"Már évekkel ezelőtt kifüggesztették a Szilágy megyei magyarlakta településeken a kétnyelvű helységnévtáblákat, így a megyei RMDSZ különösebb izgalmak nélkül várja a közigazgatási törvény további sorsát. A kétnyelvű helységnévtáblákra jogosult Szilágy megyei települések 95 százalékában már 1996-97-ben sikerült kitenni a kétnyelvű helységnévtáblákat, és ezek szinte kivétel nélkül helyükön is maradtak - nyilatkozta a Szabadságnak Seres Dénes Szilágy megyei szenátor. - Magyar nyelvű tábla áll Szilágycseh, Kraszna, Cigányi, Szilágyfőkeresztúr, Kémer, Ipp, Zovány, Lompért, Selymesilosva, Szilágyballa, Nagyfalu, Bagos, Perecsen, Varsolc, Kárásztelek, Sarmaság, Sztána, Sámson, Ketesd, Zsobok, Kispetri, Krasznahorvát, Bősháza, Völcsök, Désháza, Szilágymenyő, Szilágyszeg, Vérvölgy, Nagymon, Mocsolya, Diósad, Usaly, Erked, Görcsöny, Kisdoba, Nagydoba és Szentkirály határában. Az elfogadás előtt álló közigazgatási törvény segítségével újabb négy Szilágy megyei település határába kerül kétnyelvű tábla: Szilágysomlyóra, Magyarkecelre, Egrespatakra és Zilahra. Ez utóbbi kemény diónak tűnik, ugyanis kétféle népszámlálási adattal kell számolni: az egyik szerint Zilahnak mint közigazgatási központnak csak 19,6 százaléka magyar, a másik szerint - magának a városnak - 20,1 - mondta a szenátor. Szilágy megyében 12 RMDSZ-es polgármester már megvalósította a polgármesteri hivatalok kétnyelvű feliratát. - A legújabb: több falu határából már eltűnt a kétnyelvű tábla. /Szabó Csaba: Márciustól Zalau városát Zilahként is jegyzik. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./"

"Vérvölgyön a megszűnés fenyegette a magyar nyelvű elemi iskolai oktatás, segítséget kért Bálint István református lelkipásztor, a vérvölgyi RMDSZ elnöke, hogy ne kelljen a tanulóknak Debren községbe, a román iskolába ingázni. Korábban volt nyolcosztályos magyar tagozatú iskola a községbeli Nagydobán, jóval régebben Vérvölgyön is, ám az egyre kevesebb iskoláskorú gyermek miatt megszűntek. A debreni iskola igazgatónője ösztöndíj ígéretével, anyagi támogatás nyújtásával csalogatta a vérvölgyi szülők gyermekeit a román tagozatra. Megoldás lenne, hogy Szilágycseh magyar tagozatán tanulhatnának a dobai, vérvölgyi, szentkirályi és a szomszédos község szilágyszegi, menyői magyar ajkú tanulói, hiszen van iskolabusz. A távolság nem nagy, de drága az üzemanyag. Csapó Károly debreni és Molnár József szilágyszegi polgármester megegyezhet az iskolabusz Szilágycsehbe ingáztatásáról. A magyar tagozaton tanulók átcsalogatása román tagozatra nem ismeretlen gyakorlat. A jelenlegi tanév elején hasonló gondok foglalkoztatták a szülőket Szilágygoroszlón és Diósadon. Szilágygoroszlón egyféle polgári engedetlenség is megnyilvánult: a szülők a tanévnyitáskor otthon marasztották gyermekeiket, végül megmenekült a megszüntetéssel fenyegetett magyar iskola. A kérdés csak az, hogy az elöregedett falvakban meddig tartható fenn ilyen-olyan megoldással az anyanyelű általános iskolai oktatás? /Fejér László: Veszélyeztetett anyanyelvű oktatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./ "

"A Zilah-Szilágycseh közötti műút bal oldalán, a völgyben fekszik Vérvölgy. A többségében magyarok lakta faluvonulatról a rendszerváltás óta megfeledkeztek, alig történt útjavítás. Szept. 21-én, vasárnap ünnepelték Vérvölgyön a református templom építésének kétszáz éves évfordulóját. Tőkés László püspök hirdetett igét, aki az Isten és a világ által kínált kincsek különbözőségeiről szólt. Mint fogalmazott, elgondolkoztató tény az, hogy amíg az elmúlt évszázadban egy-egy település központi helyét templom dominálta, mai világunkban ezt a helyet a bankok vették át. A püspök megdöbbentőnek tartotta, hogy az Európai Alkotmány előkészítésének során arról vitatkozik korunk földrészének számos politikusa, hogy történjen-e utalás Európa keresztény múltjára, egyáltalán Isten nevére. Bálint István helyi református lelkész az ötszáz lelket számláló helyi közösség templomának múltját ismertette. A falu SAPARD-pályázatot nyújtott be a község útjainak a feljavítására. Ha sikerrel járnak, sok évtizedes, nehéz korszak ér véget, így a község valamennyi faluja, közöttük a színmagyar Vérvölgy, Kis- és Nagydoba, valamint Szentkirály is közelebb kerül Szilágyság vérkeringéséhez. /Makkay József: Hittel a helybenmaradásért. Kétszáz éves templomukat ünnepelték. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./"

Szilágyság ikertelepülése, Kis- és Nagydobaj falunapot tartott. Nem hullócsillagot, „megasztárt” hívtak meg, hanem saját művészeik léptek fel. A helyiek citerazenekara újra összeállt, új műsorral lepte meg a közönséget. Csapó Károly polgármester, mint tanár, zenész, egyházához hű személyiség, helyt állt. Nagy Mihály református lelkész lendületesen végzi munkáját, elődje, Püsök Sándor nyomdokán, aki három évtizeden át szolgálta a két gyülekezetet. A két templom között a Csicsaj hegye van, különben mindig közel voltak egymáshoz. Az istentisztelet után átadták a felújított kultúrotthont. /Cs. I.: Falunap Kis- és Nagydobán. = Partiumi Közlöny (Nagyvárad), nov. 23. /

Beszélgetés Sipos András kinevezett lelkipásztorral
Folytatni a közösségépítő, hitmélyítő munkát
Nt. Sipos András lelkipásztort folyó év február 1-jétől nevezték ki a Mosóczy-telepi református gyülekezet szolgálatába. Az alkalomból eddigi munkájáról, a jövőbeli tervei felől faggattuk.
– Tiszteletes úr, honnan érkezett Aradra?
– Szilágyszegen szolgáltam 23 évig. A településről tudni kell, hogy községközpont, noha a hozzá tartozó falvak közül az egyik legkisebb, csakhogy központi helyen, a főút közelében fekszik. Szilágyszegnek az egyik utcáját Menyői utcának hívják, amelyen 5 kilométernyire elérhető Szilágymenyő, ahova 1989-ben, a temesvári események után érkezett meg a későbbi püspök, Tőkés László és családja. A vidéken tevékenykedtek a Sipos nevet viselő lelkipásztorok, akik elég sokan voltak, ugyanis a dédapám kántortanító volt Szilágykusalyban, Szilágyerkeden, Szilágyszegen, de szolgált Szilágydobán és Szilágyszentkirályon is. Ugyanott szolgált kántortanítóként a nagyapám húga, Polixénia, de a nagyapám is lelkész volt Szilágykusalyban és Szilágyerkeden. Édesapám Szilágykrasznán szolgált lelkészként 29 évig, ott is van eltemetve. Tehát valamilyen szinten a Szilágyságnak és a Belső-szilágyságnak, a Tövisháti vidéknek az ismerői vagyunk, hozzánk tartozott, belénk ivódott e vidék, ahol szívesen éltünk mindaddig, amíg személyes ellentétek nem támadtak azzal a gyülekezettel, ahol 23 évig szolgáltam. Most már megértem, amiért ebben a faluban szinte senki nem tudott hosszú ideig lelkész lenni, egy kivétellel: volt egy lelkész, aki 42 évet szolgált náluk, ott is temették el 1912-ben. Ferenczi Gyulát, akinek az én nagyapám segédlelkészévé vált 1911-ben. 1912–1992 között, amikor mi odakerültünk, közel 50 pap szolgált Szilágyszegen. A papcseréknek a pontos okát nem tudnám meghatározni, de mintha sporttá vált volna, hogy a falucskában egy lelkész se maradjon sokáig.
– Ezek szerint az önök 23 évi szolgálata komoly teljesítménynek számít?
–Valóban, elég jól bírtuk cérnával, de az utóbbi években szokássá váltak irányunkban a méltatlan, csúfondáros megjegyzések a gyülekezet szűk körű vezetősége részéről. Ilyen helyzetben a feleségemmel negyedik alkalommal vettünk részt január derekán lelki gondozás-szerű beszélgetésen a püspök úrnál. Ő elmondta: már háromszor próbált vigasztalni, de segíteni nem tudott, ezért belátta, hogy egy 60 év fölötti ember sorozatos bosszantás közepette közelebb állhat a szívinfarktushoz, mint a nyugdíjhoz. Éppen ezért életmentésszerű áthelyezéssel Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezet szolgálatát bízza rám. Azért volt lehetséges, mert a gyülekezet tavaly novemberben lemondott a választójogáról, ezért várta, hogy valakit kinevezzenek hozzájuk. Mivel a püspök csak választójoggal nem rendelkezőket helyezhet át, én lemondtam a megválaszthatóságomról. Vagyis lemondtam arról, hogy idén püspök- vagy esperes-jelölt lehessek.
– Járt-e már Aradon?
– Hogyne, hiszen Józsa Ferencz tiszteletes úrral évfolyamtársak voltunk, noha ő 4 évvel idősebb, mert hosszú katonaságot végzett, illetve dolgoznia is kellett, hogy folytathassa a tanulmányait, de komának is meghívott a legnagyobb gyermekének a keresztelőjére. Arra nem emlékszem, hogy a náluk tett látogatásaim során Aradon szolgáltam-e, de tudom, hogy Nagylakon egyszer, illetve a kladovai nyári táborban két alkalommal is szolgáltam. Ezzel együtt nem mondhatnám, hogy ismerem Aradot, illetve a környékét.
– Hogy megy a beilleszkedés?
– Szerintem rendben van, Józsa tiszteletes úr is segít, vele jól egyetértünk. Nekem nem is célom, hogy a kákán keressem a bogot, hiszen csak a nyugdíjazásomig, még három és fél évet szándékozok itt szolgálni. A gyülekezet tagjai között is számos szilágyerkedit vagy a leszármazottait találtam, ahol magam is szolgáltam közel 9 évig. A helybeli gyülekezetben 10 szolgálaton vagyok túl, de a németszentepéteriben is kétszer hirdettem igét. Első alkalommal megköszöntem a kisperegi fiatal lelkész, Tóbiás Tibor György besegítő szolgálatát. Németszentpéteren is kedves embereket találtam, hiszen először 9, másodszor 11 hívő jött el az istentiszteletre. Meglehet, a számok kevésnek tűnnek, de a szilágyszegi gyülekezetben a vasárnap délutáni istentiszteletekre általában 6 hívőnél több nem jött el. Az aradi gyülekezetben megtartott imahét alkalmain is általában jelen volt a gyülekezet 10%-a, míg a vasárnapi, úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten a 40%, ami magas aránynak tűnik. Bizonyára nem az új lelkész miatt, hanem az evangélium üzenete hívta el őket.
– Vannak-e újító szándékú tervei?
– Amíg Szilágyszegen abban a tudatban éltünk, hogy nyugdíjig szolgálunk, bekapcsolódtunk az Iszákos-mentő Missióba, ami legjobban az Erdélyi Református Egyházkerület magyarózdi gyülekezetében működött, ahol 12 napos gyógyító konferenciákat is tartottak. A második Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezetben, a magyarországi Tiszta Forrás Alapítvánnyal együtt végzett ötnapos konferenciák formájában, 1998-tól működött. Ugyanakkor Szilágyszegen is rehabilitációs központot hoztunk létre, aminek az épülete teljesen elkészült, tehát munkálkodni lehetne benne. 2002-től mi is gyógyító konferenciákat szerveztünk a parókián, ahol a feleségem főzött a résztvevőknek, akikkel magam foglalkoztam. Az utóbbi két évben, önhibánkon kívül, nem lehetett gyógyító konferenciát szervezni: tavalyelőtt nem jelentkezett senki, tavaly viszont rákbetegség miatt nem tudott eljönni dr. Simon Mária, aki azelőtt sokat segített e munkában.
– Az aradi gyülekezetben folytatni kívánja a gyógyító konferenciákat?
– Természetesen, a Józsa Ferencz tiszteletes úr által a Tiszta Forrás Alapítvánnyal közösen végzett munkát folytatni kívánom. Ugyanakkor a kladovai nyári táborban hagyományossá vált ifjúsági munkát is folytatjuk. Szilágykrasznáról üzenetet kaptam, hogy az odavalósi középiskolai tanárnő a végzős diákokkal szeretne két napig Araddal és a környékével ismerkedni. Tehát az Aradon meghonosodott mindenfajta tevékenységet folytatni kívánjuk. Józsa tiszteletes úrral érzelmileg az is összeköt, hogy az édesapámnak is jó barátja volt, a haláláig leveleztek. Mindez nem jelenti, hogy Józsa tiszteletes úr rátenyerelne a gyülekezetre, de nem is szándékunk kirekeszteni onnan, hiszen a tiszteletes asszony továbbra is a gyülekezet kántora marad. Sem én, sem a feleségem nem kántorizálunk, ő az Iszákos-mentő Missziónak volt az okleveles szociális munkása és vezetője. Szerintem a Józsa család és közöttünk lévő számos rokonvonás is nagyban hozzájárulhat a gördülékeny beilleszkedésünkhöz, mert egy erőszakos hangulati változás a gyülekezetet nagyon megviselhetné. Mivel nem kell hosszú távra gondolnom, megkönnyíti a dolgomat, mint ahogy a tény is, hogy a püspök úr helyezett át, nem az én becsvágyam csábított ide.
– Köszönöm a bemutatkozást, a kötetlen beszélgetést, Isten áldását kérem a munkájára, aminek Isten dicsőségét és a gyülekezet javát kell szolgálnia, hiszen az a legfontosabb!
– Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)