Magyar remete a nyárban
Igenis, én most magyarkodni fogok. Igaz, nyári rekkenőségben ez nem a legjobb foglalkozás, de hát nem vagyok szabadságon. Nincs pénzem sem, mert nem volt sosem, amiből gyűjtögettem volna, meg aztán határidős munkáim vannak. Ez nem olyan, mint a sikkasztó milliárdosok sorsa, hogy évek hosszú során tart a kivizsgálás, míg a vidám sikkasztó csöndesen meg nem hal ágyában, párnák közt.
Mert itt áll előttem egy szerény gyűjtemény, magam szedegettem össze. Azt mondja, hogy Nagymagyar, ez község, 1910-es adataink szerint lakosságából 1325 magyar, aztán pár német, ennyi. Pozsony vármegyében él évezrede. Most szlovákok lakják, élik. Magyarigen: 1559 lakos, abból 1117 román, 348 magyar élt ott száz évvel ezelőtt. Azt kérdezheti a gyermek, hogy akkor miért nem Románigen? Hát azért, mert kezdetben egy szál román sem élt Alsó-Fehér vármegyének ebben a sarkában. Aztán itt van nekünk Magyarkanizsa 17 018 lakossal, abból 16 655 magyar, 329 szerb, mégis odaloccsintották Szerbiához egykor. Kérdi a gyermek, de kérdezi a felnőtt is, ha meg nem ütötte a hőguta, hogy akkor miért...? S mért román a Magyarigen? És ha már elítélő jelzőként használják a nem magyarok, hogy mi nagymagyarkodunk ahelyett, hogy meghúznánk magunkat s a nadrágszíjat idegenek fennhatósága mellett, akkor mit keres a mi kicsi életünkben Nagymagyar éppen Szlovákiában? És Nagymagyarban szabad-e nagymagyarkodni? — kérdem én a gyermekek meg a pártok nevében.
Van nekünk Magyarapácánk is Temes megyében, mely szintén román kenyeret eszik állítólag, noha maga vet s arat, csépel és őröl... Magyarbikal, 1910-ben egy szál román nem lakott ott, Kolozs vármegyében, 907 lakosa mind magyar volt. Most Románia, alig él benne magyar ember. Magyarpalatka: 1268 román s magyar lakos vegyesen kilencven évvel ezelőtt, most néhány magyar lézeng benne, s ha szólal az úton vagy hivatalban, csak románul. Magyarózd, 946 lakos, Romániában éldegél nagy riadalomban, iskolája már nem magyarul rikkant. Magyarkiskapuson alig élt román, amikor ezt a statisztikát leírták, ma nincs magyar benne.
Soroljuk-e? Magyarkodjunk-e, amikor mások a legtávolabbi szigeteken nyaralgatnak? Az a helyzet, hogy én fél esztendővel ezelőtt maradék humoromban akartam pácolni ezt a témát, aztán ez leve belőle. Nem bánom. Csak-csak valahol nyilallik.
Csak ülök itt, mint egy remete. Hoppá s pardon, mert van Magyarremete is, nem csak Magyarapáca! Az es Románia mellét dagasztja, amott túlra került Biharba, Belényestől nem messze, magyarok lakták s keresztelték, most tiszta román település, magyar csak suttogva s szürkület után szólal. És búcsúzóban még följegyzem a szép nevű Magyarszarvaskendet, Szamosújvár járásban vagyon, románul Corneşti, de hogy leve ebből ilyen furcsa szerzet, nem tudom. Tény, alig van benne magyar.
Még felsorolni sem lehet a magyar nevű településeket, annál inkább tanulságos olvasgatni: mikből mivé lettünk Trianon óta. Most záradékként megemlítem, a könyvkiadók figyelmébe ajánlanám újból kinyomtatni ezt a könyvet, amely nélkül én le sem ülök az íróasztal mellé. Az a címe: Magyar helységnév-azonosító szótár. Szerkesztette Lelkes György. Ő a fiának ajánlja szeretettel, én ajánlom mindenkinek hasonlóképpen. Egy kiadó meg is gazdagodhatna emitt, az idegenségben az újrakiadásból. Lejár a nyár, aztán lejár Almagyarnak s Felmagyarnak egyaránt, ha nem ügyelünk.
Tán ezért is nem mentem szabadságra!
Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)