Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Nagycsanád (ROU)
53 tétel
2003. július 8.
"Alig fejeződött be a végvári néptánc-tábor, máris újabb vette kezdetét. Csanádon 140 gyermek gyűlt össze - csanádiak, végváriak, dettaiak, temesváriak, újszentesiek, valamint az Arad megyei Kisjenőből és Simonyifalváról - a júl. 7-én kezdődött táborban, amely 12-ig tart. /(Nagyálmos): Csanádon néptánc-tábor kezdődött. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./ "
2003. július 14.
"A magyar határ melletti Csanádon júl. 7-12. között rendezték meg az immár hagyományos néptánc-tábort. Összesen száznegyven gyerek vett részt idén a táborban. A csanádi kultúrotthonban júl. 11-én mutatták be a fiatalok az öt nap alatt tanultakat. Idén szatmári tánccal gazdagították tudásukat. /Nagyálmos Ildikó: Hagyományőrző Őscsanád. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./"
2003. augusztus 18.
"A vidéki szervezetekkel való hatékonyabb kapcsolattartás érdekében a Temes megyei RMDSZ elnöksége hat kistérségre osztotta fel a megyét. A nyolc temesvári körzeti szervezet létrehozása még folyamatban van, ezeknek a kistérségekhez hasonló szerepük lesz a tagsággal való kommunikáció szempontjából. Az első kistérségi RMDSZ-találkozóra Nagyszentmiklóson került sor. A találkozók azonos napirenddel zajlanak: a régió TKT képviselőjének megválasztása, a jövő évi helyhatósági választások előkészítése, a helyi gondok megvitatása. A nagyszentmiklósi régió a nagycsanádi Fodor Ferencet választotta TKT-képviselőjéül. A szentmiklósiak támogatást kértek az RMDSZ székház bebútorozásához, a keglevicsháziak a kultúrház felújitásához, míg a csanádiak az iskolás gyerekek nagyszentmiklósi ingázásának problémáját vetették fel. /Pataki Zoltán: Kistérségekben gondolkodik a Temes megyei RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./"
2003. szeptember 23.
"A szept. 23-án kezdődő Medgyessy-látogatás előzményei.Medgyessy Péter kormányfő szeptember 23-án Bukarestbe érkezik, ahol román kollégájával, Adrian Nastaséval várhatóan aláírja a kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról szóló megállapodást. 2003-ban ez lesz a hatodik Medgyessy-Nastase megbeszélés. A magyar- román kétoldalú kormányfői találkozók a rendszerváltás óta: 1996. szeptember 16. - Temesvárott Horn Gyula magyar és Nicolae Vacaroiu román kormányfő aláírta a román-magyar alapszerződést. 1997. március 12-13. - Victor Ciorbea román miniszterelnök a magyar fővárosban Horn Gyula kormányfővel tárgyalt. A román küldöttség budapesti útja során a felek több kétoldalú egyezményt is aláírtak. 1997. október 20-21. - Romániai látogatása során Horn Gyula magyar és Victor Ciorbea román miniszterelnök megvitatta egy önálló romániai magyar egyetem létrehozásának kérdését. A szakminiszterek aláírták a két ország idegenforgalmi megállapodását. 1998. július 25-26. - Orbán Viktor miniszterelnök bemutatkozó magánlátogatása során Bukarestben találkozott Radu Vasile román miniszterelnökkel. 1999. február 8-9. - Hivatalos látogatást tett Magyarországon Radu Vasile román kormányfő, s megbeszélést folytatott magyar partnerével, Orbán Viktorral. 1999. július 23-24. - Orbán Viktor kormányfő marosvásárhelyi magánlátogatása során találkozott Radu Vasile román miniszterelnökkel. Megbeszélésükön elvi egyetértés született arról, hogy Aradon létrehozzák a magyar- román történelmi megbékélés emlékparkját. 2000. március 18. - A Jugoszláviával szomszédos államok miniszterelnökeinek budapesti tanácskozásán kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor magyar és Mugur Isarescu román kormányfő. 2000. április 14. - Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestben tárgyalt Mugur Isarescu román kormányfővel. 2000. október 20. - Orbán Viktor és Mugur Isarescu ünnepélyes keretek között megnyitotta a Csongrád megyei Kiszombor és a romániai Csanád közötti közúti határátkelőhelyet. 2001. július 28. - Nem hivatalos látogatást tett Romániában Orbán Viktor miniszterelnök. Marosvásárhelyen tárgyalt Adrian Nastase román miniszterelnökkel, majd részt vett a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen. 2001. december 22. - Budapesten Orbán Viktor és Adrian Nastase aláírta a két kormány közötti egyetértési nyilatkozatot a kedvezménytörvényről és a kétoldalú együttműködés kérdéseiről.2002. július 5-8. - Medgyessy Péter miniszterelnök nem hivatalos látogatást tett Romániában. Bukarestben találkozott Adrian Nastase román miniszterelnökkel 2002. szeptember 14. - Medgyessy Péter a CEFTA-országok miniszterelnökeinek pozsonyi találkozóján kétoldalú megbeszélést folytatott román kollégájával, Andrian Nastaséval. 2002. november 29. - Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Budapesten aláírta a két ország stratégiai partnerségi nyilatkozatát. December 1-jén Adrian Nastase meghívására Medgyessy Péter részt vett a Románia nemzeti ünnepe alkalmából a budapesti Kempinski Hotelben rendezett fogadáson. 2003. január 31. - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusa alkalmával Szatmárnémetiben találkozott a magyar és a román kormányfő, Medgyessy Péter és Adrian Nastase. 2003. április 16. - Az európai uniós csatlakozási szerződést aláíró Medgyessy Péter Athénban kétoldalú megbeszélést folytatott román kollégájával, Adrian Nastaséval. 2003. június 6. - Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök jelenlétében avatták fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállaj és a romániai Csanálos közötti nemzetközi személyforgalmi határátkelőt. 2003. július 1. - Budapesten megbeszélést folytatott Medgyessy Péter és Adrian Nastase, aki a Romák a bővülő Európában - a jövő kihívásai című tanácskozásra érkezett a magyar fővárosba. 2003. augusztus 17. - Medgyessy Péter miniszterelnök meghívására magyarországi vadászaton vett részt Adrian Nastase román kormányfő. (MTI Sajtóadatbank) /Magyar-román kormányfői találkozók. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./"
2003. október 11.
"Okt. 9-én rendezték meg Gyulán a két ország határa menti települések polgármestereinek találkozóját, amely közös zárónyilatkozat elfogadásával fejeződött be. A fő témakör az Arad és Békés megyei határ menti települések idegenforgalmi együttműködése volt. Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke javasolta az egybegyűlteknek: közös állásfoglalásban kérjék a két ország kormányától, fejlesszék a Battonya-Tornya, Szalonta-Méhkerék, Csanád-Kiszombor határátkelőhelyeket, hogy a 3,5 tonnánál nagyobb tengelysúlyú teherautók is áthaladhassanak ezeken. Ugyanakkor Kreszta hangsúlyozta, a kürtösi vasúti határátkelő mellett közúti átkelőt is nyitni kellene. /(Irházi): Határ menti települések találkozója. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 11./"
2003. október 18.
"Egyre szűkösebb alapokból kell kigazdálkodnia Temes a megye magyar iskoláinak, illetve magyar tagozatainak támogatását a Bartók Béla Alapítványnak. Az idei adományozó ünnepségre a temesvári Kós Károly Közösségi Központba összehívott oktatási tanácskozáson került sor, melyet a Bartók Béla Alapítvány, az RMDSZ és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közösen szervezett. Az idei Apáczai Alapítvány szórvány programjának támogatásából 150 millió lej értékben vásároltak tanszereket, sportfelszerelést és könyveket, valamennyi tétel gazdára talált. Ugyancsak az Apáczai Alapítvány szórvány-támogató csomagjából mintegy 500 millió lej értékben 8 iskolai kistérség - Lugos, Nagyszentmiklós, Detta, Végvár, Csanád stb. - kapott számítógépet, az óvodai csomagba pedig színes televízió, videolejátszó, CD-lejátszó, mesekönyv és játék került körülbelül 25-28 millió lej értékben. Megvették az értékes felszereléseket, ám ezek használatát kétségessé tette a tartozékok - kábelek, csatlakozók stb. - hiánya, amire már nem jutott pénz. A nehéz helyzetből Böszörményi Zoltán vállalkozó, laptulajdonos, a Nyugati Jelen főszerkesztője több tízmillió lejes támogatása segítette ki őket, tájékoztatott Halász Ferenc tanár, a Bartók Béla Alapítvány elnöke. A szórványprogram támogatása egyelőre leállt, de az eddig beindított és egyes iskolák túlélése szempontjából fontos támogatásokat életben kívánják tartani. Ilyen a négy iskola - Nagyszentmiklós, Lugos, Detta és a Temesvári l-es Általános Iskola - ingázással járó kiadásainak a fedezése, illetve három napközis program - Temesvári 26-os Általános Iskola, 1-es Általános Iskola, végvári iskola - részére biztosítják a pedagógusok ösztöndíját. Ezeket a Szórvány Alapítvány, a Bartók Alapítvány és az RMDSZ adja össze. /(Sipos): Szórványiskolák támogatása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 18./"
2003. október 21.
"Immár két éve építik a Csanád-Kiszombor-határátkelőt Temes megyében. Míg a létesítmény magyarországi oldalán már a tavaly elvégezték az utolsó simításokat, s így a kisteherforgalom, illetve a vámügyi tevékenység beindulhatott, az állomás romániai oldalán még csak az útépítés folyik. /G. K. E.: Ismét leálltak a munkálatok a csanádi határátkelőnél. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21./"
2003. november 11.
"Vekov Károly képviselő román nyelven megjelentetett monográfiáját / Károly Vekov, Locul de adeverire din Alba Iulia, Cluj-Napoca, 2003./ a román történetírás legelső olyan terméke, amely a középkori latin írásbeliség legfontosabb kérdését monografikusan tárgyalja. Könyvének magyar nyelvű címe "A gyulafehérvári hiteleshely (XII-XVI. század)". A hiteleshely a mai közjegyzőségnek felelne meg. A káptalanok, konventek hitelesítették, átmásolták, királyi vagy egyéb rendeletre kiadták a szükséges oklevelet. Erdélyben a legfontosabb hiteleshelyek a kolozsmonostori konvent, a gyulafehérvári, aradi és csanádi káptalanok. Működésük általában a XIII-XVI. századra esik. Magyar nyelvű irodalmuk bőséges. Legelőször (1855) Jernei János foglalkozott velük, majd a múlt században Eckhardt Ferenc, Juhász Kálmán, Beke Antal, Mezey László tanulmányozta általános jelleggel a kérdést. Pár évvel ezelőtt Jakó Zsigmond adta ki két hatalmas kötetben a kolozsmonostori konvent okleveleit. Az aradi káptalan fennmaradt okleveleinek lajstromát 1961-ben Juhász Kálmán jelentette meg a Gyulai Füzetekben. A hiteleshely a latin nyelvű magyar írásbeliség része, érthető, hogy román nyelven mindössze Francisc Pall és Kis András jelentetett meg a kérdésről egy-egy rövid lélegzetű tanulmányt. Vekov Károly 1971-ben fejezte be egyetemi tanulmányait Kolozsvárt román nyelven, de rendszeresen látogatta a magyar nyelvű kurzusokat is. Tanulmányainak befejezése után a bukaresti N. Iorga Intézet Demény Lajos vezette kérészéletű kisebbségi részlegének volt a munkatársa. Kutatási témája kezdettől fogva az erdélyi latin nyelvű írásbeliség volt, s ezen belül is a gyulafehérvári káptalan története. Ebből is doktorált, s most megjelent könyve valójában doktori tézisének kiteljesedett változata. Művének rendkívüli értékét nemcsak a gyulafehérvári káptalan története és ismert okleveleinek lajstroma képezi, hanem az a bevezető rész, melynek tárgyalta a korai latin írásbeliség és a hiteleshelyek kialakulásának feltételeit és fejlődését. Ezt követi a káptalan története, az oklevelek jegyzéke, végül a gyulafehérvári káptalan szerepe az egyetemes erdélyi műveltség fejlődésében. /Kovách Géza: Hézagpótló történelmi monográfia. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 11./"
2004. április 27.
Ápr. 25-én Temesváron, a Bánsági Magyar Napok zárórendezvényén háromszáz magyar viseletbe öltözött fiatal ropta a táncot a nézősereg vastapsa közepette. A Hagyománykeresőben folklórgálán temesvári, végvári, nagycsanádi, dettai, lugosi, illetve horgosi (Vajdaság), szegedi és magyarcsanádi néptáncegyüttesek léptek fel. /(Pataki Zoltán): Ugye, néha jó magyarnak lenni! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 27./
2004. július 19.
Külső támogatás nélkül is megszervezik Végváron a tánctábort. Idén a megye határain túlról is fogadtak jelentkezőket. A bánsági néptánc mozgalmat Nagy Albert, a Szeged Néptáncegyüttes vezetője indította útjára. Kezdeményezése várakozáson felülmúló visszhangra talált: szinte minden olyan településen követték példájukat, ahol jelentősebb magyar közösség él. Most is Nagy Albert irányította a lépések tökéletes elsajátítását. A végvári közösség jóvoltából a nyolcvan gyerek és oktatóik egy hétig gondtalanul hódolhattak kedvtelésüknek, a táncnak. Idén a Végvárért Alapítvány volt az éltető ereje a tábornak, ahol a temesvári, lugosi, dettai, nagycsanádi, pusztakeresztúri, mezőtelegdi vendégek teljes ellátásban részesültek. /Sipos János: Nyári tánctábor Végváron. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./
2004. július 26.
Harmadszorra rendeztek vakációs tánctábort a Temes megyei Nagycsanádon – önerőből. Ezúttal száztíz fiatal ropta egy hétig a táncot gondtalanul, mert a szervezők mindent megtettek, hogy a táborozók jól érezzék magukat. Korom Rozália tanítónő, a Marosvár népi táncegyüttes vezetője, a tánctábor kezdeményezője és szervezője emlékezett: Nagy Albert, a Szeged Néptáncegyüttes vezetője kijelentette, hogy feléleszti a néptáncmozgalmat a bánsági magyarság körében is. Hatására Végváron megalakult a Muskátli együttes, Nagy Albert átjárt Szegedről oktatni. Azután Újszentesen és Temesváron is alakult csoport, majd újabb csoportok alakultak, és a néptánc igazi mozgalommá vált a magyar közösségek körében. Ezek hatására Korom Rozália elhatározta, Nagycsanádon is szervez tánctábort. Most a száztíz táncossal egy teljes hétig Nagy Albert és Tőtös Hortenzia foglalkozott. Sokan támogatták a tábort – Fodor Ferenc RMDSZ-elnöktől és a polgármesteri hivataltól kezdve. /Sipos János: Egy hétig táncoltak Nagycsanádon. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 26./
2004. szeptember 25.
Temesközben Marosvár – a későbbi Csanád – székhellyel Szent István király 1030-ban alapított püspökséget, amelynek élére Gellértet, Imre herceg egykori nevelőjét nevezte ki. Szept. 24-én Nagycsanádon Roos Márton temesvári megyés püspök együtt celebrálta a szentmisét dr. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspökkel. Roos Márton kiemelte, hogy az idei Gellért-ünnepséggel kezdetét veszi az ősi csanádi egyházmegye jubileumi éve, és a 975. évforduló a három utód-egyházmegye – a temesvári, a szeged-csanádi és a nagybecskereki – közös ünnepe lesz. /Sipos Enikő: Jubileumi év kezdődött. Szent Gellért ünnepe Nagycsanádon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./
2006. december 14.
A kormány határozata értelmében 2007. január 1-jétől bezárják a vámhivatalokat a román-magyar, illetve a román-bolgár határnál, az irodák felszerelését más vámhivatalokhoz szállítják. A nyugati határnál a következő vámhivatalokat zárják be: Pete, Nagyerdő, Nagykároly, Érmihályfalva, Székelyhíd, Biharpüspöki, Bors, Nagyszalonta – vasúti átkelő, Gyulavarsánd, Kürtös, Nagylak, Tornya és Nagycsanád. /Megszűnnek a vámhivatalok a magyar határon. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./
2007. augusztus 31.
Temes megye 14 településének 16 iskolájában folyik magyar nyelvű oktatás (is). Önálló magyar tannyelvűnek három nevezhető: az ötvösdi elemi, az óteleki nyolcosztályos, valamint a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, amelyben első osztálytól az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak az iskolaköteles magyar gyerekek Kiss Ferenc tanfelügyelő szerint optimizmusra ad okot, hogy nem rosszabbodik a helyzet. “Ahol az elmúlt tanévben volt magyar elsős, ott idén is lesz,– mondta Kiss Ferenc, a kisebbségi oktatáson belül a magyar nyelvűért felelős tanfelügyelő. – Elsőbe egy gyerek is beiratkozhat, legfeljebb szimultán osztály lesz, összevonva egy másik évfolyammal. ” Nem túl rózsás a helyzet, aminek az okai demográfiai, társadalompolitikai és szociális kérdésekben keresendők. Önálló magyar első osztály a múlt tanévben Temesváron a Bartókban, az 1-es és a 26-os számú iskolák, valamint Lugoson az 5-ös és a végvári általános iskola tagozatán volt, és úgy néz ki, hogy most is lesz. A már említett iskolákon kívül a következő településeken/intézetekben folyik oktatás magyar nyelven: Szapáryfalván, Pusztakeresztúron, Nagycsanádon, Nagybodófalván, Dettán, Zsombolyán (elemi), Újszentesen, Igazfalván, Nagyszentmiklóson (általános). Átlagosan ezer körüli Temes megyében a magyarul tanulók száma (a múlt tanévben 1051-en voltak), aminek majdnem a fele 1–4. osztályos. /Pataky Lehel Zsolt: Temes. Fenntartható állapot. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./
2007. szeptember 25.
Szeptember 24-én emlékeznek meg Szent Gellértről Nagycsanádon a templomban, a kőkoporsó köré gyűlve papok és hívők. Az egykori csanádi római katolikus egyházmegye alapításának 977., és első püspöke, Szent Gellért halálának 961. évfordulóján zarándokoltak ide a temesvári és szeged-csanádi egyházmegyei plébániák papjai és hívei, Temesvártól Apátfalváig, Makótól Aradig s a bánsági hegyvidékig. Minden évben szeptember 24-én gyűlnek Szent Gellért kőkoporsója köré, hogy megemlékezzenek a mártírhalált halt főpásztorról. A szertartást Roos Márton temesvári megyés püspök vezette, koncelebrált Gyulay Endre nyugalmazott szeged–csanádi püspök. A német, magyar és román nyelvű prédikációt Kovács István buziásfürdői plébános mondta. Az ősi egyházmegye története majdnem ezeréves, de egy emberöltő óta háromfelé szakadt, Magyarország, Szerbia és Románia mai területén terül el. “Hitben azonban egységes maradt. A kapcsolat nagyon jó a három egyházmegye között, ráadásul most a határok sem olyan »gorombák«, mint régebben, s ez megkönnyíti a kapcsolattartást. Lélekben és szellemiségben Szent Gellért összeköt bennünket” – mondta a Nyugati Jelennek Gyulay Endre. /Pataky Lehel Zsolt: Az őscsanádi egyházmegye és első főpásztorának ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./
2008. augusztus 23.
A temesvári Szórvány Alapítvány idén kilencedik alkalommal szervezte meg hagyományos Szent István napi rendezvényét Buziásfürdőn. Az augusztus 22-én megtartott szakmai tanácskozás központi témája ezúttal a helyi történelmi-művészeti értékek védelme volt. Dr. Bodó Barna alapítványi elnök a temesvári, lugosi, dettai, buziási és nagycsanádi, honismerettel is foglalkozó civil szervezet mintegy 20 képviselőjét hívta meg a találkozóra, amelynek bevezető előadása során arra hívta fel a figyelmet: a feladat nemcsak helyi magyar értékeink megtartása, hanem a köztudatba való bevitele, népszerűsítése is. Virginás-Tar Judit és Erdei Ildikó bemutatták Temes megye kulturális térképét, valamint a megye történelmét és földrajzát magyar nyelven bemutató kiadványt, amelyek egy Phare projekt keretén belül jelentek meg és oktatási segédeszközként használják őket. Vicze Károly helytörténész a Bánság magyar emlékhelyei című készülő kötetét ismertette. A tanácskozás résztvevői ezután elzarándokoltak Trefort Ágoston XIX. századi magyar kultuszminiszter buziási szobrához, ahol Fazakas Csaba református esperes mondott beszédet Szent-István napja alkalmából. A szakmai tanácskozás a bánsági emlékhelyek gondozására kidolgozott program bemutatásával folytatódott. /Pataki Zoltán: Buziásfürdő. Szent István-napi tanácskozás és koszorúzás. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 23./
2008. szeptember 29.
Nagyszentmiklóson, Bartók Béla szülővárosában néhány tucatnyi nagyszentmiklósi, temesvári és szegedi zenész és zenerajongó vett részt szeptember 27-én a nagy zeneszerző halálának 63. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. A Bartók emlékműnél elmondott ünnepi beszédében Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke arra emlékeztetett, hogy 2002 óta, amikor állandó határátkelő nyílt Nagycsanádnál, a határ két oldalán élő zenebarátok együtt ápolják a Bánság nagy szülöttjének emlékét, évente többször is találkoznak Nagyszentmiklóson. A megemlékezés résztvevői koszorúkat helyeztek el a Bartók emlékműnél, majd ünnepi hangversenyre került sor a Nákó-kastély dísztermében. Tamás Sándor elmondta: az utóbbi években a Pro Bartók Társaság több mint 40 koncertet szervezett Nagyszentmiklóson, az idén ez volt már a harmadik, Bartók emlékének tisztelgő zenei esemény. A szegedi és a temesvári egyetem zeneművészeti karának tanárai és hallgatói immár rendszeresen találkoznak és koncerteznek Nagyszentmiklóson. /Pataki Zoltán: In memoriam Bartók Béla. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./
2008. október 27.
Október 26-án, vasárnap avatták fel Nagycsanádon Révai Miklós kegyesrendi pap, egyetemi tanár és költő, a magyar nyelv és irodalom nagy tudósa emléktábláját. Groza Dániel helyi plébános szentelte fel a templom falán elhelyezett márványtáblát. A Révai Miklóst ábrázoló dombormű Kaubek Péter szobrászművész munkája. Dr. Nagy János, a Szegedi Tudományegyetem alkalmazott nyelvészeti tanszékének tanára a Nagyszentmiklóson született, de Csanádon tanult és nevelkedett Révai Miklós, a magyar történeti nyelvészet megalapítója munkásságát méltatta. Az emléktábla állítás kezdeményezője Velcsov Margit nagyszentmiklósi magyartanár, aki a Washingtoni Amerikai Magyar Szövetség anyagi támogatásával készíttette el a márványtáblát, valamint a Telbisz Mária vezette Révai Miklós Egyesület. /Pataki Zoltán: Csanádi emléktábla Révai Miklósnak. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./
2010. április 6.
Tartalmas konferenciát szervezett a PBMET
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szombaton a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen tartotta meg hagyományos tavaszi konferenciáját. Érdekes előadások hangzottak el, szó esett a társaság idei programjairól, valamint a Fényes Elek-díjak odaítéléséről is döntöttek az egybegyűltek.
A közel negyven jelenlévőt Dukrét Géza, a társaság elnöke köszöntötte. Ezután Kordics Imre tartotta meg A tordai csata című előadását. Mihálka Nándor a Szalárd melletti Adorján-várnál végzett feltárásokról tartott beszámolót. A várat 1240–1250 között építették fel. A tornya nem Árpád-kori, hanem későreneszánszbeli. A feltáráskor faragott köveket találtak és kályhacsempéket. Az előbbi alapján és a történelmi forrásokból az derül ki, hogy volt egy románkori épületegyüttes, amit a 15. század elején gótikus stílus szerint átépítettek, az cserépdarabokból pedig arra lehet következtetni, hogy volt egy reneszánsz, későreneszánszbeli átépítés. Az érdekes előadás után Kovács Rozália beszélt Bernáth Józsefről, a szabadságharc egyik személyiségéről, aki éppen 150 éve halt meg. Asbóth Oszkár repülőmérnökről, a helikopter ötven éve lehunyt feltalálójáról Puskel Péter tartott előadást. Asbóth az Arad megyei Pankotán született az Osztrák-Magyar Monarchiában. Az első helikopter című könyvében írt részletesen az általa végzett kísérletekről. Kétséges mind a mai napig, hogy ő találta-e fel a helikoptert, viszont az bizonyos, hogy kísérleteivel hozzájárult annak későbbi, a mai értelemben vett helikopter megépítéséhez. A szalontai Rozványok családfájáról, illetve Arany Jánosékkal való kapcsolatukról Dánielisz Endre beszélt részletesen. A programban meghirdetett Értarcsai katonaszökevény című értekezés az előadó, Bessenyei István távolmaradása miatt elmaradt.
Az előadások utáni közgyűlésen egyperces néma csenddel emlékeztek a 61 éves korában elhunyt tagtársukra, Borbély Gáborra. A pénzügyi beszámolót követően Velcsov Margit szólalt fel, akinek kezdeményezésére pár évvel ezelőtt Nagycsanádon felavatták Révai Miklós nyelvész emléktábláját. A PBMET programismertetője után a Fényes Elek-díjak odaítéléséről döntöttek. Úgy határoztak, hogy Starmüller Géza, Tácsi Erika, Mihálka Magdolna és Gellért Gyula kapja meg az elismerést. A tartalmas konferencia baráti beszélgetéssel zárult.
Ladányi Norbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. szeptember 2.
Megszűnik a magyar elemi iskola Nagybodófalván és Pusztakeresztúron
Csak a minisztérium mentheti meg
A tanfelügyelőségen zajló átszervezések és leépítések végül nem érintették Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő és a magyar nyelvű, illetve a földrajz oktatásáért felelős tanfelügyelő, Kiss Ferenc állását.
A fejkvóta rendszer bevezetése okán megejtett iskola-összevonások, illetve bezárások nyomán a megye magyar oktatásában kialakult helyzetről a tisztségében szerdán megerősített Kiss Ferenc tanfelügyelővel beszélgettünk.
Jó hír az, hogy valamennyi magyar óvoda megmarad – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kiss Ferenc – a megyében összesen 23 magyar óvoda működik, ebből 7 Temesváron. Kevésbé jó hír, hogy az alacsony gyereklétszám miatt a temesvári 1-es és 26-os Általános Iskolákban idéntől nem működik magyar tagozat. Az iskola-összevonások nyomán az I–VIII. osztályos gyerekek a Bartók Béla Líceumban folytathatják tanulmányaikat. A teljesen felújított és kibővített iskolában minden osztály délelőtt fog járni, kiváló körülmények között. A Bartók Líceumba várjuk az újszentesi V–VIII. osztályos gyerekeket is, mert az alacsony gyereklétszám miatt Újszentesen ősztől csak az I–IV. osztály működik tovább.
Vidéken hol lesznek a magyar nyelvű oktatást érintő iskola-összevonások, illetve bezárások?
Ősztől nem indul magyar nyelvű I–IV. osztály Nagybodófalván és Pusztakeresztúron, ahol 3, illetve 6 gyerekkel nem tudtuk az összevont elemi osztályt elindítani. Továbbra is működik az I–IV. osztályos magyar tagozat Dettán, Nagycsanádon, Ötvösdön, Szapáryfalván és Újszentesen. A nagybodófalvi magyar gyerekek a szapáryfalvi iskolában folytathatják tanulmányaikat.
Az I–VIII. osztályos vidéki magyar iskolák, illetve tagozatok tovább működnek Lugoson, Zsombolyán, Igazfalván, Óteleken és Végváron. Megszűnés fenyegeti a nagyszentmiklósi 1-es számú Általános Iskola magyar tagozatát. A gyereklétszám rendkívül alacsony, és az önkormányzat sem vállalta, hogy pótolja a tanító, illetve a tanárok fizetéseiből hiányzó összeget. Mi kéréssel fordultunk a Tanügyminisztériumhoz a nagyszentmiklósi magyar tagozat megmentése érdekében, de választ a mai napig nem kaptunk a megkeresésünkre. Holnap (csütörtökön – szerk. megj.) találkozunk a nagyszentmiklósi magyar gyerekek szüleivel, közösen keresve a megoldást. Az elképzelésünk az, hogy a minisztérium támogatásával a 2-es számú Általános Iskolában indítanánk el a magyar tagozatot, ahol német tagozat is működik, és az iskola vezetősége szívesen befogadná a magyar tagozatot.
Van-e arra példa, hogy a helyi önkormányzat besegít a magyar tagozat működtetésébe?
Lugoson és Dettán az önkormányzat támogatásával sikerült a magyar I–VIII., illetve I–IV. osztályokat megmenteni, havonta bepótolják az iskola költségvetéséből hiányzó összeget.
Mennyiben érintik az iskolabezárások és -összevonások a Temes megyei magyar oktatásban résztvevő tanerőket?
A véglegesen kinevezett tanárok közül senki sem marad állás nélkül.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2012. február 4.
Lesújtó népszámlálási eredmények Temes megyében
10 év alatt 30%-kal csökkent a magyarság lélekszáma!
Hivatalos végeredmények még nincsenek, de az előzetes eredmények alapján elképesztően gyors ütemben, tíz év alatt több mint 30%-kal csökkent a Temes megyei magyarság lélekszáma.
A nem hivatalos statisztikai adatok szerint 2011-ben alig 35 294 személy vallotta magát magyarnak Temes megyében, a 2002-ben jegyzett 50 556-hoz képest. A magyarság lélekszáma tíz év alatt 15 262 fővel apadt. A számbeli csökkenés felgyorsult az 1992–2002 időszakhoz képest, amikor 12 310 volt a magyarság számbeli fogyása. Az utóbbi 80 évben így alakult a Temes megyei magyar közösség lélekszáma: 1930-ban 84 756, 1956-ban 77 530, 1966-ban 76 183, 1977-ben 77 525, 1992-ben 62 866, 2002-ben 50 556, 2011-ben 35 294. A megye magyar lakossága utoljára 1966 és 1977 között nőtt, az abortusztörvény hatására, a kommunista diktatúrára jellemző zárt országhatárok mellett 1342 fővel.
A Temes megyei románság lélekszáma ugyanebben a 80 esztendős időszakban 236 305-ről 555 752-re nőtt, azzal a megjegyzéssel, hogy az utóbbi tíz évben közel 9882 fővel csökkent.
A megye lakosságának etnikumok szerinti megoszlása: románok 85,5%, magyarok 5,4%, romák 2,2%, szerbek 1,6%, ukránok 0,9%, bolgárok 0,7%,. A továbbiakban közöljük a nem hivatalos népszámlálási eredmények táblázatát, településekre és nemzetiségekre lebontva.
Településekre leosztva a nemzetiségek:
Település Stabil Román Magyar Cigány Német Ukrán Török Tatár Orosz Más Nem nyilatkozott
lakosság nemz.
Temes megye 649 777 555 752 35 294 14 534 8497 5953 133 24 105 17 967 11 518
Megyeszékh.+városok 399 914 343 804 23 272 4830 6129 1329 118 24 82 9624 10 702
Temesvár 303 708 263 610 15 580 2123 4173 565 112 20 69 7222 10 234
Lugos 37321 32036 2727 905 744 508 * * 9 140 249
Buziásfürdő 6504 5847 204 206 148 17 – * – 53 28
Csák 5028 4328 315 205 90 26 * – - 63 -
Detta 5963 4283 855 146 244 19 – - * 401 14
Facsád 6571 6034 262 66 46 152 – - – 6 5
Gátalja 5449 4256 634 33 56 8 – - * 458 3
Zsombolya 10 048 7855 1165 605 305 5 * * * 70 39
Temesrékas 7782 6434 645 170 68 14 * – - 444 6
Nagyszentmiklós 11540 9121 885 371 255 15 * – * 767 124
Községek -összesen 249 863 211 948 12 022 9704 2368 4624 15 – 23 8343 816
Bálinc 1538 1104 380 36 * 10 – - * * 3
Bánlak 2520 1846 71 265 5 243 – - – 90 -
Barafalva 392 391 * – - – - – - – -
Barnafalva 1604 1137 * – * 457 – - – - 8
Óbéb 1500 971 497 10 19 * – - – * -
Kisbecskerek 2651 2378 46 79 34 42 – - – 69 3
Belence 2725 2662 33 7 17 4 – - – * -
Bethlenháza 3007 2811 41 3 27 121 – - – 4 -
Billéd 3101 2724 124 143 92 * – - * 7 8
Birda 1757 1597 24 11 17 33 – - – 73 *
Rigósfürdő 446 421 6 * 3 13 – - – * -
Boldor 2350 2277 21 4 * 46 – - – - -
Aga 652 506 14 8 3 – - – - 115 6
Bükkfalva 1511 1420 25 50 3 7 – - – 6 -
Gyertyámos 4140 3709 139 235 46 * – - – 8 *
Nagycsanád 4042 2674 519 534 24 4 – - * 286 -
Csene 2537 1803 233 13 41 4 – - – 443 -
Kőcse 1736 986 106 539 14 – - – - 84 7
Nagykövéres 2133 1376 187 447 6 – - – * 116 -
Nagykomlós 4572 3481 65 836 111 4 – - – 74 *
Kastély 3422 2986 354 61 7 6 – - – 6 *
Kricsó 1511 1359 3 – - 146 – - – 3 -
Kurtya 1177 1136 8 26 * * – - – 4 -
Daruvár 2953 2593 6 16 8 326 – - – 4 -
Denta 2870 1879 252 71 28 27 – - – 613 -
Újbesenyő 3048 2697 45 169 38 6 – - – 93 -
Óbesenyő 4009 1101 158 224 27 8 – - – 2486 5
Igazfalva 2581 2084 474 3 6 13 – - – * -
Újszentes 7241 5638 1058 – 89 21 * – * 171 260
Ferend 1697 1641 6 24 * 23 – - – * -
Temesfüves 1542 1460 60 4 * 16 – - – * -
Fény 1676 1300 243 19 * – - – - 112 -
Gavosdia 2948 2644 16 33 4 216 – - – 34 *
Gilád 2020 1591 163 174 50 26 – - – 16 -
Győröd 5968 5554 252 17 34 16 * – - 85 8
Gizellafalva 1117 1069 30 * 6 8 – - – 3 -
Temesgyarmat 6009 5800 61 102 7 15 – - * 15 8
Gyér 1203 810 213 99 22 3 – - – 56 -
Gyüreg 8122 7650 151 59 67 13 * – - 113 67
Torontálgyülvész 2925 2460 50 172 31 6 * – 3 201 *
Kisősz 1983 1763 28 88 78 15 – - – 11 -
Nagyjécsa 2036 1882 11 134 7 – - – - * -
Nagyzsám 2881 2624 122 83 29 – - – - 23 -
Széphely 3468 3171 33 141 9 * – - – 11 101
Csatád 4787 3974 65 565 99 14 – - – 20 50
Liebling 3586 3216 128 183 31 13 * – * 13 -
Tolvád 1525 1385 63 14 37 * – - – 25 -
Lovrin 3119 2849 43 111 75 9 – - – 30 *
Bégamonostor 1573 1458 69 31 3 10 – - – - *
Marzsina 2135 2038 24 9 5 47 – - – 9 3
Máslak 2151 1779 36 68 12 243 – - – 8 5
Temesmóra 2192 1917 101 92 35 3 – - – 41 3
Újmosnica 5810 5090 550 60 16 6 * – - 53 33
Nadrág 2760 2552 78 * 92 28 – - – 5 4
Nickyfalva 1453 1341 31 5 20 49 – - – 3 4
Hosszúszabadi 1049 1011 * 12 * 24 – - – - -
Orczyfalva 3994 3821 92 31 23 3 – - – 6 18
Ótelek 1441 854 570 – 10 * – - – 4 *
Temesliget 1886 1785 13 29 – * – - – 10 48
Parác 2129 1806 123 99 45 * * – * 50 3
Újpécs 4807 3900 96 35 40 54 – - – 674 8
Perjámos 4346 3784 72 334 97 6 – - * 46 5
Pészak 1918 1775 7 122 * – * – - 3 8
Kőfalu 1099 1099 – - – - – - – - -
Hidasliget 2958 2775 35 108 10 17 – - – 13 -
Rakovica 3047 2788 31 121 5 94 – - * 6 -
Temesremete 2168 2120 33 * * * – - – 6 3
Szakálháza 6731 6361 81 44 34 4 * – - 205 *
Törökszákos 3065 2611 253 174 15 * – - * 8 -
Temesság 2923 2534 262 30 62 5 – - – 28 *
Szentandrás 5279 4995 96 29 74 34 * – - 24 26
Sándorháza 2805 2749 15 13 16 3 – - – 5 4
Románszentmihály 5695 5393 151 59 35 3 – - – 50 4
Nagyszentpéter 3012 2119 26 429 16 6 – - – 416 -
Sárafalva 2479 1699 17 533 8 9 – - – 202 11
Temeskenéz 4500 3832 60 473 49 8 – - – 36 42
Temesszékás 293 293 – - – - – - – - -
Csukás 1789 626 8 – 11 1138 – - – 6 -
Máriafölde 3783 3443 190 71 46 17 – - – 15 *
Tamásd 2061 1987 19 42 8 * – - * * *
Nagyősz 3011 2459 131 217 126 47 – - – 30 *
Nagytopoly 2497 2176 28 55 12 7 – - * 216 *
Végvár 2603 1564 975 8 8 5 – - – 41 *
Bozsor 2009 1830 18 115 * 40 * – - 3 -
Újvár 2362 1812 401 123 16 3 – - – 7 -
Valkány 1321 1265 38 8 * – - – - 6 *
Varjas 5458 3980 478 221 38 177 – - 3 560 *
Lugoskisfalu 2521 1827 31 19 56 579 – - – 3 6
Vejte 2412 2110 153 68 53 4 – - – 8 16
1) – szerbek, bolgárok, olaszok, zsidók, horvátok, csehek, lengyelek, macedónok, görögök,albánok,örmények,rutének
Erdély.ma
2013. július 1.
Egymásra találtak a történelmi Bánság magyarjai Buziásfürdőn
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 8.
Izmosodó magyar érdekképviselet
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – Míg a helyi tanácsokban nem mindenhol sikerült megőriznie képviseletét, a megyei önkormányzatokban azonos, vagy az eddiginél nagyobb súllyal vág neki az újabb választási ciklusnak az RMDSZ.
A részeredmények szerint a szövetség 2281 helyi, illetve 93 megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Magyar Polgári Párt (MPP) 158 helyi és 6 megyei, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 207 helyi és 6 megyei, míg az EMNP–MPP-koalíció 33 helyi tanácsi helyet mondhat magáénak.
A nagy arányban magyarlakta partiumi megyékben a vasárnapi voksolást követően nem változott jelentősen a helyzet. Míg a négy évvel ezelőttinél jóval gyengébb eredmények miatt Nagyváradon elveszített két tanácsosi mandátumot az RMDSZ, a Bihar megyei önkormányzatban sikerült megőriznie az eddigi hét tanácsosi helyet. Mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és vezetője, Ilie Bolojan váradi polgármester bejelentette, hogy kétharmados többségével egyedül kormányozná a megyeszékhelyt, Huszár István alpolgármesteri széke inogni látszik. Megyei szinten azonban a PNL rászorulhat a szövetség támogatására, a 17 mandátum az egyszerű többséghez sem elég. A testületben a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2 tanácsossal van jelen.
Szatmár megyében a megyeszékhelyhez hasonlóan a megyei tanácsban is nő az RMDSZ-es önkormányzati képviselők száma, a jelenlegi 12 helyett 13-an ülnek a frakcióban, mely a testület legnagyobb csoportja. A részleges eredmények szerint a PSD 9, a PNL 7, az ALDE 4 mandátumot mondhat magáénak.
Többen képviselik a szövetséget a Kolozs megyei önkormányzatban is, ahol a korábbi öt tanácsos helyett a következő négy évben heten alkotják az RMDSZ-frakciót. A lista hatodik helyezettje Keizer Róbert, az MPP Kolozs megyei elnöke, aki a két párt közötti együttműködés révén szerzett mandátumot. A PNL 18, a PSD 12 mandátummal büszkélkedhet.
Kolozsváron szintén növelte súlyát a szövetség, és a korábbi négy helyett immár öt képviselője van, és 274 szavazat hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez. Ennek hiányában a töredékszavazatok visszaosztásakor a PNL-nek jutott egy újabb mandátum, így 17 tanácsosa van, míg a PSD öt tanácsossal van jelen a testületben. Soós Sándor megyei elnök szerint az Erdélyi Magyar Néppárt eredményei is jobbak. Míg eddig 7 községben 11 tanácsosuk volt, a vasárnapi voksolás eredményeként 11 községben 15 képviselőjük lát munkához. Körösfőn 4, Bánffyhunyadon 2, Egresen, Ördöngösfüzesen, Bálványosváralján, Gorbóban, Nagyesküllőn, Kolozson, Tordaszentlászlón, Magyarkapuson és Széken egy tanácsosi mandátumot szereztek.
Máramaros megyében az RMDSZ két tanácsossal van jelen a megyei önkormányzatban, és akárcsak eddig, két önkormányzati képviselőt küld a nagybányai tanácsba is, miután 283 szavazata hiányzott a harmadik mandátum megszerzéséhez. Máramarosszigeten is két magyar jutott be a tanácsba. Koltón, Sülelmeden és Erzsébetbányán 3, Felsőbányán 2, Szinérváralján, Misztótfaluban, Magyarláposon, Égerháton és Kővárremetén 1 tanácsost juttatott be a szövetség. Hosszúmezőn a polgármesteri szék mellett 5 tanácsosi helyet is szerzett az RMDSZ, az MPP-nek és az EMNP-nek 1–1 képviselője van.
Beszterce-Naszód megyében 16 településen 26 tanácsosi mandátuma van az RMDSZ-nek. Besztercén, Magyarnemegyén, Felőrben, Apanagyfaluban, Mezőköbölkúton, Mezőörményesen, Tekében, Galacfalván, Nagysajóban, Sajónagyfaluban és Sajóudvarhelyen egy Bethlenben, Szentmátéban, Kékesen, Rettegen két tanácsos lett. Árpástón a polgármesteri tisztség megőrzése mellett hét tanácsosa van az RMDSZ-nek. A megyei önkormányzatba azonban ezúttal sem sikerült bejutni.
Akárcsak Szeben megyében, ahol ellenben eggyel több helyi tanácsosi mandátumot mondhat magáénak a szövetség, hét településen 8-an képviselik a magyarságot. Medgyesen két, Balázstelkén, Bürkösön, Kiskapuson, Erzsébetvárosban, Vízaknán és Küküllőalmáson egy-egy RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot, utóbbi községben 19 szavazat hiányzott a másodikhoz.
Brassó megyében is erősödött a magyar képviselet, a megyei tanácsba az eddigi kettő helyett három képviselőt sikerült bejuttatni, míg Brassóban sikerült megtartani a két tanácsosi helyet. Kovács Attila megyei elnök szerint Ürmösön, Alsórákoson és Apácán megőrizték a polgármesteri széket, míg Tatrangon száz vokson múlt, hogy nem lett magyar elöljáró. Itt egy másik magyar jelölt is indult függetlenként, aki 129 szavazatot kapott. A tanácsosi lista alakulása is a magyar–magyar versenyen múlott: az RMDSZ-nek 16 voks hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez, a független magyar tanácsosjelölt 80-at kapott.
A megyei elnök sikerként értékelte, hogy olyan szórványtelepüléseken is sikerült tanácsosi mandátumot szerezni, mint Halmágy és Botfalu, míg Kőhalomban egy helyett két tanácsosuk lett. Bodolán 27 év után három helyett négy magyar tanácsos tevékenykedhet a testületben. A magyarlakta települések közül Höltövény, Kóbor, Krizba, Kaca, Zsiberk, Homoród, Olthévíz, Szásztyúkos és Keresztvár tanácsában van magyar képviselő.
Temes megyében 33 helyi tanácsosa lesz az RMDSZ-nek a következő négy évben, ebből kettő Temesváron, 3 pedig Zsombolyán. Halász Ferenc megyei elnök szerint Lugoson 13 szavazat hiányzott az egy mandátum elnyeréséhez, míg Dettán hiába érték el a küszöböt, nem jutottak be a tanácsba, ezért mindkét helységben kérték a szavazatok újraszámlálását. Igazfalván a polgármesteri szék mellett 2 tanácsosa lesz a szövetségnek, Végváron 4 segíti a magyar elöljáró munkáját. Óteleken, Újszentesen 3, Bálincon, Bégamonostoron, Kastélyon, Máriaföldén, Újváron 2, Gyéren, Fényen, Nagycsanádon, Tolvádon, Törökszákoson 1. Újmosnicán egy magyar tanácsos van, de utóbbi településen akár a második mandátum is meglehet, mondta a megyei elnök.
Krónika (Kolozsvár)