Közgyűlés és díjkiosztó a dalosszövetségnél
Közös népdalénekléssel kezdődött november 20-án, szombaton délelőtt a Romániai Magyar Dalosszövetség évi közgyűlése az unitárius kollégium Felvinczi György termében. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének felkérésére Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartott rövid áhítatot. „Adjon Isten önöknek erőt, hogy az erdélyi magyar kórusmozgalom elkötelezettjeiként minél többet énekelhessenek”, buzdított a püspök. Kötő József, az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnöke beszédében kifejtette: “Az EMKE és a dalosszövetség újraalakulásuktól megőrizték nemzeti és közösségépítő jellegüket. Fenntartottuk azt a szellemiséget, amely egy népet megéltet és egyedivé tesz. Ezért kell ma ünnepelni a dalosszövetséget, megmaradásunkhoz a többezer kórustag éneklése is hozzájárul”.
Tóth Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke beszámolójában elsőként a 2010-es év megvalósításait vette számba: januárban megünnepelték a Magyar Kultúra Napját, majd tél végén Kodály szellemében került sor egy rendezvényre Kézdivásárhelyen, tavasszal a 125 éve született Zsizsmann Rezsőre emlékeztek, az elkövetkező időszakban pedig Mérában szerveznek népdalversenyt. Az elnökasszony megemlítette azt is, hogy egyes énekkarok későn vagy egyáltalán nem küldték el a szövetségnek ezévi tevékenységükről a beszámolót. Megtudtuk: a kórusok működésében a legnagyobb gondot a nem megfelelő kottaolvasás és az elöregedés okozza. Idén több énekkar ünnepelte meg létrejöttének kerek évfordulóját, továbbá közel húsz erdélyi településen tartottak kórustalálkozót. Mint kiderült, 2010-ben már három népdaléneklési versenyt szervezett a dalosszövetség. Tóth Guttman Emese örömmel említette, hogy a kórusok eleget tettek az egyházi és nemzeti ünnepek alkalmával szervezett rendezvényekre szóló meghívásoknak is. Szó esett ugyanakkor a testvérkórusokkal való kapcsolattartásról, valamint a dalosszövetség kórusainak külföldi szerepléséről.
Jövőre 90 éves a dalosszövetség
Ami a 2011-es évre vonatkozó terveket illeti, januárban ismét megünneplik a Magyar Kultúra Napját, továbbá Liszt Ferenc születésének 200. és halálának 125. évfordulójáról is megemlékeznek. Halálának 30. évfordulóján Márkos Albert kolozsvári zeneszerző életművére kívánnak hangsúlyt fektetni. Mindemellett kórustalálkozókra és népdalversenyekre kerül majd sor, jövő novemberben pedig a dalosszövetség megalapításának 90. évfordulóját is megünneplik.
A gregorián szakosztály tevékenységét összegző, Jakabffy Tamás által összeállított beszámolót Péter Éva, a dalosszövetség egyik alelnöke olvasta fel. Ezáltal képet alkothattunk a gregorián zenét művelő, és a dalosszövetség égisze alatt tevékenykedő énekkarok sokrétű, sikerekben gazdag tevékenységéről. Sógor Magda karnagy a kántorképzés jelenlegi lehetőségeit ecsetelte, majd Kelemen Antal, a fúvós szakosztály vezetője a több mint 40 erdélyi fúvósegyüttes évi tevékenységéről számolt be.
Öt karnagyot tüntettek ki
A beszámolók után került sor a díjak átadására. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Kantai Római Katolikus templom kántorkarnagya. Fekete Miklós zenetanár laudációjából kibontakozott a karnagy sokoldalú tevékenysége: kántor, önkormányzati tanácsos, vitézi rend birtokosa, és nem utolsósorban két gyermek édesapja. „Kívánom, hogy ez a díj is boldoggá tegyen”, összegzett Fekete Miklós. A díjat Zsizsmann Ilona, Zsizsmann Rezső lánya adta át.
Márkos Albert-díjat kapott a fiatal Gáspár Anna zilahi zenetanár-karnagy. „Húsz éve ismerem a Gáspár családot, és ez alatt az idő alatt végigkísértem Anna pályáját, aki a zeneakadémia elvégzése után énekkart és játszóházat vezet, népdalt kutat, zeneóvodában tevékenykedik”, mondta laudációjában Essig Klára festőművész. A díjat Fórika Éva alelnök adta át.
A Jagamas János-díjat Czakó Gabriella szovátai missziós zenetanárnő érdemelte ki, akinek pályafutását kollégája, Nagy Éva Vera méltatta. „Csoda az, amit Gabriella a gyerekekkel tesz. Kodály elképzelései a szemem láttára valósulnak meg”, hangzott el a laudációban. A díjat Jagamas János özvegye adta át.
Bálint Zoltán, a Csíkkarcfalvi Bitykó Gyermekfúvószenekar karnagya Rónai Antal-díjat vehetett át. Laudációt mondott Kelemen Antal, a rétyi fúvószenekar igazgató karnagya. „Bálint Zoltán közvetlenül, barátságosan viszonyul a zenekarában tevékenykedő gyerekekhez. Öt éve, amióta átvette az együttes vezetését, kitartó munkát végzett”, összegzett Kelemen Antal.
Seprődi János-díjban részesült a 30 éves Sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar és annak karnagya, László Attila. Guttman Mihály félévszázados ismeretség fényében értékelte a karnagy áldozatos és sikeres tevékenységét.
A díjátadást követően a közgyűlés tiszteletbeli tagnak választotta Ferencz Ágnes Veronika brassói képzőművészt, aki a díjként szolgáló plakettet készíti el évek óta, valamint Tamás Gebe Andrást, Tordaszentlászló polgármesterét, mint a szövetség önzetlen támogatóját.
Délután gyermekkarok örvendeztették meg kórushangversenyükkel a dalosszövetség tagjait.
NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)

Népszámlálási főpróbát tartanak májusban Kolozsváron – Ősszel a kisebbségi jogok érvényesítése a demográfiai felmérés tétje
Október 22–31. között népszámlálást szerveznek Romániában. A begyűjtött demográfiai adatoknak részletes és megbízható információkkal kell szolgálniuk az országos és helyi érvényű gazdaság- és közpolitikák, valamint az uniós fejlesztési tervek kidolgozásához. A május 7–16. közötti főpróba éppen ezért fontos: a népszámlálási rendszer működési elveit, módszertanát, az adatrögzítés és kezelés gyakorlati szempontjait, a biztosok teljesítményének vizsgálatát célozza, az őszi akció esetleges szervezési hiányosságainak azonosítása és kiküszöbölése, a rendszer hatékonyságának növelése végett – magyarázta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Hozzátette: az őszi népszámlálásnak nagy tétjei vannak a romániai magyar közösség kisebbségi jogainak érvényesítése szempontjából, így kiemelten fontos az adatfelvétel pontosságára való odafigyelés és az, hogy minden magyar ember vállalja nemzetiségét.
A 2011-es az első népszámlálás Románia uniós csatlakozása óta, így a felmérés eredményei részét képezik majd annak az információanyagnak, amely lehetővé teszi az európai közösség emberi erőforrásainak, a tagállamok közötti migrációnak a megismerését, az unió munkaképes lakosságának felmérését. Az adatok összevetésének megkönnyítése érdekében valamennyi EU-tagállamban idén szervezik meg a népszámlálást.
A mindenki számít mottó alatt szervezett hazai lakosságfelmérés alapgondolata, hogy valamennyi állampolgár, minden demográfiai adat fontossággal bír az uniós, országos illetve helyi szintű fejlesztési tervek, programok kidolgozásában. A népszámlálás költségei mintegy 193 ezer lejre rúgnak, a terepmunka elvégzésére több mint 120 ezer személyt alkalmaznak – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal közleményéből.
A népszámlálás sikerét alapvetően két tényező határozza meg: a kérdőíveket és a módszert kidolgozók szakértelme, másrészt a lakosság tulajdonképpeni részvétele a népszámlálásban (így a válaszok őszintesége). A népszámlálási biztos fogadása és a vele való kommunikáció törvényi és polgári kötelessége minden, a felmérés ideje alatt Romániában tartózkodó személynek, a válaszok viszont a személyi igazolvány adatait leszámítva, szabad és bizonyítást nem igénylő nyilatkozatnak minősülnek. A statisztikai elemzésekre felhasznált válaszok adatvédelme törvényileg szavatolt.
Az őszi népszámlálás sikerének biztosítása érdekében május 7–16. között próbanépszámlálást szerveznek az ország valamennyi megyéjében: országszerte összesen 261 népszámlálási körzet létesül, és 282 biztos tevékenykedik. Kolozs megyében négy település érintett: Nádaskóród (Coruşu), Méra, Kolozs és Kolozsvár. A próbaakció célja egyrészt a szervezési tevékenységek és a módszertan kisléptékű tesztelése, a népszámlálási biztosok átlagos teljesítményének, munkanormájának felmérése a rendszer végső összetételének, méreteinek, a biztosok számának kidolgozása érdekében. Az akció fontos célkitűzése az adatok elektronikus rögzítésének kipróbálása is. Az adatokat mindössze az előkészítés és felkészülés céljából használják fel – szögezi le a Statisztikai Hivatal tájékoztatója. A főpróba népszerűsítése kizárólag a mintavételre kijelölt helységek polgármesteri hivatalaiban elhelyezett plakátok, valamint az interjúalanyok lakhelyére eljuttatott szórólapok, illetve a biztosok előkészítő jellegű látogatásai által történik. Akárcsak a valódi népszámlálás során, a biztosnak fel kell mutatnia megfelelő azonosító okmányait.
Ceruza helyett golyóstoll
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára lapunknak elmondta: a próbanépszámlálás fontossága elsősorban a szervezési szempontok megfelelő kidolgozásában rejlik, és az őszi végeredményt olyan értelemben befolyásolhatja, hogy az azt lebonyolító személyzet szakszerűbben fogja feladatait ellátni. A próbafelmérés során hasznos következtetések fogalmazhatók meg a rendszer működésére, a szervezési struktúrára, a szükségszerű átalakításokra vonatkozóan. A végső adatok pontossága az adatfelvétel minőségétől függ – emelte ki.
Mint elmondta, az alanyoknak elsősorban az adatok rögzítésének pontosságára kell figyelniük majd, és arra, hogy a bejegyzések ne ceruzával, hanem golyóstollal történjenek, az utólagos adatmódosítás veszélyének elkerülése érdekében. Hangsúlyozta: az őszi népszámlálásnak valódi és nagy tétjei vannak a romániai magyar közösség szempontjából, így kiemelten fontos, hogy a nemzetiségre vonatkozó kérdésnél minden magyar ember magyarnak is vallja magát.
A népszámlálás kapcsán az RMDSZ keretében is létrejött egy munkacsoport, az államigazgatás és a társadalom síkján érvényesülő tevékenységgel: az etnikumközi kapcsolatok hivatalában Markó Attila államtitkár képviseli a népszámlálás megszervezésének adminisztratív, törvénykezési vonatkozásaiban a romániai magyar kisebbség szempontjait. Fontos például az állami intézmények kétnyelvű kommunikációjának érvényesülése a 20% fölötti magyarsággal rendelkező településeken – emelte ki Kovács Péter. Másrészt, az említett munkacsoport nagy hangsúlyt fektet a megfelelő közhangulat kialakítására is annak érdekében, hogy az őszi népszámlálás alkalmával minden érintett vállalja majd magyarságát. – A kisebbségi jogok érvényesítése szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy húsz százalék alá, vagy fölé megyünk egy adott településen, mint ahogyan az sem, hogy például a csángók milyen nemzetiségűnek vallják magukat – tette hozzá az RMDSZ főtitkára. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vegyes házasságban születetteknek is vállalniuk kell magyarságukat, annak ellenére, hogy családtagjaik más nemzetiséghez tartoznak. Ebben a vonatkozásban az RMDSZ klasszikus kampányt szándékszik lebonyolítani, és partnerként számít minden egyházra, ifjúsági és civil szervezetre a közös cél elérése érdekében.
Szabadság (Kolozsvár)

Az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári sajtótájékoztatója
Összefogás, együttműködés, munkamegosztás – ezek az Erdélyi Magyar Néppárt jelszavai, mi ebben gondolkodunk. Nem váltópártot alapítunk, hanem a lemorzsolódott erdélyi magyar politikai közösséget akarjuk újraépíteni” – ezt Toró T. Tibor az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes öttagú vezetőtestületének elnöke fogalmazta meg szerdán, május 11-én a párt ideiglenes elnöksége Közép-Erdélyért felelős koordinátora, Gergely Balázzsal, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöke, Csigi Leventével tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján. Toró T. Tibor bejelentette, az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzéséről május 26-án, csütörtökön lesz az első tárgyalás a Bukaresti Törvényszéken. A kezdeményezők május 5-én adták át a Bukaresti Törvényszéken a pártbejegyzéshez szükséges közel 30 ezer támogató aláírást.
Toró T. Tibor visszautasította azokat vádakat, miszerint az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása történelmi tévedés volna, s hogy az alakuló párt külföldi közpénzekből jönne létre. „Az RMDSZ politikai alelnöke feljelentés-ízű nyilatkozatában ugyanazokat a vádakat fogalmazta meg velünk szemben, amelyeket az elmúlt húsz évben a Szövetségről állították a román nacionalista pártok képviselői” – mondta az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke, majd így folytatta: „az RMDSZ vezetőinek be kell látniuk, hogy az eddigi hegemonisztikus politizálás nem tartható és az Erdélyi Magyar Néppárt nem ellenfél, hanem társ.”
Toró T. Tibor emlékeztetett: „az RMDSZ-ben nem jött létre a politikai pluralizmus, e történelmi mulasztás következménye, hogy ma a romániai magyar politikában több szereplő is jelen van” – tette hozzá Toró T. Tibor.
Toró T. Tibor közölte: az Erdélyi Magyar Néppárt támogatja Tőkés László elképzelését az önkormányzati választások előtti belső választások megtartásáról. „A közösség, vagyis a nép döntse el az arányokat, és akkor ilyen felállásban mehetünk jogérvényesítésért Bukarestbe, Budapestre vagy Brüsszelbe” – mondta Toró T. Tibor. Toró T. Tibor reményét fejezte ki, hogy „többen vannak, akik így gondolják, és kevesebben, akik továbbra is a hegemonisztikus politikában gondolkodnak”.
Gergely Balázs bejelentette: mivel az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnökségében vállalt feladatkörét összeférhetetlennek tartja a Demokrácia Központok országos igazgatói megbízatásával, utóbbiról szerdán lemondott. Hozzátette: Kolozs megyében a 2000. évi közel 70 ezerről 2008-ban 35 ezerre csökkent a magyar szavazatok száma, ennek okai pedig nem az elvándorlásban, hanem Tőkés Lászlónak az RMDSZ 2003. februári, szatmárnémeti kongresszusán történt félreállítása által okozott törésben, a funári korszak s az ezzel járó spontán mozgósító hatás megszűnésében, valamint a megyei érdekképviselet tehetetlenségében keresendők. „A valamikori közel egymillióról 350-400 ezerre apadt a romániai magyar szavazók száma, mi a lemorzsolódott 600 ezer szavazót akarjuk megszólítani és visszahozni a politikai életbe. Ez a fő feladatunk és felelősségünk” – tette hozzá Gergely Balázs.
Csigi Levente elmondta: Kolozs megyében Kolozsvár mellett Széken, Körösfőn, Tordaszentlászlón, Mérában, Várfalván és Magyarvistában sikerült jelentős számú támogató aláírást gyűjteni. Kolozs és Fehér megyében nagyjából zökkenőmentesen zajlott az aláírásgyűjtés, Hunyad megyében azonban az RMDSZ helyi vezetői burkoltan megfenyegették az aláírásgyűjtőket.
Erdély.ma

A szórványba viszik a kultúrát
A Kolozs megyei RMDSZ és a Claudiopolis Egyesület által útjára indított, a szórványban élő magyar közösségeket felkaroló Kulturális Karaván rendezvénysorozat tavaly decemberben kezdődött. Akkor Magyarszarvaskend község magyarjait keresték fel, azóta Kolozs megye több települését bejárták. Többek közt a Puck bábszínház előadásait is elvitték a szórványban élő vidéki magyarságnak. Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, a rendezvénysorozat ötletgazdája többek közt arról számol be lapunknak, hogy a Kulturális Karaván ősszel tovább halad, legközelebb Mákón tartanak nagyobb szabású kulturális rendezvényt.
Tavaly decemberben a kolozsvári filharmónia zenészeinek elődadásával kezdődött el a Kulturális Karaván útja a Szarvaskend községhez tartozó Alsótökön. Hogyan alakult azóta a kezdeményezés sorsa?
– Csak áprilisban tudtuk előteremteni a szükséges anyagi forrásokat, ezért idén egy kissé késve, de folytatni tudtuk a rendezvénysorozatot. Május 16. és 24. között bábszínházkaravánnal látogattunk el 12 Kolozs megyei településre, Körösfőre, Bánffyhunyadra, Kalotaszentkirályra, Tordaszentlászlóra, Tordára, Várfalvára, Mákóra, Mérára, Aranyosegerbegyre, Aranyosgyéresre, Szamosújvárra és Válaszútra. Az itt élő gyerekeknek a Csipike, a Jancsi és Juliska, valamint a Micimackó című bábjátékokat adta elő a kolozsvári Puck bábszínház.
– Miért épp a bábszínházra esett a választásuk?
– Az volt a célunk, hogy a vidéken élő gyerekek színvonalas, jó minőségű előadásokat láthassanak anélkül, hogy utazniuk kellene. Ez azért fontos, mert pontosan az ezzel járó költségek miatt nem tudják a vidéki szülők bábszínházba vinni a gyerekeiket, egy kolozsvári kiruccanás jelentős anyagi megterhelést jelent a számukra. Úgy szerveztük meg a karavánunkat, hogy lehetőleg községközpontokban legyenek az előadások, ahová a környező falvakból is könnyebb behozni a gyerekeket. Ezzel talán hozzájárultunk a gyerekek szellemi épüléséhez, ráadásul az anyanyelvük ápolása szempontjából sem közömbös, hogy megismerhették a minőségi bábszínházat.
– Hogyan fogadták a helyiek a „házhoz szállított kultúrát”?
– A szülők és a tanárok is nagy lelkesedéssel fogadták a bábszínház csapatát, olyannyira, hogy ősszel meg szeretnénk ezt ismételni. Lehet, hogy módosítunk az útvonalon, de a rendezvények menetét változatlanul hagyjuk. Általában mintegy hetven gyerek vett részt egy-egy előadáson, akiket természetesen elkísérték a szüleik vagy nagyszüleik, de ennél kevesebben biztosan nem voltak.
– Tapasztalatai szerint mennyire érződik a falvakon, szórványban elő magyarokon az elszigeteltség a nagyobb magyar közösségektől?
– Ilyen tekintetben különbséget kell tennünk azon települések között, ahol a mai napig él a magyar kultúra, azaz saját önálló rendezvényeik vannak – ilyen például Körösfő, Kalotaszentkirály, Tordaszentlászló –, illetve az olyan helységek közt, mint Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy környéke, vagy akár Várfalva, ahol jóval kevesebb kulturális rendezvényen van lehetőségük részt venni a gyerekeknek. Ilyen szempontból hiánypótló is a Kulturális Karavánunk. Azt tapasztaltuk, a helyieknek valós igényük volt arra, hogy a környékbeli falvakból is vigyünk el egy-két gyereket az előadásokra, ugyanis ezekben az elszigetelt falvakban még a falunapi rendezvényekkor sem hallanak a helyi kultúrotthonban magyar szót, mert nagyon kevesen vannak.
– Említette, hogy csak áprilisban sikerült forrásokat találni a rendezvénysorozatra. Miből finanszírozzák a Kulturális Karavánt?
– A Kolozs megyei RMDSZ saját anyagi forrásaiból, illetve a Kolozs megyei önkormányzattól elnyert pályázatokból finanszírozzuk a rendezvényeket, kifizetjük a fellépők honoráriumát vagy annak egy részét, illetve egyéb járulékos költségeket. Ebből a szempontból egyébként fontosnak tartom az együttműködést a helyi egyházközségekkel, ugyanis több településen ingyen rendelkezésünkre bocsátották a tulajdonukban levő épületeket.
– Nyáron is folytatódik a rendezvénysorozat?
– Ebben az időszakban sok helyen falunapokat és más kulturális eseményeket szerveznek, így a Kulturális Karaván néhány településen a falunapok kulturális műsorát biztosította, a valkói falunapokat társfinanszíroztuk, illetve két diáktábort is támogattunk.
– Mit terveznek az őszre?
– A következő állomásunk minden valószínűséggel Mákó lesz, ahol egy nagyobb szabású kulturális rendezvényt szeretnénk lebonyolítani, a helyi RMDSZ-szel együttműködve. Mindezt úgy, hogy a helyi népművészetet is népszerűsítsük. Továbbá a korábbi sikerre tekintettel valószínűleg megismételjük ősszel is a bábszínházas karavánt, hisz igény is van rá. Ez ügyben tárgyalásokat folytatok a Puck bábszínházzal. Megpróbálunk az ifjúság felé is nyitni, és kimondottan ifjúsági kulturális hétvégét szeretnénk rendezni a vidéken élő, ugyanakkor a közösségükért tenni akaró fiataloknak.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Ötven éve fejeződött be a kollektivizálás
A romániai kollektivizálás kezdete 1949. március elejére tehető, és több mint tíz évvel később, 1962-ben, szintén tavasszal „ünnepelték” meg a „mezőgazdaság sikeres szövetkezetesítésének” a befejezését. A rendszerváltást követően sokan vizsgálták a tulajdonviszonyok változásának kérdését, illetve azt is, miként hatott az erőszakos tulajdonforma-változtatás az emberekre. Élnek még olyan gazdák faluhelyen, akik átélték azokat az időket, és valamilyen formában személyesen részt vettek a földbirtokok kikényszerített átadásában. A mérai iskola volt igazgatója összegyűjtött pár emléket azokból az időkből.
Mérai emlékek a kollektivizálásról
Nem kellemesek, sőt. Még sokan vannak, akik emlékeznek az ezelőtt több mint ötven évvel történtekre.
Az akkori hatalomnak egyik vívmánya épp a kollektivizálás határidő előtti befejezése volt. 1965-re tervezték, 1962-ben büszkén jelentették: befejeztük a mezőgazdaság teljes kollektivizálását. A méraiak azok közé tartoztak, akik utolsó percig kitartottak, de 1961 őszén már sor került az avatóünnepségre, 1962-ben pedig elkezdődött a közös – eleve halálra ítélt – gazdálkodás.
Előtte is voltak próbálkozások. A kollektivizálással megbízott „kiküldöttek” sokszor dolgavégezetlenül tértek vissza Kolozsvárra. Egyikük (Deák nevű kárpitos) meg is jegyezte: „nekem nem sok babér termett Mérában”. Ami nem sikerült neki, azt megvalósította „egy nagyon magas ember” (Maksai Vilmos) segítőtársai közreműködésével.
K. J. (90 éves) mesélte 2010 nyarán: 1961-ben mind gyakrabban és gyakrabban zaklatták az embereket, hogy írjanak be a kollektívbe. Hozzánk egy nap alatt tizenhétszer jöttek el, én még mindig kitartottam. Estefelé – tizennyolcadszorra – mosolygósan léptek be a nyári konyhánkba. Meglepett a szelídségük, hiszen addig mindig dühösek és fenyegetőek voltak.
– Mondja csak, K. elvtárs – kezdte három közül az egyik –, magának hány gyermeke van?
– Nekem kettő – felelem.
– Járnak iskolába?
– Még mindketten.
– Hova?
– A nagyobbik egy kolozsvári középiskolába, a kisebbik ide, a faluba.
– A nagyobbik hányadikos?
– Szeptemberben lesz tizenegyedikes.
– Tehát jövőre érettségizik?
– Ha az Isten is úgy akarja.
– Az Isten akarhatja, de ha mi nem akarjuk, akkor mi lesz?
Akkor rájöttem, hogy valaki tájékoztatta őket, s tudtam, hogy nincs menekvés.
– A maga gyermeke egy rendes, becsületes munkásember gyermekének a helyét foglalja el. Mit szólna, ha most, érettségi előtt kirúgatnánk az iskolából?
A belépési nyilatkozat már az asztalon volt, azonnal aláírtam.
D. J. (85 éves, 2012 január):
– Hogy mire emlékszem a kollektivizálással kapcsolatban? Sok mindenre. 1961-ben én már Kolozsváron dolgoztam, de otthon mesélték, hogy egyre több pantallós úriember jár naponta házról házra, s győzködik az embereket, hogy írjanak be a kollektívbe. Édesapám azt mondta, hogy ha agyonütik, akkor sem ír alá.
Egyik este engem is hívattak az irodára.
– Ide figyeljen, fiatalember, tudjuk, hogy maga rendes munkásember, nem gondolja, hogy itt az ideje, hogy belépjen a kollektív gazdaságba?
– De kérem, nekem nincs semmim, a földek az édesapáméi.
– A maga apjával nincs kivel beszélni, nagyon makacs.
– Akkor én most mit csináljak?
– Menjen haza, és győzze meg az apját, hogy lépjen be.
– Jól van, hazamegyek, kihúzok a kerítésből egy jó nagy karót, s agyonverem apámat.
– Ezt ne csinálja – mondták.
Többször nem hívtak, de édesapám végül is aláírt, nem bírta az állandó zaklatást, belefáradt a bujkálásba.
T. K. (70 éves, 2012 január): – Én akkor még fiatal menyecske voltam, akkor kerültem ide, nem sok mindent tudok.
Arra emlékszem, hogy apósomék a szennyesben (a kocsmában) megegyeztek, hogy ők a végsőkig kitartanak, nem lépnek be.
Egy délután épp egyedül voltam otthon, amikor belép a házba egy nagy, magas ember, hátracsapja az ajtót és azt kiáltja: „mi ez, itt még mindig a Dárius ideje van?” Nem tudtam, hogy ezzel mit akar mondani. (Valószínű, hogy fitogtatni akarta a műveltségét a parasztok előtt.)
– Hol az apósa?
– Valahol a mezőn.
– Hallottuk, hogy lázítja az embereket, hogy ne írjanak be a kollektívbe. Mit szólna, ha holnap elvitetnők a lepedős motorral? (Mikor a ponyvás terepjáró megjelent a faluban, az emberek tudták, hogy az nem jót jelent, egymás között csak lepedős motornak nevezték.)
Este elmeséltem apósomnak a történteket, anyósom szipogva mondta: „Írj alá, ember, nem te leszel az első, már úgyis sokan beliptek!”
Apósom rövidesen aláírt.
Gyakran alkalmazták a trükköt: „Már több mint százan vannak, akik aláírták a belépési nyilatkozatot, nem hisszük, hogy épp maga akar kimaradni”. Vagy: „A barátai hiába ágáltak a kocsmában, mára már mindegyik aláírt”. Legtöbbször bejöttek a cselek. Az emberek menekültek otthonról vagy bezárták az ajtókat, de végül csak megtalálták őket.
Nehéz idők voltak ezek, nem csak a falusiak, de az akkori tanítók, tanárok számára is. Őket is bevonták a meggyőző munkába. Nem csak a falakra kellett mozgósító jelszavakat írniuk, hanem házról házra kellett járniuk az aktivisták társaságában. Volt, aki lelkiismeretesebben, volt aki tessék-lássék végezte ezt a munkát. Egyik tanárunk megoperáltatta magát (kivetette a vakbelét), csak, hogy ne vegyen részt a kollektivizálásban. Utána még sok éven át kellett megalázó „iskolán kívüli tevékenységeket” folytatniuk.
H. E. (70 éves, 2012 február): – De jó lenne elfelejteni azokat az időket, de nem olyan egyszerű.
1961 nyarán, egy délelőtt újra megjelentek nálunk a kollektivizálók. Édesapám észrevette őket, kimenekült a kertbe, és elbújt egy vastag almafa mögé.
Én épp a néhány hetes kisfiammal voltam elfoglalva a szobában, édesanyám a konyhában tevékenykedett. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy édesanyám rá nem jellemző hangos és eléggé csúnya szavakkal próbálja kizavarni a vendégeket a konyhából.
– Mondtam már, hogy ne jöjjenek többet hozzánk, mit akarnak, egészen meg akarnak nyomorítani, takarodjanak!
Azok ki is hátráltak a konyhából, egyikük visszafordult, és azt mondta: nem baj, most elmegyünk, de újra visszajövünk, és azt majd megemlegeti.
Édesanyám nagyon megijedt, nem csak a saját bátorsága, hanem a fenyegető megjegyzés miatt is. Minden kisebb zajra felrezzent, menekülni próbált, gyakran elsírta magát.
Szüleim rájöttek, hogy nincs menekvés, be kell lépni.
P. J. (71 éves, 2012 február): – Mikor ezek a dolgok zajlottak 1961-ben, akkor én épp katona voltam. Egy napon hívat a parancsnokom, s közli velem, hogy azonnal haza kell mennem a falumba valami sürgős ügy miatt. Azonnal meg is kaptam a menetlevelet, felvettem az ünneplő katonaruhámat, s indultam az állomásra.
Hazaérkezésem után – nem kis meglepetésemre – már várt egy kitöltött belépési nyilatkozat, nekem csak alá kellett írnom. Szükség volt az én aláírásomra, hiszen az édesapám után örökölt földek a nevemen szerepeltek, nekem is volt „pozícióm” a néptanácsnál. Még nagyon fiatal koromban rám íratták a földeket nagybátyáim, így az ő nevükön kevesebb szerepelt, s lekerülhettek a kuláklistáról.
Belépésemet mostohaapám intézte, édesanyám még kisgyerekkoromban újra férjhez ment, miután megtudta, hogy édesapám a második világháború után meghalt egy szovjet fogolytáborban. Engem nagyszüleim és nagybátyáim gondjaira bízott.
Mostohaapám szeretett a zavarosban halászni, legtöbbször sikerült is neki nagy halat kifogni.
Mire leszereltem – kétévi katonáskodás után –, családtagjaim már a kollektív gazdaságban dolgoztak, anyósom könnyezve, apósom fogcsikorgatva indult a mezőre. Én Kolozsváron kerestem és találtam munkahelyet
Varga György
Szabadság (Kolozsvár)

Földes Károly-szórványdíjjal tüntették ki a Népújság szerkesztőjét, Bodolai Gyöngyit
Földes Károly a kalotaszegi Mérában született 1891-ben (meghalt Szatmárnémetiben 1968-ban). Tanítói oklevelet szerzett, az első világháborút követően orosz fogságba került, ahonnan 1921-ben szabadult. Mivel nem tette le a román állami esküt, tanítói hivatását nem gyakorolhatta. 1923-ban ún. lévita lelkészi képesítést nyert, rövid ideig a nyárádmenti Teremiújfaluban szolgált, majd 1927-40 között a mezőségi szórványokban. Ott írta 1934-ben Jajszó a pusztuló szórványokról című kiáltványát, amely első nagy, megrázó híradás volt az apadó magyar szórványokról.
1992 októberében Jenei Tamás petrozsényi református lelkipásztor levélben javasolta és kérte szórványdíj létrehozását és odaítélését olyan lelkipásztoroknak és nem lelkipásztoroknak, akik a végeken teljesítenek szolgálatot, és fölvállalják az apadó magyar református közösségek megtartásáért vívott küzdelmet. Ennek alapján alapították meg és osztották ki először 1993-ban a Czelder Márton- szórványdíjat Bányai Ferenc kérői lelkipásztornak és a Földes Károly-oklevelet Péter Jenő somogyomi gondnoknak. Az alapító Jenei Tamás húszéves visszatekintésében megállapította: "nagy dolog, hogy ez a díj húsz évet megélt, közben egy családdá formálódott ez a közösség. (…) Nincs isten háta mögötti hely, s ezzel a hittel szépen lehet szolgálni a szórványban is".
Távolról és szomszéd falvakból, szórványból és Kolozsvárról érkezett vendégek ültek együtt a helybéliekkel a tele templomban egy hétköznap délelőttön, mert a jubileumi díjkiosztásnak helyet adó Malozsa-völgyi falu, Istvánháza érezte, ünnep ez a találkozás. A Czelder Márton-díjjal kitüntetett Ady István magyarfülpösi lelkipásztor szolgált. Ady István lelkipásztor vezetésével a Mezőség széli Magyarfülpösön egy évtizeddel ezelőtt egy olyan szórványotthont létesítettek és működtetnek ma is, ahol számtalan magyar gyermeknek teremtettek lehetőséget anyanyelven való tanuláshoz, főleg olyan falvakból, ahol már egyáltalán nincs magyar iskola (Görgényszentimre, Unoka, Septér, Komlód).
A nem lelkipásztoroknak alapított Földes Károly- szórványdíjat Bodolai Gyöngyi újságírónak ítélték oda. Húsz év alatt először történik meg, hogy mind a két díjazott Maros megyei. Szórványosodó időben élünk, és az elöregedő vagy apadó falvakban már csak iskola vagy templom marad anyanyelv-kapaszkodónak. Bodolai Gyöngyi a megyei napilap újságírójaként találkozott Kövesdi Kiss Ferenccel, aki a mezőségi magyar szórványok felkeresőjeként útitársnak kérte fel, és az egykori magyar–francia szakos tanárnő "beleszerelmesedett" a sáros, pocsolyás mezőségi világba, járta/járja a kopár dombok mögé rejtőzött, még magyar közösségeket. Szórványokról szóló riportjait a kolozsvári Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozata jelentette meg az elmúlt évben, és a magyar szórványokról szóló könyv azóta – másfél év alatt – még két kiadást megért, jelezve fontosságát és szükségességét.
Az istvánházi református templomban tartott díjkiosztó ünnepségre meghívták a húsz év alatt szórványmunkájukért kitüntetetteket. Így találkozott egy hétköznap délelőtti ünnepi istentisztelet keretében az istvánházi gyülekezet regáti és kolozsvári, mezőségi és székelyföldi emberekkel, akik valamit tettek és tesznek apadó, szórványosodó magyarságunk érdekében. Húsz év alatt kitüntetett 45 személy közül 11 már nem él.
Az ünnepség végén Vetési László szórványügyi előadó levetítette a húsz díjkiosztáson megörökített képeket. Jó volt látni és felismerni a Mezőség apostolának titulált néhai Herman János nagysármási lelkipásztort (1994-ben díjazták), a marosvásárhelyi Kövesdi Kiss Ferencet (1996-ban kapott Földes Károly-díjat) vagy az egykori görgényszentimrei gondnokot, Szabó Jánost (2001-ben tüntették ki). A 45 kitüntetett között négy nő nevét és arcát láthattuk, köztük a legfiatalabb díjazottat, Bodolai Gyöngyi újságírót.
Ennek a díjnak az átvétele alkalmából gratulálunk neki, és Isten áldását kérjük szórványszolgálata folytatására!
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar tájház-szemle: határon innen és túl
Újfajta együttműködés körvonalai rajzolódnak a magyarországi és hazai néprajzos-muzeológusok kisszámú szakmai közösségei között. Az éppen tízéves jubileumát ünneplő Magyarországi Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös szervezésében kétnapos tájház-konferenciát tartottak a Kriza társaság Mikes-utcai székházában, március 8–9. között. Az előadásokat egy huszonkét tablóból álló fotókiállítás is kiegészítette, amely a szentendrei skanzenben újonnan felépülő erdélyi tájegység előzetese is egyben. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SZNM) új vállalkozása egy erdélyi kollégákkal megvalósított, ötéves kutatási projekten alapszik, melynek pillanatképeit ezúttal a kolozsvári közönség is megtekinthette.
A kiállítás megnyitóján T. Bereczki Ibolya, az SZNM főigazgató-helyettese hangsúlyozta: csak olyan épületek kerülnek elköltöztetésre, amelyek eredeti helyükön már nem maradnának meg, és olyan tárgyakat vásárolnak meg, amelyek helyi múzeumban is megtalálhatók.
Az előadásoknak és vitáknak helyet adó szakmai találkozó egy tető alá hozta olyan nagy múltú intézmények képviselőit is, mint a bázisként működő szentendrei skanzen, a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vagy a kolozsvári néprajzi múzeum; de számtalan kevésbé ismert múzeum/tájház vagy fiatal kezdeményezés is bemutatkozhatott, úgy mint a Kallós Zoltán-féle válaszúti múzeum, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, vagy olyan, döntően önfinanszírozású kisintézmények, mint a kalotaszegi Méra, a peremvidéken található Tordaszentlászló, a bihar megyei Várasfenes, az érmelléki Gálospetri és Szalacs, vagy a Hargita megyei Máréfalva tájházai, Nyisztor Tinka pusztinai kísérletei, vagy éppen a dél-alföldi Endrődi Tájház.
A konferencián díjátadásra is sor került: a tavalyi Europa Nostra Nagydíjas Kovács Piroska, máréfalvai nyugdíjazott pedagógus és néprajzi gyűjtőnek a KJNT díszoklevelét ítélték oda, amely „Daczó pátert” követően az intézmény történetében második alkalommal került kiosztásra.
Néhány bevezető/áttekintő vagy elméletibb igényű előadás mellett a prezentációk többsége a tájházak és gyűjteményeik bemutatására és szakmai tapasztalataik megosztására fektette a hangsúlyt.
Még ha Magdó János kolozsvári magyar főkonzul abbéli reménye kissé elrugaszkodott volt is, miszerint a tájházaknak az elvándorlást fékező, magyarságmegtartó szerepe lenne, de az intézmények helyi közösséggel fenntartott szoros kapcsolatát és az identitás erősítésében betöltött funkcióját több előadó is nyomatékosította, és megfogalmazott céljaik részeként emlegették. Szonda István, az Endrődi Tájház vezetője a megismertetés mellett egyfajta népnevelői szándékkal a fiatal generációval fenntartott kapcsolat elsődlegességét is kiemelte.
A lokális közösség, de egyáltalán a látogatóknak e tájházak életébe való bevonása magában hordozza azt a kényes kérdést is, ami a szakmai szempontok és látogatói igények gyakran össze nem egyeztethetőségére figyelmeztetnek. Az előadásokból világosan kitűnt: az egyre kiterjedtebb intézményi hálóval bíró tájházak turizmussal való összefonódottsága komoly kihívások elé állíthatja a szakmát.
Furu Árpád népi építészettel is foglalkozó műemlékvédelmi szakmérnök összegző gondolatát idézve, miszerint a nagy energia-befektetés mellett profitot sohasem fogunk termelni, hanem sikeres pályázatok útján esetleg az önfenntartás lehetséges, könnyen beláthatók a szakma függetlenségével kapcsolatos aggályok. Eugen Vaida, a Nagyszebenből érkezett szakember megfogalmazása szerint a „szép bolondjai” ők.
De akár az esetleges megalkuvás, akár a szakmai irányítás hiánya felől közelítjük a kérdést, mind a Maros megyei tájházak helyzetét összegző néprajzkutató, Vajda András által használt „post-múzeum” fogalma, mind a Pozsony Ferenc akadémikus által levont következtetések, jelezvén az erdélyi tájházak statikusságát, túlzsúfoltságát és tárgykatalógusok hiányát: meglehetősen elmarasztalóak voltak.
További feladat elé állítva a muzeológia és népi építészet szakértőit, Furu Árpád a hitelességnek az örökségvédelemben betöltött fontos szerepét hangsúlyozta. A restaurálás akkor igazán sikeres, ha az eredeti funkciót fenn tudjuk tartani, márpedig a népi kultúra gyökeresen átalakult, az egykori lakóházakhoz kapcsolódó életmód többnyire már nem lelhető fel − jegyezte meg az építész.
Több előadótól elhangzott azon észrevétel, miszerint gyakran ellentmondásba kerül e letűnt korok paraszti értékeinek megőrzésére tett kísérlet és a helyi közösség szégyene, saját hagyományos értékeiket az elmaradottsággal kapcsolván össze. Ennek egyik legszélsőségesebb esetéről talán Nyisztor Tinka néprajzkutató számolt be, aki a moldvai csángók azon erős beidegződéseit említette példaként, mely szerint magyarországi utazásaikkor egymás között is csak fokozatosan váltanak a magyar nyelvre. Szülőfalujában, a pusztinai magyarok között végzett identitásőrző törekvéseit sem az iskola, sem az egyház nem támogatja − számolt be nehézségeiről a néprajzkutató.
Zárszóként a konferencia végén felszólaló Bihari-Horváth László, a hosszúpályi Bődi István Falumúzeum muzeológusát említem, aki a „csoporttöbblet” szociálantropológiai fogalmára támaszkodva, az Európai Területi Társulás (http://egtc.kormany.hu) határokon átnyúló, uniós támogatású együttműködési pályázatát elevenítette fel. A történelmi Bihar vagy Szatmár megyékre kiterjesztve, e projekten keresztül sikeres szakmai együttműködésre nyílna lehetőség magyar és román kollégák bevonásával egyaránt. Pozsony Ferenc akadémikus, a KJNT tiszteletbeli elnöke bár emlékeztetett az évek óta tartó leépítések miatti szakemberhiányra, de készséggel fogadta a kooperációs szándékot és az ötlettel való egyetértésének adott hangot.
Noha számos eredményről és ígéretes kezdeményezésről is beszámoltak az előadók, a kidomborított problémák a kritikai szellem elevenségét is tanusítják, melyek mintegy kiindulópontként szolgálhatnak majd egy szakmaibb út kitaposásához. A közös szervezésű konferencia azt is megmutatta, hogy ebben az útkeresésben partnerségre is számíthatunk.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár),

Csángó Fesztivál kezdődik Jászberényben
Összesen mintegy 50 kulturális esemény, kereken 700 hazai és külföldi zenés-táncos közreműködő, 20 zenekar, valamint 20 hagyományőrző csapat fellépése szerepel a kedden kezdődő Csángó Fesztivál programjában.
Az egymást váltó népzenei koncertek és folklórműsorok gazdag kínálatát a hazai fellépők mellett panamai, indonéz, török, lengyel és grúz együttes vendégjátéka is színesíti. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye pedig csütörtökön lesz, amikor Lélekképek címmel a 25 éves Csík Zenekar és Presser Gábor közösen ad koncertet – mondta el Láng D. István, a fesztivál sajtófelelőse az MTI-nek.
A nyitó napon Nagyszüleink hagyatéka címmel jászsági szokásokból és táncokból ad ízelítőt a Jászberényi Hagyományőrző Együttes, majd a Csángó Fesztivál zászlajának ünnepélyes felvonásával kezdetét veszi a látványos és szórakoztató kavalkád. A vasárnapig tartó fesztivál további napjain fellép többek között a BaHoRka énekegyüttes, a Zagyva Banda és a Besh O drom, láthatók és hallhatók majd a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő kategóriagyőztesei, valamint a rendezvény főszervezője, a Jászság Népi Együttes is.
A gyerek- és családi programok mellett moldvai, gyimesi, erdélyi, felvidéki hagyományőrzők, pálinka- és bormustra, szentmise, gasztronómiai különlegességek és tűzijáték várja a városlakókat és a Jászság központi településére látogatókat. A Csángó Fesztivál főszereplői a moldvai, gyimesi csángók, akik Somoskáról és Klézséről, Lészpedről, Bogdánfalváról, Trunkról, valamint Gyimesbükkről érkeznek. Az erdélyi, felvidéki, magyarországi csángók autentikus táncait, énekeit bemutató hagyományőrzők pedig olyan kistelepülésekről jönnek, mint Méra, Györgyfalva, Balázstelke, Magyarsülye, SzéPKEnyerűszentmárton, Magyarpalatka, Szásznagyvesszős, Nyárádselye, Magyarborzás, Ördöngősfüzes, Mezőkölpény, Nagyecsed, Magyarbőd.
A rendezvény hagyományos programelemeként szombaton a hetedik magyar-magyar konferenciát tartják, amelynek részvevői ezúttal a székely magyarság múltjával, jelenével és jövőjével foglalkoznak.
Ugyancsak a fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes megújult székházában vasárnap kezdődő nemzetközi táncház- és zenésztábor, amelynek táncos kedvű lakói magyarbődi, bonchidai és bálványoscsabai táncokat tanulhatnak, míg kezdő és haladó zenészei Bonchida, Magyarpalatka, Vajdaszentivány és Kalotaszeg zenei világával ismerkedhetnek. Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben.
Hirado.hu

Régiók Találkozója, 13. alkalommal
Székelyföldi, mezőségi népművészeti és kulturális egyesületek képviselői, de magyarországi vendégek is részt vettek a Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület ez évi, immár hagyományossá vált rendezvényén, a Régiók Találkozóján, amelyet szeptember első hétvégéjén a kalotaszegi Mérában rendeztek.
Szabadság (Kolozsvár)

Jagamas-népdalverseny negyedszerre
Negyedik alkalommal szervezett a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) Mérában népdaléneklési versenyt Jagamas János (1913–1997) erdélyi népzenekutató emlékére. Az idei megmérettetésre valamivel kevesebb, mint húsz, 10–18 év közötti versenyző érkezett. A viszonylag kis létszám ellenére a zsűri (Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke, Bedő Ágnes, a RMD egyik alelnöke és Mann Gabriella nyugalmazott zenetanár) szebbnél szebb népdalokat hallgathatott, jó vagy akár kiváló előadásban. A verseny nagydíját tavaly és idén is Gorzó Boglárka, a János Zsigmond Kollégium VII. osztályos tanulójának ítélték, rendkívül szép hangjáért és minden igényt kielégítő előadásáért (felkészítő tanár: Bálint Annamária és Nagy Noémi Kriszta).
A Mérai Református Egyházközség termében október 11-én, szombat délelőtt megtartott népdaléneklési versenyen Mezei Csaba helybeli református lelkipásztor arra hívta fel a versenyzők figyelmét, hogy „aki énekel, kétszeresen imádkozik”; Tóth-Guttman Emese örömét fejezte ki, hogy a térségben zajló számos esemény ellenére a gyerekek és felkészítőik időt áldoztak a népdalok megtanulására, a szülők pedig ara, hogy elkísérhessék gyermekeiket a versenyre.
NAGY-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Szeretethidat ácsolnak önkéntesek a Kárpát-medencében
Erdély második alkalommal kapcsolódik be idén a Szeretethíd építésébe, azaz a Kárpát-medencei református önkéntes napok programjába. Ezidáig közel 15 500-an regisztrálták, hogy május 29–30-án lakóhelyük közelében szociális, területfejlesztési, környezetvédelmi munkát végeznének. Hivatalosan hétfőig lehet regisztrálni, de az utolsó pillanatban is összeállhatnak segíteni vágyó csapatok.
Tavaly közel 16 ezeren önkénteskedtek a Szeretethíd hétvégéjén szerte a Kárpát-medencében. A megvalósításokból csak néhányat sorolunk: játszótérépítés, kerítésfestés, szeretetotthonokban látogatás és műsor, kutyasétáltatás, étel- és süteményosztás hajléktalanoknak, „ingyenölelés” (free hug), temetőrendezés, falfirka-mentesítés, cigarettacsikkek gyűjtése, különböző felekezetű egyháztagok egymás templomát tették rendbe és még megannyi szép kezdeményezés született. Erdélyben 11 regisztrált csoport önkénteskedett: idős-és gyermekotthonokat látogattak, kaput festettek, kerítést javítottak, templomkertet és temetőt takarítottak, szemétgyűjtést végeztek.
„Nagyon jó élmény volt mindenkinek. Kicsit negatívan talán az hatott, hogy sok helyen eső miatt vesztegeltek, máskorra halasztották a munkát, de mindenhonnan pozitív visszajelzés jött” - mondja Gyéresi Blanka, az erdélyiek koordinátora, aki számon tartja az innen bejelentkezett csoportokat és vállalt feladataikat, az egyedül jelentkezőket valamely hozzájuk térben közeli csapathoz irányítja, illetve feladatot is ajánl azoknak, akik nem döntötték el, miben segítkeznének, velük megláttatja, hol lenne rájuk szükség. „a feladatokat többnyire szervezetek (idősotthonok, iskolák, árvaházak, alapítványok) regisztrálják. Ez azt jelenti, hogy lenne munka, de nincs emberük, és felajánlanak önkéntességi lehetőséget. Amennyiben egy csoport saját magának keres feladatot, ezt nem kell regisztrálnia, csak ha még szeretné esetleg, hogy más is csatlakozzon hozzá” – magyarázza a koordinátor.
Eddig hat településről összesen 230 fővel jelentkezett be egy-egy csapat, ők a tavaly is részt vettek az önkéntes napokon. „Sajnos idén kevesebben vállalkoztak a hétvégi ballagások miatt” – mondja Gyéresi Blanka. De az eddig kialakult csoportokhoz lehet még csatlakozni: Kolozsváron a Diakónia Keresztény Alapítvány időseit viszi ki egy csapat a botanikus kertbe, Bánffyhunyadon Ravasz László halálának 40. évfordulójára szülőházán végeznek karbantartási munkálatok, majd udvartakarítást, Kalotaszentkirály–Zentelke frissen festett parókiakapuval és -kerítéssel büszkélkedhet a munkálatok nyomán, Kalotadámos–Jákótelke határában szemétgyűjtés zajlik majd, Mérán a Diakónia szervezésében a gyerekek meglátogatják az időseket, és segítenek nekik a takarításban, a háromszéki Kálnokon pedig sportpályát létesítenek a két nap alatt. A következő két hét alatt még létrejöhetnek spontán csapatok, kapcsolódni lehet a szeretet lánchídjához, jövőben pedig aki hamarabb regisztrál, pólót is kap ajándékba, amely még inkább kifejezi az összetartozást a közös önkéntesség mentén (idén már kifogyott a tízezer darabos készlet).
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Csángó Fesztivál
Több mint hatvan kulturális program, ezer résztvevő, köztük rengeteg fellépővel négy moldvai, három gyimesi és tizennégy erdélyi, valamint felvidéki és vajdasági hagyományőrző csoport is szerepel a ma Jászberényben kezdődő 25. jubileumi Csángó Fesztivál programjában.
Szűcs Gábor, a Csángó Fesztivál igazgatója, a Jászság Népi Együttes vezetője közölte: a rendezvénnyel a csángók sorsára szeretnék felhívni a figyelmet. Az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok kínálatát a hazai fellépők mellett észak-ciprusi, török, bolgár, paraguayi és román együttesek vendégjátéka is színesíti.
Kedden az elmúlt 25 év fesztiváljainak képeiből nyílik fotókiállítás, a Zagyva Banda koncertje mellett Boka Gábor és társulata előadását is láthatják az érdeklődők. Szerdán a fesztivál zászlajának felvonása után a Folkmozi veszi kezdetét, amely szombatig a csángó kultúrát bemutató exkluzív filmvetítésekkel várja az érdeklődőket a helyi filmszínházban. Az este a külföldi táncegyüttesek Színes világ című gálaműsorával folytatódik. Csütörtökön Szalai György fotográfus kiállításának megnyitóját követően a Folk Error együttes lép színpadra, a Csík Zenekar esti koncertjén közreműködik Rúzsa Magdolna, Lakatos Róbert, Pál István „Szalonna” és Bandája, valamint a Jászság Népi Együttes. Pénteken a hazai fellépők mellett színpadra lépnek a moldvai és gyimesi hagyományőrzők is, majd a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő szereplőiből láthatnak válogatást, melyet a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsora követ. Az éjszaka folyamán a Jászság Népi Együttes székházában a Parno Graszt zenekar koncertjét is élvezhetik a látogatók. Szombaton a Táncforgatag színes kavalkádjában felvonulnak a fesztivál főszereplői, a gyimesi és a moldvai csángók. Az erdélyi, felvidéki, vajdasági hagyományőrzők többek közt olyan kistelepülésekről jönnek, mint Csíkszentdomokos, Méra, Szucság, Magyardombó, Györgyfalva, Melegföldvár, Ördöngősfüzes, Vajdaszentivány, Szilágysámson, Imreg és Kupuszina, akiket a csángó hagyományőrzőkkel együtt a Magyar Lélek című gálaműsorban lehet látni. A rendezvény egyik programeleme a szombati Kárpát-Haza Magyar Konferencia, témái többek között a hagyomány továbbélése, a gazdaság és a kultúra egymásra hatásának új dimenziói a 21. században. Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben Papp Imre és Péterbencze Anikó ötlete alapján, a rendezvény Magyarországon egyedülállóként azóta is töretlenül őrzi és örökíti tovább a csángó magyarság hagyományait.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisjubileum a Jagamas-népdalversenyen
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) ötödik alkalommal szervezett népdaléneklési versenyt Jagamas János (1913–1997) népzenetudós emlékére a Kolozs megyei Mérában, október 10-én, a helybeli református egyházközség tanácstermében. A jelenlevők teljesítményét Tóth-Guttman Emese karnagy (RMD-elnök), Bedő Ágnes karnagy és Mann Gabriella zenetanár bírálta el.
Mezei Csaba mérai református pap arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy Guttman Mihály, a RMD tiszteltbeli elnöke volt az, aki a mérai népdalverseny megszervezését javasolta. Varga György, a mérai iskola nyugalmazott igazgatója beszédében azt elevenítette fel, hogy Jagamas János az 1970-es években több népdalt gyűjtött a kalotaszegi településen, amelyeket aztán kórusművekké dolgozott fel. Ezért a helyi kultúrotthon évek óta Jagamas nevét viseli. Újdonságképpen Varga elmondta: miután idén tavasszal elhunyt Jagamas János özvegye, a népzenetudós külföldön élő fia úgy döntött, hogy az édesapjának 1993-ban odaítélt Széchenyi-díj oklevelét és kitűzőjét a mérai közösségnek adományozza, hogy ők őrizzék tovább.
Tóth-Guttman Emese RMD-elnök szerint a 2015-ös Jagamas népdaléneklési verseny minden résztvevője díjat érdemelt, mivel a négy korcsoportban versenyző gyerekek kristálytiszta intonációval, hibátlanul énekelték el a versenyre előkészített népdalokat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Nyerő széki dallamok a Fölszállott a pávában
A lehető legmagasabb pontszámot kapta a zsűritől a kolozsvári Gorzó Boglárka a Fölszállott a páva népzenei és néptánc-tehetségkutató pénteki, első elődöntőjében.
Az élő adásban sugárzott vetélkedőn az énekesek kategóriájában nyűgözte le az ítészeket a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja, aki széki dallamokkal állt a zsűri és a kamerák elé.
Gorzó Boglárka már a nyáron, a területi válogatón elbűvölte Sebestyén Márta népdalénekest, zsűritagot, aki dicsérte az ifjú énekes felnőttekéhez hasonló, érett stílusát.
A nyolcadikos osztályos lány így megkapta a maximális 60 pontot és továbbjutott a tehetségkutató középdöntőjébe az énekes szólisták kategóriában.
A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában Kovács Dániel és az Aprája Dudazenekar, a táncegyüttesek kategóriában a Bartina, a táncos szólisták közül Sándor Zsigmond, s a Busai Bori – Mahovics Tamás páros jutott tovább a középdöntőkbe. Sebő Ferenc zsűritag szerint már az is győzelem a versenyzők számára, hogy bemutathatják tehetségüket, tudásukat, valamint a magyar kultúra gazdagságát a nagyközönség előtt.
Bár nem jutott tovább a középdöntőbe, de dicséretet kapott a zsűritől a Kolozs megyei Mérából érkezett Sándor Anna és Antal János, akik kalotaszegi csárdással és szaporával versenyeztek. Berecz István zsűritag elmondta, úgy gondolja, a páros táncát nézve érthetjük meg Ady sorait a kalotaszegi pompás magyarokról.
A soron következő elődöntőkben egyébként még számos erdélyi ifjú tehetség mutatja be tehetségét és tudását. Sebő Ferenc, a zsűri elnöke elmondta, a versenyt a 6-14 éves kor közötti gyerekek számára hirdették meg, akik négy – énekes, hangszeres, szóló- és páros tánc, valamint táncegyüttes – kategóriában mutatják be tudásukat.
Négy elődöntőt rendeznek, ezeket két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők. A zsűri elnöke Sebő Ferenc zenész, népzenekutató, tagjai Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes.
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer, 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé Magyarországról és a határokon túlról.
Krónika (Kolozsvár)

Megjelent a Művelődés decemberi száma
„… közelebb tud-e menni valamiféleképpen a kultúra, a közművelődés a falusi emberekhez? Tud-e, illetve akar-e tenni valamit az a (…) falun lakó, de városon dolgozó, a városi kulturális kínálattal minden áldott napon találkozó ember annak a közösségnek a szellemi gyarapodásáért, amelyben életének jelentős részét tölti?” – ezt a kérdést feszegeti a Művelődés decemberi száma vezércikkében a szerző.
A friss lapszám Közösség rovatában Józsa Benjámin arról ír, hogy a magyarok milyen értékeket tettek/tesznek hozzá Nagyszeben mindenkori kultúrájához. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert dr. Ábrám Zoltánnal beszélget India különleges világáról. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a francia származású, EMKE-pártoló Peille családot, Kürtössy Péter pedig a magyar kártyát, ezen belül a betyár kártyát mutatja be. A Könyvesház rovatban Péter Éva Kovács András Gyakorlati tanácsok karvezetőknek című könyvét, A. Gergely András pedig A társadalmi változások kommunikációs univerzuma című többszerzős kötetet ajánlja az olvasóknak.
A Vadrózsák rovatban Varga J. Csaba a mérai tájházat mutatja be, a lap új, Szabadidő című rovatában Tőkés Árpád a Kolozsváron lezajlott ifjúsági tájfutó Európa-bajnokság, összességében a sportág mibenlétéről számol be. A lapban megtalálható a 2015. évi teljes tartalomjegyzék, valamint a 2016. évi színes naptár is. A címlapon Farkas György, hátsó borítón pedig Varga J. Csaba színes fényképe látható. (közlemény)
Transindex.ro

Mozdulatokban elmondott gondolatok
A táncosokról szól a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb produkciója, illetve arról, hogy hogyan gondolkodnak ők a táncról.
Pályakezdő, székelyföldi alkotók kaptak lehetőséget a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően, hogy egy-egy hivatásos táncegyüttes előadásában mutatkozzanak be a közönségnek. Így jött létre Csíkszeredában is a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Táncoljatok című előadása, melyet hétfőn este mutattak be a csíkszeredai Városi Művelődési Ház kamaratermében. Az együttes nyolc táncosa tanított be egy-egy koreográfiát társainak, ezekből áll össze az előadás.
Rigmány Júlia Katalin gyimesi táncokat, Kelemen Szilveszter nyárádmagyarósi, Bara Szabolcs és Laczkó Benedek Tünde gyergyói, Márton Erzsébet szentbenedeki, Biró Enikő szatmári, Kósa Mária Gabriella mérai, Szabó László buzai és Gábos Endre vajdaszentiványi táncokat tanított. A létrejött koreográfiákat pedig Gábos Endre rendezte össze előadássá, szöveget is beiktatva a táncok közé. Részletek hangzottak el János evangéliumából, Shirley MacLaine Tánc a fényben című művéből, de hallható volt Ady Endre A Kalota partján című verse is.
„Az előadás vezérfonala, hogy a táncosok hogyan gondolkodnak a táncról. És ez nem csak a koreográfiákban mutatkozik meg, hanem szövegekkel is alátámasztjuk. Azért is választottuk azt, hogy stúdióteremben adjuk elő, hogy amikor a táncok közben mesélünk a gondolatainkról, legyen kicsit bensőségesebb, legyünk közelebb a nézőkhöz, mert akkor talán ők is jobban átérzik ezeket a gondolatokat, érzéseket” – osztotta meg Gábos Endre.
Az alkotók elmondták, noha csupán két hét állt a rendelkezésükre az előadás elkészítésére, könnyű volt a próbafolyamat, mivel már jól ismerik egymást. A Táncoljatok című produkciót januárban több alkalommal is láthatja a közönség, ugyanakkor ezzel az előadással zárják az együttes 25 éves fennállása alkalmából szervezett események sorozatát.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Világzenei csűrfesztivál lesz a kalotaszegi Mérán
Július utolsó hétvégéjén világzenei fesztiválnak ad otthont a Cifra- Kalotaszeg egyik legszebb és legnagyobb települése, Méra. A Kolozsvártól 15 kilométerre fekvő, 1300 lelkes falu három portáját alakítják ki fesztiválhelyszínnek, a hozzájuk tartozó csűrökkel, telkekkel, gyümölcsösökkel együtt. A csűrszínpadon pedig olyan, nemzetközileg elismert zenészek lépnek majd fel, mint Herczku Ágnes, a Buda Folk Band, Nikola Parov vagy az Esszencia, amelyet a Prima Primissima és Kossuth-díjas népi ének és hegedűművész Csík János, valamint a Fonogram-, Harmónia- és Pro Pátria díjas brácsa- és hegedűművész Lakatos Róbert alapított.
Méra fő kulturális színterén, a Szarka-udvaron tartottak sajtótájékoztatót a Méra World Music Fesztivál főszervezői. Ez az udvar lesz a fesztivál központja, mint ahogy éveken keresztül ez adott otthont a Kalotaszegi Vándor Néptánctábornak is, tudtuk meg Bethlendi Andrástól és Varga Zoltántól. A két főszervező évek óta érleli a gondolatot, hogy világzenei fesztivált hoznak létre Mérában. „A népzene és világzene a táncház-mozgalomnak köszönhetően nagyon jól pozicionált a Kárpát-medencében, olyannyira, hogy a WOMEX (World Music Expo) tavalyi kiadását Magyarországon tartották. Méra pedig regionális viszonylatban jár élen a népzenei hagyományok ápolása tekintetében: elég azt említenünk, hogy egész Kalotaszegen ebben a faluban tanulnak a legtöbben néptáncot – jelenleg több mint hetvenen”, mondta Bethlendi András.
A szervezők a névválasztást is megmagyarázták: magyar nyelvterületen még van különbség népzene és világzene (=népzenéből inspirálódó zene) között, számos nép szóhasználatában viszont már nincs. Ők pedig tudatosan szeretnének a rendezvénynek nemzetközi jelleget adni, ha nem is idén, de fokozatosan, a következő években.
A Méra World Music fesztivál július 29-én, pénteken kezdődik kalotaszegi zenésztalálkozóval, ez a napja még ingyenes a fesztiválnak. Szombaton és vasárnap a világzene sztárjai lépnek színpadra, ekkor elővételben 29 lejbe kerül a napijegy, 49 lejbe a kétnapos bérlet, gyerekeknek ingyenes a belépés. Aki a fesztivál kezdése után vásárol jegyet, annak már 39 lejbe fog kerülni a napi- és 59 lejbe a kétnapi belépő. Falubeliek kedvezményesen vehetnek részt a fesztiválon. A jegyek értékesítése július 1-jén kezdődik. Jegyeket a kalotaszegi falvakban és az Igen, tessék kolozsvári irodájában, valamint online a fesztivál facebook-oldalán és a biletmasteren lehet vásárolni.
A szervezők idén nem szándékoznak 1200 jegynél többet eladni, ugyanis ez az a nézőszám (hozzávéve még a gyermekeket, akik ingyen mehetnek be), amennyi a Szarka-udvaron, a csűrszínpad előtt még kényelmesen elfér. Idővel a fesztivál növekedésére számítanak, amellyel egyidőben – reményeik szerint – a faluturizmus is fellendül majd, de ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy a Méra World Music „mindig csűrfesztivál marad, soha nem fogjuk Kolozsvárra költöztetni, de még a falu főterére sem.”
A résztvevők vonattal, busszal és autóval is kijuthatnak Mérára, a szálláslehetőséget pedig falubeliek biztosítják majd akár kiadó szobák formájában, akár úgy, hogy portáikon sátorhelyeket kínálnak fel a fesztiválozóknak.
Más fesztiválokon az elmúlt évek, hónapok divatos számai, a Méra World Music-on viszont az elmúlt évezred legnagyobb slágerei csendülnek majd fel – tették hozzá a szervezők, utalva arra, hogy a feldolgozott dallamok nagy része több évszázaddal ezelőtt született, és most a világzenében születik újjá.
T. Koós Imola
maszol.ro

Világzenei csűrfesztivál Mérán
A Kolozsvártól 13 km-re található Mérában július 29. és 31. között első alkalommal szervezik meg a Méra – World Music világzenei csűrfesztivált.
A szervezők nemzetközi, magas színvonalú zenei produkciókat hoznak a városi zsongástól távol eső, falusi csűrszínpadokra; a fesztivál alapkoncepcióját a város és a falusi csűr, a könnyűzene és a népzene, a trendi és a hagyományos vagy a nemzetközi és a lokális között húzódó kontraszt és ezek találkozása képezi.
Helyszínül a mérai csűrök és porták fognak szolgálni. Az első helyszín a Szarka-telek névre hallgat, melynek csűrje színpaddá fog átalakulni a fesztivál ideje alatt – itt fog zenélni Csík János az Esszencia zenekarral, a Tárkány művek, Nikola Parov, Herczku Ágnes, Limberger Tcha és Benjamin Clement, a Buda Folk Band, a Nadara, Palatka, Szászcsávás, egész Kalotaszeg és a Fölszállott a páva műsorát is megtekinthetik a résztvevők. A Szarka-telek volt egyben az a hely is, ahol 2009-ben a két főszervezőben, Varga Zoltán Lászlóban és Bethlendi Andrásban egy táncház alkalmával megfogalmazódott, hogy egy néptáncegyüttest kéne alapítani. Ennek következtében 7 évvel ezelőtt, másodéves joghallgatókként megalapították a Kalotaszeg Néptáncegyüttest azzal a céllal, hogy minél színvonalasabban vigyék színpadra a kalotaszegi táncot és zenét. Két évre rá a táncegyüttessel megszervezték az első Kalotaszegi Vándor Néptánctábort – amely idén július 10. és 17. között Gyerőmonostorra költözik –, mára pedig több mint 200 kalotaszegi gyerek táncol és nevelkedik vezetésük alatt, illetve rendszeresen szerveznek táncházakat Kalotaszegen.
Szabadság (Kolozsvár)

Fölszállott a páva: Nyárádszeredában tartottak válogatót
Erdély minden szegletéből érkeztek ifjú tehetségek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor területi válogatójára Nyárádszeredába. Nemcsak a művelődési ház volt népzenétől hangos vasárnap Nyárádszeredában, ahol a Fölszállott a páva tehetségkutató erdélyi területi válogatóját tartották, az utcán is szólt a muzsikaszó, és akadt, aki a járókelők mellett ropta a legényest.
A televíziós műsor hét Kárpát-medencei területi válogatója közül a nyárádszeredai volt az utolsó, ahol Erdély, Bánság, Székelyföld és Csángóvidék első válogatáson átesett jelentkezői mérettettek meg komoly szakmai zsűri előtt: Juhász Erika és Bárdosi Ildikó népdalénekes, népzenetanár, Györffy Erzsébet pedagógus, népdalénekes, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője, Adócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Magyar Néprajzi Társaság népzene és néptánc tagozatának elnöke, Kostyák Alpár kolozsvári zenész, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Benő Barna táncos, koreográfus, a Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Gombai Tamás népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára véleményezte a versenyzők tudását.
Az erdélyi válogatóra 36 produkciót jegyeztettek be, ebből 28 az ének, 3 a hangszerjáték, 5 a néptánc kategóriában. A gyerekek a Temesvártól Pusztináig, Brassótól Méráig terjedő terület egészéről érkeztek Moldova, Gyergyó, Kászon, Felcsík, Udvarhelyszék, Sóvidék, Nyárádmente, Küküllő, Mezőség, Kalotaszeg népzenei, néptánc- és hangszeres anyagával. A két és fél órás színpadi bemutatást követően a zsűri elvonult, bő másfél órára volt szüksége a döntés meghozatalához.
Az értékelőn a szakemberek tanácsokat osztogattak, elmondták, hol és mit kell még csiszolni, „hogy gyémánttá váljon" az adott produkció, felhívták a figyelmet a dallamválasztásra, az előadásmódra, a repertoár bővítésére, az izgalom legyőzésére is. Ugyanakkor köszönetet mondtak a szülőknek, hogy „ebben a bolond világban" a magyar népzene, népdal, néptánc felé terelik gyerekeik érdeklődését, de a pedagógusokat is köszönet illette, akik igyekeznek ráirányítani tanítványaik figyelmét ezekre az értékekre. Mint elhangzott, Erdélyben és Csángóföldön szép, ősi népdalkincset tárt fel Bartók és Kodály, és ma is ezekhez kell nyúlni. A szakemberek arra biztatták a gyerekeket, ne csak egy verseny erejéig tanuljanak meg valamit, hanem folyamatosan műveljék ezt a kultúrát.
A fellépők 56 és 70 közötti pontszámokat értek el, de szereplésük eredménye csak néhány nap múlva derül ki. Csütörtökön a budapesti Hagyományok Házában tartják az arányosító zsűrizést: az egy bizonyos pontszám fölötti teljesítményeket felvételről elemzik, egymással is összemérik. Ekkor dől el, melyik 48 produkció jut tovább a televíziós fordulókba. Nyári balatoni táborozáson vesznek részt a kiválasztottak, novemberben és decemberben lesznek az élő adások, a döntő karácsony előtt várható.
Agócs Gergely elmondta, az erdélyi és felvidéki magyarok hasonló gonddal küzdenek. Míg Magyarországon állami vagy önkormányzati támogatással működő művészeti iskolákban tudnak bekapcsolódni a gyerekek, fiatalok a néphagyományok művelésébe, addig a határon túliak alig kapnak ilyenfajta támogatást az államtól. A Hagyományok Háza ezért azt tervezi, hogy programot indít népi kultúrát oktató pedagógusok részére: népdal, hangszeres népzene, néptánc területén szeretnének oktatókat képezni. „A lemaradás nemcsak anyagi vagy intézményi szinten, hanem módszertanilag is megmutatkozik, és ezzel valamit kezdeni kell. Ennek ellenére a határon túliak semmivel sem maradnak le az anyaországi produkciók mögött" – vélekedett Agócs Gergely.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)

Ma nyit a folkkocsma a mérai csűrfesztiválon
Tegnap este a magyarországi Góbé zenekar bemelegítő koncertjével startolt a világzenei csűrfesztivál Mérán, amelyre a fesztivál kabalaállata, Jámbor a közösségi háló értesítése szerint már meghívta barátait (képünkön) és minden érdeklődőt.
Ma délután 5-től hideg italokkal, meleg ételekkel és jó zenével lehet készülődni a folkkocsmában az esti kalotaszegi zenésztalálkozóra. A program sűrűje szombatra és vasárnapra várható, alább tallózunk a kínálatból. Déltől megnyílnak a fotókiállítások, kezdődnek a gyermekfoglalkozások, és nyit a folkkocsma is a Harmadik zenekarral. 13 órától filmvetítések kezdődnek a csűrstúdióban és kerekasztal-beszélgetés lesz meghívottakkal a magyar szórványközpontokról, a két nap alatt többször is bemutatják a mérai népviseletet.
Szabadság (Kolozsvár)

Csűrben, csűr mellett, csűr felett a világzenés Mérában
Újabb fesztivállal bővült a régió kínálata
Tudott újat és eredetit hozzátenni a hazai fesztiválkínálathoz a Mérai Világzenei Csűrfesztivál – a torockói Double Rise mellett az idén ez már a második új „magyar” fesztivál régiónkban. A csütörtöki Góbés bemelegítő után pénteken kalotaszegi zenésztalálkozóval, majd a hétvégén népművészethez, szórványoktatáshoz, szociális hálóhoz kapcsolódó beszélgetésekkel, válogatott gyermek- és felnőttelőadásokkal, fotókiállításokkal, filmvetítésekkel, sok népzenével és koncertekkel, táncházzal várta az érdeklődőket. Nagy ötlet volt a harmincéves bivalyról, a fesztivál kabalaállatáról, Jámborról elnevezett chill zóna, és sok „csűrös” elemet sikerült beépíteniük a helyszínekbe: a fákról lelógó, lécből eszkábált rács-dobozok rejtették a hangulatvilágítást, fehér vászonlapok tartottak árnyékot, lépten-nyomon raklapok szolgáltak ülőhelyként, nyugágyként, beléptető-rendszerként. A szervezők fiatalok, a legidősebb is alig 30 éves.
Mi bosszankodtunk, a szervezőket pedig alighanem aggasztotta a szombat déli nyitás környékén nyakunkba zúdult zápor, amely néhányszor még meglepett a nap folyamán, de legalább segített a hideg sörnek-üdítőnek enyhíteni a kánikulát. Nem is csodálkoztunk, hogy egy óra tájt még csak szerény létszámú csoportocskák lézengtek a Szarka-telken, így a széles kapuban berendezett bejáratot végtelen lelkiismeretességgel őrző tinédzsereknek még volt érkezésük az érkezőket a három bejárati-kijárati sáv közül a megfelelőre irányítani, bár azokat csak raklapok választották el egymástól, és a „számláló” is legfeljebb az ifjak fejében működhetett. Az információs pont is éppen a bejáratnál kapott helyett, minimalista, de annál találóbb „díszlettel”: fehér vászon, kötél és faanyag köszönt vissza mindenhonnan.
Rögtön a bejárat után jobbra ott a néprajzi múzeum, ahol Tötszegi Tekla a mérai népviseletet mutatta be, amit sajnos, sikerült szombaton mind a kétszer lekésnünk, pedig igyekeztünk, de annyi volt az érdeklődő, hogy a tájház aprócska tiszta szobájába az idén már nem fértünk be.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy elveszített falu
Földes Károly-emlékünnepség Mezőújlakon
Talán sehol magyar nyelvterületen nem tartottak annyira hiteles és emlékezetes szórványnapot, mint november 14-én a Marosvásárhelytől alig ötven kilométernyire fekvő Mezőújlakon, ahol a 125 éve született Földes Károly lévita lelkész-tanítóra, az erdélyi szórványmozgalom elindítójára, valamint sorstársaira szépszámú gyülekezet emlékezett.
Az utak nélküli mezőségi sárban a két világháború közötti években még szinte világvéginek tűnő településről kiáltotta világgá jajszavát a pusztuló szórványokért, a hitüket és végül önmagukat is feladó gyülekezetekért. De nemcsak a panaszra futotta, a 16 oldalas kis füzetben (Szórványmisszió. Jaj-szó a pusztuló szórványokból) feltüntette az okokat és a megoldást is. Népéért felelősséget vállaló értelmiségiként, aki a szenvedés minden poklát megjárta, eltökélten bízott abban, hogy a lélektől lélekig tartó emberfeletti erőfeszítéssel megfékezhető a beolvadás. Sajnos ezt a folyamatot azóta sem sikerült megállítani. Az 1920- as évek végén félszáz reformátust számláló Mezőújlak magyarságát mára egy 78 éves asszony képviseli, az akkoriban hozzá tartozó szórványgyülekezetek némelyikében pedig egyetlen református lélek sem maradt. A mezőfelei tetőn mintha a mesebeli ezüsterdőben jártunk volna, de a szemünk előtt kibomló tájjal már fukarul bánt a korán érkező tél. A gyér hótakaró alatt fázósan bújtak egymáshoz a mezőségi dombok, ahogy Királyfalván át Mezőújlak felé tartottunk. A faluhoz közeledve a Kosár tanyán nagy kádakkal megrakott szekér indult kócos, loncsos kutya kíséretében a pálinkafőzde felé. Kukoricaszárak között juhok, kecskék kaparásztak, előttük a mindent elborító szürkeségben az ég gomblyukán át kiszűrődő rózsaszínes fényben – mintha iránytű lenne – távoli dombtető jelezte az irányt. A múlt hétfőn délelőtt gépkocsikkal telt meg a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményeshez tartozó dimbes-dombos Mezőújlak központja, ahol az aszfaltút a lábbelit marasztaló mezőségi sárral találkozik. Mezőköbölkút – Mezőújlak református gyülekezete és a Diaszpóra Alapítvány meghívására a megemlékezésen a Földes család tagjai, a falu szülöttei, erdélyi szórványgondozó lelkészek, szórványgyülekezetek gondnokai, presbiterei, teológusok, érdeklődők vettek részt, hogy Földes Károly és valamennyi hajdani erdélyi magyar szórványgondozó lelkész és néptanító nehéz életkörülményeire, nélkülözéseire emlékezve szolgálatuk és sorsuk előtt főhajtással adózzanak. A dombtetőn álló több száz éves templomot, amely 1927-ben, Mező- újlakra érkezésekor romokban hevert, Debreczeni László mérnök tervei alapján Földes Károly és kicsi gyülekezete óriási erőfeszítések árán építette újra, megőrizve a kőből faragott ajtókeretet, bordázatot és a gótikus ablakokat. Az ezredfordulóra elapadt gyülekezet megrongálódott templomának tetőzetét Zöld György református lelkipásztor hívó szavára, aki tíz évet szolgált a szomszédos Köbölkúton és a hozzá tartozó szórványtelepüléseken, kétszeri papi kaláka során (2008, 2014) lelkésztársaival és a köbölkútiak hozzájárulásával hozták rendbe. Az időtől kikezdett málló falu templomon, amely Földes Károly emlékét őrzi, sok még a tennivaló. Ezért a hálaadó istentiszteleten összegyűlt perselyes adományt az állagának megőrzéséhez szükséges építőanyag megvásárlására fordítják. „Megdöbbenve olvastam elődöm vergődéseit. Megláttam belőle, hogy miért olvadt el itt a magyarság. Hiányzott a hit” – sommázta mondanivalóját 1934-ben Földes Károly, s erre a felismerésre épült a Kőhalomban szolgáló Szegedi László esperes, generális direktor prédikációja is. Nem véletlenül, hiszen ő maga is korábban mezőségi szórványgyülekezetekben folytatta magyarigeni lelkész édesapja áldozatos szórványgondozó munkáját. „Ma Mezőújlak egy hatalmas felkiáltójel egyházunk, közösségünk, magyarságunk életében”, ami arra figyelmeztet, hogy „minden magyar felelős minden magyarért” (Szabó Dezső) és minden keresztyén felelős minden keresztyénért – hangzott el az áhítat során. A Káin és Ábel történetéről szóló ószövetségi igéből – „avagy őrzője vagyok-e én az én atyámfiának?” – kiindulva az igehirdető lelkész arról beszélt, hogy a ma embere megteremtette magának a káini világot, s a modern életszemlélet szerint önmagának, önmagáért él, nem vállalja a felelősséget a másik emberért, azokért a közösségekért, amelyek figyelemre, támogatásra szorulnak. A bajban nem elég csak a templomokat, a javakat menteni, a lelkeket is menteni kell. Ahogy Földes Károly is belekiáltotta az akkori magyarság szívébe, hogy vesztésre állunk, de a jajkiáltás mellett vállalta a lélekmentés küzdelmes feladatát is. A hálaadó istentisztelet alkalmat teremt idők és arcok felidézésére, amelyek visszavezetnek a templom újjáteremtéséig, Földes Károly szolgálatáig – vette át a szót Vetési László szórványügyi előadó, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Diaszpóra Alapítvány elnöke, aki köszöntötte a család tagjait, köztük a Szatmáron élő 92 éves ifj. Földes Károlyt, az ünnepelt fiát, aki előrehaladott kora ellenére is részt vett a gyermekkora színhelyén tartott megemlékezésen hozzátartozóival együtt. Testvérét, Kabai Ilonát, aki haláláig hosszú éveken át nagy szeretettel ápolta édesapja emlékét, lányai képviselték. Az újlakiakból, akik 1991-ben 11-en voltak a templomban, mára egyedül Pascu Eszter maradt. Vetési László az 1991-ben tartott megemlékezést idézte, amikor először ünnepelték szabadon Földes Károly születésének 100. évfordulóját. Ott, a mezőújlaki templomban Szegedi László frissen kinevezett kőhalmi lelkész javasolta, hogy jegyezzenek be egy alapítványt „Földes Károly emlékének ápolására, és a mai szórványszolgák munkájának segítésére”. Így született meg a Diaszpóra Alapítvány, amely azóta is napirenden tartja a szórványkérdést, lehetőségei szerint segít, ahol tud, de a Földes Károly által elképzelt nagy közös összefogásról („Egymás terhét hordozzátok!”), hogy a kidolgozott cselekvési tervek megvalósuljanak, ma sem beszélhetünk. A második nagy ünnepet a 110. évforduló tiszteletére a szülőhelyen, Mérában és a gyermekkor helyszínén, Szucságon tartották. Vetési László beszélt Földes Károly hatásáról az erdélyi irodalomra (Nyirő József – Néma küzdelem, Makkai Sándor – Holttenger), a szórványmisszió legendás mezőségi alakjairól (Herman János, Nagy Ödön) és a későbbi Mezőség-járó lelkészekről, akik nem a nyomort, a sarat látták, hanem azokat az embereket, akik hűségesen kitartottak, megőrizték nyelvüket és vallásukat, és akik egyetlen dolgot várnak lelkészüktől, hogy a botlások között is szeresse őket. Köszönetet mondott a hűségéről ismert volt köbölkúti lelkipásztornak, aki nagyon sokat tett azért, hogy Mezőújlakot ne felejtsük el. Zöld György pedig Kovács J. István lelkészutódjának köszönte meg, hogy a köbölkútiakkal együtt tevékenyen részt vettek a templom megmentésében. Az 1991-ben állított emléklap mellé, amelyen többek között az áll, hogy Földes Károly elsőként kiáltotta világgá a Mezőség pusztulását, de elsőként vállalta a cselekvés útjait is, amikor így szólított fel a közös munkára: „Életet akarok a romok felett!”, az istentisztelet végén egy újabb emléklap került a résztvevők aláírásával. * Az ünnepség a szomszédos művelődési házban folytatódott, ahol az 1991-es megemlékezésről peregtek a képek, majd a 91 éves ifj. Földes Károly édesapja életútjáról beszélt. Felidézte édesanyja emlé- két is, aki odaadó, szerető felesége, támogatója volt férjének. Földes Károly 1891. november 14-én a kalotaszegi Mérában született. Tanító édesapját időközben Budapestre helyezték, de fiát a kolozsvári tanítóképzőbe küldi tanulni, hogy megismerje az erdélyi sorsot. Magyar-történelemtanári oklevelét Budapesten szerzi. Kitör a világháború, behívják katonának, 1915-ben fogságba esik és hét kemény, kegyetlen évet Szibériában tölt hadifogolyként. A fogságban írt naplóját Hajdú- szoboszlón élő unokája, Bogdánné Kabai Gyöngyi mutatta be. A Rabszolga nemzet rabjai: Szretyenszk, Acsinszk, Krasznojarszk 1915-1921 címet viselő kis könyv 2015-ben jelent meg a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár sikeres pályázata nyomán. A fogság viszontagságairól, megszabadulásáról szóló kötetben magyarázatot találunk arra, hogy a Budapesten végzett tanárból hogyan lett mély hitű, igaz lelkipásztor. „Ebben a pillanatban világosan éreztem Isten akaratát. Visszaköltözöm Erdélybe. Otthagyom Budapestet… Erdélyben leszek lévita tanító… Életcélom lesz megmenteni pusztulásra ítélt lelkeket. Felépíteni összedőlt templomokat, megszólaltatni elnémult harangokat, megvigasztalni a kétségbeesetteket. Istenhez vezetni a meghasonlott lelkeket…” A nagyszerű terveket a kiábrándító valóság követte. A tanári diplomával az elszigetelt, sáros mezőségi faluba érkező megbízott lévita lelkészt a nyomorúságos patkánytanyává vált papilak és egy romokban heverő templom fogadja, hívek sehol. Nyolc szórványát – Septér, Lompérd, Szentmihálytelke, Budatelke, Kecsed, Viszolya, Nagycég, Kiscég – úttalan utakon, hegyen, völgyön át tudja megközelíteni, ami a fogságban megfagyott lábával gyalogolva napokat vesz igénybe. De nem adja fel, lovat és szekeret vásárol, s hogy híveit visszanyerje, három templom építésébe kezd. Mivel a püspökségen nem hiszik el neki, hogy az imádság fedezetül szolgálhat az építkezéshez, kiadja emberpróbáló, gyötrelmes munkájáról, helyzetéről szóló kiáltványát, amelyben az összefogásra buzdít, majd járja Erdélyt, előadásokat tart. A népszerűvé váló kis füzet külföldi kiadásaiból összegyűlt pénzzel és a hívei által felajánlott hozzájárulással fedezi a költségeket, s megépül a templom Újlakon, Septéren és Nagycégen is. A negyedik a helybeli birtokos be nem tartott ígérete miatt marad el. Könyvével, előadásaival teológusokat nyer meg a szórványgondozásra, akik az új papilak építésében is segédkeznek – emlékezik fia. Egy idős asztalos segítségével saját kezűleg készíti el a bútorzatot, szószéket, padokat, úrasztalát. Megható nézni, ahogy az újlaki szószéket népi motívumokkal, faragásokkal díszítette. A konfirmáció előtt álló fiatalokat szekérrel otthonába gyűjti össze, ahol napokig tanítja, a káté mellett, ha szükséges, az ábécére, történelemre, irodalomra is. 1940-ben nem jószántából kell távoznia, a román csendőrök kergetik el a Dél-Erdélyhez sorolt faluból. Kolozsváron vállal tanári állást, majd az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) miniszteri biztosának nevezik ki, és nagy tervei között szerepel a kiürült észak-erdélyi falvak benépesítése. 1943-tól Szatmáron népnevelési titkárként dolgozik. Szórványépítési, szervező munkájának a „jutalmaként” megjárja a jilavai börtönt, majd kiszabadulása után családja körében tölti a hátralevő éveket. 1968-ban, 77 éves korában hunyt el, a szatmárnémeti temetőben nyugszik. Gyermekkorának éveit, életének egyéb eseményeit Kozma Etelka idézte, aki a szülőhely környékén őrzi Földes Károly emlékét.
Bodolai Gyöngyi
(Folytatás holnapi lapszámunkban)
Népújság (Marosvásárhely)

A prefektushoz fordul az RMDSZ a mérai helységnévtábla ügyében
Beadvánnyal fordult az RMDSZ Kolozs megyei szervezete Kolozs megye prefektusához, a mérai kétnyelvű táblák eltávolításának ügyében. A Kisbács községhez tartozó településről néhány héttel ezelőtt tűntek el a magyar helységnévtáblák, melyeket azóta sem helyeztek vissza.
Az RMDSZ helyi tanácsosai több alkalommal jelezték a polgármesternek, a hiányosságokat, de a táblák jelenleg sincsenek még visszahelyezve. Éppen ezért a szövetség munkatársai január 13-án iktatták a Kolozs megyei prefektúrán azt a beadványt, melyben kérik a prefektust, hogy utasítsa a Kisbácsi Polgármesteri hivatalt a táblák visszahelyezésére - áll az RMDSZ közleményében.
Csoma Botond parlamenti képviselő, a szövetség Kolozs megyei elnöke arról is beszámolt, hogy a prefektúra január 18-án kelt válaszlevelében tájékoztatnak, arról, hogy hivatalosan is értesítették Kisbács község polgármesteri hivatalát és kérték, hogy vegyék figyelembe a törvény előírásait és annak megfelelően helyezzék ki Mérába a magyar helységnévtáblákat.
„A prefektus dolga, hogy felügyelje a törvények betartását. A 215-ös törvény értelmében Mérán ki kell helyezni a kétnyelvű helységnévtáblát, és ezt a közigazgatási egység polgármesteri hivatalának kell végrehajtania. Azt kértük a prefektustól, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a törvényes előírásokat maradéktalanul tartsa be a kisbácsi polgármester” – nyilatkozta Csoma Botond.
maszol.ro

Prefektusi felszólítás a mérai magyar helységnévtábláért
A prefektúrához fordult jogorvoslatért az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a kétnyelvű mérai helységnévtáblák eltávolítása miatt. 
A Kisbács községhez tartozó településről néhány héttel ezelőtt tűntek el a magyar helységnévtáblák, melyeket azóta sem helyeztek vissza. Mint kiderült, az RMDSZ önkormányzati képviselői több alkalommal jelezték a problémát Florin Mureşan szociáldemokrata (PSD-s) polgármesternek, a táblák azonban továbbra sem kerültek a helyükre. Csoma Botond Kolozs megyei parlamenti képviselő – az RMDSZ megyei vezetője – a Krónikának elmondta: a polgármester azzal védekezett, hogy az utászok távolították el a helységnévtáblát.
„Mivel a polgármester a füle botját se mozdította a helyi önkormányzati képviselők kérésére, hogy visszahelyezze a kétnyelvű helységnévtáblát, ezért írtam a prefektusnak” – magyarázta lépésének okát Csoma Botond. A Kolozs megyei RMDSZ azt kéri beadványában a prefektustól, hogy szólítsa fel a kisbácsi polgármesteri hivatalt a táblák visszahelyezésére.
„A prefektus dolga, hogy felügyelje a törvények betartását. A 215-ös törvény értelmében Mérán ki kell helyezni a kétnyelvű helységnévtáblát, és ezt a közigazgatási egység polgármesteri hivatalának kell végrehajtania. Azt kértük a prefektustól, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a törvényes előírásokat maradéktalanul tartsa be a kisbácsi polgármester” – nyilatkozta Csoma Botond.
A kormányhivatal egyébként helyt adott a szövetség által megfogalmazott beadványnak, a válaszlevélben pedig a prefektúra közölte az RMDSZ-szel, hogy már értesítették az ügyről Kisbács község polgármesteri hivatalát, és kérték, hogy vegyék figyelembe a törvény előírásait, és annak megfelelően helyezzék ki Méra határában a magyar helységnévtáblákat. 
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Hamuban sült pogácsa a Napsugár gyermeklap
Hatvanéves születésnap ezer kis olvasóval
Míg a szombat délutáni Napsugár találkozóra a felnőtteket várták a közös emlékezés, méltatás és köszönet ünnepi alkalmára, vasárnap a gyermeklap olvasóié és szerzőié volt a főszerep: a kép, zene, tánc anyanyelvén szólhattak a közönséghez, és az irodalom sem szorult háttérbe a gálaműsoron. A gyermeklap 12500 olvasóját ugyan nem tudták vendégül látni a kerek évfordulón, de ezer kis olvasóval együtt ünnepelhettek a lap egykori és jelenlegi munkatársai tegnap délelőtt. A Kolozsvárról, Kolozs megyéből – Aranyosgyéresről, Magyarlónáról, Szamosújvárról, Tordaharasztosról, Désről, Körösfőről, Mérából – érkezett olvasókon kívül olyan távolabbi települések iskoláiból is eljöttek, mint Szamosardó, Zilah, Magyarlapád és Nagyenyed. A vasárnapi gála a Napsugár-illusztrátorok kiállításának megnyitójával indult, az ünnepi beszédeket színvonalas műsor követte.
D.I – Ú.I.
Erdélyben nincs kisdiák, aki ne olvasta volna
Mindhiába árasztott szomorkás hangulatot szombaton a borús, esős idő, mégis igazi napsugaras délutánban volt részük azoknak, akik elmentek a 60. születésnapját ünneplő Napsugár gyermeklap rendezvényére a kolozsvári Báthory István Líceumba. A kerek évfordulóra szervezett kétnapos programsorozat keretében a szombat délután a felnőtteké volt, és meg is telt a líceum díszterme az Erdély számos településéről, több megyéből érkezett vendégekkel.
Bárdos Réka népdalénekes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanítónője mezőségi népdalokkal, Imets Levente színművész pedig Nagy László versével köszöntötte az ünneplőket: a folyóirat író, költő, grafikus munkatársait, pedagógusokat, tanfelügyelőket és a sajtó munkatársait. Timár Ágnes iskolaigazgató, aki gyermekkorában szintén hűséges Napsugár-olvasó volt, megjegyezte: bár a lap a kommunista diktatúra alatt élte le eddigi életének több mint felét, mindig igyekezett megőrizni az igényességét, Erdélyben nem volt kisdiák, aki ne olvasta volna. Az igazgató hozzáfűzte, hogy a világ változásai, az anyagi nehézségek ellenére is van remény a jövőre nézve, hiszen a gyerekek napjainkban is szeretnek olvasni. Az írott kultúra úgyszólván visszaveszi a jogait, s akkor majd a Napsugárt is könnyebb lesz megjelentetni.
Zsigmond Emese főszerkesztő hangsúlyozta: nevét és lelkét is folyamatosan megőrizte a Napsugár. Célja továbbra is ugyanaz: igényes olvasóvá, öntudatos, értékeit ismerő és vállalni merő, igaz emberré nevelni a gyerekeket. Ebben segít mostanság is a mese, a vers, a játék, a sok szín, az illusztráció, munkájukhoz pedig állandóan erőt adnak a gyerekek és a pedagógusok részéről érkező visszajelzések. Eddig összesen 677 lapszám jelent meg, ez körülbelül 17 ezer oldalt jelent.
A 60. évforduló alkalom volt arra is, hogy a főszerkesztő megköszönje a lap jelenlegi és volt munkatársainak tevékenységét, és mindenki segítségét a folyóirat terjesztésében, népszerűsítésében, emléklappal jutalmazva: tanfelügyelőket, pedagógusokat, szakmai intézményeket. A meghitt, igazi baráti hangulatba illeszkedtek a hozzászólások, versfelolvasások, amelyek közös jellemzője volt a gyermeklaphoz kapcsolódó személyes emlékek, élmények mindenki részéről. Fóris-Ferenczi Rita tanár az egyetemisták körében a Napsugárról végzett felmérésről beszélt, Murádin Lovász Noémi képzőművész rajztanár a lap grafikai megjelenítését értékelte, majd költők, prózaírók olvastak fel alkotásaikból, többek között László Noémi, Jancsik Pál, Markó Béla, Cseh Katalin, Balázs Imre József. Markó Béla elismerően szólt Zsigmond Emese főszerkesztő nagyszerű, heroikus munkájáról, és kiemelte, hogy a lap nélkül szegényebb lett volna gyermekirodalmunk, képzőművészetünk.
Gálaműsorral köszöntötték az örökifjú Napsugárt
Húsz Napsugár-illusztrátor alkotásaiból nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Színház emeleti előterében, amelyen a Napsugárban megjelent munkák mellett felnőtteknek szóló képzőművészeti alkotások is megtekinthetők.
– Már az első lapszám is színes volt, és ez azóta sem változott, az évek során számos híres illusztrátor dolgozott a Napsugárnak. Némelyikük kiforrott illusztrátorként érkezett hozzánk, mások a lap hasábjain kaptak szárnyra. Akadt köztük olyan is, aki a gyermeklap arculatán dolgozott, de olyan is, aki saját rovatot vezetett – összegzett röviden Müller Katalin a Napsugár szerkesztője.
– Gyakorló művészpedagógusként csak azt tudom mondani, hogy a művészeti nevelés jobbá teszi az embert, és ezt érzem a Napsugár oldalain, a sugárzó színek és változatos formák világában is – mutatott rá méltatásában Murádin Lovász Noémi képzőművész.
– Akik vállalják a mesék illusztrálását, azok jól kiismerik magukat nem csak a grafikában, hanem a gyermeklélektan útvesztőjében is. Fontos, hogy milyen minőségű képekkel találkoznak gyermekeink első éveikben. Ahogy az igényes szöveg az irodalomban, úgy a minőségi kép is belépőül szolgálhat a képzőművészet világába. A gyerekkönyv-illusztráció, jelen esetben a Napsugár gyermeklap, a gyermekek képzőművészeti ízlésének alakítója – fogalmazott a képzőművész.
– Ahogy az első mesék, az első dalok, úgy az első években látott képek is formálják a gyerek képi kultúráját. A kiállított munkák alkotói ezt nagyon jól tudják és érzik. Ezért munkáikban a mondatok mögött rejtőző világ megelevenedik, látható csodává válik. Ahány stílus, annyi csoda és megannyi fénysugár, ami együtt mind egy-egy ragyogó Napsugár – hangzott el.
Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője ünnepi beszédében hamuban sült pogácsának nevezte a Napsugárt.
– A magyar népmesék tele vannak csodálatos jelképekkel, egyik ilyen nagyon gazdag jelkép a hamuban sült pogácsa. A szegény asszony összekaparja a ládából az utolsó marék lisztet, és abból süti meg az útravalót a nagy megpróbáltatás elé néző főhősnek, a fiának. A hamuban sült pogácsa a világ legfinomabb, legcsodásabb eledele. Az egyik csodája, hogy az út végéig nem fogy el, miközben többen is esznek belőle. Egy másik csodája, hogy romolhatatlan. Többet ér a bankkártyánál, mert megosztásával másoknak nyújt segítséget felajánlója. De többet ér a mobiltelefonnál is, mert kapcsolatot teremt készítője és elfogyasztója között. Az édesanya nemcsak az utolsó marék lisztjét, hanem szeretetét, karjának erejét is belesütötte a pogácsába, az útravalót becsületből, tartásból, reményből, küzdeni tudásból, mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy a megpróbáltatásokat, akadályokat leküzdjük. Ilyen a Napsugár, szeretnénk belecsomagolni mindazt, amiről úgy érezzük, hogy egy életre útravaló lehet nektek – mondta a főszerkesztő.
És hogy honnan fakad az erőnk e megpróbáltatások legyőzésére? – Abból a tisztaságból és erőből, ami népünk sajátja évtizedek óta, az anyanyelvünk. A Napsugár ezen a nyelven csomagolja be minden ősi kincsünket, erőnket oldalaiba. És amíg ezt az üzenetet kiolvassátok és megértitek, amíg az ünnepi műsor minden kis morzsáját magatokkal viszitek, rendelkeztek azzal az erővel, ami legyőzhetetlenné tesz benneteket – beszélt anyanyelvünk megtartó erejéről a főszerkesztő.
– Amikor úgy érzitek, nincs miből merítenetek a biztos tudathoz, akkor a Napsugár segít abban, hogy megerősödjön ez a hitetek. Remélem, az ünnep morzsái kitartanak a következő Napsugár ünnepig, amelyre visszatéve ugyanazt az erőt érzitek majd. Vigyetek haza magatokkal a hamuban sült pogácsából – tanácsolta Zsigmond Emese.
A tegnapi Napsugár gálaműsoron a 60 éves gyermeklap kis olvasóit köszöntötték alkotó munkatársai, jeles írók, költők egy-egy verssel, gitárzenével. Felléptek a lap mai és egykori olvasói: a kolozsvári Zenelíceum gyermekkórusa, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny győztesei, a mérai Cifra néptáncegyüttes, a székelyszenterzsébeti Cickom népdalcsoport, Gorzó Boglárka népdalénekes. A szamosújvári kisiskolások toborzót, a kolozsvári Octavian Goga Iskola elemistái reneszánsz táncokat, a Karaván együttes megzenésített gyermekverseket adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)

„Aki dalol, sosem fárad, aki felnéz, sosem csügged”
Kalotaszegi református kórustalálkozó Zsobokon
Zsobok adott otthont az elmúlt hétvégén immár 6. alkalommal megrendezett Kalotaszegi Református Egyházmegye Kórusai találkozójának. A találkozón 9 kórus vett részt, amely a helybéliekkel együtt közel 200 résztvevőt jelentett. A templom padsorai zsúfolásig megteltek.
A találkozó rövid áhítattal kezdődött, ahol a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, Vincze Minya István hirdette az igét. Őt követte Bartha István, a Zsoboki Református Egyházközség lelkésze, aki köszöntötte az egybegyűlteket, áldott együttlétet kívánt és átadta a szót a rendezvény fő szervezőjének, Mihály Jánosnak, a Kalotaszegi Egyházmegye zenei előadójának. Elmondta, hogy szeretné, ha ez a találkozó is egy lépcső lenne mindenki számára az Istenhez való emelkedés útján. Beszédét a következő idézettel fejezte be: „Aki dalol, sosem fárad, aki felnéz, sosem csügged. Mert a dalt a Jóisten adja az ajkunkra, ő ád erőt a nagy harcra”. A találkozó moderálására Sógor Sándornét, nyugalmazott kántor karnagyot kérték fel, aki szívesen vállalta ezt a feladatot. Ezután sorshúzással döntötték el az énekkarok fellépési sorrendjét, amely a következőképpen alakult: Körösfő, Mákófalva, Zsobok, Méra, Magyarlóna. Ezután rövid szünet következett, ahol a házigazdák finom, helyben készült kürtőskaláccsal és kávéval kedveskedtek a résztvevőknek. Ezek után folytatódott a találkozó a következő énekkarok részvételével: Bánffyhunyad, Magyarkapus, Magyarvista, Nyárszó-Sárvásár. Minden résztvevő élményekkel és egy emléklappal lett gazdagabb a találkozó végére. A rendezvény moderátora örömmel összegezte, hogy nagy fejlődés érzékelhető az énekkarok zenei előadásában, továbbá nagy örömmel tölti el, hogy több kórus is behozza az énekkarba gyermekeit, unokáit, így gondoskodva az utánpótlásról, amire nagy szükség van. Megköszönte a karvezetők és énekkari tagok áldozatos és kitartó munkáját. Az összejövetel végén a résztvevők elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Ezután mindenki átsétált a közelben lévő kultúrotthonba, ahol a zsoboki gyülekezet finom ebéddel és süteménnyel várta a résztvevőket. Az ebéd ideje alatt lehetőség volt kürtőskalács vásárlására is, amelyhez a berendezést a zsoboki malom és pékség biztosította, a sütést pedig a zsoboki nőszövetség tagjai vállalták. A bevételt a csucsai református templom renoválására ajánlották fel, erre a gyűjtést a Kalotaszegi Egyházmegye nőszövetségi tagjai kezdeményezték még tavaly októberben. A hetedik kórustalálkozóra jövőre Bánffyhunyadon kerül sor.
Szabadság (Kolozsvár)

Megkétszerezte kiállító felületeit Kallós Zoltán válaszúti múzeuma
A magyar állam támogatásával végzett munkálatok révén megkétszerezte kiállító felületeit a Kallós Zoltán néprajzkutató gyűjteményét bemutató válaszúti múzeum. A megnagyobbított múzeumépületet pénteken avatják fel.
Mogyorósi Ágnes néprajzkutató, a válaszúti Kallós Zoltán Néprajzi Múzeum és Népművészeti Központ kurátora az MTI-nek felidézte, hogy a 91 éves Kallós Zoltán - visszaemlékezése szerint - 13 éves korában kezdte gyűjteni a falusi élet tárgyait, gyűjteménye mára mintegy hatezer darabot számlál. „Zoli bácsi szokta is hangoztatni, hogy nem szereti, ha valaki ráül a gyűjtéseire és nem teszi azokat közkinccsé.
Az volt tehát az elsődleges cél, hogy bemutassuk az általa összegyűjtött értékeket” - fogalmazott a muzeológus.
Felidézte: Kallós Zoltán édesapja a Bánffy-családtól vásárolta meg 1933-ban a válaszúti birtokot és az 1850-es években épült vadászházat. A kúriává alakított épületnek azonban nem sokáig örvendhetett a család.
A berendezkedő kommunista rendszer kulákká nyilvánította őket, vagyonukat elkobozta. Kallós Zoltán a rendszerváltozás után, 1992-ben kapta vissza a birtokot és ugyanabban az évben meg is alapította a nevét viselő alapítványt, amelyre a gyűjteménye gondozását bízta.
A kúriában 1998 augusztusában nyílt először kiállítás a nagyközönség számára. Akkor három szobában a gyűjtemény egy részét sikerült hozzáférhetővé tenni. A Kallós Zoltán Néprajzi Múzeum és Népművészeti Központ 2010 májusától foglalta el teljes egészében a felújított Kallós-kúriát, amelyben akkor egy raktárszintet és egy kiállítási szintet alakítottak ki.
A kiállítás különböző néprajzi tájegységek reprezentatív tiszta szobáit mutatta be.
Mogyorósi Ágnes elmondta, hogy a hagyományos falusi kultúrákban a ház - általában utcafrontra néző - első szobája volt a tiszta szoba, amelybe azokat a tárgyakat gyűjtötték össze, amelyek fontosak voltak a család számára. Oda kerültek Kalotaszegen a festett bútorok, ott állt a hímzett párnákkal felrakott vetett ágy, ott tartották az ünneplő viseleteket, a bibliát. A tiszta szoba a család anyagi helyzetét, státusát reprezentálta, ezért csak kivételes, ünnepi alkalmakkor használták. A kiállítás mindeddig nyolc tiszta szobát mutatott be azokról a tájakról és vidékekről, ahol Kallós Zoltán élt, tanított és gyűjtött.
A három mezőségi tárgyi kultúrát és viseletet válaszúti, széki és belső-mezőségi tiszta szobákból ismerhette meg a látogató.
Kalotaszeget egy Nádas-menti szoba és egy havasalji település tiszta szobája képviselte a gyűjteményben. A Nádas-menti szoba főleg Magyarvista és Méra, a havasalji pedig elsősorban Györgyfalva tárgyait mutatja be. Helyet kapott a kiállításban egy moldvai csángó szoba és egy erdélyi szász, valamint egy erdélyi román lakásbelső és néhány viselet is. A két oldalról is kibővített, pénteken felavatandó múzeumépületben egy újabb mezőségi, szépkenyerűszentmártoni tiszta szoba is helyet kapott.
A kiállítás kialakítói azonban arra is gondoltak, hogy további tárgyakon keresztül mutassák be Kallós Zoltán gyűjtőterületeit és személyiségét. Helyet kap a gyűjteményben az a magnó, amellyel a néprajzkutató az összegyűjtött népballadák hangfelvételeit készítette, és megtekinthetők azok a díjak is, amelyekkel elismerték Kallós Zoltán értékmentő munkásságát.
A raktáron levő értékek sem lesznek immár eldugva a látogatók szeme elől. A raktárrész szobáira ugyanis üvegajtót tettek, amelyen keresztül a látogatók a ki nem állított tárgyak közé is beleshetnek.
Mogyorósi Ágnes elmondta, hogy az épületben a látogató csoportok fogadására alkalmas teret és egy múzeumpedagógiai foglalkoztató teret is kialakítottak. Mogyorósi Ágnes a kevéssé kutatott mezőségi gyűjtést tartotta a gyűjtemény legértékesebb részének.
Hozzátette: a kiállítást az a szempontrendszer teszi különlegessé, amely alapján Kallós Zoltán válogatta ki egykor azokat a tárgyakat, amelyeket megvásárolt a gyűjteménye számára. „Ezek az ő szűrőjén keresztül kerültek a gyűjteménybe. Az egymástól messze eső gyűjtő területek az ő személyén keresztül kerülnek egy helyre” - emelte ki.
MTI kronika.ro

Visszakerült Mérába a magyar nyelvű helységnévtábla
Visszakerült a Kolozs megyei Méra falu határába a magyar nyelvű helységnévtábla, amely most már helyesen tartalmazza a település nevét és megfelel a kötelező szabványoknak, azaz a román és a magyar településjelző ugyanakkora méretű, illetve a betűk méretei is egyformák – tudtuk meg Csoma Botondtól.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke emlékeztetett arra, hogy a táblát a közelmúltban távolították el különböző okokra hivatkozva. Az ügyben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének tagjai, pontosabban a település RMDSZ-es tanácsosai  több átiratot juttattak el a Kisbácsi Polgármesteri Hivatalba (amelynek közigazgatási hatáskörébe tartozik Méra falu) és a Kolozs megyei Prefektúrára. Úgyszintén Csoma Botond volt az, aki személyesen is tárgyalt a kisbácsi polgármesterrel a tábla visszahelyezése érdekében. Az intézkedéseknek végül volt foganatjuk, és tegnap  végre helyére került a magyar nyelvű helységnévtábla. 
Nagy-Hintós Diana SZABADSÁG (Kolozsvár)

Nehezen került vissza a magyar felirat
Hosszas egyeztetés után ismét kikerült a Kolozs megyei Méra bejáratához a kétnyelvű, a román és a magyar megnevezést is tartalmazó helységnévtábla, amelyet útfelújításra hivatkozva távolítottak el, a munkálatok után viszont csak a román feliratot tették vissza – tájékoztatott közleményében az RMDSZ. Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke rámutatott: Kisbács köz­ség – amelyhez Méra tartozik – RMDSZ-es tanácsosai többször is jelezték a polgármesternek a hiányosságot, de a probléma nem oldódott meg.
Csoma Botond ezért két beadványt is benyújtott a prefektúrára, és személyesen felvette a kapcsolatot Florin Mureşan elöljáróval, míg végül megoldódott a magyar felirat kérdése. Az elmúlt időszakban az RMDSZ Kolozs megyei szervezete összesítette azokat a településeket, ahol nem tartják be a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásait, noha a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Ezeken a településeken a helyi tanácsosok segítségével kívánják betartatni a jogszabályt, ha pedig ez nem vezet eredményre, a mérai ügyhöz hasonlóan a prefektushoz fordulnak. (Krónika)
ANTISZEMITA FALFIRKÁK. Antiszemita feliratok jelentek meg a kolozsvári neológ zsinagóga falán. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arról tájékoztatott, hogy a rendőrségen és más illetékes hatóságoknál is panaszt tesz ez ügyben. Mint elmondta, a zsinagóga (amely egyben a haláltáborokban elpusztult észak-erdélyi zsidóság emléktemploma is) utcára néző falán holokauszttagadó felirat és egy áthúzott Dávid-csillag jelent meg. „Nagyon súlyos, ami történt” – tette hozzá a zsidó hitközség elnöke. Holocaust never happened – olvasható a zsinagóga falán, valamint a fekete festékkel áthúzott Dávid-csillag alatt ez a felirat: Toate cele bune (Minden jót). A kolozsvári neológ zsinagógát 1887-ben építették, a templom ma műemlék. (Agerpres)
LEZUHANT EGY MIG. Gyakorlórepülés közben lezuhant tegnap a román légierő egy MiG–21 LanceR típusú repülőgépe a Fekete-tenger partvidékén, a Konstancát kiszolgáló Mihail Kogălniceanu repülőtértől néhány kilométernyi távolságra. A pilóta katapultált. A védelmi minisztérium közleménye szerint a gép a bolgár légierővel közösen szervezett Thracian Eagle 2017 hadgyakorlaton vett részt, leszálláshoz készülődött, amikor a pilóta súlyos motorhibát jelentett. A MiG–21-es a lakott térségektől távol zuhant le és kiégett. A konstancai mentőszolgálat a pilótát a roncs közelében eszméletlen állapotban találta, később azonban magához tért, állapota stabil. A hírtelevíziók értesülései szerint a pilóta súlyos gerincsérülést szenvedett. Az utóbbi két évtizedben a román légierő több mint húsz MiG–21-ese hajtott végre kényszerleszállást vagy zuhant le. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül 30–40 harcképes gép maradt. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Botrány a kultúrdiplomáciában: lerománozzák a magyar néptánc zenéjét?
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő romániai táncok között szerepel a kalotaszegi legényes is. A táncokat bemutató videó nemes egyszerűséggel román zenének minősíti a jellegzetesen magyar tánc zenéjét, és azt is közli, hogy a tánc is román, de magyarok és cigányok is táncolják.
Van egy videó. A románoké. Még 2015-ből, igaz. Van rajta egy furcsa megjegyzés. Apróság, de bosszantó. A videó az UNESCO világörökségi listájának honlapján is megtalálható, mivel a világörökség részeként elismert romániai férfitáncokat mutatja be. A táncok túlnyomó többsége román tánc.
De van egy tánc. A magyaroké. Úgy hívják, kalotaszegi legényes. És van egy falu. Magyar falu. Méra. Kalotaszegen. A híres mérai legényes szerepel is a fenti videóban. Magyarként. Eddig nincs is hiba.
Csakhogy az angol felirat szerint ugyan a tánc az magyar, ám a dallamok – románok (5.07-től). Ami azért legalábbis furcsa.
A videó megjelenése után a hazai szakmai közönségben és a táncház-mozgalomban ugyan vert kisebb hullámokat, más azonban nem történt. Azért a táncos közegben, egy-egy folkkocsmában felemlegetik időnként a méltatlanságot pár sör után. A megfejtés azonban nem az, amit elsőre gondolnánk: hogy a szemét románok kisajátították a mi zenénket. A helyzet kissé bonyolultabb. Lássuk.
„Amikor a videót megláttam, meghökkentem, hogy mi történt. Egyik az, hogy mik a feliratok, a másik, hogy kevés táncos szerepelt a videón a gyűjtésből. Pedig úgy volt: lényeges, hogy több generáción át hagyományozódik a tánckultúra” – mondta a Mandinernek Varga Zoltán, a videón látható mérai táncos, egyben a mérai Csűrfesztivál egyik szervezője. Hozzátette: Tötszegi Tekla néprajztudós és Zamfir Dejeu román folklorista voltak náluk gyűjteni, felvenni a legényest a videóhoz. Később elmondása szerint Tötszegi Tekla jelezte, hogy vacakolnak az elbírálással Bukarestben. Mire aztán érdemi döntés született, Tötszegi Tekla már nem volt tagja az illetékes testületnek. (Tötszegit kerestük telefonon, de azt mondta, számára ez lezárt ügy, s többet nem kívánt mondani.)
„A románok teljesen tévképzetben élnek, el is hiszik, amit írnak. A román és a magyar szakmaiság nagyon távol áll egymástól, nincs fedés a kettő között. De remélem, lesz valami folytatás az ügyben, bár még nem tudok semmiről” – nyilatkozta a táncos, megjegyezve: ez számukra büszkeség kérdése, ezért higgadtan tisztázni kellene ezt az ügyet, s ő nem fél a konfliktustól.
„Ismerem ezt a kérdést, annál is inkább, mert erdélyi vagyok és közelről láttam az egész kínlódást, ami ekörül volt. Zamfir Dejeu román folklorista azt ígérte, hogy ez egy közös magyar-román-cigány előterjesztés lesz a szellemi kulturális örökség listáján. Ennek jegyében a méraiak is segítettek abba, hogy elkészíthessék ott a videófelvételt” – fejtette ki a Mandinernek Kelemen László népzenész, a Hagyományok Háza főigazgatója. Szerinte a méraiak döbbenettel tapasztalták, hogy a videóban a legényesük zenéjét románnak titulálták, de „személy szerint zenészként, folkoristaként is szakmaiatlan kijelentésnek érzem”. Ráadásul a videóban a cigányok még csak fel sem tűnnek.
Kelemen László elmondta: valóban vannak olyan legényes dallamok, amelyek román eredetűek; vannak olyanok, amelyek magyar eredetűek; és vannak olyanok, amelyek műzenei, akár reneszánsz eredetűek is lehetnek. Sőt, van olyan dallam a kalotaszegi legényesben, ami magyarországi ugrós dallamokból származik; ezek a dallamok aztán forgatós táncokká mutálódnak Székelyföldön. Az Utolsó Óra gyűjtésnek köszönhetően kirajzolódik szépen az átmenet , a budatelki ungurime („magyarság”, vagyis magyar tánc) például egy fontos láncszem ebben.
„Bartók a támadások miatt egyszer megmérgelődött ez ügyben, fogta magát és egy tanulmányban összefoglalta, mi az, ami román és mi az, ami magyar eredetű az erdélyi népzenében. A százalékos szám erősen a magyarok javára billent” – mondja Kelemen. – „De ma ilyen vizsgálatnak sok értelme nincs. Örüljünk inkább annak, hogy a két nép békés egymás mellett élése ilyen virágzó kultúrát teremtett, amit mindannyian egymást kiegészítve a közös lelki egészségükre használnak.”
A Mandiner más szakértőket is keresett a témában, ám senki nem vállalta, hogy névvel nyilatkozik.
Annyit azonban megtudtunk, hogy a bukaresti román néprajzos szakma abból indul ki, hogy a dákoktól származnak a románok, a dákok tehát őslakosok voltak Erdélyben, a magyarok viszont csak jövevények, és nekik egyértelmű, hogy a jövevények veszik át az őslakosok kultúráját. Nem foglalkoznak dallamtörténeti kutatással.
Az egész kérdéskör pedig nem csak azért problémás, mert a dallamátvétel az együtt élő népcsoportok között szinte kibogozhatatlanul szövevényes és kölcsönös volt; hanem azért is, mert a hagyományos népi kultúra nem nemzeti, hanem regionális és helyi kultúra, ahol a sokféle eredetű dallamokból, táncokból mégiscsak összeállt egy egységes, csak az adott helyre jellemző, sajátos zenei és táncos kultúra.
Másrészt a helyi és regionális kultúrák tényleg regionálisak: egy somogyi igencsak vakarná a fejét a székely népzene hallatán, s nem felelne meg neki, hiszen a sajátja kell. A románoknál még erősebbek tudnak lenni a különbségek: a bihari román táncot az olténiai románok még hallani sem akarják. A regionális kultúra számára idegen az össznemzeti egység, az ország és a minisztérium.
Sőt, tulajdonképpen az egész népi kultúrát lehetetlen világörökségi listákba és nemzeti sajátosságokba, például hungarikumokba kategorizálni.
Bethlendi András bánnfyhunyadi kultúraszervező, a mérai Csűrfesztivál másik szervezője leszögezte: „Bennünk, kalotaszegi magyarokban visszatetszést keltett ez a videó. Képzeljük csak el, cigányzenészek húznak egy dallamot, amire magyarok táncolnak, és valaki erre azt mondja, hogy román zene. Mérában romák és magyarok laknak, románok csak néhányan”. Bethlendi hozzátette: ezt a zenét nem csak Mérában zenélik, hanem egész Kalotaszegen, amibe körülbelül negyven település tartozik. Létezik különbség kalotaszegi román, magyar és cigány zene között, de ez a tempójú legényes van a románoknál is, így problémás megállapítani, hogy magyar vagy román zenéje volna.
Sokkal heterogénebb ez a hagyomány annál, hogy románnak vagy magyarnak nevezzük.
Bethlendi leszögezte: „Igazán orvosolandó volna ez a videó, nem tudom, hol tart ez a folyamat.”
Van tehát egy generációs különbség a szakmában és a táncház-mozgalomban: az idősebbek többsége inkább felejtenék az esetet, a fiatalabbak meg örülnének, ha a világörökségi videón javítva lenne a tévedés. Mi is örülnénk. http://itthon.ma/szerintunk