Róth Miksát nem kell bemutatni Marosvásárhelyen, hiszen az ő munkái a holland királyi palotában, a mexikóvárosi Nemzeti Színházban vagy a budapesti Parlamentben éppúgy láthatóak, mint a Kultúrpalotában – vélekedett Fényi Tibor, a budapesti Róth Miksa Múzeum igazgatója. Marosvásárhely a világ egyik leggazdagabb városa az üvegfestészet szempontjából, a Kultúrpalota mellett ott áll a Városháza, ahol a szintén Róth Miksa által tervezett és festett üvegablakok láthatók a főbejáratnál, a lépcsőházban és a tanácsteremben is. Ez utóbbiaknak csak a kerete van meg, de még így is gyönyörűek, akárcsak a Petru Maior Egyetemen, a közegészségügyi igazgatóság Dózsa György utcai épületében vagy a vízművek szivattyúházában lévő Róth-alkotások. Az üvegfestészet szempontjából Marosvásárhelynek két testvérvárosa van, Kecskemét és Szabadka. Mindhárom településen részben ugyanazok az építészek dolgoztak, és mindháromban nagyon sok Róth-alkotás található. A kecskeméti és a szabadkai városháza nagytermét is, ugyanúgy, mint a marosvásárhelyit, festett ablakokkal díszítették. Szabadkán a II. világháború után az ablakok közepéről a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló részeket kivették és levitték a pincébe. A hetvenes évek azután visszakerültek a képek a helyükre. Igaz ugyan, hogy a neveket tartalmazó üvegdarabokat nem „találták meg”, de bárki láthatja, hogy Könyves Kálmánról, Szent Istvánról vagy Szent László királyról van szó. Marosvásárhelyen a Városháza üvegablakai továbbra is hiányosak. A Kultúrpalota mellett Marosvásárhelyen a többi Róth-üvegablak sürgős védelemre, restaurálásra szorul. Elképzelhető, hogy Szabadkához hasonlóan, valahol egy pincében a Városházát díszítő üvegek is megmaradtak. Temesváron például a volt papi szeminárium épületének nyolc gyönyörű üvegablakát, mivel azok egyházi személyiségeket, például Szent Ferencet, Szent Gellértet ábrázolták, a kommunista uralom idején kiszedték, s ládákba rejtették. A rendszerváltást követően, a ’90-es évek közepén német segítséggel helyreállították a Nagy Sándor által tervezett és Róth Miksa által kivitelezett ablakokat, s azok most a város büszkeségei. Valóban a régi Városházáról hiányzó ablakbetétek egy része a megyei múzeum raktárából előkerült. Megmaradtak Róth-alkotások Kolozsváron a Karolina-kórház egykori ravatalozójában, ami ma ortodox imaház, az ugyancsak kolozsvári vérközpontban és a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeumban is, a főtér sarkán. Gyergyóditróban és a Temesvárhoz közeli Detta katolikus templomában is vannak Róth-alkotások, de ilyen a dési ferences rendház homlokzati mozaikja is. /Bodolai Gyöngyi: Az üvegfestészet „Mona Lisája”. Hogyan sáfárkodunk az örökséggel? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 13./

Versösszeállítással kezdődött február 23-án a Kolozsvár Társaság székhelyén a Korunk folyóirat újraindulásának 50. (alapításának 81.) évfordulójára emlékezés. Boér Ferenc színművész műsora az elmúlt évtizedek során a különböző lapszámokban megjelent versekből állt, a teljes összeállítás annak idején Mondj igazat címmel lemez formájában is napvilágot látott. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője tartott megnyitó beszédet, majd átnyújtotta a jelen lévő Pomogáts Béla irodalomtörténésznek az ünnepi Korunk-kötést, amelynek címlapján a következő szöveg olvasható: Elkötelezett régi munkatársunknak, Pomogáts Bélának ezzel a kötéssel fejezzük ki elismerésünket a Korunk újraindulásának 50. évfordulóján. Az ünnepségen, Pomogáts mellett, előadást tartott Egyed Ákos történész, valamint Rigán Lóránd filozófus. A Korunk februári számában egykori szerkesztők szólalnak meg, gyakorlatilag 1957-től 1989 végéig tekintve át azt az időszakot. A lapszámban sikerült Stockholmból, Mexikó városból és New Yorkból is egykori szerkesztőket megszólaltatni, Veress Zoltán, Aradi József, illetve Weiszmann Endre személyében. A hetvenes évek elején ért el a folyóirat a csúcsra, azután megint elkezdődött egyfajta beszűkülés. A lapnál legalább 3–4 besúgó volt – hangsúlyozta a főszerkesztő. Ma már nyugodtan vállalható a legelső, 1926-os februári Korunk számból az, hogy a fasizmus és a bolsevizmus egyforma veszély. Pomogáts Béla előadásában kitért az 1957-es újraindulásra, majd elemezte Gáll Ernő és Balogh Edgár szerkesztői tevékenységét. Egyed Ákos történész hozzászólásában a folyóirat egyik vonulatáról, a történelemírásról értekezett. A történészek addig nélkülözték a közlés lehetőségét, így a folyóirat fórum volt számunkra. /Köllő Katalin: 50 éve indult újra a Korunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./