Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nagykakucs/Magyarkakucs (ROU)
6 tétel
2000. május 26.
Aniszi Kálmán Budapestre áttelepült erdélyi író legújabb könyve Mintha már virradna címen jelent meg. A vele készült interjúban életéről vallott. A Bihar megyei Nagykakucson /régebbi nevén: régente Magyarkakucs/ született 1939 októberében. A századfordulón mindössze néhány román család élt a faluban, mára a lakosság fele román. Tíz éve nincs magyar nyelvű oktatás a faluban, a református lelkipásztor fogja össze a helybéli magyarságot. Nagyváradon lett szakmunkás, a városban dolgozott, közben esti líceumba járt. A város akkor még zömmel magyar volt. Tuduka Oszkár tanára ismertette meg vele a magyar irodalmat. Aniszi Kálmán esti úton elvégezte az egyetemet. A kolozsvári Igazsághoz került, emellett a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán filozófiát, filozófiatörténetet és esztétikát tanított. Közel egy évig két lovon ültem egyszerre: újságot írtam és tanítottam. Aztán 1971 őszén többször berendelték a megyei pártbizottsághoz, felszólították, hogy legyen a Művelődési és Művészetügyi Osztály munkatársa. Hat hónapi győzködés után határozottan kijelentette: nem vállalom. Egyszercsak kocsit küldtek érte a szerkesztőségbe, bevitték a megyei pártbizottságra, ahol bemutatták, mint új kollégát. Évek múlva tudta meg, hogy Rácz Győző egyetemi tanár maga szemelte ki és ajánlotta be maga helyett Aniszit, mert a felső pártvezetés meg őt jelölte ki a Korunk főszerkesztői székébe Gáll Ernő helyett, aki nem volt hajlandó nemtelen kompromisszumokra. Az ott eltöltött néhány év Aniszi életének legnehezebb időszaka volt. Az Utunk, a Korunk, a magyar színház és opera ideológiai irányítása tartozott hozzá. A cenzorok elolvasták a megjelenés előtt álló említett lapok kefelevonatait, majd észrevételeikkel jelentkeztek Aniszinál. Úgy emlékszik vissza, hogy vitázott a cenzorokkal és több kéziratot megmentett. Végül felmentették tisztségéből. A Képzőművészeti Főiskolán tanított, ahol 1985-ben végleg megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Átmentem a Korunk folyóirathoz, ahol a filozófia rovatot szerkesztette. - Aniszi hangsúlyozta, hogy a románok nem hagytak fel románosítási tervükkel. "Miután a határ menti és a belsőbb sávokat elözönlötték, felhígítva a magyar lakosságot, most a Székelyföldet készülnek megszállni." Aniszi Magyarországra költözve a Zrínyi Kiadó felelős szerkesztőjeként vonult nyugdíjba. Egy időben filozófiatörténetet tanított Miskolcon, a Bölcsészeti Egyesületnél. Úgy érzi, hogy fel kell hogy dolgozza mindazt, amit átélt. "Budapesten élek, de lélekben Váradon, Kolozsvárt, Erdélyben vagyok otthon." Főleg az erdélyi magyarság sorsproblémái foglalkoztatják, össznemzetben gondolkodik. /Gittai István: "Össznemzetben gondolkodom, érzek" = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 26./
2003. augusztus 12.
"Egyetlen szóval meghatározható Aniszi Kálmán gondolatisága: nemzetféltés. Kévekötésre tesz kísérletet a Kolozsvárról 1990-ben Magyarországra áttelepedett bihari (magyarkakucsi) születésű közíró, mert könyvének címe is mutatja, a nemzet ma Oldott kéve (Közdok, Bp., 2003). Oldott kéve, ami "egyre csak bomlik, hanyatlik, pusztul. Vészesen fogy a nemzet. A körbenyesegetett Magyarországon és kívüle egyaránt. A szórvány szinte végóráit éli. Nincs sürgetőbb teendő, kötelesség, mint nagy közös akarattal újrateremteni a nemzet egységét. Ma ez csupán álom, de ne hagyjuk szertefoszlani!" (Az olvasóhoz). Különböző periodikákban megjelent munkáit gyűjtötte kötetbe a szerző. /Molnár Judit: Kísérlet kévekötésre. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 12./"
2010. december 20.
Összefogással zöldellhet Erdély
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.

A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. november 6.
Újra a magyarkakucsiak között jártunk!
Évente általában egyszer, az elszármazottak találkozója alkalmából van alkalmam arra, hogy eljussak Magyarkakucsra, ahol egy maroknyi magyar, egy maroknyi református tesz mindennap valamit annak érdekében, hogy bizonyítsa, hogy szórványban is meglehet maradni magyarnak.
Az elmúlt hét vasárnapján a helybeliek meghívásának eleget téve újra a Sebes Körös völgyi településen jártam. Ünnepre készültek a település reformátusai, hiszen az ünnepi istentisztelet keretében tették le az esküt az egyházközség október 7-én megválasztott presbitériumi tagok. A nem legmegfelelőbb időjárás – zuhogó eső – ellenére, ha nem is telt meg teljesen a templom, de sokan jöttek el, hiszen nemcsak eskütétel volt, de az Úr asztala is megvolt terítve. A Magyarkakucsi Református Egyházközség magyarkakucsi tagjai 102 lelket számlálnak, mindössze 77-en fizetnek egyházfenntartói járulékot. Vannak viszont más településről érkezettek is az egyházközségben, közülük 34-en járulnak hozzá, hogy az egyházközség működőképes legyen. Ezek a hivek Vársonkolyosról, Élesdről, Váradról, Marosvásárhelyről, Örgetegről és Szászfalváról erősítik a gyülekeztet, összesen 47-en. Minderről Barabás Imre az egyházközség főgondnoka tájékoztatott.
Figyelembe véve a fentieket, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem is olyan egyszerű dolog az, hogy az egyházközség normálisan működjön, hogy az Istenháza, a parókia és a gyülekezeti ház olyan szépen rendben legyen téve, hogy sokan megirigyelhetnék.
Igehirdetés
Az ünnepi istentiszteleten az egyházközség parókus lelkésze Szilágyi Gyöngyi hirdette Isten igéjét. Alapigének prédikációjában Ezsdrás Könyve 10 részének, 7-10.ig tartó versét választotta. Prédikációjában kiemelve azt a tényt, hogy sokunkban megingott a hit. „Szeretnénk mi is mai emberek, ha alkalmunk volna találkozni Jézussal, ha ez megtörténne talán több lenne a hitünk is”, – hangzott el. Majd arról szólt, Jézus mielőtt elment volna azt mondta, hogy menjetek Jeruzsálembe, menjetek a templomba ott várjatok rám. Úgy értékelte, hogy az egyháznak szüksége volna, hogy visszatérjünk az alapokhoz és arra, hogy mindenki megértse a templom nemcsak az épületet jelenti, hanem mindent ami a hitet jelenti, mondta többek között az igehirdető.
A továbbiakban az úrvacsorához megterített asztal köré vonult a jelenlévő presbiterek – nyolcan voltak. A tiszteletes Szilágyi Gyöngyi A királyok első könyve 19-ik részének, 4-8 közötti versét idézte: „Ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre (…) szólt Isten igéje. Beszélt arról, hogy a presbiternek akkor is kell tenniük, ha már úgy érzik, hogy nagyon nehéz, mint történt az Illés prófétával is.
Az istentisztelet további részében a jelenlévő presbiterek letették a hivatali esküt, melynek szövegét az egyházközség lelkipásztora olvasta fel a gyülekezet előtt. A választott elöljárók ezt követően a szent vacsora sakramentumában részesültek, hasonlóan a jelenlévő gyülekezeti tagokkal, a meghivott vendégekkel.
A presbiterek névsora
Barabás Imre – tizenöt éve – főgondnok; Faragó Gyula gondnok; Vince Gyula presbiter; Szilágyi Zoltán presbiter (Élesd); Cseri Zoltán új presbiter (Vársonkolyos); Vince Sándor új presbiter; Balajti István (Szászfalva); Szilágyi Levente pótpresbiter (Élesd).
Dérer Ferenc
erdon.ro

2015. május 3.
A Bihari Református Egyházmegye képviselői Kárpátalján
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.

2017. szeptember 8.
Sokrétű tevékenységük van
A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség szerteágazó tevékenységéről tartott kedd délben sajtótájékoztatót az RMDSZ nagyváradi székházában Kéry Hajnal, a szervezet Bihar megyei elnöke.
Keddi sajtótájékoztatóján Kéry Hajnal felidézte: idén tavasszal alakult meg a Rákóczi Szövetség Bihar megyei szervezete, és az azóta eltelt időszakban élénk tevékenységet fejtett ki. A néhány hete Váradon is elindított Gólyahír-program keretében olyan házaspárokat ajándékoznak meg Az első könyvem című kiadvánnyal, akiknek újszülöttjeik vannak. Ez az album a magyar kultúrával, hagyományokkal, történelemmel kapcsolatos írásokat, információkat tartalmaz, a szülők kitölthetik, s egy szép emlék lesz számukra. Legközelebb csütörtökön 17 órától Érsemjénben, péntek délután Örvénden, Mezőtelkiben, Magyarkakucson, Réven és Élesden, majd szeptember 21-én 16 órától az érmihályfalvi Mester utcai játszóházban szerveznek ilyen ünnepségeket, tudtuk meg. Zajlik a beiratkozási program is, mely kétlépcsős. Úgynevezett iskolakezdő csomagot kapnak azok az óvodások, akik iskolakezdés előtt állnak, illetve a szüleik egy levelet, melyben a Szövetség felhívja a figyelmet arra, miért fontos a magyar iskolaválasztás, és egyszeri, 10 ezer forint értékű ösztöndíjban részesülnek októberben azok a gyerekek, akik már iskolába járnak. Emellett meg szeretnék köszönni az óvodapedagógusok munkáját: a szakmai találkozóra október 6-8. között kerül sor Hajdúszoboszlón, jelentkezni a www.rakocziszovetseg.org honlapon lehet szeptember 27-ig.
Rendezvények
A Rákóczi Szövetség munkáját a továbbiakban Nagy Judit, a Szacsvay Imre Általános Iskola tanítónője méltatta. Takács Zoltán, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium történelem-földrajz szakos tanára arról a rengeteg rendezvényről beszélt a személyes élményei alapján is bővebben, melyek a Szövetség égisze alatt zajlanak, és különböző csoportokat szólítanak meg: a sátoraljaújhelyi egyhetes nyári tábor diákoknak, a Kárpát-medencei történelemtábor aktív pedagógusok számára, a diákutaztatási programok, az ’56-os hősök előtt tisztelgő Gloria Victis-rendezvény, a helyi szervezeteknek kiírt belső pályázat, a Kárpátaljai utazási program, a Partiumi kirándulás, stb. Hangsúlyozta: a szervezet vezetői hiteles, lelkes csapatot alkotnak, akik hívatásuknak, missziójuknak tekintik a sajnos alig pislákoló magyarságtudat felébresztését, a magyar- magyar kapcsolatépítést, a kisebbségi lét megértését. Nem politizálnak, és profi munkát végeznek szorgalommal és alázattal- vélekedett. A Kárpát-medencében amúgy 27 ezer taggal rendelkezik a Rákóczi Szövetségnek, 260 iskolában működik és 490 helyi szervezete van. Bihar megyében az Ady líceumban, a Lorántffy-gimnáziumban, a Szent László-líceumban, az Eminescu Főgimnáziumban és a Iosif Vulcan Főgimnáziumban létezik helyi szervezet Nagyváradon, valamint Székelyhídon, Nagyszalontán és Borson, illetve felkészül az érmihályfalvi 1. számú líceum és a váradi Művészeti Líceum.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro