Saját birodalomra tettek szert Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium bentlakó kisdiákjai a 2006–2007-es tanévre kialakított I–VIII. osztályos bentlakásban. Az Erdélyi Református Egyházkerület egymilliárd régi lejes támogatása egyetlen visszakapott épület renoválását sem fedezte, viszont elégnek bizonyult a Bagolyvár (Ókollégium) emeletének teljes felújítására. Átépítés nem történt, csak a folyosót osztották kétfele. Jelenleg 15 lakója van a Bagolyvárnak s jó részük a mélyszórványból érkezett. Nagylak, Maroscsúcs, Medvés ötödikesei eddig a szomszédos falu román tannyelvű iskolájába jártak. A nyaranta megrendezett szórványtáborban ismerték s szerették meg a kollégiumot. /Takács Ildikó: A kisdiákoké lett a Bagolyvár. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 23./

Mivel szórványvidékben élünk, legfontosabb célkitűzésünk az anyanyelv ápolása kulturális rendezvények szervezésével – mondta Király Edit, a Fehér megyei EMKE elnöke. A Fehér megyei EMKE az RMDSZ-szel együttműködve rendezvénysorozatot indított el Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban 2005-től kezdődően, a szórványban elő magyar gyerekek számára azokon a településeken, ahol nincs semmilyen magyar nyelvű oktatási forma – sem óvoda, sem iskola. Megyei szinten 12 településén – Szászsebes, Tűr, Alsókarácsonyfalva, Magyarkapud, Solymos, Magyarszentbenedek, Magyarsüllye, Hari, Maroscsúcs, Szászvesszős és Enyedszentkirály – van hasonló helyzet. Ezeken a településeken az anyanyelvvel való kapcsolat csupán a család és az egyház körében valósul meg. Minden évben az RMDSZ segítségével Mikulás-napot szerveznek Enyeden, ahol az említett településekről részt vesznek a gyerekek. Rövid verseket, népmeséket, mondókákat és népdalokat tanulnak és gyakorolnak, amit aztán az enyedi ünnepségen mutatnak be. Ajándékcsomagot kaptak a gyerekek, amiből sohasem hiányzott a magyar mesekönyv. A mesekönyvek adományokból gyűltek össze. Sikeresek voltak a 1956-os megemlékezések is. Felkeresték azokat az eléggé leromlott állapotú templomokat is, ahol már nincsenek hívek. Nagyenyeden heti rendszerességgel működik az EMKE-klub, helytörténeti témájú, vetítéssel egybekötött előadásokkal. /Szakács Bálint: Nem a látványosság a fontos. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./

Fehér megye legészakibb, a Maros bal partján fekvő falujában, Maroscsúcson Gáspár János, a nagyenyedi tanítóképző alapító igazgatója, jeles pedagógus, tankönyv- és pedagógiai író, tanfelügyelő, a modern magyar gyermekirodalom megalapítója emlékére december 27-én emléktáblát lepleztek le az új parókia falán. Gáspár János 1816. október 27-én született Torockószentgyörgyön, tizennégy évig volt a nagyenyedi kollégium kiváló tanulója. Egy ideig Kemény Zsigmond szolgadiákja, majd tizenkét éven át a Zeyk család házitanítója. Tanítványaival bejárta az akkori Magyarországot és Nyugat-Európa nagyobb városait. Egyetemi tanulmányait Berlinben végezte. Kolozsvárt az ő kezdeményezésére alapították meg a Kolozsvári Nevelői Kört, Gáspár János úttörő szerepet vállal a hazai tankönyvírásban. 1858 szeptemberében megválasztották az újonnan alakult nagyenyedi tanítóképző igazgatójának, majd egy évtized múlva Alsó-Fehér és Küküllő vármegyék „első osztályú tanfelügyelője” és királyi tanácsos lesz. Gáspár irodalmi munkásságának legkimagaslóbb alkotása a három kiadást megért (1848, 1855 és 1863), olvasni még nem tudó gyermekek számára összeállított Csemegék című gyűjteménye, amellyel megalapozta a modern magyar gyermekirodalmat. Gáspár János 1892. március 6-án halt meg Nagyenyeden. Földi maradványait maroscsúcsi udvarházának közelében helyezték a családi sírboltba. /Józsa Miklós: Gáspár Jánosra emlékeztek Maroscsúcson. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./

Maros menti falvak egykori leírása
A Nagyenyeden megjelenő Közérdek című hetilap 1893-as évfolyamát tanulmányozva, Alsófehérmegye északkeleti részének, vagyis a marosújvári járás felső részének ismertetése utazási modorban című folytatásokban megjelent leírás vonta magára a figyelmemet. Szerzője Szabó Gyula maroscsúcsi állami iskolai tanító. Kilétéről, sajnálatos módon, semmit nem sikerült azonosítanom. Írása alapján viszont kijelenthető, hogy értelmes, jól felkészült, sokoldalú ismeretekkel rendelkező pedagógusról van szó, aki kellő szakértelemmel vizsgálta és vetette papírra az útjába ejtett falvak történelmi múltjának legfontosab vetületeit, korabeli állapotának pillanatnyi helyzetét.
A szerző, írása bevezető részében, vagy ahogy maga nevezi, az Előismertetésben a marosújvári járásban levő 5 körjegyzőséget ismerteti. Így a nagylaki körjegyzőség Hari, Nagylak és Káptalan falvakat, a maroscsúcsi Koppáns, Csúcs, Gabud és Gezse helységeket, a csekelaki Batiz, Csekelaka, Czintos, a magyarbükkösi Bükkös, Istvánháza, Ozd, Lándor, Gambucz, míg a kutyfalvi Kutyfalva, Szentjakab, Oroszi, Péterlaka helységeket foglalta magába. Ezen falvak közül Nagylak, Káptalan, Maroskoppánd, Csúcs, Gezse, Oroszi, Kutyfalva a Maros völgyében, annak bal partján, a többi az ózdi patak völgyében és annak jobb és bal oldali mellékvölgyeiben, Hari pedig a forrói völgyben helyezkedik el. Ezen falvak határainak terjedelme 36 163 kat. hold, melyből a falvak területe 754 hold 607 négyzetöl, szántó 16 733 hold 18 négyzetöl, kaszáló 5253 hold 1290 négyzetöl, legelő 6212 hold 627 négyzetöl, erdő 4876 hold 393 négyzetöl, szőlő 598 hold 415 négyzetöl, nádas 30 hold 987 négyzetöl, terméketlen 1706 hold 612 négyzetöl. E falvakban 2527 házban lakott 12 138 lélek, nemzetiség szerint: 4635 magyar, 92 német, 7262 román, 332 egyéb nemzetiségű. Vallás szerint: római katolikus 192, görög katolikus 5943, görög keleti 1651, református 3916, lutheránus 18, unitárius 43 és mózesvallású 176.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Maros menti falvak egykori leírása
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 11-I SZÁMÁBÓL
Gabud
A 665 lelket számláló, kétfelekezetű, teljesen román falu szőlőktől környékezve, sűrű gyümölcsösök között terül el. Eldugott elhelyezkedése miatt nemesség nem lakott benne. Teljesen jobbágyfalu volt, mindig a csúcsi birtokosoké. Régente pedig a Tomori, Ugron, Bánfi, Horda birtokosok kezén volt. Határa 1767 hold vizenyős, sovány, agyagos talaj, száraz időben búzát és kevéske törökbúzát terem. Lakóit nem bírván táplálni, a gezsei, csekelaki, csúcsi, koppándi határon voltak kénytelenek dolgozni. Határuk gyengeségét pótolta a 32 hold gyümölcsös és 43 hold szőlős, melyet elég szorgalmasan, de annál kevesebb szakértelemmel gondoztak. Ezért, egyedül a besztercei szilva kivételével, sem gyümölcsük, sem boruk nem remekelt.
A helybeli népszokásról pedig az alábbiakat jegyezte föl Szabó Gyula maroscsúcsi állami iskolai tanító: „Itt szokásban van karácsonyi ünnepek alkalmával a »Csillag« (mely a keleti bölcseket Jézus szülőhelyére vezérelte) hordozás és a »Turka« táncolás. A csillag borzos, egy vastag papirból ügyetlenül össze tákolt csillagot ábrázolni akaró valami, melyet »Tri crai de la rasaritu« kezdetű ének kiséretében mutatnak be pár krajcár honoráriumért. A »Turka« egy szeszélyesen felöltöztetett, tollukkal, rongyokkal, zörgökkel felcifrázott legény, kit a »kezes« vezet és táncoltat, kezében egy madárcsőrben végződő botot tart, arra támaszkodva végzi ügyetlen medve táncát, egy színes ágyterítőbe annyira be van burkolozva, hogy csak szemeit lehet a meghagyott két lyukon látni. Madárcsőrével folyton kelepel s csipdéseivel ösztönzi a »zsupinu gazdat« egy pár krajcár adására, mit csőrével vesz el és tesz a »kezes« kezébe. Az így összegyűjtött pénzmagból tartanak ünnepi befejező pálinka ivást.”
Szabadság (Kolozsvár)