Politikamentes törvénykezést
Szükség van az egyensúlyra
Az év utolsó hetében, eddig még nem tisztázott okok miatt, leváltották Vasile Liviu Oprea prefektust, akinek a helyét Lucian Goga vette át. Annak ellenére, hogy az RMDSZ kilépett a kormányból, a változás egyelőre nem érintette Nagy Zsigmond alprefektust, aki az RMDSZ javaslatára foglalhatta el hivatalát. A helyettes kormánybiztost eddigi munkájáról és az új évi kilátásokról kérdeztük.
– Bár hivatalosan még nem tudni, mi az oka a Maros megyei prefektuscserének, valószínűleg abban az is közrejátszott, hogy Vasile Liviu Opreát feljelentette az RMDSZ az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért az arra hivatkozva, hogy a magyarok – mint a grófok leszármazottjai – veszélyforrást jelentenek, a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte Szászrégenből. Miként tud "politikamentesen" dolgozni ilyen körülmények között a magyar alprefektus?
– Az államigazgatás ezen a szinten valóban politikamentes kellene legyen. Sajnos, Maros megyében vannak olyan érzékeny témák, amelyekre oda kell figyelni. Ilyen az említett visszaszolgáltatási per is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nyomást, befolyást kell gyakorolni a jogszolgáltató hatóságokra, hanem hagyni kell, hogy a szabályos előírásoknak megfelelő döntést hozzák meg. Beiktatásomkor hangsúlyoztam, hogy jelenlétem a megyei közigazgatásban a normalitást jelenti, a két – román és a magyar – közösség közötti kapcsolatot erősítheti. Már az elején beszélgettem a volt prefektussal, és egyetértettünk abban, hogy a jó együttműködés érdekében azokban a kérdésekben, amelyek kiemelten érintik a magyarságot, konzultálunk. Minderre azért van szükség, hogy a törvényességet betartva olyan jogi, közigazgatási döntéseket hozzanak akár a megyei vagy a helyi közigazgatás szintjén, amelyek nem adhatnak okot etnikai konfliktusra. Így nem kellene politikai kérdés legyen a volt grófi erdők és ingatlanok visszaszolgáltatása, mégis egyesek azzá tették. A mi közösségünk így jogosan érzi azt, hogy visszaszorítják, megfosztják attól, ami neki jár, még akkor is, ha csupán néhány tulajdonosról van szó. Ha elismerjük, hogy Románia jogállam, akkor a politikusok is körültekintőbben kellene nyilatkozzanak mindezekről.
– Azt mondta az előbb, hogy beiktatásakor konzultált a prefektussal bizonyos, a magyarságot érintő kérdésben. Melyik volt ez az ügy?
– A székely zászló kifüggesztése a helyi közigazgatási egységek épületeire. Megpróbáltam elfogadtatni a prefektussal, hogy ez nem a román állam vagy a románok elleni gesztus, csupán az önazonosság egyik jele. Végül az ügy országos szintűvé fejlődött, és volt ahol sikerült kompromisszumos megoldást találni megyénkben is.
– Még egy konkrétum: szintén a volt prefektus óvta meg a marosvásárhelyi katolikus gimnázium első osztályainak 2014 szeptemberi elindítására vonatkozó marosvásárhelyi tanácsi határozatot, ami szintén a magyar oktatás előnyére vált volna. Miért nem sikerült ez ügyben jobb belátásra bírni a prefektust?
– Sajnos, ebben a kérdésben a döntést megelőzően nem konzultált velem a prefektus. Természetesen jogában áll elutasítani bármely határozatot, de jó lett volna, ha kikéri a véleményemet. Tudomásom szerint azzal indokolta a szeptemberi kezdésre vonatkozó helyi tanácsi határozat megóvását, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal későn nyújtotta be javaslatát az iskolahálózatról. Lehet, hogy ezzel indokolt döntést hozott a prefektúra, bármennyire is úgy tűnik, hogy "ellenünk" szólt.
– Talán amiatt, hogy nem sikerül megfelelően érvényesíteni érdekeinket, vannak, akik feltehetnék a kérdést: mi tesz a magyar alprefektus?
– Nos, azok számára, akik ezt a kérdést intéznék hozzám, elmondom, hogy az alprefektusi foglalatosság nem látványos. Nem állok előtérben, mint a politikus, de jelenlétem rendkívül hasznos elsősorban a helyi közigazgatási egységek – kiemelten a magyarok által lakott települések – működésének gördülékenyebbé tételében. Az volt a "szerencsém", hogy egy helyi közigazgatási egység jegyzőjeként kerültem ide, és tapasztalhattam, milyen működési zavarok vannak a különböző dekoncentrált intézmények, a prefektúra és a polgármesteri hivatalok közötti kapcsolatban. Ezeken segítettem olyan konkrét javaslatokkal, amelyeket a prefektúra elfogadott. Ezek közül megemlíteném a megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetői és a polgármesteri hivatalok képviselői közötti találkozót, ahol konkrétan megbeszélhették, hogy a különböző támogatásokra milyen iratokat kell benyújtani. Ez egy fontos lépés volt, hiszen sok esetben a téves vagy hiányos kommunikáció miatt nem igényeltek támogatást a gazdák. Ugyanakkor azt is meg kellett érteni az emberekkel, hogy ezek az összegek nem szociális segélyek, hanem bizonyos feltételekhez kötött gazdaságfejlesztő beruházások, amelyeket ésszerűen, a törvénynek megfelelően kell elkölteni.
Ehhez hasonló kezdeményezés volt a földosztási folyamatot befejező 165/2013-as törvény alkalmazásáról szóló szakmai tanácskozás megszervezése. Ezen a polgármesteri hivatalok, valamint azok az alkalmazottak, akik a földfelméréssel, földmérleg készítésével foglalkoznak, találkozhattak a megyei Kataszteri és Terület-nyilvántartó Hivatal vezetőivel. A megbeszélésen több gyakorlati kérdést sikerült tisztázni, ami felgyorsította a folyamatot. Talán ennek is köszönhetően megyénkben 75 közigazgatási egységnek már a fővárosban is láttamozott dokumentációja van, folytathatják a birtoklevelek kibocsátását, amit az említett törvény felfüggesztett.
Tavaly december 12-én szakmai felkészítőt szerveztem a polgármesteri hivatalok jegyzőinek. Az előadók egyetemi tanárok voltak, akik az új polgári törvénykönyv alkalmazásáról, a helyi közigazgatási egység magán- és köztulajdon-viszonyáról tartottak előadást. Egy másik alkalommal a polgármesteri hivatalok jegyzői találkozhattak a közjegyzői kamara vezetőségével. Ezen a tanácskozáson a földforgalomra vonatkozó, nagyon gyakorlatias eljárásról kaptak felvilágosítást, mert, mint ismeretes, bevezették az elővásárlási jogot, ami vitát, nézeteltérést okozott egyes településeken.
Nemcsak a szakmabelieket világosítottam fel a törvényekről, hanem a helyi televízió- és rádiótársaságok meghívására a nézők, hallgatók által feltett jogi kérdésekben is eligazítást nyújtottam. Ezenkívül a Bernády Házban szervezett anyanyelv- használati konferencián e témakörben tartottam jogi, közigazgatási vonatkozású tájékoztatót. Egy alkalommal pedig az RMDSZ Maros megyei szervezete által Vármezőben szervezett helyi önkormányzati tanácskozáson az új tanácsosokat is felvilágosítottam a prefektúra helyi közigazgatásban betöltött szerepéről.
– Gyakran hallani arról, hogy a prefektúra különböző bizottságok működését is összehangolja. Mik a szerepük ezeknek a grémiumoknak?
– Valójában a prefektúra egyik szerepe az, hogy összehangolja a kormány alárendeltségébe tartozó ún. dekoncentrált intézmények tevékenységét, nemcsak egymás, hanem a különböző társadalmi rétegek képviselői között. Egy ilyen bizottság az idősek társadalmi dialógus csoportja, amely, bár úgy tűnik, hogy fölösleges, a találkozók során az időskorúak igen hasznos gyakorlati javaslatokat fogalmaznak meg, elsősorban az őket érintő kérdésekben. A legutóbbi tanácskozáson megígértem, hogy a csoport idei első találkozójára meghívom a megye parlamenti képviselőit is, mivel nem egy konkrét törvénymódosító javaslat is elhangzott már, amelyeket érdemes volna fontolóra venni. A társadalmi dialógus csoport munkálatain is részt veszek, amelyeken a szakszervezetek vezetőivel, képviselőivel sok vitatott témát tisztázunk azért, hogy megelőzzük a konfliktushelyzeteket, amelyek tiltakozáshoz, sztrájkhoz vezethetnek. Fontos a megyei közrendészeti bizottság (ATOP) munkája is. Ezen arra keressük a választ, hogy miként lehet a helyi közigazgatási egységek, az egyház, a közrendészet, a rendőrség együttműködésével javítani a települések közbiztonságát. A megbeszéléseket követően olyan intézkedések születtek, mint a térfigyelő kamerák felszerelése különböző helységekbe, vagy akár a helyi rendőrség létrehozása, szerződéskötés őrző-védő cégekkel. Mindezek nyomán az érintett településeken látványosan csökkent a betörések száma, a lopás a termőföldekről. Még megemlíthetném a prefektúra kollégiumának havi ülését, a vészhelyzeti bizottság időnkénti tanácskozását – mindkét fórum tulajdonképpen a közigazgatási rendszer jobb működését segíti elő.
– Az RMDSZ nincs kormányon, és ez azt is jelenti, hogy az ön kinevezésére vonatkozó politikai alku megszűnt, bármikor távozhat.
– Egyelőre nincs tudomásom arról, hogy leváltanának. A politikai állástól függetlenül jó, ha a megyének magyar alprefektusa van. Egyrészt, mert a 38,1% magyart megilleti ez a beosztás, másrészt pedig szükség van egyensúlyozó tényezőre, olyan szakember munkájára, aki együtt tud dolgozni a helyi közigazgatási egységekkel, hogy a törvényeket betartva a legmegfelelőbb határozatokat hozzák. Mindez erősíti Románia jogállamiságát. Ami a jövőt illeti, még nem volt alkalmam érdemben tárgyalni Lucian Goga új prefektussal, természetesen konzultálok majd vele is. Azon vagyok, hogy 2015-ben is jól végezzem közösségünk érdekében azt a munkát, amellyel megbíztak.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ elnöke maradna Kelemen Hunor
Újabb elnöki mandátumra pályázik az RMDSZ áprilisi tisztújító kongresszusán Kelemen Hunor. Ezt a szövetségi elnök hétfőn nyilatkozta a maszol.ro-nak.
A politikus az újságírókkal tartott tavaly decemberi sajtóreggelin közölte, hogy január elején hozza meg döntését egy esetleges újabb elnöki mandátummal kapcsolatban. A Maros megyei RMDSZ-szervezet időközben bejelentette, hogy Kelemen Hunort jelöli szövetségi elnöknek a kongresszuson.
„Több kollégával konzultálva, átgondolva azt, hogy az elmúlt négy évben milyen utat járt be az RMDSZ és milyen elvárások vannak a szövetség irányában, úgy döntöttem, hogy megpályázom újra az elnöki tisztséget” – mondta megkeresésünkre a politikus, megköszönve a Maros megyeiek támogatását.
Az RMDSZ április 17-18-án tartja tisztújító kongresszusát Kolozsváron. Eddig Kelemen Hunor az egyetlen jelölt az elnöki tisztségre.
maszol/szeretlekmagyarorszag.hu
maszol.ro

Ellenzéki élettér kialakítása
A 2014-es év magyarellenes intézkedéseiről, az előrehozott parlamenti választások esélyéről, az RMDSZ 2015-ös prioritásairól, valamint Európa Ifjúsági Fővárosáról, Kolozsvárról beszélgetett Borbély László politikai alelnök az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című műsorában.
„Sajnos Románia beállt azon államok sorába 2014-ben, amelyek megtámadták az RMDSZ állampolgári kezdeményezését, 25 év demokrácia után is bűnvádi vizsgálat indítható politikai nyilatkozatok miatt, a MOGYE-ügy még midig tisztázatlan, és a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosíthatják. Mindez azt bizonyítja, hogy bár Romániában 2008 óta nincsenek a parlamentben szélsőséges pártok, még léteznek kisebbségellenes nyilatkozatok, intézkedések, és az 1990 óta már megszerzett jogainkból, bizonyos konjunktúrákban, egyesek megpróbálnak visszavenni. Ez nem más, mint politikai játszma, amelynek kimenetele sajnos még mindig sokszor azon múlik, hogy az RMDSZ épp kormányon van, vagy ellenzékben. Ezt a választóinkban is tudatosítanunk kell, hiszen ha nem vagyunk jelen Bukarestben, és nincsenek politikai partnereink, nem lesz beleszólásunk a minket érintő kérdésekben” – nyilatkozta Borbély László. Hozzátette, pozitívumként értékelhető, hogy két vitatott megye, Kovászna és Maros megye prefektusát lecserélték, és az is, hogy a zászlótörvény átment a szenátuson, már csak a képviselőháznak kell megszavaznia, ami komoly lépés.
„Az ellenzék a tavaszi parlamenti időszakban megpróbálja megbuktatni az aktuális kormányt. Véleményem szerint nem lesznek előrehozott választások, Romániában 25 év alatt nem volt rá példa, egy ilyen szándék legalább 100 napos politikai instabilitással járna. Az RMDSZ jelenleg arra vár, hogy letisztuljon, milyen kormányprogramjuk lesz az ellenzéki pártoknak. Azt gondolom, a következő hetek derítik ki, hogy hogyan tudja az RMDSZ az ellenzék életterét kialakítani, miként tud olyan kommunikációs stratégiát felépíteni mind a magyarság, mind pedig a román többség irányába, hogy a számunkra fontos kérdésekben ne alakuljon ki visszautasító magatartás” – hangsúlyozta Borbély. Elmondta: az RMDSZ a következő periódusban szemináriumokat, pódiumbeszélgetéseket, közvitákat kíván szervezni olyan fontos témakörökben, mint az autonómia-statútum, regionális nyelvek vagy állampolgári kezdeményezés, egy olyan kommunikációt próbálva kiépíteni, amely a többségi társadalmat is meggyőzné arról, kezdeményezéseink nem ellenük irányulnak, hanem velük együtt szeretnénk azokat megvalósítani. „Romániának van egy erdélyi elnöke, aki egy kisebbségi közösség tagja, ez jó kiinduló pont lehet az elnökkel való kommunikációban” – tette hozzá Borbély László.
Az RMDSZ fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából szervezett eseményre is kitérve, a Szövetség politikai alelnöke elmondta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkoriban egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára. „A mai politikusoknak viszont másként kell szembesülniük ezen kihívásokkal, hiszen míg 1989-ben nem volt mit veszítenünk, ma annál több van. Iskoláink vannak, anyanyelvi oktatásunk van. Annak, aki most lép be a politikába van mit féltenie, és amit tovább gondolnia, tovább vinnie. Ami a MOGYE esetében történik, azt jelzi, hogy egyesek ugyanazzal a retorikával próbálkoznak napjainkban is, mint akkor. Munkánkat ezért kell folytatnunk, követeléseinkből nem szabad engednünk. 2015-nek egy eredményesebb, hatékonyabb évnek kell lennie, hiszen tavaly rengeteg politikai cirkusznak és széthúzásnak lehettünk tanúi, amelyek az állampolgárokban nem azt a hitet erősítették meg, hogy egy stabil jogállamban élnek.”
Európa Ifjúsági Fővárosára is kitérve, amely szilveszter éjszakai nyitányában egynyelvűsítette műsorát, Borbély László elmondta: Kolozsvár polgármesteri hivatala ígéretet tett arra, hogy jóvá teszi a mulasztást, az év során pedig több magyar nyelvű programot is műsorra tűznek. „Ez azért is fontos, mivel a projektet egy magyar csoport, a PONT indította el. A napokban megjelenik az első összefoglaló a programokról, remélem, hogy magyarok és románok egyaránt jól fognak szórakozni egész évben. Kulturális sokszínűségünkből eredő gazdagságunkat minden nap fel kell mutatnunk, és ez a projekt, még ha kicsit bal lábbal is indult, jó lehetőség lesz erre” – fogalmazott Borbély.
Nyugati Jelen (Arad)

Négy esztendő a magnitogorszki lágerben (A csernátoni Kocsis Lajos visszaemlékezései)
Napjainkra megfogyatkoztak a történelem eme gyászos korszakának tanúi, akik túlélték a második világháború utáni sztálini lágereket. A volt szovjet hadifoglyok zöme már túl van kilencvenedik életévén. Közéjük tartozik az alsócsernátoni Kocsis Lajos is, aki sok esztendő távlatából is jól emlékszik a hetven évvel ezelőtti eseményekre, és az orosz nyelvet sem felejtette el.
Katonaéveim és fogságba esésem története
1921. január 30-án születtem Csernátonban. 1942. október 26-án Gyergyótölgyesen rukkoltam be a magyar hadseregbe. Mivel az ottani kaszárnyában nem fogadtak, visszahoztak Borszékre, ahol két hónapot töltöttünk, s onnan a felső-háromszékieket Kézdivásárhelyre, az árkászszázadhoz hozták. Ott szolgáltam két évet. Kaszárnyánk a mostani bíróság mellett, a Petőfi-iskola régi épületében volt. Kézdivásárhelyről kihelyeztek ide-oda, erre-arra hordoztak. Maros megyébe kerültem, Bordosra, ahol a zsidókat gyűjtötték munkatáborba. Itt egy családhoz szállásoltak el, a férj Galíciában szolgált, az asszony két lányával lakott a házban. Nagy gazdaság volt, muraközi lovakat tartottak. Ha már a nyakukon voltam, gondoltam, segítek nekik a gazdaságban. Kora reggel felkeltem és elláttam az állatokat. Nagy borospincéjük is volt, vederszámra vittem bajtársaimnak a bort. A gelencei Lázár János volt a szakaszvezetőm. Egész nyáron ott voltam. Onnan visszahoztak Kézdivásárhelyre 1944 augusztusáig, amikor kikerültem a frontra. Ojtozba, majd Sósmezőre vittek, ahol egy robbantószázadhoz osztottak be. Az utak szélén voltak az aknakutak, csak élesíteni kellett, és az út leszakadt, hogy a muszkák ne tudjanak előrehaladni. Mi Sósmezőn voltunk, az oroszok pedig bejöttek Ozsdola felől. Megindultunk Sósmezőről Bereck felé, de már ott is bent voltak. Ki kellett kerülni őket, Lemhény, Szárazpatak érintésével a hegyeken keresztül mentünk a Kászon-völgyén át Csíkszereda felé. Amikor Csíkszeredába értünk, az oroszok már ott is bent voltak. Onnan elindultunk Maros megyébe, ahol Üvegcsűr és Idecspatak környékén három hétig állóharcba keveredtünk az oroszokkal. Egy hétig a fronton voltam, majd bevittek Marosvécsre, utána visszavittek megint a frontra, és ismét Marosvécsre kerültünk rövid ideig. Marosvécsről elindítottak, és hamarosan, 1944 októberében a muszkák fogságába estem a Beszterce-Naszód megyei Betlenben. Négy-ötezer hadifoglyot kísértek onnan az oroszok a földvári lágerbe. Román és német is volt közöttünk. Minden tíz méterre orosz őr állt. Gyalog hoztak, én félmezítláb voltam, az egyik orosz levette a lábamról a síbakancsot, s nekem adta az ő rossz bakancsát. Az egyiknek le volt jőve a talpa. Egyik nap az egyik, másik nap a másik lábamra húztam fel a jó bakancsot. Amikor megérkeztünk Földvárra, nem is mentünk be az épületbe, mert rengeteg volt a poloska. Az udvaron maradtam. Meg akartam szökni, mind az járt a fejemben, de nem ismerve a terepet, nem mertem elindulni, pedig lett volna alkalmam. Két nap után, november elsején bevagoníroztak. Voltunk vagy hatezren a szerelvényen. Irány Szovjetunió. Ukrajnán vittek keresztül, a hegyes vidéken a vonat csak lassan tudott haladni. Az egyik vagon alját a rabok kivágták, és mind megszöktek. Az oroszok csak a következő állomáson vették észre, hogy üres a vagon. A mi vagonunkba is felszállt egy orosz egy karóval a kezében, számolni kezdett, s közben jó nagyokat vágott ránk. Engem már az első percben letapodtak. Egy ötventonnás kocsiban hatvan fogoly volt begyúrva. Amikor végigszámolt, visszafelé kezdett számolni, gondoltam, ismét kapok egy adag verést. Szerencsére, másodszor megúsztam. Tizenöt napig semmit nem adtak enni, ki se nyitották a vagonajtót. Tizenöt nap után borsókonzerveket adtak fel, vizet nem, a zúzmarát vakartuk le a vagon oldaláról. A halottakat egy más vagonba rakták át, hogy legyen meg a létszám, s amikor megérkeztünk a lágerbe, ott temették el őket.
A magnitogorszki lágerben
December elsején érkeztünk meg a magnitogorszki lágerbe. Mikor megérkeztünk, még három napig a vagonokban tartottak, téli ruha nélkül, mezítláb. Csak akkor vittek a barakkokba, ahol rengeteg tetű volt, miután adtak téli ruházatot. Mindkét hónom alól marokszámra vettem ki a tetűt. 1945 tavaszáig a tetű és a poloska evett meg. Ételt naponta egyszer adtak, nem győztek főzni hétezer embernek. Nyáron egy külön- brigád szedte a labodát a mezőn, vitték a konyhára, ahol összeszecskálták, majd beletették az ételünkbe. Káposzta, a pityóka héjason, cukorrépa és murok volt az alapételünk. A pityóka, a murok, a répa télen teljesen meg volt fagyva, a silógödörből vették ki és vitték a konyhára. Tíz perc múlva kész volt az étel. Egy német bemondó mondta, hogy mikor, ki menjen ebédelni vagy a cukorfejadagot átvenni. Kéthetente orvosi vizitet tartottak. Amint valaki felerősödött, máris munkára küldték. Én egy darabig hatos kategóriás voltam, majd egyes lettem. Beosztottak az orosz nők mellé öt-hat emeletes blokkokat építeni. Az egyik kemény orosz fehérnépet Marucának hívták, ő rakta kívül a falat zsinórral, én belülről tettem a téglákat, szidott is ezért eleget, de nem értettem, hogy mit mond. Raktam, ahogy tudtam, horgasan, görbén. Amit délelőtt raktam, az délutánra mind ledőlt, nem kötött a tégla. Szidott oroszul. Azzal fenyegetett, hogy nem kapok ételt. Még egyszer megmutatta, hogy kell falazni, raktam én is, odajött, és már elégedett volt a munkámmal. Mind mondta nekem oroszul, hogy ocsiny kharaso roboti (nagyon jól dolgozol, így kell dolgozni). Az orosz nőket internálták. Kilencszáz kilométeres körzetben mind internáltak voltak. Az Urál folyón innen van Magnitogorszk, az Urálon túl már Ázsia fekszik. Szibéria. Európában laktunk és Ázsiában dolgoztunk. A lágerből vittek keresztül az Urálon a vasolvasztó kemencékhez. Télen a jégen jártunk keresztül, négy méter vastag volt a 35 fokos hidegben. Egy idő után kivettek onnan. Jöttek az egyik kolhozból azzal, hogy kell húsz ember. Csernátonból együtt voltam Makó Bélával, még velünk volt Ráduly Miklós, ő már előttem hazajött, Bulárka János, Nagyoláh Károly és Fehér Ferenc, ők már elhunytak. Jelentkeztünk Bélával, hogy legyünk szabadabbak, ne kísérjenek naponta szuronyos puskával. Már akkor jól értettem oroszul, ezért megtettek brigádosnak, és pirivoc (tolmács) is lettem. A kolhozban ökrös szánokkal szénát hordtunk olyan távolságra, mint ide Sepsiszentgyörgy. Reggel öt órakor keltünk, és éjszaka egy órakor feküdtünk le. A következő tavasz is a kolhozban ért. Ha a foglyok nem értettek meg valamit, vagy nem azt csinálták, amit nekik kiadtak az oroszok, mindig engem szólítottak, hogy tolmácsoljak. Kértem a társaimat, hogy dolgozzanak többet és szivarozzanak kevesebbet, hogy engem ne szidjanak értük. Megemberelték magukat, és délutánra elvégezték a kiszabott munkát. Az orosz nagyon elégedett volt. Már egy telet és egy egész nyarat voltunk ott. A négy év alatt a kilencezer fogolyból háromezer maradt életben, a többiek ott pusztultak el. Eljött az idő, mikor haza kellett volna szállítaniuk, mert minket, erdélyi magyarokat Gheorghiu-Dej hadisarcként adott az oroszoknak. Elég az, hogy kimentünk a kolhozba, s amíg mindent be nem takarítottunk, nem vittek vissza a lágerbe. Október elsején kerültünk vissza. Az egyik orosz katona tudatta velünk, hogy másnap nem megyünk dolgozni, egynapos pihenőt kapunk a kapitánytól. Másnap reggel kinyitotta az ajtót, és elkiáltotta magát a kapitány háta mögött, hogy smirna (vigyázz). A kapitány egy kicsit tudott magyarul, az anyja magyar asszony volt. Mondta, hogy menjünk a raktárhoz, mert kapunk jó ruhát, a konyhán pedig két napra élelmet. Megtörtént. Még nem tudtuk, hová visznek.
Hazafelé és újra itthon
Délben vagonokba ültettek, és mentünk még felfelé Cseljabinszkbe, egy másik gyűjtőlágerbe érkeztünk. Amikor megérkeztünk, nem vittek be, hanem odatettek főzőkazánokat szerelni a vagonokba. Egy Tőkés nevű korondi mondta, segít nekem. Estig ketten három kazánt be is szereltünk. Éjszaka két óra lehetett, amikor kiáltották, hogy a vagonokból senki ne szálljon le, mert a szerelvény indul Románia felé. Amikor megvirradt, láttuk, hogy szembe megyünk a nappal. Erről jöttünk rá, hogy nem hazafelé, hanem más irányba tartunk. Vigasztaltam magam és a bajtársaimat, hogy nem baj, jó az Isten, hátha egyszer hazakerülünk. Két napon át mind a nappal szembe mentünk, harmadik nap került a hátunk mögé. Erről tudtuk, hogy nyugat felé tartunk. Egy hétig utaztunk nyugat felé. Október elsején beraktak a vagonokba, és 1948. október 26-án érkeztünk meg Foksányba. Egyenesen a fürdőbe kellett mennünk, majd átadtak a románoknak. A lágerből fúvószenekarral kísértek az állomásra, de a bukaresti személyvonat nem tudott bejönni az állomásra a nagy tömeg miatt. Nagy nehezen begördült a vonat. Még azok is felszálltak, akik nem arra tartottak. Voltunk tizenhatan kézdiszékiek. Az állomásfőnök megkérdezte, hová szeretnénk eljutni. Mondtuk, Kézdivásárhelyre. Mondta nekünk, hogy menjünk be a közeli kertbe és ott várjunk. Hozott két láda szőlőt, egy jó nagy kenyeret, bort is, de az nem kellett nekünk. Szőlőből jóllaktunk. Egyszer estefelé azt mondja nekünk, hogy készülődjünk, mert jön a vonatunk. Rengetegen voltak a szerelvényen. Nem fértünk fel a kocsikba, hanem ötön felmásztunk a vagonok tetejére a gőzlyukak mellé, így mentünk Predeálig, amikor következett az alagút. Mondtam, hogy ha eddig nem haltunk meg, most biztosan ott maradunk. Szerencsénkre az alagút rövid volt, nem értük a tetejét. Másnap reggel megérkeztünk Brassóba. Egy mozdonyvezető rendes volt hozzánk, felhozott egészen Sepsiszentgyörgyig. Jelentkeztünk a hadkiegészítőnél. Bereck felé amúgy is csak este indult vonatunk. Én akkor már házasember voltam, a katonaság előtt megnősültem. Lett volna egy szekér Csernáton felé, Gyergyai Károly, az idősebb Felsőcsernátonban boltos volt, hazahozott volna, de én úgy döntöttem, hogy bajtársaimmal maradok, velük jövök. Szőcs Józsival, a fuvarossal is jöhettem volna. Nem hagytuk el egymást. Voltak velem albisiak, dálnokiak, torjaiak és szentlélekiek is. Együtt maradtunk. A bajtársaim fele leszállt az eresztevényi megállónál, mi, a többiek, a torjaiak, csernátoniak és szentlélekiek Kovászna felé kerülve két órakor érkeztünk meg a kézdivásárhelyi állomásra. Ott váltunk el, mindenki ment hazafelé.
Kézdivásárhelyről Makó Béla barátommal gyalog indultunk Csernáton felé. Jövögettünk az úton. Az akkor nem ilyen volt, mint most. Egyszer halljuk, hogy előttünk egy szekér halad, azon valaki egyházi éneket énekel. Mondta nekem Béla, hogy ez Bajka Marci hangja. Ő volt. Utol is értük a futásfalvi útnál. Leszökött a szekérről és összevissza csókolt. Nagyon örült, mivel holt hírünk jött a faluba. Mire beértünk a faluba, megvirradt. Marci mindenkit felköltött, ahol csak elhaladtunk, kiabálta, hogy két olyan embert hoz, akiknek holt hírük jött, de hála az Istennek, élnek. Makó Béla szülői házához értünk. Bementünk a kapun, a kutya Bélát nem ismerte meg. A testvére kiáltotta a nyári konyhából a kutyának, hogy fogd meg. Béla visszaszólt neki, hogy ne haraptasson meg a kutyával, mert alig vártuk, hogy hazaérjünk. Nem tudott megszólalni, némán öleltük egymást. A szülei szintén így jártak, negyedóráig nem jött ki hang a szájukon. Néztük egymást, majd összevissza csókoltuk egymást. Addig beszélgettünk, míg kilenc óra lett. Csak apám élt akkor. Elindultam én is hazafelé. Délre még nem értem a szülői házhoz, körülvett a nép, mesélni kellett. Szegény apám is hat évig volt orosz fogságban. Én csak négy évig voltam hadifogoly két magnitogorszki lágerben és a kolhozban, két évig pedig katona. Elegem volt abból az életből. A testvérem összeszólalkozott a feleségemmel, s ezért hazaköltözött Felsőcsernátonba. Máthé Péternél szolgált akkor. Elindultam találkozni vele. Anyósom egyedül volt otthon, és mondta, hogy a mezőn van, csak este kerül haza. Egy kanapén ültem, amikor bejött az ajtón. Ő sem tudott megszólalni egy darabig, csak nézett. Nagy sírva a karomba borult és csókolt. Azt hitte, hogy soha többé nem lát. Nagy volt az örömünk. Leült mellém a kanapéra, s akkor mondtam neki, hogy soha többé nem hagyom el. Visszaköltözött hozzánk, s nekifogtunk gazdálkodni. A kollektivizálás után erdész is voltam vagy tizenhét évig.
Lejegyezte: IOCHOM ISTVÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pótolhatatlan harcost vesztett a székely ügy
Az olaszországi Dél-Tirolban sízéssel töltött vakációja alatt tragikus hirtelenséggel hunyt el szerdán Márton Zoltán, Makfalva polgármestere. Az alig 46 éves elöljáró temetésének helyszínéről és időpontjáról még nem tudni pontosat. Barátai, tisztelői állítják: távozása pótolhatatlan veszteség a székely ügy és Székelyföld számára.
Márton Zoltán családjával és néhány barátjával töltötte szabadságát Olaszországban, egy dél-tiroli síparadicsomban. Itt érte a halál szerdán a déli órákban. Értesüléseink szerint az elöljáró sízés közben csúnyán elesett, amelynek következtében leállt a szíve. A helyszínre kiszállt orvosok megpróbálták újraéleszteni, de ez csak rövid időre sikerült, Márton Zoltánt még a helyszínen halottá nyilvánították. Bár az olasz ügyészek lezárták az esetet, a halál pontos okát kiderítő orvostani szakértői vizsgálatokat a tervek szerint csütörtökön végezték el. Szerda este egy halottszállító cég autója elindult Székelyudvarhelyről Olaszországba, Márton Zoltán földi maradványaival valószínűleg vasárnap érnek haza, a szállítási költségeket egy székelyföldi szakmai szervezet fedezi.
Ki volt Márton Zoltán?
A barátainak Dönciként ismert és szólított Márton Zoltán 1968-ban született Marosvásárhelyen, a jászvásári egyetemen szerzett mérnöki oklevelet, majd házassága révén Szovátára került, ahol rövid ideig tanárként dolgozott, majd Bíró István mellé került, akinek halála után 1999-ben ő vette át a fürdővárosban működő Teleki Oktatási Központ (TOK) igazgatását, amelyet 2012-ig végzett. Virág György megyei tanácselnök idejében két évig az RMDSZ színeiben Maros Megye Tanácsának testületi tagja is volt. Időközben elvált, és a Makfalva községhez tartozó Csókfalván vásárolt egy kis kúriát, ahová kiköltözött élettársával, akivel közösen három gyermeket neveltek a Szent Ferenc Alapítvány szovátai otthonából. 2012-ben Makfalva község polgármesterévé választották, a Magyar Polgári Párt színeiben egyedüliként Maros megyében. Évek óta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke volt, tavaly nyáron a nyárádszeredai Csíki Sándor halála után ő vette át Marosszék Székely Tanácsának vezetését.
Űr marad utána
Izsák Balázs, az SZNT elnöke gyerekkorától ismerte Márton Zoltánt, családi barátként végigkísérte egész életét. Dönci alaptermészete a rendkívüli derültség volt, erre próbálta embertársait is fordítani. Minden feladatot mosolyogva, csendesen vállalt és magabiztosan elvégzett, mindig lehetett rá számítani, többek között a tavalyelőtti makfalvi székely szekérkaraván megszervezését is rá lehetett bízni. Sosem kerülte a feladatokat és a nehézségeket, így elsőnek tűzte ki a székely zászlót is a makfalvi községházára, s habár tudatában volt annak, hogy ennek nyomán bűnvádi eljárást indíthatnak ellene, barátainak nyomatékosan, de derűsen kijelentette: sosem veszi le a lobogót, „legfeljebb bezárnak” – idézte fel Izsák Balázs, aki szerint óriási veszteség az SZNT számára Márton Zoltán halála fél évvel Csíki Sándor elhunyta után. Márton Zoltán nemcsak aktív vezetője volt a szervezetnek, hanem kezdeményezője is a 2003. évi székelyudvarhelyi fórumon.
Egyik legközelebbi munkatársának érezte Márton Zoltánt Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) egykori elnöke, ma tiszteletbeli elnöke. Szinte fiaként kezelte a tevékeny, megbízható, lelkes és felkészült fiatalembert, akit a Szülőföldön magyarul program szellemi megteremtőjének tart, és amelyet Márton Zoltán azóta is lelkiismeretesen vezetett. Megbízhatósága révén kiérdemelte azt, hogy Bíró István halála után átvehesse a szovátai TOK igazgatói tisztségét. Sokoldalúan képzett volt, minden körülmények között feltalálta magát, az autószereléstől a szervezésig bármit el tudott végezni, és lelke emberszerető volt. „Jó ember volt, ahogy a székely mondja” – összegzett Lászlóffy Pál, aki szerint szervezés terén pótolhatatlan embert veszítettek el. Márton polgármesterként is szép dolgokat valósított meg, de Lászlóffy mindig abban reménykedett, ahogy elöljárói megbízatása után Dönci visszatér az RMPSZ kötelékeibe.
Emberként és községvezetőként csupa dicsérő szavakkal illette Márton Zoltán személyét Péter Ferenc szovátai polgármester is, aki igencsak pozitív példának tartja azt, hogy egy nagyvárosi fiatalember kisvárosba, majd onnan falusi környezetbe költözött, és szerette ezt a létet. Péter Ferenc jól ismerte Márton Zoltán életét, aki a TOK vezetőjeként bizonyított és nagyszerű szervező volt. Polgármester-kollégaként sokat segítette őt új munkájában, és úgy érzi, Makfalva község „meg fogja sínyleni” Márton elvesztését.
Mindenkit megdöbbentett a halálhír
Mindig céljai voltak, és azokat követte, kitűnő, megértő, segítőkész kolléga volt, felkészült, intelligens, nagy tudású és békességre törekvő ember – így jellemezte szűkszavúan munkatársa, Vass Imre makfalvi alpolgármester az elhunytat. Az egész közösséget megdöbbentette szeretett munkatársuk és vezetőjük halálhíre – tette hozzá az alpolgármester, majd megígérte: Márton Zoltán temetésének pontos idejéről és helyéről idejében tájékoztatják a nagyközönséget a sajtó révén is.
Nemcsak a község lakosságát, hanem az egész Kis-Küküllő mentét, Maros megyét, Székelyföldet és Erdélyt, de sok magyarországi ismerősét is villámcsapásként érte a halálhír, a Székelyhon.ro oldalunkon szerda este közölt bejelentést néhány óra alatt több mint húszezren olvasták el.
„Egy embert a gátra!”
Az SZNT csütörtökön kiadott, szerkesztőségünkbe is eljuttatott nekrológjában búcsúzik Márton Zoltántól, akire „mindig lehetett számítani”: a Székely Majálist Makfalván szervezték, ugyanitt tűzték ki elsőként Marosszéken a székely zászlót, innen indult szekérkaraván a Székelyek Nagy Menetelésére, itt fogadták el elsőként Marosszéken az autonómia mellett kiálló önkormányzati határozatot, innen terjedhet el újra a székely öntudat, a székely hagyományok újjászületése. „Hirdesse a székely zászlók csúcsán fekete szalag: gyászol a Székely Nemzeti Tanács. Hirdesse, hogy új katonákat, új védelmezőket keres a székelyek szabadságának üldözött zászlaja. Olyant, aki hittel, harag nélkül, de elszántan vállalja a küzdelmet, szellemi fegyverekkel felvértezve, mint Márton Zoltán. Gyászolunk, s keresünk közben valakit. Egy embert a gátra” – áll az Izsák Balázs által aláírt dokumentumban.
A Magyar Polgári Párt saját halottjának tekinti Márton Zoltánt – áll a párt nevében kiadott, Biró Zsolt elnök által aláírt közleményben. Márton az MPP-nek a 2008-as bejegyzése óta aktív tagja volt, 2012 júniusában szerzett polgármesteri mandátumot a marosszéki Makfalván, az MPP IV. Országos Tanácsán a párt alelnökévé választották.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Lemondott államtitkári tisztségéről Pásztor Sándor
Január 9-én benyújtotta lemondását a Vízügyi Minisztérium államtitkári tisztségéről Pásztor Sándor. Mivel az RMDSZ kilépett a kormányból és ellenzéki szerepet vállalt a politizálásban, szükséges volt megtenni ezt a lépést, mindazáltal, hogy a szakállamtitkár kormányzati szerepvállalása főként szakirányú volt.
„Eredményes 10 hónapot tudhatunk magunk mögött. A legutóbbi, csupán Nagyváradra és a környékére megközelítőleg 10 millió eurós 90%-ban vissza nem térítendő EU-s pályázatok elnyerése, vagy az évekkel ezelőtt félbemaradt Bihar megyei-, Hunyad megyei-, Maros és Kolozs megyei vízügyi munkálatok újraindítása, a Kovászna megyei Kászon patak és Gelence patak szabályozásának támogatásai, de a Nyikó patakon lezúdult árvíz kapcsán, sürgősségi kormányrendelettel kiutalt, közel 4 millió lejes támogatás a Hargita megyei települések árvízvédelmi munkálataira mind-mind sikertörténet. A felsorolást folytathatnám, de röviden - pár hónap alatt az elhanyagolt erdélyi vízügyi munkálatokra sikerült annyi támogatást kieszközölni, hogy a jövőben megelőzhessük a nagyobb árhullámok által okozható károkat. Folytatom eddigi szakmai pályafutásom, műszaki igazgatóként a Körösök vízügyi igazgatóságát fogom vezetni. Az elért eredményekhez hozzájárult az is, hogy nagyszerű csapatot alkottunk Doina Pană, valamint Korodi Attila miniszterekkel, nekik ezúton is köszönöm a közös munkát” – fogalmazott Pásztor Sándor.
erdon.ro

A doni tragédiára emlékeztek
A hét végén a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban történt, 1943. január 12- i doni frontvonaláttörésre emlékeztek, amikor a náci Németország oldalán harcoló 2. Magyar Királyi Hadseregnek a Don-kanyarnál felállított védvonalát áttörték az oroszok. Mint ismeretes, a 72 évvel ezelőtti hadműveletben súlyos vereséget szenvedett a magyar hadsereg. Az áttörésben és az azt követő napok csatájában mintegy 120.000-en vesztették életüket, köztük erdélyi magyarok is.
A marosvásárhelyi megemlékezést először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte, negyedik éve bekapcsolódott a szervezésbe az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. A rendezvény az idén is a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál felállított emlékműnél kezdődött, majd a visszavonulást idéző gyalogtúrát követően Nyárádszentmártonban folytatódott, ahol a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal volt a rendezvény házigazdája.
Marosvásárhelyen szombaton délelőtt kezdődött a rendezvény. Imre Jenő református lelkész a Bibliából vett idézettel kezdte beszédét: "Ha Isten velünk, ki ellenünk!" Majd kifejtette, a hadba vonuló honvédek, bár sejtették, hogy milyen sors vár rájuk, kötelességtudóan teljesítették a parancsot: a hazáért, a szabadságért, az anyanyelvért szálltak képletesen síkra. Áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen az utókor példaértékűnek tartja hősiességüket. Ennek a gondolatnak a mentén folytatta vallási jellegű megemlékező beszédét Gyerő Attila unitárius tábori lelkész, aki többek között elmondta, hogy egy tragikus eseményre emlékezünk ugyan, de miként "az Isten az életre teremtette az embert", úgy nekünk is ezen felülkerekedve, a történelem leckéiből tanulva kell emlékeznünk és erősítenünk hitünket Istenben, hazában, a szebb jövőben.
A lelkipásztorokat követően Kilyén Ilka színművész, az EMKE elnöke – a rendezvény műsorvezetője – elszavalta Dsida Jenő Harangszentelésre című, igen találó versét, majd átadta a szót dr. Csige Sándor Zoltánnak, Magyarország csíkszeredai konzulátusa vezető konzuljának, aki tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. Rövid történeti emlékeztető után kifejtette, hogy tulajdonképpen a katonák mindent megtettek annak érdekében, hogy teljesítsék a parancsot. Esküjükhöz híven harcoltak, felelősségteljesen vállalták a küldetésüket, bár lehetett tudni, hogy gyenge fegyverzettel, a többszörös létszámbeli fölénnyel szemben kaotikus irányítással nem lehet sokáig tartani a frontot.
A magyar királyság minden tájáról voltak katonák a hadseregben, ami megerősítette a közösen vállalt felelősséget. A mai magyar kormány is, akár a kettős állampolgársággal, ezt erősíti, és "teszi a dolgát, azért, hogy mindenki rendben legyen". Hiszünk abban, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és az elődök áldozata példát mutat az összetartozásra, egymás megerősítésére – zárta gondolatait a konzulátus képviselője.
Ifj. Benkő József történész- doktorandusz, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport vezetője kiegészítette a konzul történelmi ismertetőjét. Többek között elmondta, hogy a magyar hadsereget a hadba lépés előtt tulajdonképpen frontvonal mögötti rendfenntartó erőnek képezték ki. A második világháború fordulata a sztálingrádi csatát követően azonban megváltoztatta a helyzetet, és a náci Németország politikai nyomására vezényelték ki a keleti front védelmére a mintegy 220.000 fős állományt. 1943 szilveszterétől 90.000 gyengén felszerelt katonára bízták 200 km frontvonal védelmét, ami igen kemény feladatnak számított. Ezt használta ki az orosz hadsereg, s az áttörés tragikumát fokozta az is, hogy a közelben levő német hadsereg nem vonult a magyarok segítségére. A veszteség elkerülhetetlen volt.
Folytatva az EMKE által kezdeményezett megemlékező sorozatot, örömmel kapcsolódott be az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. Azóta a csoport fiataljai nemcsak a rendezvényeken vettek részt, hanem zászlót is avattak és katonasírok ápolásával is foglalkoznak, mi több, ösztönzésükre a marosvásárhelyihez hasonlóan Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Nagykárolyban is megemlékeztek a második világháború tragikus eseményeiről, áldozatairól. Ifj. Benkő József megköszönte mindazoknak, akik évről évre bekapcsolódnak a rendezvényeikbe, s azoknak is, akik a nagy téli menetelésre emlékezve részt vesznek a négy évvel ezelőtt kezdeményezett gyalogtúrán és a vidéki megemlékezéseken is.
A felszólalásokat követően a jelenlevők megkoszorúzták az emlékoszlopot, majd a rendezvény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Az idén a túra kora délután Székelysárdról indult Nyárádszentmárton felé. A zuhogó esőben mintegy húszan tették meg a közel 10 km-es utat. A túrázókat fél ötkor a faluban Balogh István, Csíkfalva polgármestere fogadta, majd a művelődési otthonban átadták a részvételi emléklapokat. Miholcsa József hagyományőrző Mátyás-huszár köszöntőjét követően a székesfehérvári Kákics népzeneegyüttes katonadalokat adott elő.
Vasárnap délelőtt a hagyományőrző alakulatok képviselői a nyárádszentmártoni unitárius templomhoz vonultak, ahol megkoszorúzták a világháborús emlékoszlopot, majd a templomban ünnepi istentiszteletet tartottak. Kiss Sándor Loránd unitárius lelkipásztor köszöntője után dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Ifj. Benkő József bővebben ismertette a 72 évvel ezelőtt történteket, majd Miholcsa József huszár és Benkő Zsolt, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport tagja arra a kérdésre válaszoltak, hogy mit tesznek, tehetnek ezek a csoportok a 21. században a katonai hagyományok megőrzéséért. A történelem alakulását befolyásoló események felidézése mellett igen hasznos a katonai sírok gondozása, a relikviák összegyűjtése, népszerűsítése és nem utolsósorban a történelmi kutatás, amely még így is, több mint 70 év távolából előhozhat érdekes mozzanatokat, meglepetéseket a második világháborúról. S ha néhány évvel ezelőtt alig egytucatnyian vállalták, hogy elkészítik eleink egyenruháját, hogy az akkori erkölcsi normáknak megfelelően ápolják a rég- és a közelmúlt emlékeit, ma már több mint 500-an vannak, többségükben fiatalok. Tevékenységük is része annak a kulturális örökségvédelemnek, amellyel megmaradásunkat erősítik. Ennek a szellemében szervezték meg a megemlékezést is. A hagyományt folytatják…
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Többet adott Bukarestnél a településeknek az EU
Több mint 800 millió euró EU-s pénzt költöttek tavaly a hazai önkormányzatok infrastrukturális és hulladékgazdálkodási beruházásokra, míg az állami hozzájárulás csak 240 millió euró volt. Az uniós források lehívásában tavaly Bihar megye járt az élen.
Mintegy 870 millió eurót sikerült lehívniuk Európai Uniós forrásokból tavaly a romániai megyei és helyi önkormányzatoknak. Az EU-s pénzek felhasználása terén óriási eltérések mutatkoznak a megyék között, a leghatékonyabb 36 ezerszer nagyobb uniós támogatásból gazdálkodhatott, mint a leggyengébben teljesítő.
Bihar elöl, Teleorman hátul
Az uniós források megcsapolásában 2014-ben Bihar messze kiemelkedett a mezőnyből, 113,4 millió euróhoz jutott hozzá. A Közbeszerzések Elektronikus Nyilvántartójának adatai szerint a pénz tekintélyes hányadát a város modern kori történelmének legnagyobb beruházására, a hőerőmű modernizálására fogják költeni, ami több mint 68 millió euróba kerül.
Tetemes összeget, 84,2, 67,7 és 67,5 millió eurót sikerült elnyernie Prahova, Kolozs és Iaşi megyének is. Az erdélyi önkormányzatok átlagban jól teljesítettek, Hunyad például 52,6, míg Krassó-Szörény 33,5 millió euróhoz jutott hozzá pályázati úton. A székelyföldi önkormányzatoknak sem kell szégyenkezniük. Hargita megyének ugyanis 13,4 millió eurót, míg Háromszéknek 21,3 milliót sikerült lehívnia. Kovászna megye egyébként többek között Maros, Brassó és Arad megyét is megelőzi ezen a téren.
A magyarlakta megyék közül Szatmár volt a legkevésbé hatékony az EU-s pénzek megszerzésében, mindössze 943 ezer euró a tavalyi mérleg, de Temes sem lehet elégedett a megszerzett 1,5 millióval. Országos viszonylatban Teleorman teljesített a leggyengébben. A Duna-menti megyében valószínűleg azt sem tudják, hogy eszik-e a pályázatírást avagy isszák, hiszen tavaly csupán 3100 euró értékben hívtak le uniós pénzeket.
Főleg infrastruktúrára fordítják
A lehívott pénz oroszlánrészét, 611 millió eurót infrastrukturális fejlesztésekre fordíthatják az önkormányzatok, ami több mint duplája az ilyen célra a kormány által a központi költségvetésből kiutalt összegnek. A második helyen a hulladékgazdálkodás áll, 194 millió euróval. Az Európai Unió anyagi támogatása nélkül nem tudnánk lényegi előrelépést felmutatni ezen a területen, melyre a kormány csupán 3,4 millió eurót szánt.
Informatikai felszerelés vételezésére 21 millió eurót kaptak EU-s forrásokból az önkormányzatok, míg tervek, elemzések, tanulmányok elkészítésére és stratégiák kidolgozására 11 millió eurót költhettek, a tej, kifli, alma programra pedig 339 ezer eurót fordíthattak. Azon tevékenységi területeken, amelyekre az Unió 870 millió eurós támogatást adott, az állam mindössze 473 millióval segítette az önkormányzatokat, ebből az összegből 96 millió euró a tej, kifli, alma programra ment el.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Fontos a célirányos képzés a székely munkaerőpiacon
Célirányosan szakképzett emberekre van szükség a Székelyföld fejlődése érdekében, a legtöbb munkaadó menedzsereket, illetve különböző mérnököket keres, ennek ellenére csak technológiai és infrastrukturális fejlesztéseket terveznek – derül ki a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) Oktatási Központ által végzett kutatásból.
„Fontosnak éreztük, hogy belefogjunk a magyarországi Nemzeti Kiválóság Program által finanszírozott kutatásba, hiszen a statisztikai hivatal több adatsorából is kiderül, a Székelyföld jóval lassabban fejlődik az országos átlaghoz képest, ráadásul évről évre egyre rosszabbul teljesít. Például az egy lakosra jutó hazai össztermék (GDP) esetében 2008-ban régiónk az országos átlag 83 százalékán állt, azonban 2014-re ez a szám 79 százalékra csökkent. Ezenkívül a nettó fizetések terén is nagy a lemaradás” – fejtette ki érdeklődésünkre Geréb László, az Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.
Mint fogalmazott, a kialakult helyzet egyik oka a humánerőforrásban keresendő, hiszen a munkavállalók jelentős része külföldre vándorol, az itthon maradók pedig sok esetben nem rendelkeznek megfelelő képzettségi szinttel. „A gazdasági fejlődés mértéke az emberek munkája révén hozzáadott értéktől függ. Ezt pedig a hozzáértésük határozza meg. Azt tapasztaltuk, hogy sok, nagy tudással rendelkező fiatal elvándorol, utánpótlás viszont nincs” – magyarázta.
Menedzserekre is szükség van
A megoldások keresése érdekében Kovászna, Maros és Hargita megyei fejlesztési stratégiákat vizsgáltak: azt, hogy milyen szaktudású humántőkére van szükség ezek megvalósításához. „Fontos, hogy célirányos képzéseket indítsunk – amilyenekre az itteni gazdaságnak szüksége van –, különben a frissen végzettek nem találnak itthon munkát, ezért elvándorolnak. Hiába tanul valaki például atomfizikát, hiszen itt nincsenek kutatóintézetek, ahol dolgozni tudna, így ha meg akar élni, biztos, hogy elhagyja a Székelyföldet” – fejtette ki Geréb László.
Az elemzett dokumentumokból egyebek mellett kitűnt, hogy a legtöbb esetben menedzserre van szükség, annak ellenére, hogy rengeteg közgazdász diplomázik minden évben, akik nem találnak munkahelyet. A megoldás a specializálódás, vagyis szakosodni kell, mivel konkrét pályázatírókat, pénzügyi szakembereket stb. keresnek. Ezenkívül orvosokból, nyelvtanárokból, újságírókból, grafikusokból, webfejlesztőkből, illetve mérnökökből is hiány van a Székelyföldön.
Munkaerő-piaci gondjaikkal kapcsolatban például közel hatvan udvarhelyszéki kis-, közép- és nagyvállalkozót kérdeztek, akiknek döntő többsége a szakképzett emberek hiányát jelölte meg legnagyobb problémaként. Ennek ellenére nagyon kis százalékuk tervezi alkalmazottai képzését, inkább technológiai és infrastrukturális fejlesztésekben gondolkodnak. Ugyanakkor több vállalkozó a tekintetben is kiemelte a szakmunkások képzésének szükségességét, hogy a cégek gerincét adó alkalmazottak elöregedtek vagy elvándoroltak.
Gyakorlati megvalósítások
„A MÜTF Oktatási Központ már a kutatás eredményeire alapozta képzésszervezési stratégiáját. Az indított képzésekkel épp a kutatásokból is kitűnő szakemberhiányt próbálják lefedni. A jól levont következtetéseket igazolja az is, hogy tavaly túljelentkezés volt az újonnan elindított könnyűipari mérnöki szakokra” – fejtette ki Geréb László.
Mint mondta, emellett elindították a Lámpásprogramot is, amelynek részeként nemcsak a munkavállalókat, hanem a munkaadókat is képzik. „Jól átgondolt, célirányos képzésekkel elérhető, hogy a végzettek ne hagyják itt a Székelyföldet, hanem épp ellenkezőleg, az itt kifejtett munkájukkal a régió fejlődését szolgálják” – összegezte a kutatás legfontosabb mondanivalóját Geréb.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)

Eddigi leggazdagabb évét zárta a Maros Művészegyüttes
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A 2014-es esztendő a Maros Művészegyüttes eddigi csaknem hat évtizedének leggyümölcsözőbb időszaka volt – jelentette ki Barabási Attila, az együttes igazgatója csütörtök délelőtti összegző, az idei terveket is előrevetítő sajtótájékoztatón. Tavaly a korábbiaknál még szélesebb körű, színesebb palettával örvendeztette meg közönségét a művészegyüttes. A magyar társulat kilenc különböző előadást vitt színre, és mind a magyar, mind a román társulat rekordszámú, 50 ezernél több néző előtt játszott.
– Az utóbbi években egyre inkább a táncszínház felé kacsingattunk, az együttes megért a színházi struktúrák alkalmazására. Anyaországi viszonylatban is sikerült felemelkedni arra a szintre, ahol a hivatásos együtteseknek a helye van. Meghívást kaptunk a Művészetek Palotájába, a Hagyományok Házába, a szakma figyel ránk, igényli és másoknak is ajánlja az előadásainkat. Úgy érzem, sikerült mindenhol méltóképpen képviselnünk Erdélyt. Ugyanakkor arra is odafigyeltünk, hogy olyan kis településekre is eljussunk, mint például Nyárádselye. De nemcsak a megyében voltak előadásaink, a Partiumba is elvittük produkcióinkat – mondta Barabási Attila, majd arra is kitért, hogy a Maros Művészegyüttes egyesületekkel együttműködve különféle rendezvények – többek között a Széllyes Sándor- népdalvetélkedő, az EMKE-vel közös Gyöngykoszorúk, a Vásárhelyi Forgatag – szervezését, illetve társszervezését is felvállalta. Ugyanakkor jó kapcsolatot alakítottak ki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal, a Művészeti Egyetemmel, illetve a megyei tanfelügyelőséggel is. Ez utóbbi kapcsolatnak köszönhetően az Iskola másként – Tudj többet, légy jobb! héten majdnem 6 ezer diák fordult meg az együttes székhelyén. A továbbiakban a tavalyi kiállításokról – népviseleti kiállítás, fotótárlat –, illetve a Rendhagyó történelemóra sikeréről is szó esett.
– Túlteljesítettük a tavalyi terveket, és nagy örömünkre egész évben élet volt az épületben – összegzett az intézményvezető, aki az elégedetlenségek kapcsán a kultúra területén dolgozók alacsony bérezését említette.
Az idei év körvonalazásakor Barabási Attila egy mezőségi folklór-összeállítás február 11-ei bemutatójára hívta fel a figyelmünket – a produkció koreográfusa Varga János –, és egy szeptemberi bemutatóról is említést tett. Február 25-én a Fehérlófia felújított előadását mutatja be a magyar társulat. Az idei tervek között négy magyarországi és egy ciprusi turné is szerepel. Ami pedig a soron következő produkciókat illeti, a tavalyi év egyik legsikeresebb előadásának számító Imádság háború idején Tollas Gábor színművész lábsérülése miatt a műsortervtől eltérően legközelebb január 28-án lesz látható, Tollas Gábor szerepét Kozma Gábor színészhallgató játssza. Az előadást egyébként – a száz évvel ezelőtti világégés időtartamára "rímelve" – négy évig szeretnék műsoron tartani.
Barabási Attila arra is kitért, hogy a Maros Művészegyüttes célkitűzésének tekinti, hogy a néptáncot hivatalos tantárgyként vezessék be az iskolai oktatásba. Az első lépést már megtették ennek érdekében, számos iskolában ugyanis választott tantárgyként szerepel a néptánc tanítása. Az elsődleges cél a pedagógusok néptáncoktatókká képzése lenne. Az általános iskolák után a középiskolákba is be lehetne vezetni ezt a tantárgyat, azután pedig az egyetemeken is helyet kaphatna, romániai viszonylatban ugyanis nem létezik ilyen jellegű felsőfokú képzés – tette hozzá az együttes vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a néptáncoktatásra éppen annyira oda kell figyelni, mint az anyanyelv tanítására.
A sajtótájékoztató második részében a január 22-i magyar kultúra napi rendezvényről esett szó, amelyet a Maros Művészegyüttes évek óta az EMKE Maros megyei szervezetével közösen állít színpadra. Az idei, 17.30 órától a Maros Művészegyüttes székhelyén zajló rendezvény a Csángók és magyarok címet viseli – tudtuk meg Kilyén Ilka EMKE-elnöktől.
– Úgy gondoltuk, érdemes egyet ugrani, átugrani a Kárpátokon, és közelebb hozni a csángó magyarok világát. Maros megyétől sohasem volt idegen a csángókkal foglalkozni, itt már a 90-es években erőteljesen beindult a csángó gyermekek táboroztatása. Komoly vádak érték abban az időben a szervezőket, az a hír járta, hogy dolgozni hozzák ide és raktárakban tartják a gyerekeket, pedig ennek éppen az ellenkezője volt igaz. Egy nagyon szép programban vehettek részt, és kitűnő ellátásban részesültek azok a gyerekek, akik otthon félve használták a tanítóik által "szamár nyelvnek" (magar – maghiar) nevezett anyanyelvüket, és itt meglepve tapasztalták meg, hogy minden szavukat értik.
Kilyén Ilka a január 22-i rendezvénysorozat kiemelt mozzanatára, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíró A moldvai magyarokról című könyvének bemutatójára is kitért, és azt is elárulta, hogy a bemutatón jelen lesz a könyv egyik kulcsszereplője, Borbáth Erzsébet, aki a csíkszeredai iskola igazgatójaként több száz csángó gyermek anyanyelven zajló tanítását vállalta fel. A szerzővel és a főszereplővel Bodolai Gyöngyi, a Népújság újságírója, szerkesztője beszélget majd. A sajtótájékoztatón munkatársunk a könyv gazdag, a csángó múltat, jelent és jövőt egyaránt érintő ismeretanyagára hívta fel a figyelmet, és azt is kiemelte, hogy a kötet nagy érdeme, hogy nemcsak a siránkozás szólal meg benne, hanem az optimizmus is, a remény, hogy valami elindult Csángóföldön, és az ott élő gyerekek beszélni fogják nagyszüleik nyelvét, még ha azt szüleik el is felejtették.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Vádat emeltek Szászrégen volt RMDSZ-es polgármestere ellen
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt hivatali visszaélés miatt Nagy András volt szászrégeni polgármester és az általa vezetett hivatal hét alkalmazottja ellen – közölte hétfőn honlapján az ügyészség.
A vádhatóság szerint az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester és beosztottjai 702 ezer lejes kárt okoztak a városnak 2006-ban, mert a város közvilágítására kiírt közbeszerzés ügyében nem szabályszerű, és a város számára kedvezőtlen döntést hoztak. Az ügyészség korábban zárolta Nagy András és több vádlott-társának vagyonát.
Nagy András az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, politikai, etnikai indítékkal folytat lejárató hadjáratot ellene a korrupcióellenes ügyészség. Hozzátette, három hasonló közbeszerzési ügyben emeltek korábban vádat ellene, a bíróság mindhárom esetben felmentő ítéletet hozott. A legutóbbi ítélet – melyben felmentették a DNA vádjai alól – 2014 decemberében született a legfelsőbb bíróságon.
A volt polgármester hozzátette, hogy a közvilágítás közbeszerzését is vizsgálta már egyszer az ügyészség, akkor vádemelés nélkül zárta le az ügyet.
Nagy András 2004 és 2012 között töltötte be Szászrégen polgármesteri tisztségét. A Maros megyei városban a magyar lakosság számaránya 26 százalék.
MTI
Székelyhon.ro

Hitel
Az elmúlt hetekben sokan és sokfelé emlékeztek meg az 1989-es kelet-európai változásokról. A Népújság is közölt írásokat a 25 év előtti események első heteinek-hónapjainak történéseiről, köszönő és köszöntő megnyilatkozásokat a Lap újjászületésének negyedszázados megalakulása alkalmából, és beszámolt több rendezvényről is.
Úgy gondolom, sok marosvásárhelyi, Maros megyei olvasónk érdeklődését is megragadta volna az a rendezvény, amelyre január 14-én a budapesti MOM házban került sor. A házigazda Hitel című folyóirat ugyanis 2014. decemberi és 2015. januári számaiban több szerzőnek adott lehetőséget arra, hogy a romániai forradalom (?) eseményeiről, az akkori érzésekről, emberi kapcsolatokról beszámolhasson.
Kiemelt figyelmet kapott a folyóirat szerkesztőségétől az egykori marosvásárhelyi Király Károly testvérhúga, Király Ibolya nyugalmazott francia szakos tanárnő, akinek a Hitel mindkét említett számában megjelent írása (Emlék-repeszek). Felidézi mind az 1989 előtti évek, mind a fordulat utáni évek – immár Pécsett átélt – drámai eseményeit. Ezeknek az írásoknak az alapját azok az írásos feljegyzések képezik, amelyeket Király Ibolya megőrzött és kiegészített azokkal a titkosszolgálati iratokkal, amelyeket a Király család megfigyelési dossziéiból fordított magyarra. Megjegyzendő, hogy nemcsak Király Károly, de testvérei, családjuk és barátaik, munkatársaik is a megfigyeltek és megfenyegetettek között voltak a hetvenes-nyolcvanas években. Van remény arra, hogy Király Ibolya, Király Károllyal közösen, könyv formájában megjelenteti a több ezer oldalra terjedő iratanyag általuk fontosnak, közérdeklődésre számot tartó és tanulságul szolgáló eseményeit.
A mintegy hatvan megjelent érdeklődő (részben érintett, részben kíváncsi, egykori marosvásárhelyiek, de történészek, levéltárosok, politológusok, emlékírók, budapestiek is) közel két órán át figyelmesen hallgatta azokat a megszólalókat, akiknek alkalmuk volt elmondani a véleményüket az egykori eseményekről. Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt a magyar Országgyűlés egykori elnöke, Szili Katalin és Marosvásárhely Pro Urbe-díjas barátja, Kerényi György is. A főszereplő Király Ibolya mellett emlékeit idézte Kincses Előd, valamint e sorok írója is. A Tőkéczki László történész, a folyóirat szerkesztője által moderált előadások során a romániai eseményekről megfogalmazott gondolataikat előadták még Stefano Bottoni és Hámori Péter történészek is, de a hallgatóság soraiból feltett kérdésekre is választ adtak a megszólítottak. Az est során egy kivetítő segítségével bemutatásra kerültek korabeli fényképek is, amelyeket Vajda György, a Népújság szerkesztője bocsátott Király Ibolya rendelkezésére. Bemutatásra került a hat marosvásárhelyi halott fényképe is, név szerint emlékeztünk meg Róluk. Ugyancsak megnézhettük azt a rövidfilmet is a székelyudvarhelyi tömeggyűlésről, amelyet az 1990. március 20-i marosvásárhelyi események után tartottak. Kincses Előd akkor ott arra kérte a helyieket, hogy ne utazzanak Marosvásárhelyre, hiszen ez azt jelentené, hogy a magyar közösség besétál abba a csapdába, amelyet az újjáéleszteni kívánt romániai titkosszolgálat állított. Megjegyzendő, hogy bár a tömeggyűlésről Kincses Előd azzal az indokkal távozik a bejelentettnél korábban, hogy a Marosvásárhelyre érkező Ion Iliescu és Király Károly várják, azokban a napokban Király Károly nem utazott Marosvásárhelyre, hiszen sokkal fontosabb volt, hogy Bukarestben elérje a hadsereg beavatkozását a helyzet normalizálására. Ezt pedig csak és kizárólag a fővárosban, Iliescut folyamatosan nyomás alatt tartva tudta elérni. Bár ez a tény az utólagos történések fényében egyértelmű, sokan mindmáig azt nehezményezik, hogy Király Károly (és persze Ion Iliescu) miért nem "jött le" akkor azonnal Marosvásárhelyre.
Ennyit szigorúan, szárazon a rendezvényről, amelyen alulírottban több gondolat is megfogalmazódott. Nem először.
Az elmúlt 25 évben nagyon sokan voltak azok, akik Király Károly 17 éven át (1972–1989) önként vállalt ellenzékiségét leszólták, az egykori magas rangú pártvezetőt lekommunistázták és előszeretettel emlegették, hogy ő csak hallgasson, mert egykor Ceausescuval vadászott. Tulajdonképpen nem is lenne érdemes szót vesztegetni az ilyen vélekedésekre, ha nem bizonyosodott volna be az elmúlt két és fél évtizedben, hogy ezeket a megjegyzéseket (és még egyéb vádakat) nem is elsősorban a "nép egyszerű fiai", hanem igen fontos közéleti szerepet azóta és esetenként máig viselő személyek hangoztatták.
Akkor hát lássuk a "medvét"! No, nem azt, amit anno a főtitkár levadászott, hanem azt, akit nem sikerült megtörnie!
Király Károly nemhogy nem tagadta, de könyvében (Nyílt kártyákkal, önéletírás és naplójegyzetek, Nap Kiadó, 1995) egyértelmű őszinteséggel beszél arról a tevékenységéről is, amelyet 1972-ig fontos párt- és állami vezetőként folytatott. Ha valakit valóban érdekel, hogy 1972 után miként és milyen kockázatokkal vállalta fel az ellenzéki szerepet, milyen tartalmú leveleket fogalmazott meg és juttatott el a párt legfelső vezetőihez, köztük a főtitkárhoz, az olvassa el ezt a könyvet. Azokban az években többen is azok közül, akik a fent említett vádakat hangoztatják, élték mindennapi életüket, ahogy lehetett. Kétségtelen, a nyilvánosságra került titkosszolgálati anyagokból az is közismertté vált, hogy a magyar közösség számos elismert tagja készségesen vagy zsarolás miatt együttműködött a szekuritátéval. Sokkal kevesebben vannak viszont azok, akik merték vállalni a Király Károllyal való szolidaritást, leveleinek tartalmát esetenként akár aláírásukkal is támogatták. Köztük volt többek között Sütő András, de az egykori román miniszterelnök, Ion Gheorghe Maurer is. Szó sincs tehát arról, hogy egyedüli ellenálló volt Romániában, soha nem is gondolta így. Ugyanakkor, éppen előző ismertsége és a birtokában levő tudás a rendszer működéséről, a megbízható ismerősei, külföldi támogatói által a világ közvéleménye tudomására hozott tevékenysége részben megóvta attól, amire különben számítani lehetett: megkísérelték eltüntetni. Miután az 1978 nyarán végrehajtott, közúti balesetnek álcázni szándékozott gyilkossági kísérlet kudarcot vallott, folyamatos fenyegetettség nehezedett rá és családtagjaira, közeli rokonaira.
Nem is folytatom, hiszen végeredményben a féltékenységből vagy más önös érdekből Király Károlyt lekicsinylőket úgysem fogom tudni meggyőzni arról, hogy ő valóban Saulusból lett Paulus. De az akkori időkben még nem élt generáció, az utókor számára fontosnak tartom, hogy a tényeket Király Károlyról minél alaposabban megismerjék.
Tulajdonképpen ezért is írok most: napi rendszerességgel követem Budapestről is a Marosvásárhelyen, Romániában történteket. Elképedve olvasom, hogy Kincses Elődöt nem hagyták volna megszólalni az RMDSZ megalakulására emlékező ünnepségen, ezért ő nem tett eleget a meghívásnak, nem óhajtott díszletként szerepelni a megemlékezésen. Arról nem olvastam, hogy Király Károlyt, a minden kétséget kizáróan az 1989. decemberi és azt követő időben legfontosabb marosvásárhelyi magyar személyiséget egyáltalán meghívták-e az ünnepségre?! A beszámolókból az sem derül ki, hogy szóba került-e a neve az emlékezés során. Igaz, már egy évtizede Magyarországon, Mezőkovácsházán él, egészségi állapota, fizikai gondjai korához mérten nem súlyosak, de talán akadályozták volna személyes megjelenését Marosvásárhelyen. Szellemi frissessége és emlékiratainak gyarapodó mennyisége viszont azzal a reménnyel tölt el, hogy sor kerülhet még a nem is oly távoli jövőben egy Marosvásárhelyen tartandó könyvbemutatóra. Biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik még életben vagyunk az "örök marosvásárhelyiek" közül, legkevesebb ennyivel tartozunk annak az Embernek, akinek nevét 1989. december 22-én, 23-án lelkesen skandáltuk a főtéren. Aki soha nem várt semmilyen anyagi előnnyel vagy kitüntetéssel járó elismerést. Aki 1991 decemberében inkább lemondott szenátori mandátumáról, egyedüliként, mintsem hogy részt vegyen az új román alkotmány megszavazásán, tiltakozásul főleg az első cikkelyben foglaltak miatt. Aki valóban szolgálatként fogta fel a közszereplést, magyar nemzeti közösségünk jogainak biztosításáért.
Az RMDSZ fiatal Maros megyei elnöke az emlékező ünnepségen azt nyilatkozta, hogy vissza kell térni a gyökerekhez. Üzenem, kedves Brassai Zsombor: ha a gyökereket keresitek, semmi esélyetek sincs arra, hogy Király Károlyt "kikerüljétek".
Virág György
Népújság (Marosvásárhely)

Megtizedelték a Caritasnak nyújtott állami támogatást
Míg 2013-ban az állam 1,4 millió lejes támogatást nyújtott a Caritas által bonyolított, családsegítő és szükségben levő gyerekeket, fiatalokat támogató programokra, idén ez az összeg egytizedére, 120.000 lejre csökkent. Az állami támogatás ilyen mértékű megvonásának következményeiről, a programok folytatásának lehetőségéről, valamint a szociális és munkaügyi minisztériumhoz címzett panaszlevél tartalmáról tegnap számolt be az ágazatért felelős igazgató, Ludescher László, továbbá Mezei Borbála, a korai nevelő- és fejlesztési programok, valamint Récsei Szilárd, a családsegítő szolgálat felelőse a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban.
1500 ellátott sorsát teszik kétségessé
2013-ig a kért támogatási összegeket megkapta a Caritas, ez biztos forrás volt, lehetett tervezni, építkezni, szociális szolgáltatásokat fenntartani, fejleszteni. A tavaly megváltozott a helyzet, minden indoklás nélkül több pályamunkát elutasítottak. Míg 2013-ban valamennyi ágazatra 3,5 millió lejt utaltak ki, idén ez az összeg 2,28 millió lejre csökkent. A kieső támogatás súlyosan érint egyes programokat. Míg az otthoni beteggondozó szolgálat, az idősotthonok, az idősek nappali foglalkoztató központjainak egy része, a fogyatékkal élőknek szóló szolgáltatások bizonyos százalékban támogatásban részesülnek, addig a családi típusú gyermekotthonok, a korai nevelő- és fejlesztőközpontok, a családsegítő szolgálat, a hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat felkaroló programok támogatását az állam elutasította.
300.000 eurós támogatás esett ki
– Az állami támogatás idén közel 300.000 euró kiesést jelent, ezt a minisztériumi döntést elsősorban a gyermekeknek és fiataloknak szánt programjaink sínylik meg, de az évek során felépített rendszer működése és 75 munkatársunk munkája is megkérdőjeleződik ezáltal. Ezek a szociális szolgáltatások több lábon állnak, fenntartásukban fontos szerepük van az önkormányzatoknak, az ellátottak jövedelmük függvényében járulnak hozzá a szolgáltatások költségeihez, magánszemélyek, külföldi partnerek támogatnak, viszont az állami szubvenció 25-55 százalékát teszi ki a költségeknek. Tehát az állami támogatás egy nagyon fontos pillére a szolgáltatásoknak. Ha ez kiesik, akkor a további szereplőre akkora terhet ró, hogy kétségessé válik ezeknek a szolgáltatásoknak a folytatása. Öt megyében folyó programjainkat érinti ez a megvonás: Maros, Hargita, Kovászna, Fehér és Hunyad megyéről van szó, ahol nappali foglalkoztatóink, gyermekotthonaink, fogyatékosokat ellátó központjaink működnek – mondta Ludescher László ágazati igazgató.
Óriási igény van a korai fejlesztési programokra
A korai nevelő- és fejlesztési programok a kisgyerekek fejlesztését szolgálják. Mezei Borbála programfelelős elmondta, hogy ezeket 2005-ben indították, azóta két megye szintjén nőtte ki magát, jelenleg 12 településen közel 710 család számára biztosítanak korai nevelést és fejlesztést. 2009–2013 között volt állami támogatásban részük, 265 család számára igényelték a támogatást, olyanoknak, amelyek szociális problémákkal küszködnek, koraszülött gyermekes családoknak, egyszülős családoknak, leányanyák foglalkoztatására, nehezen integrálódó gyermekek számára. A szubvenciót már tavaly megvonták, de lépéseket tettek, hogy a programokat tovább működtessék, hogy amit felépítettek az elmúlt tíz évben, megmaradjon, hiszen óriási az igény ezekre. A helyi önkormányzatok néhol segítenek, ahol megtehették, ott nagyobb mértékben támogatták a programokat. Egy másik lehetőségük újabb pályázati lehetőségek felkutatása volt – mondta a programfelelős.
Nem prioritás a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok felkarolása
– ezzel indokolta a pályázatok elutasítását a szociális és munkaügyi minisztérium, Rovana Plumb miniszter. A pályázatok kedvezőtlen elbírálása miatt 150 civil szervezet fogott össze, és levelet intéztek a miniszter asszonyhoz. A részletes levélben felvázolják a kifejtett munka, a szolgáltatások fontosságát. A Caritas azt reméli, hogy ennek nyomán jobb belátásra bírják a döntéshozókat.
Mivel a programokat nem szeretnék beszüntetni, más, főként külföldi forrásokat próbálnak mozgósítani. Kétségbeesett támogatáskeresés következik, mert nem hagyhatják összeomolni azokat a rendszereket, amelyeket felépítettek. Emberek, ellátottak, élettörténetek, munkatársak, szakmai tudás, infrastruktúra van benne, ennek megmentése prioritás – fogalmazott az ágazati igazgató.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Folytatódik a zászlóháború Erdőszentgyörgyön
Prefektusi büntetés a székely lobogó és a magyarok zászlaja miatt
Tegnap, január 21-én Lucian Goga prefektus megbízottai, Cormos Elena-Cristina és Sipos Krisztián a prefektus rendelete értelmében jegyzőkönyvet készítettek Csibi Attila-Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, a helyi RMDSZ vezetője ellen, amelyben "megállapítják", hogy "az RMDSZ erdőszentgyörgyi székházára kitűzték a székely zászlót és minden magyarok zászlaját". A jegyzőkönyv értelmében a zászlók kitűzése kihágásnak minősül, és 2.500-tól 5.000 lejig terjedő büntetést von maga után.
Csibi Attila esetében a prefektúra a legmagasabb, azaz 5.000 lejes büntetést állapított meg, amelyet a szovátai államkincstár számlájára kell befizetni. A büntetést a jegyzőkönyv kézbesítésétől számított 15 napon belül kell kifizetni. A jegyzőkönyvet a kézhezvételt követő 15 napon belül lehet megóvni az illető körzethez legközelebbi bíróságon.
Csibi Attila: Természetesen nem vesszük le a zászlókat!
Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy az ügy nem új keletű, még Corneliu Grosu kormánybiztos idejében kezdődött, majd utóda, Oprea Vasile is folytatta a zászlóháborút. A városvezetőt többször felszólították, hogy távolítsa el mind a magyar, mind a székely lobogót. Csibi Attila júliusban tiltakozásképp levette a lobogókat, és helyükbe egy hónapig fekete zászlót tűzött ki.
Tegnap kérdésünkre kijelentette: a büntetést megtámadják a bíróságon, és a zászlókat sem veszik le.
Ugyanakkor elmondta, hogy tegnapelőtt kapták meg azt a bírósági végzést, amely arra kötelezi az önkormányzatot, távolítsa el a polgármesteri hivatal homlokzatáról is a székely és a magyar zászlót. Ezt a döntést is megtámadják, jelentette ki Erdőszentgyörgy első embere, és tovább viszik az ügyet, ha kell, akár nemzetközi szintre.
Ez a gesztus sérti azt a nemzeti közösséget, amelynek a szimbólumai ki vannak függesztve
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke kérdésünkre kijelentette:
– Elsősorban azt kell tisztázni, hogy az erdőszentgyörgyi RMDSZ-székház homlokzatára nemzeti szimbólumok, jelképek vannak kifüggesztve, és maradjanak is ott. A nemzeti szimbólumok nem sértenek sem közérdeket, sem közrendet. Úgyhogy ilyen értelemben tendenciózusnak, szándékos zaklatásnak tartom ezt a büntetést. Ugyanakkor megjegyzem, hogy ez a gesztus viszont sérti azt a nemzeti közösséget, amelynek a szimbólumai vannak oda kifüggesztve, azaz az erdélyi magyarokat, az erdőszentgyörgyi, a Maros megyei magyarokat, az ott elhaladó magyar embereket, akiket ezek a zászlók, úgymond, képviselnek. Így kellene ezt megközelíteni.
Talán diszkriminációs esettel is van dolgunk, mert szándékosan nemzeti szimbólumokba köt bele a kormány helyi képviselője, illetve a kormány képviseletének az intézménye. Valószínűleg ilyen vetületében is elemeznünk kell ezt a kérdést.
A másik dolog pedig az, hogy meggyőződésem, a jegyzőkönyvet meg kell óvni. A polgármester tehát helyesen nyilatkozott, meg kell óvni a bíróságon, tudniillik a jegyzőkönyvben feltüntetett paragrafus és a megfogalmazás is egyértelművé teszi, hogy itt nem más államok zászlójáról van szó, hanem nemzeti szimbólumokról. Székelyföld tudomásom szerint még nem egy önálló entitás, nem önálló állam, a piros-fehér-zöld zászló pedig már egy peres ügyben és a magyar kormány által is tisztázott: nem Magyarország hivatalos állami zászlaja, hanem tulajdonképpen a világon bárhol élő magyaroké.
– A jegyzőkönyvben is az áll, hogy "steagul maghiarilor de pretutindeni".
– A jegyzőkönyv is így kódolja, tehát ilyen értelemben szinte nevetségesnek is tartom. Sajnos, ez a nevetséges volta igazolja, hogy itt tendenciózus, szándékos zaklatásról van szó, hiszen még a jegyzőkönyvbe sem lehetett ráfogni, hogy az idézett paragrafussal szemben követett volna el hibát az erdőszentgyörgyi RMDSZ.
Összegezve: nem értem, hogy miért kell kovásznai hangulatot kelteni Maros megyében is, nem hiszem, hogy szükség lenne erre abban a megyében, ahol 25 év sem volt elég ahhoz, hogy kiheverjük az 1990. márciusi eseményeket, és szinte ijesztő, hogy éppen a márciusi események negyedszázados évfordulójának közelében ismét egy egyértelmű, magyarság elleni zaklatásnak vagyunk a tanúi, elszenvedői – nyilatkozta az RMDSZ megyei elnöke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

„Elvérezhetnek” a Caritas programjai
Jelentős állami támogatástól esett el idén a Gyulafehérvári Caritas, így a szervezet számos preventív tevékenységre fókuszáló programja került veszélybe. A szociális szervezet több más civil szervezettel karöltve nyílt levélben fordult a munkaügyi minisztériumhoz, melyben a szociális programokra kiírt pályázatok elbírálásának módját nehezményezték.
Jelentős állami támogatástól esett el idén a Gyulafehérvári Caritas, így a szervezet számos preventív tevékenységre fókuszáló programja került veszélybe. A szociális szervezet több más civil szervezettel karöltve nyílt levélben fordult a munkaügyi minisztériumhoz, melyben a szociális programokra kiírt pályázatok elbírálásának módját nehezményezték.
Mint mondta, egyelőre egyik programjukat sem függesztik fel, még át kell gondolják lehetőségeiket. „Nem tudjuk még a válaszokat, de az biztos, hogy eddig is elköteleztük magunkat az emberek, a rászorulók, a munkatársaink és a közösség mellett, és ezután is ehhez tartjuk magunkat" – hangsúlyozta Márton András. Péter György ágazati igazgató hozzáfűzte, hogy a tavalyi nehéz időszakban például nagy segítség volt számukra az önkormányzatok pozitív hozzáállása.
Nem prioritás a szociális ellátás
A civil szervezet évek óta pályázik állami támogatásra működési költségeinek részbeni fedezésére, több éven át erre biztos forrásként alapozhattak. Az öt megyében (Maros, Hargita, Kovászna, Fehér és Hunyad) tevékenykedő szervezet az idén kapott 2,2 millió lejt az idősekkel foglalkozó programokra fordíthatja, ám az összeg azt sem fedezi teljes mértékben. A hátrányos helyzetben vagy fogyatékkal élő gyerekekkel, illetve fiatalokkal foglalkozó programokat teljesen mellőzi a támogatás, hangzott el a marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.
Ludescher László ágazati igazgató elmondta, veszélybe kerülnek a nappali foglalkoztató központok, a gyermek programok, illetve a fogyatékkal élők foglalkoztatása, és nem utolsósorban a személyzet fenntartása.
„Nagy ütés volt ez a minisztériumi döntés a szervezetünk számára. Nonprofit szervezet vagyunk, szociális profitot szeretnénk elérni, ezért nem tehetjük meg azt, hogy pénzt kérjünk a szolgáltatásainkért. Olyan emberekkel dolgozunk szinte teljes mértékben, akiknek alig jut arra, hogy megéljenek. Indoklásként azt a választ kaptuk a szaktárcától, hogy idén más prioritások vannak. Egy pár éve még a vidéken zajló szociális munka volt a prioritás, mi pedig a munkánk 80 százalékát ott végezzük, de sajnos hamar változik a fontossági sorrend" – fogalmazott Ludescher.
Más forrásokban reménykednek
Többek között a Maros megyei programok sem kapnak támogatást idéntől. A korai nevelő- és fejlesztőközpontban ez nem újdonság, már tavaly is csökkent a támogatásuk. A program vezetője, Mezei Borbála elmondta, 710 családdal foglalkoznak, azonban csak 260 számára kértek támogatást, de ezt sem kapták meg.
„Leányanyákkal, koraszülöttekkel és szociálisan hátrányos helyzetű családokkal foglalkozunk. Helyenként az önkormányzatoktól is kapunk segítséget, és azt látjuk, hogy nagy igény van ezekre a tevékenységekre. Erre jó példa Szováta, ahol a helyiek kérésére indítottuk a foglalkozásokat, és az önkormányzat finanszírozza. Az esetek többségében azonban nem tudjuk mitévők legyünk, igyekszünk minél több pályázati lehetőséget kihasználni és szponzorokat keresni" – mondta a programfelelős.
A családsegítő központ vezetője, Récsei Szilárd elmondta, eddig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy vidéken is kiépítsék a hálózatukat, erre pedig károsan hat a támogatás megvonása. „Isteni gondviselésnek tartjuk, hogy egy tavalyi norvégiai pályázatot nyertesnek ítéltek nemrégiben, azonban ez csak a költségeink felét fedezi" – mondta a programvezető. Ludescher László hangsúlyozta, nem fogják az elmúlt 10–15 év munkáját anynyiban hagyni.
Barabás Hajnal, Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

„Összevarrnák” a szálakat Hargita és Maros megye között
„Összevarrnák” az idő és a nem kimondottan magyarbarát rendszerek által elszakított infrastrukturális szálakat Maros és Hargita megye elöljárói. A két megyét jelenleg mindössze három aszfaltozott út köti össze, ezek számát szeretnék növelni, ugyanakkor a kövezett vagy földutakat is járhatóvá tennék.
„Az utóbbi évtizedekben annyira elvágták az infrastrukturális szálakat a két megye között, mintha két külön, egymástól határátkelővel elválasztott ország lenne” – utalt a Maros és Hargita megyét összekötő utakra Borboly Csaba.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke elkeserítőnek és ugyanakkor természetellenesnek tartja, hogy a két megyét mindössze három aszfaltozott út köti össze: a Marosvásárhely–Csíkszereda 13A számmal jelzett országút Szovátánál és Parajdnál, a Szászrégen–Gyergyószentmiklós DN15-ös út Csobotfalvánál és Maroshévíznél, valamint a Segesvár–Székelyudvarhely 137-es út Héjjasfalvánál és Újszékelynél.
A negyedik, a bözödújfalusi tó partján kígyózó, Erdőszentgyörgy és Székelykeresztúr közötti út elkészítése még várat magára. A hargitaiak majdnem a megyehatárig eljutottak a korszerű aszfaltszőnyeggel, a Maros megyei 2012-es „hatalomváltás” azonban zsákutcába terelte a túlsó oldalon startra kész projektet. „Mi mindegyre keressük a megoldásokat, de a szándékunk csak akkor erősödhet, ha van viszonzása is. Én azonban nem érzem Maros megyei kollegám, Ciprian Dobre pozitív hozzáállását” – fejtette ki lapunknak Borboly Csaba.
Bözödújfalu felé – csak apránként
A Hargita megyei tanácselnök ezzel arra célzott, hogy bár néhány éve sikerült közös nevezőre jutnia Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével az utat illetően, a 2012-es helyhatósági választások után az új elnök, Ciprian Dobre törölte a prioritási listáról a megyeközi út felújítását.
Mindezt annak dacára, hogy négy évvel ezelőtt, 2011-ben a Maros Megyei Tanács jóváhagyta a műszaki tanulmányt, majd 2012 áprilisában el is kezdte a közbeszerzési eljárást. Azonban a tanácselnöki szék elfoglalása után Ciprian Dobre egyik első intézkedése a bözödújfalusi tavat megkerülő és a Hargita megyei Körispatakra átvezető út törlése volt.
„Végül sikerült megértetnünk az elnök úrral, hogy ez a térség is fontosnak számít, és 2014 vége felé elkülönítettünk 2,8 millió lejt az út megépítésére” – mondta el lapunknak Kelemen Márton, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke. Számítások szerint az összegből mintegy két kilométernyi aszfaltot lehet teríteni a megye határáig vezető mintegy 13 kilométeres útszakaszra.
Kelemen azt reméli, ha évente egy-egy kisebb szakasszal megtoldják az utat, előbb-utóbb csak sikerül összekötni a két megyét és lerövidíteni a Marosvásárhely és Székelyudvarhely közötti távot. Az útra annál is inkább szükség van, mert nyári idényben lényegesen nő az amúgy is népszerű bözödújfalusi tó idegenforgalmi potenciálja. Az RMDSZ-es politikus annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy amennyiben beindul az aszfaltozás, kormányprojektbe is be lehetne építeni a fennmaradt szakasz elkészítését.
A világörökséget is közelebb hoznák
Mindkét magyar politikus hasonlóan fontosnak tartja a Szederjes–Erked–Székelyderzs 133-as megyei út korszerűsítését is, hiszen ezáltal a Maros vagy Brassó megye felől érkező turisták számára is „megnyílna” a világörökség részét képező székelyderzsi unitárius erődtemplom. „Akkor pályázhatunk uniós alapokra, ha Maros megye vállalja a partnerséget. Eddig erre semmi biztosítékunk nincs” – fejtette ki Borboly Csaba.
A Marosvásárhely és a Gyergyói-medence közötti távolságot a két térség legszebb útja rövidíthetné le: a Szászrégent Gyergyóremetével a Görgény völgyén összekötő vonal. Valamikor ugyanis nemcsak szekerekkel és traktorokkal lehetett átkelni a hegyen, kisautók is jártak. Kelemen Márton szerint ma már a világ pénze nem lenne elég a modernizálására. Maros megyei oldalról a 153C jelzésű úton csak a királyi vadászkastélyáról híres Laposnyáig lehet aszfalton haladni, míg a gyergyóiak számára Remete jelenti a végállomást.
Az elképzelések szerint jó lenne rendszeresen kövezni és karbantartani a Bözöd és Gagy, Sóvárad és Siklód, Szolokma és Küsmöd, valamint Székelyvécke és Újlak közötti megyei vagy községi útszakaszokat is. Kérdésünkre, hogy a szálak „öszszevarrásában” Maros megye miért kullog a szegényebb Hargita megye mögött, Kelemen Márton úgy vélekedett: a szomszéd térség nemcsak kevesebb pénzből gazdálkodhat, de jóval rövidebb az úthálózat is, amelyről gondoskodnia kell.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán
Ünnepi műsorral és díjátadóval ünnepeltek csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. A verses-zenés összeállítás és kiállításmegnyitó mellett az esemény fénypontja a Pro Cultura Hungarica-díj átadása volt.
„Amit örökbe kaptunk, csak annyiban ér valamit, ha kihívásokkal teli világunkban is maradandóvá, nemzeti közösségünk felemelkedését elősegítő hajtóerővé tudjuk tenni. A kultúra nem valamilyen képzeletbeli vitrin mögött megbámulandó örökség, sokkal inkább aktivitás, a jelenben végzett tevékenység, állandó tanulás, befogadás és újrateremtés, amelyért sokszor meg kell dolgozni, sőt néha meg kell érte szenvedni, áldozatot kell hozni. A kultúra nemcsak az eddigi értékek csodálata, tisztelet, hanem a mindannyiunkban ott levő késztetés, hogy a dolgokat felemeljük. Csakis annyiban lehet valóságos jelentése, amennyiben részt kérünk belőle és hozzájárulunk ki-ki a maga képessége és tudása szerint” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
A csíkszeredai Lazarus-házban tartott ünnepségen Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, marosvásárhelyi önkormányzati képviselő vehette át a Pro Cultura Hungarica kitüntetést. Az elismerést a térség épített és szellemi értékeinek megőrzéséért adományozta számára Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Zsigmond Barna Pál Soós Zoltánt a kultúra igazi felelősének nevezte. Rámutatott, hogy az elismerésben részesülő múzeumigazgató olyan ember, aki a magyar értékek őrzése mellett a román kultúra értékeit is vigyázza, és folyamatosan azt keresi, ami összeköt, nem azt, ami szétválaszt.
A laudációt Szarka Gábor konzul olvasta fel. Soós Zoltán 2002-től alkalmazottja a Maros Megyei Múzeumnak, annak igazgatójaként az intézmény fellendítője – hangzott el. „Rövid idő alatt nemcsak szakmailag tűnt ki, hanem Marosvásárhely román és magyar kulturális életének megpezsdítéséhez is jelentősen hozzájárult. Munkásságával a város, a Maros megyei magyarság, a Székelyföld olyan jól felkészült, következetes és elkötelezett személyiségévé vált, aki bátran kiáll a magyar ügyek mellett. Ezért is joggal élvezi közössége bizalmát. Kiemelt figyelmet fordít Marosvásárhely épített és szellemi értékeinek megőrzésére.”
Soós Zoltán úgy véli, hogy nagy felelősséggel jár ebben a kitüntetésben részesülni, és még nagyobb hittel kell továbbvinni a munkát. „Az ember egy idő után észreveszi, hogy amit csinál, azt figyelemmel is követik, és ebből kifolyólag is nagy felelősség. Az elején a múzeumi tevékenység kevésbé eredményezett konfliktusokat politikai vagy kulturális téren, aztán a Forgatagban megismertem, hogy tényleg milyen a magyar kultúráért harcolni egy olyan városvezetéssel, amely nem értette, hogy ennek mi a lényege, és ellenrendezvénnyel próbáltak megfékezni. Végül is sikerre jutottunk éppen azért, mert az elhivatottság és a munka meghozta eredményét. És sikerült elérni Marosvásárhelyen, hogy senki ne kérdőjelezze meg, hogy van a magyar kultúrának helye és ennek többnapos rendezvényt is tartson. Akkor van esélyünk, ha össze tudunk fogni. Nagyon hálás vagyok ezért a kitüntetésért, és hajrá, magyarok, menjünk tovább előre ezért a kultúráért, és ki ahogy tudja, szolgálja nemzetét!” – köszönte meg a kitüntetést Soós.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Kalapács alatt a sáromberki Teleki-kastély
Aukción kínálja eladásra szerdán este a Maros megyei sáromberki Teleki-kastélyt egy műemlék épületek értékesítésére szakosodott bukaresti cég. Az Artmark Historical Estate több történelmi ingatlannak próbál vevőt találni a bukaresti Cesianu–Racoviţă-palotában tartandó árverésen.
A magát „az autentikus román értékek megmentésére vállalkozó cégnek” nevező Artmark a Telekiek 18. századi kastélyán kívül ugyanaznap a Hunyad megyei poklisai Pogány-kastélyt is eladásra kínálja.
A két kastélyon kívül olyan ingatlanok szerepelnek a fővárosi cég portfóliójában, mint a Greceanu család măldăreşti-i kisbojári lakja, a mamaiai Ştirbei-villa, Ion Mihalache parasztpárti vezér dobreşti-i emlékháza vagy Nicolae Ceauşescu egykori államfő predeali nyaralója.
Karácsony előtt a volt diktátor Paykan Hillman-Hunter márkájú limuzinját adták el nyilvános árverésen. Az autó kikiáltási ára négyezer euró volt, vevője, túllicitálva a többi tíz műgyűjtőt, végül 37 ezer euróért szerezte meg.
Kényszerhelyzetben a tulajdonos
A sáromberki kastély Torontóban élő tulajdonosa, Teleki Samu azt állítja, hogy a helyzet kényszeríti az ingatlan eladására. Néhány évvel ezelőtt még hallani sem akart az örökség elidegenítéséről, és Sándor fiában látta azt az embert, aki szinte nulláról kezdve mindent, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt. Ma azonban már úgy véli, hogy ez csak egy tőkeerős befektetőnek sikerülhet.
„Millió-egy szentimentális okom volna a kastély megtartására, de kényszerhelyzetben vagyok. A mai napig is pereskedünk a földjeinkért, erdeinkért, amelyekből az elmúlt huszonöt év alatt vajmi keveset kaptunk vissza. Pedig valamikor kétszáz hektár földünk is volt. A román állam és a bíróságok hozzáállása teljesen elkedvteleníti az embert, ráadásul el is gáncsolja abban a szándékában, hogy pénzzé tegye bennvalóit a kastély majdani fenntartása érdekében. Megvallom őszintén: nekem nincs annyi pénzem, hogy rendbe tegyem a sáromberki épületegyüttest” – mondta el lapunknak a Kanadában tartózkodó Teleki Samu.
Pogány-kastély a Retyezát lábánál
A bukaresti aukción eladásra kínált másik erdélyi műemlék, a 19. században épült, később többször átalakított Pogány-kastély a Hunyad megyei Poklisa nevezetességének számít: a falu közepén, egy közel húszhektáros parkban található. A Hátszeg vidéki román falu kastélyában államosítás után szellemi fogyatékkal élő gyermekek kaptak helyet. A második világháború idején, 1941-ben a környékről összeszedett 371 zsidót internáltak ide.
Ezelőtt három évvel még úgy tűnt, a Maros megyei önkormányzat is érdekelt a kastély megmentésében. A testület akkori elnöke, Lokodi Edit Emőke felvetette, hogy amennyiben a tanács is beleegyezne, illetve sikerülne előteremteni a megfelelő anyagi hátteret, konferencia-központot, művelődési központot, kastélymúzeumot, tájházat, esetleg gólyafalut hoznának létre Sáromberkén, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket alakítanának ki.
Azelőtt egy olasz vállalkozó jelentkezett, aki bérbe venné az ingatlant, melyben cégszékhelyet és információs központot alakított volna ki, később azonban elállt szándékától. Ma már annak is kicsi a valószínűsége, hogy az épületegyüttes egyik szárnyában vagy legalább szobájában Teleki-múzeumot lehessen létrehozni. „Ebbe nem ment volna bele az árveréssel foglalkozó aukciós ház, és talán nem is várható el, hogy ilyesmivel bilincselje le magát” – vélekedett a gróf.
A Teleki család 2005-ben kapta vissza az ingatlant, amelyhez 15 228 négyzetméternyi telek tartozik, a beépített felület 5050 négyzetméter, és az egész épület közművesítve van. A nagyernyei önkormányzat, ahova közigazgatásilag Sáromberke tartózik, csak hosszas huzavona után, jó pár éves késéssel kezdett el bért fizetni a kastély használatáért. Az esetleges tulajdonosváltás kényszerpályára állítja az épületben működő mezőgazdasági szakközépiskolát.
Szakiskola, a szükséges rossz
Jánosi Ferenc nagyernyei polgármester úgy érzi, jelenleg is patthelyzetben van a kastély. A tulajdonosnak nincs pénze a szakszerű restaurálásra, az önkormányzatnak meg nehéz fenntartania. A községházának viszont nincs arra elképzelése, hogy amennyiben az épületet eladják, hova lehetne költöztetni a mezőgazdasági középiskolát. Egyébként a gyenge színvonalú sáromberki tanintézet kolonc az önkormányzat számára, hisz azontúl, hogy közpénzt emészt fel, még csak sikeresen érettségiző diákokat sem termel.
„Persze, meg is lehetne fordítani a kérdést: ha nem lenne az iskola, mi lenne azokkal a fiatalokkal, akiknek ugyan nem sikerül az érettségi vizsgájuk, de mégiscsak van hova járjanak iskolába, és van hol elvégezzék a tizenkét osztályt. Szerintem egyesek bemennének Vásárhelyre, de a többség elvesztődne” – vélekedett az elöljáró.
A szerény körülmények között élő sáromberki és környékbeli fiatalok elkallódásának veszélyétől tart Incze Jenő iskolaigazgató is. Néhány évvel ezelőtt a szomszéd község elöljárója, Kolcsár Gyula gernyeszegi polgármester azzal az ötlettel állt elő, hogy a szakközépiskolát mentsék át az alig három kilométerre fekvő településre. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, amely jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – javasolta annak idején Gernyeszeg polgármestere.
A sáromberki műemlék története
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét. A nyugat-európai peregrinációjából hazatérő fiatal Teleki Sámuel, a híres marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója az 1760-as évek végén, iktári Bethlen Zsuzsannával kötendő házasságára készülődve látott hozzá a sáromberki kastély megépítéséhez. A munkálatok befejezéséig több mint fél évszázad telt el.
Az északi szárny mögötti, bástyaszerű tömbben végződő komplexum 1781–1782-ben, a lovarda 1825-ben épült. A kastély mögött kert létesült, melyet a 19. század folyamán alakítottak át angolkertté. A két, 18. századi épületet összekötő neobarokk központi szárny jóval később, 1912–13-ban épült.
A korszerű technikai eszközökkel felszerelt épület stílusában tudatosan igazodott a korábbi barokk szárnyak formavilágához. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből alig maradt meg valami.
A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták, egy-egy tárgy – amit nem vásároltak fel a régiségkupecek – ma is a falubeliek otthonát ékesíti. A műkincsek zömének, beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit, nyoma veszett. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani.
A Torontóban élő, nyolcvan éven felüli Teleki gróf a második világháború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és az ősi kastélyt. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – elevenítette fel a kastélyhoz fűződő emlékeit Teleki Samu.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A hiányzók
Kissé talán oda nem illőnek, amolyan ünneprontásnak is tűnhetett, amikor a Vox Populi vitafórum első rendezvényén a hozzászólások során egyszer csak előjöttek azok a nevek, amelyeket olyannyira jól, túlságosan is jól ismerünk, mert valahányszor Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföldön magyar–román konfliktusról szólnak a hírek, azokban bizony főszereplők ezen úriemberek.
Természetesen, Ioan Lăcătuşuról és az általa vezetett Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumáról van szó, meg mindazokról – a szolgálatos feljelentőktől, Dan Tănasétól kezdve egyes ortodox papokon át a felkent vezetőkig, parlamenti képviselőkig, mint Horia Grama – akik nyíltan vagy a háttérből támogatják eme oly sokat ártó társaság aknamunkáját. Ünneprontásnak hatott, olyannyira belengte a vitát a normalitás, a nyílt beszéd kíváncsi fülekre talált, az őszinte szó megértést keresett, és azt nem követte szitok – mintha végre tényleg elkezdtünk volna beszélni egymással. Pedig igenis, helyénvaló eme nevek kimondása, ha nyíltan akarunk egymással beszélni, ha valóban meg akarjuk érteni egymást, akkor szükségszerű szólni a hiányzókról is. Nem azért, hogy őket is asztalhoz ültetve parttalan viták kezdődjenek, nem azért, mert naiv módon azt hisszük, meg lehet őket győzni, partnereinkké lehet őket tenni – régóta tudjuk, ilyesmire nincs esély. De azért kell szólni róluk, mert távol a sepsiszentgyörgyi egyetem Bibó István Termétől, távol a párbeszéd asztalától és szellemétől, nagyon könnyen tönkretehetik azt, ami még csak elkezdődni, szárba szökkenni látszik. Ne higgyük, hogy majd ölbe tett kézzel nézik, amint bontogatjuk a bennünket elválasztó falakat. Figyeljünk és figyelmeztessük egymást: ők abból élnek, hogy minket összeugrasztani próbálnak. Ezért ki kell őket szorítani, nem szabad engedni, hogy szavuknak súlya legyen, befolyásuk nőjön – és ez bizony elsősorban a román közösség feladata, harca. Mi legfeljebb azzal segíthetünk, hogy gesztusokat teszünk a közeledést hirdető és vállaló román közéleti szereplők, civilek, fiatalok irányába. Közben pedig meg kell ejtenünk a magunk névsorolvasását. Mert hiányzóink – a párbeszéd asztalától távol maradók, a románsággal szót érteni, tárgyalni sem akarók – nekünk is vannak.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érdemes volt hazatérni
Számvetés Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
Gazdag épületállomány
– Csak a várról beszéltünk, ami élénken foglalkoztatja a közvéleményt, holott Soós Zoltánnak a megyei múzeum élén kifejtett tevékenysége nagyon sokrétű. Ahogy a kitüntetés átadásakor elhangzott, az épített és szellemi örökség védelme, feltárása mellett jelentős szerepe volt a Bernády-emlékszoba létesítésében, a 100 éves Kultúrpalota belső tereinek a felújításában, s tegyük hozzá, értékes feltáró munka zajlik megyeszerte is.
– 2002-ben lettem a múzeum alkalmazottja, s 2006 kezdetén vettem át a vezetését. Rengeteg hiányt, hátrányt kell lefaragni, de értékes gyűjteményünk van, s maga az épületállomány is rendkívül gazdag, értékét, ritkaságát tekintve a romániai múzeumok viszonylatában az elsők között vagyunk. Valószínűleg Szeben a legerősebb, de a Kultúrpalota egyedi a maga műfajában közép-európai viszonylatban is, a Toldalaghi-ház pedig elegáns késő barokk városi palota, és értékes a már említett várbeli épületünk is.
– Ötletes kiállítás nyílt a Toldalaghi-palotában, amely a hajdani vásárokat mutatja be néprajzi szempontból. A néprajzi anyagot sikerült-e magyar vonatkozású tárgyakkal is bővíteni?
– Eddig is volt anyag, csak nem volt kiállítva, a megjelenített anyag a rendszerváltás előtti személetet tükrözte. Ezen most változtattunk, s az erdélyi vásárok jellegzetességeit próbáltuk bemutatni, amelyek érdekes nemzeti, kulturális kavalkádot jelentettek, ahol magyarok, szászok, svábok, románok, ruszinok fordultak meg. Ezt a színes világot a XX. század szünteti meg, az iparosodás elkezdi, a szocializmus pedig befejezi a folyamatot. A vásároknak volt egy fontos jellegük, amelyet az antropológusok kezdenek vizsgálni. Abban az időben ritka volt az írott sajtó, nem létezett rádió, televízió, s az információcsere gyakorlatilag a vásárokban zajlott. Ott ismerkedtek a különböző régiók kereskedői, s a kultúrák találkozási helyét jelentették. A vásároknak jelentős szerepük volt a társkeresésben, ha a lány vagy a fiú a falujában nem talált megfelelő párt magának. Szociológiai szempontból is sokrétű szerepük volt, ezt próbálják átvenni a mai bevásárlóközpontok, de az emberek közötti kommunikáció szempontjából korántsem akkora sikerrel.
Lesz-e vártörténeti múzeum a kapubástyában?
– Sok érdekes kiállítást szervezett a múzeum az utóbbi időben; melyik áll az igazgató szívéhez a legközelebb?
– A kapubástyában levő volt a legkedvesebb számomra, ami konkrétan a vár történetéről, az itteni feltárásokról szólt, s a leletanyag nagy részét a vár területéről szedtük ki a földből.
– Miért csak múlt időben említi?
– A felújítások miatt ki kellett hordani, s kérdéses, hogy visszaadják-e. Úgy tűnik, nem értik ennek a jelentőségét, s elképzelhető, hogy nem lesz a városnak történeti kiállítása, ami szégyen lenne.
Nagyon közel áll hozzám a gyógyszertörténeti anyag is, ami saját munkánk. Jó néhány kiállítást hoztunk ide, ami érdekes, izgalmas volt, a pestis, a kávé története, Leonardo da Vinci munkássága. Ilyenek lesznek még, de a szakember szempontjából a saját anyagunkra, a Vásárhelyen fellelhető tárgyakra alapozódó kiállítás is fontos.
Erdélyi panteon
Ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy a Kultúrpalotában van egy európai szintű képgalériánk, ami mind a román, mind a magyar klasszikus festészetet bemutatja. Az idén megnyílik a Ion Vlasiu- és a Dósa Géza- tárlat, s reményeink szerint a jövő tavaszra a Nagy Imre-gyűjtemény is látható lesz. Egy erdélyi panteonná szeretnénk tenni a Kultúrpalotát, ahol bemutatjuk az erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészetet. Célunk olyan jelentős képzőművészeket bemutatni, akik Vásárhelyen alkottak. A Vida Árpád-anyag valószínűleg állandó jelleggel a várbeli épületünk nagytermében marad, de szeretnénk Bordi András, Barabás István, Nagy Pál, Török Pál, az erdélyi iskola nagyjainak képeiből is kiállítani, akiknek az életműve meghatározta az erdélyi magyar festészetet. A fiatalabb korosztály kevésbé ismeri őket, ezért tartom hasznosnak megismertetni, népszerűsíteni alkotásaikat.
– A természetrajzi múzeum épületét is megviselte az idő. Milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatosan?
– Egy EU-s pályázaton dolgozunk, amely lehetővé tenné a felújítását. Hosszú távon azt szeretnénk, hogy a természetrajzi részleg egy új épületbe költözzön, s helyében az épület eredeti rendeltetéséhez hasonlóan népi és iparművészeti múzeumot rendeznénk be, ahova a néprajzi gyűjteményt is átköltöztetnénk. A Toldalaghi-palotát kifejezetten a művészeteknek szentelnénk, az elegáns barokk belső tereknek a népi kultúrával való összekapcsolását nem tartom szerencsésnek.
Az összefogás ereje
– A megyei múzeum iránti érdeklődést, népszerűségét jelentős mértékben növelte a Múzeumok éjszakája rendezvény.
– Ennek kapcsán akarva-akaratlanul "belefolytam" a rendezvényszervezésbe, és egyszer csak jött a kihívás, hogy legyen Marosvásárhelyen is magyar kulturális nap. Ezért kerestek meg a Néppárttól, amellyel tisztességes, jó kapcsolat alakult ki. Kulturális szempontból nézve soha nem értettem, hogy egy közösségen belül miért nem lehet a különféle álláspontokat egy asztalnál egyeztetni. Ha úgy nézne ki Vásárhely, mint száz évvel ezelőtt, semmi kifogásom nem lenne egy közösségen belüli megmérettetés ellen. A mai város sajátos helyzetének az ismeretében összefogásra van szükség, ha azt akarjuk, hogy közösségünk érdekei ne csorbuljanak jelentősen, hiszen jelenleg a városban a magyar közösség súlya sokkal kisebb, mint ami aránya szerint megilletné. Ezt az aránytalanságot kell valamilyen szinten megváltoztatni, hiszen ma alig öt-tíz százalékos politikai befolyásunk van arra, ami egy olyan városban, egy olyan településen történik, amely lakosságának közel a felét alkotjuk. Ez szerintem nincsen rendjén. Nyilván nem konfrontációt szeretnék semmilyen szinten, s a kultúra felől közelítve a kérdést a lehetőségeim korlátozottak, de abban reménykedem, hogy a vezető politikusok is felismerik azt az erőt, ami egy ilyen összefogásban rejlik. A Forgatag volt, ami rávilágított arra, hogy milyen erők szabadulnak fel, milyen eufóriát jelent, hogy végre nem külön megyünk egyik vagy másik szoborhoz. Nem kell megszüntetni a különállóságot, a különvéleményt, hisz annak is megvan a helye mind politikai, mind kulturális téren, de fórumot kellett teremteni az együttműködésre. A kommunikáció hiánya nagyon sok bizonytalanságot eredményezett, és ezt kellett felszámolni.
– A kezdeti tiltások, fanyalgások ellenére a Forgatag egyre sikeresebb lesz.
– Ezt sok háttérharc árán sikerült elérni, s bár nagyon sok támadás ért az RMDSZ-en belül is, van a megyei szövetségnek egy olyan pragmatikus vezetősége, amely kiállt mellettem, és biztatott, hogy folytassam. Brassai Zsombornak, Kelemen Mártonnak szeretném megköszönni a támogatását, s utólag úgy gondolom, hogy a Forgatag sikere azt igazolta, hogy az összefogás helyes volt, s egyre többen úgy látják, hogy van értelme. Hogy lesz-e politikai hozadéka, nem az én tisztem kiaknázni, de a platform meg van teremtve, hogy a marosvásárhelyieknek legyen egy közös jelöltje. Remélem, hogy a politikusok megértik az üzenetet, s megpróbálják a saját és a közösség hasznára kiaknázni. A politika nem feltétlenül önzetlenséget jelent, de az sem egészséges, ha egy kör érdekei háttérbe szorítják egy közösség érdekeit. Valahogy az egyensúlyt kell helyrebillenteni, és a közösséget előtérbe helyezni, ha az is fontos számunkra, hogy száz év múlva hogyan fog kinézni Marosvásárhely.
– Gondolom, ezért vállalta az önkormányzati képviselőséget is.
– Nagyon megtisztelő feladat, és nagyon nehéz is, hiszen egy olyan tanácsban kell dolgozni, ahol egy százalék esélye van annak, hogy a javaslatainknak értelmük legyen. A legnagyobb eredmény eddig, hogy sikerült megállítani bizonyos folyamatokat. Van néhány helyzet, ahol történt előrelépés, a Bernády iskola s az előbb-utóbb megszülető római katolikus gimnázium.
Vásárhely azért volt erős századokon át, mert egy olyan közösség irányította, amely pragmatikus tudott lenni, de nem távolodott el Istentől, s gazdaságilag és közigazgatásilag is sok mindent megvalósított. A Székelyföld szempontjából fontos lenne, hogy megtartsa a húzóváros szerepét, aminek alapja a politikai egyetértés lehet. Amíg itt civakodás zajlik, a mi adónkat gyakorlatilag olyan célokra fordítják, amire nem kellene, s a Székelyföldnek sem tudjuk azt a támogatást biztosítani, amire szüksége lenne.
Vadászkastély Görgényben
– Megyei viszonylatban is látványos tevékenységet fejtett ki a múzeum.
– Abban, hogy kulturális téren sikerült eredményeket elérni, nagyon jelentős szerepe volt Lokodi Edit Emőke elnök asszonynak. Feltétel nélküli támogatója volt ennek a tevékenységnek, s "belerángatta" a múzeumot egy sor kezdeményezésbe, amelyekre magam is nyitott voltam. Először is a görgényszentimrei kastélyt említeném. Az erdészeti iskola számára teherré vált a műemlék épületet fenntartani, ezért visszaadták a tanácsnak, de a polgármesteri hivatal is beleroppant a súlyba. Ezt követően kérték meg a múzeumot, hogy vegye át az épületet, s azóta mi adminisztráljuk. Nem sikerült túl sok pénzt szerezni, a megyének sem volt anyagi forrása, de a tetőszerkezet megjavításával az épület állagát konzerváltuk, s pályázati pénzekből tervezzük a felújítását.
– Milyen tervek készültek a működtetésére?
– Ahhoz, hogy a völgy is fejlődjön, s az intézmény is tudjon valamilyen szinten jövedelmet, népszerűséget kovácsolni, vadászkastélyt alakítunk ki, aminek eredetileg is használták az épületet, amelyben természetrajzi és történelmi kiállítást rendezünk be, s helyreállítódik a 11 hektáros dendrológiai park. Az elmúlt négy évben sok fafajta elpusztult, egy kétéves, nagyon erős szárazságot sínylettek meg a fenyők. A régi kastélypark szobrai is tönkrementek. Az 1640-ben I. Rákóczi György által építtetett kastély átfogó felújítását tervezzük. Az elmúlt évek feltárási munkái során néhány teremben 18.,19. századi világi jellegű falfestéseket találtunk, hasonló kevés helyen maradt fenn. Mivel igen jó állapotban vannak, viszonylag sokat lehet megmutatni. Adva van a görgényi hegyvidék, egy vonzó vadászkastélyt lehet berendezni, s szeretnénk mellé egy szállodát is építeni, ami a középréteget célozná meg, s az épületegyüttes a parkkal együtt kiváló rekreációs központ lehetne. A kastélyban szeretnénk visszaállítani néhány lakosztályt, amelyek bérelhetők lennének, s egy vendéglőt is működtetni.
Tervek Mikházáról
Ezzel párhuzamosan fejlesztjük Mikházát, ami a Felső- és a Középső Nyárádmente találkozásánál Maros megye reprezentatív területe. A római katonai tábor nyomai mellett, amit pár éve kutatunk, ott áll a nagyon jelentős 17. századi kolostor. Sajátossága, egyedisége miatt a kora barokk, késő reneszánsz, a manierizmus ritka erdélyi példája. A másik érték a népi építészet, Mikháza ugyanis sokat megőrzött a 19. század végi, 20. század eleji faluképből. Ebből szeretnénk minél többet megmenteni, s egy komplex kulturális szolgáltatóegység jöhetne létre, amit megkoronázna a római fürdő visszaépítése. Az EU-s projektben szerepel a római katonai parancsnokság épületének visszaépítése, ahol a feltárások eredményeit mutatnánk be, s több múzeumpedagógiai tevékenység során az egykori birodalom keleti határát s a reneszánsz erdélyi kultúrát népszerűsítenénk.
Az idén három saját pályázatot készülünk benyújtani a Mikházán és a Görgény-szentimrén megkezdett munka folytatására és a Kultúrpalota külső felújítására (a tetőszerkezet, főleg a bádogrész és a kődíszek sérültek). A természetrajzi múzeum ügyében a megyei tanáccsal közösen pályázunk. Ha ez a négy projekt beindul, nagy kihívás jelent számunkra, s emellett tovább kell népszerűsíteni a múzeum által őrzött kulturális örökséget. Ezt szolgálják a Kultúrpalotát bemutató és az épületben megjelenített balladákat megszólaltató DVD-lemezek, s az alagsorban art deco stílusban kávézót, vendéglőt készülünk nyitni.
– Ahogy értesültem, szép ünnepség keretében vette át a kitüntetést Csíkszeredában.
– Bevallom, hogy meglepett, és nagy megtiszteltetésnek tartom. Amit vállaltam, azt elhivatottságból és nem kitüntetésekért teszem. Nem tudom, hogy miért esett rám a választás, de megerősít abban, hogy a magyar kultúráért végzett munkát tovább kell folytatni abban a városban, ahol a mi kultúránkat egyesek meg sem akarják ismerni. Úgy érzem, rajtunk is múlik, hogy értéknek tekintik-e, s ezt szeretném elősegíteni.
Sokaknak jár köszönet ezért a kitüntetésért, hiszen csapatmunka nélkül nem lennének eredmények. Elsősorban a családomnak, feleségemnek köszönöm a támogatást, de fontos a múzeumi kollégáim, barátaim segítsége és bizalma is. Ez a kitüntetés őket is illeti. A jutalom azt bizonyítja, érdemes volt hazatérni és dolgozni, és ezentúl még nagyobb felelősséggel tartozom, tartozunk közösségünknek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Öt jelölt közül választ elnököt az Erdélyi Magyar Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) területi szervezetei öt politikust jelöltek a párt elnöki tisztségére – közölte az MTI-vel a szerdai jelölési határidő lejárta után Kovács Csaba, az EMNP igazgatója.
A párt szombaton, Marosvásárhelyen tartandó rendkívüli országos küldöttgyűlése Hupka Félix, a párt Máramaros megyei szervezetének elnöke, Papp Előd, a székelyföldi régióelnök, Portik Vilmos, a Maros megyei szervezet elnöke, Szilágyi Zsolt, a párt volt államfőjelöltje és Toró T. Tibor, a párt lemondott elnöke közül választja ki az EMNP következő vezetőjét.
A néppárt azt követően hirdetett általános tisztújítást, hogy Szilágyi Zsolt, a párt jelöltje a várakozások alatt szerepelt a tavaly novemberben tartottromániai elnökválasztáson, és az eredményhirdetést követően ő és Toró T. Tibor is lemondott a pártban betöltött tisztségéről.
Kovács Csaba az MTI-nek elmondta, a területi szervezeteknek elvben már a jelölést megelőzően meg kellett kérdezniük a jelöltjeiket, hogy vállalják-e a megmérettetést, de hozzátette, a jelöltek akár a szombati küldöttgyűlésen is visszaléphetnek a versenyből.
A pártigazgató hozzátette, a két vezető lemondása után az elnökség teljes, alulról induló tisztújítást rendelt el, de ezt a határozatot később a választmány úgy módosította, hogy a helyi és területi szervezetek tisztújítására csak az országos küldöttgyűlés után kerül sor. Az elnök és az elnökség megválasztása mellett a párt működési szabályzatának a kiigazítása lesz az országos küldöttgyűlés feladata. Az EMNP szombati országos küldöttgyűlésén 142 székelyföldi, 99 partiumi és 50 közép-erdélyi küldött vesz részt. Az igazgató közlése szerint a tanácskozás csak részben lesz sajtónyilvános, a tisztújítás zárt ajtók mögött fog zajlani.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

EMNP-küldöttgyűlés: Szilágyi Zsolt lépéselőnyben
Öt jelölt mérkőzhet meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombati Országos Küldöttgyűlésén az alakulat elnöki tisztségéért.
A néppárt megyei szervezetei az elmúlt napokban rendezték meg jelölő közgyűléseiket, amelyeken eldöntötték, kit vagy kiket javasolnak országos elnöknek és alelnököknek a marosvásárhelyi kongresszuson.
A megmérettetésen az elnöki posztra pályázhat Hupka Félix, az EMNP Máramaros megyei elnöke, Papp Előd székelyföldi régióelnök, Portik Vilmos Maros megyei elnök, valamint a lemondását tavaly felajánló Szilágyi Zsolt országos alelnök és Toró T. Tibor elnök.
Az EMNP vezetősége a tavaly novemberi államfőválasztást követően rendelt el általános tisztújítást az alakulatban. Szilágyi Zsolt, a párt államfőjelöltje a megmérettetés első fordulójában 53 ezer szavazattal az országos szinten leadott voksok 0,56 százalékát szerezte meg, ezt az eredményt pedig a néppárt vezetősége a várakozásaihoz képest rossznak értékelte.
A választás másnapján Szilágyi és Toró T. Tibor elnök felajánlotta lemondását, amelyet az országos elnökség ugyan nem fogadott el, de elrendelte az alulról kezdődő általános tisztújítást. Bár az eredeti forgatókönyv arról szólt, hogy a február 15-re összehívott rendkívüli országos küldöttgyűlésig a területi szervezetek körében tisztújítást rendeznek, a választmány úgy döntött, hogy előbb az országos vezetőséget választják meg, a kongresszus időpontját pedig előrehozták január 31-ére.
A megyei szervezeteknél szerdán lezárult elnökjelölt-állítási folyamat, valamint a leadott jelölések alapján arra lehet következtetni, hogy az elnöki tisztségre Szilágyi és Toró pályázik a legnagyobb eséllyel.
Miközben a partiumi megyék körében egyelőre egyik politikus javára sem dőlt el a mérleg nyelve, a székelyföldi szervezetek igen hangsúlyosan Szilágyi mellett tették le a garast. Az aradi, bihari, szatmári, szilágyi és Temes megyei szervezetek valamennyien úgy döntöttek (és ezt lehetővé teszi számukra a párt alapszabálya), hogy Szilágyit és Torót egyaránt javasolják az elnöki székbe, a küldöttek nagyjából fele-fele arányban szavaztak rájuk.
Kolozs és Maros megye egyedül Szilágyit, míg Hargita és Kovászna a volt államfőjelölt mellett Portik Vilmost választotta meg elnökjelöltnek. Az EMNP Maros megyei szervezetét irányító Portik szerdán a Krónikának elmondta, az ő neve a marosvásárhelyi közgyűlésen is felmerült, de jelezte: nem tekinti magát a legmegfelelőbb személynek a párt élére. „Szombaton is el fogom mondani, hogy szerintem Szilágyi Zsolt képes megteremteni azt a konszenzust, meghozni a jó irányba vezető változást, amellyel kezelni lehet a néppártban kialakult helyzetet" – jelentette ki lapunknak Portik.
Szilágyi Zsolt kérdésünkre elmondta, a hét végén hoz végleges döntést arról, hogy megpályázza-e az elnöki tisztséget. „Megtisztelő a bizalom, ugyanakkor a területi szervezetek és a küldöttek számára is egyértelművé tettem már, hogy meghatározott feltételek mellett vállalom el a megbízatást" – szögezte le Tőkés László európai parlamenti képviselő brüsszeli irodavezetője.
Bár Szilágyi nem kívánta nyilvánosságra hozni feltételeit, úgy tudjuk, esetében az a fő dilemma, hogy haza kell költöznie Nagyváradra, miközben jelenleg családjával együtt Brüsszelben él.
Toró T. Tibor szerdán lapunknak nem kívánta elárulni, indul-e újabb mandátumért.
Érdekes egyébként, hogy a jelenlegi alelnökök közül Papp Elődöt saját szervezete, a hargitai sem terjesztette fel alelnöknek, a Brassó megyei szervezet ugyanakkor elnöknek javasolta. A vásárhelyi kongresszus – amelyen a tisztújítás zárt ajtók mögött zajlik majd – módosítja az EMNP szervezeti és működési szabályzatát, és várhatóan átalakul a párt vezetőségi struktúrája is.
Rostás Szabolcs

Tőkés László EP-képviselő közleménye és hozzászólása
Az Európai Parlament miniplenárisnak nevezett január 28-i brüsszeli ülésén az Unió terrorizmusellenes intézkedéseiről rendeztek közvitát. A kérdés napirendre tűzését az a világszerte nagy felháborodást keltett véres párizsi merénylet tette indokolttá, melyet dzsihádista terroristák a Charlie Hebdo szatirikus gúnylap szerkesztőségében, majd egy helybéli kóser boltban követtek el.
Dimitrisz Avramopulosz, a migrációs ügyek és uniós belügyek biztosa előterjesztésében a szabadság és biztonság kettős összefüggésében komoly intézkedéscsomagot helyezett kilátásba az Európai Bizottság részéről, melyek azonban nem terjednének túl a terrorral szembeni intézkedések „technikáján”, illetve a fennálló helyzet felületi kezelésén. A felszólalók nagy többsége is a terrorizmus visszaszorításának és a fenyegetett szabadságjogok biztosításának a fontosságát hangsúlyozta, a közmondásszerűen elterjedt „Je suis Charlie” jelszó értelmében.
Írásbeli hozzászólásában Tőkés László európai képviselő az érem másik oldalára, vagyis arra helyezte a hangsúlyt, hogy a párizsi merényletekért nem csupán magukat a kegyetlen terroristákat, hanem egész liberális törvényhozásunkat és jogrendszerünket is súlyos felelősség terheli, mely – Márfi Gyula veszprémi érsek szavával szólva – „a vallásukhoz ragaszkodó európai polgárokat nem védi meg az olyan durva, ízléstelen – egy normális jog szerint – törvénytelen támadásoktól, mint amilyeneket az említett újság rendszeresen elkövetett”. Erdélyi képviselőnk egy olyan európai jogi rendezést sürgetett, mely az önbíráskodást fölöslegessé téve a szabadságjogokkal való visszaélésnek gátat vet, és védelmet nyújt a sértetteknek – legyenek azok muszlimok, keresztények vagy zsidók.
A széles körű vitát várhatóan az Európai Parlament határozati állásfoglalása követi február elején.
Brüsszel,
Krónika (Kolozsvár)

Jövőkép az aknafedő mögül
Az RMDSZ legutóbbi SZKT-ülésén mondott beszéde nyomán indult DIICOT-vizsgálatot egyfajta felhívásnak tartja, és a román nemzetállam építési folyamata részének tekinti. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a szövetség városi szervezetének elnöke ugyanakkor a romániai magyar erők egyesítését sürgeti.
– Miért kell feltétlenül újrafogalmazni egy sikeres, hatalmas tömegeket megmozgató városünnepet?
– Mert még a régi szervezőcsapat számára is egyértelművé vált, hogy változásra van szükség. 2009 után új köntöst adtunk a Szent György Napoknak, azóta évről-évre képesek voltunk gazdagítani a kínálatot. A pozitív trend azonban 2014-re megtört, s ezért elsősorban én vagyok a felelős, hiszen szervező legyen a talpán, aki évről évre eleget tud tenni annak az elvárásnak, hogy mind kevesebb pénzből egyre színvonalasabb produkciókat prezentáljon. A kínálat mennyiségi oldala került előtérbe, ezért most a megreformálás mellett döntöttünk. Ennek természetesen ára van, amikor például eldöntöttük, hogy a továbbiakban nem adunk helyet a bóvlivásárnak, tisztában voltunk, hogy jelentős bevételtől esünk el, és azt a költségvetésből kell pótolnunk. Ugyanakkor bízom benne, hogy nem vezet az érdeklődés csökkenéséhez a programok számának visszafogása, ha a kevesebb program minőségibb lesz. Ami jó volt eddig, szeretnénk megőrizni, a többit pedig kidobni a kosárból. Áttekinthetőbb, letisztultabb Szent György Napokat tervezünk. És nem utolsósorban eleget tenni a városlakók részéről tavaly megfogalmazódott igénynek, miszerint legyen a rendezvény kisebb léptékű, és inkább a helyi embereket szólítsa meg: azaz inkább városünnep, mintsem fesztivál jellegű.
– Elbírja a város költségvetése a megnövekedett terhet? Hiányzik majd valamelyik kalapból az a százezer lej?
– Nem, efelől senkinek sem kell aggódnia. A 2014-es év végén 4,2 millió lej maradt a város számláján, az említett tétel ennek az összegnek a 2,4 százaléka, ilyen körülmények között pedig a városnapok talán megérdemel egy kis „bónuszt.” Emiatt egyetlen méter járda aszfaltozása sem marad el. Egy utca átlagos javítási munkálatai 150-200 ezer lejbe kerülnek, ehhez érdemes viszonyítani azt a 100 ezer lejt.
– Mitől lett ennyire eredményes az elmúlt év – részben RMDSZ-kormányrészvétel mellett, de a korábbinál mégis jóval erősebb politikai ellenszélben?
– Több összetevője is van a dolognak. A város bevételei 2008 óta több mint 50 százalékkal nőttek, elsősorban a személyijövedelemadó-tétel növekedésének köszönhetően. Mindez azt üzeni, hogy több embernek van munkahelye, és/vagy jobban keresnek. A tavalyi spórlás a polgárok és az önkormányzat érdeme, mert kormánypénzből nem lehet takarékoskodni, az abból megmaradt összeget vissza kell utalni. Szentgyörgy gazdasági szempontból a saját lábán áll. Az idéntől bevezetett új központi költségvetés-elosztási rendszernek ugyan vesztese a város, de ez is igazolja majd, hogy nem szorulunk különösebb segítségre. Az új rendszer ugyanis a szolidaritás elvére épül, már a megnevezés sem költségvetés-kiegészítésről szól, hanem költségvetés-kiegyenlítésről. Bizonyos értelemben a korábban jól gazdálkodó települések veszítenek, én azonban el tudom fogadni ezt a pozitív diszkriminációt, mert ez is azt erősíti, hogy meg tudunk állni a lábunkon.
– Ilyen körülmények között milyen pénzügyi évre számít?
– Növekvő bevételekre, talán minden korábbinál jobb eredményekre, annak ellenére, hogy adót csökkentettünk. Akkora volumenűek ugyanis a városban zajló közberuházások, hogy ez nem történhet másként. A megyei kórház felújítása 10 millió eurós nagyságrendű projekt, a hulladéktelep bezárása, a nagy vizes projekt, a szépmezői ipari park csupa olyan munkálat, amelyeket saját forrásokkal kiegészített európai pénzből kell idén befejeznünk. Ha hagynak dolgozni, idén legalább 40 millió euró értékű munkálatok végére teszünk pontot – ha mindez megvalósul, akkora lesz a fejlődés, mint az elmúlt hat évben összesen.
– A közberuházásokra építő növekedés stratégiáját azért többnyire csalókának tartják, tekintve, hogy véges munkálatokról van szó.
– Így lenne, ha ezek a közberuházások kizárólag az infrastruktúráról szólnának, de esetünkben jelentős mértékben a szolgáltató szféráról is beszélhetünk, aminek messzire gyűrűző haszna lehet. A kórház megújulása például sokkal inkább a jövőről szól, mintsem a jelenről. Az ipari park munkahelyteremtést, bevételeket, a napelemes park a város közvilágításának, az önkormányzati cégek energiaellátásának olcsóbbá tételét ígéri. Az ipari park benépesítésével kapcsolatban nem az a célkitűzésünk, hogy egyetlen nagy cég telepedjen meg, hozzon létre ezer munkahelyet, aztán ha majd odébbáll, egyik pillanatról a másikra lesz ezer munkanélkülink. Inkább 8-10 kisebb, 50-100 munkahelyet létrehozó cégre számítunk, mert egy ilyen léptékű távozó helyére könnyebben tudunk hasonlót hozni. Megkerestek például Törökországból egy logisztikai park létesítése ügyében, de nem tudtunk üzletet kötni, mivel nekik minimum 100 hektáros területre van szükségük, míg Szépmezőn csak 16 hektárral rendelkezünk további 19 hektáros bővítési lehetőséggel. Ha sikerült volna visszaszerezni a lőteret a város számára, talán még ez a befektetés is megvalósulhatott volna.
– Az idei eredményességet attól tette függővé, hogy „hagyják dolgozni.” Kik, hogyan és miért?
– Nyilván a „rendszer”. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, a DIICOT velem kapcsolatos vizsgálódásaiból is azt érzem elsősorban, hogy igyekeznek lefoglalni az időmet és energiámat, de pszichés nyomás alá is helyeznek, abból a meggondolásból, hogy ha az embert az foglalkoztatja, vajon mikor hívják be, kevésbé képes a munkájára koncentrálni.
– De miért és kinek állhat az érdekében, hogy egy polgármester ne dolgozzon teljes fordulatszámon?
– Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint ’89 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat a magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én célkeresztben.
– Úgy érzi kiemeltebb „figyelmet” kap, mint mondjuk Csíkszereda polgármestere?
– Mindenképpen, pedig nem tartom magam Ráduly Róbertnél sem okosabbnak, sem ravaszabbnak vagy radikálisabbnak. De megyei léptékben tekintve is nagyobbnak érzem a Háromszékre nehezedő nyomást. A rendszer működtetői valószínűleg úgy okoskodnak, hogy a peremvidéktől befelé kezdik gyengíteni Székelyföldet. Csíkszeredában például sokkal több köztéri székely zászlót látni, még sincs annyi bírósági eljárás. Nyilván nem a hargitai prefektus lazaságán vagy empátiáján múlik, mindössze arról van szó, hogy más utasítást kap Bukarestből, mint a háromszéki. A hatalom érzékeli, hogy mi sem szorítkozunk az aszfaltozásra, hanem sajátos nemzetpolitikát képviselünk, amely Háromszék magyar jellegét szeretné megőrizni.
– Többéves politikai-közéleti szereplés után bizonyára képes érzékelni a széljárások változását. Mit tapasztal mostanában egykori bukaresti kollégái vagy tárgyalópartnerei körében?
– A DIICOT-os történet kirobbanása óta érzékelhető egyfajta változás, megpróbálják elérni, hogy ne legyek szalonképes tárgyalópartner. Az eljárás ténye – bár az sem egyértelmű, hogy indítottak-e bármilyen eljárást – azonban hatalmas nyilvánosságot kapott, ami nyilván hatott arra, aki nincs tisztában a helyzettel, és alkalmat adott sokféle belemagyarázásra. Szerintem amúgy a DIICOT lépése egyfajta felhívás táncra más intézmények felé is: itt van ez a gyerek, figyeljetek rá ti is. De ami igazán veszélyes szerintem ebben az ügyben, az a tény, hogy a békés és kizárólag demokratikus eszközökkel küzdő erdélyi magyarságra megpróbálnak jelzőket aggatni, és ez számunkra elfogadhatatlan.
– Hogyan viszonyul ahhoz a híreszteléshez, hogy a következő kongresszuson elindul az RMDSZ elnöki tisztségéért. Nem utolsó sorban egy hasonló pozíció által nyújtott fokozott védelem érdekében…
– Nem leszek Kelemen Hunor kihívója.
– Meg sem fordult a fejében?
– Nem, őszintén meg is lepődtem, amikor először kérdezték ezt tőlem. Egyrészt mert nem tartom magam eléggé felkészültnek egy RMDSZ-hez hasonló bonyolultságú szervezet irányítására, másrészt szeretem a munkám, és hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok. Ugyanakkor én elsősorban a székelyföldi régióra koncentrálok. Kelemen Hunorral roppant korrekt a kapcsolatom, támogatom őt, egyetlen százaléknyi okot vagy esélyt sem látok, hogy elinduljak ellene.
– Mégis egyik konfrontációs felületként emlegetik azt az RMDSZ-en belüli vitát, amely egy székelyföldi RMDSZ-szervezet létrehozása körül folyik. Ez sem erodálhatja a viszonyukat?
– Erodálásról szó sincs, ám ez nem azt jelenti, hogy feltételek nélkül támogatom Kelemen Hunort. Ő pontosan ismeri az RMDSZ modernizációjával kapcsolatos nézeteimet, nekem meg fontos, hogy tudjam: érti azokat, és bizonyos, általa is hasznosnak tartott és kivitelezhető, elsősorban Székelyfölddel kapcsolatos elemeket beilleszt a szervezet működésébe és ideológiájába. Egyértelmű, hogy meg kell erősíteni a székelyföldi RMDSZ-t, de ezt eddig sem Kelemen Hunor vagy a szórványlobbi akadályozta elsősorban. Már most is sokkal nagyobb autonómiája lehetne a székelyföldi RMDSZ-nek, ha mi, székelyföldiek gyakrabban találkoznánk, jobban összehangolnánk a tevékenységünket. A gond az, hogy nagyon sokan önkormányzatokban dolgozunk, s ahogy mondani szoktuk, sokszor az aknafedőktől nem látjuk a jövőt. Azaz annyi a sok apró, megoldásra váró feladat, hogy képtelenek vagyunk ezektől jövőt vizionálni. Akkor történnek majd a nagy dolgok, amikor megfelelő számú ember él itt, aki képes minőségi szinten beleszólni a közéletbe. Aki ma az alapszabályban látja az előrelépés akadályát, kifogásokat keres.
– Azon kevés RMDSZ-vezetők egyike, aki „beszédes” viszonyban van a romániai magyar ellenzék képviselőivel is. Növeli az a népszerűségét és támogatottságát, vagy épp ellenkezőleg?
– Az RMDSZ, de a hazai magyarság jövője szempontjából is roppant fontos lenne összefogni. De ne azért fogjunk össze az MPP-vel vagy a néppárttal, mert akkor kényelmesen bejutunk a parlamentbe, és ne is a kényszer vigyen rá, hanem az őszinte együttműködési szándék. Nincs most sem idő, sem lehetőség az egymással folytatott vitákra, a magyar közösség helyzete, a román közösség viszonyulása nem engedélyezi, hogy ilyesmire forgácsoljuk szét az energiáinkat. Mert mindaddig, míg ellenfélként tekintünk egymásra és egymással vagyunk elfoglalva, gyengítjük a közösséget. Roppant fontos, hogy az RMDSZ-nek mielőbb legyen világos kormányprogramja, közpolitikái, amelyek az ellenzékben való politizálás elveit is megszabják. Az utóbbi időben ezekkel foglalkoztunk a szükségesnél jóval kevesebbet, mert lássuk be, kormányon sem a saját programunk szerint dolgoztunk, hanem mások kormányprogramja alapján. Sok korrekcióra van szükség, de nem személyi vagy szervezeti ügyekben – egyszerűen mindenkinek jóval többet kellene dolgozni.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mi történik Székelyföld autonómiatervezetével?
Két autonómiatervezete is van immár a székelyföldi magyarságnak, ám a patthelyzetet nem sikerül feloldani, nincs olyan jogszabály, melyet minden szervezet, párt hajlandó lenne felvállalni, támogatni. A székelyföldi autonómia kivívásáért létrejött Székely Nemzeti Tanács tizenegy évvel ezelőtt, 2004. január 17-én fogadta el a Csapó József által kidolgozott statútumot, és azóta is azt tartják alapdokumentumuknak, az egyetlen hiteles tervezetnek, mely megfelelő autonóm státust biztosíthatna Székelyföldnek.
Több ízben próbálták a román parlament elé terjeszteni, 2004 tavaszán az RMDSZ színeiben megválasztott képviselők megtették a szükséges lépéseket, ám előbb a képviselőház, majd a szenátus is vita nélkül leszavazta a törvénytervezetet. Egy év múlva Sógor Csaba szenátor és Garda-Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalta az SZNT statútumának újbóli, változatlan formában történő parlamenti beterjesztését, ám a végeredmény nem változott. Ezt követően RMDSZ-esek többé nem vállalták fel a statútumot, és 2013 tavaszán kongresszusukon Kelemen Hunor elnök bejelentette, hogy kidolgozzák saját tervezetüket. Majd másfél éves késéssel 2014 szeptemberére készült el az RMDSZ statútuma – a munkába bevonták a Magyar Polgári Pártot is –, melynek alapjául az alkotók szerint a dél-tiroli autonómiatervezet szolgált. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs élesen bírálta az RMDSZ tervezetét, amely végül a szövetség vezetőinek ígérete ellenére mindmostanáig nem került valós közvitára, és az elnökválasztási kampány múltával feledésbe merült parlamenti beterjesztésének ígérete is. Ugyanakkor csak fokozza az ellentéteket Kelemen Hunor január eleji nyilatkozata: „Székelyföldön mi vagyunk a Székely Nemzeti Tanács, nem más.”
Az SZNT tavaly november 8-ai ülésén ismét nyitással próbálkozott, határozatot fogadtak el, melyben leszögezték, ragaszkodnak saját tervezetükhöz, de hajlandóak a vitára. Levélben fordultak az RMDSZ képviselőihez, szenátoraihoz, hogy ha már elutasították az SZNT statútumának újabb parlamenti beterjesztését, február végéig tegyék meg azokat a módosító javaslatokat, melyek számukra is elfogadhatóvá tennék a tervezetet. „Annak érdekében, hogy a székely autonómiamozgalom egysége megmaradjon, a Székely Nemzeti Tanács készen áll rendkívüli ülésen megvitatni az esetleges módosító indítványokat” – állt levelükben. Bő két hónap teltével egyetlen képviselő méltatta válaszra az SZNT kezdeményezését, Márton Árpád. Az alábbiakban levelét és Izsák Balázs feleletét közöljük, melyekből kitetszik az egyetlen találkozási pont: mindketten tisztában vannak azzal, hogy szükséges egy mindenki által elfogadott és támogatott autonómiastatútum. De melyik legyen az? Melyik a jobb? Melyik szolgálja Székelyföld érdekeit? – erről továbbra is élesen különbözőek nézeteik. (-kas)
Márton Árpád levele Izsák Balázsnak
Tisztelt Izsák Balázs!
Kérésüknek több okból nem tudok eleget tenni. Az egyik az, hogy az RMDSZ-nek is van egy közvitára bocsátott tervezete, amely, véleményem szerint, lényegesen jobb, mint az Önök által támogatott. A másik az, hogy a történelmi Székelyföldről beszélnek, de tervezetük nem a történelmi Székelyföld területi szerkezete szerinti. A harmadik az, hogy abban a tervezetben, amelyről szavaztak, 126 közigazgatási egység szerepel, melyek közül néhány soha nem tartozott a történelmi Székelyföldhöz, legutóbbi határozattervezetükben, melyet néhány tanács elfogadott, a közigazgatási egységek számát 153-ban jelölik meg.
A harmadik az, hogy az önök által bejelölt székek mindegyikének lakossági száma alatta van a NUTS III. számára a vonatkozó uniós normában előírt minimális lakossági számnak. Egyebek között ezért is jobb a mi változatunk, mely az uniós szabályzatnak megfelelően a székeket a NUTS IV.-előírásnak felelteti meg, mint a NUTS III. alegységei, melyek közigazgatási hatáskörrel rendelkeznek. Ami a történelmi központokat illeti, az is a mi változatunkban áll közelebb a történelmi múlthoz. Ugyanis a ma Székelyföldnek tartott területen (Aranyosszék nélkül, ami azért a történelmi hűség tiszteletben tartása szerint szintén oda tartozna) négy közigazgatási központ, azaz főkirálybíróság működött Udvarhelyen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön (lásd a székely székek létének kortársa, Benkő József leírását), efölött volt a hat szék kapitánya. Ennek megfelelően az RMDSZ-változatban a régió testületeinek székhelye e négy város között oszlik meg, és nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy akárcsak a történelmi múltban, a székek közigazgatási hatásköreit azok központjában lássák el, és ennek mibenlétéről már csak a székelyek dönthetnek. Ezért javasolom, hogy inkább konstruktívan szóljanak hozzá a mi változatunkhoz, hátha sikerül egy olyan szöveget létrehozni, ami minden követelménynek és elvárásnak megfelelő és szervezetünk által benyújtható.
Maradok tisztelettel,
Márton Árpád
Izsák Balázs válasza Márton Árpádnak
Tisztelt Képviselő Úr!
Bevallom, hogy levelére az első reakcióm az öröm volt: akad legalább egy magyar képviselő a román parlamentben, aki az RMDSZ ígéretét be is akarja tartani, és hajlandó is, képes is a vitára. A harmadik mondat után ért a csalódás. Az nem lenne baj, sőt, természetes is, hogy eleve jobbnak tartja „az RMDSZ sajátjaként” aposztrofált törvénytervezetet, mint azt, amely egy évtizede általánosan elfogadott, vagy ahogyan Ön fogalmaz: az általunk támogatottat. Az viszont már nem természetes, hogy már a harmadik mondatából kitűnik, a rosszabbnak tartott tervezetet Ön eleve olvasatlanul utasítja el. Azt írja ugyanis, hogy mi „történelmi Székelyföldről” beszélünk, viszont ezzel szemben az igazság az, hogy ez a szóösszetétel a Székely Nemzeti Tanács tervezetében egyáltalán nem szerepel.
A második kifogása így egyből kútba is esett. Harmadik ellenvetésként azt hozza fel, hogy a tervezetben, amelyről szavaztunk, 126 közigazgatási egység szerepel, míg legutóbbi határozattervezetünkben, „melyet néhány tanács elfogadott, a közigazgatási egységek számát 153-ban jelölik meg”. A képviselő úr bizonyára tud róla, hogy 2004 után számos új község jött létre. Azon közigazgatási egységeknek a száma, amelyeknek a tételes felsorolása 2004-ben kijelölte Székelyföld határait, időközben 153-ra emelkedett, anélkül azonban, hogy a korábban kijelölt határ változott volna. Ön azt is hibaként rója fel nekünk, hogy olyan községeket is az autonóm régión belül képzelünk el, amelyek nem tartoztak a „történelmi Székelyföldhöz”. Ez igaz, és természetes. Egyetlen példával élek. Orbán Balázs Székelyföld határát megvonva leírja a kulturális különbséget Balavásár „vármegyei magyarsága” és a Székelyföldhöz tartozó Kelementelke székely lakói között, némi megbocsátható elfogultsággal az utóbbiak javára. Mára ezek a különbségek elmosódtak, a két település lakossága a Székely Nemzeti Tanács által megszervezett népszavazáson egyformán kifejezte akaratát, hogy a majdani autonóm Székelyföldhöz akar tartozni. Mi több, a Székelyföld autonómiájáért kezdeményezett népszavazást Balavásár elsőként szavazta meg Marosszéken. Székelyföld határa itt és még sok helyen – a mi megközelítésünkben – a nyelvi, kulturális határ. Hiszen ezt a kérdést a ma élő embereknek kell eldönteniük, és mi sem természetesebb annál, hogy az egynyelvű, egykultúrájú közösség egy közigazgatási egységbe akar tartozni. Természetellenes viszont az, hogy ezt éppen egy magyar képviselő nem tudja elfogadni! Képviselő Úrnak egy újabb, „harmadik” kifogása szerint az általunk „bejelölt székek mindegyikének lakossági száma alatta van a NUTS III. számára a vonatkozó uniós normában előírt minimális lakossági számnak”. Ön megint téved, Képviselő Úr. A mi tervezetünk nem szól egyáltalán a NUTS statisztikai régiókról – különben az Önöké sem –, mi a székely székeket Székelyföld közigazgatási alegységeiként képzeljük el. Ám ha szóba hozta már a statisztikai régiók népességi korlátait, hadd hívjam fel Képviselő Úr szíves figyelmét az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK számú, a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozására vonatkozó rendeletére, amely kimondja: „ha egy adott NUTS-szinthez egy tagállamban – a (2) bekezdésben említett ismérvnek megfelelően – nincs megfelelő méretű közigazgatási egység, e NUTS-szintet megfelelő számú, egymással határos, meglévő kisebb közigazgatási egység összevonásával kell képezni”. Következésképp ez a kifogás sem megalapozott. A továbbiakban az Önök tervezetének erényeként felhozza, hogy a majdani autonóm Székelyföldre vonatkozó koncepciójukat a négy „főkirálybíróságra” (Udvarhely, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy) építik, nyitva hagyva annak lehetőségét, „hogy akárcsak a történelmi múltban, a székek közigazgatási hatásköreit azok központjában lássák el, és ennek mibenlétéről már csak a székelyek dönthetnek”. Nyitva hagyják a lehetőséget? Miféle új kodifikációs találmány ez, Képviselő Úr? Nyilván, ha valamit a jogalkotó nem foglal bele a jogszabályba, az előtt még mindig nyitva maradhat a lehetőség. Ebbe a tengermélytől a csillagos égig minden belefér. Valójában Ön arról akarja elterelni a figyelmet, hogy az Önök tervezete a Nicolae Ceausescu megyésítése során létrehozott három megyére épül. Kényelmességből, konformizmusból Maros, Kovászna és Hargita megye együttesét nevezik Önök Székelyföldnek, amelyen belül a magyarság részaránya ma alig lépi túl az 50 százalékot, míg ez az arány az Ön által rosszabbnak ítélt tervezetben megjelölt közigazgatási határok között közel 75 százalék.
Tudomásul veszem, Képviselő Úr, hogy Ön négy „királybíróságra” hivatkozva, a majdani autonóm Székelyföld térképén látni sem akar Gyergyószéket, Kézdiszéket, Bardoc-Miklósvárszéket. Arra kérem viszont, hogy menjünk el együtt Gyergyóalfaluba, Ditróba, Vargyasra, Barótra, Kézdivásárhelyre, és ütköztessük ott az érveinket lakossági fórumokon, hadd legyen valóságos a közvita, és abban az érintettek is aktív szerepet tudjanak vállalni! Egy gondolatot fogok megosztani Önnel arról az Önök által sokat hangoztatott érvről, hogy azért jobb az Önök tervezete, mert egy „működő autonómia” statútumát másolták. Többen elmondták, beszéltem magam is részletekbe menően, hogy miért nem jó tájékozottság nélkül, ismeretek nélkül másolni. Most azt mondom el, ami ennél is fontosabb: Székelyföld autonómiáját a székely hagyományokra, a székelyek akaratára és az itteni valóságra kell építeni. Az a fajta outsider szemlélet, amely éppen ezt hagyja figyelmen kívül, s a messziről ideszakadtak értetlenségével mellőzi az itteni valóságot, és csak azért tart jobbnak valamilyen megoldást, mert az idegen, soha nem lesz győztes a székelyek körében.
Végezetül hadd mondjam el, találtam pozitívumot is a válaszában. Levelének záró soraiból az derül ki, hogy Ön is úgy gondolja, egyetlenegy, általánosan elfogadott autonómiastatútumra van szükség. Dolgozzunk ezen, hogy azt minél hamarabb a Székely Nemzeti Tanács elé, majd Románia parlamentje elé lehessen terjeszteni.
Üdvözlettel, Izsák Balázs
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómia márpedig nem ördögtől való (Interjú Tudor Sălăgean történésszel)
– Románia az idők folyamán több régióra oszlott. Ön szerint melyik volt a leghatékonyabb és legmegfelelőbb ilyen jellegű szerkezet?
– Románia történelmi régiói eltérő hagyományokkal rendelkeznek a közigazgatási-területi felosztást illetően. Havasalföld és Moldva megyékre, tartományokra oszlott, melyek – úgy tűnik – a falusi földközösségek és a völgyi kenézségek hagyománya alapján alakultak ki. Erdélyben is volt egy hasonló hagyomány, de 1000 után felváltották azt a magyar vármegyék, illetve a székely és szász székek. Erdélynek mindig is bonyolultabb közigazgatási rendszere volt, mint a többi régiónak, nagymértékben decentralizált rendszer volt. A hét vármegye: Bihar, Fehér, Hunyad, Kolozs, Doboka, Torda és Szolnok az erdélyi fejedelemnek voltak alárendelve, és Erdély nyugati részét foglalták el. Az említett hét vármegyéből négy a jelenlegi Kolozs megyét alkotja. A mostani Kolozs megye a fejedelmi fennhatóságnak alárendelt közigazgatási struktúra jelentős részét fedi le. Ebből a kezdeti helyzetből különféle közigazgatási reformok következtek, különösen a XVII. és a XVIII. században, hogy aztán az 1918-as egyesülés után megtörténjen a megyés közigazgatási-területi felosztás bevezetése, melyben a megyék kisebb-nagyobb mértékben megőrizték a régi szerkezetet. A korabeliek gyakran bírálták a két háború közötti közigazgatási rendszert, mert ezek a megyék nagyon kicsik voltak, és gazdaságilag nem mindig voltak fenntarthatóak, de átfogóbb reformot csak II. Károly király hajtott végre az 1938 és 1940 közötti királyi diktatúra idején, amikor tíz tartományra osztották Románia területét. A kimondottan a székely régió elrománosítása érdekében bevezetett másik különlegesség az volt, hogy a jelenlegi Kovászna megyét Sepsiszentgyörgy várossal együtt Argeş megyéhez csatolták. Ha összehasonlítjuk, a II. Károly bevezette reform eléggé hasonlít a fejlesztési régiókra vonatkozó jelenlegi javaslatra. Volt még néhány, a 40-es évek végén bevezetett felosztás, mely több módosítással 1968-ig működött. A jelenlegi közigazgatási felosztás 1968-ból való. A nagy régiók erős központok kialakulását segítik elő. Kolozs Régió működése alatt Kolozsvár megyei jogú város még nagyobb előnyre tett szert a környékbeli városokhoz képest.
– Jelenleg azt hangoztatják, hogy Kolozs megye egyesül majd Szilágy megyével, másrészt Kolozs több régióra osztásáról is szó van. Ön szerint melyik a jobb megoldás? – A több megyét magában foglaló felosztásokat frusztrálónak tartották a Tordához vagy Déshez hasonló városok lakói, melyek elvesztették a megyeszékhelyi státuszukat. Ezek a bizonyos mértékű gazdasági és kulturális fejlettséggel rendelkező városok igényt tarthattak volna ilyen státuszra. A történelemben nem volt még példa arra, ahogy most a megyét fel kívánnák osztani, de ez segíthetné az urbánus központok fejlődését, és van némi köze a megye történelmi múltjához is. Egyes közigazgatási egységek Gyalu volt uradalmát állítanák helyre. Egy másik területi egység a Gyalu és Torda közötti régi középkori út nyomvonalát állítja helyre. Ez a legrégebbi középkori épített út Erdélyben. Amennyiben megtartják a jelenleg létező községek egységét, akkor ez nem lenne ellentétes egy normális történelmi fejlődéssel. Ennek ellenére minél kevesebb egységnek kellene megmaradnia. A 19 egységből kb. tíz régiót kellene létrehozni.
– Az ország jelenlegi fejlődési szakaszában van még jelentőségük Románia régi történelmi régióinak? Mit számítanak még az olyan elnevezések, mint Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa, Bukovina, Erdély, Bánság?
– A köztük lévő kulturális különbségek eltörlésére rendszeresen felbukkant tendenciák ellenére továbbra is nagy jelentőségük van ezeknek a történelmi régióknak. Nem hiszem, hogy egyelőre kijelenthetnénk, nincs különbség Erdély, Moldva és Havasalföld között. Minden egyes történelmi régió jellegzetes identitása valószínűleg továbbra is megmarad, mert olyan régiókról beszélünk, melyek nagyon hosszú történelmi időszak alatt határozták meg ezt az identitást. Nem hiszem, hogy a román államnak feltétlenül az lenne a feladata, hogy megpróbálja erőszakkal eltörölni ezeket a regionális identitási különbségeket, sokkal inkább az összes régió minden szempontból kiegyensúlyozott fejlődését kellene biztosítania. Olyan regionális jellegzetességek is vannak, mint amilyen Bukovina vagy Máramaros esete, de ezek csak kisebb egységeket képviselnek. Ezeknek az egységeknek valószínűleg egy nagyobb struktúrába kellene bekerülniük, hogy könnyebben juthassanak forrásokhoz.
Amikor az ember létrehoz egy régiót, valószínűleg meg kell arról bizonyosodnia, hogy lakosainak van bizonyosfajta identitása. Nem tudom elképzelni, hogy Romániában lesznek majd olyanok, akik magukat északnyugatiaknak, vagy központiaknak fogják nevezni, továbbra is megmaradnak majd erdélyieknek, moldvaiaknak, bánságiaknak. Erdély vármegyéi nem rendelkeztek elejétől fogva egy jól szervezett struktúrával, hanem hódítási vármegyék voltak. Nem feltétlenül voltak a legjobb szervezési formák, de nem kell visszatérnünk a múltba, a kérdéses változatokhoz. Bármilyen közigazgatási szervezési formának figyelembe kell vennie minden egyes központ potenciálját. – Vannak történelmi bizonyítékok, miszerint Székelyföldnek olyan történelmi múltja volt, mely indokolná autonóm régió létrehozását?
– A dolgok eléggé egyszerűek. Az utóbbi 800 évben beszélhetünk Székelyföldről a kérdéses területen, az 1150–1200-as évek környéke óta. Székelyföldnek az utóbbi 800 évben több mint 600 évig volt autonóm területi státusza. Itt szintén az illető régió lakói által vállalt identitásról van szó. Amennyiben egy bizonyos tartomány lakói képesek történelmi bizonyítékokkal alátámasztani egy identitást, valamint kulturális és nyelvi különbségekkel rendelkeznek a szomszédos területekkel szemben, akkor számíthatunk arra, hogy még sokáig megmarad ez a Székelyföld újbóli létrehozására vonatkozó óhaj.
– Meg kellene adnunk a székelyeknek a kért autonómiát?
– Azt hiszem, itt azoknak az érvei is nagyon fontosak, akik támogatják Székelyföld autonómiáját, de az is számít, hogy Románia lakóinak többsége milyen mértékben fogad el egy ilyen lépést. Tekintettel arra, hogy az egyik fél részéről megvan a határozott akarat egy többé-kevésbé különleges státusz visszaszerzésére, azt hiszem, ezeknek a lakosoknak az óhaja megérdemelné a kérdés megvitatását, még ha nem is kötelező feltétlenül figyelembe venni.
– És mi van akkor, ha arra ébredünk, hogy az ezen a területen évszázadok óta élő szászok is követelni fogják az autonómiájukat? Nekik is meg kellene adnunk ezt a jogot? – Ha lenne elég szász Erdélyben, hogy többséget alkossanak egy bizonyos régióban, ami – sajnos – már nem így van, akkor valószínűleg ők is igényt formálhatnának egy ilyenfajta státuszra. Az Európai Unióban számos példa van a regionális autonómiára, és általában véve ezek nem veszélyeztették a kérdéses államok területi integritását.
– Hogyan nézne ki Erdély, ha a székelyek és a szászok elnyernék az autonómiájukat?
– A magyar közösségi kívánságok román társadalom általi elfogadásának mértéke az utóbbi húsz évben jelentős fejlődést mutatott. Ha 1990-ben valaki azt mondta volna, hogy autonómiát akar, nagyon kemény reakciókban lett volna része, 1989 előtt pedig le is tartóztatták volna. 1968 előtt a székelységnek volt autonómiája. A jelenlegi Maros, Kovászna és Hargita megye térségének Magyar Autonóm Tartomány volt a neve.
TIBERIU HRIHORCIUC
(Gazeta de Cluj)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tilos a felvonulás Marosvásárhelyen a székely szabadság napján
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást szervezzen a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig és tiltakozó megmozdulást tartson a prefektusi hivatal előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján.
Izsák Balázs elmondta, a polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta hozzájárulását. Az SZNT írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a – megítélése szerint – törvénytelen döntést, és maga is a törvényszékhez fordult a polgármesteri határozat érvénytelenítése céljával.
Az SZNT elnöke annak adott hangot, nem az a legfontosabb kérdés, hogy lesz-e felvonulás és tiltakozás a Székely szabadság napja elnevezésű marosvásárhelyi tömegmegmozduláson, szerinte a romániai demokrácia a tét.
MTI
Erdély.ma

Betiltották a felvonulást (Székely szabadság napja)
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást tartson a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig és tiltakozó megmozdulást rendezzen a prefektusi hivatal előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök tegnap Marosvásárhelyen. Izsák Balázs elmondta: a polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta hozzájárulását.
Az SZNT írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a törvénytelen döntést, és maga is a törvényszékhez fordult a dokumentum érvénytelenítéséért. Az SZNT elnöke úgy vélte: nem az a legfontosabb kérdés, hogy lesz-e felvonulás és tiltakozás a székely szabadság napján, hanem szerinte a romániai demokrácia a tét. Izsák Balázs elmondta, a polgármester a 2013-ban és 2014-ben tapasztalt rendbontásokra hivatkozva tiltotta be a felvonulást, de azt is közölte, hogy március 9. és 11. között a húsvétot megelőző böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen. Hozzátette: a 2013-as tömegmegmozdulással kapcsolatban a hatóságok semmilyen rendbontást nem jeleztek, a 2014-es kapcsán kiállított jegyzőkönyveket megtámadták a bíróságon, a perek még nem zárultak le.
Izsák Balázs nyomatékosította: a gyülekezési jogot biztosító román törvény szerint a tiltakozó megmozdulások nem engedélykötelesek, a jogszabály csupán bejelentési kötelezettséget ír elő. Hozzáfűzte: a hatóságnak csak akkor állna jogában betiltani egy tiltakozó megmozdulást, ha például arról lenne tudomása, hogy a tiltakozók államcsínyt készítenek elő. Arra is figyelmeztetett: a bukaresti kormány korábbi ígérete ellenére nem szervezett közvitát a regionális átalakítás kérdésében, és nem konzultált az érintett önkormányzatokkal a tervezett átalakításról. Megjegyezte: 45 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld régióhoz szeretne tartozni. Ezek a határozatok az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának napirendjére kerültek. A székely szabadság napja rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a régióátszervezésről szóló kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. Mind a 2013-as, mind a polgármester által szintén betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Égetővé válik a romakérdés rendezése
Nem elég stratégiákban gondolkodni
Nemrég az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arról döntött, hogy kétszázezer euró értékű kártérítést kell adjon a román állam annak a 27 szászrégeni (abafáji) romának, akikkel szemben a bíróság szerint atrocitásokat követtek el a hatóságok képviselői. Az történt ugyanis, hogy 2006.szeptember 7- én egy kocsmai összeszólalkozást követően tettlegességre került sor. Kivonult a rohamrendőrség és a csendőrség. A rend helyreállításakor 15 polgári személy és két rendőr sérült meg. 27-en beperelték az államot hivatali túlkapás miatt. Túl az eset jogi vetületein, a határozat ismét a közvélemény fókuszába állította a romák helyzetét, amelynek háttere nem annyira etnikai, mint inkább szociális, gazdasági és oktatási jellegű. Románia kormánya kidolgozott egy beilleszkedési stratégiát, ennek első lépéseként a Maros megyei prefektúra romaügyekkel foglalkozó irodája kimutatást készített a valós helyzetről. Az alábbiakban ezt ismertetjük. A felvetettekről Nagy Zsigmond alprefektussal beszélgettünk.
A megye közel fele roma
A kormány kidolgozta a romák társadalmi beilleszkedésének stratégiáját a 2012–2020-as időszakra, annak érdekében, hogy a konkrét programokra akár uniós pályázatok révén támogatást nyerjenek. Ennek első lépéseként a prefektúrákon létrehozták a romák kérdésével foglalkozó irodát (1221/2011-es kormányrendelet). Maros megyében 2013-ban jött létre ez az iroda, ahol három alkalmazott dolgozik, köztük a szaktanácsadó, Românu Ioan roma nemzetiségű jogász. Az említett osztály kormánystratégiai alkalmazásának első lépéseként tavaly augusztus 19. és szeptember 12. között felmérést készített a megyénkbeli romák helyzetéről. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Maros megyében 46.947-en vallották magukat romának, azaz az összlakosság (550.380) 8,52%-a. A prefektúra munkatársainak becslése szerint azonban jóval többen, mintegy 80-85.000-en vannak, ami a lakosság 47%-át is elérheti, ez derült ki az iroda alternatív felméréséből is. A felmérést készítők az említett időszakban 36, többségükben romák által lakott helységet látogattak meg. Ezek között hat város volt (Segesvár, Dicsőszentmárton, Marosludas, Nyárádtő, Szováta, Sármás). A következő községekbe jutottak el: Apold, Dános, Nádas, Nagyernye, Petele, Mikefalva, Marosugra, Kerelőszentpál, Maroskece, Sárpatak, Vajdaszentivány, Gernyeszeg, Déda, Mezőbánd, Mezősályi, Mezőpagocsa, Bonyha, Zágor, Csatófalva, Fehéregyháza, Ádámos, Vámosgálfalva, Bogács, Jedd, Csíkfalva, Mezőtóhát, Mezőzáh és Mezőméhes.
A látogatások során találkoztak a romák helyi képviselőivel, az önkormányzati képviselőkkel, és a cigánytelepeket is felkeresték. A tapasztalatokat tavaly év végén összesítették. Több nagyobb témakört vizsgáltak, mint az oktatás, egészségügy, lakhatósági feltételek, személyazonossági- ügyintézés.
Nincsenek iskolai közvetítők
Többek között megállapították, hogy ahol nincsen iskolai közvetítő, ott nagyobb az iskolakerülés, kevesebben íratják be gyerekeiket az alsóbb osztályokba. A roma hagyományok miatt leginkább a lányok kerülnek ki az iskolából, hiszen őket igen korán férjhez adják. Hogy némiképpen növeljék az iskolázottságot, szükség lenne bevezetni, kiterjeszteni az ún. "Második esély" oktatási programot, amelynek keretében sajátos körülmények között lehetővé tennék, hogy a tanterv szerinti oktatás mellett alapképzésben, vagy adott esetben akár szakmai képzésben részesítsék a romákat. Az iroda jelezte a főtanfelügyelőségnek, hogy a koordinálásával több helyen is szerveznének ilyen "tan-folyamokat". A szakhatóságtól azonban azt a választ kapták, hogy nincsen erre állami keret, így a programot csak pályázat alapján, uniós finanszírozással lehet fenntartani. Jelenleg ugyanis van már erre példa. Nyolc iskolában (Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Segesváron, Mezőbándon, Bonyhán, Sáromberkén, Dédán és Mezőzáhon) beindult ez a fajta oktatás, ehhez még társul az iskola utáni foglalkozás négy marosvásárhelyi és egy-egy szászrégeni, dicsőszentmártoni és gernyeszegi iskolában, ahol az órák után tanárok, tanítók felügyelete alatt végzik el házi feladataikat a roma diákok. Pozitív példaként említi a felmérés azokat a helységeket (Marosvásárhely, Szászrégen, Dicsőszentmárton, Marosludas, Mezőbánd, Héjjasfalva és Zágor), ahol hét iskolai mediátor dolgozik, akik elsősorban a romatelepeken keresik fel az iskolaköteles gyerekeket, szüleiket, és meggyőzik őket az oktatás fontosságáról. Még 14 településen kellene ilyen alkalmazottakat foglalkoztatni – vonták le a felmérés egyik következtetését. Erre azonban sem személyzet, sem pénz. Összesen 22 roma nemzetiségű tanügyi alkalmazott dolgozik a megyében, tevékenységük megkönnyíti a kapcsolattartást a közösséggel. Az említett iskolai közvetítők is a szászrégeni FAER Alapítvány által működtetett program révén fejthetik ki tevékenységeiket. Annál a 14 iskolánál, amelynek körzetében dolgoznak a mediátorok, érezhetően megnőtt a romák iskolalátogatottsága.
Ugyancsak uniós támogatással három településen (Szászrégen, Marosludas és Nagyernye) sikerült beindítani olyan oktatási központokat, ahova elsősorban a városban kolduló gyerekeket gyűjtik be. Itt étkezést biztosítanak és oktatási tevékenységeket is szerveznek.
Szerencsésnek mondható, hogy ahol a romák neoprotestáns vallásokat (adventisták, baptisták, pünkösdisták) gyakorolnak, ott csökkent a bűnözés, jobban együttműködnek a helyhatóságokkal, és a gyerekeket is járatják iskolába.
Az oktatási közvetítők mellett a megyénkbeli roma közösségeket 38 egészségügyi alkalmazott is látogatja, a lakosságot elsősorban az alapvető higiéniai szabályok betartására ösztönzik. Ugyanakkor nemkormányzati szervezetek támogatásával sikerült például Bonyhán a gyerekeket védőoltásban részesíteni, Dánoson és Nádason a nőknek különböző fogamzásgátló módszereket ismertettek a nem kívánt gyarapodás csökkentése érdekében.
Lakáshelyzet, személyi nyilvántartás
Lakáshelyzetük rendezésével is gondok vannak, ugyanis a különböző romatelepeken törvénytelenül felhúzott viskókban túlzsúfolva élnek a cigányok. Vannak olyan telepek – mint a marosvásárhelyi Hidegvölgyben, vagy Ludason, Gernyeszegen, Mezőzáhon, Petelén, Sárpatakon –, ahol két, három helyiségből álló épületben 20-25-en is meghúzódnak. Azok a polgármesteri hivatalok, ahova a romák személyazonossági igazolvány kibocsátásáért fordulnak, operatívan, a megyei lakosság-nyilvántartó hivatallal közösen, a romák irodájának segítségével igyekeznek segíteni a kérvényezőkön. Több településen (pl. Dicső-szentmárton, Nyárádszereda, Szászrégen), ahol működnek a kirendeltségek, jelentősen nőtt a személyazonossági igazolvánnyal rendelkező romák száma.
A prefektúra romairodája beindított egy programot, amelyet hazai kormányprogram támogat, s ezáltal Dédán és Mezőzáhon 150 romának telekeltetik a házát és az udvarát. Előkészület alatt áll a telekelésre vonatkozó törvénytervezet, amely a 2015–2020-as időszakban lehetővé teszi majd az ingatlanok rendezését. Vannak olyan települések, mint Apold, Kerelőszentpál, Bogács és Mezősármás, ahol a polgármesteri hivatalok telkeket bocsátottak a romák rendelkezésére, ahova rendezett körülmények között házat építhettek maguknak. Nagy gondot jelent azonban a közművek használati díjának a törlesztése. Ugyanis nagyon sok cigánynak óriási állami adósságai vannak. Ezek elsősorban a bírságokból (tűzifa, mezőgazdasági termények lopása és közlekedési kihágások) gyűltek össze.
Több településen a polgármesteri hivatalok állják a villany- és gázfogyasztási költségeket, illetve a vízhasználati díjat (Dicsőszentmárton, Radnót, Szászrégen). Van ahol nemkormányzati szervezetek is bekapcsolódtak a szociális támogatásba, mint a dicsőszentmártoni Buckner, a marosvásárhelyi Alpha Transilvana, vagy akár a már említett szászrégeni FAER Alapítvány. Vannak szociális és kifejezetten a romák helyzetén javító uniós pályázatok, azonban a polgármesteri hivatalokban nincsenek pályázatíró szakértők.
Fokozottabb társadalmi felelősségvállalást!
A felmérést követően a prefektúra romákkal foglalkozó irodája tárgyalásokat folytatott a főtanfelügyelőséggel az iskolai közvetítők ügyében, a közegészségügyi hatósággal egyes oktató-nevelő programok kezdeményezéséért, kivitelezéséért, felvették a kapcsolatot több, romákkal foglalkozó civil szervezettel, a hatóságokat pedig arra kérték, hogy alakítsák meg a romák problémáit kezelő helyi akciócsoportokat, s ahol lehetőség van, ott alkalmazzanak egy romaszakértőt, aki követi a kormány stratégiájának a gyakorlatba ültetését.
Nagy Zsigmond alprefektus kifejtette, a romakérdések megoldására nem elég stratégiákban gondolkodni, hanem olyan konkrét programokat kell kidolgozni, amelyeket akár uniós támogatással kivitelezhetnek. Erre van már példa, hiszen ezeket is felsorolta a kimutatás, de jóval többet tehet a társadalom ezen a téren. Még a kormány meghirdetett stratégiája előtt tettek lépéseket a Maros megyei önkormányzatok. Nyárádszeredában és Jedden is rendezték egyes romák tulajdonjogi viszonyát, személyazonossági iratait, és ez elindított egy folyamatot. Zágorban kifejezetten jó a polgármesteri hivatal és a roma közösség közötti kapcsolat, mert sikerült elintézni, hogy sokan közülük Németországba járjanak idénymunkára. És ezt meg is hálálják azáltal, hogy igyekeznek beilleszkedni. Marosbogáton és Apoldon is az egyházak és nemkormányzati szervezetek közösen vesznek részt a szociális-oktatási gondok rendezésében. Vannak olyan önkormányzatok (Mezőbánd, Szászbogács, Alsóbölkény, Görgényszentimre, Szásznádas és Marosfelfalu), ahol romani (cigány) nyelven lehet a helyhatósághoz fordulni.
Nagy Zsigmond a Marosi Unitárius Egyházkör felügyelő gondnokaként, zsinati tagként, illetve a jogügyi bizottság elnökeként kifejtette, hogy nemcsak a neoprotestáns egyházak kellene befogadják a romákat, hanem, főleg vidéken, a szórványtelepüléseken a történelmi erdélyi egyházaknak is nyitniuk kell. Konkrétan: elmehetnének a lelkészek a roma közösségekbe, és bevonhatnák őket az egyházi programokba. Nem etnikai megközelítésből kellene kezelni a romakérdést, hanem elsősorban szociális, oktatási és egészségügyi-nevelési jelleggel, irányból. Akár a lelkészek is személyes példájukkal kínálhatnának megoldást az egész közösségnek. S ez nem is annyira anyagiaktól függ, hanem hozzáállás kérdése. Mert a roma közösség részéről megvan ez az igény, de az egyházak nem minden esetben viszonyulnak hozzájuk pozitívan, sőt elutasítják, elzárkóznak előlük.
A gazdasági okok – megelőzés, nem tűzoltás
Az esetek többségében a romák nem hibásak azért, hogy ilyen helyzetbe kerültek – fejtette ki az alprefektus. Ha az utóbbi 25 év társadalmi, gazdasági változásait elemezzük, megállapíthatjuk, hogy ez a közösség képtelen volt alkalmazkodni. Gondoljuk el, 1989 előtt a romák nagy része építkezéseken, a kollektív gazdaságban dolgozott. A rendszerváltást követően csődbe mentek a nagyvállalatok, megszűntek a kollektív gazdaságok, és így azok is, akik a minimális jövedelmet munkával szerezték meg, állás nélkül maradtak. Mivel alacsonyan képzettek, már nem feleltek meg az új munkapiaci elvárásoknak. Aztán úgy felgyorsult az élet, hogy a társadalomnak egyszerűen nem volt ideje velük foglalkozni. A középiskolát (egyetemet) végzettek is nehezen kaptak munkahelyet, hát még a szakképzetlen kategória! Persze van szociális segély, integrálási programok, de ameddig az önkormányzatok nem ösztönzik őket arra, hogy legalább a nyolc osztályt elvégezzék, és utána olyan szakmát tanuljanak, mint az építői, vagy autószerelő-bádogos, amire volna igény, addig egy helyben topogunk. Aztán meg ott van a nagy népszaporulat, ami szintén növeli a szegénységet, hiszen a gyerekeket gondozni kell, ellátni, mert ugye "sok gyerek szegénység", s ez így is van. Ezen a téren is többet lehetne tenni azokkal a felvilágosító programokkal, amelyekre a kimutatás is utalt.
Sok függ attól is, hogy a roma közösség miként neveli ki saját értelmiségi rétegét, amely az új társadalmi helyzetben elvállalja a vezető szerepet. A rossz tapasztalat az, hogy a "kiemelkedett" roma értelmiségeik többnyire nem akarják vállalni az identitásukat, elhatárolódnak a közösségtől, holott ők kellene legyenek a pozitív példák, a húzóerő. Ezen a mentalitáson is változtatni kellene, mint ahogy a társadalom is érzékenyebben oda kellene figyeljen az említett gondokra, jelenségekre, mert lassan nem csak a roma közösséget érintik. És az abafáji esetből kiindulva, egyik fél részéről sem az erőszakos beavatkozás, a tűzoltás a megoldás, hanem az említett okok feltárása, orvoslása. Ha nem kezdünk ezekkel idejében foglalkozni, oda jutunk, hogy mind az állami, mind a helyi közösségek képességeit meghaladják ezek a kérdések, amelyek a radikalizálódott társadalomban veszélyes precedenst teremthetnek, mint például az említett konfliktus. Mindennél fontosabb a megelőzés! – összegzett az alprefektus.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Székely szabadság napja: ismét betiltották a felvonulást
Az előző évhez hasonlóan Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere ismét megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást szervezzen a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig, és tiltakozó megmozdulást tartson a prefektúra előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. A polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta hozzájárulását.
A rendezvény ötletgazdája írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a – megítélése szerint – törvénytelen döntést, ám maga is a törvényszékhez fordult a dokumentum érvénytelenítése céljával.
Izsák Balázs rámutatott: a polgármesteri hivatal „indoklásában az 1991-es keltezésű 60-as törvény nem létező cikkelyeire, valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva” próbálja megtiltani a székely szabadság napján tervezett felvonulást.
„Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre, valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozik. Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezés esetében nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomós okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyi perek pedig még folyamatban vannak” – mutatott rá Izsák Balázs, aki szerint a polgármester döntése „a román demokrácia általános állapotát mutatja”.
Az SZNT-elnök egyébként furcsának találja azt is, hogy Florea polgármester közölte, március 9. és 11. között a húsvétot megelőző böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen.
Izsák meghívta Floreát is
Izsák – aki bevallása szerint a tavalyi tiltás ellenére is meglepődött Florea lépésén – úgy véli, a decentralizáció és a regionalizáció ügye nem etnikai kérdés, hanem közös érdek. „Ezelőtt két évvel úgy tűnt, a polgármester úr is megértette, mindannyiunk célja, hogy Marosvásárhely legyen a régió központja. Egy múlt heti személyes beszélgetés alkalmából meg is hívtam Floreát a március 10-ei eseményre, ő viszont elutasította, mondván, ennek még nem érkezett el az ideje. Szerintem ez akkor jön el, amikor román és magyar közéleti személyiségek úgy érzik, itt az ideje” – fogalmazott Izsák Balázs.
Arra is figyelmeztetett, hogy a kormány korábbi ígérete ellenére nem szervezett közvitát a regionális átalakítás kérdésében, és nem konzultált az érintett önkormányzatokkal a tervezett átalakításról. Megjegyezte: 45 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld régióhoz szeretne tartozni. Ezek a határozatok az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a napirendjére kerültek.
Mossa kezeit a prefektus
Lucian Goga prefektus érdeklődésünkre elmondta, nem kíván beavatkozni az SZNT és a városháza közötti konfliktusba. A kormánymegbízott rámutatott: a hatályos törvények értelmében az ügy nem tartozik a prefektusi hivatal hatáskörébe, a döntési jog az igazságszolgáltatást illeti meg.
A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést.
A polgármesteri hivatal az elmúlt évben sem engedélyezte a résztvevők felvonulását, ennek ellenére a több ezren a járdán haladva tette meg az utat a prefektúráig. Bár a helyi csendőrség szerint csak kisebb rendbontások történtek a megmozduláson, a hatóság később súlyos pénzbírsággal sújtotta a rendezvény szervezőit és egyes résztvevőit. Többek közt egy olyan személy is bírságot kapott, aki ott sem volt a marosvásárhelyi rendezvényen.
A tavalyi felvonulást követően a belügyminisztérium közölte, hogy négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába. Ugyancsak egy évre kitiltották Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját, Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját pedig öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánították. A négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.
Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elárverezik az ortodoxok egy görög katolikus közösség templomát
A görög katolikus egyház kásvai közössége 13 évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát. Egy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva falu görög katolikus templomát, parókiáját és a hozzájuk tartozó telket – hívta fel a figyelmet Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga emberi jogi szervezet társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az 1858-ban épített templom kikiáltási ára 810 ezer lej„ a parókiáé és a hozzá tartozó teleké pedig 90 ezer lej lesz a jövő hét keddjére meghirdetett árverésen. A törvényszéki végrehajtó azt az összeget próbálja ekképpen behajtani, amelyikkel – egy bírósági ítélet szerint – a helyi görög katolikus közösség tartozik a helyi ortodox közösségnek azokért az átalakításokért, amelyeket az államosítás óta az épületeken végeztek.
Amint a Pro Europa Liga közleménye felidézi, a romániai görög katolikus egyházat 1948-ban betiltotta a kommunista hatalom, vagyonát az ortodox egyháznak adta. Az 1992-ben újraalakult kásvai görög katolikus közösség 13 évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát. Az ortodox egyház ugyanis peres úton követelte az épületekben elvégzett átalakítások ellenértékét, és a bíróság el is ismerte a követelés nagyobb részének a jogosságát. A bíróság egy olyan, 498 négyzetméteres falfestménynek az árát is jogos követelésnek fogadta el, amelyet 1998-ban a görög katolikus egyház tiltakozása ellenére festetett az ortodox egyház a per tárgyát képező templom falára.
A Pro Európa Liga a görög katolikus közösség elleni rendszeressé vált diszkrimináció újabb eseteként mutatta be a történetet. Úgy vélte, a görög katolikus egyház jogkövetelésének a meghiúsítása új szakaszba érkezett. Az erdélyi egyházat számára kifizethetetlen kártérítés megállapításával sodorják abba a helyzetbe, hogy ne vehesse birtokba a visszaszolgáltatott javait. MTI
Erdély.ma