges részképzésre hallgatókat. Szervezi, idén tizenharmadik éve, a magyar műszakis TDK-t Kárpát-medencei részvétellel.
Másik ilyen irányú tevékenységet is lebonyolító szervezet, a magyar egyetemi oktatók és tudományos kutatók Techné Egyesülete (2000). Célja egymás megismerése, részvétel magyar nyelvű szakmai rendezvényeken, együttműködés a magyar egyetemi hallgatókkal, a magyar nyelvű szakmai képzés, oktatás, könyvkiadás támogatása.
A szórvány fogalma olyan részfogalmakra is kiterjeszthető, mint a magyar kisebbség egyetemi oktatása. Temesvár magyar egyetemi hallgatóinak száma, a város egyetemi hallgatóihoz képest csekély. Magyar nyelvű oktatásuk kívánatos lenne, de nyilvánvalóan nem lehet ugyanúgy megvalósítani, mint a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében, egyrészt a szükséges anyagiak, másrészt az itteni, magyarul tudó egyetemi oktatók kis létszáma miatt, akikből nem telne egy egyetemi kar, de még egy szak lefedésére sem. Ilyen tények a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében is fennálltak, de ott talán (?) volt egy potenciális hallgatói jelentkezés.
Hogy magyar nyelvhasználatunk ne rekedjen meg konyhanyelvi szinten, egyik lehetséges módja a szórvány magyar egyetemi oktatásnak az volna, hogy fakultatív magyar nyelvű előadásokat tartanának az ezt elvállaló oktatók, amelyek tematikája szabadon tárgyalná egyrészt az újdonságokat, érdekes megvalósításokat, másrészt használná a magyar szaknyelvet. (Terminológia nevű képzés.)
Ez a gondolat Kolozsváron is felmerült, ott az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) vállalta teljes apparátusával, megpályázta a magyarországi támogatást, és abból juttatott a temesvári előadóknak is, a kolozsvári előadásokra. A Techné szervezésében Temesváron is hivatalosan beindultak az illetékesek jóváhagyásával 2000-ben az előadások és így elmondható, hogy ha csak a műszaki egyetemen is, Temesváron magyarul hangzottak el egyetemi előadások!
2001-ben a Techné Egyesület támogatást pályázott meg az Apáczai Alapítványnál a Terminológia-előadások folytatásához. Ennek legfontosabb részét az előadások korszerű megtartásához szükséges fóliák, írásvetítő, számítógép, számítógépes vetítő beszerzésére fordították volna. Mert az emberi munkavállalás mellett fontos a szükséges felszerelés megléte is! Sajnos a pályázatot elutasították, a Terminológia-előadások pedig beindulásuk után egy évvel megszakadtak.
Jelentős a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány (1990) tevékenysége. Egyrészt évente többször szervez tudományos jellegű összejöveteleket mind helyi, mind Erdély más részeiből és határain túli meghívottakkal, másrészt gondozza a 2000 óta megjelent Romániai Magyar Évkönyveket, tág és élő fórumot biztosítva a szórványkérdésekkel kapcsolatos, főleg a társadalom- és politikatudományok terén végzett kutatómunkának, nemcsak a szakembereknek, hanem az egyetemi hallgatóknak is. Égisze alatt működik a tudományegyetem megfelelő karain, néhány magyar hallgatót tömörítő tudományos műhely.
Szükséges hangsúlyozni, hogy a temesvári magyar értelmiség jelentős része – több mint a fele – máshol született, egyetemi tanulmányai érdekében jött ide, és itt maradt. Tehát az egyetem kulcsfontosságú a temesközi magyar jövő vonatkozásában.
Talán megfordulhatna a jövendő magyar értelmiség szórványban omladozó identitástudatának leépülési folyamata. Még van, akire építeni, és felhasználva a Temesváron működő egyetemek meglétét, volna esélye a megerősödésre a temesközi magyar értelmiség képzésének, de hogy önerőből – azt nem tartom lehetségesnek. A motiváció megteremtéséhez feltétlenül segít a magyar állampolgárság kiterjesztése az anyaországon kívüli magyarokra is. De létfontosságú a székelyföldi származású egyetemi hallgatók tömeges jelenléte. Ne feledjük, ha a szórvány gyengül, a tömb is veszít, és vele mindannyian!
Temesváron várjuk a tehetséges, tanulni vágyó magyar fiatalokat. Egyetemei még ma is a tudományosság fellegvárának számítanak.
Delesega Gyula
Új Magyar Szó (Bukarest)

Lesújtó népszámlálási eredmények Temes megyében
10 év alatt 30%-kal csökkent a magyarság lélekszáma!
Hivatalos végeredmények még nincsenek, de az előzetes eredmények alapján elképesztően gyors ütemben, tíz év alatt több mint 30%-kal csökkent a Temes megyei magyarság lélekszáma.
A nem hivatalos statisztikai adatok szerint 2011-ben alig 35 294 személy vallotta magát magyarnak Temes megyében, a 2002-ben jegyzett 50 556-hoz képest. A magyarság lélekszáma tíz év alatt 15 262 fővel apadt. A számbeli csökkenés felgyorsult az 1992–2002 időszakhoz képest, amikor 12 310 volt a magyarság számbeli fogyása. Az utóbbi 80 évben így alakult a Temes megyei magyar közösség lélekszáma: 1930-ban 84 756, 1956-ban 77 530, 1966-ban 76 183, 1977-ben 77 525, 1992-ben 62 866, 2002-ben 50 556, 2011-ben 35 294. A megye magyar lakossága utoljára 1966 és 1977 között nőtt, az abortusztörvény hatására, a kommunista diktatúrára jellemző zárt országhatárok mellett 1342 fővel.
A Temes megyei románság lélekszáma ugyanebben a 80 esztendős időszakban 236 305-ről 555 752-re nőtt, azzal a megjegyzéssel, hogy az utóbbi tíz évben közel 9882 fővel csökkent.
A megye lakosságának etnikumok szerinti megoszlása: románok 85,5%, magyarok 5,4%, romák 2,2%, szerbek 1,6%, ukránok 0,9%, bolgárok 0,7%,. A továbbiakban közöljük a nem hivatalos népszámlálási eredmények táblázatát, településekre és nemzetiségekre lebontva.
Településekre leosztva a nemzetiségek:
Település Stabil Román Magyar Cigány Német Ukrán Török Tatár Orosz Más Nem nyilatkozott
lakosság nemz.
Temes megye 649 777 555 752 35 294 14 534 8497 5953 133 24 105 17 967 11 518
Megyeszékh.+városok 399 914 343 804 23 272 4830 6129 1329 118 24 82 9624 10 702
Temesvár 303 708 263 610 15 580 2123 4173 565 112 20 69 7222 10 234
Lugos 37321 32036 2727 905 744 508 * * 9 140 249
Buziásfürdő 6504 5847 204 206 148 17 – * – 53 28
Csák 5028 4328 315 205 90 26 * – - 63 -
Detta 5963 4283 855 146 244 19 – - * 401 14
Facsád 6571 6034 262 66 46 152 – - – 6 5
Gátalja 5449 4256 634 33 56 8 – - * 458 3
Zsombolya 10 048 7855 1165 605 305 5 * * * 70 39
Temesrékas 7782 6434 645 170 68 14 * – - 444 6
Nagyszentmiklós 11540 9121 885 371 255 15 * – * 767 124
Községek -összesen 249 863 211 948 12 022 9704 2368 4624 15 – 23 8343 816
Bálinc 1538 1104 380 36 * 10 – - * * 3
Bánlak 2520 1846 71 265 5 243 – - – 90 -
Barafalva 392 391 * – - – - – - – -
Barnafalva 1604 1137 * – * 457 – - – - 8
Óbéb 1500 971 497 10 19 * – - – * -
Kisbecskerek 2651 2378 46 79 34 42 – - – 69 3
Belence 2725 2662 33 7 17 4 – - – * -
Bethlenháza 3007 2811 41 3 27 121 – - – 4 -
Billéd 3101 2724 124 143 92 * – - * 7 8
Birda 1757 1597 24 11 17 33 – - – 73 *
Rigósfürdő 446 421 6 * 3 13 – - – * -
Boldor 2350 2277 21 4 * 46 – - – - -
Aga 652 506 14 8 3 – - – - 115 6
Bükkfalva 1511 1420 25 50 3 7 – - – 6 -
Gyertyámos 4140 3709 139 235 46 * – - – 8 *
Nagycsanád 4042 2674 519 534 24 4 – - * 286 -
Csene 2537 1803 233 13 41 4 – - – 443 -
Kőcse 1736 986 106 539 14 – - – - 84 7
Nagykövéres 2133 1376 187 447 6 – - – * 116 -
Nagykomlós 4572 3481 65 836 111 4 – - – 74 *
Kastély 3422 2986 354 61 7 6 – - – 6 *
Kricsó 1511 1359 3 – - 146 – - – 3 -
Kurtya 1177 1136 8 26 * * – - – 4 -
Daruvár 2953 2593 6 16 8 326 – - – 4 -
Denta 2870 1879 252 71 28 27 – - – 613 -
Újbesenyő 3048 2697 45 169 38 6 – - – 93 -
Óbesenyő 4009 1101 158 224 27 8 – - – 2486 5
Igazfalva 2581 2084 474 3 6 13 – - – * -
Újszentes 7241 5638 1058 – 89 21 * – * 171 260
Ferend 1697 1641 6 24 * 23 – - – * -
Temesfüves 1542 1460 60 4 * 16 – - – * -
Fény 1676 1300 243 19 * – - – - 112 -
Gavosdia 2948 2644 16 33 4 216 – - – 34 *
Gilád 2020 1591 163 174 50 26 – - – 16 -
Győröd 5968 5554 252 17 34 16 * – - 85 8
Gizellafalva 1117 1069 30 * 6 8 – - – 3 -
Temesgyarmat 6009 5800 61 102 7 15 – - * 15 8
Gyér 1203 810 213 99 22 3 – - – 56 -
Gyüreg 8122 7650 151 59 67 13 * – - 113 67
Torontálgyülvész 2925 2460 50 172 31 6 * – 3 201 *
Kisősz 1983 1763 28 88 78 15 – - – 11 -
Nagyjécsa 2036 1882 11 134 7 – - – - * -
Nagyzsám 2881 2624 122 83 29 – - – - 23 -
Széphely 3468 3171 33 141 9 * – - – 11 101
Csatád 4787 3974 65 565 99 14 – - – 20 50
Liebling 3586 3216 128 183 31 13 * – * 13 -
Tolvád 1525 1385 63 14 37 * – - – 25 -
Lovrin 3119 2849 43 111 75 9 – - – 30 *
Bégamonostor 1573 1458 69 31 3 10 – - – - *
Marzsina 2135 2038 24 9 5 47 – - – 9 3
Máslak 2151 1779 36 68 12 243 – - – 8 5
Temesmóra 2192 1917 101 92 35 3 – - – 41 3
Újmosnica 5810 5090 550 60 16 6 * – - 53 33
Nadrág 2760 2552 78 * 92 28 – - – 5 4
Nickyfalva 1453 1341 31 5 20 49 – - – 3 4
Hosszúszabadi 1049 1011 * 12 * 24 – - – - -
Orczyfalva 3994 3821 92 31 23 3 – - – 6 18
Ótelek 1441 854 570 – 10 * – - – 4 *
Temesliget 1886 1785 13 29 – * – - – 10 48
Parác 2129 1806 123 99 45 * * – * 50 3
Újpécs 4807 3900 96 35 40 54 – - – 674 8
Perjámos 4346 3784 72 334 97 6 – - * 46 5
Pészak 1918 1775 7 122 * – * – - 3 8
Kőfalu 1099 1099 – - – - – - – - -
Hidasliget 2958 2775 35 108 10 17 – - – 13 -
Rakovica 3047 2788 31 121 5 94 – - * 6 -
Temesremete 2168 2120 33 * * * – - – 6 3
Szakálháza 6731 6361 81 44 34 4 * – - 205 *
Törökszákos 3065 2611 253 174 15 * – - * 8 -
Temesság 2923 2534 262 30 62 5 – - – 28 *
Szentandrás 5279 4995 96 29 74 34 * – - 24 26
Sándorháza 2805 2749 15 13 16 3 – - – 5 4
Románszentmihály 5695 5393 151 59 35 3 – - – 50 4
Nagyszentpéter 3012 2119 26 429 16 6 – - – 416 -
Sárafalva 2479 1699 17 533 8 9 – - – 202 11
Temeskenéz 4500 3832 60 473 49 8 – - – 36 42
Temesszékás 293 293 – - – - – - – - -
Csukás 1789 626 8 – 11 1138 – - – 6 -
Máriafölde 3783 3443 190 71 46 17 – - – 15 *
Tamásd 2061 1987 19 42 8 * – - * * *
Nagyősz 3011 2459 131 217 126 47 – - – 30 *
Nagytopoly 2497 2176 28 55 12 7 – - * 216 *
Végvár 2603 1564 975 8 8 5 – - – 41 *
Bozsor 2009 1830 18 115 * 40 * – - 3 -
Újvár 2362 1812 401 123 16 3 – - – 7 -
Valkány 1321 1265 38 8 * – - – - 6 *
Varjas 5458 3980 478 221 38 177 – - 3 560 *
Lugoskisfalu 2521 1827 31 19 56 579 – - – 3 6
Vejte 2412 2110 153 68 53 4 – - – 8 16
1) – szerbek, bolgárok, olaszok, zsidók, horvátok, csehek, lengyelek, macedónok, görögök,albánok,örmények,rutének
Erdély.ma

Neobarokk retró
Vanek úr X-ben ténfereg ki fizetné a sört neki sikátorokban szédeleg az istennek se nézne ki
egy némber sem az ablakon tangót hiába kornyikál a ház hallgat csak áll vakon szerelem kéne kortynyi bár....
jó ember vízen is megél ki tudja mit rejt a kalap szóban forgó nem oly személy akit az élet meghalad
elönti a várost a víz elönti a várost a szar vagy éppenséggel a szilvaíz
Vanek úr mindent megkavar (Orbán János Dénes: Vanek úr X-ben)
Kiismerhetetlen okoknál fogva csak most, rendszerváltozás után jó húsz évvel kezdődött el a kulturális kánonok állami kereteket használó direkt restaurációjának programja. A NAT jóvátételi eszközként való használata radikális lépés, de valóban nincs gyorsabb és olcsóbb módszer bárki elfogadtatására, mint művei kötelező olvasmánnyá tétele. Nyirő József, Wass Albert, Szabó Dezső, Tormay Cecile kiválasztása első pillantásra egyértelmű üzenet. A szándék az ellenforradalmi Horthy-korszak, illetve a Trianon sújtotta antikommunista erdélyi irodalom esztétikai-politikai rehabilitációja, azaz a jobboldallal identikus neobarokk nemzeti kultúra újradefiniálása.
Szabó Dezső amúgy nem szorult rá az utólagos jóvátételre, életműve minden politikai vita és ellenszél ellenére hosszú évtizedek óta komoly megbecsültségnek örvendett. (Nyilván apró részletnek tűnik, holott nem az, hogy a Kádár-korszakban Nagy Péter lehetett a monográfusa, aki Borisz néven komor besúgóként tevékenykedett, ami az akadémikusok között is ritka teljesítményt jelentett.) Szabó Dezső egy szűk csoport számára, de mindvégig kultikus író maradt, s komoly kérdés, hogy olvasói számát valóban tovább növeli-e új státusa. (Az az ember gyanúja, hogy a NAT kidolgozói szoros, közvetlen összefüggést remélnek a legitimitás és a popularitás között, illetve nem tesznek, nem látnak különbséget a kánon és a kötelező olvasmány szavak jelentése között.)
Nyirő József és Wass Albert esetében másként áll a dolog, mert egyikük sem jelenhetett meg az államszocializmus évtizedei alatt. De mindez nem jelenti azt, hogy mindkettejüket ugyanolyan módon és mértékben felejtették volna el. Az 1953-ban meghalt Nyirő olvasói nyilván kevesen voltak, de valamiként mégis megmaradtak. Ha kultusza láthatatlan is volt, mítosza túlélte halálát. Wass 1998-ig élt az Egyesült Államokban, az állampolgárságáról szóló vitától (nem) függetlenül, 1989 után egyszer sem jött haza, sem Magyarországra, sem Romániába.
Mindenesetre az 1934-es bemutatkozásával kezdődő, majd 1940–1944 közötti igazi népszerűségének az 1990-es évekig nyoma sem maradt. Wass hosszú évtizedekre eltűnt úgy az irodalmi kánonból, mint a szélesebb közönség homlokteréből. Az utóbbi időben, a Kairosz kiadó gondozásában Nyirő műveit ismét kiadták, de 1989 utáni népszerűsége nem érte el Wass Albert példátlan sikerét. Az ő karrierje alapos irodalomszociológiai és emlékezettörténeti összefüggéseket feltáró elemzéseket követel, de annyi azért könnyen belátható, hogy Wass Albert azoknak az antikommunista Erdély-nosztalgikusoknak pótolhatatlan olvasmánya, akik nem kívántak elmerülni az 1918/1920 és 1940, tehát Észak-Erdély visszacsatolása közti huszonkét év kultúr- és társadalomtörténetében, akiket nem érdekel a transzilvanizmus irodalma, a független kisebbségi kultúra azon kontextusa, amelyből Wass 1934-ben elindult.
Amúgy a mai magyar jobboldali politika élenjár ebben a szándékos nem tudásban. Erdély önálló szellemi alakzatként való megjelenítése csak akadálya annak az üzenetnek, amelynek Wass Albert megfelel. Adjátok vissza a hegyeimet – ez rímel arra a világos és valóban komoly szellemi erőfeszítésre valló nézetre, amely a „Mindent vissza” retorikai alakzatban került rögzítésre. Wass ideális neobarokk jelenség: katona, gróf, mezőségi földesúr, férfias vadász. Ugyan pályafutása elején ott volt a transzilvanizmus otthonában, Marosvécsett, az erdélyi Helikonban, de politikai-esztétikai programja aztán világos lett: a visszacsatolás maradt az egyetlen lényeges kérdés. Egyéni ízlés kérdése, hogy valaki Wasst antiszemitának véli-e, vagy ő csak, amúgy úriasan idegenkedett, azaz undorodott a zsidóktól, s persze a románoktól. Ami a háborús bűnösségét illeti, annak megítélése levéltári kutatások kérdése, civil olvasóként annyi belátható, hogy az 1940 és 1944 közötti korszaka – mint az Ágoston Vilmos A kisajátított tér című monográfiájából kiderül – finoman szólva homályos és zavaros volt, halálos végű történetekbe keveredett bele, magyarázkodott, rosszízűen konfabulált, úriembernek finoman szólva sem volt nevezhető.
De nyilván nem véletlen az sem, hogy a kormánynak a másik nagy emigránsra sincs már semmi szüksége. Márai ugyanis túl jó és bonyolult író ahhoz, hogy a neobarokk, államosított, restauratív Trianon-nosztalgia emblémája legyen. Hiába lett kultikus figura, hiába jelentek meg, talán túl sokszor is a kötetei, arra a szerepre, amire Wass Albertet szánják – szerencséjére – ő alkalmatlan. Gőgös és független (világ)polgárként semmi köze sem volt ahhoz a szűkös osztálytudathoz, amely Wass habitusát meghatározta, aki messze nem azt értette az arisztokrácia kötelességén, mint az 1945 után otthon maradt, végül hetvenévesen Budapestre áttelepülő Bánffy Miklós; az 1954-ig romániai börtönbe zárt, 1959-ben rehabilitált, majd munkásként dolgozó Bethlen Béla vagy az ugyancsak meghurcolt s ugyancsak panasz nélkül dolgozó, élő Kemény János.
Wass az irodalom határain túl is ismert lett, nincs olyan nemzeti rockkoncert, ahol műveit ne árusítanák nagy tételben, igaz, már leértékelve. Nyirő ellenben a terepet mégiscsak ismerni vágyó Erdély-fanatikusok írója maradt, miközben az egykori gyűjtők a halinakötéses kiadásokat máig féltve emlegetik és őrzik, az újabb nemzedékekből e köteteket nem sokan olvassák. Így aztán Nyirő politikai újrahasznosításához a NAT mellett szükség volt még valamire, s mi lenne alkalmasabb a kulturális érinthetetlenség, a politikai és emberi nagyság vitán felül álló mítoszának érzékeltetésére, mint az újratemetés militáris cirkusza.
A hamvak katonai fogadása Budapesten, a végül betiltott zarándokvonat (sic!), majd újratemetés Székelyudvarhelyen – ez azért félreérthetetlen üzenet. Igazság szerint, Nyirő nem érdemelt ilyen sorsot, de hát az ideológiai vákuumot betömendő, a kormánynak minden mitizálható halottra szüksége van. Wass Albert sírja ez ügyben használhatatlan. Ő ugyanis végakaratának megfelelően Marosvécsen, a kastély kertjében nyugszik, Kemény János sírja mellett. Mintha végül mégis az erdélyi irodalom világa fontosabb lett volna, mint az 1940 utáni egész élet maga. Az a kert a transzilvanizmus mitikus színtere, amelyre a kormánynak, illetve a Wass-rajongóknak sincs semmi szüksége, így aztán a holtak ott békén nyugszanak.
Ami Tormay Cecile rekanonizálását illeti, erős a gyanúm, hogy a döntéshozók nem olvasták el a nép és a Tanácsköztársaság eseményeit rögzítő Bujdosó könyvet, amelyben a szereplők ábrázolása elképzelhetetlen zsidó rasszjegyeik folyamatos leírása nélkül. Tormay Cecile-t kötelező olvasmányként ajánlani nem tűnik felvilágosult gondolatnak, mert az azt ajánlja a fiatal nemzedékek figyelmébe, hogy a zsidók antropológiai lenézése és kulturális megvetése magától értetődő. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, hogy nem szerencsés ideológiai síkra terelni a NAT-ról szóló vitát. Az államtitkár vagy maga sem olvasta Tormay Cecile-t, vagy az ideológia szó jelentésével nincs tisztában.
Mindez a nemzeti kultúra jobboldali kisajátítására tett abszurd kísérlet, amelynek értelmében e fogalmon az antidemokratikus, antikommunista hagyományt, a tűrhető antiszemitizmust, a neobarokk tekintélyt értjük, centrumában egy kulturális tartalmaitól, társadalmi valóságától megfosztottan kanonizált Erdély-mítosszal, amelynek semmi, de semmi köze ahhoz, ami ott valaha történt. (Igaz, ez mindig így van, amikor a mítosz borítja el a történelmet.) A nemzeti kultúra jobboldali kormánypropaganda-eszközre lefordítása nemcsak veszélyes, precedens nélküli eljárás, hanem lehetetlen és reménytelen vállalkozás is.
Mert ha Wass Albert világában nincs is szerepe a radikális lázadásnak, az önkritikának, mindez nem igaz Szabó Dezsőre, Ady Endrére, Szabó eleget a neobarokk gőg és korlátoltság normáinak, annak, amit a jelenlegi kultúrpolitika megkövetel. És akkor még nem beszéltünk József Attiláról, nem beszéltünk a baloldali kultúráról, amely nem rárontott a nemzetére, hanem magától értetődően azonos azzal, és amely nélkül nemzeti kultúráról beszélni: lehetetlen. A jobboldali ideológiai szélhámos archetípusát, Wavra tanárt a kommunista Déry Tibor írta meg. Erdély Miklós Verzió című, Solymosi Eszterről szóló filmje vajon nem a magyar nemzeti kultúra része-e? Az avantgárd hol látható a jobboldali ideológusok térképein?
Sarkadi Imre, Kondor Béla vagy Hajas Tibor ugyan miféle szellemi égboltok alatt éltek? Nem pusztán a kisebbségi és szórványmagyarság irodalmaiból összeálló ötágú síp a nemzeti kultúra része. A futurizmus és a konstruktivizmus, a bécsi emigrációban élő Barta Sándor ugyanúgy az, mint a mindenhol magányban élő Kassák Lajos. A félmúlt s jelen nagy magyar zeneszerzői Nagyszentmiklóson, Dicsőszentmártonban, Temesvárott, Székelyudvarhelyt születtek, tehát mind Erdélyből származtak. Bartók, Ligeti, Kurtág, Eötvös életük jelentős részét végül emigrációban, illetve az ország mai határain kívül töltötték, töltik. Ha valaki a származásuk iránt érdeklődik, akkor mindössze arra kérhetjük, hogy olvasson Tormai Cecile-t.
A nemzeti kultúrának semmi köze sincsen a politikai váltógazdaság ideológiai szükségleteinek kielégítéséhez – ezt 1989 óta minden kormány tudomásul vette, bármilyen teljesítményt nyújtott egyébként. Az irodalmi kánon nem államosítható, még akkor sem, ha egyes írók – mint az épp Máraival, Nyirővel, Wass Alberttel is történt – betilthatóak voltak. A kánon ritka bonyolult, számtalan hatásmechanizmusnak engedő és hatást keltő gépezet, amely azonban lényege szerint köztulajdon, még akkor is, ha az irodalmi élet belső játékszabályai a kívülállók számára gyakran nehezen követhetőek.
A kormánynak lehetnek ideológiai szükségletei, kívánatosnak tarthatja a hazafias nevelést, a hagyományok, a család tiszteletét. Ezt nem vonom kétségbe. De mindehhez nem használhatja szépségtapaszként közös kultúránkat, amely jóval bonyolultabb és összetettebb – intertextuális hagyomány, utalási háló –, mint egy párt aktuálpolitikai igényrendszere. A nemzeti és kortárs kultúra ideológiai osztályzása a Kádár-rendszer programja volt. Az államszocializmus ideológusai folyamatosan azon gondolkoztak, hogy miként egyeztessék az írói szabadságot sajátos elvárásaikkal. A baloldali forradalmi kultúrának ugyanis soha nem volt köze a Kádár-rendszer normatív esztétikájának végtelen unalmához. (Vö. Magyar Dezső és Bódy Gábor filmjeit.) Ha tehát egy jobboldali ideológus azt hiszi, hogy a nemzeti kultúra illedelmes, lojális, tisztelettudó művekből áll, akkor annak sejtelme sincs ennek a hagyománynak a működéséről.
Pilinszky katolikus, és ennek megfelelően kozmopolita magyar író volt. Mit kezd a jobboldali neobarokk Weöres Sándorral, akit minden bizonnyal a múlt század legnagyobb költői között tart számon a kánon, s aki gondoskodott arról, hogy kisajátíthatatlan legyen. („Meg-nem születettek kiontott / magzatvízben fetrengenek, / születnek orcátlan porontyok, / fürgék, falánkok mint a pontyok, / ők lesznek a gázmesterek” – szól a Scherzo, amely 1964-ben, a Tűzkút című kötetben jelent meg. Ez a remekmű, mint a nemzeti kultúra oly sok nagy teljesítménye, épp kényelmetlen, kínos minden politikai ideológiának, mint amilyen felszabadító mindenkinek, aki nem az állam által definiált kultúra szerint éli életét.
Mert a kulturális identitás megformálása nem az engedelmességgel kezdődik, és nem a parancsteljesítésnél fejeződik be. Aki a kulturális identitást a tiszteletre és az engedelmességre építi, az nem olvasta az Iskola a határon-t, ellenben mindössze egy nyomorult katonaiskolába járt. A mai jobboldali nemzeti kultúra védelme nevében elhangzó fenyegető ostobaságok a Kádár-rendszer legrosszabb ideológusainak érveit szajkózzák: nehogy valaki is rossz színben tüntesse fel az országot, mert aztán még megüti a bokáját. Ami 1960-ban szimpla szamárság volt, az 2012-ben, egy szabad országban: ugyanolyan nevetséges, mint amilyen kultúraellenes, taníthatatlan ostobaság.
Orbán János Dénes Rejtő Jenő/Ady parafrázisa igen jó példa arra, hogy milyen mélységes a szakadék a neobarokk ideológia és az erdélyi – magyar irodalom egyik jeles szerzőjének, fenegyerekének szövegei között. Orbán Vanek ura X-ben semmi más, mint nyelvjáték az irodalomtörténet fogalmával, világos válasz azoknak, akik Erdélyt Móricz Zsigmondtól függetlenül, szerelmes földrajzként Tündérkertként látják, s akik a kisebbségi magyar irodalom nemzetfenntartó felelősségéről beszélnek.
A neobarokk retró: a nemzeti kultúra végleges elszegényítésére, azaz politikai álláspontok mentén való végleges megbontására tett durva kísérlet, amely a lehető legrosszabbkor történik. A nemzetállamok kora után, a globalizáció igazi gazdasági válsága idején, amikor semmire sem lenne nagyobb szükségünk, mint a demokratikus, kortárs és a nemzeti kultúra együttműködésére épülő, közös tapasztalatrendszerre. Arra az élményközösségre, amelyben a szabadság és a felelősség ugyanannak az éremnek a két oldala.
A fennálló kritikája és a fennálló igenlése ugyanúgy beletartozhat a kulturális világunkba, ha tehetséges emberek vallják, s ugyanolyan felesleges bármelyik, ha a művek képesség nélküli akarnokok ideológiai ismétlései. S persze egyikünk sem dönthet arról, hogy mi is az a nemzeti kultúra, amelyet mindannyian szolgálunk. Annyi bizonyos, hogy az nem egy sosem volt mitikus múlt hűséges megismétlése felé, hanem a történeti múltból vezet a mai nemzedékek – valóban sötét – jövője felé. Amely akkor is kétségbevonhatatlan realitás, ha kétségbeejtő.
György Péter. Népszabadság