A Kárpát-medence területén a hitleri és a sztálini egyházüldözés alatt rabságba vetett mintegy ezer pap, valamint a más módon meghurcolt több ezer szerzetes, apáca és hívő emlékére tartottak koncelebrációs szentmisét máj. 1-jén Budapesten, a Mátyás-templomban. A szertartást Regőczy István atya vezette. Az eseményt egy papi csoport kezdeményezte Rabpap Szolidaritás elnevezéssel. A Rabpap Szolidaritás által megfogalmazott írásos tájékoztató szerint az egykor meghurcolt kárpát-medencei papokat, akik közül ma már csak negyvenen élnek, más helyszínek mellett Kistarcsán, Márianosztrán, Recsken, a budapesti Markó utcában, Erdélyben Szamosújváron, a délvidéken Boribányán tartották fogva a börtönökben, koncentrációs lágerekben. A vértanúk közül sokaknak - így az egyház akkori főpapjának, Mindszenty József bíborosnak - az elmúlt tíz év alatt egyetlen szobrot, emlékművet sem állítottak. Tájékoztatójukban magyar holokausztnak nevezik a meghurcoltak tudatosan vállalt áldozatát, és felszólítanak arra, hogy emléküket ne hagyjuk feledésbe menni. A szentmisén II. János Pál pápa üdvözletét Keglevich István atya olvasta fel. /Szentmise a meghurcolt papokért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 2./

"A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította nemrég a magyar Országgyűlés február 26-át. A szocialisták mérsékelt hangnemben szóltak, egyedül Nagy Sándor parlamenti frakcióvezető adott hangot döbbenetének az ülésen elhangzott két felszólalás eszmeiségét illetően. A felszólalók - s ezt maga Nagy Sándor is elismeri - személyes fájdalmuk okán és jogán tettek "szélsőséges" kijelentéseket, de a képviselő elvárja, hogy a jelen lévő köztársasági elnök, Mádl Ferenc nyilvánosan határolja el magát a mai magyar társadalom békéjét háborító kijelentésektől. Hogy ez megtörténik-e, nem tudhatom. Thürmer Gyula, a kommunista hagyományokat nyíltan fölvállaló Munkáspárt vezetője már veszélyesnek és haszontalannak ítélte az emléknap deklarálását. Érdemes mégis továbbgondolni a történteket. Először is: miért beszélnek "diktatúrákról"? Az első fejezet 1919-re vonatkozik, amikor a Károlyi-féle fiatal demokratikus köztársaságot átjátszották Kun Béla nemzetidegen bolsevista diktatúrájának, s a Lenin-fiúk, Szamuely Tibor véreskezű komisszárjai kímélet nélkül gyilkolásztak szerte az országban, s áldozataik között volt ex-miniszterelnök, nemzethű, nemzetféltő értelmiségi, egyszerű munkás és parasztember, írta Magyari Lajos, hozzátéve, hogy nem lehet megfeledkezni az "ellentételezésről" sem, Prónay, Héjjas és Ostemburg keretlegényeinek atrocitásairól. Azokra sincs mentség. A második, a hosszú "felvonás" 1945-ben kezdődött, amikor a kommunista párt, miután kiirtotta, letaglózta politikai ellenfeleit, korábbi koalíciós partnereit, a szociáldemokratákat, a kisgazdákat, rövid úton lehetséges kommunista riválisaival is leszámolt, Rajk László, Sólyom tábornok a legismertebbek közülük. Többet pisszenés sem lehetett az országban, mert az ellenvélemény a gyűjtőfogházba, Vácra, Márianosztrára, Recskre vezetett. Vagy a bitófára. Fortélyos félelem igazgatott az országban - mint mindenütt a "béketáborban" - egészen ötvenhat őszéig, a forradalomig. Következett a megtorlás. Igenis emlékezni kell, hangsúlyozta Magyari, méltósággal, önvizsgálattal, a nemzeti megbékélés egyedül méltóságos szándékával. /Magyari Lajos: Kell-e emlékezni? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./"

Vetró B. András szobrász kézdivásárhelyi műtermében dr. Rákossy Árpád, egyszer koncepciós perben, másodszor 1956-os ,,politikai bűnbeesés” miatt elítélt kétszeres jogászdoktor portrészobra készül.  A szobrászművész több alkotása áll már köztereken.  Többszöri felhívás ellenére egyetlen jogász, bíró, ügyvéd sem ajánlott fel egy árva garast sem a Rákossy-szoborra. 1956 felől nézvést a magyarság majdnem mártírsorsú férfiembere, aki az igazság és a magyarság szolgálatáért feláldozta életét, akinek a hátába a márianosztrai börtönben krisztusi keresztet hasítottak.  Vannak viszont – nem jogászok -, akik úgy vélik: ,,miért magyarkodott annyit!?” Többek között egy Chicagóban élő felsőcsernátoni, egy kézdivásárhelyi nyugdíjas tanító adományozott a szoborra. – Rákossy Árpád az 1956-os forradalomban való részvételéért elítélt jogászok legjelesebbike. 1941-1947 között Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is ,,szolgált”. /(S. L.): Vetró. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

Székkutason ikerkopjafákat állítottak a Rákosi korszakban halálra ítélt és kivégzett két fiatal tanyasi férfiú emlékére. A kopjafákat nem valami közület, alapítvány vagy hivatal állította, hanem Rostás János, a két mártírral együtt halálra ítélt falusi ember, aki 1950-ben még fiatal legény volt. Büntetését életfogytiglanira mérsékelték, és tízévi fegyház után szabadult. Megjárta a szegedi Csillagbörtönt, Márianosztrát. A magyarországi Fehér Gárda-monstrumper kevésbé ismert. Megjelent egy vaskos kötet, amely a periratokat is tartalmazza. A Fehér Gárda az ‘50-es években az egész országot behálózó szervezkedés volt, amelynek az a különlegessége, hogy főleg falusi emberek kapcsolódtak be az ellenállási mozgalomba. A beszolgáltatások, padlásseprések, letartóztatások, az osztályharc brutalitása és igazságtalansága-embertelensége hajszolta az embereket a mozgalom felé, akik, az amerikaiak segítségében reménykedtek. A mozgalmat, még mielőtt tagjai valamit is cselekedhettek volna, a beépülő ávósok felgöngyölítették, a résztvevők többségét azonosították, és a hatósággal lekapcsoltatták. A két, Hódmezővásárhely környéki halálra ítélt a fő szervezők közé tartozott, a mozgalom első emberei voltak. A szervezkedésben részt vevők nem is ismerték egymást, csak azt a négy-öt főből álló szűkebb kört, akiket beszerveztek, s akik a maguk során újabb tagokat toboroztak. Jellemző a Fehér Gárda megnevezés is, amely a bolsevizmussal szembeszegülő oroszországi polgárháborúra utal. Rostás János szabadulása után Budapesten telepedett le, mert vidéken, lévén büntetett előéletű, sehol sem kapott munkát, a ‘90-es rendszerváltoztatás után kezdett hazajárni Székkutasra, ahonnan valamikor elhurcolták. Gazdálkodott, olajütő malmot létesített, amelyet egészsége megromlása miatt kellett eladnia. Elhatározta, hogy a két egykori mártírnak saját költségén állít emléket Székkutason. Rostás János a szegedi klinikán találta meg azokat a dokumentumokat, amelyek szerint a kivégzettek tetemét átadták az egyetemi klinikának, ahol a holttesteket feldarabolták, és kukákba rakva klinikai maradványként a megsemmisítő helyre szállították. Idén március 15-én volt az ikerkopjafák ünnepélyes avatása. Beszédet mondott Lázár János országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, Rostás János és a kopjafa készítője, a sepsiszentgyörgyi származású Balázs Antal /akit Kopjás Antinak hívnak/ is szólott az egybegyűltekhez. Rostás János elmondta, hogy Székkutas önkormányzatának javasolta: a jelenlegi Kun Béla és a Ságvári Endre utcanevek helyett a kommunizmus ellen fellépő és mártíriumot szenvedő két ellenálló kapjon utcanevet. A szocialista többségű tanács kezdetben egyetértett a javaslattal, de utólag egy férfi és egy nő aláírásgyűjtésbe kezdett az utcanevek megőrzése érdekében. Többek között arra hivatkoztak, hogy az utcanévváltoztatás ,,időbe és pénzbe” kerül. Amikor Lázár János polgármester felajánlotta, hogy a hivatal illetékes személyzetét az akció befejezéséig kirendeli a helyszínre, és hogy a személyi iratok kicserélésének költségeit magára vállalja az önkormányzat, a székkutasiaknak ezt a csoportját ezzel sem győzte meg. Így állt elő az a helyzet, hogy Székkutason két, virágkoszorúkkal körülbástyázott kopjafa őrködik a Rákosi-korszak két mártírjának emléke fölött, s ugyanott bolsevistákat idézik az utcanévtáblák. /Sylvester Lajos: Háromszéki kopják Székkutason (mártírok és gyilkosok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

V. Erdős László honvédezredes a Nyugati Magyarság júniusi számában terjedelmes összeállításban emlékezett meg a méltatlanul megtagadott honvédtábornokokról, köztük Dálnoki Veress Lajos vezérezredesről, Dálnoki Miklós Béla vezérezredesről, Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredesről, akiket a megszállók és a kommunista hatalom bosszúhadjárata elért, és koholt koncepciós perek alapján elítélt és bebörtönzött, egyeseket közülük emigrációba kényszerített. Erdős László történelmi panorámát rajzolt Dálnok históriai küldötteiről: ,,Ritka az a falu Háromszéken, amely annyi jelentős szülöttel és innen elszármazott személyiséggel büszkélkedhetne, mint éppen Dálnok. Soroljuk: Dálnoki Veress Demeter (XVIII. század) egyházi író, dálnoki Veress Gerzson, XVII. századi kuruc költő, történetíró, s. Nagy Mihály (1612–1648) és d. Nagy Lőrincz (1614–1661), kolozsvári unitárius gimnáziumi tanárok, előbbi teológiai író, utóbbi héber filológus. Itt született Földes Géza (1857–1937) pedagógus, újságíró, szerkesztő, Darkó Jenő (1880–1940) bizantinológus, szerkesztő, az MTA tagja, Kozma Dénes (1875–1925), a magyar mezőgazdasági irodalom úttörője, Hadnagy Albert (1901–1967) levéltári igazgató. Idevalósi családból származtak, és Dálnokhoz kötődtek az író és költő Gaál József (1811–1866), valamint két neves magyar hadtörténeti személyiség, két vezérezredes: dálnoki Veress Lajos (1889–1976), az 1944-ben Erdélyben harcoló 2. magyar hadsereg parancsnoka, hadtörténeti író és dálnoki Miklós Béla (1890–1948) 1944-ben a Kárpátokban harcoló I. magyar hadsereg parancsnoka, Magyarország ideiglenes miniszterelnöke 1944–45-ben. ” Erdős László a felsoroláshoz hozzátoldotta Veress Dánielt és Veress Gerzsont is. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes /sz. Sepsiszentgyörgy, 1899. okt. 6./ elvégezte a Ludovika Akadémiát. 1942-ben a szovjet elleni nyári hadműveletekben a 2. magyar hadsereg páncélos hadosztályának parancsnoka. 1944. március 19-én, a német megszállás hírére mozgósított, majd Horthy Miklós csapdába csalását és a német túlerőt látva visszavonta a parancsot. 1944. augusztus 1-jével vezérezredessé léptették elő, és az Észak-Erdélyben állomásozó 2. magyar hadsereg parancsnoka. Horthy Miklós az október 15-i kiugrási kísérlet előtt akadályoztatása esetére a helyettesévé, ,,homo regiusszá” nevezte ki. A kormányzói proklamáció után kiadta a parancsot a visszavonulásra, de a németek letartóztatták, és átadták a nyilas hatóságoknak. A hadbíróság 15 évi fegyházra ítélte, Sopronkőhidán őrizték. 1945. március 28-án őreivel együtt megszökött, de a szovjetek elfogták, és 1946 januárjáig a kiskőrösi szovjet internálótáborban tartották fogva. Szabadulása után igazolták, de a Magyar Kommunista Párt megakadályozta kinevezését a Honvédelmi Minisztériumba, s 1946-ban nyugdíjazták. 1947-ben őrizetbe vették, és köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával első fokon halálra, majd másodfokon kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956. október 28-án a szabadságharcosok szabadították ki Márianosztráról. November 3-án elhagyta az országot, és Londonban telepedett le. 1976. március 29-én halt meg. Donáth György, félig erdélyi gyökerű, maga is híres katonacsalád sarja, a koncepciós perekben halálra ítélt konok székely a Horthy-rendszer visszaállításának megkísérlésével vádoltan az utolsó szó jogán, miután kijelentette, hogy semmiféle földi igazságszolgáltatási fórumhoz nem fog kegyelemért folyamodni, ezt mondta: ,,Dálnoki Veress Lajos vezérezredes volt az, aki 1944. márciusban hadtestét mozgósította, Veress vezérezredes volt az, aki kétszázezer embernek olyan intézkedést adott, amelynek következtében a németek súlyos vereséget szenvedtek. Ő volt az, aki a kormányzói hadparancsot végrehajtotta. ” – Donáth szerint az egész demokratikus rend jogforrásának egyik megalkotója mégsem lehetett ilyen vád fő hordozója. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes elítélése példa arra, hogy a magyarországi kommunista rezsim miként ítélte halálra, záratta börtönbe és pusztította el, miként kényszerítette a magyarság legjobbjait emigrációba. /Sylvester Lajos: Méltatlanul megtagadott honvédtábornokok (Koholt koncepciós perek nyomában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

Emlékezzünk a kommunizmus bűneire és áldozataira
A XX. század fantasztikus tudományos és technikai felfedezései egy új, boldog és reményteljes jövőt ígértek, de két véres háború és két szörnyű ideológia az öldöklések és téboly korszakát zúdították a világra.
Magyarországon minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját.
Eggyel több a szomorú emléknapok száma, hiszen január 27-e (Auschwitz felszabadítása) Holokauszt Emléknap, de a szomorú emléknapokhoz sorolnám a mi október 6-ánkat is, és ez folytatódhatna tovább, hiszen történelmünk világviszonylatban is telve gyásznapokkal. Ezek az emléknapok valójában emlékeztető napok, hiszen tulajdonképpeni céljuk, hogy a szomorú események soha ne ismétlődjenek meg. Próbálkozunk, igyekszünk, de sajnos ezek a megemlékezések sem segítenek eléggé, a történelem egyelőre ismétli magát, a gonoszkodás tovább folyik.
A nácik által elindított borzalmas háború, és az „alacsonyrendűek” ritkítása, 12 év alatt legalább 50 millió áldozatot követelt, de a szám valószínű nem reális, ennél többen pusztultak el. A 73 évig tartó kommunista diktatúra áldozatainak számát száz millióra becsülik, de a statisztika itt is valószínűleg pontatlan. Már abba is szörnyű belegondolni, hogy ahogy ma – a tőke birodalmában – milliárdokkal dobálózunk, úgy labdázunk a sötét múlt emberáldozatainak statisztikai adataival is, hiszen újabb és újabb adatok feltárása után, még ezer, még millió áldozat kerül a listára. A Szovjet birodalom felbomlása után „felszabadult” kelet-európai országok különböző módon viszonyultak múltjukhoz. Sokan még a rendszerváltás tényét is megkérdőjelezik, hiszen a szovjet hegemóniától megszabadult legtöbb országban, bár az egypártrendszert átalakították, a volt kommunista nómenklatúrát megtartották, akik különböző „pártszínekben” még most, húsz év után is jelen vannak ezen országok vezetésében. A régi kommunista bűnök feltárása, a bűnösök felelősségre vonása, az elszámoltatás a legtöbb országban elmaradt, de ezt sokan még ma is megtennék, még ha kissé késve is. Ne felejtsük el azonban, hogy ma már tettesek és áldozatok gyermekei, unokái egymás mellett dolgoznak, és együtt néznek szembe a jelen és a jövő nehéz kérdéseivel.
A magyarok a konzervatív kormány idejében, 2000 júniusában jelölték meg február 25-ét emléknapnak, Kovács Béla kisgazdapárti politikus letartóztatásának és Szovjetunióba hurcolásának emlékére. Igen, bőven van mire emlékezni!! A hírhedt recski kényszermunkatábor, a váci börtön, Kistarcsa, Márianosztra sok ezer ártatlan magyarnak volt meghurcoltatási és kínzási helye. Az Andrássy út 60. szám alatti neoreneszánsz palota, egykor a nyilasok Hűség Háza, majd ÁVO és ÁVH székház, 1944 és 1956 között az állami terror központja volt. Tíz éve, 2002 februárja óta Terror Háza Múzeum, minden, már érett magyar fiatalnak legalább egyszer meg kellene látogatnia.
A szomorú magyar múltnál talán még tragikusabb a kommunisták romániai terrorja. „A kommunizmus fekete könyve” francia kiadásban jelent meg 1997-ben, de csakhamar minden európai nyelvre lefordították, Bukarestben 1998-ban már kapható volt. A könyv harmadik része foglalkozik Kelet-Európával, de eléggé hiányos, egy román kiegészítést már készítettek, de további kutatói munkára még nagy szükség volna.
1945. március 6-án lépett a Gróza-kormány hivatalba, és innen lehet számítani a román kommunisták terrorjának kezdetét, ami megszakítás nélkül 1989 decemberéig tartott. Már a sokak által „felmagasztalt”, „magyar barát”, Gróza alatt elkezdődtek a tisztogatások, 1945 augusztusáig sok ezer letartóztatást hajtottak végre, elsősorban a történelmi pártok soraiból. Mihály király távozása után felgyorsult a hajtóvadászat a kommunista rendszer ellenségei után, Georghiu–Dej felállította a hírhedt szekuritáte hálózatát, és politikai foglyokkal elkezdte építtetni a Duna–Fekete-tenger csatornát, amelyet a román polgárság temetőjének szánták. („Un mormant al burgheziei româneşti”.)
Jelen publicisztika nem teszi lehetővé a román kommunisták gaztetteinek a felsorolását, megnyugtató, hogy erről már sokat írtak, és remélhetőleg még sok, eddig elhallgatott anyag is a nyilvánosság elé kerül. Mert a mai fiatal román nemzedéknek meg kell ismernie múltját, annak szépségeivel, dicsőségével, de sötétségével és gyalázatos tetteivel is.
Románia, a többi szomszédos állammal, ma nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, de legalább megadatott, hogy mindenki megmondhatja véleményét anélkül, hogy az államvédelem lakatot tegyen a szájára: oda utazhat ahova akar, tiltakozhat a kormány intézkedései ellen, és nem vetik börtönbe politikai hovatartozása miatt. Ezt ma meg kell becsülni, de igazán értékelni csak akkor tudjuk, ha nem felejtjük a közelmúltat. Ha nem feledjük a Duna-csatorna rabszolgáit, Jilava földbe vágott celláit, Nagyenyedet, Szamosújvárt, ahol ártatlan rabok töltöttek hosszú-hosszú éveket, évtizedeket; a piteşti „átnevelési” programot, ahol fiatal értelmiségi rabok ördögi kegyetlenséggel igyekeztek fogolytársaikat „jobb belátásra” bírni, és meggyőzni őket a kommunizmus felsőbbrendűségéről. És még sorolhatnám!
A kommunista ideológia a megvalósulás érdekében ölt, pusztított, a cél érdekében milliók szenvedtek, egész népcsoportok tűntek el, társadalmi osztályokat megsemmisítettek. Hála a Mindenhatónak, ez a hamis ideológia nem győzedelmeskedett.
Ha egy ember valahol meghal, sírnak a hozzátartozók, barátok; ha egy ember valahol gyilkol, hosszú hónapok pereskedése következik, aztán az ítélet súlyos, vagy néha elnéző. A téves eszmék, ideológiák milliós áldozatait még igazán megsiratni sem tudjuk – annyi könny nem is létezik –, pereskedésre is csak részlegesen került sor, a bosszú nem hoz megoldást. Maradnak az emléknapok és az állandó figyelmeztetés: soha többet!
Végezetül csak annyit, hogy Romániában még élnek a terror áldozatai. Nincsenek már sokan, és a legtöbbjük nagyon idős. Egy 2009/221-es törvény előírja a volt politikai foglyok kárpótlását, ezt más – volt szocialista – országokban már végrehajtották, a románok itt is késlekednek. Az idő telik, sokan még reménykednek!
Hollai Hehs Ottó Németország
Szabadság (Kolozsvár)

Hargitafürdőre jönnek a pálosok
Határozatban szentesítette a magyar alapítású pálos rend vezetőtestülete Lengyelországban, hogy a magyar tartomány pálosai Erdélyben kolostort alapíthatnak, melynek helyszíne Hargitafürdő lesz.
Több száz év után térhetnek vissza Székelyföldre a fehér barátok
A tervek szerint a szerzetesek október folyamán veszik birtokba rezidenciájukat, a kisszámú közösség egyik tagja vélhetőn Bátor Botond magyarországi tartományfőnök lesz.
A pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – definitórium –, élén P. Izydor Matuszewsky generálissal múlt csütörtökön döntött az erdélyi kolostoralapításról – tájékoztatott Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia esperese. Elmondta, a rezidencia Hargitafürdőn lesz, az épületeket a Szent Kereszt-plébánia bocsátja a letelepedők rendelkezésére.
Bátor Botond magyarországi tartományfőnök már felvette a kapcsolatot a gyulafehérvári érsekséggel, hiszen a pálosok a Jakubinyi György érsek vezette főegyházmegye területén szeretnének szolgálni, és ehhez érseki engedélyre van szükség. „A Hargitafürdőt is ellátó plébániánk szintén megad minden segítséget a pálosoknak" – nyomatékosította az esperes. Kiemelte, erről már több pontban egyeztettek a tartományfőnökkel.
„Megegyeztünk abban, hogy a hargitafürdői plébániát és a templomot átadjuk számukra, hogy nyugodt körülmények között tudják élni szerzetesi életüket. Erről szerződést is kötünk" – jegyezte meg az esperes. Hozzátette, a Szent István-közösségi házat a plébániával közösen használhatják majd a pálosok. Darvastól megtudtuk, az általa vezetett plébánia a kolostor fenntartási költségeit is felvállalja, ugyanakkor eljárnak az érsekségnél annak érdekében, hogy a letelepedő barátok alkalmazotti státusba kerüljenek.
„Az év első felében három hónapot töltött köztünk a pálos rend két tagja. Jelenleg is tartózkodnak szerzetesek Hargitafürdőn. Reméljük, hogy a legkevesebb három tagot számláló közösség novemberig el tudja foglalni helyét Hargitafürdőn" – mondta az esperes. A Szent István névre keresztelendő kolostor alapítói okiratainak ünnepélyes aláírására október folyamán kerülhet sor. „Jövőre lesz a 80. évfordulója annak, hogy a pálosok visszatérhettek Magyarországra. Ennek az ünnepnek az előjátéka, nyitánya lenne a hargitafürdői kolostoralapítás. Sok támogatásra és jóakarók segítségére lesz szükség ahhoz, hogy az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend ismét megtalálja helyét a székely kultúrában" –mutatott rá a Szent Kereszt-plébánia esperese.
Kik is a pálosok?
A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje – olvasható a Darvas Kozma József által rendelkezésünkre bocsátott, általa szerkesztett és közölt írásból. A rendet Boldog Özséb (1200–1270 között élt) esztergomi kanonok alapította 1250-ben. Központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyar pálos közösségek vannak Budapesten (a Szent Gellért-sziklatemplomban), Márianosztrán (Pest megye) és Petőfiszálláson (Bács-Kiskun megye). Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer remete élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.
A pálosok annyira szerények voltak, hogy Özséb rendfőnök óta soha sem kezdeményezték szent életű társaik vagy vértanúik boldoggá vagy szentté avatását. A szerzetesek arra törekedtek, hogy Isten akaratát tegyék, és a hiú dicsőség látszatát is kerülték. Kétkezi vagy szellemi-lelki munkát végeztek, olvastak, imádkoztak, másoltak, írtak és tanítottak. Ha elöljáróról vagy alattvalóról bebizonyosodott, hogy a saját előléptetése érdekében levelet írt a rendfőnöknek, szigorúan megbüntették, és három évig minden hivatalra megválaszthatatlannak minősítették. A pálosok szegénységük, belső fegyelmük, kisugárzásuk és életszentségük révén lettek népszerűek. A mindennapi munka végzése által közel kerültek a társadalomhoz, jótékony hatást gyakoroltak az emberek erkölcsi és szellemi életére.
Pálos-ferences baráti kapcsolat
A czestochowai és csíksomlyói Mária-kegyhelyek különleges kapcsolata tavaly kezdődött el. Akkor a pálosok a Jasna Góra-i kolostorban őrzött Fekete Madonna-kegykép másolatát hozták el a csíksomlyói Ferenc-rendi testvéreknek. Mieczislav Polak pálos rendi perjel adta át az ajándékot a pünkösdi búcsú alkalmából, a lengyel–magyar testvéri kapcsolat megerősítésének jeleként. Viszonzásul a ferencesek ez év júniusában a csíksomlyói Mária-kegyszobor mérethű hasonmását ajándékozták a Jasna Góra-i kolostornak. A másolat a Fekete Madonna zarándokvonattal érkezett meg rendeltetési helyére, az ajándékot Urbán Erik ferences testvér, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója adta át.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár)