"Júl. 1-jétol két héten át végeztek Ferenczi István történészprofesszor irányításával a Homárka néven közismert törésvonalnál. Valamikor Attila útjának vagy Hun árkának is nevezték ezt. Az ásatás az Európai Idő anyagi hozzájárulásával történt. Ferenczi István megállapította, hogy nem római eredetűek a törésvonalak. Nagy valószínűséggel a X. században létesült védőrendszerről lehet szó. Korábbi, mint Ferenczi István előzőleg gondolta, ő ugyanis Szent László korában épült védőfalakat látott ezekben a töltésekben. Biztosan határvédelmi rendszerről van szó. További ásatások szükségesek. Ferenczi elképzelése szerint a védelmi rendszer valahol Szatmár környékén kezdődik, s dél felé haladva földvárak sora alkotta: Halmosd, Kraszna, Vártelek, Zsákfalva, Õrmező, a szilágysági Vaskapu, a Dés melletti Kozárvár, Beszterce földvára, Kusma, Melegföldvár, Malomfalva, Küküllővár, Nagykapus, Kiskapus, Kőhalom, Halmágy, Miklósvár, az erősdi Csókás és a brassói vár. Ezeket a X. század elején építették. - A román régészek is ásattak, és korábbra, IX. századra keltezték a várakat, azt hirdetvén, hogy ezek román létesítmények. Ennek azonban semmi alapja nincs. Malomfalván például karoling kardok kerültek elő, amelyek a magyar kalandozások révén kerülhettek Erdélybe. A Homárka első építési szakasza is a földvárakkal egyidőben történhetett. /Kocsis Károly: Régészeti ásatás a Rétyi Nyírben. Magyar építmény a Homárka! = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./ Előzmény: Európai Idő, máj. 31."

A határon túli - Kárpát-medencei - magyar épített örökség dokumentálása és megóvása címmel június első két napján szakmai konferencia zajlott Budapesten. A tanácskozást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal és a Teleki László Alapítvány szervezte anyaországi és határon túli szakemberek részvételével. Erdélyi vonatkozásban előadás hangzott el az erdélyi települések épített örökségének vizsgálatáról és dokumentálásáról (Kovács András, Sebestyén József, Benczédi Sándor), Erdély pusztuló építészeti örökségének építészeti felmérési programjáról (dr. Istvánfi Gyula), a gyulafehérvári római katolikus székesegyház és a püspöki palota helyreállításáról (Káldi Gyula, Sarkadi Márton), a gyulafehérvári volt Apor-kastély, most Avram Iancu Egyetem felújítási terveiről (dr. Szabó Bálint), erdélyi népi építészeti emlékek dokumentálásáról (Balassa M. Iván), a gyergyószárhegyi Lázár-kastély régészeti kutatásáról (Emődi Tamás, Molnár Zsolt), a miklósvári Kálnoky-kastély felújítási terveiről (Kálnoky Tibor, Zakariás Attila), Hadad református templomának szerkezeti megerősítéséről, felújításáról (Gajdos György, Káldi Gyula), Gelence római katolikus templomának helyreállításáról (Balázs Iván) és erdélyi középkori barokk oltárokról, szobrokról (Mihály Ferenc). A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Műemléki Főosztályának tanácsosa, Sebestyén József okl. építészmérnök a határon túli magyarok számára meghirdetett pályázatokat és az épített örökség célzott támogatásának Kárpát-medencei programját ismertette. A tavalyi költségvetési keretből az öt Magyarországgal szomszédos országból érkezett 101 pályázatból 49-et támogattak, összesen 28,694 millió forinttal. /Romániából 83, Szlovákiából csak 14, illetve Szlovéniából 2, Jugoszláviából és Ukrajnából 1-1 pályázat érkezett./ A 40 nyertes erdélyi pályázatra a pénzkeretből összesen 21,594 millió forintot ítéltek meg. Államközi kapcsolatok keretében a magyar állam költségvetéséből további 100 millió forintot különítettek el a határon túli magyar vonatkozású műemlékek védelmére. Ebből a keretből 14 Romániában lévő objektumra, illetve 9 felmérési programra 50 millió forintot fordítanak. Egy harmadik támogatási forma a Szellemi Örökség pályázat révén valósult meg: összesen 6,210 millió forinttal 21 - elsősorban kutatási - projektet támogatnak, Romániából 14-et. - Az erdélyi magyar települések kulturális örökségének komplex vizsgálata címen erdélyi és magyarországi szakemberek kezdeményezésére 1997-ben hosszú távú leltározási program indult. Ennek keretében eddig 19 erdővidéki (1997) és 44 nyárádmenti (1998-1999) település műemlékeinek, azok művelődéstörténeti értékét képviselő műtárgyainak teljességre törekvő adatfelvétele, fényképezése, valamint felmérése készült el a hozzájuk tartozó térképpel, történeti adatlapokkal. - Az erdélyi szász kulturális örökség dokumentálását a német kormány komoly költségvállalásával még 1992-ben megkezdték. Eddig összesen 256 települést mértek fel. A német szervezők már 1993-ban jelezték, hogy lehetőséget látnak a magyar szakemberekkel való együttműködésre. Együttműködési megállapodást kötött a Teleki László Alapítvány a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemmel, a Kriza János Néprajzi Társasággal, majd a Kolozsváron nemrég alapított Entz Géza Művelődéstörténeti Társasággal. /Guther M. Ilona: Pusztuló építészeti örökségünk védelmében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./

"A milleneumi emlékművek állítása sorában az elmúlt évben Háromszéken elsőként a katolikus Futásfalva tisztelgett Jézus Krisztus 2000., a magyar kereszténység és a Szent István államalapítás ezredik évfordulója előtt. Monumentális emlékművet állított az erdővidéki Barót és Nagybacon, Uzon lakossága, emléktáblával tisztelgett Ikafalva, Lécfalva és a Kovászna melletti Papolc. Vannak települések, ahol a millennium tiszteletére állítottak emléket a magyar szabadságharc és a két világháború hőseinek és áldozatainak (Feldobolyban, Málnáson, Nagyajtán), de emlékkopják hirdetik a millenneumot Vargyason, Kézdiszentléleken és Rétyen. Sepsiszentgyörgyön Jókai Mór, egykori országgyűlési képviselő bronzplakettel ellátott emléktáblája (a ház falán, ahol vendégeskedett) és a Szent Gellért-templom olajfreskói állítanak emléket a millenniumnak (Hervay Zoltán festőművész munkái). Március 15-én újabb emlékműveket emelnek majd Bölönben, Haralyban, Illyefalván, stb. Miklósvár a millennium évében fogja ünnepelni írásos említésének 790. évfordulóját, Maksán elkészítik a hajdani templom eredetijéhez hasonló "kazettás mennyezetet", melynek eredetije a Budapesti Iparművészeti Múzeumban van. /Kisgyörgy Réka: Sokasodnak a millennium maradandó emlékei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./"

"A hét végén újra egybegyűltek a történelmi családok leszármazottai Gernyeszegen, a nyolcadik Castellum-találkozón. 1993-ban született az ötlet, hogy az egykori erdélyi arisztokráciához, valamint más nemesi rétegekhez tartozók, leszármazottak újra találkozhassanak, felvegyék egymással a rég megszakadt kapcsolatokat. Papp László, akkori nagyenyedi plébános kezdeményezésére alakult az alapítvány, melyet csak 1999-ben sikerült bejegyeztetni. A szervezet időközben, Papp László áthelyezését követően Marosvásárhelyre költözött. Csató Béla római katolikus főesperes a Deus Providebit Házban, Szász Zoltán református esperes a Szabadi úti gyülekezeti házban biztosít helyet az alapítványi gyűléseknek. A Castellum aktív szereplője az erdélyi irodalmi életnek, rendszeres tevékenységéhez tartoznak a negyedévenkénti teadélutánok, valamint az évenkénti két irodalmi est szervezése, amelyen történelmi családokból származó írók monográfiás bemutatását hallhatja a nagyközönség. Bánffy Miklós, Kemény János, Wass Albert, Vita Zsigmond, Kemény Zsigmond, Jósika Miklós életrajzát követően a közeljövőben az erdélyi emlékírók következnek. Van még erő az arisztokráciában, létezik még cselekvő lendület a nemességben. Vannak, akik már elkezdtek gazdálkodni nehezen visszaszerzett földjeiken, pl. Apor Csaba, mások, mint Kálnoky Tibor, hazajöttek. Kálnoky elmondta, nyolc évig perelték vissza földjeiket és a kastélyukat. Most restaurálják a kastélyt és visszakaptak néhányat a miklósvári házak közül is, itt vendégfogadót rendeztek be. Amerikai állampolgáro k, de itt rátalált a gyökereire, hazajött. Hitnek kell lennie és hazaszeretetnek, vallja. /Nagy Botond: Romos kastélyok, éledő nemesség. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./"

"Okt. 20-án megválasztotta erdővidéki vezetőit a Székely Nemzeti Tanács a baróti református templomban. Az elnök Krizbai Imre református lelkész, alelnökei Demeter József, Nagybacon volt polgármestere, valamint Bán István vállalkozó. Erdővidéken Bodos falu kivételével minden helységben megalakult a helyi Székely Nemzeti Tanács. A Brassó megyei falvak közül Ürmösön a magyarság egy része kitart az RMDSZ mellett, másik részét azonban román pártokba csalogatják át, Apáca pedig csak azután zárkózik fel, ha majd látja, hogy a kezdeményezés megerősödik. Örvendetesnek nevezte viszont, hogy Alsórákos csatlakozott a mozgalomhoz, és hogy Bardoc és Miklósvár fiúszékek immáron az ősök nyomdokain haladva fogalmazhatják meg autonómiaigényeiket. /Benkő Levente: Megválasztották a széki vezetőket. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./"

"Okt. 26-án, vasárnap alakul meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Tanács. Meghívást kaptak a parlament RMDSZ-frakcióinak vezetői is. A legnépesebb küldöttség Marosszékről érkezik, arányaiban Gyergyószéken és Bardóc-Miklósvárszéken jött létre a legtöbb települési tanács. Ez utóbbinál a 18 településből 17 helyen sikerült létrehozni a testületet, és itt már hétfőn megalakult a széki tanács is. Orbaiszéken okt. 24-én alakult meg a széki tanács, a 17 településből hét alakított helyi tanácsot. Sepsiszéken a 34 településből 23-on jött létre tanács, a széki alakuló ülést vasárnap tartják. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi, illetve Kelemen Atilla, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője egyelőre nem jelzett vissza. Vajdaságból Ágoston András nem jöhet el, de levélben üdvözli az SZNT-t és Sepsiszentgyörgyre utazik Lezsák Sándor, az MDF frakcióvezetője is. Okt. 24-én Csíkszeredában is megalakult a helyi székely tanács. Sántha Pál Vilmos, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének Csíkszékért felelős tagja a célkitűzéseket, az autonómiaterveket ismertette. A csíkszeredai helyi székely tanács elnökének György Attila költőt, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjét választották meg, , az alelnöki tisztséget Szondy Zoltán újságíró, a titkári tisztséget pedig Pálfy Árpád keramikus tölti be. /Balázs Ildikó: Vasárnap alakul az SZNT. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./"

"Kisgyörgy Zoltán kimutatást vezet a háromszéki településekről készült, készülő, kéziratban vagy nyomtatásban megjelent-megjelenő falumonográfiákról. Most a Gáspár-féle köpeci monográfiáról adott hírt. Gáspár József (1899-1989) református kántortanító, helytörténész az 1960-as évek elején összegyűjtötte Köpec bányászfalu és a vele szomszédos Miklósvár történetére vonatkozó adatokat. A rendszerváltás után az unokák fénymásolatot készítettek nagyapjuk monográfiájáról, a vaskos kéziratot, a nagyapa szép gyöngybetűivel, hét kötetbe szerkesztették, helytörténeti bibliográfiaként megőrzés végett a köpeci református egyháznak és a falu iskolájának adták. Egy példányt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak, egyet pedig dr. Egyed Ákos történésznek ajándékoztak. A Gáspár unokák megmentették a kéziratot. Gáspár József kéziratban hagyta például Lisznyó monográfiáját, hisz ennek a falunak is tanítója volt. Tanulmányokat írt a tudós középajtai pap Benkő Józsefről, aki hat esztendeig Köpecen szolgált, az 1661-es csemeréti csatavesztésről, az író Ádám Éváról (Kamenitzky Etelkáról), a keresztúti emlékmű lerombolásáról stb. /Kisgyörgy Zoltán: Köpec históriája (Falumonográfiák sorsa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./"

"Dec. 9-én Kolozsváron találkoztak a magyarországi Teleki László Alapítvány képviselői a műemlékvédelmi támogatások erdélyi haszonélvezőivel. Eljött dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója, Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma műemléki szakosztályának főtanácsosa és Barabás Béla az alapítvány munkatársa. A magyar kormány a Teleki László Alapítványon keresztül 1999 óta évente támogatja a határon túli műemlékek állagmegóvását, felújítását. Az évi 90 millió forintból a műemlékek restaurálására szánt támogatások mellett az épületek állapotát feltáró kutatási programokat is segítik. Diószegi László elismerte, hogy az évi 90 millió forint csak gesztus értékűnek tekinthető, ehhez a helyi közösségeknek is hozzá kell járulniuk, mind anyagilag, mind munkával. Idén mintegy tizenöt épület felújítására juttatnak pénzt. Ezek között szerepel a hadadi református templom, a miklósvári Kálnoky-kastély, az alvinci református templom, a csíkrákosi római katolikus templom, a csíksomlyói Salvator kápolna és a marosillyei Bethlen-kastély. A bonchidai Bánffy-kastély felújítását azonban nem tudták támogatni, mivel itt nagyon sok pénzre lenne szükség. Emellett a Bánffy-kastély esetében a tulajdonjogi viszonyok sem tisztázottak. /Pap Melinda: Erdélyi műemlékeket támogatnak. Megbeszélés a református püspökségen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"

A baróti önkormányzat eldöntötte: a Miklósváron építendő közösségi ház építése céljából három évre szerződést köt a Kálnoky Alapítvánnyal. Ugyanakkor a műemléknek számító miklósvári Kálnoky-kastélyt 49 esztendőre a Kálnoky Alapítványnak koncesszióba adják. Albert Dénes polgármester ismertette a tervet: az első öt évben az épület megerősítése, illetve külső és belső javítások, a másodikban az áramellátás, a fűtés bevezetése és a csatornázási gondok megoldása, a harmadikban a beltér végső kialakítása, bútorozása és a zöldövezet kialakítása, utoljára minden egyéb munkálat befejezése a kitűzött cél. /(hecser): Odaadták a Kálnoky-kastélyt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 1./

Erdélybe látogatott diákjaival a Kanadában élő, a torontói Ryerson Egyetemen oktató Barcsay Tamás, a gyalui várkastély jogos tulajdonosa. Az elkobzott ingatlant az egykori tulajdonosok leszármazottja visszaigényli. A per még nem zárult le, ennek ellenére Barcsay Tamásnak komoly tervei vannak a kastély jövőjét illetően. A Kolozs megyei tanács vezetői által ismertetett tervet, miszerint a kastélyba költöztetnék az Expo Transilvania kereskedelmi központot, borzasztónak tartja. Barcsay Tamás elképzelése szerint a műemlék értékű épület egyik szárnyában színvonalas panziót lehetne létrehozni. Példaként a székelyföldi Miklósváron Kálnoky Tibor által működtetett hasonló panziót említette. Barcsay Tamás tervei szerint a mintegy 60 szobás épület többi részét közcélú intézmények (egyetem, iskola) alapítványok használhatnák. A kertben szabadtéri előadásokat lehetne szervezni. Legmegfelelőbb lenne, ha létrehoznák a Barcsay Alapítványt, amely a kastély működtetésével foglalkozna – mondta. A lepusztult állapotban lévő kastély felújításában ismerősei és rokonai is segítenének. /Borbély Tamás: Hazalátogatott a gyalui kastély örököse. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Baróton a Fókusz Klub évadzáró előadásán a nyolcvanöt éves dr. Janitsek Jenő nyugalmazott egyetemi tanár, helynévkutató Erdővidék hely- és családneveiről értekezett. Janitsek Jenő fél évszázada járja Erdélyt, s gyűjti fáradhatatlanul a hely- és személyneveket. Eljutott a legeldugottabb falvakba is. Bardoc és Miklósvár fiúszékek tizennyolc települése történeti és jelenkori hely- és családnévanyagát 1956–1977 között gyűjtötte össze, s mint kiderült: Bardocszék 9 falujának 2985 vizsgált helynevéből csak 324, Miklósvár­szék és Nagybacon 4075 hely­nevéből pedig csak 729 halt ki. Mint megállapította: Bardoc­széken még a hegyvidéken sem lelt román eredetű helynévre, Miklósvárszéken pedig főképp Zalánpatak vidékén a XV. századot követően jelent meg néhány bolgár-szláv eredetű helynév, melyet a pásztorként alkalmazott románoknak lehet tulajdonítani. A családnevek esetében Bardocszéken 446 névféleséget sikerült begyűjtenie, amiből a kihaltak száma meghaladja a százötvenet. Idegen eredetű nevek elsősorban a románból, cigányból, ritkábban németből, illetve a szlávból származtat­hatóak. Barót régi családnevei kettő kivételével magyar eredetűek, és a XVII. század közepéig jegyzett 110 névféleségből 47 – azaz mintegy negyven százalék – ma is használatos. /(hecser): Nevünk és helyünk ­Erdővidéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 4./

Amennyiben a baróti polgármesteri hivatal nem talál megfelelő területet Miklósváron a művelődési otthon felépítésére, akkor azt a Kálnoky Alapítvány biztosítja, illetve elkészíti az építészeti tervet is – állapodtak meg a felek két esztendővel ezelőtt. Február 1-jén gróf Kálnoky Tibor, a pénzügyi bizottság tagjai és Pál István miklósvári képviselő ebben az ügyben folytattak nem hivatalos megbeszélést.  A szövetkezeti épülettel szemben Kálnoky Tibor által felajánlott területet fekvése és a megközelítés szempontjából megfelelőnek találták az önkormányzati képviselők, csak azt kifogásolták, hogy mindössze 625 négyzetméter, s így nem lehet megfelelő zöldövezetet és parkolót kialakítani. Kálnoky Tibor elmondta, bár a tulajdonában levő terület nagyobb, de azon Miklósvár egyik legrégebben épített háza áll, a többit nem hajlandó átengedni. Az 1811-ben épült ingatlant fel akarja újítani. Végül megegyeztek: a területet csak telekkönyvileg osztják meg, de kerítés nem fogja elválasztani, így mindkét fél szabadon használhatja a másik tulajdonát. Zakariás Attila építész által készített tervek alapján Erdővidék legszebb művelődési otthona készül Miklósváron, lesz benne 130 férőhelyes előadóterem színpaddal, karzattal, illetve konyha és mosdó is. /(hecser): Megvan a terület – kész a terv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./

A Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzését Erdővidéken kevesebben támogatták, mint előző alkalmakkor, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) erdővidéki szervezete elnökének, Hoffmann Istvánnak a véleménye szerint a megszerzett 828 aláírás így is jelentős fegyvertény. Legtöbben Miklósvárról és Bibarcfalváról támogatták az MPP bejegyzését. /(hecser): Összegyűjtötték az aláírásokat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 15./

Három évtized után ismét a maga szépségében áll a miklósvári egyházközséghez tartozó Nagyajta római katolikus kápolnája. Az alig 40 lelket számláló kis katolikus közösség önerőből újította fel a lepusztult kápolnát. A felújított Isten hajlékát Hajdu János kerületi főesperes áldja meg. /(Keresztes Zoltán)? Újba öltözött nagyajtai kápolna. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 16./

Erdővidék szinte valamennyi településén Tőkés László győzött, az RMDSZ erejéből legjobb esetben is csak arra futotta, hogy megközelítse a független jelölt népszerűségét. A Barót város három körzetében leadott 2076 voksból 1350-et Tőkés László szerzett meg, az RMDSZ-nek 502-t sikerült gyűjtenie, a többi pedig a román pártok között oszlott meg. Köpecen, Miklósváron, Felsőrákoson, Bibarcfalván és Bodosban összesen 853-an támogatták a püspököt, a szövetséghez viszont csak 436-an maradtak hűek. /Hecser László: Tőkés győzött Erdővidéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./

Farsangtemetés, batyukázás, maszkkészítés, bikaütés, csúfnak öltözés, farsangtemető kalákázás – a fogalmak az erdélyi farsangi hagyományokhoz kapcsolódnak. Nagy Balázs néprajzkutató szerint Székelyföld falvai őrzik a farsangi szokást. A háromszéki Sepsimartonosban és Fotosban vízkereszt estéjén a gyerekek harangozzák be a farsangot. Kézdiszéken több faluban tartanak farsang végi felvonulásokat. Farsangtemetést tartanak például Bereckben és Felsőlemhényben. A Bölönhöz közeli Miklósváron, valamint Erdővidék néhány falujában is él a farsangtemetés és a batyukázás szokása. Alcsíkban a menasági farsangolás a leghíresebb, Gyergyóban a ditrói. Csíkszépvízen február 2-án szervezik a farsangtemetést. Besztercén a helyi és megyei érdekszervezet „megyére szóló” farsangi bált szervez. Cegőtelkén szokás a „csúfnak öltözés”. /Ördögünnep farsangra. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./

A Bardoc–Miklósvárszék Egyesület Vidékünk címmel új erdővidéki hetilapot indított útjára Baróton. Az első számban beszámolnak Olasztelek néhány időszerű eseményéről, de helyet kap benne a köpeci magyarok és a roma közösség összetűzése, Károly herceg miklósvári látogatása és a baróti gyökerekkel is rendelkező nemEZ együttes első lemezének megjelenése alkalmából készült interjú is. A Köztünk élnek – közülünk származnak rovatban a Köpecen született budapesti színésznővel, íróval és előadóművésszel, Györffy Rózsával készült interjú olvasható. A történelmi oldalon Zágoni István Székelyek ítéletidőben című, az 1918 végén létrejött Székely Hadosztályról szóló könyvének első részét közlik. Felelős szerkesztő Benkő Gyula, a Gyulai Líviusz Könyvtár alkalmazottja. /Hecser László: Új erdővidéki hetilap. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 17./

Az Erdővidék Kistérségi Fejlesztési Egyesület és az amerikai Béke Hadtest (Peace Corps) közös kiadásában 1500–1500 példányban magyar, román és angol nyelven – magyarul Isten hozta Erdővidékre címmel – kis turistakalauz jelent meg. A kiadvány összefoglalja a régió történetét, megemlítve, hogy legrégebbi írásos említés Nagyajtáról, Miklósvárról (1211) és Barótról (1224) való, majd az ásványvízforrásokról, a Vargyasi-szoros gazdag állat- és növényvilágáról szólnak, a magyar kultúrához, természettudományhoz, történelemhez hozzájáruló személyiségeket emelik ki. Ismertetik a falvakat és a megtekintésre ajánlott helyeket. A sok pozitívum mellett néhány szócikk hiányosnak tűnik, további fogyatékossága a számtalan helyesírási hiba és a gyakran jelentkező magyartalan fogalmazás is. /Hecser László: Turistakalauz Erdővidékről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

A miklósvári Kálnoky-kastély nagy része nem lakható, de így, megkopottan is ideális otthont nyújt kiállítások számára. Ezt hangsúlyozta Demeter János megyei tanácsi alelnök is a hat képzőművész – Baász Orsolya, Éltes Barna, Kristó Róbert, Péter Alpár, Sipos Gaudi Tünde, Vetró Bodoni Zsuzsa – munkáiból álló, Háromszéki útirajzok című kiállítás megnyitóján, illetve a tárlat anyagát tartalmazó könyv bemutatóján. A közel száz fehér-fekete rajzon a megye ismert templomai, kastélyai, udvarházai mellett helyet kaptak szomorúbb külsejű, de a magyar szemnek és észnek sokat mondó, történelmi korszakról mesélő portái, sőt, rég az elhunytak emlékét őrző temetők is. /(Hecser): Útirajzok a Kálnoky-kastélyban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 13./

Bezárt iskolák Háromszéken
Kovászna megyében idén három tanintézményt kell bezárni a gyermeklétszám csökkenése miatt – jelentette be tegnap Keresztély Irma főtanfelügyelő. Mint lapunknak elmondta: ragaszkodnak ahhoz, hogy a megye minden településén működjön legalább egy óvoda és egy elemi iskola.
„Egyetlen település esetében sajnos még ezt a minimális célt sem tudjuk teljesíteni” – ismerte el a főtanfelügyelő, aki leszögezte: az iskola átszervezésének kezdeményezője minden esetben a helyi önkormányzat illetve a tanintézmény vezetősége.
Keresztély arról is beszámolt, hogy idén megszüntetik az uzonfüzesi, lisznyói és csernátoni elemi iskolát. Utóbbi esetében a település központjában már működik a felszámolt régi helyett egy új, korszerű iskola. A diákokat minden esetben kisbuszokkal szállítják a községközpontokba vagy a legközelebbi településre.
A 2010-2011-es tanévben Kovászna megyében 332 oktatási intézmény kezdi meg működését, amiből 55 román, 201 magyar és 76 vegyes tannyelvű. Ezekben ugyan szeptember 13-án beindul a tanítás, de nem mindegyik kap egészségügyi engedélyt – figyelmeztetett az illetékes. A főtanfelügyelő úgy véli, biztosan nem kap majd engedélyt a bölöni óvoda, a helyi elemi és középiskolák, mivel nem sikerült befejezni az ezeknek otthont adó új épületet.
Engedély nélkül indul majd az esztelneki iskola is, de Miklósváron, Szacsván, Imecsfalván, és Kurtapatakon sem az óvoda, sem az iskola nem kap működési engedélyt.
Keresztély Irma ugyanakkor elmondta: idén Kovászna megyében 221 állást szűntetnek meg, de még nem tudni, hogy ez hány alkalmazottat érint, mivel az iskolaigazgatók döntenek a posztok megszüntetésének módjáról.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdővidék művelődik
Ma kezdődik a szombatig tartó XVIII. Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében. A nagyszabású kulturális rendezvénysorozat tizenhét erdővidéki településre terjed ki, Barót, Bibarcfalva, Bodos, Bölön, Erdőfüle, Felsőrákos, Kisbacon, Köpec, Középajta, Miklósvár, Nagyajta, Nagybacon, Olasztelek, Szárazajta, Vargyas és Zalánpatak mellett a Brassó megyei Ürmösön is zajlanak események.
A baróti római katolikus templomban sorra kerülő megnyitó keretén belül az Erdővidék Kultúrájáért Díjat Kászoni Zoltán halbiológusnak, a néhai Kászoni Gáspár magángyűjtő fiának, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alelnökének adják át.
Előadást tart Kászoni Zoltán Erdővidék állatvilága, Szekeres Attila – István A köpeci református templom címerei, Zakariás Erzsébet Székely asszonyok élete a 20. század elején, Nagy Zoltán Márton Áron erdélyi püspök életútja címmel.
Kiállítás nyílik Rácz Magda műveiből, Erdővidék nagyjairól címmel valamint az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület fényképeiből. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szent István — az összetartó erő (Emlékműavatás Bölönben)
Hála Istennek — vagy éppen sajnos —, történelmünknek több olyan fordulópontja is volt, amely nemzedékekre menőleg meghatározta jövőnket, életterünket, sorsunkat, fejlődésünket.
A magyar összetartozás emlékművét felállítani kívánó bölöni unitárius egyházközség ezekből választott ki hármat: a népet kereszténnyé tevő Szent István királyunk megkoronázásának 1010., az országot szétszakító Trianoni diktátum aláírásának 90. és az ország egységét 1940-ben néhány évig helyreállító honvédcsapatok bevonulásának hetvenedik évfordulóját. A hideg és az esős havazás ellenére nagy számban képviseltették közösségüket a történelmi magyar egyházak, a közéleti szereplők és az erdővidékiek. Ifj. Kozma Albert helybeli unitárius lelkész a kereszténnyé váló Magyarország által létrehozott értékeket hangsúlyozta. Mint mondotta, kilencven esztendeje a nagyhatalmak bár feldarabolták az országot, a közös értékeknek köszönhetően a nemzet egységes maradt, hiszen a szellemi örökségünk összekapcsolt. Sikó Imre, Bölön polgármestere azt kívánta, hogy az emlékmű erősítse meg a közösség és az odalátogatók nemzeti öntudatát, s tartsa meg szülőföldjén az erdélyi magyarságot. Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke elmondta: Bölön megmutatta már az elmúlt hónapokban, hogy a bajban sikerült összefognia, s nem szabad hagyni, hogy ez az érték elvesszen. ,,Nem szabad hagyni, hogy azon erők győzzenek, amelyek azt akarják, az emberhez illőt az embertelentől, az igazat a hazugtól, a búzát a konkolytól ne tudjuk megkülönböztetni" — mondotta. Keresztes Zoltán miklósvári plébános a hitet, nemzetet és templomokat építő, püspökségeket létrehozó Szent István történelmünkben játszott szerepét emelte ki. Simon László apácai evangélikus lelkész azt mondta, büszke arra, hogy az erdélyiek először magyarnak vallják magukat, s csak azt követően evangélikusnak, reformátusnak, unitáriusnak, katolikusnak, s a vallási meggyőződés sosem jelentett közösségünk tagjai közt leküzdhetetlen akadályt, nemzetként egyek vagyunk, bármi is történjen. Krizbai Imre baróti református lelkipásztor az elmúlt évek magyarországi történelmét idézte. Hangsúlyozta, milyen hatással volt ránk, amikor a szocialista kormány december 5-én ,,kiszavazott" a nemzetből, majd az idén hatalomra kerülő Fidesz ,,beszavazásának", az állampolgárságunkat visszaadó törvény. Márton Árpád képviselő azt mondotta, el kell kerülnünk, hogy a nehéz esztendőkben széthúzzunk, hiszen abból nem mi, hanem ellenségeink jönnek ki győztesen. Demeter János megyeitanács-alelnök is az egység és az önzetlenség fontosságáról szólt. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a családhoz, szülőföldhöz való kötelességünkről szólt: ha minket a Jóisten ide teremtett, akkor ezt a közösséget kell szolgálnunk, s értékeiben gyarapítanunk. Az emlékművet az egyházak képviselői közösen leplezték le és áldották meg. Közreműködött a köpeci Hangafa gyermek fúvósegyüttes.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falugyűlés Miklósváron
Ne adjanak nevet az iskolának!? 
Szerdán falugyűlést tartottak Miklósváron a település első írásos említésének 800. évfordulója alkalmából július 23– 26. között sorra kerülő ünnepségsorozat szervezői.
A találkozó célja az volt, hogy ismertessék az ünnepi évforduló kapcsán megrendezésre kerülő programokat, és hogy azokról kikérjék a miklósváriak véleményét. Demeter László, a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, az ünnepség egyik szervezője ismertette a tervezett rendezvényeket.
Keresztes Zoltán helybeli plébános a falu iskolájának elnevezésére tett javaslatot, a tervezet szerint ugyanis az iskolanévadó-ünnepség is része a programnak, ugyanakkor szólt arról, hogy a rendezvény utolsó napján, mely egybeesik a hagyománnyá vált Anna-napi búcsúval, orgona- és zászlószentelést tartanak a templomban.
A gyűlésen részt vett Nagy István baróti polgármester is, aki úgy vélte, a hivatal segíteni tudná az ünnepség lebonyolítását, viszont azt szeretné, ha a polgármesteri hivatal és a helybeli katolikus egyház lennének annak főszervezői. Azt, hogy a miklósvári iskolának nevet adjanak, nem tartotta jó ötletnek, mint mondta, jogilag a baróti Gaál Mózes iskolához tartozik, a külön névadásnak nem lenne értelme. Ehelyett inkább a nevezett személy emlékplakettjének elhelyezését javasolta az iskola falára.
 Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Iskolák engedély nélkül (Gond az ivóvíz hiánya)
Nem zárnak be egyetlen óvodát, illetve iskolát sem amiatt, mert nem biztosított az ivóvízellátás, ellenben a megyei tanfelügyelőség javasolja, ahol erre lehetőség van, a helyi önkormányzat szereltessen víztisztító berendezést az iskolai vezetékre.
A nyolcvannégy pénzügyi központhoz tartozó 327 háromszéki tanintézmény közül tizenhét alegységnek nincs meg az egészségügyi engedélye, az ugyanabban az épületben működő óvodák és iskolák külön-külön kerülnek a vonatkozó nyilvántartásba. Zabolán jövő héten adják át a több mint egy éve tatarozás alatt álló iskolát, Gelencén és Martonfalván, ahol befejezték a tanoda teljes felújítását, szintén átadás után lehet elindítani az engedély megszerzését. Miklósváron egyházi ingatlanban működik az óvoda és az iskola, ebbe az állam nem fektet be, Szacsván a gyermekek továbbra is a kultúrházban tanulnak, a Szentkatolnához tartozó egységekben a minőségi vízellátást kell megoldani.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Családtörténeti időutazás
Mint arról lapunkban beszámoltunk, hét tehetséges háromszéki fiatal munkáját díjazták szeptember végén a miklósvári Kálnoky-kastélyban a gróf Kálnoky Borisz által meghirdetett családtörténeti esszépályázat értékelésekor. Az alábbiakban a beérkezett esszékből, Makkai Fanni és Szász-Kovács Réka dolgozatából közlünk részleteket.
Rügyező ág
...A házunk tornácán lévő kispadon szerettem ülni leginkább gyerekkoromban, magam sem tudom, miért. Tágas tér nyílt meg előttem, a szomszédos kertben csicsergő madarak éneke, az utcán játszó gyermekek csengő hangja, a hátsó kertben a szomszéd kecskéjének játéka szórakoztatott. Délutánonként, a vecsernyéig, ahogy akkor mondták, itt üldögéltem nagyapámmal, ő történeteket mesélt gyermekkorából, az esti harangszó után még megvártuk a hazafelé sétáló teheneket, majd aludni tértünk. (…) Kissé elkalandozva kilépek a történetből, a mesélő nagyapám lesz, id. Szász-Kovács Sándor, Szász-Kovács József és Farkas Rozália ötödik fiúgyermeke. 1932. július másodikát írtak a naptárba, egy nő lázasan hevert a szalmasurdén, fehér lepedő volt előtte és egy mázas tál meleg víz, a bábaasszony nyugtatgatta, odébb Manci az asztal mellett ülő Zsuzsát próbálta rávenni, hogy harapjon valamit. Az ötéves törékeny kislány annyira izgatott volt, hogy mi fog történni, egy falat sem ment le a torkán. Kint a veteményesben a már serdülőkorban levő Boriska a zöldségeket intézgette Farkas nagyanyja tanítgatásával. A férj a mezőn dolgozott a többi napszámos munkással, csekély napi bérért, hogy otthon a négy éhes szájat betömje. – Fiú! – kiáltotta a bábaasszony örömében –, mire a kemence melegében elszunnyadt öreg, Farkas József, a nő apósa örömében majd leesett. Egy fiú volt a családban, Lajos, az is már nagyocska. A kicsi kék szemű, ébenfekete hajú fiúcska ijedten nézett körül, majd hangos jajveszékelésbe kezdett. – Sándor! Sankó! Sanyika! Ez lesz a szemem fénye neve! – szólt buzgón az anya, Rozália, miközben keble tápláló melegéhez ölelte a csöppséget, aki nyomban elhallgatott. Lassan szürküllött, a fakapu csattant az első udvaron, megérkezett a kemény munkában elfáradt apa. Visszatűrt ingujja redőin vastag por, arca és bőre napégetett, kemény mezei munkával és két kezével kereste a mindennapi betevő falatot. Gyermekei körüljárták, tarisznyája után nyúltak, buzgón várták a „madárlátta kenyeret”, ők ugyan nem tudták, hogy apjuk ebédje az, melyet nekik hozott haza vacsorára, a nő sokszor sírva fakadt e kegyetlen élet láttán, a szenvedés iskoláját már rég kijárta, de tűrt, hogy gyermekeit boldognak lássa. Hiszen olyan naivok még, ismételte gyakran, minden boldogsága a gyermekei voltak.
Zsindelyes kis házban laktak, mindössze egy szobában és egy konyhában. A ház fala tapaszos, hófehérre meszelt, a plafonban nagy fagerendák álltak ki, és szög, melyen a megfáradt kalap estebéd után megpihent. Kint takaros tiszta udvar, Lajos a tizenkét éves gyermek minden este a csorda érkezése után bekötötte a teheneket, majd hozzálátott az alapos tisztogatáshoz: szépen kisöpörte az udvart, meglocsolta a zöldségeket, majd szénát dobott le az ólból másnap reggelre. Takaros, erős fiú volt, minden álma a katonák körül forgott, bámuló tekintetét mindig ott felejtette, ha besorozták a nagyobb legényeket. Boriska, a legnagyobb lány takaros, szófogadó, a legnagyobb segítség a háznál, az anyjával még napszámra is járt, a kimért répát a tűző napon egyhamar kiszedegette, otthon főzött, mosott, és két kisebb lánytestvéréről sem feledkezett meg. Ő már nagylánynak számított, már a hét osztályt is kijárta, viszont a fonóba még ő sem mehetett. Manci és Zsuzsa az örök vidámság és derű, sugárzott tekintetükből a boldogság, saru nélkül szaladgáltak a forró homokon, kavicsokon, nyáron csak egy szál ingecskében játszadoztak, vagy fürödtek a napra melegedni kitett vízben.
A kicsi Sándor már jókorán cseperedett, a három évet is betöltötte, amikor nagymamája először vitte óvodába. Majd újabb kis jövevénnyel bővült a család: 1936-ban megszületett a legkisebb hugica, Juliska, kicsi, hullámos hajú gyöngyszemű tünemény. Sanyarú évek következtek, de gyermekésszel még nem fogható fel a változás, a nehéz körülmény, az éhínség érzete és nem utolsósorban a szülő szenvedése, hogy éhes gyermekének nem lesz, amit vacsorára adnia. Egy egész napi kaszálás után vitt haza József, a családfő egy kiló puliszkalisztet, melyet jól beosztva a szülők általában cukros vízzel fogyasztottak, hogy a gyermekek a friss tehéntejjel növekedjenek. Múltak az évek, egyik a másikat követte, szemlátomást cseperedtek a gyerekek, Boriska már nagy lány volt, ő segíteni járt a szülőknek a mezei munkában, Lajos elkelt a nagyapja kezénél, a három lány és Sándor otthon egymást nevelték. Manci, a nagyobbik lány, aki már tizenhárom éves volt, rongybabákat varrt a kisebbeknek, Sándor a szomszéd fiúval, Polgár Lacival karikázott az úton. Laci nagyobb volt, mint Sándor, anyja egyedül nevelte fel a négy fiút és az árván maradt lányt. Apjukat elvesztették még az első világháború idején, ezért a nagyobb fiúk napszámra jártak, anyjuk pedig szolgálni, mosni, takarítani a nagy gazdákhoz, a két kisebbik, Lacika és Bözsike, ketten otthon, és esténként a szomszéd gyerekekkel játszottak. Néha az iskolából hazahozott tobozokból esztenát építettek, vagyis olyan kicsi épületet, ahol a kisebb tobozok voltak a bárányok, a nagyobbak a juhok, volt ott olyan helyiség, ahol fejtek vagy épp a sajtot készítették gyermeki elképzelésük szerint. Bár nehéz évek jártak, a gyermek nem érzi a hiányt, az utca pora, egy barát ölelése sok mindent kárpótolhat: pénzt, gazdagságot, kárpótolja és felöleli mindazt, amit az anyagiak soha nem fognak.
Szász-Kovács Réka
Testvéri szeretet
...A továbbiakban egy nagymama fog mesélni. Nem, ez pontatlan kifejezés lenne, a nagymamám, Anderlik Ildikó fogja bemutatni élete egyes pillanatait: Ahogy lefutottam a lépcsőről, hátam mögött hagyva a kopott kis játékokat, s velük együtt a húgomat is, aki bizony elszontyolodott magára maradva, utánam szállingózott a fehér kis lengyelkém. Egyedi darab volt, még keresztapámtól kaptam négyévesen. Gyönyörűen kihímzett, földig érő. Magamat mindig királykisasszonynak érezhettem benne, hiszen, már amennyit a mesékből én megjegyeztem, a királylányok is hasonló ruhát hordhattak. Fejemre ilyenkor mindig egy aranyszínű szalagot kötöttem, s kecsesen nyújtogattam a kezemet a napfénybe. Vidám kis lányka voltam, rendkívül vidám, olyan jóízűen tudtam nevetni, mint az unokáim (büszkén elmosolyodik). S a körülöttünk lévő világ hiába nyaldosott ördögien, mi ott, a családi fészekben, biztonságosan készülhettünk elő egy küzdelmes életre. Emlékszem, igen, pontosan emlékszem a verőfényes udvarra, a kikövezett járdácskára, melyen annyiszor és annyiszor megbotlottunk. De olyankor szaladt édesanyám, sietett egy doboz gézzel s valami irtózatos szagú folyadékkal, s tündérien gyógyította be minden sebünket. Kívül és belül. Igen, mert belül sebzett, fekélyes emberekként indulhattunk volna utunkra, mint sok más kisiskolás, akik hallgatták mindazokat az „igazságokat”, melyekkel minket elárasztott a tanoda. (...) Az öltözködés rettentően korlátozott volt, a jegyre, amit a munkahelyeden kaptál a családtagok száma szerint, vásárolhattál ruhákat, azokat pedig három-négyszer is átalakíthattad, hiszen nem mindig adódott lehetőség egy újabb ruhára. És még a cipők! Négy-öt évente vettünk egy bakancsot, ami legalább két számmal nagyobb volt. Télen, hogy ne fázzon a cipő üres részén a lábunk, elég érdekesen oldottuk meg a problémát: felhúztuk a patentharisnyát (gyapjúharisnyát) a lábfejünkre, azt körbetekertük két-három réteg újságpapírral majd végül egy újabb réteg gyapjúharisnyát húztunk. A nyári szandálokat gyakran édesanyánk horgolta vagy szalmából összefonta. Igen, kellettek ilyen megoldások, abból kellett feltalálnunk magunkat, amit kaptunk. Míg kisgyerekek voltunk, a temető mellől, a bozótból hoztunk fát, így segítve a szülőknek. Édesapám azonban kitalálta, hogy milyen megtakarítás lehet, ha a város végi olajgyártól az összepréselt napraforgóhéjakkal tüzelünk. Persze, lett is annak szép eredménye, amikor egyik reggel akkorát robbant a kályha, hogy az egész lakás (szoba) koromfekete lett. ’55–56-ban vezették be a gázt, azután már nem kellett ezért fájjon a fejünk. A szórakozást többek közt a mozi is biztosította. Hétfőtől csütörtökig egy film vetítődött a vászonra, csütörtöktől vasárnapig egy másik. Tehát nem lehetett lemaradni egyikről sem. Rendszeresen vetítették a filmek előtt a kommunista híradókat, melyeket természetesen mindenki nagy érdeklődéssel hallgatott. Tökéletes agymosási kísérlet volt, valódi propagandatartalommal. A hosszú főúton rendezett kis boltocskák bújtak meg. A trafikos néni melengető mosolya, a méterárus üzlet jellegzetes szaga, na meg a fűszerkereskedőé felvillannak olykor az emlékezetemben. Állandóan nyitva volt az örmény meg a katolikus templom is. Gyakran kedvünk telt bemenni oda, hiszen a meghitt csendben, a hűvös illatú barokk szobrok között igazán jól éreztük magunkat. A szobánk, mely tulajdonképpen az otthonunk és menhelyünk volt, közepén az asztal, egy cserépkályha. Az ajtók a többi szoba felé be voltak zárva, ám a 80 cm-es falak között bújt meg az édesanyám által kialakított ruhásszekrény, kamra, illetve mosdófülke. Na, ott volt az igazi mennyország! Na, de nemcsak a kamrából jutottunk eledelhez, hanem az a két kis malacka is segített, melyet ámbátor hely szűkében a szobában tartottunk, tisztán és civilizáltan neveltünk fel családi légkörben. Szép terebélyes tornácunk volt, négy termésköves lépcsővel. Mikor odaköltöztettek, szalmával volt leszórva a szoba sarka. Ideális nyugvóhely. Kaptunk pár takarót az egyik zsidó családtól, s a bútorokat innen-onnan összeszedtük, többnyire olyan helyekről, ahol ezeket osztották ennivaló fejében. S aki annak idején a varsolci gazdaságot vezette, Péter Miklós éjjelente néha egy kis lisztet, zsírt tett az ajtó elé. Erős idegrendszere és hite kellett legyen az embernek, hogy túlélje ép ésszel a hányódtatásokat. Édesanyáméknak sikerült. Így lett nekünk is kiváltságos helyzetünk, biztonságos, családi légkörünk. S bár szüleink sok mindent megosztottak velünk az igazságról, amit bizony nem mondhattunk el az iskolában, mert ott lebegett előttünk, hogy tettünk eredményeként apát a Duna-csatornához viszik. Így mindig volt közös titkunk, közös érdekünk és közös mosolyunk. Édesanyám gyakran kötött. Hej, de nagy dolog volt annak idején egy Binder-kötőgép! Nemcsak ajándékba, de még mindennapi ruházatunkba is divatos darabokat komponált. S ilyenkor mindig dúdolt valamit, még most is sokszor fülembe cseng. Akkor én kaptam magam, s végigtáncoltam azt a hosszú szobácskát, kezdvén az ajtó felőli sarokból. Édesanyám elmosolyodott, s játékosan nevetett komoly ábrázatomon, ahogy egyes testhelyzeteket próbáltam felvenni. Nem sokáig maradtam álmodozó, hamarosan, egy ismerős néni biztatására, beírattak a balettiskolába. Csodás éveim voltak! A szigorú tanárnők és a vetélytársaim ügyessége ellenére harmadik osztályban már a kolozsvári balettiskolában koptattam a tánccipőmet. Harmadik év végén kiválasztottak Bukarestbe, előkészítő osztályosként Moszkvába. Isten azonban nem akart elszakítani e szép országtól, s a „rossz” származásom miatt vagy örökbe fogadtak volna, vagy le kellett mondanom a balettről. Az utóbbit választottam. Az érettségire már Petrozsényban került sor, mert látva, hogy a külkereskedelmire a származásom miatt nem vesznek fel, a szamosújvári pap fiával, Szőke Kálmánnal fogtuk magunkat, és elmentünk Petrozsényba.
Makkai Fanni
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történelmi ingatlanjaink védelmében
Fehér János vargyasi művészettörténész a műemlékvédelem világnapján Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében tartott előadást Az erdővidéki műemlékállomány helyzete napjainkban címmel.
Kitérvén a régióban végzett restaurálásokra, néhány meglehetősen szomorú példával szemléltette, nem csak a pénzhiány jelent gondot, hanem a hanyagsággal és a rossz ízléssel is fel kell vennünk a harcot, ha azt akarjuk, hogy több évszázados épített örökségünk csorbítatlan formában fennmaradjon. Hangsúlyozta, a tulajdonosok, az önkormányzatok és a jól képzett szakemberek összefogására lesz szükség ahhoz, hogy érdemi munkát lehessen végezni, s értékeink tovább gazdagítsák életünket, illetve vonzó idegenforgalmi célponttá tegyék Erdővidéket. – Előadásában a hivatalos műemléklista hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Mennyire, illetve miért fontos ez számunkra? Fehér János: Meglehetősen fontosnak tartom e szakemberek által összeállított s ötévente felújított listát, hiszen épített örökségünk megóvásában is szerepe van – kiemelt státusa révén figyelemfelkeltő –, de akár a turisták vonzásában is szerepe lehet, hiszen nem kevesen választanak útirányt ilyen szempontok alapján. És igen, meglehetősen rövidnek látom, hiszen a benne szereplő épületek nem adják az erdővidéki épített örökség teljes keresztmetszetét, főként a történelmi lakóépületek (kis kúriák, parasztgazdaságok) hiányoznak. Szegényes, mert Erdővidékről összesen csak huszonnyolc műemlék, tizenhét műemlékegyüttes és hat régészeti lelőhely szerepel, pedig ennél sokkal gazdagabb az örökségünk. Jóformán az összes erdővidéki templom benne lehetne: a vargyasi unitárius, a székelyszáldobosi, kisbaconi, erdőfülei és bardoci református vagy éppen a formailag is különleges, most baptista imaházként használt, régi baróti református templom. És a sor folytatható… A világi ingatlanok közt nehezebb válogatni, hiszen elég sok kis kúria, lakóépület pályázhatna a műemléki státusra, a középületeink közül a nagyajtai és a nagybaconi polgármesteri hivatal épületét mind alaprajzi elrendezés szempontjából, mind funkcionalitása alapján, sőt, a homlokzati kiképzések, reprezentatív díszek miatt is felvenném a listára. Véleményem az, hogy a műemléklistát újra kell gondolni, a munkába pedig be kell vonni az önkormányzatokat, hogy a helyi hivatalok közreműködésével felmérjék történelmi ingatlanjainkat. S még nem is beszéltünk a művészeti értékű emlékműveinkről, sírköveinkről…
– Milyen állapotban vannak ingatlanjaink?
– Többségük nincs jó állapotban, de a fizikai megsemmisülés határán sem állnak jelentős számban, kiemelném itt az erdőfülei Boda-kúria veszélyes állapotát. Még nem késő lépni, épített örökségünkhöz tartozó ingatlanjaink megmenthetőek, műemléki szempontok szerint felújíthatóak. Ahhoz persze az kellene, hogy a tulajdonosok is fontosnak tartsák megóvásukat. Sajnos, elég csekély azok száma, akik nem teherként élik meg ingatlanjaik történelmi, illetve műemlék voltát, s hajlandóak arra áldozni, hogy jó szaktudású mesterembert, restaurátort alkalmazva, hagyományos anyagokkal dolgozva megőrizzék az elődeik által teremtett értéket. – Kérem, soroljon fel néhány jól sikerült, igazi értékmentő munkát, illetve negatív példát. – A miklósvári Kálnoky-kastély felújítása lassan halad, de minőségi munkát végeznek. Látszik az is, hogy hosszabb ideig tartó kutatások alapján, képzett restaurátorok bevonásával a legapróbb részletekre is figyelnek, a stukkódíszek és késő reneszánsz kőfaragványok konzerválását, restaurálását is gondosan végezték el. Az olaszteleki Daniel-kastély felújítása – bár a szigorú határidők miatt gyorsan dolgoznak – remélhetőleg szintén sikeres lesz. Régészeti ásatást és falkutatást is végeztettek, később kőrestaurátort, falkép-restaurátorokat is bevontak az értékmentő munkába. Látványosra sikerült az 1669-ben készült késő reneszánsz kőcímer felújítása, amely mindannak ellenére, hogy újnak hat, mégis magán viseli évszázados megpróbáltatásainak nyomait. A kutatás folyamán a vakolat alól előbukkanó, tematikájukban egyedinek számító falképeket is felújítják közelebbről. Örvendek annak is, hogy a nagyajtai unitárius templom 1710-ben készített szószékén található címerről eltávolították az olajfestéket – lehet, hogy valamikor valakiknek jobban tetszett a fehér és a bronzos festék, de a több száz éves kőben visszafordíthatatlan kárt okozott volna a vegyi anyagok maró hatása, a faragványok plasztikája ma sokkal jobban érvényesül. A jó szándék vezérelte, de szakemberek által nem vizsgált vagy véleményezett munkálatok esetében leginkább az apró vagy inkább apróságnak gondolt részletek kivitelezésében csúsznak be fonákságok. Tudni kell, hogy a műemléklista nem egyenlő a teljes épített örökségünk fogalmával, ez jóval nagyobb állományt jelent a hivatalos lajstromoknál. Az erdőfülei református templom tornyának felújítása után vettem észre például egy számomra idegen feliratot, pedig addig úgy tudtam, hogy jól ismerem az 1758-ból származó, latin nyelvű toronyépítési feliratot. Ugyanis a toronyra festett régi szöveg teljesen eltűnt, az új pedig csak részleteiben idézi az eredeti tartalmát, érthetetlen szavakkal tarkítva. Nagyajtán a Dónáth-kúriaként ismert épületet újították fel szakszerűtlenül, termopán ablakok kerültek az átalakított ablaknyílásokba, és számtalan esetben figyelhető meg az is, hogy történelmi jellegű épületeinkre oda nem illő, mindenféle típusú és alakú modern cserép került a vidékre jellemző baconi (hegyes végű) cserép helyett. Épített örökségünk folyamatosan pusztul, sőt, a törvény által védett épületek sincsenek biztonságban: pár évvel ezelőtt a vargyasi Imecs-kúria csűrjét egyszerűen lebontották, következmény nélkül. – Miként lehetne a tulajdonosokat ösztönözni, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak épületeikre, s több megújuljon? – Nem szabad egyedül hagyni az embereket. Az önkormányzatok tehetnének azért, hogy a műemlék-tulajdonosok érdekeltek legyenek a szakszerű felújítások elvégzésében – adókedvezménnyel, de akár pályázatokat is kiírhatnának, sőt, a megfelelő szakemberek megtalálásban is feladatot vállalhatnának. Helyi örökségmentő stratégiák kidolgozása, faluképvédelmi programok beindítása is segíthet. Nagyon fontos a tájékoztatás, sőt, az oktatásban is szerepet kellene adni a helytörténeti, örökségvédelmi tematikának: a majdani műemlék-tulajdonosokban is szükséges minél korábban tudatosítani, hogy épített örökségünk nem kényelmetlen teher, hanem megőrzésre érdemes érték.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román nyelvi tolerancia
A prefektusi átirat
Köztudott, hogy a nyelvi tolerancia magas fokon biztosított. Erre jó példa a baróti városvezetőnek küldött prefektusi átirat. Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Benkő József hazájában, Erdővidék központi településén, Baróton, amelynek neve 802 éve szerepel az okmányokban, jogállamiságot sértő egy háromnegyed részt székely-magyar többségű megye élén álló román prefektus számára, hogy a hivatalos román és magyar megnevezés mellett a polgármesteri hivatal épületén olvasható a Városháza Barót megnevezés is.
Ha egy román településről lenne szó, talán érthető volna a hónapok óta tartó tiltás e két magyar szó miatt. Egy 1100 éve, a magyar honfoglalás óta magyarok által lakott településről van szó. Ezt a régészet is bizonyítja. A közeli Köpecen és Miklósváron két honfoglalói sír és kard került elő. E nagy demokráciában, ahol a „nemzetes székely” nem másodrangú állampolgár, abban a városban, amely népességének 97 százaléka a hivatalos román népszámlálás szerint székely-magyar, alkotmányt, illetve jogállamiságot sért, ha kiírják egy közintézményre a városháza magyar nyelvű megnevezést. Véleményem e kérdésben az, hogy csak azért, mert a véletlen, a forgandó szerencse által Párizsban a félretájékoztatott nagyhatalmak képviselői 1920-ban diktátummal – azaz a nemzetközi jog alapján igazságtalanul – Romániának adományozták az önrendelkezés alapján önálló államalapításra is jogos Székelyföld magyar népét, az nem jogosíthatja fel a román hatalmat arra, hogy a székely népet minden közösségi jogtól megfossza. Két magyar szó használata egy színmagyar településen, egy magyar régióban nem lehet jogsértő! Természetesen, a törvényeket lehet csűrni-csavarni, de egy becsületes, együttélést támogató tisztviselő – a méltányosság alapján, a békés együttélés szellemiségében – ebből nem kavar ügyet. Bizonyára a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására kénytelen ilyen pitiáner ügyekben is éreztetni a székely-magyar közösséggel, hogy ki az úr Székelyföldön! Az őshonos székely népnek kuss! Még mit nem! Magyarul leírni egy nyolc évszázados magyar településnevet, mindezek mellett azt a szörnyű, Magyarországon is használt megnevezést, hogy városháza! Micsoda szemtelenség! Mindezt akkor, amikor Európában a román törvények példa nélkülien toleránsak, széleskörűen biztosítják a nemzetiségek jogait. Természetes, hogy egy homogén és egységes nemzetállam egy ilyen méretű románellenes jogsértést nem engedélyezhet! A székelység kordában tartására (is) kinevezett prefektus, Dumitru Marinescu, Háromszék – 1968-tól Kovásznára keresztelt – megye prefektusa, a román jogállamiság védelmében kénytelen lépni, mert ő a törvényesség letéteményese! Természetesen, ilyen jogsértést nem tűrhet el! Egyelőre még csak körleveleket küldözget, és arra hívja fel Lázár-Kiss Barna András polgármester figyelmét, hogy hagyjon fel a jogállamiságot sértő magatartásával. Emlegeti is, hogy ő helyesen jár el. Példaként hozza fel, hogy a székely-magyar népességű Maksa község elöljárósága is hasonló bűnben leledzett, mint Barót. Hiába volt minden jó szó, nem hittek neki. De az igazság, azaz a román törvényesség diadalmaskodott a törvénytelen cselekedetek felett. Láss csodát, a pártatlan román törvények helyreállították az arcátlan jogsértést. Maksa vezetősége is pert veszített a brassói táblabíróságon. Marinescu kormánymegbízott ezúttal is toleránsan jár el! Barót polgármesterét már március 18-án figyelmeztette arra, hogy a polgármesteri hivatal homlokzatáról takarítsa el a fránya magyar szavakat. Május 8-án ismételten küldött felszólítást. A kapott választ már csak azért sem fogadhatja el, mert a magyar felirat „sem formailag, sem tartalmilag nem felel meg a jogszabályban foglaltaknak”. Nemcsak az zavarja, hogy e két magyar szó messzire látszik, olvasható. Gondoljunk csak arra, hogy az idegen, ha ezt meglátja, még azt hiszi, hogy nem Romániában, hanem Magyarországon jár, gutaütést kap, és eltéved! A prefektus azért is aggódik, hogy mi lesz a székely atyafiakkal, ha betévednek a polgármesteri hivatalba, és nem ismerik a városháza kifejezést! Szegények, ha nincs náluk Ariadné fonala, elvesznek egy ilyen hatalmas intézményben. Ki tudja, még éhen is halnak, amíg kitalálnak onnan! A polgármester azonban nem ért a jó szóból, mert természetesnek tartja, hogy egy magyar városban magyar felirat (is) állhat egy közigazgatási intézményen. Nos, prefektus úr! Ha a hivatali elődjének köszönhetően a székely szimbólumokat, zászlókat nemcsak az egész ország megismerte, de törvényerőre is emelkedik azok használatának joga, talán az Ön érdeme lesz, hogy Székelyföldön elterjed a városháza, a községháza és a faluháza régi magyar megnevezések használata.
Az 1918-as ígérete
Prefektus úr! Engedje meg, hogy ne a gyulafehérvári ígéreteket idézzem, mert azok közismertek, hanem azok egyik előkészítőjét, szervezőjét, a nagygyűlés szónokát, aki ismertette a gyulafehérvári nyilatkozatot. Vasile Goldiş a Kolozsvári Hírlapban – 1918 novemberében – az erdélyi magyarság sorsa iránt érdeklődő újságírónak a következőt ígérte az erdélyi magyarság román uralom alá kerülésének következményeiről: „Teljes önkormányzatuk lesz. Magyar iskoláikat, magyar közigazgatásukat, magyar bíróságaikat megtarthatják, kulturális intézményeiket fejleszthetik.”
Kérdem, ezt igazolják a baróti polgármesternek, régi magyar szóval, városbírónak küldött átiratai a román alkotmányosságra, törvényességre hivatkozva? Vajon nem a székelység közösségi jogainak korlátozásáról, kordában tartásáról van szó? Az Ön által emlegetett nyelvhasználati törvények toleranciáról tanúskodnak? Figyelmébe ajánlom szélsőségesen nacionalista román honfitársaimnak, hogy tanulmányozzák az 1940-es években használatos magyar pénzeket: csodák csodája, a Horthy-korszakban senkit nem zavart, hogy a pénzekre is hatnyelvű feliratot nyomtattak.
Mivel az 1918-as ígéretek felsorolására és azok be nem tartására egy vaskos könyv sem lenne elég, ezért csak néhány sort idézek abból a levélből, amelyet Ion I. C. Brătianu, Románia több alkalommal regnáló miniszterelnöke írt 1919-ben. E hivatalos levél szerint, amelyet a nagyhatalmak képviselőinek a félrevezetésére, helyesebben ámítására Párizsban felolvastak, szerepel a teljes jogegyenlőség ígérete, amely az új Románia „összes állampolgárának” jár. Ebben a román kormány megígérte, hogy „biztosítani fogja a kisebbségek jogait és szabadságát a közigazgatás tág decentralizációja által, azon kívül idegen lakosságának szabad fejlődést biztosít nyelvi, nevelési és egyházi ügyekben”. Úgy tűnik, hogy ez is átverés, félrevezetés volt! Nem kell csodálkozni azon, ha az ígéretek be nem tartása, a közösségi jogoktól való megfosztás, a nyelvi intolerancia rádöbbenti a székely népet arra, hogy küzdenie kell a területi autonómiáért, a székely régió székely-magyar népének jövőjéért.
A román intoleráns nacionalisták gondoljanak arra is, hogy miért nem kell nekünk az olyan demokrácia, ahol a települések vezetőit törvény elé lehet citálni azért, mert régi és közismert magyar szóval fel merik írni egy intézmény nevét. Ne csodálkozzanak azon, ha a székely-magyarság nem fogadja el a román kormányzatnak azt a törekvését, hogy régiósítás címén kisebbséggé tegye. Ne ámuldozzanak azon, hogy a székelység miért fog hatalmas tömegekben kimenni az utcákra. Ne emlegessék, hogy Európában példa nélküli a román „kisebbségpolitika”. Ne feledjék: a székely nép megunta, hogy őshonosként, többségiként kisebbségként bánnak vele, és azt is, hogy idegenek diktálnak azon a földön, amely az övé, amelyért évszázadokon át elődei ontották vérüket!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Örökség íjban, koronában
Véget ért az I. Erdővidéki Honismereti Tábor
Szombaton íjásznappal és dr. Tallós Emil jogásznak a Magyar Szent Koronáról tartott előadásával ért véget Baróton az első alkalommal megszervezett Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor.
Az utolsó nap mondhatni török nap is volt: két Törökországból érkezett íjász tartott bemutatót az országukban több évszázados gyökerekkel rendelkező íjász hagyományokról, azok érdekességeiről.
Metin Ates, a Hagyományőrző Íjászok Világszövetsége európai osztályának alelnöke először a török íj és íjászat történetéről szólt: megtudhattuk, hogy már a középkorban, II. Bajazid szultán idejében íjásziskola alakult Konstantinápolyban, mely aztán később, a 18. század folyamán érte el legmagasabb színvonalát.
A török íjak, bár átalakultak, alapjaikban megőrizték azt a formát, melyet sokkal keletebbre a hunok fejlesztettek ki.
Dr. Yasar Metin Aksoy, aki foglalkozására nézve szívsebész, elmondta, a török íj őse az ázsiai összetett íj volt, erre a Krisztus előtti II. évezredből is találtak bizonyítékot. Ő maga is készít szabadidejében íjakat, a sokszor évekig tartó folyamatot képek, videók segítségével mutatta be. Érdekességként említette meg egy fennmaradt dokumentum alapján, hogy 1734-ben ötszáz aranytallérért lehetett hét darab íjat venni, ami azt jelenti mai pénzbe átszámolva, hogy egy íj ára körülbelül 7500 dollár volt.
A Hagyományőrző Íjász Világszövetség alenöke, a magyarországi Posta Pál a magyar hagyományos íjásztáblák létrehozásáról beszélt: célja ezekkel egy egységes rendszer kialakítása volt, a céltáblák ugyanis a magyar történelmi eseményekre emlékeztetik az íjászt – ahogy Posta fogalmazott –, hogy ne csak arra gondoljon, azokat el kellene találni, hanem közben bele is élje magát kissé a céltáblák által megelevenített korok szellemébe. A Magyar Hagyományos Íjásztábla-rendszer égisze alatt rendezett versenyeken a céltáblák lőtávolsága is történelmi: a 4,53 méterre levő például Attila hun király halálának dátumára emlékeztet, a 19,56 méterre levő pedig a magyarországi forradalom dátumára.
Az előadások mellett az íjászok íjászbemutatót is tartottak, egy kisebb versenyt is szerveztek, melynek résztvevőit díjazták, korhű hangszereken pedig régi török dallamokat is megszólaltattak.
Dr. Tallós Emil jogász előadásában a szentkorona-eszme kialakulásának története kapcsán elmondta, hogy Magyarországon az elmúlt évezred elején nem az európai trónöröklési jogok érvényesültek, hanem az idoneitás elvét alkalmazták, azaz a királyválasztásnál a rátermettséget, alkalmasságot vették figyelembe.
1440 fontos dátum volt a szentkorona-eszme fejlődésében: a korona nincs Magyarországon, ezért mikor a rendek I. Ulászlót királlyá választják, az országgyűlés határozatot hoz, kimondva, a korona ereje és hatása az ország lakóinak jóváhagyásában rejlik– ez pedig Tallós szerint nem volt egyéb, mint a népfelség elvének kimondása.
– Ekkor még csaknem háromszáz évvel vagyunk a francia filozófus, Rousseau előtt, akihez a történészek szerint a népszuverenitás elvének megfogalmazása fűződik – hívta fel a hallgatóság figyelmét, majd így összegzett: – A szentkorona eszméje ma is visszaállítható lenne egyetlen kivétellel, éspedig anélkül a tétel nélkül, mely kimondja, hogy Magyarországon minden tulajdonjog gyökere a Szent Korona. Ehhez ugyanis olyan eseménynek kellene bekövetkeznie, mely révén az ország területe ismét Magyarország tulajdonába kerülhetne.
A nap végén Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója megköszönte az Erdélyből, Magyarországról, Mongóliából, Törökországból és Olaszországból érkezett előadóknak, valamint a hallgatóságnak is a szabadegyetemen való részvételt, melyet, mint említette, jövőben is megszerveznek.
Külön mondott köszönetet dr. Obrusánszky Borbála keletkutatónak, aki társszervezője volt az eseménynek, és akinek ismeretségi köre révén neves szakemberek lehettek jelen a magyar örökségünk értékeit felvonultató táborban, melynek támogatói voltak: a Kovászna megyei Művelődési Központ, Kovászna megye tanácsa, Barót város önkormányzata, a Communitas Alapítvány, szervezői pedig a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület.
Erdővidék értékei, nyelvünk gyökerei
Az erdővidéki honismereti szabadegyetem első napján Demeter László múzeumigazgató, történész többek között arról beszélt a vendégeknek, hogy az általánosan ismert három nagy értéke mellett – a táj szépsége, épített- és szellemi öröksége –, Erdővidék egy negyedikkel is bír, éspedig azzal, hogy a rendhagyó vallási színezet jellemző rá.
– Bár Barótra például annak idején, Baróti Nagy Katának köszönhetően nem tudott betörni a reformáció, a 20. század folyamán a munkalehetőségek miatt sok protestáns települt ide, akik mára számbeli fölénybe kerültek. Baróton kívül csak Miklósvár maradt meg katolikusnak, a vidéken ma 15 református és 5 unitárius egyházközség található, utóbbiak közül a bölöni volt a legjelentősebb – mondta.
Dr. Czeglédi Katalin nyelvész Nyelvünk és őstörténetünk gyökerei című előadásában kifejtette: a Magyar Tudományos Akadémia mai álláspontja, miszerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládhoz tartozik, hibás, a kapcsolat azért létezhet csupán, mert a szkíta és hun nyelvet beszélő elődeink egykor azokra a területekre telepedtek le, ahol az uráli nyelvcsaládhoz tartozó népek is éltek. Keserűséggel állapította meg, hogy azok a mai kutatók, akik az MTA nézeteihez viszonyítva eltérő álláspontot képviselnek, nem érvényesülhetnek, jómaga emiatt még egyetemi munkahelyét is elveszítette. Több érdekes példával szemléltette a magyar nyelvnek az altaji nyelvcsaládba tartozó nyelvekkel – a mongollal, a csuvassal, de legfőképp a török nyelvvel – való viszonyát, utóbbit Mahmud al-Kashgari, 11. században élt tudós török nyelvtanának és szótárának alapján.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Közelebb az első világháború háromszéki emlékeihez
Hogyan készültek a háromszékiek a nagy háborúra? Melyik járásból hány férfit mozgósítottak? Mit tett a hátország? Hogyan menekültek a román betöréskor, és miként, hányan tértek vissza? Hogy élték meg a háború utáni igazságtalanságokat, megaláztatásokat a hősök? – minderről kimerítő előadásokban számoltak be az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Kovászna Megye Tanácsa által szervezett emlékkonferencián kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
József Álmos helytörténész, a Mire a falevelek lehullanak című, első világháborús emlékeket tartalmazó kötet szerzője levelek, fényképek segítségével az első világháborúban részt vett háromszéki származású embereket mutatott be, valamint háromszéki vonatkozású közérdekű dokumentumokat ismertetett. Vetített képes előadásában haditudósítóról, dálnoki és csernátoni bevonultakról, rétyi katonák hazaküldött leveleiről, a magyar és orosz katonák fegyverszünetben töltött közös koccintásairól, a sepsiszentgyörgyi Ferencz József Kórházban kialakított sebesültellátóban született naplóról, a katonák halálhíréről szóló értesítőkről mondott történeteket, közel hozva a hallgatósághoz a háború emberi arcát is.
Románia háborúba lépését, a román betörés háromszéki történetét, a lakosság kétségbeesett menekülését ecsetelte Cserey Zoltán muzeológus, történész, aki a Sepsi Református Egyházmegye korabeli feljegyzéseiből tudja, hogy a harminckilenc falu közül harminc településről a lakosság többsége elmenekült, hat faluból kevesebben, háromból pedig szinte alig. Az úti cél Békés megye volt, ahol közel fél évet töltöttek a menekülők szeptembertől februárig, amikor különvonattal térhettek haza. Eközben itthon óriási pusztítást, rablást végeztek a románok, köztük is leginkább az árapatakiak és a hidvégiek – ismertette az előadó.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri tagozatos sepsiszentgyörgyi történészhallgatója Három­szék a nagy háború küszöbén címmel tartott ismertetőt. Felvezette a háború kitörését előidéző eseményeket, amelyekre szinte azonnal reagált Sepsiszentgyörgy is, hisz gyászlobogót helyeztek ki a középületekre, gyászistentiszteleteket tartottak a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös temetése napján, és szinte azonnal elkezdődött a kivételes törvények meghozatala, a többrendbeli sorozás, a hátország megszervezése. Az I–III. osztály számára kötelezően megkezdődött a tanév, annak ellenére, hogy nyolcvankét háromszéki tanítót soroztak be, dr. Fogolyán Kristóf főorvos utasítására libatollal töltötték meg a kórházi párnákat, a leányok csuklóvédőket és hósapkákat készítettek kézimunkaórákon, a helyi nőegylet pedig uzsonnával várta a sepsiszentgyörgyi állomáson az első sebesülteket 1914. szeptember 16-án. Decemberben több mint háromezren vonultak be az év végi sorozáson, 370-en a miklósvári sorozóközpontban, 1202-en Sepsiszentgyörgyről és a Sepsi járásból, 689-en az Orbai járásból, 896-an a Kézdi járásból. A fiatal történészhallgató további statisztikai adatokkal is szolgált: 1910-ben Háromszék vármegyének 148 080 lakosa volt, ebből 123 518 magyar, Sepsiszentgyörgyön pedig 8665-en szerepeltek a nyilvántartásban, ebből 8361 magyar nemzetiségű.
A történelmi emlékezésen Gottfried Barna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főlevéltárosa bodolai Vén Zoltán életútján keresztül mutatta be az első világháborúban hősi tetteket végrehajtó, a későbbi rendszerek által megbízhatatlannak minősített magyar tiszt sorsát, aki kitüntetések, hősi rangfokozatok birtokában segédmunkásként élte életét a két világégés után, és szociális otthonban hunyt el Balatonbogláron.
Az elméleti ismertetőket követően Nagy Zoltán, az első világháború szakavatott helyi kutatója, első világháborús ereklyegyűjtő a hadi viseletekről tartott ismertetőt, saját gyűjteményéből hozott tárgyak mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai segítségével élőben is bemutatta a harci öltözetet és kellékeit.
Konferenciának ugyan nem mondható a tegnapi értekezlet, de családias hangulatú, tanulságos történelemóráknak annál inkább, amelyek a helyi vonatkozások miatt is számíthattak volna sokkal nagyobb érdeklődésre, főként a történelem szakos tanárok és diákjaik részéről.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)