Március 15-én, a legnagyobb nemzeti ünnepen – 1989 után tizennyolcadik alkalommal immár szabadon – Kézdivásárhely, a céhes város főtere ünnepi díszbe öltözött. A főtéri rendezvényeket megelőzően iskolások és óvodások Turóczi Mózes sírjánál, az óvodáskorúak gyermekotthonának falán található Szacsvay-emléktáblánál, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, az 1848/49-es szabadságharc, valamint az első és második világháború áldozatainak emlékművénél, az eresztevényi Gábor Áron-sírnál, a Kossuth-szobornál, a Petőfi-domborműnél, a Petőfi-, a Bem- és Turóczi-szobornál és -síremléknél koszorúztak. Ezután a város öt közép- és három általános iskolájának tanárai és tanulói vonultak a Gábor Áron térre. A kézdivásárhelyi diákokkal együtt vonultak a szentendrei, paksi, kecskeméti és nagykanizsai testvériskolák küldöttei is. A 15. Székely Határőr gyalogezred I. és II. zászlóalja gelencei és bélafalvi, a szegedi III. Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület hagyományőrző csapatainak, valamint a Sobri Jóska Dunántúli Betyárok Csapata Hagyományőrző Egyesület tagjainak és a felső-háromszéki települések hagyományos lovas és szekeres küldötteinek felvonulása következett. A bereckiek és gelenceiek Gábor Áron ágyújának hű mását is felvonultatták. Az ünnepséget Török Sándor polgármester nyitotta meg. A polgármester után Szőllősi Tamás, a Zúg Március szónokverseny győztese szólt az egybegyűltekhez. Nagy Zsolt miniszter mondott beszédet. /Iochom István: Március idusa Háromszéken: Ötezren a Gábor Áron téren. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./

Számos érdeklődő jelenlétében április 20-án Kovásznán a városi képtárban megnyílt a Kőrösi Csoma Sándor-napok képzőművészeti tárlata, melyen hatvanhat erdélyi és magyarországi képzőművész alkotásai sorakoztak. A tárlatot – melynek idei témája: Jelek – Deák Ferenc, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola magyar szakos tanára nyitotta meg. A megnyitón közreműködött Márk Attila brassói daltulajdonos és Horváth Réka nagykanizsai szavaló. /Bodor János: Jelek a képtárban (Csoma-napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./

Április 19-én a Csoma-napok ünnepélyes gyertyás megnyitója Kovásznán a Csoma-szobornál koszorúzással kezdődött. Az eseményen Kőrösi Csoma Sándor helyi tisztelői mellett ott voltak Nagykanizsa és Pápa testvérvárosok küldöttségei, közéleti személyiségek és RMDSZ-es politikusok. Elsőként dr. Szesztay Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség határon túli magyarokért felelős másodtitkára szólt a Jecza Péter alkotta Kőrösi Csoma Sándor-szobor körül összesereglett közönséghez. Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Hatalmas erő lépett fel, hogy kitépje gyökereinket, feledtesse, kik vagyunk, mert a gyökértelen ember könnyen manipulálható, az öntudat és méltóság nélküli emberrel mindent meg lehet tenni, figyelmeztetett Gazda József. Kifejtette: szülőföldünkön veszett el a hitünk önmagunkban, és a Kárpát-medence az egyetlen hely a nagyvilágban, ahol magyarnak lenni az önbecsülés hiánya miatt nem érték, hanem hátrány. A rendezvény Kőrösi Csoma Sándor és magunk keresése című tudományos üléssel folytatódott, tizenhat tudományos dolgozatot mutattak be. /Bodor János: Önmagunk keresése (Csoma-napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 21./

A nevét viselő kovásznai közművelődési egyesület immár tizenkilencedik alkalommal rendezte meg Kovásznán és Csomakőrösön a Csoma-napokat. Évről évre ilyenkor Kőrösi Csoma Sándor helybeli és idegenből érkezett tisztelői, számos hivatásos és műkedvelő előadó, képzőművészek, színjátszók, zenészek és táncegyüttesek, valamint a tudományos világ jeles képviselői hajtanak főt nagy Kelet-kutató tudós emléke előtt. A rendezvénysorozat idei ünnepélyes fáklyás megnyitója április 17-én, Kovászna városi művelődési háza előtti, Jecza Péter alkotta Csoma-szobornál volt. Ünnepi beszédet mondott Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója és dr. Terényi János, bukaresti magyar nagykövet, majd Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke, a Csoma-napok megálmodója szólt a közönséghez. Gazda felidézte az elmúlt tizenkilenc év eredményeit, többek között megemlítette, hogy a Csoma-konferenciák anyagából tizennégy könyvet jelentettek meg, felépítették Csomakőrösön a Csoma-emlékházat.,,Terveztünk múzeumot is. Múzeumot és dokumentációs központot. (...). Azt hittük azokban a pillanatokban, amikor erről álmodoztunk, hogy Kőrösi Csoma Sándor az egész magyarság értéke, és az egész magyarság mellénk fog állni abban a szándékunkban, hogy valóban gyűjtőhelye legyen itt azoknak a dokumentumoknak, értékeknek, amelyeket neki köszönhetünk. Nem sikerült ezt megvalósítani” ― mondta Gazda. Az ünnepi rendezvényen részlet hangzott el a nagykanizsai Horváth István és Farkas Tibor zenés-verses összeállításából, továbbá közreműködtek: a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegylet zenekara Kelemen Szilárd, a Tiszta Szív kórus Cseh Béla vezényletével, valamint a Havadtői Sándor Cserkészcsapat. A rendezvénysorozat április 18-án Kőrösi Csoma Sándor ― Jelek térben és időben című tudományos konferenciával folytatódott. Ezzel párhuzamosan a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban programot szerveztek, amelyen többek között volt diákkerekasztal, szavalóverseny, általános műveltségi vetélkedő, szavalóverseny, sakkverseny stb. /Bodor János: Főhajtás nagy Kelet-kutató tudósunk emléke előtt (Csoma-napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./

Értelmet találni a szenvedésben is
„Az ember sok mindent kibír, az éhséget, hideget, az erőn felüli munkát. Kibírja a megalázást, a testi fenyítést, a bizonytalanságot, de ha sohasem kap egy jó szót sem, ha soha nem mosolyog rá senki, ha soha sem kérdik meg tőle, mi baja, mi a bánata, ha a szeretetnek még a visszfénye sem vetődik rá – elhervad, megsemmisül, meghasonlik és belepusztul a szeretetlenségbe!” (Rózsás János)
A fenti hitvallás jegyében indult el Nagykanizsáról székelyföldi körútjára a kilencévi Gulag-rabságot átélt egykori levente, a 85 éves Rózsás János, a zalai Göcsej kistérségbe telepített székelyek leszármazottja. Magyarok a szovjet kényszermunkatáborokban című előadássorozatában az író-történész rövid történelmi bevezetőben ismertette az 1917-es eseményeket, a szovjet puccs győzelmét Trockij vezetésével, mely során a bolsevisták véres erőszakkal vették át a hatalmat, létrehozva a hírhedt kivégző-, politikai, rendőri alakulatot, a Csekát. Ez az államvédelmi szervezet 1918-tól létrehozta az első internáló és kényszermunkatáborokat azzal a céllal, hogy munkára fogja az elítélteket a szocializmus felépítése érdekében. Az ítéletet a Dzerzsinszkij-féle büntető törvénykönyv 58-as paragrafusa értelmében mondták ki. A 19-es paragrafus a magyarokra vonatkozott, miszerint aki potenciálisan veszélyt jelentett a szovjet társadalomra, el lehetett ítélni.
„A Szovjetunió egy rabszolgatartó birodalom volt, milliószámra ítéltek el rabszolgamunkára ártatlan embereket” – hangsúlyozta Rózsás János, ismertetve az 1934-ben létrehozott, negyvenezer lágert működtető főhatóságot, amelyről Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írt 1973-ban megjelent A Gulág szigetcsoport című regényében, ami miatt megfosztották szovjet állampolgárságától, és kiutasították az országból. Rózsást 1944. december 22-én, 18 évesen, frontszolgálatra mozgósított leventeként tartóztatták le, és került szovjet hadifogságba, ahol politikai fogolyként kezelték. Abszurd helyzetet teremtett, hogy letartóztatásakor Rózsást szovjet állampolgárnak nyilvánították, majd fasisztaként, a Szovjetunió ellenségeként ítélték el. Fogságának színhelyei: két év az ukrajnai Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban, az észak-urali Szolikamszk erdőiben több mint három év, majd az utolsó négy év Kazahsztánban: Karabas, Spasszk és Ekibasztuz. Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedett meg Rózsás 1951-ben. Az odeszszai börtönben a közbűntényesekkel együtt tartották fogva, akik leszedték a ruháját, beverték a fejét. Lágerről lágerre vitték, mínusz 42 fokig kötelező volt a munka. Emiatt sokan megfagytak, az észak-urali erdőben 1200 rabból 500-an maradtak. Itt egy orosz ápolónő mentette meg az életét, ezt a történetet írta meg Rózsás Duszja nővér című regényében. „Nem levelezhettünk, hazaérkezésemkor tudtam meg, ki él a családomból. A kilenc év alatt azt sem tudtam, hogyan ért véget a második világháború. Honfitárssal sem találkoztunk, szomjaztunk a magyar szóra, a magyar lélekre, árvák voltunk a számkivetettek között. Az érvényben lévő sztálini rendelkezések értelmében a politikai elítéltek, ha letöltötték a rájuk kiszabott sokéves büntetést, nem kerülhettek Oroszország európai területeire, vagyis az Ural-hegységen belüli országrészre. Az örökös száműzetés helyét mindenki számára Távol-Keleten jelölték ki rendőri felügyelet mellett. Ez várt énreám is. Tudtam, hogy Magyarországra soha nem térhetek vissza… A jó Isten szándéka ismeretlen volt előttünk, sorsukba már beletörődött emberek előtt. És akkor megtörtént a csoda: 1953. március 5-én meghalt Sztálin…” – emlékszik vissza az egykori Gulag-fogoly, akivel szabadulásakor közölték: elítélése tévedés, de hadifogolyként adták át a belügyi szerveknek. Ám jött a hír, hogy Rákosi nem akarja átvenni a rabokat, „1500 fasisztával nem garantálja a szocializmus felépítését”. Ám mégis szélnek eresztették őket, így december 1-jén átléphette a szülői ház küszöbét Nagykanizsán. Később amnesztiában részesült, kérésére pedig 1962-ben a Szovjetunió legfelső bírósága rehabilitálta.
Rózsás János 25 éves kutatómunkájának felbecsülhetetlen értékű dokumentumtára a Gulag Lexikon, mely napjainkig már a harmadik bővített kiadást is megérte. Kilencéves szovjet rabságából hazatérve nekilátott emlékiratai naplószerű feldolgozásának, így születtek meg rabsága történetének irodalmi feldolgozásai: Keserű ifjúság, Éltető reménység és a Duszja nővér. 1989-től megnyílik számára a lehetőség az adatgyűjtésre, felkutatja a túlélők segítségével a háborús bűnösökként ártatlanul elítélt magyar sorstársait a Kárpát-medencében. A százezerre becsült magyar Gulag-rabból négy és fél ezernek állított emléket a 2008-as kiadású lexikonban. „Egyre ritkulnak azoknak a sorai, akik túlélték a sztálini kényszermunkatáborokat. Szinte az utolsó órákban vagyunk, hogy még megszólíthassuk a hiteles tanúkat, összegyűjtsük személyes vallomásukat, a rabságra vonatkozó egyre sárguló és szakadozott dokumentumokat, rehabilitációs igazolásokat. Másképpen nem lehet megcáfolni a történelmi méretű hazugságokat, napvilágra hozni az emberiség ellen a bolsevizmus által ténylegesen elkövetett, égbekiáltó bűnöket!” – vallja Rózsás. Könyve számunkra az összetört és értelmetlenül elrabolt emberi életek emlékeiből formált szimbolikus emlékmű, melyet egy igaz bajtárs állított a hazájukért, hitükért áldozni tudóknak.
Benkő Emőke. Krónika (Kolozsvár)

Elszántabban nemzetiségi jogainkért (Gondolatok egy következetesebb érdekképviseletről)
A nemzeti etnikai kisebbségi lét hangosabb és hatásosabb artikulálása, az asszimilációs tendenciák elleni fellépés alapvető emberi jog. Ehhez azonban nem elegendő csupán a jó akarat és bátorság, hanem az európai szintű meghallgatás érdekében tudni kell használni az európai megszólalás billentyűzetét.
Vajon mi az oka annak, hogy Szlovákiának sikerül a magyar állampolgársági törvény állítólagos veszélye miatt európai szintű riadót fújnia anélkül, hogy ők maguk kritika alá kerülnének nyílt rasszista és alapvető EU-jogot sértő saját rendelkezésük miatt, miszerint azon személyeknek, akik idegen ország állampolgárságát felveszik, szlovák személyi igazolványuk elvesztésével kell számolniuk? Ennek oka az EU-n belüli nyelvezet tökéletes ismerete. Amíg a magyar kormány és a magyar, az anyaországon túli kisebbség képviselői állandóan, precízen a jogi finomságokat kívánják hangsúlyozni, addig más körök egészen egyszerű és tudatalatti kifejezéseket alkalmaznak, melyekkel bár a szakmai vitákat nem, de a marketingszempontból oly fontos médiafennhatóságot megnyerhetik. Ezek után minden állampolgársági joggal, médiatörvénnyel, alkotmánnyal kapcsolatos tény helyreállítása ellenére nem lehet kikerülni a diszkrimináló, alattvalóvá válási folyamat szívó hatásából. Ez az ördögi kör csak akkor törhető át, ha megértjük, hogy milyen hangon kell európai szinten artikulálni a pozitív figyelemfelkeltés érdekében. Az ehhez használatos nyelvet Franciaországban és Németországban fejlesztették ki, és jelentősen különbözik a Magyarországon használatostól. Míg utóbbit az udvariasság, visszafogottság és a részletekre való túlzott törekvés jellemzi, addig előbbi plakatív leegyszerűsítésekre és nagy hatású jelszavakra épít – és ezek hatnak. Tetszik, nem tetszik, de az Európában vitatott témák hatáshatalmát tudomásul kell venni. És éppen itt nyílik nagy lehetőség az erdélyi magyar kisebbség számára. Meg kell végre tanulniuk helyzetüknek az egész kontinenssel való megismertetését. Az erdélyiek a rendszerváltás óta túlságosan sokat foglalkoztak magukkal. Sajnálatos és jellemző, hogy a húsz éve fennálló nyílt társadalmi rendszer ellenére Magyarországon és Románián kívül alig akad európai ember, kinek ismeretei lennének Erdély különleges történelmi és etnikai helyzetéről. Itt az ideje az Erdély, illetve a Székelyföld márka népszerűsítésének. A SIC védjegynek olyan tulajdonnévvé kell válnia, mely egyediséget és összetéveszthetetlenséget jelent. Hol figyelhetők meg ezzel kapcsolatos törekvések? Testvérvárosi kapcsolatok és alapítványok célzott létrehozása, valamint turisztikai programok által széles körű tudatosságot kell teremteni az európai porondon. Csak ezután állhat fenn annak lehetősége, hogy bizonyos bukaresti érdekeltségek óvatosabbak legyenek. Eme – önmagukban véve könnyű – utak bejárása érdekében Erdély magyar politikusainak is tudomásul kell venniük azt a fontos tényt, hogy ők nem szokványos román államemberek. Ők elsősorban a kisebbségvédelem képviselői. Az ő politikai karrierjük célja nem lehet Bukarestben a rosszul értelmezett megbízhatóságért kitűzött érdemrend elérése. Minden tevékenységüket az általuk képviselt kisebbség polgári és emberi jogainak védelme alá kell vonniuk. Mert egy kisebbségi párt politikusa egyidőben mindig védenceinek kulturális harcosa is. Aki közülük ezt tudatosítani képes, az érteni fogja, hogy mikor lehet fájdalommentes kompromisszumokba bocsátkozni, és mikor kell keménynek maradni. Mivel ők nem a klasszikus értelemben vett állampolitikusok, hanem úgymond védelmezők és segítők, ezért sokkal kevesebb időt és energiát kellene fektetniük olyan döntéshozatalokba, melyek nem érintik az általuk képviselt kisebbséget. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek a döntéshozatalok ne lennének fontosak, de megnyugodhatunk abban, hogy elegendő mennyiségű román párt és érdekeltségi kör áll rendelkezésre, melyek ezekkel a gondokkal foglalkoznak. Koncentráljanak inkább szakterületeikre, hogy keresztülvihessék az oda tartozó követeléseket. Egy politikai póker alkalmával nem szabad a befektetett munkát és vétójogokat a kisebbséget nem érintő kérdésekre elpazarolni, hanem meg kell azokat spórolni a valóban fontos témákra. Csak ilyen irányú következetességgel és szilárdsággal érhető el a nagy cél, az autonómia. Meg kell érteni azt, hogy Erdély, Székelyföld ügyein kívül eső témákban nyugodtan köthetők kompromisszumok. Túlerőltetésnek ez ügyekben helye nincs, hanem sokkal inkább minden erőt a fenti magasztos és alapvető célokba kell fektetni. Lehet, ez oda vezet, hogy eggyel kevesebbszer lehet ünnepi bankettek alkalmával a bukaresti piros szőnyegen sétálni, de éppen ezt kell elfogadni. Mert bármilyen kényelmetlen is, a sors a kisebbségi képviselőséget osztotta rájuk – mégpedig jóban és rosszban. A következmények ezek után egyszerűen fogalmazhatóak. Minden tevékenységet annak kell alávetni, hogy mi az, ami a képviselt kisebbség életét megkönnyíti és fejlődését biztosítja. A magyar nyelvű felsőoktatás és a következetes, nem csak esetenkénti magyar nyelvű táblaállítás és feliratozás csak legszembetűnőbb példák. Borzalmas tény, hogy rendészeti és jogi hivatalnokok széles köre nem beszél magyarul, és kimondottan az elbizonytalanítás céljából küldték őket Székelyföldre. Ez a diszkrimináló helyzet azonnali, európai szintű megismertetésre és megszüntetésre vár. Egyidőben utalni kell a mesterséges régiók tervezett létrehozása általi kényszerasszimilációra és kulturális alárendeltségre irányuló törekvésekre is. Ezen jelenség ellenhatásaként, a szubszidiaritás szellemében a megyék és városok felelősségét kell megerősíteni. Több feladatot, kompetenciát és mindenekelőtt hivatali hatalmat kell nekik adni – az alárendelő jellegű és egy 21. századi demokratikus országhoz nem illő prefektúrákat meg kell szüntetni. A gazdasági politikát is azon alapgondolatokhoz kell igazítani, hogy a saját régiónak mi a jó. Mert csak azok a családok vernek itt gyökeret, illetve maradnak helyben, melyeknek gazdasági biztonsága adott, hogy aztán továbbadják kulturális identitásukat és erősítsék azt az országot, melyben születtek. Ennek a gondolatnak mindent alá kell vetni. E magasztos célokat követve tudatossá válik, hogy az RMDSZ és az MPP közötti önző hatalomjátéknak nincs létjogosultsága. Amíg egy városi és megyei szintű konkurencia jó hatású és üdvözölendő, ráadásul még a választási részvételi arányt is növeli – a parlamenti választások alkalmával feltétlenül szükséges a kompromisszum megtalálása. A személyes érzelmek és csalódások ellenére: a közös sors megparancsolja a kibékülést, és ezáltal egy közös és erős magyar listát. Kisebbségi képviselőként ugyanis mindennél jobban ellen kell állni a politikai intrikák édes csábításainak. Eljött a mentalitásváltás ideje. A politikai képviselőknek jobban, mint valaha, a veszélyeztetett kisebbség megóvóinak és támogatóinak kell tekinteniük magukat. Ebben a szellemben és csakis ebben kell munkájukat végezniük. Akkor sok minden könnyebbé válik, és a közös cél, az élhetőbb és autonóm Székelyföld, is elérhető lesz.
A szerző, Vida Péter német-magyar állampolgár, 1983-ban az egykori NDK-ban született. Több évet élt szüleivel a Zala megyei Nagykanizsán. 2003-óta egy Berlin közeli városnak, Bernaunak városi képviselője. 2008 óta megyei képviselő Barnim megyében. A Brandenburgi Egyesült Polgári Mozgalmak (BVB / Freie Wähler) regionális párt elnöke. Nagy előszeretettel és minden lehetőségét kihasználva lép fel a Kárpát-medencei magyar kisebbségek érdekében. Ezt elősegítendő és az ottani állapotok németországi politikai körökben és sajtóban történő ismertetése végett évente különböző régiókba utazik. 2010 óta ügyvédként ténykedik Berlinben
Vida Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepi konferencia Kovásznán
A városiasodás útján 60. évébe lépő Kovásznán tudományos konferenciával kezdődött tegnap a Kovásznai Napok idei kiadása. Az eseményen jelen voltak Nagykanizsa, Pápa, Csenger és Gyula testvérvárosok küldöttei is. A szervezők 175 Kovásznán élő, 1952-ben született – tehát a várossal egy idős – polgárnak címeztek meghívót.
Lőrincz Zsigmond polgármester köszöntötte a meghívottakat, és kiemelte: megtiszteltetésnek érzi a feladatot, mely rá hárul eme jubileum kapcsán. Codrin Munteanu kormánymegbízott hangsúlyozta: büszke arra, hogy kovásznai, és Kovászna városiasodása tekintetében az elmúlt 22 évről beszélt. Simon István, a rendezvény elnöke-moderátora dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanárt kérte fel a bevezető tanulmány ismertetésére. Vetített képes előadásában Pozsony Ferenc arról beszélt, hogy mi okból késett a városiasodás Kovásznán.
Dr. Károlyi Attila nagykanizsai történész a székelyek és magyarok „apokaliptikus” különválását elemezte, dr. Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa vetített képes kovásznai fürdőtörténetével folytatódott a konferencia, majd dr. Enea Nicolae főorvos, a fürdőgyógyászok egyesületének elnöke ismertette a helyi gyógyászati adottságokat. Félperces néma tiszteletadással adóztak a résztvevők azon kovásznaiak emlékének, akik nem lehettek jelen az évfordulón, majd a hatvanéves meghívottak díszoklevelet és egy-egy szál szegfűt kaptak. Kádár Kata és Ambrus Ádám helyi diák szolgáltatta a zenei aláfestést, majd a szünet után folytatódott a tudományos előadás-sorozat. Adrian Căşunean archeológus az általunk Tündér Ilona Váraként ismert, több ezer éves erődítménynél végzett ásatások eredményeit ismertette, ezt követően Gyila Sándor a fürdőhelyi kutatások dilemmás vetületeiről beszélt, majd Beke Ernő bemutatta háromszéki képeslapgyűjteményeinek régebbi és újabb köteteit. Molnár János a kovásznai diákszínjátszás, Cseh Béla a helyi kórusmozgalom, Gazda István a kovásznai sportélet, majd Orbán Sándor ny. kultúrotthonigazgató a helyi kultúrélet történetét ismertette. Az előadások sorozatát Kádár Gyula villamosmérnök jövőbe mutató helyzetelemzése zárta. Gazda István javasolta a konferencia anyagának kötetben történő kiadását, erre a polgármester ígéretet is tett.(vox)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kövér: A hetedik bőrt is le kell húzni
Románia rossz helyzetben van, a székely zászló ügye csak figyelemelterelés
Kövér László szerint a román kormány a székely zászló ügyében kirobbantott konfliktussal szeretné elterelni a figyelmet a belső problémákról. Az országgyűlés elnöke szerint érthető a feszült állapot, hiszen az IMF miatt a hetedik bőrt is le kell húzni a román állampolgárokról.
Kövér László Nagykanizsán tartott sajtóbeszélgetést, ahová a Kisgazda Szövetség és a Kisgazda Egyesület regionális fórumára látogatott el. Az országgyűlés elnöke szerint a székely zászló ügyében fellángolt újabb román-magyar konfliktus rendezhető. Kövér szerint a jelenlegi román kormány ezzel a konfliktussal is próbálja elterelni a figyelmet az ország belső feszültségeiről.
„Bizonyos szempontból érthető is ez a magatartás, mert Románia sokkal rosszabb helyzetben van Magyarországnál.Az IMF diktátumai érvényesülnek, és – elnézést kérek a durva fogalmazásért – a hetedik bőrt is le kell nyúzni a saját polgáraik hátáról azért, hogy meg tudjanak felelni az IMF követeléseinek” – mondta a politikus.
Méltányosak elbánás az LMP-frakció ügyében
A parlament elnöke az LMP-frakció ügyében kompromisszumos megoldást szeretne. A javaslat részleteit a még hátralévő egyeztetések miatt nem kívánja egyelőre részletezni, „úgy tűnik azonban, hogy ami eddig a nyilvánosság elé került, marad végső döntés formájában I”". Ennek megfelelően Szili Katalin lesz a nemzeti fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, a függetlenné vált LMP-sek közül pedig többen megtarthatják jegyzői, bizottsági alelnöki és tagi pozíciójukat. Utóbbit méltányos eljárásnak tartja Kövér, hiszen a független képviselők alelnöki pozíciót is kapnak, „annak dacára hogy ez semmilyen formában nem jár nekik”. Így Osztolykán Ágnes maradhat az oktatási bizottság alelnöke, „ami méltányos elbánás” a parlament elnöke szerint.
Magyar Hírlap
Erdély.ma,

Kudor Emese
KÖZÖSSÉGI KÖNYVCSERÉLDE
Rukkola: napi félezer könyv cserél gazdát
Bárki felajánlhatja megunt könyvét, cserébe pedig újat választhat. A rukkolók postai úton, vagy a 120 happont egyikébe küldhetik a csomagokat. Ilyen átadóhely már Székelyudvarhelyen is van.
Egyre több felhasználót vonz a Rukkola, az első magyarországi közösségi könyvcserélde, melynek lényege, hogy bárki felajánlhat saját polcáról pár könyvet, amit szívesen odaadna másnak. A felajánló pontokat gyűjt, amikért cserébe válogathat mások feltöltött könyvei között, melyeket ingyen kap meg.
Az oldal alapszabályai
(Rukkolj olyan könyvet, amit magad is happolnál! A rukkoló állja a költségeket. Mindig postázz, ha azt kérik! Csak annyi könyvet rukkolj, amennyit képes vagy elküldeni postán! Ha happoltál, akkor elsőnek vedd fel a kapcsolatot a rukkolóval! Légy kedves, adj örömöt! Mindig válaszolj az emailekre! Rerukk, rerukk, rerukk! Tedd vissza a könyvet, ha elolvastad! Érezd jól magad! A rukkola nem lóverseny, a rukkoló pedig nem gőzmozdony.)
Az oldal egyedi kifejezésvilággal működik: a rukkolás egy könyv feltöltését jelenti a rendszerbe, a happolás a könyv beszerzése, a passzolás a könyv továbbítása másik felhasználónak, míg a happontok a könyvek leadására és átvételére használható helyek, melyek önkéntes alapon csatlakoznak a kezdeményezéshez.
A könyvek átvétele/átadása személyes átvétellel, postai úton vagy a happontokon keresztül történik a felhasználók közös megegyezése alapján. A csalókat úgy próbálja kiszűrni a rendszer, hogy a felhasználók utólag értékelhetik egymást.
Induló vállalkozásként a Rukkola a Primus Capital Partners és a Metropol Alap a jövőhöz pályázatának díját is elnyerte. Az oldal egyik alapítóját, Kuna Gabriellát kérdeztük.
Honnan jött a Rukkola ötlete? Mikor indult be, ki volt az ötletgazda, hogyan fejlődött idáig a könyvcserélde?
- 2008-ban született az ötlet, amikor Cziczlavicz Péter és Kovács Adrián között Péter blogjának segítségével történt egy könyvcsere, amit ők rögtön tovább is gondoltak, és lefektették az oldal ötletének alapjait. Ezt vettük elő 2012-ben, amikor megkerestek engem, hogy csatlakozzak hozzájuk és valósítsuk meg az ötletet. Fél évig tartott, amíg el tudtuk indítani az oldalt: ötletelés, tervezés, fejlesztés, tesztelés következett. A nyilvánosság számára 2012. július 10-én nyitottuk meg a Rukkolát.
Milyen anyagi forrásokra támaszkodtak induláskor/kezdetekben?
- Saját zsebünkből finanszírozunk mindent a kezdetektől fogva.
Jelenleg hány regisztrált látogatója van az oldalnak?
- Közel húszezren használják most a Rukkolát, és ez a szám napról napra növekszik. A húszezer ember pedig több mint százezer könyvet tett elérhetővé eddig a közösség többi tagjának, happolásra.
Eddig hány könyv cserélt gazdát az adataitok szerint?
- 162 ezer átvett példány felett járunk, amely nagyjából napi 540 átadást jelent (a hétvégéket is beleszámítva, pedig akkor nem járnak a postások). Ha így folytatjuk, akkor a születésnapra elérjük a 200 000 cserét.
Van-e valamilyen toplistátok a legkeresettebb/legrukkoltabb/leghappoltabb könyvekről?
- A legkeresettebb könyvek listáját 706 igényléssel E. L. James A szürke ötven árnyalata című könyve vezeti, Suzanne Collins Az éhezők viadala c. könyvét 682-en, Aimee Bender A citromtorta különös szomorúsága c. könyvét 648-an szeretnék kézbe kapni.
A legrukkoltabb/leghappoltabb toplistát Hugh Laurie vezeti A balek című könyvvel, második Julianne Ward - A Tavene rejtély, harmadik Emily Brontë Üvöltő szelek c. könyve.
Mennyire tekinthető a Rukkola üzleti vállalkozásnak? Honnan származik a bevétele?
- Azon dolgozunk, hogy üzleti vállalkozássá nője ki magát. Jelenleg hirdetésekből származik a bevételünk nagy része, hiszen a felhasználóink nagyon sok időt töltenek az oldalon, és remek oldalletöltési statisztikákat produkálnak. Ezáltal mostanra már önfenntartóvá vált az oldal. A látogatók kell valamit fizessenek, hogy tagjai legyenek a Rukkola közösségének?
- A Rukkola mindenki számára ingyenes. Egy egyszerű Facebook csatlakozással vagy az oldalon történő regisztrációval elérhető bárkinek a csereberélés. A közösségi élet nagy része a facebook oldalunkon zajlik, amit szerencsére ki is használnak a felhasználóink, és beszélgetnek egymással az üzenőfalunkon, nem csak könyvekről és a Rukkoláról, de már jó ismerősökként a mindennapi kis örömeiket, bosszúságaikat is megosztják egymással. Igazán jó látni, hogy milyen élő és valódi közösség fejlődött ki nem egészen egy év alatt, egy online szolgáltatáson keresztül.
Hány alkalmazottal dolgoztok együtt, van központi irodátok, ahova minden nap be szoktatok járni? - Mindhárman főállás mellett a szabadidőnkben toljuk a Rukkola szekerét, nincsenek alkalmazottaink. Viccesen a MagNet Bank által biztosított központi Happontunkat (így hívjuk az átadó-átvevő helyeinket, amelyekből már 120 van, köztük Székelyudvarhelyen is) Rukkola Székháznak hívjuk, de nincs központi irodánk. Mindannyian ülünk a munkahelyünkön, majd éjszaka a számítógépeink előtt, Péter Nagykanizsán, Adrián Szombathelyen, én Budapesten. Földrajzilag izoláltuk magunkat, hogy ne lehessen minket egyetlen támadással megsemmisíteni.
Hogyan lehet földrajzilag betájolni a rukkolókat? Hol mennyi könyvcserélés történik, esetleg hova összpontosulnak a csereberék? Mennyire gyakoriak a határokon átívelő könyvcserélések?
- Mint Magyarországon minden, a könyvcsere is a fővárosban a legnépszerűbb, de a postai kézbesítés lehetősége (amelynek a költségeit mindig a rukkoló, tehát a könyvet adó fél állja) határok nélkülivé tesz minket. A tagjaink nagyon sokszor számolnak be Írországba, Angliába, Németországba továbbított könyvekről és folyamatosnak mondhatjuk a transzfert (a közösség által szervezett szállítást hívjuk így) számos nagyváros - pl. Szolnok, Debrecen, Szeged, Pécs stb. - között és kétheti rendszerességgel érkeznek könyvek Székelyudvarhelyről Budapestre és vissza.
Milyen gyakran fordul elő, hogy valamiért nem jön össze egy könyvcserélés? Általában mi szokott ennek az oka lenni?
- Legtöbbször az az oka a visszavont happolásoknak/rukkolásoknak, hogy a könyv nem az a kiadás, amit a happoló épp keres, vagy nem olyan jó állapotú a könyv, ami a happolónak megfelelne. Ezeket a részleteket a könyvekről a happolás után beszélik meg levélben egymás között a felhasználóink, és ha valamelyik kritériumnak nem felel meg az adott könyv, akkor visszavonják a happolást/rukkolást. De a legtöbb felhasználónkat ilyen apróságok nem zavarják, boldogak, hogy megkaphatják a rég áhított könyvet, ingyen.
Milyen terveitek vannak a közeljövőben az oldal fejlesztését, további terjeszkedést illetően?
- Állandó fejlődésben vagyunk, az egy szem fejlesztőnk azzal kel és fekszik, hogy mit hogyan tegyen még jobbá a Rukkolán. Igyekszünk olyan irányba fejleszteni az oldalt, hogy az a felhasználóinknak még kényelmesebb, még jobban kézre álló legyen, ezért folyamatosan figyeljük a visszajelzéseiket, hogy olyan irányba haladjunk, amiről úgy tűnik, hogy a közösség érdekét szolgálja. Hamarosan érkezik a licit lehetősége, a vándorkönyvek, és még ebben az évben szeretnénk külföld felé is nyitni.
Transindex.ro

Kiállás a székelyek mellett
A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában tartanak szimpátiatüntetést, többek között Budapesten és több más magyarországi településen is utcára vonultak tegnap az emberek a Székelyek Nagy Menetelése melletti kiállásként. A főváros mellett Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen, Sárospatakon, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Tokajban, Szombathelyen, Gyöngyösön, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is felvonulással fejezték ki szolidaritásukat a székelyföldiek autonómiatörekvése mellett demonstrálók.
Területi autonómiát a Székelyföldnek – ez állt azon a molinón, amely a budapesti Hősök teréről a román nagykövetség irányába elindult menet elején volt látható. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság kezdeményezte, tízezresre becsült menetet egy nemzeti színű és székely zászlókkal feldíszített, régi Csepel teherautó vezette fel, a plató oldalán lévő molinón pedig ez volt olvasható: "Magyarok! Veszélyben a székelyek!"
„A Székelyföldért megmozdult az egész világ” – jelentette ki György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke, miután a szimpátiamenet megérkezett a nagykövetség Thököly úti épületéhez. Bayer Zsolt újságíró eközben a Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel beszédében. Az eseményen ugyanakkor elhangzott, hogy a Civil Összefogás Fórum petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára. Mint Bencze Izabella, a CÖF alapítója és szóvivője elmondta, a dokumentumban felsorolják majd a várható jogsértéseket. Hozzátette: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette". Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|

Szoborhistóriák
Nagykanizsa igen büszke katonavárosi múltjára, s ha bárki azt gondolná, ekként a rend és fegyelem jellemző Kovászna testvérvárosára, hát mégis előfordult a zalai végeken, hogy két szobruknak is lába kelt.
Ebben ugyan – Rejtő Jenő óta tudjuk, katonáéknál akár egész hadosztály is eltűnhet – semmi különös nincs, a szobrok sorsa már csak olyan, hogy egyik rendszer állítja, másik lerombolja. A két szóban forgó alkotás azonban azokat a történelmi személyiségeket ábrázolja, akiket minden korban tisztelet övezett, s bár az idők során többen is próbálták kitulajdonítani érdemeiket, sem Dózsa György, sem Gábor Áron szobrát sehol a földkerekségen nem távolították el. Háromszék két szabadságharcosának éppen katonavárosi múltja okán állított szobrot a múlt században Nagykanizsa. A lóvontatású tüzérség számára Medgyaszay István tervei alapján építettek laktanyát a városban, az épületegyüttes 1932-ben készült el, a katonai létesítményt Gábor Áronról nevezték el – illő volt hát, hogy szobrot állítsanak neki. A másfeles életnagyságú, márványból készült mellszobrot Szabó László szolnoki művész készítette 1964-ben, a következő esztendőben avatták fel az alakulat udvarán, és állt ott egészen a laktanya 1996–97-es felszámolásáig. Akkor szőrén-szálán eltűnt. Időközben az épületegyüttes is emlékké vált, helyén ipari parkot alakítottak ki. Nagykanizsa identitásának azonban fontos része a katonai hagyományok ápolása, nemzeti múltjának megőrzése, többek között e ragaszkodásnak köszönhető az is, hogy az 1934-ben állított, majd 1952-ben eltávolításra ítélt, a helyétől nem messzire ásott gödörbe temetett Nagy-Magyarország-emlékművet 1999-ben felébresztették hosszú álmából, restaurálták, és 2011-ben újra felavatták (lám, az elásott szobrok „divatja” nem csak háromszéki-erdélyi jellegzetesség). De Nagykanizsa kötődését a nemzeti múlthoz más emlékművek is jelzik, a városban van Aradi udvar, Székely kert – természetes, hogy az emlékekben megmaradt Gábor Áron-szoborhoz is ragaszkodtak. Különösképp, hogy akadt egy önkormányzati képviselőjük – név szerint dr. Károlyi Attila –, aki vette a fáradságot, és a tisztázatlan körülmények között eltűnt szobor ügyében kutatásba kezdett. Több szálon kellett nyomoznia, hiszen az emlékezők ellentmondásos információkkal szolgáltak, végül a szoborra a kaposvári laktanyában akadt rá. Levélváltás után a kaposváriak felajánlották a szobor visszaadását, sőt, annak újjáavatásán katonai tiszteletadással történő közreműködésüket is. Így állíthatták fel idén március 15-én az ipari parkban Gábor Áron mellszobrát – az akkori zord időjárás azonban megakadályozta a kaposváriak jelenlétét, ezért hát október 6-án ismét felavatták a szobrot. E második avatáson hangzott el: „Jó, hogy van aradi emlékművünk itt, Kanizsán, és most már ismét Gábor Áron-szobrunk, ahol újra átélhetjük magyar nemzeti létünk sorsáldását a sorscsapásban is…”
A nagykanizsaiaknak volt azonban egy másik szobruk is, melyhez szintúgy ragaszkodnának, mint a Gábor Áronéhoz, kinek jövőben születésének 200. évét ünnepli Háromszék. Szintén kerek évfordulós Dózsa György, halálának 500. éve 2014. Nagykanizsa másik laktanyája korábban a parasztvezér nevét viselte (később Thury-laktanya lett), annak idején Dózsa György hatalmas mellszobra előtt zajlottak az előléptetési ceremóniák, a kitüntetések átadása is, és a katonák előszeretettel fényképeztették magukat a szobor előtt. Ebben nemcsak a nagyobb rendfokozat elnyerésének megörökítése játszott szerepet, hanem az is, hogy a kétszeres Munkácsy-díjas Kiss Kovács Gyula alkotása sugárzó szobor (fotó): nem a legyőzött, megkínzott halálraítéltet, hanem a szúrós tekintetű, kemény parasztvezért ábrázolja. Nos, ez a szobor „tisztázatlan körülmények között” került Ceglédre, mint a Gábor Áron szobrának hazavivését kijáró dr. Károlyi Attila fogalmazott: felsőbb katonai utasításra adta át az akkor már Thury Györgyről elnevezett kanizsai laktanya parancsnoka a létesítmény 1997-es bezárása előtt néhány hónappal a ceglédi, Dózsa György nevét viselő alakulatnak. Cegléd meg „Dózsa György-ös” város, a legenda szerint ott mondta volna el Dózsa híres beszédét, a jobbágyokat csatlakozásra felhívó kiáltványt, melyről éppen a városban 1972-ben, Somogyi Józsefnek a parasztvezért koronával fején ábrázoló, kétalakos szobrának avatásakor felvetett történészi vélemény nyomán indult kutatás során derült ki, sohasem hangzott el. Ettől fügetlenül Cegléd ragaszkodik a második Dózsa-szoborhoz is, melyet rövid ideig az ottani Dózsa-laktanya bejáratához helyeztek el, majd annak a 2001-es haderőreformot követő felszámolása után, 2006-tól Cegléd öregszőlői városrészében áll. Nagykanizsa e szobor ügyében is elindította a visszaszerzési folyamatot, de Cegléd polgármestere azzal hárította kérésüket, hogy „a lakosság megszerette a szobrot, és nem kíván megválni a város egyik történelmi hírességét ábrázoló alkotástól“”. A kanizsaiak továbbra is fenntartják: Kiss Kovács Gyula 1952-ben készült bronz Dózsa-szobra őket illetné meg, akár peres úton való visszaszerzését is fontolóra vették, illetve elhangzott az az ajánlat, hogy Cegléd – fájdalomdíj gyanánt – öntvénymásolatot készíttessen a kanizsaiaknak. Kicsi ez a magyar világ, sem a maradék-országban, sem a megmaradásért küzdő részekben nem engedhetjük meg magunknak, hogy szobrok felett vitázzunk. Odaát egy turulszobor is szálka néhányak szemében, nálunk Wass Albertet a temetőkertben sem tűrik meg.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétszáz év, nulla fő növekedés
Az egri Eszterházy Károly Főiskola professzora, DR. GEBEI SÁNDOR A török hódoltság demográfiai következményei címmel tartotta meg előadását a nagyváradi Szacsvay Akadémián. A népesedési, elnéptelenedési folyamatok mellett Szilágyi Aladár a fejedelmi Erdély státusára, helyzetére vonatkozó véleményéről is faggatta a jeles történészt.
A törökök még jóval Mohács előtt, a 14. század vége felé be-bekaptak a történelmi Magyarország területére. Később Mátyás alatt Váradot is feldúlták. Nem beszélve arról, hogy Mohács után a déli végvárakat mind elfoglalták…
A 14. századtól fokozódik a nyomás a déli határokra. Az oszmán-törökök megjelenése évről évre ismétlődik. Nem véletlen, hogy Luxemburgi Zsigmond idején komoly építkezések indulnak a déli határvidék biztosítása érdekében. Végvárak, mégpedig kővárak épülnek, a déli határok biztonságát kell garantálniuk. De Mátyás Szerbia, Bosznia és Horvátország irányába még egy külső végvárrendszert is létrehozott. Ez jól működött addig, míg a legfontosabb elemét meg nem hódítja a török. Ez pedig Nándorfehérvár. A 15. században többször próbálkoztak vele, 1521. augusztus 29-én Szulejmán szultánnak sikerült elfoglalnia ezt a fontos végvárat. Attól kezdve nincs megállás 1521 és 26 között. A mohácsi csatáig a déli vármegyéket, a Szerémséget is elfoglalják. 1526-ban Mohács egy olyan vesztes csata, amely még nem jelentett helyrehozhatatlan vereséget. Hiszen Mohács után is maradt katonai, gazdasági ereje, sőt, európai támogatottsága Magyarországnak, csakhogy a megbomlott egység miatt nem lehetett kihasználni e támogatásokat. A régebbi magyar történetírás, az újabb is kronológiai határként mégis 1526. augusztus 29-et, Mohácsot jelöli meg a közép- és koraújkor elválasztó dátumaként. Talán helyesebb lenne Nándorfehérvár elestét tekinteni ilyen korszakelválasztó dátumnak.
Mohács után az előbb két, majd három részre szakadt Magyarország szinte állandó hadszíntérré vált…
Az én felfogásom talán meghökkentő: ugyanis kétségbe vonom, hogy valóban „három részre szakadt” ez az ország. Arra gondolok, hogy 1526 után Szulejmán szultán bevonult Budára, hadai kirabolták a várost. Amit lehetett, fölpakoltak a gályákra, és elhagyták az országot. 1529-ben, egész más szituációban, de újra Magyarországon van, Bécs ellen vonul, iszlám fölfogás szerint az úgynevezett kizil elmát, az aranyalmát le kell szakítani, vagyis Bécset el kell foglalni. Hiábavaló próbálkozásnak bizonyult. 1532-ben ismét behatol Magyarországra, majd kivonul. Ez az állandó ki- és bevonulás belpolitikai egyenetlenségekkel magyarázható, a Ferdinánd és János hívei közötti küzdelemmel. Nem nevezném testvérharcnak, inkább polgárháború. Ennek a következménye az is, hogy Szapolyait senki nem fogadja el Magyarország királyának, függetlenül attól, hogy őt megválasztották és megkoronázták Székesfehérváron. Az ő legitimitása a töröktől függött, ma úgy mondanánk: a fegyverek erején nyugodott, ami kitaszítottságot jelentett Európában. Szapolyainak hiába voltak komoly kapcsolatai a Jagello dinasztiával, mégsem sikerült Lengyelországot bevonnia a maga oldalán szövetségesnek Ferdinánd ellen. Ennek egyszerű az oka: 1515-ben a Jagello dinasztia és a Habsburg dinasztia családi és államszerződést kötött. Ily módon valamelyik dinasztia kihalása után egymásnak ígérték országaikat, területeiket. Ezt egy keresztházassággal is megpecsételték, tehát a két dinasztia szoros rokonságba került egymással. Szapolyai Borbálán keresztül a Jagello dinasztia Szapolyaival szintén rokonságban van. Tehát a „sógorok háborújába” nem hajlandó beavatkozni a Jagello ház. Éppen ezért Jagello Zsigmond, akit „Öreg Zsigmondnak” neveznek a lengyel történészek, nem avatkozik be egyik oldalon sem. Ez a semlegesség Ferdinánd javára billenti a mérleg nyelvét. A törökök magyarországi ki-bevonulása gyakori maradt 1541-ig, amikor Szulejmán meggondolja magát, hiszen ez a jövés-menés nincs ínyére a töröknek sem. A küzdő feleket el lehet választani, a küzdő felektől el kell venni Budát, sem egyik, sem másik kezére nem adni. Ilyen értelemben egy elválasztó korridort hoz létre a felek között, ami nem jelentette azt, hogy lecsendesedtek volna az indulatok.
Ettől a „korridortól” keletre később mégis létrejött egy harmadik, önállónak tekinthető államalakulat, az Erdélyi Fejedelemség.
Tudjuk, hogy a testamentumos urak, elsősorban Martinuzzi Fráter György az, aki esküt tesz arra, hogy Szapolyai János és Jagello Izabella csecsemő fiának, János Zsigmondnak fogja biztosítani a trónt. Magától értetődő az is, hogy a törökkel való kapcsolat, előbb Szapolyai, majd halála után János Zsigmond és Szulejmán között él és hat, a szultán a fiává nyilvánította. És ettől a pillanattól a gyámfia hatalmát, uralmát törekszik elismertetni. Ez egy furcsa szituáció, mert a királyság nem szűnt meg: keleti és nyugati félre osztódott. 1541-ben nincs még hódoltság, Buda elfoglalása még nem jelentette az első közigazgatási egység megszervezését Magyarországon. Az csak 1547-ben következik be. A budai vilajet megszületése jelenti a részekre történő bomlást. A kérdésben emlegette, hány részre is szakadt az ország. Hogy is állunk ezzel? A keleti térség mindig a Magyar Királyság részének tartotta magát, függetlenül attól, hogy Szulejmán hogyan rendelkezett, tízezer arannyal hogyan kötelezte el a maga számára e térség fölötti uralmat. Ez egy formális uralom a keleti térség fölött, mégpedig szerződésben, athnáméban rögzített formulában írták le. Hogy ez katonai megszállást jelentett volna, vagy durva beavatkozást a térség belügyeibe, erről nem beszélhetünk. Hogy a keleti térség különleges jogállását, ezt a bizonyos királysághoz való tartozást, de közben Ferdinándtól, majd Miksától való különállását megtartotta, az igenis a töröknek magyarországi jelenlétéhez kötődött. Az 1551-52-es nagy várháborúk kiváltó oka éppenséggel Fráter Györgynek a meggyilkolásával hozható összefüggésbe, aki mindvégig lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy Budát a török az ő hibája miatt foglalta el. Hisz ő mozgósította annak idején Szulejmánt Buda védelmére, és a szultán a bevonulás-kivonulás helyett az állandó ott-tartózkodást választotta. Az 1551-52-es várháború azért fontos, mert a budai vilajet mellett Szulejmán a temesvári vilajet megszervezésére is parancsot adott. Ezzel visszafordíthatatlanná váltak a folyamatok. Amit 1547-ben még lehetett esetlegesnek, egyedinek tartani, az is bizonytalan volt, hogy lesz-e folytatása, vagy nem. De 1552-ben bebizonyosodott: szó nincs arról, hogy a török ideiglenesen rendezkedett volna be. Ez már a tudatos kiépítés, a Balkánhoz való szorosabb kapcsolat, mely a Duna vonalának az ellenőrzését jelentette. A temesvári vilajetet a Maroshoz, a Tiszához, a Dunához kötődően fontos stratégiai régiónak fogja átalakítani. Ám a keleti térség jogi státuszának a keresztény világban való rendezése még nem történik meg. Nem lehet azt mondani, hogy a térségnek a királysághoz való kötődése már rendezett lett volna. Ellenkezőleg, 1556-ban, amikor János Zsigmond Izabellával Lengyelországból visszatér a török parancsára, és a 16 éves ifjút uralkodásra szólítja föl, ő a rex electus címet viseli. Ez a bizonyos „választott király”, nem koronázott, de igényt, jogosultságot fog feltételezni. Az igényjogosultság veszélyt jelent az uralkodóra. 1564-ig Ferdinánd uralkodott, őt Miksa követte. Egyelőre János Zsigmond igénye Ferdinándra jelenti a veszélyt. 1556-ról kijelenteni, hogy az Erdélyi Fejedelemség ekkor született, helytelen. Nem született meg. Miért? Mert a fejedelem címet a király nem adományozta, hanem kompromisszumként ennek a koronázatlan államfőnek átadja a jogokat, amelyek őt illették meg korábbról, az egész királyi Magyarország területén. Ez az 1570-es speyeri egyezményt jelenti. Ez János Zsigmondnak biztosítja a princeps titulust, amit mi fejedelemnek fordítunk. Erre a hosszú bevezetőre azért volt szükség, hogy rámutassak: hogyan is állunk ezzel a két vagy három részre szakadással.
A fő hadszíntér a két nagyhatalom között szinte mindig Magyarország területe volt. Ráadásul az úgynevezett békeidőkben sem volt „béke”. Akár a határok menti, végvári csatározásokra gondolunk, akár a zsákmányszerző portyákra, a kétoldali adóbehajtásokra, számos olyan dolog történt, ami pusztította, vagy menekülésre késztette a lakosságot…
A tizenöt éves háború (1591-1606), amit nagy háborúnak szokott nevezni a nyugati történetírás, komoly pusztításokat eredményezett Magyarországon, az azt megelőző török portyák mellett. Mint említettem, az első vilajet megalakulása egy rohamtempóban kialakított végvárvonal felállítását hozta magával. Léteztek komolyabb várak, ezeket meg kellett erősíteni, Kanizsa, Veszprém, Komárom, később Érsekújvár, Kassa, majd Szatmár zárta a sort. A huszárvárakkal vagy palánkvárakkal együtt a számuk meghaladta a százötvenet. Volt, amelyikben csak néhány fős őrség volt, volt, ahol néhány tucatos, és voltak néhány száz fős állandó katonasággal rendelkező erősségek is. Ez a végvárvonal jelentette a török hódoltsággal való közvetlen érintkezést. Ez a mindennapos összetűzések időszaka és színtere. Kisháborúnak is nevezhetjük: ebbe a kisháborúba beletartoztak a néhány száz fővel indított portyázások, beletartoztak az erőszakos adóbehajtások is, mindkét oldalról, mindkét fél részéről.
Egyébként a török szandzsákbég vagy beglerbég gyakran jó viszonyt ápolt a szomszédos vármegyék főembereivel, egyikük Isztambulból virágmagvakat, tulipánhagymákat hozatott Kanizsai Orsolyának. Ez az egyik véglet. A másik a pusztulást, a falvak eltűnését eredményezi. Az Alföld több ezer falujából alig marad valamennyi.
És az egész településszerkezet szinte teljesen összeomlott…
Abszolút összeomlott. De azért tegyünk hozzá valamit. Mint említettem, sokan bemenekültek a török fennhatóság alá. Ekkor keletkeztek az igazi nagy mezővárosok. Egy Ceglédnek, egy Nagykőrösnek, egy Kecskemétnek, egy Szolnoknak a lakossága ekkor duzzad föl. Gyöngyöst, Hatvant, Szegedet vagy Gyulát is említhetem.
E korszakra visszatekintve alkothatunk megbízható demográfiai képet a magyarság helyzetéről?
A demográfiai kép gyökeresen átalakult, de nem mondhatjuk azt, hogy elnéptelenedett az ország. Egész más volt a törökök stratégiája a vilajetek megszületése után, azok adózó központokat is jelentenek. Az élükön álló bégek felelősek azért, hogy a defterbe, adólajstromba fölvett keresztények évről évre befizessék az állami adót. Ezt az adónemet öt évre határozták meg, és ami az adófizetőket illeti: akár elköltöztek, akár nem, akár elszöktek vagy elhaltak, az előre megállapított összeg akkor is érvényes maradt, a visszamaradottakra jutott nagyobb adóteher. De a török adózásnak volt egy könnyebben teljesíthető feltétele: a török általában a naturáliákhoz ragaszkodott. A török földesúrnak, aki lehetett tímár-birtokos vagy ziamet-birtokos (közigazgatási alkalmazott vagy katona), az volt az érdeke például, hogy a mustból részesedjen – nem a borból, természetesen –, részesedjen a gyümölcsből, a juhállományból, a marhából, az erdőnek, mezőnek minden begyűjtött terményéből és termékéből részesedjen. Ha ezeket külön adótételnek fogjuk föl, több mint harmincféle járulékkal, illetékkel tartozott egy magyar jobbágy a töröknek. Ebben benne volt a tűzifa is, amit a rituális fürdőnek kellett biztosítani.
Az, hogy viszonylag nem csökkent Magyarország lakossága a pusztító háborúk következtében – mialatt nyugaton népességrobbanás következett be –, nem a természetes szaporulatnak volt köszönhető, hanem a már akkor elkezdődött bevándorlásoknak, betelepítéseknek. A törökvilág alatt, után a magyarság legnagyobb vesztesége az áldozatok mellett a nemzetiségi arányok visszafordíthatatlan eltorzulása volt.
A természetes szaporodás megakadt, mert a háborúk, az éhínség és az azok következtében föllépő járványok elvitték. És addig, míg a szerencsésebb helyen fekvő országok, háborúk által kevésbé sújtott területek negyven-hatvan ezrelékes természetes szaporulattal gazdagították a népességüket, ez Magyarországon nem következett be. Az első tizenötéves háború, a „második tizenötéves háború” (1683-99-es felszabadító háború) is óriási veszteségeket okoztak, de a gyakori járványok is legalább annyi áldozattal jártak. A Rákóczi-féle szabadságharc időszakában 80-85 ezer emberre tehető az áldozatok száma. Ebben benne van az Erdélyi Fejedelemség területe is. Ugyanakkor az 1709-10-es pestisjárvány 3-500 ezer emberi életet követelt. Bercsényi egyik levelében azt írta: „nem a császár győzött le bennünket, hanem a pestis kényszerített térdre”. Kubinyi András az 1490-es évek konskripciójának alapján – Mátyás uralkodásának utolsó időszakában – 3,5-4 millióra becsülte Magyarország lakosságát. Ugyanezt a számot tudjuk kimutatni egy évszázad múltán. És még egy évszázaddal később is. Tegyünk kétszer száz évet a négymillióhoz – mintha semmi sem történt volna demográfiailag Magyarországon…
A háborúk befejezése, a Rákóczi szabadságharc lezárása után Bécsnek nagy fejtörést okozott a lakatlan területek revitalizálása. Döntés született arról, hogy magánföldesurak is hozhatnak telepeseket, biztosíthatnak kedvezményeket a betelepülőknek. Ezt azért fontos kiemelni, mert a magyar jobbágyokat nem illette meg ez a kedvezmény. A váradi püspök vagy Károlyi Sándor telepítései mind ilyen nem magyar, Biharban román, Szatmárban főleg sváb kedvezményezetteknek az érkezését fogja jelenteni. A mindenkori váradi püspök – korábban is – főleg Havasalföldről szerzett magának munkaerőt. Az 1720-as, 40-es, 60-as években folyamatos a bevándorlás. Nyárádi R. Károly erdélyi demográfus tanulmányt írt a bevándorlás dinamikájáról. A nemzetiségi, illetve a felekezeti összetétel következetes tanulmányozásával földolgozta az Erdélyi Fejedelemség demográfiai arculatát. A 18. század végére már kétmillió Erdély lakossága, a Partiumot is beleértve, ez komoly betelepítési akciókat, a folyamatos bevándorlások sokaságát jelentette. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Negyedévszázados búcsú a gulyáskommunizmustól
Huszonöt éve, 1989. július 6-án halt meg Kádár János pártállami vezető, a múlt század egyik meghatározó magyar politikusa. A világ szemében – a kezdeti és az utolsó időszakot leszámítva – a Kádár vezette Magyarország volt a „gulyáskommunizmus” megtestesítője, a szocialista táborban pedig a „legvidámabb barakk volt”.
Kádár János programadó jelmondata ez volt: „Minden legyen az, ami. A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak!”
Munkássága az illegalitásban
Kádár János 1912. május 26-án születettéban, a katolikus anyakönyvbe – anyja neve után –Czermanik János József néven jegyezték be. A könnyebb kiejtés miatt a család a későbbi magyar nyelvű dokumentumaiban már Csermanek néven szerepelt.
Édesanyja, Czermanik Borbála a Komárom vármegyei Ógyallán látta meg a napvilágot, apai ágon szlovák, anyai részről magyar földműves szülők gyermekeként. Magyar anyanyelve miatt családja nem sokáig iskoláztathatta, így az elemi iskola harmadik osztályának befejezése előtt cselédlánynak állt: pár év múlva már a horvát tengerpart kedvelt üdülőhelyén, Abbáziában kapott állást egy rangos villában. A városban ismerkedett meg a nagykanizsai honvéd gyalogezred katonájával, a pusztaszemesi kisbirtokos Krezinger Jánossal. Mivel nem házasodtak össze, az anya hajadonként szülte meg gyermekét, aki ezért anyja családnevét kapta.
Kádár János 1918-ig Kapolyon nevelőszülőknél nevelkedett. 1918-tól Budapesten élt. 1927-ben iparostanonc iskolát végzett, az írógépműszerész-szakmát választotta.
Hamar bekapcsolódott a munkásmozgalomba, tevékenysége miatt két év börtönbüntetésre ítélték, majd a rendszer által megtűrt Szociáldemokrata Pártban folytatta politikai tevékenységét. Mozgalmi fedőneve Barna János volt.
1944 áprilisában pártutasításra Jugoszláviába indult, de a határon lebukott. Személyazonosságát el tudta titkolni, így katonaszökevényként ítélték kétévi börtönre, a fogságból 1944 novemberében sikerült megszöknie.
Börtönből – harckocsira
1945 után vezető párttisztségeket töltött be, Rajk László halála után belügyminiszter lett, és jelentős szerepet játszott a koncepciós perekben, így a Rajk-per levezénylésében és a többpártrendszer felszámolásában.
1951 áprilisában Rákosiék őt is letartóztatták, minden tisztségétől megfosztották, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1954-ben, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején szabadult. Rákosi Mátyás 1956. júliusi menesztése után Kádár János visszakerült a legfelső pártvezetésbe.
Október 30-tól államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának. 1956. november 1-jén a rádióban Kádár jelentette be a kommunista párt újjáalakítását Magyar Szocialista Munkáspárt néven, dicsőséges népfelkelésként értékelve Rákosi uralmának lerázását. A beszéd elhangzása idején azonban már a szovjet követségen tárgyalt, s még aznap éjjel Moszkvába vitték, ahol a szovjet intervenció „legalizálása” érdekében őt bízták meg az ellenkormány vezetésével. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a beszéd felvételről hangozhatott el.
November 7-én harckocsival érkezett meg a fővárosba. Bántatlanságot ígért a felkelőknek és a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imrééknek – igaz, hogy az „ellenforradalmárok, ellenforradalmi uszítók” felelősségre vonását is meghirdette. A következő években 1956-os tetteik miatt százakat végeztek ki és tízezreket börtönöztek be, vagy internáltak, a megtorlások áldozata lett Nagy Imre is.
Decemberben az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága ellenforradalomnak nyilvánította az október-novemberi eseményeket.
Prágától Varsóig
1968 augusztusában jóváhagyta a „prágai tavasz” elfojtására küldött Varsói Szerződéscsapataiban való részvételt, de előtte mindent megtett, hogy a csehszlovákiai bevonulásra ne kerüljön sor. Azt csak abban az esetben tartotta megengedhetőnek, ha az „ellenforradalmi erők” felülkerekednek. Kádár János többször is tárgyalt Alexander Dubček csehszlovákiai vezetővel, hogy elkerüljék a Varsói Szerződés csapatainak bevonulását. Tárgyalásai azonban nem vezettek eredményre.
1968-ban hozzájárult az új gazdasági mechanizmus néven Nyers Rezső és társai által kidolgozott gazdasági terv bevezetéséhez, nagy reményeket ébresztett ez a terv Magyarországon, de sajnos a szovjetunióbeli sztálinista vonal megerősödése nem kedvezett a magyar gazdasági reformok megvalósításának, az új gazdasági mechanizmus bevezetése megtorpant. Ettől függetlenül azonban a gazdasási reformok eredményeként Magyarország sokkal jobb eredményeket ért el a „béketábor” országainál, állampolgárai jobban éltek, világútlevéllel rendelkeztek, voltaképpen szabadon mozoghattak.
1981-ben a szovjet pártvezetés amellett kardoskodott, hogy vonuljanak be Lengyelországba, hogy az ellenzéki mozgalmat '56 és '68 mintájára leverjék, de közölte, semmiféle katonai segítséget nem nyújt a Varsói Szerződés csapatainak a lerohanásra, így a szovjetek felszólították a lengyel kormányt a szükségállapot kihirdetésére.
Aki nincs ellenünk…
A Kádár-korszak az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció, a „puha diktatúra” évtizedein át a rendszer általános válságáig tartott.
Az „aki nincs ellenünk, az velünk van” jelmondat jegyében a rendszer hallgatólagos kompromisszumot kínált polgárainak: ha nem kérdőjelezik meg a politikai és az ideológiai alapokat, viszonylagos jólétet, szabadságot kapnak cserébe. E kiegyezés azonban csak addig volt fenntartható, amíg a gazdasági nehézségek, a velük érlelődő politikai elégedetlenség, valamint a szovjetunióbeli változások alá nem ásták a rendszer egészét.
Az 1980-as évek közepétől mindinkább elszigetelődő, romló egészségű Kádárt 1988 májusában felmentették főtitkári tisztéből, s bár pártelnök lett, hatalmát elvesztette. Utolsó beszédét az MSZMP KB 1989. április 12-i zárt ülésén mondta el. A több mint egyórás, sokszor zavaros, néhol alig hallható beszédben „az utolsó szó jogán” – mindenki számára váratlanul – az addig legmélyebbre temetett titkokról kezdett beszélni: 1956-os moszkvai tárgyalásairól, Nagy Imre elítéléséről, majd kivégzéséről, szavaiban harminc év történései kavarogtak. 1989 májusában felmentették pártelnöki tisztségéből is. 1989. július 6-án halt meg – azon a napon és abban az órában, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletet hozott az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratárgyalt perében.
Szimbolikus jelentőségű volt, hogy a bejelentés közben a teremben az emberek egymás kezébe adtak egy papírt, amire az volt írva, hogy „meghalt Kádár János”.
Németh Miklós volt kormányfő szerint Kádár halála előtt papot hívatott magához
Sírrablók
2007. május 2-ára virradóra a Fiumei úti sírkertben található sírját ismeretlen tettesek megrongálták. Kádár és felesége síremlékének márvány fedlapját leemelték, a földet kihányták, a koporsót felfeszítették és elvitték Kádár csontjainak a medencecsonttól felfelé eső részét a koponyájával együtt és felesége urnáját, mely Kádár János koporsóján volt elhelyezve.[17] Feltételezhető, hogy a tettesek többen voltak: először eltávolították a fedlapot, amire a „gyilkosok 56” feliratot fújták rá, utána majdnem 2 méter mélyen kiásták a sírt. A fémkoporsóba a lábhoz közeli részen egy 30×30 centis lyukat vágtak. A koporsó valószínűleg ekkor telt meg földdel, ami nehezítette a csontok keresését.
Az ugyanabban a temetőben található Munkásmozgalmi Pantheonra vélhetően ugyanebben az időben, vagy a környékén feketével a következő feliratot festették:„Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat. 1956–2006” A felfestett sor idézet aKárpátia együttes Neveket akarok hallani c. számából. A sírrongálás és a felirat közti kapcsolatot a rendőrség vizsgálta. A parlamenti és parlamenten kívüli pártok elítélték a kegyeletsértést. A rendőrség tízfős nyomozócsoportot hozott létre az ügyben. A nyomozás azonban eredménytelennek bizonyult, 2007. november 29-én a tettes(ek) kilétének megállapítása nélkül zárták le az ügyet.[23] Az eset után Kádár sírjánál térfigyelő kamerákat szereltek fel.
A Medián és Hankiss Elemér 2007 végén végzett felmérése során a 3. legalkalmasabb államférfinak találtatott Kádár János személye a magyar történelmi alakok közül.
Bogdán Tibor, maszol.ro

December 6-7-én zajlott a Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Szatmárnémetiben, amelyet 22. alkalommal szervezett meg a szatmári Árpád Egyesület, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Szent-Györgyi Albert Társaság.
A Kárpát-medence egyik legrangosabb versenyén középkorúaktól szépkorúakig képviseltették magukat a benevezők. A szakértőkből álló zsűri (tagjai: Gál Gyöngyi magyar szakos tanfelügyelő, András Gyula, Bárdi Johanna, Bodea Tiberiu, Marosszéki Tamás színművészek és Csirák Csaba helytörténész) szerint erős volt a mezőny. A zsűri az előadóművészetet és a kreatív szövegértést egyaránt díjazta. Gál Gyöngyi magyar szakos tanfelügyelő értékelésében kifejtette, hogy nagyon színvonalas volt a vetélkedő, óriási szórás volt a résztvevők életkorát tekintve (16 évestől 86-ig), ami jót tett a rendezvény színvonalának, változatos volt a versválasztás és a szerzőlista is – a népmesétől és népballadától a határon túli kisebbségi irodalom, az egyetemes irodalom nagyjaiig sokan szerepeltek az előadott művek listáján.
A vasárnapi gálaműsort követően átadták a díjakat. A fődíjat az idén a nagykanizsai Baj Bianka nyerte, míg a közösségi díjat a marosszentgyörgyi Pataki Ágnes, a szavalók díját a Nagykanizsáról jött Micsinai Dominik. Pataki Ágnes a III. helyet szerezte, ugyanakkor elhozta az EMNT különdíját, a Gellért család különdíját és Keresztesi Mónika festőművész különdíját.
(Tófalvi)
Népújság (Marosvásárhely)

Márta néni
Kovászna szegényebb lett. A város, a közelebbi és távolabbi környék közösségi életének kovásza, a mindig tevékeny Márta nénije 2014. december harmincadikán befejezte földi pályafutását. 79 éves volt. Utolsó napjait visszavonultan töltötte. Fábián Ernőné Kovács Márta az örökmozgó, a szervező, áldozatos, taps nélküli munkát vállaló, nemzete gondjait magáénak valló Márta néniként marad meg mindannyiunk számára.
1936-ban született Illyefalván, Kézdivásárhelyen szerzett óvónői diplomát. Gyergyószentmiklóson tanfelügyelőként dolgozott, onnan került Kovásznára, ahol nyugdíjazásáig óvodai igazgatóként tevékenykedett, erőfeszítéseket téve a magyar nyelvű óvodai oktatás színvonalának javításáért. Pedagógusi tevékenységéért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2007-ben Aranygyopár-díjjal tüntette ki.
Még a rendszerváltás előtt vállalta a kovásznai Vöröskereszt-szolgálat szervezését, vezetését élete végéig folytatta. Nem csak elsősegélynyújtásban, de a közösségi élet minden mozzanatában ott volt csapata, az „aranylányok”. Nevéhez fűződik a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat alapítása. Jelentős szerepet vállalt a Kovászna és Nagykanizsa közötti kapcsolat kialakításában – ezért tüntették ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettel. Alapító tagja a Kőrösi Csoma Sándor Egyesületnek, létrehozta a Fábián Ernő Szociokulturális Egyesületet. Közéleti tevékenységéért Kovászna város Pro Urbe-díját vehette át.
Emberi nagyságát leginkább közeli munkatársai láthatták meg. Thiesz János, Márta néni Janikája így ismerte: kitűnő szervező, jó munkatárs. A közéleti-közösségi munka lendítő ereje. Fáradhatatlan, kitűzött céljait mindig teljesítő. Korát meghazudtoló, példamutató értelmiségi, aki nem saját érdekből működött együtt Kovászna, a környék, idegen országok magyar – és más ajkú – közösségével. Az ember, akire érvényesek Márai Sándor szavai: „Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék: nem ártani az embereknek”. Az elszánt, hűséges és állandóan készenlétben lévő ember, akit a kisebbségi lét mindig megkíván – kevesen vannak ilyenek, de mindig voltak, és remélhetőleg lesznek. Márta néni életútja bizonyítja, hogy minden pálya dicső, ha belőle városodra, népedre, nemzetedre fény sugárzik. Nyugodj békében, Márta néni.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csoma-napok, Kovászna kiemelt eseménye
Tegnap reggel a Kőrösi Csoma Sándor és gyökereink… című tudományos ülésszakkal vette kezdetét az idei, 27. alkalommal megszervezett Csoma-napok. A számos rendezvényt egybefogó eseménysorozatot a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület szervezte a városháza kiemelt támogatásával. A konferencián előadásokat tartó kutatók mellett a Csoma-napok vendégei, meghívottjai Kovászna testvértelepülései, Csenger, Nagykanizsa és Pápa küldöttei is. A hivatalos nyitást megelőző napon a Kovásznai Művelődési Központban levetítették a Lovasíjász című filmet (rendező: Kaszás Géza, főszereplő: Kassai Lajos).
A tudományos ülésszak megnyitóján, a Hephaisztosz Szállodában elsőként Thiesz János polgármester szólt a több mint ötven jelenlévőhöz. A Csoma-napok, a konferencia Kovászna kiemelten fontos eseményei közé tartozik, épp ezért idéntől megemelt támogatással (12 ezer lejt szántak erre a célra – szerk. megj.) kívántak hozzájárulni a szervezéshez. Van értelme folytatni, évről évre számos kiemelkedő eredménye van a rendezvénysorozatnak – méltatta Thiesz. A polgármester külön köszöntötte a rendezvénysorozat szellemi atyját, Gazda Józsefet, aki ma ünnepli 80. születésnapját. Születésnapi köszöntője végéhez a városvezető odafűzte: „Ne gondolkozzon azon, hogy átadja a munkát, közösen kell menni tovább, míg az egészség is megengedi” – mondta a jelenlévők vastapsa mellett. Gazda József Ady Endre szavaival összegezte a magyarság eredetkérdését: „valahonnan messziről jöttünk”. Hogy honnan, arra a tudomány eddig nem adott egyértelmű feleletet, akik itt vannak a konferencián, erre a kérdésre próbálnak választ keresni: kik vagyunk, honnan jöttünk. A kérdést Kőrösi Csoma Sándor vetette fel elsőként, az azóta eltelt 200 év nem volt elegendő a válaszadáshoz. Önmagunkat kell keresnünk, s a konferencia feladata ezt meg is tenni – mondta Gazda József megnyitóbeszédében. A tegnapi előadások közül a helyiek kiemelt érdeklődéssel követték Kőrösi Csoma Sándor családfájának bemutatását. A családfát dr. Nagy Lajos készítette el, és a jelenlévők közül többen felfedezhették közeli-távoli őseiket, rokonaikat rajta. Tegnap délután a Kádár László Képtárban nyílott meg a Szárny, szárnyak… című képzőművészeti kiállítás, sor került a Szentimrei Judit-díj átadására is. A megnyitón fellépett a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Tiszta szív kórusa, Cseh Béla vezetésével. Ezt követően ugyancsak a képtárban könyvbemutatót tartottak, Kőrösi Csoma Sándor – Nyomok az időben – Eurázsiai civilizációs rétegek címmel. Este, lapzártakor zajlott a városi kultúrotthon előtti Csoma-szobornál a gyertyás-fáklyás megnyitó, melyen beszédet mondott Thiesz János polgármester, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, a rendezvény védnöke, Tamás Sándor megyetanács-elnök, nt. Orbán Lajos református lelkész. Közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna vezetésével és a Pastorala kamarakórus Szántó Kinga vezényletével. Az estet koszorúzás zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi városnapok Kovásznán
Huszadik alkalommal szervezték meg Kovásznán a városnapokat. A háromnapos rendezvény hivatalos megnyitójára tegnap délután került sor, de már keddtől zajlottak a kulturális hét eseményei. A város központja megtelt emberekkel, a színpadon zajló eseményeket érdeklődve követték, a kézművesek sora, az árusok utcája igazi vásári hangulatot árasztott, a lacikonyhák is teljes gőzzel működtek. Az ünnepen részt vettek Kovászna testvértelepüléseinek – a magyarországi Pápa, Gyula, Csenger és Nagykanizsa, valamint a moldovai köztársasági Călărași – küldöttségei.
Már kora délután hallatszott a városban a Kertész Barna vezette kovásznai ifjúsági fúvószenekar toborzója. A központi színpadon fellépő fiatal muzsikusokat vastapssal jutalmazta a közönség. Gyerő József polgármester a városháza, a helyi tanács nevében köszöntötte a jelen lévő polgárokat, barátokat, meghívottakat, vendégeket. Jubileumi évfordulóhoz érkeztek a városnapok, a hagyományhoz híven szeptember első teljes hétvégéjén huszadik alkalommal szervezték meg. Ugyanakkor Kovászna városi rangra való emelésének 65. évfordulóját is ünneplik – hangoztatta. Húsz évvel ezelőtt kis költségvetésből kisvárosi városnapokat szerveztek, mostanra országos érdekeltségű fürdővároshoz méltó, az országban és a határon túl is ismert eseménnyé nőtte ki magát Kovászna ünnepe. Tegnap délután nem volt hiány programokból. A színpadon fellépett a Kovásznai Tanulók Klubjának tánccsoportja, a Mikado Karateklub látványos bemutatót tartott. A Diákszínpad idén is kirukkolt a hagyományos szoborparkkal, a parkbeli sportpályán görkorcsolya-bemutatót és -versenyt szerveztek. A Kádár László Képtárban Deák Barna és Deák M. Ria képzőművészek tárlatát nyitották meg. A kiállítás anyaga válogatás a Kovásznán élő művész házaspár életművéből, a teljes anyagot korábban Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban állították ki – mondta bevezetőjében Konnáth Rita képtárvezető. A tárlat anyagát Gazda József méltatta, az eseményen közreműködött a vajnafalvi református egyház Hozsanna kamarakórusa Gyerő Katalin vezetésével és a megyeszékhelyi művészeti iskola kovásznai karának gitárosai Kurta Béla irányításával. A napot a helyi PinceBAND, majd Antonia, valamint a Pokolgép koncertje zárta. A mai nap további érdekes eseményeket kínál. A programban kulturális és sportesemények szerepelnek, fűszerként főzőversenyt rendeznek. Ünnepi tanácsülést tartanak a testvértelepülések küldötteinek részvételével, köszöntik az arany- és gyémántlakodalmas házaspárokat. Este a nagyszínpadon Betli Duó-, Dreamlands Residents- és Abborn ABBA-emlékzenekar-, 3 Sud Est-, valamint Mennydörgő Madár-koncertre kerül sor. Vasárnap este Retro Roll-, Lidia Buble- és EDDA-koncertre várják a zenekedvelőket, s nem marad el a tűzijáték sem.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Koncertek, főzőverseny, élő szobrok, kiállítás
Huszadszor ünnepelt Kovászna
Péntektől vasárnapig tartotta 20. városünnepét Kovászna. A három nap alatt kulturális rendezvények, szórakoztató programok, remek koncertek tömkelege és vásárok közül választhattak az érdeklődők. Az alábbi összeállításban a hétvégi rendezvény néhány pillanatát ragadtuk ki.
Együttműködés mindenekfelett
A kovásznai városnapokon első alkalommal ültek össze közös tanácsülésre a fürdőváros és testvértelepüléseinek vezetői, Gyerő József kovásznai polgármester kezdeményezésére. Csengert Erdős Tamás alpolgármester, Pápát Unger Tamás alpolgármester, Gyulát Görgényi Ernő polgármester, Nagykanizsát Termecz Marianna aljegyző, Călărași-t Victor Ambroci alpolgármester képviselte. Az ülésen az elöljárók bemutatták a településeiken történt megvalósításokat. Gyerő József megjegyezte: a testvértelepülések közötti kapcsolat eredményességét tükrözi az iskolák, kórusok, színjátszók, sportolók, vagy épp a nyugdíjasok között kialakult együttműködés, és szeretnék, ha e barátságok a jövőben még tovább erősödnének.
Évtizedek óta együtt
A városnapok egyik visszatérő, megható rendezvénye az arany- és gyémántlakodalmasok köszöntése. Idén Balea Dumitru és Steluța, Mátéffy Attila és Anna Ida, valamint Csoma Géza és Erzsébet arany-, illetve Kerekes Árpád és Terézia gyémántlakodalmasok tettek eleget a meghívásnak. Az egybegyűlteket Gyerő József polgármester köszöntötte, majd két nyelven kívánt minden jót a kitartásból jelesre vizsgázó pároknak. A hangulat fennköltségét Vasilica Enea jegyzőnő szavalata, valamint Szabó Tamás és Kiss Eszter diákok zenés összeállítása fokozta. Az idősek köszöntése ajándékozással, és Dancs Ibolya anyakönyvvezető pezsgős, süteményes kínálmációjával zárult. Meglepetésként a kézdivásárhelyi Három csillag nevű együttes adott elő bajor dalokat.
Szakácsok mérkőztek
Szombaton a jókedvé, a lelkes szakácsoké és finom étkeké volt a főszerep a Dózsa György parkban, ahol a helyi önkormányzat, az ASIMCOV vállalkozói szövetség és a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendje szervezésében megtartották a hagyományos főzőversenyt. A sátrakban mindenki igyekezett valamilyen ételkülönlegességet előállítani. Nemcsak a felnőttek vettét kézbe a fakanalat, hanem a fiatalok is, és nem vallottak szégyent. A zágoni, megyeszékhelyi és illyefalvi fiatalokból álló Lovasokk (Bokor Anna, Muntean Zsolt és Incze Kolbert Adrien) például olyan csikós babgulyást rittyentettek, hogy még a szomszédos versenyzők is átmentek megkóstolni a munkájukat. A rendezvényen jelen volt a Katrosa Vadászegyesület, melynek tagjai mintegy 80 személynek adományoztak vaddisznópörköltet.
Az idei megmérettetésre 17 csapat nevezett be, és Bagoly Miklós, a zsűri elnöke szerint a csapatok olyan finomat főztek, hogy legszívesebben az összesnek első helyezést adtak volna. Első helyen a Szabad-fű-szer-ész-ők (Kovászna) végeztek, őket követte a Lányos Asszonyok (Kovászna) és a Szörcsei csapat. 4. helyezést ért el a Lovasokk, míg a szakmai különdíjat és a Karcsi Csárdája díjat a Pódium csapat (Kovászna) kapta.
Friss és művészi
Az élő szobrok jelenléte évek óta a városnapok szerves része, de mégis minden évben újdonságként hat, hiszen a Molnár János tanár, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad vezetője és diákjai által kiötölt témák mindig frissek és művésziek. A szoborparkban idén is a mindennapi események, hírek, történések részét képező témák köszöntek az arra látogatókra. Az egyik jelenet pl. a terrorizmust, a másik a fiatalok körében pusztító Kék bálnát mutatta, de ugyanígy a napjainkban oly aktuális medvekérdés is feldolgozásra került. Deák Dániel István, a KCSS Diákszínpad tagja kérdésünkre elmondta: a közönség főként a könnyed témákra volt fogékony, de azért akadtak sokan, akik az elvontabb jelenetek is értékelték.
Menő logó a központi parkban
Olyan, mint Hollywood – mondta sok vendég a központi parkban elhelyezett, kétnyelvű Kovászna-lógóra, amely hamar a fotózkodók kedvenc hátterévé vált. Gyerő József polgármester lapunknak elmondta, az önkormányzat pár éve sikeresen pályázott egy uniós és kormányprojekt keretében, melynek értelmében támogatást kaptak a turisztikai rendezvényeken való részvételre, ugyanakkor ezen pályázat részeként készült el a városnapokon felállított névtábla is, rajta többek között a mofettákban levő széndioxidra (CO²) utaló logóval.
Társadalomkritika
Pénteken a kovásznai Kádár László Képtárban megnyílt Deák M. Ria és Deák Barna közös tárlata. A művészházaspár életműkiállítását méltató Gazda József műkritikus kifejtette, a két alkotó szemmel láthatóan különböző stílusban fejezi ki érzéseit, meglátásait a mai társadalomról.
– Deák Barna műveivel kimondja az igazságot, megmutatja a ránk leselkedhető rosszat, bemutatja az emberi gonoszság megtestesítőit, mely dúl a világban. Deák M. Ria más oldalról közelíti meg a valóságot. A művészet csendjét nyújtja ebben a szörnyű világban. Egyikük felhangosítja a valóságot, a másik egy „csendszigetet” hoz létre – mondta Gazda megjegyezve, örül, amiért Kovásznán ilyen szépen virágzik a művészet minden ága, hozzátéve, szeretné, ha ez az érdeklődés megmaradna a kis fürdőváros lakóiban. Az eseményen közreműködött a Hozsanna kamarakórus és Kurta Béla gitároktató tanítványai.
Vásár mindenkinek
A városnapok, nem lenne az igazi a különböző vásárok nélkül, amelyekből idén gazdag volt a felhozatal. Akik inkább a piaci termékekre vágytak, vagy a bóvlira, megtalálhatták ezeket a szokásos helyükön, az 1918. December 1. utca végén, akiket meg inkább a kézműves termékek érdekeltek, a központi parkban választhattak a gazdag kínálatból. Utóbbi helyszínen a kovásznai és csomakőrösi kézművesek (többek között Fábian Irma, Ferencz Sándor) is felsorakoztak portékájukkal. Fábián Irma lapunknak elmondta, ezúttal többnyire a helyiek vásároltak tőle barkácsmunkákat. Ferencz Sándor megjegyezte, bár az által készített szalmakalapok szezonja lejárt, mégis szép számmal akadtak vevői.
Váratlan esemény
A szombaton megrendezett főzőversenyen egy váratlan esemény szakította meg a rendezvényt: lakodalmas vendégsereg masírozott végig annak helyszínén. Illetve csak vonultak volna, mert az ifjú párnak és a násznépnek útját állták a főzőverseny szervezői, és bizony addig nem engedték tovább őket, amíg adományt nem kaptak, és egy-egy pohár pálinkát el nem koccintottak egymással. A spontán esemény mindenkit jókedvre derített, mind a főzőverseny résztvevőit, mind az érdeklődőket, és nem utolsó sorban a násznépet.
Koncertek mindenkinek
Esténként koncerteken tombolhatott a városnapok közönsége. A szervezők munkáját dicséri, hogy a színpadon a nagy nevek mellett, mint a Pokolgép és az Edda, a helyi együtteseknek is teret biztosítottak, így a nagyérdemű a SIC Ton, a Pinceband és a Background produkcióit is végignézhette. Hogy pontosan hányan fordultak meg a városnapokon, azt nem a mi tisztünk megállapítani, de az biztos, hogy esténként egy tűt sem lehetett volna elejteni a színpad előtt.
Nagy Sz. Attila, Szőke Zsuzsa / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)