Kánikula Háromszéken is
Harmadfokú, vörös jelzésű hőségriadót bocsátott ki tegnap a meteorológiai intézet tizenöt nyugati megyére, az ország többi részére pedig – így Háromszékre – másodfokú (narancssárga jelzésű) figyelmeztetés érvényes. A riasztás mára és holnapra szól, de a hőség vasárnap is tart. Sepsiszentgyörgyön a lehetőségekhez mérten készülnek a szélsőséges melegre. Közúti forgalomkorlátozást vagy más hasonló intézkedést nem kellett még bevezetni, noha már több napja a megyében is magas hőmérsékleti értékek a jellemzőek.
A meteorológiai intézet jelzése szerint Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár, Temes, Szilágy, Máramaros, Krassó-Szörény, Arad, Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben, Hunyad, Dolj és Mehedinţi megyében várhatóan 39 és 42 Celsius fok közötti hőmérsékletekre lehet számítani, míg a többi megyében 36–39-re.
Sepsiszentgyörgyön a csúcs¬hőmérséklet várhatóan nem haladja meg a 39 fokot, a kevés zöldövezettel rendelkező, sűrűn beépített városrészeken, lakótelepeken viszont előfordulhat, hogy a hőmérő ennél többet mutat.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: igyekeznek segítséget nyújtani a kánikulában, egyelőre egy ivóvíz-automatát helyeztek el a városháza előtt, a főtéri szökőkutak állandó jelleggel üzemelnek, az Erzsébet parkban pedig két ivóvízkút is a lakosság rendelkezésére áll. A központban nem látták indokoltnak árnyékolók felszerelését, mivel be lehet húzódni a parkba a hőség elől. Értesülése szerint a városi közüzemek hamarosan egy párakaput is elhelyez a parkban a felfrissülni vágyók számára. Az eszközt két évvel ezelőtt már használták. A köztisztasági vállalat, a Tega Rt. útlocsoló járművei állandó jelleggel járják a várost, főképp a főútvonalakat és a poros, köves szakaszokat. Tekintettel az érkező még nagyobb hőségre, a locsolást kiterjesztik azokra a lakónegyedekre is, ahol kevés a zöldövezet. Felvetésünkre, hogy nem lenne-e hasznos sátrakat felállítani a város területén, ahol ivóvízhez juthatnak az emberek, Tóth-Birtan Csaba elmondta: légkondicionált sátrakkal nem rendelkeznek, a berendezés nélkül pedig a ponyva alatt tartózkodni talán rosszabb, mint a szabadban, arról nem beszélve, hogy az ivóvizet sem lehetne megfelelő körülmények között tárolni. Nicoleta-Marin Tolvaj rendőrségi szóvivő megkeresésünkre elmondta: noha már hétfőtől egyre emelkedik a hőmérséklet, a közúton nem kellett semmilyen korlátozást bevezetni, illetve más, a meleg miatt bekövetkezett incidensről sem tudnak.
A megyei sürgősségi kórházban tegnapig nem jegyeztek kánikula miatti eseteket. A sürgősségi osztály mindenesetre felkészült – tájékoztatott András-Nagy Róbert.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Össze kellene fogjon a szakma és a politikum
Gondban a magyar oktatás
A székelyföldi magyar nyelvű iskolahálózatról és annak állapotáról, az oktatás terén kibontakozott válságról és fejlesztési elképzelésekről volt szó azon az előadáson, melyet Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnöke tartott a III. Székely Kongresszuson.
Ennek során megtudhattuk, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a romániai magyar nyelvű oktatásban az óvodától a középiskoláig résztvevő gyermekek száma 155–162 ezer között mozog. Ebből mintegy 96 810, vagyis csaknem kétharmada Székelyföldön tanul. Közülük 19 850 óvodás, 57 018 általános iskolás, 16 003 középiskolás és 3939 szakiskolás, ami egyértelműen az elméleti oktatás túlsúlyba kerülésére utal. Ezek az arányok pedig nagyjából Kovászna, Hargita és Maros megyékre lebontva is azonos módon alakulnak, ami, ha így marad, akkor már középtávon súlyos szakemberhiányhoz vezet. Változtatni azonban csak tanácsadás és ösztönzés által lehet, mely téren jelenleg óriási hiányosság mutatkozik.
Ami a jogi személyiséggel rendelkező és hozzájuk rendelt tanintézmények számát illeti, Kovászna megyében 77 önálló egységhez 234-et rendeltek hozzá, Hargita megyében 133-hoz 248-at, míg Maros megyében 99-hez 320-at. Látható, hogy az összevonások által létrejött iskolaközpontokhoz túlzottan sok intézmény tartozik, ami megkérdőjelezi a hatékonyságukat, hiszen egyetlen személy vezeti őket. Ráadásul Maros megyében a magyar nyelvű tanintézmények kettős hátrányban vannak, ugyanis sok esetben az iskolaközpontok román oktatási nyelvűek, vagyis az igazgató is román anyanyelvű, s így képtelen átlátni és átérezni a magyar nyelvű tanítás esetleges gondjait. Éppen ezért sürgősen változtatni kell ezen a helyzeten, ami viszont politikum dolga, hangsúlyozta az RMPSZ-elnök. A romániai, illetve a székelyföldi magyar nyelvű oktatás sajátos gondjain kívül az oktatásban mind világszinten, mind Romániában válság bontakozott ki, ami fokozza ezeket. Általános vélekedés szerint ugyanis az iskola egy konzervatív, felépítésében és módszereiben egyaránt elavult intézmény, mely nem felel meg a kor követelményeinek és elvárásainak. Az oktatási rendszeren és tanítási módszereken változtatni kell tehát, azonban nem mindegy, hogy ez miként és milyen irányba történik.
Az előadó elképzelése szerint a széleskörű digitalizálás elkerülhetetlen, ami viszont óhatatlanul a hagyományos oktatási helyszínek megszűntetéséhez és a szakirodalomban progresszívnek (haladó, fejlődést biztosító) nevezett új helyszínek kialakításához vezet. Lehetővé kell tenni ugyanakkor az információ többirányú és különböző forrásokból történő áramlását a diák felé oly módon, hogy a tanulás ne egy unalmas folyamat legyen, hanem kíváncsiságfelkeltő és tudatserkentő cselekvés.
Szakmának és politikumnak kéz a kézben kell haladnia a magyar nyelvű oktatás terén felmerülő gondok megoldása, valamint egy versenyképes és a kor követelményeinek megfelelő iskolarendszer kialakítása érdekében. Még akkor is, ha a politikát az oktatásban jártas emberek képviselik – fogalmazta meg zárszóként, tapasztalatokra alapozott véleményét az előadó.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzetbiztonsági veszélyt kiáltanak a román vezetők (Marosfői Nyári Szabadegyetem)
A Hargita és Kovászna megyei román egyesületek képviselői arra figyelmeztettek tegnap a Marosfői Nyári Szabadegyetemen, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak, mert egyre komolyabb kihívás számukra, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat, ezért a román államnak határozottan fel kellene vállalnia gondjaik megoldását.
A megbeszélések során több felvetés is elhangzott, többek között Florentina Teacă tanárnő, a Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ képviselője kifejtette, hogy átfogó nemzeti stratégia kidolgozására volna szükség a „kisebbségben élő”, román nemzetiségű állampolgárok „nemzeti identitáshoz való alkotmányos jogainak biztosításához” és ezeknek a jogoknak a szabad gyakorlásához. A tanárnő szerint egy, a kisebbségben élő román közösségek jogait képviselő ügyosztály létrehozása mellett államfői és miniszteri tanácsosokat kellene kinevezni, akik folyamatosan felmérnék a helyi román közösségek helyzetét, és időszakos beszámolókat készítenének, amelyek alapján különböző törvényeket kellene hozni, és intézkedéseket kellene foganatosítani a román érdekek jobb érvényesítéséért.
Gheorghe Baciu, a Népi Mozgalom Párt Kovászna megyei szenátora szerint a román államnak konkrétan fel kellene vállalnia az itteni románok problémáinak megoldását, ezért felszólította a román politikai erőket, hogy közösen lépjenek fel ennek érdekében. „Ha mi Hargita, Kovászna és részben Maros megyében is kisebbségben élünk, nem jelenti azt, hogy kevesebb jog illet meg minket, mint a Lipscani-ban vagy a Győzelem téren élő testvéreinket, nem kellene korlátokba ütköznünk saját hazánkban sem a nyelvhasználat, sem a törvény előírásainak betartása tekintetében. Arra szólítok fel tehát minden politikai erőt az országban, függetlenül attól, hogy tagja-e vagy sem a parlamentnek, hogy egyesüljünk, és fogalmazzunk meg egy közös nézőpontot az itteni románok problémáinak megoldása érdekében” – nyilatkozta Gheorghe Baciu. Eugen Popescu, a Határon Túli Románok Alapítványának elnöke szerint a román állam sebezhetőségét jelzi, hogy a Hargita és Kovászna megyei románok elvándorolnak, mely probléma nemzetbiztonsági kérdéssé válhat. „Nagyon világosan meg kell értenünk: az a tény, hogy a Hargita és Kovászna megyei románok elvándorolnak a térségből, a román állam sebezhetőségét jelzi, közép- és hosszú távon ez a sebezhetőség nemzetbiztonsági kérdéssé válhat. Remélem, ezeket a dolgokat tudomásul veszik a román hatóságok. (...) Amennyiben eltűnnek a két megyéből a románok, etnikailag homogén terület alakul ki. Már vannak olyan szélsőséges személyek, akik azt nyilatkozzák, hogy egyes Hargita és Kovászna megyei települések már etnikailag tiszták. Gondoljanak bele, mi történne, ha a két megyében nem élne egyetlen román sem. A két megye Románia közepén helyezkedik el, történelme jelentősen befolyásolta a román államot és a román mentalitást, a Magyar Autonóm Tartományra és a bécsi döntésre gondolok” – nyilatkozta Popescu.
Az elnök hangsúlyozta, a románok azért mennek el a térségből, mert nem tudják megőrizni identitásukat, és nem találnak munkahelyeket, „mert elutasítják őket, ha nem beszélnek magyarul”, másrészt a vidéki közösségekben magyarosodási jelenséget figyeltek meg, ahol asszimilálják a többségi lakosságot. A Hargita megyei Doboly falu esetét hozta fel példaként, ahol a román lakosság csak a templomban beszél román nyelven, egymás közt is magyarul társalognak. „Az állam többségi lakosságát a saját államában egy nemzeti kisebbség asszimilálja. Ez sehol máshol nem történik az Európai Unióban, a világon sehol. A román államnak intézkedéseket kell foganatosítania, mert amikor egy kisebbség jogai kiváltsággá válnak, akkor azok a kisebbségek nagyobb elvárásokat fogalmaznak meg, és így vagy úgy nemzetbiztonsági veszélyforrássá válnak” – magyarázta Popescu.
A szerdai megbeszélések során a szabadegyetem résztvevői megegyeztek abban, hogy a két megye román lakosságát ugyanolyan jogok illetik meg, mint más román állampolgárokat, az államnak pedig biztosítania kell azokat az eszközöket, amelyek által megmaradhatnak ebben a térségben a románok. Többen is javasolták, hogy az állami költségvetésből különítsenek el egy bizonyos összeget a Hargita és Kovászna megyében élő románok identitásának megőrzésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ma kezdődik a Vásárhelyi Forgatag
Ma kezdődik az idén először kilencnaposra kibővített Vásárhelyi Forgatag, amelynek díszvendége Nyíregyháza.
Az augusztus 18. és 27. között Marosvásárhelyen több helyszínen zajló rendezvénysorozat kortárs művészeti programokkal kezdődik. Péntektől a Szféra kortárs térben lehet megtekinteni különböző kortársművészeti alkotóműhelyeket, kiállításokat, koncerteket.
A szervezők azért bővítették kilencnaposra a fesztivált, hogy a közönség ne kényszerüljön választásra a nagy tömegeket megmozgató koncertek és a kortárs művészeti programok között. A Szféra-programok a Marosvásárhely emblematikus épületének számító Aranykakas egykori vendéglő kertjében lesznek.
Az idén nagyobb hangsúlyt kap a népi kultúra – számoltak be a szervezők a fesztivál kezdete előtti utolsó sajtótájékoztatón. A Forgatagnak idén először partnere a Hagyományok Háza. A folkprogramok szervezésében oroszlánrészt vállalt a Forgataggal kezdetektől együttműködő Maros Művészegyüttes, amely egy ünnepi műsor mellett egyebek mellett népviselet-kiállítást szervez a Kultúrpalotában. A népi kultúrát bemutató programok szinte minden nap lesznek, nótaest és táncház mellett megszervezik negyedik alkalommal az Erdélyi legényes- és verbunkversenyt. A rendezvénysorozat színházi programját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház biztosítja. A szervezők meghívták a Hajdu Szabolcs által rendezett Ernelláék Farkaséknál című előadást, amelyet lakásszínházi produkcióként láthat a közönség a marosvásárhelyi Teleki-Köpeczi Házban. A Forgatagnak az első fesztivál kivételével mindig volt díszvendége. Az elmúlt három évben Zalaegerszeg, Baja és Kecskemét, amelyek Marosvásárhely testvérvárosai. Most azért esett a választás Nyíregyházára, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg testvérmegyéje Maros megyének. A marosvásárhelyiek megismerhetik a nyíregyházi fürdőzési ehetőségeket, az állatparkot, valamint a helyi Lego-gyárat.
A Forgatagon lesznek családi és sport programok, kerekasztal-beszélgetések, kézműves vásár, borkóstoló, városnéző túra, valamint az idén is megszervezik a Vásárhelyiek Világtalálkozóját.
A Koncertforgatag keretében fellép többek között Zséda és a Kvartett, a Santa Diver, a Magashegyi Underground, az Ocho Macho, Odett, a Magna Cum Laude, a Bojtorján, a Bagossy Brothers Company és Charlie.
MTI; Erdély.ma

Ki vándorol el?
Végre-valahára a nemzetek közti versengésben valamiben mi is az élbolyban szerepelünk. Románia Európában első és világszinten ezüstérmes, azaz második Szíria után a nemzetek kivándorlási versenyében.
Míg Szíria háború sújtotta ország, és az ott uralkodó bizonytalanság és félem miatt vándorolnak ki az emberek, addig Romániából a politikai vezetés és az itt uralkodó kormányok elől menekülnek. Mindez annak kapcsán jut eszembe, hogy a Marosfői Nyári Szabadegyetemen elhangzott: ha erről a vidékről – elsősorban a magyarok miatt – elvándorolnak a románok, „az a román állam sebezhetőségét jelzi, és ez a sebezhetőség nemzetbiztonsági kockázattá válhat”.
Különben a két-három megyéből nagyjából ugyanolyan arányban fogják a vándorbatyut románok is, akár a magyarok. Hogy Marosvásárhelyen viszont 1990 óta rohamosan csökken a magyar lakosság részaránya, az már nem probléma.
Pedig a magyarokra különösen gondot visel a román állam. Most is éppen érdekünkben támadta meg Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés bejegyzését az EU Luxemburgi Bíróságán, amely által egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását, törvénybe iktatását lehetne elérni. A magyarázat egyszerű: mivel a nálunk létező kisebbségi jogi normák jobbak, uniós átlag fölöttiek, félő, hogy majd az unió által törvénybe iktatott és így kötelezővé váló szabályok a romániaiak szintje alatt lesznek.
Ezért aztán Románia kénytelen lesz a meglevő jogokat uniós normákra visszavágni, amit a magyarokat féltők el akarnak kerülni. A románféltők pedig elgondolkodhatnának azon két nemzetóvó megnyilvánulás között, hogy a románok (és más nemzetiségek) nemcsak Hargita, Kovászna és Maros megyében, hanem egész Romániában szedegetik a sátorfájukat, és indulnak a vakvilágba szerencsét próbálni, munkát keresni.
Az utolsó leoltja a villanyt, és kiírják a határra, hogy leltár miatt zárva? Vagy itthon hagynak néhány őrző-védőt? Nem félnek, hogy az országra rögtön ráteszik kezüket a szomszédok? Mindez nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot? ENSZ-adatok szerint már 3,4 millió román állampolgár dolgozik külföldön. Az idén a tervek szerint 85 ezren állnak odébb, ami egy közepes méretű város lakossága.
A külföldön dolgozókon néha úgy eluralkodik a honvágy, mint idegbetegen a depresszió. Közülük sokan csak szabadságidejük alatt tudnak látogatóba hazajárni, s itthon szeretett hazájuk gondoskodik arról, hogy honvágyukból végleg kigyógyuljanak. Miután autópályátlan országrészeken és úttalan utakon hazaérkeznek, egyéb kellemetlenségekkel is rásegítenek az arra hivatott hivatalok. Hogy nosztalgiaigényüket kielégítsék, például akkora sorokat kell kiállniuk útlevélért vagy személyi igazolvány-cseréért, akár szüleiknek a Ceaușescu-rendszerben egy kiló puliszkalisztért.
Miután hazaküldik külföldön megtakarított pénzüket, és évente egyszer hazalátogatnak, találkozhatnak a rájuk váró földi paradicsommal. S mivel jóból is megárt a sok, a sokk miatt sokan döntenek úgy, hogy végleg külföldön maradnak. Végignézték már minden párt uralgását és a 27 év alatt elért sikereket. Azt is, hogy nálunk tűzzel-vassal irtják ugyan a korrupciót, amely olyan, akár a hétfejű sárkány, amelynek ha levágják egyik fejét, három nő helyette, és parázs helyett pénzt zabál. A bürokrácia meg allergiás tüneteket vált ki belőlük, mint a parlagfű pollenje. A statisztikák azt mutatják, hogy elsősorban a dolgozni akarók vágynak elhagyni hazájukat, anyagi okokból. Kezdetben az eperszedők mentek, de most már minden szakmában és mesterségben van tőlünk elcsángáló, kezdve a legősibb mesterséget űzőktől a magas képzettségűekig. Az a baj, hogy akik itt dolgoznak, fizetésként segélynek megfelelő összegű pénzt keresnek, akik meg segélyen élnek, azok köszönik szépen, jól elvannak.
Viszont egyes veszteséges, de jól fizető állami vállalatoknál, a közigazgatásban és sok-sok sóhivatalban szépen növekednek a bérek. Ezeknél munkaerőben nem lesz hiány, mert alkalmazottjaik nem kívánkoznak külhonba, ahol a jó pénzért keményen kell dolgozni.
Majd ha ők, valamint a politikai pártok képviselői, pártváltó törzstagságuk, a politizálás többi haszonélvezője elvándorol, és a kormány is emigrációba vonul, akkor lehet némi remény változásra és honfitársaink hazatérésére.
Kuti János / Háromszék; Erdély.ma

Kulturális és turisztikai együttműködés
Testvérmegyei kapcsolatok
Két testvérmegye küldöttsége látogatott el múlt héten Maros megyébe. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttség a Vásárhelyi Forgatag megnyitójára érkezett Marosvásárhelyre, és két napot töltött el Maros megyében, a Győr-Moson-Sopron megyei küldöttséget pedig péntektől vasárnapig látta vendégül a megyei önkormányzat – tájékoztatott a Maros Megyei Tanács sajtóirodája.
„Mindkét megyével több mint egy évtizede tartó kapcsolatot ápol Maros megye, de az elmúlt évek során nem került sor kétoldalú találkozókra, ezért döntöttünk úgy, hogy meghívjuk őket Maros megyébe, és megpróbáljuk újra élővé tenni a kapcsolatot. Az előzetes egyeztetések során arra a következtetésre jutottunk, hogy főként kulturális téren tudnánk együttműködni, ezért a mostani találkozón a közös kulturális programok és tapasztalatcsere lehetőségeit vitattuk meg” – emelte ki a találkozók kapcsán Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.
A megyei önkormányzat elnöke mindkét delegációt hivatalosan is fogadta irodájában. A munkamegbeszélésen részt vettek a Maros Megyei Tanács alárendeltségébe tartozó kulturális intézmények vezetői is, így Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója, illetve Gavril Cadariu, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója.
A megbeszélésen bemutatták a vendégeknek Maros megye kulturális intézményeit és azok tevékenységét, a megye legfontosabb turisztikai látnivalóit, illetve a megyei önkormányzat működését. A hivatalos munkamegbeszélés mellett meghívottainknak megmutatták a Vásárhelyi Forgatag helyszíneit és rendezvényeit, városnéző túrát szerveztünk számukra, illetve egy-egy kirándulás keretében megmutattuk nekik Szovátát, a Nyárádmente látnivalóit, illetve pár Maros megyei kastélyt is.
„Hasznos tapasztalatcsere volt, hiszen a közbeszerzésektől kezdve az uniós pályázatokig, illetve a közös kulturális projektekig minden szóba került. Ami az együttműködést illeti, első körben abban állapodtunk meg, hogy kapcsolatba hozzuk a kulturális intézmények vezetőit, és a következő év során a lehetőségeink szerint vendégelőadá- sokra hívjuk meg egymás néptáncosait és színtársulatait. Szó esett arról is, hogy Maros megyében létre fogunk hozni egy turisztikai egyesületet, mivel a következő időszak prioritásainak egyike a megye turisztikai népszerűsítése. Mindkét magyarországi testvérmegye felajánlotta ebben a segítségét, hiszen előttünk járnak ezen a téren, és szívesen megosztják velünk tapasztalataikat” – nyilatkozta Péter Ferenc elnök.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat részéről Seszták Oszkár elnök, Papp Csaba jegyző és Kiss András önkormányzati képviselő látogatott el Maros megyébe, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat részéről pedig Ivanics Ferenc alelnököt, illetve Szalay Imre és Valiczkó Mihály polgármestereket és megyei önkormányzati képviselőket látták vendégül. Népújság (Marosvásárhely)

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 23-29.)
Gazdasági revizionizmus vagy esély a magyar megmaradásra és megtartatásra? – HVG-s körkép a magyar kormány határon túli vállalkozásfejlesztési támogatásairól
Megszólalt a héten a HVG legfrissebb számában Szabó Yvett és a hetilap Gazdaság rovatában közreadott Hinternacionalizmus című cikkében azt járta körül, hogy miként alakult a magyar kormány sokmilliárdos vállalkozásösztönző támogatásainak sorsa a Kárpát-medencében. A program kedvezményezetteit és szakembereket megkérdezve annak igyekezett utánajárni, milyen esélyt jelent ez az előzménytelen és bőkezű budapesti segítség határon túli magyarság szülőföldön való boldogulása számára, és mi az oka annak, hogy míg egyes szomszéd országok megértéssel, sőt örömmel fogadják a támogatási programot, mások viszont berzenkednek ellene, fenntartásaiknak hangot adva pedig jogi érvekkel hozakodnak elő.
„Aki Magyarországon azzal érvel a határon túliak támogatása ellen, hogy a pénzből hány kórházat lehetne itthon felépíteni, az gyorsan menjen tüntetni amiatt, hogy a német, holland, osztrák, svéd adófizetők – EU támogatások formájában – Magyarországra küldik pénzük egy részét, egyebek között vállalkozások fejlesztésére.”
Ekképp indítja a HVG szerkesztője, Kocsis Györgyi a hetilap legfrissebb számának belső oldalán az aktuális lapszám ajánlóját. A szerkesztőségi „előszava” annak a joggal népszerű közvéleményformáló orgánumnak, mely minap, tőlünk elszármazott felelős szerkesztőjének, Nagy Iván Zsoltnak megújulási programját meghirdető című hitvallásával, a Legyen világosság! – Ha független sajtó nincs, demokrácia sincs-el tette le a garast az olvasóknak az objektív és színvonalas információkkal, valamint a hiteles és kendőzetlen véleményekkel való kiszolgálása mellett, nem véletlenül kapta a Hetedhét határon túl címet. A szóbahozott tartalomismertető elöljáró beszéd, amint arról fenti fotónk is tanúskodik, elsősorban a népszerű közéleti, gazdasági-politikai folyóirat idei 34. számában címlapsztoriként helyet kapó, Szabó Yvett által írt cikkre összpontosított, melynek bemutatásra ezúttal vállalkozunk.
A mögöttünk hagyott hét nap szerintünk feltétlenül megkülönböztetett odafigyelést érdemlő publikációjának ismertetése előtt viszont érdemes még a szerkesztői beköszöntőből néhány további gondolatot idézni. Annál is inkább kívánatos ezt megtenni, mert Kocsis Györgyi a folytatásban nemcsak arra hívta fel a figyelmét mindazoknak, akik kezükbe vették az eheti nyomtatott HVG-t, hogy mennyire hamis demagógia azzal érvelni, hogy a határon túli magyar közösségeknek nyújtott anyagi támogatások miatt nem jut pénz magyarhoni szükséges beruházásokra, hanem mást is hangsúlyosan szóbahozott. Azt is, ami azért annyira nem igazán jó befektetés a budapesti kormány számára és azt is, hogy meglátása szerint, milyen motivációk állhatnak az eddig soha nem tapasztalt nagyságrendű, a Kárpát-medencei magyar közösségek számára biztosított budapesti gazdaságélénkítő programok hátterében.
Jöjjön tehát a redaktori preambulum folytatása:
„(Beszúrás: ami biztosan pénzkidobás, az a minden fronton leszerepelt Szőcs Géza exállamtitkár, all-round lúzer hazai startup vállalkozások állítólagos menedzselésre indított startupjának a minap adott 400 millió – lásd cikkünket a Magyarország rovatban. Beszúrás vége.)
Minden országnak, térségnek elemi érdeke ugyanis, hogy szomszédságában prosperitás legyen, különben kezelhetetlenné válik a gazdasági bevándorlás, terjed a bűnözés és más török áfium. Amennyire korlátolt gondolkodásra utal azonban a gazdasági sovinizmus, annyira az a magyar kormány által érvényesíteni próbált etnicista gazdaságpolitika is. E heti címlapsztorink azt járja körül, miként ad(na) az Orbán-rezsim jelentős magyar kormányzati támogatásokat határon túli vállalkozásokra, úgy hogy azok csak az ott élő magyarok számára legyenek elérhetők, ezért – az uniós joggal ellentétben – magyar állampolgársághoz köti a juttatást”
A szerkesztői lapszám-beharangozó zárójelbe tett beszúrását illetően nem mennénk bővebben bele a részletekbe. Aki a Hamvay Péter által készített Szőcs Géza 400 milliót költhet nagy kísérletére című cikkre kíváncsi, melyből amúgy kiderül, hogy a kulturális államtitkárság és a milánói expóbiztosság után most a költő-politikus, azért kapott 400 millió adóforintot kapott új hobbijára, a „találmányok piacra jutásában érintett intézmények rendszerének, együttműködésének, szinergiájának vizsgálatára”, az ide kattintva megismerkedhet a miniszterelnöki főtanácsadó, – az egykori költő pályatárs, Körössi P. József nem túlságosan hízelgő olvasatában „A főnök” – merész terveivel. Meg azzal is, hogy Szőcs Géza leplezetlenül képes önmaga fontosságát hangsúlyozni páratlan szerénységről is tanúságot téve: úgy véli, óriási kár lenne állítólagos nemzetközi kapcsolatrendszerét nem a köz javára hasznosítani, mert mind mondja: „Nemzeti ügy, hogy ezt a páratlan networköt kamatoztassuk.”
Ami az eheti HVG lapszám szerkesztőjének, Kocsis Györgyinek „fülszövegében” szintén megfogalmazást nyert és fentebb olvasható volt, az vélhetően egyeseket reflexiókra vagy akár vitára is ösztönözhet. Számukra, de távolról sem csak nekik, úgy hisszük, mindenképen érdemes alaposabban megismerni Szabó Yvett Hinternacionalizmus című tényfeltáró riport-összeállítását, melynek néhány apró részletét a hetilap online változata isközreadta minap.
Felemás a gazdasági nemzetegyesítés 2017 augusztus végi mérlege a Kárpát-medencében – derül ki a HVG címlapsztorijának már a felvezetőjéből, az pedig, hogy ez így alakult, nem a kezdeményező Orbán-kormányon múlt. Magyarország szomszédjai közül például a nem EU-tag Szerbia és Ukrajna örül, vagy csak egyszerűen tudomásul veszi, ha az ott élő magyar nemzetiségű polgárai az anyaországuk jóvoltából pénzt, paripát, azaz páratlan esélyt kapnak a szülőföldjükön való boldogulásra vállalkozásfejlesztési támogatások révén. Viszont az EU-tag Románia és Szlovákia mindezt egészen másképp látja.
A cikk felvezetője, majd a beszédes példázata a május 19-én, Marosvásárhelyen beígért „főpróba”, azaz a Maros-mezőségi Gazdaságfejlesztési Program beindításnak megtorpanásáról egyértelműen jelzi: Bukarest álláspontja az erdélyi magyarok vállalkozásfejlesztési támogatása tekintetében egyelőre éppoly merev, mint volt annakidején az ún. Státustörvény kapcsán, 2001-ben. Kormányok azóta jöttek-mentek a Dâmboviţa partján, de a jelek szerint a „hagyományos” bizalmatlanság a régi, a zsigeri ellenálláson túllépni, mert, ha azt nem akarják, nem lehet.
„Mégsem tudott beindulni a romániai magyar vállalkozások milliárdos támogatása, hiába ígérte az Orbán-kormány. Románia ugyanis jogsértőnek tartja a magyar szándékot. A szerbek ugyanakkor örülnek a pénznek, a gazdasági revizionizmus gondolata fel sem merül bennük.
A marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány honlapján július 5-én jelent meg az utolsó hír, amelyben a projektet koordináló szervezet közli: elhalasztják a június közepére beharangozott pályázatokat, és egyeztetnek a román hatóságokkal, hogy a magyarországi támogatás a befogadó ország jogrendjébe illeszkedjen. A határon túli magyarok vállalkozásainak megsegítésére, valamint termőföld- és ingatlanvásárlásra az Orbán-kormány az elmúlt másfél évben összességében 150 milliárd forintot is meghaladó támogatási programot hirdetett meg.
Összehasonlításul: ez több mint amennyit a magyar állam egy évben a háziorvosi hálózat finanszírozására költ. A program már két országban is elindult. A Vajdaságban és Kárpátalján javában működtetik és használják azokat a gépeket és ingatlanokat, amelyeket a pályázat első nyertesei a zömében vissza nem térítendő pénzből megvásároltak. Romániában és részben Szlovákiában viszont diplomáciai csörtéken akadt el a projekt, amely évszázados lelki sérüléseket szaggathat fel Közép-Európában, miközben a Fidesz hátországát és szavazótáborát minden bizonnyal erősíteni tudja.”
A cikkszerző által felkeresett vajdasági magyar kisvállalkozók számára a Prosperitati alapítványon keresztül folyósított budapesti anyagi támogatás úgy kellett, mint egy falat kenyér. A sokat, bő évtizeden keresztül minden Kárpát-medencei magyar honfitársaink által sokkal jobban megpróbált vajdasági magyar közösség számára a túlélést, tehát a megmaradás esélyét megteremtő, forintmilliókban, sőt még ennél is nagyobb nagyságrendben nyújtott segítségnyújtás jelentősége vitathatatlan, valóban nemzetpolitikai fordulópontot jelentő kezdeményezésként értékelhető. Még akkor is az, ha a külső szemlélő számára mutatkoznak „gyermekbetegségek”, például olyanok, hogy a kedvezményezettek óvatosak, talán egy Budapestről érkező újságírónak túlon túl is azok.
A szabadkai Ötvös Attilát érteni, megérteni lehet, elmarasztalni viszont kevésbé kellene, mert ő Vajdaságban élt tegnap és tegnapelőtt is. Ő már bizonyára találkozott házfalakon, nem is rég, konkrétan alig öt esztendeje olyan feliratokkal, melyek ma már hál’ Istennek hihetetlennek tűnnek. Olyanokkal, mint például a „Srbija Srbima”, „Smrt mađarima” (”Szerbiát a szerbeknek”, „Halál a magyarokra”) vagy „Mađare pod led” („Jég alá a magyarokkal”).
Ezek a lélekölő emlékképek aligha felejtődnek el néhány év alatt, feldolgozásukhoz még hosszú időre van szükség. Mifelénk, a nagy egyesülés centenáriumi készülődésének közepette nagyobb megértéssel viszonyulunk a szabadkai fitneszszalon létrehozójának félszegségéhez is, mint a mai Pest-Budáról Vajdaságba látogató vendég. Mi azt is tudjuk, hogy 2013 decembere óta Belgrád miként tette névlegessé Vajdaság önálló tartomány autonómiáját, de ezt most hagyjuk is. Helyette inkább olvassuk Zserai Zsoltot, mert amit mond, az nemcsak megindító, hanem felettébb üzenetértékű is:
„A szabadkai Ötvös Attila például 775 ezer dinárt, mintegy 2 millió forintot nyert el egy fitneszközpont létrehozására. A klub megnyílt ugyan, de még a Facebook-oldalán sem olvasható magyar szó. Ahogy egy másik nyertes, Berkesei Ildikó magyarázza a HVG-nek, otthon ő is magyarul beszél, de amint kilép az utcára, átvált szerbre. Az utcákon egyre kevesebb a magyar felirat, hiába bír autonómiával a Vajdaság. Ildikó és ikertestvére, Gabriella divattervező, egyedi táskákat készítenek, de szeretnének cipőgyártással is foglalkozni. Ezért a támogatásból három varrógépet vettek, amelyek közül az egyik már lábbelik készítésére is alkalmas lesz. Elsősorban az interneten értékesítenek, s ott magyarul is kommunikálnak.
Az újabb pályázati kör már nagyobb cégeket is elérte a Vajdaságban. Több közepes agrárvállalkozás is egymilliárd forint fölötti összeghez jutott. A csantavéri Gebi takarmánygyár termelési igazgatója, Zserai Zsolt azt mondja, az elmúlt 20-25 év határzárai, embargói és háborúskodásai után szinte hihetetlen volt számukra, hogy az anyaország több mint 1,3 milliárd forintjának köszönhetően lehetőségük nyílik egy napraforgó-feldolgozó és egy – tároló építésére.”
Másutt, Kárpátalján, Dél-Baranyában és a Mura-vidékén a tapasztalatok szintén pozitívak, vagy reményekre feljogosítók. A romániai mellett a szlovákiai ellenállást viszont le kell majd küzdeni, ami komoly feladatot ró a magyar diplomáciára. Borítékolható: Orbán-Fico barátság ide, Orbán-Fico kölcsönös megértés oda, a Széchenyi programirodában munkálkodók tennivalója, – mert Szlovákiában, akárcsak a státustörvény esetében ezúttal is csak különutas, kvázi „öszvérmegoldással” kell próbálkozni – aligha lesz sétagalopp. Ráadásul a magyar állampolgársági törvény hétesztendős szlovákiai utóélete nem igazán ad okot túl sok optimizmusra.
„Ukrajna bünteti ugyan a kettős állampolgárságot, a pénznek azonban nem állta útját. Már Kárpátalján is 2,2 milliárd forintot osztottak ki olyan vállalkozóknak, akinek még az első Orbán-kormány idején bevezetett magyarigazolványuk van, vagy dokumentumokkal tudják igazolni magyar iskolai végzettségüket és legalább középfokú magyarnyelv-tudásukat. Bár Horvátországban és Szlovéniában csak néhány ezres magyar közösség él, ott is készülnek a pályáztatásra. Szlovákiában azonban nagyobb a tét, hiszen a félmilliót közelíti a magyarok száma, miközben ott is szankcionálják a kettős állampolgárságot, méghozzá a szlovák megvonásával. Így nem csoda, hogy a felvidéki program beindítása is húzódik. Jóllehet annak büdzséjét 2017-re 5 milliárd forintra emelték, csak júliusban jelölték ki, hogy a határ menti kétoldalú projekteket is irányító Széchenyi programiroda lesz a pályázatok kezelője. pedig a többi országban az ottani kisebbség által felállított szervezetek irányítják a tendereket.”
Pedig sem a nemzetközi jog, sem az európai bevett gyakorlat nem indokolja a román és szlovák ódzkodást. Ezt a Szabó Yvett által megkérdezett szakemberek mind-mind megerősítik. A fenntartások mögött újra csak felsejlik a bizalmatlanság, az előítéletesség, az ellenkezőkben saját históriájuk egynémely XX. század eleji mozzanata ötlik fel. Amikor a köztudatban ma is él annak a forgatókönyvnek az emléke, hogy egykor a románok, bankjaik segítségével, tudatosan felvásárolták Erdély földjét, hogy onnan kiszorítsák a magyarokat és növeljék a románok arányát, ott hiába érvelsz XXI. századdal, közös, uniós nagy hazával.
„Önmagában nem mond ellent a nemzetközi jognak ez a támogatáspolitika, és nem is számít unikálisnak. Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt mondja, inkább csak az az egyedi, hogy – Trianon következményeként – egy nemzetnek minden irányban ennyi tagja szakadt ki az anyaországból. Éppen ez a mérték az az, ami veszélyezteti a status quot és érzékenyebbé teszi az utódállamokat. Elvégre hasonló törekvéseket már a magyarok is érezhettek a bőrükön, amikor az 1990-as évek elején a román királyság utasítására a román bankok finanszírozták a románok földvásárlásait Erdélyben. Amikor pedig Gömbös Gyula 1933 nyarán Hitlerrel tárgyalt Németországban, az egyetlen feszültséget az okozta a szövetségesek között, hogy a német állam pénzt adott a Közép-Európában élő német ajkúaknak, hogy részesedéseket szerezzenek bankokban, bányákban – sorolja a történelmi párhuzamokat Gulyás László történész. Magyar Gábor ügyvéd ugyancsak azon az állásponton van, hogy ha a magyar állam betartja azokat a brüsszeli szabályokat, amelyek például egy-egy gazdasági társaság támogatását három éven belül legfeljebb 200 ezer euróban maximálják, és nem diszkriminál állampolgárság alapján, akkor semmi akadálya nem lehet a dotációnak. Ha viszont a pályázati kiírás kizárja a románokat, illetve piactorzító, akkor azok a vállalkozások végső soron beperelhetik a magyar államot a bíróság előtt, vagy jogorvoslatért fordulhatnak a romániai versenyhatósághoz. Összességében azonban a nemzetpolitikai stratégia végső soron felülírja azt a gazdasági racionalitást, hogy a határon túli magyarok természetes munkaerő-utánpótlást jelenthetnének az anyaországban, és itt termelhetnék meg a GDP rájuk eső részét.”
A bevezetőnkben már szóvá tettük, hogy a Hetedhét határon túlcímet viselő lapajánló egy-két megfogalmazása minden bizonnyal vitára fog ingerelni egyeseket. Ez hangsúlyosan valószínűsíthető a cikkszerző egyes, az elkövetkezendőkben olvasható következtetései okán is. A szemleírónak nem tiszte a minősítés, de a „gazdasági revizionizmus” fogalomhasználat kapcsán nem tudja titkolni megütközését. Vajon valóban erről lenne szó a magyar kormány vállalkozásösztönző támogatásai kapcsán? Szerintünk aligha.
Mielőtt átadjuk a szót ismét Szabó Yvettnek, hadd jegyezzük meg: ha a szabadkai Berkesi Ildikó és testvére, Gabriella budapesti segítséggel három varrógépet vehetett, s ezek közül egyikkel már cipőt is fognak tudni majd készíteni és értékesíteni, ha a csantavéri honfitársaink napraforgó-feldolgozót meg napraforgó-tárolót tudnak majd építeni hasonló forrásból, vajon indokolt-e ez az előítéletekre csak ráerősítő és óhatatlanul keserű szájízt adó meg gyanakvást keltő szóhasználat? A magunk részéről inkább hiszünk a cikkszerző által megkérdezett újvidéki magyar írónak, Végel Lászlónak, aki jónak ítéli az Orbán-kormány kezdeményezését, miközben maga is tisztában van azzal is, hogy „az ördög a részletekben rejlik.” Vajon nem csak annyi történik, hogy Szabadkán, Csantavéren és Oromhegyesen meg másutt is, egyre többen a jövőjüket talán már nem Budapesten, Győrben vagy Stuttgartban képzelik el. Mindössze ennyi, de ez talán bőven elegendő is.
Ahogyan annak okán se kiáltanánk „gazdasági revizionizmust” 2017 augusztusában, mert a tavalyi és az idei évben tízmilliárd forintból fejlesztik Kárpátalja magyar vállalkozásait és gazdaságait, összesen 17 ezer családot érintően. Azért pedig végképp nem, mert például nyolc nappal ezelőtt Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán 954 nyertes pályázóval, kárpátaljai magyar mezőgazdasági vállalkozóval írtak alá támogatási szerződést az Egán Ede program jóvoltából, aminek köszönhetően, ismételjük csak meg, mert nem árt, 17 ezerre nőtt az exisztenciateremtő kárpátaljai családi vállalkozók száma, amivel az ottani magyar túlélés és a megmaradás esélye megnőtt.
„Márpedig a Kárpátaljára, a Vajdaságra vagy Felvidékre szóló gazdaságfejlesztési stratégiák inkább gazdasági revizionizmussal próbálják begyógyítani a Trianon ütötte sebeket. A kárpátaljai magyarság programjaiban sarkalatos pontként nevezik meg, hogy hosszabb távon is a magyarok birtokában maradjanak a kül- és belterületi földek, annál is inkább, mert a parlagon heverő birtokok egyre jobban vonzzák a spekulánsokat.
Más piaci környezetben, de hasonlóan fogalmaz a vajdasági program is: „A cél a szántóföldek fölvásárlása, azaz a közösség tulajdonban való megtartása.” a gazdaságilag jóval fejlettebb Horvátországban már alig van eladó terület, miközben óriási a kereslet a termőföldre, így az árak egyre emelkednek. a fiatal magyar házasok lakóingatlan vásárlására is kapnak pénzt a határ túloldalán. A legfeljebb 3,1 millió forint odaítélésének egyebek mellett az a feltétele, hogy a család legalább 10 éven át ott éljen a támogatásból megvásárolt lakásban.
Az első birtokbavételek már meg is történtek, amiről a helyi, ámde az anyaországból bőkezűen támogatott magyar nyelvű sajtó meg is kezdte a tudósítást. Az idilli képek pedig igencsak jól jönnek az Orbán-kormánynak, amely a határon túliak voksaival bármilyen ellenzéki vagy külföldi diplomáciai morgás mellett tovább tudja növelni szavazótáborát. Végel László vajdasági magyar író például úgy látja, hogy elvben jó kezdeményezés ez a támogatáspolitika, mivel a (hivatalos) célja a vajdasági magyarság szülőföldön való maradása. A megvalósítása azonban bizonytalan. Az elvándorlás nem állt le, inkább felgyorsult, amit hosszú idő után először a Vajdasági magyar szövetség elnöke is elismert. Augusztus 20-ai beszédében Pásztor István az elmúlt évek legfontosabb és egyben ijesztő tapasztalataként említette a minden péntek délután hazafelé és a vasárnapi ebéd után elfelé igyekvő autók és kisbuszok sokaságát a határátkelőkön. Miközben pedig az esetlege kételyekről a határon túli sajtó szót sem ejt, a magyar kormány szponzorált közleményei között a kárpátaljai hírportálokon piaci reklám hirdeti, hogy Magyarországon százával várják a határon túliakat az egészségügyi állásokba.”
Végül, de korántsem utolsósorban szóljunk arról, hogy a felrajzolt Kárpát-medencei körképet egy keretes írás egészíti ki, melyből két budapesti nagykövet, a román Marius Gabriel Lazurca és a szerb Rade Drobac egymástól gyökeresen eltérő véleménye ismerhető meg a magyar kormány határon túli vállalkozásösztönző támogatáspolitikai gyakorlatát illetően. A Diplomáciai csörtecímet viselő, a tisztánlátást szolgáló felettébb hasznos, „háttéranyagot” alább szintén az olvasó rendelkezésére bocsátjuk:
„Románia egyértelműen úgy látja, sérti a nemzetközi normákat, ha valamely állam gazdaságpolitikájának az a célja, hogy kisebbségben élő rokonait segítse meg egy másik állam területén. Marius Gabriel Lazurca szerint ehhez el kell nyerni a másik állam belelegyezését. A román álláspont szerint azonban úgy látszik ennek az a feltétele, hogy a tervezett pályázatokon ne csak magyarok indulhassanak. A nagykövet – miközben sűrűn hangoztatja, hogy Románia nagy híve a közös projekteknek – a HVG kérdésére úgy fogalmazott: „Ezeket az intézkedéseket nem lehet diszkriminatív módon, etnikai kritériumok alapján foganatosítani, mivel ez ellentétes a nemzetközi és az európai normákkal.
Nem érhette meglepetésként a magyar kormányt a bukaresti berzenkedés, hiszen Erdélyben eleve úgy indult a gazdaságfejlesztési programnak, hogy az egymilliárd forint kerettel először csak kitapogatja, milyen a fogadtatása a kisebbség anyaországi támogatásának, és csak később bővíti a lehetőségeket. Első körben csak Maros megyéből jelentkezhettek volna pályázók, ahol a magyarok aránya még mindig egyharmad fölött van, de ez meghiúsult.
Míg Romániában egyelőre kudarcot vallott az etnikai alapú megkülönböztetés, Szerbiában semmi akadálya nincs. Már több mint hatezer pályázó jutott hozzá együttesen csaknem 10 milliárd forinthoz, miközben feltétel (a szerb mellett) a magyar állampolgárság is. Szerbia budapesti nagykövete, Rade Drobac lelkes támogatója a magyar kormány nemzetpolitikájának. A HVG érdeklődésére nem is kertel: szerb érdek is a vajdasági magyar kisebbség támogatása, ami az egész térség gazdasági fejlődését is elősegíti.”
Bálint-Pataki József / maszol.ro

Maros megyében mutatja be drámáját az Udvari Kamaraszínház
Újabb erdélyi turnéra érkezik a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház, amelynek állomásai közt szerepel a Mikházi Csűrszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház.
A 2002-ben alakult délvidéki társulat olyan darabbal áll elő, amely a múlt század húszas éveiben a Kárpát-medencében, a Trianont követő felfordulás időszakait, a csonka nemzetállam megerősítésének fájó emlékeit, illetve Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedét mutatja be.
Erdélyi turnéjukon szombaton Mikházán, vasárnap Marosvásárhelyen a Halottak napjától virágvasárnapig című előadásukat játsszák az erdélyi közönségnek.
Egy nő, három férfi, huszonkét év. Dráma egy felvonásban. Világégéstől világégésig. Az elszakítástól a visszacsatolásig. Történik Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedében. A megtörtént eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára támaszkodó darab a maga nemében egyedülálló. Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól. Életszerű és -szagú mestermunka, amely megmutatja erényeinket és esendőségünket, nemzeti karakterünk napos és árnyékos oldalát egyaránt. A címválasztás nem véletlen: 1918 őszén, halottak napján vonultak be a szerb megszállók Kosztolányi városába, majd 1941 tavaszának virágvasárnapján tértek vissza a honvédek – egyszerre zokogó és nevető, táncoló, ujjongó szabadkai polgárok ezreitől köszöntve. 2016-ban a színházat
A világ magyarságáért elismeréssel tüntették ki. Az előadás mindkét helyszínen ingyenes.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Egyenlőtlenségek
Elég, ha kicsit elindul az ember az országban, máris szembeötlik, mekkora szakadék tátong különböző régiók és városok között. Elsősorban a gazdasági különbségekre gondolok. A statisztikákban már régóta látszik, hogy Bukarest mellett csak Brassó, Kolozsvár, Temesvár és Szeben tudja tartani fejlődésben a lépést, bár felfele ívelő pályán van Nagyvárad is. Igaz, ez utóbbinak elég nagy hátrányt kell még ledolgoznia.
Bukaresttel igazából csak Erdély tudja felvenni a versenyt a történelmi régiók közül, és annak ellenére, hogy az elmúlt száz évben Bukarest megpróbálta visszahúzni az 1918-ban megszerzett területet, nem sikerült neki egyértelműen és az elkövetkező években ez még kevésbé fog sikerülni. Az elmúlt csaknem harminc év piacgazdasága máris elegendő volt ahhoz, hogy felszínre hozza az Erdélyben rejlő lehetőségeket. Az ország központi részének előnye származik pusztán a földrajzi elhelyezkedéséből, hiszen a nyugati cégek elsősorban Erdélyben akarnak megtelepedni. A katasztrofális infrastrukturális állapotok miatt elég számukra, ha Temesvárról, Nagyváradról vagy Kolozsvárról exportálják a Romániában megtermelt árut, nagyon kevesen vállalják a rizikót, hogy a korszerű infrastruktúra hiánya miatt az ország távol eső keleti, dél-keleti részében hozzanak létre termelési kapacitást.
De még mielőtt valamiféle Tündérkertről kezdenénk álmodozni, azt is jó látni, hogy Erdély cseppet sem homogén terület a gazdasági fejlettség szempontjából. Az említett gócpontoknak köszönhetően egy tágabb értelemben vett város és annak környéke egészen jól viszi, a bérek magasak, vannak munkahelyek, ugyanakkor a sok ingázó miatt vagy odatelepedett lakos miatt rendkívül zsúfoltakká váltak ezek a rohamosan fejlődő városok. Elég, ha csak Kolozsvárra gondolunk, ahol kereskedők szégyen nélkül elkérnek bizonyos szolgáltatásokért ugyanannyit, amennyit Bukarestben, ahol kiugróan magasak a bérek az ország többi részéhez viszonyítva. Ez is mutatja, hogy mennyire megnőtt például a kolozsvári lakosság vásárlóereje. Természetesen, nem mindenkié, a kincses városban is jelentős különbségek vannak annak függvényében, hogy ki milyen ágazatban dolgozik.
Sokaknak mentőövet jelent, hogy kitelepedett családtagjaik segítik, ez a nem elhanyagolandó tényező is felfele tolja a hazai jövedelmeket, ami a statisztikákban kevésbé követhető nyomon.
A különbségek szembeötlőek a lakosság számát tekintve is. Annak ellenére, hogy Szeben és Brassó tolja előre Dél-Erdélyt az ott megtelepedett, többnyire német járműipari cégeknek köszönhetően, a régióban vannak olyan falvak, amelyek az elvándorlás miatt szinte teljesen kihaltak. Székelyföldön nincsenek akkora különbségek, hiszen Maros megye is csak közepesen fejlett megyének számít, de ez csak azt jelenti, hogy az emberek kevésbé irigykedhetnek egymásra. Egyébként gazdasági értelemben Székelyföld sem teljesít jól.
Ugyanakkor Moldova, Dobrudzsa és Olténia irigykedve nézi Erdélyt, amelynek gazdasági gócpontjairól sokat lehet hallani a médiában. De azért ne csapjuk be magunkat, ez a fejlődés nem egyenletes, szórása igen csak szűk körű. Az egyenlőtlenségek hatalmas fejlődési lehetőséget jelentenek, hiszen ha Románia ilyen körülmények között is képes csaknem 6 százalékos gazdasági növekedést produkálni, akkor az elmaradottabb térségek felzárkóztatásával akár a két számjegyű GDP-bővülést is el lehetne érni.
Ehhez vízióra, jövőképre lenne szükség. Olyan kormány kellene az ország élére, amely tudatosan fejleszti az infrastruktúrát az elmaradott vidékeken is, ez utóbbiaknak felzárkóztatási programokat dolgoz ki, hogy őket is bekapcsolja a gazdasági vérkeringésbe. Ilyen terveknek azonban nyoma sem látszik, amiből az következik, hogy a következő két-három évtizedben a jelenlegi különbségek nemhogy csökkenni, hanem éppen ellenkezőleg, nőni fognak. Románia következő száz éves országterve ezeknek a különbségeknek a csökkentése kellene hogy legyen, ugyanis csak ez biztosíthat olyan gazdasági stabilitást, ami szavatolná Romániának a következő száz évre is a szilárd alapokat. Szabadság (Kolozsvár)

Ismét fákat döntött ki és tetőket rongált meg a vihar
Az elmúlt 24 órában hét megyében és a fővárosban riasztották a katonai tűzoltókat a viharkárok elhárítására - tájékoztat az országos készenléti felügyelőség.
Kolozs, Kovászna, Maros, Bákó, Brăila, Giurgiu és Ialomiţa megyében, illetve Bukarestben kellett beavatkozniuk az egységeknek. A Kolozs megyei Désen, valamint Kolozsváron két fát döntött az úttestre a vihar, ugyanakkor egy tömbház tetőzetét is megrongálta.
Marosvásárhelyen szintén egy útra dőlt fát kellett eltakarítaniuk a tűzoltóknak, Sepsiszentgyörgyön pedig az egyik vendéglő teraszára zuhant egy, a szélt által kicsavart fa. maszol.ro

Magyarabbak, mint korábban az erdélyi magyar fiatalok
Felmérték az erdélyi fiatalokat, akiknek a fele a jobb megélhetésért elmenne külföldre.
Sokat tanulnának, általában két gyereket szeretnének, de abban már nem biztosak, hogy Erdélyben is szeretnének maradni dolgozni - nagyon sarkítva körülbelül így lehetne összefoglalni a Magyar Ifjúságkutatás 2016 erdélyi eredményeit, amelyben az erdélyi magyar 15-29 éves korú fiatalokra reprezentatív 2000 fős mintán végeztek a székelyföldi (Kovászna, Hargita és Maros megye) és a többi erdélyi részre reprezentatív, 1000-1000 fős almintákkal. A kutatás mintáiban a szórványban élők is reprezentálva vannak, például Szeben megyéből a magyarlakta településekről (Medgyes és egy falu) kérdeztek embereket, de Krassó-Szörény megyéből nem volt mintavétel.
A kutatást az Új Nemzedék Központ kezdeményezte és támogatta. Erdélyben az adatfelvételt a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány végezte, a BBTE Magyar Szociológia Intézetének diákjainak bevonásával, valamint Hargita megyében a Sapientia EMTE és Bihar megyében a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói közül is vettek részt a terepmunkában. Az erdélyi felmérés vezetője Veres Valér, a terepmunka főkoordinátora Szabó Júlia volt. A kutatásról készült gyorsjelentés részletes erdélyi eredményeit Veres Valér szociológus segített értelmezni.
A magyar nemzet egészének a részei vagyunk a megkérdezettek többsége szerint, éljenek Magyarország határain kívül bármelyik nagy régióban. A nemzeti hovatartozás kérdésében az Erdélyben élők 85 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy az országban élő magyarok részét képezik a magyar nemzetnek. A román nemzethez tartozás kérdésében máshogy alakultak az arányok. Az erdélyi magyar fiatalok 55 százaléka gondolja azt, hogy a román nemzethez is tartoznak, míg 37 százalékuk elutasítja ezt a gondolatot.
Amikor arra kérték, hogy határozza meg azt a közösséget, amihez elsősorban tartozik, a fiatalok 45 százaléka magyarnak, 20 százaléka erdélyi magyarnak, 8 százaléka székelynek, 6 százaléka pedig erdélyinek határozta meg magát.
Veres Valér szerint az elmúlt években a magyarságtudat vonatkozásában kisebb hangsúly-eltolódást volt megfigyelhető a fiatalok körében, 2010-hez képest néhány százalékkal növekedett az, hogy a magyar nemzethez tartozónak gondolják magukat, és csökkent az erdélyi magyarokat a román nemzethez tartozónak nyilatkozók aránya. Ezen változás mögött feltételezhetjük a magyar állam könnyített állampolgárság megszerzésével kapcsolatos nemzetpolitikájának hatását is.
"Ugyanezt a jelenséget erősíti meg az is, hogy elsősorban minek tartják magukat. A korábban erősödő regionális identifikáció mintha megtorpanni látszana, és a jelző nélküli magyar megnevezéssel azonosulnak a legtöbben, és az erdélyi magyar, romániai magyar és székely kategóriák csak együttvéve teszik ki az előbbi arányát" - értékelt Veres.
A fiatalok 94 százaléka családban többnyire a magyar nyelvet használja, viszont a közösségi oldalakon 65 százalék kommunikál többnyire magyarul, további 22 vegyesen (magyar, román, esetleg angol nyelven) kommunikál. Kevesen (3-4%) vannak olyanok, akik többnyire vagy kizárólag románul kommunikálnának, fogyasztanának médiát, közösségi oldalakat vagy interneteznének. Az arányok értékeléséhez azért érdemes tudni, hogy a magyar fiatalok nagyjából háromnegyede Hargita, Kovászna, Maros, Bihar és Szatmár megyében él.
Összekapcsolódik az etnikai és a vallási identitás Erdélyben, ezért vallásosabbak, mint Magyarországon vagy Felvidéken. Az erdélyi fiatalok 76 százaléka valamilyen módon vallásos, ebből 24 százalék az egyház tanításai szerint élők aránya, míg 52 százalék azt mondja, hogy a maga módján vallásos, és 11 százalékuk mondta csak azt, hogy nem vallásos.
Az erdélyi válaszadók körében csupán 1 százalék azok aránya, akiket születésükkor nem kereszteltek meg vagy nem jegyeztek be semmilyen egyházi közösségbe. A válaszadók 39 százalékát római katolikusként keresztelték meg, 48 százalék a reformátusok aránya, 1 százalék az evangélikusoké, 1 százalék a görög katolikusoké. Az egyéb egyházi közösségben megkeresztelkedettek aránya 8 százalék, 2 százalék pedig nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdésre. A jelenlegi felekezeti hovatartozás alapján 6 százalék egyik felekezethez sem érzi közel magát, 36 százalék a római katolikusok, 44 százalék a reformátusok, 1 százalék az evangélikusok, 1 százalék a görög katolikusok aránya, 8 százalék egyéb valláshoz tartozónak vallja magát, és további 4 százalék a nem tudja/ nem válaszol kategória aránya. A vallásossággal egyetemben a kulturális fogyasztásra, mint az identitás megőrzésének elősegítőjére is rákérdeztek a fiataloknál. "Az erdélyi magyar fiatalok többsége hétköznap többnyire számítógépen, interneten tölti idejét: chatel, zenét hallgat és hasonlók. A hétvégén a leggyakoribb tevékenység a barátokkal való találkozás „együtt lógás”, beszélgetés kerül előtérbe, de akkor is jelentős az online tevékenységek aránya" - mondta az eredményeket összegezve Veres.
A kérdőívben felsorolt kulturális terek és szabadidő eltöltésére alkalmas helyszínek közül az erdélyi fiatalok a kávéházat, teaházat jelölték meg legmagasabb arányban, 86 százalék választotta ezt a helyszínt, mint olyat, ahol évente többször is megfordul. Ugyanakor 60 százalék feletti értéket vett fel az éttermekbe, a sörözőkbe és borozókba, valamint a plázákba járók aránya is. Az évente többszöri könnyűzenei koncertre járók aránya 60 százalék, míg könyvesboltot a válaszadók 57 százaléka szokott látogatni. Az erdélyi fiatalok fele évente legalább néhányszor jár kiállításra, múzeumba, valamint könyvtárba. A konditerembe járók aránya 37 százalék. 20 és 30 százalék közé esett azok aránya, akik művészfilmeket néznek, művészmozikba, táncházba vagy komolyzenei hangversenyre járnak.
Még nőtlen vagy hajadon többségük, de gyereket szeretnének. Erdélyben a 15–29 éves korosztályban a válaszadók 76 százaléka nőtlen vagy hajadon, 13 százalék a házasok aránya, és 9 százalékos az élettársi kapcsolatban élők aránya. A párkapcsolatban élők 85 százalékának párja magyar, 7 százalékának van román házastársa vagy párkapcsolati partnere, a társak 2 százaléka roma és 1 százalék valamilyen egyéb nemzetiségű. A gyerekvállalási kedv Erdélyben 2,3 átlagosan, ami azt jelenti, hogy a megkérdezettek többsége 2 gyereket tervez. Ez nagyjából megfelel a Kárpát-medencei átlagnak: Kárpátalján 2,4, Vajdaságban 2,2, Felvidéken 1,9, míg Magyarországon 2,1 a tervezett átlagos gyerekszám. Egyelőre azonban inkább tanulnak a fiatalok: a megkérdezett korosztály közel fele (48 százalék) még tanul, és magas arányban (49 százalék) terveznek még továbbtanulni, túlnyomó részük egyetemen. A kutatott négy nagy régió közül egyébként Erdélyben volt a legmagasabb a még oktatásban lévő, és a tanulmányaikat folytatni szándékozó fiatalok aránya. Veres ugyanakkor elmondta azt is, hogy a korábbi kutatások szerint, a román fiatalokhoz képest az erdélyi magyarok nagyobb arányban végeznek két egyetemet, vagy két mesterit.
Veres a 2011-es népszámlálást hozta fel referenciának, ami szerint a romániai 25-29 éves fiatalok 33%-a végzett már egyetemet. Akkor a magyar nemzetiségű 17 éves fiatalok 93,5 százaléka tanult még, a 20 éves magyar fiatalok 44 százalék volt beiskolázva, és 35,5 százalékuk pedig már egyetemen tanult, a 25 éveseknek pedig még 10,8 százaléka tanult. A tanuló magyar fiatalok aránya 2016-ig még kissé emelkedett az öt évvel korábbi állapotokhoz képest. Tehát a 15-24 éves fiatalok többsége még tanul, középiskolában vagy egyetemen, míg utána már a nagy többség végez és dolgozni kezd, vagy munkát keres.
Többnyire elégedettek a jelenlegi életszínvonalukkal a baráti- és párkapcsolataikkal, de ennél alacsonyabb, átlagos szintű az elégedettségük a jövőbeli kilátásokkal, anyagi helyzetükkel és a munkavállalási lehetőségekkel. Egy 1-től 5-ig terjedő skálán a baráti kapcsolataikat 4,3-ra értékelték, ezzel a legelégedettebbek. A második legmagasabb pontszámot két kategória, az élettel való általános elégedettség és partnerkapcsolatokra vonatkozó válaszlehetőség érte el 3,8–3,8-as átlaggal. A jelenlegi életszínvonalra vonatkozó mutató 3,7-et ért el, ezt a tanulási lehetőségekkel való elégedettség követte 3,6-os átlagponttal. A személyes élettervek megvalósulásának esélyei és a jövőbeli kilátások kategóriák azonos értéket kaptak, 3,5-ös átlagra értékelték. Egy tizedponttal maradt le az anyagi helyzet, végül a felsorolásban a munkavállalási lehetőségek kategóriája szerepelt leggyengébben, 3,2-es értékkel.
Ennek fényében nem véletlen, hogy az erdélyi fiatalok körében a jobb megélhetés reményében felmerül az elvándorlás gondolata, illetve az sem, hogy 10 megkérdezettből közel 2 már dolgozott külföldön. Az erdélyi fiatalok 15 százalékának volt már állása magyarországi munkahelyen, és 18 százalékának más külföldi országban. A jövőben a 15-29 éves korosztály 47 százaléka dolgozna, míg 36 százalékuk biztosan nem dolgozna Magyarországon. Ha más országokba irányuló (munkavállalás céljából történő) mobilitási szándékot nézzük, akkor az erdélyi magyar fiatalok 57 százaléka menne el, és csupán 26 százalékuk maradna biztosan itthon. A végleges külföldi letelepedést a megkérdezettek 22 százaléka tervezi, míg tanulás céljából 19 százalékuk tervez külföldre menni a közeljövőben. Transindex.ro

Visszavennék a marosvásárhelyi római katolikus iskola épületét
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát javasolta Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa.
A képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: Lucian Goga prefektust és Dorin Florea polgármestert kérte a római katolikus egyház javára történt restitúció felülvizsgálati kérelmének a benyújtására, ugyanis az általuk vezetett intézmények illetékesek fellépni az ügyben.
A képviselő a korrupcióellenes ügyészség álláspontjára hivatkozott, mely egy 2014-ben tett feljelentés alapján megállapította, hogy a restitúciós bizottság 2004-ben törvénytelenül juttatta vissza a marosvásárhelyi iskolaépületeket a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, de a DNA azt is hozzátette: az ügy elévült, ezért a restitúciós bizottság tagjai már nem vonhatók felelősségre.
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületében ma a Marosvásárhely román tannyelvű elitiskolájának számító Unirea Főgimnázium, melléképületében pedig a múlt héten megszüntetett, és a Bolyai Farkas Gimnázium jogi ernyője alá utalt Római Katolikus Gimnázium osztályai működnek. A Római Katolikus Státus Alapítvány - az épület gondnokságával megbízott egyházi alapítvány - múlt szombati közleményében arra emlékeztetett, az iskolákat fenntartó marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal 2014-ben kötött bérleti szerződés kitér arra, hogy az épületegyüttesben katolikus iskolának is működnie kell. "Ha nem működhet, abban az esetben az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti, ami senkinek nem állhat érdekében" - állt a közleményben.
Marius Pascan a sajtótájékoztatóján arról igyekezett meggyőzni az újságírókat, hogy a Római Katolikus Státus Alapítvány tulajdonképpen állami vagyont kezel. Szerinte azért nem kellett volna visszaszolgáltatni az egyháznak az iskolaépületeket, mert az egyház soha nem volt tulajdonosa ezeknek.
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeinek a visszaszolgáltatását a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal is megtámadta, de ennek a pernek a végén a restitúció törvényességét állapította meg a legfelső bíróság.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

Több ezer háztartás maradt áram nélkül Maros megyében, országszerte több településen okozott károkat a vihar
Maros megye 11 településén közel 3000 felhasználó maradt elektromos áram nélkül a vasárnap esti vihar következtében – számol be az Agerpres.
Az ítéletidő miatt Erdőcsinádon, Nagyszederjesen, Kisszederjesen, Marosjárán, Erdőszengyelen, Kisillyén összesen 725 fogyasztó maradt áramellátás nélkül. Szászkézd községben 1136 háztartásban szakadt meg az áramszolgáltatás, és elektromosság nélkül maradt 457 fogyasztó Gödemesterháza községben, valamint 539 Nyárádszeredában. A Electrica áramszolgáltató munkatársai vasárnap este óta dolgoznak a vihar okozta meghibásodások kiküszöbölésén.
Szilágy megyében fatemplom tornya dőlt össze Szilágy megye 95 településén szakadt meg az áramellátás a vasárnapi vihar miatt. A megyei készenléti bizottság döntése értelmében hét iskolában szünetel hétfőn az oktatás. A Szilágy megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) jelenlegi adatai szerint 47 fát döntött ki megyeszerte az erős szél, két ingatlan víz alá került, 15 háztető megrongálódott, 13 oszlop kidőlt, 425 transzformátor-állomás megrongálódott, 95 településen összesen 36 653 fogyasztó áramellátás nélkül maradt. A Szilágy megyei katasztrófavédelem közölte, hogy a vasárnap este összehívott megyei készenléti bizottság döntése értelmében a vihar által sújtott iskolákban nem lesz hétfőn oktatás. Az érintett tanintézmények Nagyilondán, Galgón, Fodorházán, Szamossósmezőn, Boldogfalván, Egregypósán és Alsóegregyen találhatók. Vaskapun 17. századi fatemplomot tett tönkre az ítéletidő, a műemlék épület tornya összedőlt. Székelyhon.ro

Több mint 260 ezer fogyasztónál továbbra sincs áram
A vasárnapi vihar miatt hétfő délután 263 ezer fogyasztónál nem volt elektromos áram. Ez mintegy fele azoknak, akik elektromos energia nélkül maradtak a vasárnapi ítéletidő miatt - tájékoztat az országos energialeosztó központ.
Az energetikai minisztérium közleménye szerint vasárnap csaknem félmillió háztartás maradt áram nélkül.
A legtöbb kár Temes (60 ezer fogyasztó maradt áram nélkül), Máramaros (48 ezer), Arad (39 ezer), Beszterce-Naszód (30 ezer) és Bihar megyékben (25 ezer) keletkezett.
Jelenleg 307 csoport dolgozik a terepen az áramellátás helyreállításáért.
A vasárnapi viharnak nyolc halálos áldozata volt, 145-en megsebesültek.
A vihar 15 megye (Fehér, Arad, Bihar, Beszterce-Naszód, Brassó, Kolozs, Krassó-Szörény, Hunyad, Hargita, Iaşi, Máramaros, Maros, Suceava, Szilágy és Temes) 212 településén okozott kárt.
Agerpres; maszol.ro

Bepanaszolták a minisztériumot medveügyben (Hargita megye megelégelte)
Több mint 13 ezer Hargita megyei polgár panaszolta be a romániai környezetvédelmi minisztériumot a nép ügyvédjénél a nagyvad-populációk szabályozásának elmulasztása miatt. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök tegnap nyújtotta be az ombudsman hivatalához a petíció szövegét és az aláírásokat. Az aláírók között többen is vannak, akiket medvetámadás ért az elmúlt hónapokban.
A panasztevők úgy vélik, a környezetvédelmi minisztérium megsértette az élethez és a testi, szellemi épséghez, valamint az egészségük megőrzéséhez fűződő alkotmányos jogukat azzal, hogy 2016-ban és 2017-ben nem szabályozta a nagy testű ragadozók populációit. Amint a petícióban leírják, a túlszaporodott ragadozók – elsősorban a medvék – napi rendszerességgel veszélyeztetik az emberek testi épségét, gazdaságaikat. A petíció a 2016-os évre és a 2017-es év első fél évére vonatkozó adatokat is közöl. Ezek szerint 2016-ban 13 személy, 2017. június végéig pedig kilenc (azóta pedig további öt) személy sérült meg Hargita megyében medvetámadás következtében. Tavaly 43 szarvasmarhát, 56 juhot és kecskét, 62 méhkaptárt és két lovat pusztítottak el és 49 hektár mezőgazdasági területet károsítottak a vadállatok a megyében. Az idei első fél év veszteségmérlege: 28 szarvasmarha, 146 juh és kecske, 38 méhkaptár, egy ló és öt hektár szántóföld termése. A közölt adatokból kiderül: elsősorban a medvék jelentenek veszélyt a lakosságra és a gazdaságokra. A tavalyi 176 támadás közül 122 a medvék, húsz a farkasok, 21 a vaddisznók és a szarvasok, 13 pedig egyéb állatok számlájára írható. Az idei első fél évben történt 82 eset közül 58 alkalommal támadott medve. Borboly Csaba szerint Románia nem tartja be az Európai Unió környezetvédelmi irányelvét, amely a természet és az emberek védelme érdekében megelőzési intézkedéseket szorgalmaz, nem pedig beavatkozást. „Tévhit, hogy az EU tiltaná a vadászatot. Nem tiltja sem a vadászatot, sem a beavatkozást. A természet védelme érdekében megelőzési intézkedést ír elő, amelyet Románia rosszul vagy egyáltalán nem ültet gyakorlatba” – hangsúlyozta Borboly, hozzátéve, hogy e téren számos olyan konkrét lépésre, szigorításra van szükség, amelyek csökkenthetik a vadkárok mértékét. A Hargita megyei önkormányzat várja, hogy a többi érintett megye is küldje el álláspontját a nép ügyvédjének. Európában – Oroszország európai részét leszámítva – körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6800 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található. A medvetámadások azóta sokszorozódtak meg, hogy a kormány tavaly a populációszabályozás céljával történő medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400–450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak. A környezetvédelmi tárca vezetője szeptember elején 140 veszélyesnek bizonyult medve és 97 veszélyes farkas kilövéséről vagy áthelyezéséről adott ki rendeletet, amelyet élesen bíráltak az állatvédők. A székelyföldi illetékesek azt hangsúlyozták, hogy a rendelet csak a pillanatnyi válságkezelésre alkalmas, egy másik jogszabállyal a populációszabályozást kell megoldani. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sajtótájékoztatót tartottak az EMNP székelyföldi vezetői
„Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia”
Ami a katalánoknak a függetlenség, az nekünk az autonómia – hangzott el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keddi sajtótájékoztatóján, amelyen Bálint József, a Néppárt Önkormányzati Tanácsának elnöke, a párt Kovászna megyei elnöke, Zakariás Zoltán, az EMNP Hargita megyei és László György, a szervezet Maros megyei elnöke bejelentette, hogy az EMNP is csatlakozik az Európai Szabad Szövetség (EFA) kezdeményezéséhez, mellyel kiállnak a katalán kisebbség mellett.
Zakariás Zoltán elmondta, hogy szeptember 7-én a katalán parlament döntése alapján kiírták a katalán közösség Spanyolországtól való elszakadását szorgalmazó függetlenségi népszavazást.
Ezt azonban egy nappal később a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, és 70 magas beosztású katalán tisztségviselőt, valamint 947 katalán polgármestert akar kötelezni a népszavazás megakadályozására.
Ennek nyomán az EFA vezetősége arra kérte a szervezet tagpártjait, hogy vállaljanak szolidaritást a katalán közösséggel.
„Kiállunk a katalán közösség mellett, és valljuk: ami számukra a függetlenséget jelenti, az nekünk – erdélyi magyaroknak – az autonómiát. Katalán barátaink éveken át velünk voltak a székely szabadság napján, és úgy gondoljuk, a szolidaritás kölcsönös kell legyen – különösen akkor, ha önrendelkezési törekvéseinkről van szó” – hangsúlyozta Zakariás Zoltán.
„A demokráciát nem fékezni, segíteni kell”
Bálint József kijelentette: „A demokráciát nem fékezni, hanem segíteni kell. Nem a hatalmi erőszak, hanem a tárgyalás, az érvek és érdekek egyeztetése vezethet csak el a kölcsönös megértéshez és szüntetheti meg a különböző nemzetek közötti konfliktusokat. A katalán célok messze állnak a székelyföldi autonómiatörekvésektől, de mi is az önkormányzatiság magasabb fokát kívánjuk elérni. Emiatt is terveztük meg a Székelyföld autonómiájáról szóló referendumot, és hoztuk létre több mint 50 településen az autonómia-népszavazásról szóló határozattervezetet, amelyet a prefektusok minden bíróságon elgáncsoltak”.
A politikusok bejelentették: a párt elnöksége, a választmányi tagok, valamint az összes néppárti önkormányzati képviselő ellátja kézjegyével az EFA által megfogalmazott levelet.
László György az EMNP új Maros megyei elnöke
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete szeptember 18-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését, amelyen László Györgyöt választották a megyei szervezet élére. Alelnök: Tőkés András, elnökségi tagok: Pálosi Csaba, Portik Dénes, Gagyi József, Ambrus Pál, Varga Loránd, Balázs Ákos és Szász Szabolcs.
A Maros megyei vezetők kijelentették: elsődleges fontosságúnak tartják a politikai pluralizmus biztosítását, és célul tűzték ki, hogy „Maros megye minden településén, ahol magyarok élnek, jelen legyen a néppárt”. A következő időszak prioritásának a magyarországi választásokat megelőző regisztrációt és mozgósítást tekintik.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

Autonómia és egészség párhuzamai
Közigazgatás-önigazgatás, autonómiatípusok Európában címmel tartott előadásokat Maros megye több településén Bácsfainé dr. Hévizi Józsa budapesti történelemtanár, történész, az Erdélyi Szövetség elnöke, az Autonómiatípusok Magyarországon és Európában című könyv szerzője (Püski Kiadó, Budapest, 2001)
Tartalmas, ismeretekkel felvértezett és tanulságos értekezése során a finnországi svédek, Dél-Tirolban élő németek és olaszok, vallonok és flamandok, svájci és spanyolországi etnikumok, skótok, korzikaiak, írek, szorbok önállóságra való törekvéseiről és eredményeiről beszélt. De szóba került Koszovó, Gagauzia, a magyarországi történelmi valóság és nyilván a romániai magyarság, azon belül a Székelyföld sajátos helyzete is. Az előadás végén biztatóul szolgált, hogy az ENSZ közgyűlése által éppen tíz évvel ezelőtt, 2007. szeptember 13-án elfogadott nyilatkozat legelső cikkelye kimondja: „Az őslakos népeknek akár csoportként, akár egyénekként joga van az Egyesült Nemzetek Alapokmányában, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a nemzetközi emberi jogban elismert valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes körű élvezetére.”
Az előadások elsődleges céljaként szolgált az autonómia szellemiségének és gyakorlatának a népszerűsítése kevésbé politikai, inkább szakmai, gyakorlati szempontok alapján. Másodsorban az autonómiaküzdelem erdélyi áldozataira emlékeztünk. Szervezőként, résztvevőként és az autonómia elkötelezett híveként az esemény kapcsán megfogalmazott következtetéseimet foglalom össze. A megfelelőképpen értelmezett autonómia a mindennapi életünk szerves része, még azt is mondhatnám, hogy testi, lelki, szellemi, társadalmi egészségünk biztosítéka. Elég csak arra gondolnunk, hogy egyes tudósok megfogalmazása alapján az egészség autonómiát jelent (az egyén önállóságát), az autonómiát, vagyis az egészséget azonban megzavarhatja a lét túlzott medikalizációja. Ennek megfelelően az autonómiát (személyi, kulturális, területi) a mindennapi életünkben kell gyakorolnunk – és gyakoroljuk is –, miközben a politikának az lenne a célja, hogy – az egészség megrendülésének analógiájára – orvosolja az általa képviselt közösség önállóságát biztosító féltételek megrendülését. Sajnos a gyakorlatban a politikai érdekek sokszor felülírják a személyi, közösségi érdekeket. Örvendetes tény, hogy a – korántsem felhőtlen – nemzeti összetartozás jegyében magyar politikai egyetértés létezik mind a határokon innen, mind azokon túl a kisebbségben élő határon túli magyarságnak biztosított autonómia szükségességéről. Úgy tűnik, hogy közösen és külön-külön ráébredtünk arra, hogy megmaradásunkat és fennmaradásunkat csakis a magyarság, a székelység nemzeti autonómiája biztosíthatja. Ebben a kérdésben nincs megalkuvás, a pozitív és követendő példák erre biztatnak. Ugyanakkor az autonómia különböző formáinak gyakorlati megvalósításában, a kivívott jogok megtartásában leginkább a saját erőinkre, értékeinkre és áldozatvállalásunkra alapozhatunk. Az egészség (önállóság, önellátás) és az autonómia (önigazgatás) korábbi párhuzamba állítása folytatható. Amiként az egészség megőrzésének és fejlesztésének feltétele a szükséges ismeretek elsajátításán túl az egészséges magatartás kialakítása, az ismeretek és szabályok alkalmazása a mindennapi életben, azonképpen az önigazgatással kapcsolatos példák megismerése, az autonómia helyes értelmezése és gyakorlati megélése egyaránt erőfeszítéseket igényel mind az egyén, mind a közösség részéről. Kós Károlynak Erdély, a Bánság, a Körös-vidék és Máramaros magyarságához intézett szavai legalább olyan időszerűek, mint közel száz évvel ezelőtt: „A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. (...) Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk: a mi árulónk. Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán...” A működőképes autonómiamegnyilvánulások elérésének és fenntartásának az abszolút feltétele a mennyiségileg szaporodó és minőségi értékeket felmutató célközönség léte. Ezért minduntalan tudatosítani kell, hogy fennmaradásunk érdekében létkérdés a népesedési mutatók javítása. Ugyanakkor hiszem, és vallom, hogy a gyermekvállalás mellett a tulajdonjog megtartása és gyarapítása, a gazdasági potenciál növelése és a jólétből fakadó adományozás bármely közösség számára alapvető megtartó erő, a szülőföldön való boldogulást szolgálja. Végül Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia akkor éppen funkcióban levő elnökének 2004 szeptemberében Bukarestben a Kisebbségek Európában elnevezésű konferencián elmondott beszédéből idézek: „A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a régiók, amelyek autonómiát élveznek, gazdasági növekedést, kulturális és tudományos fellendülést tapasztalnak. Ebben az értelemben a székelyföldi kulturális és területi autonómia terve mind az ott élő magyar kisebbség, mind a román nemzeti többség számára előnyös lehet. Ahogy azt az Európa Tanács határozata is kimondja, egy ilyen fajta autonómiára való törekvés mind a többségi, mind a kisebbségi társadalom javát szolgálja, valamint példaértékű lehet az európai demokratikus államok számára. Hiszem, hogy a XXI. században a személyes jogok biztosítása mellett a kulturális és területi autonómiához való jog szolgál a stabil és biztonságos Európa megteremtéséhez.” Utóirat Személyes megjegyzésemnek kell hangot adnom: az előadáson megjelent alig kéttucatnyi marosvásárhelyi érdeklődő köréből nemcsak a politikusok, hanem a történelemtanárok is hiányoztak, sőt a sajtó is hiányosan képviseltette magát. Utóbb az egyik újságíró azzal magyarázta távollétét, hogy a lap főszerkesztőjével kellett volna egyeztetni. Kérdem én: az annyira áhított autonómia jegyében?
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár. kronika.ro

„Édesapád hány tevéért vette édesanyádat?” – interjú egy arab-román származású lánnyal
Egy rövidke hírből értesültünk arról, hogy a kolozsvári LADO (Liga az emberi jogok védelméért) integrációs programokat szervez menekültek számára. Amikor megkerestük a szervezet Kolozs megyei elnökét, Ana Ludușánt, megtudtuk, hogy a program az Európai Unión kívül érkezőket is magába foglalja (és leginkább őket, hiszen alig van pár menekült Romániában), olyan embereket, akik Japánból, Kanadából, az afrikai országokból érkeznek ide, főleg tanulni és befektetni. A programok kilenc megyében, többek között Hargita és Maros megyében zajlanak. A projekt része többek között azok képzése, akik a mediátor szerepét vállalják a helyi lakosok, intézmények és a bevándorlók között. Egy ilyen képzésen találkoztunk Abbod Lindával, a kolozsvári szír közösség interkulturális mediátorával, az román-arab kulturális egyesület tagjával. A kék szemű, szőke lányról sokadik pillantásra sem árulta el semmi, hogy arab származású.(A projektről bővebben cikkünk végén írunk).
Az édesapja vagy az édesanyja arab?
Az édesapám arab, édesanyám román, és én büszke vagyok a „termékükre”. Ez a kombináció hozzásegített ahhoz, hogy mindkét ország kultúrájából részesedjem. Jóból, rosszból egyaránt. Tanulmányaimat Kolozsváron végeztem, elsőtől az egyetemig.
Nem voltak olyan helyzetek, amikor diszkrimináltnak éreztem volna magam, de abban a pillanatban, amikor kimondtam, hogy nem vagyok száz százalékban román, hiszen félig arab lennék, az első kérdés menetrendszerűen az volt: Ti esztek disznóhúst? Miért nem esztek? Vagy: Hány tevéért vette apád anyádat? Ezek a kérdések azért eléggé előítéletes gondolkodást tükröznek. Amikor először hallottam valakitől, kicsit elcsodálkoztam, viccnek vettem. Hazamentem és továbbítottam édesanyámnak: Anyu, hány tevét adott érted apu?
Hogyan került kapcsolatba a LADO projektjével?
Azért vállaltam részt a LADO projektjéből interkulturális mediátorként, mert édesapám meghalt tavaly, és ez bizonyos szempontból arra késztetett, hogy többet foglalkozzam arab énemmel, jobban felmutassam. Szerettem volna megértetni az emberekkel, hogy a sajtóklisékkel ellentétben az arabok jellemzően nem olyanok, mint a társadalmunkban róluk élő sztereotip kép, nem terroristák, nem dobálóznak bombákkal, nem az Iszlám Állam harcosai, akik erőszakkal akarnak átgyúrni téged az igaz hitre. Ezeket a dolgokat konfliktusok szításában érdekelt személyek találják ki, és cselekszik adott esetben.
Nemrég érdekes tapasztalatban volt részem Németországban a rokonaimnál, akik menekültként kerültek oda. Szokványos európai módon öltözöm, de ki akartam próbálni valamit. Kértem nénikémtől egy hidzsabot a vele járó hagyományos ruhadarabokkal, hadd lássam, hogy viszonyulnak hozzám az emberek, ha azokban megyek ki az utcára. Az eredmény nagyon érdekes lett. A németek nagyon szimpatikusak voltak, kedvesen viselkedtek, amíg az itthon megszokott ruhákban láttak. Amikor viszont átöltöztem, vége lett a kedves pillantásoknak. Lenézést, finom undort véltem felfedezni pillantásukban, afféle: „No nézd csak, ide jöttek ezek is hozzánk, tessék, hogy öltözött ebben a dög melegben, biztos a férje meg a vallása kényszeríti rá!” Miközben a választás szigorúan az enyém volt, senki nem kényszerített.
Kísérlet volt...
Az. Felszálltam a metróba, ugyanazok a pillantások, minden tekintet rám szegeződött. Korábban szó nem volt ilyesmiről. Mikor eljött a hazatérés ideje, úgy döntöttem, folytatom a kísérletet. Végigviszem. Lássuk, milyen lesz a reptéren, mi történik, hogy néznek majd rám odahaza. Hamburg – Varsó – Kolozsvár útvonalra szólt a jegyem.
A hamburgi váróteremben leültem egy úriember mellé, a már említett szerelésben. Ő nem sokat teketóriázott, egyetlen közelebbi pillantást nem pazarolt rám, felkelt és átült egy távolabbi székre. Nem nagyon maradtak a közelemben, nem lett volna kivel szóba elegyednem. Németországban azért csak-csak hozzászoktak az arab viselethez, fejkendőhöz.
Lengyelországban viszont kiemelt figyelmet kaptam. Román személyim felmutatása után vagy hat-hét percet várakoztattak, míg végül a határrendész kérdőre vont: Mit csinálsz, hová mész?! Megyek haza – válaszoltam neki. Akkor hívta egy hölgy kollégáját, hogy vonuljon félre velem, vétesse le a kendőmet, ellenőrizze, én vagyok-e az, akit az okmányon levő fotó ábrázol, hiszen az hidzsáb nélkül készült. Odajött a hölgy, megnézett és mondta kollégájának, hogy láthatóan az vagyok, akit a kép ábrázol, felesleges félrevonulni, kendőt levétetni, mert látszik. Közben mögöttem sor alakult ki, az emberek várták, hogy ellenőrizzék úti okmányukat, és tovább mehessenek.
Csakhogy a határrendészt nem elégítette ki kolléganőjének véleménye, tovább faggatott: Hol vannak az okmányaid? Ellopták tőled, belevesztek a tengerbe, mi történt velük?! Mire mondtam neki, hogy személyi okmányom történetesen éppen a kezében van. Nem, nem, nem – erősködött ő – az eredeti papírjaid hol vannak? Hogy kerültél Európába? Európai állampolgár vagyok – válaszoltam neki – itt születtem, itt tanultam és nőttem fel, haza szeretnék menni! Még keresgélt valamennyit – gondolom ellenőrizte korábbi utazásaim célját – aztán további jó napot kívánt és utamra engedett. De amint túlestem a biztonsági ellenőrzésen, éreztem, hogy valaki követ. Alkalmasint a reptér egyik biztonsági embere, ki tudja...
És akkor arra gondoltam: úristen, mekkora jelentősége van egy ruhadarabnak! Egy kendőnek! Mennyire megváltoztatja az emberek viszonyulását hozzád. Mekkora kárt okozott a média azzal a sablonképpel, miszerint az iszlám olyan emberek közös nevezője, akik ártani, rombolni akarnak.
Nálunk is vannak ilyen aktivisták, akik az iszlám beszivárgása ellen harcolnak. Miközben rengeteg olyan dolog van, amit az emberek nem értenek. Innen-onnan összegyűjtött információkból alakítják ki elképzeléseiket, mindenféle szolid alap nélkül, amely kiindulópontként szolgálhatna.
A repülőtéren Lengyelországban különben ugyanaz az alaphelyzet ismétlődött. Értettem valamennyire, az emberek összesúgtak, hogy „Jaj, nézd meg szegényt, hogy kell öltöznie!”.
Hazaértem Kolozsvárra, éppen zajlottak a városnapok, édesanyámnak is kemény meglepetés volt, hogy ilyen öltözetben látott viszont, amikor kijött elém a reptérre a barátommal. A Central áruházban is volt egy érdekes élményem. Odajött hozzám egy úr, angolul szólított meg, nyilván nem gondolt arra, hogy bennszülött vagyok, és megkérdezte, hogy szelfizhet-e egyet velem. Mire én: „Miért, olyan majomszerű lennék?” Erre azt válaszolta, hogy szó sincs róla, de neki nagyon érdekesnek tűnök és igazából rejtély, milyen képzetet kelthet ez az öltözet egy férfi agyában. Ő például azon gondolkodik, vajon hogy nézek ki tulajdonképpen, mert nem tud rájönni – mondta. Hogyne, ha akarod, készíthetsz egy képet – válaszoltam neki, mire jött még egy illető, aztán egy újabb, míg végül a barátom kijelentette: kész, a következő fotóért már pénzt kérünk.
Édesapja megtanította az anyanyelvére?
Édesapám egyetemre jött Romániába, orvosnak tanult. Hogy miért van annyira sok arab orvostanhallgató? Mert a mesterségek legfontosabbikának számít náluk, óriási a társadalmi presztízse. Ezért választja az arab fiatalok jelentős hányada az orvosi egyetemet. Amikor pedig művelik a mesterséget, hivatástudattal csinálják. Nyilván akad, aki menet közben meggondolja magát, mint bármely közösségben vagy országban, de akiből orvos lesz, az szívvel-lélekkel csinálja.
Visszatérve édesapámra, az egyetem ideje alatt ismerkedett meg édesanyámmal, egymásba szerettek, nagyon szép, akadályokkal teli szerelmi történet volt. Politikai, vallási, kulturális sorompókkal teli történet, amely Ceaușescu idejében játszódott. Nagyon nehéz volt akkoriban egy román lánynak feleségül menni egy idegenhez. Elnöki jóváhagyásra volt szükségük hozzá. Öt levelet írtak az elnöknek. Évente egyet, hozzájárulását kérve, menetrendszerűen érkező elutasítással. De ők kitartottak.
Annak ellenére, hogy itt szándékoztak maradni? Általában az volt a hivatalos gyanú, hogy a házasság a kitelepülés első állomása.
Igen, gyanús volt. Anyámat követte a rendőrség, a Szekuritáté, előfordult, hogy akkor zsuppolták be a rendőrségi furgonba, amikor éppen együtt sétáltak az utcán apámmal. Bevitték az őrsre, mobiltelefon ugye nem volt akkoriban, sokszor vezetékes sem akadt kéznél, a család nem tudta, hol van, hogy van, mindenki aggódott.
Nagyanyám irodában dolgozott egy vállalatnál, kiment hozzá a Szekuritáté, a szemébe vágták: A lányodnak viszonya van egy idegennel, mától nem dolgozhatsz irodában, őrként folytatod! Így nézett ki nagyanyám áthelyezése. Fél éven át őrködött büntetésből.
Noha Szíria, akárhogy is nézzük, baráti országnak számított...
Igen. Nagyanyám ki is jelentette, ha a gyerekek szeretik egymást, neki semmi kifogása, viselni fog bármilyen következményt. Édesapámnak is megvolt a maga baja, őt a szíriai család vonta kérdőre, hogy minek kereskedik más kultúrában. De ők minden akadályt legyőztek. Amikor meglettünk nekik mi – van egy nagyobb fiútestvérem –, és a szüleink azt mondták, hogy hagyni fogják gyermekeiket, hozzák meg a saját döntéseiket, válasszanak egyedül, mit szeretnének.
Ami a nyelvet illeti, mi öt és fél évig Szíriában éltünk, akkor tértünk vissza Romániába, amikor a testvérem iskolás korba nőtt. Édesapám nem beszélt velünk arabul, valószínűleg az egykori negatív élmények hatására az itteni rendőrséggel, hatóságokkal, igyekezett megkímélni minket bármilyen másság tudásától, érzetétől. Szüleink teljesen ránk hagyták a kulturális, vallási hovatartozással kapcsolatos döntéseket. Ami engem illet, úgy gondolom, hogy a vallás a történelem folyamán mindenkor olyan tényező volt, ami konfliktusokat, háborúkat gerjesztett.
Sorozatunk következő részében a palesztin származású Ayman Yanisszal beszélgetünk, aki Szíriában is élt.
A projekt, amelyben Abbod Linda kulturális mediátorként tevékenykedik, annak az országos programnak a része, amely az idejövő bevándorlókat, migránsokat segíti. A program Románia shengeni csatlakozási törekvésének kiemelt része. A program számos fejezete közül a LADO – a nagybányai szociális asszisztenciával foglalkozó ASSOC szervezettel karöltve – az integrációval foglalkozik. Segítik a nem uniós állampolgárokat és a menekülteket például abban, hogy lakást béreljenek, ha a gyermekeket be kell íratni az iskolába, elmondják, hogyan tehetik ezt meg. Ha egészségügyi ellátásra van szükségük, szintén útbaigazítást adnak, és lehetőséget nyújtanak, hogy elsajátíthassák a román nyelvet.
A LADO kolozsvári fiókjának vezetője, Ana Ludușan elmondta, az idejövők nagy része munkavállalás, tanulás céljából érkezik. Vannak polgárok Ázsiából, Közép-Amerikából, Kanadából, Koreából, Japánból. Az arab országokból is jönnek, nagy hányaduk tanul. Vannak diákok például Tunéziából, Marokkóból, Egyiptomból, az afrikai országokból.
Kevés menekült marad Romániában
A program azokra is kiterjed, akik a menekültkvóta alapján Görögországból érkeznek. Számuk viszont nagyon elenyésző, körülbelül százan jönnek évente. Legtöbbjüket a somkúti menekültközpontban szállásolják el, onnan pedig Nagybányára kerülnek. Kolozsvárra is jöhetnek, itt lehetőségük van továbbtanulni, dolgozni, egyáltalán élni. „Kiemelném, hogy a programunk csak azokra vonatkozik, akik tartózkodási engedélyt kaptak. Tartózkodási engedélyt pedig az kap, akiről a román állam úgy ítéli meg, oltalomra szorul” – mondta Ana Ludușan.
kérdésre, hogy hogyan kaphat tartózkodási engedélyt egy migráns, azaz egy olyan személy, akiről még nem tudjuk, hogy jogosult-e oltalomra, Ludușan elmondta, ezt több úton is meg lehet szerezni. „Mielőtt bárki belépne Románia területére, joga van menedéket kérni. Ha a határnál az illetékesek beengedik az országba, azt jelenti, hogy nem veszélyes az illető. Ekkor a hatóságok két hónapig vizsgálják, hogy jogosult-e oltalomra. Ha igen, akkor megkapja azokat a jogokat, amelyek bármely európai polgárt megilletnek. Mi csak azokkal a menekültekkel foglalkozunk, akik oltalmat, menekültstátust kaptak, van tartózkodási engedélyük. Tavaly például 72 menekülttel dolgoztunk. Nekik tanácsadást nyújtottunk, információkat, hogy mit írnak elő a román törvények, milyen lehetőségeik vannak” – tájékoztatott.
Ludușan elmondta, az idejövő menekültek megerősítették: nagyon sok konfliktusövezetből érkező Törökországban marad vagy visszafordul, tehát nem jön Európába. Akik Európába jönnek, olyan útvonalat választanak, amelybe Románia nem esik bele. Az a néhány menekült, aki Romániába kerül, Görögországból érkezik, pontosabban Görögországtól vesszük át. Románia ezért pénzt kap az Európai Uniótól.
Romániában öt olyan központ van, ahol menekülteket tudnak elszállásolni. Legtöbb központ száz férőhelyes. A galaci és a bukaresti központ ennél több személynek tud fedelet adni. „El kell mondanom, hogy tavaly, amikor elkezdtük a projektet, mindössze két személy tartózkodott a somkúti menekültközpontban, és ők is az afrikai országokból jöttek. Később érkezett még húsz személy, majd ismét egy kis létszámú csoport, tehát egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy a számok aggasztóak. Ráadásul csak azok maradnak Romániában, akiknek van itt hozzátartozója. Csak tavaly 30 olyan segítségre szoruló menekülttel találkoztunk, akik úgy hagyták itt Romániát, hogy még az anyagi segítséget sem vették igénybe. Németországba és Svédországba igyekeztek. Az általunk nyújtott anyagi segítség egyébként elég csekély: 106 lej évente” – magyarázta.
Megtudtuk, a kolozsvári polgármesteri hivatal emberségesen bánik a menekültekkel, ha segítségre szorulnak, megkapják azt az önkormányzattól. „Kevés polgármesteri hivatal teszi ezt, miközben a nemzetközi vállalásaink erre köteleznének. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a polgármesteri hivatalok nagy része kifogásokat keres, hogy ne kelljen betartania a jogszabályokat" – jegyezte meg a LADO elnöke.
Maros és Hargita megyébe tanulni mennek
Tizenkét hónap alatt körülbelül 1500 uniós kívüli polgárral és menekülttel foglalkoztak a programban. A program kilenc megyében zajlik. A következő megyékben zajlanak foglalkoztatások, szolgáltatások annak érdekében, hogy a bevándorlók megtalálják itt a helyüket, hogy zökkenőmentes legyen a helyiekkel, az intézményekkel kialakítandó kapcsolatuk: Máramaros, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Szeben és Fehér megye.
Ana Ludușan elmondta, az olyan megyékben, mint Maros, Hargita, olyan személyek kerülnek, akik nem menekültek, hanem az unión kívüli polgárok, akik tanulni jönnek Romániába. Marosvásárhelyen például 58 személy vett részt a programban, köztük egyetlen menekült sem volt. Az 58 személy kilencven százaléka Moldova Köztársaságból és Ukrajnából érkezett Marosvásárhelyre tanulni. Elmondta, az unión kívül érkezőknek is tartózkodási engedélyt kell kérniük. Ezek az emberek hasznot hoznak az országnak, hiszen fizetik a tanulmányaikat, befektetnek, dolgoznak – mondta a LADO kolozsvári elnöke.
Papp-Zakor András (Kolozsvári Rádió), Oborocea Mónika / maszol.ro

Szombaton zárul a rendezvénysorozat
Egy hét a mesék világában
Holnap ér véget a második Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál. A sepsiszentgyörgyi Tipe Tupa Egyesület által szervezett rendezvény ismét a népmesék világába kalauzolta a gyerekeket, felnőtteket a különböző alkotó-fejlesztő mesés foglalkozások, illetve élőszavas mesemondás révén. Idén a Mesefesztivál átlépte Háromszék határait, Hargita és Maros megyében is felléptek a mesemondók.
Több száz óvodáshoz és iskoláshoz vitték el a mesék bölcsességét a történetmesélők. Ma délelőtt folytatódik az iskolákban, óvodákban zajló mesélés, valamint az előzetes bejelentkezéssel alakult mesecsoportos foglalkozások. 18 órakor a megyeszékhelyi színház büféjében Aranymadár, aranyfészek címmel pajzán népmeséket mond felnőtteknek Szabó Enikő, Metamorphoses meseterapeuta. Furulyázik és énekel: Melkuhn Róbert. Marosvásárhelyen Zalka Csenge nemzetközi mesemondó a Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány című előadása látható, hallgatható. 20 órakor a sepsiszentgyörgyi Szimpla ad otthont a Meselángnak, a hajnalig tartó közösségi mesemondásnak, ahol a jelenlévők is elmondhatják saját történeteiket a tábortűz mellett.
Az egyhetes rendezvénysorozat szeptember 30-án mesedélutánnal, a 2017-re meghirdetett rajzpályázat győzteseinek közös kiállításával és a meseíró pályázat díjkiosztó ünnepségével ér véget a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A 16 órakor kezdődő esemény élőszavas mesemondással kezdődik.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Fidesz és az RMDSZ vezetői tanácskoztak Kolozsváron
Fontos közép- és hosszútávú kérdéseket is érintő egyeztetést tartottak Kolozsváron a Fidesz és az RMDSZ vezetői szombat délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A megbeszélésen a Fidesz részéről Orbán Viktor mellett Balog Zoltán és Németh Zsolt vett reszt. Áttekintették Magyarország és Románia gazdasági helyzetét, és megállapították: eljött az ideje, hogy nagyszabású projektek segítségével jobban összekapcsolódjon a két ország gazdasági rendszere.
A Kelemen Hunor vezette RMDSZ-tárgyalódelegáció szorgalmazta, hogy mielőbb kerüljön sor magas szintű magyar-román kormányzati találkozókra. A felek örömmel nyugtázták, hogy napokon belül tárgyalni fog egymással a magyar és a román külügyminiszter.
A megbeszélésen nagyon fontos előrelépésnek nevezték, hogy egy mindkét ország számára fontos kisebbségi ügyben, az ukrán oktatási törvény témájában összehangolt, közös magyar-román fellépésre került sor.
Olyan rövid, közép és hosszú távú kérdésekről és kihívásokról egyeztetett szombaton Kolozsváron a Fidesz − Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ, amelyek mind a romániai magyar közösség, mind pedig a két ország érdekeit szolgálják – számolt be a találkozót követően Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A politikus rámutatott: a Fidesz és Magyarország kormánya támogatja az RMDSZ.nek az erdélyi magyarok jogérvényesítésére, jogbővítésére irányuló törekvéseit, beleértve a marosvásárhelyi római katolikus líceummal kapcsolatos célokat is: azt, hogy hozzák létre újra az iskolát.
A Kelemen Hunor és Orbán Viktor által vezetett delegációk úgy vélik, fontos lenne a két kormány közti kapcsolat megerősítése, erre ugyanis azért van szükség, hogy normalizálódjon a holtpontra jutott viszony. Mindkét fél elengedhetetlennek tartja a gazdasági kapcsolatok élénkítését, ennek kapcsán Kelemen Hunor kiemelte: a magyar kormány támogatásával Maros megyében létrejövő gazdaságfejlesztési program egy jó kezdet – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele.
A Minority SafePack európai polgári kezdeményezést pártok feletti kérdésnek, nemzeti ügynek tartják a felek, a Fidesz pedig partner lesz az aláírások összegyűjtésében, abban, hogy a kezdeményezést minden határon túli magyar ember sikereként lehessen elkönyvelni 2018-ban. Ugyanakkor mindkét fél üdvözölte azt, hogy Magyarország és Románia parlamentje közösen lépett fel az ukrajnai jogfosztás ügyében, úgy vélik, kisebbségvédelmi kérdésben hosszú évek óta először történt ilyen jellegű összefogás. maszol.ro

Kelemen Hunor: 2018-at nem tudjuk megúszni
Az Orbán-Dragnea egyeztetésről, a közigazgatási törvény esélyeiről, a Fidesz-pártiságról és 2018-ról kérdeztük az RMDSZ elnökét.
- A legutóbbi műsorban azt mondta, hogy annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a PSD, az ALDE és az RMDSZ kötött, szakítópróbája lesz a közigazgatási törvény módosítása. Úgy tűnik, hogy nem áll túl jól ez a dolog jelenleg.
- Az őszi ülésszak alatt a 215-ös törvény módosításának a sorsáról a képviselőház ilyen vagy olyan döntést fog hozni. Október 20-a körül jár le a hallgatólagos jóváhagyás. Én azt is el tudnám képzelni, hogy hallgatólagos jóváhagyással átkerüljön a szenátusba, mert a szenátus a döntőház, vagy a júniusi kompromisszumos megoldás továbbvitelét is el tudom képzelni, amellyel a küszöböt nem 10 százalékosra, hanem 15 százalékra csökkentenék, és az alternatív küszöbnél a nagyvárosok maradnának, illetve a szankcióknál voltak még kompromisszumos javaslatok.
Ki fog derülni, hogy mit dönt a PSD-ALDE, hogy mennyire bátrak lesznek. Mert itt inkább az a kérdés, hogy mennyire lesznek bátrak. Így a szeptemberi előzetes beszélgetésekből én azt láttam, azt tapasztaltam, hogy minden egyes olyan szakbizottsági vita előtt és után, amelyen a 215-ös szóba került, például a munkaügyi bizottságban, ahol jóváhagyták úgy, ahogy mi beterjesztettük, rögtön – elsősorban a liberális párt felől és a liberális párthoz köthető médiában – nagyon erős támadás éri a kormánykoalíciót, hogy eladták a magyaroknak Erdélyt, hogy hazaárulók, hogy nemzetárulók, és ettől a szociáldemokrata képviselők, különösen az erdélyi képviselők megijednek, és előszobáznak a pártelnöknél, hogy ezt nem lehet, mert nekik haza kell menniük, és őket otthon majd felkötik vagy elhajtják. Ami egyébként nem igaz, ez egy túlzás, de ezt a nyomást érezzük szeptemberben minden egyes kísérletnél.
Azt kértem a koalíció vezetőitől, hogy legyenek bátrak, ugyanis azt gondoljuk, hogy a nyelvi küszöb 20 százalékról 15 százalékra csökkentése, a nyelvhasználati jogoknak az ilyen értelemben való kibővítése semmiféle értelemben nem sérti a román érdeket, a román közösségtől nem vesz el semmit. Azt is bebizonyítottuk statisztikailag, hogy a 15 százalékos küszöbnél 40-41 közigazgatási egység kerülne be a törvény hatálya alá. Most 370-380 közigazgatási egység tartozik a törvény hatálya alá, tehát nem volna egy lényeges, nagy, erőteljes változás. Az igaz, hogy akkor, amikor a nyelvhasználat területeit bővítjük, ott van egy jelentősebb bővülés, tehát az utcanévtáblákra, a hely- és az irányjelző táblákra, a prefektúrára, a különböző dekoncentrált intézményekre is kiterjedne a nyelvhasználat. Azt gondolom, hogy ez helyes, ez korrekt, de radikálisan nem forgatná föl az országot.
De azt látjuk, hogy ennek a nyomásgyakorlásnak ebben a kontextusban most nehezen tudnak ellenállni. Meglátjuk. Nem akarnék előre kiabálni semmit, nem akarnék semmit megelőlegezni addig, amíg tárgyalunk. Amíg ezt a kérdést vitatjuk, addig, azt gondolom, hogy nem szabad semmit előre kijelenteni. Másrészt viszont a képviselőház első ház, tehát a képviselőházi döntés csak részben előlegezi meg a szenátusi vitát, de semmiképpen nem jelent végleges döntést. Persze az is logikus, hogy ha egy parlamenti többség egy kérdésben egyféleképpen dönt a képviselőházban, az a parlamenti többség néhány hónappal később nehezen elképzelhető, hogy teljesen más döntést hozzon, vagy radikálisan más döntést hozna, mint a képviselőházban hozott. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy fog ez menni, de vannak pillanatok, amikor én is úgy érzem, itt ez a nacionalista hisztéria olyan mértékben rányomja a bélyegét minden egyes politikai projektnek a kivitelezhetőségére, hogy nem lehet továbblépni. Kérdeztem a liberálisoktól, hogy miért csinálják ezt, mitől félnek, mi a problémájuk? Azt a választ kaptam, hogy hát ők a kormánykoalícióval harcolnak, meg hogy a kormánykoalíciót kell legyőzni. Én ezzel egyetértek, ez rendben van, a demokráciában így kell lennie, de mondtam, hogy ne a mi ügyeinkkel, ne a magyar kártyát fölhasználva próbálják legyőzni a kormánykoalíciót, találjanak valami egyebet. Gazdasági kérdések, közpolitikák, oktatás, szociális kérdések, nyugdíj, infrastruktúra, egészségügy, igazságszolgáltatás, millió példa, millió lehetőség van. Nekik nincs fantáziájuk. A liberális párt ma egy dolgot tud: déltől, az ebéd utántól vacsoráig éhségsztrájkot folytatni azért, hogy ne legyen nyelvhasználati küszöbcsökkentés és azért, hogy legyen az egyesülés ünneplésére minél több pénz. Ennyi tudnak, a fantáziájuk eddig terjed. Mindenhol magyarveszélyt látnak, és mindenhol azt gondolják, hogy ha egy magyar ember, egy magyar politikus egyet köhint, akkor az azért van, mert Erdélyt el akarja szakítani Romániától. Ez egészen pontosan így néz ki, ezt nem lehet lakkozni, ezt nem lehet és nem érdemes finomítani.
- Liviu Dragnea PSD pártelnök nyilatkozata sokat sejtet. Ő azt mondta, hogy ez a kérdés most nem aktuális, nem kellene most ezzel foglalkozni. Jellemzően olyan típusú kérdéseknél szokott ez lenni a retorika – például a női kvóta esete vagy a bejegyzett élettársi viszony – amiket a politikum, ha tehetné, az idők végezetéig elnapolna és nem foglalkozna vele, mert tudja, hogy nagy a társadalmi ellenállás ezekben a témákban. Hogyan kommentálná ön Dragneának ezt a nyilatkozatát?
- Nincsenek különösebben nagy kétségeim azt illetően, hogy ha most történetesen épp a liberálisok lennének kormányon és ők nyerték volna meg 2016-ban a választásokat, akkor az ellenzékben lévő szociáldemokraták lényegesen másképp viselkednének. Nekem ilyen illúzióim nincsenek, talán soha nem is voltak. Az biztos, hogy az, akivel mi valamennyi időt együtt kormányoztunk vagy együttműködtünk a parlamentben, az a magyar kérdéshez mindenképp árnyaltabban, ha nem is sokkal barátságosabban állt hozzá, mint az, akivel nem volt szerencsénk együttműködni ilyen vagy olyan okok miatt. Rengeteg példát lehetne hozni a ’97-es első kormányba lépéstől egészen a 2013-as, ’14-es kísérletünkig, beleértve azt az időszakot is, amikor a Năstase kormányt kívülről támogattuk, és úgy indultunk, hogy azt mondta Năstase, hogy amíg ő miniszterelnök, addig nem lesz Szabadságszobor, aztán meg ő miniszterelnökként jóváhagyta, aláírta, és a Szabadságszobor köztéren fölállíttatott Aradon. A probléma az, hogy a mostani Nemzeti Liberális Párt, amely az egykori Demokrata Pártból és az egykori Nemzeti Liberális Pártból állt össze, semmilyen formában nem hasonlít ahhoz, amit ismertünk: sem a PD-hez, sem a PNL-hez. Kikoptak, elmentek azok az emberek, akikkel nekünk az együttműködési tapasztalatunk mást mutathatott volna. Messze vagyunk nemcsak a Tăriceanu-féle liberális párttól, amellyel együtt kormányoztunk 2004 és 2008 között, messze vagyunk attól, amelyet még Antonescu jelentett a liberális pártnak, pedig az már azért egy komoly fordulatot vett, de attól is messze vagyunk, amit a két társelnök, Vasile Blaga és Alina Gorghiu jelentett, és akikkel lehetett normálisan egyeztetni és beszélgetni. Egy olyan új nemzedék jött, egy olyan új politikai elit került a Nemzeti Liberális Párt élére, akikkel nem tudunk ebben a pillanatban mit kezdeni. Egyszerűen mert nagyon-nagyon magyarellenesek. A PSD-ben is volt egy váltás, egy komoly váltás, de közülük nagyon sok emberrel mi együtt dolgoztunk az elmúlt években. De nincsenek kétségeim, hogy egy Codrin Stefănescu vagy egy Olguța Vasilescu hogyan viselkedne, ha elengednénk a gyeplőt, azért ennyire naiv nem vagyok.
- Milyen az új miniszterelnökkel az RMDSZ viszonya, mennyire találják meg a szót?
- Az új miniszterelnököt 2000 óta ismerjük, akkor került be a parlamentbe. Ő egy nagyon darabos és nagyon kezelhetetlen ember. Mindig úgy tűnik, mintha meg lenne sértődve a világra, a mimikája ezt sugallja, ahogy beszél, ezt sugallja, de egy nagyon közvetlen ember. Nem szereti kerülgetni a dolgokat, amit gondol, azt ki is mondja, ezért néha brutálisnak tűnik, de az elmúlt két és fél hónapban, hiszen még csak ennyi van a miniszterelnöki múltjában, azt kell mondani, hogy szót tudtunk érteni, és legutóbb a katolikus iskola ügyében, amikor egyeztettünk, hogy mi legyen, hogy legyen, akkor ő nagyon nyitottnak mutatkozott, hogy az OECD tagság rendezését követően törvénnyel valamilyen módon, sürgősségi kormányrendelettel vagy törvénytervezettel ezt a kérdést rendezzük, mert azon a véleményen volt, hogy egy iskola semmiféle értelemben nem jelenthet veszélyt senki számára – ezt egyébként nyilvánosan is elmondta. Egy közösség, családok, gyerekek döntése kell legyen, hogy milyen iskolába akarnak járni. Ha a törvény lehetővé teszi, akkor a kormánynak, az államnak is lehetővé kell tennie a gyakorlatba ültetését. Ez az eddigi tapasztalatunk, hogy később mi lesz, azt nem tudom. Megtanultam, hogy előre ne igyak a medve bőrére, de igyekszünk, hogy ezt az ígéretet, ezt a hozzáállást érvényesítsük.
- Nemrég lezajlott egy telefonbeszélgetés Liviu Dragnea és Orbán Viktor között a római katolikus iskola ügyében, és úgy tűnik, ez volt a fordulópont, bár a következményeit még mindig nem látjuk. Volt-e az RMDSZ-nek szerepe abban, hogy létrejött ez a beszélgetés?
- Nézze, a legfontosabb az, hogy van egy nyitottság mindkét fél részéről, hogy beszéljenek. Igen, én igyekeztem ezt a beszélgetést tető alá hozni a szerény eszközeimmel. Így került erre sor, mert úgy éreztem, hogy az nem normális, hogy ne legyen a két állam között, a két állam vezetői között párbeszéd semmiféle formában. Néha van ugyan egy-egy külügyminiszteri találkozó, de hát azok annyira felszínesek, és a diplomácia (főleg Európának ebben a sarkában) ugye nem mindig azt jelenti, amit az ember első látásra gondolna. Én javasoltam Liviu Dragneának, hogy beszéljen Orbán Viktorral, mert Dragnea nekem azt mondta, hogy az iskola kérdését meg akarja oldani, és, akárcsak Tudose miniszterelnök, akivel egyeztettek, úgy gondolja, hogy erre a következő tanévig megoldást kell keresni. Akkor azt mondtam, vegye fel a kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel, mondja el neki ezt, és kérje az OECD-hez a támogatást. Sokszor mondtuk, hogy a román-magyar kapcsolatokban az RMDSZ képes közvetíteni és szerepet játszani, ugyanakkor mindenkinek az az érdeke, hogy ez a viszony a következő időszakban ne romoljon. Ha lehet, akkor javuljon. Ebben az időszakban láthatta mindenki, hogy nem a legjobb, hisz kölcsönös nyilatkozatokból mindenki többet tudna az asztalra tenni, mint amennyit az asztal egyébként elbírna. Ezen javítani kell, hisz egy nehéz időszak következik.
Romániának az volt az érdeke, hogy bekerüljön ebbe a szelekt klubba, amit OECD-nek hívnak. Ettől nem változik meg az élet radikálisan egyik napról a másikra, de ebben a fejlett országok kapnak helyet. Magyarországnak sem érdeke, hogy a magyar gazdasági kapcsolatok is elmérgesedjenek, és én azt gondolom, hogy ezért nagyon fontos volt, hogy egy közös nevezőt találjon a két ország vezető politikusa, akik meghatározzák nagy mértékben a dolgok menetét.
Nem egy, hanem két beszélgetés volt. Ebben állapodtak meg a múlt héten, hogy az OECD tagságot Magyarország támogatni fogja, Románia pedig megoldja ezt a problémát. Liviu Dragneaval azóta már beszélgettem, és készítünk egy törvénytervezetet, remélem, hogy ez tíz-tizenöt napon belül elkészül, amely az iskola létrehozására vonatkozik, azt leegyeztetjük a kormány jogászaival és szakembereivel. Ezt vagy sürgősségi eljárással végigvisszük decemberben a parlamenten, vagy sürgősségi kormányrendeletet kérünk, ugyanis február végéig kell az iskolahálózatokat elkészíteni, javaslatként megfogalmazni, és abban már benne kell lennie az iskolának, mint jogi személyiségnek, intézményként. Másképp ismét elcsúszhatunk az időhiány miatt, a határidőkitolás sosem szerencsés. Elég hamar ki kell tehát derüljön, hogy Liviu Dragnea komolyan gondolta-e az ígéretét, amit tett Orbán Viktornak, és akarom remélni, hogy igen. Mert ha nem, akkor a baj tetőződni fog.
- Nem fogja befolyásolni ennek a törvénytervezetnek a sorsát az, hogy jelenleg nehéz megmondani, hogy létezik-e vagy nem a római katolikus iskola Marosvásárhelyen. Ugye egyesek azt mondják, hogy megszűnt jogilag az intézmény, mások pedig, hogy fel van függesztve a tevékenysége, de maga az intézmény létezik egyébként.
- Ezek olyan jogi viták, amelyekkel én a jelen pillanatban nem kívánok sokat foglalkozni, mert nem tudjuk megoldani. Ahány jogász, annyi vélemény van. Én azt mondom, hogy ma ez az iskola nem létezik. Lehet, hogy valahol a levegőben, valahol a kozmoszban létezik, és fel van függesztve, de ilyen jogi intézmény, hogy római katolikus iskola a marosvásárhelyi, Maros megyei iskolahálózatban nincs. Tehát létre kell hozni. Ez nem jelenti azt, hogy az elindított perek, eljárások nem folytatódnak. Ha az új iskolát létrehozták és működik, akkor ezeknek a pereknek a kimenetele teljesen mellékes. Vissza lehet lépni belőle, abba lehet hagyni, születhetnek döntések, mert nem mindenik az iskola létére vonatkozik, tehát én ezt a kettőt nem kötném össze. Ha összekötjük, és megvárjuk ennek a három, négy, öt pernek a kimenetelét, és majd ahhoz igazítjuk a terveinket és céljainkat, akkor lehet, hogy 2019-ben és 2020-ban is arról fogunk vitatkozni, hogy létezik-e az iskola. Ezzel nem kell foglalkozni, ezt zárójelbe kell tenni. Nem zavarja azt, hogy egy új törvényt elfogadjunk, és a következő tanévtől el kell indítani egy új jogi intézményt. Ez nem ugyanaz kell legyen, ami most perben van, és nem tudjuk róla, hogy létezik vagy nem létezik. A néven kell változtatni, hogy ez ne okozzon később semmiféle problémát. Lehet azt mondani, hogy II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Iskola. Pont.
- Térjünk át 2018-ra. Még van néhány hónap addig, de már van egy csomó olyan dolog, ami beindult 2018 kapcsán. Akár azt is mondhatnánk, hogy Románia számára reálpolitikai szempontból nem lesz egy nagyon fontos év, hiszen nem lesznek választások, de itt van a centenárium. Ugyanakkor Magyarországon választások lesznek 2018-ban és van egy harmadik olyan ügy is, amelynek 2018-ban lesz a kifutása: a Minority SafePack aláírásgyűjtés, amely egy európai polgári kezdeményezés, és azt célozza, hogy az Európai Uniónak is legyenek hatáskörei kisebbségi ügyekben. Ez a három téma egy csomagban az RMDSZ idei év végi kommunikációjának a nagy részét képezi. A regisztráció kapcsán az RMDSZ is kampányol, biztatja a magyarországi választásokon való részvételre a magyarokat, sőt, egyes politikusok már azt is megfogalmazták, többek közt ön is, hogy melyik az a magyarországi politikai szervezet, amelyet támogatnak. Ez számomra azért furcsa, mert ugye egyelőre még a regisztrációról beszélünk, és a kampányig van némi idő.
- Nagy meglepetésekre, gondolom, senki nem számít. Ha jogod van szavazni, részt venni a választásokon, mindegy, hogy az milyen állampolgársághoz kötődik, én nem mondtam mást soha, mint hogy ezzel a joggal élni kell. A román állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, a magyar állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, ha valakinek van más állampolgársága, amerikai, francia, azzal is. Ettől nem kell elmenekülni, ez nem bűn, nem vétek, nem hiba: ha ezt a jogot megkapta valaki, akkor ezzel éljen. Sőt, én azt mondom, hogy ha megkapta, akkor mindig éljen vele, ne legyen soha kivétel az alól, hogy elmegy szavazni. Hogy a magyarországi választásokon regisztrálni kell, ez a magyarországi törvény. Lehet, hogy ennél egyszerűbb megoldást is lehet találni, vagy lehetett volna találni, de ebben a pillanatban szükséges a regisztráció. Ez az erdélyi magyar emberek szempontjából picit macerás, mert nem szoktak ehhez hozzá: itt ugye nincs olyan, hogy előbb regisztrálsz és akkor szavazhatsz. Ezért segítünk, ezért mondjuk azt, hogy a regisztrációt mindenki tegye meg, mert másképpen hiába akarna szavazni, nem tud. Attól még ha közben meggondolja magát, nem kötelező szavaznia, ha regisztrált, de ahhoz, hogy szavazzon, kell regisztrálnia. Igen, ezért segítünk, ezért tájékoztatást nyújtunk. A kérdés másik oldala, hogy kire érdemes szavazni, kire kell szavazni. Ha azt nézem – és most csak azt tudom nézni –, hogy nemzetpolitikai szempontból a szóba jöhető alternatívák közül ki mit tett le az asztalra az elmúlt négy évben, az elmúlt nyolc évben, akkor számomra nincsen alternatíva. Ha azt nézzük, hogy ki hogyan viszonyult a határon túli magyar ügyekhez az elmúlt években, akkor megint azt mondom, hogy a dolog egyértelmű. És vehetjük sorra az összes szereplőt, aki indulni szándékszik a választásokon, bár nem áll szándékomban végigvenni őket, mint ahogy közvélemény-kutatásokról sem akarok beszélni – bár mondjuk az erdélyi magyar emberek nagy többségének a hangulatát, véleményét ismerem, hisz mérjük, és ott megint csak egyértelműek a dolgok.
Ha csak a nemzetpolitikai víziót, stratégiát nézzük, akkor az én opcióm egyértelmű. Én ezt világossá tettem, én ettől nem félek, nem bújok el. Van sok érvem emellett egyébként. A másik pedig az, hogy segítséget kaptunk. Igen, annak idején 2014-ben, 2016-ban Orbán Viktor eljött Szatmárnémetibe, velem együtt sajtótájékoztatót tartott, és arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Szövetség embereire. Morálisan azt nagyon nehéz fölépíteni, hogy ha segített neked valaki, és most segítséget kér tőled, akkor azt mondod, hogy „hát tudod, ez most kicsit bonyolultabb itt nálunk”, és megpróbálsz elbújni ez elől. Morálisan sem lehet másképpen közelíteni ehhez.
Harmadik szempontként azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki választani, szavazni fog, egészen pontosan tudja, hogy milyen opciója van, függetlenül attól, hogy én mit gondolok. Én egy percig sem hiszem azt, hogy ráerőltetné az RMDSZ vagy én magam az opciómat bárkire, aki szavazni akar. Én nem hiszem, hogy ott ülne János bácsi, és azon tűnődne, hogy kire szavazzon, ott van előtte a szavazócédula, majd beüti az internetbe, hogy mit mondott Kelemen Hunor, ja, igen, akkor odaszavazok. Én azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki a szavazáson részt vesz, már most tudja, hogy kire fog szavazni: Fidesz-KDNP-re, MSZP-re, DK-ra, Jobbikra, Momentumra, LMP-re. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy bárkit befolyásolnánk, de az a tisztességes, hogy az én véleményemet, főleg, ha meg tudom érvelni, a közvélemény előtt elmondjam, ha megkérdeznek, ha erre valaki kíváncsi.
Ez ilyen egyszerű, nem kell túlfilozofálni, hogy az egyenlő távolság meg közelség, meg hogy mi volt ezelőtt nyolc évvel, és mi tizenkét évvel. Ezelőtt nyolc évvel nem volt állampolgárság. A lényeg az, hogy ezt kontextusban kell nézni, 2017-2018 kontextusában. Ennyi.
- De fontos szempont, hogy bárki lesz kormányon a következő négy, nyolc, húsz évben Magyarországon, ugyanúgy tudjon viszonyulni a határon túli magyarokhoz.
- Jó lenne. Ha valaki azért sértődik meg, mert nekem van egy politikai véleményem, azzal nem tudok mit kezdeni. Én a politikai véleményekre nem szoktam megsértődni, egyetértek vagy nem értek egyet, főleg politikusként. Szerintem ez butaság. Persze, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős Magyarország legyen a régióban, érdekérvényesítésében hatékony legyen a régióban és nemcsak, hogy a nemzetpolitikai víziója ne szorítkozzon néhány kulturális rendezvény támogatására, mert nem ebből áll a nemzetpolitika a 21. században, és még sorolhatnám hosszan az érveket, de ezt nem mi döntjük el. És ha valaki azt gondolja Magyarországon, hogy az erdélyi magyarokat kell hibáztatni azért, mert ilyen vagy olyan eredmény lesz Magyarországon, az énszerintem egészen rossz pályán van. Nehogy már az a néhány százezer szavazat döntse el, hogy Magyarországon mi fog történni. Egy-két mandátumot tud ez befolyásolni, nem többet. Ma pedig nem úgy néz ki, hogy egy-két mandátumon múlna a magyarországi választások kimenetele, de ezzel megint nem akarok foglalkozni, a politikai elemzők ezt megteszik. De ha van egy véleményünk, akkor azt nyugodtan, érvekkel alátámasztva elmondhatjuk, és ezért senkinek nem kell megsértődnie.
- Jelenleg is zajlik a Minority SafePack aláírásgyűjtése, amelynek az egyik motorja európai szinten az RMDSZ, amely 250 ezer aláírás gyűjtését vállalta. Mennyire tud rámozdulni a szervezet most erre?
- Van nekünk egy tapasztalatunk arról, hogy ez hogy működik. Persze, amikor itteni választásokról van szó, akkor ez egy sokkal szorosabb, rövidebb határidő alatt kell megtörténjen, mert nem lehet elkezdeni egy évvel előtte. Ez a hosszú idő az embereket el is lazítja egy kicsit, hogy van még idő, van még idő. De nekünk megvan ebben a jó értelemben vett tapasztalatunk, tudjuk, hogy hogyan kell aláírást gyűjteni, ott vannak az önkénteseink, ott vannak a különböző helyi, megyei, területi szervezetekben az embereink, le tudjuk osztani, mivel tudjuk, hogy melyik település, melyik terület, melyik megye mennyi aláírást tud összegyűjteni. Mert nem lehet annál többet kérni, mint amennyi megvalósítható. Ennek az anyagi vonzata minimális, nem kerül sokba. Vannak olyan kisebb költségek, amelyeket kell állni, de az erőforrás szempontjából ez a legkevesebb.
Az erdélyi aláírásgyűjtés beindult, és jól megy. Ennek van egy online és van egy papíralapú aláírásgyűjtési lehetősége, és bízom abban, hogy ezt a 200-250 ezres határt tudjuk tartani. Ennél sokkal többre van szükség Európában, mi ennyit tudunk hozzátenni. Ha minden egyes tagállamban, ahol élnek őshonos kisebbségek, ha egy picit fölülteljesítenek a kvótán, akkor meglesz az egymillió aláírás.
Azt is látni kell, hogy mi többet vállaltunk, mint amennyi arányosan ránk jutna, de rögtön hozzá is teszem, hogy ha sikerül nekünk eredményt elérni a Minority SafePackkel az Európai Unióban, ha sikerül ezt a kérdést bevinni a döntéshozatalba, az elsősorban a mi érdekünk. A dél-tiroliak, ahhoz képest, ami nekik ma van, sokat nem kapnak. Kapnak, de kevesebbet. Vagy a finnországi svédek, vagy a dánok Németországban. Elsősorban a közép-kelet-európai államokban, a volt kommunista államokban élő őshonos kisebbségek számára jelentene ez egy jelentős változást. Ilyen szempontból a túlvállalásunk érthető, de azon vagyunk, és arra biztatunk mindenkit a tagállamokban, hogy próbáljanak a kvóta fölött gyűjteni.
Talán a szolidaritási rész a legfontosabb, hogy azok is szolidárisak velünk, akik ettől a kezdeményezéstől radikális változást, jobbulást nem várnak. És azok is szolidárisak velünk, akik még nincsenek az EU-ban, de az unió fele tart az államuk. Ezt a fajta kisebbségi szolidaritást kell szerintem hangsúlyozni és értékelni, mert erre nem volt példa az elmúlt 40-50 évben, hogy egy európai szintű, ilyen típusú, őshonos kisebbségek közötti szolidaritás kialakuljon.
- Közép-Kelet-Európa kapcsán: érződik, hogy itt van nagyobb súlya a kezdeményezésnek, Románia és Szlovákia a fő ellenzői a Minority SafePacknek, miközben Magyarország a fő támogatója. Augusztusban derült ki, hogy Románia újabb pert indított az EU luxemburgi bíróságán, gyakorlatilag ismét megpróbálja megállítani a Minority SafePacket. Nagyon furcsa volt ennek kapcsán, hogy melyik szerv, intézmény, vagy a kormányból konkrétan ki kezdeményezte ezt a pert. Derültek ki azóta konkrétumok?
- Azt tudjuk, hogy a külügyminisztériumból jött a kezdeményezés, és azt is, hogy a korábbi miniszter asszony, Ana Bircea kabinetjéből. Ezt nyilván az iktatószám alapján tudjuk. Azt is tudjuk, hogy bekerült több alkalommal a kormány elé a memorandum, amiben arra kéri a felhatalmazást a külügy, hogy Romániát berántsa ebbe a perbe. Hogy jóváhagyta-e Grindeanu? Ő azt mondja, hogy nem, mások azt mondják, hogy igen – ezt nem tudjuk, met nem férünk hozzá ezekhez a dokumentumokhoz. A lényeg az, hogy eljutott a luxemburgi bíróságra a Románia által benyújtott kereset, tehát valaki ezt letette, jóváhagyta. Ki fog majd derülni az is, hogy aláírta-e Grindeanu. Én azt gondolom, hogy aláírta, annak ellenére, hogy ő ezt tagadja. Vagy nem figyelt oda, vagy ködösít.
De nem is ez a kérdés tulajdonképpen, mert ezen már túl vagyunk, hanem az a kettős beszéd, amit Románia folyamatosan folytat a kisebbségi ügyben is. Itthon és a nagyvilágban különösen azt mondja, hogy mi a mennyországban élünk, velünk olyan jól bánnak, hogy ilyen már nincs is, hogy nálunk modellértékű a kisebbségvédelem. Közben meg egy ilyen kérdést elmeszel és megtámad, és beszáll a perbe, tehát ugyanazt az attitűdöt, politikát folytatja a külügyminisztérium, mint Ceausescu, hogy vannak kérdések, amelyek belpolitikai kérdések, azokba ne szóljon bele senki. Hogy hogyan bánunk a kisebbségekkel, az egy ilyen kérdés. Én meg azt mondom, hogy nem. Hogy hogyan bánik a többség a kisebbséggel, egy nemzet a vele együtt élő nemzeti kisebbségekkel, az mindig európai ügy. Amikor nem volt európai ügy, amikor nem figyeltek erre oda, abból mindig konfliktusok, feszültségek adódtak, és ezért én azt gondolom, hogy az európai stabilitás, béke, jólét, fejlődés szempontjából fontos, hogy az európai tagállamokban a többség-kisebbség viszony rendezve legyen, és hogyha lehet, akkor egységesen legyen rendezve, mondjuk úgy, mint Dél-Tirolban, vagy úgy, mint a finn-svéd viszony. Ezek a jó megoldások. Ha ettől Románia elzárkózik, akkor azt jelenti, hogy még mindig nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy a világ változott, hogy a világ milyen irányba megy. Ez a román érdeket sehol nem sértené, hogyha nekik nincs egy olyan rejtett szándékuk, hogy a kisebbségeket továbbra is asszimilálják, fölszámolják, akkor meg miért nem engedik, miért nem hagyják? A szuverenitás rengeteg olyan eleméről, ami ennél sokkal fontosabb, lemondtak Brüsszel javára, és helyesen tettek, amikor lemondtak, hiszen az EU-ba való belépés ezt jelentette. Aki az eurozónába bejutott, az a nemzeti valutájáról is lemondott: ez sokkal jelentősebb kérdés, mint az, hogy a kisebbségek ügyét egy vagy több direktívával európai uniós szinten rendezik-e vagy sem. Ilyen értelemben mondom én, hogy a Ceausescu által megcsontosított állásponttól nem tudott szabadulni a külügyminisztérium. Ezt a pert is meg fogjuk nyerni.
- Beszéltünk már arról, hogy Európában és Magyarországon miről fog szólni 2018, Romániában viszont egyértelműen a centenáriumról. Azt, hogy mire számíthatunk, valószínűleg jól előrejelzi, hogy az ön kijelentése, miszerint az erdélyi magyarok nem tudnak ünnepelni december elsején, óriási vihart kavart a román médiában, amely pofozógépként viselkedett.
Ezt nem először mondjuk, és nem is utoljára, többek közt a kongresszuson is elhangzott. Az, hogy most augusztusban felkapták, és több héten keresztül ezzel próbáltak engem a médián keresztül legyilkolni, csak az érdekessége a történetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük mások ünnepét, és nem fogadjuk el, de a közös ünneplésre sok okot nem találnánk. Ha valami változik, szólok, de egyelőre nem változott semmi. Ha én lennék a román állam, vagy ha én dönthetnék a román állam helyett, akkor azt mondanám, hogy egy erős állam, egy magabiztos nemzet száz évvel a gyulafehérvári ígéretek után itt az ideje, hogy betartsa a kisebbségek irányába tett ígéreteit. Főleg, hogy két-három kisebbséget nagyon durván asszimilált vagy eladott, a németeket, zsidókat, svábokat. Azt mondanám, hogy hát nincsen semmi félnivalóm, rejtegetni valóm, nincsenek hátsó szándékaim. A történelmi megbékélést száz év után elindítom, és azt mondom igen, azt ígértük, hogy anyanyelven rendezhetitek ügyeiteket, ügyintézésben, oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban. Tessék, itt vannak ezek a törvénytervezetek, itt van egy törvénycsomag, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzünk tovább, hogy 2018 után mi van, 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni. Tetszik vagy nem tetszik, ez a közös országunk, a közös hazánk.
Én úgy látom, hogy a román politika ettől még nagyon messze van, továbbra is kimondatlan félelmek mozgatják. Ezért az augusztusi interjúmban és az azt követő vitában, ami Andrei Plesuval volt, mondtam még valamit, ami felett elsiklott a román társadalom, a román politikai elit. Hogy üljünk le, beszéljük meg a problémáinkat. Mondjuk ki, hogy mi, magyarok – nem akarok én a többi kisebbség nevében beszélni, nem tehetem meg – hogy miért gondoljuk azt, amit gondolunk, mitől félünk. Mondja el a román többség, hogy velünk kapcsolatosan milyen – vélt vagy valós – félelmei vannak. Ha a félelmeket fel tudjuk számolni, le tudjuk bontani, akkor a bizalmat könnyebben föl lehet építeni. Nézzük meg, hogy amit mi kérünk, az a román érdeket hol sérti, miben veszélyezteti. Kevesebb lesz a román irodalom? Kevesebb lesz a román kultúra? Sérül a román nemzeti identitás? Én ezt nem hiszem. De ezekről ma nem akar senki beszélni.
Ha volt valamilyen szándékom még ezzel az interjúval, akkor épp ez volt, hogy egy ilyen párbeszédet kiprovokáljon. Egy-két újságíró erre nagyon halványan ráharapott, hogy van egy ilyen javaslat is, kezdjünk ezzel valamit, nézzük meg, hogy komolyan gondolta-e egyrészt, másrészt pedig gondolkodjunk el, hogy készen állunk-e egy ilyen párbeszédre mi, román közvéleményformálók, román elit, román értelmiségiek, román politikusok, mindegy, mert ezt a párbeszédet több szinten kellene folytatni. De úgy látom, hogy ez ma kevésbé fontos. Ahogy közeledünk 2018-hoz, sajnos, úgy látom, a racionalitásból egyre kevesebb van, az észérvekkel egyre kevesebbet lehet kezdeni. Ennek ellenére 2018-at nem tudjuk megúszni, nem lehet egy olyan sürgősségi kormányrendeletet hozni, hogy Romániában 2017 után 2019 következzen. Transindex.ro

Öt és fél ezren a rendszerben
Húszéves az intézményes gyermekvédelem
Örökké emlékezetesek maradnak azok a megrázó képsorok, amelyeket a kilencvenes évek elején tettek közzé, s amelyek ráébresztették a közvéleményt, hogy milyen siralmas állapotok uralkodtak a zsúfolt állami árvaházakban, mennyire elhanyagolták a fogyatékkal élő gyermekeket. Egyértelművé vált, hogy ezt a szégyenfoltot el kell tüntetni, s változtatni kell, humánusabb, elviselhető körülményeket kell teremteni a gyerekek számára, s a sérültek ápolását intézményesített keretek között kell végezni. A Maros megyei gyermekvédelmi rendszerbe került 5551 gyerekről 669 alkalmazott gondoskodik.
Húsz alkalmazottal kezdték
A gyermekvédelmi struktúrák kiépítéséhez göröngyös út vezetett, hiszen komoly mentalitásváltásra, jelentős humán- és anyagi erőforrásra volt szükség. Vitathatatlan, hogy az állam mellett ebben jelentős részt vállaltak a bel- és külföldi nemkormányzati szervezetek is.
Hogyan kezdődött? Erről számvetés készült a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság megalakulásának huszadik évfordulóján.
1997-ben létrehozták a Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amelynek akkor 20 alkalmazottja volt. A személyzet a megye gyermekotthonaiban élő 1800 gyerekkel foglalkozott, s próbálkozásaik arra irányultak, hogy egy részüket a hozzátartozóknál, családokban helyezzék el.
Az intézmény az évek folyamán tovább fejlődött, 1999-ben átvették a marosvásárhelyi csecsemőotthont és az árvaházakat, a 2000. év végéig nyolc gyermekotthon tartozott hozzá, ahol összesen 1400 gyermeket neveltek.
A gyermekvédelem reformja 2004-ben csúcsosodott, amikor felszámolták a nagy létszámú, több száz gyermeket nevelő árvaházakat, s az alternatív szolgáltatások révén csökkenteni próbálták az intézményekbe kerülők számát.
Miután felszámolták a hagyományos árvaházakat, 232 pótszülő vette át a feladatot, akik 428 gyermeket neveltek, további 645 gyermeket rokonoknál helyeztek el. Bátorították a belföldi örökbefogadást, és 37 családi típusú otthont hoztak létre, amelyekből tíz (állami és magán) partnerségben működött. A nemkormányzati szervezetek támogatásával még 35 családi típusú házat hoztak létre. Jelenleg a gyermekvédelem alárendeltségébe 35 családi típusú ház tartozik, ahol 253 gyermeket és fiatalt nevelnek. Továbbá tíz rezidenciális központot hoztak létre, a megyei klinikai kórházzal közösen a Speranţa–Reménység egészségügyi központot működtetik, ahol neuropszichiátriai problémákkal küzdő gyermekeket ápolnak. Három nappali központot, illetve két átmeneti központot létesítettek azoknak a fiataloknak, akik kilépnek a rendszerből. Jó az együttműködés a Holt Alapítvánnyal, a „Mentsétek meg a gyermekeket” alapítvánnyal. Mozgó csoport jött létre a hátrányos helyzetű gyermekek rehabilitációjára, együttműködnek a segesvári neuropszichiátriai, főként autista gyerekekkel foglalkozó központtal, újjászervezték a gyorssegélynyújtást agressziót szenvedett gyerekek számára, vagy olyan esetekre, amelyekben a gyerekek kereskedelem vagy gondatlanság áldozatává estek. Felújították a marosvásárhelyi Görbe utcai központot, s átszervezték a mezőcsávási rehabilitációs központot.
Kilenc, gyerekekkel és 16, szociális kérdésekkel foglalkozó nemkormányzati szervezettel dolgoznak együtt, ami a gyermekek egészségi felépülését és a társadalomba való beilleszkedésüket szolgálja. A gyermekvédelmi rendszerbe került 5551 gyerekről 669 alkalmazott gondoskodik.
Felszámolták a népes árvaházakat
A túlméretezett árvaházakból 1281 gyerek került ki, akiket családi típusú házakban helyeztek el. Bezárták a szászrégeni, a marosvásárhelyi, a mezőzáhi, a marosludasi, a nyárádszeredai árvaházakat, átalakították a marosvásárhelyi 3-as elhelyezési központot, létrejött a sajátos igényű gyerekek rehabilitációját segítő marosvásárhelyi Kitartás központ, a Materna, a Rozmaring központ, működnek az ADA és ADI házak, amelyek a rendszerből kikerülő fiatalokat fogadják be adott időre.
Marosvásárhelyen négy, Segesváron egy neuropszichiátriai központ jött létre, ahol sérült gyerekeket kezelnek és rehabilitálnak. A Hope and Homes for Children Romania támogatásával két családi típusú házat hoztak létre Erdőszentgyörgyön és Mezőrücsön.
Működik a zöldvonal (0800-800-883), ahol a gyerekekkel kapcsolatos erőszakot, gondatlanságot, kizsákmányolást be lehet jelenteni. A bejelentés nyomán egy szakemberekből álló segélycsoport száll ki, hogy mielőbbi megoldást találjanak a helyzetekre.
A 20 év alatt 11 gyermekvédelemmel kapcsolatos 11 projektet bonyolítottak le, ami több mint 6 millió eurós befektetést jelent.
A Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság tevékenységét pénzügyileg és logisztikailag a Maros Megyei Tanács támogatta, melynek alárendeltségébe tartoznak – áll dr. Stekbauer Andrea és Deak Elida igazgatók beszámolójában.
Sérült gyerekek a legkiszolgáltatottabb helyzetben
Szeretnénk hinni, hogy ma minden rendjén van a fogyatékkal élő gyerekek gondozása terén. De sajnos, nincs így, hiszen a sérült gyermekekkel foglalkozó nemkormányzati szervezetek anyagi támogatását idén nagyon megnyirbálták, s ezzel ellehetetlenítették tevékenységüket. A sérült gyermekek rehabilitációját felvállaló Alpha Transilvana Alapítvány elnöke, dr. Lupşa Alexandru elmondta, hogy az alapítvány kénytelen volt leszűkíteni a tevékenységét, holott 25 éve azért hozták létre, hogy minél több sérült gyereket terápiás kezelésben, rehabilitációban részesítsenek. A segítő munkát már 1991-ben elkezdték az otthon gondozott, gyakorlatilag terápiát nélkülöző gyerekek fejlesztésére, hiszen kiutalták őket az intézményekből, s a család gondjaira bízták, azzal az ígérettel, hogy megfelelő támogatást nyújtanak. Az ígéreteket nem váltották be, az anyagi segítség minimális volt. Azok a gyerekek, akiket az állami rezidenciális típusú intézetekből hazaküldtek, szolgáltatás nélkül maradtak. Zömük semmilyen kezelésben nem részesült, esetleg azok, akik helyet kaptak a zsúfolt inkluzív oktatásban.
Létrejött a súlyos, halmozottan fogyatékosokat kezelő központ, aminek a haszna nem csupán a gyerekek rehabilitációjában, hanem a családnak nyújtott segítségben is fellelhető, hiszen a szülők 8-10 órára felszabadultak. Itt kineto-, hidroterápiás kezelést, pszichopedagógiai ellátást kaptak a gyerekek, akiket reggelente elvittek, majd hazavittek, s teszik ezt ma is. Olyan gyerekekkel is végeztek rehabilitációs munkát, akik most egészséges társaikkal együtt normál iskolában tanulhatnak. Sok autista, Down-kóros, veleszületett elme- vagy más betegségek után visszamaradt rendellenességgel küzdő gyerekkel foglalkoznak az Alphánál.
–Az állami finanszírozás tekintetében voltak jobb és kevésbé jó időszakok. Dr. Schmidt Loránd, a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság akkori igazgatója mindenben támogatta az együttműködést, kiállt az alapítványok mellett, elmagyarázta a megyei vezetőségnek, hogy az alapítványok – köztük az Alpha – csak adnak a közösségnek. Épületeket biztosítanak, felszerelik azokat, a költségek 40 százalékát fedezik. Az alapítvány finanszírozásával kezdetben nem voltak gondok, a megyei tanáccsal jó volt az együttműködés, a szerződést betartották, 2006 és 2008 között 500 ezer lejt biztosítottak évente, ami több mint 40 ezer lejt jelentett havonta. 2009-től 2011-ig a megyei tanács nem finanszírozta a tevékenységet. De a gyerekek továbbra is ide jártak. 2011–2012-ben csupán havi 3000 lejt adtak, aztán 2016-tól 42 ezer lejre nőtt a finanszírozás. A partnerek támogatásával azért gördülékeny volt a tevékenység. Persze új pályázatokat írtunk, így például sikerült egy pszichoszenzoriális szobát kialakítanunk, ami 40 ezer euróba került. A finanszírozásra volt egy városi konvenció, de a polgármesteri hivatal nem fizetett. Az unióba lépést követően megszületett a román menedzsmentiroda, amivel a pályázati bürokrácia csak nőtt. Most oda jutottunk, hogy egy 700 eurós projektben el kell számolni a projektben részt vevő roma gyerektől összeszedett autóbuszjeggyel is. Másként a költségek nem elszámolhatók! Ezt itt találják ki, nem máshol, hogy az ember megundorodjon a munkájától. A hatóság nem látja, hogy itteni embereknek szolgáltatunk, s ahelyett, hogy segítenének, gátolnak. Nem alakult ki az a mentalitás, hogy az állami szervek és a nemkormányzati szervezetek partnerek kellene legyenek.
2012-ben volt egy mélypont, most, 2017-ben ugyanez a helyzet. Január elsejétől semmilyen szakemberfejlesztési büdzsé nincs, minden fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységet megszüntettünk, amit lecsökkentett személyzettel nem vállalhattunk. Jelenleg megszűnt a kinetoterápia, nincs pszichológiai felmérés és terápia, nincs pszichoszociális munka, nincs logopédia, ami 85 családot érint – fogalmazott dr. Lupşa Alexandru elnök.
Ezek az aspektusok arra világítanak rá, hogy nincs minden rendjén a gyermekvédelem, a fogyatékkal élő gyermekek jogai terén. S ezt csak azok a szülők tudják igazán, akinek a lelki teher mellett el kell viselniük, hogy az állam „levette” a gondját sérült gyermekeikről. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)

Marosszék, a mostoha
Minden bizonnyal ma, az aradi vértanúk emléknapján is székely ruhában szavalnak, koszorúznak Marosszéken.
De a lelkület teljesen más, mint Hargita vagy Kovászna megyében. Még mindig, de már nem annyira, mint 50 éve, 27 éve, 15 éve, vagy éppen tavaly.
Nemrég megkérdeztem a nyárádmenti származású nagymamámat, hogy ő székely vagy sem. Határozottan állította: ő nem székely, hiszen a székelyek a megyehatáron „túl”, Hargita és Kovászna megyében élnek. Ugyanilyen határozottan állította a következő kérdésemre válaszként, hogy a szülei székelyek voltak.
Magas, bajuszos, harisnyás székely volt az apja, mert akkor még a Nyárádmentén is székelyek termettek. És ha a küküllőmenti mamámat faggattam volna ugyanerről, hasonló választ kaptam volna.
A dédszüleim tehát székelyek voltak, a nagyszüleim már nem. Mert közben a világ megváltozott, jöttek a mást tanító román iskolaigazgatók, a felocsúdásnyinál nem hosszabb kicsi magyar világ és az újabb „határátkelés” – természetesen nem a nagyszüleim keltek át a határon, hanem a határ rajtuk –, autonóm magyarok, majd marosmagyarok, végül magyarajkú románok és a jó ég tudja, még mik nem lettek. Aztán rendszerváltás után végre megint magyarok. De székelyek már nem.
Nemzedékük felnevelte a szüleink nemzedékét, akik majd bennünket, és ebből az évszázados identitás-katyvaszból megörököltük, hogy székely ruhában konfirmáltunk és elsőáldoztunk, a lakodalmak alkalmával elénekeltük a székely himnuszt, de nem voltunk tudatosan székelyek.
Már az elemi iskola vége felé jártam, amikor kezdett kialakulni bennem a székely öntudat. Ebben az időszakban „futószalagon” jöttek a falumonográfiák, és egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor olyanokat olvastam a saját falumról, hogy „az részesülhetett nyílföldben, aki igazolni tudta a székely nemzethez való tartozását”. Igazolni ma is sokan tudnák, de kevesen érzik.
Ez az identitásválság feloldódni látszik. Elvitathatatlan érdeme van ebben az MPP marosszéki helyi szervezeteinek – az élen Makfalvával –, mint ahogy elvitathatatlan felelőssége van az RMDSZ korábbi Maros megyei vezetőinek is, amiért ennyire megkésett ez a folyamat. Örömmel látom, hogy mára a politikai hovatartozás már nem „feltétele” a székelységnek, és az utóbbi tíz évben Ákosfalvától Szovátáig valamennyi helyi önkormányzat kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy Marosszéket – többségében – székelyek lakják.
Még rengeteg a munka, mert a helyieknek nehéz elhinniük, hogy ismét székelyek. Úgy gondolom, hogy Hargita és Kovászna megyének kötelessége odafigyelnie erre, és elősegítenie az eltorzult marosszéki identitás megtisztítását. Óriási – és csak remélni tudom, hogy visszatérő – lehetősége a Székelyföldnek, hogy végre mindhárom megyét székely tanácselnök vezeti. Ha ebben az önkormányzati ciklusban élni tud Hargita és Kovászna megye Marosszék „visszacsatolásával”, az bizony sokat lendíthet az egységes Székelyföld megerősödésében.
A közelgő Székelyföld Napokra Maros megye székelyföldi része becsülettel, lelkiismeretesen készül. Ezt nemcsak a vezetőinknek kell észrevenniük, hanem minden Hargita és Kovászna megyei lakosnak – hatványozottan azoknak, akik nem értik, hogy a marosvásárhelyiek miért nem kapcsolódnak be a Székely Szabadság Napjába.
Ugye, milyen fájó, amikor a debreceni rácsodálkozik, hogy milyen jól beszélünk magyarul? Holott jóformán a szerencséjének köszönheti, hogy a határt előtte húzták meg és nem lett ő is romániai magyar, akire a miskolci csodálkozhatna rá a nyelvtudásáért. Ha ismerős az érzés, akkor érezzünk nagyobb felelősséget a marosszékiekért. Hiszen ha az a fránya megyehatár 20-25 km-t nyugatra tolódott volna, akkor ma már a küküllő- és nyárádmentiek is székelyek lennének. Nem így történt. Az identitásbeli elmaradás jogos, a felzárkóztatásban való segítségnyújtás pedig kötelező. Kovács Hont Imre / Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyföld Napok nyolcadszor
Október 13–22-e között zajlanak az idei, nyolcadik kiadásához érkezett Székelyföld Napok. A Kovászna, Hargita és Maros megyére kiterjedő rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját Sepsiszentgyörgyön tartják a III. Székelyföldi Fotóbiennálé keretében október 14-én. A Székelyföld Napok céljáról és programjairól csütörtökön tartottak tájékoztatót Csíkszeredában a megyeházán.
A rendezvény célja sajátos programokon keresztül bemutatni a színes Székelyföldet – mondta köszöntőjében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Olyan programokat szerveznek, amelyek célja Székelyföld megerősítése, az identitásőrzés, hogy az a fiatalok mindennapjainak is a részévé váljon – tette hozzá. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, a három székelyföldi megye együttműködésének egyik fontos elemét képezik a nagyszabású közös rendezvények, mint amilyen a hamarosan kezdődő Székelyföld Napok. „Az ilyeneken keresztül is szeretnénk megmutatni Székelyföld értékeit, kiemelni azt, ami másoknak nincs, például a kürtőskalácsot, a borvizeinket, kulturális hagyományainkat. Az ilyen eseményekre odafigyelnek itthon és a határon túl is, és ez mérhető a turizmusban, gazdaságban is. Vannak, akik szerint Székelyföld nem létezik, de ezt tőlünk senki nem tudja elvitatni, mert mi Székelyföldet a szívünkben hordjuk. A szívünkből indulunk ki, ami nekünk fontos, azt kell megmutatnunk a nagyvilágnak” – emelte ki a tanácselnök.
A Székelyföld Napok részeként szervezik meg a III. Székelyföldi Fotóbiennálét, amelynek felhívására idén 17 országból 283 fotográfus válaszolt, összesen 1516 pályamű érkezett. A zsűri által kiválasztott száz legjobb munkából katalógus készül. A díjazottak között van székelyföldi és külföldi fotós egyaránt, alkotásaikat október 14. és november 5. között lehet megtekinteni Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban. A díjátadó ünnepséget október 14-én 17 órától a Tamási Áron Színházban tartják.
Háromszéken 25 településen közel hatvan esemény lesz a Székelyföld Napok keretében. Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa kiemelte, hogy a rendezvény részeként a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház A három kismalac című bábelőadásával, az Evilági együttes Mozsikácska koncertjével a kistelepülések óvodásait, iskolásait keresi fel, több gyerekcsoport járja be Csernátonban a Laska útját, Kisbaconban a Kenyér útját, ugyanakkor a Kovászna Megyei Művelődési Központ néprajzi tárgyú dokumentumfilmjeit vetítik le, de ismeretterjesztő előadásokat is tart dr. Szekeres Attila István heraldikus, aki több településen a székely zászló fejlődésének utolsó négy évszázadát mutatja be. Mindezek mellett lesz egyházi kórusok találkozója és kórusfesztivál is, könyvbemutatók, amatőr színjátszók előadása, néptáncelőadások színesítik a programot. Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke kifejtette, a Székelyföld Napoknak kettős célja van, egyrészt, hogy megmutassuk értékeinket a mellettünk élő közösségeknek. Ez különös kihívás Maros megyében, ahol nem az egész megye tartozik Székelyföldhöz, hiszen vannak román többségű régiók és szász vidék is. A másik cél az, hogy közösségi ünnep legyen, amelyen mi magunk is jól érezzük magunkat, ahol lehetőségünk van megismerni a székelyföldi kulturális intézmények éves termését, a kortárs művészek alkotásait, de ugyanakkor arra is, hogy élővé tegyük hagyományainkat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ragyogjanak az együttérzés csillagai!
Minél több! Hiszen ez jelzi, hogy egyre többen vannak, akik együtt éreznek a nélkülözőkkel. A Gyulafehérvári Caritas szervezet hagyományosan minden év októberében csatlakozik az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akcióhoz. Idén kilencedik alkalommal gyertyákkal világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes égő gyertya a sorsvállalást jelképezi.
Az akció lehetőséget teremt mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és ezzel egy időben nyújtott pénzbeli adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére fontos számára a közösség, és együtt érez a szegény emberekkel.
Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban indult Franciaországban, s közel húsz év elteltével a Caritas Europa, a Caritas Internationalis és számos ország Caritas-szervezete – köztük a romániai is – részt vesz a szolidaritási akcióban.
A Caritas tavaly 16 helyszínen szervezte meg a gyertyagyújtást több mint 5.300 személy részvételével, a perselyekbe pedig 42.294 lej gyűlt össze. Az adományokból több mint 600 nehéz sorsú család és egyedül élő idős személy részére készítettek élelmiszercsomagokat. Ezzel az adománnyal tették szebbé a karácsonyi ünnepüket.
A Gyulafehérvári Caritas célkitűzéseiből adódóan hangsúlyt fektet arra, hogy a mindennapi, a szegénységet, szociális-egészségi problémákat enyhítő programjai mellett hasonló rendezvényekkel is felhívja az emberek figyelmét a nehezebb körülmények között élő embertársakra.
Idén október 13-án, pénteken este 6 és 8 óra között több erdélyi városban lesz gyertyagyújtás. Maros megyében négy településen égnek majd a gyertyák: Marosvásárhelyen a Színház téren, Marosszentgyörgyön a Szent György téren, Erdőszentgyörgyön a művelődési ház előtt, Szovátán a fürdőtelepen a Maros villa előtti parkolóban.
Továbbá: Csíkszeredában a Szabadság téren, Csíkkarcfalván a központban, Gyergyószentmiklóson a művelődési központ előtt, Gyergyóremetén a Cseres Tibor téren, Gyergyóditróban a Jakab Antal téren, Gyergyóalfaluban a Sövér Elek Iskolaközpont dísztermében, Maroshévízen a kultúrház előtt, Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc téren Székelykeresztúron a központban, Sepsiszentgyörgyön a Szabadság téren, Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren, Bereckben a Szent Miklós római katolikus templomban, Petrozsényben a színház melletti parkban.
– A készülődés elkezdődött, a Caritas munkatársai és az önkéntesek teszik a dolgukat, hiszen az évek során rutinra tettek szert. Tavaly Maros megyében eredményes volt az akció, hiszen 160 élelmiszercsomagot sikerült összeállítani – fogalmazott Molnár József, a Caritas kommunikációs felelőse.
Marosvásárhelyen a Színház téren idén is kedveskednek az adakozóknak. Egy finom teával, és akárcsak tavaly, műsorral készülnek, hogy még hangulatosabbá tegyék a teret. Énekel Boros Emese, kíséri Fülöp Csongor és Asztalos Zsolt. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)

Itt épülhet meg az elsők között egy új óvoda a magyar kormány támogatásával
Ünnepélyes keretek között tették le az alapkövét pénteken Erdőszentgyörgyön annak a református óvodának, amely az elsők között épülhet meg Erdélyben a magyar kormány támogatásával. Összesen négy csoport fog itt működni, lesz köztük bölcsőde is, amelyre nagy igény van a Kis-Küküllő menti településen.
A magyar kormány 17 milliárd forintos forrásból Kárpát-medencei óvodaépítési és fejlesztési programot indított, ebből 2,9 milliárd forintot az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) fektethet óvodafejlesztésbe, illetve -építésbe. Nemcsak szórványvidékek részesülnek a támogatásból, hanem olyan tömbmagyar települések is kaphatnak új óvodát, mint például Erdőszentgyörgy vagy Backamadaras. Az egyházi óvodák és bölcsődék fejlesztésére juttatott összeg legnagyobb részét a két református egyházkerület (Erdélyi Református Egyházkerület és Királyhágómelléki Református Egyházkerület) kapta, a fennmaradó résszel a katolikus, az unitárius és a lutheránus egyház óvodafejlesztési terveit támogatják.
Huszonhét romániai településen épül vagy újul meg óvoda, bölcsőde jövő év végéig a magyar kormány által 2016 novemberében meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. Maros megyében Segesvár, Marosludas, Szászrégen, Backamadaras, Erdőszentgyörgy és Marosvásárhely is részesül a támogatásból.
Erdőszentgyörgyön hamarosan el is kezdődhet az építkezés, hiszen péntek délután ünnepélyes keretek között egyházi vezetők és helyi politikusok, illetve Magyarország kormányának megbízottja, Brendus Réka, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője jelenlétében helyezték el az újonnan épülő óvoda alapkövét egy időkapszulával együtt, amelybe egy digitális adathordozó került az épülettervekkel és az aznap készült fotókkal, hogy a jövő nemzedék számára is átörökíthessék ezt a napot. Az ünneplők az újonnan felépült Református Esperesi Hivatal átadása után mentek át a Bözödre vezető híd körüli telekre, ahol a református óvoda épülete fog állni. „Erdőszentgyörgy kérte, az egyház pedig megadja a hátteret és a garanciát a településen való magyar oktatáshoz. Aki a mi óvodánkba jár, az ehhez a közösséghez fog tartozni gyerekkortól kezdve, hiszen idejében megismerheti ezt a világot, az általunk képviselt értékeket” – mondta el Kató Béla püspök az alapkőletételnél.
Az intézmény felekezettől függetlenül minden olyan gyereket befogad majd, akiknek a szülei fontosnak tartják a kicsik magyar nyelven való taníttatását – tette hozzá az egyházi vezető. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere lapunknak elmondta, összesen 190 három év alatti, illetve négyszáz 3 és 6 év közötti gyerek van a településen. Jelenleg az egyik óvodaépület a főút mentén van, amely nagyon veszélyes, illetve a Zeyk-kúriában működik a napközi. Az új óvoda megépülésével ez a két épület felszabadulhat, és másra használhatja majd az önkormányzat. Mint mondta a polgármester, az engedélyekre várnak, de hamarosan elkezdődhet az építkezés. Négy csoport fog működni benne, lesznek köztük bölcsődei csoportok is, amely újdonságnak számít a településen, hiszen jelenleg nincs bölcsődéje Erdőszentgyörgynek, pedig nagy igény van rá – mutatott rá a település vezetője. Egyébként egy uniós alapokból épülő óvoda is tervben van Erdőszentgyörgyön, amelyet leghamarabb jövő év végén kezdhetnek el építeni – tudtuk meg.
„Értéket teremt a református óvoda felépülése, amely különösen a mai világban nagyon fontos, amikor a keresztyén értékek egyre inkább háttérbe szorulnak a nyugati társadalmakban” – fejtette ki lapunknak Csibi Attila Zoltán. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Mozgalommá nőtte ki magát a könyvvásár vetélkedője
Rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és fiatal, azaz 239 csapat vesz részt idén a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! irodalmi vetélkedőjén.
A legtöbben Maros megyéből jelentkeztek, de Hargita és Kovászna megye is szép számmal képviselteti magát. Az évente visszatérő iskolák diákjai mellett idén több új csapat is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az elmúlt évek során összesen 1845 gyerek olvasott a könyvvásárral.
„Nagy örömmel tölt el, hogy a három évvel ezelőtt a könyvvásár keretében elindított Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték mára már – úgy is mondhatnánk – »olvasó-mozgalommá« nőtte ki magát a fiatalok körében” – idézi a Marosvásárhelyi Kulturális Központ közleménye Makkai Kingát, az olvasójáték főszervezőjét, aki hangsúlyozza, a verseny kigondolásakor az olvasóvá nevelés célja lebegett a szeme előtt. Hiszem azt, hogy izgalmas, friss és jó kortárs könyvekkel fel lehet kelteni az olvasókedvet a fiatalság körében, illetve kortól függetlenül meg lehet szerettetni az irodalmat. Úgy gondolom, hogy az olvasóvá nevelés össztársadalmi feladat. Nem csak a szülő vagy a pedagógus feladata, hanem mindazoké, akik fontosnak tartják a fiatal nemzedék művelődését, kultúrába való beavatását.
A kategóriánkénti első 15 jelentkező csapat már megkapta az ajándékköteteket, így már el is kezdődött az elődöntőre való készülés. A csapatok október 23-án kapják kézhez az elődöntő feladatlapjait, amelyeket október 30-ig kell a megadott email-címekre kitöltve visszaküldeniük. A döntőbe jutó első nyolc csapat névsorát ugyancsak e-mailben közlik a szervezők november 6-án.
A döntőre a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 1-es számú próbatermében. A 3–4. osztályosok november 18-án délelőtt 10 órától találkoznak egy újabb játékra, ezt követően pedig 12.30-tól az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhatnak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében. Az 5–8. osztályos döntős csapatokat 19-én délelőtt 10 órára várják, az ő jutalmuk az ugyancsak 19-én 12.30-tól kezdődő A kulcs című Kosztolányi Dezső novella feldolgozása. A középiskolások november 16-án mérik össze tudásukat délután 4 órától, majd este hat órától a Sebestyén Aba rendezte Papírrepülők című kortárs színházi előadást tekinthetik meg. A Kertész Erzsivel való író-olvasó találkozóra, A kulcs, illetve a Papírrepülők című előadásokra minden vetélkedőre jelentkező diákot várnak. Antal Erika / Székelyhon.ro

A diákokat is bevonták a perbe (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Károsított felekké minősítette, és ilyen minőségben írta be a korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 445 diákját és szüleiket abba a büntetőperbe, amelyet az iskola volt igazgatója és Maros megye korábbi főtanfelügyelője ellen indított az iskolaalapítás körüli rendellenességek miatt.
Tamási Zsolt volt iskolaigazgató és Ştefan Someşan volt főtanfelügyelő ellen szeptember 21-én emeltek vádat. A per első tárgyalását még nem tűzték ki, de a romániai bíróságok portálján már megjelent az ügy kartotékja. Eszerint a katolikus gimnázium 445 diákja és szüleik sértett félként szerepelnek a perben, az Unirea Főgimnázium pedig polgári peres félként csatlakozott az eljáráshoz. Mindez arra utal, hogy a szülők egyike sem fogalmazott meg kárigényt a vádlottakkal szemben, a katolikus egyház iskolaépületeit a Római Katolikus Gimnáziummal megosztó román elitiskola viszont kártérítésre tart igényt. Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője elmondta: a szülők az elmúlt napokban kapták meg a bíróságról azt az átiratot, amelyben értesítik őket perbeli minőségükről. Hangsúlyozta: nem a szülők döntése volt, hogy részt vegyenek a perben, erről a korrupcióellenes ügyészség rendelkezett, a törvényszék pedig hivatalból minden gyermeknek ügyvédet jelölt ki, akikkel a szülőknek kell találkozniuk. A vádhatóság arra alapoz, hogy a két vádlott bűnösségének bizonyításához károsult félre is szükség van. Jelen esetben a gyerekeinket tartják károsultaknak. Mi is úgy tartjuk, hogy károsultak a gyermekeink, de nem az iskola létrehozása miatt, ahogy az ügyészség gondolja, hanem éppen az ügyészségi vizsgálat és az iskola bezárása miatt. Sőt, nemcsak az iskola diákjai károsultak, hanem azok a gyermekek és szüleik is, akik a zavaros helyzet és a tanfelügyelőségi tilalom miatt nem tudtak beiratkozni a Római Katolikus Gimnáziumba – magyarázta Csíky Csengele. Megjegyezte, hogy Tamási Zsolt volt igazgatót ugyanúgy az eljárás áldozatának tekintik, mint a gyermekeiket. A szülők és az RMDSZ panaszára korábban a Legfelsőbb Bírói Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet is vizsgálta, hogy törvényes volt-e a szülők ügyészségi beidézése. A felügyelet nem találta törvénytelennek az eljárást. Szerinte ez azt a célt szolgálta, hogy tájékoztassák őket: sértett félként csatlakozhatnak a büntetőperhez, és kárigényt jelenthetnek be. A felügyelet szerint a kár abból származik, hogy az iskola diákjai „egy nem engedélyezett és nem akkreditált tanintézet képzését végezték el”. Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő viszont szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy a gyermekek nem felelősek a kialakult helyzetért, ezért nekik mindenképpen elismerik a Római Katolikus Gimnáziumban végzett tanulmányaikat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyílt a Szent László-örökség út, egyelőre negyvennégy helyszínnel
Kiépült a negyvennégy erdélyi és magyarországi települést tömörítő, a lovagkirályhoz kapcsolódó kulturális, természeti és építészeti értékeket egyaránt bemutató Szent László-örökség út, amit pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán nyitottak meg.
Az ünnepségen Kelemen Hunor, a programot elindító RMDSZ elnöke elmondta, a kezdeményezés Szent László örökségének megőrzésére és megerősítésére, legendájának továbbvitelére irányul. A cél, hogy a horvát és a lengyel, vagy - a lovagkirály elsőszülött lányán, Szent Piroska bizánci császárné örökségén keresztül - akár a román szálat felvéve, a kultúrák közötti értékek cseréjén keresztül közelítsük egymáshoz a nemzeteket - mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke kifejtette, az örökségút megnyitása csak az első lépés, a következő évekre több tematikus rendezvényt terveznek, a program segítségével pedig akár műemlékeket és Szent László-freskókat is helyre lehetne állítani. Azt a legendát kellene éltetni, amely évszázadokon keresztül kulturális, nemzeti és vallási örökségünknek része lett és amitől a 21. században nem szabad eltekinteni - mondta Kelemen Hunor. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa hangsúlyozta, Szent László és elődje, Szent István király munkája az, ami a mai napig megtartotta a magyarokat, vallási, tájegységi és hitközösségeit, illetve kultúráját. Az emlékév során saját magunknak is megfogalmazhatjuk a feladatainkat Európában és azon belül Magyarországon – jelentette ki Navracsics Tibor. Hozzátette: az ezeréves magyar államnak - miként Szent László idejében, úgy mai is – az a dolga, hogy a közép-európai térség békéjét, harmóniáját és prosperitását biztosítsa a gyengék védelmével és az erősek felelősségének érvényesítésével.
Az örökségút Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz, Erdélyből egyelőre Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye harminckét települése, Magyarországról pedig tizenkét település, köztük Kisvárda tartozik bele. Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a programot ismertetve kifejtette, azok a települések kerülhettek be az örökségútba, ahol például épített vagy természeti örökség található, hozzájuk a Szent Lászlóról szóló mondavilág valamely eleme köthető, valamilyen formában a lovagkirály nevét viselik, illetve követelmény volt, hogy éljenek ott magyar emberek is. A kezdeményezés keretében interaktív honlap, mobilapplikáció és útvonaltervező készült, hogy a múlt értékeinek megismerése mellett az erdélyi magyar emberek is megmutathassák értékeiket, legyen szó akár pálinkafőzésről vagy lekvárkészítésről - mondta Hegedüs Csilla, hozzátéve, a tervek szerint az örökségutat a jövőben a teljes Kárpát-medencére kiterjesztenék.
Az ünnepség után egy alkalmi kiállítást nyitott meg Navracsics Tibor és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, ezen a szervezők lehetőséget biztosítottak az örökségút honlapjának kipróbálására. MTI; Krónika (Kolozsvár)

IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő Újszentesen
„Legyen a zene mindenkié!”
A Temes megyei Újszentesen október 20–22. között kilencedik alkalommal szervezték meg az Őszirózsa Országos Magyar Népdalvetélkedőt, előkészítő–VIII. osztályos diákok számára. A Nemzeti Oktatási Minisztérium égisze alatt lezajlott rangos népdalvetélkedőn Románia 13 magyarlakta megyéjéből közel 130 diák vett részt. A zsűritagok egyöntetű véleménye szerint az Újszentesi Őszirózsa Népdalvetélkedő színvonala, a gyermekek felkészültsége és a szervezés szempontjából egyaránt, évről évre emelkedik, az idei vetélkedő minden szempontból felülmúlta az eddigieket!
Az ország magyarlakta megyéiből érkezett mintegy 130 kisdiák négy korcsoportban és négy helyszínen mérte össze népdaléneklési tudományát.
Az Újszentesi Polgármesteri Hivatal dísztermében a legkisebbek, az előkészítő–I–II. osztályosok, az Újszentesi Általános Iskola sporttermében a III–IV. osztályosok (ők voltak a legtöbben!), az Újszentesi Általános Iskola nagy épületében az V–VI. és a VII–VIII. osztályosok mutatták be egyenként két népdalból álló műsorukat. Amíg a zsűri meghányta-vetette a verseny tapasztalatait, és döntött a helyezésekről, addig a gyermekek temesvári hajókiránduláson és városnézésen vettek részt, az újszentesi és temesvári házigazdák jóvoltából.
Szombat este került sor az ünnepélyes díjkiosztásra, amelyre rendhagyó módon nem a Kultúrotthonban, hanem az újszentesi Sportcsarnokban került sor. A IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő díjkiosztó ünnepségét és gálaműsorát a Bokréta hagyományőrző csoport citerazenekarának műsora nyitotta meg. A sportcsarnok nézőterét megtöltő gyermekeket, felkészítő tanárokat, szülőket és vendégeket a szervezők nevében Dénes Ildikó, az Újszentesi Általános Iskola igazgatóhelyettese köszöntötte. „A Népdalvetélkedőn fellépett valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, így elmondhatjuk, hogy valamennyien a verseny nyertesei! – mondta Dénes Ildikó – ez a díjkiosztó ünnepség jó alkalom lesz arra, hogy a vadonatúj színpadot is felavassuk, amelyet egy román–szerb határon átnyúló pályázat forrásaiból vásárolt a községháza.”
Következett a várva-várt díjkiosztó ünnepség, először a legkisebbeket szólította a színpadra Kiss Ferenc Temes megyei tanfelügyelő. Bár a zsűri legszívesebben minden versenyzőnek díjat adott volna, a versenyszabályzat szerint csak három díjat és 4-5 dicséretet kaphattak a versenyzők, a résztvevők számának függvényében. Az előkészítő–II. osztályosok közül a paptamási (Bihar megye) Bacsó Ágnes kapott első díjat, a brassói Ceaus Martina (Brassó megye) második díjat és a sepsiszentgyörgyi Szentes Ágnes (Kovászna megye) harmadik díjat. A négy dicséret közül az egyiket a pécskai (Arad megye) Köles Réka érdemelte ki, ami ebben a rendkívül erős mezőnyben kiváló eredmény! A szervező iskola, Szentes város, a Vass Lajos Népzenei Szövetség, a Romániai Magyar Dalosszövetség külön díjakkal jutalmazott még hét versenyzőt.
A III–IV. osztályosok mezőnye volt a legnépesebb, ezért ebben a korosztályban volt a legnagyobb a küzdelem a legjobb helyezésekért. Került itt néhány legény, akik derekasan helyt álltak, és elvittek a 8 minisztériumi díj közül 4-et. Az első helyen a sepsiszentgyörgyi (Kovászna megye) Balázs Gergő végzett, a másodikon a dicsőszentmártoni (Maros megye) Doszlop Tamás, míg a harmadik helyezést a nyárádszeredai (Maros megye) Siklódi Réka szerezte meg. A szervező iskola különdíját Nagy Natália (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár) érdemelte ki.
Az V–VI. osztályosok korcsoportjában a gyergyószentmiklósi (Hargita megye) Antal Csenge bizonyult a legjobbnak, a második helyet a nagyváradi (Bihar megye) Miklós Anna Erzsébet, a harmadik díjat a székelyudvarhelyi (Hargita megye) Geréb Ajnácska érdemelte ki. A nyolc különdíj közül a szentesi iskola különdíját kapta Makkai Gergő-Botond, a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumtanulója. A VII–VIII. osztályosok versenyét a székelykocsárdi (Fehér megye) Szakács Imelda-Melina nyerte, második lett a pusztinai (Bákó megye) Catana Alina, harmadik a csíkszentdomokosi (Hargita megye) Székely Edvin. Dicséretet szerzett Temes megyének Stan Lilla-Aliz, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulója.
A IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő díjazottjai elsősorban a tömbmagyarság soraiból kerültek ki, de néhány díj azért Bihar, Bákó, Brassó és Fehér megyébe is jutott. A házigazdák ezúttal csak egy dicséretet és két különdíjat tudtak itthon tartani, Arad megyének is csak egy dicséret jutott.
Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag a Nyugati Jelennek elmondta: a négy korcsoportban külön-külön zsűrizték a diákokat, egyaránt értékelve a felkészülést, az intonálást, a szövegmondást, az előadásmódot és a kiállást. A versenyfelhívásban az is szerepelt, hogy lehetőleg mindenki népviseletben jelenjen meg, de ezt a zsűri külön nem pontozta. „Nagy öröm volt a zsűri számára, hogy mindenki tájegységének megfelelő népviseletben énekelt, és tiszta forrásból merítettek mind a népdal, mind a viselet esetében. A mezőny nagyon magas színvonalú volt, a gyerekek kiválóan fel voltak készítve, ezért dicséret jár a felkészítő tanáraiknak is. A többségben élő megyékből több, a szórványból kevesebb versenyző volt, de a minőségben ez egyáltalán nem volt érezhető! Előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala, minden területen, a szervezést is beleértve. Kodály Zoltán szavaival élve, most a kettős évforduló alkalmából, hisz Kodály születésének 135 évfordulóját ünnepeljük és halálának 50 évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját”
A díjkiosztó ünnepség közös fotóval és közös énekléssel ért véget a 130 versenyző és a zsűritagok számára. Felemelő érzés volt hallgatni a mintegy 150 torokból felcsendülő, tiszta forrásból merített magyar népdalokat. Köszönet a szervezőknek (Nemzeti Oktatási Minisztérium, Temes megyei Tanfelügyelőség, Újszentesi Általános Iskola, Újszentesi Helyi Tanács, Temes Megyei Tanács) ezért a gyönyörű élményért! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)