Csúcsra járatott művésztelepek
Teljében a művésztelepi alkotóévad, még most, a nyár vége felé is újabb képzőművészeti alkotótáborok nyílnak, nem győzzük idővel, erővel, lapterjedelemmel, hogy lépést tartsunk valamennyivel. Jó jel ez, jelzi, hogy számos vidéki településen megbecsülik a művészetet, hozzá szeretnének járulni az értékteremtéshez, és az sem mellékes, hogy az alkotók jelenléte, az ilyenkor szervezett különféle események, rendezvények megpezsdítik a helyi kulturális életet. E pár sor némiképp azt is magyarázza, miért van olyan nagy súlya mai mellékletünkben a képzőművészeti jellegű írásoknak. Több táborról, amely megérdemelné, így sem tudunk részletesen beszámolni. Egy kép, néhány információ nem tudja érzékeltetni, milyen élénk, komoly és színvonalas munka zajlik ezeken az alkalmi összejöveteleken, de talán a közeljövőben visszatérhetünk a témára.
A napokban zárult például a Varsági Műhely újabb táborozása. Bálint László, az Erdélyi Magyarokért Alapítvány elnöke – jobban mondva mindenese – gondoskodott róla, hogy a minőség vonalán mélyüljön el az itteni hosszú távra tervezett művésztelepi tevékenység. Honi és magyarországi alkotók, több nemzedék képviselői dolgoztak ott nagy odaadással. A meghívottak névsora sokat elárul erről: Csóka Szilárd Zsolt, Forró Ágnes, Horváth Krisztián, Incze Mózes mint művészeti táborvezető is, Katona Szabó Erzsébet, Kovács Ildikó, Mezey Ildikó, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula.
Másodszor gyűltek össze Gernyeszegen a Teleki- kastélyban a Kastélypark Művésztelep vendégei is. Többségük anyaországi, egyesek közülük tavaly is ott voltak, munkáikkal igazolták, milyen ihlető az ottani környezet. Művészettörténészeket is hívtak, de minderről az augusztus 20-ra tervezett zárórendezvény után még hosszasabban is szólhatunk.
Nem maradtunk le a nyárádszeredai művésztelep idei eseményeiről se. A Zereda harmadszor nyitja meg kapuit. Berze Imre szobrász, a tábor művészeti irányítója ezúttal is tehetséges, kísérletező kedvű csapattal bővítheti a Szeredában született műkollekciót.
A Mezőmadarasi Alkotótábor neve mellé immár a XIV. sorszám kerül. Mint a főszervező Czirják Lajos meghirdette, augusztus 20-án kezdenek, 29-én zárnak. Ez a telep népesebb, 20 művész jelenlétére számítanak. A lapban bizonyára erről is lesz még szó.
(mk)
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv és Gyertya díjátadó gálaműsor a Kultúrpalotában
"Fontos kiállni az önrendelkezésért"
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójának emlékére szervezett ünnepségsorozat része volt kedden este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott gálaműsor, amelyen átadták a Könyv és Gyertya díjakat. "Ki kell állni a magyar oktatásért, közképviseletért, önrendelkezésért. Ezek nélkül törékennyé és elesetté válik a magyar szabadság" – jelentette ki a rendezvényen Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke.
A közönséget a rendezvények főszervezője, B. Szabó Zsolt köszöntötte, majd Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel. Az elnök szerint 2016-ban is időszerű feltenni a kérdést, hogy mi a szabadság, mi a magyar szabadság? "A szabadság az, amit a törvények lehetővé tesznek. Minél több dologra kiterjednek a törvények, minél több részletet szabályozunk, annál teljesebb, annál nyitottabb a szabadság. Olyan, mint a zebra az úttesten. Az a szabadság, hogy át szabad kelni az út egyik feléről a másikra. Ilyen a kisebbségi létünk is: újabb és újabb utakat lépünk át, újabb és újabb zebrákat próbálunk magunknak vonalazni az úttesten, lehetővé tenni a szabadság törvénye révén, hogy átjussunk egyik pontról a másikra. Több átkelő kell, ilyen a kisebbségi lét". Brassai Zsombor szerint a magyar szabadságnak ma – ha Erdélyben, Romániában értelmezzük – három fontos alappillére van. "Egyik alappillére az anyanyelvi oktatás, az, hogy van óvodától egyetemig lehetőségünk anyanyelven tanulni. Van anyanyelvű oktatási hálózatunk, amit kemény munkával, politizálással, érdekképviselettel lehetett elérni 26 év alatt, az utca egyik oldaláról a másikra átkelve, újabb és újabb zebrákat festve az úttesten. Nagyon keményen kell küzdeni azért, hogy ez meg is maradjon, hogy erősödjön, hogy fejlődjön. A magyar szabadság másik alappillére a közképviselet. Jelen vagyunk a helyi önkormányzatokban, ott vagyunk a megyei önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, Brüsszelben, az Európai Unió parlamentjében. Azokon a helyeken, ahol a törvények, a határozatok születnek, amelyek mindegyre szélesítik, megőrzik a magyar szabadságot. Amit tegnap megszereztünk, azt lehet, hogy ma, holnap vagy holnapután el fogják venni tőlünk, mint ahogy Tőkés Lászlótól is elvették az érdemrendet, és sokan másoktól elvették a lehetőséget, hogy tovább gyakorolja közképviseleti tisztségét. Van tehát, amit megvédjünk, amiért küzdjünk. A harmadik alappillér: az önrendelkezés. Sokat kell még dolgozni azon, hogy legyen valós önrendelkezés. Vannak, akik radikálisabban, mások mérsékletesebben képzelik el ennek az elérését. Bízom benne, hogy együtt, különböző vérmérséklettel, különböző politikai ideológiákkal fogjuk elérni, hogy legyen valós önrendelkezés. Nem mondhatunk le róla, mert enélkül összedől a magyar szabadság, törékennyé és elesetté válik. Ezek azok az értékek, amelyekért fontos kiállni. A magyar szabadságharcnak ma a jelmondata: kiállni, képviselni, kiharcolni. Nem mondhatunk le sem az önkormányzati, sem az országos vagy a brüsszeli képviseletről, ott kell lennünk, ahol a törvények születnek, másképp a szabadság szűkülni fog" – mondta, arra biztatva a közönséget, hogy a június 5-i választásokon erősítse meg a magyar közösség képviseletét.
Soós Zoltán összmagyar polgármesterjelölt hangsúlyozta: ezen az ünnepen is "betöltöttük a várost és a tereket, meg tudtuk mutatni, hogy mennyire sokszínű a marosvásárhelyi, Maros megyei közösség, hogy meg tudunk újulni". Hozzátette: a jó néhány évvel ezelőtt elkezdett közösségépítést tovább kell vinni, ehhez a város vezetését el kell nyerni. "Nem azért szeretnék polgármester lenni, mert magyar vagyok, hanem mert úgy gondolom, hogy jobban tudnám és szeretném csinálni azt a munkát, amit inkább nem, mint elvégeznek ebben a városban" – jelentette ki.
A rendezvény színvonalát Buta Árpád énekes és a zenei kíséretet szolgáltató Trozner Szabolcs, Kilyén Ilka színművésznő szavalata, a Napsugár néptáncegyüttes és az Üver zenekar fellépése emelte.
A Könyv és Gyertya díjat – Gyarmathy János alkotását – idén 15 személynek adták át, ezzel is elismerve közösségépítő munkásságukat.
2016-ban Könyv és Gyertya díjban részesültek:
Bálint Károly nyugalmazott szobrászművész (Ákosfalva), Barabás Katalin nyugalmazott pedagógus (Radnót), Baricz Lajos lelkész- plébános (Marosszentgyörgy), Gyarmathy János szobrász (Nyárádszereda), Jakabházi Béla nyugalmazott magyartanár (Segesvár), Katona Sándor nyugalmazott református lelkész (Marosludas), Kilyén Ilka színművésznő (Marosvásárhely), Kovrig Magdolna nyugalmazott tanár (Erdőszentgyörgy), Lázár Éva nyugalmazott tanítónő (Mezőcsávás), Nagy Géza nyugalmazott mezőgépész (Mezőmadaras), Németh János nyugalmazott pedagógus (Szováta), Sárkány Ernő nyugalmazott tanár (Szászrégen), Szabó Rozália nyugalmazott tanár (Gernyeszeg), Szénégető István Barnabás római katolikus plébános (Marosvásárhely),Vásárhelyi János nyugalmazott pedagógus (Vámosgálfalva).
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Székely-mezőségi Néptánctalálkozó Mezőmadarason
Az erdélyi Mezőség és a történelmi Székelyföld metszésövezetében elhelyezkedő Mezőmadarason, a Mezőmadarasi Interetnikus Egyesülettel együttműködve, a mezőmadarasi Árvalányhaj Néptánccsoport ez év június 16-án első alkalommal szervezte meg a Székely-mezőségi Néptánctalálkozót. Az eseményen, a helyi csoportok mellett, a szomszéd falvakból is érkeztek fellépő csoportok, mint például a Fénysugár Néptánccsoport Mezőbodonból, a Kincsásó Néptánccsoport Mezőbergenyéből, a Fürgelábak Néptáncegyüttes Szabédról, a Csipkebogyó Néptánccsoport Mezőbándról, a Gyöngyvirág Néptáncegyüttes Csittszentivánról és az Árvácska Néptánccsoport Erdőcsinádról. A környékbeli csoportok mellett más megyékből, illetve Magyarországról érkező néptánccsoportokat is vendégül láthattak a mezőmadarasaiak. Ilyen volt a Kolozs megyei Kaláka Néptáncegyüttes Szamosújvárról, illetve az egri Szedett-Vedett Néptánccsoport Szatmár megyéből. A fellépők között szerepelt a Fagyöngy Citerazenekar is Marosvásárhelyről.
Az ünnepi megnyitón köszöntő beszédet mondott Szabó Andor mezőmadarasi református lelkipásztor, Kovács Ilona, a helyi RMDSZ Nőszervezetének elnöke, Dávid Gyula Árpád, Mezőmadaras polgármestere, illetve Varga Gábor, Tényő település polgármestere Magyarországról. A köszöntő beszédek után következett a néptánccsoportok bemutatkozása, a szabadtéri színpadon fellépőket a Sopronból érkező Pendelyes Néptáncegyüttes gálaműsora zárta. A gálaműsor után a soproniak biztosították a hangulatot, hiszen az esti táncházban a Fajkusz Banda gondoskodott a talpalávalóról.
Az esemény megszervezése nem valósulhatott volna meg a lelkes támogatók nélkül, akik között felsorolható a Mezőmadarasi Önkormányzat, a Mezőmadarasi Református Egyházközség, illetve Roman Rozália, Szombath Béla, Nagy István, Nagy Levente, Czirjék Lajos (festőművész), Szabó Izolda, a Pro Ruris Egyesület elnöke, Kovács Ilona, a mezőmadarasi önkormányzat képviselői és a buzgó szülői közösség.
Az esemény megvalósulása újabb mérföldkő a mezőmadarasi Árvalányhaj Néptánccsoport történetében. Fazakas János táncoktató és Kovács Annamária csoportvezető odaadó és kitartó munkájának köszönhetően a mezőmadarasi hagyományőrzés újabb szintre lépett. A találkozó lebonyolítását még a gyülekező viharfelhők sem szakították meg, s a magyar táncörökség megünneplésének egy igazi, lelket melengető találkozó keretében örülhetett a nézőközönség és meghívottak.
Mindez arra ad reményt, hogy a népi hagyományok szeretete és ápolása él a székelymezőségiek szívében, s ez továbbadódik a következő generációknak is.
Fogarasi Melinda, Mezőmadaras
Népújság (Marosvásárhely)

VI. Székely-mezőségi Néptánctábor Mezőmadarason
Június utolsó hetében megrendezésre került a VI. Székely-mezőségi Néptánctábor Mezőmadarason. A táborban több mint 60 gyerek vett részt néptánc- és népdaltanuláson, valamint kézműves-foglalkozásokon. A népdalokat Szöllősi Kata, a néptáncokat Fazakas János oktatta, a kézműves-foglalkozásokat Fazakas Emese vezette.
A zenét Sinkó András, Szigeti Nimród és Füzesi Nándor biztosította, akik a tábor utolsó estéjén, a gálaműsor és a közös vacsora után, a táncházban táncra perdítették a jelenlévőket.
Mint minden alkalommal, ez évben is a Székely Mezőségen élő gyerekeknek és fiataloknak lehetőségük volt olyan programokon részt venni, ahol szeretettel és odaadással foglalkoztak velük, oktatták őket, különböző tájak táncait tanulhatták meg, feledésbe merülő népdalokat énekeltek, valamint a nemzelés, gyöngyfűzés titkait sajátították el.
Támogatók voltak: a Bethlen Gábor Alap Zrt., a Communitas Alapítvány, a Maros megyei Tanács, valamint Mezőmadaras Önkormányzata.
Kovács Annamária
Népújság (Marosvásárhely)

Mezőmadaras a képzőművészetben
Csütörtökön kezdődött el a Maros Mezőségi Művésztelep és a Pro Ruris Egyesület szervezésében a 15. Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor, vasárnap délben pedig az elmúlt 15 év alkotásaiból nyílik kiállítás a mezőmadarasi művelődési házban. A tárlat anyagát Czirjék Lajos és Molnár D. Dénes képzőművészek méltatják.
Az elmúlt másfél évtizedben Marosvásárhelyi, Kolozsvári, vajdahunyadi, kassai, debreceni, bánffyhunyadi, Temesvári, Szatmárnémeti, Budapesti, Sepsiszentgyörgyi, szegedi, kiskunfélegyházi, Segesvári, Székelyudvarhelyi, pápai, Csíkszeredai művészek fordultak meg Mezőmadarason, a Czirjék Lajos által megálmodott és megszervezett alkotótáborban.
Megörökítik a tanyasi világot
A Marosvásárhelyen élő, mezőmadarasi születésű festőművésznek mások példájából kiindulva tizenöt évvel ezelőtt támadt az ötlete, hogy szülőfalujába is jöjjenek képzőművészek, örökítsék meg a székely-mezőségi település jellegzetességeit, azt a tanyasi világot, amely Erdélyben már elég ritka, azokat a régi házakat, portákat, amelyeket még nem semmisítettek meg a korszerűsítés jelszava alatt. „A cél az volt, hogy a falu hírét elvigyék az itt megforduló vendégek, beszéljenek róla, vigyék el a hírét a nagyvilágba ennek a kis mezőségi településnek, amely még őrzi a hagyományait, és ahová érdemes időnként eljönni pihenni, feltöltődni” – magyarázta lapunknak Czirjék Lajos.
A helyiek is támogatják
A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, az ötletet felkarolta a helyi református egyház, a lelkész házaspár, de a falubeliek közül is sokan – bár szokatlan volt számukra – a szervezők mellé álltak, szállást adtak otthonukban az idegenből érkező vendégeknek, sőt saját terménnyel támogatták a tábort, friss zöldséggel, gyümölccsel, kacsával, tyúkkal járultak hozzá az ellátáshoz. Ugyancsak a helybéliek közül kerültek ki a szakácsok és segédeik is, akik helyi ízekkel kényeztették a táborlakókat. Az első években a művészek a parókián, illetve a falubelieknél kaptak szállást, a műtermet a papi lakban rendezték be, valamint annak tornáca és kertje is alkotóműhelyként szolgált.
Művészek lepték el a falut
A képzőművészek a falu utcáira, dombjaira, temetőjébe is kimentek, festőállványaikkal érdekes látványt jelentettek az egyszerű emberek számára. Dülöngélő kapubejáratot, százéves parasztházat, régi kerítésre kikönyökölő anyókát, mezőn dolgozó embert, itató előtt álldogáló lovat, hazatérő csordát, szénásszekeret rajzoltak, festettek, megörökítették a templomot, a temető régi sírköveit, az akkor még elég rossz állapotban lévő iskolát. Az évek alatt a falusiak is hozzászoktak a rajzolgató idegenek látványához, a festés már nemcsak a szobafestést jelentette számukra, a művészet pedig nem csupán a művirág csokrot vagy a giccses vásári képet. A mezőmadarasi képzőművészeti alkotásokból augusztus 25-én a Marosvásárhelyi várban is szerveznek egy kiállítást.
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

Madarasiak találkoztak és ünnepeltek Backamadarason
Unatkozásra, pihenésre nem sok lehetőséget biztosítottak a backamadarasiak a hétvégén ideérkező anyaországi, erdélyi és felvidéki barátaiknak, gazdag háromnapos program várt mindenkit. A szórakozás, ünneplés mellett a hagyományok és kapcsolatok ápolása volt a cél, de a hiterősítést sem hanyagolták el a szervezők.
A pénteken érkező vendégeket a Találkozások kopjafáinál fogadták, este finom vacsorával és kulturális műsorral kedveskedtek nekik. Szombat reggel a moziteremként emlegetett régi kultúrotthonban berendezett falumúzeumot lehetett meglátogatni, míg a rendezvény helyszínén már ott szorgoskodtak a mezőmadarasi szakácsok, ők készítették leghamarabb tűz fölé az ebédnek valót.
Az ünnepi istentiszteleten Bíró István küküllői református esperes hirdette, hogy az itt találkozó emberek úgy lehetnek igazán egymás ajándékai, ha folyamatosan imádkoznak, hiszen minden családnak, közösségnek, településnek belső erősödésre van szüksége. Koncz László backamadarsi lelkész szerint örömteli minden találkozás, a Madarasokat sok minden összeköti és sok mindenre hívja a kötelék, hálát adni, imádkozni, dolgozni, „mert itt nekünk feladatunk és küldetésünk van”. Szabó Andor mezőmadarasi lelkész hiszi, hogy a Madarasok találkozóinak jövője van, mert ezek a szereteten, egymásra utaltságon és az evangéliumon alapszanak.
Az istentisztelet keretében fellépett a helyi Harmónia kórus, majd Bíró István esperes Koncz László A csend ajándéka című áhítatos könyvét mutatta be.
Fesztivál a javából
Az egykori iskola udvarán eközben javában rotyogott az ebéd, s amíg az elkészült, a házigazdák helyben kavart padlizsánkrémes és frissen készült zakuszkás kenyeret kínáltak körbe. Az udvaron községbeli kézművesek termékeit állították ki, Csíki Rozália, Orosz Ilona és Zilinszki Magda kézimunkákat, Szigeti György festett népművészeti ajándéktárgyakat, Benedek Ervin újrahasznosított papírból készült tárgyakat, Csíki Erzsébet különböző kézműves tárgyakat, Paizs Kinga festményeket, Kirizsán Ibolya quilling, Péterfi Orsolya és Gálfi Arabella gyöngy ékszereket, Gál Enikő süteményeket, Szőcs Józsefék mézet és méhtermékeket hoztak szemlére és eladásra.
A színpadon a Madarasok és a felvidéki Búcs elöljárói üdvözölték a részvevőket, majd a házigazdák jelképes ajándékkal, egy-egy kitűzővel köszönték meg mindazok tevékenységét, akik az elmúlt években a találkozások alappillérei voltak, Bartha László kunkapitány pedig egy kun zászlót adományozott a backamadarasiaknak. A templom udvarán eközben az arcfestés mellett a Játssz velünk, Madaras! keretében számos logikai, ügyességi és bibliai játék, foglalkozás várta a kicsiket. Az étkek is hamarosan kóstolásra kerültek, hogy a nagyközönség is ebédelhessen. Legszebb terítést a mezőmadarasiak mutatták fel krumpligulyásukkal, ugyanezt főzték a szentgericeiek is, övéké a legfűszeresebb étek lett, a backamadarasiak körömpörköltje a legpaprikásabb, babgulyása pedig a legklasszikusabb címet érdemelte ki, a kunmadarasi birkapörkölt a leghagyományosabbnak, a bácsmadarasi marhapörkölt a leggazdagabb ízvilágúnak bizonyult, míg a csíkmadarasiak puliszkával vagy krumplival tálalt gombás rostélyosa a legízletesebb elemózsia lett.
Alig ürültek ki az üstök és tányérok, a program máris folytatódott. A nagykorúsítási ceremónián közel húsz fiatal vehetett át emlékplakettet, majd fesztiválra is beillő maratoni kulturális műsor zajlott a települések csoportjainak részvételével: a helyi kisiskolások modern táncokkal, a szentgericei néptáncosok nyárádmentivel, forgatóssal és üvegessel, a kunmadarasi Kaláris hortobágyi, mezőföldi és gömöri táncokkal, a mezőmadarasi Árvalányhaj madarasival és ördöngösfüzivel lépett fel, a backamadarasi Kincses népi játékokkal és boncidai táncokkal, de ott láthattuk a csíkmadarasi hagyományőrzőket, a bácsmadarasi Hérics táncosait és a kunmadarasi Őszirózsa népdalkört is. Késő délután a települések küldöttségei kispályás fociturnéra vonultak, majd este a színpadon a Corax, After 5 és a Vecker koncertezett.
Nem véletlenek ezek a találkozók
Szőcs Antal backamadarasi polgármester örül, hogy a falu nemcsak él és szorgoskodik, hanem ünnepel is. A települések találkozója ünnep, és erre mindig szükség van. A találkozások hagyománnyá váltak, de ezek nemcsak a fesztiválról szólnak, ahol az emberek jól érzik magukat, hanem komoly kapcsolatokról, visszatérő vendégekről, olyan családok közötti kötelékekről, amelyek nem két-három napra érvényesek. Ezeken a találkozókon testvértelepülési kapcsolatokat ápolnak, de magyarságukat, testvériségüket is – nyilatkozta lapunknak az elöljáró. Juhász István bácsmadarasi polgármester elárulta: nagy lelkesedéssel készültek, és örülnek, hogy már harmadszor jöhettek a Nyárádmentére népes küldöttséggel. A mezőmadarasiak felemelőnek tartják, hogy immár tizenegyedszer találkozhattak a települések. A legnagyobb hangsúlyt a kultúra kapja, igazából így ismerhetik meg egymás hagyományait, de meghitt kapcsolatok alakulnak, érdekes beszélgetések is folynak ilyenkor – nyugtázta Dávid Gyula Árpád polgármester.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Százarcú Mezőmadaras
A falut a földgolyón sokfelé ismertté tevő mezőmadarasi meteorit hírnevét aligha lehet túlszárnyalni, helyi kezdeményezés pláne nem vetekedhet a kozmikus vendég 164 évvel ezelőtti érkezésének visszhangjával, az egykori űresemény emléke azonban mára már meglehetősen elhalványult a köztudatban, a mai Mezőmadaras életét jobban befolyásolhatja, élénkítheti, gazdagíthatja egy olyan emberfüggő, földi kezdeményezés, mint a képzőművészeti alkotótábor, amely immár 15. alkalommal gyűjtötte egybe a község hívó szavára szellempezsdítő jelenléttel, értékteremtő igyekezettel válaszoló képzőművészeket. Többségük visszatérő táborlakó, de újabbak is mindegyre jönnek a különböző honi központokból, az anyaországból, a Kárpát-medence távolabbi tájairól, hiszen jó híre van a Czirjék Lajos és lelkes támogatói, munkatársai szervezte művésztelepnek, mind szélesebb körben terjed a híre, hogy ihlető itt a környezet, alkotásra serkent a hely szelleme, megörökítésre érdemesek a hagyományok és kiváló a hangulat. Persze a tevékeny együttlét gyümölcse is egyre több ízzel, zamattal telítődik, a tábori termés folyamatosan gazdagodik. Nem csak a helybeliek örülhetnek neki, más települések művészetkedvelői is belekóstolhatnak. A Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor önállóan, vagy a Maros-Mezőségi Művésztelep más hasonló alkotóközösségeivel együtt Marosvásárhelyen rendszeresen bemutatkozik, és volt kiállításuk Kolozsváron, Segesváron, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Szászrégenben, Székelyudvarhelyen is. A következő hónapokban Nagykároly és Szatmárnémeti közönsége ismerkedhet a műgyűjteménnyel, amely érdemes lenne arra, hogy a községben létesítendő állandó kiállítás, falumúzeum is népszerűsítse. Ez növelhetné az érdeklődést Mezőmadaras iránt, még vonzóbbá tehetné a Székely Mezőség e biztatóan fejlődő, sajátosságait nemzedékeken át őrző, jellegzetes faluját. Értékes és változatos a művésztelep kollekciója. Csupán az utóbbi fél évtizedben közel félszáz festő, grafikus, szobrász, fotóművész dolgozott itt. A katalógus is érzékelteti, hogy a látványteremtésben mindenik igyekszik a saját útját járni, a maga szemléletét érvényesíteni, ehhez pedig kellő választékot nyújt a történelmi telítettségű, titkait olykor rejtegető, de a felfedezés izgalmát is felkínáló környezet. Megkapó és lírai hangulatot kelt a táj szépsége. Milyennek látta Berde Mária a Mezőség című lélekpendítő versében? "Domb- óceán fölött a szél sustorog/ Az ében éji ágyból kelő tájra,/ Kicseng a tanyák hajnaltrombitája:/ Harsánykemény, vidor kakastorok" – olvashatjuk a kezdő sorokban. Biztos, hogy a hajnal e varázsos hangulatát is megtapasztalta már egyik-másik táborlakó. Vagy a nyár más napszakai ámították el. Esetleg egy hajdanvolt történés, valamilyen mezőségi legenda, egy kuruc–labanc összecsapás, valamelyik vásárostetői híres sokadalom, netán egy ’48-as hős emléke, vagy a jelenvalóság, napjaink realitásai, emberei indítják el bennük az alkotás szikráját. Kiállításuk és ez az újabb bemutatkozó füzet is meggyőzően tanúsítja: megérdemlik, hogy figyeljünk rájuk.
* Előszó a katalógusból
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Kastélysorsok fiatal vallatói
A mezőmadarasi Orbán-kúria
Sorra megszólalnak Erdély kastélyai, néha a volt tulajdonosok hangján, de sokkal inkább azokén az egyszerű emberekén, akik még emlékeznek a kastélyok, udvarházak volt lakóira, az ott folyó életre, szórakozásra, a kastélyokhoz tartozó földeken végzett munkára. Az idő mélyéről felszínre hozott emlékek így lényegülnek át élő történelemmé, s válnak dokumentummá írásban, filmen, fényképeken.
Emléktöredékek nyomában
Az ötletgazda, aki tanítványaival szóra bírja a mikrotörténelmet, Simonffy Katalin PhD, a Babes–Bolyai Tudományegyetem média szakának társult oktatója, tévészerkesztő. Csapata középiskolás diákokból, egyetemi hallgatókból tevődik össze, akiknek nyaranta tábort szervez egy-egy kastély környékén.
Az idén augusztusban a mezőmadarasi Orbán-kúria történetét kutatták a falu emlékezetében, s ottlétük nyomán születtek meg azok a fotókkal gazdagon illusztrált írások, amelyek sok érdekes részletet elevenítenek fel az udvarházakban gazdag, festőien szép mezőségi falu történetéből. Nagy Andrea, Schneider Hanna, a királyhelmeci Marcell Zoltán, Imecs Endre és Szabó Gellért írásaiból válogattuk ki és fűztük fel a téma köré a legjellemzőbb, legérdekesebb részleteket. »A székely mezőségi, közel 1300 lelkes faluba nem mókás anekdotákért, nem is a vidéki élet szépségeit lencsevégre kapni érkeztünk. Fotóriportunk – a teljesség igénye nélkül – elsősorban a mezőmadarasi Orbánkúria és lakóinak történetére irányult, amiről néhány idős falusi ember emlékezetében élnek még emléktöredékek. Kísérőnk, Szabó Andor református lelkész először a faluról mesélt.
Szívükön viselték az ittlakók sorsát
Az erdélyi falvak között egyedülálló Mezőmadaras. A falucska nagyon is festői, sőt mesebeli, mert a technika vívmányai, a fejlődés éveken át nagyban elkerülték. Ezt az idilli környezetet látva nem is gondolnánk a település hányatott sorsára. Pedig az élet itt is keményen bánt az emberekkel. Mezőmadaras a rettegett szocializmus éveiben minden támogatásról lemAradt, és csak 2004-ben szakadt el Mezőbándtól, s ezt követően kezdték el a Marosvásárhely felé vezető rövidebb út aszfaltozását.
A dombok és fák mögött megbúvó településen a 19. században egyszerre több földbirtokos család élt, akik szívükön viselték a falu lakóinak sorsát. A református templom udvarán sírkövek őrzik emlékét annak a kornak. A Bethlen, a Fodor, az Orbán, a Pataki, a Szekeres család együtt, de gyakran egymással vetekedve fejlesztette a falut. Nekik is köszönhető, hogy régiónkban Madarason alapították az egyik első óvodát, és itt kaptak először egy csésze tejet reggelire az iskolás gyerekek, sőt a gyengébbek vitamint is. Akiben lehetőséget láttak, annak a vagyonos családok biztosították a továbbtanulási lehetőséget.
Egy 1831-ben készített statisztikai felmérés szerint Mezőmadarason 12 "kúria" létezett. A lista élén grófBethlen Pál neve olvasható. A XIX. század végén közölt adatok már Orbán György nevét is említik. Az Orbán család Kézdimárkosról került Madarasra. Az évek során tetemes földbirtokra tettek szert és a Bethlenektől vásárolták meg a ma lakatlanul álló kúriát, ami korábban Mihály Zsigmond nagybirtokos tulajdona volt.
Az Orbán család emlékét idéző sírkövet a 88 éves Nagy Géza ápolja. Büszkén emlékezik a családra és a vele egykorú Orbán Pállal való barátságára.
500 éves kúria, regényes családtörténet
Kovács Júlia, Nanóka emlékeiben is hajdani pompájában él a kúria: "volt cseléd, volt kertész, nagyon szépteniszpálya. Az út le volt kövezve, ott jártak a vendégek, akik még külföldről is érkeztek… A falusiak dolgoztak a földjeiken, a templomban megvolt az ő padjuk, de szóba álltak a munkásokkal. Nem volt probléma, hogy ők Orbánok".
A jövőre 500 éves kúria ma már igencsak rozoga állapotban emlékeztet az egykori földbirtokos család életére. Kertjében temették el Orbán Károly ’48-as főhadnagyot. Az épülethez vezető út melletti füves rétről a faluban úgy tudják, hogy teniszpálya volt ott, s ha igaz, akkor maga Kossuth Lajos is kezébe vette az ütőt, s a megbeszélések szünetében játszott a ház urával.
A Háromszéki lófő székely eredetű Orbán család története regényes. Az 1828-ban született márkosfalvi Orbán Károly honvéd huszárfőhadnagy Bem tábornok hadsegéde volt, felesége Pataky Borbála. Fiuk, Orbán György földbirtokos az erdélyi nemesi családból származó zeykfalvi Zeyk Saroltát vette feleségül, aki fiatalkorában az idős Kossuth Lajos "napsugarát" jelentette. Bár a hagyomány úgy tartja, hogy a Madarasra ellátogató Kossuth Lajos a kúria teniszpályáján ismerkedett meg a még gyermek Zeyk Saroltával, az adatok fényében ez csak legendának számít.
Kossuth Lajos és Zeyk Sarolta kapcsolata
Zeyk Sarolta 1884-ben európai körutazáson vett részt rokonainál, és a visszaúton hosszabb időre megálltak Zeyk Józsefnél, a lány Torinóban élő nagybátyjánál. A 19 éves lány megilletődve lépett be a Via de Mille 22. szám alatti ház kapuján, ahol az akkor 82 éves egykori kormányzó lakott. Az özvegy Kossuth évek óta csupán húga, inasa és szakácsa társaságában élt. Életét felvillanyozta a fiatal látogató, és Sarolta hazatértével elkezdődött a hét éven át tartó levelezésük. Bár mindvégig hangoztatja, hogy "atyai barátod vagyok", érezni lehet, hogy Kossuth szerelmes. Humorizál, csillogtatja a műveltségét, több nyelven idézget, miközben tisztában van vele, hogy az egésznek semmi jövője nincs, sosem fogja viszontlátni a hölgyet."Születésnapodon nagyon elszomorított a gondolat, hogy áldásomat egy atyai csókkal nem nyomhatom homlokodra. Megérezted-e, hogy a gondolat magneticus telegraph-huzalán repülnek feléd szegény öreg barátod hő szerencsekívánatai?"
Sarolta közben férjhez megy Orbán Györgyhöz, és gyermeke születik. Kossuth aggódik érte: "Szeretném tudni, miként teljesíti férjed a polgár, hazafi kötelességét. Férjedről – a nevén kívül – mind e mai napig semmit sem tudok. Utolsó leveledben is csak annyit írtál, hogy kitűnő egészségű, zömök, kicsi ember. Megvallom, engem az, hogy zömök-e vagy nyúlánk, kicsi-e vagy nagy, csak középszerűen érdekel. Én lelkéről szeretnék tőled hírt venni, szeretném tudni, hogy kicsoda, micsoda? Mit ismer hivatásának? Mi célja van az életben? Nem folytatom. Hiszen az a kis Sárika, ki magát egyszerű falusi kisleányomnak címezi levelében, nem is olyan egyszerű, és nem is olyan falusi, mint aminőnek Te csúfolod – van abban lélek, van szellem…"
A sokáig őrzött titok
És a történet csattanója: "Köszönöm a megnyugtatást, hogy leveleimet senkivel nem közlöd, s elégeted. Szükségem volt e biztosításra, miszerint oly tartózkodás nélkül írjak, mint ahogy írok. Hogy én a tieiddel hasonlón bánok, arról már utóbbi levelemben biztosítottalak. Számíthatsz reá, én is számítok adott szavadra. Különösen kérlek, ezen levelemet mindjárt add át a lángoknak, amint elolvastad, nehogy valami véletlen által kívüled még másnak is szeme elé kerülhessen. Neked, tudom, nem látszand nevetségesnek, amit érzelmeim felől írtam, de más annak vehetné, engem kevés ember tud megérteni… Kérlek is, igen kérlek, kedves leányom, ne tartsd meg, égesd el leveleimet."
Sarolta, aki sokáig őrizte a titkukat, élete derekán mégiscsak elővette a leveleket, és eljuttatta a Hatvany Lajos,Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelenő Esztendő című szépirodalmi folyóirathoz, amelyben 1918-ban hozták nyilvánosságra a leveleket. Kossuth Lajos 1884 és 1891 között írt harminc levelét könyv alakban egy évvel később a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta ki. Az agg Kossuth és Napsugárcímen 1989- ben a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg újabb kiadásban. Zeyk Sarolta 58 évesen, fiatal nagymamaként autóbalesetben hunyt el.
A világlátott Orbán Károly
Orbán György és Zeyk Sarolta fia, Orbán Károly (Mezőmadaras, 1888. július 6 – Temesvár, 1958. szeptember 1.) a Ludovika Akadémián végzett, és 1908-tól 1911-ig ulánus hadnagyként szolgált. 1911-ben Angliában kereskedelmi főiskolát végzett, majd Elefántcsontparton dolgozott egy angol vállalatnál. Ott érdekes afrikai műtárgyakat gyűjtött. Apja halála után 1913-ban hazatért, és Mezőmadarason gazdálkodott. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt mint ulánus főhadnagy. A háború után visszatért Madarasra. Nevezetesek voltak különleges vadásztrófeái és híresen nagy vendégszeretete, amivel a faluba betévedőket fogadta. Gyakran utazott Nyugat-Európába, több nyelvet beszélt. 1926-ban angol nőt vett feleségül, akitől két gyermeke született. Felesége a harmincas évek közepén visszatért Angliába és ott 1941-ben meghalt. Angliából hozott fügefái a kollektivizálásig éltek. Orbán Károly 1942-ben johannita lovag lett. 1944 nyarán ismét megházasodott, de felesége 1954-ben meghalt. Leánygyermekük Amerikában él.
Orbán Károlyt az 1949. március 2-áról 3- ára virradó éjszakán kényszerlakhelyre hurcolták Marosvásárhelyre. Előbb angol nyelvleckéket adott, majd könyvelésből tartotta fenn magát. 1956-ban Huszár József révén az elsők között került kapcsolatba a Szoboszlay-féle szervezkedéssel.
Az ő feladata lett volna Marosvásárhelyen kirobbantani a fegyveres felkelést. A Szoboszlay Aladár által tervezett árnyékkormányban ő lett volna a külügyminiszter. A Securitate állandóan figyelte. Elfogták, és a Temesvári pert követően kivégezték. Az ő fia az Egyesült Államokban élő Orbán Pál, akire – mint egykori játszótársra – Nagy Géza emlékezik. Az idős madarasi férfi szavai nyomán egy másfél évszázados történet bontakozik ki s közben az ő élete is, amelyet meghatározott az a kiváltságos helyzet, az "a gyönyörűség", hogy gyermekként bejárása volt az Orbán-kúriába. 14-16 évesen együtt játszottak, bicikliztek, jártak "leventére". Pálnak kötöttebb volt a napirendje, és iskolába is csak hetente kétszer járt számot adni tudásáról, mivel magántanár foglalkozott vele.
Nem mehetett mulatságokba, a falubeli lányokkal szórakozni, de a játékra, a turpisságokra mindig tudtak időt szakítani – emlékezik csillogó szemmel Nagy Géza, aki még mindig tartja a kapcsolatot a fél évszázada a másik világrészen élő egykori játszótárssal. Orbán Pál a kommunista rendszer idején egyszer félve néhány órára, majd 1994-ben látogatott el újra Mezőmadarasra. Nagy Géza azt vallja: tudnunk kell, honnan jövünk, ahhoz, hogy tudjuk, hogy hova tartun. « Ezt tartja szem előtt a tábor szervezője, Simonffy Katalin is, aki az erdélyi kastélyok utóéletét kutatva, diákjaiban szeretné felkelteni az érdeklődést erdélyi múltunk e sokáig elhallgatott szelete iránt, amely még annyi érdekes eseményt, részletet tartogat. További kitartást, támogatókat, érdeklődő fiatalokat kívánunk munkájához!
A diákok írásaiból vett részletekből összeállította Bodolai Gyöngyi.
A fényképeket Nagy Andrea készítette.
A diákok által felhasznált könyvészet: az interneten megtalált adatok mellett Szabó Miklós Mélyrenyúló gyökerek, Mezőmadaras 800 éves története című könyve, Kriterion Kiadó, 2008.
Népújság (Marosvásárhely)

„Egy világ, amelyik szereti az embereket” - Forró Ágnes gyógyító hatású festményei Marosvásárhelyen
Forró Ágnes festőművész, művészetterapeuta szemeket fest a házaknak, hogy azok is figyelhessenek minket. Születésnapi kiállítása október 25-ig tekinthető meg Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Forró Ágnes meseszerű festményei az eltűnőben levő faluképet örökítik meg, megszemélyesítve a házakat, azok berendezését, az évszázadokon át használt tárgyakat. Idén a bálványosi Incitato táborban vett részt Forró Ágnes, itt készültek a lovas képei, de járt Budapesten a Hegyvidék- és Borzonton a Vadárvácska táborban is, majd Sárándon, Mezőmadarason, Zsobokon festett, rajzolt, megörökítette a sok látnivalót.
Korábban, hét évvel ezelőtt keramikusként mutatkozott be egyéni tárlatával Marosvásárhelyen, most pedig sajátos formavilágú, kék, lila, zöld dominanciájú festményei, pasztelljei láthatók a Bernády Házban.
Elsősorban a falusi világ ragadta meg a képzeletét, az ott látottakat meséli el, házainak szemet fest, hogy ne csak mi láthassuk azokat, de azok is figyelhessenek minket. Ahogy Nagy Miklós Kund, a Bernády Ház házigazdája fogalmazott, „nem gonosz világ ez, hanem olyan, amelyik szereti az embereket, kedvesen fogad be mindenkit”.
A dülöngélő házak között az emberek, ember-szerű lények, manók és bábuk is megjelennek, a többi, életet nyert tárgy között. Forró Ágnes elmondta, eddig nem rajzolt embereket, de egyszer csak munka közben „kibújt” az egyik ház mögül „valaki”, egy emberformájú lény, egy bábu, akit meg kellett festenie.
A marosvásárhelyi kiállítás születésnapi alkalomra jött létre, hiszen éppen a napokban töltötte a művész a „kétszer harmincat” – ahogy fogalmazott. A gyógyító művészetről is szólt Forró Ágnes, aki már tizennégy éve művészetterápiával foglalkozik. Az alkotás enyhíti a stresszt, levezeti a feszültséget, ahogy az is jótékony hatással van az emberre, ha csupán művészi alkotásokat nézeget. 
Forró Ágnes munkái a Bernádyban biztos, hogy gyógyító hatásúak: jobb kedvre derítenek, megmosolyogtatnak, ezért is érdemes megnézni a kiállítást.
Antal Erika maszol.ro

2017-től kiépül a falugazdász-hálózat - Hiánypótló civil kezdeményezés
A magyar Földművelődésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásának köszönhetően 2017-től hozzáfognak a falugazdász-hálózat kiépítéséhez Erdélyben is. A szaktárca az idén 25 millió forinttal segíti 17 határon túli falugazdász munkáját. A hálózat legfontosabb feladatai között szerepel a határon túli gazdák támogatása a szakmai információk átadásával, regionális mezőgazdasági rendezvények, fórumok, képzések, szakmai konferenciák szervezésével, piaci lehetőségek felkutatásával. A 17 határon túli falugazdászból 11 az idén először kap támogatást Magyarországról, többek között a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, az EMGESZ és az RMGE-Maros szervezete. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, Győrffy Balázs szerint a kamara sikeresen felépített és üzemeltet egy olyan falugazdász-hálózatot, amely egységes keretek között, az ország minden pontján magas színvonalon segíti a gazdálkodók munkáját. Erre építve egy hasonló határon túli szakmai támogatói hálózat kiépítését szeretnék, amelyet felka- rolt a Kárpát-medencei agrárfórum is. A hálózat kiépítését tulajdonképpen a Földművelődésügyi Mi- nisztérium és a Bethlen Gábor Alap finanszírozza. Csomoss Attila, az RMGE-Maros elnöke elmondta, Romániában igencsak szükség van egy ilyen hálózat kiépítésére. Tulajdonképpen a XIX. században az uradalmi nagybirtokokon is létezett egy olyan gazdasági intéző, aki a szak- mai irányítást végezte. A birtokok felszámolását követően létrejöttek a mezőgazdasági termelőszövetke- zetek, ahol ezt a feladatot a tsz agrármérnöke látta el. A falusi gazda azt kellett tegye, amit a mérnök mondott, így 40 év alatt felszámolták az önálló gondolkodásmódot. Az 1989-es változásokat követően visszaszolgáltatták a földtulajdont, és az új helyzetben mindenki megpróbált valamit kezdeni vele. Az idősebbek hozták az eleiktől örökölt tudást, de a technológia, az igények és a piacorientáltság egészen új helyzetet teremtett, amivel már nem lehetett tartani a lépést. Az EU-csatlakozás előtt és az azt követő pályázati rendszert pedig nehezen tudták, tudják befogadni, alkalmazni. Sajnos a romániai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium alárendeltségében levő agrárkamarák nem tudják ellátni ezt a feladatot, hiszen az utóbbi 10 évben több mezőgazda- sági minisztere is volt a szaktárcának, és mai napig nem dolgozták ki az ország egységes agrárpolitikáját. Az agrárkamara önálló, független és apolitikus szakmai fórum kellene legyen ahhoz, hogy valóban segítse a gazdákat és ne legyen ki- szolgáltatva a politikumnak. Mivel Romániában függnek a kormányon levő hatalomtól, ezért nem is mű- ködnek a kamarák. Ezt a hiányt pótolná az a falu- gazdász-hálózat, amelynek kiépítését a magyar állam támogatja azzal a céllal, hogy a külhoni magyar gazdálkodókat ezáltal is segítse, hogy a szülőföldön maradást vá- lasszák. Az említett szervezetek pályázat útján pénzügyi támogatást kapnak azért, hogy a hálózat kiépítése céljából egy-egy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert alkalmazzanak. Marosvásárhelyen Horváth Csabát, az EMGESZ ügyvezető elnökét bízták meg azzal, hogy az említett szervezetek falugazdásza- inak tevékenységét összehangolja, irányítsa. Sikó László az RMGE-Maros, míg Putnoky Csicsó Barna az EMGESZ falugazdásza – mind- hárman fiatal kertészmérnökök. Az RMGE-Maroshoz 24 jogi személyiséggel rendelkező és nyolc anélküli gazdakör tartozik. Mivel a falugazdászoknak ajánlott feladatkörökben már értek el eredményeket, olyan általános célkitűzéseket jelöltek meg, mint a gazdalajstrom felülvizsgálata, felújítása, a gazdák segítése az agrár- támogatások igényléséhez szükséges okiratok összeállításában, a természeti katasztrófák vagy vad- károk megtérítésében, tájékoztatni a gazdakörök vezetőit az agrárium legfontosabb kérdéseiről, a megjelenő új törvényekről, szabályokról, pályázati lehetőségekről, a piaci árakról, a termeléshez szükséges input anyagok beszerzéséről, kap- csolattartás a gazdakörök között, il- letve a gazdákkal, az önkormányzatokkal és más szak- mai és kulturális egyesületekkel, szervezetekkel; szakmai és kulturális, gazdasági rendezvények, szaktanfolyamok, kiállítások szer- vezése. Mindezek mellett az RMGE- Maros azt is felvállalta, hogy kiépíti a Mezőségen is gazdaköröket, gazdaszervezeteket, amelyeket természetesen bevonnak a meglévő hálózatba. Mezőbándon és Mezőmadarason már elkezdődtek a tárgyalások egy-egy gazdakör létesítése érdekében. Putnoky Csicsó Barna ismertetőt dolgozott ki a hazai nemzeti vidékfejlesztési programokról, amelyeket jövőben népszerűsítenek majd a gazdakörökben. Ugyanakkor a nemrég megjelent országos erdősítési programot is bemutatják majd az érdekelt önkormányzatoknak, gazdáknak. Sikó László fontosnak tartja a közvetlen értékesítési hálózat kiépítésének népszerűsítését. És természetesen nem zárkóznak el a román gazdák támogatásától, segítésétől sem, hiszen az a szándék, hogy ha majd a hálózat jól működik, a román szaktárca is karolja fel és támogassa a civil alapokon működő rendszer országos kiterjesztését. Népújság (Marosvásárhely) Népújság (Marosvásárhely)

Szabad-e kántálni? Karácsonyi népszokásunk negyedszázad tükrében
Negyedszázaddal ezelőtt karácsony táján közösségi énekléstől és verses köszöntéstől zengtek falvaink a Maros, a Küküllők, a Nyárád mentén és a mezőségi dombok között, szinte elmaradhatatlan volt a kántálás szokásának valamilyen formája. A sokszor hetekig tartó készülődés után ünnep szombatján meg- szólalt a „szabad-e kántálni?” kérelem gyermekek hangján, és folytatódott este, éjszaka és napokon át a legények és felnőttek ajkán, kint és bent, sokféle változatban. Napjainkban is kántálnak még hagyományos formában vagy újszerű kezdeményezésekben, egyházi, fiatalos vagy műkedvelő művészeti csoportokban, másutt adománygyűjtéssé egyszerűsödve, silányodva kikopott a hagyományból. Az alábbiakban néhány közelebbi vidékünk kántálási szokásaiból nyújtunk ízelítőt. Elindult Mária… Az alsó-nyárádmenti Teremiújfaluban 1991 karácsony estéjén Borbély Andráséknál vártuk a kántáló gyermekek érkezését. Szürkületkor az ajtó előtt rázendítettek: Elindult Szűz Mária Betlehem városba, Bement egy gazdag kovácshoz szállást kéregetni. Szállást nem adhatok, mert sok vendégem van… Az ajtón belül még a lélegzetüket is lehetett hallani, amint megindultak az ének szárnyain, a közepén ellankadtak, amikor arról énekeltek, hogy a barmok jászolában született Jézus, aztán újból nekiiramodtak: Ébredj, ébredj gazda e jeles éjszaka! Végül szinte kifulladva, de látható örvendezéssel fejezték be: Megszületett Isten fia, világ megváltója! Ének után az egyik fiú jó hangosan köszöntő versbe fogott: Krisztus Urunknak áldott születése napján Vígan örvendezzünk, dicsérő éneket együtt zengedezzünk! Adja Isten e házra áldását, Szívünkből kívánunk csendes jó éjszakát! A kántáló gyermekek, három fiúcska és egy leányka, már tíz helyen jártak, rokonoknál, szomszédoknál, még két rokon családot szándékoznak felkeresni, aztán hazamennek és várják az angyalt. – Mi is énekeltük gyermekkorunkban az El- indult Máriát – meséli a beállott csendben a háziasszony, Borbély Anna. – Ez olyan falusias, vénes ének. Édesapámtól, Papp Elektől tanultam. Kántálás előtt legalább tízszer elénekeltette velünk, rengeteg éneket tanultunk tőle. Sok éneket tanulhattak a teremiújfalusi gyermekek és fiatalok a most nyolcvanas éveiben járó gazdálkodótól, Vetési Andrástól is, aki a helyi betlehemezés dramatikusjátékát, énekeit felújította, és több száz éneket írt le gyűjteményében. Érdemes azért egy pillanatra meg- állnunk a „vénesnek” nevezett kántálóéneknél, hiszen egyik legtöbbször elhangzó népi karácsonyi énekünk, főleg protestáns vidé- keken. Ezt énekelték a kántálók Kalotaszegen, a Szamos, a Maros mentén és a Mezőségen is. Némelyik változatban bő vagy bölcs kovács a szállás megtagadója, az egyikben a kovács vak vagy agg leánya vezeti Máriát a barmok jászolához, a másikban a szép báránya. A szakkutatás szerint a szálláskereső Mária legendaballada fő elterjedési területe Erdély, az epikus történetet ponyvanyomtatványok is terjesztették. De ne menjünk távoli tájakra se időben, se térben, csak szinte a szomszéd faluba, Búzásbesenyőbe. 2000 karácsony szombatján a besenyői gyermekek éppúgy elindultak Máriával, mint egy évtizeddel azelőtt a teremiújfalusiak. Az ő énekükben a „dús kovács” nem ad szállást, de igen a „gyönyörű szép lánya”, majd ő is megbánja tettét, mint annyi erdélyi változatban: Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária, Aranyból, ezüstből szállást adtam volna. Az este induló besenyői legények már nem ezt énekelték, hanem az egyházi énekeskönyvből tanult éneket – Betlehemi pusztán Jézus született –, a köszöntőket a szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták. Ők a leányos házakat keresték fel, s a begyűlt pénzadományokból karácsony első napján ingyenes bált szerveztek. Ha a Mezőség belseje felé haladunk, az Elindult Mária újból megszólal a legények és a házasok ajkán. Ezt énekelték legénykorukban Borbély Mártonék a Mezőmadaras melletti Feketelakon az ezredfordulón, és azóta is, ha feleségével, Ibolyával elindulnak „családi kántálásra”. Még távolabb, Észak-Mezőségen, a Melles-patak völgyében elnyúló Szentmátéban éppenséggel „fiatal, új éneknek” tartják, hiszen az 1932-ben született Szabó Erzsébet 2004-ben még emlékezett, hogy ez a „kántát” csak a második világháború után kezdték énekelni. A mostani fiatalok, legények megint nem tudják, és őt kérték meg, hogy kántálás előtt megtanítsa rá őket. A szűkebb Marosszéken, a marosszéki Mezőségen, a Nyárádmentén és Kis-Küküllő völgyének székely szakaszán napjainkban főleg a roma etnikumú kantálók ajkán hangzik fel az Elindult Mária. A próféták elhallgattak és Szívünk vígsággal ma bétölt A gyűjtés során több faluban tapasztalhattam, hogy jól meghatározott örökölt rendje, éneke és köszöntője van a kántálás szokásá- nak, amihez napjainkban is ragaszkodnak. A Kis-Küküllő menti Héderfáján két fiatal generáció járt és jár kántálni: a kicsik és a legények. A kicsik tíz-tizennégy évesek, konfirmálás előttiek, a legények tizenöt évtől felfelé. Mindkét csoportnak vannak vezetőik, a kezesek és a vőfélyek, ők tanítják az énekeket, a köszöntőket, vigyáznak a rendre, felírják az adományokat stb. 1993 karácsonyán Bordi Ferencéknél tíz kicsi legény kántált Peti Loránd kezes vezetésével. Végigjárták az egész falut, A próféták elhallgattak kezdetű református énekeskönyvbeli éneket fújták az ajtó előtt, a nagyobb legények a Szívünk vígsággal ma bétölt kezdetűt. A házasemberek karácsony első napján délután, estefelé kántálnak, ők a Csendes éjt éneklik és adományokat gyűjtenek az egyházközségnek. Ez a szokás és énekrend azóta is megvan. A 2000-ben született Bordi György a tavaly kezesként végezte a kicsiknél, az idén a legényekkel kántál. Gógánváralján is két csoport énekel karácsony szombatján este: a legények és a házasok. A legények csak a leányokhoz járnak. A házasok csapata többnyire a dalárda tagjaiból áll, mindenhova elmennek, ahol szívesen látják őket. Ugyanabban az időben járnak, énekük is ugyanaz, A próféták elhallgattak. Itt még a temetőbeli halottakhoz is elmennek, énekkel és köszöntővel emlékeznek reájuk. Íme a Nagy Alberttől 2001-ben lejegyzett köszöntő néhány sora: Nagy hálaadással, Istenünk, dicsérünk, Hogy e szent ünnepet megengedted érnünk. Csendesség, békesség, akik itt pihennek, És nem jelenhettek meg a karácsony esté- ken. Nyugodjanak békében. Ámen. A Kis-Küküllő menti falvak karácsonyi szokásainak jellegzetessége a hosszú verses köszöntő, amelyben az emlékezés, a hálaadás és az öröm mellett sokféle jókívánság szólal meg. Érződik, hogy alkotóik és meghallgatóik hittek a kimondott közösségi ünnepi szó erejében, beteljesülésében. Eredeti megfogalmazóiknak az egykori tanítókat, kántorokat, kollégiumi diákokat tarthatjuk, de a későbbiekben a köszöntők sokat változtak, folklorizálódtak. A Nyárád és Kis-Küküllő között fekvő Szövérden a legények kántálását hajnalozásnak nevezik, akárcsak a többi, szomszédos településen. A hajnalozásban az összes legény részt vesz, és végigjárják a falu leányos házait. Ők is a „prófétákat” éneklik és verses köszöntőket mondanak. Ezután sor kerül egy szertartásos-tréfás játékra, a szabályok ellen vétők megbotolására, amint azt Nagy Domokosék 1998-ban megszervezték. A Felkeltem én karácsony reggeléntől a Csendes éjig 1991-ben Mezőfelében a gyermekek kántálása után Kacsó Tibor és Árkosi Albert régi jó ismerőseim elénekelték azt az éneket is, amit a férfiak a kántálás végén, reggelfelé szoktak énekelni, egyszer egy évben: Felkeltem én karácsony reggelén (ismétlés). Kisétáltam kapum elejébe (ism.) Feltekinték a csillagos égre (ism.) Ott látok egy arany ringó bölcsőt (ism.) Mellette ül asszonyi Mária (ism.) Ezt a kántálóéneket addig nem hallottam, később mezőmadarasi és kölpényi változatát is énekelték, és többfelé találkoztam vele az erdélyi folklórgyűjteményekben. Mégis nagyon meglepett, hogy 2004-ben a mezőségi Szentmátéban Szabó Erzsébet ezzel kezdte a karácsonyi kánták sorát, talán azért, mert ezt énekelték legtöbbet az idősek, és ő az édesanyjától tanulta. Nem sejtette, mint sokáig én sem, hogy talán az egyik legrégebbi, középkori eredetű látomásos keresztény énekünket szólaltatta meg. Újabban Szentmátéban a felnőttek, házasok első napján délután és estéjén járnak kántálni. Összetársul néhány család, és egymást „meg- kántálják”. A Csendes éjt éneklik, akárcsak Héderfáján. Ez reggel 4 óráig is eltart, de mindenki ott van ünnep másodnapján a templomban. Rendszerint karácsony első napján délután és este kerül sor az egyházi kántálásra is. Presbiterek, egyháztanácsosok, jó hangú férfiak csoportja keresi fel a híveket vagy a teljes faluközösséget, énekelnek, köszöntőt mondanak, adományokat gyűjtenek. Búzásbesenyőben három felekezet tagjai járnak kántálni. A katolikusok a közismert, szintén régi egyházi népéneket, a Csordapásztorok kezdetűt éneklik, a reformátusok a Krisztus Urunknak áldott születésén-t, az ortodoxok a Trei păstorise întâlniră-val köszöntik a családokat. Minden család mindhárom felekezet kántálóit fogadja újabb időben szép rituális rendben.
Dr. Barabás László Népújság (Marosvásárhely)

Falutalálkozó Mezőmadarason
Augusztus 4–6. között Mezőmadarason tartják a Madarasok 12. találkozóját. A Madaras nevet viselő települések küldöttségei már péntekre megérkeznek. Szombaton, miután a Pataky–Ágotha Általános Iskola udvarán elhangzanak a köszöntőbeszédek, 11 órára istentiszteletre várják a résztvevőket. Ezt követően megnyitják Czirjék Lajos és Kusztura Sándor kiállítását. Délután néptánc- és népzenei előadás lesz, a központi parkban fellépnek a helyi és a vendég Madarasok együttesei, a marosszentkirályi Vadrózsa, a mezőbergenyei Kincsásó, a vajdaszentiványi Takáts Mihály néptáncegyüttes, 18 órától a Kéknefelejcs nótatársulat előadásában nótákat hallgathat a közönség. Énekel Koós Éva, Bíró Éva, Kusztura Sándor, Domahidi Jolán, Lokodi Ferenc és Ábrám Tibor. Szünetben a Maros Művészegyüttes táncosai lépnek fel. Este a Vecker zenekar zenél. A nap utcabállal zárul. A rendezvény zárónapján, vasárnap 11 órától istentisztelet lesz. Népújság (Marosvásárhely)

Etno-art stílus: népi hagyományból posztmodern
15 év után ismét Magyarlapádon a művészeti mozgalom
A Magyarlapádi Szórványkollégiumban került sor augusztus 21-27 között a helyi néphagyományokból ihletődő művésztáborra, az Ethnika Kulturális Alapítvány és a Magyarlapádi Református Egyházközség szervezésében. A Bantta Annamária képzőművész, rajztanár irányításával alkotó marosvásárhelyi művészetis diákok legszebb munkáikat a bentlakásnak adományozták.
Az ETNO-ART táborok ötlete Molnár Dénes marosvásárhelyi grafikusművész nevéhez kötődik, kezdeményezése mára már igazi mozgalommá nőtte ki magát. Először Makkfalván szerveztek ilyen táborokat a 2000-es évek elején, napjainkban – a művész emlékére rendszeresen szerveznek a Mezőségen (például Mezőpaniton, Mezőbergenyén, Mezőmadarason) és Erdély más vidékein, sőt Magyarországon is. Általában az egyházak segítenek a szervezésben, Fehér megyébe Borbándi Erika magyarlapádi lelkésznő által került a mozgalom.
Egyéni jelleg a népi formavilágból
Az ETNO-ART táborok célja a művészet segítségével megörökíteni a népi hagyományokat, és a helyi értékeket tanulmányozva, azokból ihletődve posztmodern, etno-art stílusú alkotásokat létrehozni. Mostanában minden táborfogadó faluból begyűjtik az alkotásokat és Marosvásárhelyen kiállítást szerveznek, így próbálják felhívni a közönség figyelmét a népművészeti értékekre, a művészeket pedig a „csak tiszta forrásból” való merítésre ösztönözni. Az etno-art mozgalom másik fontos célkitűzése a fiatal képzőművészek támogatása, lehetővé tenni számukra, hogy különböző tájegységek népi kultúrájával ismerkedjenek meg, az erdélyi népművészetben való elmélyülés pedig jelenjen meg saját alkotásaikban is, legyen ebből egyéni mitológia.
Magyarlapádon egyszer rendeztek ilyen tábort, 2002-ben, akkor a helyi művelődési otthon fogadta a kiállítást. Idén a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum 11. osztályos diákjai látogattak el a népzenéjéről, néptáncairól és szőlőtermeléséről híres faluba, ahol a helyi közösség tárt karokkal várta őket. A vendégek is boldogan soraik közé fogadták a helybeli gyerekeket, ami hiánypótló jellegű, Magyarlapádon teljesen hiányzik az iskolán kívüli képzőművészeti nevelés. Boldogan fedezték fel együtt a környéket, a helyi népviseletet, gasztronómiát, szövést-fonást, az építészeti stílusjegyeket.
Van benne valami „igazi lapádi”
Egy – Lapádon szokatlanul csendes – tábor mindennapjaiba nyerhettünk bepillantást az elmúlt héten. A népzenétől, néptánctól hangos falu ezúttal mély nyugodtságot sugárzott, míg a fiatalok alkotásai készültek, az idő maga is mintha kitágult volna.
„ Nagyon sok időt szánunk arra, hogy a diákok ráhangolódjanak a falura, megtalálják a számukra legkedvesebb témát, hiszen a művészet időigényes. Kilátogatunk olyan helyekre is, ahova az átlagos turista nem megy el”- mesélte lelkesen Bantta Annamária táborvezető. Többször is terepszemlét tartottak, elsétáltak a rózsaföldekre és a szőlőlugasokba, a kilátóhoz és meglátogatták a fugadi Bánffy-kastélyt. A helyi Pirospántlikás Zenekar táncházat szervezett számukra, ahol a lányok gyorsan meg is tanulták a lapádi körtáncot.
Mindezen benyomások lenyomatait a gyerekek munkáiban is felfedezhettük. Ottjártunkkor például a csoport egy része A lapádi hegytetőn...kezdetű népdalt rajzolgatta, egy textil-design szakos lány a helyi női népviseletet mai, a mindennapokban hordható ruhává alakította át rajzpapíron, a pontozó pedig egy domborműben jelent meg. Tájképek, csendéletek, grafikák, dekoratív- és figurális kompozíciók, szobrok, fafaragások ... mindenikben ott volt valami „igazi lapádi”.
A szép alkotásokat a szórványkollégium csűrjében állították ki, a vasárnapi istentisztelet után bemutatták őket az érdeklődőknek. A kedves fogadtatásért cserébe, minden diák egy alkotást a szórványkollégiumnak adományozott. Jóvoltukból az épületbelső otthonosabbá, esztétikusabbá vált és ez nagy lelki elégtételt jelentett számukra. A fiatal művészek kitűnően érezték magukat Lapádon, jövőre újból eljönnének, többedmagukkal.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

Tanszertámogatás mint lendület a szépen neveléshez
Megérkeztek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszeradományai Marosvásárhelyre a Lazarenum Alapítványhoz, amely közel 470 rászoruló gyerekhez juttatja el az iskolakezdéshez szükséges csomagokat.
Ebből 150 darabot már kedden délelőtt átadtak többek között a marosvásárhelyi Lidia Otthon és a Szivárvány Ház gyerekeinek, illetve olyan vidéki nagycsaládoknak és rászoruló gyerekeknek, akiket évek óta felkarol az alapítvány.
Összesen 1 millió 30 ezer 224 forint értékben érkezett adomány, és a napokban igyekeznek mindenkihez eljuttatni a füzeteket, tollakat, tolltartókat, vonalzókat, színes ceruzákat tartalmazó csomagokat.
Idén a hetven általános iskolás, valamint nyolcvan középiskolás és egyetemista marosvásárhelyi diáknak a mindenki által Ila néniként ismert Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézményvezetője adta át a tanszercsomagokat az alapítvány székhelyén. Ila néni lapunknak elmondta, vannak olyan családok, amelyeken nem lehet segíteni, bárhogy is próbálkoznak, de van néhány olyan is, amelynek csak egy kis támogatás és lendület kell ahhoz, hogy szépen neveljék gyerekeiket.
Legtöbbször a Lazarenum Alapítvány az érintett falvak lelkészétől szerez tudomást a nehéz helyzetben lévő családokról. Az idei csomagok a marosvásárhelyi rászorulókon kívül Nyárádmagyaróson, Székelyberében, Backamadarason, Somosdon, Héderfáján, Búzásbesenyőben, Mezőmadarason, Bándon, Kapuson, Mezőménesen, Mezőkölpényben, Szabédon, Udvarfalván, illetve Vajdaszentiványon élő szerényebb körülmények között élő gyerekekhez jutnak el.
Összesen ezer magyarországi, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai iskolás jut idén is beiskolázási támogatáshoz a hatodik éve megszervezett adománygyűjtésnek köszönhetően.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Kiállítással zárult a Molnár Dénes Alkotótábor
Az idei székely-mezőségi alkotótáborok sorát a múlt héten zajló mezőpaniti Molnár Dénes Alkotótábor zárta. A tábort tizenkettedik alkalommal szervezték meg, miután az utóbbi négy évben objektív okok miatt szüneteltették. A Maros-mezőségi Művésztelep elnökével, Czirjék Lajossal beszélgettünk, aki ifj. Molnár Dénessel a tábor kezdeményezőjének emlékére vállalta fel e tábor irányítását.
– Nem tudok a Kárpát-medencében öt olyan szomszédos települést, ahol alkotótáborokat szerveznek. Örvendetes, hogy a Székely-Mezőség öt faluja (Mezőmadaras, Mezőbergenye, Mezőbánd, Mezőpanit és Csittszentiván) ilyen lehetőséget nyújt a művészeknek. Az első tábort Molnár Dénes képzőművész irányításával 1999-ben szervezték. Ennek mintájára merítettük az ötletet, hogy a többi faluban is elindítsuk a táborokat. Aztán létrehoztuk a Maros-mezőségi Művésztelepet, ami egy ernyőszervezet tulajdonképpen, de minden tábornak megvan a felelőse, szervezője. Mindenik önálló módon szerveződik. Tudni kell, hogy Molnár Dénes mellett Bandi Dezső bácsi is Mezőpanitban szervezte a faragóköröket. Sajnos, mindketten távoztak közülünk. A mezőbándi az Egerházi Képíró János nevével fémjelzett tábor, idén visszafogottabb volt, akárcsak a tavalyi bergenyei, amit annak idején Ősz Zoltán tanár kezdeményezett és szervezett éveken át. A mezőpaniti táborban – ami négy évig szünetelt – idén 16 művész vett részt, hárman helyi alkotók, egy hollandiai és egy magyarországi. A résztvevők: Balló Andrea Szegedről, Bálint Zsigmond, Molnár Krisztina és Nagy Dalma Marosvásárhelyről, Borbély Attila, Molnár Károly és Sikó Rozália Mezőpanitből, Forró Ágnes Kolozsvárról, Miholcsa József Sárpatakról, Molnár D. Dénes Erdőcsinádról, Nagy Annamária Aranyosgyéresről, Orbán Endre Csíkszeredából, Sz. Kovács Géza Segesvárról, Varga Gerry Hollandiából, Zsigmond Márton Csíkszeredából és jómagam. A legtöbb művész festő, grafikus, textiles, de van köztük szobrász, faragó, illetve fotós. A művészek egy részét a természet, a táj, a falusi porták ragadják meg, míg mások elvontabb alkotásokat készítenek. Bálint Zsigmond fotóin évről évre a falusi embereket, a hagyományos falusi környezetet, házakat, kapukat örökíti meg, ami dokumentum jelleggel bír – fogalmazott Czirjék Lajos.
– A tábor presztízsét a művészek adják meg. Ha jó mag alkotja a művészgárdát, akkor nagyobb a vonz-erő. Másrészt a paniti embereket szeretnénk közelebb hozni az alkotótáborhoz, mert némi idegenkedést tapasztalunk. Úgy gondolom, hogy sikerül kialakítani jó emberi kapcsolatokat, amiben részt vállalt a jelenlegi polgármester is – fogalmazott ifj. Molnár Dénes.
A tábor a vasárnapi istentisztelet után nyíló kiállítással zárult. A támogatók a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatal, a református egyházközség, a Bethlen Gábor Alap és az Optica-Optofarm voltak.
MEZEY SAROLTA / Népújság (Marosvásárhely)

Rákóczi-utat alakítanak ki és szobrot állítanak a fejedelemnek Mezőpanitban
Szoboravatással kezdik a mezőpaniti II. Rákóczi Ferenc-emlékút kialakítását: a terv első „stációjaként” október 14-én, szombaton a fejedelem büsztjét helyezik a süttői mészkőből készített talapzatra a községháza elé.
Pogány Gábor Benő szolnoki képzőművész bronzba öntött alkotása ajándékként érkezik a Marosvásárhely közelében fekvő faluba. Az ígéretek szerint a két adományozó, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László országgyűlési képviselő, volt államtitkár is jelen lesz az avatóünnepségen. A szoborállítással járó további költségeket közadakozásból állják, míg az önkormányzat az épülete előtti kis parkban biztosított területtel járul hozzá.
Történelmi források alapján II. Rákóczi Ferenc 1707-ben haladt át Mezőpaniton, egyes feljegyzések szerint nagyjából ismert is az a hely, ahol az uralkodó és kísérete a székely falu határában megpihent. A fejedelem Radnótról jövet, Mezőbánd és Marosvásárhely között állt meg Paniton, mielőtt az április 5. és 21. közötti országgyűlésre ért volna. A vártemplomban a küldöttek teljhatalommal ruházták fel, történelmi döntésükkel pedig Erdély elszakadását jelezték a Habsburg-háztól.
„Valamikor a tanáraink minket is kivittek arra a helyre, ahol Rákóczi megpihent. Ezt a szokást szeretnénk ismét feleleveníteni, megtanítani a mezőpaniti gyermekeknek, hogy Erdély és a magyarság történelmének egy apró kis része a falunkhoz kötődik. Ezért második lépésként majd egy emlékhelyet is állítanánk a határban, majd egy Rákóczi-utat alakítanánk ki, a falu központjában utcát vagy teret neveznénk el a fejedelemről” – számolt be a Krónikának terveiről Bodó Előd Barna, a település új polgármestere.
A fiatal elöljáró hálával említi a faluból származó Barabási Endre küküllővári református lelkész, valamint Ráduly Csongor történelem szakos tanár nevét. Előbbi a Rákóczi-kultusz megteremtésének ötletével, utóbbi néhány fontos tanulmánnyal szolgált.
Ezekből kiderült, hogy a település másik határában, a Mezőmadaras felé vezető út mellett, 1708-ban az utolsó jelentősebb kuruc–labanc harc folyt.
A helyiek egy harmadik történelmi eseményt – vagy inkább legendát – is kiaknáznának: az öregek ugyanis tudni vélik, hogy szintén Paniton keresztül haladt át valaha Szent László is.
Sokáig egy róla elnevezett kút „igazolta” a király jelenlétét. A kút már rég nem létezik, de Bodó Előd Barna jó ötletnek tartja annak visszaállítását és egy további emlékhely kialakítását. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Szobrot állítanak II. Rákóczi Ferencnek Mezőpanitban
Rendkívüli eseményre készülnek Mezőpanitban: október 14-én, szombaton 12 órakor felavatják II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem szobrát, Pogány Gábor Benő alkotását. Az eseményen részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, L. Simon László országgyűlési képviselő, továbbá Bodó Előd Barna, a község polgármestere. A szobor a polgármesteri hivatal előtti téren kap helyet. II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be. A helyi hagyomány szerint a fejedelem és kísérete Mezőpanit határában pihent meg, mielőtt bevonult Marosvásárhelyre. Ráduly Csongor helyi történelemtanár kutatásai nyomán kiderült az is, hogy az utolsó jelentősebb erdélyi kuruc–labanc csata a szomszédos Mezőmadaras határán zajlott 1708-ban. Az utolsó erdélyi nagy fejedelemhez való helyi kötődések, a munkássága, a szabadságvágya, az erdélyi kultúra és vallásszabadság megőrzéséért tett jelentős hozzájárulása miatt Mezőpanit népe emléket állít e példamutató életű fejedelemnek. A félalakos, kezében jogart tartó fejedelmet ábrázoló szobor Pogány Gábor Benő magyarországi szobrászművész alkotása. Egyedi munka, bronzból készült, kimondottan Mezőpanitba, s csak egy létezik belőle. Talapzata süttői mészkő. A szobor a polgármesteri hivatal előtti parkban kap helyet. A szobor felállítását Barabási Endre, mezőpaniti születésű, jelenleg Küküllőváron szolgáló református lelkész kezdeményezte, akinek régi vágya, hogy szülőfalujában megvalósulhasson a szoborállítás. Bodó Előd Barna polgármester és Mezőpanit helyi tanácsa felkarolta az ügyet, és a Monográfia Alapítvánnyal, valamint önkéntesekkel közösen dolgoztak a megvalósításon. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap, Balog Zoltán miniszter és L. Simon László képviselő támogatták, a további költségeket helyi adományokból, felajánlásokból fedezték a mezőpanitiak. Terveik között szerepel egy emlékhely kialakítása is, ott, ahol a hagyomány szerint a fejedelem és kísérete pihenőt tartott a falu határában. Az iskolai oktatásban hangsúlyosabban emelnék be a fejedelem életét, munkásságát azzal, hogy vetélkedőket és ünnepségeket szerveznek. Hosszabb távú terv lenne a Rákóczi-út kialakítása, melynek egyik állomása Mezőpanit lesz. Népújság (Marosvásárhely)