Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés közzétette a román vezetőkhöz és a nemzetközi emberjogi szervezetekhez eljuttatott, a jogtiprások elleni felhívását. Az 1989. decemberi népítéletekre vonatkozón amnesztiát hirdettek, ennek ellenére a magyar közösség megfélemlítésére súlyos ítéletekkel börtönbe vetettek több személyt, így például az oroszhegyi Ambrus Pált /15 évre/, Nagy Istvánt /15 évre/, Nagy Imrét /18 évre/, Vass Kiss Elődöt /18 évre/, valamint a zetelaki Boldizsár Ferrencet /19 évre/, Karsai Lászlót /19 évre/ és Ilyés Istvánt /20 évre/. Hasonlóképpen a magyar népmegfélemlítése miatt az 1990. márciusi magyarellenes pogrom után ártatlanul elítéltek több embert: a marosszentimrei Szabadi Ferencet /5 évre/, illetve az erdőcsinádi Füzesi Albertet /4 éver/, Füzesi Andrást /5 évre/, Papp Árpádot /4 évre/, a marosszentgyörgyi Galaczi Józsefet /3 évre/ és Hanzi Valentint /3 évre/. A letartóztatások folytatódnak, elég a marosvásárhelyi Cseresznyés Pálra gondolni, aki előzetes letartóztatásban van. A jogsérelem etnikai jellegű: magyar és cigány embereket sújtott az igazságszolgáltatás. Két évvel ezelőtt már aláírásgyűjtést kezdtek érdekükben, összegyűlt 16 ezer aláírás. Nyílt levelet írt - Tőkés László püspök kezdeményezésére - 1991. aug. 30-án valamennyi magyar történelmi egyházfő Iliescu elnökhöz. Választ nem kaptak. Most az Erdélyi Magyar Kezdeményezés újból aláírásgyűjtést kezdeményez, egyúttal törvényes keretek közötti polgári engedetlenségi mozgalmat hirdet meg. /Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés a jogtiprások ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26., Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

"Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform vezető személyisége, aki egyben az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének politikai alelnöke indítványára aláírási akciót kezdeményeztek Erdélyben az ártatlanul elítélt erdélyi magyarok ügyében. A vele készült beszélgetésben kifejtette, hogy 1989 decemberében három román és három magyar, közismerten népnyúzó rendőr, szekus lett a népharag áldozata. A románlakta vidékeken is voltak hasonló népítéletek.1990 márciusában a Vatra Romaneasca vezetőinek felbujtására román falusiak tömegei érkeztek Marosvásárhely főterére, ahol összecsaptak a békésen tüntető magyarokkal. Az 1989-es népítéletben résztvevők számára közkegyelmet hirdettek, ennek ellenére néhány székelyföldi faluból lehurcoltak több embert. Közülük néhányat kiválasztottak és a magyarság megfélemlítésére törvénysértő módon /hiszen amnesztiát hirdettek/ az oroszhegyi és zetelakai magyarokat súlyos ítéletekkel börtönbe vetettek. Hasonlóan a magyarság megfélemlítése vezette az igazságszolgáltatást az 1990. márciusi magyarellenes pogrom miatt ártatlan magyarokat ítéltek el. Ekkor ítélték öt évre a marosszentimrei Szabadi Ferencet 5 évre, az erdőcsinádi Füzesi Albertet és Füzesi Andrást, valamint Papp Árpádot egyenként 4-4 évre, a marosszentgyörgyi Galaczi Józsefet és Hanzi Valentint 3-3 évre. A marosvásárhelyi Cseresznyés Pál tíz éves büntetést kapott. Oroszhegy és Zetelaka szervezetei korábban aláírásgyűjtési akciót indítottak. Összegyűlt közel húszezer tiltakozó aláírás. Tőkés László kezdeményezésére a magyar történelmi egyházak vezetői nyílt levélben fordultak Iliescu elnökhöz, felemelve szavukat a jogtiprás ellen. Sok nyugati emberjogi szervezet szintén tiltakozott. Mindeddig eredménytelenül. Ezért döntött úgy az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, hogy felvállalja ezt az egész romániai magyarságot érintő ügyet. Beadványukat eljuttatták a nemzetközi emberjogi szervezethez. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés teljes támogatásáról biztosította Tőkés László püspököt, aki ellen súlyos támadást indítottak. Verestóy Attila szenátor a nagy nyilvánosság előtt cáfolta a püspöknek a romániai magyarság veszélyeztetettségéről tett megállapítását. Ezért platformjuk követeli, hogy az RMDSZ etikai bizottsága vizsgálja ki a szenátor megnyilatkozását. /Botlik József: "Az erdélyi magyarok jogsérelme egyértelműen politikai és etnikai jellegű" = Magyar Nemzet, ápr. 16./ "

"Az A Hét Lapszemle rovata ismertette a Heti Új Szó (Temesvár) 2. száma alapján a vajdahunyadi könyvtár pusztulását. Szalvátor atya, ferences történész Barangolás a múltban címen bemutatta a katolikus egyház vajdahunyadi intézményeit. A régi ferences templomot Hunyadi János kezdte építeni 1442-ben, annak emlékére, hogy Marosszentimrén győzelmet aratott a török hadak fölött. Vajdahunyad ferences kolostoriskolája Vajdahunyad művelődési központja volt a két világháború között, összetartotta az 1500 főnyi hívőt. A kolostort és a teológiát betiltották 1948. dec. 2-án, a ferences könyvtár 22 ezer kötetes, felbecsülhetetlen értékű könyvtárát elkobozták. Az állományt először egy terembe dobálták, majd ötven ládába csomagolva egy fásszínbe helyezték. 1950-ben állami tulajdonba vették a könyvtárat, a kivezényelt munkásokkal a városháza alagsorába vitették a könyveket, a szén közé dobálva. Ősszel az udvarra került a megmaradt állomány, az esőbe. A maradékot a dévai könyvtárba szállították, újra a pincébe hányták, végül a szemétbe került az egész. /A Hét (Bukarest), febr. 12 - tényleges megjelenés máj. 14./"

"Bethlen Könyvtár /Nagyenyed/ jún. 6-7-én tudományos rendezvénysorozattal emlékezett a könyvtár létrejöttének 375. évfordulójára. Az erdélyi könyvtárak a tudomány szolgálatában című szimpóziumon Ambrus Hedvig, dr. Deé Nagy Anikó, Spielmann Mihály /Teleki Könyvtár munkatársai/, Olosz Katalin /Marosvásárhely/, Újvári Mária /Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár/, Sipos Ibolya /Batthyaneum, Gyulafehérvár/ és Roth András Lajos /Dokumentációs Könyvtár, Székelyudvarhely/ tartott előadást. A részvevők megismerkedtek ezzel a vidékkel, Gyulafehérváron a Batthyaneum kincseivel, értékes könyveivel, majd a székesegyházzal, Alvincen felidézték a történelmet, Marosilyén Bethlen Gábor ma is álló szülőházán koszorút helyeztek el. Visszajövet Ompolyosgyepűn az 1848. okt. 24-én a románok által meggyilkolt, Zalatnáról menekülő 700 ártatlan magyar tömegsírjánál megálltak, az obeliszk előtt, Sárdon, Boroskrakkón, Marosszentimrén a református lelkek nélkül maradt, málladozó templomok előtt, Magyarigenben Bod Péter síremléke előtt, az ezer férőhelyes, de ma már csak hat református lelket befogadó templom előtt és mellette az állandó Bod Péter-kiállítást tekintették meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./"

Az Algyógyi Pihenő Központot a kolozsvári református püspökség egy régi, viharvert parókia épületéből alakította ki. Ide nyaranta több csoportban járnak szórványfiatalok turnusos anyanyelvi táborokba. Algyógy szórványmagyarságunk leggroteszkebb képlete. Három árva, utolsó szórványlélekre jut két egész templom, írta Zsiskú János a szórványgondozó lelkészek algyógyi találkozójáról tudósítva. Algyógyon, Magyarigenben, Marosszentimrén, és még sok szórványtelepülésen: néptelen, gazdátlan, sorsukra hagyott templomok, parókiák, nullaszaldós magyarság. A beolvadás egyre aggasztóbbá válik: Küküllőalmás, Medgyes környéke, Bereck, Oroszfalu, Kissármás, bánsági szórványvidék, Nagyenyed környéke, újabban és egyre hangsúlyozodóbban Szatmár környéke is. Hetente tűnnek el ifjaink magyarországi munkavállalásra, sokszor végleges kitelepedésre, mondta az egyik tiszteletes. Egyre több fiatal keres boldogulást Kanadában. Elhangzott az is, hogy megjelentették a Zarándi Zarándok című szórványlapot. /Zsiskú János: Szórványgondozó lelkészek találkozója. Algyógy, 1999. augusztus 30-31. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1999. október 9./

Rácz Levente, illetve Ioan Rus elnökök ápr. 6-án aláírták a Fehér megyei RMDSZ?SZDP megállapodást. A megegyezés 8 fejezetbe foglalja a két politikai szervezet 2002-es évi együttműködési irányelveit és módozatait, amelyek a magyar iskolahálózat anyagi és szervezési támogatásával, a magyar kulturális értékek megőrzésével, a státustörvény alkalmazásával, közösségi javak visszaszolgáltatásával, a megyei úthálózat javításával kapcsolatosak. A megállapodás értelmében támogatni fogják a nagyenyedi középkori vár, valamint a magyar történelmi egyházak templomainak renoválását, illetve az elhagyott templomok, udvarházak (Martinuzzi-kastély, alvinci, szentimrei, magyarigeni templomok) állagmegőrzését. A magyarlapádi népi együttesek és az enyedi Nemzetközi Művésztábor támogatása is biztatónak ígérkezik. Egy kérdés a Batthyaneum Könyvtárral kapcsolatosan, így szólt: az SZDP visszavonja-e törvényszéki keresetét? A prefektus szerint e kérdés megoldását az országos monitorizáló bizottság hatáskörébe utalta át a két tárgyaló fél. /Krecsák-Bakó: Megszületett a Fehér megyei RMDSZ?SZDP megállapodás. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 9./

A Fehér megyei kormánypárti vezetőség is meghajolt a megyei RMDSZ által előterjesztett protokollum tervezete előtt. Ahol a magyarság részaránya eléri a 20 %-ot, a magyar nyelvet ismerő rendőrök alkalmazására is sort kerítenek. Az oktatás terén: további magyar nyelvű óvodák, elemi, gimnáziumi, líceumi osztályok, szak- és inasiskolai, posztliceális osztályok létesülnek. Iskolaigazgatók, aligazgatók és kisebbségi tanfelügyelők kinevezése az RMDSZ hozzájárulásával eszközölhető. A gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Szeminárium és a nagyenyedi Református Szeminárium ezután is a jelentkezők létszámának függvényében fejti ki tevékenységét. A megyei és helyi költségvetésből, a lehetőségek arányában, pénzt utalnak a Bethlen Gábor Kollégium épületeinek általános felújítására. Anyagilag támogatják a magyarlapádi népi együttest, valamint a Nagyenyeden évente megrendezésre kerülő nemzetközi festőtábort. Megfelelő pénzalapokat utalnak ki a római katolikus, református és unitárius templomok, a hatókörükbe tarozó magyar történelmi műemlékek restaurálására, karbantartására, különös tekintettel a nagyenyedi középkori vár, az alvinci Martinuzzi kastély és református templom, valamint a marosszentimrei, boroskrakkói, magyarigeni református templomok megóvására, karbantartására, tiszteletére. A tulajdonjog visszaállítása keretében a Batthyaneum sorsát a központi hatóságokra bízzák. A megyei közigazgatási hatóság viszont intézkedik, hogy a gyulafehérvári római katolikus érsekségnek visszaszolgáltatott épületből mielőbb máshová költözhessen a benne székelő Fehér megyei Képzőművészek Szövetsége. /Győrfi Dénes: Fehér megyei kézfogás. A kormánypárt végre fejet hajtott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./

"Se harangja, se hívei, nem áll messze a megsemmisüléstől a marosszentimrei református templom. A hajlékban utoljára tavaly karácsonykor tartottak istentiszteletet. Megmentésére akkor lenne esély, ha az egyház átadná az önkormányzatnak, és múzeum létesülne benne.Két templom a dombtetőn: a Hunyadiak által építtetett, ma református és az 1920 után emelt ortodox hajlék egymás mellett hirdeti Isten dicsőségét Marosszentimre központjában. A református templom kulcsa az ortodox egyház gondnokánál van. A tiszteletes - Gudor András - Gyulafehérváron él, az utolsó istentiszteletet karácsonykor tartotta a templomban.Addig havonta egyszer járt a faluba hirdetni az igét, de az is előfordult, hogy hiába ment el, mert üres volt a templom. A faluban ma egyetlen református sem él, a tavalyi istentiszteletekre is csupán a közeli téglagyári telepről járt át két-három öregember. Marosszentimre nevét többnyire Jékely Zoltán verséből ismerős: "Fejünkre por hull, régi vakolat; /így énekeljük a drága Siont; /egér futkározik a pad alatt, /s odvából egy-egy vén kuvik kiront" - írta a költő valamikor. Sokszor letörték a lakatot a templom ajtajáról. "Ez már a hetedik lakat, amit föltettem" - mondja az ortodox gondnok. A templomban utoljára az 1960-as években történt nagyobb javítás, a műemlékvédelmi hivatal támogatásával. Hunyadi János építtette át a szentimrei templomot. Padlóján van egy Bethlen-sírkő 1787-ből, alatta kripta sejthető, az északi falon pedig egy sírtábla, ugyancsak 1787-es dátummal, Wesselényi Anna nevével. Gudor András lelkipásztor egyetlen esélyt lát a templom megmentésére: ha a község átvenné, és múzeumot alakítanának ki benne, talán jutna pénz a helyreállításra. /Lukács János: Múzeum lehet a megoldás Marosszentimrén. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./"

",,Lényeges szempont számunkra a szórványmagyarság összetartása. Mára már elég kevesen és elszórtan lakjuk ezt a megyét. Sok településen sajnos csak néhányan maradtunk. Szórványsors. Magára hagyott, meghasonlott, elkeseredett, közösségi megmaradásunkban olykor kevésbé bízó, az asszimilációt sok esetben már tudomásul vevő magyarok. Egyébként nem könnyű magyarnak megmaradni a szórványok peremén." "Optimizmust továbbítani képes intézmény szeretnénk lenni a Fehér megyei szórványban."- mondta Rácz Levente a Fehér megyei RMDSZ elnöke 2002. szeptember 28-án, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház avató ünnepségén. E nemes célkitűzés megvalósítását szolgálja a Fehér megyei RMDSZ azon kezdeményezése, hogy a megye területén létező magyar történelmi egyházak együttműködésével, azokon a településeken, ahol nagyon kis lélekszámú gyülekezetek vannak, olyan templomokban, ahol ritkán, vagy egyáltalán nem tartanak istentiszteletet/misét, alkalmi istentiszteleteket tartsanak. Ezen istentiszteleteken a népesebb gyülekezetek hívei vennének részt, szervezett formában. A program első állomása, az aug. 20-a alkalmából, Marosszentimrén szervezett ünnepi ökumenikus istentisztelet, illetve az ezt követő ünnepi műsor. Marosszentimrén már csak 2-3 magyarul tudó református hívő él. A Hunyadi János által építtetett, jelenleg református templom siralmas állapotban van. Az ökumenikus istentiszteletre több mint 150 református, római katolikus és unitárius hívő jelezte részvételi szándékát. Legtöbben Székelykocsárdról jönnek majd. A Szent István napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban fejeződik be, ahol Koltay Gábor István, a király című filmje kerül vetítésre. /Kerekes Hajnal ügyvezető elnök: Szent István napja Fehér megyében. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 16./"

"A Fehér megyei RMDSZ kezdeményezte, hogy a megye területén létező magyar történelmi egyházak együttműködésével, azokon a településeken, ahol nagyon kis lélekszámú gyülekezetek vannak, olyan templomokban, ahol ritkán, vagy egyáltalán nem tartanak istentiszteletet/misét, alkalmi istentiszteleteket/miséket tartsanak. Aug. 20-a alkalmából, Marosszentimrén az ökumenikus istentisztelet után ünnepi műsor volt. Marosszentimrén már csak 2-3 magyarul tudó református hívő él. Az ökumenikus istentiszteleten több mint 150-en vettek részt. Dr. Csávossy György mondott ünnepi beszédet, majd az Áprily-est irodalmi kör képviselői mutatták be az alkalmi műsorukat. A rendezvénysorozat Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban fejeződött be, ahol Koltay Gábor István, a király című filmje került vetítésre. /Kerekes Hajnal: Szent István napja Fehér megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./"

"A kolozsvári Unitárius Kollégium X. osztálya nyári kerékpártúrára indult, Dél-Erdély szórványvidékeinek, pusztuló emlékműveinek megismerése volt a céljuk. Solymosi Zsolt vallástanár, a túra vezetője beszámolt útjukról. Megnézték Tordát, Nagyenyedet, Gyulafehérvárt, Dévát, Vajdahunyadot, Hátszeget, az elhagyatott alsófarkadini kastélyt, a szentpéteri Nopcsa kastélyt, az életveszélyes állapotban lévő épületet, Petrozsényt, ahol Bálint Róbert unitárius lelkész, és a helybeli Ifjúsági Egylet várta őket, Nagyszebent, Vizaknát, Pókafalván pedig beszéltek Kleist Ernővel, az utolsó pókafalvi magyarral. Pókafalván láthatták a beszakadt tetejű templomot, a padok helyén méteres a gaz. A templom körül földbesüppedt, 1800-as évekből való magyar sírkövek vannak, a legtöbbet elhordták, az utolsó református pap úgy rendelkezett, hogy őt magát jeltelen sírba temessék, legalább ne lehessen meggyalázni sírkövét. Kleist Ernőnek sikerült megmenteni a pusztulástól a szomszédos dombon lévő evangélikus templomot. Látták a marosszentimrei református templomot is. Abrudbányán a főtéren álló unitárius templom volt a következő szomorú látvány. A beszakadt tetőt benőtte a növényzet, a lehullott vakolatú tornyon latin felirat hirdeti: Épült az egy Isten tiszteletére, 1796-ban. A helybeliek elkergették őket a templomtól. /Szabó Csaba: Pusztuló kövek nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./"

Fehér megyében egyes templomokról már csak múlt időben lehet beszélni. Ilyen az orbói templomrom, a marosszentimrei templom, valamint az alvinci templom romos maradványa. Magyar lélekszám nélkül maradt továbbá Boroskrakkó impozáns temploma, az omladozó sárdi templom, s csekély lélekszámot fogad falai közé a magyarigeni és zalatnai református templom, az abrudbányai római katolikus és református templom, valamint a bizonytalan sorsú verespataki református, római katolikus és unitárius templom is. Mindezek mellett jelenleg Abrudbánya unitárius templomának sorsa a legtragikusabb. Az elmúlt évek során az RTV magyar adása is foglalkozott e templom áldatlan sorsával. Mugurel Sarbu Fehér megye prefektusa megállapította, hogy az életveszélyes főtéri épületet le kell bontani. Györfi Dénes ezért ismétli Reményik Sándor szavait: „Ne hagyjátok a templomot!", meg kell védeni mindazt, ami még talpon áll. /(Györfi Dénes): Egy unitárius templom végnapjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

A hívek nélkül maradt abrudbányai unitárius templom végnapjait éli. A napokban, a gyulafehérvári Unirea című napilap fölháborodással tapasztalta, hogy nem az ortodox, hanem három magyar – római katolikus, református és unitárius – templom uralja Abrudbánya főterét. A lap szerint őket illeti meg a mindenkori történelmi elsőbbség, s ama városszéli ortodox templomnak kellene a főtéren elhelyezkednie. Az unitáriusok beleegyeztek a templom lebontására, viszont magát a területet nem engedik ki a kezükből. A polgármester még a nagyenyedi és szamosújvári börtönlakóknál is próbálkozott, de ők sem vállalják Isten házának a lebontását. Amennyiben lebontják, akkor Fehér megye magyar történelmének feketelistájára: Boroskrakkó, Sárd, Magyarigen, Verespatak, Alvinc, Marosszentimre, Zalatna, s egyéb magyar pusztuló helységek mellé odakerülhet a pusztulásra ítélt unitárius temploma által Abrudbánya is. /Bontjuk vagy renováljuk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./

Fehér megyében aug. 20-án, Szent István ünnepén a megfogyatkozott lélekszámú településeken lévő templomokban tartanak ökumenikus istentiszteletet. Tavaly Marosszentimrén, idén Magyarigenben ünnepeltek, ahol Gudor Botond református lelkész teljesít, mondhatni, misszionárius szolgálatot. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke Deák Ferenc szavait idézte: “Amit elvesznek tőlünk, visszaszerezhetjük, csak az vész el, amit magunk adunk oda. Gudor Botond röviden ismertette a magyarigeni erődtemplom történetét és beszámolt a felújítási munkálatokról. Az ünnepségre Nagyenyed, Torockó, Felenyed, Marosújvár, Felvinc, Székelykocsárd és Marosdécse helységekből mintegy öt autóbusz szállította a különböző felekezetekhez tartozó híveket. /N. T.: “Csak az vész el, amit magunk adunk oda”. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 25./

A Fehér megyei Alkenyér vasútállomás-épülete mellett álló, csak román nyelven "jelzett" Kinizsi-emlékmű /Paul Chinezu/ elé két-három autóbusznyi nagyenyedi, illetve Fehér megyei magyar vonult fel okt. 15-én, a kenyérmezei csata 525. évfordulójának megünneplésére. A környéken már csak a családnevekben lehet tetten érni a magyar (közel)múltat. A felemelő ünnepség után az egybegyűltek visszautaztak Nagyenyedre, ahol tudományos előadások hangzottak el. Dr. Radu Lupescu történész kitűnő magyarsággal elmondott előadásában megemlékezett Hunyadi János nándorfehérvári csatájáról is. Kovács Jenő mérnök a "300 békétlen év" történetét elemezte. Szóba került a pusztakaláni buzogány-ügy, Sárd, Szentimre, Borberek és Kéménd emlékei. Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész, Hunyadi János négy emeltetett, illetve átépített, dél-erdélyi templomáról, köztük a szentimreiről beszélt. /Bakó Botond: Kinizsi Pál emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Augusztus 20-án a Fehér megyei magyarok már harmadízben ünnepelték Szent Istvánt a szórványok szórványában is legelhagyatottabbnak számító települések templomaiban. Marosszentimre és Magyarigen után az idén Verespatakra zarándokolt a mintegy 150–200 fős csoport. Az ünneplő csoportban Marosújvárról, Nagyenyedtől Torockóig, Székelykocsárdtól Küküllővárig képviseltették magukat Fehér megye magyarlakta települései. Verespatakon az unitárius templomban tartották az ökumenikus istentiszteletet. Verespatakon ma már csupán 22 lelket számlál az unitárius közösség. A megemlékezést színesebbé tették a közbeiktatott kórusszámok, szavalatok. Ezután a megjelentek átvonultak a közeli római katolikus templomba, melynek plébánosa ismertette annak történetét. A megfogyatkozott számú, de hűséges híveinek két nyelven hirdeti Isten igéjét. A továbbiakban Székely Emma, nyugalmazott verespataki tanítónő beszélt a két személyre apadt református „gyülekezetről”, majd bemutatta a magára hagyott kis templomot. A zalatnai református templom meglátogatását követően (melynek évtizedekig Gruzda János festőművész volt a lelkésze) tovább indultak, hogy az ompolygyepüi tömegsír közelében mementóként álló PAX feliratú emlékműnél elhelyezzék az emlékezés koszorúját. /Józsa Miklós: Verespatakon ünnepelt Fehér megye magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

Szeptember 17–18-a, az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmával a nagyenyedi Bethlen Baráti Társaság és a Benkő Ferenc Tudományos Műhely 17-én a szentimrei Árpád-kori műemlék templomnál istentisztelettel egybekötött, 18-án pedig Nagyenyeden a Műemlékek és Történeti Nemzetközi Egyesületek Tanácsa (ICOMOS) égisze alatt megemlékezést tartottak. Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök, Lőrincz László biológus és Gudor András lelkipásztor a lehetséges állagmegóvásról beszéltek. Az 1444-es, törökökkel folytatott csatározásokat követően Hunyadi által felújított három templom közül ma már csak a tövisi katolikus és a szentimrei áll, az orbóinak csak a kövei maradtak. Lőrincz László, a Bethlen Baráti Társaság elnöke rövid történelmi ismertetőt tartott a XIII. századig visszavezethető, Szt. Imre hercegről elnevezett helység és templom múltjáról. Szükség lenne a romló állapotú templom megmentésére. /Tamás András: Kő kövön... marad. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./

Gudor András gyulafehérvári lelkész szórványt járja, 14 helységben szolgál, 9 gyülekezetet csak nagy ünnepekkor látogat, 5-ben rendszeresen tart istentiszteletet. Vingárd szász falu, 1309-ben plébániatemploma volt. Ennek helyére építtet templomot 1459-ben a Hunyadiakkal rokon Geréb János. 500 év múltán a templomot államosították, gabonaraktár lett. A visszaigénylési kérvényt a lelkész orra előtt tépték szét: “minek kell a templom, nincs már itt senki”. További folyamodványait is válasz nélkül hagyták. Alsócsórán a templom sem maradt fenn. Az alvinci imateremben őrzik a bútorzatát. Igényelnék vissza a református temetőt, de válasz erre se érkezett. Az alvinci templom a XIV. századból származik. 50 évvel ezelőtt használták utoljára templomnak. Az 1970-es árvízkor a vízszint elérte a 2,5 métert, azóta a tetőszerkezet beomlott. A harangot ellopták, a rendőrségi nyomozás nem vezetett eredményre. Mindent széthordanak, a márványsírköveket is elhordják a temetőből. Benedek Károly esperes síremlékéről az 1 négyzetméteres bronzplakett is valamelyik ócskavastelepen végezte. Az úrasztalát is ellopták a templomból, meg a két kőoroszlánt. 2004-ben az egyházközség a Magyar Örökségtől kapott pénzzel, a régi anyag felhasználásával és a gyülekezet munkájával javította meg a tetőt. Borberek templomát csak a Maros választja el az alvincitől. A templom Erdély első gótikus alkotásai közé tartozik. Falaiból 3 méter már iszap és homok alatt van. A 70-es években a templom beomlott. Tavaly, a Károlyi Gáspár Teológia diákjai kitakarították a templomot, pénzt gyűjtöttek és varsági mesterek bezsindelyezték a szentély tetejét. Marosszentimre templomáról kapott neve már az 1238-as oklevelekben szerepel. A ma is álló templom román kori részei is a XII. századra utalnak. A második világháború után a templom pap és hívek nélkül marad. A 60-as években a gyártelepen lakott 70-80 lélek, de ők a telepen volt kiskápolnában imádkoztak. Mára egy család maradt a gyártelepen és a faluban lakó másik három családdal alkotják a gyülekezetet. A templomkert területének egynegyede a Polgármesteri Hivatal tulajdonába került. A gyönyörű gótikus ablakokat összetörték, s a falon fennmaradt Európa-szerte híres freskót, a “Jeruzsellem felett könnyező Jézust” végigkarcolták. – A templomok beomlanak, kövenként hordják szét a múltunkat, összegezte a helyzetet a cikkíró. /Takács Ildikó: Omladozó templomok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 10./

Vetési László lelkész kolozsvári végzős református teológusokkal ismét a Bánságba látogat. A teológusok a zsombolyai gyülekezet istentiszteletén vesznek részt, egyben ismerkednek a szórvánnyal. A Temesvári Református Egyházmegyében két szórványgyülekezetnek – Zsombolya és Karánsebes – is lelkészre van szüksége. Vetési László a Diaszpóra Alapítvány számára adatokat gyűjt, illetve fényképez Makay Botond társaságában azokról a templomokról, parókiákról, temetőkről, amelyek még nincsenek az alapítvány birtokában. A tervek szerint a Bánsági “paptalan Marosszentimrét”, azaz Klopódiát keresik föl, majd Szigetfalun, Boksánbányán dokumentálódnak. /Szakmáry Károly: Vetési László ismét a Bánságban. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) madárinfluenzára vonatkozó jelentése nem tartalmaz világos bizonyítékokat arra, hogy a Magyarországról és Szlovákiából importált szárnyasok okozták volna a járványt, nyilatkozta május 23-án Calin Popescu Tariceanu kormányfő a titkosszolgálat feljegyzésével kapcsolatban. A vádat a magyar és szlovák kormányszóvivők, az illetékes állategészségügyi szervek vezetői, és az érintett forgalmazók is cáfolták. Kiderült az is, a pulykák tulajdonképpen csirkék, és jelenleg is életben vannak. Adriana Saftoiu elnöki szóvivő elmondta: Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter előzőleg Basescu államelnök támogatását kérte információk gyűjtésére. Flutur kérése alapján Basescu államfő kérte az SRI közbelépését, hogy információkat gyűjtsön ebben az ügyben, mondta. Az elemzők egyöntetűen nevetségesnek minősítették az RHSZ „fontoskodó”, tárgyi tévedésektől sem mentes feljegyzését, amelyet a titkosszolgálat nyilvánosságra hozott. /Megalapozatlan a „magyar importjárvány”-elmélet. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./ Az új fertőzési gócok megjelenésének „egyetlen lehetséges okaként” két feketehalmi baromfitelep magyarországi és szlovákiai, egy maros-szentimrei tyúkfarm hollandiai baromfiimportja szerepel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) május 23-án nyilvánosságra hozott jelentésében. A feljegyzés szerint a Magyarországról behozott napospulykát a feketehalmi cégnél elpusztultak. Az elásott szárnyastetemekről a később elvégzett laboratóriumi vizsgálatok megállapították, hogy a tetemek madárinfluenza-vírussal fertőzöttek. A feketehalmi Patiprod képviselői viszont a 29 ezer növendékpulyka pusztulását csibeneveldéjük túlzsúfoltságával, és a telep villamoshálózatának meghibásodásával magyarázták. Az állítólag madárinfluenza-vírussal fertőzött magyarországi napospulykákat importáló brassói Verba Trans Kft. cáfolta a jelentés: cége nem napospulykákat, hanem naposcsibéket vásárolt Bábolnáról, s azok megvannak, egészségesek, tehát az SRI-feljegyzésében említett csibék egy percig sem voltak pulykanövendékek. A román elemzők „csaknem diplomáciai botrányt kirobbantó koholmánynak” mondták az SRI „minduntalan előrángatott magyar mumust” sugalmazó feltételezéseit. Calin Popescu Tariceanu kormányfő is úgy nyilatkozott, nincs egyértelmű bizonyíték a madárinfluenza vírusának Magyarországról vagy Szlovákiából történt behurcolására. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint az illetékesek mintha máshol keresnék a bűnbakot – ami jelen esetben „bűnpulykává” változott-, és ha tőlük telne, a madárinfluenza elterjedéséért is a magyarokat tennék meg felelősnek. Batiz András magyar kormány-szóvivő szerint minden valóságot nélkülöznek a román titkosszolgálat vádjai. A bukaresti magyar nagykövetség hivatalos tájékoztatást kért a román külügyminisztériumtól. /Megalapozatlan a „magyar importjárvány”-elmélet. Diplomáciai botrányt kavarhat a titkosszolgálati jelentés. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./

A magyarországi Máriagyüdről indult április 16-án Csíksomlyóra tartó zarándokútjára Tóth János magyar állampolgár. Zsebében Bíró László püspök ajánló levele, ki “hitét gyakorló becsületes keresztyén embernek” ismeri a kilométereket egymagában rovó, hitében erős, a családot a nemzet és élet alapkövének tekintő gazdálkodót. Zarándoklatával a lelki elsivárosodásra, a család értékvesztésére, széthullására szeretné felhívni a figyelmet. Útvonalán – Máriagyüd, Mohács, Szeged, Makó, Tornya, Arad, a Maros völgye, Gyulafehérvár, Marosszentimre, Balázsfalva, Segesvár, Székelykeresztúr, Csíksomlyó – minden szembejövőre ráköszön és szóba áll azzal, aki megszólítja. Kezet nyújt, elfogadják, s kézfogásával egy családért elmondott Miatyánkot kér. Tóth János 3 éve készül az útra, indulását 5 hónapos felkészülés előzte meg. Reggel 7-kor indul, naponta 25-45 km-t gyalogol. A szálláshelyekről barátok, ismerősök gondoskodnak. Számításai szerint pünkösdre Csíksomlyóra érkezik. Az úton találkozott még magyar zarándokokkal. Haraszti Mária és Pozsgai Éva Pilisszántóról indultak április 20-án. Útjuk Déván, Csaba testvér szálláshelyén keresztezte egymást. /Takács Ildikó: Imát kér a magyar zarándok kézfogása. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./

A ma már mindössze három református lelket számláló, Fehér megyei Marosszentimre temploma a tatárjárás után, a szászok betelepítése (1262) előtt épült. A templom, akárcsak a falu, Szent Imre hercegről kapta nevét. Mai alakját a templom a 15. században, Hunyadi János korában nyerte, egyhajós, gótikus stílusjegyeket mutat. A falakat támpillérek erősítik, karcsú torony is csatlakozik az épületegyütteshez. A templomról Jékely Zoltán verset is írt, amelyben a magyarság pusztulásának szimbólumaként említi. A településnek nincs saját lelkésze, az alig nyolc kilométerre található Gyulafehérvárról jár Gudor András a szentimrei híveknek istentiszteletet tartani. /Marosszentimrei református templom. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./ Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban című verse. A további pusztulásról szóló versek: Kányádi Sándor: Egy csokor orgona mellé, Ferenczes István: Marosszentimrei templom, 2002, Kovács András Ferenc: A marosszentimrei templomnál.

Idén hatodik alkalommal ünnepelt Fehér megye magyarsága a legnéptelenebb vagy teljesen elnéptelenedett szórvány települések templomainak egyikében a megyei RMDSZ szervezésében. Marosszentimre, Magyarigen, Alvinc, Verespatak, Boroskrakkó után a több mint kétszáz, a megye minden szegletéből összesereglett ünneplő augusztus 20-án az abrudbányai református templomban tisztelgett államalapító királyunk emléke előtt. A városka központjának három magyar templomának padjait valamikor megtöltötték a református, unitárius és római katolikus hívek. Ma a három felekezetnek mintegy negyven tagja él az Ompoly menti településen. Szent István napján, a gyönyörűen helyreállított református templom padjai, ahol vasárnaponként mintegy tucatnyi református dicséri az urat, sok évtized után ismét megteltek. Gábor Ferenc helyi református lelkész a társszervező Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület nevében üdvözölte a jelenlévőket. Az egyesületet 2007-ban hozta létre a hatezres kisváros maroknyi magyarsága. Gudor Botond magyarigeni református lelkész ismertette az 1849 májusában több mint ezer legyilkolt abrudbányai és verespataki magyar polgár tragédiájának történelmi hátterét, amelyet a tragikus eseményt megörökítő emléktábla leleplezése követett. Az esemény különös színfoltja volt Legendi Géza zalatnai festőművész kiállítása a helyi református parókia tanácstermében, amelyet Kopenetz Loránd Márton, az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület elnöke által vezetett városnézés követett. A séta során a résztvevők megtekinthették Abrudbánya magyar vonatkozású nevezetességeit, köztük a romos unitárius templomot (amelynek egyik harangja Nagyenyeden dicséri az Urat) és a több mint hétszáz éves római katolikus plébániát. A nagyenyedi küldöttség megkoszorúzta az ompolypreszákai emlékművet, amelyet a 160 évvel ezelőtt meggyilkolt zalatnai polgárok tömegsírja közelében állítottak a millenium évében. /Józsa Miklós: Abrudbánya. Szent Istvánra emlékeztek az Ompoly menti településen. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

Marosszentimrén kezdődött, s most már hetedik alkalommal ünnepli augusztus 20-át a Fehér megyei szórványmagyarság valamelyik elhagyatott, vagy néhány hívével csaknem gazdátlanul maradt templomában. Jelképes gesztus ez a legyilkolt hegyaljai magyarság emlékére, egyben útkeresés is az itt maradt utódoknak. 200–250 ember gyűlt össze Sárdon a szépen rendbe hozott templomban és a várudvaron. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke zarándoklatnak nevezte a szép magyar templomok meglátogatását, ahonnan kivesztek a magyar emberek, a történelem viharában eltűnt a gyülekezet vagy csak maradéka van meg. Bárócz Huba nagyenyedi református esperes a felelősségről és a ma terjedő szabadelvű élet felelőtlen filozófiájáról beszélt, amellyel saját felekezetüket ítélik halálra. Igét hirdetett még Horváth István római katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkész. Nagy Csaba tárogató művész jóvoltából a zsúfolásig telt templomban az alkalmi, ünnepi gyülekezet zenei háttérrel énekelhette a Himnuszt. Az ünneplőket Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is üdvözölte, aki úgy vélekedett, hogy ha későn is, de ittlétükkel adósságot törlesztenek a vidék hűséges magyar közösségeivel szemben. Szép Sándor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a 150 évvel ezelőtti események, a vérengzések miatt ezen a vidéken szerveződnek újra a legnehezebben a magyar közösségek. Gudor Botond sárdi-magyarigeni református lelkész, a Bod Péterről nemrég megírt könyv szerzője kutatásaival a helyére tette a sárdi és általában a hegyaljai történelmet. E vidéken már a honfoglaláskor megvetettük a lábunkat, de Sárd 1231-ben szász telepítés révén keletkezett, hadiutak kereszteződésében. Itt tevékenykedett Teleki Sámuel, Erdély egyik nagy tudósa, könyvszerető embere. A sárdi gyülekezet az 1848 előtti időkben Hegyalja legerősebb református gyülekezete volt, ahol zsinatot is tartottak. Ezt szakította meg 1849-ben a sárdi magyar lakosok lemészárlása. Szó esett Horváth Ákos anyaországi református lelkész, az Ágoston Alapítvány elnöke és társainak önfeláldozó munkájáról, amivel helyreállították a sárdi templomot. 2003 őszén döntöttek úgy, visszatérnek és dolgoznak. Azóta Zalatnán és Borbereken is hasonló munkálatokat végeztek. Amennyiben nem történik meg a 19. századi etnikai tisztogatás, az ő munkájukra, nem lett volna szükség. A templomban felavatták és megkoszorúzták a bejárat melletti falon elhelyezett, a 63 sárdi polgári magyar áldozat tiszteletére készített emléktáblát. A részvevők megválaszolhatatlan kérdésekkel távoztak. Mi lesz a szórványmagyarság jövője ezen a tájon? Mi lesz az anyanyelv sorsa? /Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./

A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
(Korabeli feljegyzések)
Maros megye lakosságának kb. 50%-a magyar nemzetiségű. Ez a szám nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében 1989 decemberében.
Úgy éreztük, hogy a "rendszer- váltással" ez a probléma is meg fog oldódni, de már 1990 januárjában elindult egy folyamat, amelyben olyan erők egyesültek, melyek meg akarták tartani a hatalmukat, sőt, még növelni is, ezért mindent megtettek és -tesznek, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokat – mint egyéneket és mint közösséget – teljesen háttérbe szorítsák.
A nyomozói és rendfenntartó szervekben, vagyis a rendőrségben az alkalmazottak között alig található egy-egy magyar származású egyén, esetleg egy elrejtett, kis faluban, ahol semmi jelentősége sincs jelenlétének. A rendőrök nagy része regáti megyékből származott ide, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de akik ismerik, azok sem hajlandók beszélni.
A városi és megyei ügyészség összetétele sem változott semmit, a városi ügyészségen 13/0 és a megyeinél 8/1 a nemzetiségi arány, természetesen a magyarok hátrányára.
A városi bíróságon is maradt a 15/3-as, a megyei törvényszéken pedig a 8/1-es összetétel, ahol egyáltalán nem is érződik a magyar bírók jelenléte, egyrészt teljes kisebbségben levő minőségük, meg veszélyeztetettségük miatt sem.
Az 1989-es váltás után lecserélődtek az elnökök és alelnökök, élre kerülvén a volt párttitkárok meg a jelenlegi Vatra Româneasca alapító tagok.
Szomorú jelenség, hogy a magyar ügyvédek 80%-a nyugdíjba vonult, előrehaladt kora miatt, és az ügyvédi kamarában is teljesen elzáródott a kapu a magyar jelentkezők előtt, így egyre kevesebb lesz az a jogász, aki honfitársaink panaszát legalább meghallgassa anyanyelvünkön, ha nem is teljesen tőlük függ az ügyek kimenetele.
Az 1990. márciusi események után megkezdődött a magyar és cigány nemzetiségű lakosság elleni megtorlás, melynek keretében a támadók átalakultak "sértett felekké", míg a védekezők bűnözőkké lettek a törvény előtt, és koncepciós perek folyamán ezek példás büntetéseket kaptak, mivel minden felelősséget ezekre hárítottak.
A márciusi események után az ügyészség összeállított egy kimutatást, ahol a 35 dossziéból négy kivételével mind a magyarok és a cigányok elleni vádemelést kezdeményezik.
Abban a négy iratcsomóban, ahol román nemzetiségű személyek szerepelnek, és háromban magyar ember halálát okozták, hamarosan meg is állapították, hogy a halottak a hibásak, és a halálukat okozók nem felelnek a bűntettért.
Sajátos helyzet, hogy a főügyész is aláírta ezeket a vád alóli felmentéseket, hiába próbált az áldozatok családja igazságáért folyamodni hozzá. (dossziészám: 32/P/1990 és 32/P/1990)
Mindhárom haláleset – melynek áldozatai magyar emberek voltak, mégpedig Csipor Antal (Ernyéből), Gémes István (Sáromberkéről) valamint Kiss Zoltán (Marosvásárhelyről) – úgy történt, hogy a városba jövő, felfegyverzett román falusi tömegeket szállító autók elé próbáltak állni az emberek, hogy meggátolják a Vásárhelyre jutásukat, viszont egyszerűen áthajtottak rajtuk, több halált és súlyos sebesülést okozva.
Az autóvezetők (Covaci Ioan, Butilca Dumitru) nem találtattak hibásnak, sőt, egyikük sértett félként is szerepel, kártérítést kérvén azoktól a marosszentgyörgyi vádlottaktól, akiknek sikerült őt megállítani.
Ami a március 19-i eseményeket illeti, a VR szervezésében behoztak M-vásárhelyre több ezer Görgény völgyi parasztot teljes falusi fegyverzetben (ásó, kapa, vasvilla, fejsze, vasbot, szúrós végű vasalt fabotok, hatalmas kések, kövek, benzinnel töltött üvegek), akik egy része délelőtt már bent volt és csatlakozott a város román lakosságának egy részéhez, akik erőszakkal leváltották Kincses Előd ügyvédet az NMF megyei alelnöki tisztségéből, más része pedig délután érkezett harcra készen, leitatva, felbujtva, aminek okán aztán megtámadta az RMDSZ székházát.
Az RMDSZ székházában bent rekedt 29 személy a padláson torlaszolta el magát. Néhány óra múlva egy részüket a "hatóságoknak" sikerült hazugsággal lecsalniuk, ám ráengedték a felbőszült tömeget, így sokukat súlyosan megsebesítették.
A sebesültek között volt Sütő András Herder- díjas író, az RMDSZ elnöke, akit meg akartak gyilkolni, és akinek örökre elveszett fél szeme és sokszorosan megsebesült.
Sütő András és a 28 magyar sérült miatt nem került a bíróság elé csak egy román és egy cigány nemzetiségű személy, nem szerepelt egyik magyar sérült sem sértett félként vagy tanúként az ügyben, és nem volt beidézve az RMDSZ sem mint anyagi vagy morális károsult.
Mai napig senkit felelősségre nem vontak az RMDSZ és a 29 személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletért, testi sértésért és az okozott anyagi károkért.
A két vádlott – Gorea Ioan náznánfalvi lakos, aki bottal verte a katonai gépkocsiba ott szorult magyarokat (köztük Sütő András) és Berchi Alexandru marosvásárhelyi lakos – a következő büntetésben részesült:
A 2968/1990 bírósági dossziéban kimondott 525- ös ítélet alapján Gorea Ioan súlyos csendháborítást követett el, és Berchi Alexandru erőszakkal, több személlyel együtt felfegyverkezve betört egy párt székházába. Előzőnél alkalmazták a bűnügyi törvénykönyv 321-es cikkelyének 2-es paragrafusát, utóbbinál a 88/1990-es törvényt, melyhez hozzájárultak a 74, 76-os cikkelyek a Btk.-ból.
Mindkettő büntetése 1-1 év, mely kötelezően munkahelyen töltendő le, anélkül, hogy valakinek kártérítést kellene fizetniük.
A felfolyamodás után is ez az ítélet végleges maradt.
Sütő András panaszát mai napig senki sem nyomozta ki, nem érdeklődött sem a rendőrség, sem az ügyészség az ügy felderítése iránt. Arról a 17 személyről, akiről aznap este (március 19-én) bejelentették, hogy azonosítva voltak, többé nem lehetett semmit hallani.
Bizonyíték van arra, hogy az autóbuszokat és a tehergépkocsikat a VR szervezet rendelte meg a szállítóvállalattól, Kincses Előd közölte a számlák másolatát az újságokban, de erről az igazságszolgáltatás emberei nem vesznek tudomást, és senki sem keresi, kutatja a pogromszervezőket és végrehajtóit.
A felelősség áthárítása Kincses Elődre irányult, aki emiatt nem tud hazatérni, mivel "állítólag" letartóztatási parancs van ellene.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. március20.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
I. Dossziészám: 5262/1990, a Nagybányai Bíróságról
Vádlottak neve: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lörinczi József és Puczi Béla. Mindannyian marosszentgyörgyi lakosok, akiknek az a bűne, hogy kb. 6-800 emberrel együtt próbálták feltartóztatni a Régen és a Görgény mente felől Marosvásárhelyre jövő, verekedő szándékú emberekkel megtöltött autókat.
Ellenük felhozott vádak: közerkölcs elleni súlyos vétség, állami és magánvagyon- rombolás, testi sértés, verekedés. Mindenhol a bűntény súlyosbított formája. 321-es cikkely, 2-es paragrafus, 217, 218/2, 180, 181, 182 Btk.
Egyikükre sem lehetett semmit konkrétan rábizonyítani személyesen, de az ügyészség, a bíróság a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG alapján vád alá helyezte és elítélte őket. Különben a kollektív felelősség a román törvények alapján nem létezik.
A bíróság úgy határozott, hogy a "vétkesek" többek között Cováci Ioannak is 10.000 lej kártérítést kell fizessenek, aki halálra gázolta Csipor Antalt Ernyében és aki nem fizetett és nem lett megbüntetve Csipor Antal haláláért. A büntetés 1 év 4 hónap és 1 év 8 hónap között ítéltetett meg, munkahelyen való letöltéssel, amelyből 9 hónapot már börtönben töltöttek.
Az egyik vádlott, Tóth Árpád a sok lelki és fizikai megpróbáltatástól szabadlábra helyezése után nemsokára meghalt szívinfarktusban, 39 évesen.
A többi elítélt nagyon nehezen kapott helyett, ahol letöltse büntetését, egyesek Magyarországon kerestek menedéket, családjuk felbomlott. Visszatérve Covaci Ioan személyére, az ügyészség elfogadta mentségnek, hogy azért gázolta halálra Csipor Antalt és sebesített meg súlyosan még négy személyt, mert Ernyében megdobták a fejét egy kővel, és elvesztette eszméletét, nem is volt tudomása a gázolásról.
Ettől függetlenül tovább vezette a (kanyargós) úton a kocsit, 20-30 emberrel és kövekkel megrakva, egészen Marosszentgyörgyig, ahol a telefonon értesített emberek a faluból útját állták, kiráncigálták a kocsiból (teherautó) és megverték.
Az orvosi vizsgálat nem igazolta a feji ütést, de felmentették a vád alól.
II. Dossziészám: 5.230/1990, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Vádlott: Vajda Dominic (Domokos), 58 éves sáromberki lakos (Dumbravioara), súlyos szívbeteg, aki ellen nyomozás indult azzal a váddal, hogy egy kb. 14-20 tagú csoporttal együtt megtámadtak egy autót és megvertek 4 személyt, akiből kettő a pogrom miatt lett behozva a városba.
A nyomozást csak Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indították meg, mindketten április 4. és május 23-a között le voltak tartóztatva. Mivel bebizonyosodott, hogy egyikük sem tartózkodott a tett helyén aznap (Vajda Ferenc a faluban sem volt, Vajda Domokos végig annak a balesetnek a helyén volt és elsősegélyt próbált nyújtani, ahol D. Butilca halálra gázolta Gémes Istvánt), mindkettőt szabadlábra helyezték. Utána mégis pert indítottak, de csak egyedül Vajda Domokos ellen, közerkölcs elleni vétség miatt.
Teljesen hiábavaló volt 15 tanú vallomása, hogy el sem mozdult a halott mellől, akit ő talált meg, mégis Vajda Domokos 10 hónapra szóló, munkahelyen letöltendő büntetést kapott. Arra alapozott a vád, hogy az a két ember megismerte őt, aki felismerte Vajda Ferencet is, akit felmentettek vád alól.
Tehát ha 14-20 személy megállít egy teherautót, és a benne ülőket igazoltatják és megütik, akkor egyetlen ember felel, aki még ott sem volt.
Érdekes, hogy az autógázolás és a teherautó megállítása teljesen egy időben történt, kb. 600 m távolságra egymástól.
A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalomról, és nem is tettek le panaszt.
A 650-es számú ítélet ellen fellebbezett az ügyészség, és a Megyei Törvényszék az 1717/1991-es dossziéban, a 99-es határozattal megemelte a büntetést 1 év és 6 hónapra a munkahelyen való letöltéssel.
Természetesen nem vették figyelembe az elítélt felfolyamodását, akinek teljes ártatlansága bizonyítva volt.
III. 2.800/1990-es iratcsomó, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Az elítélt neve SZABADI FERENCZ szentimrei lakos, akit a 659/1990. számú határozat alapján 5 év börtönbüntetésre ítéltek alapfokon, mely végleges maradt, a Megyei Törvényszék 64/1991 számú ítélete által.
A vád ellene: munkahelyi visszaélés, testi sértés és közerkölcs elleni vétség, súlyosbított formában.
Az elítélt mint beteghordozó (brancadier) volt alkalmazva a megyei kórháznál, ahol szolgálatot teljesített március 20-án 7-15 óra között. Mivel hallotta, hogy mi történik a városban, 17.30 órakor visszament a kórházba, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a szolgálatban levőknek.
A kötelessége abban állt, hogy a mentőautóból kisegítse a sebesülteket, kivegye kezükből az ütő-vágó eszközöket, és tolókocsiban, lábon vagy hordágyon elszállítsa őket a szolgálatos orvos rendelőjébe. A két szolgálatos orvos (román és magyar) valamint az elítélt kollégái bizonyították a tárgyaláson, hogy nem hagyta el munkahelyét másnap reggel 9 óráig, végig dolgozott.
A vádiratban az áll, hogy a mentőautóban megverte Petra Iliét, aki megsérült a város központjában, és akit ezért vittek fel a kórházba. Egyetlen bizonyíték Szabadi ellen ennek a "sértett félnek" a vallomása, aki különben minden alkalommal mást mond, de azt mindenhol elmondja, hogy felismerte Szabadit először a fényképeken, amelyeket a rendőrségen mutattak meg neki. A dosszié első oldalán 2 levelezőlap nagyságú kép van (a félreértések elkerülése miatt), ahol bemutatják Szabadit civilben és munkaruhában. A törvényszéki orvosi papírt kb. 40 nap késéssel állították ki Petra Iliének, 8-9 nap alatt gyógyuló sérülésről, amit egy üzemi orvos által kiadott igazolás alapján adott ki a törvényszéki orvos. Az üzemi orvos is csak a 9. napon látta a sérülést, tehát a teljes gyógyulás napján.
Ennek az igazolványnak az alapján Szabadit kötelezték 45 napi munkabér kártérítésére Petra Ilie számára, akinek kézzel írt nyilatkozata szerint kb. 300-an indultak Hodákról megvédeni Erdélyt a magyaroktól, vasbotokkal felszerelve.
A másik vád Szabadi Ferencz ellen, hogy megütötte Gliga Florét az orra és az álla alatt a kórház folyosóján, míg az egyetemisták éppen kötözték, legalábbis ezt állította az egyik tanú.
Gliga Flore bevallotta, hogy a főtéren megdobták egy benzinnel töltött üveggel, mely megpörkölte a homlokát és a szemöldökét.
Törvényszéki orvosi igazolása van arról, hogy 5-6 nap alatt gyógyuló égési sebe van a homlokán és a szemöldökén, Szabadinak a rovására megítéltek 3 hónapi munkabért, mivel az ütése miatt Gliga Flore nem tudott dolgozni 3 hónapig. Különben nyugdíjas.
Szintén a két szolgálatos orvos (dr. Lupsa Nicolae és Salati Csaba) azt állították a tárgyaláson, hogy a szolgálatuk alatt a sürgősségi részlegen március 20-án 14 órától 21-én 8 óráig semmi incidens nem volt, és ha lett volna, lehetetlenség, hogy ők ne tudjanak róla. Különben Szabadi F. nagyon szolgálatkész dolgozó.
Mellette szól az aláírt ív is, amivel a mentőállomás sofőrjei igazolják, hogy a vádlott nem tartózkodott egyik mentőautóban sem, sőt, a mentőállomás átiratot küldött, hogy saját egészségügyi kádereik kísérik a kocsikat a színhelyre és onnan a kórházba.
A Maros Megyei Törvényszék nem halasztotta el a tárgyalást, hogy a legfelső törvényszék átköltöztesse a dossziét más megyébe, sürgősen el kellett ítélni Szabadi Ferenczet.
A tárgyaláson Orza Aurel megyei ügyész "neispravit, om de nimic" szavakkal illette Szabadi Ferenczet, aki soha azelőtt nem volt elítélve.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. Március 23.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (korabeli feljegyzések)
(Folytatás szombati lapszámunkból)
VI. Dosszié: 540/1991, a megyei törvényszéken
A vádlott: Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakos, aki különösen súlyos gyilkossági kísérletért lett a törvényszék elé állítva, mivel március 20-án egy hodáki embert, aki bottal jött a magyarságra támadni, és támadás közben leütötték, megrúgott.
A marosvásárhelyi orvosok szerint az az ütés, vagyis rúgás, amit a vádlott mért az áldozatra, nem veszélyeztette az életét, csak a többi ütés, amit másoktól kapott azelőtt, mégis a bukaresti törvényszéki véleményezés úgy mutatja, hogy az összes sérülés együtt veszélyeztették az áldozat életét. A szakértői véleményben azt is leírja az orvos, hogy a véleménye megfogalmazása előtt megnézte a videofilmet is, melyet egy írországi személy készített.
Folyamatban van a Legfelsőbb Törvényszéken a második elhelyezési kérés tárgyalása, amelynek döntése alapján marad az ügy Marosvásárhelyen, vagy máshol fogják letárgyalni.
A nyomozás alatt Cseresznyés Pált többször is kegyetlenül megverték, szándékosan kínozták.
A bírói testület és az ügyész nyíltan elfogult és átértelmezi a tanúvallomásokat, rendreutasítja a tanúkat, ha az igazat szándékozzák mondani.
A védelem kérését, hogy egy szakorvosi felülvizsgálat szülessen a meglevő orvosi kiértékelések alapján, mivel ezek ellentmondanak egymásnak, visszautasították.
Ha Marosvásárhelyen marad az ügy tárgyalása, nagyon szigorú kirakatbüntetés születik, amivel majd példát statuálnak (10 év börtön).
IV. Dossziészám: 3588/1990 a Marosvásárhelyi Bíróságról
1166/1990, a Maros Megyei Törvényszékről
Vádlottak: Hanzi Valentin és Galaczi József marosszentgyörgyi lakosok, akiket 4 évi börtönbüntetésre ítéltek köztisztviselő elleni sértésért, ami abból állt, hogy ittas állapotban összeszólalkoztak a polgármester-helyettessel, akit a lakosság akarata ellenére nevezett ki, és aki tisztséget töltött be a faluban 1989 decembere előtt is, és a veszekedés hevében megpofozták ezt az embert. Másnap már bocsánatot kértek és a "sértett fél" visszavonta feljelentését.
Hiába jelentette ki a sértett fél, hogy elismeri, a vita személyes ügyben történt, a törvényszék a büntetést csak egy évvel csökkentette, tehát maradt 3 év börtön.
A tárgyaláson Orza Aurel ügyész a két cigány származású elítéltet felháborodva küldte A…frikába, ami Ázsiának indult.
V. Dossziészám:1426/1991, Marosvásárhelyi Bíróság, 1069-es határozat
1851/1991, Maros Megyei Törvényszék 154
Az elítéltek neve: Papp Árpád, Füzesi András és Füzesi Albert, erdőcsinádi lakosok, akik a falu többi lakosával együtt kigyűltek március 20-án őrizni a falut, mivel oda is elért a hír, hogy a hodákiak fel akarják gyújtani a falvaikat.
A ténylegesen odajövő két kiskocsi utasait igazoltatni akarták, mivel a falun nem vezet út keresztül Régen vagy a Görgény mente felé, és innen indult a vita, melynek hevében tettlegesség ért az autóban ülő személyek közül hármat.
A falut őrizték és az eseményben részt vettek 200-300-an.
Állítólag ezek hárman próbálták csitítani a kedélyeket.
A tárgyaláson a vádlottak kibékültek a sértett felekkel, akiknek kifizették a kért kártérítést, és ezek visszavonták ellenük leadott panaszaikat. Alapfokon négy év börtönbüntetésre ítélték ezeket az embereket, és elég hosszú idő elteltével, 1992. január 8-án letartóztatták őket. A hivatalos vád: 321. cikkely, 2-es paragrafus Btk. és 217. cikkely, valamint 181-es cikkely Btk., vagyis testi sértés, rombolás és közerkölcs elleni vétség. A felfolyamodás tárgyalásán a megyei törvényszék tudomásul veszi, hogy nem létezik testi bántalmazás, sem rombolás, de fenntartják a közerkölcs elleni vétség súlyosbított formáját, és megmaradt a négy év börtön. Ami érdekes a tárgyaláson, hogy a három "sértett félből" kettőt börtönből kellett megidézni, akik lopás miatt voltak bezárva. Tehát: aki hazudik, az lop is, ahogy tartja a közmondás.
***
A megtorlás azonnal, március 20-a után megkezdődött, mivel már másnap összeszedték azokat a cigány férfiakat, akik a magyarok pártjára állottak, akiket saját társaik másnap besúgtak.
A 153/1970-es dekrétumot alkalmazták ezen személyek ellen, mely egy speciális törvény, és mely teljes kihasználást nyert Ceausescu idejében, mert azokat az egyéneket büntette, akik munkakerülőnek voltak nyilvánítva, és ilyen minőségben botrányt okoztak, verekedtek, prostitúcióval foglalkoztak vagy sértegettek.
A törvény hangsúlyozza, hogy értelme a szocialista rendszer védelmezése.
Az a 12 személy, akit ennek alapján büntettek meg, mind állandó munkahellyel rendelkezett, és semmilyen folt nem volt múltjukon.
Az 1708/1990-es iratcsomó alapján szabtak ki büntetést (1554-es ítélet): Horváth István – 5 hónap börtön, Puczi Kozák Béla – 4 hónap, Puczi Kozák Sándor – 3 hónap, Carcula György – 4 hónap, Kalló Géza – 4 hónap munkahelyen.
Ezeknek az embereknek a család ügyvédet fogadott és nem a maximum 6 hónap börtönbüntetést kapták, de ahol a családnak nem volt tudomása az esetről, ott mind 6 hónap börtönbüntetést kaptak, mert még a hivatalból járó védelmet sem biztosították. Pl. Kalányos János, Kurkuly Elek, Voika Dénes, Kalányos Ioan, Csikó Sándor. A dosszié száma: 1646, 1647, 1648, 1649/1990.
Megemlítendő, hogy ezen emberek szabadlábra helyezésük után nem kapták vissza munkahelyüket, pedig jó minősítésük volt.
Dossziészám: 5718, a városi bíróságról, 491/1991-es ítélet
1107/1991, a megyei bíróságon
A vádlott neve Máthé Lajos, akit szintén elítéltek közerkölcs elleni vétséggel 1 év és 6 hónapra, amit munkahelyen kell letöltenie, ugyancsak a március 20-i eseményekkel kapcsolatosan.
Jelenleg tárgyalja a Marosvásárhelyi Bíróság annak a négy embernek a helyzetét, akik Iklandon laknak, és kimentek az ernyei útra, hogy megpróbálják feltartóztatni a város felé autókon özönlő felfegyverzett embereket.
Ezen emberek: Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály és Vass Sándor, szintén a hírhedt 321-es cikkely 2. paragrafusáért a Btk. értelmében kerültek törvény elé.
Az ügyészségi iratcsomó száma 431/P/1990, de a tárgyalások már folynak a bíróságon, ítélet még nem született. (Dossziészám: 303/1992, Marosvásárhelyi Bíróság)
Ezek az ügyek kapcsolatban vannak a márciusi eseményekkel, és még vannak meglepetések előkészítve számunkra, amit alkalomadtán majd bedob az ügyészség, és majd megint bíróság elé lesz állítva 5-6 ártatlan ember különböző falvakból, ahányszor csak figyelmeztetni akarnak, hogy mi itt másodrendű állampolgárok vagyunk.
Több ilyen dosszié van félig készen az ügyészségen, csak az alkalomra várnak az elindításukkal.
Ezeken az ügyeken kívül, ahol egy megadott tárgy körül forog minden, vannak egészen semleges ügyek, de a megítélésükben, az elítélésükben a fontos szempont mindig a nemzetiség kérdése.
Ugyanazon bűntettért más-más büntetés jár, vagy ha valakit elgázolnak, megvernek, és ráadásul magyar nemzetiségű, akkor maga az áldozat a tettes vagy pedig nem kerül meg az elkövető. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Szent István-nap Fehér megyében
Kicsinek bizonyult a máskor túl tágas templom
Hagyományteremtőnek bizonyult a 2003-ban elindult akció, és a Fehér megyei magyarok immár nyolcadik alkalommal gyűltek össze Szent István napján.
A Fehér megyei RMDSZ által kezdeményezett rendezvény évről évre egyre nagyobb sikernek örvend.
Marosszentimre, Magyarigen, Verespatak, Alvinc, Boroskrakkó, Abrudbánya, Sárd mind olyan történelmi egyházhoz tartozó templom, amelyiknek már egyáltalán nincs, vagy nagyon kis létszámú gyülekezete van.
Magyarszentbenedek a nyolcadik település, ahol idén Szent István-napi ünnepségre került sor.
A magyarszentbenedeki református hívek szerették volna, hogy náluk legyen megtartva az ünnepi istentisztelet, de azért esett a választás az unitárius templomra, mert itt már nagyon kevés az unitárius felekezethez tartozó hívő. Reméljük, ők nem jutnak majd abba a helyzetbe, hogy olyan kevesen legyenek, mint unitárius testvéreik.
A rendezvény megszervezésében a kilenc unitárius mellett besegítettek a helyi és a nagymedvési reformátusok is.
Az ünnepség Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntőjével kezdődött. Az ökumenikus istentiszteleten igét hirdettek: Nt. Fülöp Dezső Alpár, ádámosi unitárius lelkész, Nt. Lőrincz Konrád felenyedi református lelkipásztor és T. Bilibók Géza, marosújvári római katolikus plébános. Orgonán kísért Balázs Győző, aranyosegerbegyi református kántor.
Az istentisztelet után ünnepi beszédet mondott Szőcs Ildikó, Bethlen Gábor kollégiumi igazgató, majd Nt. Veress Ferenc helyi unitárius lelkész bemutatta a magyarszentbenedeki egyházközség történetét. Az ünnepségen közreműködött Manneszes Márton, a Kolozsvári Magyar Opera tagja.
A máskor túl tágas templom ezúttal kicsinek bizonyult. Kb 150 személy fért be. Az istentisztelet után a templomudvaron felléptek az aranyosegerbegyi gyermekkórus, a bethlenszentmiklósi unitárius dalárda,a tordai Magyar Dalkör és a küküllődombói férfikar. Ezt követően megszólaltak a református templom harangjai és az ünneplő közönség, a mintegy 400 résztvevő átvonult a református templomba, ahol Nt. Páll Attila helyi református lelkipásztor fogadta őket. Röviden ismertette a református egyházközség utolsó 100 évét, illetve a templom történetét. Megszólaltak Gudor András és Krizbai Imre volt református lelkipásztorok és Bán Gyula volt tanító is.
Az ünnepség az unitárius templom udvarán zárult, ahol az ünneplő közönséget finom kalács és bor várta.
A rendezvény szervezői a Fehér megyei RMDSZ, a dr. Szász Pál Egyesület, a magyarszentbenedeki unitárius egyházközség, valamint a magyarszentbenedeki református egyházközség voltak.
Biró András. Nyugati Jelen (Arad)

A határon túli épített örökség megóvását szolgáló alap létrehozását tervezi a magyar kormány
A magyar kormány olyan alap létrehozását tervezi, amely több tárca anyagi hozzájárulásával a határon túli magyar műemlékek megóvásához nyújt majd segítséget, mondta Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Répás szerint az alap létrehozásáról elkezdődött már az egyeztetés az érintett tárcákkal. Az alap által finanszírozott műemlékvédelmi szakmai munkát a kormány a Teleki László Alapítványra bízná. Az előző Orbán-kormány idején már létezett egy hasonló alap, de azt a későbbi kormányok nem működtették, jegyezte meg a helyettes államtitkár.
Répás azután beszélt erről, hogy meglátogatta a küküllővári református templomot, és találkozott a helyi magyar közösséggel. A kora-középkori templom egyedi freskótöredékeit magyar állami segítséggel sikerült láthatóvá tenni. Répás a hét végén Marosszentimrén, Boroskrakkón, Magyarigenben, Szászsebesen és Gyulafehérváron látogatja meg azokat a műemlékeket, amelyek megóvásához a magyar állam is segítséget nyújtott.
A helyettes államtitkár szerint a műemlékek megóvása, felújítása lendületet adhat a turizmusnak, a magyar turisták látogatásai pedig a dél-erdélyi szórványmagyar közösségek identitástudatát is erősítik. MTI. Erdély.ma

Szent István napi szórványmentés
Idén is megtartja hagyományossá vált Szent István napi zarándoklatát az RMDSZ Fehér megyei szervezete. Ezúttal Szászsebes református templomába várják mindazokat, akik ezen a napon, augusztus 20-án szeretnék átérezni a közösségi összetartás, odafigyelés erejét. A szervezet alelnöke, Kerekes Hajnal az elmúlt nyolc év rendezvényeinek tapasztalatait, tanulságait foglalta össze.
Valódi közösségi igény hozta létre a Fehér megyében immár hagyományossá vált augusztus 20-i ökumenikus zarándoklatot. Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének alelnöke így emlékszik vissza a kezdetekre.
– 2002 januárjában kerültem a szervezethez. Akkoriban még építkeztünk, óriási fejetlenség volt, és mindezek közepette többen is megkérdezték: mit tervezünk augusztus 20-ra, hol és hogyan fogunk ünnepelni. Ez nagyon kellemetlenül érintett, mivel akkor még semmire sem volt lehetőségünk, de éreztük az igényt az emberek részéről. Az akkori elnökkel, Rácz Leventével osztottam meg aggodalmamat, aki elmesélte nekem régóta dédelgetett álmát: szervezzünk csoportos kirándulásokat azokra a helyekre, ahol a magyar templomokat már csak alig-alig vagy egyáltalán nem látogatják, mert megfogyatkoztak a hívek, és tartsunk ott istentiszteletet. Ebből született meg végül az ünnepi zarándoklat gyakorlata – idézte fel az alelnök, aki szerint az első ilyen jellegű rendezvény 2003-ban kudarcosan indult, de végül gyönyörűen sikerült.
– Sok szervezési nehézséggel néztünk szembe, és nem is számítottunk ekkora érdeklődésre. Elsőnek Marosszentimre templomába látogattunk el, előzőleg kimentünk, egyeztettünk a lelkipásztorral, takarítottunk. Arra azonban egyáltalán nem számítottunk, hogy a rendezvényre zsúfolásig telik a templom. Ott jöttünk rá arra, mekkora igény él az emberekben, hogy közösségben ünnepeljék Szent István királyunk napját. Az érdeklődők el sem fértek a templomban: mintegy kétszázan álltak kint az udvaron, ott énekelték a Himnuszt. Felemelő pillanatok voltak – emlékezett Kerekes Hajnal, aki szerint annak ellenére volt sikeres az első rendezvény, hogy akkor még nem sikerült neves művészeket megnyerniük, és helyi versmondók, énekesek vettek részt.
– Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban című költeményét egy helyi versmondónk tolmácsolta, a Hazám, hazám című áriát is helyi énekesünk adta elő, de ez cseppet se vont le értékéből. Persze, ma már egyre gyakoribb, hogy neves művészek, színészek vállalják a fellépést az istentiszteleteken. Igyekszünk minél több lelkészt is bevonni, elsősorban mindig a környékbelieket hívjuk, bármely felekezethez tartozzanak is, hiszen a zarándoklat ökumenikus – mondta a szervező.
Az elmúlt évek során több olyan szórványtelepülésen jártak, ahol már alig élnek magyarok, de a kis, sok esetben romos templomok még befogadják a gyakran 500 fős tömeget.
– Minden zarándoklat emlékezetes marad valamiért. 2006-ban Alvincen jártunk, ennek a hajléknak a klenódiumai több száz évesek. Mindenképpen meg akartuk mutatni ezeket a kegytárgyakat az embereknek, ezért úrvacsoraosztást is hirdettünk. Úgy is fogalmazhatunk: ez valódi Fehér megyei úrvacsoraosztás volt, hiszen a kenyeret Magyarlapádon sütötték, a bor pedig a Küküllő mentéről származott. Az alvinci templom egyébként nagyon romos állapotban van, a szószéke romhalmaz, ebben a környezetben Kilyén Ilka színművész valóságos angyalnak tetszett. Leírhatatlan élmények ezek. Át kell élni őket – idézte fel az alelnök, hozzátéve: az alvinci templomban padok sincsenek, a busz csomagtartójában vittek ki száz széket. A gyakorlat egyébként az, hogy az ilyenkor begyűlt perselypénzt a templom karbantartására ajánlják fel, volt már eset, hogy két gerendát tudtak vásárolni a pénzből, ami bármily csekélységnek is tűnik, néha nagyon sokat jelent.
– Már a helyi polgármesterek, megyei tanácsosok is figyelemmel követik, merre járunk, és több támogatást folyósítanak, ha tudják, hogy jövünk. Szentbenedeken kitakarították az árkokat, Asszonynépén a templomot is rendbetették. Kell is, hiszen az egész környékről jönnek ilyenkor vendégek, Kolozs és Maros megyéből, Déváról minden évben érkeznek. Verespatakra, az unitárius templomba Magyarországról is érkeztek – mondta az alelnök. Az említetteken kívül jártak Magyarigenben, Boroskrakkóban, Abrudbányán, Sárdon. Idén Szászsebesen ülik meg augusztus 20-át, a történelmi magyar egyházak képviselőinek ökumenikus istentisztelete és kulturális program biztosítja az ünnepi hangulatot, az összetartozás élményét.
– A rendezvényünk kinőtte magát. Ma már sokak számára magától értetődő program az augusztus 20-i Fehér megyei zarándoklat. Igaz, a Kolozsvári Magyar Napok némileg átfedi a programunkat, de évekkel ezelőtt még mindenki Budapestre ment Szent István napot ünnepelni. Nem baj, örülnünk kell annak, hogy van választási lehetőség. Egyébként is azt szoktam mondani: ha csak annyian lennénk, hogy mindannyian elférünk a Lánchídon, régen rossz lenne…
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Szászsebes – Az utolsó követ is meg kell őrizni
Szent István–napi szórványtalálkozó
Egy álom vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor Rácz Levente RMDSZ-elnök ötlete nyomán Marosszentimrén a megye magyar közössége az elhagyatott református templomban ünnepelt. Augusztus 20-a volt. Ezt követően évente mindig valahol a „mélyszórványban” volt az ünnep, és lassan új hagyomány született. Ott voltunk többek között Magyarszentbenedeken, Alvincen, Magyarigenben, Boroskrakkón, Sárdon és utoljára Asszonynépén. Idén buszok és személyautók tucatjai hozták a zarándokokat Szászsebesre, az ősi szász fészekbe, a ma is létező református közösség gyönyörű, felújított templomába. A szórványzarándoklatokban nemcsak a találkozások öröme, az örökségünkkel való törődés volt megragadó, hanem az is, hogy nyitás volt ez a javából. A magyar vándorlást a többségi helyi közösségek is érzékelték, értékelték, és egyre inkább odafigyeltek rá.
Templom- és várostörténet dióhéjban
A református templom történetét Gudor Botond vendégfogadó lelkipásztor ismertette. A Gyulafehérvártól 14 km-re fekvő Szászsebes először 1245-ben Mühlbach néven jelent meg hivatalos iratokban. Módos szász telepesek lakták, akik 1387 után Erdélyben elsőként építették meg városuk erődítményét. A város 19–20. századi fellendülése Johann Schöpp polgármesternek köszönhető. Szász Domokos püspöksége idején a reformátusok számának növekedése (1900-ben kb. száz fő) indokolta az istenháza megépítését. Alapítványt hoztak létre, és 1902–1903-ban, a várfalakon kívül, közadakozásból épült fel a neogótikus templom, amelyet 1904-ben szenteltek fel. Gudor András szolgálata idején (1997–1998) újították fel, idén pedig az önkormányzat támogatásával kisebb frissítési munkálatokat végeztek rajta. A falon elhelyezett emléktáblán olvashatók a templom történetének adatai.
A magyar közösség élete a sepsiszéki székelyek középkori betelepedésével, a katolikus egyház főesperessége révén teljesedett ki. A városban ma is ferences rendház működik, amelynek középkori ablakait a turisták gyakran megcsodálják. Az evangélikus templom szentélye Luxemburgi Zsigmond korabeli budai kőfaragó műhelyének nyomait viseli. Itt halt meg I. János királyunk (1540. júl. 17/21), akit végül Székesfehérváron temettek el. Ezután fia, János Zsigmond unitárius fejedelem uralkodásával indult be az önálló erdélyi fejedelemség. Szászsebes a középkori emlékek mellett ma a terek városa, és ez méginkább így lesz jövőre, amikor befejezik a terelőút megépítését. A lelkész szerint a mai 26 fős gyülekezet nem tudja megtölteni a templomot, de időről időre, nagy ünnepek idején ez mégis megtörténik. A tanulság pedig az, hogy „az utolsó követ is meg kell őrizni.”
Ünnepi pillanatok
Az augusztus végi kánikulában a templom hűvöse sem hozott enyhülést az ünneplőknek. Ökumenikus szellemben hirdetett igét Somogyi László székesfehérvári református lelkipásztor, Bíró Attila kökösi unitárius lelkész és Szabó Dénes nagyenyedi római katolikus esperes-plébános. A kántori szolgálatot Szabó Zsombor tordai kántor látta el. Minden prédikációt és imát a nemzeti ünnepünk körüli gondolatok hatottak át.
Magát az ünnepséget a templomkert fáinak árnyékában, hirtelen felszerelt erősítők segítségével tartották meg. Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az egyházi és világi vendégeket, többek között Kovács Pétert, az RMDSZ országos alelnökét és Carmen Tomşát, a szászsebesi gazdasági hivatal igazgatóját. Kiemelte, hogy az eltelt évtized ünnepein Gudor Botond több alkalommal volt vendégfogadó lelkész, hiszen ő igazán törődik az apadó gyülekezetű templomokkal. Ünnepi beszédet mondott Józsa Miklós nyugalmazott nagyenyedi magyartanár. Kiemelte Szent István intelmeit, ami mai napig is forrása a keresztény erkölcsiségnek. – Az Úr nem távozott, itt maradt, és a Fehér megyei magyarság megfogyatkozva bár, de létezik, és élni akar. A mára ünnepi díszbe öltözött templom is ezt igazolja – mondta a szónok.
Kovács Péter felhívta a figyelmet: mi egyediek vagyunk abban, hogy ünnepeinken is szomorkodunk. Majd egy fordulattal két szép, derűs Szent István-legendával ajándékozta meg a hálás közönséget.
A beszédeket a helyiek kedves kínálgatása, vendéglátása közepette rövid kultúrműsor követte. Fellépett Katona Kinga (Assissi Szent Ferenc éneke) és Gánya Ervin (Szent István-himnusz), a vargyasi szavalókör tagjai. Rövid műsorral készültek a tordai és a székelykocsárdi református egyházközségek kórusai, valamit Nagy Levente és barátai zenekara és énekese Kökösről. Szászsebesen ezúttal a jelenben futott össze a múlt és a jövő. Aznap délután Kolozsváron is jelen voltunk a Főtéren, abban a hangulatban, amit Moravetz Levente kiváló produkciója keltett. Miközben még bennünk élt a szászsebesi hangulat, Kolozsváron hangzott el: Zrínyi a várból tört ki és a halálba rohant, a mai kolozsváriak kiáramlottak a Főtérre, mert élni akarnak. Ami Kolozsváron, Erdély fővárosában zajlott, az nagyon sok helyen Erdélyben, például a tízszer kisebb Nagyenyeden is beindult, ha szerényebben is. Nevezzük nyitásnak arra a szabad térre, ahol közösségként létezhetünk, lélegezhetünk, és ahol keressük, óhajtjuk a többségi partnerséget. Ezt igazolta a kolozsvári és a szászsebesi ünneplés is.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Bod Péter nyomában a dél-erdélyi szórványban
Kálnoki IKE-sek és presbiterek – a helybeli református egyházközség és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület szervezésében – egy napon felkerekedtünk, és elindultunk, hogy utánanézzünk a Dél-Erdélyben élő magyarok sorsváltozásának, és annak, hogy a valamikori erős magyar közösségeket milyen történelmi-politikai forgószelek szórták szét, szívták ki az életnedvét, -kedvét.
Eddig csak hallottunk a szászvárosi református kollégium kényszerű eladásáról, a fogarasi magyarság zsugorodásáról, az őraljaboldogfalvi református templom kulcsát őrző román tanítóról, a magyarigeni magyarság Avram Iancu által vezetett lemészárlásáról. Közelről akartuk érezni a történelem szelét, amelyik Dél-Erdélyben átformálta, szétszórta vagy éppen elpusztította az ott élő magyarokat. Az a kíváncsiság is élt bennünk, hogy vajon milyen erő tartja meg a dél-erdélyi szórványban szolgáló lelkipásztorok, orvosok, értelmiségiek küzdeni akarását, szolgálatkészségét, hűségét? Az erősebb, nagyobb dél-erdélyi magyar közösségek öröméből-küzdelméből is szerettünk volna tanulni. Meg Bod Péter is hívott: „Gyertek, lássátok meg, milyen sorsra jutottunk itt, Hegyalján, tanuljatok ebből, és vigyázzatok a nyelvetekre, iskoláitokra. Becsüljétek meg az értetek küzdőket és úgy ragaszkodjatok Istenhez, mint a szőlővessző a tőkéhez.” Idős Szegedi László, Bod Péter XX. századi utóda Magyarigenben, a kövek és emlékek lelkipásztora is biztatott: „Gyertek, mert itt, a szórványban, a bánat és szomorúság között megerősödhettek az Úr Istenbe vetett reménységben, és abban a hitben is, hogy a borús idők után jó idők is jönnek, a nyomorúság után öröm is fog jönni.” Engedtünk a hívásnak, és felkutattunk huszonöt dél-erdélyi települést: Lorántffy Zsuzsanna, Árva Bethlen Kata és Babits Mihály Fogarasát, az 1848-as vízaknai csaták helyét, az egy utcában négy templomot építő (szász evangélikus, román, magyar, német nyelvű római katolikus, református, görögkeleti), Orth István képzőművész által színezett Szebent, az elrabolt református kollégiumú, gr. Kun Kocsárd és gr. Kuun Géza által dédelgetett Szászvárost, az elrejtőzött Hátszeget, az értéksugárzó magányába húzódó, valamikor a Kendeffyek erejéből élő Őraljaboldogfalvát, a pusztulással, letűnt dicsőséggel, élni akarással keveredő levegőjű Vajdahunyadot, ahol a várban Zsargó János református lelkipásztor kalauzolt hozzáértéssel, az ősi székely rend szerint élő Rákosdot, a dél-erdélyi magyar szórvány lüktetését-értelmét biztosító Dévát, Piskit, ahol az egyetlen református konfirmándus sem tud magyarul, a történelem viharai ellenére mindig újrakezdésre képes, de a természet csapásaiba belefáradt és elnéptelenedett Alvincet, Erdély legyengült szívét, a fejedelmi Gyulafehérvárt, az 1848-as szabadságharcban Avram Iancu seregei által feldúlt és lemészárolt Sárdot, Boroskrakkót, Magyarigent, a Bod Péter szellemét ápoló zarándokhelyet, a felüdítő szórvány-oázist, az összetartó Vajasdot, az árván maradt, Jékely Zoltán által megsiratott Marosszentimrét, a történelem során ötször elpusztított és ötször talpra állt református fellegvárat, Nagyenyedet, a majdnem teljesen magyarlakta, életerőt, hitet sugárzó Magyarlapádot, a Bethlen grófok bölcsőjét, Bethlenszentmiklóst, a vendégszerető, hangulatos óvárosú Medgyest, a marasztaló, többnyelvű, ugyancsak élni akaró szász-székely határvárost, Segesvárt, a Petőfi-zarándokhelyet, Fehéregyházát, a szórvány diákokat átölelő, küzdelmes életű Kőhalmot és Árva Bethlen Kata lelki tusáinak, értékteremtő szolgálatának színhelyét, Olthévizet. Hullámzó érzéssel jártuk végig a tragédiák és újjászületések, a küzdelmek és reménységek színtereit, a dél-erdélyi magyar szórványokat. Szembesültünk az elvakult gyűlölet évszázadokra kiható pusztító erejével, a beolvadás egyre fenyegetőbb jelenlétével. Találkoztunk elnémult, csak az üres templomában és sírköveiben élő gyülekezetekkel, még magyarul imádkozókkal, a magyar szóra felcsillanó könnyes tekintetekkel. Beszélgettünk aggódó idősekkel, reménykedő, tanulni, itthon maradni akaró fiatalokkal. A szálláshelyeinken, Szebenben, Déván, Gyulafehérváron és Segesváron úgy éreztük: egy család vagyunk. Egy nagy család, amelyikben egymásra vagyunk utalva. Erőt, reménységet merítettünk a lelkipásztorok, presbiterek, templomukat javító utolsó őrállók, kétkezi munkások küzdelmeiből, mosolyából, kitartásából. Mi, tömbben élő székelyek, akik mindezt láttuk, megdöbbentünk, mert nem tudtuk elképzelni, hogy a szórvány magyar élet mennyivel jóval nehezebb, mint a miénk. Ott nem azon gondolkodnak a szülők, hogy milyen iskolát válasszanak a gyerekeiknek (az iskolaválasztás nagyon fontos!), hanem azon, hogy egyáltalán iskolát teremtsenek, vagy az egyetlen meglévőt miként tartsák fenn. Rádöbbentünk: még jobban kell ragaszkodnunk a mi Atyánkhoz, édes anyanyelvünkhöz, templomainkhoz, iskoláinkhoz, egymáshoz, minden lelki, nemzeti értékünkhöz. Figyelmeztetést is kaptunk: ha nem vigyázunk, mi is elszórványosodhatunk. Ha nem lesznek önfeláldozó, a nemzetükért küzdő, éles látású, tiszta erkölcsű, családjukat szerető vezetőink, akkor majd Székelyföld is szórványemlékhellyé válhat. Székelyföld etnikai összetétele felborulásának veszélyére Bedő Albert, a magyar erdészet atyja is felfigyelt. A XIX–XX. század fordulóján tömegek szegényedtek el és vándoroltak külföldre, főként Amerikába. A kivándorlás a székelyek körében is nagy méreteket öltött. 1899-ben Marosvásárhelyen megalakul a Székely Egyesület, melynek a Kálnokon nyugvó államtitkár, főerdőmester, Bedő Albert volt az elnöke. Az egyesület a következő célkitűzésekkel indult útnak: 1. tárják fel a bajok társadalmi- gazdasági gyökereit, orvosolják a gondokat, 2. a székelyeket tartsák helyben, 3. az ősi székely szálláshely etnikai jellegét őrizzék meg. Az ötnapos felmérő-tapasztalatszerző kirándulás mély nyomokat hagyott bennünk, kálnokiakban. Kívánjuk, minél több székelyföldi bátorkodjék bebarangolni ezeket a vidékeket. GÖDRI MIKLÓS SZABOLCS kálnoki református lelkipásztor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)