"Július 1-11. között kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és vallástanárképzős főiskolásai szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató elmondta, hogy idén már negyedik éve folyik szervezett szórványmisszió. Az erdélyi teológusok és egyetemisták által végzett szórványgondozás több évtizedes. 1993-tól ismét rendszeressé vált a nagyobb méretű misszió a szórványvidéken. A teológián 1998 őszén hivatalosan is megalakították a Babos Sándor Kört, mely akkor már maga mögött tudta az 1996-os havasalföldi, az 1997-es moldvai és dobrudzsai, valamint az 1998-as bánsági és Zsil-völgyi missziókat. Idén Dél-Erdély gyülekezeteibe látogatnak, a hajdani Királyföld egy részére, Szeben és Brassó megyék magyar szórványaiba. Ez a misszió minden felekezetű szórványmagyarra egyformán tekint. - Vetési László kérésére indították el a "lélektől lélekig" missziót. Ennek lényege a szórványok keresztyén közösségépítése, a vallási, nyelvi, etnikai rehabilitáció. - A mostani alkalommal 42 fiatal érkezik kilenc településre. A Küküllő mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, onnan látogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmásra, Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. Szentágotán nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol sikerült egy emeletes épületet vásárolni a központban. A kisváros 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Mihályfalva és Bólya környékén is sok a munka, mert Nagyselyk és Hidegvíz mellett a Nagy-Küküllő mentén: Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Az Olt mentén, Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is nagyon vágynak arra, hogy meglátogassák őket. Az egyik csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a másik pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak a gyermekevangelizáció mellett bejárják a Nagyszeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység. Itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. A szórványgondozó csoport nemcsak felkeresi az elveszőfélben levő magyarokat, hanem a lelkigondozás mellett kultúra- és magyarságmegőrző munkát is végez. - Három településen regionális ifjúsági találkozót szerveznek. Vízaknára a város és a környék magyar fiataljait gyűjtik össze. Somogyomba a Küküllő mentieket, Nagymohába pedig a Kőhalom és Fogaras környékén élőket. - Orbán Lajos hozzátette: Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostori negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Szászföldi szórványmisszió. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./"

"Július 1-11. között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és a vallástanárképzős főiskolások szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató, a munka ifjúsági vezetője beszélt. A két világháború között az Erdélyi Fiatalok által kezdeményezett falumozgalom egyházi szárnyaként indultak el a szórványmissziós teológuscsoportok. 1993-tól ismét rendszeressé vált a kolozsvári fiatalok: teológusok, főiskolások, gyülekezeti ifjak falumunkája, melynek jogi és anyagi kereteit az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa biztosítja. A misszió bibliai vezérigéje: "Menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked". (Jer.1,7) A misszió másik jellegzetessége, hogy minden felekezetű szórványmagyarra egyforma szeretettel és féltéssel tekint. Idén a következő helységekbe indulnak: a Küküllő-mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, ahonnan kilátogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmás Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. A Hortobágy mentének központja Szentágota, ahol nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol a központban sikerült emeletes épületet vásárolni. Szentágota 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is várják a látogatást. A nagymohai csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a kóbori pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak bejárják a teljes Szeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység, itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. Nemcsak bibliai történetek megismertetésével foglalkoznak, hanem a helyes magyar beszéd és írás tanításával is. Emellett regionális gyülekezeti és ifjúsági találkozókat is szerveznek. - Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostor negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Kolozsvári fiatalok szászföldi szórványmisszióban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./"

A kolozsvári protestáns teológusok és egyetemi hallgatók, 1996 óta minden évben megszervezték a nyári magyarság-összeíró és közösségépítő missziót. Idén több mint negyven fiatal a hajdani Szászföldre, Szeben és Brassó megye húsznál több településére látogatott el. Sokan sírva mondták el, mennyire jólesett nekik, hogy felkereste őket valaki. Benépesülhettek az Olt-mentén az évtizedek óta üresen álló parókiák. Szentágotán, Mihályfalván, Balázstelkén, Somogyomban összegyűjtötték a környék magyarjait. Sok gonddal találkoztak a teológusok. Nagymohában a nyolc osztályos iskolában egyetlen szakképesített tanerő sincs, pedig volna gyermek. Lelkész már egyik faluban sincs. Kőhalom 1990-ben indult középiskolája ősztől majdnem a Segesvárral való egészségtelen versengés áldozata lett. Szentágotán több mint 400 magyar él és 20 iskolaköteles gyermek nem részesül magyar nyelvű oktatásban. Bürkösön, Mihályfalván, Bolyában a tanítók nyugdíjba vonulásával megszűnt a magyar I?IV osztály is. Erzsébetvároson most halódik a felsőtagozat ugyanezért, pedig volna gyermek helyben és a környéken is, de senki sincs, aki a helyi lelkészt és tanítónő feleségét támogassa. Nagyszeben Hipodrom lakónegyedében nagyfokú az ott élő magyarok anyanyelvi közömbössége és beolvadásának üteme. Románújfalu, Pócstelke fogy. - A missziós körút során három ifjúsági találkozót is szerveztek. Az első Vízaknán volt, eljöttek Nagyszeben, Mihályfalva, Hidegvíz és Nagyselyk magyar fiataljai. A másodikat a Kőhalom-Fogaras között fekvő Nagymohon szervezték, megjelentek a fogarasi, kóbori és brassói fiatalok is. A harmadik regionális ifjúsági találkozó színhelye a Medgyes melletti Somogyom volt. Ott voltak a medgyesi, erzsébetvárosi, balázstelki, pócstelki, báznai, küküllőalmási, gógáni és somogyomi fiatalok. Áldásos volt az őket elkísérő kolozsvári Szín-pódium bábjátéka: Fegyveresi István és Fegyveresi Anikó háromnapos turnén végigjárta Szeben és Brassó megye minden magyarok által kis számban lakott települését. /Közösségépítő munka a szászföldi szórványokban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24-25./

Brassó megyében az RMDSZ vezetősége jan. 20-ra hívta össze a megye 72 - RMDSZ-listákon megválasztott - tisztviselőjét. "Az RMDSZ célja az, hogy a földek és erdők mielőbb visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz. Ez annál inkább szükséges, mert az ellenzéki RTDP hatalomra jutása esetén a törvény módosítására készül. Közismert, hogy Brassó megye szinte minden magyarlakta helységének lakóit érinti valamilyen módon a törvény. Megemlíthetjük Alsórákos, Székelyzsombor, Ürmös, Nagyhalmágy, Nagymoha, Bodola, Keresztvár, Tatrang, Zajzon stb. községeket, falvakat." - jelentette ki Madaras Lázár, a Brassó Megyei Tanács alelnöke, országos RMDSZ-önkormányzati alelnök. Értékelni fogják az RMDSZ által megválasztott önkormányzati tisztségviselők munkáját. - Azokban a községekben és városokban, ahol a magyar lakosság száma nem éri el az 50%-ot, az értékelő közgyűlés átalakul jelöltállító közgyűléssé. Ekkor mutatkoznak be az új jelöltek is. Ott, ahol a magyarok többen vannak (Apáca, Alsórákos) urnás vagy házhoz szállított szavazócédulás választást tartanak. /RMDSZ-tájékoztató. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 28./

"Ápr. 26-án tartotta az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete az újraválasztott Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) alakuló ülését. Megválasztották az MKT Állandó Bizottságát, megerősítették a megyei szervezet ügyvezető elnökségét. Az MKT elnöke Bálint László református lelkész maradt továbbra is, alelnöke Dobolyi István nyugalmazott tanár lett. Az új ügyvezető elnök ugyanaz, aki az elmúlt két évben is betöltötte ezt a munkakört, Szakál András. Szakál András elmondta, hogy Farkas Anna főtanfelügyelő-helyettese a tanügyben a legértékesebb emberük, hiszen a megyét illető minden oktatásügyi információ eljut hozzá. Ezért választották őt tanügyi alelnöknek. A művelődési alelnöki tisztségre Házy Bakó Esztert kérték fel, aki az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület vezetője is. Politikai alelnök Zakariás Károly, a városi tanács RMDSZ-frakcióvezetője lett. Ifjúsági alelnök Magdó Levente, a Brassói Magyar Diákszövetség elnöke, SZKT-tag, a nemrég megalakult Brassói Ifjúsági Tanácsban is szerepet vállalt. Létrehozták a szórvánnyal foglalkozó alelnökséget, melynek célja az olyan településeken, mint Szászhermány, Barcarozsnyó, Feketehalom, Kóbor, Nagymoha, fellendíteni a szervezetet, máshol pedig, mint Predeál, Szentpéter, létrehozni új helyi szervezeteket. /Tóásó Áron Zoltán: A brassói RMDSZ élén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./"

Július 6-án Brassó megyébe indultak az immár hagyományos nyári közösségépítő regionális szórványmisszióba a kolozsvári Protestáns Teológia hallgatói. Ebben az évben kiválasztott területük Fogarasföld, ahol olyan jelentős magyar szigetek és emlékhelyek vannak, mint a Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony és Árva Bethlen Kata városa, Fogaras, és a vidék olyan kis közösségei, mint Nagymoha, Kóbor, Dombos, Halmágy, Románújfalu és Sárkány. A tíz napig tartó ifjúsági munka központja Kóbor lesz, ahol a fiatalok közmunkával rendbe teszik a vártemplom környékét. Velük a vidékre látogat a marosvásárhelyi fiatalok Bartha Júlia és Bartha Sándor tanárházaspár által vezetett Habakuk bábcsoportja is. A misszió fontos része lesz Fogaras egyik lakótelepének bejárása és felmérése, a magyarság számbavétele. Július 14-én, Fogarason, az egész vidéket átölelő közösségi találkozó is lesz. Délután közönségtalálkozó lesz a Duna Televízió szerkesztőivel, az igen népszerű Kívánságkosár munkatársaival, Banner Gézával és Horváth Mónikával. A Diaszpóra Alapítvány által szervezett, Vetési László és Sipos-Vizaknai Balázs által vezetett szórványgondozó immár a tizenkettedik ilyen jellegű regionális közösségépítő munka. A fiatalok munkacsoportja az előző években már bejárta Erdély és a Regát szinte valamennyi szórványvidékét: a Barcaság, Bánság, Mezőség, a Kis-Küküllő mente, Fehér, Szeben, Maros, Hunyad megye számtalan régióját, felmérte a legnagyobb veszélynek kitett erdélyi nagyvárosok lakótelepeinek magyarságát, és Bukaresten kívül a Regát kiterjedt területeit is. A teológusok missziója ősszel a Kárpátokon kívüli régiókban, Ploiesti környékén és a Duna mellékén folytatódik. /Fogaras. Kolozsvári teológusok fogarasföldi szórványmisszióban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

Bandából közösségbe Istennel
Színes, először papír, majd hús-vér emberkék lepték el az elmúlt hét végén a brassói Reménység Házat, ahol a helyi református ifik első ízben szerveztek nagyszabású regionális találkozót. A Banda vagy közösség? címmel meghirdetett rendezvénysorozatra közel százhúszan neveztek be a Brassó, Maros és Kovászna megyei Kőhalomból, Nagymohából, Sepsiszentgyörgyről, Olthévízről, Komollóról, Héjjasfalváról, Négyfaluból, Alsórákosról és természetesen a Cenk alatti nagyvárosból.
Közösségben. A brassói ifjúsági találkozón interaktív istentisztelet és szabadidős programok is voltak
 Az első nap áhítattal és köszöntőbeszédekkel kezdődött. A fiatalokat is meglepte, hogy nyoma sem volt unalmas, elkoptatott frázisok ismételgetésének. Nemes Emil segédlelkész kicsik és nagyok, 11 és 22 évesek számára egyaránt érthetően és élvezhetően adta át Isten üzenetét, azt hogy külön-külön mind értékesek, de ez az Istennel való közösségben nyilvánul meg. Ménessy Miklós lelkipásztor mint a rendezvény házigazdája arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy ne simuljanak és fásuljanak bele a világba, különben könynyen értéktelenné válhatnak.
„Lehettek divatosak, mint mindenki más, hallgathattok modern zenét, mint mindenki más, de a plusznak, ami bennetek van, a hitetetknek meg kell mutatkoznia!” – biztatta a jelenlévőket a lelkész. Kocsis András, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület alelnöke is arra buzdította a fiatalokat, hogy kapcsolódjanak be a szervezet minél több programjába. Az első nap amúgy is laza, kellemes hangulatát az ificsoportok bemutatkozása és a játékest oldotta fel végképp. 
Szombaton Bartos Károly tartott érdekfeszítő előadást a találkozó témájáról, a Banda vagy közösség? gyakran visszatérő kérdésről. A lelkipásztor hamar eloszlatta a tévhitet, miszerint bandába mindössze cigis, italozó, drogos vagy bűntettekre kész fiatalok verődhetnek. A banda mindössze egy lazább kapcsolatokra épülő csoport, mondta. „Az ide való tartozást meg kell tapasztalni ahhoz, hogy értékelni tudjuk a keresztyén közösség fontosságát, azt a közeget, ahol nemcsak a közös témák, problémák, azonos stílus és egyebek, hanem az Istenbe vetett hit köti össze az embereket” – figyelmeztette a fiatalokat. A kiscsoportos beszélgetések során még inkább lehetőség adódott elmélyülni a témában.
A sporttevékenységekkel, origamizással, karaokéval és élőzenés bulival tarkított eseménysorozat záróakkordjaként Imreh Jenő segédlelkész interaktív ifjúsági istentiszteletbe vonta be a jelenlévőket. Kijövet a belvárosi templomból a fiatalok elmondták, élmény volt bekapcsolódni a szertartásba, a rendkívüli istentisztelet még inkább megerősítette bennük az Istenhez való tartozás érzését.
Ambrus Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Nagymoha magyar sziget román és hajdani szász falvak gyűrűjében
A Brassó megyei Nagymoha Szászföld magyar szigete. A román és hajdani szász falvak gyűrűjében fekvő település lélekszáma folyamatosan csökken, de a magyarság mindmáig megőrizte többségi számarányát. A nehezen megközelíthető zsákfaluból sokan a közeli Fogarasba illetve Kőhalomba ingáznak. Nagymohán óvoda és általános iskola is működik, ahol a többség még mindig a magyar nyelvű oktatást választja, viszont az első négy elemi elvégzése után a gyerekek csak úgy tudják magyarul folytatni tanulmányaikat, ha más településre ingáznak, vagy kollégiumban laknak. A nagymohai magyar oktatás jövőjét a népességi mutatók is meghatározzák. Ennek alapján van esély arra, hogy az elszigetelt faluban még hosszú ideig fennmarad a magyar közösség.
Magyar Televízió
Erdély.ma

Jókívánság Jóistennek
Az egész a nyugtalansággal kezdődik mindig, és ott is végződik. Az író sosem megy nyugdíjba. Istenek tartják őt fogva, hiszen azért teremtették, hogy prédikáljon, hát bevetik naponta a küzdelmekbe.
Nézem a lapot az asztalon, a Brassói Lapok kiadványa, kimondottan Székelyföld „beporzására”. Kérdezem, mire jó az, hiszen ezen a tájon nem sok, de pár lap dolgozik erejéhez, képességeihez mérten. És már össze is fut a lényeg a szájakban, hogy hiszen nem Székelyföldet, hanem igenis Barcaságot kellene ellátniuk magyari tájékoztatóval! Ott, Brassóban még több mint 30 ezer magyar él e román riadalomban. Szólni ugyan tudnának, de mindenki fél, mindenki fél. És félelemben nem lehet élni, teremteni, változtatni – jobbra vágyni és törni.
Szól a kétdiplomás szerkesztő a szórvány, a maga szülőföldje nevében. Jaj, de nagyon akarom nagybetűvel írni ezt a sátáni tulajdonnevet: szórvány! Nemcsak Brassó, Barcaság, de tova Fogaras vidéke-világa, aztán Viktóriaváros magyarsága, szemben véle Románújfalu, s tovább Bürkös, Kóbor, Nagymoha szent magyar földje, Szakadát, Dombos, aztán Segesvár magyarsága. Magam láttam sírni a református lelkészt, amint Szkercisóra utolsó magyarját temette.
És már velünk jajong Fogaras Babits áldott szellemével, Szeben magyarsága. És már összeálltunk ismét mentőkülönítményként. De miért nem vállalja a Háromszék lap, a Székely Hírmondó, miért nem a marosvásárhelyi újság, Hargita Népe a küldetést? Egy kocsi, benne három riporter. Rendszeresen. É terjeszteni szórványban, Barcaságban, Szászföldön is a lapot? Nemes feladat, beszéljük meg, emberek. Fogyna a lap is, ébredne ravatalán a szórvány, nagybetűs fekete angyalunk. Nekünk a tekintetünk túl kell, hogy röptessen a magunk templomtornyánál. Ahogy a sepsiszentgyörgyi unitárius hitközség tartja a kapcsolatot Zsilvölgye maradék magyarságával. És igen Háromszék, Kovászna megye vezetői is, hallom, és adom tovább. Nem egy napra születtünk, s nem is egy évezredre. Ezt hinnie kell Szilágyság, Dél-Erdély, Bánság magyarságának is. Hogy legyen az Istennek örökké magyarja.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elhunyt Áros Károly sportújságíró
A 75 éves Áros Károly a Szent György Napok megnyitó ünnepsége előtt veszítette életét. Egy mentőautó gázolta el.
A szervezők közleménye szerint a Veszprém–Sepsiszentgyörgy staféta útjából kitolató, a színpad közelében szolgálatot teljesítő önkéntes egyesület mentőautója gázolta el a staféta fogadására igyekvő, két kamion közül kilépő újságírót. Áros Károly súlyos medencesérülést szenvedett, mentőhelikopterrel szállították Marosvásárhelyre, ahol szombaton reggel belehalt sérüléseibe. A rendőrségi vizsgálat szerint a mentőautó vezetője nem fogyasztott alkoholt.
Áros Károly 1940-ben született Nagymohán, a középiskolát Székelykeresztúron és Brassóban végezte, román-magyar szakos hallgató volt a Babeş-Bolyai Egyetemen. 1966-tól Kézdiszentléleken tanított, 1968-tól a Megyei Tükör újságírója Sepsiszentgyörgyön. Az Előre, Ifjúmunkás, Hargita, Sportul munkatársa. A müncheni olimpiáról a helyszínről tudósított, Gyógyítás tornával című cikkét a TETT közölte. A Labdarúgó tavasz és A sportjátékok című kötetei 1980-ban jelentek meg. A Háromszék napilap aktív sportújságírója, szerkesztőbizottsági tagja volt.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Önvallomás
1940. szeptember 27-én születtem a Kőhalom–Fogaras–Segesvár háromszögben, az úgymond „Szászország” szélén, Kerekes Izsák balladája falujában, Nagymohán. Alig hat héttel később édesanyám ölében, csendőri kísérettel kitoloncoltak Romániából, mert a monori alagútnál dolgozó édesapám a második bécsi döntéskor Észak-Erdélybe került, s a vasgárdisták nagylelkű „családegyesítő” politikájának – hadd nevezzem így – „élvezője” lettem. A négy éven át tartó menekültstátus lejárta után visszatértünk szülőfalumba, az omladozó szülői házba, a senki földjévé változott lakásba. És elkezdődött egy új élet, mely szegénységében tökéletesen hasonlított a korábbi négy esztendőhöz.
Hatéves koromban kezdtem el iskolába járni, úgymond „lógóba”: az I–V. osztályt Nagymohán, a VI–VII.-et Fogarason, az első évet a székelykeresztúri tanítóképzőben, majd a képző megszüntetése után a VIII. osztállyal kezdtem el középiskolai tanulmányaimat. Brassóban érettségiztem 1957-ben. Következett egy év a brassói traktorgyárban. Esztergályostanoncként kerestem a kenyerem, s közben készültem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakára, ahová nem vettek fel, de szerencsémre még elértem a Református Teológia felvételijét, s ezt a próbálkozásomat siker koronázta. Két évet jártam a teológiára, aztán felvételiztem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem román nyelv és irodalom szakára – sikerrel, de két év után áttanácsoltak a román–magyar szakra, melyet 1966-ban abszolváltam. 1966. szeptember 1-jétől a kézdiszentléleki általános iskola tanáraként másfél évet töltöttem a katedrán, mert 1968. február 24-étől az újonnan megalakult Kovászna megye lapjának, a Megyei Tükörnek lettem a sportújságírója. 1978 és 1983 között a bukaresti egyetem látogatás nélküli újságírói karán diplomáztam, s természetesen megszakítás nélkül szerkesztettem, írtam a lap sportrovatát, s teszem ezt negyvenhat év után ma is az egyetemes magyar sport szellemében, a feleségem biztosította nyugodt családi háttérnek köszönhetően... Könyveim: 1979 őszén a Labdarúgó tavasz (füzet), 1980-ban A sportjátékok könyve, 1982-ben a Montevideótól Madridig, 1994-ben a Montevideótól Los Angelesig, 1998-ban a Montevideótól Párizsig – mindhárom a labdarúgó-világbajnokságok történetével foglalkozik, 2002-ben az Erdélyi magyar sportolók az olimpiákon, 2011-ben a Sepsiszentgyörgy a sportvilágban.
Áros Károly
Kiadás előtt áll Áros Károly két könyve: Háromszékiek a sportvilágban, valamint Ferencz Péterrel közösen Hajrá, Textil! (szerk. megj.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenkiről el kell számolni (Élet a szórványban, 2.)
Akinek ajkán elnémul az anyanyelv, szívéből kihull a hit – idéztük szórványriportunk első (tegnapi lapszámunkban megjelent) részében Szegedi László kőhalmi református lelkészt, a Brassói Református Egyházmegye esperesét, akivel a július közepén Kóborban tartott szórványtalálkozón beszélgettünk. Bizony, nagy kihívás a hit megtartása azok számára, akik vegyes házasságban élnek, akiknek gyermekei nem járhatnak magyar iskolába, akik legfennebb kéthetente vagy havonta hallhatják Isten igéjét anyanyelvükön. A hívek és a szolgálattevő lelkészek részéről is erős elkötelezettséget igényel, hogy egy szórványközösség megőrizhesse anyanyelvét és hitét. A téma legfőbb ismerőivel beszélgettünk a szórványlétről és a szórványban végzett szolgálat sajátosságairól.
A bákói gyülekezet északra 200 kilométerre van, ugyanennyire a bukaresti, de a galaci és brăilai valamivel közelebbi, egyik sem túl népes – ismerteti Nagy Endre galaci református lelkész, aki harmincnégy éve szolgál a legdélebbi református közösségekben. Derűvel beszél a térségi találkozókról, amelyekbe belefér a közös disznóvágás, a kulturális program és sok egyéb, a lényeg, hogy tudjanak egymásról, és ne érezzék, hogy magukra vannak hagyva. De amint a többi szórványközösség, a regáti is egyre csak fogy. A galaci lelkész úgy fogalmazott: egy kis gyülekezetet temetett el a több mint harminc év alatt.
Ezt szeretni kell
A Brassói Református Egyházmegye esperesének meggyőződése, hogy a lelkészi szolgálat a szórványban teljesedik ki a leginkább.
Szegedi László: Ezt azért is mondom, mert sokkal több a kihívás és kevesebb a szolgálati élmény: nem népes, nagy templomi gyülekezetek előtt kell szolgálnia az embernek, nem a dolgok saját rendje szerint zajlik a gyülekezeti élet, sőt az emberek reménysége, hozzáállása, mindennapi élete sem úgy zajlik, mint a nagy tömbben. Ezért a szórványlelkészi szolgálat egy kihívás, és ezt szeretni kell. Nem lehet úgy végezni, hogy ide kineveznek, és közben nem szeretem a falunak a sarát, nem szeretem az esőt, nem szeretem a telet, nem szeretem azt, hogy vannak hosszú esték, éjszakák, amikor magányos vagy, egyedül vagy. Itt is minden időt ki kell tölteni értelemmel. Az a lelkész, aki unatkozik egyáltalában – akár nagy vagy kis gyülekezetben –, erre a szolgálatra nem igazából alkalmas. A szórványszolgálatra pedig azért is nagy hangsúlyt kell fektetnie az egyháznak, mert bár ez egy vékonyeres vérzése közösségünknek, de Isten előtt mindenkiről úgy el kell számolni, akárcsak a nagyvárosi gyülekezetben. Azt gondolom, az ilyen szórványtalálkozók, mint a kóbori, azt erősítik meg bennünk és a közel harminc szórványgyülekezetből érkezett magyarságban, hogy egymásra kell figyelnünk. És az egyház kimondottan figyel a szórványra, úgy, ahogyan Jézus Krisztus mondta: el kell menni a századik elveszett juhért, ámbár a kilenvcenkilencnek az ottléte esetleg veszélyben forog, azért az egyért is érdemes elmenni.
– A szórványban gyakran panaszkodnak a hívek, hogy nincs saját papjuk, a fiatalok számára csak ugródeszka a kis lélekszámú gyülekezetekben szolgálni, s bár az istentiszteleteket kétheti vagy havi rendszerességgel megtartják, a hétköznapokban magukra maradnak. A lelkész szempontjából mit jelent tíz-húsz főnyi gyülekezetben szolgálni? Mennyire kell elhivatottnak lennie, hogy ugyanolyan komolyan vegye a szolgálatot, ha tíz ember hallgatja az istentiszteletet és ha csupán egy-kettő?
Szegedi László: Ha az a kérdés, hogy melyik az a gyülekezet, ahol már lehet vagy érdemes szolgálni, én azt mondom, az egyemberes gyülekezet. Az, amikor én és valaki – egy drága magyar testvérem – beszélgetünk egymással otthon, a templomban, az utcán a magánéletéről, a közösségi életéről, a lelki problémáiról, a küzdelmeiről, vagy egyszerűen csak emberi dolgokról. Arról például, hogy a tehén beteg, hogy elfogyott a nyugdíj, arról, hogy mit csinálnak az unokák, hogy a gyermekek vagy az unokák külföldön vannak. Ez az egyemberes szolgálat. És a szórványban sokszor azt is meg kell kérdezni, érted-e, amit prédikálok. Mert ahol nincs anyanyelvű közösség, ahol magára van az ember egy nyelvi tengerben, vagy vegyes házasságban él, ott bizony ez is előfordul. A nyelvhatár egyben etnikai határ, és aki vallást vált, természetszerűen váltja identitását is.
A közösség hiánya
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója évtizedek óta járja a szórványtelepüléseket, így nem csoda, hogy a kóbori találkozó háromszáz résztvevője majdnem mind személy szerint ismerte, alig akadt néhány perc, amikor megszólíthattuk. Sorolhattuk volna azokat a szórványmentő programokat, amelyeket ő kezdeményezett vagy részt vett a megvalósításukban, de leginkább arra voltunk kíváncsiak, mi a legfontosabb ahhoz, hogy a szórvány megmaradjon?
Vetési László: Például a kóborihoz hasonló találkozókra van szükség a szórvány megmaradásához. Ehhez fogható méretű együttlétre nem volt példa ebben a régióban, ami azt jelenti, hogy a Nagy-Küküllő összes szórványa, a Hortobágy-völgye, az Olt mente és a Barcaság szórványai itt vannak, sőt, a regáti, Râmnicu Vâlcea-i, ploieşti-i és Konstanca környéki is. Egy ilyen találkozó egy életre szól mindenkinek, hiszen közösségi élményben van részük. Az az igazság, hogy a közösség hiánya a szórvány legfontosabb jellemzője. Hiszen nem tudnak közösségben élni, a saját közösségük nagyon kicsi. Ezen a kóbori találkozón olyan települések képviselői voltak itt, ahol tízen, húszan élnek magyarok, vagy még annyian sem. Hogyan éljék meg magyarságukat, vallásukat, az egymáshoz tartozást, ha nincs közösség? Mi mindig azért harcolunk, hogy ilyen közösségi együttléti élmények legyenek, megmaradjanak és feltöltődjenek az emberek azzal, hogy nincsenek egyedül.
– Gyakran beszélünk szórványmentésről, de valójában ez gyűjtőfogalom, mert esetenként, helyzetenként mást jelent. Milyen cselekvési feladatokat kell ezalatt érteni?
– Vannak olyan területek, ahol kimondottam így vetjük fel, hogy szórványmentés. A szórványkérdés annyira bonyolult, hogy minden változatra van egy ellenváltozat, minden cselekvési lehetőségre van egy második, harmadik, negyedik. Gyakorlatilag ezért kell a mentés kifejezést is használnunk. Amikor például iskolát teremtünk egy szórványrégióban, és elmegyünk a gyermekek után egy településre, hogy a szülőket meggyőzzük, a gyermeket adják magyar iskolába, szórványkollégiumba – ez gyakorlatilag mentés. De nem minden esetben ennyire konkrét, hogy utána ugrunk a mély vízbe és kimentjük a szórványban élőt. Többnyire hosszabb távú dolgokról van szó, és ezt nem mindig nevezzük szórványmentésnek.
– Azt is tisztázni kellene, hogy ki a szórványban élő, és ezt milyen szempontok határozzák meg.
– Valamikor azt mondtuk, hogy a húsz, harminc százalék alatti népességi arányban levő tömeg szórványnak tekinthető. Ma már sokkal bonyolultabb a helyzet. Nagyon sok a vita emiatt. Mert felvetik a kérdést, hogy a számarány vagy a számbeliség határozza-e meg a szórványt. Én már elég régóta a tematikus szórvány fogalmát használom. Az a gyermek, aki a saját településén nem tud anyanyelvi iskolába menni, az oktatási szórványban él. Az a gyermek, aki az anyanyelvén nem tud szólni a többi gyermekhez a játszótéren, az szintén szórvány. Ahová nem tud kéthetente, havonta eljutni egy lelkész, az a közösség szórványban él. És létezik önkormányzati szórvány is, mert az a település, amelyik nem tud egy anyanyelvű önkormányzati képviselőt küldeni a községközpontba, szintén szórványnak tekinthető. Kóbornak például majdnem folyamatosan van magyar képviselője a tyukosdi önkormányzatban, ami azért is érdekes, mert a falu egy román tengerben helyezkedik el, tizenöt-húsz kilométeres körzetben csak Nagymoha és Kőhalom az a két település, ahol magyarok is élnek. Tehát, ha ezek közül legalább két tényező összetevődik, akkor egyértelmű, hogy szórványról van szó.
– A szakirodalomban azt olvashatjuk, hogy a romániai magyarság egyharmada szórványban él. A felsorolt kritériumok alapján ezt hogyan kell értelmezni?
– Nagyon sokrétű ez a kérdés, mert például ha azt mondjuk, hogy a tömbmagyarságban nincs szórvány, az nem igaz. Borszék és Hévíz például Hargita megyében található, tehát tömbmagyarságban, de nem lehet kivenni a szórvány kategóriából, mert egyértelműen szórványterület Tölgyestől Gödemesterházáig. Nagyon sok minden függ a közösség szerkezetétől. Kolozsvár szerkezetileg szórvány, mert etnikailag a magyar lakosság számaránya alig tizenvalahány százalék, de rétegzettsége szerint nem szórvány, hiszen ott van négy magyar püspökség, öt-hat magyar középiskola, színház, két egyetem és azok teljes adminisztrációja, könyvkiadó és egyebek – ezek nyelvi szigetben élnek, és ezeket nem tekinthetem szórványnak. Ebből a szempontból Gyulafehérvár is érdekes, mert településileg szórvány, de az érsekség körüli létben nem tekinthető szórványnak.
Székelyföld is felelős a szórványért
– Milyen esélye van Kóbornak a megmaradásra?
− Sokszor lemondtunk Kóborról az elmúlt évtizedekben. Először akkor, amikor nem újították fel az útját, amikor nem küldtek autóbuszt a kollektivizálás időszakában. Akkor még háromszáz-négyszáz lelkes falu volt, azelőtt kétszer annyi, és azt mondtuk, vége. De mindig nyitva kell hagyni a közösség regenerálódásának csodaelemeit. Mindig van valami, amitől azt mondjuk, lehet még. Kijár a lelkész, össze lehet gyűjteni bizonyos számú embert, meg lehet szervezni egy szórvány-nagytalálkozót, mint amilyen most volt. És meg kellene szervezni itt is és a többi faluban az elszármazottakkal együtt a falusi találkozókat. A szimbolikus térerősítés és identitáserősítés nagyon fontos. Ami azt jelenti, hogy megoldom az összes funkcionális feladatot, tehát egy gyermek se maradjon, aki nem jár magyar iskolába, aki ne tartozna saját vallási közösségéhez, és azonkívül hozzájárulok ahhoz, hogy a szimbolikus értékeket erősítsem. Jöhetnének előadók, tánccsoportok és más kulturális programok. Ez az anyaországon kívül elvárható Székelyföldtől is, ezt a célt szolgálja az Összetartozás program. Hisz Kóbor Székelyföld széle, az itt élő magyarok székelyek, akiket telepítéssel hoztak ide, de egykor az udvarhelyi egyházmegyéhez tartozott. Sokkal több biztatás kell, el kell jutni oda, hogy a tömbbeli magyar önkormányzat keresse meg a kapcsolatot a szórványbelivel. És ez nem pénz kérdése.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szórványmagyarság peremén
Első alkalommal kaptak ajándék tanfelszerelés-csomagot Brassó megyei, vidéken magyarul tanuló kisdiákok. A program célja odafigyelni a szórványmagyarság peremén élő gyermekekre és a program által bátorítani a családokat, hogy a magyar anyanyelvű oktatást válasszák számukra. Minden gyermek korosztályának megfelelően összeállított csomagot kapott, többek közt tornazsákot, órarendet, ceruzákat, színes ceruzákat, írószereket, radírt, hegyezőt, kézimunka-felszerelést, rajzfelszerelést és többfajta füzetet, összesen körülbelül 21 terméket. Alsórákoson 41, Apácán 37, Barcaújfaluban 33, Darócon 26, Datkon 12, Kacán 11, Keresztváron 51, Kőhalomban 33, Krizbán 9, Nagymohán 19, Olthévízen 29, Székelyzsomboron 29, Tatrangban 16, Ürmösön 22, Zernyesten 7 diák, Fogarason 30, Halmágyon 5 gyerek vehette át az iskolakezdési csomagot. A program szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, főtámogató az RMDSZ. (RMDSZ-tájékoztató) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)