Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nagydengeleg (ROU)
1 tétel
1999. szeptember 20.
Szept. 18-án Kaplonyban Reizer Pál római katolikus püspök felszentelte az új kápolnát. Az alapkövét 1997. május 4-én helyezték el. /Reizer Pál püspök megáldotta az új kaplonyi templomot. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 20./ Kaplonyban a templomszentelés nagy esemény volt az itt élő 2800 lélekszámú római katolikus közösség számára. Reizer Pál püspök felszentelhette a 350 férőhelyes új templomot. Kühn Pál plébános elmondta, hogy híveinek több mint 90 %-a látogatja a templomot rendszeresen. Az elöregedés nem tapasztalható, a fiatalok maradnak. Ebben az évben 24 keresztelés volt és 20 elhalálozás. Bíznak abban, hogy Kaplony soha nem jut Krasznasándorfalva, Homoród, Színfalu, Barlafalu, Szakasz és más falvak sorsára, ahol üresen maradtak a templomok, egy hónapban egyszer tartanak szentmisét, melyen 5-6 ember vesz részt. Kiürültek ezek a falvak, illetve feltöltődtek románokkal, romákkal. A közeli Kálmánd községben az elöregedés látható, ugyanúgy Petriben vagy Nagydengelegen. /Templomot szenteltek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szeptember 29./