"Jún. 20-án Kolozsváron a római katolikus Nőszövetség Szent Ráfáel Körének meghívottja a kárpátaljai Füzesi Magda újságíró, költő volt. Füzesi Magda /sz. Nagybereg, 1952/ jelenleg a Beregszászi Hírlap szerkesztője és a Debreceni Tudományegyetem néprajzszakán doktorandus. Előadásában a kárpátaljai magyarság helyzetét vázolta fel. Kárpátalja lakosságának mintegy tizenkét százaléka magyar ajkú és több mint tizenhárom ezer a magyar cigányok száma. Az egyedüli magyar többségű város Beregszász. A kommunizmus után számos templom épült újjá, és viszonylag normalizálódott a felekezetek közötti viszony, úgy tűnik a százötven ezres magyar kisebbség továbbra is megmarad szülőföldjén. /Borbély Tamás: Kereszténynek lenni Kárpátalján. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./"

A határon túlról érkezett középiskolás diákok szerezték meg az első három helyet a Debrecenben április 9-én rendezett nemzetközi versmondó versenyen. A debreceni és a berettyóújfalui diákok mellett Kassáról, Gyimesfelsőlokról, Szabadkáról, Nagybányáról, Csíkszeredából, Szatmárnémetiből, Nagyberegről és Székelyhídról érkeztek versenyzők. A versenyt Varga Szabolcs, a nagyberegi Református Líceum diákja nyerte. A második helyen Muntán Emese, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja, a harmadikon Szűcs Noémi, a székelyhídi Petőfi Sándor Líceum diákja végzett. /Nemzetközi versmondó verseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./

Gémesi Ferenc: kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása
Kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása - mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a nemzetpolitika tavalyi eredményeiről és idei terveiről tartott hétfői tájékoztatóján.
A határon túli magyar közösségek 2009-es támogatásáról beszámolva Gémesi Ferenc közölte, hogy olyan kisebb lélekszámú közösségek, mint a horvátországi és a szlovéniai magyarok számarányuknál nagyobb mértékben részesültek támogatásban.
Hozzátette: a szomszédos országok magyarlakta vidékein megújult és felépült több oktatási intézmény. Megemlítette, hogy több kárpátaljai egyházi intézmény működése veszélybe került volna a magyar állam támogatása nélkül, mivel tavaly ősz óta nem kapnak pénzt az ukrán költségvetésből. Ezeken kívül főleg a román-magyar határon volt sikeres a "Varratmentes Európa" program keretében a hiányzó közúti összeköttetések újjáépítése, európai uniós támogatásokkal.
A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a 2010-es tervekről elmondta, hogy az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése. Nem változott 2009-hez képest a támogatások összege, a februárban ötéves Szülőföld Alap kétmilliárd forintos kerete. "Nem fogunk választási szempontú nemzetpolitikát folytatni, sokkal fontosabb a stabilitás, nem a közösségek bevonásával kell a belpolitikát alakítani" - tette hozzá.
A 2010-es év kiemelt feladatai között megemlítette az erdélyi Mezőségi Magyar Iskolaközpont létrehozását a Szamosújvárban (Gherla) már egy hasonló intézményt működtető Téka Alapítvány bevonásával. Korábbi példák alapján közös román-magyar finanszírozással valósul meg a központ.
A nemzeti jelentőségű intézmények és programok köre kibővül 2010-ben. Több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, irodalmi folyóiratok kerülnek be a közösségszervezés és a nyelvi-, kulturális identitás szempontjából fontos intézmények közé.
Folytatódik a csángó oktatás program a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében. Gémesi Ferenc szerint "dinamikus növekedés tapasztalható a program hatására", folyamatosan nő a magyar nyelvet tanulók száma a Csángóföldön. A 21 helyszínen folyó oktatásból 8-ataz úgynevezett Gyermekek házában tartanak. Ezeknek az önszerveződéssel létrejött kulturális központoknak a támogatására külön programot indítanak az idén.
Ugyancsak kiemelt támogatást élvez majd Kárpátalján a Técsői (Tjacsiv) Református Líceum felújítása, amely "szórvány szempontból a 2010-es év egyik legnagyobb beruházása" - mondta Gémesi Ferenc, hozzátéve, hogy felépülhet a Nagyberegi (Veliki Berehi) Református Líceum is. Az új intézmény az angol testvéregyház és magyar kormány támogatásával valósulhat meg. A szakállamtitkár emlékeztetett arra, hogy Kárpátalján az egyházak oktatási szerepe jelentősebb, mint más régiókban.
Erdélyben az idén folytatódik a nagyenyedi (Aiud) vártemplom viharkárok miatt tavaly megkezdett felújítása. Tovább bővítik a vicei (Vita) árvaházat, amelyhez uniós forrásokat is sikerült találni.
Emlékeztetett arra, hogy az európai uniós pályázatok új lehetőségeket nyitottak meg az utóbbi években. Fennmarad az idei évben is Szerbia és Ukrajna kiemelt támogatás - fűzte hozzá.
A világ magyarságának tavaly meghirdetett Vándor magyar című internetes játékról elmondta, hogy több ezer jelentkező regisztrálta magát a honlapon (http://vandormagyar.hu), amely az igényeket is figyelembe véve február 1-től megújul. Forrás: MTI

Ismét versek Dsida otthonából
Születésnapi beszélgetés Füzesi Magdával
Füzesi Magda 1952. május 3-án született a kárpátaljai Nagyberegen. Szülőfalujában érettségizett, majd Beregszászban nyomdász lett. 1975-től a kétnyelvű járási lap munkatársa, később a magyar kiadás felelős szerkesztője. Magyar nyelv- és irodalomszakos diplomát az Ungvári Állami Egyetemen szerzett. Írásai számos magyarországi és erdélyi lapban, illetve antológiában láttak napvilágot, verseiből oroszra és ukránra is fordítottak. Ezekből a nyelvekből magyarra ő is fordít. Mindeddig kilenc önálló verseskötete jelent meg. Az ukrán és a magyar írószövetségeknek, továbbá a Magyar Művészeti Akadémiának a tagja, újságírói tevékenységéért Táncsis Mihály-díjjal tüntették ki.
– Magyar–ukrán kétnyelvű versesköteted címe: „Szőttes pirossal, feketével”. A fekete-pirosnak mifelénk már van egy sajátos jelentése.
– Ismerem Kányádi Sándor „Fekete-piros” című versét, csábító is a gondolat, hogy azt mondjam: persze, az én versemben is tettenérhető a kárpátaljai őshonos magyarság passzív ellenállása. Adott esetben ez a „szőttes pirossal, feketével” fogalom sokkal prózaibb: szülőfalumban, Nagyberegen (a történelmi Bereg megye egykori „fővárosában”) készítik, szövik a híres-nevezetes beregi szőttest – pirossal, feketével. A piros az öröm színe, a fekete a bánaté. S talán nem kell hangsúlyoznom, hogy a kárpátaljai magyarság sorsában az öröm mellett (megmaradtunk!) jócskán benne van a bánat is („malenykij” robot, megtizedeltetés, szétszóródás). A vers különben így kezdődik: „A dolgok fáit szél tépázza / felriad a sok gond-madár. / A lovak össszebújnak fázva, / ki tudja, meddig tart a nyár?” A sorok között ott van a kolhozosítás (1949), a félnapokig sorbanállás a betevő falatért, vagy akár a cukorjegy is. Azt hiszem, az erdélyi olvasó magyarázat nélkül is érti: egyformán megéltük a piros-fekete időket, bár azt, hogy ez itt is így történt, én csak az utóbbi években tudatosítottam.
– A piros-fekete időket egyaránt megélték és versekben dolgozták fel mind Erdélyben, mind Kárpátalján. Költészeted legtömörebb összefoglalását Bertha Zoltántól olvastam. Idézem: „A kárpátaljai sorsviselés éles, metsző fájdalmassága, a konok, szigorú, csaknem engesztelhetetlen keserűség, a tájban-gyökerezettség kínzó-ambivalens elrendeltetésszerűsége mintegy kigyöngyözi a szenvedés, a kötődés és a reménytelenséggel határos megkönnyebbülésvágy sugallatos metaforáit és létszimbólumait”. Másik méltatódnak, Petrőczi Évának „Egy lenvirág reggeli imája” lett a kedvenc verse: „Ez az egyszerre paraszti és poétaasszonyi könyörgés olyan, mint egy, a ládafiából előkerült családi Biblia lapjain lévő régi imádság, olyan mint egy aszályos-kegyetlen évben született fohász.”
De térjünk vissza a jelenbe. Változatos irodalmi életpálya után kerültél Kolozsvárra, és itt sem akárhová, egyenesen Dsida Jenő hajdani otthonába.
– Ott kell kezdenem, hogy 2001-ben megözvegyülvén, magam is alig vártam a nyugdíjaztatást. Egyetlen lányom Magyarországon találta meg a párját egy kolozsvári fiatalember személyében, az unokák növögettek, úgy éreztem, ott van rám szükség. Édesanyám is biztatott, hogy akkor segítsek a lányomnak, amikor szükség van rám, egy idő után a családok amúgy is „szétfejlődnek”. Így aztán 2005-ben beadtam a letelepedési kérelmet. Aztán – mondjam, ne mondjam? – az ügyintézés malmai következtek. Volt is erről egy kis krokim „(T)örökbe fogadtak” címmel, amikor a magyarországi hivatalos okmányaimat Mahda névre állították ki, merthogy az ukránból így transzliterálták – előírás szerint. Na, de nem erről akartam beszélni, hanem Dsidáról. Időközben találkoztam egy új, kolozsvári társsal, aki történetesen Dsida Jenő egykori otthonában született. E kapcsolatnak köszönhetően kinyílt előttem a világ. Sokat utaztam Erdélyben, megismertem Csíkország nevezetességeit (ezekből az élményekből több versem született), és eljött az idő, amikor már elég erősnek éreztem magam, hogy kialakítsak egy új életteret Kolozsvárt. Dsida nevét ismertem már diákkoromban is, ugyanis (a most kárpátaljai) Beregszász a költő iskolavárosa volt: 1914–1918 között Dsida itt töltötte gyermekéveit, anyai nagyszüleinél. A beregszászi vasútállomás falán (a költő nagyapja állomásfőnök volt) tábla őrzi a majdani literátor emlékét. „Dsida-versek kárpátaljai olvasata” címmel írtam egy tanulmányt arról, mit üzenhet verseivel szűkebb pátriám irodalombarátainak a költő, aki „Tekintet nélkül” című költeményében kertelés nélkül leszögezte: „Krisztusnak és Pilátusnak, / .... / egyformán szolgálni / nem lehet”. Van egy dédelgetett álmom: a Dsida-ház kertjét a költő virágaival szeretném beültetni. Olyan virágokkal, amelyekben egykor örömét lelte, hiszen mintegy testamentumként hagyta ránk: „Orrodba édes illatot gyüjts / szívedbe békét és mosolygást, / szemedbe fényt, hogy az utolsó / napon is tudj örülni folyvást...” /. Lehet ennél szebben írni életről és halálról?
– Bár köteteidet nem találni sem magyarországi, sem erdélyi könyvesboltokban, a nevedet mégis ismerik a magyar olvasók a Kárpát-medencében. Tucatnyi verseskönyvedből jónéhány költemény került be az összmagyar antológiákba. A természetes, egyszerű, dallamos sorok szinte tálcán kínálják magukat az énekeseknek is. Nem csoda, hogy a Kalákától Dinnyés Józsefig, Kárpátaljától a Vajdaságig sokan ráharaptak...
– Nem vagyok jó sáfára a verseimnek, mai szóval élve: a marketing nagyon távol áll tőlem. Mindaz, ami verseimmel történt, Isten ajándéka. Időnként megkerestek antológiaszerkesztők, hogy adjam áldásomat egy-egy vers megjelentetésére. Volt úgy is, hogy egy-egy publikálást utólag fedeztem fel valahol. Ami a dallamosságot illeti: Posztmoderniában ez nem kifejezetten előnye egy költeménynek. Dinnyés József daltulajdonos volt az első muzsikus, akinek „megakadt a gitárja” a „Küzdelem” című versemen. Őt még abból az időből ismerem, amikor a nyolcvanas évek végén a Beregszászi Tanítók Házában egy hatalmas Lenin-portré alatt teli torokból énekelte, hogy „Határtalanul szeretném hazámat...” Időközben a verseimből dallá vált egy CD-nyi, bízom benne, hogy hamarosan a nagyközönség számára is hozzáférhető lesz. A kárpátaljai Credo verséneklő együttes tucatnyi versemet megzenésítette, legutóbb éppen az „Agyő, Kárpátalja!” címűt. Ez az a vers, amelyet Ivaskovics József, az együttes vezetője szerint a zenészek sem tudnak könnyek nélkül előadni.
– A peresztrojkát már tapasztalt lapszerkesztőként harcoltad végig. Hoztál-e ebből az időből egy saját történetet?
– Érdekes, hogy pont a napokban jutott eszembe egy ilyen történet. Dióhéjban: 1969-től (sikertelen egyetemi felvételi után) hat évig nyomdász, tördelő voltam, majd 1975-ben önérzetes kollégáim szerint tisztességes szakmunkásból firkász lettem. Végigjártam a szamárlétrát: korrektorból lettem szerkesztő egy kétnyelvű (magyar és ukrán) járási lapnál. Természetesen vezércikkeket is írtam, és az egyik ilyen „felszólamlásom” váltotta ki a hatalom nemtetszését. Történt pedig, hogy Katona József „Bánk Bánjából” Tiborcot hívtam segítségül: „mert ki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít”. (Valahogy így, nincs a kezem ügyében a kritikai kiadás...). Egyszóval másnap megjelent a szerkesztőségben egy rendőr (már peresztrojkát írunk!), aki a rendőrfőnök üzenetét hozta: szerkesztő asszony, tudhatná az eljárást, ha annek a Tiborcnak valami panasza van, akkor írjon beadványt, ne az újságban rágalmazza a milíciát. Persze, könnyű most ezen mosolyogni, de volt idő, amikor éjszakákat nem aludtam egy-egy meredekebb bíráló (tényfeltáró) publikáció megjelenése után. 2003-ban Táncsics-díjjal tüntetett ki az anyaország. Akkor a Magyar Nemzetben közölt interjúban meg is kérdezte az újságíró kolléga, hogy mit gondolok, miért keresett meg a kitüntetés? Azt mondtam: bizonyára jól szerepeltem „kötéltáncos” kategóriában. 1989-re viszont már a kötéltáncon is átlendültünk. Ekkor jelentettem meg a „Kósa Anna balladáját”, az első közvetlen utalást a háború utáni elhurcolásokra. Kósa Anna falumbeli öregasszony volt, a fiát elpusztították, anyai fájdalmában valóban megzavarodott.
– Az anyaországba kivándoroltak Kárpátaljai Szövetsége lapjának, a Kárpátaljai Hírmondónak a főszerkesztője vagy. Mi ez: hűtlen hűség, távolibb, tehát objektívabb rálátás, utóélet vagy csak nosztalgia?
– Ezen sokat lehetne morfondírozni, de én nem szeretném „megideologizálni” a helyzetet, annál is inkább, mert egykori ismerőseim között voltak olyanok is, akik lelkiismeret-furdalásukat azzal csillapították, hogy ők majd Magyarországon „a határok légiesítésén fognak munkálkodni”. Én nem tűztem ki magam elé ilyen nagy célt, de amikor nyolc évvel ezelőtt a több mint ezer tagot számláló Kárpátaljai Szövetség elnöksége fantáziát látott abban, hogy folyóiratot adjon ki, és engem megkerestek a főszerkesztői feladatra, hosszas lelki gyötrődés után („alkalmas vagyok én erre?”) elvállaltam. A lap életképes, az olvasók szeretik, jó visszajelzéseket kapunk. Sok anyaországi számára meglepetés, hogy mennyi minden történt az utolsó ezer esztendőben „azon a Kárpátalján”. Külön büszkeségem, hogy egy idős nyíregyházi főiskolai tanár minden lapszám után jelentkezik, hogy „már megint tanultam valamit”. És hadd legyek már egy kicsit hedonista: a sok politikum után, amely több mint három évtizedes újságírói pályafutásom alatt „rámszakadt”, örömmel szerkesztek egy olyan folyóiratot, amelyben kiélhetem a hűtlen hűséget, a távolibb, tehát objektívabb rálátást és a nosztalgiát is.
– Múzsákra még egy költőnőnek is szüksége van. Gyermekverseidet az egykori (örök) kisgyermek, a mama vagy a nagymama írja?
– A kérdés jó, különösen, hogy sosem gondolkodtam el még azon, hány ember is lakhat bennem egyszerre. Szerintem mindhárom „énem” ott van egy-egy gyermekvers születésénél. Bár egy alkalommal Kányádi Sándor azt mondta, nincs olyan fogalom, hogy gyermekvers: csak jó vagy rossz vers van. Több gyermekversíró korszakom is volt, Magdi lányomnak történetecskéket írtam (közülök többet megzenésítettek). Amióta a nagyberegi lányom és a kolozsvári vejem megajándékoztak két okos és – hangsúlyozom – érzékeny lelkű kislány unokával, Hajnalkával és Orsikával, ismét szóbaálltak velem a tündérek. Jó látni, hogy a lányom családjában fontos a nemzeti értékrend. Csak zárójelben jegyzem meg: a járókelőknek furcsa lehetett, amikor a budapesti születésű kisebbik unokám még óvodásként a Margit-hídon sétálva boldogan felkiáltott, „Nézd, nagymama, magyar zászló!” Ez is nevelés kérdése...
– A beszélgetésből kiderült, hogy beilleszkedtél az új környezetbe, lassan ennek a hazának is „ismered könnyét, sóhaját”. Ám szerintem még a kívülálló szemével látod az erdélyi magyarságot. Hadd kérdezzem meg végezetül: mi az, amitől jól érzed magad Kolozsvárt, Kalotaszegen, a Székelyföldön?
– Kezdetben vala a gyámoltalanság. Én Budapesten sokáig csak vendég voltam: emlékszem, a békásmegyeri református gyülekezetben az első alkalommal a legutolsó sor legszélső székére mertem csak leülni... Más kérdés, hogy azóta ott is barátokra találtam. Lehet, hogy furcsán hangzik egy olyan ember szájából, aki a határon túl egy tömbben élő magyarságból került a kincses városba, de Kolozsvár a magyar mentalitásával fogott meg. Nem mintha a beregvidéki nemzettársaink feladták volna identitásukat: nekem otthon magától értetődő, hogy Beregszászban a feliratok magyarul is ki vannak írva, hogy 1991 óta Kárpátalja magyarlakta települései polgármesteri hivatalainak épületein a törvény értelmében az ukrán mellett ott van a magyar trikolor is, és még sorolhatnám. S mindez nem azért van így, mert Ukrajna annyira barátja lenne a demokráciának: egy százötvenezres kisebbséggel az államalkotó nemzet nemigen számol... Más a helyzet Romániában, ahol egymillió kétszázezer magyar él. A 2011-es népszámlálás óta tudjuk, hogy Kolozsváron a magyarság százalékaránya 18-ról sajnos 16 százalékra csökkent, ezért itt minden magyar rendezvénynek jelentősége van. Örvendetes, hogy a városban a történelmi egyházak lelkipásztorai milyen összhangban munkálkodnak. A magyar kultúra napján, augusztusban, a városnap környékén, vagy emléktábla-avatáson és még hosszan sorolhatnám, hol mindenhol fognak össze, és ösztönzik híveiket az identitás megőrzésére. Kolozsvár egyenes derekú város. Méltósággal éli meg a mostani felemás időt is, hiszen annyi minden történt már itt a letűnt századok alatt. És mennyi minden történhet! A Házsongárdi temető eszünkbe juttatja, hogy „hol nemzet süllyed el”, de utána nyomban azt is, hogy „romon virág”. Ezt jelenti nekem Kolozsvár. Kalotaszeg és Székelyföld szavak nélkül is áll a vártán, áll kitartóan és megfellebbezhetetlenül, mintha az utóbbi száz esztendőben mi sem történt volna! Én tanulni jöttem Erdélybe. Nemcsak a látnivalókat fedeztem fel, kaptam ajándékba egy belső látást is. Ha Isten élni enged, ezt az ajándékot szeretném megosztani Erdély kisebb testvérével, az egykor éppen a fejedelmi Erdélyről leszakadt Kárpátalja magyarságával.
– Témáid így hát nálunk is akadnak bőven. Születésnapodra azt kívánjuk, hogy versekre serkentő jó tündéreid ezután is sűrűn felkeressenek.
KRAJNIK-NAGY KÁROLY. Szabadság (Kolozsvár)

A református oktatási intézményvezetők nyilatkozata
A Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról.
A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét.
Léva, 2012. július 11.
Aláírók:
Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium.