Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Nagybaromlak/Baromlaka (ROU)
8 tétel
2005. november 2.
Marosvásárhelyen az októberi Belvárosi Szerdák estéjén Csortán Ferenc, a Maros Megyei Művelődésügyi Igazgatóság műemlékvédelmi tanácsosa Erdélyi templomerődök a Világörökségben címen tartott vetített képes előadást. A székely erődített templomok legnagyobb számban Háromszéken bukkannak fel. Hét erdélyi erődített templom a Világörökség részét képezi: Kelnek, Prázsmár, Németfehéregyháza, Székelyderzs, Szászkézd, Berethalom és Baromlak temploma. /Nagy Botond: Erdélyi erődtemplomok, évszázadok ujjlenyomatai. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./
2007. augusztus 16.
Augusztus 15-én a bonchidai Bánffy-kastélyban a Transylvania Trust Alapítvány, a Restauro Projekt és az ESUA Project munkatársai számoltak be munkájukról, valamint az Európai regionális építészet – Három kastély (a törcsvári, az erzsébetvárosi Apaffy- és a bonchidai Bánffy-kastély) helyreállítása elnevezésű közös projektről. Norvég, brit, olasz, német, belga, amerikai és hazai szakemberek részvételével augusztus 4–13. között Törcsváron, Erzsébetvároson, Szászfehéregyházán, Nagybaromlakon és Medgyesen EU-pénzből műhelygyakorlatokat rendeztek. A nyugati építészszakemberek elismerően nyilatkoztak a bonchidai Bánffy-kastélyban működő Nemzetközi Épített Örökség Helyreállító és Szakképző Központ tevékenységéről, amelynek tapasztalatát saját munkájukban is szeretnék hasznosítani. Az ESUA (Európai Építészeti és Városrendezési Iskola) program célja a páneurópai építészeti iskola létrehozása. A bonchidai szakképző központ a legfontosabb ilyen jellegű közép-kelet-európai intézmény 13 európai országból, valamint Ausztráliából és Brazíliából érkező több mint 800 hallgatójának is köszönhetően, és a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány és a brit Institute of Historic Building Conservation szervezetek irányításával működik – tájékoztatott Hegedűs Csilla ügyvezető igazgató. /-f- : Az épített örökség nem múzeum. Magunkénak kell éreznünk az épületeket. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2010. augusztus 14.
Harai Pál börtönemlékei
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)
2013. július 3.
„Útlevéllel” a templomokba
Megnyitja a turisták előtt a szász erődtemplomokat az evangélikus egyház, amely ezzel a több mint 180 műemlék értékmentésére törekszik.
Carmen Schuster, a turisztikai projekt menedzsere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az érdeklődők 50 lejért úgynevezett útlevelet, azaz bérletet válthatnak, amellyel év végéig 24 erődtemplomba látogathatnak el. Mint rámutatott: a kezdeményezők a továbbiakban fokozatosan bővítik a programba bekapcsolódó templomok számát, így a turisták rövid időn belül újabb építményekbe látogathatnak el a bérlettel.
„Elsődleges célunk, hogy a projektbe mindegyik erdélyi evangélikus közösség bekapcsolódjon, és megnyissa az erődtemplomok kapuit az érdeklődők előtt. Ezek a templomok Erdély épített örökségének egyik legfontosabb, legkülönlegesebb darabjai, amelyek az ország minden régiójából, de külföldről is turistákat vonzanak, így gazdaságilag is hozzájárulhatnak az érintett települések fejlődéséhez" – idézi az Agerpres hírügynökség Carmen Schustert. Az illetékes hangsúlyozta: reményeik szerint az idei tesztidőszak alatt a Brassó, Szeben és Maros megyei és helyi önkormányzatok is bekapcsolódnak majd a programba, ahol az erődtemplomok zöme található, számukra minden szükséges támogatást megadnak a kezdeményezők.
A 12. és a 16. század között, román, illetve gótikus stílusban épült 180 erdélyi szász erődtemplom értéke felbecsülhetetlen, az építmények többségét azonban az összeomlás fenyegeti. A rendszerváltás után a mintegy 250 ezer lelkes szász közösség 95 százaléka telepedett ki főként Németországba, így az építmények az elhagyatottság és a vandalizmus miatt rendkívül megrongálódtak. Jelenleg 18 erődtemplomban zajlanak felújítási munkálatok, amelyeket európai uniós alapokból finanszíroznak.
A szász templomok közül a brassói Fekete templom a leglátogatottabb, a műemléket tavaly 200 ezer turista kereste fel. Prázsmár, Szászkézd, Szászfehéregyháza, Nagybaromlak, Kelnek evangélikus és Székelyderzs temploma a világörökség részeként szintén számos turistát vonz, azonban hatékonyabb népszerűsítéssel nagyobb látogatottságot lehetne elérni, mutatott rá a projektvezető. Elmondta, a Királyföldön jelenleg Szászhermány, Prázsmár és Brassó rendelkezik a turisták fogadására alkalmas infrastruktúrával, de a projekt révén ezt idővel a térség valamennyi erődtemploma környékén megoldják. Az idénre érvényes 700 bérlet a brassói Fekete templomban, valamint a prázsmári és szászhermányi erődítményekben igényelhető, az „útlevél" 50 lejes ellenértékét a projekt működtetésére fordítják.
Krónika (Kolozsvár)
Megnyitja a turisták előtt a szász erődtemplomokat az evangélikus egyház, amely ezzel a több mint 180 műemlék értékmentésére törekszik.
Carmen Schuster, a turisztikai projekt menedzsere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az érdeklődők 50 lejért úgynevezett útlevelet, azaz bérletet válthatnak, amellyel év végéig 24 erődtemplomba látogathatnak el. Mint rámutatott: a kezdeményezők a továbbiakban fokozatosan bővítik a programba bekapcsolódó templomok számát, így a turisták rövid időn belül újabb építményekbe látogathatnak el a bérlettel.
„Elsődleges célunk, hogy a projektbe mindegyik erdélyi evangélikus közösség bekapcsolódjon, és megnyissa az erődtemplomok kapuit az érdeklődők előtt. Ezek a templomok Erdély épített örökségének egyik legfontosabb, legkülönlegesebb darabjai, amelyek az ország minden régiójából, de külföldről is turistákat vonzanak, így gazdaságilag is hozzájárulhatnak az érintett települések fejlődéséhez" – idézi az Agerpres hírügynökség Carmen Schustert. Az illetékes hangsúlyozta: reményeik szerint az idei tesztidőszak alatt a Brassó, Szeben és Maros megyei és helyi önkormányzatok is bekapcsolódnak majd a programba, ahol az erődtemplomok zöme található, számukra minden szükséges támogatást megadnak a kezdeményezők.
A 12. és a 16. század között, román, illetve gótikus stílusban épült 180 erdélyi szász erődtemplom értéke felbecsülhetetlen, az építmények többségét azonban az összeomlás fenyegeti. A rendszerváltás után a mintegy 250 ezer lelkes szász közösség 95 százaléka telepedett ki főként Németországba, így az építmények az elhagyatottság és a vandalizmus miatt rendkívül megrongálódtak. Jelenleg 18 erődtemplomban zajlanak felújítási munkálatok, amelyeket európai uniós alapokból finanszíroznak.
A szász templomok közül a brassói Fekete templom a leglátogatottabb, a műemléket tavaly 200 ezer turista kereste fel. Prázsmár, Szászkézd, Szászfehéregyháza, Nagybaromlak, Kelnek evangélikus és Székelyderzs temploma a világörökség részeként szintén számos turistát vonz, azonban hatékonyabb népszerűsítéssel nagyobb látogatottságot lehetne elérni, mutatott rá a projektvezető. Elmondta, a Királyföldön jelenleg Szászhermány, Prázsmár és Brassó rendelkezik a turisták fogadására alkalmas infrastruktúrával, de a projekt révén ezt idővel a térség valamennyi erődtemploma környékén megoldják. Az idénre érvényes 700 bérlet a brassói Fekete templomban, valamint a prázsmári és szászhermányi erődítményekben igényelhető, az „útlevél" 50 lejes ellenértékét a projekt működtetésére fordítják.
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 28.
Székelyderzs – jövőre nyitott kapuk
Négy célkitűzés valósult meg Székelyderzsben az utóbbi tizenegy hónapban: restaurálták a templom falképeit, múzeumi jellegű kiállítás nyílt a vártemplom bástyáiban, jelentékenyen megnövelték a falu és környéke turisztikai vonzerejét, és másik hat – ugyancsak a világörökség részét képező – testvér-templomvárral egyazon projektben létrejött kiállítás, népszerűsítő kiadványok, térképek, promóciós film, valamint weboldal által, közösen népszerűsítik az értékeket magyar, német, angol és román nyelven.
Ez a mindeddig példátlan összefogás többéves előkészítő munka után az Erdélyi Unitárius Egyház, a Romániai Evangélikus Egyház és a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány együttműködése mentén, a romániai Művelődési Minisztérium bonyolításával, az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus (EGT) 2009-2014 révén valósulhatott meg 390.909 lejes (hozzávetőlegesen 90.000 eurós) keretből.
Székelyderzs, Kelnek, Nagybaromlak, Berethalom, Szászkézd, Szászfehéregyháza és Prázsmár mostantól kezdődően közös turisztikai “csomagban” mutatkozik be a turistáknak.
Vegyük sorra a megújulás négy témakörét.
Restaurálták a freskókat
A székelyderzsi templomban található falképeket az egyik kísérő katona zászlójának latin felirata szerint 1419-ben készítették. A templom maga azonban jóval korábbi. A szentélyrész – ahol most az orgona található – a 13., a templomhajó a 15., míg a várfalak és bástyák a 16. században épült, a templom tetején található védelmi szint a lőrésekkel és szuroköntőkkel Basta 1605-ös erdélyi betörése után készült el Petky János erdélyi kancellár költségén. A szentély boltozatát faragott kövek díszítik, amelyek között látható a székelység címere, egy címerpajzsban korai eke-ábrázolás és a Petky-család címere is.
A négy falkép – a déli oldalon Pál apostol megtérésének jelenetei, Szent Mihály arkangyal egész alakos ábrázolása, illetve három püspöksüveges alak látható töredékesen, az északi falon pedig a Szent László legenda jelenetei – a 17. század végéig voltak láthatók, amikor az unitárius gyülekezet bemeszeltette. A freskók az 1887-es felújításkor kerültek ismét elő, amely állapot Huszka József rajza jóvoltából ismert számunkra. Több alkalommal is végeztek templomfelújítási munkálatokat, a freskókat azonban csak konzerválták, illetve olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek azok állapotát voltak hivatottak konzerválni. Teljes falfeltárást 2008-ban végeztek, amely során kiegészült a Szent László legenda ábrázolása az elveszettnek hitt kivonulási jelenettel. A teljes freskórestaurálást immár 2015-ben, a jelenlegi program keretében végezhették el.
Ma olyan élénk színekben és részletes gazdagsággal tekinthetők meg a falképek, mint keletkezésük idején. A freskók keletkezésének közelgő 600. évfordulója alkalmából tisztelegnek a késői leszármazottak az ősök emléke előtt. tegyük hozzá: igencsak illő és méltó módon.
Múzeumi jellegű kiállítás nyílt a bástyákban
Köztudott, hogy máig él a szokás Székelyderzsben, hogy a szalonnát a templom bástyáiban tárolják. A 18. században félfedél formájúra épült át az erőd, ahová az egyházközség tagjai különböző ingóságaikat és élelmiszerkészleteiket helyezhették el (kelengyésláda, szerszámok, a hombárokban pedig gabonakészletüket tarthatták), a bástyákat szalonna és füstölt hús tárolására használták, s használják mind a mai napig.
A hagyomány szerint a megbízott egyházfi csak bizonyos napokon nyitotta ki a szalonnás-kamrát, ahonnan a háziasszonyok egy hétre vagy jól meghatározott időszakra való mennyiséget vételezhettek. Ez a szokás beosztásra, ésszerű gazdálkodásra szoktatta a háziasszonyokat.
Mivel a paraszti életszerben, a hagyományos falusi háztartásban használt tárgyak az erődtemplomban voltak, nem kellett most mást tenni, mint konzerválni őket, a helyükön maradhattak, kiegészülve a kelléktár többi darabjával. Így megtekinthető egy 19. század végét idéző szobabelső is.
Az Arany Griff Lovagrend segítségével pedig egy állandó középkori fegyver- és ruházati kiállítás kapott helyet.
Körben, a félfedél alatt a használati eszközök mellett kiállították azokat a nagyított fotókat, amelyeket a székelyudvarhelyi Kováts-fényképészet archívumában találtak és bizonyítottan Székelyderzsben készültek, illetve idevalósi embereket ábrázolnak az 1890 és 1950 közötti időszakban.
Növekszik a település vonzereje
Azáltal, hogy ma már műút vezet Székelyderzsre, sokkal többen, könnyebben jutnak el ide. Nincsen ugyan kiépült teljes turisztikai infrastruktúra, de az alapok megvannak. Létezik néhány vendégszoba és kulcsosház, bár korántsem annyi, hogy jelentős vendégmegtartó erőt képviselhessen. Talán a politikum is észleli majd a lehetőségeket és előbb-utóbb – valamelyik választási ciklusban sor kerülhet a Brassó megyébe átvezető út modernizálására, ami közvetlen kapcsolatot jelenthet majd a Szászföld felé.
A most záruló projekt sikeres, de nem elég
Azáltal, hogy április 30-án zárul ez a projekt, egy új időszak veszi kezdetét. A helyiek, élükön a tiszteletessel, a következő hetekben, hónapokban és években találják majd ki a többit, ami az erődtemplomhoz még kell. Hosszú folyamat következik, amíg kiépül a rendszer minden eleme. Tőkére, fantáziára, kezdeményezőkészségre és bátorságra lesz szükség.
Ugyanezt a véleményt osztotta Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnöke és Furu Árpád is, az Erdélyi Unitárius Egyház építészeti és idegenforgalmi főtanácsadója, aki amellett, hogy átadta Bálint-Benczédi Ferenc püspök üdvözletét, elmondta, hogy a jövőben is minden szakmai tanácsot megadnak a derzsieknek, hogy létrehozzák ide a szükséges infrastruktúrát. A település fiataljai körében is zajlik a felvilágosító munka, hiszen itt komoly erőforrások vannak, ha az emberek megtanulnak velük élni. A ma is létező szalonna- és sajtkóstolás nem elég. Ide nem turistát kell várni, hanem vendéget!
Rajtuk volt a falu szeme
A projekt kivitelezésében többen is helyi kötődésűek. A szülőfaluban, rokonok körében dolgozni még nagyobb felelősséget jelent, mint idegenben.
Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány udvarhelyi irodájának igazgatója és Kulcsár Orsolya menedzser soha nem tagadta meg gyökereit. És egyáltalán nem kell szégyenkezniük. “Áldás volt a munkán, hiszen a Jóistennel együtt dolgoztak!” – mondotta Kolumbán Gábor. “Másképp nem is lehet. A posztmodern embernek észhez kell térnie, ha elszakadt a világ rendjétől és improduktív életet él, rá kell ébrednie és éreznie a valódi feladatokra, hozzá kell adnia minden tehetségét és képességét a világ haladása érdekében, nem pedig elvennie, hiszen csak így működik a teremtmény és a Mindenható közötti munkakapcsolat.”
Közös stratégia
Dr. Stefan Magnus Cosoroaba evangélikus lelkész, egyetemi docens, a gyakorlati teológia és valláspedagógia elismert szakembere is püspöki üzenetet hozott, majd röviden ismertette azt a tevékenységet, amelyet az erődtemplomok fenntartása és népszerűsítése terén végez.
“Az erdélyi szászoknak százötven erődtemplomuk van, amelyek közül csak tizenöt van jó állapotban, mintegy huszonkilenc állaga elfogadható ugyan, de ezekre is azonnal milliókat lehetne, s kellene is költeni. A többi – tehát legalább száz középkori szakrális épületről van szó (!) – állapota siralmas. Gyakorlatilag minden gyülekezet temploma veszélyben van, hiszen 1990 után a szászok maradéka is tovább fogyatkozott, az egykori hétszázezres evangélikusból ma már csak mintegy tízezren maradtak az egyházmegyében. A székelyek sokkal jobb helyzetben vannak, hiszen itt még mindig jelentős a falusi környezetben élő őshonos népesség és csak (!) huszonkilenc erődtemplomról kell gondoskodniuk.” Cosoroaba szót ejtett a fővárosi hatóságokkal vívott “mérkőzésekről” is. Elmondta, hogy templomfelújításokról volt szó, amelyekhez a Kulturális Minisztérium biztosított volna egy jelentősebb keretet, ám a tisztségviselők telekkönyvi kivonatot, birtoklevelet, s mindenféle dokumentumot kértek, felszólították, hogy bizonyítsa be egy-egy ingatlanról, hogy annak tulajdonjoga a gyülekezet megszűnése után valóban a püspökségre szállt. A helyzet akkor oldódott meg, amikor Angela Merkel asszony, Németország kancellárja Romániába látogatott, ekkor a különböző útvesztők és osztályok eltekintettek a szigorú, a normális ügymenetet akadályozó szabályozástól és képesek voltak helyesen is értelmezni a törvények betűit. Ezzel a projekttel – taglalta Cosoroaba -, amelyben hét erődtemplom közös promócióját hozzuk létre, végre létrejön az “átjárhatóság”, hiszen mind a hét helyszínen népszerűsítik egymást, hogy az érdeklődők átmenjenek egyik teleülésről a másikra, s a látnivalókat ajánlják tovább barátaik, rokonaik figyelmébe, hogy ők is odalátogassanak. Szó esett még a Transilvania Card nevű projektről, amely kedvezménycsomaggal együtt kínálja az erődtemplomok látnivalóit, a számos kulturális programmal együtt, amely ezeken a helyeken zajlik. Tavaly harmincezer látogatójuk volt, de sokat kell dolgozni azon, hogy még több helyszínen felbukkanva, erősebb marketingmunkát folytathassanak, hiszen a vajdahunyadi várnak egyedül ennél nagyobb volt az éves látogatottsága.
Milyen konkrétumok következnek?
Székelyderzsben rengeteg tennivaló lesz. Ha együtt élnek az emberek a történelmi emlékekkel, akkor ki kell alakítani hozzá a megfelelő környezetet. A templom környezete ma – enyhén szólva – igen eklektikus képet mutat: egyaránt megtalálhatók a másfél-kétszáz éves házak, a Monarchia korát idéző középületek, a szocreál emlékek és a fogyasztói kultúra katalógusai és “akciói” által ránk zúdított idegen anyagokból épített, felújítás címén elrondított családi házak. Ide településkép-védelmi program kell, tájépítészetileg is ki kell alakítani egy megfelelő és igényes arculatot, amelynek megtartása és organikus fejlesztése minden helyben lakó polgár és vállalkozó joga és kötelessége lesz.
Ahhoz, hogy a turista vendég legyen, olyan megtartó funkciók szükségesek, amelyek nem csak egy-két órára, hanem akár napokra is lekötik az idelátogatót. Fel kell támasztani az alvó népi mesterségeket: fafaragók, bőrdíszművesek, szövő- és varróműhelyek kellenek, kovács- és asztalosszakmát bemutató látvány-manufaktúrákat lehet létrehozni, hozzáértő, nyelveket beszélő, nyitott üzemeltetőkkel, akik nem csak ideiglenes jövedelemkiegészítést látnak az ilyen foglalatosságokban.
Annyi kiváló élelmiszert kell előállítani, hogy ne kelljen hipermarketekből etetni a vendéget. A templom és az erőd tereiben pedig minőségi programokkal esélyt lehet majd teremteni a kultúrát is fogyasztó érdeklődőknek.
Innen, a templomerőd kapujából lehet rálátni a jövőre. A múlt hasznosítása jóvoltából körvonalazódhat a látható és élhető jövő.
Simó Márton/ Élő Székelyföld MunkacsoportSimó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com
Négy célkitűzés valósult meg Székelyderzsben az utóbbi tizenegy hónapban: restaurálták a templom falképeit, múzeumi jellegű kiállítás nyílt a vártemplom bástyáiban, jelentékenyen megnövelték a falu és környéke turisztikai vonzerejét, és másik hat – ugyancsak a világörökség részét képező – testvér-templomvárral egyazon projektben létrejött kiállítás, népszerűsítő kiadványok, térképek, promóciós film, valamint weboldal által, közösen népszerűsítik az értékeket magyar, német, angol és román nyelven.
Ez a mindeddig példátlan összefogás többéves előkészítő munka után az Erdélyi Unitárius Egyház, a Romániai Evangélikus Egyház és a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány együttműködése mentén, a romániai Művelődési Minisztérium bonyolításával, az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus (EGT) 2009-2014 révén valósulhatott meg 390.909 lejes (hozzávetőlegesen 90.000 eurós) keretből.
Székelyderzs, Kelnek, Nagybaromlak, Berethalom, Szászkézd, Szászfehéregyháza és Prázsmár mostantól kezdődően közös turisztikai “csomagban” mutatkozik be a turistáknak.
Vegyük sorra a megújulás négy témakörét.
Restaurálták a freskókat
A székelyderzsi templomban található falképeket az egyik kísérő katona zászlójának latin felirata szerint 1419-ben készítették. A templom maga azonban jóval korábbi. A szentélyrész – ahol most az orgona található – a 13., a templomhajó a 15., míg a várfalak és bástyák a 16. században épült, a templom tetején található védelmi szint a lőrésekkel és szuroköntőkkel Basta 1605-ös erdélyi betörése után készült el Petky János erdélyi kancellár költségén. A szentély boltozatát faragott kövek díszítik, amelyek között látható a székelység címere, egy címerpajzsban korai eke-ábrázolás és a Petky-család címere is.
A négy falkép – a déli oldalon Pál apostol megtérésének jelenetei, Szent Mihály arkangyal egész alakos ábrázolása, illetve három püspöksüveges alak látható töredékesen, az északi falon pedig a Szent László legenda jelenetei – a 17. század végéig voltak láthatók, amikor az unitárius gyülekezet bemeszeltette. A freskók az 1887-es felújításkor kerültek ismét elő, amely állapot Huszka József rajza jóvoltából ismert számunkra. Több alkalommal is végeztek templomfelújítási munkálatokat, a freskókat azonban csak konzerválták, illetve olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek azok állapotát voltak hivatottak konzerválni. Teljes falfeltárást 2008-ban végeztek, amely során kiegészült a Szent László legenda ábrázolása az elveszettnek hitt kivonulási jelenettel. A teljes freskórestaurálást immár 2015-ben, a jelenlegi program keretében végezhették el.
Ma olyan élénk színekben és részletes gazdagsággal tekinthetők meg a falképek, mint keletkezésük idején. A freskók keletkezésének közelgő 600. évfordulója alkalmából tisztelegnek a késői leszármazottak az ősök emléke előtt. tegyük hozzá: igencsak illő és méltó módon.
Múzeumi jellegű kiállítás nyílt a bástyákban
Köztudott, hogy máig él a szokás Székelyderzsben, hogy a szalonnát a templom bástyáiban tárolják. A 18. században félfedél formájúra épült át az erőd, ahová az egyházközség tagjai különböző ingóságaikat és élelmiszerkészleteiket helyezhették el (kelengyésláda, szerszámok, a hombárokban pedig gabonakészletüket tarthatták), a bástyákat szalonna és füstölt hús tárolására használták, s használják mind a mai napig.
A hagyomány szerint a megbízott egyházfi csak bizonyos napokon nyitotta ki a szalonnás-kamrát, ahonnan a háziasszonyok egy hétre vagy jól meghatározott időszakra való mennyiséget vételezhettek. Ez a szokás beosztásra, ésszerű gazdálkodásra szoktatta a háziasszonyokat.
Mivel a paraszti életszerben, a hagyományos falusi háztartásban használt tárgyak az erődtemplomban voltak, nem kellett most mást tenni, mint konzerválni őket, a helyükön maradhattak, kiegészülve a kelléktár többi darabjával. Így megtekinthető egy 19. század végét idéző szobabelső is.
Az Arany Griff Lovagrend segítségével pedig egy állandó középkori fegyver- és ruházati kiállítás kapott helyet.
Körben, a félfedél alatt a használati eszközök mellett kiállították azokat a nagyított fotókat, amelyeket a székelyudvarhelyi Kováts-fényképészet archívumában találtak és bizonyítottan Székelyderzsben készültek, illetve idevalósi embereket ábrázolnak az 1890 és 1950 közötti időszakban.
Növekszik a település vonzereje
Azáltal, hogy ma már műút vezet Székelyderzsre, sokkal többen, könnyebben jutnak el ide. Nincsen ugyan kiépült teljes turisztikai infrastruktúra, de az alapok megvannak. Létezik néhány vendégszoba és kulcsosház, bár korántsem annyi, hogy jelentős vendégmegtartó erőt képviselhessen. Talán a politikum is észleli majd a lehetőségeket és előbb-utóbb – valamelyik választási ciklusban sor kerülhet a Brassó megyébe átvezető út modernizálására, ami közvetlen kapcsolatot jelenthet majd a Szászföld felé.
A most záruló projekt sikeres, de nem elég
Azáltal, hogy április 30-án zárul ez a projekt, egy új időszak veszi kezdetét. A helyiek, élükön a tiszteletessel, a következő hetekben, hónapokban és években találják majd ki a többit, ami az erődtemplomhoz még kell. Hosszú folyamat következik, amíg kiépül a rendszer minden eleme. Tőkére, fantáziára, kezdeményezőkészségre és bátorságra lesz szükség.
Ugyanezt a véleményt osztotta Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnöke és Furu Árpád is, az Erdélyi Unitárius Egyház építészeti és idegenforgalmi főtanácsadója, aki amellett, hogy átadta Bálint-Benczédi Ferenc püspök üdvözletét, elmondta, hogy a jövőben is minden szakmai tanácsot megadnak a derzsieknek, hogy létrehozzák ide a szükséges infrastruktúrát. A település fiataljai körében is zajlik a felvilágosító munka, hiszen itt komoly erőforrások vannak, ha az emberek megtanulnak velük élni. A ma is létező szalonna- és sajtkóstolás nem elég. Ide nem turistát kell várni, hanem vendéget!
Rajtuk volt a falu szeme
A projekt kivitelezésében többen is helyi kötődésűek. A szülőfaluban, rokonok körében dolgozni még nagyobb felelősséget jelent, mint idegenben.
Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány udvarhelyi irodájának igazgatója és Kulcsár Orsolya menedzser soha nem tagadta meg gyökereit. És egyáltalán nem kell szégyenkezniük. “Áldás volt a munkán, hiszen a Jóistennel együtt dolgoztak!” – mondotta Kolumbán Gábor. “Másképp nem is lehet. A posztmodern embernek észhez kell térnie, ha elszakadt a világ rendjétől és improduktív életet él, rá kell ébrednie és éreznie a valódi feladatokra, hozzá kell adnia minden tehetségét és képességét a világ haladása érdekében, nem pedig elvennie, hiszen csak így működik a teremtmény és a Mindenható közötti munkakapcsolat.”
Közös stratégia
Dr. Stefan Magnus Cosoroaba evangélikus lelkész, egyetemi docens, a gyakorlati teológia és valláspedagógia elismert szakembere is püspöki üzenetet hozott, majd röviden ismertette azt a tevékenységet, amelyet az erődtemplomok fenntartása és népszerűsítése terén végez.
“Az erdélyi szászoknak százötven erődtemplomuk van, amelyek közül csak tizenöt van jó állapotban, mintegy huszonkilenc állaga elfogadható ugyan, de ezekre is azonnal milliókat lehetne, s kellene is költeni. A többi – tehát legalább száz középkori szakrális épületről van szó (!) – állapota siralmas. Gyakorlatilag minden gyülekezet temploma veszélyben van, hiszen 1990 után a szászok maradéka is tovább fogyatkozott, az egykori hétszázezres evangélikusból ma már csak mintegy tízezren maradtak az egyházmegyében. A székelyek sokkal jobb helyzetben vannak, hiszen itt még mindig jelentős a falusi környezetben élő őshonos népesség és csak (!) huszonkilenc erődtemplomról kell gondoskodniuk.” Cosoroaba szót ejtett a fővárosi hatóságokkal vívott “mérkőzésekről” is. Elmondta, hogy templomfelújításokról volt szó, amelyekhez a Kulturális Minisztérium biztosított volna egy jelentősebb keretet, ám a tisztségviselők telekkönyvi kivonatot, birtoklevelet, s mindenféle dokumentumot kértek, felszólították, hogy bizonyítsa be egy-egy ingatlanról, hogy annak tulajdonjoga a gyülekezet megszűnése után valóban a püspökségre szállt. A helyzet akkor oldódott meg, amikor Angela Merkel asszony, Németország kancellárja Romániába látogatott, ekkor a különböző útvesztők és osztályok eltekintettek a szigorú, a normális ügymenetet akadályozó szabályozástól és képesek voltak helyesen is értelmezni a törvények betűit. Ezzel a projekttel – taglalta Cosoroaba -, amelyben hét erődtemplom közös promócióját hozzuk létre, végre létrejön az “átjárhatóság”, hiszen mind a hét helyszínen népszerűsítik egymást, hogy az érdeklődők átmenjenek egyik teleülésről a másikra, s a látnivalókat ajánlják tovább barátaik, rokonaik figyelmébe, hogy ők is odalátogassanak. Szó esett még a Transilvania Card nevű projektről, amely kedvezménycsomaggal együtt kínálja az erődtemplomok látnivalóit, a számos kulturális programmal együtt, amely ezeken a helyeken zajlik. Tavaly harmincezer látogatójuk volt, de sokat kell dolgozni azon, hogy még több helyszínen felbukkanva, erősebb marketingmunkát folytathassanak, hiszen a vajdahunyadi várnak egyedül ennél nagyobb volt az éves látogatottsága.
Milyen konkrétumok következnek?
Székelyderzsben rengeteg tennivaló lesz. Ha együtt élnek az emberek a történelmi emlékekkel, akkor ki kell alakítani hozzá a megfelelő környezetet. A templom környezete ma – enyhén szólva – igen eklektikus képet mutat: egyaránt megtalálhatók a másfél-kétszáz éves házak, a Monarchia korát idéző középületek, a szocreál emlékek és a fogyasztói kultúra katalógusai és “akciói” által ránk zúdított idegen anyagokból épített, felújítás címén elrondított családi házak. Ide településkép-védelmi program kell, tájépítészetileg is ki kell alakítani egy megfelelő és igényes arculatot, amelynek megtartása és organikus fejlesztése minden helyben lakó polgár és vállalkozó joga és kötelessége lesz.
Ahhoz, hogy a turista vendég legyen, olyan megtartó funkciók szükségesek, amelyek nem csak egy-két órára, hanem akár napokra is lekötik az idelátogatót. Fel kell támasztani az alvó népi mesterségeket: fafaragók, bőrdíszművesek, szövő- és varróműhelyek kellenek, kovács- és asztalosszakmát bemutató látvány-manufaktúrákat lehet létrehozni, hozzáértő, nyelveket beszélő, nyitott üzemeltetőkkel, akik nem csak ideiglenes jövedelemkiegészítést látnak az ilyen foglalatosságokban.
Annyi kiváló élelmiszert kell előállítani, hogy ne kelljen hipermarketekből etetni a vendéget. A templom és az erőd tereiben pedig minőségi programokkal esélyt lehet majd teremteni a kultúrát is fogyasztó érdeklődőknek.
Innen, a templomerőd kapujából lehet rálátni a jövőre. A múlt hasznosítása jóvoltából körvonalazódhat a látható és élhető jövő.
Simó Márton/ Élő Székelyföld MunkacsoportSimó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com
2016. július 30.
Székelyderzs, az elherdált világörökség (RIPORT)
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu 1999-ben felkerült a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomásokat tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy meglássam, hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet, napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre. “Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen
A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
A várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség. A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, mely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd lelkész.
Tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház s egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: “Az APIA támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus, s bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”. Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében, a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, melyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már ő, kinek egy 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégeket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel az erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbákozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert kora délután Udvarhelyre kell menniük. Kb. félóra múlva az erődtemplomban nézelődöm, mikor szól az idegenvezető, hogy le lett fújva az ebéd, mert vendéglátóim a tervezettnél korábban kell bemenjenek a városba.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültessenek sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. “Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, melyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst. “Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve, alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár is van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakossághoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta 10-től 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik. A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árúsít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. “Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász. “Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, ahol Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget. A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő. Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet, tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember. Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. “Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú várólistán van, döntés az ügyben ősszel várható.
Pengő Zoltán
maszol.ro
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu 1999-ben felkerült a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomásokat tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy meglássam, hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet, napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre. “Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen
A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
A várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség. A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, mely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd lelkész.
Tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház s egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: “Az APIA támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus, s bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”. Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében, a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, melyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már ő, kinek egy 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégeket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel az erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbákozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert kora délután Udvarhelyre kell menniük. Kb. félóra múlva az erődtemplomban nézelődöm, mikor szól az idegenvezető, hogy le lett fújva az ebéd, mert vendéglátóim a tervezettnél korábban kell bemenjenek a városba.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültessenek sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. “Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, melyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst. “Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve, alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár is van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakossághoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta 10-től 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik. A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árúsít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. “Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász. “Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, ahol Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget. A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő. Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet, tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember. Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. “Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú várólistán van, döntés az ügyben ősszel várható.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2016. augusztus 19.
Székelyderzs, az elherdált világörökség
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu, 1999-ben került fel a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomást tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, hogy jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet: napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre.
„Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen. A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
Megtudom, hogy Kelemen Hunor kulturális minisztersége alatt a derzsi templom 1,015 millió lejt kapott felújításra a Művelődési Minisztériumtól az Országos Műemlékvédelmi Program keretében. A templomot körülvevő várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség.
A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, amely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd. A lelkész tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház és egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, s így nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: „A mezőgazdasági kifizetési ügynökségtől (APIA) kapott támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus. Ugyanakkor, bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”.
Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja pedig Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, amelyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már a lelkész, akinek 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel a erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbálkozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert koradélután Udvarhelyre kell menniük. Kb. fél óra múlva az erődtemplomban nézelődöm, amikor szól az idegenvezető, hogy lefújták az ebédet, mivel vendéglátóimnak a tervezettnél korábban kell a városba indulniuk.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültetniük sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. „Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, amelyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst.
„Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve: alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Erősség, de nem prioritás
A megyei önkormányzat számára Székelyderzs nem tartozik az idegenforgalmi prioritások közé, legalábbis ezt sugallja Hargita Megye Turizmusfejlesztési Stratégiája. A 287 oldalas tanulmányban négyszer szerepel Székelyderzs, egy grafikonon és három, általánosságokat tárgyaló szövegkörnyezetben. A dokumentum a megyei turisztikai erőforrásainak erősségei közé sorolja a világörökséghez tartozó erődtemplomot, ugyanakkor minimális teret szentel neki. A szerzők a Kulturális látványosságok: erődtemplomok és egyéb vallási építmények című nyúlfarknyi fejezetben foglalkoznak érdemben Derzzsel, azt javasolva, hogy a megye templomait ne egymással versengve, hanem egységes turisztikai ajánlatként népszerűsítsék. A dokumentum készítői meglepő szintű tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot, azt állítva, hogy „az énlaki templom szintén világörökségi akkreditálás alatt áll”. Ekkora baki egy ilyen tanulmány kissé kínos.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy a dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakosságszámhoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta délelőtt 10-től délután 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik.
A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árusít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. „Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász.
„Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, aholy Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget.
A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem azért, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket, akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő.
Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet és tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember.
Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. „Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú például várólistán van, de jelölését a szakértői kormány – ismeretlen okokból – vissza akarja vonni.
Pengő Zoltán
maszol.ro
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu, 1999-ben került fel a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomást tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, hogy jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet: napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre.
„Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen. A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
Megtudom, hogy Kelemen Hunor kulturális minisztersége alatt a derzsi templom 1,015 millió lejt kapott felújításra a Művelődési Minisztériumtól az Országos Műemlékvédelmi Program keretében. A templomot körülvevő várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség.
A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, amely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd. A lelkész tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház és egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, s így nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: „A mezőgazdasági kifizetési ügynökségtől (APIA) kapott támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus. Ugyanakkor, bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”.
Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja pedig Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, amelyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már a lelkész, akinek 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel a erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbálkozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert koradélután Udvarhelyre kell menniük. Kb. fél óra múlva az erődtemplomban nézelődöm, amikor szól az idegenvezető, hogy lefújták az ebédet, mivel vendéglátóimnak a tervezettnél korábban kell a városba indulniuk.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültetniük sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. „Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, amelyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst.
„Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve: alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Erősség, de nem prioritás
A megyei önkormányzat számára Székelyderzs nem tartozik az idegenforgalmi prioritások közé, legalábbis ezt sugallja Hargita Megye Turizmusfejlesztési Stratégiája. A 287 oldalas tanulmányban négyszer szerepel Székelyderzs, egy grafikonon és három, általánosságokat tárgyaló szövegkörnyezetben. A dokumentum a megyei turisztikai erőforrásainak erősségei közé sorolja a világörökséghez tartozó erődtemplomot, ugyanakkor minimális teret szentel neki. A szerzők a Kulturális látványosságok: erődtemplomok és egyéb vallási építmények című nyúlfarknyi fejezetben foglalkoznak érdemben Derzzsel, azt javasolva, hogy a megye templomait ne egymással versengve, hanem egységes turisztikai ajánlatként népszerűsítsék. A dokumentum készítői meglepő szintű tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot, azt állítva, hogy „az énlaki templom szintén világörökségi akkreditálás alatt áll”. Ekkora baki egy ilyen tanulmány kissé kínos.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy a dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakosságszámhoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta délelőtt 10-től délután 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik.
A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árusít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. „Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász.
„Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, aholy Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget.
A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem azért, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket, akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő.
Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet és tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember.
Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. „Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú például várólistán van, de jelölését a szakértői kormány – ismeretlen okokból – vissza akarja vonni.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2017. május 23.
Uniós támogatásból újul meg a szászkézdi evangélikus erődtemplom
Európai uniós alapokból újítják fel az UNESCO-világörökség részét képező szászkézdi evangélikus erődtemplomot – tájékoztat a központi fejlesztési régió hétfőn kiadott közleményében.
Az Agerpres által idézett forrás szerint a 2,32 millió lej értékű (ebből 2,16 millió lej vissza nem térítendő) támogatásról szóló dokumentumot hétfőn írta alá Johannes Halmen, a Maros megyei Szászkézd evangélikus parókiájának képviselője és Simona Creţu, a fejlesztési régió igazgatója. A szászkézdi és a másik hat, a központi fejlesztési régió területén (Berethalmon, Nagybaromlakon, Prázsmáron, Szászfehéregyházán, Kelneken és Székelyderzsen) lévő templom, amelyeket a világörökség részének nyilvánítottak, több mint ötszáz éve épültek, és a régió épített örökségének legreprezentatívabb darabjait képezik.
„A munkálatokkal teljesen felújítják (a falakat, a tetőzetet, a lépcsőket, a padlózatot, az elektromos hálózatot) a templom harangtornyát, amely az egyik legszebb középkori építmény Erdélyben” – áll a közleményben. Miután 2019-ben a felújítási munkálatokat befejezik, a turisták nemcsak a templomot, hanem a tornyot is látogathatják majd. Krónika (Kolozsvár)
Európai uniós alapokból újítják fel az UNESCO-világörökség részét képező szászkézdi evangélikus erődtemplomot – tájékoztat a központi fejlesztési régió hétfőn kiadott közleményében.
Az Agerpres által idézett forrás szerint a 2,32 millió lej értékű (ebből 2,16 millió lej vissza nem térítendő) támogatásról szóló dokumentumot hétfőn írta alá Johannes Halmen, a Maros megyei Szászkézd evangélikus parókiájának képviselője és Simona Creţu, a fejlesztési régió igazgatója. A szászkézdi és a másik hat, a központi fejlesztési régió területén (Berethalmon, Nagybaromlakon, Prázsmáron, Szászfehéregyházán, Kelneken és Székelyderzsen) lévő templom, amelyeket a világörökség részének nyilvánítottak, több mint ötszáz éve épültek, és a régió épített örökségének legreprezentatívabb darabjait képezik.
„A munkálatokkal teljesen felújítják (a falakat, a tetőzetet, a lépcsőket, a padlózatot, az elektromos hálózatot) a templom harangtornyát, amely az egyik legszebb középkori építmény Erdélyben” – áll a közleményben. Miután 2019-ben a felújítási munkálatokat befejezik, a turisták nemcsak a templomot, hanem a tornyot is látogathatják majd. Krónika (Kolozsvár)