Okt. 26-án a Beszterce-Naszód megyei Vicén megkezdődött az I. Mezőségi Néptánctalálkozó. A megnyitón Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy megkülönböztetett figyelemmel kell fordulnunk a Mezőség szórványban élő magyar közösségei felé, akik a nehéz körülmények között is őrzik anyanyelvüket, hagyományaikat. A találkozóra Almásmálom, Beszterce, Dés, Füzes, Magyarborzás, Magyardécse, Magyarpalatka, Mezőkeszü, Szék, Szamosújvár, Vajdakamarás és Visa táncosai jöttek el. Megjelent Beder Tibor, a Juliánusz Alapítvány elnöke és Vetési László tiszteletes, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványfelelőse is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 28., 896. sz./ A találkozó egyik kezdeményezője és szervezője Lőrincz Károly, Vice fiatal katolikus papja. A csíkszeredai Hargita Állami Népi Együttes tagjai közreműködtek, segítettek a szervezésben, a táncosok bemutatkozásban. Ezen a vidéken alig folyt folklórgyűjtés, ezért a segíteni fognak azzal is, hogy a gyűjtött anyagot majd betanítják, hogy a falvak saját énekeikkel, táncaikkal lépjenek föl. /Guther M. Ilona: Ideje volt már ennek! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

Először szervezték meg a Széki Napokat, melyet a fiatalok néptánc előadása nyitott meg. Adatközlő táncosok mutatták be a különféle régiók néptáncait. A résztvevők a szövés, fonás, kalapfonás, varrás fortélyaival ismerkedhettek meg, bemutatták a magyarországi Kovács Flóra Változások Szék község életében című könyvét. A rendezvénysorozatot ünnepi gála zárta, ahol Szék, Magyarpalatka, Ördöngösfüzes, Mezőkeszű, Magyarszovát idősebb táncosai léptek fel. /Szék. Ahol a polgármester is színpadot sepert. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

"A zilahi napok keretében okt. 15-én Szent István-emléktáblát avattak a zilahi római katolikus templom előcsarnokában. A 30 x 40 cm-es márványtáblára helyezett, Szent Istvánt ábrázoló bronz féldombormű Adorján Ilona munkája. Az emléktábla szövege: "Millennium 2000"; a nagy király képmása alatt ott áll uralkodásának ideje is: 1000-1038. A szentelést Schek László zilahi római katolikus plébános végezte. A templomban Kovács Kurucz János történelemtanár és Vida Gyula képviselők mondtak díszbeszédet. A templomban délután tartották a nemzetiségi kórustalálkozót. - Okt. 15-én, vasárnap a magyartöbbségű Vicén szoboravatással egybekötött, mezőségi néptánctalálkozóra került sor. A falu főutcáján felvonultak a népviseletbe öltözött tánccsoportok: Vice és Borzás, Csíksomlyó, Apanagyfalu, Ördöngösfüzes, Óradna, Zselyk, Mezőkeszű, Szentmáté, Magyarpalatka, Tacs, Cegőtelke, Bálványosváralja küldöttei. Dr. Semlyén Zsolt magyarországi vallásügyi államtitkár díszbeszéde után Tamás József római katolikus segédpüspök valamint Tőkés László református püspök áldásával leleplezték a Szent István bronz mellszobrot, Sárpátki Zoltán csíkszeredai művész alkotását. Köszöntőt mondtak: Tőkés László püspök, Dr. Szántó Árpád, a Beszterce-Naszód megyei tanács, valamint RMDSZ alelnöke, Muresan Ioan, Apanagyfalu polgármestere, valamint Dr. Csermák Zoltán, aki jelentős könyvadományt is átadott a viceieknek. A Vicei V. Mezőségi Néptánc-találkozó- melynek fő szervezője Lőrincz Károly vicei plébános volt - rendkívüli látványt nyújtott. /Szabó Csaba, Tóthpál Tamás: Millenniumi rendezvények Erdély-szerte Szent Istvánnak állítottak emléket Zilahon és Vicén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./"

A múlt hét végén negyedik alkalommal tartották meg Szamosújváron a Mezőségi Népzene- és Néptáncfesztivált. A Téka Művelődési Alapítvány és a kolozsvári Archívum Alapítvány által megrendezett seregszemlén nyolc táncegyüttes és számos népdalénekes vett részt. Dinnyés József budapesti vendég és egy szlovák társa csak emelte a fesztivál rangját. Külön színfoltot jelentett Harangozó Imre, az Ipoly Arnold Népfőiskola előadó tanárának előadása a mezőségi népdalokról. A fesztivál fénypontja ezúttal is az adatközlők gálaelőadása volt, amelyre több mint négyszázan gyűltek össze a főtéri kultúrház nagytermében. Színpadra léptek az ördöngösfüzesi, bonchidai, visai, feketelaki, magyarszováti, mezőkeszűi, csabai és tolvajkötkei táncosok. /Erkedi Csaba: Jól sikerült a mezőségi néptáncfesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

"Mezőkeszűben szept. 15-én három oka volt az ünneplésre: felújították a református templomot, kopjafát állítottak a világháborúban elesett hősök emlékére, illetve megnyitották a szintén felújított kultúrházat. Az ünnepi igét Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette. A nép, amely templomot épít vagy javít, élniakarását fejezi ki - értékelte a mezőkeszűiek munkáját a püspök. Leleplezték a Zoltáni István által készített kopjafát, majd az ünneplő gyülekezet levonult a frissen felújított kultúrházhoz, amely a falu mintegy kétszáz lelket számláló magyarsága nemzeti identitásának megőrzését szolgálja. /Sándor Boglárka Ágnes: Hármas ünnep Mezőkeszűben. Isten lelke szenteli fel a templomot. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./"

"Okt. 19-én zajlott le a Beszterce-Naszód megyei Vicén a VII. Mezőségi Hagyaték Találkozó, melynek mindenkori szervezői a csíksomlyói római katolikus plébánia (Gergely István plébános), a vicei római katolikus plébánia (Lőrinczi Károly plébános), valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (András Mihály igazgató). Az óradnai bányászok fúvószenekara után következett a hagyományőrző csoportok bemutatója, melyen Beszterce-Naszód megyei óradnai, cegőtelki, várkudui, kékesi, magyarborzási, bethleni, magyardécsei, zselyki, apanagyfalusi, vicei, Kolozs megyéből bálványosvároljai, mezőkeszűi, ördöngöstüzesi, magyarpalatkai, Hargita megyéből pedig csíksomlyói népdalok, hagyományok és táncok bemutatására került sor. Végül fellépett a marosvásárhelyi Napsugár tánccsoport és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. /Kresz Béla VII. Mezőségi Hagyaték Találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./ "

"A szórványban élő magyarok számára rendezték meg idén hetedik alkalommal a Hagyaték nevet viselő találkozót a Beszterce-Naszód megyei Vicén. Népviseletben felvonultak, majd felléptek a mezőségi falvak hagyományőrző csoportjai. Idén 14 hagyományőrző csoport előadását láthatták a megjelentek. /Óradna, Zsejk, Mezőkeszü, Várkudu, Magyarborzás, Bálványosváralja, Magyarpalatka, Cegőtelke, Ördöngösfüzes, Magyardécse és Vice hagyományőrző csoportjai, a csíkszeredai Hargita Székely Népi Együttes, a csíksomlyói gyermek néptánccsoport, valamint a marosvásárhelyi Napsugár gyermekcsoport./ Már románul beszélő, még magyarul éneklő csoport is fellépett. A Hargita Székely Népi Együttes mezőségi turnéjára indult, Magyarborzáson, Almásmálomban és Bethlenben tartott előadásokat. /János Enikő, Csíkszereda: Találkozó Vicén. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 6./"

"Mihályfalvi Katalin igazgatónő öt éve tanít Vajdakamaráson, a többségében magyarok lakta faluban. Az idei tanárgárda mind fiatal és lelkes oktatókból áll, akik lelkiismeretesen végzik nevelői hivatásukat. 1998-ban még összevont osztályok működtek a gimnáziumban, három évvel később csak két osztály működött összevonva, és egy évre rá sikerült mind a négy szintet külön választani. Az elemi iskolában 36 diák tanul, a gimnáziumban pedig 42. Csupán hat elsős van az iskolában, és a jelek szerint az elkövetkező tanévekben fennáll annak a veszélye, hogy nem indul első osztály. Jövőre csak két tanítónőnek lesz állása a faluban, mivel mind a négy elemi osztály önállósága megszűnik. Nehéz úgy jó eredményeket elérni, hogy minden évben változnak a tanárok. Az iskolában vannak már számítógépek, van nyomtató, szkenner, tévékészülék, videó. A Kallós Alapítvány is segítette őket. Márciustól iskolai lapjuk is van, a Schulee-lap. Az iskola veszélyben van. Néhány év, és megszűnhet, pedig az egyetlen magyar nyelvű iskola a környéken. Ide nemcsak a falubeli gyerekek járnak, hanem a magyarpalatkaiak is. Ugyanakkor ide járhatnának a keszüi diákok, és a környező falvak még elvétve megmaradt magyar gyerekei. A nagy gond a szállítással van. Sem a magyarpalatkai, sem a keszüi gyerekeknek nincs rá lehetőségük, hogy a szállításért fizessenek; különben sincs szállítási eszköz. A magyarpalatkai református lelkész saját személygépkocsijával hozza-viszi a hat falujabeli gyereket. Jövőre azonban kilenc palatkai gyerek jönne a vajdakamarási iskolába. Ők már nem férnének be a kiskocsiba. Az iskola az idei tanévben öt ötödikes keszüi gyermeket veszített el, szintén a közlekedési gond miatt. Vajdakamarásnak nagy szüksége lenne tehát egy mikrobuszra. Az igazgatónő elmondta: a megyétől hiába várnak támogatást, mivel Magyarkályán, a községközpont tavaly kapott egy mikrobuszt a községi iskolák használatára. A magyarkályáni iskola azonban kisajátította a közlekedési eszközt, Vajdakamarás pedig hoppon maradt. Az elkövetkező években összevonhatják a gimnáziumi osztályokat, és esetleg teljesül a magyarkályáni iskola igazgatójának az a terve, hogy a vajdakamarási önálló magyar iskolát a községközpontba költöztesse. /Valkai Krisztina: Veszélyben a Mezőség magyar gimnáziuma. Látogatóban a vajdakamarási iskolában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./"

Szeptember elején anyanyelvi és művelődési tábor helyszíne volt a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány. Az Illyés Közalapítvány támogatásával szervezett táborba Mocsról, Mezőkeszüből és Naszódról érkeztek V–VIII. osztályos tanulók. A hatnapos tábor színes programjában az anyanyelvi foglalkozások mellett naponta különböző felfedezőtúrák, kézügyességi foglalkozások, drámapedagógiai játékok szerepeltek. A tábor olyan szórványban élő gyermekeket fogadott, akik nem járnak magyar iskolába. /Anyanyelvi és művelődési tábor a Heltainál. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

Megalakulásának 75. évfordulóját ünnepli szept. 25-én a mezőkeszüi adventista imaház. Itt van a Mezőség legnagyobb adventista gyülekezete. /Erkedi Csaba: Mezőkeszü. 75 éves az adventista imaház. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

Éles bírálatot fogalmazott meg Borbély László területrendezésért és közmunkálatokért felelős megbízott miniszter a Kolozs Megyei Tanács két magyar alelnökével, Kerekes Sándorral és Pálfi Mózes Zoltánnal szemben. A miniszter elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a Kolozs megyei vízhálózati fejlesztésből több, magyarok lakta település is lemaradt. Ezek közé tartozik Mezőkeszü, Vista és Magyarnádas. Márton Elek kisbácsi alpolgármester is azt kifogásolta, hogy a Gyalu–Zilah ivóvízhálózat eredetileg tervezett útvonalát módosították, így abból kimaradt a forrásvízből táplálkozó Méra és Szucság. A miniszter kifogásolta, hogy Kerekes Sándor és Pálfi Mózes Zoltán, noha erre lett volna lehetőségük, nem kértek több pénzt a megyének megszabott költségvetés kiegészítésére. A polgármesterek főleg az utak rossz állapotát kifogásolták. Búzában olyan rosszak az utak, hogy a környékbeli településekről a gyerekeket szüleik inkább közelebbi román tannyelvű iskolákba íratják. Mindez a búzai magyar iskola felszámolásához vezethet. /N.-H. D., B. T.: Fejmosást kaptak a Kolozs Megyei Tanács alelnökei. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Dr. Hermán M. János református lelkipásztor beszélt életútjáról. Kolozsvárott született 1948-ban, édesapja györgyfalvi lelkész volt. Apját börtönből való szabadulása után Nagysármásra hívták lelkésznek, így 1950-ben odaköltöztek. Édesapját missziós tevékenységéért a Mezőség Mózesének nevezték, legalább tízezer embert ismert név szerint a Mezőségen. Járta a falvakat, és időnként gyermekeit is magával vitte.   Édesapja kőművesekkel, ácsmesterekkel templomot és parókiát épített vályogból Kissármáson, majd gyülekezeti termet épített engedély nélkül, önerőből, mert hitt a jövendőben. Templomot mentett meg az elkezdett lebontásból Mezőbáldon, és újjáépíttette a hívek segítségével. Templomot javított Cégen. Gyermekek százát tanította magyarul írni, olvasni, énekelni, és ha kellett, románul és németül is prédikált. Negyvenöt évi nagysármási lelkészi szolgálata alatt több mint kétszázan tértek a református egyházba a más vallásúak, főleg az adventisták közül. A hatóság sokszorosan fenyegette, próbálta megfélemlíteni, lejáratni, mindhiába. Teológiai munkásságának, írásainak közlése még várat magára. Dr. Hermán M. János barátaival ott ültek a sármási templomban 1989 húsvétján, amikor édesapja azt prédikálta, hogy a Kondukátornak nem lesz része a feltámadásban. Mindenkiben megállt a lélegzet, ő pedig megismételte: a Kondukátor elpusztul, mert a bűnei az égre kiáltanak. Négyszáz ember hallgatta a prédikációt. Haja szála sem görbült meg, még a besúgók sem mertek jelenteni. Makkai Sándor nevezte el a Mezőséget Holt-tengernek. A nyolcvanas években már csak a túlélés reménye tartotta ott az embereket. Tucatnyi mezőségi faluban az eltelt ötven év alatt egyetlen magyar sem maradt. Szombattelkén, Kiscégen, Budatelkén, Viszolyán, Dombon, Csehtelkén édesapja temette el az utolsó magyarokat. Apja az agyonolvasott Bibliájával folytatta a családlátogatást. Ahol a magyarság kisebbségben van, hiányzik a középréteg, ahol alig voltak magyar iskolák, és azokat is sorban bezárták, azokban a mezőségi falvakban, mint például Katona községben, felgyorsult a nyelvromlás. Kallós Zoltán, Kövesdi Kiss Ferenc szolgálata példaértékű, vannak követőik, de nem elegen. Hiányzik a folyamatosság. Édesapja a hívek után járva negyven kilométert is gyalogolt naponta. Felkereste a családokat, tanította a gyermekeket, vállalta a beteggondozást, helyettesítéseket. Volt olyan is, amikor tíz falunak volt a lelkésze, családja alig látta. Édesapja sokszor magával vitte egyik-másik gyermekét. Imádság nélkül senkit nem eresztett el házából, üres kézzel senki sem távozott. Román tisztelői is seregestől voltak. Dr. Hermán M. János 1973-ban kezdte el a lelkészi szolgálatot Mezőkeszüben. Később Somkeréken, majd Újősben volt lelkész, ahol a fűzkúti szórványgyülekezetet is ellátta. 1983. szeptemberében elbúcsúzott híveitől és öt gyermekünkkel Hollandiába elmenekültek, felesége ugyanis holland.  A holland Mezőségre került, ahol korábban évekig nem volt lelkész.       Dr. Hermán M. János  szolgált a felvidéki Komáromban, Budapesten, Londonban, Brüsszelben, azután sikerült visszajönnie. Hét éve dolgozik a Királyhágó-melléki Református Egyházkerületben. Amikor 1983 őszén holland egyházi szolgálatba lépett, két-három hónap után összegyűjtötte a frízlandi magyarságot. Azután megtudta, hogy Belgiumban sincs lelkész, ezért Liège-ben és Brüsszelben is megszervezte a maradék magyarságot. A nyugati magyaroknál a második nemzedék már többnyire feladja identitását, nyelvét. Úgy számolta, hogy a második világháborút követő negyven esztendőben legalább százezer magyar ember váltott nyelvet, kultúrát Nyugat-Európában. Még a fordulat előtt folytatták a szervezett segélyszolgálatot. Az akkori vezető lelkész éppen távozott, és akkor meghívták őt Budapestre, menekültügyi szolgálatra 92–93-ban. Szörnyű volt látni, mit hozott magával a délszláv háború. Főként ennek a következményeit próbálták enyhíteni Magyarországról. A nyugati magyarság különösen sokat segített. Dr. Hermán M. János ahogy megkapta a holland útlevelet, 1987-ben hazamerészkedett. Sokat nem tehetett, de gyógyszeres segítséget nyújtottak sok embernek. Csomagküldéssel és híradással is próbáltak szolgálni. Persze mindig nyomon követték, megfigyelték, akikkel beszélgettek, azokat vallatták. Sorra érettségizett mind a hat gyerekük. Ketten jártak teológiára: Rebike Kolozsvárra, Dani pedig Nagyszebenbe. Zsuzsa Budapesten tanult, József meg Kolozsvárra házasodott.    – A hazai jelenlétre minket Isten kötelez, vallja Hermán M. János. Szerinte a romániai felekezetek összessége inkább hajlik a szőnyeg alá való seprésre, mert olyan nagy mértékű volt az összefonódás a politikai rendőrséggel. A régebbi besúgók egy része ma is aktív, az erőszakkal beszervezettek pedig rossz lelkiismerettel élnek. Számos egyházi alkalmazott könnyűszerrel zsarolható. Az egyházi élet legrázósabb kérdése az átvilágítás. Szinte teljes hallgatás övezi a múlttal való szembenézést.   Hermán figyeli a fordulat óta a társadalmi folyamatokat, a becsületesek kínlódását, az erdélyiek tömeges kivándorlását, a gazemberek metamorfózisát. Úgy látja, túl kevesen jöttek haza az ötven év alatt több mint 678 kitelepedett vagy disszidált, katolikus, református, unitárius, evangélikus erdélyi lelkész közül. Hermán M. János /sz. Kolozsvár, 1948. szept. 7./ 1984-ben holland diplomát kapott, majd két fríz gyülekezetet pásztorolt. Hat gyermekük van, mindannyian anyanyelvi szinten beszélnek magyarul. Jelenleg hollandiai otthona és Nagyvárad között ingázik, ahol előbb a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület előadó-tanácsosa, majd az Egyházkerületi Dokumentációs Központ létrehozója, vezetője. /Fábián Tibor: Egyházból mentem egyházba. Dr. Hermán M. János református lelkipásztor a mezőségi Holt-tengerről és a lelkészi sorsvállalásról itthon és külhonban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 28., folyt.: ápr. 11., ápr. 14., 24./

Idén negyedik alkalommal szervezett a Téka Alapítvány Szamosújváron honismereti nyári tábort mezőségi szórványból érkező gyermekek számára. A táborba 24 gyermek érkezett több mezőségi faluból. Idén először jöttek gyerekek Mezőkeszüből és Magyarpalatkáról. /Fodor Emőke: Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes és Szabó Gábor tanfelügyelő bemutatta a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség magyar munkatársai által kidolgozott közoktatási stratégiát. Péter Tünde ismertette: a megyében összesen 99 047 tanuló van, a magyarul tanulók száma pedig meghaladja a 10 000-et. Azaz 2661 óvodás, 2588 elemi, 2483 V–VIII. osztályos, 2098 IX–XII. osztályos, illetve 293 szakiskolai tanuló jár magyar tannyelvű osztályba. Szórványvidéken eddig három iskolaközpontot sikerült kialakítani: Kalotaszentkirályon az Ady Endre Általános Iskola, Válaszúton a Kallós Zoltán Alapítvány, Szamosújváron pedig a Téka Alapítvány segíti elő hatszáz magyar gyerek anyanyelven való tanulását. Új oktatási központokat kellene ki alakítani, ezek helyszíne a Nádasmente, a Mezőség pereme és Aranyosszék egy-egy települése lehetne. Szabó Gábor tanfelügyelő községekre lebontva részletezte, hány óvodás, elemi tagozatos vagy V–VIII. osztályos diák tanul magyarul. Tizenegy településen már csak I–IV. osztály működik magyarul – ilyen helyzetben van többek között Kajántó, Aranyosgerend, Detrehemtelep, Harasztos, Tordatúr, Szépkenyerűszentmárton, Mezőkeszü, Gyalu, Magyarvalkó. Az itt lakó szülők vagy vállalják azt, hogy ingáztatják, illetve bentlakásba adják 11–15 éves gyerekeiket, vagy román tagozatra íratják őket. A megyében hozzávetőlegesen 100 elemista és 228 V–VIII osztályos kisdiák tanul román tagozaton függetlenül attól, hogy van vagy nincs lehetőség az anyanyelvű oktatásra. Tizenöt vidéki településen 32 elemista és 49 V–VIII. osztályos magyar gyerek jár román tagozatra, mert nincs biztosítva az anyanyelvi oktatás. Ugyanakkor Kolozsváron 29 elemista és 59 középiskolás szülei döntöttek úgy: jobb, ha gyerekük román tagozaton tanul. Kolozsváron stagnál az óvodások száma: 1165 óvodás van (43 csoport) – a legtöbbjük 3–4 év közötti, az elemisták száma 1078 (62 osztály). Az önkormányzatoknak van szerepe az anyanyelvű oktatást illetően. Balázs-Bécsi Attila, a Szamosújvári Téka Alapítvány vezetője elmondta: a Téka a lehető legszegényebb sorsú gyerekek anyanyelvű oktatását biztosítja. Felvetődött, hogy az egyik szórvány-iskolaközpont Mócson épülhetne fel, mivel oda nyolc település magyar gyerekei járhatnának. Ömböli Irma magyar szakos tanfelügyelő arra figyelmeztetett, hogy a román tagozatra járó magyar gyerekek heti két órás magyar nyelv- és történelem tanítása azzal járhat, hogy a szülő megelégszik ezzel a két órával, s nem tesz lépéseket azért, hogy településén újraindulhasson a magyar nyelvű oktatás. László Attila alpolgármester, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke kifejtette: mostanra egyharmadára csökkent a magyar gyerekek száma az 1989-es létszámhoz képest. A városon a gyereklétszám nő, de vidéken egyre kevesebb gyerek születik, s a falu lakossága lassan elöregedik. /Nagy-Hintós Diana: Megmaradásunkért kistérségbeli oktatási központokat kell kialakítani. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

Budapesten, a kőbányai református templom kertjében július 26-án, vasárnap kopjafát avattak a Mezőség apostola, Kövesdi Kiss Ferenc /1913–2004/ emlékére. Az ötlet dr. Papp Vilmos nyugalmazott kőbányai lelkésztől, teológiai professzortól, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökétől származik, aki évtizedeken át hűséges támogatója volt Kiss Ferenc mezőségi kutató- és szervező munkájának. Az avatóünnepségen a Horváth Márton polgármester vezette mezőségi mócsi és mezőkeszüi vegyes tánccsoport lépett fel. A templomban Kiss Ferenc életéről és tevékenységéről, műveiről és a Mezőségről készült kiállítás fogadta az érkezőket. Papp Vilmos közbenjárása révén a Magyar Református Presbiteri Szövetség támogatásával 1995-ben jelent meg Kövesdi Kiss Ferenc első Mezőségről szóló kötete: Még szólnak a harangok! A már vaskosabb másodikat a Kiss Ferenc iránti tiszteletből a Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület adta ki 1997-ben, Riadóra szól a harang! címmel. Ezek a kötetek ihlették a Kráter Műhely Egyesületet, amely Kövesdi Kiss Ferencnek a Mezőségről készült, száz évre visszatekintő monográfia teljes szövegét jelentette meg 500 oldalon. A tizenegy gyermekes székelykövesdi család ötödik gyermekét Isten választotta ki a szolgálatra – hangzott el dr. Papp Vilmos ismertetőjében, aki felidézte Kiss Ferenc hányatott életét. Kiss Ferenc ahol megfordult, nemcsak a gyermekeket, hanem a fiatalokat, szülőket is nevelte, dalárdát szervezett, színdarabokat tanított be, gazdasági ismeretekre oktatta a közösséget. Többször bejárta Mezőség mind a 147 települését, s összegyűjtötte a fellelhető adatokat a népesség alakulásáról, templomokról és iskolákról, papokról és tanítókról, dalárdákról és egyesületekről. Munkája nem puszta adattár, hanem nemzetmegtartó, családmegtartó biztatás arra, hogy a szórványról nem szabad lemondani. Azt vallotta, hogy „a Mezőség népünk szíve! S ha e szívvel baj történik, odalesz Udvarhely és Várad, Somogy és Zala”. A dalárdákról, kórusokról szóló kötete még kiadásra vár, s megérdemelné, hogy a Mezőségen is méltó emléket állítsanak Kiss Ferencnek. /Bodolai Gyöngyi: A Mezőségtől Kőbányáig. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./

Balázs-Bécsi Attila, aki nem a levegőbe építkezik
A szamosújvári Téka Alapítvány bentlakásában mintegy száz, mezőségi szórványvidékről származó gyermek lakik. Változatos délutáni foglalkozásokon, színvonalas rendezvényeken vehetnek részt. Hogyan nőtte ki magát egy 20 évvel ezelőtt indult táncházmozgalom ilyen hatalmas intézménnyé, amely a szórvány diákjait összefogja és neveli? Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány „keresztapja” és elnöke áll mindennek hátterében.
Gyergyóremetén született, nyolc osztályt ott járt, majd az akkori csíkszeredai matematika-fizika líceumba, a mai Márton Áron Gimnáziumba került. Már ötödikes korában eldöntötte, hogy őt a történelem érdekli és történelemtanár szeretne lenni. Tanárai „régivágású, igazi pedagógusok voltak, akik a diktatúra ellenére is tág látókörben igyekeztek nevelni, miközben a közösség fontosságát is hangsúlyozták”. Tanárai mintája, valamint a bentlakás önszerveződő jellege – ahol mindenkinek kialakult a maga szerepe és felelőssége – határozták meg későbbi munkásságának alakulását.
Kétséges volt, hogy bejut-e az egyetemre, mivel akkoriban a történelem-filozófia fakultáson húsz helyre több mint négyszázan pályáztak, de már ebben is úgy tűnik, megtörte a jeget: iskolájának filológia osztályból előtte még nem jutottak történelem szakra. Az egyetemi évek a kommunista periódus „egyik legkeményebb időszakára” estek, de társaival együtt megpróbált minden művelődési lehetőséget kihasználni. Legjobb közösségformáló erőnek a táncház bizonyult, mivel igényes, és bármilyen formában nyitott szórakozást kínált. Ezért első évtől kezdve látogatta a táncházat, amit rá egy évre be is zártak, így a következő években „underground” táncházakat szerveztek. Kallós Zoltánnal is így találkozott, akivel bejárta a mezőségi falvakat; ekkor kezdett ismerkedni a vidékkel, és későbbi otthonával, Szamosújvárral.
Az egyetem elvégzése után, 1987-ben a tervszerű kihelyezések következtében Moldvába került, annak ellenére, hogy magas átlaggal végzett. „Amikor kitették a lehetséges helyeket, egy kollégámmal együtt elmentünk Zoli bácsihoz, ő pedig egyből rámutatott két falura, Jugányra és Burjánosra, azzal, hogy ott csángók élnek. Tehát odamentünk.” Ekkor már felesége, gyermeke volt Szamosújváron. Moldvában „önkéntes gyűjtőként” körbejárták a csángó falvakat, ami azonban tilos volt. „Elhatároztuk, hogy ha kiderülne, azt mondjuk: ha nem tetszik, küldjenek haza” – meséli nevetve.
A változások után Balázs-Bécsi Attilának lehetősége volt eldönteni, hogy Szamosújváron marad a családjával, vagy hazaköltözik velük a Székelyföldre. Nehéz döntés volt letelepedni szórványvidéken, de a külső hatás is nagy volt: a környéken nem volt, aki magyarul tanítsa a történelmet és társadalomtudományokat. Emellett az egyetemi évek alatt alkalma volt megismerni és megszeretni az itteni embereket, akiket nyitottnak, közvetlennek tart – így itt maradt.
1990-ben megszerezte tehát a végleges tanári helyet, de már akkor eldöntötte, hogy nem elégszik meg a tanítással, hanem valami „extrát” is hozni akar a város fiataljainak életébe. Saját magán tapasztalta a táncház közösségformáló erejét, a fiatalság pedig „széttartónak” bizonyult, így választása arra esett, amihez egyben a legjobban értett. Hogy még több fiatalt vonzzon, néha diszkót is szerveztek a néptánc mellett. Az érdeklődés nem maradt el: viszonylag rövid idő alatt, két év múlva már kialakult az a „kemény mag”, amely utána átvehette a táncoktatást.
„Sohasem titkoltam, hogy számomra a táncház eszköz és nem cél. Eszköze annak, hogy igényes szórakozási lehetőséget biztosítva igényes egyéneket és közösségeket neveljek ki. Nem akartam megragadni a táncház szintjén, ha mai kifejezéssel akarok élni, akkor a humán erőforrás nevelésének lehetőségét láttam az összejövetelekben.”
Maga a néptáncegyüttes 1992-ben alakult meg – ismét külső hatásra. Kettős igény mutatkozott meg, egyrészt szükség volt arra, hogy a gyerekek, fiatalok bemutassák a családjuknak is, amit tanultak, másrészt pedig a vidéknek nem volt még olyan magyar néptánccsoportja, amellyel nemzetközi versenyeken is szerepelhettek volna. Ezért hozták létre a Kenderkóc nevű együttest, amely később, 1994-ben vette fel a ma is ismert Kaláka nevet. „A névválasztás tudatos volt, mivel a kaláka a közösség érdekében végzett önkéntes munkát jelenti, a tánccsoport tagjai is részt vettek mindenféle egyéb munkában is.”
Mit szóltak a tősgyökeres szamosújváriak, amikor egy fiatal, nem-őshonos tanár kezdett szervezkedni? „Szerencsére első perctől támogattak, éreztették, hogy szükség van arra, amit csinálok – ha nem így lett volna, elmegyek. Legalább hat éven keresztül folyton hívtak: egyetemi tanárnak, Kolozsvárra a Brassai líceumba, rádiózni vagy politikai szerepvállalásra, de azt mondtam, be kell valamit fejeznem. Aztán mindig adódott egy újabb feladat, és maradtam.”
„Akkor is, most is szeretném, hogy megszűnjön az ’unalmas, isten háta mögötti kisváros’ képét hasznosító mentalitás. A világ közepe ott van, ahol te élsz, és neked kell pótolni a hiányosságokat, nem szabad a környezetet hibáztatni.”
A Téka Alapítványt 1993-ban jegyeztette be, harminc alapító taggal, mivel ekkor már szükség volt az intézményesülésre, és Balázs-Bécsi Attila egy civil szervezetben látta a megoldást. A művelődési központhoz szükséges épület megvásárlásáért már az alapítvány pályázott, amit 1995-ben meg is kaptak. Ekkor költöztek át a ferences kolostorból, amely eddig otthont adott a rendezvényeknek, és ettől kezdve igazi „kaláka-szellemben” bővítették mind az épületet, mind a programok skáláját. „Szívesen jöttek a gyerekek segíteni, ezáltal lett valóban a saját házuk, ami az ő kezük munkáját is viseli. Persze mi, ’felnőttek’ is itt voltunk egész nap, malteresen, meszesen.”
Lassan elkezdett kialakulni a néptánc melletti állandó programok képe is. Könyvtárat rendeztek be, képzéseket, foglalkozásokat tartottak, valamint körvonalazódott a rendszeres, nagyobb szabású rendezvények profilja is. 2009 januárjának összesítései azt mutatták, mintegy hétszázan vesznek részt a heti rendszerességű programokon, amelyek a felnőtt-és gyermekoktatástól kezdve a színjátszó körökön és kézműves foglalkozásokon keresztül a hangszeroktatásig (pl. hegedű, cselló) terjednek. Évi 8 rendezvényük közül a legrégebbi a szamosújvári tavaszi néptáncfesztivál, amelyet az idén tizenötödszörre rendeznek meg. Az őszi fesztivál pedig, amely eredetileg gyermek néptáncfesztivál funkcióját töltötte be, mára összművészeti programsorozattá alakult át, többek között orgona-és klasszikus zenei koncertekkel, kiállításokkal bővítve rendezik meg. Fontos még megemlíteni a 2005-ben induló Tóvidék-programot, amelynek célja a vidék falvainak kulturális és turisztikai rehabilitációja.
Az emberek a „Téka” hallatán nemcsak a néptáncra és programokra, hanem a szórványvidék gyerekeit összefogó bentlakásra is gondolnak. Ennek története 2000-ben kezdődött, amikor Válaszút és Szamosújvár csatlakozott egy szórványoktatási programhoz. Az egyezmény értelmében Válaszút vállalta az I-IV. osztályosok, Szamosújvár pedig az V-XII. osztályosok taníttatását, szállását, étkeztetését. Az egyezséget idén újítják meg, és Balázs-Bécsi Attila tervbe vette a támogatás kiszélesítését az innen kikerülő egyetemistákra is.
„Az utóbbi időben összetűzésekbe kerültem, mivel néhányan megkérdőjelezték a bentlakás szükségességét, iskolaközpontok létrehozásának fontosságát. Szeretném kiemelni, hogy miattunk egy falusi iskola sem szűnik meg. Olyan településekről fogadunk gyerekeket, ahol nincsen magyar, helyenként még román iskola sem, valamint olyan családból származókat, akiknek anyagi helyzete még a kötelező oktatásban való részvételt sem engedi meg. Haragszom, amikor íróasztalok mellől fogalmazzák meg az ellenvetéseket, miközben fogalmuk sincs a valódi helyzetről.”
A programhoz még mindig várják néhány falu csatlakozását. Nyári táborokat szerveznek a gyerekek számára, és ennek sikerélménye például Mezőkeszü: egyik tábor után jelentkezett egy gyermek, de ez elegendő volt ahhoz, hogy azóta évente egyre többen iratkozzanak be a Téka bentlakásába.
Az alapítványos bentlakás természetesen többet jelent szállásnál és étkezésnél. A gyakran halmozottan hátrányos gyerekek részére rehabilitációs programokat szerveznek; pszichológus, pszichopedagógus foglalkozik velük. A délutáni foglalkozásokat pedig a diákok igényei szerint is alakítják: ha valamit szeretnének, megszervezik nekik.
Az új bentlakás – részlet
Balázs-Bécsi Attila szerint azonban a szórványoktatási programnak csak akkor lesz finalitása, ha a legutóbbi terv, a mezőségi magyar iskolaközpont is megvalósul. „2006-ban, az új bentlakás avatása után összeültünk tanárokkal, szülőkkel, és megbeszéltük, hogy erre szükség van. Befejeztük a bentlakást, és ’hiányérzetünk’ támadt – kell még valamit építeni” – meséli mosolyogva. Nem tréfáltak, valóban megszülettek a tervek, három év kemény lobbizás után a tavaly minden szinten elfogadták a projektet, és idén már bele is kezdenek az építkezésbe. Ideális esetben 2013 őszén már beindulhat a jelenlegi állás szerint Kemény Zsigmond nevét viselő szamosújvári magyar iskola, amely a városi magyar nyelvű oktatás szétdaraboltságát is megszüntetné.
„Nemcsak abban gondolkodunk, hogy legyen magyar iskola, mert az milyen jó, hanem az oktatás az elvárt színvonalon kel történjen. Minden szempontból felszerelt iskolát fogunk építeni, és az is célunk, hogy adott szellemiségű nevelést biztosítsunk, amely vegyes adminisztrációjú iskolákban nem valósulhat meg. Nem a levegőbe építkezünk: felméréseink, dokumentumaink vannak az iskola szükségességére és létjogosultságára.”
Ezt a rengeteg megvalósítást és a jövőbeli terveket tekintve eszembe jut a „tanár úr”, amikor ötödikes koromban megtartotta nekünk az első történelemórát: amint lejárt az ötven perc, testületileg eldöntöttük, hogy szeretjük a történelmet. Jó tanár volt, és szerette is a munkáját. 2007-ben azonban otthagyta a „szép nyugdíjjal kecsegtető állást” – az intézmény akkorára nőtte ki magát, hogy egész emberre volt szükség.
Művészettörténészként még mindig szereti régi szakmáját, de egyre kevesebb ideje van rá. Időnként közöl egy-egy tanulmányt, vagy lektorálást vállal, de a pályázatírás és szervezés köti le az idejét. Állami támogatás nélkül, különféle alapokból kell havi 50.000 lejt előteremteni 103 gyermek ellátására és egyebekre. Nagy előnynek tekinti, hogy sikerült kitörni a magyarországi pályázatok „bűvköréből”, és már európai alapokra is pályáznak, sikerül egyéb forrásokat is lehívnia és menedzselnie. „Az én fizetésem kisebb, mint amennyit most tanárként keresnék. De sokkal szabadabb vagyok. Ez persze azt is jelenti, hogy többet dolgozom, de sohasem szerettem a kiszolgáltatottságot.”
Korábban visszautasította a politikai szerepvállalást, 2008 óta azonban tagja a Kolozs megyei tanácsnak. „Elvállaltam, de nincs ott a helyem. Nem az én köröm, én a civil szervezetek gondolkodásmódját, projektjeit képviselem. Befejezem, amit elvállaltam, de nem való ez nekem.”
Balázs-Bécsi Attila a sikerekről szinte mindig többes számban beszél. Nem feledkezik meg a tanítványairól, akik mára munkatársai lettek, vagy azokról, akik támogatták. Azt mondja, mindig félreállt, amikor látta, hogy kialakul a szakértői gárda, akik átvehetik a helyét. És belekezdett valami újabb programba. Március 15-én megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. “Ezt életpálya vége felé szokták átadni, mit akarnak, hogy nyugdíjba menjek?” – tréfált még a kitüntetéssel is.
„Egész életemben megtapasztaltam, hogy ha nagyon akarok valamit, sikerülni fog. Így volt ez az egyetemmel, a művelődési központtal, a saját házam megépítésével. Mindig azt mondták, nem is tudom, mibe vágok bele. Persze hogy nem tudtam – éppen ettől volt szép. De sikerült.”
Rácz Tímea
Transindex.ro

Téka-tábor: hadüzenet a tévézésnek
Épülőben az új oktatási központ Szamosújváron
A szamosújvári Téka Alapítvány művelődési és oktatási központjában 13. alkalommal szervezték meg a nyári Honismereti és Anyanyelvi Tábort mezőségi szórványmagyar falvakból származó gyerekek számára. Változatos programok, kikapcsolódás, játszva tanulás – így foglalható össze röviden az egyhetes együttlét lényege. Mindeközben – ha nem is rohamléptekkel – épül az új Kemény Zsigmond Oktatási Központ is. Az erdélyi szórványoktatás egyik mérföldkövének számít a Balázs-Bécsi Attila tanár által megálmodott, és 1993-ban létrehozott Téka Alapítvány. A Téka-ház, amely többek között a Szórvány Művelődési Központnak és a Mezőségi Szórványkollégiumnak is helyet biztosít, a programok – és ezzel együtt a gyerekek – gyarapodásával kezdi túlnőni a mostani lehetőségeket, ezért 2009. október 9-én egy új oktatási központ alapkőletételére került sor Szamosújváron. A magyar kormány évente 45 millió forinttal támogatja a munkálatokat, a beígért román támogatást erre az évre a Ponta-kormány visszavonta – tudtuk meg az alapítvány elnökétől. Másrészt Balázs-Bécsi Attila megelégedéssel beszél a terv társadalmi támogatottságáról, hiszen az alapítványnak közel 3 millió forint értékben sikerült téglajegyet eladnia. Sürgősségi támogatást a Communitas Alapítvány is nyújtott, ebből különböző számlákat fizettek ki a munkavállalóknak. Az épület alapjának 80 százaléka már elkészült, a hétből négy modulon pedig a falazást is elkezdték. Az alapkő letételekor az építkezés befejezésének határidejét 2014-re határozták meg, ám a tények ismeretében az alapítvány elnöke nem bocsátkozik jóslatokba: „Abban reménykedem, hogy összeül egy vegyes – magyar-román – oktatási bizottság, amelynek napirendjére a kollégium ügye is felkerül, és határozottabb támogatást kapunk mindkét fél részéről” – bizakodik Balázs-Bécsi Attila. 650 férőhelyes épületről van szó, ahol bölcsődés kisgyerekektől érettségiző diákokig fogadják majd a fiatalokat. Ezzel nem szűnnek meg a mezőségi szórvány elemi iskolái, hiszen Szamosújváron, a Kemény Zsigmond Oktatási Központban ötödiktől folytathatják tanulmányaikat a fiatalok.
Játszva tanuljunk anyanyelvünkön!
Látogatásunkkor mintegy félszáz gyerek fogyasztotta jóízűen reggelijét a Téka udvarán, türelmetlenül várva az aznapi programokat. Az egyhetes Honismereti és Anyanyelvi Tábort a Téka Művelődési Alapítvány szervezi, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdetektől fogva. A nyári tábor vezetője Egri Hajnal, aki arról számolt be lapunknak, hogy az egyhetes együttlét remek alkalmat nyújt arra, hogy azok a diákok, akik Szamosújváron kívánnak ötödiktől iskolába járni – és a Téka bentlakásában fognak lakni –, ismerkedjenek környezetükkel, a pedagógusokkal, illetve barátkozzanak a kollégium szabályzatával, szokják meg a bentlakás hangulatát, szabályait. Az elmúlt tanévben több mint 110 gyerek lakott a kollégiumban, ezek közül sokan a tábort sem hagyják ki vakációs programjaik közül. És ha már a vakációnál tartunk, Egri Hajnal arról is tájékoztat bennünket, hogy a tevékenységek többnyire szórakoztató jellegűek, bár a nyelvi játékoktól a cserépégetésig rengeteg programban vesznek részt a diákok.
Egy fedél alatt a szórvány
A tábor résztvevői többnyire a mezőségi falvakból – Palatka, Búza, Keszű, Füzes, Szentmárton, Feketelak – érkeztek, de vannak közöttük szamosújváriak is, akik vakációjuk egy részét a Téka programjaival töltik. Többnyire a kézműves foglalkozások nyitják és zárják a napot, közben anyanyelvi vetélkedőkön vehetnek részt a diákok, történelmi témájú vagy népmesék hangzanak el. Az igazi kikapcsolódást talán az esténként megrendezett táncház, a népdalok éneklése, illetve a rendszeres kirándulások jelentik a tábor résztvevőinek.
Szentmártonban például lovagolhattak, szekérre ülhettek a gyerekek, de látogattak tájházat is, és megismerkedhettek a népi hagyományokkal. Azt már saját szemünkkel tapasztalhattuk, mekkora sikernek örvendett a diákok körében az internetes anyanyelvi játék, ahol helyesírási és szótári ismereteiket tehették próbára a résztvevők. De ugyanilyen népszerű a tábor résztvevői között a nemezelés, a festés, a gyöngyfűzés vagy a tűzzománckészítés és a könyvkötés fortélyainak ellesése. Többnyire csoportos foglalkozásokat tartanak, az alkotások pedig a kollégiumban maradnak – a visszatérő diákok később büszkén fedezik fel egy-egy kiállított tárgyban a sajátjukat, hiszen az asztalterítőtől a virágcserepekig itt minden a gyerekek munkáját dicséri. „Szeretek részt venni a táborban – mondja a Válaszútról érkezett Szilárd –, mert minden évben tanulunk valami újat, az idén például a bogozást.” A bogozás tulajdonképpen az ostorkészítés egyik alapművelete, de cérnából karkötők is készülnek ezzel a módszerrel. A feketalaki Eliza már a hetedik osztályt kezdi Szamosújváron, a nyári tábor lehetőséget ad számára a barátnőkkel való találkozásra, de tagja a néptánccsoportnak és a dalkörnek is. Mindketten elismerik, ha nem lennének itt, valószínűleg a számítógép és a televízió előtt töltenék a vakációt. Tegyük hozzá: ha modern korunk e két vívmánya mellől sikerül elvonni a gyerekeket legalább egy időre, máris hasznosnak mondható a Téka nyári tábora.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)