Madaras, Panit, Sámsond, Kölpény, Mezőcsávás, Szováta, Vajdaszentivány, Holtmaros, Szentkirály, Visa és a vendéglátó Mezőbánd műkedvelői, hagyományőrző csoportjai találkoztak nov. 23-án, a hagyományos Gyöngykoszorú találkozón. A rendezvényen mintegy ötszázan táncoltak. /Gyöngykoszorú '96. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

"Márc. 4-én, vasárnap Mezőkölpényben, a református egyház gyülekezeti otthonában könyvtárat avattak. 400 kötettel alakult meg a könyvtár. Az adományozók között van a falu szülötte, Nagy Pál irodalomtörténész és Szabó György Pál, az EMKE Maros megyei elnöke, dr. Orosz Albert (a falu gyerekorvosa volt), a kolozsvári Byblos Alapítvány és a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtáralapítvány. Napjainkban a falvakban anyagi problémák háttér miatt sorra szűnnek meg a könyvtárak. Ezért is örvendetes hír, hogy Kölpény kis közössége - mindössze 226 református lélek - olvashat, művelődhet. /Könyvtáravatás Mezőkölpényben. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 13./"

"A húsz éve működő nemzetközi táncház és zenésztábor résztvevőinek jubileumi koncertjével aug. 5-én véget ért a Csángó fesztivál háromnapos eseménysorozata Jászberényben. Az 1991 óta megrendezett szórakoztató látványosság célja ezúttal is az volt, hogy elsősorban a Kárpát-medencében élő kisebbségek, etnikai csoportok néphagyományait bemutassák, így híva fel a figyelmet ezek egyetemes kulturális értékeire. A fesztiválon részt vettek olyan távolabbi országok nemzetiségeit, népcsoportjait képviselő együttesek is, amelyek őrzik a hagyományos folklór sajátos jegyeit. Így a határon túli magyar kisebbségek együttesein kívül vendégül láttak Franciaországból, Görögországból, Oroszországból, Portugáliából érkező művészeti csoportokat. Legtöbben Erdélyből érkeztek; a gyimesi, moldvai csángók mellett csíkszentdomokosi, magyarszentbenedeki, mérai, mezőkölpényi, őrkői hagyományőrzők, valamint a szászcsávási cigány zenekar fellépése színesítette a programot. A hagyomány szerint ezúttal is megtartották a Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékét ápoló szentmisét. Az idős asszony egy korábbi Csángó fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra. /Csángó fesztivál Jászberényben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./"

"A magyar államiság ezeréves fennállását köszöntő-ünneplő rendezvényeket az aug. 15-i esztergomi ünnepség zárja. A magyarság, Magyarország mellett, a környező államokhoz tartozva, nemzetrészként élte meg az eseménysorozatot. E nemzetrésznek további életképessége függ attól is, hogy képesek vagyunk-e e helyzetnek megfelelő nemzettudatot kialakítani. A rendezvények végén Dr. Szabó Miklós kitért a falutörténet-írás időszerű kérdéseire. 1992-ben Pál-Antal Sándor kiadta Backamadaras 600 éve c. kötetet, illetve Nagy Géza, akkori sáromberki lelkipásztor, Berekméri D. István, Tonk Sándor és dr. Szabó Miklós megírták a Sáromberke 1319-1994 c. kötetet, más helységekben is elindult az érdeklődés az erdélyi falu, a szülőfalu történeti múltja iránt. Kiemelkedő szellemi alkotóműhely Péterfy László lelkipásztoré, aki egyház- és falutörténet sajátos ötvözetében mutatta be sikeresen, vagy fogja bemutatni Balavásár, Bonyha, Gyulakuta, Héderfája, Kend, Kibéd és Siklód történeti múltját. - A néhány oldalas kiadványoktól kezdve a több száz oldalasig, az alábbi falvakról jelentek meg "falumonográfiák" vagy valami egyebek: Abosfalva, Ákosfalva, Bólya, Csittszentiván, Disznajó, Kibéd (nem a Péterfy László írása), Mezőkölpény, Mezőpanit, Mezősámsond, Nagyernye, Nyárádszereda, Póka, Rava, Szederjes, Székelycsóka, Tancs. A nem szakember, vagyis műkedvelő falutörténet-kutatói gárda ma már igen nagyszámú mind Maros megyében, mind más vidékeken. A műkedvelő történészek nem rendelkeznek kellő tudományos felkészültséggel, gyakorlattal, tapasztalattal, akik gyakran azt sem tudják, mi a falumonográfia és mi a falutörténet. Szabó Miklós azt tanácsolta, hogy kutassák a szülőfalu történeti múltját, de nagyobb gonddal, alapossággal. /Dr. Szabó Miklós: A falutörténetről a millenniumi év végén. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./"

"Mezőpanit hagyományőrző néptáncegyüttese megszervezte a marosszéki néptánctalálkozót, részt vett az aug. 3-5. között tartott jászberényi XI. Csángófesztiválon, Szent István ünnepére pedig Budapestre utaztak. Itt a Hagyományok Háza, Kelemen László által szervezett Régiók lakodalmas szokása elnevezésű rendezvényen vettek részt. Mezőpanitból harminc, Nyárádselyéből tizenhat táncos, énekes, utazott a magyar fővárosba, ahová elkísérték őket a mezőkölpényi népzenészek is. A paniti hagyományőrzők aug. 30-án a Szolnoki Napokon is fellépnek. /(mezey) Paniti hagyományőrzők. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./"

"Júl. 7-én megkezdődött a IV. Marosszéki Népzene- és Néptánctábor Jobbágytelkén. Mintegy százhúsz, Európa különböző szegletéből összesereglett külföldi vett részt a megnyitó ünnepségen. A táborban nyárádmenti, mezőkölpényi táncokat tanítanak. A tábor műsorában Bálint Zsigmond fotókiállítása, a Kiss Emőke és Papp Emese által irányított kézművesműhely, néprajzi előadások, lovaglás, szekeres kirándulás és videovetítések is helyet kaptak. Sebestyén Mihály történész a hagyomány és a korszerűség közötti kapcsolatról tartott előadást. /Antal Erika: Hagyomány és korszerűség. Megkezdődött a IV. Marosszéki Népzene- és Néptánctábor Jobbágytelkén. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./"

"Márc. 1-jén ifjúsági programok színhelye volt Mezőpanit. A református egyház gyülekezeti házában a mezőségi fiatalok számára szerveztek találkozót. Több mint félszázan jöttek el a környék településeiről, Kölpényből, Sámsondról, Bergenyéből, Kövesdről és Szentiványról.Bustya Dezső nyugalmazott püspök-helyettes tartott előadást. A mezőpaniti hagyományőrző csoport Leánykérés című népi táncjátékát mutatta be. Kiss Ferenc tartott történelmi áttekintést a Mezőség múltjáról, jelenéről és a jövőbeli kilátásokról. A Mezőpaniti Általános Iskola kilenc éve részvevője a Curie Környezetvédelmi Emlékversenynek. Az utóbbi három évben rendre három, nyolc illetve kilenc nyertes tanuló jutott tovább a kecskeméti döntőbe. A mostani vetélkedőn140 tanuló vett részt. /(b. gy.): Mezőségi találkozó. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 5./"

"A mezőkölpényiek hatodik alkalommal szerveztek egyhetes tábort árvaházban élő gyerekek számára. Rácz Gyula református lelkipásztor azt reméli, a gyerekek megszeretik a falut, és ha kikerülnek az árvaházból, a 228 református lelket számláló Mezőkölpény mezőségi faluban telepednek le. Helybeli családok látták vendégül az apróságokat. Az evangelizációs tábor résztvevői közös reggeli áhítattal kezdték a napot. A Mezőcsáváshoz tartozó települést évek óta nem lehet autóbusszal megközelíteni. A kölpényi iskolának csak I-IV. osztálya van, a gyerekek Szabédon tanulnak tovább. /Orbán Zsolt: Visszavárják az elöregedő Mezőkölpény fiatal vendégeit. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./"

A 80 éves Nagy Pált március idusán a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjban részesítette. Az immár évtizedek óta Marosvásárhelyen élő szerkesztő, irodalomtörténész, publicista fiatalos lendülettel vesz részt a város, Erdély, de még az anyaország rangosabb rendezvényein is. Sorra jelentek meg kötetei – Visszanéző, Bolyaiak tere, Tinta a kisgöncölben, Forgatagos időkben – emellett ő szerkeszti a Wass Albert-sorozatot a Mentor Kiadónál. Városában a Kemény Zsigmond Társaság estjeire kollégistakorától jár. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924. jan. 30./ középiskoláit Marosvásárhelyen, a székely fővárosban végezte, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett irodalom–történelem tanári képesítést. 1955-ben lett főállású újságíró, visszakerülve Marosvásárhelyre, ahol az Igaz Szó, A Hét, végül az Új Élet szerkesztője lett, de a napi- és hetilapok is szívesen közölték írásait: irodalomtörténeti tanulmányokat, jegyzeteket, színházi bírálatokat. /Adamovits Sándor: Nagy Pál aranytollas. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/

A Maros Művészegyüttes és a Folk Dancing and Music Egyesület szervezésében a múlt hét végén került sor az első Maros népzene- és néptánctalálkozóra Marosvásárhelyen. Fellépett a nyárádselyei, nyárádmagyarósi, mezőmadarasi, mezőpaniti hagyományőrző táncegyüttes, a mezőkölpényi hagyományos zenekar, a Maros Művészegyüttes tánckara és zenekara, valamint az utánpótlás együttes, a Napsugár fiatal tagjai. /Nagy Botond: Teljes telt ház az I. Maros néptánctalálkozón. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 2./

Van kivel dolgozzon a marosvásárhelyi RMDSZ a kampány hátralevő napjaiban! – ez derült ki a szavazóirodák biztosai számára szervezett munkamegbeszélésen. Szabó Árpád ügyvezető elnök hangsúlyozta, hogy a sorra kerülő EP-választások jelentősen befolyásolják az RMDSZ nemzetközi és hazai társadalmi tekintélyét. Mezőkölpény felújított művelődési otthonában mintegy félszázan fogadták Dr. Kelemen Atilla megyei RMDSZ elnököt, aki ígéretet tett arra, hogy a következőkben nagyobb figyelmet fordítanak erre a kis falura. /Az erdélyi magyarok képesek felismerni érdekeiket. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

Nagy Pál sok esztendős szerkesztői múlttal a háta mögött, nyolcvanadik életévén túl is folyamatosan dolgozik. Jelenlegi munkái közül a leglátványosabb a Mentor Kiadónál megjelenő Wass Albert-életműsorozat szerkesztése. Nincs időm unatkozni, mondta Nagy Pál. Ajándéknak tekinti, hogy öreg fejjel is dolgozhat. A Mentornál megjelenő Wass-sorozat immár harminchárom címet tudhat magáénak. Nemrégiben látott napvilágot Nagy Pál szerkesztésében Wass Albert Éltem: voltam címen a szerző önéletrajzi vonatkozású vallomása. Wass Albertet sokáig a kitagadottak és megbélyegezettek sorába tartozott, akár Nyirő József vagy Márai Sándor, meg más magyar írók, akik a háború után emigrációba kényszerültek. Nagy Pál 1992-ben A mindig hazanéző Wass Albert címmel írt egy hosszabb ismertető cikket az egykori Romániai Magyar Szóban. Talán ez volt errefelé az első „megszólalás” az Amerikában élő erdélyi magyar íróról. Sok könyvét kiadták, ennek ellenére még hatalmas terjedelmű kéziratmennyiség vár megjelentetésre. Az emigrációban keletkezett írásokról van szó, jórészt publicisztikai cikkekről, riportokról, különböző alkalmi szövegekről, vallomásokról, de még színdarabokról is. A Mentor a közelmúltban adta ki az Amerikai emberek című kötetet, ami Wass Albertnek a Szabad Európa Rádió számára készített egykori riportjait tartalmazza. Sokat javíthatna Wass Albert megítélésén az író műveinek román közegben való népszerűsítése. Az Elvész a nyom román fordítása készült el, kiadóra vár. 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány Corneliu Caltea fordításában Langa Scaunul Domnului címmel. Akkor Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondotta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről. A közelmúltban megjelent Kolozsvárt Mircea Tomusnak az Aripile domnului című dokumentumregénye, pontosabban annak első kötete, melyben a mezőségi, mócsi származású szebeni román író részletesen szól Wass Albertről, a Wass-családról, 1940 őszének mezőségi viszonyairól, drámai napjairól. Nagy Pál gondozásában a budapesti Palatinus Kiadónál – Gondolat és árvaság, Szellemi őrség, illetve Emberi szavak címmel – megjelentek a Tamási Áron esszéinek, cikkeinek, interjúinak kötetei. Ugyanitt kiadás előtt áll egy Tamási-leveleskönyv. A Mentor jelentette meg nemrég Nagy Pál Napló nélkül című könyvét, s remélhetőleg idén napvilágot lát – Gond és remény címmel – közelmúltbeli publicisztikai cikkeiből egy válogatás. A Kriterionnál Mosolygó Erdély címmel többkötetes anekdotasorozatot terveznek kiadni. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924/ a marosvásárhelyi Református Kollégium után Kolozsvárra, a Református Teológiára, majd később a Babes–Bolyai Tudományegyetemre került, az Ifjú Erdély című diáklapban kezdte közölni első írásait. Az egyetem elvégzése után tanársegédként dolgozott Kolozsváron, majd 1955-ben Marosvásárhelyre költözött, ahova az Igaz Szó című irodalmi folyóirathoz hívták. Tizenöt év után A Hét, majd ‘73-tól nyugdíjazásáig az Új Élet munkatársa lett. Publicisztikai, irodalom- és színikritikai cikkei mellett számos kötetet jelentetett meg, illetve szerkesztett. /Szucher Ervin: „Nincs időm unatkozni” Beszélgetés Nagy Pál irodalomtörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

Az erdélyi magyar irodalom hűséges krónikása
Nagy Pál (Mezőkölpény, 1924. január 24.) nyolcvanhat évesen is egyike legmozgékonyabb irodalmárainknak, a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Konferenciákon vesz részt és szólal fel Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és másutt, irodalmi zarándokhelyeken jelenik meg és koszorúz, publicisztikája pedig jelentősen gazdagodott az 1989-es fordulat, a diktatúra bukása utáni esztendőkben. Önálló köteteinek száma elérte a tízet, ezek mind 1990 után jelentek meg, a tizedik éppen most kerülhet az olvasó asztalára (Betűvetés mezején. Írókról, írásokról. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010). Jelentős a szerző szerkesztői, válogatói, elő- és utószóírói munkássága is, hiszen 1984- től kezdődően tizenegy antológiát állított össze, az utóbbi három kategóriában pedig hetvenhat kiadványon szerepel a neve. Ha csak a Wass Albert-sorozatot tekintjük, akkor is kalapot kell emelnünk Nagy Pál előtt: huszonhét Wass Albert-alkotást sorolhatunk fel, ami a kétkötetes művek okán harminchat könyvet jelent, amelyeket sajtó alá rendezett, és látott el szükség szerint elő- vagy utószóval.
Új könyvében napi- és hetilapokban megjelent rövid recenzióit olvashatjuk, az alcím pontos, valóban írókról, könyveikről, olykor folyóiratokról, szerkesztőségi emlékekről van szó. A kötetbe fölvett szövegek szerzőit számba véve nagyjából kirajzolódik az irányulás is, amelynek mentén a szerző irodalmi ízlésének, az évek hosszú során át egyre gazdagodó, pallérozott műveltségének köszönhetően kritikusi hozzáállása és krédója fölfénylik, jelesen a népnemzeti irodalom nyomon követése és értékeinek fölmutatása. Ezt a hitvallását Nagy Pál sohasem adta fel, hanem dicséretes következetességgel emelte szemléletmódjának fókuszába, valahányszor pennához nyúlt.
A Betűvetés mezején harmincnégy írást tartalmaz mintegy százhetven oldalon, abból hatvan 1989 előttről származik, százöt pedig immár a közlésszabadság józan kötelékében fogant. Tizenhat könyvről szólnak az 1989 előtt megjelent recenziók, szerzőik (a közlés rendjében): Molter Károly, Szenczei László, Horváth István, Szépréti Lilla, Fábián Ernő, Veress Dániel, Szemlér Ferenc, Fodor Sándor, Zágoni Attila, Mikó Imre-Kicsi Antal- Horváth Sz. István (a Balázs Ferenc-antológia szerzőhármasa, Mikó halála után Kicsi Antal írta tovább, az ő elhunyta után a fiatalabb szerző fejezte be a monográfiát), Szabó T. Attila, Tamási Áron, Sütő András, Kemény János, Gellért Sándor, Sipos Domokos, Bözödi György. Nem érzünk semmiféle törést a korábbi és későbbi szövegek között, sem szemléletben, sem stílusban. Kik az 1989 után keletkezett írások szereplői? Kacsó Sándor, Tamási Áron, (az akkor hatvanéves) Ráduly János, Bözödi György, Sütő András, Sipos Lajos (Tamási-monográfia szerzője), Nyirő József, Szász István Tas, (a nyolcvanéves) Fodor Sándor, Wass Albert, Beke György, (a hetvenéves) Páll Lajos, újfent Bözödi (a Termés kapcsán), és az utolsó két méltatás főszereplője ismét Sütő András. Néhány szöveg antológiákról, folyóiratokról, a hajdani Művészetről, illetve a kolozsvári Hitelről szól, egy pedig vitairat: Stefano Bottoni történész tévedéseit igazítja ki, és a marosvásárhelyi írók ötvenhatos szerepével kapcsolatosan tárja fel a tényeket, dokumentummal alátámasztva: Hajdu Győző 25 oldalas feljelentésének közlésével, melynek következtében eltávolították az Utunk hetilap éléről Földes Lászlót. Ezt az írást, benne a rágalmazó "csúcsmunkával" jó volna, ha a tisztességes irodalmi és közéleti portálok fölvennék és fölmutatnák, valahányszor Sütő Andrást és három (az aláírásukat visszavonó) társát mocskolnák azok, akik az Ő "létvégi hajrájában" s halálában sem röstelltek gyűlölettől csepegő szennyhadjáratot indítani ellene egy (azóta "elvérzett") bukaresti magyar hetilapban...
Nagy Pál egész élete során hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Könyvismertetőiben mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe, és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, a személyesség sosem ütközik ki ezekből a párperces olvasásra, olvasói párbeszédre serkentő "monológokból" – inkább a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Tamási a kedvence, Wass Albert a kedvence, Sütő András a kedvence. De hát kinek nem "jön be" az erdélyi magyar irodalomnak ez a pompás triója?! Róluk gyakrabban s bővebben ír – de hát ki tenne másként?! A könyv első írása – Molter Buborékharc című kötetéről – 1981-ből való, az utolsó 2009-ből: a szerkesztő, az ember Sütő Andrásról szól, ez idáig kevéssé ismert életrajzi elemekkel gazdagítva a róla kialakult képet. A két írás némileg marosvásárhelyi "keretet" is nyújt a köztük szövegtelérként meghúzódó gazdag tartalomnak. A könyv utolsó mondatát idézem: "Visszavonulása után nem sokkal – 1989 decemberében – megszűnt az Új Élet. (Rövid ideig Erdélyi Figyelő volt a folytatása.) Az író-főszerkesztő Sütő András öröksége, emléke azonban tovább él olvasóinak, tisztelőinek tudatában. Mert ő egész pályája során tisztességes magyar szavak, tisztességes magyar mondatok teremtését, terjesztését, megőrzését tekintette hivatásának. Így ismerik őt szerte a nagyvilágban mindenütt – mindenfajta határokon innen és túl."
Kissé szomorkás hangulata támad az embernek, ha elgondolja, hogy a kötet csaknem valamennyi szerzője kortársa (volt) Nagy Pálnak, közülük azonban már csak néhányan élnek, írnak. Azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az erdélyi irodalom tiszta vizű forrásai, bármennyire "bolygatták" is letűnt korok szájzáras politikai kurzusai, nem száradtak ki, apadtak el; olyan természetűek, hogy minél inkább bántják, annál erőteljesebben buzognak – mint azt az elmúlt két évtized fiatal írónemzedékeinek látványos előretörése is mutatja. És voltak, vannak, lesznek Nagy Pálok is, akik segítenek (a világhálós szemrontást előbb-utóbb elunó) olvasóknak a tájékozódásban, a jó művek keresésében, befogadásában és értékelésében.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Csángó Fesztivál kezdődik Jászberényben
Összesen mintegy 50 kulturális esemény, kereken 700 hazai és külföldi zenés-táncos közreműködő, 20 zenekar, valamint 20 hagyományőrző csapat fellépése szerepel a kedden kezdődő Csángó Fesztivál programjában.
Az egymást váltó népzenei koncertek és folklórműsorok gazdag kínálatát a hazai fellépők mellett panamai, indonéz, török, lengyel és grúz együttes vendégjátéka is színesíti. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye pedig csütörtökön lesz, amikor Lélekképek címmel a 25 éves Csík Zenekar és Presser Gábor közösen ad koncertet – mondta el Láng D. István, a fesztivál sajtófelelőse az MTI-nek.
A nyitó napon Nagyszüleink hagyatéka címmel jászsági szokásokból és táncokból ad ízelítőt a Jászberényi Hagyományőrző Együttes, majd a Csángó Fesztivál zászlajának ünnepélyes felvonásával kezdetét veszi a látványos és szórakoztató kavalkád. A vasárnapig tartó fesztivál további napjain fellép többek között a BaHoRka énekegyüttes, a Zagyva Banda és a Besh O drom, láthatók és hallhatók majd a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő kategóriagyőztesei, valamint a rendezvény főszervezője, a Jászság Népi Együttes is.
A gyerek- és családi programok mellett moldvai, gyimesi, erdélyi, felvidéki hagyományőrzők, pálinka- és bormustra, szentmise, gasztronómiai különlegességek és tűzijáték várja a városlakókat és a Jászság központi településére látogatókat. A Csángó Fesztivál főszereplői a moldvai, gyimesi csángók, akik Somoskáról és Klézséről, Lészpedről, Bogdánfalváról, Trunkról, valamint Gyimesbükkről érkeznek. Az erdélyi, felvidéki, magyarországi csángók autentikus táncait, énekeit bemutató hagyományőrzők pedig olyan kistelepülésekről jönnek, mint Méra, Györgyfalva, Balázstelke, Magyarsülye, SzéPKEnyerűszentmárton, Magyarpalatka, Szásznagyvesszős, Nyárádselye, Magyarborzás, Ördöngősfüzes, Mezőkölpény, Nagyecsed, Magyarbőd.
A rendezvény hagyományos programelemeként szombaton a hetedik magyar-magyar konferenciát tartják, amelynek részvevői ezúttal a székely magyarság múltjával, jelenével és jövőjével foglalkoznak.
Ugyancsak a fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes megújult székházában vasárnap kezdődő nemzetközi táncház- és zenésztábor, amelynek táncos kedvű lakói magyarbődi, bonchidai és bálványoscsabai táncokat tanulhatnak, míg kezdő és haladó zenészei Bonchida, Magyarpalatka, Vajdaszentivány és Kalotaszeg zenei világával ismerkedhetnek. Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben.
Hirado.hu

Magyarországon járt az RMGE-Maros
Erősítik a mezőgazdasági összefogást
November 27–29-e között Szeged környékén járt a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezetének küldöttsége. A tapasztalatokról Csomós Attila mérnök, az RMGE-Maros elnöke számolt be lapunknak.
Csongrád megyei tapasztalatok
November végén az RMGE-Maros 28 tagja utazott el Magyarországra, ahol a magyar tudomány napja alkalmából a szegedi alsóvárosi ferencesek kolostorában szervezett A szegedi paprika nyomában (múlt, jelen, jövő) – Mit ér a fűszerpaprika bor nélkül? című rendezvényen is részt vett. A tanácskozást november 28-án tartották, amikor a fűszerpaprika-termesztő szakértők arra kerestek választ, hogy hogyan tudnák újjáéleszteni a termesztést és az őrleményforgalmazást. Érdekességképpen a jelenlevők megtudták, hogy az 1600-as években a ferencesek honosították meg és termesztették elsősorban gyógyászati céllal a csípős paprikát, és az első ágyásokat is a kolostorok udvarán vetették be maggal. Így került aztán Kalocsára is. Mindkét helyen ma már kísérleti állomás működik. A paprika történetéhez tartozik az is, hogy a szegedi Pálfy testvérek találták fel a XIX. században azt a malmot, amelynek köszönhetően az őrleménnyel Magyarországról ellátták a világot. Ma már olyan országok közvetítésével, ahol nem is terem fűszerpaprika, 1500–2000 tonna őrleményt szállítanak Magyarországra, oda, ahol sikerült hungarikumként bejegyeztetni a fűszert. Az idők folyamán azonban nagyon sok hamisítvány jelent meg. Amerikából ma többet hoznak be, mint amennyit korábban exportált az őstermelőknek számító ország. Ezért tartották fontosnak, hogy a termesztés fellendítésének szükségességéről beszéljenek a konferencián. A bor pedig úgy kötődik a paprikához, hogy azok a szegedi polgárok, akik őrleménykereskedéssel foglalkoztak, a környéken borszőlőt is termesztettek, bort készítettek – végül ezt az iparágat is sikerült úgy felfejleszteni, hogy a Szeged környéki homoki borok messze földön ismertté váltak.
Az RMGE-Maros érdekes módon kapcsolódott be a témakörbe, mondta el Csomós Attila. Évekkel ezelőtt egy izraeli ismerőse kereste fel azzal, hogy a Maros mentén próbálkozzanak a csípőspaprika- termesztéssel. Ehhez keresett szakembert, és egy szolnoki agrártanácskozáson ismerkedett meg dr. Somogyi Györggyel, aki a szegedi fűszerpaprika kísérleti állomás akkori vezetője volt. Sikerült is elindítani Marosvásárhely környékén a termesztést, igaz, kísérleti jelleggel, összesen – az RMGE-Maros tagok által – mintegy 50 hektáron. Így tudtak az idén a konferenciát kiegészítő versenyre három termelőtől őrleményt vinni. Ugyanakkor több bortermelő is jelentkezett Mezőkölpényből és a Kis- Küküllő mentéről 19 bormintával. Ők szép eredményeket értek el: Kozma Ferenc 2013-as sauvignon bora nyerte a nagyaranyat (kölpényi borászat), 2012-es cuvée bora arany-, 2007-es fehérleánykája aranyérmet, Sütő András 2013-as vegyes fehérbora ezüst-, Balogh Gyula 2013-as Neuburger bora ezüst-, Sütő Árpád 2013-as fehérleányka bora ezüst-, Kakucs Árpád 2013-as saszla bora ezüst-, Peti Mihály 2013-as tramini bora bronz-, a kelementelki borászat 2012-es sauvignon bora bronz-, 2011-es királyleányka bora bronz-, Miklós Gyula 2013-as olaszrizling bora bronz-, Simon Kálmán 2013-as királyleányka bora bronzérmet, Sütő Árpád 2013-as cuvée bora közönségdíjat nyert.
Ugyancsak a magyar–magyar együttműködés eredményeként a delegáció mintegy 20 tagja Fajszra utazott, ahol az ottaniak kérésére hangszerfaparkot létesített mintegy 100 facsemete elültetésével. A magyarországi tartózkodás második napján a küldöttség tagjai részt vettek a Csongrád megyei kormányhivatal által szervezett nyílt napokon, ahol többek között a megyei állat- egészségügyi és állatvédelmi hivatalhoz is ellátogattak. Itt előadást hallgattak meg az állategészségügy történetéről az ókortól napjainkig, illetve tájékoztatták őket az állatszállítással kapcsolatos EU- normákról. Ennek a napnak érdekes gyakorlati programja volt egy szarvasmarha-tenyésztő farm és egy olyan tejfeldolgozó (sajtkészítő) üzem meglátogatása, ahol belga módszerrel naponta 2500 liter tejet dolgoznak fel. Két, talán nálunk is alkalmazható tapasztalattal gazdagodtak. Az egyik az, hogy az üzemben, amely majdhogynem családi vállalkozás, sikerült egy sajátos ízű sajtot kidolgozniuk, amivel rést tudtak ütni a piacon. Ugyanakkor direktmarketinges értékesítési láncot alakítottak ki úgy, hogy a környéken előjegyzés alapján lehet sajtot rendelni. Az üzem nem is Szeged környékén, hanem Budapesten tudja leginkább forgalmazni a termékeit, mert ami fontos – mondta Csomós Attila –, hogy nemcsak egyféle sajtot, hanem gyümölcsös joghurtot, tejfölt, sós túrót is forgalmaznak.
Csomós Attila elmondta, azért fontosak ezek a látogatások, mert elsősorban a két ország közötti mezőgazdasági kapcsolatot erősítik. "Számunkra fontos, hogy tapasztalatot nyerjünk, hiszen sok mindenben az anyaországiak előttünk járnak" – mondta az RMGE-Maros elnöke.
Kárpát-medencei gazdatalálkozó
December 5-én a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkársága szervezésében a szaktárca Darányi Ignác- termében megszervezték a Kárpát-medencei összefogás II. fórumát, amelyen erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi, vajdasági, muravidéki és burgenlandi gazdaegyesületek képviselői is részt vettek. Erdélyből az RMGE- Maros háromtagú delegációján (Csomós Attila elnök, Fazakas Miklós, a nyárádkarácsoni és Bíró Csaba, a sóváradi gazdakör vezetője) kívül a gyulafehérvári Caritas-Székelyföld egyesület, valamint a partiumi Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete vett részt.
A minisztériumot dr. Budai Gyula államtitkár, Tóth Katalin helyettes államtitkár, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, illetve Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke képviselte.
Dr. Szabó Balázs, a minisztérium parlamenti és társadalmi kapcsolatok főosztályvezetője beszámolt a határon túli kapcsolatok terén elért eredményekről, és bemutatták azokat a fontosabb projekteket, amelyeket a szaktárca támogatásával megvalósíthattak a határon túli gazdaszervezetek. Az államtitkár ugyanakkor bemutatta a vidékfejlesztési minisztérium jövőre tekintő együttműködési lehetőségeit a gazdaszervezetekkel, amelyekben egyre nagyobb szerepet kapnak majd az agrárkamarák mint érdekképviseleti szerveződések. A tanácskozás végén a vidékfejlesztési és az oktatási minisztérium együttműködési szerződést írt alá – ezen belül pedig teret biztosítanak arra is, hogy a határon túliak is bekacsolódjanak a szakoktatási folyamatba.
A fórum konklúziójaként elhangzott, hogy ez az együttműködés egyre szélesedik, s azt célozza, hogy a határon túli magyar gazdák minél aktívabban vegyenek részt a gazdasági élet fellendítésében, biztosítsák a közösség számára a megélhetést, ugyanakkor ezáltal erősítsék a szülőföldön maradást.
A hivatalos tájékoztatót követően Lánczi Ágnes, a Kossuth Rádió szerkesztőjének vezetésével folytatott ún. panelbeszélgetésen lehetőség nyílt arra, hogy a határon túli szervezetek megosszák egymással tapasztalataikat, javaslataikat a szaktárca és a szervezetek közötti konkrét együttműködési lehetőségek bővítése érdekében – tájékoztatott Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Visszanézőben a kilencven éves Nagy Pálnál
Néhány nappal ezelőtt töltötte be 90. életévét Nagy Pál irodalomkritikus, irodalomtörténész, akivel munkásságáról, múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk.
1924. január 30-án született a történelmi Marosszék Székely-Mezőségnek nevezett részén, a kies dombjairól híres Mezőkölpényben, református kántortanító fiaként. Gyerekkorát is itt töltötte, majd 1943-ban a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, kolozsvári felsőoktatási tanulmányait a katonaság, a front és a hadifogság szakította félbe, mígnem 1948-ban szakvizsgázott.
Születésnapja alkalmából lakásán kerestük fel Nagy Pált (Pali bácsit), akit hétfőn a postás is meglepett: a Magyar Írószövetség díszoklevelét hozta, amit életműve elismeréseként küldtek. „Kiemelkedő ügyként tekintek a teljes, több mint harminc kötetet számláló Wass Albert-sorozatra, amit szerkesztettem, hiszen mindketten a Mezőség szülöttei, írói vagyunk, ez pedig közel vitt hozzá. Legmélyebben Sütő Andráshoz kötődtem, akivel barátok voltunk, és vele is a Mezőség kapcsolt össze – meséli, majd hozzáteszi: 1955-ben kerültem Marosvásárhelyre, 1970-ig az Igaz Szónál dolgoztam, azután három évig a Bukarestben indult A Hét marosvásárhelyi szerkesztője voltam. Termékeny időszak volt ez, volt idő a fantázia játékaira is. 1973-ban az Új Élethez kerültem szerkesztőnek, ahova Sütő András hívott meg. Innen mentem nyugdíjba 1984. január 30-án, hatvanadik születésnapomon. Ezután továbbra is aktívan végeztem a szerkesztőségi munkát a Mentor Kiadónál, saját kiadványaim egy része is itt jelent meg” – mondta, majd a jelenlegi irodalmi életről kérdeztük: „Nem vagyok elragadtatva, nem úgy alakult, ahogy szeretném. A napilapok elmélyültebben, hatásosabban kellene viszonyuljanak az irodalomhoz. A könyvkiadók nehéz helyzetben vannak, sokan már temetik a Gutenberg-galaxist. Régebben egy-egy színházi fellépés esemény volt a városban, de mára már megszűnt a színház centrikus szerepe. A mostani vásárhelyi színház nem túl vonzó számomra, valamikor rendszeres nézője voltam, kritikákat írtam – ezekből egy összeállítás kiadás alatt van” – tudtuk meg Pali bácsitól.
Érdekességként megemlítette, hogy az első kiadvány, amelyben a neve szerepelt, az 1953-54-ben volt, amikor előszót írt Móricz Zsigmond románul megjelent elbeszélés-gyűjteményéhez, és ennek kapcsán megismerte a szerző lányát, Móricz Virágot. Azóta több kötetet jelentetett meg, mint az 1997-es Visszanéző, a 2004-es Forgatagos időkben vagy a 2011-es Vallomásos emlékek – összesen mintegy tíz körül van kiadványainak száma. Amikor a mindennapjairól kérdtük, egyik 1999-es interjújából kiragadott részlettel válaszol: „Nincs időm semmittenni. Képzelt babérokon pihenve merengeni a széleken. Megyek, ahová hív a feladat. Ahol valamit bármi keveset tehetek azokért, akikkel közös az anyanyelvem, azonos a sorsom.”
Gáspár Botond

Székelyhon.ro,

Évadkezdés a Hargita Együttesnél Csíkban
Az új évad nyitányaként szeptember 10-én, szerdán este 6 órakor lép a közönség elé Csíkszeredában, a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton – otthonról haza című műsorával.
A műsor mind tánctechnikailag, mind gondolatilag lüktető ritmusban pereg, fenntartva a feszültséget elejétől végéig, előadóban és nézőben egyaránt.
Elődeinkkel és utódainkkal mind egyek vagyunk, részei az Életnek, e nagy körforgásnak, amiben születés és enyészet természetes rendben követik egymást. A természet érzéktelen, mi töltjük meg érzelmekkel: örömmel és bánattal, kacajjal, könnyekkel ... és az élet megy tovább. Közben járjuk az utakat, keressük helyünket a világban. Mindannyian elgondolkodunk néha az életen, az élet értelmén, örök téma ez a művészet minden ágában. Ezt tapogatja le, járja körül Szűcs Gábor rendező-koreográfus is a Hargita Együttes Vándorúton című új műsorában, megállva egy táncra életünk egy-egy kulcspontjánál a születéstől a halálig. Vagy inkább az újraszületésig. Velünk, bennünk él kultúránk. Örököljük, gyarapítjuk és átörökítjük utódainknak.
A műsor folyamán különböző tájegységeink táncai elevenednek meg a színpadon. Felcsík, Jászság, Nyírség, Szilágyság, Kalotaszeg, Bonchida, Mezőkölpény, Vajdaszentivány sorakoznak egymás után. Különbözünk, mégis oly hasonlóak vagyunk. Hasonlóak érzéseink és gondolataink, és bár szokásaink, táncaink részleteikben néha nagyon is különböznek, mégis felismerjük őket mieinknek, egyformán részei közös örökségünknek.
Ez a műsor úgy szórakoztat, hogy közben gondolkodásra sarkall – írja Rangyák József, az együttes szóvivője közleményében.
maszol.ro

Újságírókat köszöntött a MÚRE Maros megyei szervezete
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei fiókszervezete három „veterán” munkatársát ünnepelte a csütörtök esti sajtóklubban.
Nagy Pál irodalomtöténész és -kritikus 91 évet töltött, az őt méltató szöveget, amelyet Bölöni Domokos írt, Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa olvasta fel. Nagy Pál 1924. január 30-án Mezőkölpényben született, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott. Pályáját az egyetemen tanársegédként kezdte, majd középiskolai tanár Kolozsváron (1949-55); Marosvásárhelyen az Igaz Szó (1955-70), A Hét (1970-73), az Új Élet (1974-84) szerkesztője, több kötet szerzője. Az ünnepelt 91 évesen arról beszélt, hogy már ritkán mozdul ki otthonából, ahol magányosan él, két unokája van.
Csifó János rádiós újságíró a 80-ik születésnapját ünnepelte. Nagy Miklós Kund, a Népújság volt főszerkesztője, nyugalmazott újságíró vidám rigmusokba szedett írásával köszöntötte az ünnepeltet. Csifó a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-riportere volt évtizedeken keresztül, számos műsor fűződik a nevéhez. A legemlékezetesebbek közt a Megy a magnó című rovat, amelyben 421 erdélyi magyar értelmiségit kerestek fel a rádió munkatársai. Portréinterjú készült 1976-1985 között Domokos Gézával, Harag Györggyel, Kós Károllyal, Olosz Lajossal, Ruha Istvánnal, Spielmann Józseffel, Szabó T. Attilával, Székely Jánossal, Szilágyi Domokossal, Tompa Miklóssal.
Bögözi Attila, aki jelenleg a vasarhely.ro munkatársa, 60 évet töltött. Az ünnepeltnek Bakó Zoltán, a Vásárhelyi Hírlap újságírója kedveskedett egy közös élményeket felelevenítő humoros írással. Bögözi Attila az egykori Előre című napilapnál kezdte újságírói pályafutását, a rendszerváltást követően a lap utódjánál, a Romániai Magyar Szónál, majd az Új Magyar Szónál folytatta, ahonnan a Vásárhelyi Hírlaphoz igazolt. Jelenleg a vasarhely.ro munkatársa. Rendszeresen közöl irodalmi lapokban.
Antal Erika
maszol.ro

Szárnynövesztő útkeresések
Az idei második Erdélyi Toll ajándéka
A vázában őrzött júniusi, júliusi virágok alig egy hétig örvendeztettek meg szépségükkel az idei kánikulában. Az íróasztalomon hetek óta várakozó halványpiros "vendég" azonban végigkísérte a színek, szirmok vonulását, cseréjét, és most, nyár végére úgy simult a kezembe, mint a pillanatnyi varázslatok elillanásáért kárpótoló ajándék. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll hetedik évfolyamának második számáról van szó, amely tartalmi, műfaji sokszínűségével a korábbi számokhoz hasonlóan ragadott magával, és röpített végig tereken és korokon.
Rögtön a legelején, az Írók a szülőföldről rovatban Nagy Pál szülőfaluja, Mezőkölpény világába engedett bepillantanom. Az irodalomtörténetnek szentelt részben Bertha Zoltán a bölcselő Wass Albertről szólva idézte körém a huszadik század negyvenes éveinek Erdélyét. "Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz magyarságom is" – hangzott fel újra az 1940-ből származó Wass Albert-i gondolat, hogy aztán a későbbi Hontalanság hitvallása is megérintsen: "Hontalan vagyok,/ de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet/ és maradok ez úton, míg csak élek/ töretlen hittel ember és magyar." A 125 éve született Makkai Sándor alakját Pomogáts Béla Reformok szolgálatában című írása idézi fel.
A Székely Útkereső évtizedét körvonalazó Brauch Magda-tanulmány első részét az idei első Erdélyi Tollban ismerhette meg az olvasó, az adatokban gazdag, időbeli és műfaji szempontok szerint tagolt lapismertetés, műelemzés ebben a második számban folytatódik és zárul. Ezt követően újra a kilencvenes évek irodalmi, művelődési lapjának anyagából született antológia szippant magába. Elsőként Róth András Lajos szólít meg Útkeresőben című publicisztikájával, amely a rendszerváltás utáni székelyföldi, erdélyi lapszerkesztés ars poeticájának is tekinthető. "Az utat keressük, s nemcsak a nagyvilágban – minden látszat ellenére –, hanem főleg itthon. Megmaradásunk útjait keressük, s ez nem lehetséges önfelmérésünk, önmegmérettetésünk nélkül. (…) Újból csak Ravasz Lászlót idézem, aki az erdélyi életszabályról így vélekedik: "Ha egyszer politikai és katonai hatalommal egy kis nemzet naggyá nem teheti önmagát, világos dolog, hogy belső kérdéseinek megoldására is ez a szabály: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által..." (1992). Az antológia prózai anyagából itt találjuk Makkai Sándor A született nagyság. Bevezető sorok egy Bethlen Gábor- tanulmányhoz című írását, Nyirő József A vén cigány című elbeszélését, Tamási Áron Szülőföldem című regényének részletét (Beszédes út hazafelé), Kozma Mária Makkai Sándorra emlékezve, Nagy Olga Gyűjtsünk népi elbeszéléseket!, Benkő András Szabó András születésének 120. évfordulóján című írását. A líra Petőfi Sándor (A székelyek), Benedek Elek (Becsüld a népet!), Reményik Sándor (A legszebb szó), Bartalis János (Anyaföld), Beke Sándor (Erdélyi homály), Nagy Gáspár (Utazás. (I.), Csiki László (A monológ), Jancsik Pál (Török rab Hunyad várában) hangján szól.
Az átlépés a két évtizeddel ezelőtti udvarhelyi lap világából a mostaniéba ezúttal is szinte észrevétlenül történik, mintegy újabb bizonyítékaként a lapszerkesztési elvek szilárdságának, az igények, szemléletmódok rendíthetetlenségének. A jól ismert rovatok terében találjuk magunkat, Anyanyelvünk épségéért Fülöp Lajos Bajzáról és a reformkori nyelvről szóló értekezését és Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányának folytatását olvashatjuk, az Életműveknél Kozma László Juhász Gyula költői világába kalauzol tovább, élő néphagyományainkról Szőcs Katalin Fokos című írásának soron következő részében, illetve Kiss Irén A mágusokról című előadásának összefoglalójában oszt meg érdekes tudnivalókat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán világának prózában is élő, sajátos színei villannak újra elénk, a Hit és üzenet ezúttal többek között Fülöp Lajos versében ölt testet.
Az Erdélyi Toll folyamatosan leszáll a múlt sokszor láthatatlanságba süllyedt értékeiért, olvasói elé tárja az elfeledett kincseket, ugyanakkor egy pillanatra sem szakad el a jelentől. Ezt bizonyítja a Könyveink világa rovat kínálta újdonság, a Morfondír.ro internetes hetilap székelyföldi könyvkiadókról készült összeállításának közzététele. Ez az a pillanat, amikor hagyomány és modernitás a minőség jegyében találkozik.
Az idei második lapszámból természetesen a Múzsa és lant, illetve a gyermekrovat sem maradt ki, a legkisebb Toll-forgatókat többek között egy igazi irodalmi csemege, Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregényének első része várja.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Segített az eligazodásban (Búcsú Nagy Páltól)
Diákként láthatta Móricz Zsigmondot a református kollégiumban, személyes ismerőse volt Tamási Áronnak, ismerősének, barátjának tudhatta a huszadik századi kortárs (és azon belül az erdélyi) magyar irodalom jeleseit és napszámosait, életkorban is előkelő helyezést ért el: Anavi Ádám, Kós Károly, Jánosházy György után következik a sorban.
A kilenc évtized mérlege most, napnyugtakor mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt Mezőkölpényi Nagy Pál: irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő- és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életműsorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése. „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.”
Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is.
Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben született. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat.” Töretlen volt az a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült – feltehetően – a szóban forgó időszak itthoni történéseiről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról egyet-mást megörökítenie a nyomtatott betűk mezején. Kötetekben sorjáznak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, méltatásai s két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. A kötet immár színháztörténeti jelentőségű.
Munkálkodását méltatva írta Sütő András: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Nos, az „eligazító” írástudó, Nagy Pál távoztával egy letűnt nemzedék után zárul a kapu. Azt a fajta irodalmat már nemigen művelik; az érthető, egyenes, tiszta beszéd valahogy nem „trendi”. Őróla legalább annyi bizonyosan megmarad, hogy egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a szerkesztői támogatását igénylő s élvező fiatalabb korosztályok is nagyra becsülték. Pali bácsi a jól végzett munka örömével térhet barátai körébe, Urához – hiszen a rá bízott tálentumokkal jól sáfárkodott.
Béke Vele!
Bölöni Domokos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A másokért aggódó - (Nagy Pál író, 1923–2015)
A szelíd írók közé tartozott az a Nagy Pál is, aki most hunyt el, és temetik Marosvásárhelyen, 92 leélt esztendő után. Azért említem béketűrését és a hitványság kényszerű elviselését jelzőiként, mert mindkettő egyre ritkább errefelé írói berkekben.
Két nemzedék Nagy Palija volt, panaszok meghallgatója szerkesztőségekben vagy bor mellett, tanácsokat osztogató fiatal korunkban, örvendező a sikereink mellett. Szerkesztő volt az egykori Igaz Szónál, aztán az Új Élet hetilapnál. Írt irodalomkritikát és irodalmi publicisztikát sok lapnak. Színikritikusként bejárta a hazai magyar színházak prérijét. Nem tudott lelkesedni bizony minden idétlenül új színpadi újításért. Ebben sem volt egyedi élő eset, itt sem volt egymagában.
Itt térek vissza szülőfalujához, az esdve szeretett Mezőkölpényhez, melyet annyira szeretett, és annyira aggódva, hiszen a 20. század elején már elindult a cigányosodás, a románosodás göröngyös útján a 760 lelkes falu, akár maga a szelíd, az egész lomha Mezőség. Ha nem lett volna annyira elfoglalt az irodalommal és annak közeli, távolabbi történetével, a szerkesztéssel is, áldozott volna bizony Ő több időt a magyar Erdély elsüllyedő, Atlantisz-sorsának.
Legalább annyit, mint tette azt a szintén mezőségi Sütő András, a mi Palink barátja. Egyszer volt alkalmam részt venni a Beke Györggyel, a 20. század Orbán Balázsával folytatott beszélgetésén. Félelmetes mélységekről tudtak adatolni a kisebbségi, szórványosodási, csángósodási folyamatról.
Halála, temetése, példája és sok aggodalma talán fölkelti a mai fiatalok figyelmét is: ez a sors vár bizony Székelyföldre is; ha vigyáznak, talán nem olyan ütemben érkezik ide, mint a többi ajándéktartományba…
A tisztelet mellett szerethető író volt Nagy Pál. Szeretem az emlékét is. Hallatlan energiával megáldott ember volt az utolsó óráig. Az is jellemző lenne, hogy a világháló egyetlen szót nem őriz róla a számítógépen?
Immár nyugodhat békében. Azt kívánom, hagyatékát ne hagyjuk parlagon.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Búcsú Nagy Pál irodalomtörténésztől
Csütörtökön 15 órától helyezik örök nyugalomra Nagy Pál irodalomtörténészt a marosvásárhelyi református temetőben. A neves szakembert, aki irodalomkritikusként és szerkesztőként is tevékenykedett, szeptember 4-én hunyt el.
„Tapasztalata, műveltsége, tudása hiányozni fog nekünk” – fogalmazott a Romániai Írók Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke, Markó Béla, aki megemlékezésében a marosvásárhelyi irodalmi és művelődési élet több évtizeden át nélkülözhetetlen személyiségének nevezte az irodalomtörténészt.
Nagy Pál 1924. január 30-án, a Maros megyei Mezőkölpényben született. Középiskoláit a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte, majd 1948-ban a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom–egyetemes történelem szakos tanári képesítést szerzett.
Pályáját az egyetemen tanársegédként kezdte, majd 1949 és 1955 között középiskolai tanár volt Kolozsváron. Marosvásárhelyen az Igaz Szó (1955-70), A Hét (1970-73), Új Élet (1974-84) szerkesztője volt. Szerkesztői, publicisztikai, irodalomkritikusi munkásságát mindvégig közéleti elkötelezettség jellemezte.
Előszavával, jegyzeteivel kerültek a közönség elé Móricz Zsigmond írásai románul (1957), Gárdonyi Gézától a Tüzek meg árnyékok (1957) és A lámpás (1965) című novellagyűjtemény, Tömörkény István novellái Fakadó víz (1959) címmel, Sütő András írásainak Misi, a csillagos homlokú (1968) című válogatása, Sipos Domokos munkáinak gyűjteménye (Vajúdó idők küszöbén, 1973), Tömörkény István novellái Csata a katonával (1974) címmel, Kacsó Sándor Vakvágányon című regényének újbóli kiadása (1979), a romániai magyar elbeszélők antológiája, az Egyszer mindenkit szólítanak (1984), valamint Kiss Jenő válogatott verseinek kötete, A repülőtér közelében (1988).
Társszerzője Dávid Gyula és Láng Gusztáv mellett az 1990-ben megjelent átdolgozott 10. osztályos Magyar irodalom tankönyvnek, a marosvásárhelyi Népújságban pedig Notesz címmel közügyi sorozatot publikált. Nagy Pál jó barátja volt Sütő Andrásnak, az író emlékét ápoló baráti egyesületnek pedig tiszteletbeli elnöke.
„Halk szavadra [Sütő András] mindig figyelt, véleményedre mindig adott, legyen szó irodalomról, színházról, forradalomról, fekete márciusról. Szerkesztőségi gyűléseken, színházak sötét nézőterén vagy épp egy fehér asztal mellett hallgatta megértő, bölcs, halk szavaidat” – olvasható a Sütő András Baráti Egyesület személyes hangú megemlékezésében.
Krónika (Kolozsvár)

"Úgy elmegyek, meglássátok"
Megtévesztő lehet a fenti cím, hiszen a magyar kultúrán felnőtt olvasónak egy mezőségi népdalt juttat az eszébe, így joggal gondolhatja, hogy népzenéről szól majd az olvasmány. Nem népzenecentrikus Kárpáti József "Úgy elmegyek, meglássátok" című könyve, amelynek bemutatására vállalkozom, de a népi énekkultúra érintőlegesen mégiscsak benne van. Kárpáti József egy helyi kisközösség, Mezőkölpény népi építkezésének megörökítését tűzte ki célul abban a könyvben, amelynek a fenti címet adta. A festőművész-grafikus pedagógus Mezőkölpény népi értékeire igyekszik ráirányítani a figyelmet, egy olyan kistelepülés épített kultúrájára, amelynek egyetlen közhivatala sincs, ha az összevont négyosztályos iskolát nem számítjuk annak.
Kölpényről kevesen írtak/írnak, de a szóban forgó kiskönyvről1, a "lokális sikerkönyvről", amelyet büszkén forgat a kölpényi ember, érdemes szót ejteni. Kárpáti József és csapata Kölpény ez ideig egyetlen testvérvárosából, Martonvásárról érkezett ebbe az alig 400 fős falucskába, amelynek jószerével – egy 1758-as registrumi lejegyzés szerint – "egy jó kötésekre épült régi harangláb" a legnevezetesebb ékessége. Kárpáti először 1989-ben járt itt, derül ki a könyvből, de mint építészetkutató, a Martonvásári Művészeti Iskola képzőművészeti tagozatának tanáraként 2004-ben, majd 2013-ban visszajött ide tanítványaival és barátaival. Az értékmentés szándéka hozta őket Mezőkölpénybe, hogy az ácsmunkát dicsérő, a falunak sajátos arculatot adó jellegzetes építkezést megörökítsék. A szakember igényességével rajzolták, festették, fotózták azokat az objektumokat, amelyek a közember szemébe is beleakadnak. A közember azonban másféle gondokkal bajmolódik.
Mit tartogat olvasói számára a könyvecske? A múlt század ’50-es éveiből származó, faoromzatú, inkább elszórt, mint utcasorba rendezett, agyagból készült falusi lakóházakat, a XVI. századból való "késő román stílusban épült, de a sok renoválás, újjáépítés folytán román kori szépségét szinte teljesen elveszített" gyülekezeti templomot, a templom melletti, ácsművészeti szempontból is megcsodálható faszerkezetű haranglábat és portikust, a görögkeleti "külterületről áttelepített" fatemplomot, harangtornyot és a még álló néhány "szakrális hagyományokat őrző" fedeles kiskaput.
Az albumszerű könyv magas esztétikai és nyomdagrafikai igényességgel kivitelezett építészművészeti anyaga nem meríti ki a mindössze 48 oldalnyi könyv tartalmát. Szerzője és megálmodója a "lelki táplálék"- ról sem feledkezett meg, a mezőségi népzenéről mint a Mezőségre ráirányító ihletforrásról. Ihletforrásról, és nem többről, hiszen "Pávai István népzenész, ma népzenekutató (etnomuzikológus) 1988-ban Bukarestben megjelent Mezőkölpényi népzene c. bakelitlemezét meghallgatva bárki nekiindult volna a székely Mezőségnek, a Marosszéki Mezőségen található kis falu, Mezőkölpény közelebbi megismerésének". És ha már szóba jött a falusi népi kultúra nélkülözhetetlen kelléke, a népzene, szóljunk a helyi ének- és mozgáskultúra élő szószólójáról, Szabó Terézről is, akit Kárpáti József így mutat be: "Szabó Teréz Erdélyben, a Maros megyében elhelyezkedő Mezőkölpény (románul: Culpiu) és környékének elismert és nagyra becsült táncosa, énekese, a vidék táncainak tanítója", akit a martonvásáriak a Népművészet Mestere díjra javasoltak, amit 2013-ban megkapott Teri néni. A díjat Balog Zoltántól, az Orbán-kormány emberi erőforrások miniszterétől vehette át. Továbbá emléket állít néhai Szabó Viktor "virtuóz balkezes prímásnak" is, aki 2010-ben, 71 éves korában hunyt el. Nos, így kerek ez a kis "etnomonográfia".
Ízléses, szép könyvet vehet kezébe az a szerencsés olvasó, aki hozzáférhetett, hiszen a testvérváros "ajándéka" nem került ki a könyves forgalomba. Nekem szerencsém volt, mert néhányan a kölpényiek közül (Teri néni, András bácsi) gondoskodtak róla, hogy a "tanár úr" is megkaphassa. Köszönöm nekik.
1Kárpáti József: "Úgy elmegyek, meglássátok". Architektúra, Mezőkölpény, 2013-14. A könyv megjelenését Martonvásár Város Képviselőtestülete támogatta
Albert-Lőrincz Márton
Népújság (Marosvásárhely)

"Lantom s kardom tied!"
A Csak tiszta forrásból bartóki gondolat jegyében zajlott március 13-án Mezőkölpényben a 168 évvel ezelőtt kirobbant 1848–49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés. A falu apraja és nagyja, illetve a vendégek ünneplőbe öltözve, szívből énekelték a zsúfolásig megtelt kultúrotthoban az ősi zsoltárt: térj magadhoz, drága Sion, van még néked Istened. Erről a szép hitvallásról szólt Imreh Jenő mezőkölpényi református lelkipásztor áhítata is, aki a zászlóra kitűzött jelszó fontosságáról és annak szóban, tettben történő megvallásáról szólt, felhíva a figyelmet a hitvalló üzenetre: mivel Isten velünk, ki ellenünk?!
Az áhítatot követően a Szabó Júlia karvezető által irányított szabédi unitárius vegyes kar előadása következett, hazafias dalok éneklésével ’48 hangulatát és üzenetét erősítették az ünnepelni vágyókban.
A korábbi hasonló jellegű rendezvényektől eltérően, ebben az esztendőben a márciusi eseményre és hős fiatalokra emlékező ünnepségen nem meghívott vendégek adtak elő, hanem a falu reménységét és jövőbe vetett hitét erősítő gyerek- és ifjúsereg. A gyerekek és fiatalok egy része a sajátos kölpényi tánccal rukkolt elő, amelyet A Tánc Mestere díjjal kitüntetett Szabó Teréztől, Teri nénitől tanultak. A református ifjúsági csoport tagjai a Lantom s kardom tied, óh szabadság című Petőfi-verses összeállítást adták elő, szerep- és korhű öltözetben. A verses összeállítás (Imreh Jenő lelkipásztor munkája) Petőfi vallomásokkal teljes útját és átélt élményeit fémjelzi az 1848. március 15. és 1849. július 31. közötti időszakban. S főként itt, Erdélyben átélt élményeit, megírt verseit és megfogalmazott hitvallását igyekszik bemutatni. A címadó verset éppen ’49-ben Marosvásárhelyen írta… Ezt az élménydús utat és az átélt élményeket helységekhez köthető jelképes ábrázolás tette színessé. Hiszen az előre elkészített térképen az utat és a helységeket megvilágító gyertyaszálak szinte lármafákká minősültek. Jó volt úgy átélni a ’48-ra való emlékezést, hogy közben saját erőforrásból, saját hamvából gyúlt újra ki a lármafa, s együtt örömmel és hálával nyugtázhattuk: nyelvében és hagyományaiban él a nemzet. S ez a forrás tisztasága, kiapadhatatlan volta és a jövőre nézve garanciát jelentő lehetősége áldássá válhatott.
Az ünnepség zárómozzanatában Szabó József Levente, Mezőcsávás község polgármestere emelte ki a rendezvény fontosságát, a közösség élni akarását és értékeinek képviselését megerősítő alkalmak szükségességét szorgalmazta. Mindenkinek megköszönte munkáját, és Isten vezetését, áldását kívánta az egész közösség életére.
Imreh Jenő lelkipásztor. Népújság (Marosvásárhely)

Mezőkölpényi Nagy Pál emlékére
Az 1924. január 30-án született, 2015. szeptember 4-én elhunyt író, szerkesztő, irodalomtörténész, színházkritikus Nagy Pált szülőfaluja post mortem díszpolgári címmel tünteti ki a napokban zajló mezőkölpényi falunapokon. Érdemeit egy átfogó laudációban Bölöni Domokos író méltatja. Az ő írásának rövidített változatát adjuk közre mai mellékletünkben.
Nagy Pál szívbéli barátja volt Sütő Andrásnak, az író emlékét ápoló baráti egyesület alapítójaként, élete két utolsó évében pedig tiszteletbeli elnökeként munkálkodott irigylésre méltó munkabírással. Diákként láthatta Móricz Zsigmondot a református kollégiumban, személyes ismerőse volt Tamási Áronnak („úgy gondolok rá, mintha élne”), ismerőseinek, barátainak tudhatta a huszadik századi kortárs (és azon belül az erdélyi) magyar irodalom jeleseit és napszámosait, életkorban is előkelő helyezést ért el: Anavi Ádám, Kós Károly, Jánosházy György után következett a sorban.
A kilenc évtized mérlege mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt mezőkölpényi Nagy Pál: dolgos életét (a kényszerű háborús szünetet kivéve) azzal tölthette, amihez tanult irodalmárként a legjobban értett, és ami szíve szerint is leginkább a kedvére való volt: olvasással, írással, szerkesztéssel. „Azt szoktam mondani: nincs időm unatkozni, semmit tenni, képzelt babérokon üldögélni. A sors és a körülmények kegyes ajándékának tekintem, hogy öreg fejjel is tehetek egyet s mást a betűvetés mezején, irodalmunk, kultúránk szolgálatában” – vallotta egyik interjújában. Irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő– és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életmű sorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése. „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.”
Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízlés-preferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Igen hosszú volna a névsor, mégis meg kell említenünk a szívéhez közel álló szerzők közül néhányat: Bánffy Miklós, Kós Károly, Makkai Sándor, Szentimrei Jenő, Molter Károly, Szabédi László, Bözödi György, Németh László,
Áprily Lajos, Vita Zsigmond, Horváth István, Tamási Áron, Nyirő József, Wass Albert, Sipos Domokos, Kemény János, Gellért
Sándor, Tompa László, Tomcsa Sándor, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Sütő András,
Székely János, Fábián Ernő, Veress Dániel, Kabós Éva, Bajor Andor, Fodor Sándor, Beke György, Szőcs Kálmán, Páll Lajos...
Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. „A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben születtem, nem messzire Marosvásárhelytől. Ott cseperedtem fel, édesapám ott volt református kántortanító. Ennek a falunak a közösségében és a szomszéd falvaknak az ismeretében ragadt meg bennem a szórványkérdés iránti máig tartó komoly, mély érdeklődés. Ez abban is megnyilatkozott s megnyilatkozik talán manapság is, hogy irodalmárként, nem utolsósorban ennek a tájnak, ennek a szomorú, szépségekben oly gazdag világnak, a mezőségi magyar szórványvilágnak az embereit, íróit, jeles személyiségeit különös szeretettel kutassam föl a múltból, mutassam föl a jelenben. Így kötődött sírig tartó barátságom Sütő Andrással, aki a mezőségi magyar szórványvilág közepéről, Pusztakamarásról indult el világhódító útjára, így kapcsolódtam hozzá a Mentor Kiadó jóvoltából Wass Alberthez (...) Így érdekelt mindig például Kiss Jenő kolozsvári költő lírája, költői világa, és írtam is róla – s tovább sorolhatnám a jeles neveket. Váltig állítom, hogy a szórványkérdés a romániai magyarság legsúlyosabb, legkomolyabb, legmélyebb problémája a jelenben, és az lesz még inkább a jövőben. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Ezt igyekeztem s igyekszem úgy, ahogy tudtam s ahogy tudom, a magam szerény tehetségével tudatosítani, és szolgálni. Amíg még mozgatni tudom a tollamat, a kezemet, addig váltig és továbbra is megmaradok ennek a szórványkérdésnek a bűvkörében, mert ez valóban mélyen hozzám tartozik.”
Publicisztikai jegyzetei a legkülönbözőbb lapokban és folyóiratokban láttak napvilágot. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat. Alapozzuk meg a jövőt – most, amikor a jóreménység nyílt tengerén hajózhatunk a Szabadság Birodalmának partjai felé.” Töretlen a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült az itthoni történésekről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról lényegi dolgokat megörökítenie a nyomtatott betűk mezején.
A kilencvenes évek után egymás után adhatta ki saját munkáit, kötetekben sorjáztak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, ünnepi méltatásai, két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából, Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. Hiszen mindig is szíve csücske volt a színház, jelesen a marosvásárhelyi. „Ennek nézőterén érezhettem magamat valóban otthon”, vallotta. Ez a kötet immár színháztörténeti jelentőséggel bír.
Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész, aki a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókja, a Sütő András Baráti Egyesület, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és íróbarátai, egykori munkatársai, olvasói nevében hajtott fejet az életének 92. évében elhunyt Nagy Pál emléke előtt, temetésén, 2015. szeptember 10-én, a marosvásárhelyi református sírkertben búcsúztatta a távozót: „Az iramosan változó időkben Nagy Pál a szorongató történelem különböző arcaival szembesült, olyan írástudóként, akit szüntelenül és szenvedélyesen érdekelnek, foglalkoztatnak, gondolkoztatnak az ‘élet, az irodalom és egyéb apróságok’. Olyan írástudóként, aki nemcsak tanú, szemlélő, hanem résztvevő, alakító, a világon igazítani próbáló ember. Tollal és szóval, az értéket felmutató és az értéktelenséget tagadó figyelemmel kutatta az értelmes lét és cselekvés nehezen felismerhető és még nehezebben járható ösvényeit az összekuszált, fenyegető világban.
Hosszan lehetne sorolni a közlésformákat, amelyekben biztonsággal mozgott. A pontos és igényes szerkesztő, az alapos és nagy tudású filológus, az irodalmat közvetítő, értékelő kritikus fürge tollú publicistaként, jegyzetíróként is szólt az olvasókhoz.”
A sokoldalú és ezer gondú Nagy Pálnak volt egy állandó, meghatározó ügye: a nyelv, amelyen gondolkodunk, beszélünk, írunk – élünk, mondotta Gálfalvi Zsolt. „Együtt töltött szerkesztőségi éveink során és közös ügyek gubancaival viaskodva megtanultam becsülni nyelvi tudatosságát és igényességét, amely írásaiban és bonyolult kéziratokat gondozó hozzáértésében is megtestesült. Gyümölcsöző lenne, ha életművére emlékezve az általa is képviselt nyelvi igényt általánossá tudnánk tenni sajtónkban.”
Tanító és magyarázó ember volt és maradt. A közeli munkatárs és jó barát, Sütő András írta: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Az „eligazító” írástudó Nagy Pál egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a fiatalabb korosztályok tollforgatói, akik igényes szerkesztői támogatását élvezhették, igen nagyra becsülték.
Mezőkölpényi Nagy Pál a Teremtőjétől rá bízott tálentomokkal jól sáfárkodott. Munkásságát, személyiségét a szülőfalu holtában is nagyra értékeli és becsüli, post mortem díszpolgárává avatja.
Isten áldása legyen az emlékén, Isten áldása legyen a kedves szülőfalun!
(Bölöni Domokos) Népújság (Marosvásárhely)

Tanszertámogatás mint lendület a szépen neveléshez
Megérkeztek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszeradományai Marosvásárhelyre a Lazarenum Alapítványhoz, amely közel 470 rászoruló gyerekhez juttatja el az iskolakezdéshez szükséges csomagokat.
Ebből 150 darabot már kedden délelőtt átadtak többek között a marosvásárhelyi Lidia Otthon és a Szivárvány Ház gyerekeinek, illetve olyan vidéki nagycsaládoknak és rászoruló gyerekeknek, akiket évek óta felkarol az alapítvány.
Összesen 1 millió 30 ezer 224 forint értékben érkezett adomány, és a napokban igyekeznek mindenkihez eljuttatni a füzeteket, tollakat, tolltartókat, vonalzókat, színes ceruzákat tartalmazó csomagokat.
Idén a hetven általános iskolás, valamint nyolcvan középiskolás és egyetemista marosvásárhelyi diáknak a mindenki által Ila néniként ismert Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézményvezetője adta át a tanszercsomagokat az alapítvány székhelyén. Ila néni lapunknak elmondta, vannak olyan családok, amelyeken nem lehet segíteni, bárhogy is próbálkoznak, de van néhány olyan is, amelynek csak egy kis támogatás és lendület kell ahhoz, hogy szépen neveljék gyerekeiket.
Legtöbbször a Lazarenum Alapítvány az érintett falvak lelkészétől szerez tudomást a nehéz helyzetben lévő családokról. Az idei csomagok a marosvásárhelyi rászorulókon kívül Nyárádmagyaróson, Székelyberében, Backamadarason, Somosdon, Héderfáján, Búzásbesenyőben, Mezőmadarason, Bándon, Kapuson, Mezőménesen, Mezőkölpényben, Szabédon, Udvarfalván, illetve Vajdaszentiványon élő szerényebb körülmények között élő gyerekekhez jutnak el.
Összesen ezer magyarországi, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai iskolás jut idén is beiskolázási támogatáshoz a hatodik éve megszervezett adománygyűjtésnek köszönhetően.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Értékes ajándék becsengetésre
Látható örömmel vették át az idén is a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszercsomagjait a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítványnál, ahova szeptember 4-én hatodik alkalommal érkezett meg a szerény anyagi körülmények között élő nagycsaládokban, intézményekben nevelkedő gyermekeknek szánt 1.300.224 forint értékű támogatás.
A szervezet önkéntesei egész éjjel csomagolták a füzeteket, tolltartókat, tollakat, színes ceruzákat és egyéb tanszereket, értékes csomagot állítva össze a rászoruló gyermekeknek. Az iskolakezdésre szánt ajándékot Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány vezetője adta át Lidia Ház, a nagyfülpösi Szivárvány Ház lakóinak, képviselőinek, illetve az alapítvány által támogatott nagycsaládokban nevelkedő diákoknak, akik a megyeszékhelyen, valamint a környező településeken – Vajdaszentivány, Unoka, Görgényszentimre, Geges, Nyárádremete, Udvarfalva, Backamadaras, Somosd, Héderfája, Kapus, Mezőkölpény – stb. élnek.
Az alapítvány által nyilvántartott nagycsaládokat élelmiszercsomagokkal is támogatják, amelyek ugyancsak a segélyszervezet adományai. Nekik köszönhetően az idén is ezer magyarországi, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai iskolás részesült beiskolázási támogatásban.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Népszerű lett a Magyar Ének
Egyre népszerűbb a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola diákjainak zenés-irodalmi énekes műsora. Az eddig egyházi rendezvényeken bemutatott előadásra a média is felfigyelt.
Szerda este Mezőkölpény és Szabéd református gyülekezeteinek volt vendége a nyárádszeredai iskolás zenecsoport, amelyet Imreh Jenő lelkész, a szeredai Bocskai István középiskola volt vallástanára kért fel előadásra. A vendégszereplésnek az 500 éves reformáció alkalmából szervezett e heti ünnepségsorozat nyújtott keretet a székely-mezőségi falvakban – tudtuk meg Ferencz Örs zenetanártól, a diákcsoport felkészítőjétől, karnagyától.
A 19 felső tagozatos diákból álló csoport hangszeres énekműsorát a nyár végi parajdi táborozáson készítették elő, és az ott töltött egy hét intenzív munkája meg is látszik – vélik a szeredai pedagógusok. A diákok műsora nemcsak a helyiek tetszését nyerte el, most már televíziós felvétel készítésére is meghívást kaptak, és további terveik is vannak, mert hirtelen népszerű lett a produkciójuk. A műsort egy hónapja a szeredai unitárius templomban is előadták, akkor az őszi hálaadás alkalmából szervezett ünnepi esték keretében léptek fel. A diákok műsora a magyarországi Illés Lajos énekes népszerű Cantus Hungaricus (Magyar Ének) című művének részleteit adja vissza, tulajdonképp megzenésített versek a hazáról, hitvallásról Tárczy Andor, Utassy József, Horváth Sándor, Ady Endre, Áprily Lajos, Reményik Sándor megzenésített költeményei tolmácsolásában – mondta el Ferencz Örs. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Mezőség (1.)
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet.
Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon)
Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak.
Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd
Mezőpanit
Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő.
A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide.
A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át.
A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt.
A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található.
Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg.
Mezőbergenye
A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette.
Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd
Mezőcsávás
Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad.
Galambod
A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)