Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nagymadarász (ROU)
3 tétel
1995. május 25.
Reizer Pál szatmári katolikus megyéspüspököt öt éve szentelték püspökké. Sike Lajos, arra kérte, vonja meg az elmúlt öt év mérlegét. Szatmárnémetiben felépítették az idős papok otthonát, egy éve elkészült a városban az új Szentlélek templom, Túrterebeshegyen, Csedregen is épült új templom, jelenleg továbbiak épülnek Nagybányán, Nagykárolyban, Adorjánon, Egriben, Körtvélyesen, Batizon és Újvároson. Az egyházmegyét súlyosan érintette Színfalu, Alsóhomoród, Krasznasándorfalu, Nagymadarász, Barlafalu teljes kiürülése, sok sváblakta más település és Szatmárnémeti sok lakosának kivándorlása. Újabban megcsappant a kivándorlás. - Az állam az ortodox egyházat sok tekintetben előnyben részesíti, a görög katolikus egyháznak - külön rendelettel - visszaadta azokat az ingatlanait, amelyeket eddig az állam birtokolt, egyedül a történelmi magyar egyházak nem kaptak vissza semmit. Ez diszkrimináció. Beindították Szatmárnémetiben és Nagykárolyban a katolikus gimnáziumot, Máramarosszigeten és Nagybányán is szeretnék ezt megtenni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./
2002. augusztus 23.
"Harminckét település története címet viseli az Otthonom Szatmár megye /Szent-Györgyi Albert Társaság és EMKE, Szatmárnémeti/ helytörténeti sorozat 16. kötete. Merli Rezső, a kötet szerzője. /A települések: Alsóhomoród, Barlafalu, Csanálos, Csomaköz, Erdőd, Józsefháza, Gilvács, Kaplony, Kálmánd, Kigye, Kisdengeleg, Krasznabéltek, Krasznasándorfalu, Krasznaterebes, Királydaróc, Mérk, Mezőfény, Mezőpetri, Mezőterem, Nagykároly, Nagymadarász, Nagymajtény, Nagyszokond, Nántű, Szakasz, Szaniszló, Szinfalu, Tasnád, Tasnádszántó, Túrterebes, Vállaj, Zajta./ A településekből három Magyarország területére esik (Vállaj, Mérk, Zajta), egy pedig, Kigye története már csak mementó lehet. A könyv tartalmazza az egyes helységekből deportáltak névsorát is. /Az Otthonom, Szatmár megye sorozat újabb kötete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 23./"
2016. január 27.
Újabb menekülttábor Szatmár megyében?
Felháborodást keltett az erdődi lakosság körében a hír, miszerint Tasnád után újabb szatmári településen, az Erdődhöz tartozó Nagymadarászon is menekülteket befogadó központ létesülne. Kereskényi Gábor képviselő azt kifogásolta, hogy a tasnádi esethez hasonlóan az érintettek ezúttal sem kérték ki a helyi közösség és az önkormányzat véleményét. Fetz István erdődi tanácsos szerint teljes mértékben érthető a település lakóinak az elutasítása.
Mint kiderült, a Jean Magnan francia jezsuita lelkész által Szatmár megyében létrehozott Fréres Egyesület a faluban működő árvaházban helyezné el a menekülteket, a befogadóközpont kialakítását pedig uniós forrásokból oldaná meg.
A Vocea Transilvaniei hírportál szerint kedden feszült hangulatú lakossági fórumot tartottak a témában Erdődön Ovidiu Duma polgármester részvételével. A helybéliek leszögezték, hallani sem akarnak arról, hogy a kisvároshoz tartozó Nagymadarászon menekülteket szállásoljanak el, és készen állnak akár erőszakkal „megvédeni" a települést. Az is kiderült a gyűlésen, hogy az erdődiek úgy szereztek tudomást a Fréres Egyesület tervéről, hogy a szervezet álláshirdetést adott fel biztonsági őrök alkalmazása céljából.
A hírportál szerint a jelentkezők az állásinterjún tudták meg, hogy menekültekre kellene vigyázniuk. A lakossági fórumon részt vett a Fréres Egyesület képviselője is, aki azzal próbálta megnyugtatni a helybélieket, hogy nem szíriaiakat, hanem észak-afrikaiakat fogadnak majd be. Ovidiu Duma polgármester egyébként szerdán petíciót adott át Eugeniu Avram Szatmár megyei prefektusnak, melyben arra kérik Petru Tobă belügyminisztert, hogy akadályozza meg a menekültközpont létrehozását.
Fetz István, a Német Demokrata Fórum (NDF) erdődi önkormányzati képviselője a Krónikának elmondta, a helybéliektől értesült a menekültközpont létrehozásának a híréről, részleteket azonban nem tud, mivel a lakossági fórumra nem kapott meghívást. „Megértem a helybéliek felháborodását, hiszen a tasnádi menekülttábor kialakításának a hírét is vegyes érzelmekkel fogadták a megyében" – mondta az erdődi tanácsos.
Kereskényi Gábor Szatmár megyei parlamenti képviselő azt kifogásolta, hogy a tasnádi esethez hasonlóan az érintettek ezúttal sem kérték ki a helyi közösség és az önkormányzat véleményét. „Egy ilyen horderejű kérdésben ezeket a lépéseket nem lenne szabad kihagyni" – szögezte le lapunknak a politikus.
Amint arról beszámoltunk, Tasnádon egy évekkel ezelőtt bezárt csendőrlaktanyában alakítana ki menekültközpontot a bevándorlásügyi hivatal – ezt Petre Tobă belügyminiszter jelentette be tavaly decemberben –, a településen azonban előzetesen senkivel nem egyeztettek a témában. A tasnádi elöljárók leszögezték: tiltakoznak a terv kivitelezése ellen, és arra hívták fel a figyelmet, hogy a menekültközpont a város legfőbb bevételi forrásától, a termálstrandtól alig száz méterre működne, a menekültekkel való szomszédság pedig elriaszthatja a turistákat.
Katona Péter, az RMDSZ tasnádi szervezetének elnöke szerdán érdeklődésünkre azt mondta, a bevándorlók fogadása kapcsán indított konzultáció – melynek keretében több száz helybélit szólítottak meg – egyértelműen azt mutatja, hogy a város lakói nem értenek egyet azzal, hogy a tasnádiak megkerülésével hozzanak létre menekülttábort a településen.
Katona Péter egyébként úgy tudja, a központ létrehozására kiszemelt csendőrlaktanyát az elmúlt időszakban meglátogatták a nagyváradi katonakórház képviselői, akik belügyminisztériumi alkalmazottak számára kezelőközpontot működtetnének az épületegyüttesben, de terepszemlét tartott már a SMURD rohammentő-szolgálat delegációja is, akik kiképzőközpont létrehozását tervezik. „Erről szó volt a legutóbbi tasnádi tanácsülésen is. Konkrétumokat nem tudunk, azonban minden jel arra utal, hogy a menekültközpont kialakítása már nem tűnik annyira biztosnak Tasnádon, mint pár héttel ezelőtt" – mutatott rá Katona Péter.
Gyergyai Csaba. Székelyhon.ro