Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. szeptember 5.
A második bécsi döntés 2.
Bevonulás Háromszékre
A magyar hadvezetés már szeptember első napjaiban felvázolta az erdélyi bevonulás forgatókönyvét, melyben a Tiszántúlon felvonultatott csapatoknak majdnem egésze részt vett. A légvonalban mintegy 375 kilométer mély terület megszállását a döntés időpontjától számított 14 nap alatt, tehát szeptember 13-áig be kellett fejezni.
Az első csapatrészeknek – a magyar 1. hadsereg miskolci VII. hadteste – vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy vezérletével szeptember 5-én Técsőnél (Máramarossziget felett) kell átlépniük a határt, majd Naszód, Óradna és Beszterce elérése után Szászrégennél kettéválva (Marosvásárhely, Sóvidék, Székelyudvarhely, Barót, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Zágon, illetve Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon, Csíkkozmás, Kászonújfalu vagy Kászonjakabfalva, Szárazpatak, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Bereck, Sósmező vonalon) nyomulnak elő Székelyföldre. A jelentősebb erdélyi városok közül Nagyváradot 6-án, Kolozsvárt 11-én vették birtokukba a magyar 1. és 2. hadsereg kijelölt alakulatai. Marosvásárhelyre szeptember 10-én a Gyorshadtest, majd szeptember 15-én a szekszárdi 12. gyalogdandár vonult be vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok vezényletével. A háromszéki bevonulásban részt vevő magyar 1. hadsereg 1940. március 10-én alakult Szolnokon nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok parancsnoksága alatt. Alárendeltségébe tartozott a miskolci VII. és a kassai VIII. hadtest (az előbbi parancsnoka szotyori Nagy Gyula altábornagy, vezérkari főnöke vitéz felsőtorjai Kozma István vezérkari ezredes), valamint a vitéz lófő dálnoki Miklós Béla tábornok parancsnoksága alatt álló Gyorshadtest. Ennek két gépkocsizó dandárja, a budapesti 1. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Major Jenő tábornok), illetve a munkácsi 2. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Heszlényi József tábornok), valamint két lovasdandárja (a nyíregyházi 1. és a kecskeméti 2.) volt.
Miután a rossz útviszonyok, a gyakori torlódás, az utánpótlás elmaradása, az emberek és lovak kimerültsége miatt félő volt, hogy a magyar csapatok nem tudják a bevonulást időben végrehajtani, nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok utasítására Székelyföld megszállására a dálnoki Miklós Béla tábornok vezette Gyorshadtestet küldték előre. Az 1. gépkocsizó dandár, a lovasság egy része Major Jenő tábornok és Zsombolyai Béla ezredes irányításával szeptember 11. és 13. között a Marosvásárhely, Korond, Székelyudvarhely, Oklánd útvonalon haladt, szeptember 12-én belépett a már erdővidéki Vargyasra, majd onnan a Barót, Nagybacon, Málnásfürdő, Málnás vonalon továbbmenve 13-án felszabadítják Sepsiszentgyörgyöt. Itt szétválva egyfelől Illyefalva–Kökös, Uzon–Bikfalva, másrészt Réty, Nagyborosnyó, Zágon, illetve Réty, Barátos, Kovászna, Kommandó a haladás iránya A 2. gépkocsizó dandár Heszlényi József tábornokkal az élen a Szászrégen, Gödemesterháza, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon vonalat követte. Innen a csapatok két irányba haladnak: egy rész Csíkkozmás, majd Kászonjakabfalva érintésével szeptember 13-án Szárazpatakon át belép Felső-Háromszékre, és Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre érkezik. A másik Tusnádfürdőn, Sepsibükszádon, majd a Nagy-Csomád déli lejtőin, Torján át jut Kézdivásárhelyre. Innen a felszabadítók Nyujtódot, Lemhényt, Berecket, illetve Ojtozt elhagyva a történelmi Magyarország legkeletibb helységébe, Sósmezőre érve befejezik Észak-Erdély visszafoglalását. A szeptember 12–13-án érkező gyorsalakulatok általában csak a kijelölt útvonalakon levő településeken haladtak át. A VII. hadtest csapattestei viszont – amelyek a bevonuló honvéd hadsereg zömét képezték, és melyből a helyőrségi alakulatokat állították össze, különböző útvonalakon csak szeptember 20–21-ére érkeztek meg Háromszékre és szóródtak szét a megye településein, így rendezvényekkel egybekötött ünnepélyes fogadásukra csak ezekben a napokban kerülhetett sor. (Jegyezzük meg, hogy a megszállást követő három hónapban, november 26-áig három szinten szervezett katonai közigazgatás alatt állt Észak-Erdély. A határvédelem megszervezése mellett a hadsereg gondoskodott a közigazgatás és oktatás újjászervezéséről, a lakosság ellátásáról és biztonságáról, valamint a szociális ügyek kezeléséről.)
Sepsiszentgyörgyre az egri magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezred a Csíkszereda, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Málnás, illetve Oltszemnél szétválva a Zalán, Kálnok, Kőröspatak, Árkos országúton haladva szeptember 21-én vonult be szotyori Nagy Gyula altábornagy vezetésével, majd oszlott szét a megye déli és délnyugati helységeibe.
(folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. szeptember 12.
A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dandár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szeptember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Felsőrákos–Székelyszáldobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Barót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sárfalva–Hilib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye helységeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancsnoknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József

2015. október 17.
Gidófalvi hungarikum
Egyedi hagyományt teremtett a gidófalvi Czetz János Általános Iskola, ötödik esztendeje tartja meg a hozzá tartozó települések óvodáival, iskoláival közösen a szüreti felvonulást és mulatságot. Tegnap reggel Étfalvazoltánból indult a szekeres menet, miután minden társfalut körbejártak, délre visszatértek a házigazdákhoz, ahol jókora mulatsággal zárult a Háromszék vonatkozásában legsikeresebb kistérségi szüreti diákparádé.
Nem lankad a szervezési kedv, a gyermekek évek óta feldíszítik a szekereket, népi viseletbe öltöznek, énekekkel, fúvósok kíséretével indulnak a kiskörútra, amelyen minden esztendőben más-más település a házigazda. Idén is ötven kilométernyit szekerezett a vidám társaság, útban köszöntötték Gidófalva, Fotosmartonos és Angyalos lakosságát.
A falvak lakói kaláccsal, ásványvízzel vendégelték meg az érkezőket. Az a tizenöt család, amely a kapuját is feldíszítette az alkalomból, oklevelet is kapott a szervezőktől, a többiek finom falatokkal engedték útjukra a továbbmenőket, akik az étfalvazoltáni művelődési házba tértek vissza, ahol elsősorban Lemhényi Katalin helyi pedagógus szervezőmunkájának köszönhetően őszi terményekkel díszített teremben fogadták őket.
Zsigmond Zoltán, a községközponti Czetz János Általános Iskola igazgatója lapunknak azt mondta, ezt a hagyományt folytatják, s bár igaz, hogy egyre kevesebb a gyermek, a málnási Tőkés József Általános Iskola hatodik osztályának idei részvétele a rendezvényen azt bizonyítja, hagyományaink iránt növekvőben az érdeklődés, és az iskolák is egyre inkább bekapcsolódnak az értékőrző tevékenységekbe.
Fekete Réka

2015. október 28.
Páll Sámuel kilencvenedik születésnapján
Több kettős találkozónál a mai – fejtette ki pénteken a gyülekezeti teremben összegyűlteket köszöntő tiszteletes Balla Barna, Málnás református lelkipásztora: október 23-án méltóságteljesen emlékezik a magyarság az 1956-os forradalom eseményeire, mi pedig október 23-a estéjén a 90. életévét betöltő Páll Sámuel világháborús veteránt, nyugalmazott igazgató-tanítót köszöntjük, s falunk lakója, Kisgyörgy Tamás, a Charta Könyvkiadó vezetője bemutatja T 1224 – Úz völgye című dokumentumkötetének második, átdolgozott és bővített kiadását.
Egyre ritkulnak sorai azoknak, akik részesei voltak a második világégésnek, túlélték azt, s kiváló emlékezőtehetségükkel figyelmeztetik a ma élőket, a fiatalokat nemzetünk vesztett háborújának egyik legszomorúbb időszakára.
A Charta igazgatója kiadójának köteteivel bizonyította nemzetszolgálatát, a saját maga szerkesztette, kibővített könyve túlmutat a képzőművész személyén, édesapja naplójegyzeteire hajszálpontossággal ráépítette a Csíkon, Háromszéken és Gyergyó vidékén is áthaladó országos székelyföldi belső védvonal egy-egy sarkalatos eseményét.
A könyvbemutatók során előbukkant újabb adatok kényszere sürgette a kötet második kiadását – mondta Kisgyörgy Tamás málnási bemutatóján. Szabó József János magyar hadtörténész szerint, mivel a napló pontosítja a korabeli hivatalos harci események egy-egy momentumát, ennek a műfajnak ez az eddig legsikeresebb dokumentuma.
A sepsibesenyői családi gyökerekkel rendelkező Páll Sámuel tanító úr – akit számos málnási tanítványa köszöntött virággal – korát meghaladó éleslátással ragadta ki beszédében életének, katonaéveinek érdekfeszítő történéseit, az akkor 17 évesen besorolt Úz-völgyi tüzér katona emlékfoszlányait. Nagy volt a székely határőrség áldozata – olvassuk gondolatait a bemutatott kötetben –, mert semmi sem sikerült. Elveszítettük a háborút, elveszítettük hazánkat, elveszett a dicsőség, s odaveszett a sok székely katona.
Kisgyörgy Zoltán

2016. január 16.
Elhunyt Tőkés István, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese
Életének századik évében, kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében január 15-én, pénteken elhunyt Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese.
Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból.
Az Erdélyi Református Egyházkerületben Vásárhelyi János mellé püspöki titkárrá nevezték ki 1941-ben. 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották. A tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól.
A román nacionalista, kommunista rendszer legnehezebb időszakában védte egyháza és nemzete érdekeit. Emellett számtalan teológiai és egyháztörténeti tanulmányt és könyvet írt. Élete utolsó évéig alkotó munkát végzett. A romániai magyar református egyház élete 1944-1989 című könyve bővített kiadása, 2014-ben jelent meg. Egyházi és oktatói munkássága mellett nyolc gyermeket nevelt fel, 27 unokája és 13 dédunokája született.
2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.
Tőkés István temetési istentiszteletét 2016. január 21-én, csütörtökön 13 órakor tartják a kolozsvári Farkas utcai református templomban, földi maradványait a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. maszol.ro

2016. január 21.
Orbán Viktor is elbúcsúzott a „példamutató tanútól”, Tőkés Istvántól
Egy évszázad példamutató tanújaként búcsúztatták a kolozsvári Farkas utcai templomban az élete századik évében meghalt Tőkés István református lelkészt, egyházi írót, teológiai professzort, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspökhelyettesét, Tőkés László édesapját – adja hírül a kronika.ro. Orbán Viktor miniszterelnök búcsúbeszédében egy nemzedék utolsó képviselőjeként említette a professzort, „akinek élete ott kezdődött el, ahol a történelmi Magyarország véget ért”. Mint felidézte, az a sors jutott nekik osztályrészül, hogy a részeire hullott nemzet számára megőrizzék az egészet, az összetartozást. „Nekik kellett továbbadni a magyarság megmaradásának az evangéliumát a családban, az iskolában, a templomban és a közéletben” – fogalmazott az MTI által idézett Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint Tőkés István „a szellem és a lélek fegyverével” harcolt a népéért és az igazságért, és hitte, hogy az igazság szabaddá tesz. Hozzátette, ez a meggyőződés tette őt szabad emberré a háborúban, a diktatúrában és a demokráciában egyaránt. Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy úgy élt és alkotott, hogy a hely, amelyhez küldetése köti, nem feledtette vele az egész világ iránt érzett felelősséget. Úgy vélte, az ilyen élet a választottak kiváltsága.
„Azok nevében búcsúzom most tőle, akik hálával és köszönettel tartozunk életéért, hitéért, hűségéért, bátorságáért, tanításáért és tudományáért. Azok nevében, akiknek az a felelőssége, hogy ne merüljön feledésbe, ne tűnjön el értelmetlenül az, amit ő adott nekünk, magyaroknak. (...) Szolgáljon tanulságul egész életútja mindazoknak, akik a közéletben – ahogyan ő fogalmazott egyik utolsó levelében – védeni hivatottak, ami védhető. Védeni, ami védhető, és építeni, ami építhető” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette, lehet és kell is építkezni abból a szellemből, amelyet a Házsongárdi temetőben nyugvó magyarok hagytak hátra. Azt is megemlítette: a koporsó, amelyet ilyen sokan állnak körül, nem a reménytelenséget sugározza, hanem a reményt, a hit erejét, az élet erejét.
Az évszázad tanújaként emlékezett Tőkés Istvánra Kató Béla erdélyi református püspök is, aki a professzor harcos szellemét emelte ki. Mint felidézte, Tőkés István számára a keresztény alázat nem a meghunyászkodást, nem a beletörődést, hanem a kiállást jelentette. „Ha mindnyájan követnénk őt gyermekvállalásban, bátorságban és az igazságért való kiállásban, akkor megmaradásunk biztosítva lenne az idők végezetéig” – jelentette ki a püspök. Arra utalt, hogy Tőkés István koporsóját nyolc gyermeke és 27 unokája állta körül. Tőkés István gyászszertartásán közel ezren vettek részt a kolozsvári Farkas utcai templomban, ahonnan a halottat a Házsongárdi temetőbe kísérték.
Tőkés István életének századik évében, kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében hunyt el, január 15-én. Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból.

2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Orbán Viktor Kolozsváron: a kormányfő részt vesz Tőkés István temetésén
A Maszol értesülései szerint Orbán Viktor is részt vesz csütörtökön a január 15-én elhunyt Tőkés István teológiai professzor temetésén. A magyar miniszterelnök beszédet is mond. Orbán Viktor legutóbb 2014. október 3-án járt Kolozsváron. Akkor a Református Kollégium szakiskolájának átadási ünnepségén vett részt.
A kolozsvári Farkas utcai református templomban közel ezer tisztelőjének részvételével kezdődött el Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspökhelyettese, Tőkés László édesapja gyászszertartása. A szertartáson részt vesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A magyar kormányfőt kolozsvári útjára fia, Orbán Gáspár is elkísérte. A gyászszertartáson az erdélyi történelmi egyházak több vezetője, köztük Bálint Benczédi József unitárius püspök, Adorjáni Dezső evangélikus püspök és Kovács István kolozsvári katolikus főesperes is részt vett. A politikusok közül Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert és Szilágyi Zsoltot, az EMNP elnökét látta tudósítónk a zsúfolásig megtelt templomban.
A temetési istentiszteleten Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke mondott igét. Beszédet mondott Kató Béla jelenlegi püpök, Adorjáni Zoltán református teológiai tanár, Kovács István főesperes, majd Orbán Viktor is. Megemlékezésében a magyar kormányfő felidézte: Tőkés István a magyar nemzet szétszakadásának korszakában született, és élete során soha nem tudott belenyugodni a nemzet szétszakítottságába.
Tőkés Istvánt a gyászszertartás után a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. Tőkés Istvánt élete századik évében pénteken kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében érte a halál.
Ki volt Tőkés István?
Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból.
Az Erdélyi Református Egyházkerületben Vásárhelyi János mellé püspöki titkárrá nevezték ki 1941-ben. 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották. A tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól.
A román nacionalista, kommunista rendszer legnehezebb időszakában védte egyháza és nemzete érdekeit. Emellett számtalan teológiai és egyháztörténeti tanulmányt és könyvet írt. Élete utolsó évéig alkotó munkát végzett. A romániai magyar református egyház élete 1944-1989 című könyve bővített kiadása, 2014-ben jelent meg. Egyházi és oktatói munkássága mellett nyolc gyermeket nevelt fel, 27 unokája és 13 dédunokája született.
2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.
A gyászoló család a „Templom és iskola” szellemében arra kéri a temetésen részt venni óhajtókat, hogy ne vigyenek koszorút. Az erre szánt összeget a kolozsvári Kétágú-templom helyreállítására, valamint Tőkés István szülőfalujának, Málnás iskolájának támogatására fogadják. maszol.ro

2016. január 23.
Száz év a gondviselés jegyében
Tőkés István emlékezete
Életének századik évében, 2016. január 15-én kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében elhunyt Tőkés István református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese.
Több mint egy éve, 2014 decemberében jártam nála utoljára. Hosszasan csöngettem, mert előzetesen lelkemre kötötte. „Tudja, kedves Samu, majdnem 99 évesen már nem rohangál az ember” – figyelmeztetett. Aztán hallottam, amint öreges járással közeledik, ajtót nyitott, egész lénye csupa mosoly volt, s úgy karolt belém, mintha rendszeres látogatója lennék. Tőkés István nyugalmazott református lelkésszel, egyházi íróval, teológiai professzorral, lapszerkesztővel – nem mellékesen Tőkés László édesapjával, de ezt a „címkét” már bölcs mosollyal nyugtázta – a református egyház tulajdonában lévő, múlt század eleji polgári hangulatot árasztó kolozsvári lakásban égig érő könyvespolcok árnyékában telepedtünk le.
Csiszolatlanul, akár az élet
„Egy ideje már nemcsak egy-egy évben gondolkodom – mondta, amikor rákérdeztem, milyen évet hagy a háta mögött –, hanem tekintgetek vissza is, előre is. Egyfajta bogaram, hogy sűrűn végigveszem életem különböző időszakait, a családtagjaim sokszor bosszankodnak is fölötte. De hát mit tehetnék, ha a Monarchia végén, 1916-ban születtem, megéltem Trianont, ifjúként értem meg 1940-et. Ennél a dátumnál rendszerint megállok, s azt mondom: ha meg kellene írnom, mit jelentett nekem a kis magyar világ, azt mondanám, hogy éltem ’40-től ’44-ig. A többin gyorsan átszaladok 1989-ig. Hogy mi van azóta? Vagyunk, amiben vagyunk, megválaszolatlan kérdésekkel élek azóta is. Eszter lányom lepett meg néhány éve életem igazi tükörképével, egy könyvvel, amely a feleségemmel való levelezésemet tartalmazza, Őt 1938-ban ismertem meg, 2001-es haláláig éltünk együtt. Abban a körülbelül ötszáz levélben benne van minden, talán az az egyetlen hiteles dokumentum rólam.” Az íróasztalon heverő könyvek halma alól előkerült a leveles könyv is. Belelapoztam, s bár képekkel illusztrált nyomtatott oldalakba merevített levelezést láttam, kissé feszengtem, amint beleolvastam a bensőséges megszólításokat bőven tartalmazó írásokba. István bácsi minden bizonnyal látta rajtam a tartózkodást, mert biztatni kezdett, hogy csak nyugodtan. „Ez az egész tükörképe annak, ahogy jártam, ahogy hallgattam vagy beszéltem, ahogy sírtam. Minden csiszolatlanul, ahogy az életem zajlott. Mélységekkel és magasságokkal. Én is sokszor rácsodálkozom a szó legnemesebb értelmében: ez is én voltam? Ezek e levelek segítenek még inkább megérteni, hogy végig a gondviselés jegyében zajlott az életem.”
A lelkek orvosa
Hogy valóban a legalkalmasabb feladatot rótta-e rá, azt, amire István bácsi a leginkább vágyott, nos, ebben találkozásunkkor is voltak még „vitái” a gondviseléssel. Hiszen ifjúsága idején ő is tele volt elvekkel, világmegmentő álmokkal, terveket szövögetett. A hajdani leveleket olvasva, mondta, többször támadt az az érzése: te akkoriban nem azzal foglalkoztál. Családot alapítottál, igazi hívő erdélyi református embernek készültél, lelkipásztornak is. De immár kristálytisztán látja, fogalmazta meg beszélgetésünk során, hogy életében semmi sem történt véletlenül.
Mert igazából nem is lelkipásztor akart lenni, hanem orvos, de mivel hamar kiderült, hogy nem lehet kutatóorvos, úgy határozott, akkor inkább lelkész lesz. Négy év teológia, majd a németországi tanulmányok alakítgatták a képet benne, mit is jelent lelkésznek lenni. Nem professzornak, nem teológusnak, nem tudósnak, hanem igazi lelkésznek, a magyar falu embere gondozójának. Menet közben azonban minden másként alakult: 1940-ig külföldi tanulmányúton volt, ott érte utol Vásárhelyi János püspök levele. Erdély református püspöke azt kérdezte tőle: elvállalja-e a püspöki titkári feladatot? Elvállalta, és e szolgálat során ébredt rá, hogy létezik lelkipásztori gondozás is. Egy ideig feleségével együtt még táplálta a falusi lelkipásztori álmot, hiszen voltak meghívásai, Bodokról és Papolcról is, de akkor már nyakig benne volt a főiskolásokat célzó lelkészi szolgálatban. Egy kolozsvári főiskolás közösség létrehozását is tervezte, ezt azonban nem sikerült megvalósítania.
A lojalitás története
A püspöki titkári feladatokkal óhatatlanul társuló beavatottság, a különleges státus azonban nehéz pillanatokat is tartogatott. Elöljárójával jelen volt például 1949-ben Bukarestben, amikor a román államhatalom aláíratta a történelmi egyházak püspökeivel az úgynevezett lojalitási nyilatkozatot. Az aláírók sorába csak Márton Áron római katolikus püspök nem állt be. „Életem nagy kérdése volt akkor: miként lehet talpon maradni a román kommunista világban úgy, hogy közben ne kényszerüljek feladni a hitéletemet, a magyarságomat? Azokban a napokban Bukarestben azt sem tudtam, hogyan rejtőzködjem el a fényképészek elől. Ott mondtam el püspökömnek, hogy a köztudatban – és az utókorban is majd – az él, ő már-már árulója a református egyháznak, míg Márton Áron a nehéz helyzetben is helytáll. Vásárhelyi azt mondta akkor nekem: nézz ide, fiam, nekem püspökként a református lelkészekre és családjukra is tekintettel kell lennem. Márton Áronnak és lelkészeinek nincs családjuk, neki ezt a felelősséget nem kell a vállára vennie. És mögötte ott áll a római pápa is. Bárcsak eljönne az idő, amikor felelősségre vonnak a döntéseim miatt, tette hozzá. Azt tartotta a püspök, hogy amíg a romániai egyházi élet irányítása az ortodoxok kezében van, a református egyház csak úgy maradhat meg, ha azt teszi, amit az ortodox egyház.”
A megmentés álma
Tőkés István nézetei sok tekintetben eltértek a fősodortól. Például abban, hogy nekünk, magyaroknak nincs mit keresnünk Erdély egész területén. Úgy tartotta, földrajzilag ki kell jelölni egy olyan területet, amelynek támogatásába az anyaország is mindent belead. „Üljenek össze a demográfusok, a filozófusok, a papok, és mondják meg, hol húzódik az a terület, ahol a Székelyföldtől a magyar–román határig még erdélyi magyar életet lehet építeni. A határokat persze nem lehet megváltoztatni, de azt el kell érni, hogy ez a terület az anyaország amolyan előretolt helyőrsége legyen. És ezen a területen olyan világot kell kialakítani, ahová Budapestről is szívesen költöznének az emberek.” Fogarasról például lemondana. Az ott élő magyaroknak azt mondaná: nagyon szeretlek benneteket, de költözzetek ide hozzánk. Ha maradtok, ekként foglak tovább szeretni, de azt az ajtót az Úr becsukta. A gondolat megérlelődéséhez azonban nyíltan kellene beszélni róla. Meg kellene nézni, hol húzódnak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni a magyar jövendőt ígérő területet. „Mert most sehol sincs magyar jövendő, még a Székelyföldön sincs. Sepsiszentgyörgyön gyermekkoromban még a macska is magyarul nyávogott, most a vasútállomáson azt mondják, poftiţi, ha jegyet akarok venni. Én megéltem azt az időt, amikor Kolozsvár lakosságának nyolcvan százaléka magyar volt, most pedig rongyos 18 százalékon vagyunk. László fiamnak is sokszor mondom ezeket, de ő leint, hogy ez csak álom.” Engedelmesség az igazságnak
Nyolc gyermek, általuk 27 unoka és 12 dédunoka vette körül 2014 decemberében Tőkés Istvánt. A sok gyermek persze sok gondot, aggodalmat is jelentett. Kérdeztem, adódtak-e olyan pillanatok 1989-ben, amikor azt kívánta, László fia ne feszítse tovább a húrt, mert az életét veszélyezteti. Került-e ellentmondásba a szülői féltés a tudattal, hogy László igaz ügyet képvisel? „Mindenki féltette Lászlót, és természetesen felmerült az is a családban, hogy vajon okos dolog-e tovább feszíteni a húrt. A híres Panoráma-interjú előtt még nem gondoltunk arra, hogy bántódása eshet, utána azonban tudtuk, hogy bármi megtörténhet vele. De soha senki nem vádolta azért, amit tett. Nem mondta senki neki, hogy ne csináld tovább, én a legkevésbé. Az édesanyja is azt mondta: ha letartóztatják Lászlót, akkor is mellette kell állnunk.”
Úgy tartotta, fia, Tőkés László a családi gondolkodás továbbvivője. Pedig egyfajta liberális szellemben nőtt fel, fiatal korában mindenkit kritizált. „A legnagyobb elismeréssel akkor adóztam neki, amikor egy interjúban így fogalmazott: »Semmit sem csináltam, csak azt, amit bármelyik becsületes református lelkész, aki teszi a dolgát.«
Az igazságnak engedelmeskedett.”
CSINTA SAMU
Tőkés István
Málnáson született 1916. augusztus 8-án, középiskolai tanulmányait a Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, lelkészi diplomát a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból. Az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspöke, Vásárhelyi János mellé 1941-ben püspöki titkárrá nevezték ki. 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja volt, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották, ezt a tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól. A kommunista rendszer legnehezebb időszakában védte egyháza és nemzete érdekeit, több teológiai és egyháztörténeti tanulmány és könyv fűződik a nevéhez. A romániai magyar református egyház élete 1944–1989 című könyve bővített kiadása 2014-ben jelent meg. Egyházi és oktatói munkássága mellett nyolc gyermeket nevelt fel, 27 unokája és 13 dédunokája született. 2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia-díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozták neki. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

In memoriam – „Hitből kellene élni. Ott nincsen árulás”
A szabadságharc költője, Petőfi Sándor Székelykeresztúron a Gyárfás kúriában tartózkodott élete utolsó éjszakáján. Sokáig volt Petőfi ottlétének élő tanúja az öreg körtefa, amelyet utóbb csak a vaspántok tartottak össze. A hálás utókor egy táblát helyezett el előtte és Kányádi Sándor sorait írta fel rá: „Haldoklik az öreg tanú, / Petőfi vén körtefája / Azt beszélik ő látta volt / Verset írni utoljára”.
Ma így kiáltunk fel mindnyájan Tőkés István koporsója mellett, hogy meghalt az öreg tanú, akinek az élete és munkássága egybeesik egyházunk, kisebbségi életünk első világháborútól napjainkig tartó 100 éves történetével. Ő volt számunkra az a tanú, akit bármikor megkérdezhettünk, ha erről a múltról szerettünk volna valamit megtudni. (…) Tőkés István volt az az ember, aki szembeszállt az önkényuralommal és nem hallgatott. Krisztustól tanulta meg, hogy a keresztyén alázat nem meghunyászkodás, nem feledés, nem beletörődés, hanem határozott kiállás. Ő maga erről így vall: „Én az én megváltó Krisztusomért nemcsak börtönt tudok szenvedni, hanem a halált is bármikor kész szívvel vállalom. Tehát senki se számítson a kifárasztásomra…” Ezt a magatartást már a családi közösségben megtanulta a háromszéki Málnáson, ahol édesapja lelkész-esperes volt. (…) Szabadság (Kolozsvár)

2016. január 28.
Templomaink – Málnás (Református hírnök)
Málnás község 2016-ban kettős jubileumot ünnepel: a települést 650 évvel ezelőtt, 1366-ban említi először hivatalos dokumentum, egy Nagy Lajos király határozatait rögzítő kódex; a falu református temploma pedig 160 esztendeje hirdeti Isten dicsőségét.
A templom helyén a XIX. század derekáig kisebb épület állt, melynek múltjáról nincsenek adataink. Az 1850-es évekre ez az épület annyira megrongálódott, hogy egy korabeli feljegyzés szerint „omladozófélben volt, a terebélyes repedéseken a szél süvöltött be”. Az egyházi felsőbbség egy vizitáció rendjén életveszélyesnek minősítette, és kijavításáig benne istentiszteletek tartását „ellenjavallta”. A gyülekezet Benkő János lelkész és Málnási Zsigmond számadó gondnok ösztönzésére 1853 márciusában a régi lebontását és egy új, nagyobb templom építését határozta el. Az eredetileg tervezettnél nagyobb beruházás anyagi hátterének előteremtése érdekében gyűjtésbe kezdenek, amely azonban nehézkesen halad. Hamar kiderül, hogy a gyülekezet forrásai nem elegendőek az építkezés elkezdéséhez, ezért a presbitérium májusban úgy határoz, hogy az egyházközség erdejének egy részét betáblázzák Kis Gábor és Vitályos Gábor nevére, és a tőlük kapott kölcsönből elkezdik a munkálatokat. Ugyanezen a gyűlésen születik határozat arról is, hogy a különféle munkálatokra helyi vagy környékbeli mestereket kérnek fel. Júniusban közmunkával, a falubeliek lelkes részvételével kiássák az alapot, majd zaláni mészégetők által készített, „forrómeszes habarcsba rakott kövekből” be is öntik azt.
A templomépítés akadálytalan előrehaladása és folyamatos felügyelete érdekében 1854 áprilisában a gondnok mellé „segédtársnak” Bartók Sándort választják. Még ez év júniusában gyalogszekerek és igások (36 szekér) egy héten át hordják a közeli kőfejtőből, Sepsibükszádról a falakhoz szükséges követ. A fal hamar elkészül, augusztusban már Szántó Péter tusnádújfalusi ácsmester irányításával hozzáfognak a tetőhöz. Őszre a tetőzet is kész, Kátai Zsigmond helyi tanító ekkor bádogból vitorlát és gombot adományoz a templomra.
1855-ben folytatják az építkezést. Vakolás után a templom homlokzata elnyeri végső formáját és hirdeti: AZ ISTEN HÁZA IMÁDSÁGNAK HÁZA. ÉSAIÁS LVI RÉSZ VII VERS. ÉPÜLT AZ ISTEN DITSÖSÉGÉRE MDCCCLV-BE.
Októberre helyükre kerülnek az ablakok is Szígyártó József bodoki harangozó és asztalosmester műhelyéből. 1856 tavaszára ugyancsak ő készíti el a templomi bútorzatot, az Úr asztalát, a szószékkoronát, a „mózesszéket”, valamint a padokat. Ezzel véget is értek az új templom építésének munkálatai, csupán az orgonára kellett további három évet várni.
A templom többször is javításon esett át. 1956-ban a templomépítés centenáriumára újítják fel. Az 1977-es nagy földrengés a templom északi falát rongálja meg, ami nagyobb javítást igényelt. 2004-ben a tornyot, 2007-ben a templomot javíttatja a gyülekezet, ezek azonban nem hoznak formai változásokat. Sajnos, jelenleg a málnási gyülekezet csak ritkán tudja megtölteni a templomot, elfoglalni az összes padot. Ez nem az egyháztól, templomtól való elhidegülésnek tudható be, hanem az építés óta eltelt százhatvan esztendő népességfogyásának. Orbán Balázs a templomépítés korában járta be Székelyföldet és mérte fel közösségeit. A Székelyföld leírása szerint akkoriban a málnási gyülekezet 541 lelket számlált. Bár ez a múlt század elejéig emelkedett – és az 1910-es népszámlálás adatai szerint felment 810-ig –, azóta csaknem felére, 290 körülire fogyott.
Balla Barna Márton. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 22.
Választási adok-kapok – Egyeztet az MPP és az RMDSZ Háromszéken
Eddig három településen kötött választási együttműködést az RMDSZ és az MPP Kovászna megyei szervezete – hétfői sajtótájékoztatójukon viszont a megyei pártelnökök úgy nyilatkoztak, az egyeztetést folytatják, még nem véglegesítették mindenhol a jelöltlistákat.
Kiderült, Zabolán, Málnáson és Gelencén az RMDSZ támogatja az MPP-s polgármesterjelölteket, míg az MPP-s tanácstagok RMDSZ-listán méretkeznek meg, tehát az egyik alakulat indítja a polgármesterjelöltet, a másik a tanácsoslistát. Gelencén – mint ismeretes – jelenleg is MPP-s a polgármester, mögéje sorakozik fel az RMDSZ is, ám Málnáson és Zabolán RMDSZ-es elöljárók vannak, ezúttal viszont már nem őket támogatja a szövetség.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke kifejtette, a 45 Kovászna megyei közigazgatási egységből a szövetség negyven településen indít saját jelöltet, becsléseik szerint 39 önkormányzat élén magyar elöljáró lesz, „tehát RMDSZ-es vagy MPP-s”. A szövetség színeiben megméretkezők 25 százaléka új jelölt, a megyei tanácsosi listán pedig több mint 50 százalék az új név – mondta a politikus. Hangsúlyozta, minden településen más a helyzet, elsősorban ott törekednek együttműködésre, ahol az „értelmetlen szembe állás a fejlődést gátolja”.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke fontosnak tartotta leszögezni, pártja nem olvadt be az RMDSZ-be, nem kívánja arculatát elveszíteni, de „az utálatpolitikának véget kell vetni”. Elmondta, valószínűleg húsz településen önállóan indulnak, és nem tartják kizártnak, hogy még máshol is támogatják majd az RMDSZ-jelöltet.
A sajtótájékoztatón jelen volt Bedő Zoltán, a néppárt kirúgott sepsiszéki elnöke is, aki a Magyarság Megmaradásáért Mozgalom képviselőjeként támogatja az együttműködést.
Tamás Sándor egyébként azt mondja, az említett három településen jól haladnak a tárgyalások az EMNP képviselőivel, viszont – tette hozzá – a néppárt országos vezetése ellenzi az együttműködést. Kérdésünkre, hogy megyei szinten kezdeményeztek-e tárgyalásokat a néppárttal, Tamás leszögezte, egyszer az EMNP-nek rendet kellene tennie saját háza táján, hogy tudják, kivel kell egyeztetni. „Különben a jelenlegi néppártos megyei vezetők megüzenték, hogy nem akarnak tárgyalni” – szögezte le az RMDSZ háromszéki elnöke.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro

Három MPP-s polgármesterjelöltet támogat az RMDSZ Háromszéken
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete támogatja az MPP által Zabolán, Málnáson és Gelencén indított polgármesterjelölteket. Ezekben a községekben helyi tanácsosi listát csak az RMDSZ állít, amelyen mind a két szervezet jelöltjei helyet kapnak. Háromszéken március végére 40 közigazgatási egységben magyar polgármesterjelöltet állítanak, amelyek 25 százaléka új jelölt - közölte az RMDSZ.
Az RMDSZ-MPP megyei szintű összefogását ismertető hétfői sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, egy évvel ezelőtt együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Polgári Párt képviselőivel, a megye fejlesztési stratégiája és a nemzeti ügyek tekintetében. A megállapodás értelmében, amennyiben az együttműködés eredményes és bizalmi alapon zajlik, a helyhatósági és parlamenti választáson is együttműködnek.
„Sokszor, sokan beszéltek az összefogásról. Mi, itt Háromszéken az együttműködésnek azt a formáját választottuk, amelynek eredménye, haszna és gyümölcse van. Az RMDSZ három községben nem indít saját jelöltet, és teljes szervezési erejével támogatja az MPP által indított polgármesterjelölteket: Zabolán Fejér Levente jelenlegi alpolgármestert, Málnáson Szotyori Angéla tanácsost, és Gelencén Cseh József jelenlegi polgármestert. Meg szeretnénk szüntetni a széthúzást Zabolán, Málnáson az áldatlan állapotot, Gelencén pedig megerősítjük az együttműködést. A megye ezen településein a helyi tanácsosi listát az RMDSZ állítja, amelyen egyaránt szerepelnek a két politikai szervezet jelöltjei. Ezeken a településeken az MPP nem indítkülön tanácsosi listát. Meggyőződésünk, hogy olyan világot élünk, amikor a magyar közösség és települések fejlesztése érdekében együtt kell működnünk. A tisztességes együttműködésből mindenki nyer, ezért egymást erősítő kampány lesz. Nem az a célunk, hogy lenyomjuk a másikat, hanem hogy hozzátegyünk a munkájához” - fogalmazott az elnök. Hozzátette: a magyar együttműködést az EMNP-vel is kezdeményezték, erre azonban az országos vezetése nem bólintott rá. Az RMDSZ legfiatalabb polgármesterjelöltjét Rétyen indítja, a 32 éves Dombora Lehel személyében. Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna Megyei Szervezetének elnöke kiemelte, az „utálatpolitikának” véget kell vetni. „Fontos az együttműködés, amelyre nyitott volt az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete. Vannak települések, ahol a jó hangulatot újra meg kell teremteni, a nézeteltéréseket el kell felejteni, hiszen látjuk, hogy a román hatalom milyen erőkkel súlyt le ránk a közigazgatásban” - mondta.
Kulcsár szerint április 1-ig véglegesítik a tanácsosi és polgármesterjelölt listájukat. Az önkormányzati választáson húsz településen indítanak jelölteket, tehát az együttműködés mellett lesz verseny is, az viszont tisztességes, közösséget építő kampány lesz - jelentette ki. (közlemény) Transindex.ro

2016. február 25.
Új és fiatal polgármesterjelölteket indít az RMDSZ Háromszéken
Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40 településen indít vagy támogat magyar polgármesterjelöltet az RMDSZ háromszéki szervezete, ugyanakkor a szövetség tanácsosi listáján több, mint 50 százalék lesz először induló tanácsos-jelölt.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének állandó tanácsa újabb helyi választmányi döntéseket hagyott jóvá a polgármesterjelölteket illetően csütörtökön – tájékoztat a szövetség megyei szervezetének sajtóirodája. A jelöltek több, mint 25 százaléka új jelölt lesz, míg az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőinek fele indul első alkalommal a megmérettetésen.
A csütörtöki döntés alapján az RMDSZ támogatásával a következő polgármesterjelöltek indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon: Kovásznán Gyerő József, Bereckben Dimény Zoltán, Dálnokon Bartók Ede Ottó, Illyefalván Fodor Imre, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kökösben Sánta Gyula, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel, Torján Daragus Attila.
Málnáson Szotyori Angéla-Gizellát, Gelencén Cseh Józsefet és Zabolán Fejér Leventét, a Magyar Polgári Párt jelöltjeit támogatja a szövetség.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, az idei önkormányzati választások kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy új színt, lendületet vigyenek be a közigazgatási egységek működésébe, vezetésébe. „Régi elvárásnak teszünk eleget azzal, hogy azokon a településeken, ahol az elmúlt négy évben az összefogás hiányában a konfliktusok befolyásolták a közhangulatot és a községek fejlődését, ez alkalommal közös erővel, egymást segítve dolgozunk” – fogalmazott Tamás Sándor.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

2016. április 12.
Tíz új jelölt az önkormányzatok élére
Véglegesítette polgármesterjelöltjei listáját az RMDSZ Háromszéken, függőben már csak Sepsiszentgyörgy helyzete marad, itt még nem dőlt el, hogy Antal Árpád indul vagy sem a júniusi választásokon. Tíz nap alatt tízezren támogatták aláírásukkal jelentkezését egy újabb mandátumra – jelentették be a szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján.
A megye 45 közigazgatási egységéből negyvenben élnek magyarok, ezekben lesznek magyar jelöltek – jelentette be Tamás Sándor megyei elnök. Az RMDSZ 36 helyen saját jelöltet állít, három községben – Zabolán, Málnáson és Gelencén – az MPP jelöltjét támogatja, Vargyason a négy évvel ezelőtt EMNP színeiben alpolgármesternek megválasztott, de most függetlenként induló Imets Lajos mellett kampányolnak, saját jelöltet nem állítanak.
A negyvenes listán tíz új név szerepel, tartják az ígért 25 százalékos arányt – hangsúlyozta Tamás. Kovásznán Gyerő József, Barátoson Tánczos Szabolcs, Esztelneken Domokos Ferenc, Hidvégen Horváth Miklós, Maksán Deszke János, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel az RMDSZ jelöltje. Nagyborosnyón a vasárnapi előválasztáson Kanyó Antal győzött, így őt támogatják, de új megméretkező a három MPP-s és a független jelölt is. Tamás Sándor ismét kiemelte a helyi két-, avagy hárompárti együttműködés jelentőségét, „akikkel országos vagy megyei szinten nem tudtunk összefogni, megtettük helyi szinten” – mondotta.
Sepsiszentgyörgyön tíz nap alatt 10 123-an írták alá az Antal Árpád polgármesteri indulását támogató íveket, mindez „hihetetlen közösségi összefogás és szolidaritás eredménye” – nyilatkozta Tamás. Elmondta, lefénymásolják az íveket, és egy példányt eljuttatnak belőle Antal Árpádnak, egy másikat pedig a hatóságokhoz, hogy lássák, minden ötödik sepsiszentgyörgyi mögötte áll. Szabadtéri standoknál, házról házra járva egyaránt gyűjtik a kézjegyeket, s nem állnak le, a következő napokban még alá lehet írni az íveket. Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. Tamás Sándor tegnap megerősítette, a történések függvényében döntenek, lesz tíz napjuk, hiszen a jelentkezések határideje április 27., addig kell majd határozniuk.
Farkas Réka

Tamás Sándor újrázna – 39 településen biztos a győzelemben
Véglegesítette a háromszéki RMDSZ a választási listáit, és készen áll a június 5-ei önkormányzati választásokra – jelentette be hétfőn Tamás Sándor, az alakulat megyei vezetője.
Tamás ugyanakkor közölte, hogy újabb tanácselnöki mandátumra pályázik, bár nem tartja jónak azt a megoldást, hogy a 100 ezer választópolgár helyett 30 fős testület dönt a megyei tanács elnökének személyéről.
Mint mondta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt támogatására összegyűlt a több mint tízezer aláírás, ám az ő indulásáról április 17-e után hoznak végleges döntést, amikor a bíróság feloldja vagy meghosszabbítja a hatvannapos felügyeletet.
Tamás Sándor bejelentette továbbá, 45 Kovászna megyei közigazgatási egység közül 40-ben indul magyar polgármesterjelölt az RMDSZ színeiben vagy támogatásával, 39 esetben biztosak a győzelemben, s csupán Hídvégen kétséges az eredmény, mert egyre fogyatkoznak a községben a magyarok. A jelölteket különböző módszerrel választották ki: voltak olyan települések, ahol a helyi választmány döntött, máshol falugyűlést szerveztek, de olyan is volt, hogy a polgárok előválasztáson szavazták meg a szövetség jelöltjét.
A politikus elmondta, 36 településen indul RMDSZ-jelölt, három községben – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltjét támogatja, az egyezség szerint itt az alpolgármester RMDSZ-es lesz, és a két alakulat közös tanácsosi listát állít. Vargyason sajátos helyzet alakult ki, az eddigi EMNP-s alpolgármester függetlenként indul, és mögéje sorakozik fel az RMDSZ.
Tamás Sándor kifejtette, a néppárttal országos és megyei szinten nem működött az összefogás, de a községekben sikerült egyeztetni. „Nem mások ellenében, hanem a közösség, a település érdekében fogunk össze” – szögezte le a területi elnök.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2016. április 26.
Letakarták a nagybaconi községháza feliratát
A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves „Községháza” feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán.
Az épületben egy ideje a kultúrotthon rendezkedett be, ezért a felirat elé egy molinót húztak ki, amelyen két nyelven jelenik meg a „művelődési ház” felirat. Simon András, Nagybacon polgármestere emlékeztetett, a Kovászna megyei prefektúra már évekkel ezelőtt felszólította az önkormányzatot a felirat eltüntetésére, majd pert is indított.
„Két éve pereskedünk, és a napokban kaptunk a törvényszékről egy értesítést, hogy a felirat nem törvényes. Közölték továbbá, hogy a megyei főépítész szerint az ingatlan nem szerepel a műemlékjegyzékben. Ezt mi is csak most tudtuk meg, hiszen korábban úgy volt, hogy felveszik a listára. Ezek után arra jutottunk, hogy nincs értelme a további fellebbezésnek, hiszen elveszítettük a hivatkozási alapot is” – avatott be a részletekbe Simon András.
Az elöljáró emlékeztetett, három évvel ezelőtt az akkori Kovászna megyei prefektus több polgármester ellen pert indított, amiért a hivatalra kitűzték a székely zászlót, illetve amiatt, hogy a homlokzatokon nagy betűkkel csak magyarul szerepel a „községháza”, illetve „városháza” felirat. A prefektus többek között Kézdivásárhely, Barót, Gidófalva, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét is beperelte a feliratok miatt. Ugyanakkor a Kovászna Megyei Tanács ellen is panaszt emelt, mert az intézmény székházán is ott áll a „megyeháza” felirat. Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba. Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton levő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt.
Székelyhon.ro

2016. április 27.
Foghíjas jelöltállítás (Kampányban az EMNP)
Leadta a választásokon induláshoz szükséges dokumentációt az Erdélyi Magyar Néppárt, Háromszéken a megyei tanácsban és 25 településen lesz önkormányzati képviselői listájuk, kilenc helyen pedig saját polgármesterjelöltjük. Eldőlt az is, hogy Bálint József nem függetlenként, hanem az EMNP színeiben pályázza meg Sepsiszentgyörgy városvezetői tisztségét, a megyeszékhelyi néppárti listán pedig paritásos alapon kapnak helyet a Magyar Polgári Pártból kizárt vagy kiállt jelentkezők.
Balázs Attila háromszéki EMNP-elnök szerint sikerült újjáépíteniük a pártot, erős csapatot verbuváltak, készek átvenni a megye vezetését. A megyei önkormányzati jelöltlista első helyén Fazakas Péter közgazdász áll, őt követi Balázs Attila, Benedek Erika tanár, Szakács Zoltán nyugalmazott tanár, Kátai Zsuzsanna tanár, jogvédő, Szász Attila mérnök, Papp Attila jogász, Kocsis Csaba technikus, Czegő Zoltán író és Illyés Botond történész. Nagyobb odafigyelést ígérnek az emberek hétköznapi gondjaira, a kis és középvállalkozások támogatását, Háromszék gazdaságának fellendítését szeretnék elérni, de egyebek mellett fontosnak tartanák a rezsicsökkentést, hogy a helyi vízszolgáltatók, a szemétgazdálkodás stb. ne a profitra hajtson, hanem a lakosság érdekeire figyeljen. Támogatnák a mezőgazdasági termelők szövetkezését, segítenék, hogy jó áron értékesítsék terményeiket, de fontosnak tartják a fiatalokra való figyelést is, és akárcsak eddig, a jövőben is segítik mindazokat, akik törvény által biztosított jogaikért küzdenek. Balázs Attila különösnek tartja, hogy a Központi Régió megyéi közül csak Kovászna és Hargita nem fejlődött, véleménye szerint ez vagy diszkrimináció, vagy a megyevezetéseknek róható fel, „a hatalmas lyuk, amely tátong, azt jelzi, adminisztrációs problémák is vannak” – mondotta. Az EMNP tegnapi sajtótájékoztatóján az is kiderült, Baróton nem indítanak saját polgármesterjelöltet, a másik három magyar városban viszont igen. Sepsiszentgyörgyön Bálint József, Kézdivásárhelyen Johann Taierling, Kovásznán Deák Kinga Erika méretkezik meg a párt színeiben. Málnáson Málnási László, Gidófalván Máthé István, Árkoson Kocsis Csaba, Sepsikőröspatakon Silviu Ioachim, Maksán Bács Benke László, Gelencén Kocsis Géza lesz a polgármesterjelöltjük. Arról, hogy más településeken melyik független mellé állnak, a helyi szervezetek dönthetnek, ám az RMDSZ jelöltjét nem támogathatják, ha megteszik, kezdeményezi kirúgásukat – szögezte le az EMNP háromszéki elnöke.

2016. április 28.
EMNP: kilenc polgármester- és egy megyeelnök-jelölt
Három városban és hat községben indít polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ezen kívül Fazakas Péter személyében egy potenciális megyetanácselnök-jelöltje is van.
Sepsiszentgyörgyön Bálint Józsefet, Kézdivásárhelyen Johann Taierlinget, Kovásznán Deák Kinga Erikát, Málnáson Málnási Lászlót, Gidófalván Máthé Istvánt, Árkoson Kocsis Csabát, Kőröspatakon Ioachim Silviut, Maksán Bács-Benke Lászlót, Gelencén Kocsis Gézát indítja polgármesterjelöltként az EMNP.
Bár a megyei tanács elnökét idéntől nem közvetlen szavazással választják, hanem a majdani tanács szavazza meg saját soraiból, a potenciális jelölt Fazakas Péter, a néppárt megyei listavezetője.
A közgazdász végzettségű vállalkozó előnynek tartja, hogy „alulról jön”, és tudja, hogy „mi fáj a népnek”. – Felfoghatatlan, hogy ugyanaz a cég, az ugyanolyan végzettségű és munkát végző alkalmazottjának félannyit fizessen, mint Brassóban – mondja Fazakas.
Szerinte a megyei vezetés hibája, hogy megépült a rétyi „fenyővágóhíd”, hogy a Covalact aprópénzt, s most már azt sem fizet a gazdáknak, hogy a sporttámogatások „nem a mi gyermekeinknek mennek”, hogy felépítették a hulladéklerakót Lécfalván, de Brassóba hordjuk „jó drágán” a szemetet.
Bár konkrét eljárást nem jelölt meg, hogy miként lehetne a magáncégek bérpolitikáját befolyásolni, azt mondta, „meg kell találni a módját”, hogy ne lehessen az embereket minimálbéren tartani.
A megyei lista első tíz helye: Fazakas után Balázs Attila építész, Benedek Erika tanár, Szakács Zoltán tanár, Kátai Zsuzsa tanár, Szász Attila mérnök, Papp Attila jogász, Kocsis Csaba technikus, Czegő Zoltán író, Ilyés Botond történész.
Erdély András
hirmondo.ro
Erdély.ma

2016. június 6.
Újrázik Antal Árpád és Bokor Tibor Háromszéken
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda

Fölényes tulipános győzelem
Háromszéken viszonylag alacsony, 43,6 százalékos részvétel mellett fölényesen megnyerte az önkormányzati választásokat az RMDSZ. A városokban mindenütt győztek, összesen 34 polgármesterük lesz a megyében. A többségében magyarok lakta régióban három RMDSZ által támogatott MPP-s polgármester nyert, egy független és két román Nagyborosnyón, illetve Hidvégen.
Langyos hangulatban várták az eredményeket az RMDSZ Kolcza vendéglőbe költöztetett központjában. Este kilenc után kezdtek érkezni a jelöltek, vezető politikusok, kampányt segítő önkéntesek, három nagy kivetítőn követhették a listákat, ám a számok nagyon lassan és későn mozdultak el a nulláról. Az érkező részeredmények jó darabig amúgy sem tükrözték a valóságot, telefonon gyorsabban pörögtek a hírek, elsőként az illyefalvi RMDSZ-es jelölt, Fodor Imre neve szerepelt a győztesek listáján, 11 óra után pedig kiderült, Nagyborosnyó „elveszett”, győzött a Tăriceanu-féle párt színeiben induló román jelölt. Aztán szép lassan körvonalazódott, hogy máshol majdnem mindenhol tarolt a szövetség. Tizennégy településen eleve nem volt polgármester-ellenjelölt, ott legfennebb a tanács összetételének alakulása tarthatott számot kisebb érdeklődésre. A nyolc vagy négy évvel ezelőtti izgalom ezúttal elmaradt, legtöbben szinte unottan, kötelességből tébláboltak a teremben, ettek egy kicsit, ittak egy-két pohárral, majd beszélgettek vagy távoztak. Nagyobb érdeklődéssel várták a marosvásárhelyi eredményeket, mint a helyieket. Rövid ideig 11 óra körül egy zenekar is színpadra állt, de aztán eltanácsolták őket, az ünnepi buli helyett még jó darabig maradt a halk zsongás. Végül a Bagossy Brothers Company koncertje éjjel kettőkor kezdődött el. Éjfél körül körvonalazódott, nem az általuk támogatott független győzött Vargyason, hanem az EMNP és MPP által támogatott Sütő Levente Lehel, de visszanyerték az EMNP-től Maksát, Deszke János lesz a községvezető. Fölényesen tarolt jelöltjük Kőröspatakon, Gidófalván, mindkét községben marad az eddigi vezető, de nyert Gelencén is az MPP színeiben induló, de RMDSZ által is támogatott jelenlegi polgármester, Cseh József, hasonló felállásban győzött Málnáson Szotyori Angéla és Zabolán Fejér Levente. Továbbra is magyar polgármestere marad a többségében románok lakta Előpatak községnek, ez alkalommal sem sikerült azonban célba juttatni az RMDSZ-es jelöltet Hidvégen. A városok mindenikében nyert az RMDSZ indulója, Kézdivásárhelyen 98 százalékos feldolgozottságnál Bokor Tibor 54 százalékon állt, legfőbb ellenfele, a néppárti Johann Taierling 30 százalékot ért el. A tanácsban 56 százalék az RMDSZ-é, 27 százalék az EMNP-é, az MPP-t 7,1 százalék támogatta, és 1996 óta először lesz román tanácstagja a testületnek, a 8 százalék szavazat alapján kettő is.
Baróton éjjel egy óráig a szavazatok 71 százalékát összesítették, az eddigi polgármestert 60 százalék támogatta, 18 százalékot kapott a függetlenként induló Nagy István és majdnem 17-et a szintén függetlenként induló Zsombori Csaba. A tanácsban az RMDSZ-é 70 százalék, a Néppárté 11,6 százalék, az MPP nem jut be, de ott lesz függetlenként a 13 százalékot elérő Nagy István. Kovásznán lassan haladt az összesítés, 79 százalékos feldolgozottságnál nyerésre állt az RMDSZ-es Gyerő József 59 százalékkal, 19,4 százalékot ért el az MPP-s Fülöp Csaba, a tanácsban az RMDSZ 59 százalékot kapott, az EMNP 7,27-et, az MPP 13-at, de bejutott a független Horia Tozloveanu 8,53 százalékkal és a román szövetség 10,6 százalékkal.
Sepsiszentgyörgyön fölényesen győzött Antal Árpád, 73 százalékot ért el, Bálint József 8,54 százalékot kapott, Mădălin Guruianu 8,6, míg Rodica Pârvan 7,11 százalékot. A városi tanácsba a jelek szerint 15 tulipános és két néppártos képviselő jutott be és két-két tanácstagja lesz a liberálisoknak, illetve a szociáldemokratáknak.
Az RMDSZ csapata által összesített megyei tanácsi lista csak iránymutató, mert hiányoztak a román vidékek voksai, így a szövetség 67 százalékon állt, a Néppárt majdnem 10-en, és minden jel szerint az 5 százalékos küszöb alá csúszik, azaz nem jut be az MPP.
Harmadik mandátumát kezdheti meg Antal Árpád Sepsiszentgyörgy városvezetőjeként, a párhuzamos számlálás eredményeinek végleges összesítése után elsősorban a bizalmat köszönte meg: „Hétfőn a munkát ott folytatjuk, ahol pénteken abbahagytuk, biztos vagyok benne, hogy a következő négy évben még eredményesebben tudunk dolgozni. Látszott a választási részvételen, hogy kevesebben mentek el szavazni a város azon részein, ahol nem sikerült befejeznünk a munkálatokat. Ez érthető reakció, de ezeket az utcákat is befejezzük és egy-másfél év múlva Sepsiszentgyörgy olyan lesz, amilyent most szerettem volna, ha a romániai procedúrák nem akadályoznak. Ahogy a kampányban is ígértem, a következő négy évben nagyobb hangsúlyt fektetünk az oktatásra, a gazdaság élénkítésére. Nincs különösebben ünnepi hangulatom, a felelősséget érzem, és azt, hogy folytatni kell.”

Toró továbbra is bizakodó (Nem jöttek be a Néppárti számítások)
Csalódás jellemezte az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi székházában a helyi és megyei önkormányzati jelölteket a tegnap éjfél tájékán már körvonalazódó, nem túl kedvező – polgármesterjelöltjeik kivétel nélkül alulmaradtak, illetve a képviselő-testületekben sem szerepeltek meghatározó módon – eredmények után. Toró T. Tibor, az alakulat országos alelnöke elismerte, az EMNP számára az eredmény nem túl biztató, de a székely megyékben tapasztalt alacsony részvétel is komoly megfontolásra kell hogy késztesse a politikai elitet, hiszen beigazolódott: a pluralizmus hiánya távol tartja a szavazókat.
Mindössze maroknyi csapat várakozott az eredményekre a Bánki Donát utcában, majd a lassan beérkező jelentések nyomán egyre többen szállingóztak el a helyszínről. A legtöbben lemondó, csalódott véleményt fogalmaztak meg, noha abban egyetértettek, hogy teljes bukásról nem lehet beszélni, viszont jobb eredményre számítottak. Toró T. Tibor szerint a végkifejlet mindenképp rácáfolt az elvárásaikra, hiszen olyan településeken, mint Málnás, Gelence, Sepsikőröspatak vagy Maksa, annak ellenére, hogy erős szervezetet sikerült kiépíteniük, alulmaradtak a versenyben. Kézdivásárhely jelenti a kivételt, ahol erős csapattal is indultak, és a képviselő-testületben több mint egynegyedes jelenlétet sikerült elérni, ami Johann Taierlingnek és csapatának megteremti a lehetőséget, hogy az EMNP úgynevezett Robin Hood-programját érdemben képviselni tudja. Emellett alapvető, így költségvetési, vagyoni kérdésekben érdemben befolyásolni tudják a döntéshozatalt. Toró T. Tibor hozzátette: mandátumot nyert jelöltjeik, még akkor is, ha kevesen lesznek a képviselő-testületekben, nem maradnak segítség nélkül.
Az eredmények ugyanakkor rámutattak: egyrészt az új választási törvény negatívan befolyásolta a részvételt, illetve a verseny hiánya az alacsony mértékű voksolást hozta. Mindazon a településeken, ahol sikerült megteremteni a versenyhelyzetet, ott a részvétel is számottevő volt – 60 százalékot is elérve. A Néppárt alelnöke szerint a teljes politikum számára megfontolandó, hogy a pluralizmus negatív fényben való feltüntetése ilyen fokú távolmaradást eredményez – vélhetően a kiábrándultság nyomán is – egy olyan választáson, „amikor gyakorlatilag a mindennapi életünket meghatározó kérdésben kell döntenünk”. A politikus szerint az önkormányzatok minőségének rovására megy majd, hogy sok helyen különböző módszerekkel – álösszefogások, lejárató kampányok – sikerült felszámolni a versenyhelyzetet vagy az esetleges összefogást.
Toró kifejtette: Vargyas község a legjobb példa az összefogás eredményességére, ahol a két magyar ellenzéki politikai párt támogatását élvező, függetlenként induló jelölt futott be nyertesként. Hasonló eredmény született Székelyudvarhelyen is.
Toró T. Tibor az elkövetkező időszakról elmondta: a nemzeti oldal szempontjából meghatározó, hogy a Magyar Polgári Párt további sorsa merre alakul, mennyiben tudják az alakulat mandátumot nyert képviselői megőrizni politikai önállóságukat. Ami a Néppártot illeti, az alelnök szerint az MPP irányába való közeledést mindenképp folytatni kell, ahol ez lehetséges. Emellett úgy látja: míg eddig a szervezeti építkezés volt a fő cél, hogy a választásokon való részvétel megvalósuljon, mostantól a szakmaiságon lesz a hangsúly, hátországot teremteni az önkormányzatokba bejutóknak. „Számot kell vetni sorainkkal, hogy szaktestületeinket megerősítve, valós segítséget nyújtsunk képviselőinknek” – tette hozzá.

2016. június 7.
RMDSZ-párti maradt Székelyföld
Amint az várható volt, az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni – számol be Bíró Blanka és Gyergyai Csaba a kronika.ro-n. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a részleges eredmények szerint a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat. A Magyar Polgári Párt jelöltjei ezúttal nem rúgtak labdába.
Ráduly hétfői kiértékelőjén úgy fogalmazott, fölöslegesnek érezte a korteskedést, inkább a közösségre bízták a döntést, a végeredményt pedig beszédesnek nevezte. „Aljas politikai időket élünk, látjuk, ahogyan Romániát átalakítják. Rendkívüli módon zajlik a centralizáció, és rendkívüli módon zajlik a kisebbség ellehetetlenítése, illetve beolvasztása is. Csíkszereda az elmúlt években a magyar nyelvi jogok és az egészséges fejlődés bástyája volt, én remélem, hogy az is marad" – szögezte le Ráduly.
A csíkszéki településeken egyébként Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A román többségű kisvárosban az RMDSZ elvesztette a polgármesteri tisztséget, a függetlenként induló Gheorghe Iojiban két magyar jelöltet is maga mögé utasított.
Gálfi Árpád, a nevető harmadik
A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor legyőzte a papírforma szerint „erősebb" RMDSZ-es Rus Sándort.
Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta. A polgári párt kényelmes többséget szerzett a tanácsban is: listájukról tíz jelölt jutott képviselői mandátumhoz, míg az RMDSZ 6, a Szabad Emberek Pártja 2, a PNL pedig egy tanácsost küld a testületbe. Tusnádfürdőn is az MPP jelöltje került ki győztesnek a magyar–magyar versenyből: Albert Tibor újabb négy évig irányíthatja a fürdővárost. Maroshévízen fölényesen nyert a korábbi polgármester, a liberálisokat képviselő Stelu Platon. Borszéken megőrizte polgármesteri székét és harmadszor is győzni tudott az RMDSZ-es Mik József, pedig két magyar kihívója is volt.
Borboly: hiányzott a versenyhelyzet
A hétfő kora estig beérkezett eredmények szerint az RMDSZ megőrizheti a kétharmados többségét a megyei önkormányzati képviselő-testületben, a szövetség listavezetője, Borboly Csaba pedig minden bizonnyal ismét tanácselnök lesz. Borboly egyébként az urnazárást követően az alacsony részvételi arányt azzal magyarázta, hogy több Hargita megyei községben nem volt ellenjelöltje az RMDSZ-nek, de arra is volt példa, hogy kizárólag az RMDSZ állított tanácsosi listát. Szerinte ugyanakkor demobilizáló hatása volt annak is, hogy a megyei tanácselnököt már nem közvetlenül választják, mint négy évvel korábban. Úgy véli, az RMDSZ szerény kampányt folytatott a székelyföldi megyében, közvetlen és direkt kapcsolattartásra törekedtek.
„Tulipános" fölény Háromszéken
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ volt Kovászna megyében, az alig 43 százalékos részvételi arány azonban ezúttal is azt mutatja, hogy a háromszékiek több mint felét nem érdekli az aktuális politikai kínálat.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett vasárnap, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban ismét kétharmados többséget szerzett az RMDSZ, eggyel több mandátuma van, mint az elmúlt években, az EMNP-t, a PNL-t, és a PSD-t két-két tanácsos képviseli.
Antal Árpád az eredményvárón kifejtette, abban bízik, hogy a következő négy évben még eredményesebben tudnak dolgozni. Elmondta, látszott a választási hajlandóságon, hogy azokban a városrészekben, ahol nincsenek befejezve a munkálatok, alacsonyabb volt a részvétel. Azt ígéri, egy–másfél év múlva Sepsiszentgyörgy korszerűsítése befejeződik. A következő négy évben az oktatásra, a gazdaságélénkítésre, a mélyszegénység felszámolására fekteti a hangsúlyt. Nem változtak a korábbi erőviszonyok Kézdivásárhelyen sem: Bokor Tibor újabb mandátumot szerzett a város élén, maga mögé utasítva az EMNP-s Johann Taierlinget. Az önkormányzati képviselő-testületbe az RMDSZ 11, a néppárt 5, a románok szövetsége 2, a polgári párt pedig egy tanácsost delegálhat.
Kovásznán szintén az RMDSZ jelöltje, Gyerő József nyert, a tanácsban pedig a szövetség frakciója lesz a legerősebb. Baróton újabb mandátumot szerzett az eddigi polgármester, Lázár Kiss Barna, aki elődjét, a nagy visszatérőnek számító Nagy Istvánt győzte le magabiztosan.
Tamás Sándor: kellett az MPP-nek az összefogás
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének az elnöke elmondta, a szövetség jobban teljesített a megyében, mint négy évvel ezelőtt, mivel nagyobb létszámban lesznek jelen a képviselő-testületben. A politikus rámutatott, az MPP-nek érdemes volt összefognia a szövetséggel, mert ezáltal három polgármesteri mandátumhoz jutottak, önállóan viszont nem jártak sikerrel. Az eddigi adatok szerint az RMDSZ megőrizheti többségét a megyei tanácsban is, Tamás Sándor pedig újabb tanácselnöki mandátumot szerezhet – írja a kronika.ro.

Elsöprő győzelmet aratott az RMDSZ ( Háromszék)
A korábbi választásokhoz képest a háromszéki RMDSZ jobban teljesített, hiszen növelte helyi és megyei tanácstagjainak számát – értékelte tegnap az eredményeket Tamás Sándor, a szövetség megyei elnöke az RMDSZ székházában tartott sajtótájékoztatón. A 73 százalékkal újraválasztott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Miklós Zoltán, a 21 tagú tanácsban 15 helyet szerzett megyeszékhelyi RMDSZ-frakció vezetője azt hangsúlyozta: nem kívánnak visszaélni többségükkel, konszenzusos döntésekre törekednek az önkormányzati testületben.
Tamás Sándor ismertette a nem hivatalos megyei eredményeket. Ezek szerint a megyei önkormányzati listára leadott szavazatok 57,7 százalékát szerezte meg a szövetség. Az Erdélyi Magyar Néppártra leadott voksok aránya 8,6 százalék, s végül az MPP is bejutott a megyei tanácsba, miután 5,5 százalékos eredményt ért el. A Tăriceanu-féle Demokraták és Liberálisok Szövetsége 5 százalék körül mozgott, a Nemzeti Liberális Párt 7,8 százalékot szerzett, a szociáldemokraták 9,6 százalékos eredményt értek el. Ez azt jelenti, hogy a 31 tagú megyei tanácsban az RMDSZ várhatóan húsz (eggyel többet, mint négy évvel korábban), az EMNP, a liberálisok és a szociáldemokraták 3–3-at, az MPP két mandátumot szerez. A megye 45 polgármesteri tisztsége közül az RMDSZ 34-et szerzett meg, három településen – Zabola, Málnás, Gelence – MPP-jelölt nyert RMDSZ-es támogatással is, két településen független induló győzött – Vargyas és Szitabodza. Két községet a Tăriceanu-féle párt színeiben mandátumhoz jutó polgármester vezet, a szociáldemokraták négy községgazdai posztot nyertek. Mind a négy háromszéki város – Sepsiszentgyörgy, Barót, Kézdivásárhely, Kovászna – vezetését az RMDSZ jelöltje nyerte el. Ami a helyi tanácstagok számát illeti, RMDSZ-es színekben jutott mandátumhoz 338 önkormányzati képviselő, az MPP 24, az Erdélyi Magyar Néppárt 51 tanácstagot juttatott be települési tanácsokba. Megyei szinten 43,6 százalékos részvételi arányt jegyeztek, a szórás azonban elég nagy, több helyen 40 százalék alatti maradt a szavazókedv – Bacon, Mikóújfalu, Zabola, Csernáton, Sepsiszentgyörgy, Lemhény, Kézdivásárhely, Bardoc –, másutt a szavazópolgárok legalább 60 százaléka járult az urnákhoz: Előpatakon, Málnáson, Hidvégen, Nagypatakon, Maksán, Illyefalván, Dobollón, Sepsikőröspatakon. Tamás Sándor értékelése szerint az eredményeit javító RMDSZ-en kívül a választások nyertesei közé tartozik az MPP, amely növelte polgármesterei számát, de ide tartoznak a román pártok is, amelyek a jobb mozgósításnak, a Bodza-vidéken jegyzett magasabb részvételnek köszönhetően eggyel növelték a megyei önkormányzati képviselőik számát. Nettó vesztesnek az EMNP-t nevezte, amely mindkét polgármesteri tisztségét elveszítette (Maksán és Nagyborosnyón). Ugyanakkor köszönetet mondott a választóknak, amiért a „konkrét megyefejlesztési terveket” részesítették előnyben a „bohóckodással” szemben. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a helyi lakosság a választások legnagyobb nyertese, hiszen folytatják a munkát a városért, a következő napokban kezdik azokat az utcajavításokat, aszfaltozásokat, amelyeket nem akartak kampányban elkezdeni. Az általa elért eredményt azzal magyarázta, hogy az emberek megértették: szükség volt azokra a népszerűtlen beruházásokra is, amelyek sok kellemetlenséget okoztak, de a következő időszakban igyekeznek eltüntetni a vezetékcserék nyomait. A bürokrácia, a késlekedések miatt egy-másfél év múlva lesz olyan a város, mint amilyennek idén májusban szerette volna látni – vélekedett. Megjegyezte: a részvételi arány is azokban a körzetekben volt alacsonyabb, amelyek a felújítatlan utcák környékén találhatók, például a Gyöngyvirág vagy a Kós Károly utca körül. Ugyancsak a győztesek közé sorolta Bálint Józsefet, aki jobb eredményt ért el, mint négy évvel korábban. Győztes az RMDSZ-frakció is, hiszen 14-ről 15 fősre gyarapodott a 21 tagú tanácsban. Az MPP nem jutott be, az EMNP két helyet szerzett, ugyancsak két-két képviselője lesz a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak. Ennek kapcsán hangsúlyozta: nem fognak visszaélni kétharmados többségükkel, akárcsak az előző mandátumban, konszenzusos döntésekre törekednek. A hat szakbizottság közül egy-egynek a vezetését felajánlják a liberálisoknak, illetve az EMNP-nek. A vesztesek közé sorolta az MPP-t, amely nem jutott be a tanácsba, a román közösséget, mert negatív kampányt folytatott egyik jelöltjük a másik ellen, továbbá Mădălin Guruianut.
Kitért ez utóbbi visszavonulására is, mint mondta, maga is csak nézte, „mint a moziban” a liberális politikus kampányát, amelyben az alpolgármesteri tisztség megszerzésére összpontosított, holott erről korábban semmilyen egyeztetés nem történt. Arra a felvetésre, hogy a kölcsönösség elve alapján Sepsiszentgyörgyön is felajánlhatnának egy alpolgármesteri tisztséget a román közösség képviselőjének, miként azt az RMDSZ Kolozsváron, Marosvásárhelyen és más erdélyi városokban kéri, Antal Árpád leszögezte: az RMDSZ által kidolgozott autonómiatörvény előírja, hogy a román közösségnek automatikusan jár alpolgármesteri és megyei alelnöki tisztség a székelyföldi településeken, ezt kellene elfogadni.
Miklós Zoltán frakcióvezető ugyancsak arról szólt, hogy bár a szavazás eredménye a kötelezettség mellett nagyfokú legitimitást is biztosít számukra a város vezetésében, szakmaiságon alapuló együttműködésre, konszenzusra kívánnak törekedni a továbbiakban is.
Farcádi Botond

Választási eredmények Sepsiszéken
A vasárnapi, éjszakába nyúló párhuzamos szavazatszámláskor tapasztaltaktól kismértékben tértek el Sepsiszéken a tegnap délután 99,9 százalékos feldolgozottság mellett ismertetett adatok. Eszerint a 14 közigazgatási egységben Málnást és Hidvéget leszámítva taroltak az RMDSZ polgármester-, valamint képviselő-testületi jelöltjei. Sepsiszék több települése ugyanakkor a részvételi arány tekintetében is az első helyeken végzett, hatvan százalék felett teljesítve.
Közigazgatási egységenként az RMDSZ nemcsak a polgármesteri székeket hódította el, de nagyjából minden képviselő-testületben, ha nem feltétlenül kétharmados, de mindenképp kényelmes többséget szerzett. Kivételt képez Előpatak és Hidvég.
Hidvégen a polgármesteri széket Alexandru Cucu, a Szociáldemokrata Párt jelöltje hódította el, és igen vegyes a testület összetétele – RMDSZ négy, SZDP nyolc, NLP kettő, Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség (UNPR) kettő, Roma Pártok Pro Európa Szövetsége (APRPE) egy –, míg Előpatak községi tanácsának tagjai jórészt a román pártokból kerültek ki. Az RMDSZ Hidvégen mindössze két mandátumot tudott begyűjteni, a szociáldemokraták hatot, a liberális párt, az LDSZ, valamint a Demokrata Roma Párt (PRD) egyet-egyet. Előpatakon viszont talán a legfontosabb győzelmet könyvelheti el a szövetség, ugyanis annak ellenére, hogy a magyarság aránya nyolc százalék a községben, a szavazatok teljes feldolgozottsága mellett is Kovács László újabb négy évig polgármester marad, több mint 53 százalékát szerezte meg a szavazatoknak. Az említetteken kívül a fennmaradó 12 közigazgatási egységben – ideértve Sepsiszentgyörgyöt is, a következő eredmények születtek. A megyeszékhelyen Antal Árpád András jelenlegi polgármester folytathatja, a voksok közel 74 százalékát seperve be. A városi képviselő-testületben kétharmados többséget szerzett a szövetség, összesen 15 képviselőjük lesz, míg az Erdélyi Magyar Néppártnak, a Nemzeti Liberális Pártnak, valamint a Szociáldemokrata Pártnak két-két tanácstagja lesz. A Magyar Polgári Párt nem érte el az ötszázalékos küszöböt, így egyetlen mandátumot sem nyert. Községi szinten Sepsibodokon, Mikóújfaluban és Rétyen, mivel nem volt ellenjelöltjük, a szövetség politikusai – Fodor István, Demeter Ferenc, valamint Dombora Lehel – ülhetnek a polgármesteri székbe. Utóbbiak első mandátumukat kezdik. Sepsibodokon a tanács összetétele is homogén, kizárólag a szövetség jelöltjeiből áll. Rétyen kilenc RMDSZ-es tanácstag és két EMNP-s alkotja majd a testületet, Mikóújfaluban az arány hasonló, csak itt az MPP nyert két mandátumot. Árkoson, Gidófalván, Sepsikőröspatakon és Uzonban a szövetség polgármesterjelöltjei – Máthé Árpád, Berde József, Kisgyörgy Sándor, valamint Ráduly István – újráznak, és hetven százalék feletti támogatottsággal vágnak neki a következő négy évnek. A képviselő-testületekben az RMDSZ megnyugtató többséget tudhat magáénak, Árkoson kilenc mandátumot, míg az EMNP kettőt, Gidófalván ugyanaz az arány, Sepsikőröspatakon a Néppárt három mandátumot szerzett, az RMDSZ pedig nyolcat. Uzonban színesebb a tanács összetétele: tíz RMDSZ-es tanácstag mellett két liberális párti és egy szociáldemokrata került be.
A fentieken kívül Sepsibükszádon Bács Márton Csaba folytathatja valamivel több, mint 65 százalékos támogatottsággal, a testületben pedig hat RMDSZ-es tanácstag és három MPP-s ülhet. Kökösben és Illyefalván a szövetség polgármesterjelöltje – Sántha Gyula és Fodor Imre – 57 százalékot meghaladó támogatottsággal újból a község élére állhat. A kökösi tanácsban az RMDSZ hét, a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség három, az NLP egy mandátumot szerzett, illetve egy függetlenként induló bejutót is jegyeztek. Illyefalván a testület összetétele: hat szövetségi, három MPP-s, egy EMNP-s, illetve egy liberális tag.
Végül Málnás község az egyetlen Sepsiszéken, ahol az MPP jelöltje futott be győztesnek, az RMDSZ támogatásával. Szotyori Angéla Gizella a voksok közel 78 százalékát gyűjtötte be. A községi tanácsban az RMDSZ-nek hét, a MPP-nek négy mandátum jutott.
Nagy D. István

Biró: Nem megosztani, segíteni akarjuk a közösséget
Megerősödött a Magyar Polgári Párt
Biró Zsolt történelmi sikernek nevezte a Magyar Polgári Párt (MPP) szereplését a június 5-i helyhatósági választásokon, hiszen a korábbi választások egyikén sem tudtak ennyi polgármesteri széket megszerezni, mint amennyit most megnyertek.
"Örömmel nyugtázzuk – nyilatkozta a választások éjszakáján –, hogy 14 biztos polgármestere van a Magyar Polgári Pártnak, ami azt jelenti, hogy megkétszereztük az eddigi polgármesteri tisztségeket. Nagy az örömünk, hogy sikerült visszaszereznünk Székelyudvar-helyt, amely jelképes számunkra, hiszen ebből a városból indult el az Udvarhelyi Polgári Egyesület, innen nőtte ki magát a Polgári Szövetség, és gyakorlatilag a Magyar Polgári Párt megalakulása is ehhez a városhoz köthető. Ilyen szempontból jelképes győzelemnek tartjuk".
Megköszönte az Erdélyi Magyar Néppárt támogatását Székelyudvarhelyen, ahol a cél az volt, hogy a jelenlegi "Bunta-féle városvezetést le tudjuk győzni".
A továbbiakban elmondta, hogy sikerült megtartaniuk Gyergyószentmiklóst, Tusnádfürdőt és Szentegyházát, ahol az eddigi MPP-s alpolgármester győzte le az RMDSZ jelöltjét, és ezekben a városokban tanácsi többsége is lesz a pártnak. Hargita megyében ugyanakkor megtartották Kápolnásfalut és Gyergyóújfalut, sikerült növelniük polgármestereik számát Kovászna megyében, ahol az eddigi polgármesteri tisztségek mellé megszerezték még Málnást és Zabolát. Itt az RMDSZ vállalta fel az MPP által jelölt magyar polgár-mesterjelöltet.
"Úgy gondolom, a Magyar Polgári Párt bizonyított ezen a választáson is. Nyitott, és a kapocs, híd szerepét tölti be. Mi nem megosztani akarjuk a közösséget, hanem képviselni. Az volt a fő célunk, hogy minél több településen tudjuk megvalósítani az MPP által képviselt értékrendet" – hangsúlyozta a pártelnök.
Elmondta, hogy Maros megyében kényelmes többséggel tudtak nyerni Makfalván, véleménye szerint a makfalvi csapat bizonyított, és ezt a választópolgárok is értékelték.
A beszélgetés végére hagyta a meglepetést, hogy miért nevezte történelmi sikernek a szervezet eredményeit: a Magyar Polgári Párt a Partiumban is "nagyot lépett előre", ki tudott törni a regionális kispárt szerepből, amelybe egyesek be akarták skatulyázni. Szatmár megyében négy polgármestere lesz az MPP-nek.
Biró Zsolt gratulált a győzteseknek, megköszönte a választópolgárok bizalmát, hogy megértették, hogy az MPP nem rombolni akar, hanem építeni, segíteni akarja a magyar közösséget.
Végül elmondta, hogy van jó néhány olyan település, ahol független polgármester nyert az MPP támogatásával, amit a párt sikerének is éreznek. Pl. Vargyas, Maros-keresztúr, ahol az MPP visszaléptette azt a jelöltjét, "aki a magyar érdekkel szemben próbált cselekedni", és végül egy független jelölt támogatásáról döntöttek.
Összegezve kijelentette: "Sikerként értékeljük a választást még akkor is, ha nem mi lettünk az erdélyi magyar politika vezető ereje, de szemlátomást megerősödtünk, és bebizonyítottuk, hogy van helyünk a politikai életben".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 9.
Sepsiszentgyörgyi EMNP: Nem ünnepelnek, dolgoznak tovább (Önkormányzati választások)
Úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyiek kétharmadának mindegy, ki a polgármester, a többiek nagy része pedig Antal Árpádra szavazott – kezdte az önkormányzati választás kiértékelőjét Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: meglepetés nincs, esélyeivel tisztában volt. Az Erdélyi Magyar Néppárt jobb eredményre számított Sepsiszentgyörgyön, abban bíztak, legalább három képviselőt be tudnak juttatni a tanácsba, de végül csak ketten lesznek: Bálint József és Kolcza István.
Az alacsony részvételi arány kapcsán Bálint József megjegyezte: felértékelődik minden voks, minden szavazó opcióját meg kell becsülni. Sokan előre győztesnek tekintették Antal Árpádot, és bebizonyosodott, ha nincs elegendő tét, a részvételi szándék is alacsony. Hiányosságukként említette, hogy későn állt össze csapatuk, táborukat pedig megzavarta a voksolás előtt történt kavarodás, bekavarás. Az MPP-ből kizártak és a néppártosok továbbra is számítanak egymásra, közös akarattal kívánnak dolgozni a tanácsban azért, hogy programjukat életbe ültessék. Ez kizárólag megvalósítható pontokból áll, és valószínűleg több helyen is egyezik mások célkitűzéseivel, azokat vélhetően könnyebb lesz megoldani, másokat talán nehezebb, de követik és követelik a kampány során a forrópontokon jelzett gondok megoldását – ígérte, hozzátéve: ezek lesznek az első kérdések, amelyeket felvetnek majd a testületben. Kérdésünkre, hogy a tanácsban miként kívánnak viselkedni, Bálint azt mondta: az általuk nyomatékosított kérdésekhez való hozzáállás nyomán dől el. Ha megoldást akarnak találni a gondokra, partnerek lesznek, ha nem, ellenzékként viselkednek. Kolcza István, az EMNP sepsiszéki elnöke az alakulat térségben elért eredményeit értékelte. Mint mondta, több településen növelni tudták önkormányzati képviselőik számát – Málnáson, Gidófalván, Árkoson egyről kettőre, Kőröspatakon egyről háromra –, Illyefalván és Rétyen megőrizték eddigi egy, illetve két mandátumukat, Maksán viszont elveszítették a polgármesteri tisztséget, és tanácstagjaik száma négyről háromra csökkent. Hangsúlyozta: az igazi munka most kezdődik, mindenütt meg kívánják valósítani Robin Hood-programjukat, azaz átláthatóságot, hatékonyabb gazdálkodást követelnek. Az újonnan tisztségbe jutott önkormányzati képviselők számára Bálint József tart felkészítőt jövő héten.
Fekete Attila, az MPP-ből kizárt Bálint Józsefet a Néppárt sepsiszentgyörgyi jelöltlistájára is követő, de mandátumhoz nem jutott önkormányzati képviselőjelölt úgy vélekedett: Székelyudvarhely és Szentegyháza példája mutatja, hogy Sepsiszentgyörgyön is az lett volna a jó megoldás, ha a Néppárt és az MPP szövetkezik.

RMDSZ-párti maradt az erdélyi magyarság
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokhoz képest kisebb százalékban, a szavazóképes romániai választópolgárok 48,44 százaléka adta le voksát vasárnap a polgármesterekre és a helyi és megyei önkormányzatok képviselői listájára. A polgármester-választásokat országszerte a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte 37,62 százalékkal és 1638 mandátummal, a második helyre szorult Nemzeti Liberális Párt (PNL) részesedése 32,80 százalék 1065 polgármesteri mandátummal. A negyedik helyen az RMDSZ végzett 4,35 százalékkal és 195 polgármesterrel. A helyi és a megyei önkormányzatok listáján szerzett szavazatok alapján az RMDSZ mindkét esetben átlépte az országos öt százalékos küszöbértéket.
A Központi Választási Iroda keddi, 97,99 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint az RMDSZ 93, az EMNP és az MPP 6-6 mandátumot szerzett a megyei önkormányzati listáin. A helyi tanácsokban az RMDSZ mérlege 2281 tanácsos, az Erdélyi Magyar Néppárt 207, a Magyar Polgári Párt pedig 158 tanácsosi mandátum birtokosa. Az RMDSZ a magyar politikai alakulatokra leadott szavazatok 88,17 százalékát gyűjtötte be, az EMNP a 8,21 százalékát, míg az MPP a 3,62 százalékát. Az RMDSZ megyei listáira 410 213 szavazat érkezett. Az EMNP és az MPP megyei listáira 38 215, illetve 16 824-an szavaztak. Az RMDSZ 16, az EMNP 7 megyében, az MPP csak Kovászna ésHargita megyében állított megyei listát.
RMDSZ-párti Székelyföld
Hargita megyében Székelyudvarhely kivételével a legtöbb városban papírforma szerinti eredmények születtek. Az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat.
A csíkszéki településeken Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor győzött. Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta.
A helyhatósági választások egyértelmű győztese Kovászna megyében is az RMDSZ volt.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – az RMDSZ által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott.
Szatmárnémeti siker, váradi vereség
Szatmár megyében a végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 47,82 százaléka vonult urnák elé. A legádázabb küzdelem a megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben zajlott, ahol a szövetség négyévi szünet után magyar polgármester állítását tűzte ki célul Kereskényi Gábor parlamenti képviselő személyében. A végleges adatok szerint Kereskényi a leadott voksok 42 százalékával lett a partiumi város polgármestere, ahol a magyar közösség a lakosság 36 százalékát teszi ki. Az RMDSZ tíz tanácsost juttat be a szatmárnémeti döntéshozó testületbe, és így a tanács legnagyobb frakciója lesz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 7, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig 3–3 tanácsosi mandátumot szerzett.
Elsöprő győzelmet aratott a szövetség Nagykárolyban is, ahol Kovács Jenő eddigi polgármester a leadott voksok 67,77 százalékát szerezte meg. Emellett Avasújváros, Börvely, Mezőpetri, Érendréd, Hadad, Halmi, Kolcs, Kökényesd, Lázári, Mezőfény, Pusztadaróc, Szatmárhegy, Sárközújlak élén áll RMDSZ-es polgármester, de Egriben, Szatmárpálfalván és Ákoson elvesztette a községvezetői széket. Az MPP Egriben, Kaplonyban, Csomaközön és Mezőteremben szerzett polgármesteri széket.
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar tanácsossal lesz kevesebb. Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a PNL-es politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Nagyváraddal ellentétben a megyében az RMDSZ-nek nagyjából sikerült megőriznie erejét, az eddigi 24 polgármesterből 23-at sikerült megtartani.
Szilágy megyében Debren, Haraklány, Ipp, Kárásztelek, Kraszna, Krémer, Oláhbaksa, Sarmaság, Szilágybagos, Szilágycseh, Szilágyperecsen, Szilágysámson, Szilágyszeg, Varsolc élén áll majd RMDSZ-es polgármester, míg Szilágynagyfaluban MPP-s támogatással független jelölt nyert. Szintén MPP-s támogatással nyert a szövetség jelöltje a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Nagybányán a magyarok jó szereplésének köszönhetően két RMDSZ-es önkormányzati képviselő is lesz a tanácsban.
Jobb eredmény Kolozsváron
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel. Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt Horváth Anna követi.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. június 10.
Érkezik az élelmiszersegély
Péntektől kezdődően a megye több településére szállítják ki az uniós élelmiszersegély-csomagot – közölte sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu prefektus.
Mint arról lapunkban többször is beszámoltunk, az Európai Unió által a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak biztosított – étolajat, cukrot, lisztet, tésztafélét, konzerveket tartalmazó – élelmiszercsomag kiosztása több hónapja csúszik, a következőkben kezdhetik majd szétosztani a tavalyi segélyeket. Péntektől kezdik a csomagok szállítását Nagyajtára, Árkosra, Barótra, Bölönbe, Baconba, Bodokra, Kökösbe, Kommandóra, Dobollóra, Gidófalvára, Hidvégre, Illyefalvára, Málnásra, Mikóújfaluba, Uzonba, Sepsiszentgyörgyre, Kőröspatakra, Előpatakra, Bükszádra – tájékoztatott a prefektus, hozzátéve: egyes településekre a csomag egésze megérkezik, máshová csak a segély egy része. Azt nem közölte, hogy a következő szállítmány mikorra várható.
(farcádi)

Rendhagyó születésnapi beszélgetés János Pál múzeumigazgatóval
A vár megszerzésétől a kapukulcs átadásáig
Kilencvenöt évet töltött június 4-én János Pál tanár, muzeológus, néprajzkutató és csíkszeredai múzeumigazgató. Rendhagyó módon a most közölt beszélgetés korábban készült – az egyébként idős kora ellenére is igen jó memóriával rendelkező – Pali bácsival, töredéke egy hosszú beszélgetésfolyamnak. Ez az oka annak, hogy az eseménydús életútból és gazdag életműből most, a születésnap környékén csak az egyik, de talán legfontosabb momentumot ragadjuk ki, abban bízva, hogy egyszer majd a teljes beszélgetés – ami tulajdonképpen János Pálnak egyféle tollba mondott önéletrajza is egyben – az olvasók elé kerülhet. A szerkesztés során ezért többnyire a kérdéseket sem őriztem meg. Úgy, hogy ezúttal is, a Pali bácsié a szó.
Kilencvenöt éves János Pál
János Pál 1921. június 4-én született Csíkdánfalván. Az elemi iskolát szülőfalujában, majd Málnáson, gimnáziumi tanulmányait Csíkszeredában, a tanítóképzőt Marosvásárhelyen végezte, a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos oklevelet. 1959-től a csíkszeredai Múzeum munkatársa, 1964-től igazgatója 1981-es nyugdíjba vonulásáig. Muzeológiai munkássága mellett sokrétű tudományos, publicisztikai tevékenységet fejtett ki.
– Amikor múzeumigazgatóvá kineveztek, a Zakariás-házban, a későbbi Pionírházban működött a múzeum, de úgy gyűltek a tárgyak, hogy adott pillanatban már nem fértünk a régi helyen, és raktározásra nem volt lehetőség. Írtam egy akkor vakmerőnek számító cikket, hogy jobb sorsot érdemelne a Mikó-vár. Addig sok minden volt a várban, cukorraktár, traktoriskola, cipőgyárat is akartak létesíteni, így nem nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet, főleg azok, akik akkor ott dolgoztak, az oktatómesterek, a tanárok, a traktoriskola igazgatója…. Aztán ráharaptak a gondolatra mások is, maga Fazakas János is, aki akkor a minisztertanács alelnöke volt, majd támogatója lett ennek az ügynek Fazakas Lajos, a megyei tanács elnöke, a Pártbizottság első titkára és sokan mások. Így sikerült elérni, hogy megkapjuk a várat olyan állapotban, amilyenben volt... siralmas állapotban. Azzal kezdtük, hogy elkészíttettünk egy négy és fél milliós restaurálási tervet. Hát az 1969-ben akkora összeg volt, hogy ép ésszel talán fel sem tudtuk mérni, s aztán pénz csak nem jött, se a minisztérium nem tudott adni, se a megye. (…)
A Nagy Imre-hagyaték
Amiután megszereztük a várat, megszerveztem a tisztelgő csoportot, amelyik Fazakas Lajosnak és a társainak köszönetet tolmácsolt azért, hogy a vár átkerült a múzeumhoz. Ennek a bizottságnak a tagja volt Nagy Imre, Koszti Pista alelnök, Hajdú Ingeborg rajoni alelnök, Pataki Imre, a gazdasági hivatal főnöke, valamint én magam, János Pál, a múzeum igazgatója.
Fazakas elnök 11 órára rendelt, hogy akkor fogad. Közben a guvernamentális telefonon a nagyfőnök jelentkezett és egy óra lett, de mi még mindig az előszobában mértük a lépéssel a szoba hosszát és keresztjét, Fazakast pedig a nagyfőnök faggatta vagy oktatta, nem tudom. Aztán egyszer jött a titkára Fazakasnak, mondja, hogy befejeződött a telefonbeszélgetés, nyílt is az ajtó, Fazakas megjelent, és olyan enyhe bocsánatkéréssel azt mondta, hogy saját hibáján kívül csúszott el az idő, de most kerüljünk bennebb. Bevonultunk az elnöki nagy irodába, s leültettek. Az első kérdése Imre bácsihoz szólt. Azt kérdezte: Imre bácsi, hogy tetszik az irodám? Imre bácsi zabos volt, kékült, zöldült, pirosult, ott akart hagyni minket, nem volt hozzászokva az ilyen kényszervárakozáshoz, eléggé összevont szemöldökkel és szúrós tekintettel azt mondja Fazakasnak: „Úgy lenyomtak ide, azt sem tudom, hogy hol vagyok! Körül se nézhettem!” Erre Fazakas biztatja, hogy nézzen körül. Feláll Imre bácsi, körülhordja a tekintetét, s azt mondja: „Tudja mit? Nem vagyok elbűvölve! A busmanoknak is elmenne ez az iroda. Itt semmi sem mutatja, hogy Hargita megye népének az elnöke itt székel. Hol van egy csíki festékes szőnyeg? Keletről hoztuk magunkkal, drága kincs, fél Európa ráhangolódott, szállítják innen, s Hargita megye elnökének egy rongy sincs belőle!” Erre Fazakas magyarázta, hogy faltól falig nagy szőnyeg van, de Imre bácsit nem érdekelte. „Hol van egy korondi cserép, amilyen az amerikai világkiállításon az amerikaiak szeme is felakadt, hogy lábbal hajtott korongon ekkora fazekat készítenek?” Fazakas rámutatott egy kisebb hamutartóra. Imre bácsi nem volt megszédítve. „Uram, köpőcsészének is kicsike!” „Még van-e valami?”– kérdi Fazekas. „Van! Megjelentettek egy turisztikai kézikönyvet, zsebkönyvet, abban azt merik írni, hogy hegyi patakjaink pisztrángban gazdagok. Én hivatásos halász vagyok. Törvényes módon tisztelem a rendet, a szabályokat. Nem mutatnák meg nekem is, hogy hol vannak ezek a pisztrángos patakok, mert én eleget járom a hegyi patakokat, de pisztrángot nagyon ritkán fogok. Az orvhalászok helyettem elvégzik ezt!” – „Van-e még valami, uram?” – „Van – mondja Nagy Imre. – Nincs a vadaknak, azoknak a híres vadaknak, amelyeket Európa-szerte irigyelnek tőlünk, a 23-24 ágú agancsos szarvasbikáknak, a kárpárti medvéknek, nincs egy védett hely, ahol csak ők lehetnének és biztosított életkörülmények között élnének. Az Udvarhely felé átvezető út a nagyerdőn vitt keresztül. Nagyerdő? Maholnap fenyő sincs! Úgy kezdett kinézni, mint a Szahara. Mert önök megtanultak erdőt irtani, de még nem tanultak meg erdőt ültetni! Ezt is meg kell tanulni!” Azt mondja erre Fazakas: „Imre bácsi, engedje meg, nekem is van egy kérdésem: mi lesz a Nagy Imre-i hagyatékkal?” Mintha robbanni készült volna Imre bácsi, a fejét elöntötte a tűz. Az ujját felemeli, és ilyenformán, hangsúlyosan ütemez: „Idefigyeljen, uram! Építsenek egy olyan képtárat, ahol én azokat a műveket kiállíthatom, amiket erről a vidékről s ennek a vidéknek az embereiről festettem, alkottam, és én a teljes megmaradt készletemet, vázlatokkal együtt szülővárosomra hagyom. Ez a beszéd, uram! – az orra előtt egy centivel elütött az ujjával. – Nem az, amit ön mond!” Azt mondja erre Fazakas: – „Kezet rá, Imre bácsi! Én vállalom, hogy ebben az évben a képtár felépül az Imre bácsi hozzájárulásával és utasítása szerint.” Kezet fogtak, s Fazakas mondta csendben: „Igyekszem megtartani a szavamat!” Az a nagy harc, ami a Nagy Imre-hagyatékért folyt Budapest, Kolozsvár és Marosvásárhely között, s amiben mi meg sem vakkanhattunk eddig, ezzel eldőlt. Ezzel a tisztelgő látogatással olyan alkalom született, ahol két igen fontos személyiség összemérte az erejét, és egyik sem veszített. De nyert Csíkszereda! Mintegy hatezer vagy annál is több alkotás került a város kezére. A Nagy Imre 75 éves születésnapjára a galéria elkészült, s a galériát berendeztük, képekkel, olyan kiállítással, amilyen addig csak Szeredában nyílt meg. A megnyitó előtti este öcsémmel a grafikai anyagot rámáztuk. Imre bácsi megjelent, és azt mondja: „Na, uraim, ebből holnap nehezen lesz megnyitó! Mindjárt leszentül a nap, s még a grafikák sehol!” Mondtam neki: „Imre bácsi, mielőtt az új nap felkel, minden rendben lesz!” Rendben is lett.
A múzeum támogatói és a neszkávésdobozok
Én azt tudom, hogy mikor eljöttem a múzeumtól, vagy 84 neszkávésdobozt hoztam el, vöröset. A múzeum költségvetéséből sose vettünk kávét, mert arra nem adtak pénzt soha, de én ma is vallom, hogy egy feketekávéval kétszer annyit el lehet intézni, mint egy hivatalos megrendelőlappal, mert a megrendelőlapra ráírták: „nincsenek feltételek”, vagy „zsúfoltak vagyunk”, vagy „nincs szakemberünk”, vagy anyagi dolgok miatt visszautasították, de amikor a feketekávét megitta egy direktor velem együtt a múzeumban, s két szót szólhattam, mindig megértettük egymást. A múzeum akkor is székely múzeum volt (csak a neve nem lehetett az), mindannyiunk közös ügye, azt akartuk életben tartani, gyámolítani, szeretgetni.
Általában újévre szép köszöntőt nyomtattunk és abból vagy kétszáz darabot elküldtem a segítőtársaknak, a múzeumbarátoknak. Két-három napig hordták a munkatársak, én magam is, s egyszer rájöttem arra, hogy akik a legtöbbet segítenek, azoknak többet kellene adni, ezért elmegyek személyesen is újévet köszönteni, így kerültem el többek között az IPICCF-hez, Rákosi Zoltánhoz. Meglepődött, de főzetett egy kávét, s rámkérdezett, hogy tulajdonképpen miért mentem? Erre elmondtam: „Azért jöttem, hogy neked és a családodnak, a munkaközösség minden egyes tagjának szívből kívánjak boldog új esztendőt, erőt, egészséget, jó munkát és sok sikert az új évben!” S akkor kérdezi, hogy „na, de tulajdonképpen miért jöttél?” Mondtam, hogy „a gyengébbek kedvéért elismétlem”. Felálltam, s ugyanazt elmondtam szóról szóra. Hát nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakkal mondta: „Menj a ’kutyagumiba’, te ezért nem jössz ide…!” Mondom, „Zoli, most következik a történelmi lecke. Tudod, én egy intézmény igazgatója vagyok, aminek nagy feladatai vannak, de jóformán semmi pénze. Nekem az a feladatom, hogy egy 365 napos normális esztendőből 364 nap hajlongjak, hol itt kérjek, hol ott köszönjek valamit. Rájöttem arra, hogy egyszer én is jöhetek úgy, hogy nem kérek, hanem egyszerűen megjelenek, személyes tiszteletből boldog új évet kívánni. Ha Te lennél a múzeumigazgató, aki hajlongasz, bizonyára megértenéd!” Erre azt mondja: „Én most is megértettem! Többet itt az ajtót úgy ki nem nyitod, hogy én ne segítsek!” Én nem is nyitottam ki úgy soha. Akármire szükség volt, segítettek, nem egyszer, sokszor. Hát ilyen segítő sok volt a legelősöktől, a vízügyesektől, az erdőgépesítési vállalattól, a házgyártól, a bányavállalattól, a geológusoktól, kutatóktól, a kereskedelmi igazgatóságtól, mindenütt találtak egy módot, egy lehetőséget, az egyik nyomdaköltséget fizetett, a másik papírt adott, a harmadik szállítóeszközt, a negyedik kaput állított föl. Úgy költöztünk fel 50-70 ezer tárggyal a Zakariás-házból a múzeumba, hogy sehol egy lej szállítási költséget, munkadíjat senkinek ki nem kellett fizetnünk. Horváth Csaba, Nagy Benci egy-egy láda könyvvel vonultak, nem volt könnyű egy ilyen, mert az 50 kilós ládát lexikonokkal megtömtük, ott 2 ember markolhatta, amíg a körme leszakadt, hogy vigye fel az emeletre. Lehet, hogy a ruha leszakadt, vagy a köpeny, de a becsületbe hiba nem esett! Az altisztek is csinálták, nem kellett parancsolni senkinek, ott mindenki melléállt. Hatalmas munka volt! Régi faházakat állíttattunk úgy fel a múzeumkertben, hogy éhbérnek is kevés, amit ki tudtunk fizetni. Volt olyan nagy természetrajzi kiállítás, hogy Gál András, Márton Árpád festette a diórámákhoz a hátteret. Porfestéket vettünk, mert abból kellett, 17 lejbe került az egész nagyterem kiállításainak a berendezése. A semmiből kellett építkezni, a hőskorszaknak ez volt a hősiessége. Leküzdeni a nyomorúságot, a tehetetlenséget, a nincstelenséget.
Én tiszteltem, becsültem mindazokat, akik egy ujjal is támogattak. Például nagyon jóleső volt számomra, hogy Bálint Lajos, a későbbi érsek külön levélben köszönte meg, hogy támogattuk az egyházi műemlékek javítását, karbantartását, megóvását. Ha mást nem tudtunk csinálni, akkor Bukarestben közbenjártam és is, hogy engedélyezzenek egy kapitális javítást, amire az egyháznak sok pénze nem volt, s nekünk sem lett volna, hiszen emlékszem, hogy egész esztendőre költségvetési tételként 8000 lej szerepelt, s ebből vagy 150 műemlék épületet kellett volna rendben tartani... Legfeljebb örvendtünk, ha valaki valamit mozdítani tudott, mert akkor még a külföldi források nem működtek. A minisztérium jóindulatának megszerzése is gondot jelentett. Tamara Dobrin volt az alelnök az állami művelődési tanácsnál, gyimesi születésű, a somlyói barátok rendkívül úri módon fogadták, meg is hívták családjával, férjével, gyermekeivel egy fényes ebédre Somlyóra. Akkor megnyílt egy kapu a központi országos alapból, tudtak csúsztatni a somlyói kisbazilikának, a templomnak. De már például a Szent Antal-kápolna teljes javítási munkálatát a ferences János atya vállalta és az ő diplomáciai felkészültsége olyan magas volt, a városi tanáccsal is olyan kapcsolatot tudott tartani, a megyei főnökkel is, amilyen kapcsolatot mások nemigen tudtak biztosítani maguknak. A piactéren felszedtek valami kőlapokat, vagy inkább termésköveket, és azt ingyen és bérmentve a Szent Antal-kápolnához adták, és ki is szállították. A zsögödi Nagy Imre-lakásba ugyancsak a néptanács segítségével, személyesen Bokor Mózes alelnöki beosztásban, saját szolgálati kocsijával hordta le a kockaköveket. Hogy miért? Mert Imre bácsinak az volt az utolsó kívánsága, hogy egy ún. domokosi márványt, mészkövet hozzanak be, ne faragjanak semmit rajta, tegyenek egy kicsi táblát rá, vagy véssék rá a két évszámot, a születést és az elhalálozást, és a kettő között húzzanak egy vízszintes vonalat, ami azt jelenti, hogy végigdolgozta attól az időtől, ahogy megszületett a haláláig az életét. És hogy ezt meg tudjuk valósítani, Mózsi maga rakta fel a kockaköveket, amit kicseréltek, s azok felhasználásával aztán bent a kapubejárattól a ház elejéig kiköveztük a járdát, s a nagy követ is a ház tetején keresztül kellett a ház mellé lehelyezni, mert a gép nem tudott bemenni. Kívülről, a kocsiról a házon keresztül emelték át a követ és tették le oda, ahol ma is van. A sírkamrát, amibe bekerült az ezüst urna, amelyben voltak a hamvai, a tárolót kockakőből raktuk meg, ma is úgy van. A temetést, vagyis az urna elhelyezését én végeztem. Sokan megjelentek. Kénytelenek voltunk eltemetni, mert kezdték lopni az urna tartalmát. Jöttek az emberek, kérték, hogy mutassák meg az urnát, Veronka néni semmit sem sejtve, odaadta az urnát, fogták a csontok színesre égett darabkáit, s került olyan személy is, hogy emlékbe vitt magának. Ezt meg kellett szüntetni, s mielőtt az urna kiürült volna, így lezártuk, s egy előre meghatározott időpontban el is helyeztük a kőkamrába. Ma is ott van.
Amikor a múzeumot átadtam
a kulcsokat letettem, azt mondtam, hogy cimborák – én mindenkivel jól voltam, vagy majdnem mindenkivel, ez az igazsághoz tartozik –, azt mondtam, nézzétek, én az ablakokat betettem, az ajtókat is bezártam, hogy a huzat semmit ki ne vigyen! Jól nézzetek körül, most itt vagyok, bármilyen kérdésre válaszolok, de amikor átadtam mindent s elmentem, többet nálam nincs mit keressetek! Én magammal nem viszek semmit! Elhoztam a 84 üres neszkávésdobozt, amit én vásároltam, és ma is tudom, hogy az, hogy a múzeumnak annyi barátja volt, és annyi vállalat segített rajtunk, és mindenki igyekezett valahol beírni a nevét a becsületkönyvbe, annak is köszönhető, ahogy fogadtuk őket. Persze a nesszkávé csak ürügy volt arra, hogy melléje ülve sok jó ember szót értsen a közös cél érdekében. (…) Ha elölről kezdhetném? Akkor sem csinálnám másként. Úgy érzem, az én egész tevékenységem végeredményben szolgálat volt, igaz fogamzású, nagyon tisztességes szolgálat. Hány tanítványom volt? Nem tudom, de azt tudom, hogy sokan visszaemlékeznek olyan dolgokra, amiket nálam már a feledékenység mohája belepett. Már sok minden kikopott az agyamból, én magamat sem tudom meggyőzni, hogy miként kellene még a hátralévő nehéz perceket átélni és átértékelni. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy újrakezdeném-e? Újra. Újrakezdeném, változatlanul.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

2016. június 17.
Tőkés Istvánra emlékeztek
Hosszú időn keresztül nemcsak úgy tartottuk számon dr. Tőkés István teológiai professzort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét, a Református Szemle szerkesztőjét, mint iskolánk neves egykori diákját, hanem úgy is, mint a Székely Mikó Kollégium legidősebb élő véndiákját – emlékezett Csikós Júlia mikós könyvtáros az idén januárban százesztendős korában elhunyt Tőkés Istvánra az iskolában tegnap tartott emlékünnepségen.
A Székely Mikó Kollégium kazettás mennyezetű, régi dísztermében Csikós Júlia szólt az adományozó Tőkés Istvánról, aki 2008-ban egykori osztálytársai, évfolyamtársai közül egyedüliként jelentette az iskolának, hogy hetvenöt esztendővel ezelőtt végzett a Mikóban, és egykori tanárai emlékére saját könyveit ajándékozta alma materének. Hálás tanítványi tisztelettel és szeretettel – írta be a kötetekbe, amelyekkel olyan neves oktatóira emlékezett, mint Andrási Tivadar, Bágya András, Benedek Károly, Csutak Vilmos, Debreczy Sándor, Demeter Béla, Demény Zoltán, Döme Bálint, Felszeghi István, Gödri Ferenc, Konsza Samu, Szász Béla, Tunyogi Csapó Endre, Boga Lajos, valamint a korábban elhunyt Péter Mózes és László József. A névsor önmaga mikós történelem, miként Tőkés István élete is, akiről Kondor Ágota iskolaigazgató azt mondta, abban a korban volt diák, amikor az egyház, az egyházi iskolák, a Székely Mikó Kollégium is a megmaradásért küzdöttek, és azt a meggyőződést vitte magával a Mikóból, hogy a tudást és a talentumokat azért kapta a Fennvalótól, hogy azt kamatoztassa, használja. Tőkés István lelkészként olyan korban keltett reményt, vigaszt, bátorítást az emberek lelkében, amikor kevesen merték ezt megtenni – mondotta. Tőkés István Málnáson született 1916. augusztus 8-án, az iskolát szülőfalujában és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, de Brassóban kellett érettségiznie román bizottság előtt, mert abban az időben a Mikónak nem adták meg a hatóságok a nyilvánossági jogot. Kondor Ágota ismertette a teológiai professzor, püspökhelyettes, az 1989-ben szolgálatától megfosztott Tőkés István életét, majd az iskola díszes lépcsőfeljárójában berendezett fényképes panteonban, amely az iskola neves tanárainak, növendékeinek állít emléket, a megbecsülés jeléül elhelyezték Tőkés István fényképét.
A megemlékezésen verset mondott Kozsokár Hanna, énekelt Márkosi Lili és Steckbauer-Hanzi Réka, Tőkés István emlékezetét és az emlékezőket megáldotta Mátyás István angyalosi református lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző.