Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. június 7.
Áradások Székelyföldön
Az utóbbi napok heves esőzései nyomán Székelyföldön több folyó is megáradt. Kedden a háromszéki Nagyborosnyó községben 80 háztartás és mintegy 800 hektár mezőgazdasági terület került víz alá.
Marius Tolvaj, a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség (ISU) szóvivője elmondta: Nagyborosnyón négyzetméterenként 75 liternyi eső esett, a hatóságok megpróbálták kitelepíteni az árvíz által veszélyeztetett házak lakóit, ők azonban nem voltak hajlandóak elhagyni otthonaikat. A víz szerdára virradó éjszaka elkezdett visszahúzódni, ezért a tűzoltók lemondtak a lakók kiköltöztetéséről, és elkezdték kiszivattyúzni a házak pincéjéből a vizet.
Az esőzések Málnás és Mikóújfalú környékén is gondot okoztak, a hegyoldalról lezúduló víz fákat döntött az úttestre és a vasúti sínekre. A közúti és vasúti közlekedés a térségben egy órára leállt. Ez idő alatt a málnási vasútállomáson vesztegelt a Bukarest–Budapest nemzetközi járat. Az erős záporok miatt Hargita megyében két patak is megáradt. Nagygalambfalván mintegy harminc gazdaság víz alá került. A községben a kultúrotthont, a gyógyszertárat, valamint az önkormányzat épületét öntötte el a víz. Az áradás a helyi ivóvízhálózat fővezetékét is elszakította, pallókat sodort magával, utakat rongált meg, és körülbelül két hektár mezőgazdasági területet öntött el. Kedden este tizenegy óra körül egy villámcsapástól kigyulladt a helyi hulladékbegyűjtő, a tűz mintegy 25 ezer lejes kárt okozott. Galócáson négy ház és 15 hektár szántóföld került víz alá. Tegnap a Fehér Nyikóba ömlő patakok is megáradtak,72 házat, 94 udvart, 71 hektár szántóföldet, illetve a helyi rendőrség épületét öntötte el a víz.
Maros megyében is több településen: Marosvásárhelyen, Jedden, Szászrégenben és Nyárádszereda környékén okozott károkat az áradás.
Horváth Sz. István, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2013. március 3.
Papp Lajos: a szívsebésznek is egy szíve van
Előadóként, íróként is nagyon sokan ismerik Papp Lajos orvost. A Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott tanára bárhova elmegy, ahova meghívják. Hitvallása: „Ha hívnak, menj, ember”. Nagy érdeklődés övezte szombat este Nagygalambfalván a Feleki Miklós Művelődési Házban a Test, lélek, szellem harmóniája: egészségünk titka, illetve vasárnap A magyarok küldetése a Kárpát-medencében címmel tartott előadását.
A református egyházközség és a polgármesteri hivatal szervezésében tartott rendezvénysorozat hosszú emlékezetű lesz nem csupán a házigazda településen, hiszen nagyon sokan érkeztek a környékről és Székelyudvarhelyről is. A szívsebész délután találkozott korábbi betegeivel; olyannal is, akit huszonnégy évvel ezelőtt műtött.
A terembe érkezésekor taps fogadta volna, de hárított. Búcsúzáskor is azt kérte: a hallottak nyomán maradt csendet vigyék magukkal. Lélegzetvisszafojtva hallgattuk a rendkívüli életutat, amit Sándor Irén ny. tanárnő ismertetett. Papp Lajos élete halálélménnyel kezdődött: újszülöttként 1948 virágvasárnapján a déli harangszóra indult meg a szíve. Később, orvosként legalább ötezerszer tartotta az életfontosságú szervet a kezében. Műtét előtt és után hálát adott azért, hogy gyógyíthat. Tanítja: „Ha nem akarunk megbetegedni, nagyon kell egymást szeretnünk”.
„A lelkierő legyőzi a testi hibát”
Szelíd szóval és hittel áthatott bölcsességgel a Teremtőnek mondott köszönetet, amiért ennyien megosztották vele estéjüket. „A Teremtő határozza meg, mikor és hová születik az ember, és nem szabad az embernek meghatároznia, mikor hagyja el az árnyékvilágot. Mi, akik a Kárpát-medencébe küldettünk, különös kegyelemben részesültünk. Az ősök által vérrel-verítékkel megtartott Kárpát-haza a világ legszebb és legegészségesebb tája. Az élethez föld, víz, levegő, napfény és az emberi munka szükséges.” Nyomatékosította: ne adjuk el az aranynál drágább, életet adó földet: belőle minden talpalatnyi nemzeti kincs. Hirdeti: legjobb a saját termesztésű élelmiszer, mert azt önmagának készíti termelője.
Példákkal húzta alá: a mértéktelenség betegséget okoz. A pihenés fontosságát a tudományos magyarázat mellett a „ne álmodozzanak, aludjanak” igazságtartalmával írta a fejekbe. Az élet Isten legnagyobb adománya. Tudja: „a szívsebésznek is egy szíve van”. És rákérdezett: vigyázunk-e létfontosságú mozgatónkra. A családon belüli konfliktusok meghatározók a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában; azokat a munkahelyi, országos, nemzeti, erdélyi megoldhatatlan problémák stresszforrásai követik. Keressük a jót – az immunválasz is jó lesz. Ha erős a lélek, a gyógyulás gyorsabb. A jó orvos pedig Isten szolgája, aki nem e földön kapja jutalmát. Isten mindenkit meghív. Aki meghallja, annak hivatás a munkája – nem teher, hanem örömforrás.
Tudományos eredményekkel támasztotta alá a gyógyszereknek, köztük a fogamzásgátlóknak és a koleszterincsökkentőknek a biológiai egyensúlyra gyakorolt hatásait. Kiemelte az izzadás szerepét az egészséges anyagcsere folyamatában. Példái gyümölcs-, zöldség- és forrásvízfogyasztásra, illetve mozgásra ösztökélnek.
A hallottakból, aki csak egyetlen szót, a szeretetet jegyezte meg, annak is bőséges az útravalója. A fizikai szeretet biztosítja magunk és az utódok életét, a barátság lelki, szellemi azonosulás, a krisztusi szeretet pedig az ingyenes kegyelem adásának képessége.
Szeressétek egymást!
Igazi nagygalambfalvi köszöntéssel, dalossal mondtak Isten hozzádot a részvevők: ároni áldás kíséri további küldetésein. Dedikált, megölelte orvostársait, és lesegítette a színpad lépcsőjén idősödő, egykori betegeit. Majd leültünk, hogy kifaggassam, milyen lelki állomásokat tart számon személyes hitéletében.
„A hit kegyelem, nálam ötéves koromban úgy kopogtatott Isten, hogy többé egy percig sem kételkedtem létezésében. Voltak kritikus pillanatok, de soha nem vontam kétségbe, hogy a Teremtő az én kedvemért teszi. Minden „emberi léptékben” mért legnagyobb rossz is ajándék: helyes útra irányít. Finom eszközökkel terelget; ha nem fogjuk a jelzést, erősebben szól.” Terelő pulinak tartja magát: a pásztornak kell ott tartania az embereket a templomban.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro,

2014. augusztus 25.
„A vers az, amit mondani kell!”
Felemelő ünnepség színhelye volt a székelyudvarhelyi városháza díszterme. Július 26-án délelőtt 11 órakor az Unitárcoop Alapítvány önkéntesei, tizenkét hölgy, nagy izgalommal léptek az emelvényre, hogy onnan köszöntsék Nagygalambfalva híres szülöttjét, a 85. életévét betöltő Kossuth-díjas Kányádi Sándort. A hatalmas, impozáns terem rövid időn belül szűknek bizonyult az udvarhelyi és más helységekből odazarándokolt érdeklődők számára. Ezúton is hálásan köszönjük a polgármesteri hivatal és udvarhelyi unitárius nőszövetségeink hathatós segítségét, szívélyes vendéglátását. Az ünnepség a városháza képviselő asszonya, Pécsi Kolumbán Imola üdvözlő szavaival kezdődött, majd magyar unitárius egyházunk főjegyzője, Nagy László ismertette az Unitárcoop Alapítvány tevékenységét, elért eredményeit. Ezt követte a kb. 45 perces irodalmi összeállítás, ami Kányádi Sándor életének sorsfordító eseményeit, költői fejlődését, az életmű kiteljesedését mutatta be. A töretlenül felfele ívelő pályát a versmondó Széplelkű Szépkorúak gyönyörű költeményekkel illusztrálták. A Petőfire és Aranyra emlékeztető népies hangú szülőföldversektől a modern líra csúcsteljesítményeiig szálltak az észhez és szívhez szóló veretes igék, a hálás közönség örömére. A költő vallomásával zártuk műsorunkat: „Vállaltam eddig is, s a tapasztalatok alapján hitemben megerősödve vállalom ezután is, hogy vidéki költő vagyok, ennek a provinciának a fia, és ha valami erénye, erőssége van az én verseimnek, akkor ez főként az, hogy ebből a talajból fakadtak”. A népes hallgatóság felállva, vastapssal ünnepelte szülőföldjének hírességét, aki meghatódva köszönte meg a jókívánságokat, majd hosszú sor óhajának tett eleget a dedikálásokkal. Minket is valami különös lelki megelégedettség töltött el, hogy ezt az alkalmat megélhettük, örömet szerezhettünk annak a több mint százötven résztvevőnek, aki „szomjas szívvel és füllel” szívta magába jeles költőnk verssorait. Kis csapatunk szót fogadott a költőnek: elhíresült mondását – „a vers az, amit mondani kell” – mi teljesítettük. E felemelő megemlékezés sikeréhez hozzájárult a Communitas Alapítvány, ezúton is köszönjük támogatását. Kisgyörgyné Barla Júlia .
Nyugati Jelen (Arad)

2015. január 20.
Kanadában dalolt Benedekffy Katalin
Európa számos országában és néhány egzotikus ország után nemrég Kanadában is bemutatkozhatott a nagygalambfalvi származású opera- és operetténekes, Benedekffy Katalin: a nagyérdemű a Salute to Vienna című produkcióban hallhatta hangját, előbb Torontóban, majd Hamiltonban. Az énekesnek csak néhány napja volt felkészülni a több ezer néző előtt zajló rangos előadásra.
Operettrészletekkel lépett színpadra a torontói Roy Thompson Hall, illetve a Hamilton Place Theatre közönsége előtt a nagygalambfalvi származású, Budapesten élő Benedekffy Katalin a hónap elején: az immár húsz éve létrehozott Salute to Vienna elnevezésű, a bécsi újévi koncertek hangulatát idéző nemzetközi produkciót csak ezen a két helyszínen több ezren tekintették meg. Az udvarhelyszéki opera- és operetténekes rendszeresen szerepel budapesti, debreceni és kolozsvári zenés darabokban, de számos európai országban, továbbá Izraelben, Japánban és a Kanári-szigeteken is fellépett már – nem állnak tőle távol a népzenei, illetve a nem hagyományos, több műfajt ötvöző produkciók sem.
Mint Benedekffy Katalin a koncertek után kifejtette, ez volt az első olyan alkalom, amikor egy kész nemzetközi műsorba kellett belépnie. A több énekes, tánckar és egy hetvenfős zenekar közreműködésével létrehozott Salute to Viennába a szervező, a Kanadában élő nemzetközi impresszárió, Glatz Attila hívta meg, aki úgy fest, a továbbiakban is számítana rá az előadásokon. A fellépések előtt az énekesnek nem volt ideje izgulni: mindössze két napja volt felkészülni, ám mint fogalmazott, a szakértelemmel összeállított műsorban, a kitűnő partnerekkel szinte lehetetlen volt hibázni. Több közkedvelt operettből – a Denevérből, a Csárdáskirálynőből és a Marica grófnőből – adott elő részleteket, a többezres közönség látványa pedig csak fokozta eufóriáját: meghatódva gondolt arra, dalaival milyen messzire eljutott székelyföldi szülőfalujából.
Hazatérése óta már több magyarországi fellépése is volt, további szerepekre kapott felkérést a Kolozsvári Magyar Operától, s már tudni, hogy nyáron újra részt vesz a székesfehérvári koronázási szertartásjátékban, amely az államalapítás történetének zenés bemutatása. Amennyiben ezután is meghívnák a nemzetközi Salute to Viennába, az Egyesült Államokban is alkalma nyílna a bemutatkozásra – egyik legnagyobb álma azonban, hogy a csíksomlyói búcsún elénekelhesse a Csíksomlyói Mária-siralmat.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

2015. február 9.
A falu halála
Sok évvel ezelőtt fájdalmat okozó hír járta be szülőfalum és a környékbeli települések, Agyagfalva, Décsfalva, Mogyorós utcáit: az ócfalvi szorostól a nagygalambfalvi szorosig feldugják a Nagyküküllőt, hatalmas mesterséges tavat hoznak létre, az ott lakóknak pedig menniük kell. S ennél is fájdalmasabb volt, amikor az a szóbeszéd futott szét, hogy nemsokára vége Bögöznek, mert a falu névtábláját már át is húzták… Ugyanis akkor kerültek ki az új falutáblák, amelyeken az áthúzással azt jelezték, addig tart a település.
S meg is indult a népvándorlás, sokan látni akarták azt a táblát, míg valaki meg nem magyarázta, mit is jelent az átlós vonal. Aztán, amikor a békási tengeren hajókáztunk, magam elé képzeltem a kétségbeesett embereket, annak a jó néhány falunak a lakóit, akiknek menekülniük kellett az egyre gyarapodó víztömeg elől. Merényletnek tartottuk, és tartjuk Bözödújfalu víz alá parancsolását, s annak a falurombolásnak a jelképét látjuk ma is ebben, amely tulajdonképpen esztendők múlva indult meg központi tervek alapján, hivatalos pártpolitika részeként.
Az jó jel volt, hogy szinte egész Európa, de a tengerentúliak is erőteljesen felléptek az akkori példátlan rombolási szándék ellen, s ha nem következik be a rendszerváltás, bizonyára iszonyú tragédiák történtek volna az egész országban, de különösen Erdélyben. Egyébként a rombolás azzal kezdődött, hogy kisebb falvakat megfosztottak önállóságuktól, elorozták nevüket, a közeli nagyobb település egyszerű utcáivá fokozták le, soknak a tanintézetét is beolvasztották az úgymond jelentősebb iskolákba, legtöbbször a magyar többségű települések váltak így csatolt helységekké a román többségű tengerben, a magyar iskolák pedig magyar tannyelvű tagozatokként sorolódtak be. Az ügyintézés, döntés így került mások kezébe. Amikor véget ért a rémálom, azt hittük, megszabadultunk falvaink, iskoláink felszámolásának rémétől, nem is gondoltunk arra, hogy az eddigieknél is súlyosabb veszély leselkedik ránk…
Az évek teltével egyre inkább rá kellett jönnünk arra, hogy nem kell ide Ceaușescu durva terve, nem kellenek rémálmunkban is megjelenő hatalmas gépek, sem hivatalos átiratok. Mi magunk vagyunk azok, akik tehetetlenül nézzük falvaink kiüresedését, megroppanását. Mi magunk határozunk arról, hogy ennek vagy annak a településnek vége, mert mondjuk ki újra és újra: ha megszűnik az iskola, az a falu halálát jelenti. Keserűséggel vettük tudomásul, amikor a pedagógusszövetség udvarhelyszéki elnöke majd minden megbeszélés alkalmával a Homoród mentén, a Küküllő vidékén rendre felszámolódó iskolákat siratta el, nem is beszélve aztán a Mezőség, Szatmár, Bihar, Szilágyság, Bánság egyre zsugorodó magyarságáról, rendre lakat alá kerülő magyar tanintézeteiről, mind jobban szűkülő lehetőségeiről.
És lám, amire nem vártunk, az hozzánk is begyűrűzött. Elsőként Hilib az, amelynek tanintézetén, úgy néz ki, áthúzzák a táblát. Hilib nem nagy falu, de büszke emberek lakják, akik sehogy nem akarnak lemondani a településük méltóságát is szavatoló iskoláról, még akkor sem, ha a létszám alatta marad a törvényben szigorúan megszabott határnak. Sajnos, a lakosság száma is csökkenőben, 1956-ban közel ezren lakták, de ez a szám mára háromszáz körülire esettp. Megcsappant hát az iskolások száma is… Mégis reménykednek… Hogyan is lehetne elfogadni a roppant merev utasításokat, hisz még jól emlékszünk, annak idején, a Ceaușescu-érában akár egyetlen gyerekkel is fenntartották több helyen is a román tannyelvű osztályt, s ebből merítettek erőt a szórványbeliek, mert ezeket a példákat idézve tudtak itt-ott, időnként a megszabott létszám alatti magyar osztályokat éltetni.
Az a félő, ha ez tényleg bekövetkezik, olyan folyamat indul el, amit eddig nem tartottunk bekövetkezhetőnek. Igaz, az utóbbi két és fél évtizedben sok olyan változtatás történt az iskolahálózatban, amelyre nem számítottunk, s mely nem minden esetben minősült sokak szerint helyes lépésnek.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2015. február 24.
Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter

2015. március 6.
Udvarhelyszéken Firtosmartonosban tartják a Székely Szabadság Napját
A marosvásárhelyi felvonulás betiltását követően az udvarhelyszéki Székely Tanács úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napját Firtosmartonosban tartjuk Gálffy Mihály székely vértanú szobránál. A megemlékezés a székelykeresztúri Székely Tanács szervezésében március 10-én, 16 órakor kezdődik. Felkérjük az udvarhelyszéki polgárokat, hogy támogassák a székelyföldi autonómia törekvéseket, vegyenek részt a megemlékezésen.
A Székely Szabadság Napján tiltakozzunk a jogtiprás, a felvonulás alkotmányos szabadságának korlátozása ellen!
Ugyanakkor felkérjük azokat az udvarhelyszéki önkormányzatokat, akik még nem fogadták el az autonómia petíciós határozatokat, hogy március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadják el Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Eddig Udvarhelyszéken a következő önkormányzatok fogadták el a határozatot:
Kápolnásfalu, Derzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfala, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám.
Legyen március 10-e az összefogás és a cselekvés napja! Csatlakozunk a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felhívásához, és arra kérünk mindenkit, hogy március 10-én tűzze ki a székely zászlót!
Székelyudvarhely, 2015. március 6.
Dr. Farkas Csaba, a SZNT alelnöke Thamó Csaba, az udvarhelyszéki Székely Tanács elnöke Nagy Pál, az udvarhelyszéki EMNT elnöke Gálfi Árpád, az MPP székelyudvarhelyi elnöke Jakab Attila, a Néppárt székelyudvarhelyi elnöke
Erdély.ma,

2015. június 15.
Időutazás múltban és jövendőben
Tanulmányúton Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékein
A Kántor-tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárthelyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, néprajzi táborokat szervezünk. Egy évvel ezelőtt a Nyárádmente, Sóvidék és Gyergyó történeti, egyházi, természeti értékeivel, iskoláival ismerkedtek diákjaink, vagyis a tömbmagyarság életével; 2014 adventjén a dél-erdélyi szórványmagyarság (Dicsőszentmárton, Balázsfalva, Medgyes, Küküllővár környéke) sorsával, kultúrájával való szembesülést tűztük ki tanulmányúti célul, és gyülekezeti alkalmakon a felkészülést a szolgáló életre.
A nemrég lezárult tavaszi tanulmányutunkon a Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékeit jártuk be a két Küküllő és a szőke Nyikó mentén, voltunk Erdőszentgyörgyön, Keresden, Segesváron, Fehéregyházán, Székelykeresztúron, Nagygalambfalván, Bögözön, Székelyudvarhelyen, Szejkefürdőn és Farkaslakán.
A két nap során alig 300 km-es kört írtunk le a térkép szerint, mégis mennyi értékkel találkoztunk a minket érdeklő szűkebb területen, és mennyi élményben volt részünk! Valóságos időutazáson vettünk részt az erdélyi múltban és jövendőben.
Keresden a Bethlen család várkastélyában diákjaink beleélhették magukat a kastély egykori lakóinak, az erdélyi főúri családok életének hétköznapjaiba és ünnepeibe, művészi ízlésébe és kultúrateremtő munkásságába. Segesváron a turistáknak szóló kirakatokon túlmenően bepillantást nyerhettek a középkori szász város életébe, meggyőződhettek a szász közösség erejéről, tehetségéről, remek gótikus építészetéről. Nem véletlen, hogy a hegyre épített város ma a világörökség része. A középkori székelyek módjára "olvashatták" a bögözi templom falaira festett "képregényt": Szent László királyunk harcát a pogány kunok ellen és a bibliai utolsó ítélet jeleneteit. A bögözi templom freskói, akárcsak a közeli székelyderzsi vagy a gelencei, a középkori művészet csúcsát jelentik, legalábbis nekünk, magyaroknak. De nemcsak a freskókhoz értettek őseink, hanem később, a "virágos reneszánsz" idején a templomok mennyezetének díszítéséhez is. Itt van mindjárt a bögözi templom kazettás mennyezete, mint annyi más Erdély-szerte, vagy a meglátogatott erdőszentgyörgyi református templom felújított virágos mennyezete és bútorzatának világos "székelykék" színe. Az egykori gyülekezet hitbeli erejét, hozzáértését dicséri, hogy a templom szószékét a kor legkiválóbb kőfaragó művészével, Sipos Dáviddal készíttette 1760-ban. És a padok alatt, a templom kriptájában nyugszik a 19. század eleji Erdély legszebb főúri asszonyának tartott Rhédey Klaudia grófnő; rövid életének, tragikus halálának története nem hagyja érintetlenül a 21. század emberét sem. Közismert, hogy ő az angol királyi család egyik "ősanyja", Károly brit trónörökös, aki 2008-ban ide látogatott, a szépanyját tisztelheti benne. Klaudia a templommal szomszédos Rhédey-palotában született. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a palotát az elmúlt években felújították, és Erdőszentgyörgy városa kulturális célokra szeretné hasznosítani.
A tanulmányút programjának összeállításakor elég nagy fejtörést jelentett, hogy kit, kiket válasszak kalauzul szellemi nagyjaink közül, akiknek az élete-halála, életműve valamiképpen kapcsolódik a bejárt vidékekhez. Végül úgy döntöttem, hogy négyüket állítsuk középpontba, akik írásaik üzenetével is vegyenek részt a táborunkban: a két Sándor, Balázs és Áron. Mármint Petőfi Sándor és Kányádi Sándor, Orbán Balázs és Tamási Áron, nagy korbeli különbségekben és felekezeti jó egyetértésben. De hát akkor hol marad az erdőszentgyörgyi orgonakészítő ezermester Bodor Péter, a segesvári Andreas Bertram gyógyszerész, aki Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is ellátta patikájának készítményeivel, a Segesváron (1892-ben) született báró Apor Vilmos mártír püspök – akit a katolikus egyház boldoggá avatott, és akinek az emléktáblájánál szintén tisztelegtünk –, hogy a felduzzasztott Drakula-kultuszról ne is beszéljünk; a Keresztúron múzeumot alapító Molnár István vagy a Székelyudvarhelyen a református ókollégiumot és a templomot építtető backamadarasi Kiss Gergely rektor úr? Sándorainknál maradva, Petőfit verseivel köszöntöttük Fehéregyháza és Héjjasfalva között, nem messze attól a helytől, ahol utoljára látták őt és nem messze halálának valószínű helyétől, az Ispán kútnál. Maradjon meg ő nekünk itt Erdély földjében akkor is, ha valakik Szibériában keresték, keresik csontjait, és a keresztúri székelyek a timafalvi temetőben visznek virágot "Petőfi legendai sírjára". Nekünk csak az az óhajunk lehet, amit az emlékműnél is elmondtunk, Sándor: "Takarjon bár a szemfödél:/ Dícső neve költő fiadnak,/ Anyám, soká, örökké él." És beálltunk a Kányádi Sándort köszöntő versmondók seregébe, de nem akárhol, hanem Nagygalambfalván, abban az utcában, ahol felnőtt és amelyről azt írta egyik korai versében: "nem is utca, csak fél utca", és valóban ma is csak fél utca, de Kányádi életműve a bizonysága, hogy "Becsületből, akit innen/ tarisznyáltak, azt egykönnyen / nem fogja az élet piszka,/ mert itt még a sár is tiszta." Éppen akkor állt el az eső, megtapasztaltuk: Kányádi Sándor utcájában és életművében még a sár is tiszta. A jó öreg, a szép szakállú Orbán Balázs faluról falura kísért székelyföldi utunkon, mindig hozzá lehetett fordulni tanácsért, eligazításért, a fényképezőgépet sűrűn kattintgató fiatalok az erdélyi fényképezés ősatyját is tisztelhetik benne, csakhogy ő húszkilós csomagban vitte a fotós felszereléseit, most pedig egy ingzsebben elfér a masina. Végrendeletének üzenete legalább annyira fontos, mint a Székelyföld leírása. Azt írja: mivel az Isten nem áldotta meg családdal, az egész magyar népet tekinti családjának és így örökösének. Örökösére hagyta vagyonát, ösztöndíjat alapított a székelykeresztúri unitárius kollégium jeles és szűkölködő diákjainak. És hogyne köszöntöttük volna Tamási Áront farkaslaki sírjánál, aki Ábelként megjárta Amerikát, és egy ottani kisebbségitől, egy négertől hallotta az élet egyik nagy igazságát, amit annyiszor idéznek manapság: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez az otthon most itt Farkaslaka, a Nyikó mente falvai, s a dombon túl Udvarhely iskolaváros és a tágabb szülőföld. Szülőföldjét járva Tamási így fejezte be önéletrajzi regényét: "S a káprázatban, az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést: – A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk: s a föld, amelyen élünk és meghalunk."
Tanulmányutunkon nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jövendőnk jeleit is fürkésztük, kérdeztük, kerestük. Mint említettem, jó volt hallani, hogy az erdőszentgyörgyi Rhédey-palota a város tulajdonában kulturális központ szerepét tölti majd be. A keresdi Bethlen-kastély és birtok még nagyobb átalakulás elé néz: a Marosvásárhelyen élő örökösök a visszakapott kastélyt nagylelkű gesztussal 50 évre a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozták. Itt Böjte Csaba atya és munkatársai felnőttképzési központot szeretnének kialakítani az iskolarendjükben végzett fiatalok számára, Szőts Béla ügyvezető lelkesen beszélt a terveikről. Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Ház és Szórványközpont igazgatója a segesvári magyar nyelvű iskoláztatás történetét ismertette diákjainkkal, és a szórványlét mai kihívásaira figyelmeztette az eljövendő pedagógusokat, akárcsak Szávuly Ildikó, aki nevelőnő társával együtt 16, szüleik által elhagyott Maros és Hargita megyei gyermek otthonát vezeti a Szent Ferenc alapítvány iskolarendjében. Diákjainkat mélyen megérintette a gyermekek helyzete, sorsa, hiszen többségük székelyföldiként most találkozott először a szociális és etnikai, kulturális, nyelvi szórványlét jelenségeivel.
A tanulmányút részeként találkozókra is sor került az erdőszentgyörgyi, segesvári, keresztúri és udvarhelyi középiskolák végzős osztályaival; Gál József tagozatvezető ismertette főiskolánk szakmai kínálatát, Dénes Kinga III. éves diák kisfilmje még vonzóbbá tette a főiskolai életet, a kórus pedig az énektudásából adott ízelítőt.
Dr. Barabás László projektvezető
Népújság (Marosvásárhely)

2015. szeptember 24.
A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. október 26.
Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith

2015. november 19.
Az echós szekér nyomában: műkedvelő színjátszó társulatok találkozója Gagyban
Ismét útjára indul az ekhós szekér, húsz színjátszó csoport részvételével, november 21-én Gagyban. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanácsa és Szentábrahám Község Polgármesteri Hivatala közös szervezésében megvalósuló színjátszó-találkozót szombaton 9 és 17 óra között tartják Gagy falu művelődési házában.
Az ekhós szekér nyomában elnevezésű színjátszó-találkozó a felnőtt műkedvelő színjátszók legismertebb fesztiválja a megyében. A találkozó fellépési lehetőséget nyújt az amatőr színjátszó csoportok számára, ugyanakkor komoly tapasztalatcserét jelent, új ötletekkel gazdagodnak, barátságok, későbbi együttműködések születnek.
Az elmúlt években az udvarhelyszéki településeken körbejárt e fesztivál. A kilencvenes években a Homoród menti falvak találkozójaként indított rendezvény, hosszabb megszakítás után, 2008-ban Homoródkarácsonyfalvára vonzotta a felnőtt színjátszókat. Farkaslaka 2009-ben, Lövéte 2010-ben, Rugonfalva 2011-ben volt házigazda, majd 2012-ben Kisgalambfalva, 2013-ban ismét Farkaslaka következett, majd 2014-ban Kobátfalva adott otthont a fesztiválnak. Gagy falu művelődési házában Agyagfalva, Homoródújfalu, Kecset, Kisgalambfalva, Kobátfalva, Lövéte, Nagygalambfalva, Oroszhegy, Siklód, Szentegyháza és Zetelaka műkedvelő színjátszó csoportjai lépnek fel.
A társulatok további együttműködésének ösztönzése és egymás munkájának jobb megismerése érdekében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány – Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával elkészült a Hargita megyei műkedvelő társulatokat összesítő kiadvány, amelyet a szombati találkozón mutatnak be.
L. I.
maszol.ro

2016. április 9.
Magunkhoz szorított Petőfi (A magyar költészet napja)
Költészetnapi beszélgetés Kányádi Sándorral
A kultúrát nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni – tartja Kányádi Sándor, aki szerint szellemi javainkkal fel kell hurcolkodnunk a világhálóra.
– Számontartja a magyar kultúra jeles napjait?
– Ha nem is tudnám felsorolni valamennyiüket, nagyon fontosnak tartom, hogy léteznek ilyenek. Jó szokásunknak tartom, hogy külön napokat szentelünk rájuk, de betegségünknek is, hogy egy-egy kijelölt napon akarjuk letudni a magyar költészet vagy kultúra iránti tiszteletünket, elkötelezettségünket. Sokkal jobban szeretném, ha nemcsak ünnepnapokon kerülnének a figyelem középpontjába. – A költészet vasárnapjának kijelölt József Attila-születésnapot, április 11-ét teljes mértékben alkalmasnak tartja a „feladatra”?
– Abszolút! Egész élete, költészete, józsefattilasága, de még az is, hogy Petőfihez, Csokonaihoz, Dsidához hasonlóan, „rangosan” rövid életű volt, mind-mind erre érdemesítik. De aligha vonhatná kétségbe bárki is e kettős ünnep jogosságát, ha a Munkások című versre gondolunk, vagy az „Édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!” sorokra. Mindkettőt József Attila írta.
– Kedvenc költőjéről beszélgetünk?
– Azért ez messze nem ennyire egyszerű. Egy kolozsvári iskolában megkérdezték tőlem, a modern magyar költészetben ki a példaképem. Igyekeztem én is korszerű lenni, már-már azt mondtam, hogy Weöres Sándor – aki amúgy nyugodtan lehetne, hiszen hatalmas költő –, de ahogy az lenni szokott, amikor valami nem stimmel, az angyal – vagy az ördög? – meghúzta a kabátom ujját. És azt mondtam, hogy Petőfi. Mert aki 19 évesen olyanokat tudott írni, mint például „Ezt én tudom – mikép nem tudja más – / Kit ürömével a tapasztalás / Sötét pohárból annyiszor kínált, / Hogy ittam volna inkább a halált!”, arról akár a költészet napját is el lehetne nevezni. De el lehetne nevezni Vörösmartyról is, aki amúgy sok évvel ezelőtt Jerevánban életem egyik legzajosabb sikeréhez segített. – Jerevánban? Vörösmarty?
– Romániai íróküldöttség tagjaként jártam az örmény fővárosban 1956 novemberében. A magyar költészet napján azt sem árt elmondani, hogy nincs még olyan nyelv, amelyre annyi és olyan szintű román verset fordítottak volna le, mint magyarra. Eminescuról azt szoktam mondani a román kollégáknak: ránk nagyobb hagyatékot testált, mint rátok. Eminescu minden verssora, még a töredékek is megvannak magyarul, de ismeretes olyan költeménye, amelynek akár húsz magyar változata is létezik. Ez a mi dicsőségünk, hiszen a műfordítás a világ legtisztességesebb imperializmusa: úgy hódít, hogy közben semmit el nem vesz a másikéból. Ezek után talán érthetőbb lesz a jereváni történet is. A szocialista országok küldöttségeivel jártunk ott, én egyetlen magyarként a négyfős román delegációban. Ott merült fel, hogy valamennyien mondjunk el egy-egy verset saját népünk költészetéből – saját nyelvünkön. Egy egész vitrin volt tele magyar költők örmény nyelvű fordításával, így aztán szinte mindenki számára ismerős volt Vörösmarty Vén cigánya, ami szerintem talán a leghatalmasabb magyar vers. Akkora ünneplésben részesítettek, hogy két kézzel kellett kapaszkodnom a még diákkoromban kapott zsebórámba, nehogy elveszítsem, miközben a levegőbe dobáltak. – Sokan mégis hátrányos helyzetűnek tekintik a magyarul író embert…
- Pedig nem egy ember akad, aki alaposan megdolgozott, hogy magyarrá váljon. Nekem semmit nem kellett tennem ennek érdekében, én magyarnak születtem, és kész. De például Majtényi Erik! Őt egyenesen irigyeltem a magyarságáért, pedig benne talán a magyar vér volt a legkevesebb. Trianon után, 1922-ben született Temesváron, súlyos beteg tanítónő magyar édesanyja Eriket már négyéves korában megtanította – ahogy a zsidó gyerekeket a héderben szokás – írni-olvasni, mert attól tartott, hogy a halála után a sváb grószmutti majd német iskolába adja az ő kisfiát. Így is történt, ám harmadik elemista korában Erik talált a pincében egy Petőfi-kötetet, s boldogan vitte fel megmutatni. A nagymama azonban elvette, kidobta az ablakon a virágágyások közé, helyette egy Schiller-kötetet nyomott a kezébe, s ráparancsolt: ezt kell olvasni. Erik viszont lement a kertbe, összeszedte a Petőfi-könyvet, magához szorította, s elhatározta, hogy magyar lesz. És magyar lett, magyar költő lett.
− Az ön életében is szerepel valamiféle, legalább szimbolikus Petőfi-kötet?
− Évekkel ezelőtt a budapesti Fészek-klubban volt egy ünnepi estém, ahol megkérdezték, mit is kell tudni Nagygalambfalváról. Én visszakérdeztem: itt, ezen a helyen volt-e iskola – legalább török iskola… – négyszáz évvel ezelőtt? Mert nálunk volt, Pál deák volt a mester. És volt-e itt könyvtár, mert a tizennyolcadik században nálunk az is volt. Az első román időben Nagygalambfalván volt egy hétosztályos román állami iskola és egy háromosztályos, korlátozott létszámú, magyar nyelvű felekezeti iskola. Attól való félelmükben, hogy a gyermekük nem jut be az iskolába, és nem tanul meg magyarul, négy-öt éves korunkban a szüleink bennünket is elkezdtek írni-olvasni tanítani – akár Majtényi Eriket az édesanyja. Első osztályos koromban már újságfelolvasó voltam, otthon a minden évi kalendárium mellett Petőfi összes költeményei jelentették a házi könyvtárat, úgyhogy nekem is Petőfi volt az indítóm. Aztán a Napsugár című gyereklapnál dolgoztam harminc éven át, s ez idő alatt egyértelművé vált számomra, hogy nincs felnőtt- vagy gyerekvers, csak jó és rossz vers van. Vancouvertől Buenos Airesig kipróbáltam az Itt van az ősz, itt van újra kezdetű verset, még a harmadik generációs magyarok is ismerték. Elég ez a magyar költészet dicséretére?
– Odafigyel a mai világ a költőkre? Odafigyelnek a költők a mai világra?
– Abban sem vagyok biztos, hogy valaha is odafigyelt. Meggyőződésem, hogy a népet nem az értelmiség vezeti. A jövőről prófétálni nem tudok, legfeljebb versben összefoglalok valamit, amit megélek és megérzek. Az biztos, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, sőt, alig olvasnak. Egy olvasótalálkozón valaki azzal vigasztalt, hogy verset talán még olvasnak, mert az rövidebb. Beszűkült a könyvek szerepe, mert az írásbeliségnek ma már nem ez az egyetlen kifejezési formája. Itt van ez a forradalmi változás is, a számítástechnika, ami legalább akkora jelentőségű, mint annak idején a mozgatható betűk feltalálása volt. Ma sokkal gyorsabb iramban fejlődik a világ, mint Gutenberg idejében, és az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a számítógép miatt a könyvek lassan fölöslegessé válnak. Már én is megtanultam, hogy ha valamit akarok, megnézem a világhálón, mert ott szinte bármi megtalálható. Ma a legnagyobb feladatunknak azt tartom, hogy szellemi javainkkal felhurcolkodjunk a világhálóra. A kultúrát ugyanis nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni. Talán furcsán hangzik, de a számítástechnika arra is alkalmas, hogy segítségével megteremtsük a hazát a magasban. Ahogy Illyés Gyula írta: „Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni – bátrabb új hont a múlt időkben fürkészni, mint a jövendőben?”
Kányádi Sándor
Az udvarhelyszéki Nagygalambfalván született 1929. május 10-én. Iskoláit a székelyudvarhelyi református kollégiumban, a Római Katolikus Főgimnáziumban és a fémipari középiskolában végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar irodalom szakos tanári diplomát, de tanárként nem dolgozott. Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, 1950-ben ő közölte első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1960-tól 1990-ig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvre is lefordították. Legfontosabb verseskötetei: Virágzik a cseresznyefa (1955); Függőleges lovak (1968); Fától fáig (1970); Valaki jár a fák hegyén (1997); Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások) (1999); Felemás őszi versek (2002); Meséskötetei: Fából vaskarika (1969); Kenyérmadár (1980); Meddig ér a rigófütty (2005); Virágon vett vitéz (2002); Világlátott egérke (2011). Legjelentősebb kitüntetései: A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig); 1989 – Az Év Könyve Díj (Sörény és koponya); 1993 – Kossuth-díj; 1993 – Magyar Művészetért Díj; 1998 – Magyar Örökség Díj; 2004 – a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal; 2008 – A Magyar Kultúra Követei Díj; 2009 – a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje; 2009 – szülőfaluja, Nagygalambfalva díszpolgára; 2010 – Bethlen Gábor-díj; 2011 – Aphelandra-díj; 2014 – Széll Kálmán-díj; 2014 – Budapestért-díj. A Nemzet Művésze, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. augusztus 16.
Kéthetes futással gyűjtött segélyt egy lelkész Nagygalambfalva lakóinak
Czapp József, mikepércsi református lelkész április 29-én indult útnak, és kicsivel több, mint két hét alatt 499 kilométert futott le szerte az országban. Az utolsó egy kilométer azonban még hátra van. A lelkész a jövő évi reformáció 500. évfordulójára emlékezett a futással. Az emlékezés mellett a futás jótékony célja egy erdélyi kis település megsegítése volt.
Majdnem 500 kilométer, pontosabban 499 kilométer, ugyanis az utolsó egy kilométer még hátra van Czapp József küldetéséből. Április 29-én azzal a céllal indult útnak a református lelkész, hogy változást vigyen az emberek életébe, hogy minél több érvet gyűjtsön össze a jobb élet reményében. A több mint kéthetes futásával a reformáció jövő évi, 500. évfordulójára hívta fel a figyelmet. De az érvek gyűjtése, és a reformáció évfordulója mellett volt egy másik célja is a futásának. Az 500 érv értünk futás jótékony célja egy erdélyi település, Nagygalambfalva megsegítése volt, amelynek javára a mozgalmával adományokat is gyűjtött a református lelkész.
A mozgalom hatására jelentős összeget, közel másfél millió forintot sikerült összegyűjteni az erdélyi település javára, amit Czapp József az augusztus 17-ei látogatása során fog átadni. „A futás megerősített abban a meggyőződésemben, hogy saját magunkat egész életünkben „tanuljuk". Önmagunk megismerésének folyamata soha nem záródik le. Én magam, és a hitem is erősödött a futás 17 napja során. Csodálatos emberekkel találkozhattam, akik szintén nyitottak az újra. Elképzelni sem tudom, mi vár bennünket augusztus közepén Nagygalambfalván, de biztos vagyok benne, hogy életünk meghatározó élménye lesz” – mondta a 499 kilométert lefutó lelkész.
Természetesen a település határát is futva fogja átlépni Czapp József, ugyanis az utolsó kilométer még hátra van az ötszázból, ezt a nagygalambfalvi lakosokkal együtt fogja megtenni. A nagygalambfalvai lakók már nagyon várják József érkezését, harangzúgással és egy nagy meglepetéssel is készülnek számára. „A felajánlás hatalmas gesztus számunkra, egy akkora dolog, hogy nem lehet szavakban kifejezni. A József által összegyűjtött pénzt a 13. századi református templom felújítására fogjuk fordítani. Józsefet úgy várjuk, hogy megpróbáljuk olyanná tenni a fogadtatását, mint amikor a magyarok jöttek be először Erdély területére. Minél több embert megpróbálunk ideszervezni az utolsó 1 kilométerhez, és harangzúgás közepette fogjuk várni őt. Megpróbálunk viszonozni minden szeretet, segítséget, amit kaptunk” – mondta Kányádi György, nagygalambfalvi református lelkész.
Aki még szeretne csatlakozni a kezdeményezéshez az a 11738008-21108598-as elkülönített bankszámlára történő adományozással teheti meg. Az utolsó egy kilométert, és az 500 érv értünk mozgalmat az 500 érv értünk nevű Facebook oldalon (www.facebook.com/500erv) tudják követni az érdeklődők.

2016. augusztus 22.
Bemutatták a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát
A tíz éve elhunyt íróra, műfordítóra emlékeztek a székelymuzsnaiak a kilencedik falunapon, ahol leleplezték a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
A Viharsarok Egyesület a szomorú évfordulóra emlékképeslapot adott ki, és az ünnepi műsor után az irodalmár testvére, Bán Margit, valamint a hagyatékot gondozó egyesület elnöke, Nemes Anna Borbála leleplezte a Székelyudvarhelyi születésű, Baján élő szobrászművész, Harmath István által készítendő Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
Az unitárius közösségi ház udvarán előbb István Adorján, Székelyderzs község polgármestere mondott köszöntőt a Szent István napján kezdődött kétnapos falunapon. Azzal az örömmel, hogy „saját utcájukért” dolgozhatnak.
Előbb az óvodások, majd a kisiskolások mutatták be ünnepi összeállításukat, aztán Geréd Gábor tanár-vállalkozó, az író jó barátja emlékezett az együtt töltött évekre. Az 1946. július 14-én született Bán Péterrel Székelyudvarhelyi középiskolás éveik alatt ismerkedett meg az emlékező. írogató diákokként tartották számon mindkettőjüket: Geréd egyik versét Bán lefordította litván nyelvre, ami meg is jelent.
Az ünnepség előkészítése során Geréd Gábor telefonkapcsolatba került Kányádi Sándorral, így az ő üzenetét is tolmácsolta szombaton. Bán sokszor átment kerékpárral Nagygalambalvára, de első verseit is a Napsugárban jelentette meg. Kányádi Sándor, akinek verseit litván nyelven tolmácsolta a műfordító, úgy érzi, „ha a néhai vékonypénzű literátort ilyen nagyra becsüli faluja, képes lesz talpra állni ez a közösség”. Amihez sok sikert, egészséget kívánt a Kossuth-díjas költő.
Geréd kiemelte: kettőjüket az orosz nyelv is összekötötte: hetente egy napon ezt használták kommunikációjukban. Példásnak említette munkabírását, tehetségét, és azt is, hogy bár kortársai nem becsülték, a falu ilyen „makacsul ragaszkodik” emlékének megőrzéséhez. Hiszen mint ismeretes, immár öt éve látogatható a helyi kultúrotthonban a Bán Péter-emlékszoba, és a Viharsarok Egyesület folyamatosan dolgozza fel írott hagyatékát, amely szintén ott kap majd helyet.
A megemlékezésen Demény Andrea diák Bán Péter-mesét olvasott fel, melynek hallatán újra bizonyossá vált: írója elkötelezettséggel vitte bele az egyetemes mesekultúrát a magyar mesevilágba. Harmath István szobrász életútjáról Dénes Kinga beszélt, majd felolvasta az írót-műfordítót személyesen ismerő művész visszaemlékezését.
Molnár Melinda
Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. - Székelymuzsna, 2006. júl. 27./

2017. február 21.
Új épületben kezdhetik a következő tanévet a nagygalambfalvi kisgyerekek
A tervek szerint már májusban elkészül a nagygalambfalvi óvoda épülete, amelyben három csoportnyi gyerek tanulhat majd. A térrendezés költségei és a bútorok egy részének beszerzése érdekében kormánypénzekért fog pályázni a község önkormányzata.
Tavaly nyár elején ásták meg az alapját az új nagygalambfalvi óvodának, mostanra pedig majdnem teljesen elkészült az épület. Jelenleg a belső munkálatokat, csempézést, gipszkartonozást végzik. Gyerkó Levente polgármester elmondta, három tanterem lesz az épületben, ezek mindegyikéhez épült mosdó is, továbbá irodák, öltözők, valamint egy nagy multifunkcionális terem lesz még az épületben.
A projektre több mint 700 ezer lejt biztosít a Világbank, ám ez csak az építkezésre és a bútorok egy részére elég. A berendezés többi részét, a közművesítést, a kerítés megépítését, valamint a játszóteret más forrásból kell finanszíroznia a helyi önkormányzatnak. Ennek érdekében már készül egy pályázatuk, amelyet a fejlesztési minisztériumhoz nyújtanak majd be. Gyerkó közölte, a közművesítéssel nem lesznek problémák, hiszen a fontosabb vezetékek a területhatáron húzódnak.
Ha nem ütköznek bürokratikus akadályokba, nyár végéig mindennel elkészülnek, így a kicsik már az új épületben kezdhetik a következő tanévet. Összesen három csoportnyi óvodásról van szó, akik jelenleg a református egyház tulajdonában lévő épületben tanulnak.
Az sem véletlen, hogy az ifjúsági lakások mellett épül az óvoda: így szeretné megkönnyíteni a nagygalambfalvi önkormányzat a fiatal házasok mindennapjait – magyarázta a polgármester.
Fülöp-Székely Botond

2017. június 24.
Hargita megyei falvak maradtak áram nélkül
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljesen áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében.
Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket, tönkretették a transzformátor-állomásokat.
Alina Ciobotariu, a Hargita megyei készenléti felügyelőség szóvivője azt nyilatkozta, hogy Székelykeresztúr közelében hét település maradt áramellátás nélkül, Nagygalambfalva, Kisgalambfalva, Décsfalva, Székelymagyaros, Bögöz, Agyagfalva és Betfalva.
Székelyudvarhelyen több transzformátor-állomást és egy középfeszültségű hálózatot tett tönkre a vihar, csakúgy mint Bélboron és Székelyvarságban. Az Electrica villamos művek alkalmazottai már minden településen dolgoznak a villanyhálózat helyreállításán.
Péntek este személygépkocsira döntött egy fát a vihar Székelyudvarhelyen, a sofőr azonban sértetlenül megúszta, Nagygalambfalván pedig egy gázvezetékre dőlt egy fa, azonban a helyzet nem volt súlyos. maszol.ro

2017. szeptember 11.
A tevékenység, amely túlmutat a klasszikus délutáni foglalkozásokon
Márciusban kezdte el a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásával foglalkozó programját a Gyulafehérvári Caritas gondozási ágazata. Az eltelt több mint fél év tapasztalatairól, a tevékenységekről tartottak beszámolót a program koordinátorai.
2017 márciusa óta iskolai és szociális felzárkóztató programot működtet a Gyulafehérvári Caritas szociális gondozási ágazata a tanulási és szociális nehézségekkel küzdő elemi iskolás gyermekeknek. Három régióban, két megyében, kilenc településen (Székelyszenterzsébeten, Etéden, Nagygalambfalván, Siménfalván, Felsősófalván, Korondon, Zetelakán és Udvarhelyen a Budvár-negyedben, valamint a Kovászna megyei Ozsdolán) tartanak foglalkozásokat.
Finanszírozót keresve tavaly márciusban találtunk a szászrégeni székhelyű Fire Alapítványra, amely a Svájci Alapokból származó pénzeket kezeli Romániában. Márciusban elkezdődtek a tárgyalások, és májusban a megyei tanáccsal is sikerült aláírni az együttműködési szándéknyilatkozatot. Ennek nyomán elindult egy hosszú folyamat, amelyben a törvénykezési keretet és a helyszíneket szögeztük le – ecsetelte András Loránd, a projekt vezetője. 2016 októberében nyílt meg az első központ Kovászna megyében, Ozsdolán, illetve 2017 márciusára sikerült beindítani a teljes programot Hargita megyében is, a felsorolt nyolc településen.
Több mint kétszáz roma származású és/vagy hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel, viselkedési zavarokkal küzdő gyerekről van szó – mondta.
A tevékenység március elsején kezdődött el a Hargita megyei településeken, a helyi iskolákban: összesen huszonnégy szakember – köztük pszichológusok, gyógypedagógusok, szociális munkások, szociálpedagógusok – heti négy napon, napi négy-öt órában foglalkoznak a gyerekekkel.
„A tevékenység azonban túlmutat a klasszikus délutáni foglalkozásokon, hiszen nem csupán a házi feladatok megoldásában segítenek a foglalkozások vezetői, hanem készség- és kompetenciafejlesztéssel, egyéni vagy csoportos felzárkóztató munkával is. Mindezt pedig családlátogatással és tanácsadással egészítik ki” – tette hozzá András Loránd.
Leskó Barbara, a projekt szakmai koordinátora elmondta, év elején a gyermekek készségfelmérésen esnek át, majd év közben és a foglalkoztatás végén is, a szakemberek folyamatosan követik tevékenységüket, fejlődésüket.
„Ugyanakkor hetente családlátogatást is tartunk, hisz a hatékonysághoz a szülőknek is tanácsadásra van szüksége. Mindemellett a felmerülő, zömmel adminisztrációs problémákban is rendelkezésre állunk” – sorolta. Hozzátette: meggyőződése, hogy a tartós és fenntartható változás, illetve az integráció kulcsa az, ha a gyermekek, a felnövekvő generáció által szólítják meg az adott közösséget. A főfinanszírozó a költségek ötven százalékát állja, a fennmaradó összeget (mintegy 200 000 plusz 200 000 lejt) Hargita Megye Tanácsa, valamint az érintett helyi önkormányzatok fedezik, egészítette ki az elmondottakat Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.
„Úgy tartjuk, hogy egy közösség akkor tud erős lenni, ha minden tagjára oda tudunk figyeli, és azoknak sem engedjük el a kezét, akik hátrányos helyzetbe kerültek vagy ilyan körülmények között élnek. A Gyulafehérvári Caritas óriási segítséget nyújt a megyei és a helyi önkormányzatoknak, hiszen felvállalja és megfelelő hatékonysággal végzi azt a szociális munkát, amelyet mi nem tudnán elvégezni” – hangsúlyozta az elöljáró.
Szűkített létszám nyáron
A nyári vakáció kezdetével azonban váratlan nehézséggel szembesültek, hiszen a főfinanszírozó közölte, nyáron nem fedezi a foglalkoztató központok fenntartását „Kénytelenek voltunk csökkenteni a csapatlétszámot, de mindezt igyekeztünk méltányosan megoldani. Táborokat, kirándulásokat, nyári iskolát, családi konzultációkat és családlátogatásokat tartottunk, így igyekeztünk megtartani a kapcsolatot a gyerekekkel és családjaikkal” – magyarázta András Loránd. Ősztől ismét meghirdetik a nappali foglalkozásokat, ezért szeptember 18-áig nyolc szakembert (pszichológust, gyógypedagógust, szociálpedagógust vagy szociális vonatkozású végzettséggel rendelkező személyeket) alkalmaznak, az álláshirdetéssel kapcsolatos részletesebb információkért a 0799-850230-as telefonszámon András Loránd projektvezetőt lehet hívni.
A program következő ciklusa egyébként október 2-án kezdődik, addig az új kollégák toborzása, majd felkészítése zajlik.
Kovács Eszter / Székelyhon.ro

2017. november 17.
Megjelent a Székely Kalendárium
Nem engedünk a negyvennyolcból!
Elismerem, a fenti cím kissé szigorúnak tűnhet, pedig csak arra utal, hogy a legújabb Székely Kalendárium 48 oldallal vaskosabb a korábbi kiadásokhoz képest, ami jelentős tartalmi színesedést, gazdagodást eredményezett. Az alapelv viszont nem változott: Székelyföld kincsestárának átörökítése, népszerűsítése.
Több fejezetben is érdekes, gyakorlatban alkalmazható tudnivalókat kínálunk gyógy- és fűszernövényekről, gombákról, székelyföldi orchideákról, a gasztronómiai részt pedig több mint ötven eredeti erdélyi ételrecept erősíti termesztési, eltevési, tartósítási praktikákkal kiegészítve. Erdély 100 évvel ezelőtti megszállásáról, a Székely Hadosztály megalakulásáról többen is értekeznek, továbbá Szent László és Moldva kapcsolatáról, az ernyei klenódiumokról, Szováta egykori híres vendégeiről, Uz Bence lakóhelyéről, a régi udvarhelyi piacok hangulatáról is olvashatnak a kötet hasábjain.
Többek között Márton Áron püspök jobb kezéről, barátjáról, aztán Nagygalambfalva színész honvédtisztjéről, a magyar országgyűlés harisnyás képviselőjéről, neves mátisfalvi operaénekesről, a Száztagú Székely Férfikórusról, az idén elhunyt Jakab Rozália népművészről, néprajzi gyűjtőről is írunk. Interjúra Melles Endre néptáncművész, a tolókocsiból jótékonykodó gróf Bethlen Anna, Sánta István Csaba fotóművész, a Francia Idegenlégióban is megforduló Bara János, Bogya Zoltán erdélyi hegyi futó, dr. Bara Noémi allergológus és Szakács Ágnes divattervező vállalkozott. Megkapó színfoltját képezik a kalendáriumnak a gyimesi csángókról, Vargyas Ildikó képzőművész magyaros kártyájáról, régi farsangi mulatságokról, korabeli és mai székely életmódról, divatról, a farkaslaki szénégetőkről, Kászonszék palackozott borvizeiről, Székelyföld beszélő köveiről, a fehérszéki iszapvulkánokról, a csinódi Boldogasszony-kápolnáról szóló írások, riportok is. Megannyi hasznos ismeret – legjobb szándékaink szerint – lebilincselő tálalásban, amiből a góbé székely félreismerhetetlen humora sem hiányozhat, pajzán történetekkel, nevettető sírfeliratokkal, adomákkal fűszerezve!
Ezúttal sem maradhat el a köszönet azok irányába, akik fotóikkal, ételreceptjeikkel, verseikkel, javaslataikkal hozzájárultak szellemi, természeti vagy éppen az épített örökségben megnyilvánuló értékeink kidomborításához, segítségükre a továbbiakban is számítunk. Szerencsére egyre többen ismerik fel a Székely Kalendárium igazi szerepét, támogatnak célkitűzésünk teljesítésében, ami legfőbb bizonyítéka a választott irányvonal helyes voltának. És biztosíték arra nézve, hogy még hosszú éveken át újabb és újabb kalendáriumokkal tudjuk megörvendeztetni az Olvasót! Kocsis Károly / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. november 27.
Érdekes adatokat közölt a statisztikai hivatal Hargita megyéről
Hargita megye lakossága a statisztikai hivatal adatai szerint 353 személlyel csökkent január elsejétől július elsejéig. A legtöbb lakosa Csíkszeredának van, míg a legkisebb község Székelyderzs – ismertették a számokat a hétfői prefektusi kollégiumon.
A Hargita Megyei Statisztikai Hivatal további érdekes adatokat közölt a megye lakosságával kapcsolatban, a születési és a halandósági mutatók mellett a házasodási, illetve a gyerekvállalási kedvről is érdekes képet kapunk, de vegyük sorra az érdekesebb számokat.
A megye lakossága a július elsejei adatok szerint 332 822 fő volt, ebből 168 643 nő és 164 179 férfi. A legtöbb lakosú települések a következők: Csíkszeredában 41 950 személy él, ezt követi Székelyudvarhely 38 457 lakossal, valamint Gyergyószentmiklós 19 935 lakóval. A községek közül Parajd áll a legjobban, ott 6998 ember él, azt követi Korond 6480 személlyel, majd Csíkszentdomokos (6365) és Gyergyóremete (6355).
A lakosság számát tekintve legkisebb község Székelyderzs 1060 lakóval, hátulról a második Kányád 1167-tel, a harmadik Székelyandrásfalva 1253 lakóval. Továbbá Hargita megye lakosságának 56 százaléka él falun, 44 százaléka városon.
A statisztikai hivatal által közétett adatokban a lakosság korosztály szerinti megoszlására is kitérnek: a 14 évnél fiatalabbak a megye lakosságának 16,14 százalékát teszik ki, 15-24 éves a lakosság 10,93 százaléka, míg a 25 és 64 év közöttiek 57,50 százalék. A 65 évnél idősebbek alig vannak kevesebben, mint a 14 évnél fiatalabbak, ők a megye lakosságának a 15,58 százalékát teszik ki, ugyanakkor a 85 évnél idősebbek az összlakosság 1,42 százalékát.
Csökken a lakosság
2017 első félévében az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva nőtt az elhalálozások és csökkent a születések száma, így a lakosság 266 fővel lett kevesebb. Idén az első hat hónapban 1441 gyermek született a megyében, ez azt jelenti, hogy 1000 lakosra 4,3 újszülött jut, ez az arány falun 4,6, míg városon 3,9 százalék. Ez az arány megyei szinten a városok közül Székelyudvarhelyen a legmagasabb, 4,6 százalék, míg falun Nagygalambfalva 8,4 százalékkal. Városok közül a legalacsonyabb Tusnádfürdőn 1,8 százalékkal, míg falvak közül Bélbor, szintén 1,8 százalékkal.
Az újdonsült kismamák átlagéletkora 26,6 év, de a falun élő nők átlagban 25,8 éves korukban szülnek először, míg a városiak 27,9 éves korukban. Az újszülöttek 8 százalékának 15 és 19 év közötti az anyukája és idén, az év első felében egyetlen alkalommal szült 15 évesnél fiatalabb lány. Érdekes adat továbbá, hogy 424 gyermek, vagyis az újszülöttek 29,4 százaléka házasságon kívül született.
Nőtt a házasodási kedv
Tavalyhoz viszonyítva Hargita megyében nőtt a házasodási kedv, az év első felében 665 frigyet kötöttek meg, ez 9,7 százalékkal több, mint tavaly, az év ugyanazon időszakában. A legtöbb ember 25-29 éves korában házasodik, a férfiak esetében az első házasságkötéskor az átlagéletkor 31 év, míg nőknél 27,5 év.
Azonban nemcsak a házasodási, hanem a válási kedv is nőtt, majdnem ugyanilyen arányban, 168 válást jeleztek az év első felében, ez 9,9 százalékkal több, mint a tavaly ugyanebben az időszakban. A válások 15 százaléka kevesebb mint 5 évnyi házasság után ért véget. A válások egy százalékáért az egyik fél alkoholizmusa a felelős, a házasságok 50 százalékát közös megegyezés, míg 49 százalékát más okok miatt bontották fel. Kovács Boglárka / maszol.ro