Kis Csaba református lelkész 1985 óta szolgál a havadi gyülekezetben. Leányegyház a nagyadorjáni, s hétvégeken Gegesben is szolgál. 1985-ben 400 lélek tartozott a havadi és 190 a nagyadorjáni református gyülekezethez. Ez az idénre 260-ra, illetve 60-ra apadt. A fogyatkozás tovább tart. A falvak lassan-lassan elöregednek, a fiatalok máshol keresnek megélhetést. Az üresen maradt házakba romák költöznek. A többi településsel ellentétben viszont itt a romáknak a társadalomba való beilleszkedése nem okoz gondot. Náluk sok gyermek van, így évtizedek múlva megváltozik a demográfiai egyensúly. Valamikor itt csak magyar szót lehetett hallani, most azonban egyre több a román. Geges elszegényedett gyülekezet, képtelen saját lelkészt tartani. A gyülekezet lélekszáma 270-re apadt. /Nagy Annamária: Apadó lélekszám. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./

Maros megyében a múlt heti esőzések miatt Gyulakután és környékén 320 családi házat, háztájit öntött el a víz, a kutak megfertőződtek. A további felhőszakadás sújtotta települések: Cserged, Kiscserged, Hidegkút, Nagyadorján, Szentháromság, Vámosgálfalva, Nyárádgálfalva, Kerelőszentpál, Búzásbesenyő, Csittszentiván, Bergenye, Mikefalva, Désfalva. A károk felmérése folyamatban van. /Megint a víz volt az úr! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./

Immár többéves hagyománya van annak, hogy az Adorjáni nevet viselők leszármazottjai minden év augusztus első szombatján, idén 6-án Havadon találkoznak, ott, ahol az ősök éltek. Itt élt néhai Adorjáni Károly (1853-1919), aki Kisadorjánból vitt feleséget magának, Adorjáni Esztert. Házasságukból 24 gyerek született. Nem mind nőttek fel, de több mint tízen családot alapítottak. A leszármazottak (utódok) visszajárnak Havadra, emlékezni a szülőföldre és ismerkedni egymással, mert immár – Istennek hála – kétszáznál többen vannak. Idén megtekintik a névadó falvakat, a két Adorjánt. Nagyadorjánban megnézik a műemlék harangot, amelyet 1650-ben öntöttek. A havadi református templomban az igét Adorjáni Dezső Zoltán, evangélikus püspök vagy ifj. Balogh Károly fogja hirdetni. Mindketten a család leszármazottai. /Id. Balogh Károly nyugalmazott lelkész: Adorjániak találkozója Havadon. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

Nyárádgálfalva községközpontban és a hozzá tartozó falvakban – Nagyadorján, Kisadorján, Bede, Szentháromság, Nyomát, Nyárádszentlászló – 2.943 lélek él. A lakosság 80%-a magyar, a többi román és roma nemzetiségű. A gazdaság húzóágazatai a mezőgazdálkodás és az állattenyésztés. Karácsony Károly polgármester elmondta, hogy folyamatosan csökken a lakosság fizetőképessége. A felújított adorjáni útszakaszt tönkretette az árvíz. Nagyadorjánban az árvíz a hidat is megrongálta, Szentháromságon és Bedében is tetemesek az árvízkárok. Kormánytámogatást nem kaptak. Nyárádszentlászlón a volt iskola épületét az unitárius egyház visszakapta. /Kilyén Attila: Az emberek szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./

Kis- és Nagyadorján Nyárádgálfalvához tartozó két falu zárt elszigetelt, érintetlen völgyben. A marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ a falu üresen álló volt iskolaépületében a gálfalvi tanáccsal együttműködve környezetvédelmi információs és fejlesztési központot létesített. Megpróbálták gyakorlatba ültetni az integrált folyógazdálkodás elveit. Az Adorjánok völgye egy olyan könyvecske, amely a sokévi munka eredményeit foglalja össze. Szerzője Hajdú Zoltán mérnök, a Fókusz Öko Központ vezetője, aki bemutatta be a vízgazdálkodási mintaprogram elméleti és gyakorlati oldalait. A kiadvány a marosvásárhelyi Kreatív Stúdióban készült. /-vagy-: Az Adorjánok völgye. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 23./

Egy hét múlva megkötik a szerződést, majd elkezdődhetnek a versenytárgyalások, hogy kiválasszák a kivitelezőt a Nyárádgálfalvát Szentháromsággal és Bedével összekötő 5,5 kilométeres útszakasz korszerűsítésére. A SAPARD pályázaton elnyert pénzből leaszfaltozzák a szóban forgó útszakaszt. A nyárádgálfalvi és szentháromsági művelődési otthonok felújítására használják fel azt az egymillió forintot, amit Marosvásárhely testvérvárosa, Kecskemét önkormányzata adományozott a településnek. A Szülőföld Alaptól nyert pénzzel a polgármesteri hivatal számítógép-parkját szerelték fel. A Focus Eco Centerrel közösen a vizes élőhelyek rehabilitációjára pályáznak Kis- és Nagyadorjánban. Július 8-án a község látja vendégül a 18 Kárpát-medencei Szent László nevet viselő település küldöttségét. A romániai falvak mellett Szlovéniából, Szlovákiából, Magyarországról és Horvátországból várnak részvevőket. A község elöregedett falvaiban a polgármesteri hivatal a Caritas segítségével működteti az idős, beteg személyek házi gondozását. A földek egy része parlagon, a gyümölcsösök, szőlősök kipusztultak. A község lakossága elöregedett. /(kilyén): Nyárádgálfalvi oldal. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30/

A harangok vigasztaló szava
November 4-e az 1956-os forradalom bukásának napja. A világ magyarsága emlékezik e gyásznapra. E gyásznapnak vihara megérintette a dombok, hegyek, erdők közé eldugott Nagyadorjánt is. Ez a vihar elsodort két embert, és szomorúságba ejtette családjukat.
Balogh Ábelt és Biró Sándort, a falu két földműves emberét egy napon letartóztatták, majd elítélték őket mint az 56-os eszmék szimpatizánsait és az eszmék terjesztőit. Biró Sándort 5 évre, Balogh Ábelt 3 évre ítélték teljes vagyonelkobzással. Tőlük hallottam, hogy amíg vizsgálati fogságban voltak, a Vártemplom és a Kistemplom harangjainak szava vigasztalta őket, adott reményt nekik a kiszabadulásra.
Az említettek már nincsenek életben. Sírjaiknál a leszármazottak emlékeztek halottak napján életükre és a meg nem érdemelt szenvedéseikre
Ők, a nagyadorjáni ötvenhatosok, már nem hallják a harangok vigasztaló szavát. De halljuk mi, az élők és veszünk vigasztalást az ércnyelvek által elkongatott üzenetekből. És velünk együtt még nagyon sokan vigasztalódnak Erdély városaiban és falvaiban. Ugyanis egy idő óta szokássá lett, hogy halottak napján megkondítják a harangokat és hívják az élőket a temetőkbe, ott nyugvó szeretteik sírjához.
Legyen békés nyugalmuk az elköltözötteknek. Isten erősítse és vigasztalja az emlékezőket!
Id. Balogh Károly

100 éve született Nagy Ödön
Aki hátaslovat kapott nászajándékba
Száz éve, 1914. május 31-én született Nagy Ödön (meghalt 1995. szeptember 1-jén), református lelkész, néprajzkutató, egyház- és helytörténész, Nagy Olga írónő bátyja. Édesapja gazdatiszt volt a Szamos (ma Beszterce- Naszód) megyei Sajóudvarhelyen, itt született Nagy Ödön. Később Mezőpanitban laktak, ahol kijárta az elemi iskolát, majd a hétéves gimnáziumot a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. Mindössze 18 éves, amikor felkerül a kolozsvári egyetem bölcsészkarára, ahonnan 1934-ben átiratkozik a református teológiára. Itt végez 1937-ben. 1937–38-ban a budapesti Néprajzi Intézetben Győrffy István irányításával néprajzot tanul. Korábban, 1935-ben bekerül a Kolozsváron megjelenő Ifjú Erdély c. lap szerkesztőbizottságába, és külső munkatársa a Hitel és a Havi Szemle c. lapoknak.
Már marosvásárhelyi diákévei alatt elkezdi látogatni a Kemény Zsigmond Társaság összejöveteleit, részt vállal az önképzőköri munkában, s megjelenik több IKE- konferencián, amely a vallásos ébredési mozgalmat hirdeti a két világháború között. Tanára volt Molter Károly, aki nagy hatással volt rá, az ő biztatására kezdi lejegyezni Mezőpanit és más falvak népdalainak szövegét. Miután leérettségizik, a német "vándormadár" mozgalom hatására gyalogosan bejárja Erdélyt, megismerkedik az Erdélyi Fiatalok csoportosulás falukutató munkájának eszméivel. Nagy hatással vannak rá Földes Károly lévita lelkész lesújtó mezőségi beszámolói, aki a Maros és Szamosok közti vidéket "az erdélyi magyarság temetőjének" nevezte.
Lelkészként 1939-ben kerül első állomáshelyére, Kissármásra, majd Nagyölyvesre, Mezőújlakra, Mezőköbölkútra, Mezőméhesre, Hariba, Istvánházára, Mezőfelébe, Szolokmára és Havadra. 11 évig szolgálta a havadi gyülekezetet, innen költözött vissza Mezőfelébe, ahol korábban lakást vásárolt, és itt halt meg 81 éves korában.
Már egész fiatalon elkezdi érdekelni a falukutatás, a helytörténet, a néprajz, az egyháztörténet. Alig múlt 20 éves, amikor Jenei Sándorral (a későbbi pusztakamarási lelkésszel) közösen megírják A mi játékaink (1936) c. kötetet. Rá két évre, 1938-ban jelent meg Kolozsváron Téli néphagyományaink. Útmutató a néprajzi gyűjtőknek, egy évvel később pedig a Tavaszi néphagyományaink. Útmutató a néprajzi gyűjtőknek.
Makkai Endrével (szintén református lelkészhallgató) összeállította az erdélyi téli szokáskör egyik legjobban megírt és leggazdagabb kötetét, az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez (1939) címűt, mely kibővítve 1993-ban jelent meg a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete gondozásában, Barna Gábor igényes szerkesztése alatt.
Lelkészi szolgálata idején számtalan néprajzi munkája született abból a faluból, ahol szolgált. Ezek későbben a Népismereti Dolgozatokban, a Néprajzi Látóhatárban, a Korunk Évkönyvében és a Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyvben jelentek meg. A gyülekezetek egyháztörténetét a Historia Domusba másolta be, bátran vállalva, hogy a szájhagyományban, írásos krónikák lapjain megmaradt szívderítő, humoros történetek is bekerüljenek feljegyzéseibe.
Sajnos, nem érhette meg a havadi lelkészség idején többedmagával gyűjtött és a későbbiekben két kötetben kiadott falumonográfiát. Az első 2000-ben Változó népi kultúra, a második 2002-ben Népi gazdálkodás Havadon cím alatt jelent meg. Többszerzős, gyűjteményes kötetekről van szó, melyek első kötete Havad szellemi néprajzát (történetét, szokásait, erkölcsi rendjét stb.) vizsgálja, a második a gazdasági élet történetét és több évszázados alakulását, fejlődését örökíti meg. Mindkét kötet testvére, Nagy Olga kolozsvári írónő, néprajzkutató irányítása alatt született, aki gyakran járt Havadra, több kötetre való anyagot gyűjtött a faluban, szerette e kis magyar közösséget, de a falu is őt. Az első kötet bemutatójára (2000. május 12-én) eljött Nagy Olga is, a másodikra – beteg lévén – csak üdvözlő sorokat küldött, de itt volt Nagy Ödön két gyereke Marosludasról illetve Kolozsvárról.
2001-ben a marosvásárhelyi Mentor Kiadó kiadta (kiadásra előkészítette, gondozta Keszeg Vilmos) a Palástban. Lelkészek szórványban című háromszerzős kötetet, amelynek első részében Nagy Ödön vall életéről és pályájáról 1991-ben, Emlékeim cím alatt. (További szerzők: Hermán János és Nyitrai Mózes.)
1939-ben részt vesz Istók Sándor pusztakamarási lelkész temetésén (öt lelkész volt jelen), ő végzi a bejegyzést a halottak anyakönyvébe.
Nagy Ödön egyenes tartású, szókimondó ember volt, amiért ma is szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá. Többször vállalt szolgálatot a környékbeli falvakban, ahová – az akkori körülményeknek megfelelően – lószekérrel, hátaslóval vagy gyalogosan ment át szolgálatát elvégezni. A lóháton való szolgálatvállalást már egészen korán elkezdte: nászajándékként násznagyától egy hátaslovat kapott ajándékba, hogy ezzel keresse fel a magyarok által lakott szórványfalvakat a Mezőségen.
Havadi lelkészsége idején Nagyadorjánba – leányegyház volt – mindig lószekérrel utazott, hegyen keresztül.
Temetési szertartásán Fülöp G. Dénes, a Vártemplom lelkésze szolgált, a mezőfelei sírnál Barabás László néprajzkutató beszélt.
Nagy Ödönt 1979-ben ismertem meg közelebbről, aki a készülő havadi monográfia hiányzó fejezeteit hozta szóba, ezek megírására biztatva e sorok íróját. Így kerültem abba az értelmiségi csapatba, amely később, az ezredfordulón két kötetet adott a magyar néprajztudománynak.
Gazdag személyi könyvtára volt, ahonnan szívesen kölcsönzött könyveket azoknak, akiknél látta a népi kultúra iránti érdeklődés csíráját. Később, amikor nyugállományba vonult (néprajzkutatóként sohasem), többször küldött levelet alulírottnak — néprajzi tudását nem rejtve véka alá, szívesen oktatva a néprajztudomány alapfogalmaira. Két ritkaságnak számító kötetet őrzök tőle, A magyarság néprajza I-II. kötetét, a Bátky–Györffy–Viski-féle kiadást 1941–43-ból, amely ma is a tárgyi néprajz "nagykátéja". Ezeket egyik pusztakamarási utamról hazatérve adta át a ’90- es évek elején, amikor mezőfelei otthonában kerestem fel, mondanom sem kell, szimbolikus, potom árért.
A Palástban megjelent önéletrajzában így emlékszik a marosvásárhelyi Református Kollégium zenetanárára, Vajda Mártonra, aki gyakran mondta a diákoknak: "Magyarnak születtél, maradj magyar minden körülmények között, mert csak így lehetsz becsületes ember"!
Hitte és cselekedte is a korábbi intelmeket.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Húsvéti határkerülés a Nyárádmentén
A húsvéti határkerülés középkori, egyházi-liturgikus eredetű szokása Közép-Európának és egyben a magyarságnak,amely korunkra csak a peremterületeken maradt fenn. Erdélyben katolikusok és protestánsok egyaránt gyakorolták. Az európai népek körében ismert rítus, hogy egy bizonyos területet vagy vetést körüljárással, mágikus körrel védenek meg a pusztításoktól, csapásoktól, zárnak el a gonosztól. Ennek a képzetnek még a kereszténység előtti korba nyúlnak agyökerei.
A nyárádmenti határkerülés tehát régmúlt idők egymásra tevődött emlékeit őrzi, különböző korú és funkciójú szokáselemek láncolata. Amikor 1969-ben mint riportúton járó, érdeklődő egyetemi hallgatónak Bedében Magyari Ferencék és Vadasdon Máthé Józsefék először sorolták falujuk húsvéti szokásrendjét, erre az összetettségre nem gondoltam, csak érdekesnek, különösnek találtam. Elhatároztam, hogy további "riporteri" búvárkodásba kezdek a szomszédos falvakban is. A régebbi leírások csupán két falura, Szentgericére és Vadasdra szorítkoztak, de hamarosan kiderült, hogy az emlékezetben elérhető adatok szerint szinte az egész Nyárádmentén és a szomszédos Kis- Küküllő vidékének több falujában is élt ez a szokás. Akkor a következő nyárádmenti falvakban kérdezősködtem: Andrásfalva, Bede, Jobbágyfalva, Nagyadorján, Nyárádgálfalva, Nyárádszentlászló, Nyomát, Szentgerice, Szentháromság, Nyárádszereda, valamint a Kis- Küküllő vidéki Vadasd, Havadtő és Rigmány. Ezekben a falvakban Szenháromság és Jobbágyfalva kivételével többségükben protestáns felekezetűek, reformátusok és unitáriusok laktak, laknak, akkor tehát a szokáseseménynek a protestánsok által gyakorolt változatával találkoztam.
A határkerülés protestáns modellje
Ezekben a falvakban a szokásegyüttes a következő fő mozzanatokból állt: 1. előkészületek; 2. gyülekezés és tisztségválasztás; 3. határkerülés és megcsapás; 4. fenyőágazás (virágozás) és 5. öntözés (hajnalozás, kántálás). A határkerülő menetben csak férfiak és legények vettek részt. A legények feladata volt, hogy a határon levő csorgókat, kutakat kitakarítsák, ők újították meg a falvak határait jelző dombocskákat, az ún. határhompokat is. Erre általában nagypénteken került sor egy-egy idősebb ember vezetésével.
Az esemény levezetésére tisztségviselőket választottak: királyt, ítélőbírót, csapómestert, oldalvédőket és sereghajtókat. A király általában idős, tekintélyes ember volt, maguk fölé emelték és háromszor kiáltották: "Határt kerülünk, búzát szentelünk, királyt emelünk". A király a többi tisztségviselővel együtt szabályokat, törvényeket állapított meg a megszólításra, a viselkedésre, és ezeket senkinek sem volt szabad áthágnia. Aki hibázott, annak megcsapás járt. A király parancsolt, az ítélőbíró ítélt, a csapómester csapott a hibázó hátulsó felére. A legtöbb megcsapást a fiatal legényeknek kellett elszenvedniük, akik először vettek részt a határkerülésben. Őket előreküldték, hogy keressék meg a falu határait jelző halmokat, a határhompokat, és ott tüzet gyújtsanak. A menet ellenőrizte, jó helyre rakták-e a tüzet, és mindenféle kifogást emeltek: megcsonkították a saját határukat vagy foglaltak a szomszéd faluéból. Az oldalvédők megragadták a suhancokat, és kezüknél-lábuknál fogva odaverték farukat a határhompokhoz, miközben többször kiáltották: "em-lékezzél, hogy itt van a határ".
Ezekben a falvakban egy középkori európai jogszokás, a megcsapás épült a határkerülésbe. E régi jogszokás helyi alakulását, népszokássá válását bizonyítja az egykori székely széki közigazgatási vezetők színjátékszerű évenkénti megválasztása a határkerülés ceremóniájának levezetésére. A faluközösség nemcsak a határok pontos ismeretét nyújtotta át a felnövő nemzedékeknek, hanem a termőföld megbecsülését, a munka- és rendszeretetet, az összetartozás érzését is. A határkerülésben a fiataloknak kötelezően részt kellett venni, próbákat kellett kiállni. A megcsapásos felavatásnak nemcsak birtokjogai, hanem sokkal szélesebb társadalmi jelentősége is volt: a felavatott fiatalok megkezdhették a legényéletet. Ugyanilyen funkciója volt a Kis-Küküllő menti Gyulakután és környékén a tavaszi csorgóújítás szokásának is.
Mi nem tetszhetett az éber cenzoroknak?
A határkerülésnek ez a formája a legtöbb faluban a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben megszűnt. A tulajdonképpeni határkerülés nem jelentette az egész szokás együttes elhagyását. Közösségi funkcióját a húsvéti fenyőágazás (virágozás), az öntözés és hajnalozás vitte, viszi tovább változatos formákban. 1983 húsvétján Szentháromságon tapasztalhattam, hogy a falu népe mennyire ragaszkodik a három napig zajló eseményhez, milyen méltósággal és jókedvvel éli meg a feltámadás ünnepét. Néhány év múlva, 1988-ban három szomszédos nyárádmenti faluban – Szentlászlón, Gálfalván és Szentháromságon – vettünk részt Bálint Zsigmond fotós barátommal a szokáskör eseményein. Húsvét közeledtével, 1989 tavaszán az előző évi gyűjtésből riportot írtam, és szerettem volna megjelentetni az Új Élet című képes lapban, melynek akkor belső munkatársa voltam. A szerkesztőm – miután elolvasta –, megígérte, hogy "leadja", de a húsvét szót, mivel többször előfordult, egy kivételével kihúzta: határozzam meg másképpen a szokás idejét. Hasonló sorsra jutott a nagypéntek és a nagyszombat megnevezése is. "Összetörte" a piros tojásokat is, kihúzta a szövegből. Az öntözés szónak és cselekvésnek inkább megkegyelmezett. Az emígyen megnyirbált riportot a többi anyaggal elküldte Bukarestbe, ahol a lapot nyomták, de 1989 tavaszán mégsem jelent meg. Csak a fordulat után, a lap 1990 húsvéti számában mondhattuk el, hogy mi lett a sorsa: "Az alábbi írást 1989 húsvétjára szántuk. A cenzúra »éberen közbelépett«. Sejteni vélem, hogy mi nem tetszhetett az éber cenzoroknak: a nyárádmenti falvakban öregek és fiatalok, legények és leányok közösségi, vallásos és magyarságélményként élik meg a húsvéti szokást, és hogy ez napjainkban is vonzó: »Itt is virágozzék a szeretet fája, szálljon áldás minden székely házra, kívánunk kellemes húsvéti ünnepeket.«"
A határkerülés katolikus szokásrendje
Az 1980-as évek végén felkerestem a Felső- Nyárád mente katolikus falvait (Nyárádremete, Nyárádköszvényes, Deményháza, Mikháza), mert azt hallottam, hogy a környéken még élő szokás a húsvéti határkerülés. Az első, felszínes tájékozódásból kiderült, hogy ezekben a falvakban a kommunizmus évtizedében is jártak határkerülni, sőt Nyárádremetén a szokás élete emberemlékezet óta folytonos. De az is hamar kiderült, hogy e falvak határkerülési szokásrendje különbözik a protestáns falvakétól. A gyűjtött adatokból és többszöri személyes részvétel (1990, 1991, 1994, 1996, 1999, 2011) nyomán kirajzolódott a nyárádmenti húsvéti határkerülés régiesebbnek tűnő, az udvarhelyszéki, gyergyói, csíki és háromszéki katolikusok határkerülésével rokon típusú, katolikus modellje.
Nyárádremetén minden húsvét hajnalán a búzával bevetett határrészt kerülték meg, a négyes határforgó szerint az egész remetei határ egynegyedét. Idősebb emberek és asszonyok, előimádkozók és előénekesek vezetésével, zászlókkal, feszületekkel, énekelve a határra vonultak. Az utcai és mezei kereszteknél megálltak, énekeltek, jó termésért, bőségért imádkoztak. A zsenge búzaszálakból koszorúkat fontak és a zászlókra akasztották, úgy vitték a faluba az élet, a feltámadás jelképeit. Zöld ágakat, fűzfaágat, mogyorófaágat is törtek, s megszenteltetés után az istállókba és a kapukra szúrták fel, szentelményként őrizték. Köszvényesen, Deményházán a határkerüléskor avatták fel az újoncokat, vagyis azokat a fiatalokat, akik először mentek határkerülni és a fiatal menyecskéket. Nyírfavesszővel a hátuljukra vernek: "egészséggel viseljétek" – mondják.
Nyárádremetén és az egész nyárádmenti Szentföldön az egyházi processzióként megélt határkerülést a kommunista hatalom sem tudta betiltani, ki-kihagyásokkal megtartották a határbeli körmenetet. Az 1990 óta eltelt években, évtizedekben kiterebélyesedésének, jelentésbeli változásának, a résztvevők megfiatalodásának lehetünk tanúi. Erre a napra hazajönnek a falvakból eltávozottak nemzedékei, hogy az otthoniakkal közösségben ünnepeljenek.
Barabás László
Népújság (Marosvásárhely)

A hagyományos termékektől a néptánccsoportokig
A Nyárádmente értékei
Megmutatta értékeit a Nyárádmente – röviden talán így lehetne jellemezni a hét végén Nyárádszeredában zajló Nyárádmenti Napok rendezvénysorozatot. A kisváros főterén a hagyományos termékek vásárán a környékbeli termelők, kézművesek mutatkoztak be, vasárnap pedig a nyárádmenti néptáncegyüttesek – a legkisebbektől a nagyokig – villogtatták meg tehetségüket.
Több mint harminc termelő, kézműves tette közszemlére áruját a hagyományos vásáron: a jobbágytelki szalmakalap, a nyárádszentsimoni Csipán pálinka csak néhány azok közül, amelyek idegenben is nyárádmenti termékekként váltak ismertté. Ezenkívül az asztaloknál szőttesek, horgolt ékszerek és játékok, szebbnél szebb szárazvirág-kompozíciók, házi készítésű szörpök, kerámiaedények, levendulakészítmények sorakoztak. Akadt kézműves – például Dánél Sándor fazakasmester –, akinek a helyszínen rögtönzött kis műhelyében lehetőségük adódott a gyerekeknek, hogy kipróbálják a mesterség fortélyait.
Hároméves korban kezdenek fonni
A székelytompai Szövérfi család ízletes juhsajtot és túrót kínált. A gazda lánya, Renáta elmondta, két évtizede foglalkoznak állattartással, jelenleg háromszáz juhot és harminc kecskét tartanak. A sajtot, túrót pedig piacokon értékesítik. Mutatós szalmakalapokat, szalmából készült dísztárgyakat kínált a jobbágytelki Bakó Regina és szomszédasszonya, Orbán Veronika. Lelkesen mondták el, hogy Jobbágytelkén már óvodás korban kezdik tanítgatni a gyerekeket a szalmafonásra, és ez a hagyomány ma is ugyanúgy él, mint az ő gyermekkorukban. A szalmakalapok iránt nagy a kereslet, Kolozsvárról, Szatmárról is vannak vásárlóik. A szentgericei Szőcs Edit finom mézet és mézes almaecetet hozott a vásárra. Férjével, Józseffel 2004 óta méhészkednek, 184 méhcsaládjuk van, és a mézet piacokon, illetve kisebb boltokban értékesítik. A termelő készségesen világosította fel vásárlóit, megtudhattuk, hogy a mézes almaecet segíti az emésztést, továbbá erősíti az erek falát.
Szinte nem akadt látogató, aki ne időzött volna el a nyárádszeredai Szabó Botond és édesanyja, Szabó Irma asztalánál, amely roskadozott a színpompás, ízlésesen összeállított virágkompozícióktól. Különlegességképpen pedig egy virágszirmokból készült menyasszonyi ruhát is meg lehetett csodálni, ami Botond, a tizenkettedik osztályt végzett fiatalember keze munkáját dicséri. Bár a virágkötészet jellemzően női szakma, a fiú elárulta, szereti a szép dolgokat, ezért kezdett el "művészkedni". Kiskorában sorra járta a környékbeli virágüzleteket, és legtöbben, látva a fiú lelkesedését, adtak neki egy-egy alapanyagot, amiből már akkor virágdíszek születtek. Mára felkérései vannak, hogy esküvőkre készítsen dekorációkat, és négy Marosvásárhelyi virágüzletnek is bedolgozik. Főként száraz-, illetve selyemvirágból dolgozik, és gipszfigurákat önt, amelyekkel különlegessé teszi a virágkölteményeket.
Mesealakok horgolótűvel
A rajzfilmekből közismert mesealakok horgolt változatait sorakoztatta fel asztalán a gyulakutai Molnos Izabella. Ottjártunkkor éppen egy katicalány pöttyein dolgozott. A kétgyerekes anyuka elárulja, kezdetben hajpántokat, sapkákat horgolt, viszont egy ideje játékokat kezdett készíteni, és úgy tűnik, egyre nagyobb a kereslet a horgolt mesefigurák iránt. Mint mondta, vatelinnel tölti meg a babákat, állatokat, még a játékok szemét is horgolja, hogy ne nyelhessék le a gyerekek. A termékeket interneten értékesíti, rendelésre is elkészíti az óhajtott mesehőst.
Nyárádszeredai lány lett a Bekecsalja szépe
A Nyárádmenti Napok szerves része az immár negyedik alkalommal megszervezett Bekecsalja szépe szépségverseny. Idén tíz lány szállt versenybe a címért, Marosvásárhelyről, Jobbágytelkéről, Berekeresztúrról, Havadról, Nyárádszentimréről, Nagyadorjánból, valamint Nyárádszeredából – tudtuk meg Marton Júlia szervezőtől, aki az elmúlt hét folyamán a lányokat készítette fel, segített a versenyzőknek, hogy elsajátítsák a színpadi mozgást, a helyes testtartást. A szépségverseny másik szervezője, Dászkel János pedig a lányokat fotózta. A Bekecsalja szépe végül a nyárádszeredai Kakasi Krisztina Mária lett, második a Marosvásárhelyi Albert Edina, a másik udvarhölgy pedig a nyárádszeredai Magyari Zsuzsa. A közösségi oldalon zajló szavazás alapján a közönség kedvence Albert Edina lett.
Önkéntes tűzoltók tapasztalatcseréje
Szombaton az önkéntes tűzoltók találkoztak a futballpályán. Tóth Sándor polgármester elmondta, nemrég tűzoltókocsit vásároltak, és azt szeretnék, hogy ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is induljon be a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóság. Ezért meghívtak a Nyárádmentéről több tűzoltócsapatot, hogy a szeredai önkénteseknek adják át tapasztalataikat, hogy amennyiben a helyzet úgy hozza, a szeredai alakulat is a helyzet magaslatán álljon.
Szombat délután az ifjúság vette birtokba a polgármesteri hivatal hátsó udvarát. Nagy Zsolt, a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet elnöke lapunknak elmondta, tavaly első alkalommal szervezték meg az ifjúsági udvart, ahol érdekes előadások, este pedig szabadtéri buli várta a fiatalokat, és már akkor igen népszerű lett, több mint nyolcszázan fordultak meg a rendezvényen. Mivel a külföldi munkavállalás igen aktuális téma, ami sok nyárádmenti fiatalt érint, ezért idén egy olyan fiatal tartott előadást, aki a külföldi munkavállalással kapcsolatosan osztotta meg személyes tapasztalatait a résztvevőkkel.
Nyárádmenti néptánctalálkozó
Az idei Nyárádmenti Napokon a néptánc és a népzene kapott nagyobb teret, első alkalommal került sor nyárádmenti néptáncta-lálkozóra – tudtuk meg Benő Barnától, a Bekecs néptáncegyüttes vezetőjétől. Szombaton a legkisebbek, a Bekecs utánpótlás csoportjai léptek fel, vasárnap délután pedig a néptánctalálkozó zajlott, amelyen több mint 25 tánccsoport lépett fel.
– Ötéves a kihelyezett néptáncoktatási programunk, ennek keretében a Nagy Bekecs táncosai oktatnak néptáncot a kistérség falvaiban, több mint négyszáz gyerekkel foglalkoznak. Lehetőséget adtunk nekik, hogy bemutatkozzanak – fogalmazott Benő Barna. A Nyárádmenti Napokon részt vett a Mór, Örkény, Szerencs, Simontornya és Csorna testvértelepülésekről érkezett, közel harmincfős küldöttség is.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Újjászülető vidéki iskolák
Meszelés helyett korszerűsítés
A nyáron több vidéki iskolában elmaradtak a tervezett vagy pénz hiányában nem tervezett, de igencsak szükséges javítások és meszelések. Ugyanis kiderült: több község is állami támogatást kap a tanügyi intézmények korszerűsítsérée, bővítésére, esetleg újak építésére is. A várható vidéki beruházásoknak mindenhol örülnek.
Maros megyében harminc közigazgatási egység félszáz tanintézménye kaphat állami támogatást a román kormánytól az épületek bővítésére, korszerűsítésére, néhol építésére. A kormány a nyáron fogadta el azt a támogatásra javasolt projektcsomagot, amelyre a helyi beruházások országos programja 2. (PNDL II.) révén nyújt anyagi fedezetet. Az érintett önkormányzatoknak még az idén meg kell kötniük a támogatási szerződéseket a Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapok Minisztériumával. Néhol még dolgoznak a szükséges dokumentáció véglegesítésén, mások már aláírták a szerződéseket.
Leporolták a meglévő terveket
A nyárádgálfalvi Szentiváni Mihály Általános Iskola épületét két teremmel (nyelv és kémia szaklaboratóriummal) és egy amfiteátrummal bővítenék, kicserélnék a tetőzetet, az épület nyílászáróit, központifűtés-rendszert szerelnének, belső illemhelyeket alakítanának ki. A beruházásra már készült egy terv, amit más pályázati forrásokra nyújtottak volna be, ezt a tervet felújították, de az eredetihez képest a mostaniba nem fér bele az iskolaudvarra tervezett sportpálya és a területrendezés, ugyanis csak 4.006.846 lejt hagytak jóvá számukra – tudtuk meg Karácsony Károly polgármestertől. A hír hallatán a gálfalvi iskolában okafogyottá vált és elmaradt a nyári meszelés, de a kisebb egységekben megtörtént. Nagyadorjánban megszűnt az oktatás, a gyerekeket busz szállítja a községközpontba, Nyárádszentlászlón a régi egyházi épületből a felújított kultúrotthonba költöztek át a gyerekek, míg Szentháromságon az épület jó állapotban van, de ott a gyereklétszámmal van gond, a felső tagozaton már csak összevont osztályok működnek.
Csíkfalva községben is elmaradtak a nyári munkálatok, amikor tudomásukra jutott, hogy három projektjükre is támogatást kaphatnak. Balogh István polgármester régóta próbálkozik a tanintézmények épületeinek rendbetételével. Tavalyelőtt támogatást is nyertek a regionális operatív programon a csíkfalvi, nyárádszentmártoni, búzaházi és vadadi iskolák korszerűsítésére, de a mivel időközben a szentmártoni unitárius egyházközség visszakapta az épületet, amelyben az iskola működik, ezt ki kellett venni a tervből, a kivitelezésre szerződött vállalkozó viszont ezt nem fogadta el és nem kezdett hozzá a munkálatokhoz. A község ennek következtében elveszítette a közel egymillió eurós támogatást. Az elöljáró nem adta fel, a felújított tervekkel a PNDL-n is jelentkezett, ezúttal is szerencsésen, bár a szükségesnél kevesebb összegekre számíthat. A csíkfalvi általános iskolát néhány évvel ezelőtt bővítették, mosdókkal, hőközponttal látták el, de az épület tetőszerkezete az összeomlás határán áll, az 1965-ben emelt épületrészt hőszigetelni, korszerűsíteni kell. Vadadban az 1938-ban készült épület egy részét lebontanák és emeletes szárnnyal toldanák meg, míg az 1912-ben épült búzaházi iskolánál is teljes korszerűsítésre van szükség. Erre összesen 3.760.589 lejt biztosítana a kormány. Egy másik, 552.412 lejes támogatással befejeznék a 2008-ban elkezdett csíkfalvi óvoda építését és napközi otthonná alakítanák. Jobbágyfalván egy 1893-ban épült ingatlanban működött az iskola, de állapota miatt a kisiskolásokat átköltöztették a 2007-ben önerőből épült, állami támogatással befejezett óvodaépület egyik szárnyába, ám itt igen szűk helyiségeket tudtak biztosítani. Harmadik projektje keretében az önkormányzat egy új elemi iskolát építene Jobbágyfalván, erre 977.563 lejt kapnának.
A kisközségeknek is jut
Székelyhodos község az iszlói elemi iskola és óvoda közös épületét újítaná fel, de a két intézményt külön kell választani az épületben. Itt a falak maradnak meg a munkálat során, a tetőzetet újjáépítik, nyílászárókat cserélnek, központi fűtést szerelnek. Belső illemhelyek már vannak, a várható beruházás okán itt sem költöttek idén javításokra. A munkálatokra 934.7000 lejt várhatnak a kormánytól – tudtuk meg Barabási Ottó polgármestertől. Nyárádmagyaróson is elmaradtak a nyári javítások, meszelések, pedig igencsak ráférne az épületre. Az alsó szinten végeztek ugyan kisebb beruházásokat az utóbbi években, de az emeleten semmit – mutatott rá Iszlai Tünde igazgató, míg Kacsó Antal polgármester a jövőben várható beruházásokat emelte ki: a magyarósi központi iskolánál 1.648.019, míg a torboszlói óvodánál 508.167 lej értékben várhatnak támogatást korszerűsítésre.
Máshol is lesz beruházás
Mint arról már beszámoltunk, Ákosfalva 3.040.388 lej értékben kap támogatást új elemi iskola, óvoda és napközi építésére, Erdőszentgyörgy 4.853.267 lejre számíthat, amelyből a Dózsa György utcai „régi” iskolát bővítik egy szárnnyal, a meglévő épülettestet korszerűsítik. Székelybere 2.662.434 lejt várhat, amelyből szinte teljesen újjávarázsolnák a nyárádszentimrei, seprődi, berei és berekeresztúri kisiskolákat, óvodákat befogadó épületeket (Kendőben és Májában már nem működnek a kisiskolák, a márkodi központi iskola pedig már részesült állami beruházásban). Gyulakuta községben mintegy 3,26 millió lejt költhetnek beruházásra: a gyulakutai 3. számú iskola, a ravai és gyulakutai óvodák épületét korszerűsítenék, a havadtői óvodaépületet is korszerűsítenék és két tanteremmel megtoldanák, hogy oda költöztessék az egyházi ingatlanban működő elemi osztályokat is. Hármasfaluban a székelyszentistváni általános iskola korszerűsítésére 2.806.563 lejt költhetnek. A legnagyobb összeget Szovátának ítélték meg, az önkormányzat 12.572.675 lejt hívhat le új óvoda és bölcsőde építésére.
Megyénkben még Bonyha, Maroskeresztúr, Faragó, Marossárpatak, Mezőgerebenes, Görgényhodák, Kisikland, Mikefalva, Marosugra, Ratosnya, Marosoroszfalu, Marosszentgyörgy, Mezősályi, Uzdiszentpéter, Marosszentanna, Gödemesterháza községek, valamint Szászrégen, Radnót, Nagysármás, Marosvásárhely számíthat kormánytámogatásra tanintézményeik korszerűsítésére. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)