Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. január 11.
Arany János 200: leghíresebb szülöttjét ünnepli Szalonta
A költő szülővárosában, Nagyszalontán, valamint erdélyi és magyarországi helyszíneken is megemlékeznek Arany János születésének 200. évfordulójáról: a költőóriás 1817. március 2-án látta meg a napvilágot a hajdúvárosban.
Szülővárosában, Nagyszalontán, valamint erdélyi és magyarországi helyszíneken is megemlékeznek Arany János születésének 200. évfordulójáról. Az 1817. március 2-án született legnagyobb epikus költő szülőhelye, Szalonta már 2014-ben elkezdett készülni a jubileum megünneplésére, amelybe bekapcsolódik a hajdúváros önkormányzatán és különféle szervezeteken, intézményeken kívül egy helyi emlékbizottság is.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) életre hívott egy országos Emlékbizottságot, amely már tavaly november 23-án megtartotta első találkozóját, feladata a tudományos rendezvények megszervezése, a különböző megemlékezések figyelemmel kísérése és információinak közvetítése. Egyébként a magyar Országgyűlés és az MTA 2017-et Arany János-emlékévvé nyilvánította tavaly márciusban, az emlékév fővédnöke Lovász László, az Akadémia elnöke.
Egész éves programsorozat a hajdúvárosban
Egész évben tart a költő szellemiségét felelevenítő rendezvénysorozat Nagyszalontán: a programok láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz, az ünneplésbe a helyi iskolák, szervezetek, egyházak is bekapcsolódnak, ugyanakkor nagyobb lélegzetű rendezvényekre is sor kerül, és az egyesület fogja össze az egész éves sorozatot – mondta el a Krónikának Patócs Júlia, a helyi Arany János Művelődési Egyesület (AJME) vezetője. Az Arany-emlékévet március 2-án, csütörtökön az MTA kihelyezett ülésével nyitják meg, délután istentiszteletet tartanak a református templomban, megemlékezést Arany egész alakos ülő szobránál a szoborparkban, a költő szülőházánál koszorúznak, a Zilahy Lajos Művelődési Házban a nagyváradiSzigligeti Színház estje várja a közönséget.
„Március 3-án az iskola emlékezik, ahol a költő tanult és tanított: itt vetélkedőt tartanak, majd az egyesület szervez szavalóversenyt. A kezdeményezés nem új, hiszen immár huszadik alkalommal kerül sor rá, de idén kibővítettük, azok is jelentkezhetnek, akik bár személyesen nem tudnak jelen lenni Nagyszalontán, az internet segítségével bekapcsolódnának" – fejtette ki Patócs Júlia. Hqozzátette, szintén a jubileumi év jegyében rendezik június 23. és 25. között a Szent Iván-éji fesztivált az Arany-múzeumnak otthont adó Csonka-torony tövében, ahol szórakoztató, látványos programok várják a közönséget, szabadtéri színházi előadásokkal, kirakodó vásárral, fellépő művészekkel.
Az egyesület elnöke azt is elmondta, hogy augusztusban ismét fontos eseménynek ad otthont a város, hiszen az Arany János Gimnázium szórványkollégiumát avatják fel a református egyház szervezésében. „A kollégium a magyar kormány segítségével, a református egyház hathatós támogatásával épül, tulajdonképpen már majdnem kész van, augusztusban adják át ünnepélyesen. Az Arany Jánosról elnevezett intézmény – ahol a költő tanult és tanított – kollégiuma lesz majd " – fejtette ki Patócs Júlia.
Végig lehet látogatni Arany életének helyszíneit
Az egyesület vezetője kifejtette, a szalontai ünneplés része az úgynevezett Arany-út is, ami tulajdonképpen egy turisztikai játék: arról szól, hogy aki teheti, látogassa meg Nagyszalontát, Debrecent, Nagykőröst és Budapestet – azokat az emlékhelyeket, ahol Arany János élt, dolgozott. „Ehhez elkészült egy füzetünk: aki ellátogat az emlékhelyekre és ott lepecsételteti azt, könyvjutalmat, ajándéktárgyakat nyerhet. A játék március 2-án indul, 2018. március 2-áig tart, nem kötelező az adott sorrendben látogatni a településeket, tehát kinek mikor van ideje és lehetősége, egy év alatt végiglátogathatja Arany életének színtereit" – mondta az egyesület elnöke.
Hozzátette, természetesen felkészítik az Arany-emlékházat és a Csonka-toronyban található múzeumot is a jubileumi évre, és sok látogatót várnak. A szülőház, az egykori „bogárhátú öreg viskó" helyén álló ház az egyesület tulajdonában van, az önkormányzattal közösen működtetik. A költő szülőháza nem maradt meg, a helyére épített ház sem létezik már, azonban a városvezetés a helyükre építtetett egy új, tájjellegű épületet. Az udvaron található kút már Arany idejében is létezett, az kútágast és a gémet azóta több ízben kicserélték. A nádfedeles parasztház homlokzatán emléktábla hirdeti, hogy valamikor itt állott az egyik leghíresebb magyar költő szülőháza. Az épületet és a benne kialakított, néprajzi jellegű helytörténeti kiállítást 2010. júniusában adták át.
„A Csonkatoronyban látogatható múzeumot szintén a város üzemelteti, az épület az egyesület tulajdonában van, pár hónapja kaptuk vissza restitúció révén, úgyhogy most közösen próbáljuk rendbetenni és felkészíteni az ünnepi évre. Sajnos a visszaszolgáltatási procedúra elhúzódása miatt március 2-án még nem tudjuk felújított és kibővített múzeummal várni a látogatókat. A tervek elkészültek, az anyagi forrásokat nem tudtuk még előteremteni, mert a helyi költségvetésből már nem, az egyesület nevére pedig még nem lehetett pályázni. Ennek ellenére bízunk abban, hogy az ünnepi év során sikerül felújítani, így a jubileum megújulást hoz a múzeum számára" – nyilatkozta Patócs Júlia.
A nagyváradi színház is bekapcsolódik az ünneplésbe
Az emlékév keretében május elején tudományos ülésszakot tartanak az MTA közgyűlésén. Ősszel Debrecen és Nagykőrös, majd ismét Budapest lesz a legfontosabb ünnepségek színhelye. Kiállítás nyílik többek között Szalontán, Nagykőrösön, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban, az MTA Könyvtár- és Információs Központjában és az Országos Széchényi Könyvtárban. Az év során újabb kötetei jelennek meg az Arany János munkái című, most elkezdődött nagyszabású kritikai kiadásnak. Az országos Emlékbizottság elnöke Korompay H. János, az MTA doktora, tudományos tanácsadó, társelnöke Dávidházi Péter, az MTA levelező tagja, kutatóprofesszor, a bizottságban magyarországi egyetemi tanárok, intézményvezetők foglalnak helyet, valamint Török László, Nagyszalonta polgármestere.
Bekapcsolódik az évforduló megünneplésébe a váradi Szigligeti Színház, a Nagyvárad Táncegyüttes – mondta el a Krónikának korábban Bíró Árpád Levente irodalmi titkár. Mint kifejtette, az Arany-évforduló kapcsán az együttes bihari népi táncokat is be szeretne építeni a Hídavatás című összeállításba, az előadás inspirációs forrása Arany balladaköltészete, célja pedig, hogy árnyalja az iskolai tananyagból ismert és egyénileg kialakított, Arany költészetéről alkotott képet. December 20-áig lehetett jelentkezni a színház Bolond Istók – Nagyszalontától a Margitszigetig című pályázatára: a szervezők olyan munkákat kerestek, amelyek alapját tudják képezni egy 13–16 éveseknek szóló rendhagyó színházi irodalomórának, amelyet tavasszal tűz műsorára a Szigligeti Társulat.
A magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője
Arany János Nagyszalontán született 1817. március 2-án, Budapesten hunyt el 1882. október 22-én. Költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára volt, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a „hallgati ember" titulussal is illették. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Kiemelkednek Shakespeare-fordításai. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait. Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként részt vett, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlás, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást vállalt. A Kisfaludy Társaság igazgatónak választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet meghatározó képviselője. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben, a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben Arany munkássága lassabban bontakozott ki. A már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.
Maros megyében is megünneplik az Arany-jubileumot.
Az Arany-jubileum alkalmából Marosvásárhelyen és Szászrégenben is szerveznek rendezvényeket. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke, Náznán Olga elmondta, ifjúsági vetélkedőt szerveznek Arany életéről, munkásságáról, irodalmi előadásokat és Arany-estet is tartanak. Beiktattuk a kerek évfordulót az idei eseménynaptárba, de még nincs mindenre költségvetésünk, ugyanis a pályázatokat csak ezután fogják kiírni" – ismertette Náznán Olga. Az elképzelés szerint a májusi marosvásárhelyi városnapok magyar kulturális programjaiba illesztenék be az Arany-jubileumhoz kapcsolódó rendezvényt, de az augusztusi Vásárhelyi Forgatag keretében is meg szeretnének emlékezni az évfordulóról. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE)Maros megyei szervezetének elnöke, Kilyén Ilka arról számolt be, hogy iskolások számára szerveznek balladamondó versenyt a tavasszal. „Annak ellenére, hogy sem a nyolcadikosok, sem az érettségizők vizsgatételei között nem szerepel Arany János költészete, sőt az utóbbi tíz évben a gimnáziumban csak a Szondi két apródja maradt benne a tantervben, az iskolában nagy hangsúlyt fektetünk a 200 éve született költő életművének megismertetésére" – mondta el Böjte Lídia szászrégeni magyartanár. A pedagógus kifejtette, több eseményt is szerveznek idén a Kemény János Társaság és a régeni könyvtár együttműködésével. (Antal Erika)
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

2017. február 7.
Irodalmi és történelmi verseny a Kárpát-medencei iskolásoknak
Dicső híre-neve fönnmarad örökre címmel Arany János életét és pályafutását feldolgozó irodalmi és történelmi versenyt hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Keresztény Élet hetilap szerkesztősége – közölte Lezsák Sándor az MTI-vel.
Az Országgyűlés alelnöke elmondta: csaknem húsz éve már, hogy a Lakitelek Népfőiskola vetélkedőt hirdet a történelem és az irodalom egy-egy jeles képviselőjének tiszteletére, így esett a választás idén a kétszáz éve született Arany Jánosra.
A versenyre anyaországi és erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, valamint délvidéki általános és középiskolás fiatalok háromfős csapatainak jelentkezését várják.
A népfőiskola alapítója közölte: a nevezők a vetélkedő feladatait február 5-étől kéthetente olvashatják a Keresztény Élet hasábjain.
A három írásbeli forduló alapján korcsoportonként a legjobb eredményt elérő csapatokat hívják meg az április 6-a és 8-a között tartandó középdöntőre és döntőre a Lakitelek Népfőiskolára.
A verseny döntőjébe jutó fiatalok értékes könyvjutalmat kapnak, a győztesek pedig részt vehetnek azon a Lezsák Sándor által vezetett zarándoklaton, amelyet 2016 nyarán Arany János életútjának főbb állomásaira szerveznek.
A tervek szerint az utat Budapesten, a margitszigeti tölgyfáknál kezdik, ahol Arany János a nevezetes „kapcsos könyvbe” megírta az Őszikék költeményciklusát.
A háromnapos út során ellátogatnak a Békés megyei Gesztre, ahol Arany János házitanítóként dolgozott, és Nagykőrösre is, ahol a református gimnáziumban magyar és latin nyelvre tanította a diákokat. A sort Arany János szülőhelyén, a partiumi Nagyszalontán zárják – sorolta a népfőiskola alapítója.
A verseny fővédnökei Lezsák Sándor és Czoborczy Bence, a Keresztény Élet főszerkesztője. A vetélkedőről további információ a Lakitelek Népfőiskola honlapján (http://nepfoiskola.lakitelek.hu/) olvasható.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)

2017. március 1.
Arany-emlékév – Emléktúra indul a kétszáz éve született költő tiszteletére
Emléktúra indul csütörtökön a kétszáz éve született Arany János tiszteletére, az egy éven át tartó Arany-út program egy partiumi és három magyarországi várost érint. A túrát teljesítők között értékes nyereményeket sorsolnak ki.
Az emléktúra ötletét a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület találta ki azzal a szándékkal, hogy 2018. március 2-ig minél többen látogassanak el azokra a településekre, amelyek a költő életében kiemelkedő szerepet töltöttek be. Így az Arany-út egyik állomása Nagyszalonta, ahol 1817. március 2-án Arany János született. A túra helyszíne még Debrecen, ahol a költő a későbbi pályafutása szempontjából meghatározó diákéveit töltötte, valamint Nagykőrös, ahol tanárként dolgozott és balladáit írta, valamint Budapest, ahol az akadémia titkára lett.
Az emléktúra résztvevőinek egy erre a célra kiadott füzetbe négy pecsétet - a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumét, a nagykőrösi Arany János Kulturális Központét, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárét és a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesületét - kell összegyűjteniük.
Azok között a túrát teljesítők között, akik a négy pecséttel ellátott szelvényüket a kihelyezett urnákba bedobják, jövő év április 11-én értékes nyereményeket sorsolnak majd ki - olvasható a nagyszalontai egyesület kiadványában, amelyben Arany János életének és pályájának legfontosabb eseményeit gyűjtötték össze. Az Arany-út helyszínei tetszőleges sorrendben járhatók végig.
Az emléktúrához kapcsolódva a debreceni Méliusz könyvtár helyismereti gyűjteményének munkatársai külön brosúrát is készítettek, így a városba érkezők részletesen megismerkedhetnek Arany János életének debreceni vonatkozásaival - tájékoztatta az MTI-t Kovács Béla Lóránt, az intézmény igazgatója. Egyebek mellett olvashatnak Arany János és a református kollégium viszonyáról, de a kiadványból kiderül az is: hogyan kapcsolódik Toldi Miklós a virágkarneválhoz és mi volt a költő kedvenc édessége.
Az évfordulóra készített ismertetőben található térkép segítségével a túrázók végigjárhatják Debrecen valamennyi Arany-emlékhelyét.
[Forrás: MTI]
itthon.ma

2017. március 3.
Arany János-emlékév
Arany János életművével azt üzeni az utókornak, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Arany János szülővárosában, Nagyszalontán nyitotta meg tegnap, a költő születésének 200. évfordulóján az Arany-emlékév rendezvénysorozatát.
Megállapította: Arany János szobra a budapesti Nemzeti Múzeum előtt mintha azt üzenné: „az is részese lehet a heroikus küzdelmeknek, aki nem harcol az első sorban, csak ír – de maradandót. Hogy nemcsak karddal és harci kürttel lehet nemzetet szeretni, óvni és menteni, hanem szent aggodalommal is. Hogy a méltósággal, szerényen végzett munka ér annyit, mint a zajos siker: becsüljük hát az ősz bárdok énekét. Mintha azt üzenné, hogy végzetesen elveszítünk valamit, ha már a tőmondatainkat is szilánkosra törjük” – fogalmazott. Úgy vélte, érdemes közelebb lépni a Múzeum körúti szoborhoz, és időt szánni tanulmányozására. „Mert közös jövőnk, a haza sorsa bizony nem csak az anyagi jóléten, a gazdasági fejlődésen, a nemzeti összterméken vagy látványos sikereinken múlik. Hanem azon is, hogy megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk és tanulunk-e tőlük? Megfogadjuk Arany János intését, hogy a »Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben.«? Használjuk-e anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét?” – mondta a nagyszalontai városháza nagytermében tartott rendezvényen Áder János. Felidézte továbbá: amikor Arany Jánost 1867-ben felterjesztették a Szent István Rendre, nemcsak ő maga tiltakozott az uralkodó döntése ellen, de egy főrend is panaszt tett Andrássy Gyula miniszterelnöknél, mondván, ez a jeles kitüntetés addig csak igen magas rangúaknak járt. „Az anekdota szerint Andrássy egy kérdéssel válaszolt: Meg tudná mondani Excellenciád, ki volt Raffaello korában a külügyminiszter?” Áder János úgy vélte, evilági halhatatlanságra csak alkotó ember képes. Olyan, aki műveiben, halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre. Arany János olyan korban élt, amikor Magyarországon összesűrűsödött a történelmi idő, amikor „bátor hangjukat hallató, újító szellemű, áldozatra képes hazafiak döntöttek úgy, hogy kezükbe veszik a haza sorsát”. Megjegyezte: a költő kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre, alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának. Az új haza éppúgy épült Arany János költészetéből, mint a szabadság, a közteherviselés eszményéből vagy az iparosodás, a tulajdon, a fejlődés mindennapi valóságából. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, az emlékév egyházi fővédnöke Arany János szavaival kérte, hogy „reménnyé váljon az emlékezet”. Úgy vélte, az Arany János lelkületét hordozó emberekre van szükség, és akkor nem kell félni a holnaptól és a holnaputántól. Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára azt a 12 évet idézte fel, amikor Arany János látta el az akadémia főtitkári tisztségét. Elmondta: fontos érdemei voltak abban, hogy az akadémia a magyar tudomány szervezőjévé vált. Az akadémia nagyszalontai kihelyezett ülése programjában többek között az Arany-ősök nagyszalontai letelepedéséről, az Arany János-arcképek ikonográfiájáról, a költő kiadatlan jegyzeteiről szerepelnek tudományos előadások. A nagyszalontai rendezvény további programjában szerepelt még az Arany Szalontája, Nagyszalonta Aranya című album bemutatója, amelyet Jankovics Marcell tartott. Délután a nagyszalontai szoborparkban emlékeztek, amelyet koszorúzás követett. Magyarországon is számos rendezvényt szerveztek a költő születésének évfordulóján. Nagyberényben például 200 tortára írták Arany János verseit gyerekek rendhagyó irodalomóra részeként, majd egyszerre szavalták el a költő egyik legismertebb műve, a Toldi egyik részletét. Debrecenben játékos foglalkozást tartottak Így élt Arany János címmel a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola hatodik osztályos tanulóival, Nagykőrösön pedig Arany200 – Arany, a nagykőrösi pedagógus címmel nyílt kiállítás a Rácz József Galériában. Budapesten a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti temetőben tartott megemlékezést, amelyen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet. Arany János olyan kútforrása a magyar nemzeti identitásnak, amelyhez megmaradásunk érdekében időről időre vissza kell találnunk – fogalmazott Hoppál. A kultúráért felelős államtitkár a 200 éve született költő nyughelyénél, a Fiumei úti sírkertben kifejtette: a magyarságot a nyelv, a kultúra és az érzelmi összetartozás teszi nemzetté. Arany költészetében és személyében e három kritérium egybeolvad – fűzte hozzá az államtitkár, aki szerint a nyelvi gazdagság, kifejezésbeli igényesség, morális tartás és a nagy klasszikusokból és népi gyökerekből merítő műveltség épp annyira lenyomata Arany János emberi nagyságának, mint művészi tehetségének. A megemlékezést szervező Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Radnainé Fogarasi Katalin emlékeztetett: a Fiumei úti sírkert az egyetlen temető Magyarországon, amely teljes egészében védett státust élvez, egyike a 17 nemzeti emlékhelynek. Arany János sírhelye az itt található több mint 1600 síremlékből 2001-ben az elsők között kapott jogi védelmet. Hozzáfűzte: az emlékév részeként történelmi és irodalmi sétákat szerveznek a Fiumei úti temetőben. „Arany János bölcs atyamester volt, vezetői becsvágy nélkül... nem is szenilis apó, hanem tamburás öregúr fanyar, nagyon angolos humorral. Műgondja legendás, nála az írásjelek hihetetlenül akkurátus elhelyezése is döntő” – fogalmazott Térey János József Attila-díjas író, költő. A megemlékezésen a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkara énekelt Sapszon Borbála és Bátki Hedvig vezényletével, Arany János A tölgyek alatt című versét Epres Attila színművész szavalta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. március 6.
Egy Tisza-örökös Arany Jánosról
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak, a kommunizmus idején sulykolt híreszteléseknek sokszor ellentmondanak a dokumentumok – állapítja meg Tisza Kálmán, a vele azonos nevű néhai miniszterelnök Marosvásárhelyen élő dédunokája a Krónikának a költő születésnapjának bicentenáriuma alkalmából adott interjúban. Az 1949. március 2-ai kitelepítés és vagyonelkobzás elszenvedőiként kérdezőt és válaszolót sorstársi-baráti viszony köti össze, ezért a beszélgetésben a tegező forma használata.
– Az Arany János szülővárosához, Nagyszalontához közel fekvő Geszt a mai Magyarország területén található. A két Tisza, azaz a két miniszterelnök: Kálmán és István a geszti kastélyból indult útnak. A család egy része Trianon után Erdélyben maradt, édesapád családja is. Elöljáróban talán nem árt egy kis családtörténet, hisz Arany János emléke is indokolja ezt.
– A Tisza család a borosjenői és szegedi előnevet kapta és használta. Geszt a család történetében új szerzeményű birtoknak számít, ugyanis az egyik elődünk/ősünk 1760-ban költözött oda, miután királyi adományként megkapta a török dúlások idején odaveszett Borosjenő helyett. A szegedi előnevet és grófi rangot Tisza Lajos kapta a királytól 1883-ban Szeged városának újjáépítésében szerzett érdemeiért az 1879-es árvíz után, mely csaknem teljesen elsöpörte a várost. A királyi adományozás természetesen kiterjedt jog szerint a törvényes utódokra is. Dédapám – puritán gondolkodása folytán – nehezen egyezett bele az említett méltóságcím elfogadásába, végül halálos ágyán fekvő testvérének kérésére engedelmeskedett. Már öt éve miniszterelnök volt, és még egyetlen hazai rendjelnek sem volt tulajdonosa.
Érdekes például az a történet, amikor Károly román király Budapesten tett tisztelgő látogatása alkalmával román csillagrendet adományozott Tisza Kálmánnak, s erre a magyar király személye körüli miniszter, aki egyébként a Tisza-kabinet minisztere is, azonnal előterjesztést nyújtott be a királynak, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöknek a Szent István-rend nagykeresztje adományoztassék (...). Az I. világháború után meghúzott országhatárok a Tiszák birtokait is átszelték. A Romániához csatolt birtokrészek központja Bihar megyében, Erdőgyarak községben, a Csegőd-pusztán a 19. század második felében épült kastély volt, és a miniszterelnök másodszülött fiának, az én nagyapámnak a tulajdonához tartozott. A háború után az akkori törvények értelmében nagyapám szabadon választhatott az anyaország és Erdély közt. Itt maradt. Csegődön nagyapám virágzó gazdaságot hagyott édesapámra (Györgyre), aki komoly szaktudással, modern agrotechnika alkalmazásával továbbfejlesztette azt. Fejlettségét az is bizonyította, hogy az 1945-ös földreform után is meghagyták mintagazdaságnak, ami elég ritka dolog volt akkortájt, mert a hírhedt 187-es számú törvényrendelet szerint a birtokokat 50 hektárra zsugorították.
Családunkat, szüleimet Csegődön érte az 1949-es kitelepítés, amikor minden ingó és ingatlan vagyont elkoboztak tőlünk, és kényszerlakhelyre hurcoltak bennünket Marosvásárhelyre. Majd sok-sok zaklatás, házkutatás után apámat koholt vádak alapján, a társadalmi rend elleni bujtogatás címén 14 évi kemény börtönre ítélte a kolozsvári hadbíróság. 1964-ben, ötévi raboskodás után szabadult a román politikai irányváltás következtében. Akkor engedték szabadon – amerikai nyomásra – a politikai foglyokat, rá egy évre jelentették ki hivatalosan, hogy vége az osztályharcnak. Gesztet nagyapám testvérbátyja, Tisza István (miniszterelnök) és örökösei bírták a II. világháború végéig.
– Kérlek, beszélj Arany János Geszten töltött éveiről. Hogyan került nevelőnek, házitanítónak a Tisza családhoz?
– A költő 1851-ben és 52-ben lakott Geszten, mely idő alatt már a magánéletbe visszavonult egykori bihari konzervatív politikus, Tisza Lajos (1798–1856) és Teleki Julianna grófnő legkisebb fiának, a költői hajlamú Domokosnak volt a nevelője, házitanítója. Ami most igen fontos: a szabadságharc elbukása után Arany Jánosnak is tartania kellett a megtorlásoktól forradalmi tevékenysége miatt. Szalonta környékén bujkált egy ideig, s a katonai őrjáratok ütemes lépéseit hallva a házaikba húzódott emberek azt suttogták: „Most mennek Aranyért”. De Kenyeres János szalontai szolgabírónak köszönhetően nem esett bántódása. Viszont anyagi gondokkal küzdött, állása bizonytalan volt, mert az akkori megyefőnök kifogásolta a rebellis munkatársat. Röviden: Arany János elfogadta a Tisza család meghívását, Gesztre költözött, és 1851. május 13-án állását elfoglalta. Tanítványa, Tisza Domokos akkor 14 éves volt.
A Tisza család története kötetben
Tisza Kálmán hitelt érdemlően megírta a borosjenői és szegedi nemesi előnevet viselő Tisza család történetét a kolozsvári Korunk folyóirat felkérésére, amelyben szó esik a költő geszti éveiről is (megjelent magánkiadásban is: A Tisza család krónikája, Marosvásárhely, 2003). A szerző írásának ezt a mottót választotta: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben." (Arany János: Domokos napra, Geszt, 1851. augusztus 4.)
Arany János személyében a kis Domokos a kor legnagyobb hazai költőjét nyerte mesterül, akit őszintén meg is szeretett. Felügyelete alatt bővíthette világirodalmi olvasottságát, s tőle vehette irányát költői fejlődése. Korai halála ellenére az ifjú költőtanítvány kötetnyi, mintegy kétszáz verset hagyott ránk, melyhez egykori mestere, a magyar irodalom óriása írt előszót. Rövid életrajzát is Arany János állította össze. A nagy költő geszti éveiről fiától, Arany Lászlótól tudhatunk meg többet, ugyanis Laci elég sok időt töltött apjánál, amikor is szabad idejében Tisza Domokossal és a hozzájuk érkező unokatestvérekkel, a Bethlen fiúkkal játszott a kastély parkjában, a tó körül.
Akkor kapta Arany Laci a Marokvas becenevet, mert keménykötésű, fekete hajú kisfiú volt. Aranynak Gesztről való távozásával nem szűnt meg barátsága Tisza Domokossal, amit gyakori levélváltásuk bizonyít. Azokban hazai és világirodalmi kérdésekről is szó esik. A költő később, gimnáziumi tanár korában is ellátogatott Gesztre Tiszáékhoz, majd Domokos is felkereste Aranyékat Nagykőrösön több ízben, de találkoztak ők Pesten is.
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak sokszor ellentmondanak a dokumentumok. Például nevelői állása elfoglalásakor szállást a kastély első emeletén kapott. Az, hogy a költő a meleg nyári hónapokban szívesen időzött a kastély parkjában álló kies kerti lakásban, melynek zsuppos fedelére hatalmas bükk- és szilfák terjesztették árnyékukat – Arany szabad akaratából történt. 1971 óta Sáfrán György budapesti Arany-kutató és sok egymásba fonódó kéz munkája által az említett geszti házikóban Arany János Emlékmúzeum működik. A Tisza család Arany János emlékét mindig kegyelettel őrizte, műveit olvasta és alaposan ismerte. Tisza István miniszterelnöksége idején előadást is tartott Utazás Arany János körül címmel. Arany ízlésének nemességét, műveinek formai tökéletességét és nyelvének tiszta, bájos magyarságát Tisza István nemcsak csodálta, de baráti körökben gyakran magasztalta is.
– A bő negyedszázada kimúlt párt- és rendőrállam 50-es, 60-as éveiben hazug, rosszindulatú híresztelések kaptak szárnyra Arany János Geszten, a történelmi Tisza családnál töltött éveiről. A valóság feltárása is késztetett téged a költő geszti éveinek kutatására, tanulmányozására?
– A költő iránti tisztelet és a hézagtöltésre való igyekezet mellett motoszkált bennem egy kellemetlen, bántó gyermekkori megrázó élmény, amelyet felnőttkoromban kezdtem tisztázni magamban. Most sem panaszként mondom, csak kérdésedre válaszolok. Apám grófságáról és úgymond „kizsákmányoló” voltáról először az iskolában hallottam, Marosvásárhelyen elemistakoromban B. I. tanítónőtől. Az osztály nyilvánossága előtt történt felvilágosításokból semmit sem értettem sokáig, csak a kiközösítés keserűségét éreztem szégyenkezve. Utólag visszagondolva, valószínűleg a tanítónő a párttól kaphatta az utasításokat a földbirtokosság, az arisztokrácia befeketítésére. A korabeli sajtó is szorgoskodott ilyesmiben (Világosság, Kolozsvár; Brassói Népújság stb.).
Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a tanítónő önszorgalomból a párttól eredő sugallatokra rátett még néhány lapáttal, és túlzásba vitte a dolgokat. Természetesen már rég megbocsátottam neki – de nem felejtettem el! Tőle hallottam órán osztálytársaim előtt, hogy a népnek volt egy nagy-nagy költője, nagyon szegény volt, és apáméknál szolgált (így!), kizsákmányolták, kalibában altatták, és sokat dolgoztatták... Sokáig még otthon sem mertem bevallani az iskolában történteket. Kár volt, rosszul tettem, ahogy az a későbbiekben bebizonyosodott. De a legfontosabb most mégis az, hogy a kerek évforduló és az emlékév alkalmából gondoljunk kegyelettel az áldott emlékű költőre, Arany Jánosra, a magyar nyelv kiváló művészére és védelmezőjére.
Komoróczy György

2017. március 13.
Folytatódott az Arany-megemlékezés Nagyszalontán
Arany János megkeresztelésének 200. évfordulójáról emlékeztek meg vasárnap Nagyszalontán. A református templomban tartott ünnepségen részt vett Hoppál Péter, Magyarország kultúráért felelős államtitkára is.
A költőfejedelem érdemeinek a méltatása mellett az államtitkár kitért arra is, hogy az Arany János-emlékév keretében a kulturális programok mellett infrastrukturális fejlesztéseket is terveznek, többek között Nagyszalontán, és Nagykőrösön is. Kiemelte, a magyar kormány rendkívüli kormányzati támogatásából Nagyszalontán jelenleg egy 21. századi igényeknek megfelelő iskola épül, amely bentlakásos szórványkollégiummal is kiegészül, így nem csupán a város 1200 gyermekét, hanem a környékbeli települések magyar fiataljait is egybe tudja majd gyűjteni. A négyemeletes iskolakomplexumot várhatóan ősszel vehetik birtokba a diákok és tanáraik. MTI
Erdély.ma

2017. március 14.
Arany kétszáz
Csütörtök volt. Március 2-a. Mint minden olyan reggelen, amikor 8 óra felé már egyedül maradok otthon (mivel a család tanuló, illetve tanító tagjai addigra már elmennek az iskolába), tennivalóim közepette Petőfi rádiót hallgattam. Aznap reggel az a meglepetés ért, hogy a Talpra, magyar! című műsor témájául Arany Jánost nevezték meg.
Azt tudtam ugyan, hogy a közmédia egész napos műsorfolyamot szentelt a bicentenáriumnak (épp elégszer hallottam ezt a megelőző napokban), arra mégsem gondoltam, hogy az egyébként könnyed reggeli műsorban Peller Mariann, Harsányi Levente és Kardos-Horváth János is arról fog beszélgetni, hogy mit jelent számukra Arany János költészete. Pedig ezt történt: kiderült, hogy mindenkinek van egy meghatározó emléke iskolás korából, egy darabka Toldi, egy Ágnes asszony vagy A dalnok búja, amelyet azóta is hord, visz magával. Aztán a műsorba telefonon bejelentkezett a tudósító Nagyszalontáról: elmondta, hogy a szikrázó reggeli napsütésben az ünneplők épp a református templomból sétálnak át a városházára, ahol hamarosan kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ülésszaka. Ez volt az a pillanat, amikor a kávém kortyolgatása közben kicsit el is érzékenyültem, arra gondolva, hogy igen, most talán egy rövid időre mindenki arra a picike bihari városra figyel, ahol Arany János 200 évvel ezelőtt megszületett.
Hogy mi mindent jelentett és jelent nekünk, szalontaiaknak Arany János, azt nehéz lenne felsorolni. Nemcsak a minden év márciusában felöltött ünneplő ruhákat, nemcsak a beszédeket és koszorúkat a szobornál és az egykori szülőház telkén lévő tájház falán, nemcsak a városban itt-ott megtalálható emléktáblákat és intézményneveket. Illetve dehogynem, de ezeket csak mintegy negyedszázada, amióta már nem tilos, amióta lehet nyíltan és szabadon ünnepelni. Szüleink, nagyszüleink generációja azonban nemcsak akkor tartotta számon Aranyt, amikor már lehetett, hanem azokban az időkben is, amikor még a büszkeséget is titkolni kellett. Valamikor könyvesbolti eladóként dolgozó nagymamámnak köszönhetően családi könyvtárunk polcán elég korán felfedezhettem a három kötetes Arany-összest. Ma is szeretem kézbe venni, lapozgatni némiképp már barnuló oldalait, és bár azóta több újabb kiadás is került a polcokra, nekem ez a régi, patinás, papírszagú az igazi, mert ez őrzi az első szembesülést, az első megtanult verseket, a később már saját érdeklődésből felfedezett, szépséges sorokat. Nekem valamiért mindig Arany volt az a költő, akivel nem lehetett, nem tudtam betelni. Merem állítani, mindig többet tudtam róla, mint egy átlagos iskolás, hiszen abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy középiskolás koromban több éven át rendszeresen összeállítottunk róla szóló emlékműsorokat, ezért alaposan elmélyültünk a versein túl többek között a levelezésében, a fordításaiban, esszéiben, de még azElveszett alkotmányból is simán tudnék idézni néhány szakaszt, holott az nem is volt tananyag. Balladái közül jónéhányat megtanultam, nemcsak azért, mert eljuthattam a nagykőrösi balladamondó versenyre is, hanem mert jól esett tudni az V. Lászlót, a Tengeri-hántást, vagy épp a legnagyobb kedvenc Vörös Rébéket (amelynek két kezdő soráról Moldova György is azt vallja: borzongató hatású, tökéletes remekmű). Mindezek ellenére is valami iszonyatos lázban izgultam végig a magyar szóbeli érettségit, mert híre ment, hogy olyan bizottság jön ki az egyik nagyváradi gimnáziumból, akik különösen érzékenyek arra, hogy ha egy szalontai diák Aranyból húz tételt, akkor tündököljön, és pontosan tudtam, hogy bármennyi tudás sem elég. Mindig van tovább, mindig van az embernek, a költőnek egy olyan oldala, amelyről alig-alig tudunk valamit.
Március 2-a elmúlt, az ünnep azonban nem. Tart egész éven át. Bízom benne, hogy idén sokan felkerekednek, teljesítik az Arany-emléktúrát, végigjárják Nagyszalonta, Debrecen, Nagykőrös, Budapest emlékhelyeit, előveszik a verses köteteteket, akár meg is tanulnak néhány sort, és felfedezik a nyelvnek azt az egyedülálló zamatát, ami csak Aranynak a sajátja. S ha ötlet kell, azt is szívesen adok: mi éppen arra készülünk, hogy április 11-én, a magyar költészet napján néhány száz diákkal és további verskedvelőkkel együtt Baja főterén hangosan elmondunk egy Arany-balladát. Nevezhetnénk ezt villámcsődületnek, de mégsem az, mivel nem lesz meglepetésszerű: előre készülünk rá, hirdetjük, szervezzük, és bízunk benne, hogy messzire száll majd a hangunk. Lehet követni a példát, vagy kitalálni egyebet, a lényeg csak az, hogy ne hagyjuk veszni ezt az örökséget sem, hozzuk minél közelebb a gyerekekhez, hiszen Arany sosem lesz korszerűtlen. Mindig fénylik.
Sándor Boglárka
Szabadság (Kolozsvár)

2017. március 21.
Istennek, hazának, tudománynak
A protestáns iskolahálózat történelméből
„Istennek, hazának, tudománynak!” – a Jókai Mór által a pápai alma maternek választott jelmondat talán a legtalálóbban adja vissza a protestáns iskolák szellemiségét. A sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében és a Józsa Lajos Unitárius Közösségi Házban berendezett iskolatörténeti vándorkiállítás – amely a Protestáns iskolatörténeti mozaik címet viseli, és amely a Református Tehetséggondozó Alapítvány és a Reformáció Emlékbizottság kezdeményezésére készült – hiánypótlónak számít, hiszen arra vállalkozik, hogy 500 év rendkívül gazdag történelmét foglalja össze. Mint neve is jelzi: mozaik, azaz a teljesség igénye nélkül felvillant számunkra egy-egy felemelő korszakot a protestáns iskolák történetéből. Az alap történelmi ismereteken kívül elsősorban az irodalmi alkotások szolgáltatnak háttér-információkat a témához, íróik maguk is egykori kollégiumi diákok lévén. Itt említem rögtön Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét, amely a XIX. századvégi debreceni református kollégium világát ismerteti a kisdiák Nyilas Misi sorsán keresztül. Bár ez a világ zordnak hat az író ábrázolásában, Móricz többször hangsúlyozta, „ami kedves van a darabban, az debreceni emlék, ami nem kellemes, az máshonnan jött”. Szabó Magda Abigél című regényében a főszereplő Vitay Georgina, Gina kerül 1943-ban egy vidéki református intézetbe. A Matula zárt, puritán világa szintén önéletrajzi ihletésű, ugyanis az írónő egykori kollégiumára, a debreceni Dóczy Leánynevelő Intézetre ismerhetünk benne. És bár a szigorú szabályok, a szoros napirend kezdetben megkeseríti a főhősnő életét, hamar rájön, hogy valójában ez a rend és fegyelem egyben jótékony is, óvó és védő szerepet is ellát. Jókai Mór És mégis mozog a Föld regényének cselekménye szintén a debreceni kollégium falai közül indul, az író erdélyi vonatkozású, A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélése pedig a XVIII. század eleji nagyenyedi református kollégiumot és annak diákjait emeli ki a kuruc-labanc szabadságharcok idején. De miről is szólnak a történelmi források? A protestáns kollégiumok alapításának igénye a reformáció elterjedésével egy időben jelentkezett Európa-szerte. A reformáció célkitűzése az egyház és a társadalom megújítása volt. Ennek pedig legfontosabb eszközei az anyanyelvi prédikáció, a nyomda és az iskola voltak.
A Magyar Királyság területén a XVI. század első harmadától kezdve sorra jöttek létre a magyarság szempontjából meghatározó szellemi központok, így 1531-ben már a reformáció szellemében alakult meg a sárospataki református kollégium, ugyanebben az évben létrejött a pápai református kollégium is. 1538-ban a debreceni városi iskolát is reformátori vezetés veszi át, és megszervezik az alsó tagozattól az akadémiai tagozatig az oktatói és nevelői munkát, ugyanitt született meg 1577-ben az első magyar nyelvű számtankönyv. A Luthert követő magyarországi német nyelvű polgárság is sorra alakította át a középkori városi iskolákat humanista szellemben, mint például Leonard Stöckel 1539-ben alapított bártfai iskolája, vagy a Brassóban az 1540-es években, Johann Honter, Honterus polihisztor által létrehozott iskola, amelynek utódintézménye ma is a nevét viseli. A német nyelvű liturgiának és oktatásnak fontos szerepe volt a szász identitás megőrzésében Erdélyben. Kolozsvárott az 1557-es tordai országgyűlés határozata alapján létrejön Dávid Ferenc vallásalapító irányításával az unitárius kollégium. Az „óvári” kollégiumként emlegetett iskolában olyan kiválóságok tanítottak, mint Heltai Gáspár. Ugyanebben a században alapították még a kecskeméti, mezőtúri, szatmári, marosvásárhelyi református kollégiumot, a békési és a nagykőrösi református gimnáziumot.
A XVII. században az erdélyi fejedelmek kiemelt szerepet szántak az oktatás támogatásának és az iskolaalapításnak a reformáció szellemében. Bethlen Gábor 1620-ban fejedelmi székhelyén, Gyulafehérváron alapított kollégiumot, amelyet két évvel később akadémiai szintre emelt. Szimbolikus jelentőségű, hogy épületét az egykori domonkos kolostor, illetve saját lakóháza helyén emeltette. Első tanárai külföldről meghívott költők, elismert tudósok, első magyar professzora pedig Apáczai Csere János, aki 1653–56 között tanított itt. Az 1658-as tatárdúlás után Apafi Mihály fejedelem elrendelte a kollégium áthelyezését Nagyenyedre, ahol a későbbiekben felvette Bethlen Gábor nevét. Kolozsváron 1608-tól a református oktatás is elkezdődött a Farkas utcában. Utódintézménye felvette egykori diákja és tanárja, Apáczai Csere János nevét. A zilahi református kollégium 1646-ban indult gimnáziumi osztállyal, 1902-től főgondnoka után Wesselényi Miklós Kollégiumként lett ismert. Székelyudvarhelyen 1670-ben jött létre a református kollégium.
A század derekán Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond meghívására érkezett a híres cseh-morva pedagógus, Comenius a sárospataki kollégiumba. Bár Comenius 1654-ben eltávozott Patakról, az itt töltött néhány év nem múlt el nyomtalanul az iskola életében. Új tantervet dolgozott ki, amelynek része volt a szemléltetés és a színjátszás is. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született itt, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). Debrecenben Descartes, Newton és Leibniz korszerű művei alapján oktatnak. A XVIII. században újabb protestáns gimnáziumok és kollégiumok jöttek létre, mint a csurgói református gimnázium, a pozsonyi, szarvasi, nyíregyházi evangélikus gimnáziumok, valamint a székelykeresztúri unitárius kollégium. A pozsonyi gimnáziumban a gyakorlati tárgyakat helyezték előtérbe, élő nyelveket is tanítottak, mint pl. francia, német, magyar. A XIX. században Sárszentlőrincen evangélikus gimnázium indult, amely a későbbiekben Bonyhádra költözött; 1859-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult a Református Székely Mikó Kollégium. 1868 előtt egyetlen állami népiskola sem működött az egykori középkori magyar királyság területén, és azután is csak ott létesítettek községi iskolákat, ahol nem voltak felekezetiek. A XIX. század második felében és a XX. század elején létrejöttek az első protestáns leánynevelő intézetek is, mint a debreceni református kollégium Dóczy Gimnáziuma, a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, a budapesti evangélikus leányképzés, a kolozsvári Felső Református Leánygimnázium, a sepsiszentgyörgyi református leánygimnázium. A protestáns kollégiumok céljaiban és szervezetében rokonvonások sokaságát fedezhetjük fel, bár számos különbség is van közöttük, hiszen más táj, más emberek közössége formálta ezeket az intézményeket. Közös bennük: a humanista háttér, eszmeiség, mint például az anyanyelvre lefordított Biblia és zsoltárok, a népoktatás szükségességének szemlélete, a műveltség nyíltsága, európai tájékozottsága és a nevelés sokoldalúsága. Vallották, hogy az ember formálható. Közös továbbá a tradíció és a haladás egységének sajátos szemlélete, a „docendo discimus”, a tanítva tanulás elve: az iskola önállóságra tanította a diákokat azáltal, hogy az alsóbb szinteken a tehetséges diákok közül választottak ki tanítókat, ők voltak az ún. publicus vagy privát praeceptorok, másképp az osztály- és magántanítók; a professzorok sokáig csak az akadémiai tagozatokon tanítottak. Diákönkormányzatok (vagy „coetus”) működtek: a protestáns kollégiumi diákság nemzedékeken át erős önkormányzattal, választott tisztségviselői útján intézte ügyeit. Közösek az alaptantárgyak is: alsó tagozaton kiemelt szerepet kapott a szépírás, számtani alapművelet, Európa országainak vázlatos ismerete, zsoltáréneklés – természetesen anyanyelven –, bibliai és erkölcsi ismeretek; míg felsőbb tagozatokon a latin nyelv, a görög-római kultúra, stilisztika, retorika, poétika, aritmetika, földrajz és történelem, természettudományok, szent nyelvek, teológiai stúdiumok voltak tanulható tantárgyak. Közös vonás az is, hogy haladó szellemiség jellemezte a tantestületet, mindig az adott kor aktualitásaihoz igyekeztek igazodni a tudományok terén, elég megemlíteni azt a tényt, hogy Descartes racionalizmusa, majd Newton és Leibniz tudományos hatása a fizikában és matematikában a protestáns iskolák közvetítésével jelentkezett először Magyarországon. Fontosnak tartották az éneklést, kórusok működését: temetésekre, valamint családi ünnepekre a kollégiumi énekes diákok a XVI. századtól kezdve már szervezetten jártak. Jellemző volt a külföldi egyetemjárás („peregrinatio academica”), a peregrinusok kezdetben a wittenbergi egyetemet látogatták, majd a heidelbergit, a németalföldi, svájci, angol akadémiát. 1526 és 1789 között mintegy 25 ezer magyar diák látogatott külföldi egyetemet. Ők a megszerzett tudást itthon kamatoztatták, többen az itthoni szolgálatot választották, viszont rendszeresen tartották a kapcsolatot nyugat-európai kollégákkal. Közös e rendszerben a támogatás mikéntje is: nemcsak az egyház részéről, hanem a helyi tanács és a helyi közösség is adakozott sok esetben, és ezáltal aktívan részt vett a tanintézmények fenntartásában, de még ún. „angol pénzről” is beszámolhatunk a nagyenyedi kollégium esetében, ahol az angol király, I. György is gyűjtést szervezett a kuruc–labanc harcok során sérült kollégium újbólépítésére. Az is közös ezen iskolákban, hogy a magyar nemzeti törekvéseket, a magyar hazát szolgálták kurucként, majd ’48-as nemzetőrként, honvédként, illetve a világháborúkban. A protestáns kollégiumok sorsa is hasonló: gondoljunk itt ellenreformáció által üldözött iskolákra, a kommunista rendszerre, amely évtizedekre beszüntette a felekezeti oktatást – kivételt képez a debreceni református kollégium –, vagy gondoljunk a boldogabb időkre, az 1990-es évek elejére, amikor újra létrejöhettek ezek az iskolák.
Összegzésként megállapítható: ezek az alma materek az életre képesítő tudás és a jellemformálás helyszínei is egyben, hiszen a magyar kultúra, a magyar tudomány számos nagy alakját köszönhetjük a protestáns kollégiumi oktatásnak. A teljesség igénye nélkül néhány név: Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Fazekas Mihály, Bolyai Farkas, Bolyai János, Arany János, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Kriza János, Berde Mózsa, Orbán Balázs, Benedek Elek, Gyárfás Jenő, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Tisza István, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Bay Zoltán, Szabó Magda, Varga Nándor Lajos, Kós Károly, ifj. Kós Károly, Áprily Lajos, Beke György, Nemes Nagy Ágnes. Az évszázadok során a protestáns kollégiumok nemzeti kultúránk kibontakoztatásának termékeny talajául szolgáltak, és folyamatos táplálói lettek, egyúttal jelképei a folytonos küzdelmekben a hitnek, a kultúrának és tudományosságnak.
Magyarósi Imola

2017. november 1.
Teljesen felújítják az Arany-múzeumnak otthont adó szalontai Csonkatornyot
Teljes körű felújításnak vetik alá a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumnak otthont adó Csonkatornyot az Arany János-emlékév keretében.
A legnagyobb epikus költő hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) gyűjteményén és Nagykőrösön kívül a hajdúvárosban található. A négy ütemből álló felújítás első szakaszában új, a XXI. századi muzeológiai előírásoknak megfelelő, tűzbiztos fémszekrényekkel felszerelt raktárhelyiséget alakítottak ki a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szakembereinek irányításával a Csonkatorony mellett álló Arany Palotában, mely épületet az 1920-as években bérházként építettek, hogy az ingyenesen látogatható múzeum fenntartási költségeit fedezni tudják. Az Arany Palota ma a nagyszalontai városi könyvtárnak is helyet ad.
Dr. Szilágyi Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa közölte, ezeknek a tárgyaknak az átköltöztetése az új raktárba megtörtént. A felújítási munkálatok második ütemében kívül-belül megújul a legendás Csonkatorony. Az épület kiürítése október 24-én befejeződött, így megkezdődhettek a munkálatok. A felújítás során teljes körű festésre, az elektromos rendszer korszerűsítésére és fűtéstelepítésre is sor kerül, így a korábban fűtetlen épület télen is látogatható lesz.
A fejlesztés harmadik szakaszában korszerűsítik az emlékmúzeum infrastruktúráját, a negyedik ütemben pedig az épületegyüttes udvara is megszépül. A torony renoválásával egy időben az Arany János Emlékmúzeum állandó kiállítása is megújul. Az előző tárlat több mint 40 éve, 1975-ben nyílt meg, ennek kiállítási darabjai kisebb részben átkerültek az Arany Palota galériatermében berendezett időszaki kiállítás anyagába, nagyobb részben azonban restaurálásra szorulnak, akárcsak több száz eredeti kézirat.
„Az új kiállítás alapvető feladata az lesz, hogy az Arany Jánossal kapcsolatos legújabb irodalomtörténeti kutatások eredményei mellett bemutassa azokat a relikviákat, amelyeket még személyesen Arany László adományozott a nagyszalontaiaknak a múzeum létrehozásakor.
Törekszünk arra, hogy a kiállítás interaktív legyen, de elsősorban nem digitális, hanem manuális interaktivitásra kell gondolni” – idézte a PIM közleménye Szilágyi Judit főmuzeológust. A megújult Csonkatorony és az új állandó kiállítás a tervek szerint 2018. március 2-án, Arany János születésének 201. évfordulóján nyílik meg.
Az Arany János Emlékmúzeumot ma Nagyszalonta önkormányzata üzemelteti, a szalontaiak által Csonkatoronynak nevezett műemlék épületet pedig tavaly szolgáltatták vissza a helyi Arany János Művelődési Egyesületnek (AJME). Az épület egy, a törökdúlás után ide telepített hajdúk által épített, védelmi célokat szolgáló torony, amelynek építését 1636-ban fejezték be. Az emlékmúzeum – amely 1899 augusztusától látogatható az épületben – öt szinten mutatja be Arany János és Nagyszalonta történetét. A földszinti teremben a látogatók a város és a torony múltjával ismerkedhetnek meg, a négy emeleti teremben az Arany-emlékek láthatók. Bepillantást nyerhetünk Arany János életútjának különböző szakaszaiba, illetve a negyedik emeleten Arany utóéletét, költői hagyatékát láthatjuk.
A harmadik emeleten a költő bútorai vannak, olyan tárgyak, amelyeket Arany élete utolsó 15 évében használt. Ezen a szinten sorakoznak az egykori dolgozószoba bútorai is, amelyek a budapesti akadémiai lakásból kerültek Nagyszalontára. A kiállítás egyik különleges darabja az a fotel, amelyben Arany János elhunyt. Ezen kívül olyan alkotások láthatóak, mint Barabás Miklós Arany-portréja, a költő szülőházának a makettje, Éder Gyula festményei Aranyról és a városalapító Bocskai Istvánról, Puskás Sándor szobra, ami Arany és Petőfi barátságának állít emléket, Izsó Miklós kisplasztikái vagy Szervátiusz Jenő terrakotta szobra ami Toldi viaskodását örökíti meg a farkasokkal. Krónika (Kolozsvár)

2017. november 16.
Luther asztalánál Arannyal, Szent Lászlóval
Azt hiszem, senki (a magukat valamelyes mértékben tájékozottnak tartókról beszélek) nem örül annak, ha műveletlensége letagadhatatlan jeleivel szembesül. Jó, vigasztalhatja magát – egy jó kifogás soha nem rossz –, ma már talán senki sem tudja (ha csak nem egészen kivételes zseni) átfogni az emberi műveltség mérhetetlen mértékű ismereteit.
Magam azonban, mi tagadás, valósággal megdöbbentem azon, hogy mindeddig nem is hallottam Luther Márton „asztali beszélgetéseiről”. Ezernyi jelentős (általam, sajnos, el nem olvasott) könyvről legalább hallottam, arról azonban, hogy a reformáció atyja félezer esztendeje türingiai otthonában tanítványai, barátai, hívei társaságában, a felesége, Katherina von Bora előteremtette asztal, vacsora mellett-után a hitélet, a Biblia és az abban felvetett emberi kérdések százait vitatta meg, nem tudtam. (Ezeket a beszélgetéseket – egy részüket legalábbis – az azon résztvevők jegyezték fel és őrizték meg az utókornak.) S ha az eredeti műveket a maiak bizonyára abszolút döntő többsége nem is tudja elolvasni – módja, ideje sincs rá –, egy művész munkája nyomán alkalma van legalább nagyvonalakban és lényegében megismerkedni velük.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház (maga mondta!) legfiatalabb művésze most Aradra is elhozta ezt a kiváló műsort, miután azt már 66 erdélyi magyar iskolában, meg külföldön is bemutatta.
Kedden délután a Jelen Ház nagytermében nt. Baracsi Levente, az est házigazdája, az Arad Belvárosi Református Egyházközség lelkésze vezette fel a műsort, a reformáció 500. évfordulójára és Luther Márton „asztalaira” emlékezve. Aztán a műsor összeállítója és előadója ismertette az előadóest megszületésének előzményeit, és vezette fel a kb. húszperces filmet, amely Arany János születésének 200. évfordulójáról, valamint Szent László királyról (trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulójáról) emlékezik meg. A film Nagyszalontáról (immár nem eredeti, csak újjáépített szülőházától) indul – itt a kalauz a nemrég Aradon is járt, egykori itteni tanár, jeles Arany-kutató Dánielisz Endre), majd Debrecenben, a híres kollégiumban, Ady szerint a kálvinista Rómában (Arany tanulmányainak színhelyén), Nagykőrösön (tanárkodása helyszínén), végül a Budapesti Nemzeti Könyvtárban folytatódik a Toldi estéje eredeti kéziratának megtekintésével. Ennek ötödik énekében szerepel a Szent László-legenda, amely arról szól, hogy több évszázaddal halála után a nagy magyar király, sírjából kikelve hogyan segíti győzelemre a székelyeket a betörő tatárok ellen.
Az idei jelentős évfordulók között (néhányat nem is említettem) Marosán Csaba nagyon ügyesen (képileg is dokumentált) összefüggést teremt. Szép munka, gratulálok!
A Luther asztalánál c. összeállítás e tekintetben nem illeszkedik a sorba, de abszolúte aktuális, hiszen egy (a kereszténység, az emberi vallás- és kultúrtörténet szempontjából) rendkívüli eseménynek állít emléket, és annak elindítóját emberi, mindenki számára elfogadható közelségbe hozza. Miközben Luther tanítványainak, híveinek a Szentírás értelmét, a hit, család, nő, gyermek és az élet számtalan más vonatkozását magyarázza és értelmezi, többek között ilyeneket mond (feljegyzői szerint): Egyszer egy nemes úrtól megkérdezte a felesége, hogy szereti-e. Az pedig így felelt: „Úgy szeretlek, mint egy jó szarást”. Ettől megharagudott az asszony. Egy idő múlva a nemesember lóra ültette az asszonyt, és arra kényszerítette, hogy egy egész nyári napon át mögötte lovagoljon, és nem engedte leszállni, hogy elvégezhesse szükségét. Végül az asszony így szólt hozzá: Kedves tekintetes uram, szeret engem épp eléggé, csak ennél jobban ne szeressen!”
Ez, meg a hasonlók, szerintem, valóban szeretni és tisztelni való Martin Lutherben (Mártonban). Egy ember arcát mutatja. Aki akár szent is lehetett volna, ha megmarad a régi hitben, és nem válik a reformáció atyjává. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)